Címke: kereszt

Keresztrefeszítésem alatt kitépték Karjaimat a helyéből, a Torinói Leplen lévő kép ezt mutatja.

BCP: Liturgy and priesthood – to the roots of the Calvary sacrifice

BCP: Liturgy and priesthood – to the roots of the Calvary sacrifice

Igazság Könyve:

Keresztrefeszítésem alatt kitépték Karjaimat a helyéből, a Torinói Leplen lévő kép ezt mutatja

  1. július 19. csütörtök, 7:00

 

Drága, szeretett leányom, Isten gyermekeinek megtévesztésére egy nagy tervet forralnak, hogy Létezésem bizonyítékát megsemmisítsék.

Hamarosan sokan, jámbor szolgáimként álcázva kerülnek nyilvánosságra, hogy megpróbálják megsemmisíteni a Belém, Jézus Krisztusotokba vetett hitet.

Elkezdik majd megkérdőjelezni Születésemet, Édesanyám Szeplőtelenségét, és a halálból való Föltámadásomat.

Minden dolgot démonizálni fognak, mintha hamisak lennének, és azt mutatják majd be, amit ők bizonyítéknak hívnak (1), ezzel biztosítva azt, hogy a lehető legtöbb kereszténynek kétségei legyenek Földi Életemmel kapcsolatosan.

Aztán a Keresztre feszítésemről fognak hazugságokat terjeszteni, és kijelentéseket tesznek erkölcsi Jellememmel kapcsolatban is.

Aztán elkezdik megtámadni az ereklyéket, megkérdőjelezik azokat, és úgy próbálják majd megvilágítani, mintha semmi más nem lenne, mint egy babonaság a Kereszténység fejében.

Aztán ott van a Torinói Lepel, az a gyolcs, amely betakarta halott Testemet a sírban. Végül tagadni fogják, hogy az hiteles lenne, és ezzel elősegítik a hazugságot.

Azt fogják mondani, hogy a karjaim túl hosszúak, és megkérdőjelezik a Leplet. De nem fogják megérteni Testem megkínozatását, amit az a Keresztre feszítéskor elszenvedett. Keresztre feszítésem alatt kitépték a Karjaimat a helyéből, a Torinói Leplen lévő kép ezt mutatja. (2)

Aztán azt próbálják majd bebizonyítani, hogy a Feltámadásra sohasem került sor. Minden hazugság, fogják mondani, annyira elszántak, csakhogy minden Velem kapcsolatos nyomot eltöröljenek.

Aztán megpróbálják megvonni a Szentségeket és a Szent Bibliát mindazoktól, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt megtértek.

A legtöbb helyen betiltják majd a Bibliát.

Aztán egy új, hamis könyvet fognak bevezetni, amelyről azt fogják mondani, hogy az egymás iránti szeretet fontosságát hirdeti.

Ők a szeretetet fogják felhasználni, amely a keresztényeknek a szívükben van – Istennek egy Ajándéka –, hogy manipulálják őket, elfogadtatván velük egy úgynevezett szeretet üzenetet.

Szeressétek egymást, fogják mondani. Szeressétek most mások vallását. Tömörüljetek egy vallásba, és mutassatok igaz szeretetet testvéreitek iránt.

Maga a szeretet fogja alapját képezni az üzenetnek.

Az üzenet szerint először is önmagadat szeresd, és akkor könnyebbnek fogjátok találni, hogy szeressétek felebarátaitokat; ez lesz a legnagyobb hazugság, amelyre kényszeríteni fognak benneteket, követőim, hogy lenyeljétek.

Az önszeretet, amelyet a mások iránti Szeretet elé helyeznek, megbántja Istent.

Ez az önzés. Ne hallgassatok a hazugságokra! Mégis ezek annyira meggyőzőek lesznek, hogy sokan el fogják hinni mindazt, amit bemesélnek nekik, és úgy fogják követni az Egy –Világ – Vallás vezetőjét, mint a vágóhídra vitt bárányok.

Az Új – Világ – Vallást sok kormány meg fogja tűrni, mivel sok nemzetbe beszivárognak.

Ők a Keresztény Törvényeket kíméletlenül ki fogják irtani.

Ezt követően törvényeket fognak létrehozni, hogy megtiltsanak minden vallást, különösen a Keresztény vallást.

Büntetést fognak kiszabni azokra, akik nem engedelmeskednek követeléseiknek.

Mindennek a gonoszságnak a kommunizmus lesz az irányadója.

Ez nem azért lesz, mert a kommunizmus az ateizmust segíti elő. Ez azért lesz, hogy gyűlöletet szítson Isten iránt.

Oroszország és Kína sok országban átveszi a hatalmat, kezdve Európával.

Az Európai Uniót, a tízszarvú vadállatot, a második vadállat fogja lenyelni, mely sokkal kegyetlenebb és erősebb.

Majd a kommunizmus veszi fel irányvonalát, mielőtt az még mindenütt elterjedne.

Ez az időszak nem fog sokáig tartani. Rövid lesz.

