Címke: kifogás

Az egyházi szabadkőművesség most érte el a hatalom legmagasabb szintjét földi Legszentebb Egyházamban

Igazság Könyve:

“2013.09.30 15:45

Drága szeretett leányom, arra kell kérnem minden felszentelt szolgámat, hogy legyenek éberek, amikor arra szólítják fel őket, hogy lelkigyakorlatokon vegyenek részt, amelyeket meggyőzésük érdekében vezetnek be, hogy beleegyezzenek egy új hűségeskü letételébe, amely – ha beleegyeznek – érvényteleníteni fogja a Nekem, Jézus Krisztusnak tett legszentebb esküjüket.

Az egyházi szabadkőművesség most érte el a hatalom legmagasabb szintjét földi Legszentebb Egyházamban, és hamarosan elő fogja írni az új liturgiáját, mely figyelmen kívül fogja hagyni Legszentebb Akaratomat. Ezt a liturgiát, amelyet az Isten ellenségei hoztak létre, és amelyet az újhoz való alkalmazkodás címén álcáznak, hogy megfeleljen azoknak a politikai erőknek, akik be akarják tiltani a Kereszténységet, olyan gyorsan fogják bemutatni, hogy sokan meg fognak döbbenni Egyházamban. Fájdalmas lesz számukra ilyen utálatot látniuk, de hűséges szolgáim hangját nem lehet majd a nyilvánosság előtt hallani, mert ők, a Szabadkőművesek irányítják, hogy ez az új liturgia hogyan lesz felfogva minden tekintetben. Minden kifogást, amelyet az egyházmegyékben világszerte felhoznak, el fognak utasítani és félre fognak dobni. Azzal fognak mentegetőzni, hogy az Egyháznak szüksége van új fiatal lelkek toborozására, akik eltávolodtak tőle. A szekuláris világra hivatkozva, azt fogják mondani, hogy ez az új liturgia még több embert fog megtéríteni.

Ó, mennyire megtévesztő lesz ez az utálat, és milyen sokan fognak áldozatul esni ezeknek a hazugságoknak, ami végül ahhoz fog vezetni, hogy sokan távol maradnak majd az Igazságtól. Az Igazság Könyve Dániel prófétának volt megjövendölve, hogy Isten gyermekei ne feledjék el soha az Igazságot, amikor a hazugságokban fuldokolnak, amelyek fel fogják falni földi Egyházamat.

Fogadjátok el az Egyházam által lefektetett Igazságot. Ne fogadjátok el az új törvényeket, amelyeket az Én Szent Nevemben akarnak majd rátok kényszeríteni, s amelyek Szentségtöréssel érnek fel.

Jézusotok”

Az egyházi szabadkőművesség most érte el a hatalom legmagasabb szintjét földi Legszentebb Egyházamban

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-egyhazi-szabadkomuvesseg-most-erte-el-a-hatalom-legmagasabb-szintjet-foldi-legszentebb-egyhazamban/

———-

Szabadkőműves terv a katolikus Egyház tönkretételére

—-

0928:

“2013.09.26 17:55
Haragomtól félnetek kell,

mint ahogy Irgalmamat is el kell fogadnotok.
….

Féljétek Haragomat, mert az hirtelen fog leszállni rátok, és akkor már túl késő lesz számotokra. Ti nem fogjátok soha meglátni az Arcomat. Ezt az utolsó figyelmeztetést azoknak a vezetőknek adom, akik földi Egyházamat irányítják.

Amennyiben nem véditek meg Isten Szavát, illetve nem támogatjátok a Szent Eukarisztia fennmaradását, akkor ennek halál és kétségbeesés lesz a következménye. Nem fogok időt hagyni nektek, hogy elpusztítsátok az ellenségeim által kijelölt

lelkeket.

Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-meg-ha-varosokat-kell-is-elpusztitanom-hogy-megallitsam-a-gonoszsag-terjedeset-meg-fogom-azt-tenni/

Római katolikus:

“2018-09-30

Évközi 26. vasárnap

Kezdőének:
Mindent igaz ítélettel cselekedtél, Urunk, amit tettél velünk, mert vétkeztünk ellened és parancsaidnak nem engedelmeskedtünk; mégis dicsőítsd meg nevedet, és tégy velünk nagy irgalmasságod szerint. (Dán 3,31.29.30.43.42)

Könyörgés:
Istenünk, te leginkább azzal mutatod meg mindenhatóságodat, hogy könyörületes és irgalmas vagy hozzánk. Áraszd reánk szüntelenül kegyelmedet, hogy teljes odaadással törekedjünk az örök boldogságra, amelyet megígértél. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből
Mózes az Úr parancsára kiválasztott hetven férfit, hogy a nép kormányzásában segítségére legyenek. Az Úr pedig alászállt a felhőben, szólt Mózeshez, elvett a rajta levő lélekből és a hetven vénnek adta. Mihelyt alászállt rájuk a lélek, prófétai elragadtatásba estek. Ez azonban nem ismétlődött meg. Két ember viszont a táborban maradt; az egyiket Eldadnak, a másikat Medadnak hívták. Rájuk is alászállt a lélek; ők is a vének közé tartoztak, de nem mentek oda a sátorhoz. Ők a táborban estek elragadtatásba.
Ekkor az egyik szolga elfutott és jelentést tett Mózesnek e szavakkal: „Eldad és Medad prófétai elragadtatásba estek a táborban.” Akkor Józsue, Nun fia, aki kora ifjúságától kezdve Mózes szolgálatában állt, megszólalt, s ezt mondta: „Uram, Mózes, tiltsd meg nekik! Mózes így válaszolt: „Miért féltékenykedsz miattam? Bárcsak az egész népet prófétává tenné az Úr, és kiárasztaná rájuk lelkét!”
Ez az Isten igéje.
Szám 11,25-29

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet. 2. tónus.
Előénekes: Tökéletes az Úr törvénye, * megújítja a lelket.
Az Úr rendelésében bízhatunk, * bölcsességet ad a kicsinyeknek.
Hívek: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
E: Az Úr félelme tiszta, * örökké megmarad.
Az Úr ítéletei igazak, * és mind egyaránt jogosak.
H: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
E: Szolgád, Uram, tanul belőlük, * bő jutalmat ád megtartásuk.
Ámde ki veszi észre a tévedést? * Rejtett bűneimtől tisztíts meg engem!
H: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
E: A kevélységtől őrizd meg szolgádat, * hogy ne uralkodjék rajtam.
Tiszta leszek akkor egészen, * a nagy bűnöktől megtisztulok.
H: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
Zsolt 18,8.10.12-13.14

SZENTLECKE Szent Jakab apostol leveléből
Rajta, gazdagok, jajveszékelve sírjatok a rátok törő nyomorúság miatt! Vagyonotok oda, ruhátokat megette a moly. Aranyotokat és ezüstötöket belepte a rozsda, és ez a rozsda tanúul szolgál ellenetek, s megemészti testeteket, mint a tűz. Vagyonotokat szaporítottátok még az utolsó napokban is.
Nos, a bér, amelyet a földeteket learató munkásoktól visszatartottatok, íme felkiált, és az aratók szava felhatolt a Seregek Urának fülébe. Bőségben éltek a földön és tobzódtok, hizlaljátok szíveteket a
leölés napjára. Az igazat elítéltétek, megöltétek, s ő nem tanúsított ellenállást.

Ez az Isten igéje.
Jak 5,1-6

ALLELUJA
Uram, a te szavad igazság, * tégy szentté minket igazságod által! Jn 17,17b és a – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben János (apostol) így szólt Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.
Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben – azért, mert Krisztuséi vagytok –, bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül.

De aki megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe dobnák. Ha a kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülnöd. Ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,38-43.45.47-48″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-30

Görög Katolikus:

“A tanítványok üresen találják Jézus sírját

20.1 A hét első napján korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária kiment a sírhoz. Látta, hogy a zárókövet elgördítették a sír bejáratáról.Ekkor Mária elszaladt Simon Péterhez és ahhoz a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és elújságolta nekik: „Elvitték a sírból az Urat, és nem tudjuk, hová tették!”

Ekkor Péter és a másik tanítvány azonnal elindultak a sírhoz. Együtt szaladtak, de az a másik megelőzte Pétert, és elsőként ért oda.Lehajolt, és látta, hogy ott vannak a vásznak, de nem ment be a sziklasírba.Simon Péter ugyan lemaradt egy kissé, de hamarosan ő is odaért, és be is ment a sírba. Ő is látta a vásznakat, és a kendőt is, amely Jézus arcán volt, de az távolabb feküdt, külön összehajtva.Ekkor bement az a másik tanítvány is, aki elsőként ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt.Ugyanis még nem értették, amit az Írás mondott, hogy Jézusnak fel kell támadnia a halálból.

