Igazság Könyve:
Azt Óhajtom, hogy a Nagypéntek, különösen az idei, az a nap legyen, amelyről a valódi jelentésének megfelelően emlékezzenek meg
2012. április 5., 8:00
Atyám a világba küldött Engem, és mint váltságdíjat ajánlott fel, hogy megmentse a világot a Pokol Tűzétől. Azért jöttem, hogy szolgáljalak benneteket, gyermekeim, nem pedig hogy elítéljelek. Halálom egy különleges kegyelem volt, mely részetekről nem kíván egyéb kötelezettséget, mint elfogadni az Irgalmasság Kezét, amelyet Örök Atyám nyújtott nektek.
Ez az ajándék azért volt felkínálva, hogy az emberiség megkaphassa a kiengesztelődés ajándékát, hogy ez által alkalmas legyen belépni Atyám Királyságába. Mielőtt keresztre feszítettek Engem, apostolaimmal részt vettem egy nagyon fontos Húsvéti Vacsorán, a Kereszthalálom előtti éjjelen. Az Utolsó Vacsora egy másik különleges ajándékot biztosított.
A Szent Eukarisztia ajándékának megünneplése, mely a szeretet szentsége, biztosítja számotokra azt az egyedi ajándékot, melyben a Szentáldozáskor magatokhoz vesztek Engem. Az Én valóságos jelenlétem a Szent Eukarisztiában – még a mai világban is –, a Szentmise bemutatásakor, különleges ajándékot nyújt azok számára, akik a kegyelem állapotában vannak, akik szeretnek és magukhoz vesznek Engem. Az Én jelenlétem olyan módon érezhető a Szent Eukarisztiában, hogy az megerősíti hiteteket, ha elfogadjátok valóságos Jelenlétemet a Szent Eukarisztiában.
Ha elutasítjátok jelenlétemet a Szent Eukarisztiában, az egyik legjelentősebb ajándékot utasítjátok el, amelyet hátrahagytam, amikor a Földre jöttem, hogy vezekeljek bűneitekért. Meghaltam, hogy megmentselek benneteket; és ez már önmagában egy nagy ajándék. De egy nagyon különleges ajándékot hagytam rátok, amely által értelmetekkel, testetekkel és a lelketekkel fogadhatok Engem. Fogadjátok el Jelenlétemet, és lelketek közelebb kerül majd a Velem való valódi egyesüléshez. Fogadjatok el Engem. Ne hagyjatok el Engem. Ne tagadjatok meg Engem. Higgyétek – minden kétely nélkül a szívetekben -, hogy Isten, az Atya szeretete volt az, amely ezeket az ajándékokat adományozta nektek.
Elmélkedjetek most Tanításaim valódi igazságán. Nem fogadhatjátok el Keresztrefeszítésemet anélkül, hogy el ne fogadnátok azokat az ajándékokat, amelyeket az Utolsó Vacsorámon felkínáltam nektek. Ha mégis ezt teszitek, akkor a lelketek éhezni fogja majd az élet táplálékát.
Szeretett Jézusotok Az emberiség Megváltója
„A Húsvét egy olyan időszak, amikor kereszthalálomról a helyes módon elmélkednek
- április 6. péntek, 10:20
Drága, szeretett leányom, mennyire megvigasztalsz Engem szomorúságom ezen idejében. Ahogyan te szeretsz és megvigasztalsz Engem, azt szeretném kapni a többi lélektől is. Ó, ha minden lélek szíve az Enyémmel egyesülne és összefonódna, akkor Isten Szent Családja egyben lenne. Csak miután minden lélek meg van mentve, akkor teljesedik be Atyám Isteni akarata.
A Húsvét olyan időszak, amikor a Kereszthalálomról a helyes módon elmélkednek, és a halálból való feltámadásomat teljes mértékben elismerik, mint olyan szabadságot, amelyet az emberiségnek hoz.
Feltámadásom azt jelenti, hogy mindazok közületek, akik szeretnek Engem és hirdetik Szent Szavamat, feltámadhatnak majd a halálból.
Mindazok, akik a kegyelem állapotában haltak meg és Atyám kegyelmében részesültek, szintén fel fognak támadni dicsőségben, azon a napon, amikor ítélni jövök.
Ők majd csatlakozni fognak azokhoz, akik nemcsak testben élők, hanem bennük él az Úr Lelke is, és akiknek megadatott az örök élet.
Sok ember nem tudja megérteni Ígéretemet.
Mindazok, akiknek neve az Élet Könyvében van, feltámadnak majd testben, szellemükben és lélekben, megszabadulva a testi romlástól, és teljes egységben lesznek Velem.
Minden kiválasztott lélek Atyám Isteni Akarata szerint fog élni.
Ti szeretetben, békében és egyetértésben fogtok élni dicsőséges Uralmamban 1000 évig a Földön.