Imáitok meg fogják gyengíteni hatását, de ez már előre meg volt jövendölve, és ki fog bontakozni.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az egész világ megtérjen a Nagyfigyelmeztetés alatt.

Ha a lelkek többsége megtér, akkor a nagy Megpróbáltatások közül sokat enyhíteni lehet, és enyhülni is fog.

 

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/keresztrefeszitesem-alatt-kiteptek-karjaimat-helyebol-torinoi-leplen-levo-kep-ezt-mutatja

 

(1)

Blue Beam projekt: a NASA szimulálja a világvégét, hogy egyesítse az emberiséget?

http://kimondottigazsagok.com/blue-beam-projekt-a-nasa-szimulalja-a-vilagveget-hogy-egyesitse-az-emberiseget/

 

Where Does the Blue Beam Conspiracy Originate

https://mythdetector.ge/en/where-does-the-blue-beam-conspiracy-originate/

 

 

(2)

Emmerich_Anna_Katalin_A_mi_Urunk_Jezus_Krisztus_kinszenvedese_1.pdf

http://www.ppek.hu/k440.htm

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/07/19

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-07-19

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Könyörgöm hozzátok: ne feszítsetek újra keresztre Engem!

Igazság Könyve:

„Könyörgöm hozzátok: ne feszítsetek újra keresztre Engem!

  1. március 30. péntek, 3:00

 

Drága, szeretett leányom, fontos megértenie Isten minden gyermekének, hogy miért kellett meghalnom: azért, hogy megmentsem a világot az örök kárhozattól.

A sátán, aki Ádám és Éva bukása óta az emberiség szívében uralkodott, azt gondolta, hogy sikeresen lopott lelkeket.

A legtöbb ember nem akarta elfogadni Isten szavát, különösen a Tízparancsolatot nem, amely Mózes által adatott nekik.

Aztán Én azért lettem elküldve, hogy bizonyossá tegyem, az emberiség valóban megkapta az igazságot, abban a reményben, hogy a világ azt elfogadja, és visszafordul az Atyához.

Bár sokan elfogadták legszentebb Szavamat, a többség azonban nem volt hajlandó elfogadni Engem, mint Messiást.

Az igazság az, hogy nem fogadtak volna el senkit sem, beleértve a prófétákat is, mert elégedettek voltak azzal, hogy bűnben éltek, ami tőrbe csalta a lelküket.

Ha elfogadtak volna Engem, akkor a Földön uralkodtam volna, és az egész emberiség örülhetett volna az örök üdvösségnek.

Ehelyett elutasítottak Engem.

A zsidók, a saját népem megvetett Engem.

A farizeusok lenéztek Engem, de amikor Szent Szavamat hallották, egyszerűen nem hagyhattak Engem figyelmen kívül.

Ezért Szavaim világosságot gyújtottak a szívükben, amelyet nehezen tudtak volna elutasítani.

Így állandóan visszajöttek Hozzám, hogy újra és újra kérdezzenek Engem.

Ma ugyanez a helyzet. Azok közületek, akik azt állítják, hogy tagadják Szavamat, amelyet e prófétámon keresztül mondok, nem tudnak csak úgy egyszerűen elsétálni mellette.

Kifejezett elutasításotok ellenére is, állandóan vissza jöttök, újra és újra.

Idővel el fogjátok fogadni Szavamat, amely ma hozzátok szól.

Nektek nem szabad ugyanazt a hibát elkövetnetek, amelyet azok követtek el, akik nemcsak elutasítottak Engem, hanem még keresztre is feszítettek.

Könyörgök hozzátok: ne feszítsetek újra keresztre Engem!

Engedjétek meg Nekem, hogy az üdvösségre vezesselek benneteket azáltal, hogy most meghallgattok Engem, amint a Mennyből szólítalak benneteket, hogy felkészítselek titeket az üdvösségre és az Új Paradicsomomra.

 

Szeretett Jézusotok”

http://masodikeljovetel.hu/konyorgom-hozzatok-ne-feszitsetek-ujra-keresztre-engem

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/03/29

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-03-29

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Jézus keresztre feszítésének részleteit tárja fel

http://jelenesek.freeweb.hu/a_keresztut_-_emmerich_a_.html

http://www.ppek.hu/k440.htm


Igazság Könyve:

„Jézus keresztre feszítésének részleteit tárja fel

  1. március 29., csütörtök, 1:15

 

Drága, szeretett leányom, Számomra a legnagyobb szenvedés ideje akkor fog bekövetkezni, amikor megemlékeznek keresztre feszítésem kínszenvedéseiről.

Senki sem képes megérteni, hogy milyen nagy volt az Én szenvedésem a Keresztre feszítés ideje alatt, sem a módot, ahogyan megostoroztak Engem.

A legrosszabb a megkorbácsolásom volt. Tíz ember vert vadul Engem, és Testem minden hüvelyknyi részét felhasították.

A hátamon a hús felszakadt, és a lapockáim láthatóak voltak.

Éppen csak, hogy állni tudtam, és az egyik szemem az ütéstől megsérült.

