Címke: láng

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt

A „tüzet tűzzel oltani” misztériuma   

” A Szűzanya szavai: „Tüzet tűzzel fogunk oltani… Olyan csodát művelek én veletek összefogva, melyen a világ tudósai hiába kísérleteznek, nekik ez soha nem lesz megoldható. Ezt csak a tiszta, Istent szerető lelkek bölcsessége fogja fel. Mert ők bírni fogják Istent és az Ő végtelen titkait. Igen, kislányom, tüzet tűzzel oltunk: a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével. Szeretetlángom tüze oly nagy! És a sátán gyűlöletének tüze is már oly magasra csap, hogy azt hiszi, győzelme már biztos. De az én Szeretetlángom megvakítja a sátánt! Ezt a Szeretetlángot adtam én most kezedbe, és rövidesen eljut rendeltetéséhez. A szeretetemből kicsapó lángok oltják a pokol tüzét, és el nem képzelhető fényességgel és jótékony melegséggel fogják elárasztani a földkerekséget. Leánykám, ehhez kell nekem az áldozat, a te áldozatod, a ti áldozatotok, hogy a pokol gyűlöletétől égő elmék és szívek Szeretetlángom szelíd fényét átvegyék… Sorakozzatok fel szorosan egymás mellé, mert az áldozat és ima erejében megtörik a pokoli gyűlölettől égő láng. A gonoszok mindinkább vissza fognak szorulni, gyűlölettől égő lángjuk kialszik, és Szeretetlángom fénye fogja betölteni a Föld minden részét” (1964. december 6. – III/203).””
 

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-
Imahadjárati imák:
Keresztes Imahadjárat 10. imája

Szereteted lángjának hordozása”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-5-nap-pentek

———-
Igaz élet Istenben:

 
 

 

 
 
———-
Római katolikus:

06-20

A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szíve

Ennek az emléknapnak saját olvasmányai vannak

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Ujjongó örömmel örülök az Úrban.
A próféta így beszél: Népem sarjadéka híres lesz a nemzetek között, és minden ivadékuk a népek körében. Akik látják őket, elismerik majd, hogy ez az a nemzedék, amelyet
megáldott az Úr.
Nagy örömmel örvendezem az Úrban, lelkem ujjong az én Istenemben, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, s az igazság köntösét terítette rám. Felékesített, mint a vőlegényt, aki koszorút visel, és mint a menyasszonyt, aki ékszerekkel díszíti magát.
Mert amint a föld megtermi növényeit, és a kert veteményeket sarjaszt, úgy sarjasztja ki az Úristen az igazságot, és a magasztalást minden nép színe előtt.
Ez az Isten igéje.
Iz 61,9-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben. Vö. 1a. vers.
Előénekes: Szívem ujjong az Úrban, * erővel tölt el Istenem.
Ellenségeimmel bátran szembeszállok * mert örvendezem segítségeden.
Hívek: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: A hatalmasok íja eltörött, * a gyengéket azonban erő övezi.
Kenyérért szegődnek el, kik azelőtt bővelkedtek, * jóllakhatnak, akik nélkülöztek.
Anya lesz, kinek nem volt gyermeke, * erőtlenné válik a nagy családú.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: Az Úr adja a halált és az életet, * letaszít az alvilágra és felhoz onnan.
Az Úr tesz szegénnyé és ő tesz gazdaggá, * ő az, aki megaláz és felmagasztal.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: Fölemeli a porból a rászorulót, * a sárból a szegényt fölsegíti.
A fejedelmek sorába ülteti, * a dicsőség trónusára.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
1Sám 2,1.4-5.6-7.8abcd

ALLELUJA
A Boldogságos Szűz Mária szívébe véste Isten Igéjét * és elgondolkodott rajta. Vö. Lk 2,19 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Mária, Jézus minden szavát megőrizte szívében.
Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék.
Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek.
Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.”
Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?”
Ám ők nem értették mit akar ezzel mondani.
Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 2,41-51a”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-06-20

————
Ortodox (Görög keleti): 

“… 

19 Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azt a törvény alatt élőknek mondja, hogy elnémuljon minden száj, és az egész világot Isten ítélje meg.

20 Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik.

Isten igazsága minden emberé kegyelemből, hit által

21 Most pedig a törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a törvény és a próféták.

22 Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség:

23 mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.

24 Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.

25 Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte

26 türelme idején, hogy e mostani időben mutassa meg igazságát: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.

——————-

A képmutató ítélkezés

7.1 “Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!

Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek.

Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem?

Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor a magad szemében ott a gerenda.

Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát.”

A szent dolgok megbecsülése

“Ne adjátok oda a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket.”

Az imádság meghallgatása

Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.

Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Romans+3%3A19-26%3B+++Matthew+7%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/06/20

—–

 

—————–

Tóra:

Kórah lázadást szít Mózes ellen

16.1 A pusztai vándorlás idején történt, hogy Kórah, Dátán, Abirám és Ón összefogtak és fellázadtak Mózes ellen. Kórah Jichár fia, aki Kehát fia, aki Lévi fia volt. Dátán és Abirám Eliáb fiai voltak. Ón Pelet fia volt. Dátán, Abirám és Ón Rúben törzsébe tartoztak. Maguk mellé állítottak még vagy 250 férfit Izráel népéből: különböző ismert vezetőket, akiket a közösség választott. Összegyűltek, odamentek Mózes és Áron elé, és ezt mondták nekik: „Mózes és Áron! Túl sok hatalmat tulajdonítotok magatoknak! Mit képzeltek ti magatokról? Azt hiszitek, különbek vagytok az Örökkévaló népénél? Hiszen ez az egész közösség szent, és az Örökkévaló közöttünk van!”

Mózes egy szót sem válaszolt, csak arccal a földre borult. Azután fölkelt, és ezt felelte Kórahnak és társainak: „Holnap reggel az Örökkévaló maga fogja megmutatni, ki tartozik hozzá, ki a szent, ki jöhet közel hozzá.[a] Csak az közeledhet az Örökkévalóhoz, akit ő kiválaszt. 6-7 Te, Kórah, és a társaid mindannyian jöjjetek ide holnap, hozzatok füstölőket, tegyetek bele parazsat, és rá füstölőszert! Így álljatok meg az Örökkévaló előtt! Akit az Örökkévaló kiválaszt, az a szent. Ti vagytok azok, léviták, akik túl sokat akartok magatoknak!”

8-9 Majd még ezt is mondta Mózes Kórahnak: „Figyeljetek ide, léviták! Izráel Istene kiválasztott titeket Izráel népe közül, hogy közel jöhessetek hozzá. Hiszen nektek adta a kiváltságot, hogy ellássátok a különféle gyakorlati tennivalókat a Találkozás Sátora szállítása és felállítása körül, meg különböző egyéb módokon szolgálhatjátok az egész közösséget! Mindez kevés nektek? 10 Az Örökkévaló megengedte neked, Kórah, és testvéreidnek, a lévitáknak, hogy közel jöhessetek hozzá! Ti pedig kevesellitek ezt, és papok is akartok lenni? 11 Bizony, nem Áron ellen fogtatok össze, hanem az Örökkévaló ellen! Kicsoda Áron, hogy ellene fordultok, és panaszkodok ellene?”

12 Azután Mózes üzent Dátánnak és Abirámnak, Eliáb fiainak, hogy jöjjenek hozzá. De azok elutasították. „Dehogy megyünk! — mondták. — 13 Nem elég, hogy kihoztál minket egy tejjel és mézzel folyó földről, hogy itt, a pusztában megölj bennünket? Most még parancsolgatsz is nekünk, mint valami fejedelem? 14 Nem éppen tejjel és mézzel folyó földre vezettél bennünket! Csak ígérted, de nem adtál nekünk sem szántóföldeket, sem szőlőskerteket örökségül! Meddig fogod még becsapni ezt a népet? Dehogy megyünk!”

15 Mózes emiatt nagyon megharagudott, és azt mondta az Örökkévalónak: „Uram, te tudod, hogy nem bántottam őket, s nem ártottam nekik! Nem vettem el tőlük még egy szamarat sem! Kérlek, ne fogadd el áldozataikat!”

16 Azután ezt mondta Kórahnak: „Holnap te és a társaid álljatok meg az Örökkévaló előtt. Áron is ott lesz. 17 Mindegyikőtök hozza a saját füstölőjét, és tegyen rá tömjént. Tehát összesen 250 füstölőt hozzatok, és Áron is hozza a sajátját”.

Mózes és Áron közbenjár Izráelért

18 Így is történt: másnap reggel mind a 250 férfi összegyűlt a Találkozás Sátorának bejárata előtt. Mindenki hozta a füstölőjét, benne izzó parázzsal és rajta tömjénnel. Ott volt Mózes és Áron is. 19 Kórah összehívta Izráel egész közösségét Mózes és Áron ellen: valamennyien ott álltak a Sátor bejáratánál. Akkor az Örökkévaló dicsősége megjelent — mindenki jól látta.

20 Az Örökkévaló ekkor Mózeshez és Áronhoz szólt: 21 „Váljatok külön ettől az összegyűlt közösségtől, mert azonnal megsemmisítem őket!”

22 Mózes és Áron azonnal arcukra borultak az Örökkévaló előtt, és így kiáltottak hozzá: „Istenünk! Te vagy minden ember szellemének Istene![b] Miért az egész közösségre haragszol, amikor csak egyetlen férfi vétkezett?”

23 Az Örökkévaló így válaszolt Mózesnek: 24 „Mondd meg a népnek, hogy távolodjanak el Kórah, Dátán és Abirám sátraitól!”

25 Ekkor Mózes fölkelt, és Izráel népének vezetőivel együtt odament Dátánhoz és Abirámhoz. 26 Majd Mózes figyelmeztette a népet: „Vigyázzatok! Menjetek el ezeknek a gonosz embereknek a sátrai mellől, és semmihez se nyúljatok, ami az övék, nehogy bűneik miatt velük együtt pusztuljatok el!” 27 Az emberek el is húzódtak Kórah, Dátán és Abirám sátrai mellől, minden oldalról. Dátán és Abirám pedig feleségeikkel, fiaikkal és kicsinyeikkel együtt megálltak sátruk előtt.

Kórahot és társait elnyeli a föld

28 Mózes ekkor az egész néphez fordult: „Figyeljetek rám! Most meg fogjátok tudni, hogy az Örökkévaló küldött el engem, hogy mindezeket megtegyem, és nem a saját akaratomat viszem véghez. 29 Ha ezek az emberek úgy fognak meghalni, mint mindenki más, és ha csak az történik velük, ami mindenki mással is előfordul, akkor nem az Örökkévaló küldött engem. 30 De ha az Örökkévaló valami újat cselekszik: ha a föld feltátja torkát, és elnyeli őket, és ők a hozzájuk tartozókkal együtt elevenen mennek le a halottak országába, akkor tudjátok meg, hogy az Örökkévaló ellen vétkeztek”.

31 Alighogy ezt kimondta, meghasadt a föld Kórah és társai lába alatt. 32 Mintha a föld valóban feltátotta volna torkát: mert hirtelen elnyelte őket egész családjukkal és minden tulajdonukkal együtt. 33 Ők pedig elevenen hullottak a Seolba mindenestül. Azután a föld ismét bezárult. Kóráh és a társai így vágattak ki Izráel közösségéből. 34 Az elveszettek kiáltásait hallva a nép rémülten futott szerteszét, és azt kiáltozták: „Meneküljünk, még minket is elnyel a föld!”

35 Az Örökkévaló ekkor tüzet küldött, amely elpusztította azt a 250 férfit, akik tömjénnel áldoztak.

36 Mózesnek az Örökkévaló ekkor ezt mondta: 37-38 „Szólj Eleázárnak, Áron főpap fiának, hogy szedje össze a 250 bronz tömjénfüstölőt a tűzvész helyéről, mert azok szentté lettek! A parazsat és a hamut szórja szét belőlük. Azok az emberek olyan bűnt követtek el, amely az életükbe került. Ugyanakkor a kezükben tartott tömjénezők szentek lettek, mert azokat az Örökkévaló elé vitték. Készítsetek azokból a bronz tömjénezőkből vékonyra kalapált lapokat, és borítsátok be velük az égőáldozati oltárt. Emlékeztető jel lesz ez egész Izráel számára”.

…”


 

14 Sámuel pedig ezt indítványozta a seregnek: „Jöjjetek, menjünk Gilgálba, és erősítsük meg, hogy Saul a királyunk!”

15 Ekkor mind felvonultak Gilgálba. Ott, az Örökkévaló jelenlétében ismét királlyá tették Sault, hálaáldozatokat mutattak be az Örökkévalónak. Saul és Izráel egész népe együtt ünnepelt.

Sámuel búcsúbeszéde

12.1 Sámuel ezt mondta Izráel egész közössége előtt: „Látjátok, megtettem, amire kértetek: királyt állítottam Izráel élére. Most már van királyotok, aki vezessen[a] titeket, én pedig megöregedtem és megőszültem, fiaim is felnőttek, és közöttetek élnek.

Ifjúságomtól fogva mindmáig vezettelek titeket.

Itt állok előttetek, most mondjátok a szemembe az Örökkévaló és a király előtt, ha valakinek elvettem ökrét, vagy szamarát! Most szóljatok, ha valakit becsaptam, megkárosítottam, vagy ajándékot fogadtam el tőle megvesztegetésül, hogy a javára ítéljek! Szóljatok, és ha kárt okoztam, jóváteszem.”

A nép egyhangúlag válaszolta: „Nem, Sámuel, nem csaptál be, sem nem károsítottál meg senkit; és nem fogadtál el ajándékot sem.”

Sámuel akkor ezt mondta: „Az Örökkévaló és a király legyen a tanúm, hogy a mai napon mindezekben a dolgokban ártatlannak találtatok engem!”