Ti csatlakozni fogtok dicsőségben azokhoz, akik elsőként támadnak fel halottaikból. Azokhoz a lelkekhez, beleértve szeretett családjaitokat és barátaitokat is, akiket alkalmasnak találtattak arra, hogy belépjenek az Új Földi Paradicsomba.
Ezt az életet kell keresnetek mindnyájatoknak. Efelől ne legyen kétségetek.
Ellenben, azok a szegény lelkek, akik nem tudják Létezésem igazságát elfogadni, vagy Ígéretemet az élők és a holtak megítélését illetően, a hajukat fogják tépni, amikor majd szembesülni fognak azzal a szörnyű sorssal, amely akkor tárul fel előttük, amikor az Igazság ki lesz nyilatkoztatva számukra.
Ezeknek a hívőknek azt mondom, hogy legyenek óvatosak.
Sokan közületek, akik nem szerettek eléggé Engem, vagy nem vesztek elég komolyan, azt a hibát követitek el, hogy elhiszitek, hogy Irgalmasságom figyelmen kívül hagyja azokat a bűnöket, ahol nincs bűnbánat. Az Én Irgalmasságom nagyon bőséges. Minden bűnöst el akarok árasztani kegyelmeimmel. De vannak olyanok is, akik önteltek téves feltételezéseikben, hogy elég nekik ismerniük Tanításomat ahhoz, hogy üdvözüljenek. Ők közömbösek szeretetemmel szemben. Hiányzik belőlük a gyengéd szeretet, kevés alázat van a lelkükben, és azt gondolják, hogy egyes bűnöket nincs értelme megbánniuk. Ez a gondolkodás veszélyes, és csak arra szolgál, hogy ezeket a lelkeket még jobban eltávolítsa Tőlem.
Nincs olyan kicsi bűn, amit figyelmen kívül lehetne hagyni. A bűneiteket csak akkor lehet megbocsátani, ha bűnbánatot tartotok. Egyedül csak akkor tudtok bűnbánatot tartani, ha büszkeségtől mentes és alázatos szívűek vagytok.
Örüljetek, gyermekeim, ennek a Húsvétnak. Ahogyan a Kereszthalálom az üdvösség ajándékát adta nektek, úgy a halálból való Feltámadásom az örök életet fogja adni nektek, amelyet Örök Atyám oly régóta tervezett.
Sok minden van, aminek örülhettek. Mert a számotokra megígért örök élet a test, a szellem és a lélek örök életét jelenti.
Fontos, hogy törekedjetek erre az új életre, és hogy felkészítsétek lelketeket.
A Sátán és démonai minden erőfeszítést meg fognak tenni annak érdekében, hogy meggyőzzenek benneteket arról, hogy az Új Paradicsomomban nem létezik örök élet, és hogy az Én Második Eljövetelem egy hazugság.
A papok, a Klérus tagjai és a hűséges Keresztények az ő elsődleges célpontjai lesznek.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok Örök Atyámhoz, hogy értékes Vérem által megvédjen benneteket, hogy egyikőtök se kóboroljon el az igazságtól.
Szeretett Jézus Krisztusotok,
Az emberiség Megváltója „
„Kérlek benneteket, imádkozzátok Isteni Irgalmasságom Rózsafüzérét, és Nagypénteken kezdjétek el kilencedemet.
- április 4. szerda, 1:00
Drága, szeretett leányom, szinte elérkezett az idő a világ számára, hogy Kereszthalálomról elmélkedjen.
Ebben az időben, a 2012-es év folyamán sürgősen szükségem van imáitokra azok számára, akik nem fognak felismerni Engem, és akik egyáltalán nem tudnak Rólam.
Ez rajtatok múlik, szeretett követőim, hogy segítsetek Nekem ezen szegény lelkek megmentésében, akiket közelebb kell vinnem Szent Keblemhez, annak érdekében, hogy felkészíthessem őket az Új Paradicsomomra.
Gyermekeim, fontos megmondanom nektek, hogy Nagypéntektől imádkozzátok az Isteni Irgalmasság Rózsafüzérét, és kezdjétek el az Isteni Irgalmasság kilencedét.
Nagyon fontos, hogy ezt a kilencedet minél többen végezzék el mások lelkéért. Ti nagy kegyelmeket fogtok kapni, és ezért Én sohasem foglak elhagyni benneteket. Meg fogom menteni a lelketeket, amikor az Ítélet napján Elém járultok.
Sohasem szabad elfáradnotok a mások lelkének megmentéséért végzett imádkozásban. Ti vagytok az Én hadseregem, és azok által a kegyelmek által, amelyeket adok nektek, Velem együtt fogtok dolgozni a Földnek a bűntől való megtisztításában, mielőtt Második Eljövetelem bekövetkezne.
