Címke: kitartás

Üdvösség Anyja: Minden egyes lépésért, amelyet azért tesztek, hogy közelebb kerüljetek Drága Fiamhoz, két lépést hátra fogtok tenni

“Jahve, mindenek Teremtõje és Atyja, szeretlek. Bizonyos, hogy nincs Hozzád hasonló Apa.

Atyám, elismerem, hogy kemény a szívünk, és igen távol vagyunk szeretõ szívedtõl… Nem mondhatjuk, hogy nem hallottunk szereteted nagyságáról, de fülünk nem figyelt, és nem vettünk tudomást Rólad… Lázadtunk ellened…

Atyám, elteltünk nyomorúsággal, és elsõk vagyunk, ha gonoszságra kerül sor. Szívünk gonoszságot suttog, és lelkünk olyan, mint az éj. …”

 
 
——–
Igazság Könyve:

2014. június 18. szerda, 14:51

Drága gyermekeim, kövessetek Engem, az Üdvösség Anyját, és fogjátok meg a kezemet, miközben én az Igazság útján Fiamhoz vezetlek benneteket.

Közbejárásomnak köszönhetően, sokan bátorságra fognak lelni, hogy az Örök Üdvösségnek ezen a tövissekkel és kövekkel kirakott útján járjatok.

Drága gyermekek, annak érdekében, hogy valóban megismerjétek Fiamat, nagy kitartásra van szükségetek. Még mielőtt képesek lennétek látni, meg kell nyitnotok elméteket, szíveteket és a lelketeket kételynek vagy gőgnek minden nyoma nélkül. Amikor az Igazság feltárul a szívetekben, akkor meg kell kapaszkodnotok benne, mert ez lesz az az eszköz, amelynek segítségével szabaddá fogtok válni.

Minden egyes lépésért, amelyet azért tesztek, hogy közelebb kerüljetek Drága Fiamhoz, két lépést hátrafelé fogtok tenni, azon mód miatt, ahogyan a gonosz ki fog benneteket gúnyolni. Ő sohasem fogja abbahagyni próbálkozását, hogy Krisztustól eltávolítson benneteket, mivel már kimesterkedte gonosz küldetését, hogy az ellenkező irányba húzzon benneteket. Tehát, amikor útközben elestek, ismét fel kell állnotok, és újra kell kezdenetek. Mindannyiszor, amikor hátra léptek, tudnotok kell, hogy minden, amit a Sátán befolyásol, mindig visszafelé lesz – ellentéte mindannak, amit Fiam az emberi nemre örökségül hagy. Ezért tehát nagy türelemre lesz szükségetek, de ha egyszer minden akadályt legyőztök, sokkal gyorsabban fogtok haladni a Fiam felé vezető úton. Minden kudarc, amelyen fölülkerekedtek, a hitetekben erősebbé tesz benneteket. És amikor a hitetek erősebbé válik, már semmi sem fog az utatokban állni, hogy Jézus Krisztus igaz tanítványaivá legyetek.

Menjetek békében, drága gyermekek, és engedjétek meg nekem, az Üdvösség Anyjának, hogy segitsek nektek a Jézus Krisztus iránti szeretetetekben erősebbé válnotok, mert Nélküle soha nem fogtok arra a békére és vigasztalásra találni, amelyet ebben – vagy a túlvilági életben kerestek.

Szerető Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-minden-egyes-lepesert-amelyet-azert-tesztek-hogy-kozelebb-keruljetek-draga-fiamhoz

“… 

Só és világosság

13 „Ti olyanok vagytok az emberek között, mint a só. De ha a só elveszti az ízét, hogyan lehet azt helyreállítani? Bizony, akkor már semmire sem jó, ezért az emberek kidobják és eltapossák.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+4-5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
Római katolikus:
2019-06-18

11. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Krisztus, aki gazdag volt, szegény lett értünk.
Testvéreim!
Tudtotokra adjuk Isten kegyelmét, amellyel elárasztotta Macedónia egyházait. A bajok és megpróbáltatások ellenére túláradó öröm töltötte el őket, és nyomasztó szegénységükből bőséges adakozás fakadt. Tanúskodom arról, hogy erejükhöz mérten, sőt erejükön felül is önként adakoztak. Kérve kérték tőlünk azt a kegyet, hogy részt vehessenek a jeruzsálemi keresztény testvérek megsegítésében. Minden reményünket felülmúlva előbb az Úrnak adták magukat, aztán Isten akaratából nekünk.
Ezért arra kértük munkatársunkat, Tituszt, hogy amint elkezdte, fejezze is be nálatok (Korintusban) a jótékonyság művét. Amint mindenben kitűntök: hitben, szóban, tudásban, minden buzgóságban és az irántunk érzett szeretetben, tűnjetek ki a szeretetből fakadó adakozásban is. Nem parancsként mondom ezt, hanem mások buzgóságára hivatkozva szeretetetek őszinteségét akarom kipróbálni. Hiszen ismeritek Urunk Jézus Krisztus jóságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok.
Ez az Isten igéje.
2Kor 8,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent! (2a. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Az Urat dicsérem, amíg élek, * zsoltárt zengek Istenemnek, amíg csak leszek.
Hívek: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
E: Boldog, akinek segítője Jákob Istene, * és akinek Istenben, az Úrban van reménye.
Ő alkotta az eget és a Földet, * a tengert és mindazt, ami benne él.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
E: Isten igaz marad örökké, * az elnyomottaknak igazságot szolgáltat.
Az éhezőknek ő ad kenyeret, * kiszabadítja az Úr a foglyokat.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
E: Az Úr megnyitja a vakok szemét, * és fölemeli azt, aki elesett.
Az Úr szereti az igaz embert, * a jövevényt megvédi.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
Zsolt 145,2.5-6.7.8-9a

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Új parancsot adok nektek. * Szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek titeket!” Jn 13,34 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Nemcsak barátainkat, hanem ellenségeinket is szeretnünk kell.
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Hallottátok, hogy ezt mondták: „Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet!” Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.
Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,43-48″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-06-18

 
 
 
… Miért akarjátok, hogy pusztasággá váljék országotok? Nem fáradtok bele, hogy pusztaságban kell élnetek? Térjetek vissza hozzám, legyetek azok között, akik keresték forrásaimat, és megtalálták. Az én tökéletességemmel, az én szépségemmel és az én dicsõségemmel foglak benneteket megújítani. Az a szándékom, hogy tökéletességre emeljem lelketeket, hogy élhessen lelketek. Szeretett gyermekeimhez kívánok szólni!1 Szeretem õket, és irántuk való szeretetem örökké tartó. Azért hívtam õket, hogy megmutassam nékik Szívemet, és meghallottak engem. Meghallották keresztemen elhangzott kiáltásomat. Mindig arra vágytam, hogy magamhoz vonzzam lelküket, mivel az én leszármazottaim. Erre a közelségre vágytam az idõk kezdete óta, és örök idõktõl fogva azt óhajtottam, hogy szeressenek és imádjanak engem, az õ Istenüket. Jöjj, arra akarom emlékeztetni õket, hogy milyen különbözõ módokon tudom magamat kinyilvánítani, miképpen fedem fel titkaimat és bölcsességemet a jámbor lelkek elõtt. Azt akarom, hogy tanulják meg, hogyan lehet felismerni azt, ami a Lélektõl jön, és azt, ami önmaguktól való.
 
 
——
Görög keleti:

1.1 Üdvözlet Páltól, a Krisztus Jézus rabszolgájától.

Isten arra választott ki engem, hogy apostola legyek, és rám bízta, hogy hirdessem örömüzenetét.

Prófétái által Isten már előre megígérte ezt az örömhírt a szent Írásokban. Az örömhír Isten Fiáról szól, Urunkról, Jézus Krisztusról, aki emberi természetét tekintve Dávid családjából született, de a Szent Szellem[a] hatalmas erővel bizonyította, hogy Jézus ugyanakkor Isten Fia — azáltal, hogy őt a halálból feltámasztotta.

Urunk, Jézus Krisztus által kaptam kegyelmet és apostoli megbízást, hogy az ő neve dicsőségére az összes zsidóságon kívüli nemzetből származókat elvezessem a Jézusban való hitre és az engedelmességre. Ti is ezek közül valók vagytok, akiket Isten arra hívott el, hogy Jézus Krisztushoz tartozzatok.

Nektek írom ezt a levelet, akik Rómában laktok, akiket Isten szeret és elhívott, hogy saját népévé legyetek.

Atyánk, az Isten és az Úr Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet!

Hálát adok értetek

Először is hálát adok értetek Istenemnek Jézus Krisztus által, mert hitetekről már az egész világon beszélnek. Tanúm az Isten — akinek a Fiáról szóló örömüzenet hirdetésével teljes szívvel-lélekkel szolgálok —, hogy amikor imádkozom, értetek is mindig könyörgök. 10 Egyre csak azt kérem tőle, hogy egyszer már hozzátok is eljussak, ha ő is akarja. 11 Nagyon szeretnék már találkozni veletek, hogy néhány szellemi ajándékot átadjak nektek, és ezzel megerősítselek benneteket. 12 Helyesebben szólva, hogy ti is, meg én is felbátorodjunk egymás hitének segítségével.

13 Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy már sokszor meg akartalak látogatni benneteket, de mindeddig akadályokba ütköztem. Azért akartam hozzátok menni, hogy a munkámnak közöttetek is legyen valami eredménye, akárcsak a többi nép között.

14 Nem számít, hogy valaki kulturált vagy primitív, tanult vagy tanulatlan, én mindenkinek adósa vagyok. 15 Ezért hát kész vagyok nektek is hirdetni az örömüzenetet, akik Rómában éltek.

16 Mert nem szégyellem senki előtt az örömhírt, hiszen Istennek hatalma az, amellyel üdvösségre juttatja mindazokat, akik hisznek benne, elsőként a zsidóknak, azután a többi népnek is. 17 Az örömhír mutatja meg, hogyan teszi Isten a maga számára elfogadhatóvá az embert. Ez pedig kezdettől mindvégig az Istenben való hit által történik. Ahogyan az Írás mondja: „Akit a hite alapján Isten elfogad, az örökké élni fog.”[b] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+1%3A1-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———-

https://oca.org/readings/daily/2019/06/18

Mindez egy szempillantás alatt fog történni, amikor az utolsó trombitaszó felhangzik.

Igazság Könyve:

“2014.04.05 18:15

Drága szeretett leányom, bátorságot és kitartást szeretnék adni mindnyájatoknak, akiknek megadatott a megkülönböztetés Ajándéka, hogy felismerjétek a Hangomat, miközben Én ezen Üzeneteken keresztül a világhoz szólok.

Miközben ti, Maradék Hadseregem, földi Egyházammal egységben előre meneteltek, hamarosan azt fogjátok látni, hogy sok ember elfordul a Szentségektől. Ez nyugtalanító lesz számotokra, és aztán gyötrelmessé válik, mert ezeket hamarosan megszentségtelenítik, és a Szentségek többé már nem lesznek ugyanazok, mint amelyeket Én a világnak adtam. Nektek sohasem szabad az időt elfecsérelnetek, ha valóban hiszitek, hogy Én veletek beszélek. Menjetek és gyűjtsétek össze papjaimat és azokat, akik válaszolnak Hívásomra. Aztán készüljetek fel az elkövetkezendő évekre, hogy amikor már nyoma sem marad Jelenlétemnek, táplálni tudják Nyájamat az Élet Táplálékával.

Amikor mindent, ami Tőlem származik, és attól, Aki Vagyok, kivesznek Egyházamból, akkor mindaz, ami megmarad, attól fog származni, ami nem Én Vagyok. A megtestesült ördög be fog lépni Egyházamba, és ő mindenkit meg fog fertőzni, aki csak meghajol előtte, és imádja őt. Ő fel fogja falni a lelkeket mindörökre, nektek pedig az előttetek álló időszakban mindenkor ébernek kell maradnotok. Ne hagyjátok magatokat nyitva az eretnekség előtt, ami úgy belülről, mint kívülről is meg fogja támadni Egyházamat. Ti most már fel vagytok készítve, így tehát követnetek kell mindazt, amit mondok nektek, hogy – amennyire csak tudjátok – megmentsétek Egyházamat az ellenségtől.


A végső Tervem, hogy Menedékembe gyűjtsem Egyházamat, hamarosan napvilágra kerül. Amikor utasítalak benneteket, nagy erőre és kitartásra lesz szükségetek, mert a ti ellenségetek az antikrisztus lesz – és sajnos az ő hadserege nagyobb számú lesz, mint Az Enyém. Éppen ezért ez rémisztő lesz számotokra – de tudnotok kell a következőt: mögötte nem Isten Ereje fog rejleni, és benneteket sohasem fog legyőzni, ha hűek maradtok Igémhez.Menjetek békével, és várjátok utasításaimat.Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-vegso-tervem-hogy-egyhazamat-menedekembe-gyujtsem-hamarosan-napvilagra-kerul/

 

—–
Római katolikus:

2019-04-06

4. nagyböjti hét szombat

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Legfájóbb csalódásaink közepette is bízzunk abban, hogy Istennek hozott áldozatunk nem marad gyümölcstelen!
A gonoszoktól szorongatva a próféta így fohászkodott:
Uram, te megmutattad nekem, és így felismertem cselekedeteiket. Világos lett előttem, mert feltártad szándékaikat.
Én pedig, mint szelíd bárány, amelyet áldozatra visznek, nem tudtam, hogy milyen tervet szőnek ellenem.
Azt mondották: „Pusztítsuk ki a fát gyökerestől; irtsuk ki őt az élők földjéről, hogy még a nevét se emlegessék többé.” Te, seregek Ura, igazságosan
ítélkezel, te a vesék és a szívek vizsgálója vagy: hadd lássam, miként ítéled és bünteted meg őket!
Ezért tártam fel előtted ügyemet.

Ez az Isten igéje.
Jer 11,18-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek. (Vö. 2a. vers. – 7. g tónus)
Előénekes: Én Uram, Istenem, csak benned remélek, * ments meg minden üldözőmtől, és szabadíts meg engem.
Nehogy elragadja, lelkemet, mint egy oroszlán, * és széttépje, mert nincs, ki megmentsen.
Hívek: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek. 
E: Ítélj meg, Uram, engem, * mert igaz és ártatlan vagyok.
Szűnjék meg a bűnösök gonoszsága † és az igazakat erősítsd meg, * szíveket és veséket vizsgáló igaz Isten.
H: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek. 
E: Oltalmamat én Istennél találom, * megmenti ő a tiszta szívűt.
Isten igaz bíró, * haragjától naponta félni kell.
H: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek.
Zsolt 7,2-3.9bc-10.11-12

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Boldogok, akik jó szívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö, Lk 8,15 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézust nem akarják elismerni Messiásnak, mert Galileából származik.
Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a Messiásnak?”
Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz.

Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.”
A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy? Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!”
Ezután mindegyikük hazatért.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 7,40-53″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-04-06

 
 
…  
14 Ezért hát nézzétek,
    milyen csodálatosan bánok velük:
    mindenki ámul és csodálkozik rajta!
Mert a bölcseket elhagyja bölcsességük,
    s az értelmesek értelme elvész.”

15 Nézzétek azokat, akik terveiket
    el akarják titkolni az Örökkévaló elől!
Nézzétek azokat, akik a sötétben cselekszenek,
    mert azt hiszik, hogy senki sem látja őket!
16 Milyen ostobán kiforgatjátok ezt!
Vajon nem nagyobb-e a fazekas,[a]
    mint kezében az agyag?
Mondhatja-e a korsó a mesternek:
    „Nem is te készítettél engem!”
Mondhatja-e az agyag a fazekasnak:
    Nem értesz a mesterséghez, te ügyetlen!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+29:13-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

——
Görög katolikus:

47 Az első ember a földből származik, hiszen Isten a földből formálta. A második ember a Mennyből jött. 48 Amilyen volt az első, a földből való ember, olyan a többi földi ember is. Viszont, amilyen az a Mennyből való, olyanok azok is, akik szintén a Mennyből származnak. 49 Ahogyan hasonlítunk az első földi emberre, úgy fogunk hasonlítani majd arra a mennyeire is.

50 Ezt azért mondom, testvéreim, mert ezzel a földi, hús-vér testünkkel nem vehetünk részt Isten Királyságában. Hiszen az, ami el fog pusztulni, az nem vehet részt abban, ami örökkévaló.

51 Figyeljetek rám, mert titkot tárok fel előttetek: nem mindannyian fogunk meghalni, de mindannyian át fogunk változni! 52 Mindez egy szempillantás alatt fog történni, amikor az utolsó trombitaszó felhangzik. Megszólal a trombita hangja, és akik korábban meghaltak, feltámadnak a romolhatatlanságra, az örök életre. Mi pedig, akik akkor még élünk, át fogunk változni. 53 Ez a mostani testünk romlandó, ezért feltétlenül szükséges, hogy átváltozzon, és mentes legyen mindenféle romlástól. A mostani testünk halandó, ezért át kell változzon halhatatlan testté. 54 Amikor ez majd megtörténik, és a romlandó és halandó test átváltozik romlástól mentes és halhatatlan testté, akkor teljesedik be, amit az Írás mond:

„Elnyelte a halált a teljessé lett győzelem.”[a]

55 Halál, hová lett a győzelmed?
    Hol a fegyvered?”[b]

56 Ugyanis a halál fegyvere a n, a bűn erejét pedig a Törvény adja. 57 De hálát adunk Istennek, hogy Urunk, Jézus Krisztus által győztesekké tesz bennünket!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+15%3A47-57&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

24 Igazán mondom nektek: aki hallgat a szavamra, és hisz abban, aki elküldött engem, annak már örök élete van. Az ilyen ember nem kerül kárhoztató ítélet alá, mert már átment a halálból az örök életre. 25 Igazán mondom nektek, eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának hangját, és akik hallgatnak a szavára, örökké élni fognak. 26 Mert ahogyan az élet forrása az Atyában van, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy benne is az élet forrása legyen. 27 Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott meghallja a sírokban a Fiú hangját, 29 és előjön. Akik életükben jót tettek, az örök életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat műveltek, azért támadnak fel, hogy ítéletre kerüljenek.”

Akik tanúskodnak Jézusról

30 „Önmagamban, az Atyától függetlenül semmit nem tehetek. Ahogyan az Atyától hallom, annak megfelelően ítélek és döntök. Nem a saját akaratom megvalósítására törekszem, hanem annak akaratát viszem véghez, aki elküldött engem, ezért igazságosak az ítéleteim.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+5:24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/04/06
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 

“2014.04.04 23:20



Én most erre a napra készítlek fel mindnyájatokat. Sokaknak közületek nagyon nehéz ezt a hírt hallgatni, de ez az Igazság. Az Igazság meg fogja szabadítani a lelketeket a haláltól. Csak
harcoljatok az Igazság ellen és semmi jó nem fog származni abból – csak kétségbeesés! Csak akadályozzatok meg másokat abban, hogy hűségesek maradjanak Egyházamhoz, arra ösztönözvén őket, hogy kövessék az eretnekséget, amelyet jelenleg Egyházam belsejéből kényszerítenek a világra, és az oroszlánoknak lesztek dobva! Azoknak, akik mások lelkét erőszakkal elpusztítják, Kezem legnagyobb büntetésével fognak szembesülni.Fogadjátok el az Igazságot, és készüljetek fel. Ha követtek Engem, akkor Én biztonságosan a Királyságomba foglak vezetni benneteket. Ellenben ha a fenevadat követitek, ő az örökké tartó Pokol tüzébe fog vezetni benneteket és mindazokat, akiket magatokkal visztek.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/katolikusok-millioit-fogjak-sulyos-tevedesbe-vezetni-templomaim-pedig-el-fogjak-vesziteni-megszentelt-voltukat/

 
 
—–
Tóra:

A négy leprás előtt az arám sereg megfutamodik

Ugyanekkor Samária városkapuja előtt négy leprás férfi üldögélt. Ezt mondták egymásnak: „Minek várjunk itt, amíg éhen halunk? Ha bemegyünk a városba, ott már olyan nagy az éhínség, hogy biztosan éhen halunk. Ha meg itt ülünk tovább, akkor is meghalunk. Menjünk inkább az arámok táborába, mert ott legalább van élelem! Ha életben hagynak minket, akkor jó, ha megölnek, akkor sincs vesztenivalónk!”

Fölkeltek hát, és alkonyatkor elindultak, hogy átmenjenek az arám táborba. Amikor odaértek, meglepve látták, hogy nincs ott senki!

Az Örökkévaló ugyanis azt tette, hogy az arámok harci szekerek robogását és vágtató lovasok dobogását hallották, mintha hatalmas sereg közeledne. Szörnyen megrémültek, és kiabálni kezdtek: „Jaj, fussunk, mert Izráel királya fölbérelte ellenünk a hettiták és az egyiptomiak királyait!” Alkonyatkor az egész hadsereg futásnak eredt, hogy az életüket mentsék. Otthagyták sátraikat, lovaikat, szamaraikat, s az egész tábort úgy, ahogy volt.

Amikor a leprások elérték a tábort, bementek egy sátorba, és előbb ettek-ittak. Azután zsákmányt szereztek: ezüstöt, aranyat, ruhákat, és ezeket elrejtették. Majd egy másik sátort fosztottak ki, s azt a zsákmányt is elrejtették.

A leprások örömhírt hoznak az éhező városnak

Végül megálltak, és ezt mondták egymásnak: „Nézzétek, ez a nap a nagy örömhír napja! Mi meg nem szólunk róla senkinek! Nem jól van ez így! Ha reggelig itt maradunk, még büntetés ér bennünket. Menjünk hamar, vigyük meg a jó hírt a királynak!”

10 Vissza is mentek a városhoz, és bekiáltottak a kapuőröknek: „Elmentünk az arámok táborába, de nincs ott egy lélek sem! Egy hangot sem lehet hallani, csak a megkötött lovak és szamarak maradtak ott, meg a sátrak!” 11 Az őrök jelentették a hírt a királyi palotában. 12 Még éjjel volt, de a király azonnal fölkelt, és tanácskozott a főembereivel. Azt mondta nekik: „Sejtem én, mit terveznek ellenünk az arámok! Tudják, hogy Samária éhezik, ezért kimentek a táborukból, és elrejtőztek. Csak arra várnak, hogy kimenjünk a városból élelmet szerezni, s akkor lecsapnak ránk, foglyul ejtenek minket, a várost meg elfoglalják!”

13 Az egyik főember azt javasolta: „Uram, maradt még néhány lovunk. Küldjünk ki hát néhány embert öt lóval, hogy nézzék meg, mi történt! Ezek a lovak hamarosan úgyis elpusztulnának velünk együtt.” 14 Így is történt. A király kiküldte néhány emberét két harci szekérrel, amelyet a lovak húztak. „Menjetek — mondta nekik —, nézzétek meg, mi történt az arám hadsereggel!” 15 Azok el is mentek, és egészen a Jordánig követték az arám hadsereg nyomait. Ugyanis mindenütt szanaszét dobált hadi felszerelések és ruhák hevertek az úton, amelyet a menekülők a nagy sietségben elhajigáltak. Azután a király emberei visszatértek Samáriába, és jelentették uruknak, amit láttak.

16 Amikor az emberek meghallották a hírt, kitódultak a városból, és kifosztották az arámok elhagyott táborát. A nagy zsákmány miatt olyan bőség lett Samáriában, hogy egy sékelért egy szeá finomlisztet vagy két szeá árpát lehetett kapni a városkapu melletti piacon — pontosan úgy, ahogy az Örökkévaló azt előre megmondta.

17-18 A király odaküldte a városkapuhoz azt a főembert, aki mindig mellette volt, hogy segítsen neki. De a tömeg olyan erővel rohant ki a kapun, hogy letaposták a király főemberét, aki meg is halt. Így teljesedett be, amit az Isten embere előre megmondott, amikor a király őhozzá ment tudakozódni. Ezt mondta ugyanis neki: „Holnap ilyenkor olyan bőségesen lesz élelem Samáriában, hogy egy sékelért egy szeá finomlisztet vagy két szeá árpát lehet majd kapni a városkapu melletti piacon.” 19 Ez a főember pedig akkor így válaszolt erre: „Még ha az Örökkévaló ablakokat nyitna is az égen, ez még akkor sem történhet meg!” Elizeus azonban megmondta neki: „Saját szemeddel fogod meglátni, hogy így lesz, de nem eszel belőle!” 20 Pontosan ez történt: a város kapujában a nép összetaposta ezt a főembert, aki meg is halt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Kings+7%3A3-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———–

https://www.hebcal.com/sedrot/metzora

Akkor újra kedvesen fogadja az Örökkévaló Júda és Jeruzsálem áldozatát, ahogy a régi időkben, a hajdani években.”

„Akkor eljövök hozzátok, hogy ítéletet hirdessek közöttetek. Mint cáfolhatatlan tanú, tanúskodom azok ellen, akik vétkeztek: a varázslók és a házasságtörők ellen, azok ellen, akik hamisan esküdnek, azok ellen, akik nem adják meg munkásaiknak a jogos bérüket, azok ellen, akik visszaélnek az özvegyek és árvák kiszolgáltatott helyzetével, azok ellen, akik a köztetek lakó idegeneket megfosztják jogaiktól. Bizony, tanúskodni fogok mindezek ellen, mert nem félnek vétkezni ellenem” — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. —

Hozzátok be a tizedet!

„Mert én, az Örökkévaló nem változom meg, ti pedig ma is olyanok vagytok, mint ősapátok, Jákób![a] Őseitek idejétől fogva állandóan eltértetek parancsaimtól, s nem tartottátok meg azokat! Térjetek vissza hozzám, és akkor én is visszatérek hozzátok! — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. —

Azt kérdezitek: »De hogyan kellene visszatérnünk hozzád?«

Vajon meglophatja-e Istent az ember? De ti mégis loptok tőlem!

»Ugyan mit lophatnánk el tőled?« — kérdezitek.

A tizedet és az áldozatokat!

Bizony, átok ül rajtatok, mert engem loptatok meg! Egész népeteket sújtja ez az átok.

10 Hozzátok be a tizedet minden jövedelmetekből a Templom raktárába, hogy házamban legyen elég élelem! Ezzel tegyetek próbára — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. — Azután figyeljétek meg, hogyan nyitom meg nektek a mennyei zsilipeket, és hogyan árasztalak el benneteket áldásaimmal! 11 Még a kártevőket is elűzöm tőletek, hogy ne pusztíthassák el, amit földetek terem. Szőlőtök sem lesz terméketlen — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. —

12 Ezért minden nemzet áldottnak és boldognak mond majd titeket, mert országotok fölvirágzik” — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura.

Tiszteletlenül beszéltetek ellenem!

13 Ezt mondja az Örökkévaló: „Vakmerően és tiszteletlenül szóltatok ellenem!”

Azt kérdezitek: „Mit mondtunk ellened?”

14 „Azt mondtátok magatok között: »Semmi hasznunk belőle, ha Istent tiszteljük és szolgáljuk. Hiába engedelmeskedünk parancsolatainak, hiába járunk alázatosan és bűneink miatt gyászolva az Örökkévaló, a Seregek Ura előtt — semmit nem használ! 15 Sőt, azt látjuk, hogy a büszkék és a gonosztevők boldogulnak. Még amikor próbára teszik Isten türelmét, akkor is megússzák a büntetést.«”

Ők az én kincseim!

16 Azután tanácskoztak azok, akik valóban tisztelik és félik az Örökkévalót. Ő pedig figyelt, és mindent hallott. Majd parancsolta, hogy mindent jegyezzenek föl egy könyvbe azokról, akik félik az Örökkévalót és tisztelik nevét. 17 Ezt mondja róluk az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Ők az én kincseim! Azon a napon, amelyet én készítek elő, az enyémek lesznek. Kedvezek nekik és kegyelmes leszek hozzájuk, mint apa a fiához, aki engedelmesen szolgálja őt.

18 Akkor majd mindenki újra látni fogja, hogy mi a különbség igazak és istentelenek között. Bizony, akkor majd különbséget tesztek azok között, akik tisztelik és félik Istent, és azok között, akik nem tisztelik őt.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Malachi+3%3A4-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———

https://www.hebcal.com/holidays/shabbat-hagadol


The Phenomenon of Trumpet Sound in the sky of Jerusalem. October 1, 2016:

A végső Tervem, hogy Egyházamat Menedékembe gyűjtsem, hamarosan napvilágra kerül

Igazság Könyve:

“2014.04.05 18:15

Drága szeretett leányom, bátorságot és kitartást szeretnék adni mindnyájatoknak, akiknek megadatott a megkülönböztetés Ajándéka, hogy felismerjétek a Hangomat, miközben Én ezen Üzeneteken keresztül a világhoz szólok.

Miközben ti, Maradék Hadseregem, földi Egyházammal egységben előre meneteltek, hamarosan azt fogjátok látni, hogy sok ember elfordul a Szentségektől. Ez nyugtalanító lesz számotokra, és aztán gyötrelmessé válik, mert ezeket hamarosan megszentségtelenítik, és a Szentségek többé már nem lesznek ugyanazok, mint amelyeket Én a világnak adtam. Nektek sohasem szabad az időt elfecsérelnetek, ha valóban hiszitek, hogy Én veletek beszélek. Menjetek és gyűjtsétek össze papjaimat és azokat, akik válaszolnak Hívásomra. Aztán készüljetek fel az elkövetkezendő évekre, hogy amikor már nyoma sem marad Jelenlétemnek, táplálni tudják Nyájamat az Élet Táplálékával.

Amikor mindent, ami Tőlem származik, és attól, Aki Vagyok, kivesznek Egyházamból, akkor mindaz, ami megmarad, attól fog származni, ami nem Én Vagyok. A megtestesült ördög be fog lépni Egyházamba, és ő mindenkit meg fog fertőzni, aki csak meghajol előtte, és imádja őt. Ő fel fogja falni a lelkeket mindörökre, nektek pedig az előttetek álló időszakban mindenkor ébernek kell maradnotok. Ne hagyjátok magatokat nyitva az eretnekség előtt, ami úgy belülről, mint kívülről is meg fogja támadni Egyházamat. Ti most már fel vagytok készítve, így tehát követnetek kell mindazt, amit mondok nektek, hogy – amennyire csak tudjátok – megmentsétek Egyházamat az ellenségtől.


A végső Tervem, hogy Menedékembe gyűjtsem Egyházamat, hamarosan napvilágra kerül. Amikor utasítalak benneteket, nagy erőre és kitartásra lesz szükségetek, mert a ti ellenségetek az antikrisztus lesz – és sajnos az ő hadserege nagyobb számú lesz, mint Az Enyém. Éppen ezért ez rémisztő lesz számotokra – de tudnotok kell a következőt: mögötte nem Isten Ereje fog rejleni, és benneteket sohasem fog legyőzni, ha hűek maradtok Igémhez.Menjetek békével, és várjátok utasításaimat.Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-vegso-tervem-hogy-egyhazamat-menedekembe-gyujtsem-hamarosan-napvilagra-kerul/

—–
Római katolikus:

2019-04-05

4. nagyböjti hét péntek

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
A bölcs ember Istentől kapott feladatnak tekinti az életet.
Csalfa észjárásuk miatt azt mondják egymásnak a gonoszok:
„Leselkedjünk az igazra, mert terhünkre van. Szembeszáll tetteinkkel: bepanaszol bennünket törvényszegésért, és szemünkre hányja, hogy vétünk a tisztesség ellen. Dicsekszik, hogy ismeri az Istent, és Isten gyermekének mondja magát.
Vádol bennünket, amiért így gondolkodunk;
még a látása is terhes nekünk, mert az életmódja elüt másokétól, és szokatlanok útjai. Hamis pénznek néz bennünket, és mint szemetet, kerüli útjainkat. Az igazak végső sorsát boldognak hirdeti, és dicsekedve atyjának nevezi az Istent.
Lássuk hát, igazak-e beszédei. Figyeljük meg, mi végre jut! Mert ha valóban igaz, hogy ő Isten gyermeke, akkor Isten megóvja őt, és kiszabadítja ellenségei kezéből.
Tegyük próbára, gúnyoljuk és bántalmazzuk őt, hogy megismerjük szelídséget, és kipróbáljuk türelmét! Ítéljük gyalázatos
halálra, hiszen azt mondta: ő Isten oltalmában részesül!”
Így gondolkodnak, de tévednek, mert gonoszságuk vakká tette őket. Nem ismerik Isten
titkait. Ezért sem az erény jutalmát nem remélik, sem a tiszta lelkek érdemét nem becsülik. 
Ez az Isten igéje.
Bölcs 2,1a.12-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr közel van azokhoz, * akiknek töredelmes a szívük. (19a. vers. – 4 g. tónus)
Előénekes: Az Úr arcát a gonoszok ellen fordítja, * emléküket is eltörli a földről.
Kiáltottak az igazak, és az Úr meghallgatta őket, * és minden szorongatásból megszabadultak.
Hívek: Az Úr közel van azokhoz, * akiknek töredelmes a szívük.
E: Közel van az Úr azokhoz, kik töredelmes szívűek, * és szabadulást hoz a megtört lelkeknek.
Az igazak sokat szenvednek, * de az Úr mindig megmenti őket.
H: Az Úr közel van azokhoz, * akiknek töredelmes a szívük.
E: Megőrzi minden csontjukat, * egy sem törhet össze azokból.
Az Úr megváltja szolgáinak lelkét, * és nem bűnhődnek, kik őbenne bíznak.
H: Az Úr közel van azokhoz, * akiknek töredelmes a szívük.
Zsolt 33,17-18.19-20.21 és 23

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézust halálra keresik, de senki sem emel rá kezet, mert még nem jött el az ő órája.
A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek.
Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban.
Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való, A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.”
Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.”
Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája.

Ezek az evangélium igéi.
Jn 7,1-2.10.25-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-04-05

 
 
 
“2014.04.04 23:20
Majd miközben visszafelé dolgoznak, szembe az Igazsággal, pontosan az ellenkező irányba, minden hívőnek azt fogják mondani, hogy a bűn nézőpont kérdése, és hogy azt az áteredő bűn miatt lehetetlen elkerülni. …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/katolikusok-millioit-fogjak-sulyos-tevedesbe-vezetni-templomaim-pedig-el-fogjak-vesziteni-megszentelt-voltukat/
 
 
——
Görög katolikus:

13 Azt mondja az Úr:

„E nép szíve eltávolodott tőlem,
    csak a szájukkal tisztelnek,
    csak szavaikkal színlelik, hogy szeretnek.
Még istentiszteletük is
    betanult emberi hagyományok szajkózása.
14 Ezért hát nézzétek,
    milyen csodálatosan bánok velük:
    mindenki ámul és csodálkozik rajta!
Mert a bölcseket elhagyja bölcsességük,
    s az értelmesek értelme elvész.”

15 Nézzétek azokat, akik terveiket
    el akarják
titkolni az Örökkévaló elől!
Nézzétek azokat, akik a sötétben cselekszenek,
    mert azt hiszik, hogy senki sem
látja őket!
16 Milyen ostobán kiforgatjátok ezt!
Vajon nem nagyobb-e a fazekas,[a]
    mint kezében az agyag?
Mondhatja-e a korsó a mesternek:
    „Nem is te készítettél engem!”
Mondhatja-e az agyag a fazekasnak:
    „Nem értesz a mesterséghez, te ügyetlen!”

Azon a napon a süketek hallanak, a vakok látnak

17 Bizony, csak még egy kis idő,
    és újra gyümölcsössé lesz a libanoni vadon,
    a szőlőskert pedig sűrű erdőnek fog látszani.

18 Azon a napon a süketek
    meghallják a könyvtekercs szavait,
a vakok ismét látnak,
    mert a
sötétség és homály eltűnik.
19 A szelídek és alázatosak ismét örülnek az Örökkévalónak,
    a nincstelenek örvendeznek Izráel Szentjének.
20 Mert a kegyetlen zsarnok semmivé lesz,
    és a gúnyolódó eltűnik.

Akik gonoszságra törekednek,
21     egy szóért is megrágalmaznak valakit,
    csapdába ejtik, aki igazságosan ítél a kapuban,
    mondvacsinált ürüggyel akadályozzák az igazat
— azok mind elpusztulnak.

22 Ezért azt mondja Jákób népének az Örökkévaló, aki Ábrahámot megváltotta:

„Többé nem szégyenül meg Jákób,
    arca sem sápad el soha,
23 mert meg fogja látni gyermekeit,
    akiket kezem alkotott,
és együtt fogják megszentelni nevem,
    együtt tisztelik Jákób Szentjét,
    és félik Izráel Istenét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+29:13-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

15 Az ostoba mindent elhisz, amit hall,
    a bölcs pedig minden lépését jól meggondolja.
16 A bölcs óvatos, és elkerüli a bajt,
    az ostoba pedig gátlástalan és elbizakodott.
17 A hirtelen haragú ostobán cselekszik,
    aki pedig gonosz terveket szövöget, azt meggyűlölik.
18 Az ostobák bolondságot örökölnek,
    az értelmeseket pedig tudással koronázzák meg.
19 Térdet hajt a gonosz a jó előtt,
    meghajol az istentelen az igazak kapujában.
20 A szegény embert még a szomszédja is lenézi,
    bezzeg a gazdagnak sok a barátja!
21 Aki megveti a másikat, vétkezik,
    de áldott, aki segít a szegényeken.
22 Akik gonoszt terveznek, elszámítják magukat,
    akik pedig jót, azok jóindulatra és hűségre számíthatnak.
23 A szorgalmas munka mindig hasznot hajt,
    de aki csak a száját jártatja, elszegényedik.
24 A bölcsek koronája a gazdagság,
    az öntelt ostobáké pedig saját butaságuk.
25 Az igaz tanú életet ment,
    a hamis tanú pedig cserben hagy.
26 Akik tisztelik és félik az Örökkévalót,
    teljes bizalommal vannak iránta,
    s ez még a gyermekeiknek is
menedéket jelent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+14:15-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/04/05
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Igyekezzetek, hogy a teljes jutalmatokat megkapjátok!

szerkesztői észrevétel:

23 A két fiatal harcos be is ment abba a házba, és kihozta Ráhábot, annak apját, anyját, testvéreit és rokonait — mindenkit, aki a házban volt, és elhelyezték őket a táboron kívül.

24 Az izráeli sereg teljesen fölégette Jerikót és mindazt, ami benne volt. Csak az ezüstből, aranyból, bronzból és vasból készült tárgyakat mentették ki, amelyeket az Örökkévaló kincstárába vittek. 25 Józsué egyedül Ráhábot és a családját mentette meg a haláltól, mivel Ráháb elrejtette a felderítőket, akiket Józsué Jerikóba küldött. Ráháb családjának leszármazottjai mind a mai napig Izráelben élnek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Joshua+6%3A23-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Igazság Könyve:

“2014.02.28 21:24

Drága szeretett leányom, Én hatalmat adok a nemzetek fölött Maradék Egyházamnak és mindazoknak, akik soha nem térnek el Szent Szavamtól, amikor majd a hitehagyás mindenkit elvakít az egyesülés nevében.

Ti nagy Kegyeket, nagy Kegyelmeket és hatalmat fogtok kapni, hogy vezetni tudjátok a hívőket, a gyengéket és azokat, akik elvesznek a kietlen pusztában. Ti „Igaz Lélekké” váltok, az Úr Lelkének egyetlen fennmaradó Maradványa lesztek egy olyan Egyházban, amely meg lesz fosztva Szent Jelenlétemtől.


Jelenlétem csak azokban fog lakozni, akik felhatalmazást kapnak arra, hogy Isten Szavát előírják, és az Élet forrásához vezessék a szomjazó lelkeket.Amikor a hamis hírnökök, akik azt mondják, hogy üzeneteket és irányítást kapnak a Mennyből, hamarosan színre lépnek, olyanokká válnak majd, mint a trónon ülő hercegek, akiket az utálat új templomában hamarosan lelepleznek. Ez az új uralkodó központ a saját elkötelezett szolgáival, jövendőmondóival és azokkal fog díszelegni, akik a sötétség szellemével vannak eltelve –amelyek mindegyike az antikrisztusnak fog hízelegni.

A világ meg fog hajolni, két térden fog térdepelni, és bálványozni fogja a fenevadat. Egy csöppnyi tiszta szeretet sem fog maradni a szívükben, de tudnotok kell a következő dolgot: Ha a jobb kezeteket elszakítjátok Istentől, akkor a bal kezetekkel kezet fogtok rázni a fenevaddal, aki elránt benneteket és elnyel gonosz szorításába. Amikor megnyitjátok lelketeket a gonosznak, akkor ő be fog abba lépni, és egy pillanatnyi nyugalmat sem fog adni nektek. A szabad akaratotoknak köszönhetően megpróbáltok majd megküzdeni vele, de ahhoz nem lesztek elég erősek.Ez alatt Maradékaim bátran és Arcom Fényével megjelölve fognak előretörni, miközben a Föld négy sarkából milliókat fognak összegyűjteni, hogy elvigyék nekik az Igazságot. Ők az Evangéliumot fogják prédikálni, a Szavamat fogják hirdetni, és sohasem fognak eltérni az Igazságtól. Őket meg fogják vetni, ki fogják gúnyolni, üldözni fogják és el fogják árulni – méghozzá azok, akik a legközelebb állnak hozzájuk –, és ennek ellenére, ők mégsem fogják levenni a szemüket Rólam.A világ nem fogja szívesen fogadni az Igazságot, amikor már belenevelték a hamis jámborságot és a kielégülést, amelyet érezni fog, mert ebben a szakaszban már tagadva lesz a bűn minden formája. Minden háborúnak csak egy győztese lehet. Amikor az ember Isten ellen harcol, mindig veszíteni fog. Ha pedig a csaló oldalára áll, ki lesz dobva, és sohasem fogja meglátni Arcom Fényét.Imádkozzatok, kedves Maradékaim azokért, akiket az antikrisztus meg fog téveszteni. Arra vágyom, hogy ezek a lelkek az Én Védelmem alá kerüljenek. Ők nem fognak keresni Engem, de imáitok által Atyám közbe fog lépni, hogy Nagy Irgalmamba jöhessenek.


—–
 

—–
Római katolikus:

2019-03-01

7. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Sirák fiának könyvéből
Az igazi jó barát megfizethetetlen kincs.
A szép szó sok barátot szerez, még az ellenséget is szelíddé teszi.
A jóakaró nyelv mindenkit köszönt.
Élj békességben mindenkivel, de ezer közül csak egy legyen bizalmasod.
Ha barátot szereztél, tedd előbb
próbára, és ne bízzál benne túl hamar.
Mert van, aki jó barát, amikor előnyét látja, de nem áll helyt a szorongatás idején.
Van barát, aki ellenséggé válik, és piacra viszi kettőtök vitáját.
Van barát, aki jó asztaltárs, de a baj idején nem tart ki veled.
Amíg szerencséd van, sorstársának tekint, és házad népe előtt bizalmaskodik veled.
Ha balszerencse ér, ellenségeddé válik, és ha keresed, elbújik előled.
Tartsd távol magadat ellenségeidtől, de légy óvatos barátaiddal szemben is!

A hűséges barát erős oltalom; aki ilyenre akad, kincset talál.
Az igazi jó barát megfizethetetlen, értékét nem lehet sem arannyal, sem ezüsttel mérni.
A hűséges barát az élet balzsama, azok találnak rá, akik félik az Urat.
Aki féli Istent, az helyesen barátkozik, mert amilyen ő maga, olyan a barátja is!

Ez az Isten igéje.
Sir 6,5-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Vezess engem, Uram, * parancsaid ösvényén! (35a. vers.)
Előénekes: Áldott vagy, Uram, Istenem, * taníts meg igazságaidra engem!
Hívek: Vezess engem, Uram, * parancsaid ösvényén!
E: Igazságodban örömöm találom, * szavaidról soha el nem feledkezem.
H: Vezess engem, Uram, * parancsaid ösvényén!
E: Uram, nyisd meg szememet, * hogy meglássam törvényeid csodálatosságát.
H: Vezess engem, Uram, * parancsaid ösvényén!
E: Add, hogy megértsem parancsaid útját, * és elgondolkozzam csodáidon.
H: Vezess engem, Uram, * parancsaid ösvényén!
E: Világosítsd meg értelmem, hogy megtartsam törvényedet, * és kövessem egész szívemmel.
H: Vezess engem, Uram, * parancsaid ösvényén!
E: Parancsaid ösvényén vezess engem, * mert kedvem telik bennük.
H: Vezess engem, Uram, * parancsaid ösvényén!
Zsolt 118,12.16.18.27.34.35

ALLELUJA
Uram, a te szavad igazság, * tégy szentté minket igazságod által! Vö. Jn 17,17b és a – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus a házasság felbonthatatlanságáról ad tanítást.
Egy alkalommal Jézus útra kelt Kafarnaumból, és Júdea határába ment, a Jordán túlsó partjára. Ott ismét nagy tömeg sereglett köréje, ő pedig szokása szerint tanította őket.
Akkor a farizeusok odamentek Jézushoz, és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni.
Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk, és elbocsássuk őt.”
Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban kezdetben, a teremtéskor férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!”
Tanítványai otthon ismét megkérdezték őt erről. Ezt válaszolta nekik: „Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtöréssel vét ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, szintén házasságtörést követ el.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 10,1-12″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-01


——
Görög katolikus:

A gyülekezeti vezető[a] üdvözletét küldi annak az asszonynak,[b] akit Isten kiválasztott, és a gyermekeinek.

Isten szeretetével igazán[c] szeretlek benneteket — nem csak én, hanem mindazok, akik megismerték az igazságot. Emiatt az igazság miatt szeretünk így benneteket — az igazság miatt, amely bennünk él, és örökké velünk is marad.

Kegyelem, irgalom és békesség legyen velünk az Atya-Istentől és Fiától, Jézus Krisztustól — igazságban és szeretetben.

Nagyon megörültem, amikor gyermekeid között olyanokat találtam, akik az igazság útján járnak, ahogy az Atya-Isten parancsolta. Kedves asszonyom, arra kérlek benneteket, hogy isteni szeretettel szeressük egymást mindannyian! Ez a parancs nem új a számotokra, hiszen már régóta ismeritek. Az isteni szeretet azt jelenti, hogy Isten parancsai szerint élünk. S ez a parancs, amint azt kezdettől fogva hallottátok, így szól: az isteni szeretetnek megfelelően éljetek!

Mert sokan vannak szerte a világon, akik becsapják az embereket: letagadják, hogy Jézus Krisztus emberi testben jött el a világra. Aki ezt mondja, az hamis tanító, Krisztus ellensége. Vigyázzatok, nehogy elveszítsétek azt, amiért fáradoztunk![d] Igyekezzetek, hogy a teljes jutalmatokat megkapjátok!

Továbbra is kövessétek a Krisztusról szóló igazi tanítást. Aki eltér ettől, és nem egyedül az ő tanításait követi, abban nem él Isten. Aki pedig Krisztus tanításait követi, abban benne él az Atya-Isten és a Fiú is. 10 Ha valaki hozzátok érkezik, de nem ezt tanítja, azt be se engedjétek az otthonotokba, sőt még csak ne is köszöntsétek! 11 Mert, ha befogadjátok az ilyen embert, akkor valójában részt vesztek abban a gonosz munkában, amelyet végez.

12 Bár sok mindent szeretnék még mondani nektek, most mégsem folytatom az írást tollal és tintával. Inkább majd ha meglátogatlak benneteket, szemtől szemben beszélgetünk, hogy örömünk teljes legyen. 13 Üdvözölnek benneteket a kiválasztott nővéretek[e] gyermekei.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+John+1:1-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

22 Kimentek a „Golgota” nevű helyre. Ez a szó azt jelenti: „Koponya-hely”. 23 Ott mirhával kevert bort kínáltak Jézusnak, de ő nem akarta meginni. 24 Ezután keresztre feszítették, a ruháit pedig szétosztották, és kisorsolták egymás között.25 Reggel kilenc óra volt, amikor megfeszítették. 26 Felirat is volt a kereszten, ez mutatta, miért ítélték el: „ a zsidók királya”. 27 Jézussal együtt két rablót is megfeszítettek, egyiket a bal, másikat pedig a jobb oldalán. [28] [a] 29 A járókelők gúnyolták és szidalmazták Jézust. Fejüket csóválva mondták: „Szóval, te vagy, aki lerombolod a Templomot, és három nap alatt újra felépíted?! 30 Akkor most gyere le a keresztről, és mentsd meg magad!”

31 A főpapok és a törvénytanítók szintén gúnyolták Jézust, és ezt mondták egymásnak: „Másokat megmentett, magát mégsem tudja megmenteni! 32 Ha tényleg ő a Messiás, Izráel királya, akkor most szálljon le a keresztről, majd akkor hiszünk benne!” Még azok is szidalmazták, akiket vele együtt feszítettek meg.

Jézus halála

33 Délben elsötétült az ég, és délután három óráig sötétség borította az egész földet. 34 Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: „ Elói, Elói, lámá sabaktáni?” Ez azt jelenti: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”[b]

35 Néhányan, akik ott álltak, hallották, és ezt mondták: „Halljátok? Illést hívja!”[c]

36 Egyikük gyorsan elfutott, ecetbe mártott egy szivacsot, felszúrta egy nádszál végére, majd Jézusnak nyújtotta, hogy igyon, és ezt mondta: „Lássuk, eljön-e érte Illés, hogy levegye a keresztről!”

37 Ekkor Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte a lelkét.

38 Ebben a pillanatban a Templom belsejében a függöny fölülről lefelé, egészen az aljáig kettéhasadt. 39 A római százados, aki ott állt a kereszttel szemben, látva, hogy Jézus hogyan halt meg, így szólt: „Ez az ember valóban Isten Fia volt!”

40 Volt ott néhány asszony, akik távolról figyelték, mi történik. Köztük volt Mária, a kis Jakab és József anyja, és a magdalai Mária, meg Salómé, 41 akik más asszonnyal együtt követték és szolgálták Jézust Galileában, s vele együtt jöttek fel Jeruzsálembe.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+15:22-41&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
 
szerkesztői észrevétel:

Józsué felderítőket küld Jerikóba

2.1 Amikor Izráel népe Sittímnél táborozott, Józsué, Nún fia kiküldött két férfit, hogy titokban kémleljék ki az előttük lévő vidéket. Ezt mondta nekik: „Menjetek, és jól nézzétek meg azt az egész vidéket, különösen Jerikót!”

Ők el is indultak, és eljutottak Jerikó városába. Ott egy Ráháb nevű asszony házában szálltak meg, aki prostituált volt.

Jerikó királyának azonban jelentették: „Ma este izráeli kémek érkeztek a városba!”

A király azonnal elküldte a katonáit Ráhábhoz ezzel a paranccsal: „Add ki azokat a férfiakat, akik ma este érkeztek hozzád, hogy házadnál szálljanak meg, mert kémkedni jöttek!”

4-5 Ráháb azonban már előzőleg elbújtatta a két izráeli férfit, a király katonáinak pedig ezt mondta: „Igaz, hogy ide jöttek, de nem tudtam, honnan érkeztek. Estefelé, a város kapuinak bezárása előtt már elmentek innen, de nem tudom, hová. Siessetek utánuk, még utolérhetitek őket!” Valójában Ráháb elbújtatta őket a háza lapos tetején száradó lenkévék közé. A király katonái sietve kimentek a városból, és a Jordán gázlói felé igyekeztek abban a hiszemben, hogy a kémek arra mentek. A város kapuit pedig bezárták utánuk.

Mielőtt a kémek nyugovóra tértek, Ráháb fölment a tetőre, hogy beszéljen velük. 9-10 Ezt mondta nekik: „Tudom, hogy az Örökkévaló nektek adta ezt a földet, ezért mindannyian félünk tőletek. Hallottuk, hogyan szárította ki az Örökkévaló előttetek a Vörös-tenger vizét, amikor Egyiptomból kijöttetek, s emiatt e föld minden lakosa retteg tőletek. Azt is hallottuk, hogy a Jordán túloldalán legyőztétek az emóriak két királyát, Szihónt és Ógot, és teljesen kipusztítottátok őket. 11 Amikor ezt megtudtuk, minden bátorságunk elszállt, és úrrá lett rajtunk a rémület, mert bizony a ti Istenetek, az Örökkévaló az Isten fenn az égben és lenn a földön!

12-13 Most hát esküdjetek meg nekem az Örökkévalóra, hogy amint én megkönyörültem rajtatok, és megkíméltelek titeket a haláltól, úgy ti is könyörültök apám egész családján, és életben hagytok minket! Adjatok nekem valami biztos jelet, hogy valóban megmentitek a haláltól apámat, anyámat, testvéreimet — az egész családomat!”

14 A férfiak így válaszoltak: „Életünkkel kezeskedünk, hogy amikor az Örökkévaló kezünkbe adja ezt a földet, és elfoglaljuk Jerikót, nektek nem lesz bántódásotok, és megtartjuk ígéretünket. De egy feltétellel: senkinek sem szólhatsz arról, hogy itt voltunk, és hogy miért jöttünk!”

15 Ráháb akkor a háza ablakából egy kötélen leengedte a férfiakat a városfalon kívülre, ugyanis a háza éppen a városfalra épült. 16 Figyelmeztette őket, hogy a hegyek között rejtőzzenek három napig, nehogy üldözőik rájuk találjanak, s csak azután induljanak tovább, ha azok már visszatértek Jerikóba.

17 A két férfi megerősítette: „Biztos lehetsz benne, hogy megtartjuk, amit ígértünk, ha a következőt megteszed: 18 amikor bevonulunk erre a földre, akkor ezt a piros fonalat kösd az ablakra, amelyen keresztül leengedtél bennünket! Gyűjtsd ide a házadba apád egész rokonságát: apádat, anyádat és testvéreidet — az egész családodat. 19 Akik a házban vannak, azoknak nem esik bántódásuk, ezért kezeskedünk! Ha mégis bajuk esne, akkor életünkkel felelünk érte. Ha viszont az ostrom idején közületek valaki kimegy a házból, és megölik, akkor ezért ő a felelős, mi pedig ártatlanok leszünk. 20 Vigyázz, senkinek se árulj el bennünket! Ha mégis megteszed, akkor minket sem köt az eskünk.”

21 „Rendben van, megegyeztünk! Úgy lesz, ahogy mondtátok” — felelte Ráháb.

Ezzel a kémek elmentek, Ráháb pedig az ablakára kötötte a piros fonalat.

22 A két férfi a dombok közé ment, és ott rejtőztek három napig. Ezalatt üldözőik átkutatták az utat és az egész környéket, de senkit sem találtak, majd visszatértek Jerikóba. 23 Azután a két férfi lejött a dombok közül, és átkelt a Jordánon. Visszatértek Józsuéhoz, Nún fiához, akinek mindenről beszámoltak.

24 „Semmi kétség, az Örökkévaló kezünkbe adta ezt az egész földet, mert lakóit már hatalmába kerítette a tőlünk való rettegés” — mondták Józsuénak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Joshua+2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Azok az emberek, akik a mai világban élnek, nem különböznek azoktól, akik évezredekkel ezelőtt éltek

Igazság Könyve:

“2014.01.11 10:48

Drága szeretett leányom, azt akarom, hogy a világ megtudja, mennyire szeretem az embereket, mert Én még a legegyszerűbbet, a legmeggyötörtebbet és a legméltatlanabbat is szeretem. Aki csak azt gondolja, hogy Én az egyik embert a másik elé helyezem, az nem ismer Engem. Lehet, hogy kedvezek bizonyos lelkeknek, de nem szeretem őket sem jobban, sem kevésbé, mint a szerencsétlen lelkeket.

Én Szeretettel a Szívemben nézek minden lélekre. Én minden lélekhez ragaszkodom, mert ti Tőlem, az Atyától valók vagytok. Bár lehet, hogy gyengeségeitek által megbántódom és haragszom a gonosz szándékaitok és vágyaitok miatt, de az irántatok érzett Szeretetem sohasem hal meg. Isten minden bűnöst szeret – nem számít, hogy azok mit tettek. Istennek van végső Hatalma minden lélek sorsa felett, és ez a hatalom Őt illeti.

Csak Nekem van az egyedüli Felhatalmazásom arra, hogy ítélkezzek. Egy ember sem kapta meg közületek ezt a jogot. Amikor ő valakiről azt tartja, hogy bűnös, akkor ő csak vezekléssel büntetheti meg azt az embert és nem halállal. Soha senki sem ítélhet halálra egy embert a bűneiért, sem bíró, sem politikai vezető, sem földi Egyházam tagja függetlenül attól, hogy az mennyire gonosz. Senki sem ítélheti Pokolra a másikat, mert ha azt mondja, hogy egy lélek elkárhozott, akkor helyette ő lesz az, aki el fog kárhozni, attól függetlenül, hogy mennyi szent cselekedetet vitt végbe az Én Nevemben.

Mennyi időt pazaroltok arra, hogy egymást elítéljetek, ahelyett, hogy elfogadnátok a nektek adott Ajándékot – az egymás iránti szeretet Ajándékát! Szeressétek az Ajándékot, melyet Isten adott mindnyájatoknak, és ami a tietek, hogy kívánságotok szerint bármilyen módon továbbadjátok azt – ha ez megfelel Atyám Akaratának. Mégis oly sokan – akik szeretnek Engem, Jézus Krisztust-, azt gondolják, hogy Én elnézek minden olyan cselekedetet, melyek az egymás iránti gyűlöletet táplálják. Ehelyett tudnotok kell, hogy Én csak azt akarom, hogy szeressétek egymást és maradjatok állhatatosak Isten Szavához, amelyet az Ó és az Újszövetség tartalmaz.

Az Ige örök, nem változik meg soha. Azok az emberek, akik a mai világban élnek, nem különböznek azoktól, akik évezredekkel ezelőtt éltek. Talán több tudásotok és információtok lehet, de ti nem vagytok kiválóbbak, mint bármelyik előttetek élő generáció. Az ember halandó. Ebben a tekintetben semmi sem fog addig változni, ameddig el nem hozom nektek az Örök Életet.

Álljatok meg és gondolkodjatok. Utasításaim még mindig ugyanazok, mint ahogyan az Én földi Időmben adatott az emberiség számára. Most az egyetlen különbség az, hogy sok ember a tudomány fejlődése miatt azt gondolja, hogy nagyobbak lennének, mint Isten. Sokan annyira hisznek a halhatatlanságukban, hogy döntésük szerint nem fogadják el, hogy Isten teremtette őket. Sokan azt hiszik, hogy van hatalmuk Isten Törvényeinek átírására.

Sokan úgy döntöttek, hogy felépítik az új Bábel Tornyát, és amikor ezt teszik, akkor az Atyám Kezének egyetlen ütésétől romba fog dőlni. Akkor az ember rá fog jönni arra, hogy az élet csak Istennel és Istenért létezhet, ami megfelel Isten Akaratának. Nincsen élet Isten nélkül.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/azok-az-emberek-akik-a-mai-vilagban-elnek-nem-kulonboznek-azoktol-akik-evezredekkel-ezelott-eltek/

 
 
extra ecclesiam nulla salus
 
 
 
2013.05.23 22:30
….

Ti össze fogtok gyűlni a világ minden sarkából, és bár több nyelvet beszélve fogtok csatlakozni Maradék Hadseregemhez, egy egységet fogtok Velem alkotni.

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-en-kereszteny-katonaim-fogjak-alkotni-a-legnagyobb-hadsereget-az-antikrisztussal-szemben/

 

2013.08.30 20:24
….

Az Új Paradicsomomban csak egyetlen vallás lesz: az Új Jeruzsálem, ahol naponta imádni fognak Engem. Mindenki egységben lesz Atyám Szent Akaratával. Ott tizenkét nemzet lesz, de csak egyetlen nyelv, mert nem fogom megengedni a megosztottságot.

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nagy-orom-lesz-mindenhol-ez-100-napig-fog-tartani/

 
 
2013.12.09 19:46
….
Ő, az antikrisztus, több nyelven fog beszélni, de egyetlen latin szó sem fogja elhagyni az ajkát …”
 
 
 
—–
Római katolikus:

2019-01-11

Január 11.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Isten tanúságot tett Fiáról: Jézus megkeresztelkedésekor a víz és a Szentlétek által, a keresztfán a víz és a vér által.
Szeretteim!
Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?
Ő az, aki víz és vér által jött: Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek tesz tanúságot róla, mert a Lélek igazság. Tehát hárman tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy.
Az emberek tanúságát is elfogadjuk, de az Isten tanúsága többet jelent. Az Isten tanúsága az, hogy tanúságot tett a Fia mellett. Aki hisz az Isten Fiában, Isten tanúbizonyságát fogadja el. Aki viszont nem hisz Istennek, hazugságot tulajdonít neki, mert nem hisz Isten tanúságában, amelyet Fiáról tett.
Ez a tanúságtétel pedig abban áll, hogy az Isten
örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Aki tehát magáénak mondhatja a Fiút, annak van élete. Akiben nincs az Isten Fia, annak nincsen élete.
Ezt azért írtam nektek, akik hisztek az Isten Fiában, hogy tudjátok:
örök életetek van.

Ez az Isten igéje.
1Jn 5,5-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet. 12a. vers.
Vagy: Alleluja. 7. szám.
Előénekes: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion Istenedet,
mert erőssé tette kapuid zárát, * és megáldotta benned fiaidat.
Hívek: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet.
Vagy: Alleluja.
E: Határaidon ő ad békét, * és jóllakat kövér búzával.
Elküldi szavát a földre, * az ő igéje gyorsan terjed.
H: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet.
Vagy: Alleluja.
E: Igéjét Jákobnak hirdeti, * törvényeit és végzéseit Izraelnek.
Egyetlen néppel sem bánt így, * végzéseit nem fedte fel senki másnak.
H: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 147,12-13.14-15.19-20

ALLELUJA
Jézus hirdette országának örömhírét, * és minden betegséget meggyógyított a nép körében. Mt 4,23 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus meggyógyít egy leprást.
Abban az időben, amikor Jézus az egyik városban tartózkodott, talált ott egy leprával borított férfit. Mihelyt a leprás meglátta Jézust, arcra borult előtte, és kérlelte: „Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem.”
Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre azonnal elhagyta őt a lepra. Jézus meghagyta neki, hogy senkinek se szóljon. „Menj inkább – mondta –, mutasd meg magadat a papnak, és gyógyulásodnak bizonyságául ajánld fel tisztulásodért az áldozatot, amint Mózes rendelte!”
A gyógyítás híre mégis egyre jobban elterjedt. A nép nagy tömegben tódult Jézushoz, hogy hallgassa, és betegségeiből gyógyulást nyerjen. Ő azonban inkább egy magányos helyre vonult vissza, hogy imádkozzék.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 5,12-16″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-01-11


——
Görög katolikus:

Boldogok és áldottak vagytok!

17 Ezután Jézus és az apostolok lejöttek a hegyről, és megálltak a síkságon. Velük együtt volt még Jézusnak sok más tanítványa is, és nagy sokaság, amely Júdeából, Jeruzsálemből, valamint Tírusz és Szidón partvidékéről gyűlt össze. 18 Mindannyian azért jöttek, hogy Jézust hallgassák, és meggyógyuljanak betegségeikből. Még azok is meggyógyultak, akik gonosz szellemektől szenvedtek. 19 Mindenki meg akarta érinteni Jézust, mert erő áradt belőle, és mindenkit meggyógyított.

20 Akkor Jézus a tanítványaira nézett, és ezt mondta:

„Boldogok és áldottak vagytok,
    akik felismertétek, hogy szükségetek van Istenre,
    mert tiétek Isten Királysága!
21 Boldogok és áldottak vagytok, akik most éheztek,
    mert bőségben lesz részetek!
Boldogok és áldottak vagytok, akik most sírtok,
    mert még nevetni fogtok.

22 Boldogok és áldottak vagytok, mikor az Emberfia miatt a többiek gyűlölnek és kiközösítenek titeket, szidalmaznak és rosszat mondanak rólatok! 23 Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok, mert nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Hiszen az őseik ugyanígy bántak régen a prófétákkal is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+6%3A17-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Mert Isten az, aki ezt mondta: „Ragyogjon fel a világosság a sötétségből!”[a] Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben is, akik hiszünk Jézusban. E világosság által ismerjük fel Isten dicsőségét Krisztus arcán.

Az, hogy Jézust megismertük, igen nagy kincs! Ezt a kincset azonban „cserépkorsóban”, vagyis emberi testünkben hordozzuk. Így azután jól látható, hogy ez a mindennél nagyobb erő Istentől származik, nem pedig tőlünk. Mindenfelől bajok vesznek körül és nehézségek szorongatnak bennünket, mégsem szenvedünk vereséget! Sokszor nem tudjuk, mitévők legyünk, de nem esünk kétségbe! Üldöznek, de Isten nem hagy el bennünket. Néha földre terítenek, de nem tudnak egészen elpusztítani. 10 Mindig testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy az ő feltámadott élete is megnyilvánuljon bennünk. 11 Életünk folyamán állandóan halálos veszélyeknek vagyunk kitéve Jézusért, hogy Jézus élete viszont látható legyen a mi halandó testünkben. 12 Ezért a halál bennünk végzi a munkáját, az élet pedig bennetek.

13 Az Írás azt mondja: „Hittem, azért szóltam.”[b] Bennünk is a hitnek ugyanaz a szelleme van. Mi is azért szólunk, mert hiszünk, 14 mert tudjuk, hogy Isten, aki feltámasztotta Urunkat, Jézust a halálból, ugyanúgy bennünket is fel fog támasztani, és veletek együtt maga elé állít. 15 Mindez értetek történik. A célja pedig az, hogy egyre több és több ember fogadja el és adja tovább Isten kegyelmét, és egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségéért.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+4%3A6-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


27 „Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya. Senki más nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és azok, akikkel a Fiú meg akarja ismertetni őt.”

28 „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. 29 Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. 30 Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+11%3A27-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


15 A szellemileg tiszta ember számára minden étel és egyéb dolog is elfogadható. Azonban a romlottaknak és a hitetleneknek semmi sem tiszta, mivel a gondolkodásmódjuk és a lelkiismeretük is megromlott. 16 Azt állítják, hogy ismerik Istent, de amit tesznek, az ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja: utálatosak, engedetlenek, és már képtelenek bármiféle jóra.

Tanácsok időseknek, fiataloknak és szolgáknak

Te azonban, Titusz, tanítsd a hívőket, hogyan éljenek az egészséges tanítás szerint. Az idősebb férfiakat arra tanítsd, hogy legyenek józanok, mértéktartók és tiszteletre méltók. Legyenek egészségesek a hitben, a szeretetben, a türelmességben és az állhatatosságban.

Tanítsd az idősebb asszonyokat is, hogy tiszteletre méltó módon viselkedjenek, ahogy ez Isten népéhez illik. Ne terjesszenek rossz híreket, és ne legyenek részegesek! Sőt, másokat is tanítsanak a jóra. Neveljék arra a fiatalabb asszonyokat, hogy szeressék a férjüket és gyermekeiket, s hogy megfontoltak és kedvesek legyenek, tiszta erkölcsűek, jól igazgassák a háztartásukat, és engedelmeskedjenek a férjüknek, hogy ne hozzanak szégyent arra a tanításra, amelyet Istentől kaptunk.

Hasonlóképpen a fiatalabb férfiakat is biztasd, hogy legyenek mértékletesek és megfontoltak mindenben, és te magad légy a példa előttük minden nemes cselekedetben!

A tanítást igaz szívvel és méltósággal végezd! Minden, amit mondasz, legyen egészséges és igaz, hogy senki se vádolhasson érte! Így még az sem mondhat semmi rosszat rólad, aki ellenkezik veled, hanem kénytelen lesz elhallgatni.

A hívő rabszolgákat arra tanítsd, hogy mindenben engedelmeskedjenek a gazdájuknak, és igyekezzenek a kedvükben járni. Ne feleseljenek a gazdájuknak, 10 ne lopkodjanak tőlük, hanem legyenek hűségesek és teljesen megbízhatóak! Ha így szolgálnak, akkor az Üdvözítőnkről, Istenünkről szóló tanítást mások számára is vonzóvá teszik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Titus+1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


19 A törvénytanítók és a főpapok megértették, hogy ezt a példázatot Jézus róluk mondta. Ezért legszívesebben azonnal letartóztatták volna, de nem merték, mert féltek az emberektől.

Ravasz kérdés az adóról

20 Ettől kezdve a törvénytanítók és a főpapok állandóan figyeltették Jézust. Besúgókat küldtek utána, akik istenfélőnek mutatták magukat. Szerették volna rajtakapni, amint valami rosszat mond. Az volt a tervük, hogy ha ez sikerül, átadják Jézust a római kormányzónak, akinek hatalma volt rá, hogy elítélje. 21 A besúgók ezzel a kérdéssel mentek Jézushoz: „Mester, tudjuk, hogy amit mondasz és tanítasz, az mind helyes. Tudjuk, hogy nem vagy részrehajló, és az igazságnak megfelelően tanítod Isten útját. 22 Mondd meg nekünk: helyesnek tartod-e, hogy adót fizessünk a császárnak, vagy nem?”

23 Jézus azonban átlátott alattomos szándékukon, ezért így felelt meg nekik: 24 „Mutassatok nekem egy ezüstpénzt! Kinek a képmása és felirata van rajta?”

„A császáré” — felelték azok.

25 „Akkor adjátok meg a császárnak, ami a császáré; és Istennek, ami Istené!” — mondta Jézus.

26 Ezen a válaszon a besúgók annyira megdöbbentek, hogy szóhoz sem jutottak. Nem tudtak belekötni abba, amit Jézus a nyilvánosság előtt mondott.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+20%3A19-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/01/11
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Amikor a nagy megpróbáltatások idején ezt az új Litániát imádkozzátok, akkor Én rövid pihenőt adok majd nektek (& 6. Litánia)

Igazság Könyve:

“2014.01.08 21:15

2014. január 8. szerda, 21:15

Drága szeretett leányom, ismertté kell tenni mindenki számára, hogy amikor a sötétség idején megvéditek Isten Szavát, szükségetek lesz minden Tőlem kapott Kegyelemre ahhoz, hogy kitartóak maradhassatok. Amikor hívtok Engem, hogy különleges Kegyelmeimmel árasszam el a lelketeket, akkor könnyebbnek fogjátok találni, hogy kövessetek Engem.

Most örökségül hagyom rátok, minden bátor és hűséges lélekre, ezeket a különleges kegyelmeket. Amikor a nagy megpróbáltatások idején ezt az új Litániát imádkozzátok, akkor Én rövid pihenőt adok majd nektek.

6. Litánia: A Kegyelmek Ajándéka
Ó, drága Jézus, szeretett Üdvözítőm,
Tölts el engem Szereteteddel.
Tölts el engem a Te Erőddel.
Tölts el engem Bölcsességeddel.
Tölts el engem Kitartásoddal.
Tölts el engem a Te Alázatoddal.
Tölts el engem Bátorságoddal.
Tölts el engem a Te Szenvedélyeddel.
Ámen.

Azoknak a lelkeknek mondom, akik az üldöztetés idején ezt az imát mondják: tudjátok meg, hogy Én ezeket a Kegyelmeket rátok fogom árasztani. Ti nyugodtabbak, erősebbek és sokkal bátrabbak lesztek, miközben nehéz Keresztemet az Új Ég és az Új Föld kapuihoz hordozzátok. A legfontosabb: ti nem fogtok engedni a megfélemlítésnek, amellyel valószínűleg, hogy szembe kell néznetek az Én Nevemben.

Ti állhatatosan és méltóságteljesen fogtok menetelni, miközben továbbra is támogatni fogjátok Isten Igéjét. Mert mindnyájan, akik válaszoltok erre a Hívásra és elmondjátok ezt a különleges Litániát, olyan örömet fogtok érezni a szívetekben, amilyet még soha nem éreztetek. Ti ugyanakkor magabiztosnak is fogjátok érezni magatokat, abban a tudatban, hogy megáldott benneteket a Szentlélek Ereje, és az Igazság mindig uralkodni fog a szívetekben.

Szeretlek benneteket, és most megáldalak mindnyájatokat: az Atya, a Fiú és a Szentlélek Nevében.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amikor-a-nagy-megprobaltatasok-idejen-ezt-az-uj-litaniat-imadkozzatok-akkor-en-rovid-pihenot-adok-majd-nektek-6-litania/

—–
Római katolikus:

2019-01-08

Január 8.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Isten maga a szeretet.
Szeretteim!
Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van! Mindenki, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, az nem ismeri Istent, mert Isten maga a szeretet.
Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy elküldte egyszülött Fiát a világba, hogy őáltala éljünk. Szeretete abból is látható, hogy nem mi szerettük Istent, hanem hogy ő szeretett minket, mégpedig annyira, hogy elküldte Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.
Ez az Isten igéje.
1Jn 4,7-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hódoljon előtted, Istenünk, * a föld minden nemzete! Vö. 11. vers.
Előénekes: Istenem, ítéletedet add át a királynak: * és igazságodat a király fiának,
hogy igazságosan ítélkezzék népeden, * és méltányosan minden szegényen.
Hívek: Hódoljon előtted, Istenünk, * a föld minden nemzete!
E: A hegyek hozzanak békességet a népnek, * és a halmok igazságot.
Igazságot szolgáltat a gyengének, * és szabadulást hoz a szegény népnek.
H: Hódoljon előtted, Istenünk, * a föld minden nemzete!
E: Napjaiban virágzik az igazság és a teljes béke, * míg csak a hold meg nem szűnik.
Uralkodik tengertől tengerig, * a Folyótól a földkerekség határáig.
H: Hódoljon előtted, Istenünk, * a föld minden nemzete!
Zsolt 71,2.3-4ab.7-8

ALLELUJA
Az Úr elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek, * és a bűn rabjainak szabad életet hirdessek. Lk 4,18-19 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus a kenyérszaporítással megmutatja, hogy ő valóban próféta.
Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott maga előtt. Megesett a szíve az embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok mindenre kezdte őket tanítani. Későre járt már az idő, amikor odaléptek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „A vidék elhagyatott, az idő is eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!”
Jézus azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok megjegyezték: „Talán menjünk kenyeret venni kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?”
Erre Jézus megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül!” Körülnéztek és jelentették: „Öt kenyerünk és két halunk.”
Ekkor meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek százas és ötvenes csoportokban.
Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Majd megtörte a kenyereket, és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi evett a kenyérből.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 6,34-44″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-01-08


——
Görög katolikus:

16 Istentől származik az egész Írás, amely hatékonyan használható a tanításra. Alkalmas arra, hogy meggyőzően rávilágítson a bűneinkre, hogy helyreigazítson és helyreállítson bennünket, hogy engedelmességre neveljen, és megmutassa, hogyan éljünk Isten tetszése szerint. 17 Mindez pedig azt a célt szolgálja, hogy az Isten embere tökéletes legyen: minden tekintetben felkészült és alkalmas mindenféle jó munkára.

4.1 Timóteus, ezt a parancsot úgy adom neked, mintha Isten és Krisztus Jézus előtt állnánk. Mert Krisztus Jézus ítélni fog élők és halottak felett, és visszajön, hogy királyként uralkodjon a földön! Tehát azt parancsolom neked, hogy hirdesd Isten üzenetét az embereknek, akár kedvező, akár kedvezőtlen a helyzet! Győzd meg, igazítsd helyre, bátorítsd, figyelmeztesd és tanítsd őket nagy türelemmel!

Azért írom ezt, mert eljön az idő, amikor már hallani sem akarják többé az egészséges tanítást. Inkább olyan tanítókat keresnek majd maguknak, akik azt fogják mondani, amit a közönségük hallani szeretne. Akkor az emberek elfordulnak az igazságtól, és inkább a kitalált, misztikus történetek és legendák érdeklik őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Timothy+3-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Kizavarja a kereskedőket a Templomból

45 Ezután Jézus bement a Templom területére, és kizavarta onnan a kereskedőket. 46 Ezt mondta nekik: „Meg van írva: »Az én Házamat imádság házának fogják nevezni.«[a] Ti azonban »rablók barlangjává«[b] tettétek.”

47 Ezután minden nap tanított a Templom területén. A főpapok, a törvénytanítók, és a nép vezetői pedig keresték az alkalmat, hogy megölhessék őt. 48 De nem tudták, mit tegyenek, mert az emberek nagy figyelemmel és örömmel hallgatták, amit Jézus mondott.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+19%3A45-48&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/01/08
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 
“2014.01.07 23:15
 
….
 

A hívők lelke a végsőkig próbára lesz téve *, és az előttük álló zűrzavar meg fogja őket gyötörni. Sokan tudni fogják a szívükben, hogy amit eddig igazságnak hittek és őriztek a szívükben, többé már nem tekinthető igazságnak. És így nem lesznek képesek eldönteni, hogy mi az, ami Tőlem származik, és mi az, ami nem. Hitüket darabokra fogják szedni, és sokan egy ember csinálta doktrínában fogják találni magukat, amit nem fognak soha igaznak érezni. Kínosan fogják érezni magukat, és sokan nem lesznek képesek félelmeiket kinevezett felszentelt szolgáim bizalmába helyezni. Nem fogják tudni, hogy kihez forduljanak Igazságért.

Ők tanúi lesznek annak a nyilvános kihirdetésnek, ami a bűnt dicsőíteni fogja, amikor azzal magyaráznak, hogy az emberiség gyenge – Isten tudja, hogy a bűn miatt meggyengült ember csak egy áldozat. Ahelyett, hogy a bűnt a maga rondaságában látnák, arra fogják őket kényszeríteni, hogy bólintsanak összejátszásukra, és fogadják el az új törvényeket, amelyeket az Egyházba be fognak vezetni. El fogják várni tőlük, hogy adózzanak tisztelettel az új törvényeknek, és fogadják el azokat, amelyek arra fognak meghívni mindnyájatokat, hogy tartsátok tiszteletben az ember egyéniségét és jogotokat, hogy azok lehessetek, amire vágytok, és amit akartok.

 
Amikor követőim, akik bedőlnek az eljövendő megtévesztésnek, megtagadnak Engem, akkor ez nem azt jelenti, hogy ők azt fogják mondani: „Én nem hiszek Jézusban.” Nem, ez a következőt fogja jelenteni: Ők azt a részt fogják kiválasztani Tanításaimból, amelyikben hinni akarnak. …” 
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amikor-kovetoim-akik-bedolnek-az-eljovendo-megtevesztesnek-megtagadnak-engem-akkor-ez-nem-azt-jelenti-hogy-azt-fogjak-mondani-en-nem-hiszek-jezusban-nem-ez-a-kovetkezot-fogja-jelenteni/
—–
” Az Egyházat rövidesen egy újabb, eddig még nem ismert rettenetes üldözés fogja megrázni”.”

Gyermekorom egész ideje alatt tudtam, hogy Ki vagyok

Igazság Könyve:

“2013.12.12 23:15

Drága szeretett leányom, miközben a Születésnapom ideje közeledik, azt szeretném, hogy minden Keresztény szerte a világon Születésem okáról elmélkedjen.

Születésemet Atyám tervezte meg gyermekei iránti Nagy Irgalmának és rendkívüli Szeretetének köszönhetően. Az Ő legnagyobb áldozata az volt, hogy elküldte egyszülött Fiát egy hálátlan, bűnösökkel teli világba, akik nem akarnak tudni Róla, Feltételei miatt. Minden prófétai beavatkozás azért történt, hogy megpróbálják megváltoztatni megkeményedett szívüket, hogy keressék az Ő Dicsőségét. De ők szembe fordultak Vele, és megölték a prófétákat, akik a lelkük számára szükséges Táplálékkal táplálták őket.

Elküldvén egy ártatlan
gyermeket a világba – az Ő egyetlen Fiát –, mint egy alázatos szolgát emberi testben, azoknak szolgáltatta ki Magát, akiktől az volt az elvárás, hogy szolgálják Mesterüket. Ezért a Mester, Szolga lett, ami az Alázat legnagyobb formája. Mégis Ő annyira szerette gyermekeit, hogy készen állt bármit megtenni, csakhogy visszaszerezze őket a Sátán megtévesztéséből és csábításából.

Gyermekkorom egész ideje alatt tudtam, hogy Ki vagyok és azt is, hogy mit várnak el Tőlem. Mivelhogy tudtam Ki vagyok, és mit várnak el Tőlem, ugyancsak megijedtem. Emberi lény révén, szenvedtem a félelemtől. Könnyen sebezhető voltam. Mindenkit szerettem, aki kapcsolatba került Velem, és mindenkiben megbíztam, mivel szerettem őket. Nem tudtam, hogy meg fognak ölni Engem, mert azt gondoltam, hogy Királyságom ideje elérkezett. Voltak bizonyos dolgok, amiket Atyám eltitkolt Előlem, Aki nem úgy értekezett Velem, mint ahogyan azt ti gondolnátok. Ehelyett egy Belém árasztott tudást kaptam, hogy Atyám kívánságának megfelelően a számomra kijelölt feladat által üdvösséget hozzak mindenki számára.

Azért került sor mindenféle Isteni Beavatkozásra, hogy megnyerje azok lelkét, akik azt gondolták, hogy ismerik Atyám törvényeit, de akik mégis elferdítették azokat, csakhogy megfeleljen saját vágyaiknak és önző énjüknek.

Sok évét töltöttem szeretett Édesanyámmal és nevelőatyámmal, Szent Józseffel, mint bármely más család. Nagyon szerettem őket, és boldog voltam. Mi nagyon közel álltunk egymáshoz; Édesanyám különleges Kegyelmekkel volt megajándékozva, melyeket a Szentlélek Ereje által kapott. Ez azt jelentette, hogy Ő pontosan tudta, hogy milyen következményekkel jár az Én Küldetésem. Ő ismerte a nehézségeket, amelyekkel szembe kellett néznem: az elutasítást, a gúnyolódást. De azt Ő sem tudta, hogy meg fognak Engem gyilkolni.

Küldetésem első két évében – miután napi húsz órát töltöttem hirdetvén az Igazságot – felismertem, hogy az ellenzék is megnövekedett. Mindazok, akik meghallották Szavamat, felfigyeltek rá, annak ellenére, hogy nem tudták pontosan megérteni, amit mondani akartam nekik. Sokan, akik elfogadták, hogy Én az Igazságot mondtam nekik, nehéznek találták, hogy kövessenek Engem a gúnyolódás miatt, amellyel szembe kellett nézniük. Bárhogyan is, ellenségeim nem tudtak figyelmen kívül hagyni Engem. Sok vitának, szóváltásnak és feszültségnek voltam a tárgya.


Szörnyű hazugságokat terjesztettek Rólam, beleértve Erkölcsösségemet, Épelméjűségemet és Szándékaimat, mégsem tudták figyelmen kívül hagyni, amit tettem, mondtam, vagy amit Atyám Országáról meséltem nekik.Azok árultak el Engem, akik szerettek Engem, de akiknek nem volt elég bátorságuk ahhoz, hogy kövessenek Engem. Atyám Kegyelme által elviseltem mindezt a Szenvedést, míg végül a végső beteljesedés világossá vált Számomra. Tudtam tehát, hogy ők nem fognak elfogadni Engem. A vége felé felismertem az Igazságot, de azt is tudtam, hogy nem fogom feladni. És így az Alázat legnagyobb cselekedete által, Isten az egyetlen Fia által Áldozattá vált, és lehetővé tette, hogy az ember szörnyű szenvedést, megkorbácsolást és erőszakos halált okozzon Neki. Ez, a Sátán szemein keresztül szemlélve, látszólag egy gyáva cselekedet a Részemről, ami azt jelentette, hogy ő kétségbe vonta, hogy Én tulajdonképpen az Emberfia lennék. És így ő be lett csapva. Ezért a Sátán nem tudta megakadályozni az Alázat ezen Nagy Cselekedetét, mert nem maradt senki, akit megkísérthetett volna. Amikor önként és csendes áldozatként a halálba mentem, eltelve az emberiség iránti szeretettel, ő, a Sátán, nem tudta felvenni a versenyt ezzel a cselekedettel, mivel ő az alázat semmilyen formájával sem rendelkezik. Így Én önként és azzal az égő vággyal mentem, hogy megmentsem a lelkeket, és az Örök Élet örökségét hagyjam a világra. Azonban Királyságom többnyire a Sátán fennhatósága alatt maradt. A lelkek azonban ismerték az Igazságot.
Most annak biztosítása érdekében, hogy az emberek megértsék az Igazságot, visszajövök, hogy visszaköveteljem Királyságomat.
Ezzel Magamra vontam a Sátán haragját. Az Igazság elrejtésére vonatkozó tervei mesterkéltek, és alaposan ki vannak dolgozva. Ezen utolsó kísérlet által ravasz módon beszivárgott Egyházamba, hogy azokat a lelkeket tagadja meg Tőlem, akikért eljöttem; azokat a lelkeket, akiknek természetes joguk van az Általam megígért Dicsőséges Királysághoz. Ez alkalommal nem fog győzni.Sajnos nagyon sok lélek meg lesz tévesztve, és mint olyan, meg lesznek fosztva Atyám legnagyobb Ajándékától, melyet az emberiség számára ad. Egy olyan élet a tietek, ahol egy örökkévalóságon át Isten Dicsőségében tökéletes testben és lélekben élhettek. Mindannyian. Ne tékozoljátok el ezt azzal, hogy engeditek magatokat elvakítani Isten Igaz Szavára.

—–
Római katolikus:

2018-12-12

2. adventi hét szerda

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Hatalmas az Úr, és megerősíti az elfáradtakat: a benne bízók új erőre kapnak.
Prófétája által szól az Úr: A szent és nagy hatalmú Isten kérdezi: „Kihez hasonlítotok ti engem? És kivel tesztek egyenlővé? Emeljétek föl tekinteteteket és lássátok: Ki alkotta mind a csillagokat? Ő, aki elvezeti seregüket, megszámolja őket, és nevén szólítja valamennyit; hatalma és nagy ereje miatt el nem marad egy sem. Miért mondod ezt, Jákob, miért beszélsz így, Izrael: »Sorsom el van rejtve az Úr elől, és igazságom elkerüli Istenem figyelmét«? Hát nem tudod és nem hallottad még, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő teremtette a föld határait. Nem lankad el és nem fárad el, és bölcsessége kifürkészhetetlen. Erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerültét. Még a fiatalok is elfáradhatnak, ellankadhatnak, az ifjak is összeeshetnek erőtlenül. De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.
Ez az Isten igéje.
Iz 40,25-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldjad, én lelkem, * áldjad az Urat! 1a. vers.
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Áldjad, én lelkem, * áldjad az Urat!
E: Megbocsátja minden vétkedet, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában meg is koronázza.
H: Áldjad, én lelkem, * áldjad az Urat!
E: Irgalmas és kegyes a mi Istenünk, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Nem bűneink szerint bánik vélünk, * és nem gonoszságaink szerint fizet vissza nekünk.
H: Áldjad, én lelkem, * áldjad az Urat!
Zsolt 102,1-2.3-4.8 és 10

ALLELUJA
Íme, jön már az Úr, hogy népét megváltsa, * boldog, aki készen áll, hogy találkozzék véle! – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus magához hívja a megfáradtakat és a szenvedőket.
Abban az időben Jézus így szólt az őt követő emberekhez: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű –, és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,28-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-12

——
Görög katolikus:

Figyelmeztetés a visszaesés veszélyére

11 Ezekről még sok mondanivalónk lenne, de nehezen értenétek meg, mert a szellemi felfogóképességetek eltompult. 12 Ilyen hosszú idő után már nektek kellene másokat tanítanotok! Most mégis arra van szükségetek, hogy valaki Isten tanításának alapelemeit ismételje át veletek. Olyan tanításra van szükségetek, mint a kis gyerekeknek való tej, mert még nem bírjátok a felnőtteknek való ételt. 13 Aki csak tejet iszik, az még csecsemő. Az ilyen ember még járatlan és tapasztalatlan az isteni igazságok megértésében. 14 Az igazi ételek a szellemi értelemben felnőtteknek valók, akik már megtanulták, hogyan kell megkülönböztetni a jót a rossztól.

6.1 Ezért hagyjuk el a Krisztusról szóló alapvető tanításokat, és igyekezzünk szellemileg felnőtté válni! Ne kezdjük el újra elölről az abc-t: az elemi tanítást az Istenben való hitről és a gonosz dolgok elhagyásáról, a bemerítkezésekről, a kézrátételről,[c] a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről! Tovább kell mennünk, és komolyabb tanításokkal kell foglalkoznunk. A továbbiakban ezt is fogjuk tenni, ha Isten megengedi.

4-6 Ha valaki elhagyja Krisztus útját, vajon visszatérhet-e hozzá megint? Olyanokról beszélek, akiket az igazság egyszer már megvilágosított, meg is ízlelték ajándékát, megkapták a Szent Szellemet, hallották Isten beszédét, megtapasztalták a következő korszak erejét, azután mégis elhagyták Krisztus útját. Ezek szinte ismét megfeszítik Isten Fiát, és szégyent hoznak rá az emberek előtt. Vajon az ilyen emberek ezután ismét visszatérhetnek Istenhez? Nem, ez lehetetlen!

Vannak, akik olyanok, mint a termőföld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényeket terem azoknak, akik megművelik — ők áldást kapnak Istentől. Mások viszont olyanok, mint az a föld, amely folyton csak töviseket és gazt terem. Az ilyen föld haszontalan, átkot érdemel, és végül a tűz égeti meg.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+5-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

30 Ekkor Jézus szigorúan megparancsolta a tanítványoknak, hogy erről senkinek ne beszéljenek.

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

31 Ezután tanítani kezdte őket: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók el fogják utasítani, végül megölik, de három nappal később fel fog támadni. 32 Egészen nyíltan beszélt nekik erről. Péter ekkor félrehívta Jézust, szemrehányást tett neki, és helyre akarta igazítani. 33 De Jézus hátat fordított neki, a tanítványaira nézett, majd ezekkel a szavakkal utasította rendre Pétert: „Takarodj a szemem elől[a], Sátán! Nem Isten ügyét tartod szem előtt, hanem az emberi érzéseket.”

34 Ezután Jézus közelebb hívta magához az embereket, meg a tanítványait, és ezt mondta nekik: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+8%3A30-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/12
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Lehetek Én az egyetlen igazi barátjuk, az egyetlen üdvösségük, de sokan közülük figyelmen kívül fogják hagyni Figyelmeztetéseimet

„A GYERMEKEK FOGJÁK MEGMENTENI A VILÁGOT”
——–
Görög katolikus 1:

Arról írunk nektek, aki már a világ kezdete előtt létezett, az Igéről,[a] aki maga az Élet. Arról,

akit magunk hallottunk,
    saját szemünkkel láttunk,
egészen közelről figyeltünk,
    sőt, kezünkkel érintettünk.

Ő, aki az Élet, nyilvánvaló lett — mi láttuk őt, tanúskodunk róla, és hirdetjük nektek az Örök Életet, aki öröktől fogva az Atya-Istennel volt, most azonban látható módon megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy titeket is bevonjunk abba a szeretet-közösségbe[b] amelyben az Atyával és a Fiával, Jézus Krisztussal élünk. Azért írunk most nektek erről, hogy ti is együtt örüljetek velünk.

Jézus vére megtisztít minden bűntől

Az üzenet, amelyet Jézus Krisztustól hallottunk, és amelyet most nektek hirdetünk, így szól: Isten világosság,[c] és benne nincs semmi sötétség. Ezért, ha azt mondjuk, hogy közösségben vagyunk Istennel, de továbbra is a sötétségben élünk, akkor hazudunk, és nem követjük az igazságot. Ha pedig valóban abban a világosságban élünk, amelyben maga Isten is él, akkor közösségben vagyunk egymással. Akkor Jézusnak, Isten Fiának a vére — vagyis áldozati halála — megtisztít, és tisztán tart bennünket minden bűntől.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+1%3A1-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Igazság Könyve:

“2013.10.17 20:38

Drága szeretett leányom, bárcsak több ember hinne igazán Bennem, Jézusukban, akkor a szívükben békére találnának. Ahol nincs bizalom, ott félelem van. A félelem megakadályozza, hogy Isten Szeretete behatoljon a lelketekbe, és akkor rabbá váltok. Semmi más nem könnyíti meg a terheteket, csak egyedül az Én Világosságom.

“2013.10.18 00:38

Drága szeretett leányom, a legnagyobb szomorúságom az, hogy azok, akik a legjobban szeretnek Engem, tömegesen vonakodni fognak attól, hogy meghallják Hangomat most, amikor (éppen) hívom őket.

Lehetek Én az egyetlen igazi barátjuk, az egyetlen üdvösségük, de sokan közülük figyelmen kívül fogják hagyni Figyelmeztetéseimet. Még azok is, akik hallják a Hangomat, figyelmen kívül fognak hagyni Engem, és Szavaimat, mint eretnekséget, elvetik. Ők nem ismerik fel azt az időt, amelyben élnek, és az Igazságra csak a Nagyfigyelmeztetéskor fognak ráébredni. Addigra már sokan közülük elátkoztak Engem, és olyan messze távolodnak Tőlem, hogy már nem leszek képes elérni a szívüket, vagy megmenteni a lelküket.

Ne becsüljétek alá az ördögnek Irányomban tanúsított gyűlöletét. Ő szörnyű módon elárulta Atyámat, de Engem gyűlöl. Ez azt jelenti, hogy ő utálja Egyházamat, és éppen ezért a végső csatára földi Egyházam és a Sátán által küldött démonok között kerül sor. Ez a csata már elkezdődött, és ő már ellopta azokat a szeretett lelkeimet, akik közül sokan nem ismerték fel, hogy mennyire megbántják Istent.

Amikor hamarosan érezni fogják Jelenlétemet mindazok, akik szeretnek Engem – független attól, hogy hisznek-e ezekben az Üzenetekben, vagy sem –, Én a Szentlélek által a felismeréssel fogom elárasztani a lelküket. Ez az Én Ígéretem a világ számára. Én nem foglak benneteket a gonosz erejére hagyva soha cserbenhagyni, mert oly nagyon szeretlek titeket. Ti olyanok vagytok, mint Testem Végtagjai. Egy rész vagytok Belőlem.

Akár akarjátok, akár nem, de Én követni foglak titeket egészen a Nagy Napig, és harcolni fogok, hogy megmentsem a lelketeket. Hátat fordíthattok Nekem, de Én akkor sem foglak elhagyni benneteket, mert Én türelmes Vagyok. Kitartásom és Istenségem meghaladja a ti felfogóképességeteket. Nektek soha nem szabad elfelejtenetek Engem, Jézusotokat, mert Én mindig veletek vagyok, arra várva, hogy Hozzám jöjjetek.

Szeretett Üdvözítőtök,
Az Emberiség Megváltója,
Jézus Krisztus”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/lehetek-en-az-egyetlen-igazi-baratjuk-az-egyetlen-udvosseguk-de-sokan-kozuluk-figyelmen-kivul-fogjak-hagyni-figyelmezteteseimet/

 
 


—–
Római katolikus:
10-18Szent Lukács evangélista

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt második leveléből
Lukács; az orvos, mindvégig kitartott Pál apostol mellett.
Szeretett Fiam!
Démász elhagyott a világ kedvéért és Tesszalonikába ment, Kreszcensz Galáciába, Titusz meg Dalmáciába. Csak Lukács van mellettem. Márkot is vedd magad mellé és hozd el, jó szolgálatot tenne nekem. Tichikuszt elküldtem Efezusba. Köpenyemet Troászban hagytam Kárpusznál, ha jössz, hozd magaddal. A könyveket is, főleg a pergamentekercseket.
Alexander, a bronzműves sokat ártott nekem, az Úr megfizet majd neki tettei szerint. Te is óvakodj tőle, nagyon ellenszegül tanításunknak.
Első védekezésem alkalmával senki sem állt pártomra, mindenki cserben hagyott. Ne számítson nekik bűnül! Ám az Úr mellém állt és erőt öntött belém, hogy befejezzem az evangélium hirdetését és tudomást szerezzen róla minden pogány.
Ez az Isten igéje.
Tim 4,9-17b

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét. Vö. 12a. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék.
Hívek: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
E: Hirdessék az emberek hatalmas tetteid, * királyságod fölséges dicsőségét.
A te országod örökkévaló ország, * uralmad megmarad nemzedékről nemzedékre.
H: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
E: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében.
Közel az Úr mindazokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel.
H: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
Zsolt 144,10-11.12-13ab.17-18

ALLELUJA
Én választottalak titeket a világból, † hogy menjetek és gyümölcsöt teremjetek, * és gyümölcsötök maradandó legyen, mondja az Úr. Jn 15,16 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az aratnivaló sok, a munkás pedig kevés.
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek.
Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: »Békesség e háznak!« Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: »Elérkezett hozzátok az Isten országa!«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,1-9″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-18

 
 
 
 
 

“2013.10.17 20:38

Drága szeretett leányom, bárcsak több ember hinne igazán Bennem, Jézusukban, akkor a szívükben békére találnának. Ahol nincs bizalom, ott félelem van. A félelem megakadályozza, hogy Isten Szeretete behatoljon a lelketekbe, és akkor rabbá váltok. Semmi más nem könnyíti meg a terheteket, csak egyedül az Én Világosságom.

 

 
——
Görög katolikus 2.:

Üdvözlet Júdástól, aki Jézus Krisztus szolgája és Jakab testvére, azoknak, akiket az Atya-Isten elhívott, szeret és Jézus Krisztusban megőriz.

Egyre jobban és jobban töltsön be titeket Isten irgalmassága, békessége és szeretete!

Az istentelenek büntetése

Szeretett testvéreim, a közös üdvösségünkről szerettem volna írni nektek. Azonban most mégis szükséges, hogy valami másról írjak. Arra biztatlak benneteket, hogy teljes erővel harcoljatok azért, hogy amiben hiszünk, azt meg tudjátok őrizni — azokat a tanításokat, amelyeket Isten egyszer és mindenkorra az övéinek adott!

Ugyanis titokban istentelen emberek férkőztek be közétek. Ezek az istentelenek Isten kegyelmével visszaélve kicsapongó életet élnek, és megtagadják Jézus Krisztust, egyedüli Mesterünket és Urunkat. A próféták már régen megírták, hogy ezeket Isten el fogja ítélni.

Néhány dologra újból szeretnélek benneteket emlékeztetni, bár ezeket jól tudjátok. Az Úr[a] kiszabadította a népét Egyiptomból, később mégis elpusztította azokat, akik közülük nem hittek!

Emlékezzetek azokra az angyalokra is, akik nem őrizték meg a rangjukat, hanem elhagyták a saját lakóhelyüket! Az Úr ezért örökre megkötözte, és a sötétségben tartja fogva őket az Ítélet nagy Napjáig.

Gondoljatok Sodomára, Gomorára és a környező városokra is! E városok lakói természetellenes szexuális bűnöket követtek el, ezért az örök tűz büntetését viselik. Példájuk bennünket is figyelmeztet.

Óvakodjatok az istentelen csúfolkodóktól!

17 Szeretett testvéreim, emlékezzetek azokra, amiket Urunk, Jézus Krisztus apostolai mondtak! 18 Mert így figyelmeztettek titeket jóelőre: „Az utolsó időben majd olyanok jönnek, akik még Istent is kicsúfolják, és a saját istentelen kívánságaikat követik.” 19 Ezek azok, akik viszályt szítanak közöttetek. Saját bűnös természetük kívánságai uralkodnak rajtuk, és nem lakik bennük a Szent Szellem.

Imádkozzatok a Szent Szellem által

20 Szeretett testvéreim, ti viszont imádkozzatok a Szent Szellem által — így épüljetek fel és erősítsétek meg magatokat abban a hitben, amely a legszentebb dolog a világon! 21 Maradjatok meg Isten szeretetében! Várva várjátok Urunkat, Jézus Krisztust és a kegyelmét, mert ő hozza nektek az örök életet!

22 Bánjatok könyörületességgel azokkal, akik kételkednek, 23 másokat pedig a tűzből is ragadjatok ki, hogy megmentsétek őket! Legyetek óvatosak, amikor könyörültök rajtuk! Még a régi bűnös természet által bemocskolt ruhát is gyűlöljétek![d]

Dicsőség Istennek

24 Isten meg tud őrizni benneteket az elbukástól, és képes hibátlanul maga elé állítani a dicsőségben. Micsoda öröm lesz ez mindannyiunk számára! 25 Ő az egyetlen Isten, és egyedül ő tud megmenteni bennünket. Övé legyen minden dicsőség, nagyság, uralom és hatalom Urunk, Jézus Krisztus által a múltban is, most is, és örökké!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jude+1%3A1-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

2013.10.17 20:38


A végső támadás gyors lesz, s akkor megmutatom majd az Igazságot a világnak, amit csak azok fognak elutasítani, akik tele vannak Irántam való gyűlölettel. Ne féljetek, mert Én vagyok az emberiség egyetlen Megváltója. Csak egyedül az Én Szeretetem fog megtartani benneteket. Csak azokért a szegény lelkekért aggódjatok, akik le fognak köpni Engem, miközben Én (segítő) Kezemet nyújtom nekik, hogy Új Paradicsomomba vigyem őket.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/minden-uj-torveny-melyet-az-ellenseg-egyhazamban-hamarosan-bevezet-gunyolni-fogja-az-atyam-altal-lefektetett-igazsagot/

Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének.

Hit, próbatétel és bölcsesség

Testvéreim, örüljetek, amikor különböző megpróbáltatásokat kell elviselnetek, hiszen tudjátok, hogy ezek a nehézségek az Istenben való bizalmatokat és hiteteket teszik próbára. Ha pedig a hitetek kiállja a próbát, az kitartóvá tesz benneteket. Az állhatatosságban azonban egészen a célig tartsatok ki! Akkor lesztek majd érettek és tökéletesek, akikben nincs semmi hiányosság.

Ha valakinek bölcsességre van szüksége, egyszerűen csak kérje Istentől, és meg fogja kapni! Hiszen Isten mindenkinek örömmel, nagylelkűen és szemrehányás nélkül ad. Viszont aki kér tőle valamit, az bizalommal kérjen, ne kételkedve! Aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket a szél ide-oda dobál. Az ilyen ember ne is remélje, hogy megkapja, amit az Úrtól kér, mert, aki kételkedik, annak a lelke kétfelé sántikál, nem képes dönteni, mindenben állhatatlan és megbízhatatlan.

Szegények és gazdagok

A szegény sorsú testvér azzal a szellemi gazdagsággal dicsekedjen, amelyet Istentől kapott. 10 A gazdag testvér viszont a megalázottságával dicsekedhet, hiszen lehet bármilyen gazdag, ő is úgy múlik el, mint a mezőn a virágok. 11 Mert felkel a nap, és a forró szél kiszárítja a növényeket, lehullnak a virágok, és szépségük elmúlik. Ugyanígy múlik el a gazdag ember is. Egyik nap még üzleti terveket készít, a másik nap már halott.

Kísértés és kívánság

12 Boldog és áldott, aki a kísértésben kitart, mert miután kiállta a próbát, megkapja az örök élet koszorúját, amelyet Isten azoknak ígért, akik szeretik őt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=James+1%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

…..
——

https://oca.org/readings/daily/2018/10/18
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

“2013.10.12 17:00

Azok, akik nem fogadják el az Új Paradicsom valóságát, miután minden lehetőséget megkapnak, hogy eldönthessék, melyik utat szeretnék választani, nem fognak egy újabb esélyt kapni. Amint az Ég és a Föld eggyé válik, nem lesz többé Tisztítótűz. Az egyetlen út, amelyen járni fognak azok a lelkek, akik nem fogadják el Irgalmamat, amikor az szabadon kerül átadásra számukra, a Pokolba vezet. Sokan annyira makacsok lesznek, mivel ők teljesen az intellektuális érvelésre támaszkodnak, hogy önkéntelenül is úgy döntenek, hogy a Pokol Tüzében töltik az örökkévalóságot.
…”

Amint az Ég és a Föld eggyé válik, nem lesz többé Tisztítótűz

 
 
 

Nektek, akik nagyon szenvedtek, és az életben már minden reményt elvesztettetek, tudnotok kell, hogy a Szívemben vagytok

Igazság Könyve:

“2013.09.13 23:15

Drága szeretett leányom, a Szívem a világ után sóvárog és mindazok után, akik benne élnek, és Én megígérem nektek, Isten gyermekei, hogy a Szívemben mindnyájatokat egyesíteni foglak.

Én szeretek minden férfit, nőt és gyermeket, nem számít, hogy kicsodák ők – legyenek bár hatalommal rendelkezők, gazdagok, befolyásosak, alázatosak, szegények vagy egyszerű életet élő emberek. Atyám, Aki megteremtett benneteket, mindnyájatokat kiválasztott arra, hogy megszülessetek. Minden léleknek célja van, és mindenki közületek Isten gyöngéden szeretett gyermeke.

Nektek, akik nagyon szenvedtek, és az életben már minden reményt elvesztettetek, tudnotok kell, hogy a Szívemben vagytok, és Én mélyen átérzem a fájdalmatokat. Én szenvedek bennetek.

Soha nem szabad feladnotok a reményt, mert Én helyet készítettem számotokra a Paradicsomomban. Ha feladjátok a reményt, akkor a jövőtöknek fordítotok hátat, amely az Én Fényemmel van tele. Ez a jövő az Én Ajándékom a számotokra, és minden az Enyém. Én el fogom venni az aggodalmatokat. Csak hívjatok Engem és mondjátok: „Jézus, vedd el szörnyű fájdalmamat és szenvedésemet, és engedd, hogy érezzem Szeretetedet” – és én azonnal elveszem nehéz terheteket.

Amikor üresnek érzitek magatokat és úgy gondoljátok, hogy senki sem szeret igazán titeket, tudnotok kell, hogy Én mellettetek vagyok, mert Én mindig szeretlek, nem számít, hogy milyen messzire kóboroltatok. Amikor úgy gondoljátok, hogy nincs miért élnetek, akkor tudnotok kell, hogy az Új Paradicsomom Örök Életet fog adni nektek. De előbb ki kell tartanotok a szenvedésben, ebben az életben. Mégis Én megkönnyítem a szenvedéseteket, és mindaz, amit tennetek kell, hogy kéritek azt Tőlem.

Sokan közületek azt érzik, hogy értéktelenek, hogy nem szereti őket senki, sikertelenek, kielégíthetetlenek és hasznavehetetlenek. Azért éreztek így, mert a világ az úgynevezett siker és törtetés megszállottja. Csak az a néhány, az elit, tűnik úgy, hogy ilyen magasra jutott. A nyomás, amelyet a világ médiája hozott létre a gazdagság és a szépség felmagasztalására, csak arra szolgál, hogy romba döntse a hétköznapi ember bizalmát. Nem szükséges, hogy másoknak imponáljatok. Nem szükséges és nem kívánatos dolog, hogy az úgynevezett sikereitekkel imponáljatok Nekem. Dolgozzatok keményen, minden további nélkül!

Használjátok azokat a tehetségeket, melyeket Isten adott nektek, de annak érdekében, hogy másokat és mindenki javát szolgáljátok.

De tudnotok kell a következőket: Én a gyengéket, az alázatos lelkűeket és azokat, akik egyszerű szeretettel vannak Irántam, Jézus Krisztus iránt, fogom a legnagyobb dicsőségre emelni Királyságomban. Azok, akik most szenvednek, nem fognak többé szenvedni az Új Paradicsomomban.

Azon Ígéretem, hogy mindnyájatokat összegyűjtelek, Második Eljövetelemkor fog beteljesedni. Vágyakozással és örömmel tekintsetek erre a napra, mert az már nincs messze, és akkor elhozom nektek a szeretet, az öröm, a boldogság Ajándékát és az Örök Életet. Tartsatok ki, és gyertek közel Hozzám. Én veletek vagyok. Soha nem foglak elhagyni benneteket, de most nem szabad eltávolodnotok Tőlem, mert ha ezt megteszitek, el fogtok veszni Számomra. Jöjjetek, hajtsátok fejeteket a Vállamra. Engedjétek, hogy megvigasztaljalak benneteket. Engedjétek, hogy véget vessek bánatotoknak. Engedjétek, hogy letöröljem könnyeiteket. Engedjétek, hogy az Én Békémet adjam nektek.

Most egy különleges Áldást adok nektek. Vegyétek azt. Fogadjátok el Kezemet, és minden rendben lesz. Szeretlek benneteket.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nektek-akik-nagyon-szenvedtek-es-az-eletben-mar-minden-remenyt-elvesztettetek-tudnotok-kell-hogy-a-szivemben-vagytok/

—–
Római katolikus:
09-12

Szűz Mária szent neve

vagy
OLVASMÁNY Sirák fiának könyvéből
Mária reménységünk az életre és minden erényre.
Jó illatot fakasztok én, mint a szőlőtő, és virágaimból pompás, dús gyümölcs terem.
Anyja vagyok én a szép
szeretetnek, az istenfélelemnek, a hitnek és a szent reménynek.
Nálam van az út és az igazság minden kegyelme, nálam az élet és erény minden reménye.

Jertek hozzám mind, akik megkívántok engem, és teljetek el gyümölcseimmel.
Mert lelkem édesebb a méznél, és birtoklásom a lépes méznél!
Emlékezetem él minden idők nemzedékeiben.
Akik engem esznek, még inkább éheznek, akik engem isznak, még inkább szomjaznak.
Aki reám hallgat, meg nem szégyenül, akik értem fáradnak, nem esnek bűnbe.
Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek.
Ez az Isten igéje.

vagy
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született.
Testvéreim!
Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, alávetette magát a mózesi törvénynek, hogy felszabadítson minket a törvény szolgaságából, és a fogadott fiúságot elnyerjük.
Mivel pedig Isten fiai vagyunk, Isten szívünkbe elküldte Fiának Lelkét, aki ezt kiáltja: „Abba! Atyám!”
Nem vagy tehát többé szolga, hanem fiú, és ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is.
Ez az Isten igéje.

vagy
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Isten Krisztusban választott ki minket a világ teremtése előtt, hogy fogadott fiakká legyünk.
Testvéreim!
Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki Lelkének minden mennyei áldásával a szeretetben megáldott minket Krisztus által. Őbenne választott ki minket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk színe előtt. Szeretetből eleve arra rendelt minket, hogy akaratának tetszése szerint Jézus Krisztus által fogadott fiakká legyünk, és magasztaljuk fölséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket.
Őbenne nyertük el mi is az örökséget annak rendelése szerint, aki mindent szabad elhatározásából tesz. Szolgáljunk hát fölsége dicsőségére, mi, akik már korábban is Krisztusba vetettük reményünket.
Ez az Isten igéje.
Sir 24,23-31 vagy Gal 4,4-7 vagy Ef 1,3-6.11-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben. Vö. 1a. vers. – 7 b. tónus.
Előénekes: Szívem ujjong az Úrban, * erővel tölt el Istenem.
Ellenségeimmel bátran szembeszállok * mert örvendezem segítségeden.
Hívek: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: A hatalmasok íja eltörött, * a gyengéket azonban erő övezi.
Kenyérért szegődnek el, kik azelőtt bővelkedtek, * jóllakhatnak, akik nélkülöztek.
Anya lesz, kinek nem volt gyermeke, * erőtlenné válik a nagy családú.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: Az Úr adja a halált és az életet, * letaszít az alvilágra és felhoz onnan.
Az Úr tesz szegénnyé és ő tesz gazdaggá, * ő az, aki megaláz és felmagasztal.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: Fölemeli a porból a rászorulót, * a sárból a szegényt fölsegíti.
A fejedelmek sorába ülteti, * a dicsőség trónusára.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.

vagy
Válasz: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
Előénekes: Magasztalja lelkem az Urat, * és szívem ujjong üdvözítő Istenemben.
Hívek: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
E: Tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát: * Íme, ezentúl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek,
mert nagyot művelt velem ő, aki Hatalmas: * ő, akit Szentnek hívunk.
H: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
E: Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma azokon, * akik istenfélők.
Csodát művelt erős karjával: * a kevélykedőket széjjelszórta.
H: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
E: Hatalmasokat elűzött trónjukról, * kicsinyeket pedig felmagasztalt;
az éhezőket minden jóval betölti, * a gazdagokat elbocsátja üres kézzel.
H: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
E: Gondjába vette gyermekét, Izraelt: * megemlékezett irgalmáról,
melyet atyáinknak hajdan megígért, * Ábrahámnak és utódainak mindörökké.
H: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
1Sám 2,1.4-5.6-7.8abcd vagy Lk 1,46-47.48-49.50-51.52-53.54-55

ALLELUJA
vagy
Szülésed után szeplőtelen szűz maradtál; * Istennek szent anyja, könyörögj érettünk. – 7b. t.
vagy
Boldog vagy, Szűz Mária, † mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, * amit az Úr mondott néked. – 5.t.

vagy
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van!
Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött, és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez.
Az angyal azonban folytatta: Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?”
Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.
Ezek az evangélium igéi.

vagy
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Nagy dolgokat művelt a Hatalmas Isten, felmagasztalta az alázatosakat.
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Mária megszólalt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,26-38 vagy Lk 1,39-47″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-12


——
Görög katolikus:

Kövessétek Jézus példáját!

Az a gondolkozásmód és törekvés uralkodjon hát bennetek is, amely a Krisztus Jézusban volt, aki

öröktől fogva isteni természetű,
    mégsem ragaszkodott ahhoz,
    hogy Istennel egyenlő.
Önként mondott le minden dicsőségéről,
    vállalta, hogy szolgává legyen,
    és emberré lett.
Szolgai formában élve a földön,
    még jobban megalázta magát,
    engedelmes volt egészen a kereszthalálig!
Isten ezért mindenek fölé emelte,
    s olyan nevet adott neki,
    amely minden névnél hatalmasabb.
10 Térdet hajt minden teremtmény
    Jézus nevére
    Mennnyen, Földön és föld alatt,
11 s minden nyelv megvallja,
    hogy Jézus Krisztus az Úr,
    az Atya Isten dicsőségére!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+2%3A5-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Mária és Márta

38 Útközben Jézus egy faluba érkezett, ahol egy Márta nevű asszony látta vendégül. 39 Mártának volt egy testvére — Mária —, aki leült az Úr lábához, és úgy hallgatta a szavait. 40 Mártát eközben a sok munka teljesen lefoglalta. Odament Jézushoz, és ezt mondta: „Uram, nem törődsz vele, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Szólj neki, hogy segítsen nekem!”

41 De az Úr így felelt: „Márta, Márta! Túl sokat vállalsz magadra, és sokat aggodalmaskodsz! 42 Pedig csak kevés dolog van, amely igazán fontos, sőt valójában csak egyetlen egy. Mária jól választott! Ezt soha el nem vehetik tőle.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10:38-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Kik az igazán boldogok?27 Amíg Jézus ezekről beszélt, a tömegből egy asszony felkiáltott: „Milyen boldog és áldott lehet az édesanyád, hogy ő szült és szoptatott téged!”

28 De Jézus így válaszolt: „Sokkal áldottabbak, akik hallják Isten beszédét, és engedelmeskednek neki!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11:27-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 2 Segítsetek egymásnak a terhek hordozásában — így engedelmeskedjetek Krisztus törvényének. Ha valaki nem akar másoknak segíteni, mert olyan fontosnak tartja magát, akkor valójában senki, és csak magát csapja be. Ne hasonlítsátok össze magatokat másokkal, hanem mindenki a saját munkáját tegye mérlegre! Akkor csakis a maga munkájával dicsekedhet, hiszen mindenkinek saját magáért kell felelősséget vállalnia.Akit Isten beszédére tanítanak, az viszonozza ezt a tanítójának, ossza meg a javait vele!

Amit vetsz, azt fogod aratni is

Ne áltassátok magatokat: Istent nem lehet becsapni! Amit vet az ember, azt fogja aratni is! Aki azért tesz valamit, hogy kielégítse a régi természetének kívánságait, annak ez a régi természet romlást és halált fog teremni, és azt is fogja learatni. Aki viszont a Szent Szellem tetszése szerint cselekszik, az a Szent Szellemből arat örök életet. Ne fáradjatok bele, hogy jót tegyetek!

Ha kitartóan végezzük a munkánkat, akkor majd a maga idején aratni is fogunk! 10 Rajta hát! Amíg van lehetőségünk, addig tegyünk jót mindenkivel, de leginkább azokkal, akik hitünk családjához tartoznak!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+6%3A2-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 14 Ezután Jézus ismét magához hívta az embereket, és ezt mondta: „Figyeljetek rám mindnyájan, és értsétek meg, amit mondok! 15 Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami kívülről jut bele, hanem az, ami belőle származik!” [16] [a]17 Miután otthagyta a tömeget, és bement a házba, tanítványai megkérdezték, hogy mit jelent az, amiről beszélt. 18 Jézus így válaszolt: „Hát ti sem értitek?! Nem tudjátok, hogy nem az teszi tisztátalanná az embert, amit megeszik? 19 Hiszen az nem a szívébe kerül, hanem a gyomrába, majd pedig kiürül onnan.” Ezzel Jézus azt jelentette ki, hogy minden étel „tiszta”, vagyis megehető.

20 Majd így folytatta: „Az teszi tisztátalanná az embert, ami a belsejéből származik. 21 Mert belülről, a szívből származnak a gonosz gondolatok, a szexuális bűnök, a lopások, a gyilkosságok, 22 a házasságtörés, a kapzsiság, a gonoszság, a csalás, a kicsapongás, a fösvény és szűkmarkú lelkület, a gyalázkodás, a büszkeség és az esztelenség. 23 Mindezek a gonosz dolgok az ember belsejéből származnak, és ezek teszik tisztátalanná.”

Jézus segít egy föníciai asszonyon

24 Jézus ezután elment onnan Tírusz vidékére. Ott bement egy házba, mert nem akarta, hogy észrevegyék. Mégis kitudódott, hogy ott van.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+7%3A14-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

Üdvösség Anyja: Az utolsó napon, amikor felvirrad a hajnal, egy hangos harsonaszó lesz hallható világszerte

Igazság Könyve:

“2013.08.28 20:00

Gyermekem, hadd öleljelek meg téged, mivel továbbra is elviseled a Fiam ellen elkövetett sértéseket, melyeknek tanúja vagy.

Ha hallgattok ezekre a Szent Üzenetekre és megtanuljátok megérteni azokat, akkor közületek sokan nagy bátorsággal fognak előretörni, hogy figyelmeztessék a világot az elkövetkezendő időkre annak érdekében, hogy Isten felkészíthesse gyermekeit az Új Paradicsomra.

Amit meg kell értenetek, hogy a Fiamnak végzett munkátokért gyűlölni fognak benneteket. Sokan nem fognak elfogadni benneteket, és ennek eredményeként fájdalmat és megaláztatást fogtok elviselni. Minden megtett lépésetek akadályba fog ütközni, mivel ti Fiam nyomdokaiban jártok.

Egyikőtök sem fogja ezt könnyűnek találni addig, míg csendes beletörődéssel el nem fogadja, hogy erre számítani kell. Még azok is, akik követik Fiamat, de nem fogadják el ezeket az Üzeneteket, harcolni fognak ellenetek, és az Ő Nevében üldözni fognak titeket. Ők nem látják, hogy az ilyen gyűlöletes viselkedésükkel megsértik Fiamat.

El kell fogadnotok, hogy amikor Fiam ismertté teszi Magát, akkor meg fogják támadni Szavait, és azok nagy megosztottságot fognak okozni. Amikor megértitek, hogy miért vagytok kitéve ilyen támadásoknak, és hogy miért büntetnek benneteket, amiért az Ő Nevében beszéltek a világhoz, akkor ezt a Munkát majd könnyebbnek fogjátok találni.

Ez az üldöztetés, sajnos, folytatódni fog Második Eljövetelének Napjáig. Az Ő kedvéért kérlek benneteket, hogy fogadjátok el ezeket a megpróbáltatásokat Iránta való szeretetből, és ezzel a szenvedéssel nagy dicsőséget ajándékoztok Istennek. E szenvedésből semmi sem megy kárba, mert amikor Jézus iránti szeretetből elfogadjátok a szenvedést, akkor az legyőzi a gonoszt, mivel gyengíti az emberiség elpusztítására irányuló tervét.

Bocsássatok meg azoknak a szegény lelkeknek, akik e Küldetés ellen harcolnak. Ne vegyetek tudomást arról a kegyetlenségről, amelyet Fiam Nevében el kell viselnetek. Fogadjátok el, amikor Fiam iránti szeretetetek miatt gyűlölnek benneteket, mert akkor nagyon kedvesek vagytok Isten előtt.

Bocsássatok meg azoknak a felszentelt szolgáknak, akik akadályoznak benneteket, hogy az Igazság Könyvéről beszéljetek. Ők nem értik Isten Tervének nagyságát, mely által az Új Kezdetre készíti fel az emberiséget, mivel ők maguk sincsenek arra felkészülve. Sokan közülük egyszerűen, csak Fiam iránti szeretetből teszik azt, amit tesznek. Ők nem gondolják, hogy ártanak. Egyszerűen csak nem látnak, mert képtelenek látni.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy Nekem, Édesanyátoknak adassék meg az a Hatalom, hogy segítsek nektek kibírni ezt az utazást az utolsó napig, ami közel van, anélkül, hogy feladnátok. Azon a Napon, amikor felvirrad a hajnal, egy hangos harsonaszó lesz hallható világszerte. Ez pontosan úgy fog hangzani, mint ahogy azt elvárnátok, és ezt az angyalok kórusa fogja követni. Hallható lesz minden egyes országban, városban, faluban – mindenhol.Ezután, gyermekem, te, mint a hetedik angyal bejelented, hogy Fiam megérkezett. Az égbolt arannyá változik, és nem sokkal azután egy csodát fog látni minden férfi, nő és gyermek – minden bűnös. Fiam felismerhető lesz majd a felhőkben, éppen úgy, ahogyan eltávozott. Aztán az Új Jeruzsálem alászáll a Mennyből – az Új Kezdet mindazok számára, akik elfogadták Isten Irgalmát.Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-az-utolso-napon-amikor-felvirrad-a-hajnal-egy-hangos-harsonaszo-lesz-hallhato-vilagszerte/
 
 
Miracle of Jesus in Jerusalem 2016
https://www.youtube.com/watch?v=buyaFPArGVg
—–
Római katolikus:
2018-08-2821. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt második leveléből
A keresztények hűségesen tartsák meg az apostolok tanítását!
Testvéreim!
Urunk Jézus Krisztus eljövetelét és a vele való egyesülésünket illetően azt kérjük tőletek, hogy ne veszítsétek el rögtön józanságtokat és ne ijesszen meg benneteket sem lelki „kinyilatkoztatás”, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél, mintha az Úr napja már a küszöbön állna. Ne engedjétek, hogy bárki félrevezessen titeket!
Folytonos hálával tartozunk értetek Istennek, testvéreim, kedveltjei az Úrnak, mert Isten kezdettől kiválasztott benneteket, hogy a Szentlélek erejéből és az igazságban való hit által megváltást nyerjetek. Isten – evangéliumunk által – arra hívott meg titeket, hogy részetek legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak dicsőségében.
Legyetek tehát állhatatosak, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok! Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelmével állandó vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk, vigasztalja meg szíveteket, és szilárdítson meg benneteket minden jó tettben és szóban!
Ez az Isten igéje.
2Tessz 2,1-3a.14-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot. 13ab. vers. – 11. tónus.
Előénekes: Mondjátok a nemzeteknek: * „Az Úr uralkodik!”
Ő tette a földet szilárddá, és az meg nem inog, * igazságban ítéli meg a népeket.
Hívek: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
E: Örvendjen az ég, a föld ujjongjon, * zúgjon a tenger és ami betölti.
Örvendjen a mező, * és minden, ami rajta van.
H: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
E: Ujjongjon az erdő minden fája * az Úr színe előtt, mert
eljön.
Jön, hogy ítélje a földet, † igazságosan ítéli meg a földkerekséget, * és a népeket hűsége szerint.
H: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
Zsolt 95,10.11-12.13

ALLELUJA
Isten szava élő és átható: * megítéli a gondolatot és a szándékot szívünk mélyén. Zsid 4,12 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A külső vallásgyakorlatok őszinte lelkületből fakadjanak!
Jézus egyszer így korholta az írástudókat és a farizeusokat:
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a legfontosabb a törvényben: az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kell tenni, de azokat sem szabad elhanyagolni! Vak vezetők! Megszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét.
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül azonban tele vagytok kapzsisággal és tisztátalansággal. Vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, akkor majd a külseje is tiszta lesz!

Ezek az evangélium igéi.
Mt 23,23-26″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-28


——
Görög katolikus:

24 Ezt is mondta nekik: „Gondoljátok át alaposan, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, ugyanazzal fognak nektek is mérni. Sőt, még ráadást is kaptok. 25 Akinek ugyanis már van, annak majd még többet adnak. Akinek azonban nincs, attól még azt is elveszik, amije eddig volt.”

Isten Királysága olyan, mint a gabonaföld

26 Ezt is mondta nekik Jézus: „Isten Királysága hasonlít a gabonaföld műveléséhez. A földműves először kimegy a földjére magot vetni. 27 Azután telnek-múlnak a napok, és a magok kicsíráznak, a növény pedig növekszik, senki sem tudja, hogyan. 28 Igen, a növények először szárat növesztenek, azután kalászt hoznak, végül szemeket nevelnek a kalászban. 29 Amikor a szemek beérnek, a gazda azonnal learatja a gabonát, mert elérkezett az aratás ideje.”

A mustármag példázata

30 Ezt is mondta nekik Jézus: „Mihez hasonlítsam Isten Királyságát? Milyen példázattal magyarázzam? 31 Ahhoz hasonlít, ahogyan a mustármagból kifejlődik a növény. Amikor elvetik, ez a mag minden más magnál kisebb, 32 de mire felnövekszik, már nagyobb lesz az összes többi kerti veteménynél. Olyan nagy ágakat növeszt, hogy az égi madarak is fészket rakhatnak az árnyékában.”

33 Még sok, ehhez hasonló jelképes történettel tanította az embereknek Isten üzenetét. Annyit mondott nekik, amennyit meg tudtak érteni. 34 Mindig ilyen példázatokat használt, ha tanította őket, de mikor egyedül maradt a tanítványaival, nekik mindent meg is magyarázott.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+4%3A24-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

20 Mert félek, hogy amikor megérkezem hozzátok, nem olyannak talállak majd benneteket, mint amilyennek szeretnélek — és ti is hasonlóképpen csalódni fogtok bennem. Félek, hogy veszekedést, irigységet, haragot, önzést, rágalmazást, vádaskodást, büszkeséget és rendetlenséget találok közöttetek. 21 Félek, hogy amikor odamegyek, ismét megaláz engem az én Istenem közöttetek: szomorkodni és szégyenkezni fogok miattatok. Meg fogom gyászolni azokat, akik vétkeztek, és mégsem akarták megváltoztatni az életüket, sem nem fordítottak hátat a kicsapongó életnek, a szexuális és egyéb szégyenletes bűneiknek.”https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+12%3A20-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 27 „Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya. Senki más nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és azok, akikkel a Fiú meg akarja ismertetni őt.”28 „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. 29 Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. 30 Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+11%3A27-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

….