Jézus megjelenik a magdalai Máriának

10 Ezután a tanítványok hazamentek,11 Mária pedig ott maradt zokogva a sír előtt. Közben lehajolt, és benézett a sziklasírba.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=János+20&version=ERV-HU;BDG

Ne felejtsétek, hogy aki kevés magot vet a szántóföldjébe, az keveset is fog aratni! Aki pedig bőven vet, az majd bőven is arat. Mindenki annyit adjon a gyűjtésbe, amennyit előre elhatározott. Ne adjon senki kényszerből, se úgy, hogy később megbánja. Azt az embert szereti Isten, aki szívesen és jókedvűen ad.Mert Isten hatalma több mint elégséges arra, hogy minden kegyelmét bőségesen rátok árassza — s ezáltal minden körülmények között mindent bőségesen és folyamatosan megkaptok, amire csak szükségetek van. Sőt még azon felül is, hogy bőségesen legyen módotok mindenféle jótettre. Amint meg van írva:

„Bőkezűen adott a szegényeknek,
jótettei nem merülnek feledésbe.”[a]

10 Isten a magvetőnek vetőmagot ad, az éhezőnek meg kenyeret. Ő fog nektek is szellemi vetőmagokat adni, és megszaporítja a magokat, amelyeket a földbe vetettetek, hogy bőségesen arassatok. Ilyen módon sokasítja meg bőkezű és szíves adakozásotok gyümölcseit.11 Így fogtok mindenben meggazdagodni, hogy mindig bőkezűen adakozhassatok a rászorulóknak. Ez pedig — rajtunk keresztül — azt fogja eredményezni, hogy akik kapják, hálát adnak érte Istennek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Korintusi+9%3A6-11&version=ERV-HU;BDG

31 Úgy bánjatok az emberekkel, ahogyan szeretnétek, hogy bánjanak veletek!

32 Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, vajon jár-e valami különleges köszönet érte? Hiszen még a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. 33 Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, vajon jár-e valami különleges köszönet érte? Hiszen ezt még a bűnösök is megteszik. 34 Ha csak azoknak adtok kölcsön, akiktől remélitek, hogy vissza is fogják fizetni, vajon jár-e valami különleges köszönet érte? Hiszen a bűnösök is adnak kölcsön a többi bűnösnek, hogy azután majd visszakapják.

35 Szeressétek ellenségeiteket, és tegyetek jót velük! Adjatok kölcsön, és ne várjátok, hogy visszaadják! Akkor Isten bőségesen meg fog jutalmazni titeket, és a Magasságos Isten fiai lesztek. Mert Isten jóságos a gonosz és hálátlan emberekhez is.36 Legyetek ezért ti is irgalmasak és könyörületesek, ahogyan Mennyei Atyátok is irgalmas és könyörületes!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Lukács+6%3A31-36&version=ERV-HU;BDG

——
https://oca.org/readings/daily/2018/09/30
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—-

Szent Szavamat nem szabad megváltoztatni vagy úgy alkalmazni, hogy az valami mássá váljon

A Mózesi Törvény végcélja Krisztus

21 Ez azt jelentené, hogy a Törvény Isten ígéretei ellen van? Szó sincs róla! Mert ha olyan törvényt kaptunk volna, amely képes lett volna életet adni, akkor annak alapján válhatnánk Isten számára elfogadhatóvá. 22 Az írott Törvény azonban az egész emberiséget a bűn rabságába zárta, hogy a megígért örökséget kizárólag a Jézus Krisztusban való hit által kaphassák meg azok, akik hisznek benne.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Igazság Könyve:

“2013.09.07 18:25

Drága szeretett leányom, miközben Én továbbra is mindent megteszek, hogy ezeken az Üzeneteken keresztül elérjem a világot, sok hűséges követőm még most sem fogadja el a Kezemet. Ezek az Én értékes lelkeim veszélynek vannak kitéve, mert sokan közülük nem fogják felismerni azt a módot, ahogyan hitüket arra fogják felhasználni, hogy az új, rövidesen életbe lépő liturgiát támogassák, mely nem Engem, Jézus Krisztust, az Emberfiát fogja tisztelni.

Sokan helytelenül azt fogják feltételezni, hogy az új liturgia és az új mise – noha sokat változott – nem okozhat bajt. Oly sokan fogják csendben megkérdőjelezni a tartalmak bizonyos részeit, akárcsak a formáját, és furcsának fogják találni. Ugyanakkor csak nagyon kevesen fogják kifogásolni azokat, mivel azt fogják hinni, hogy ezekre az Egyház adta az áldását, és ezért nem lehetnek rosszak. Amit ők nem értenek, hogy Szent Szavamat nem szabad megváltoztatni, vagy úgy alkalmazni, hogy az valami mássá váljon. Egyházam tévedhetetlen, de ha Egyházam bármelyik úgynevezett szolgája vagy vezetője kiforgatná Isten Szavát, vagy átírná a Szent Eukarisztia jelentését, akkor ők Istent káromolnák.

Ez emberek megtagadtak és keresztrefeszítettek Engem, amikor ők, beleértve Isten Templomainak vezetőit is, elutasították az Igazságot. Ha bárki – nem számít, hogy milyen magas beosztásban van köztetek – megtagadja az Igazságot, az eretnekség bűnével vétkezik, és nem Tőlem jön. Mégis ők azt szeretnék elhitetni veletek, hogy az Igazság egy hazugság. Ők mindazt tagadni fogják, amit nektek tanítottam, hogy egy teljes Keresztény életet élhessetek. Le fognak köpni Engem és egy olyan úton fognak vezetni benneteket, amelyről azt fogják mondani, hogy Hozzám vezet, de ez nem úgy lesz.

Ezek a megjövendölt dolgok hamarosan meg fognak történni. Legyetek készen. Amikor látjátok a jeleket, akkor tudjátok, hogy ezek a próféciák csak Istentől származhatnak.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/szent-szavamat-nem-szabad-megvaltoztatni-vagy-ugy-alkalmazni-hogy-az-valami-massa-valjon/

—–
Római katolikus:
09-07

Szent Márk, István és Menyhért áldozópapok, kassai vértanúk

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
Az igazak halálát Isten úgy fogadja, mint egészen elégő áldozatot.
Így szól az örök Bölcsesség:
Az igazak lelke Isten kezében van, és a halál kínja nem érheti őket.
Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek.
Ők azonban békességben vannak.
Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük telve volt halhatatlansággal.
Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket.
Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket egészen elégő áldozatul.
Az (utolsó) ítélet idején majd felragyognak az igazak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik.
Nemzetek fölött ítélkeznek majd, és népeken uralkodnak: és az Úr lesz a királyuk mindörökre.
Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűségesek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottainak osztályrésze.
Ez az Isten igéje.
Bölcs 3,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak. 5. vers. – 8 G. tónus.
Előénekes: Midőn az Úr hazahívta Sionnak foglyait, * olyanok voltunk, mint akik álmodnak.
Megtelt akkor örömmel az ajkunk, * és a nyelvünk ujjongással.
Hívek: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Akkor így beszéltek a nemzetek: * „Az Úr nagy dolgot művelt vélük.”
Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Fordítsd, Uram, jóra sorsunkat, * amint megárasztod délen a folyókat.
Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Sírva viszik a magot, mikor vetni indulnak, * de ujjongva jönnek, jönnek és hozzák kévéiket.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
Zsolt 125,1-2ab.2cd-3.4-5.6

ALLELUJA
Boldog, aki a kísértést kiállja, † mert miután kiállta a próbát, * elnyeri az örök élet koronáját. Jak 1,12 – 3. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet!
Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja.
Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél!
Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,28-33

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-07


——
Görög katolikus:

Drága gyermekeim!

Régen, amikor még nem ismertétek Istent, olyan úgynevezett istenek rabjai voltatok, akik valójában nem is istenek. De most már ismeritek Istent — vagy sokkal inkább: Isten megismert benneteket. Miért fordultatok ismét azokhoz a gyenge és haszontalan, világot uraló hatalmasságokhoz? Talán újra azok rabságában akartok élni? 10 Gondosan betartjátok a különleges napokat, hónapokat, évszakokat és éveket. 11 Aggódom miattatok! Lehet, hogy hiába fáradoztam közöttetek?

12 Testvéreim, kérlek benneteket, legyetek olyanok, mint én! Hiszen, korábban én is olyan voltam, mint most ti. Egészen mostanáig nem adtatok okot arra, hogy panaszom legyen rátok. 13 Hiszen jól tudjátok, hogy először a betegségem miatt maradtam tovább, és hirdettem nektek az örömüzenetet. 14 Bár a betegségem terhet jelentett számotokra, ti mégsem utáltatok meg, és nem utasítottatok vissza, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, vagy mint magát Krisztus Jézust. 15 Hová tűnt a korábbi lelkesedésetek? Emlékszem, hogy megtettetek volna bármit, hogy segítsetek rajtam. Állítom, ha rajtatok múlt volna, még a saját szemeteket is kivettétek volna, hogy nekem adjátok. 16 Csak nem azért váltam ellenségetekké, mert megmondtam nektek az igazságot?

17 Azok az emberek[b] nagy érdeklődést mutatnak irántatok, és minden áron azon mesterkednek, hogy titeket elszakítsanak tőlem, és szembefordítsanak velem. A szándékuk azonban nem tiszta. Azt akarják elérni, hogy csak őket kövessétek. 18 Az persze helyes, ha valaki a jó célokra törekedve lelkesen dolgozik. Ezt tegyétek is, akár közöttetek vagyok, akár nem!

19 Drága gyermekeim! Szinte ismét meg kell „szüljelek” benneteket, s annak minden fájdalmát el kell szenvednem — amíg Krisztus egészen ki nem formálódik bennetek! 20 Szeretnék most közöttetek lenni, és egészen más hangnemben beszélni veletek, mert bizonytalanságban vagyok felőletek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus a vízen jár

45 Jézus ezután utasította a tanítványait, hogy azonnal szálljanak be bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, Betsaidába, amíg ő elbocsájtja az embereket. 46 Miután elbúcsúzott tőlük, felment a hegyre imádkozni.

47 Eljött az este, és a bárka még valahol a tó közepénél tartott, Jézus pedig egyedül volt a parton. 48 Látta, hogy a tanítványai küszködnek az evezéssel, mert a szél szembe fújt velük. Hajnalban, valamikor három és hat óra között, a tó vizén járva hozzájuk ment, de úgy tett, mintha el akarna haladni mellettük. 49 Amikor a tanítványok meglátták Jézust, amint a vízen járt, azt hitték, hogy kísértetet látnak, és ijedtükben kiáltozni kezdtek. 50 Mindannyian látták, és nagyon megrémültek, de ő azonnal megszólította őket: „Nyugodjatok meg! Én vagyok az, ne féljetek!” 51 Belépett hozzájuk a bárkába, s ekkor a szél azonnal elállt. Ezen a tanítványok nagyon megdöbbenek. 52 Még mindig nem okultak a kenyerek megszaporításán sem, és kemény volt a szívük.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+6%3A45-53&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/09/07

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

——
 

“2013.09.05 14:30

Drága szeretett leányom, milyen kevesen vannak, akik őszintén szeretnek Engem azok között, akik hisznek Istenben, vagy akik Emberfiaként fogadnak el Engem. Azt mondják, hogy szeretnek Engem, de sokan nem élnek Tanításaim szerint. Ti nem mondhatjátok, hogy szerettek Engem s ugyanakkor másokat elítéltek. Nem bánthattok másokat, kemény szavakat használva és ugyanakkor azt mondjátok, hogy szerettek Engem.”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/egyetlen-felszentelt-szolgam-sem-itelhet-el-senkit-az-en-nevemben/


http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/04/07/_ezert_tanusitjuk_es_megvalljuk_az_aprilis_7-ei_romai_konferencia_zaronyilatkozata
——-
http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/04/27/romaban_targyalnak_ferenc_papaval_az_interkommunio_otleterol_a_nemet_puspoki_konferencia_tagjai

Csak az Élő Isten Pecsétjével rendelkezők fognak a lelkek népirtásának e formájától megmenekülni

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, neked nem kell azokra hallgatnod, akik megkérdőjelezik, kifogásolják és gúnyosan lemosolyogják Üzeneteimet. Nincs szükség Legszentebb Szavam megvédésére. Az Én Szavam végleges és egyetlen embernek sincs joga azt megkérdőjelezni. Ti vagy elfogadtok Engem, vagy nem.

Amíg a Keresztények egymás között harcolnak ezen Üzenetek miatt, amelyek már oly régóta meg voltak jövendölve, addig ellenségként kezelik egymást. Ti nem lehettek ellenségei testvéreiteknek, miközben Tanítványaimnak hívjátok magatokat. Miközben ti azzal vagytok elfoglalva, hogy egymásra kiabáljatok, a nagy ellenség, a Sátán seregei a leggonoszabb kegyetlenségeket tervezik, amilyeneket az emberiség Ádám és Éva megteremtése óta még soha nem látott.

A háborúk, amelyekről beszéltem elkezdődnek, és a terv az, hogy eltöröljék majd a lakosságot. Lehet, azt gondoljátok, hogy ezeket a háborúkat csak egy-két nemzet között fogják vívni, de ezt gondolni tévedés lenne. A fegyverek csak egyetlen forrásból fognak származni.

Isten szegény gyermekei, milyen keveset tudtok azokról a szörnyű tettekről, amelyeket a legmagasabb szinten levő Szabadkőműves szekták forraltak ki Isten gyermekei ellen. Gonoszságukat el sem tudnátok képzelni, de ismerjétek fel ezeket a jeleket: amikor a bankok elveszik a szabadságotokat, otthonaitokat és azon képességeteket, hogy táplálni tudjátok családjaitokat, ez csak egy része lesz az emberiség ellen irányuló tervüknek. Rabszolgákká váltok, de azoknak, akik hűséget tanúsítanak Irántam és Tanításaim iránt, sohasem szabad Irgalmamat elfelejteniük.

Meglehet, hogy ezek a kinyilatkoztatások félelemkeltőek, de mégis Igazak. Miközben felkészültök ezekre az Isten Teremtése elleni cselekedetekre, imáitok által segíteni fogtok sok szenvedés enyhítésében, melyeket ezek a gonosz szekták fognak okozni nektek. Bár imáitok enyhíteni fogják az ilyen rémtettek hatását, azok mégis – ha szeretettel a szívetekben átadjátok Nekem – arra fognak szolgálni, hogy megmentsék azokat, akik az ilyen szörnyű tettekben vétkesek. És bár ezek a félrevezetett és hideg lelkek továbbra is dacolni fognak Velem, megpróbálván kiirtani a világ népességét, Én megpróbálom majd megvilágosítani a szívüket, hogy elszakadjanak a Sátán e szörnyű kötelékétől. Sokan vannak, akiket teljesen megszállt a Sátán, és egyesek számára kevés a remény. Csak az Irgalmasságom által adott csoda – egyesítve azok szenvedésével, akik mint ajándékot ajánlják fel azt Nekem – mentheti meg őket.

Azok közületek, akik kegyetlen elutasításuk által átkoznak Engem, könyörögni fognak Irgalmamért, amikor ezek az események bekövetkeznek. Amikor arra kényszerítenek benneteket, hogy szenvedjetek és fogadjátok el a fenevad bélyegét, vagy meghaljatok, akkor sikítani fogtok Utánam. Akkor tolongani fogtok, hogy megtaláljátok az Élő Isten Pecsétjét, amelyet ezekben az Üzenetekben Atyámon keresztül adok nektek – de akkor már túl késő lesz számotokra. Csak azok lesznek védelem alatt, akik elfogadják a Pecsétet, otthonaikban tartják, vagy maguknál hordják azt. Csak az Élő Isten Pecsétjével rendelkezők fognak a lelkek népirtásának e formájától megmenekülni.

Egy percig se kételkedjetek Üzeneteimben, melyeket most nektek adok. Fogadjátok el Isteni beavatkozásomat, mert csupán csak megmenteni akarlak benneteket. A lelkekért folytatott harc olyan méreteket öltött, hogy ha nem avatkoznék be prófétáimon keresztül, sokan közületek a fenevad és annak összes követője oldalára állnának, akik báránybőrbe bújt farkasokként jelennének meg előtettek.

A Sátán rendkívül ravasz, és sohasem „tálalná” úgy fel cselekedeteit, mint amilyenek azok valójában. Nem, ehelyett úgy mutatja be azokat, mintha jók lennének, bátorításként és teljesen a ti érdeketekben. Ez a csapda, amelyet ő felállított. Így csalogatja a jó szándékú, ártatlan lelkeket a barlangjába. Az a mód, ahogyan a Sátán fel fogja majd fedni önmagát ezeken a szegény lelkeken keresztül, akiket irányít, hogy meggyőzze őket, a gőg bűnén keresztül fog megmutatkozni. A bűn a maga leggonoszabb formájában a magasabb pozíciókban lévők között lesz látható, akik másokat tönkre fognak tenni önző nyereségvágyuk miatt. A skála alján a kevélység bűnét lehet majd köztetek látni, amikor az Én Nevemben mások fölött ítélkeztek, csúnyán beszéltek róluk, és megpróbáljátok tönkre tenni személyiségüket, valamint kárt okoztok hírnevükben.