Nem mindegyikőtöknek könnyű az imádkozás. A legjobb mód az, hogy egyesültök szomorú Kínszenvedésemmel, és szenvedésemről elmélkedtek, különösen nagy fájdalmamról a Getszemáni Kertben. Nagy Irgalmasságom így lesz majd a leghathatósabb. Pontosan a bűnösökért – beleértve a pogányokat is, aki nem kaptak esélyt arra, hogy megismerjenek Engem – szenvedtem a legtöbbet.
Azok, akik szeretnek Engem, tudják ezt.
Minél jobban bíztok Bennem, annál erősebb lesz Irgalmasságom. Annál jobban meg tudok bocsátani. Az Én Irgalmasságom olyan erőteljes, hogy képes az egész emberiség bűneit eltörölni.
Azok, akik hisznek és megbíznak Bennem, magas életszentségre tesznek szert, mivel segítségükkel testvéreik lelkének megmentését részesítik előnyben. Ők mindezt Irántam való szeretetből teszik, mert tudják, hogy ez sok vigasztalást hoz Számomra.
Nektek, az Én tiszta és igaz követőimnek, akik oly nagyon szerettek Engem, tudnotok kell, hogy a szívetek nagylelkűségével meg tudom menteni a bűnösöket.
Bűnösök, nektek meg kell azt értenetek, hogy ti vagytok azok, akikért Én meghaltam, és akik után a legjobban szomjazom. Én a bűnösök iránt nagy szánalmat érzek.
De nektek, követőim, akik szintén bűnösök vagytok, teljesen meg kell bíznotok Bennem. Ha ezt megteszitek, akkor számos különleges kegyelemben részesítelek benneteket.
Minél többször kéritek segítségemet, annál többet kaptok belőle. Ez által a kötelék által, amely köztetek és köztem van, segíthettek nekem mások lelkének megmentésében, hogy ne fulladjanak bele a kétségbeesésbe és a reménytelenségbe.
Gondoljatok az Én Isteni Irgalmasságom kilencedének az erejére, és azokra a lelkekre, akiket ti ebben az évben Számomra megmentetek.
Szeretett Jézusotok”
———-
Igaz élet Istenben:
Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:
https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/
„Keletről jön el a hajnal
- augusztus 20.
… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”
Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20
————
Ortodox (Görög keleti):
https://www.oca.org/readings/daily/2022/04/04
———-
Római katolikus:
„2022-04-06
5. nagyböjti hét szerda
OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Az Isten ellen lázadó ember mindig megszégyenül, bármilyen erősnek és hatalmasnak gondolja is magát.
A babiloni fogság idején Nabukodonozor király elé hurcoltak három ifjút, – Sidrák, Misák és Abdenágó volt a nevük – és a király kérdőre vonta őket:
„Igaz-e, hogy megvetitek isteneimet, és nem imádjátok az aranyszobrot, amelyet készítettem? Nos, hogyha fölharsan a kürt, a fuvola, és szól a hárfa, lant, koboz és citera, készek vagytok-e a szobor előtt leborulni és imádni azt? Mert hogyha nem, nyomban tüzes kemencébe vetlek titeket; és van-e olyan isten, aki kezemből megszabadít titeket?”
Sidrák, Misák és Abdenágó így felelt a királynak:
„Nem szükséges, ó, király, hogy erre válaszoljunk neked. A mi Istenünk, akit tisztelünk, ki tud szabadítani minket az égő tüzes kemencéből és a te kezedből. De ha nem akarná is, tudd meg, király, hogy isteneidet akkor sem tiszteljük, és az aranyszobrot, amelyet állítottál, nem imádjuk:”
Ekkor a király nagy haragra lobbant az ifjak ellen. Arca is elváltozott, és úgy rendelkezett, hogy a kemencét a szokásosnál hétszerte jobban fűtsék be. Majd meghagyta legerősebb katonáinak, hogy kötözzék meg Sidrákot, Misákot és Abdenágót, és vessék őket a tüzes kemencébe.
Így is történt, (Ők azonban sértetlenül jártak-keltek a lángok között; magasztalták Istent, aki Úr minden fölött.) Ekkor a király megdöbbent, sietve felállt, és így szólt főembereihez:
„Nemde, három megkötözött ifjút dobtunk a tűzbe?”
Azok azt felelték: „Úgy van, nagy király.”
Ekkor a király így folytatta: „Én azonban négy férfiút látok, és ezek kötelékeiktől megszabadulva, sértetlenül járnak-kelnek a lángokban. A negyedik éppen olyan, mint Isten angyala.”
Majd így fohászkodott: „Áldott legyen Sidrák, Misák és Abdenágó Istene, ki elküldötte angyalát hű szolgái megmentésére. Ők csak benne bíztak egyedül, és nem hallgattak a király szavára. Kockára tették életüket, hogy az igaz Istenen kívül ne kelljen más istent imádniuk és szolgálniuk!”
Ez az Isten igéje.
Dán 3,14-20.91-92.95 „
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-04-06
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-04-04
„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30
———-
Tóra: