Ez egy kihívást jelentő utazás, mely sok akadállyal van tele. A legtöbb ember fájdalmasnak fogja találni a felkapaszkodást, mivel sok felismerésben lesz részetek, beleértve azt a tényt is, hogy az Engem való követésért megvetnek majd benneteket. Mások megpróbálnak megállítani benneteket, és minden érvet fel fognak használni arra, hogy visszahúzzanak titeket, hogy így eltávolodjatok Tőlem. Mások szörnyű dolgokat fognak ordítani és azzal fognak vádolni benneteket, hogy ti nem Krisztus katonái vagytok, hanem a Sátán egy eszköze.Aztán, azt fogják parancsolni nektek – azoknak, akik papok és szolgák köztetek – hogy a csúcsra való végső felkapaszkodás során hagyjatok el Engem. Ez a felkapaszkodás a Keresztutat jelképezi.Mindazok, akik követnek Engem, hogy segítsenek Tanításaim Igazságát újra felfedezni a mai világban – ahol az emberek szemkötőt viselnek, és nem tudnak különbséget tenni a valóság és a képzelgés között -, másfajta kegyetlenséget fognak elszenvedni. Őket, az Én szeretett követőimet, azzal a váddal fogják gyötörni, hogy egy kultuszhoz (szektához) tartoznak. Ez a különleges sértés arra fog majd utalni, hogy (ők) meg vannak tévesztve és nem épelméjűek. Tudnotok kell, hogy az ilyen típusú vádnak az a célja, hogy kétségeket ébresszenek az elmétekben.Az Én Utam nagyon egyszerű. Követhettek Engem, ahogyan akartok, de Keresztény Egyházaimban kell tisztelnetek Engem mindenütt, mert nincsenek más házaim a Földön. A szekták Egyházamon kívüli, más házakat használnak. Nem lesz másként akkor sem, amikor arra kérnek fel benneteket, hogy hagyjátok el Egyházamat, mint Apostolaim idejében – az Én földön töltött időm alatt – amikor ugyanerre a dologra kérték őket.Hagyjátok figyelmen kívül a gúnyolódásokat, a megvetést és azokat, akik Tanításaimat használják és később elferdítik azokat, hogy a ma nektek adott Üzeneteimet kifogásolhassák.
Járjatok emelt fővel és magabiztosan meneteljetek előre, mert ez a csata le fogja győzni a gonoszt és a csaló által elültetett hazugságokat, melyek szörnyű sötétséget vetnek az ártatlan emberekre, akik nem látják azt, ami valójában történik. Azokhoz szólok, akik úgy találják, hogy nincs erejük vagy bátorságuk a folytatáshoz: kérlek benneteket, ne féljetek, mert Én különleges Kegyelmeket adok nektek, ha a Keresztes Imahadjárat ezen imáját (108) imádkozzátok:Felkapaszkodás a Kálvária HegyéreJézus, segíts nekem, hogy bátorságra és merészségre találjak, és legyen erős idegzetem felállni, hogy számítani lehessen rám; hogy csatlakozni tudjak Maradék Hadseregedhez, és hogy meg tudjam mászni ugyanazt a Kálvária hegyet, amelyet Neked is át kellett élned bűneimért.
Adj nekem erőt, hogy hordozni tudjam Keresztedet és Terhedet, hogy így segíthessek neked lelkeket menteni.
Szabadíts meg gyengeségemtől.
Oszlasd el a félelmeimet.
Zúzd össze minden kétségemet.
Nyisd meg szemeimet az Igazságra.
Segíts nekem és mindazoknak, akik válaszolnak Hívásodra, hogy hordozzák a Keresztedet, hogy mély és alázatos szívvel kövesselek Téged, és hogy példamutatásom által mások is összeszedjék bátorságukat és hasonlóképpen cselekedjenek. Ámen.Szeretett Jézusotok”
—–
Római katolikus:
“ 2018-06-049. évközi hét hétfő
SZENTLECKE Szent Péter apostol második
Isten ígérete szerint az isteni természet részesei vagyunk.
Testvéreim!
Töltsön el titeket kegyelemmel és békességgel Istennek és Urunk Jézus Krisztusnak ismerete. Az Úr az istenfélő életre szolgáló ajándékait isteni erejével Krisztus megismerése által juttatta nekünk, aki dicsőségével és hatalmával meghívott minket. Így váltotta be fenségesen nagyszerű ígéreteit, hogy ezek által az isteni természet részesei legyetek, és elmeneküljetek a romlottság elől, amely a bűnös kívánság által uralkodik a világon.
Éppen ezért legyetek igen buzgók, és mutassátok meg hitetek által az erényt, az erény által a tudást, a tudás által az önuralmat, az önuralom által az állhatatosságot, az állhatatosság által az istenfélelmet, az istenfélelem által a testvéri jóindulatot, a testvéri jóindulat által pedig a felebaráti szeretetet!
Ez az Isten igéje.
2Pét 1,2-7
VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Uram, Istenem, * benned bízom. 15b. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Aki a Fölséges oltalmában lakik, * a Mindenható árnyékában tartózkodik.
Így szól az Úrhoz: † „Menedékem és váram te vagy nékem, * Istenem, benned bízom.”
Hívek: Uram, Istenem, * benned bízom.
E: (Az Úr pedig így válaszolt:) † „Megszabadítom őt, mivel ragaszkodik hozzám, * oltalmazom, mert nevemet ismeri.
Hozzám kiált, és én meghallgatom őt, * minden szükségben vele vagyok.”
H: Uram, Istenem, * benned bízom.
E: Megszabadítom és üdvösséget szerzek neki, † hosszú élettel áldom meg, * és megmutatom néki üdvösségemet.
H: Uram, Istenem, * benned bízom.
Zsolt 90,1-2.14-15ab.15c-16
ALLELUJA
Jézus Krisztus, te hűséges tanú, † és elsőszülött a holtak közül! * Szerettél minket, és véreddel lemostad bűneinket. Vö. Jel 1,5ab – 9. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Az ószövetségi választott nép nem fogadta be a Megváltót, ezért Isten új népet választott magának.
Jézus a szenvedését megelőző napokban példabeszédekben kezdett szólni a főpapokhoz és a nép elöljáróihoz: Egy ember szőlőt ültetett. Bekerítette sövénnyel; pincét is ásott, meg őrtornyot is épített benne. Aztán bérbe adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre.
Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőmunkásokhoz egyik szolgáját, hogy beszedje a szőlő terméséből neki járó részt. Ezek azonban nekiestek, megverték, és üres kézzel elkergették.
Ekkor másik szolgát küldött oda hozzájuk: annak betörték a fejét, és gyalázatosan elbántak vele. Küldött egy harmadikat is: azt megölték. Küldött aztán még többet: közülük egyeseket megvertek, másokat pedig megöltek.
Ezután már csak az egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Végül őt küldte hozzájuk, mert így gondolkodott: „A fiamat csak becsülni fogják.” A szőlőmunkások azonban így biztatták egymást: „Itt az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz az öröksége!” Nekiestek tehát, megölték, és kidobták a szőlőből.
Vajon mit tesz majd erre a szőlő ura: Elmegy, elpusztítja a szőlőmunkásokat, és másoknak adja ki a szőlőt. Nem olvastátok az írást?
A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá; csodálatos dolog ez a mi szemünkben.
Erre el akarták fogni Jézust, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták tehát, és eltávoztak.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 12,1-12″
http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-04
——
Görög katolikus:
“3.1 Akkor van-e valami előnye a zsidóknak a többi néppel szemben? Van-e valami értelme a körülmetélkedésnek? 2 Igen, minden tekintetben sok előnyük van! Ezek közül a legfontosabb, hogy Isten rájuk bízta, hogy őrizzék meg, amit ő kijelentett.[a] 3 Igaz ugyan, hogy közülük egyesek hűtlenek lettek Istenhez, de vajon emiatt Isten is hűtlenné lesz a saját ígéreteihez? 4 Dehogy, semmiképpen! Hiszen Isten még akkor is teljesíti, amit megígért, ha az összes ember hazudna is. Mert ezt mondja az Írás Istenről:
„Igaznak bizonyulsz, abban, amit mondasz,
és győztes leszel, amikor vádolnak téged.”[b]
5 Ezek szerint, ha mi igazságtalanok vagyunk, az még világosabban megmutatja, hogy Isten igazságos? Akkor hát nem igazságtalan-e Isten, ha mégis megbüntet? — kérdezhetné valaki, az emberi okoskodás szerint. 6 Nem, Isten semmi esetre sem igazságtalan! Hiszen akkor hogyan ítélkezhetne az egész világ felett?
7 Erre azt mondhatná valaki: „Amikor hazudok, az tulajdonképpen Isten igazságát mutatja meg, és a dicsőségét növeli. Akkor viszont miért ítél el engem?” 8 Ha ez igaz lenne, akkor már azt is mondhatnánk: „Vétkezzünk csak nyugodtan, úgyis jó származik belőle!” — és valóban vannak, akik hamisan azzal vádolnak engem, hogy ezt tanítom. De akik ilyesmit mondanak, hazudnak. Az ilyen rágalmazók megérdemlik, hogy Isten elítélje őket!
Zsidók és nem zsidók egyaránt vétkeztek
9 Mi következik ebből? Talán mi, zsidók, különbek vagyunk, mint a többi nép? Dehogyis! Hiszen éppen az előbb bizonyítottam be, hogy zsidók és nem zsidók egyformán a bűn hatalma alatt vannak. 10 Mert ezt mondja az Írás:
„Nincs bűntelen ember, egy sem,
11 nincs senki, aki megértené,
nincs, aki keresné Istent.
12 Mindannyian elfordultak Istentől, és megromlottak,
nincs aki jót tenne, egy sem!”[c]
13 „Torkuk nyitott sír,
nyelvük megtévesztő hazugságot szól.”[d]
„Kígyóméreg van ajkukon.”[e]
14 „Szájuk átkozódással és keserűséggel van tele.”[f]
15 „Sietnek, hogy gyilkolhassanak.
16 Amerre csak mennek,
pusztulást és nyomorúságot okoznak.
17 A békesség útját nem ismerik.”[g]
18 „Nincs bennük sem istenfélelem,
sem Isten iránti tisztelet.”[h]…”
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/06/04
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–