„Igen, az Örökkévaló a tanú erre!” — válaszolta a nép egyhangúlag.

„Valóban, az Örökkévaló a tanú[b] — folytatta Sámuel —, aki kiválasztotta Mózest és Áront, és általuk kihozta őseinket Egyiptomból. Most pedig hallgassatok meg figyelmesen,[c] hadd pereljek veletek az Örökkévaló előtt, és hadd hirdessem[d] szabadító tetteit, amelyeket értetek és őseitekért vitt véghez!

Emlékezzetek rá, hogy Jákób és családja Egyiptomba költözött, ahol az egyiptomiak rosszul bántak őseitekkel![e] Amikor őseitek az Örökkévalóhoz kiáltottak segítségért, ő Mózest és Áront küldte, hogy vezessék ki a népet Egyiptomból, és telepítsék le ezen a helyen.

Őseink mégis elfordultak Istenüktől, az Örökkévalótól, aki ezért kiszolgáltatta őket az ellenséges hadseregeknek: Siserának, Hácór városa hadvezérének, a filiszteusoknak és Moáb királyának, akik mind Izráel ellen harcoltak. 10 Szorult helyzetükben őseink megint az Örökkévalóhoz kiáltottak segítségért. Ezt mondták neki: »Örökkévaló, vétkeztünk ellened, mert elfordultunk tőled, és a Baálokat és Astárótot szolgáltuk. Most mégis kérünk, szabadíts meg bennünket ellenségeinktől, és újra téged szolgálunk!«

11 Válaszul az Örökkévaló elküldte Jerubbaált (Gedeont), Bárákot,[f] Jeftét és Sámsont[g] — általuk szabadított meg titeket ellenségeitektől, akik körülvettek benneteket. Azután ismét biztonságban élhettetek.

12 De amikor Náhás, az ammoniak királya megtámadott bennünket, azt mondtátok nekem: »Nem, mi mégis azt akarjuk, hogy király uralkodjon fölöttünk!« Igen, ezt mondtátok akkor, amikor pedig Istenetek, maga az Örökkévaló a királyotok!

13 Most hát itt van a királyotok, akit kértetek, és magatoknak választottatok! Látjátok, az Örökkévaló királyt adott nektek! 14 Ha félitek és szolgáljátok az Örökkévalót, ha engedelmeskedtek szavának, ha nem hágjátok át az Örökkévaló parancsait; ha ti is követitek, meg a királyotok is követi az Örökkévalót, Istenünket — akkor ő megment titeket.[h] 15 De ha nem engedelmeskedtek az Örökkévaló szavának, ha áthágjátok parancsait, akkor az Örökkévaló ellenetek és királyotok ellen fordul, és elpusztít benneteket.[i]

16 Most pedig jól figyeljetek! Lássátok meg, hogy milyen nagy dolgot tesz az Örökkévaló a szemetek láttára! 17 Kiáltani fogok az Örökkévalóhoz, és annak ellenére, hogy éppen búzaaratás ideje[j] van, az Örökkévaló nagy mennydörgést és esőt küld ránk — hogy megértsétek és elismerjétek, milyen nagyot vétettetek az Örökkévaló ellen, mikor királyt kértetek magatoknak!”

18 Ezután Sámuel kiáltott az Örökkévalóhoz, aki zivatart küldött nagy mennydörgéssel és esővel még azon a napon. Ezt látva az egész nép nagyon megrettent az Örökkévalótól és Sámueltől.

19 Ezt kérte a nép: „Sámuel, kérünk, hogy imádkozz értünk, szolgáidért, Istenedhez, az Örökkévalóhoz, hogy ne haljunk meg! Most már látjuk, hogy milyen sokat vétkeztünk az Örökkévaló ellen, és most ráadásul még királyt is kértünk tőle!”

20 „Ne féljetek! — biztatta őket Sámuel. — Igaz, sok gonoszságot követtetek el, de ezentúl kövessétek és szolgáljátok az Örökkévalót teljes szívvel-lélekkel! Soha ne forduljatok el tőle! 21 Ne pártoljatok a bálványokhoz, amelyek nem segítenek rajtatok, nem tudnak megszabadítani, mert semmik azok!

22 Hiszen az Örökkévaló — az ő fenséges nevéért — nem hagyja el népét, mert kedvét lelte abban, hogy titeket a saját népévé tegyen!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=I+Samuel+11%3A14+-+12%3A22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—————

https://www.hebcal.com/sedrot/korach

Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám

Igazság Könyve:

“2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok.

Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem.  Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

“JÉZUS LELKI VEZETÉSE
1992. július 14.

„Uram, első üldöztetésem alkalmával még védekezni sem tudtam”, egyetlen tanú sem támogatott. Mindenki cserben hagyott. Ám, Te, Uram, a pártomra álltál, és erőt öntöttél belém, hogy az egész üzenet rajtam keresztül terjedjen, és minden nép meghallja. Így menekültem meg az oroszlán torkából. Az Úr továbbra is megszabadít minden gonosz merénylettől, 1 Végül sértetlenül beviszel országodba. Neked legyen dicsőség örökkön örökké! Amen. 2

Vassulám, éld békében életedet! Szeress engem, és terjeszd az én békémet mindenhol, ahová küldelek! Még mindig nem fogtad fel, hogy milyen hatalmas vagyok? Így mitől kell félned? Ajkadra tettem ujjamat. Ennek te nem vagy teljesen tudatában, mégis megmondom, hogy ujjam azért van ajkadon, hogy kimondd, amit én magam adtam neked. Nem, te nem fogsz bántatlanul kikerülni ebből, de nekem elég hatalmam van ahhoz, hogy ápoljalak és meggyógyítsam sebeidet. Az én kelyhem keserű, szeretetből mégis meghívtalak, hogy oszd meg velem. Ha nem állnék melletted, darabokra téptek volna. Ezért ne aggódj! Senki sem szakíthat el tőlem.

Hallgasd meg tanácsaimat: Ne merülj ki! Házamért emészt téged a buzgóság, és örülök lelkesedésednek, hogy dicsőítesz engem. A Vőlegény mégis azt mondja menyasszonyának: Békében prófétálj, és engedd meg Szentlelkemnek, hogy Vezetőd legyen! Szentlelkem nem fog erődet meghaladó terhet rakni rád, ezért ne nyújtsd túl hosszúra a kérdések és a találkozók idejét! Lelkem irányítani fog téged, hogy eleget tegyél nekik, csak a lényegest kell megtenni! Szolgálj alázattal, mondj el és taníts mindent, amit adtam neked! Így meg fogsz dicsőíteni engem. Ügyelj arra, hogy mit tanítasz! Csak azokat a szavakat add tovább, amelyeket én adtam neked! Ne tégy hozzá, és ne végy el belőle! Szenteld magad nekem! Azért emlékeztetlek minderre, hogy tökéletesen add tovább tanításomat. Azt akarom, hogy a visszhangom légy, és azok, akik téged hallgatnak, felismerjék az én hangomat. Mindig gondosan válaszd meg a helyes utat!