Azért mondom el ezeket a szomorú tényeket, hogy tudjalak felkészíteni benneteket felfegyverezve Szeretetem Védelmével, hogy még azokat is meg tudjam menteni, akik végig vonulnak a Földön, hogy felfalják azt.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/csak-az-elo-isten-pecsetjevel-rendelkezok-fognak-a-lelkek-nepirtasanak-e-formajatol-megmenekulni/

—–
Római katolikus:
Szerda húsvét nyolcadában

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Péter apostol Jézus Krisztus nevében gyógyít.
Péter és János apostol egyszer a három órai imádság idején fölmentek a templomba.
Volt egy születése óta béna ember, akit naponta elhoztak, és letettek a templom úgynevezett Ékes-kapujánál, hogy alamizsnát kéregessen a templomba menőktől. Meglátta Pétert és Jánost, akik éppen belépni készültek a templomba, és alamizsnát kért tőlük.
Péter Jánossal együtt rátekintett, és megszólította: „Nézz ránk! Erre feléjük fordult abban a reményben, hogy kap tőlük valamit. Péter azonban így folytatta: „Aranyom, ezüstöm nincs. De amim van, azt neked adom: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj!”
Megfogta a béna kezét, és felsegítette. Azonnal életerő szállt a lábába, felugrott, és járni kezdett. Bement velük a templomba, járt-kelt, örömében ugrándozott, és dicsőítette Istent.
Az egész nép látta, hogy jár, és Istennek hálálkodik. Ráismertek, hogy ő az a béna koldus, aki a templom Ékes-kapujánál szokott ülni. Megdöbbentek, és nem tudták, hová legyenek a csodálkozástól, hogy ez történt vele.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 3,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik. (Vö. 3b. vers.)
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, és hívjátok segítségül nevét, * hirdessétek nagy tetteit a nemzetek között.
Énekeljetek és zengjetek zsoltárt neki, * emlegessétek minden csodáját.
Hívek: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
E: Dicsekedjetek szent nevével, * az Urat kereső szívek örvendezzenek.
Keressétek az Urat és hatalmas erejét, * keressétek arcát szüntelen.
H: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
E: Ti vagytok Ábrahámnak, az ő szolgájának ivadékai, * választottjának, Jákobnak fiai.
Ő a mi Urunk és Istenünk, * ő ítélkezik az egész földön,
H: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
E: Örökké emlékezik szövetségére, * ezernyi nemzedéknek adott igéjére,
melyet Ábrahámnak adott, * és az esküre, melyet Izsáknak esküdött.
H: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 104,1-2.3-4.6-7.8-9

ALLELUJA
Ezt a napot az Úristen adta. * Ujjongjunk és vigadjunk rajta! Zsolt 117,24 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Amikor Jézus a kenyeret megtörte, felismerték őt a tanítványok.
Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?”
Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?” Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól.
Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük.
Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?”
Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 24,13-35″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-04

——
Görög katolikus:
Akkor az, aki megszólított, azt mondta: „Ember fia, elküldelek téged Izráel fiaihoz, a lázadó és engedetlen néphez, akik fellázadtak ellenem. Mind az ősök, mind pedig leszármazottjaik folyton vétkeztek ellenem mind a mai napig. Ez a mostani nemzedék pedig makacs és keményfejű. Hozzájuk küldelek, hogy mondd nekik: »Ezt mondja Uram, az Örökkévaló…«. Ők pedig, akár hallgatnak rád, és elfogadják az üzenetet, akár nem fogadják el, és nem hagyják abba gonoszságaikat — hiszen ellenem lázadó nép ez —, mindenképpen meg fogják tudni, hogy próféta van közöttük.

De neked, ember fia, nem szabad megijedned tőlük! Attól se félj, amit mondanak! Ha a szavuk megsebez, mint a tövises bozót; vagy éget, mint a csaláncsípés; sőt fájdalmas, mint a skorpió fullánkja, akkor se félj szavaiktól, akkor se rémülj meg tekintetüktől, hiszen ez a nép ellenem lázad! Akármi történik is, szavaimat el kell mondanod nekik! Akár hallgatnak rá, akár nem, neked el kell mondanod, amit üzenek nekik — hiszen ez a nemzedék fellázadt ellenem! …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel+2%3A3-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…18 Amikor a leányok visszatértek az apjukhoz, Reuélhez,[c] ő megkérdezte: „Hogy-hogy ilyen hamar megjöttetek?”19 „Egy egyiptomi férfi megmentett bennünket a pásztorok zaklatásától — felelték —, sőt, még vizet is húzott a kútból, és megitatta a nyájunkat.”

20 „Akkor hát hol van? Miért hagytátok ott? — csodálkozott az apjuk. — Hívjátok meg az otthonunkba, hadd lássuk vendégül!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+2%3A11-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…Megpróbáltál ugyan rávenni, hogy Jób ellen forduljak, hogy őt ok nélkül elpusztítsd —, de ő mégis erősen tartja magát ártatlanságában.”

A Sátán így felelt: „Bőrt a bőrért! Ha az életéről van szó, az ember mindent odaad, hogy megmeneküljön. Próbáld csak meg: ha kinyújtod kezed, és csapásokkal sújtod a testét, biztosan megátkoz téged szemtől-szembe!”

Erre az Örökkévaló így válaszolt: „Kezedbe adom Jóbot, azt tehetsz vele, amit akarsz, de meg nem ölheted!”Akkor a Sátán kiment az Örökkévaló elől, és megverte Jóbot fájdalmas betegséggel: sebek lepték el Jób egész testét a feje búbjától a talpáig mindenhol. Jób pedig a hamuban ült és fájó sebeit vakarta egy törött cseréppel. Felesége ezt mondta: „Még mindig kitartasz amellett, hogy ártatlan vagy?! Átkozd meg Istent, és halj meg!”

10 De Jób ezt felelte: „Úgy beszélsz, mintha elment volna az eszed! Ha a jót elfogadtuk Istentől, akkor a rosszat is el kell fogadnunk tőle!” Annak ellenére, hogy ezek történtek vele, Jób mégsem vétkezett. Nem vádolta Istent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Job+2%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

18 Ezért nagy tömeg gyűlt össze, hogy Jézust lássák, mert hallották, hogy ő tette ezt a csodát. 19 A farizeusok pedig ezt mondták egymásnak: „Látjátok! Hiába minden erőfeszítésünk, az egész nép mégis őt követi!” …”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+12%3A17-50&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

35 Jézus így felelt: „Már csak egy rövid ideig marad közöttetek a világosság.[d] Addig járjatok tehát a világosságban, amíg veletek van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket, mert aki sötétben jár, nem tudja hová megy. 36 Ameddig veletek van a világosság, higgyetek benne, hogy a világossághoz tartozhassatok!” Ezt mondta Jézus, majd elment onnan, és elrejtőzött előlük.

Uram, ki hitt a szavunknak?

37 Bár Jézus sok csodát tett az emberek szeme láttára, azok mégsem hittek benne. 38 Így teljesedett be, amit Ézsaiás próféta mondott:

„Uram, ki hitt a szavunknak,
    és ki látta meg az Örökkévaló hatalmát?”[e]

39 Ézsaiás próféta azt is megmondta, miért nem tudtak hinni:

40 „Az Örökkévaló vakította meg a szemüket,
    keményítette meg a szívüket, …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+12%3A17-50&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

11 Szegények mindig lesznek köztetek,[a] de én nem leszek mindig veletek. 12 Amikor rám öntötte ezt az illatszert, azzal már a temetésre készítette elő a testemet.
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+26%3A6-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
——–
https://oca.org/readings/daily/2018/04/04
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

—–
Tóra:
“…Ha pedig az Örökkévaló megáld titeket, ahogyan megígérte, akkor ti fogtok más nemzeteknek kölcsönt adni, és nem lesztek rászorulva, hogy bárkitől kölcsönt kérjetek. Ti fogtok sok más nemzeten uralkodni, de ők nem uralkodnak rajtatok.De ha mégis lesznek lakóhelyeiteken koldusszegények, olyanok, akik Izráel népéhez tartoznak, akkor legyetek készségesek megsegítésükre! Ne zárkózzatok el a testvéreitek elől, hanem segítsétek őket, hiszen ők is Izráel népéhez tartoznak! …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—-
http://www.hebcal.com/holidays/pesach

——-

​VIDEO:
A fenevad bélyege azaz a verichip veripay rendszere működés közben .

https://www.youtube.com/watch?v=-XQSKCGkg5U

Bill és Ted… (6.rész) Innovációval a nullára
https://www.youtube.com/watch?v=UaZpnZXE5Xs