Vassula! Menyasszonyom, futásodnak még nincs vége. Tégy mégis mindent békében! Azt akarom, hogy menyasz- szonyom legyen közelemben, hogy időnként diktálhassak neki. Dolgozz velem   egyetértésben! Olyan termés learatására küldelek, amelyet és készítettem elő. Ezért, ne feledd, vigasztalj meg, vágyakozz utánam, szomjazz rám az én csendességemben, és engedd meg Üdvözítődnek, hogy megpihenjen benned. Én, Jézus, megáldalak.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum729.html

————
Ortodox (Görög keleti): 

“…

Ezt mondta nekem: Emberfia, elküldelek téged Izráel fiaihoz, a lázadó néphez, amely fellázadt ellenem. Hűtlenek voltak hozzám ők is, őseik is egészen a mai napig.

A makacs és konok szívű fiakhoz küldelek. Mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr!…

Akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele, hiszen engedetlen nép ez, de majd megtudják, hogy próféta volt közöttük.

Te pedig, emberfia, ne félj tőlük, beszédüktől se félj! Ha csalán és tövis szurkál is téged, ha skorpiók közt ülsz is, akkor se félj beszédüktől, ne rettegj tőlük, hiszen engedetlen nép ez.

Hirdesd nekik az én igéimet, akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele; hiszen engedetlen nép ez!

Te pedig, emberfia, hallgasd meg, amit mondok neked! Ne légy engedetlen, mint ez az engedetlen nép! Nyisd ki a szád, és edd meg, amit adok neked!

Láttam, hogy egy kéz nyúlt felém, és egy irattekercs volt benne.

10 Kiterítette előttem, és az tele volt írva mindkét oldalán. Siratóének, sóhaj meg jajszó volt ráírva.

3.1 Ezt mondta nekem: Emberfia, edd meg, amit itt találsz! Edd meg ezt a tekercset, azután menj, és szólj Izráel házához!

Kinyitottam a számat, ő pedig megetette velem azt a tekercset.

Ezt mondta nekem: Emberfia, rakd tele a hasadat, töltsd meg a gyomrodat ezzel a tekerccsel, amelyet adok neked! Meg is ettem, és olyan édes volt a számban, mint a méz.”

——————————

“… Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok.  …”
——————————

“Mózes gyilkol és elmenekül

11 Abban az időben történt, amikor Mózes már felnőtt, hogy kiment atyjafiaihoz, és látta kényszermunkájukat. És meglátta, hogy egy egyiptomi férfi egy héber férfit ver az ő atyjafiai közül.

12 Körülnézett, és amikor látta, hogy senki sincs ott, agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban.

13 Másnap is kiment, akkor meg két héber férfi civakodott egymással. Rászólt arra, aki a hibás volt: Miért vered a felebarátodat?

14 Az így szólt: Ki tett téged elöljáróvá és bíróvá közöttünk? Talán engem is meg akarsz ölni, ahogyan az egyiptomit megölted? Mózes megijedt, és ezt mondta: Bizony kitudódott a dolog.

15 A fáraó is meghallotta ezt a dolgot, és halálra kerestette Mózest. De Mózes elmenekült a fáraó elől. Midján földjén állapodott meg, és leült ott egy kútnál.

16 Midján papjának volt hét leánya, akik odajöttek vizet meríteni és a vályúkat megtölteni, hogy megitassák apjuk juhait.

17 De pásztorok is jöttek oda, és elkergették őket. Ekkor fölállt Mózes, segítségükre sietett, és megitatta juhaikat.

18 Amikor a leányok hazaértek apjukhoz, Reuélhez, az megkérdezte: Hogy-hogy ma ilyen korán megjöttetek?

19 Egy egyiptomi férfi védett meg bennünket a pásztoroktól – felelték. Sőt még vizet is merített nekünk, és megitatta a juhokat.

20 Akkor ezt mondta a lányainak: Hol van ő most? Miért hagytátok ott azt az embert? Hívjátok ide, és egyék velünk!

21 Mózes jónak látta, hogy ott maradjon annál a férfinál, az pedig Mózeshez adta lányát, Cippórát.

22 Az asszony fiút szült, ő pedig Gérsómnak nevezte el, mert azt mondta: Jövevény lettem idegen földön.

—————————–

—————————-

“…  Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl.
Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.
—————————-
“… 17 A sokaság, amely vele volt, amikor Lázárt kihívta a sírból, és feltámasztotta a halálból, most bizonyságot tett mellette.

18 Elébe is azért vonult ki a sokaság, mert hallották, hogy ezt a jelt tette.

19 A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz: “Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!” …”

——————————–

“… Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. …”

——————————–

“…

A földbe esett búzaszem

20 Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent.

21 Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: “Uram, Jézust szeretnénk látni.”

22 Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak.

23 Jézus így válaszolt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia.

24 Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.

25 Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt.

26 Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.

27 Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem!

28 Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!” Erre hang hallatszott az égből: “Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.”

29 A sokaság pedig, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgés volt; mások azonban így szóltak: “Angyal beszélt vele.”

30 Jézus megszólalt: “Nem énértem hallatszott ez a hang, hanem tiértetek.

31 Most megy végbe az ítélet e világ felett, most vettetik ki e világ fejedelme.

32 Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.

33 Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni. …”

———————————-

“… Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem.  Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra. …”

————————————–

Járjatok a világosságban!

34 A sokaság megkérdezte tőle: “Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökre megmarad: akkor hogyan mondhatod, hogy fel kell emeltetnie az Emberfiának? Ki ez az Emberfia?”

35 Jézus ezt mondta nekik: “Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.

36 Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!” Ezeket mondta Jézus, majd eltávozott és elrejtőzött előlük.

A nép hite és hitetlensége

37 Noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne,

38 hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta szava, amely így hangzik: “Uram, ki hitt a mi beszédünknek, és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá?”

39 Azért nem tudtak hinni, mert Ézsaiás ezt is mondta:

40 “Megvakította a szemüket, és megkeményítette a szívüket, hogy szemükkel ne lássanak és szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.”

41 Ezeket mondta Ézsaiás, mert látta az ő dicsőségét, és őróla szólt.

42 Mindazáltal a vezetők közül is sokan hittek benne, mégsem vallottak színt a farizeusok miatt, nehogy kizárják őket a zsinagógából;

43 mert többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét.

Aki hisz Jézusban, az Atyában hisz

44 Jézus felememelve a hangját ezt mondta: “Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem;

45 és aki lát engem, az azt látja, aki elküldött engem.

46 Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben.

47 Ha valaki hallja az én beszédeimet, és nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem.

48 Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon.

49 Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek.

50 Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem.”

——————————–

Jézus megkenetése Betániában

Amikor Jézus Betániában a leprás Simon házában volt,

odament hozzá egy asszony, akinél egy alabástrom tartóban drága kenet volt, és ráöntötte az asztalnál ülő Jézus fejére.

Amikor látták ezt a tanítványai, bosszankodtak, és ezt mondták: “Mire való ez a pazarlás?

Hiszen el lehetett volna ezt adni sok pénzért, és azt a szegényeknek juttatni.”

10 Amikor Jézus észrevette, ezt kérdezte tőlük: “Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hiszen jót tett velem,

11 mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek.

12 Mert amikor ezt a kenetet a testemre öntötte, temetésemre készített elő.

13 Bizony, mondom néktek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére!”

Júdás elárulja Jézust

14 Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskáriótes Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz,

15 és így szólt: “Mit adnátok nekem, ha kezetekbe adnám őt?” Azok harminc ezüstöt állapítottak meg neki.

16 Ettől fogva kereste az alkalmat, hogy elárulja őt.”

—–
 
“… Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.
Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

———-
Római katolikus:

2020-04-15

Szerda húsvét nyolcadában

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Péter apostol Jézus Krisztus nevében gyógyít.
Péter és János apostol egyszer a három órai imádság idején fölmentek a templomba.
Volt egy születése óta béna ember, akit naponta elhoztak, és letettek a templom úgynevezett Ékes-kapujánál, hogy alamizsnát kéregessen a templomba menőktől. Meglátta Pétert és Jánost, akik éppen belépni készültek a templomba, és alamizsnát kért tőlük.
Péter Jánossal együtt rátekintett, és megszólította: „Nézz ránk! Erre feléjük fordult abban a reményben, hogy kap tőlük valamit. Péter azonban így folytatta: „Aranyom, ezüstöm nincs. De amim van, azt neked adom: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj!”

Megfogta a béna kezét, és felsegítette. Azonnal életerő szállt a lábába, felugrott, és járni kezdett. Bement velük a templomba, járt-kelt, örömében ugrándozott, és dicsőítette Istent.
Az egész nép látta, hogy jár, és Istennek hálálkodik. Ráismertek, hogy ő az a béna koldus, aki a templom Ékes-kapujánál szokott ülni. Megdöbbentek, és nem tudták, hová legyenek a csodálkozástól, hogy ez történt vele.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 3,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik. (Vö. 3b. vers. – 8 G. tónus)
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, és hívjátok segítségül nevét, * hirdessétek nagy tetteit a nemzetek között.
Énekeljetek és zengjetek zsoltárt neki, * emlegessétek minden csodáját.
Hívek: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
E: Dicsekedjetek szent nevével, * az Urat kereső szívek örvendezzenek.
Keressétek az Urat és hatalmas erejét, * keressétek arcát szüntelen.
H: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
E: Ti vagytok Ábrahámnak, az ő szolgájának ivadékai, * választottjának, Jákobnak fiai.
Ő a mi Urunk és Istenünk, * ő ítélkezik az egész földön,
H: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
E: Örökké emlékezik szövetségére, * ezernyi nemzedéknek adott igéjére,
melyet Ábrahámnak adott, * és az esküre, melyet Izsáknak esküdött.
H: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 104,1-2.3-4.6-7.8-9

ALLELUJA
Ezt a napot az Úristen adta. * Ujjongjunk és vigadjunk rajta! Zsolt 117,24 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Amikor Jézus a kenyeret megtörte, felismerték őt a tanítványok.
Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?”
Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?” Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól.

Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük.
Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye
lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?”

Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 24,13-35″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-04-15

 
“… Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe,
… 
Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem! …”

Üdvösség Anyja: Ezek a Csodák egy három éves időszakon belül fognak megtörténni

————————————————————————————
“… 19 Igazán mondom nektek: ha közületek ketten összhangban vannak itt a földön, akkor kérhetnek akármit, Mennyei Atyám megadja nekik. 20 Mert, amikor ketten vagy hárman egységre jutnak az én nevemben, akkor én is ott vagyok közöttük.””
———–

“VISELD SZERETETTEL AZ EGYSÉG KERESZTJÉT!

1998. április 24.

“Ha az ember jogait megcsorbítják
a Magasságbeli színe elõtt;
ha valakit megcsalnak pörében,
talán nem látja az Úr?”
(Siralmak 3,35-36.)”
 
 
Igazság Könyve:

2014. június 19. csütörtök, 13:48

Drága gyermekem, Örök Atyám által elrendelt Csodák hamarosan ismertek lesznek a Föld minden részén. Ezek a Csodák felülmúlnak minden emberi gondolkodást, tudományos ismeretet és tapasztalatot. A Föld, a Nap és a Hold egymásra gyakorolt hatása rendkívüli látványosságokat fog előidézni, és sokan tudni fogják, hogy ezeket egyedül csak Isten Keze tehette lehetővé. Ezek a Csodák egy három éves időszakon belül fognak megtörténni, és okkal fognak végbemenni. Ezek segíteni fognak lángra gyújtani az emberiség hitét, hogy ez által felismerjék: mindent Isten Keze irányít.

Amikor az ember gonosz tetteket és cselekedeteket követ el, ezeket egyedül csak Isten fékezheti meg. Nehéz megértenie az embernek Isten és a gonosz között dúló csatát. Amikor igazságtalanságok történnek, azok különleges okok miatt vannak megengedve, de legfőbb céljuk, a megtisztulás szükségessége. Ez talán igazságtalannak tűnhet, de ezt nem kell az embernek megértenie, amíg meg nem kapja a Tudás Ajándékát, ami a Szentlélektől jön. Amikor a lelkek megtisztulnak, csak akkor kezdik majd felismerni a módot, ahogyan Isten munkálkodik, annak érdekében, hogy olyan állapotba hozza gyermekeit, amelyben képesek Őt felismerni.

A Csodák, amelyekről beszélek, Isten nagy Cselekedeteit fogják magukba foglalni, amelyek ugyan tragédiákat hoznak magukkal, de el lesznek hárítva, és ami úgy fog tűnni, hogy tudományos szempontból lehetetlen. Ezek égi nagy jeleket, a Föld mozgását és a természettel kapcsolatos színeket is magukba fogják foglalni.

Ezen Csodákban való részvételemet azokon a jeleken keresztül lehet majd látni, amelyeket a jelenéseim helyein fogok elhelyezni világszerte. Ne féljetek ezektől a csodáktól, mert ezek Isten Ajándékai. Legyetek hálásak Irgalmáért, mert nem létezik olyan nagy feladat, amelyet Isten magára nem vállalna, annak biztosítása érdekében, hogy felébressze az emberiséget, hogy Őt elfogadja. Ez Isten Akarata, mert Ő szeret mindnyájatokat.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ezek-csodak-egy-harom-eves-idoszakon-belul-fognak-megtortenni

“… 30 Csodálatos jeleket mutatok
    égen és földön:
    vért, tüzet és füstoszlopokat.
31 A Nap elsötétül,
    a Hold vérszínűre változik,

mielőtt az Örökkévaló nagy
    és rettenetes napja megérkezik.

32 De mind megmenekülnek,
    akik segítségül hívják az Örökkévaló nevét,
mert ők Sion hegyén és Jeruzsálemben
    menedéket találnak
    — megmondta ezt az Örökkévaló előre —,
és a megmaradók között lesznek azok,
    akiket ő elhív.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Joel+2%3A23-32&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

1990. április 22.

“A kõ, amit az építõk elvetettek, szegletkõvé vált.”1

Uram Jézus, nem fogadtak el Téged mint Messiást, mivel lelkük még nem készült fel fogadásodra, szívük zárva volt, és Uram, mégis bebizonyosodott, hogy Te vagy a szegletkõ. A mi nemzedékünk “építõi” is elvetik Szentlelked kiáradását, Uram, de Szentlelked egyszer mégis be fogja bizonyítani mindenkinek, hogy Õ a szegletkõ. Az “építõk” újból saját bukásukat készítik elõ, amikor megtagadják és elnyomják Szentlelkedet, aki mint Emlékeztetõ jön hozzánk.

Látod, miként válnak valóra a jövendölések? Valóban megmondtam, hogy a “Szószóló”, a Szentlélek, akit az Atya az én Nevemben küld, megtanít benneteket mindenre, és emlékeztet mindarra, amit mondtam nektek. Egész idõ alatt tudtam azonban, hogy csupán a maradék fogja meghallani, és csak õk térnek vissza hozzám. Mindazokat, akik meghallgatnak, felruházom bölcsességem és értelmem Szentlelkével. Igen, felruházom õket a tanács és a tudás Szentlelkével. A világban pislákoló láng élõ tûzzé lesz! Újból elmondom, hogy kegyelmem Szentlelkét már elküldtem a világ négy sarkába. Õ tanít meg benneteket arra, hogy szentek legyetek, és ismét isteni lényekké tesz benneteket.2 A Föld az Ég másává lesz, és így valósul meg akaratom. Beteljesedik az imádság, amelyre tanítottalak. …”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum523.html 

—–
Római katolikus:

2019-06-19

11. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Isten a jókedvű adakozót szereti.
Testvéreim!
Azt mondom nektek: Aki szűken vet, szűken is arat, aki pedig bőven vet, bőven is arat. Mindenki elhatározásának megfelelően adjon; ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten ugyanis elég hatalmas ahhoz, hogy minden kegyelmet bőven árasszon rátok, hogy mindenkor mindenben bővelkedve, készen legyetek minden jótettre. Hiszen ezt olvassuk a Szentírásban: „Bőségesen adakozik a szegényeknek, nagylelkűsége örökké megmarad.”
Aki pedig magot ad a magvetőnek, és kenyeret nyújt eledelül, az megsokasítja a vetésteket és megszaporítja jótékonyságtok gyümölcsét, hogy mindig gazdagon teljék nektek minden bőkezűségre, amely aztán a mi közvetítésünkkel hálát vált ki másokból az Isten iránt.
Ez az Isten igéje.
2Kor 9,6-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki az Urat féli. (1a. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Boldog ember, aki féli az Urat, * aki az Úr törvényében örömét leli.
Hatalmas lesz ivadéka a földön, * áldott lesz az igazak nemzetsége.
Hívek: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
E: Dicsőség és gazdagság tölti be házát, * igazsága örökre megmarad.
Az igaz világít, mint fény a sötétségben, * igazságos, jóságos és irgalmas.
H: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
E: Bőséges adományt oszt a szegényeknek, † igazsága megmarad örökre, * feje dicsőségesen felemelkedik.
H: Boldog az az ember, * aki az Urat féli.
Zsolt 111,1-2.3-4.9

ALLELUJA
Aki szeret engem, megfogadja szavamat. * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk. Jn 14,23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ne földi hiúságból, hanem Isten kedvéért tegyük a jót!
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat.
Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony, mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is.
Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony, mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Amikor böjtöltök, ne legyetek komorak, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony, mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 6,1-6.16-18″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-06-19

 
2014. június 16. hétfő, 17:27
Amikor egy másik embert lealjasítotok az Én Nevemben, akkor bűnt követtek el és Én ezt fel fogom róni nektek. Amikor a nyelvetekkel bántotok másokat, el foglak hallgattatni benneteket. Amikor kárt tesztek mások hírnevében, akkor a ti saját hírneveteket fogják mások megkérdőjelezni. A képmutatás undorít Engem, és amikor az Én Nevemben elkövetett rágalmazásért vagytok vétkesek, akkor nemcsak magatokra hoztok nagy szégyent, hanem Szent Nevemre is.
…”
 
 
“Az lesz a legnagyobb Nap azóta, hogy Isten megteremtette Ádámot és Évát
2014. június 13. péntek, 22:20

Mélységesen szeretett leányom, az Én Időm nagyon közel van, és ezért fontos, hogy minden egyes ember úgy készüljön fel a világban, mintha bármelyik pillanatban kiragadtatna ebből az életből. Ne hagyjátok figyelmen kívül Hívásomat, mert azok, akik elmulasztják, hogy felkészüljenek a Nagy Napra, nagy gyötrelemben fognak maradni.

Második Eljövetelem Napján, melyet megelőz a Nagyfigyelmeztetés, amikor bebizonyítom a világnak, hogy Én Ki Vagyok, készen kell állnotok. Azért jövök, hogy mindnyájatokat egy pompás, új és dicsőséges Paradicsomba vigyem. Senkit sem szeretnék kizárni. …”
——
Ortodox (Görög keleti):

Üdvözlet Júdástól, aki Jézus Krisztus szolgája és Jakab testvére, azoknak, akiket az Atya-Isten elhívott, szeret és Jézus Krisztusban megőriz.

Egyre jobban és jobban töltsön be titeket Isten irgalmassága, békessége és szeretete!

Az istentelenek büntetése

Szeretett testvéreim, a közös üdvösségünkről szerettem volna írni nektek. Azonban most mégis szükséges, hogy valami másról írjak. Arra biztatlak benneteket, hogy teljes erővel harcoljatok azért, hogy amiben hiszünk, azt meg tudjátok őrizni — azokat a tanításokat, amelyeket Isten egyszer és mindenkorra az övéinek adott!

Ugyanis titokban istentelen emberek férkőztek be közétek. Ezek az istentelenek Isten kegyelmével visszaélve kicsapongó életet élnek, és megtagadják Jézus Krisztust, egyedüli Mesterünket és Urunkat. A próféták már régen megírták, hogy ezeket Isten el fogja ítélni.

Néhány dologra újból szeretnélek benneteket emlékeztetni, bár ezeket jól tudjátok. Az Úr[a] kiszabadította a népét Egyiptomból, később mégis elpusztította azokat, akik közülük nem hittek!

Emlékezzetek azokra az angyalokra is, akik nem őrizték meg a rangjukat, hanem elhagyták a saját lakóhelyüket! Az Úr ezért örökre megkötözte, és a sötétségben tartja fogva őket az Ítélet nagy Napjáig.

Gondoljatok Sodomára, Gomorára és a környező városokra is! E városok lakói természetellenes szexuális bűnöket követtek el, ezért az örök tűz büntetését viselik. Példájuk bennünket is figyelmeztet.

Ugyanez a helyzet azokkal is, akik befurakodtak közétek. Ők a saját álmaikat követik, bűnökkel szennyezik be a testüket, megvetik az isteni fennhatóságot, és a dicsőséges lényeket[b] szidalmazzák. Pedig még Mihály, az angyalok fejedelme sem mert ilyet tenni! Amikor Mózes teste miatt vitatkozott a Sátánnal, nem merte őt vádolni, vagy elítélni, hanem csak ennyit mondott: „Büntessen meg téged az Örökkévaló!” 10 Ezek az emberek viszont szidalmazzák azt, amiről fogalmuk sincsen, amit meg az oktalan állatok módjára ösztönösen tudnak, az is csak a vesztüket okozza. 11 Szerencsétlenek! Kain példáját követték, és mivel kívánták a pénzt, Bálám rossz útját választották. Lázadó természetük miatt úgy fognak elpusztulni, mint Kóré.[c] 12 Olyanok, mint a szennyfolt a tiszta ruhán, amikor veletek együtt vacsoráznak a helyi gyülekezetben. Szemtelenül együtt esznek veletek, de csak magukat hizlalják. Olyanok, mint a szél kergette felhők, amelyekből nem esik egy csöpp eső sem, vagy mint a terméketlen gyümölcsfák, amelyeket késő ősszel gyökerestül kivágnak — s amelyek így kétszeresen is elpusztulnak. 13 Mint ahogy a tenger vad hullámai tajtékot hánynak, úgy vannak ezek az emberek is a saját szégyenletes dolgaikkal. Olyanok, mint az eltévedt csillagok, akikre a legsűrűbb örök sötétség vár.

Énók próféciája

14 Róluk is prófétált Énók, aki Ádámtól számítva a hetedik nemzedékben élt, amikor azt mondta: „Nézzétek, eljön az Úr sok ezer szentjével együtt! 15 Eljön, hogy ítéletet tartson mindenki felett, és megbüntessen minden istentelen embert. Elítéli őket minden tettükért, amelyet Isten ellen követtek el, és minden gonosz beszédért, amelyet Isten ellen mondtak.”

16 Ezek az emberek mindenben hibát keresnek, mindig panaszkodnak, a saját kívánságaikat követik, szeretnek nagyokat mondani és haszonlesésből dicsérnek másokat.

Óvakodjatok az istentelen csúfolkodóktól!

17 Szeretett testvéreim, emlékezzetek azokra, amiket Urunk, Jézus Krisztus apostolai mondtak! 18 Mert így figyelmeztettek titeket jóelőre: „Az utolsó időben majd olyanok jönnek, akik még Istent is kicsúfolják, és a saját istentelen kívánságaikat követik.” 19 Ezek azok, akik viszályt szítanak közöttetek. Saját bűnös természetük kívánságai uralkodnak rajtuk, és nem lakik bennük a Szent Szellem.

Imádkozzatok a Szent Szellem által

20 Szeretett testvéreim, ti viszont imádkozzatok a Szent Szellem által — így épüljetek fel és erősítsétek meg magatokat abban a hitben, amely a legszentebb dolog a világon! 21 Maradjatok meg Isten szeretetében! Várva várjátok Urunkat, Jézus Krisztust és a kegyelmét, mert ő hozza nektek az örök életet!

22 Bánjatok könyörületességgel azokkal, akik kételkednek, 23 másokat pedig a tűzből is ragadjatok ki, hogy megmentsétek őket! Legyetek óvatosak, amikor könyörültök rajtuk! Még a régi bűnös természet által bemocskolt ruhát is gyűlöljétek![d]

Dicsőség Istennek

24 Isten meg tud őrizni benneteket az elbukástól, és képes hibátlanul maga elé állítani a dicsőségben. Micsoda öröm lesz ez mindannyiunk számára! 25 Ő az egyetlen Isten, és egyedül ő tud megmenteni bennünket. Övé legyen minden dicsőség, nagyság, uralom és hatalom Urunk, Jézus Krisztus által a múltban is, most is, és örökké!

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jude+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Szeretsz-e engem?

15 Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e, mint ők?”

Péter így felelt: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus erre azt mondta neki: „Viselj gondot a bárányaimra!”

16 Azután újra megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?”

Péter ismét ezt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta: „Viseld gondját a juhaimnak!”

17 Ezután harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, a barátom vagy?”

Péter erre elszomorodott, hogy Jézus harmadszorra is megkérdezte tőle: „A barátom vagy?” Így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz. Tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta neki: „Viselj gondot a juhaimra![a] 18 Igazán mondom neked, amíg fiatal voltál, felkötötted az övedet, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod a kezed, és akkor majd más köti fel az övedet, és oda visz, ahová nem akarsz menni.” 19 Ezzel adta tudtára, hogyan fog meghalni, és a halálával hogyan szerez dicsőséget Istennek. Ezután hozzátette: „Kövess egem!”

20 Ekkor Péter hátrafordult, és látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus szeret, utánuk jön. Ő volt az, aki a vacsora közben Jézushoz közel hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?” 21 Mikor Péter látta ezt a tanítványt, megkérdezte Jézustól: „Uram, hát vele mi lesz?”

22 Jézus ezt felelte: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá? Te csak kövess engem!”

23 Így terjedt el a testvérek között az a hír, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem ezt mondta, hanem azt: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá?” 24 Ez a tanítvány az, aki mindezekről a dolgokról tanúskodik. Ő az, aki ezeket leírta, és tudjuk, hogy amit mond és ír, az igaz.

25 Jézus még sok más dolgot is tett. Ha ezeket mind részletesen leírnák, azt hiszem, az egész világ sem lenne elég, hogy befogadja azokat a könyveket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+21:15-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——–

——–

24 Igazán mondom nektek: aki hallgat a szavamra, és hisz abban, aki elküldött engem, annak már örök élete van. Az ilyen ember nem kerül kárhoztató ítélet alá, mert már átment a halálból az örök életre. 25 Igazán mondom nektek, eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának hangját, és akik hallgatnak a szavára, örökké élni fognak. 26 Mert ahogyan az élet forrása az Atyában van, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy benne is az élet forrása legyen. 27 Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott meghallja a sírokban a Fiú hangját, 29 és előjön. Akik életükben jót tettek, az örök életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat műveltek, azért támadnak fel, hogy ítéletre kerüljenek.”

Akik tanúskodnak Jézusról

30 „Önmagamban, az Atyától függetlenül semmit nem tehetek. Ahogyan az Atyától hallom, annak megfelelően ítélek és döntök. Nem a saját akaratom megvalósítására törekszem, hanem annak akaratát viszem véghez, aki elküldött engem, ezért igazságosak az ítéleteim.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+5:24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/06/15
—–

Azon a napon össze fogom gyűjteni az Élőket

Igazság Könyve:

“2013.11.19 20:00

Drága szeretett leányom, sok Keresztény életében olyanná váltam, mint egy kényelmetlen rokon, Akiről időről időre gondoskodni kell, de minden alkalommal szem elől tévesztik. Így tekintenek Rám azok, akik Kereszténynek születtek és eltávolodtak Tőlem. Én kevésbé vagyok fontos számukra, és mégis, amikor ők bajban vannak, önkéntelenül is hívni fognak Engem, mert ilyen a második természetük.

Miért, ó miért nem tudnak elfogadni Engem? Mi választotta el az embert Tőlem? Felszentelt szolgáimnak miért nem sikerült őket Hozzám hozniuk? Szenvedésem most ugyanaz, mint a Passióm alkalmával volt, és most azok, akik hűek maradtak Hozzám, hamarosan cserben fognak hagyni Engem. Ők ezt azért fogják megtenni, mert elkezdik újraértékelni azon értelmezésüket, hogy Én pontosan Ki Vagyok, és hogy valójában mit is jelent Szövetségem – mindezt az eljövendő eretnekség miatt.

Minden Irántam való tiszteletet Egyházamban hamarosan egy Felém vetett puszta fejbólintásra fognak csökkenteni. Többé már nem fognak térdet hajtani Tabernákulumom előtt. Nem fognak meghajolni, vagy letérdepelni Előttem, imádkozni sem fognak a Kereszten lévő holtestem előtt, mert nem az Én Képmásom tiszteletére fogják felkérni őket. Meg fognak ostorozni Engem, és nevetségessé fognak tenni. Szavaimat a legkülönfélébb üres fecsegésbe fogják belekeverni, és Kereszthalálom Igazságát félre fogják dobni.

Jelenlétem ebben az időben még létezik a Földön. Nektek nem szabad cserbenhagynotok Engem, mert ha megteszitek, akkor a Fényem ki fog aludni, és a sötétség el fog nyelni benneteket. Csak azok tarthatják égve Lángomat, akik hűségesek maradnak Hozzám, és amikor földi Egyházam Fénye csak egy halvány pislákolásra csökken, akkor fog az utolsó Mennyei hívás hallhatóvá válni. Azon a napon össze fogom gyűjteni az Élőket. A maradék hátra marad Isten ellenségeivel, akiknek a hűségüket szentelték. Ezután már nem lesz több örömben részük.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/azon-a-napon-ossze-fogom-gyujteni-az-eloket/

 

—–
Római katolikus:
11-19

Árpád-házi Szent Erzsébet

Vagy:
OLVASMÁNY a Példabeszédek könyvéből
Az asszony igazi ékessége az, hogy istenfélő.
Derék asszonyt ki talál? Értéke a gyöngyét messze meghaladja. Férje egész szívével ráhagyatkozik, és nem jár rosszul vele. Mindig javára van, sohasem kárára, életének minden napján. Előteremti a gyapjút és a kendert, és mindent beszerez ügyes kézzel. Kinyújtja karját a guzsaly után, és kezével megfogja az orsót. Kiterjeszti kezét az elnyomott fölé, a szűkölködőnek meg karját nyújtja. Csalfa dolog a báj, a szépség mulandó, de az istenfélő asszony dicséretet érdemel. Magasztaljátok keze munkájáért, és a városkapuknál dicsérjétek tetteit.
Ez az Isten igéje.
Péld 31,10-13.19-20.30-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hálát adok az Úrnak * minden időben! 2a. vers.
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr. 9a. vers.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Féljétek az Urat, ti, szentjei, * mert semmit sem nélkülöznek az istenfélők.
A gazdagok nyomorognak és éheznek, * de akik az Urat keresik, nem szűkölködnek.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9.10-11

Vagy:
SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Nekünk is életünket kell adni testvéreinkért.
Szeretteim!
Tudjuk, hogy a (lelki) halálból új életre keltünk, mert szeretjük testvéreinket. Akiben nincs szeretet, az a (lelki) halálban marad. Aki pedig gyűlöli testvérét, az gyilkos. Viszont tudjátok, hogy egyetlen gyilkosnak sem lehet része az örök boldogságban. Abból ismerjük meg (Isten) szeretetét, hogy életét adta érettünk. Nekünk is életünket kell adnunk testvéreinkért. De megvan-e bennünk az Isten szeretete, ha azt látjuk, hogy valamelyik testvérünk szükséget szenved, és elzárjuk előle szívünket, pedig módunkban állna, hogy segítsünk rajta? Szeretteim, ne csak szóval és beszéddel szeressünk, hanem tettel és igazsággal!
Ez az Isten igéje.
1Jn 3,14-18

ALLELUJA
Jézus mondja: † Új parancsot adok nektek; * Szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket. Jn 13,34 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas!
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:
„Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.
Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.
Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”

Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,27-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-19


——
Görög katolikus:

Pál, aki megmentő Istenünknek és reménységünknek, Jézus Krisztusnak megbízásából lett apostollá, üdvözletét küldi.

Timóteusnak szól ez a levél, aki igazi fiam lett a hit által.

Az Atya-Isten és Urunk, Krisztus Jézus adjon neked kegyelmet, könyörületet és békességet!

Óvakodj a hamis tanítóktól!

Amikor Macedóniába utaztam, kértelek, hogy maradj Efezusban, mert vannak ott bizonyos emberek, akik téves dolgokat tanítanak. Figyelmeztesd őket, hogy ezt hagyják abba, és ne foglalkozzanak kitalált történetekkel és a családjuk bizonytalan eredetével! Ezek a dolgok csak arra jók, hogy vitatkozzanak rajtuk, és Isten üdvözítő tervének megvalósulását nem szolgálják. Isten tervei ugyanis hit által valósulnak meg. Azért mondom ezt, hogy a hívőkben felébredjen az isteni szeretet, amely a tiszta szívből, a jó lelkiismeretből és a képmutatástól mentes hitből fakad.

Néhányan azonban letértek erről az útról, és haszontalan dolgokat tanítanak. Ezek másokat akarnak a Törvényre[a] tanítani, de valójában maguk sem értik, amiről beszélnek, sőt, még azt sem, amiről azt állítják, hogy abban egészen biztosak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Timothy+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Isten Királysága bennetek van

20 Egyszer a farizeusok megkérdezték Jézust, hogy mikor jön majd el Isten Királysága.

Így válaszolt: „Isten Királysága bizony eljön, de nem szemmel látható módon. 21 Nem úgy, hogy rámutatnak: »Itt van!«, vagy »Ott van!«, mert Isten Királysága bennetek és közöttetek van.”

Amikor az Emberfia eljön

22 A tanítványainak pedig ezt mondta: „Eljön majd az idő, amikor szeretnétek látni legalább egyetlen egyet az Emberfiának napjai közül, de nem fogtok látni. 23 Amikor ezt mondják nektek: »Nézd, itt van!«, vagy: »Ott van!«, ne menjetek oda, és ne kövessétek őket!” 24 „Ahogy a villám megvilágítja egyik végétől a másikig az egész égboltot, olyan nyilvánvaló módon jön vissza az Emberfia is azon a napon. 25 De előbb még sokat kell szenvednie. Ez a nemzedék pedig elutasítja őt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+17%3A20-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/19