Egyedül csak a bal szememmel láttam.

Amikor Poncius Pilátus elé vittek, és töviskoronát helyeztek a fejemre, alig tudtam felállni.

Még mielőtt egy piros rövid ruhadarabot húztak volna rám a fejemen keresztül, meztelenre vetkőztettek, és a jobb kezembe egy pálmaágat adtak.

Mindegyik tövis olyan volt, mint egy tű, annyira éles. A tövisek közül az egyik a jobb szememet is átszúrta, ami képtelenné tett arra, hogy lássak.

Oly sok vért veszítettem, hogy hánynom kellett, és annyira szédültem, hogy amikor elkezdtem felkapaszkodni a Kálvária felé vezető úton, nem bírtam tartani a keresztet.

Olyan sokszor elestem, hogy órákig tartott, mire a domb tetejére értem.

Az út minden lépésénél ostoroztak és korbácsoltak Engem.

Az egész testem véres volt, és a perzselő nap miatt vastagon borított el a verejték.

Néhány alkalommal elájultam.

Bármennyire fájdalmas és gyötrelmes volt mindez, a legijesztőbb az egészből mégis az a gyűlölet volt, amelyet Irántam mutattak, nemcsak a felnőttek az út mentén, hanem a kisgyermekek is, akik – szüleik példáját követve – rugdostak Engem.

Az üvöltések, amelyek a szájukból ömlöttek, és a gyűlölet semmi volt a Tőlem való félelmükhöz képest.

Mert mindezek mögött, ők még mindig nem voltak biztosak abban, hogy valóban Én vagyok-e a Messiás vagy nem, akire már oly régóta vártak.

Könnyebb volt tehát nekik gyűlölni és feljelenteni Engem, mint hogy elfogadjanak, mert ez azt jelentette volna számukra, hogy nekik meg kell változtatniuk életmódjukat.

A leggyötrelmesebb pillanatom az volt, amikor az oldalamon feküdtem a földön és ismételten a hátamat rugdosták, miközben láttam, hogy szeretett Anyám néz Engem.

Megszakadt a szíve, és tanítványaim közül kettőnek támogatniuk kellett Őt.

Én csak az egyetlen megmaradt szememmel láthattam Őt, és nem tudtam elviselni kínszenvedésének látványát.

Százak gúnykacaja, üvöltése és ordítozása a földön is észlelhető volt, ahol feküdtem; és hatszáz katonát vezényeltek ki, hogy megszervezzék és felügyeljék Keresztre feszítésemet, és még hat másikét.

Én voltam a figyelem középpontjában, és a többiek nem szenvedtek annyira, mint Én.

Amikor a csuklómat hüvelykujjam alatt a keresztre szegezték, azt már nem éreztem.

Testem annyira sérült és zúzott volt, hogy sokkot kaptam.

Vállaimat kificamították, és karjaimat pedig kitépték a helyükből.

A legsúlyosabb testi sérüléseket okozták Testemnek, még mielőtt keresztre feszítettek volna.

Egy sikoly sem hagyta el ajkamat.

Nem tiltakoztam.

Egyedül csak suttogtam.

Ez felbőszítette hóhéraimat, akik erre reagálván ki akarták elégíteni vágyaikat.

Egyáltalán nem törődtem velük, mert ez azt jelentette volna, hogy a sátánnal és démonaival is foglalkozom, akik megfertőzték az ő lelküket.

Ezért volt annyira intenzív a gonoszságuk Irántam.

Öt órán át függtem a kereszten.

A nap perzselt, felhő pedig nem volt, ami segített volna csökkenteni a bőröm égését.

Amint az utolsó lélegzetet vettem, Atyám fekete felhőket küldött, valamint mennydörgést és villámlást.

A lezajló vihar olyan ijesztő nagyságot öltött, és olyan hirtelen jött, hogy a bámészkodókban nem maradt semmi kétség afelől, hogy Én valóban a Megváltó voltam, akit az Atyaisten küldött.

Mindezt ajándékként nyilatkoztattam ki neked, leányom, viszonzásképpen szenvedésed nagy cselekedetéért, melyet felajánlottál Nekem.

Mondd meg gyermekeimnek, hogy Keresztre feszítésem kínszenvedéseit Én nem bántam meg.

Ami bánt az az, hogy Áldozatom feledésbe merült, és hogy oly sokan tagadják azt, hogy Keresztre feszítésem valóban megtörtént.

Sokaknak fogalmuk sincs arról, amit Nekem el kellett szenvednem, mint ahogyan sokan az apostolaim közül sem voltak tanúi, amint a Kálvárián felmentem.

Ma az okoz nekem fájdalmat, hogy még mindig olyan sokan megtagadnak Engem.

Az a felhívásom hozzátok, követőim, hogy ne engedjétek, hogy Keresztre feszítésem hiábavaló áldozattá váljon.

Én minden bűnért meghaltam, beleértve azokat is, amelyeket manapság követnek el.

Én meg akarom, és Nekem meg is kell mentenem azokat, akik még ma is megtagadnak Engem.

 

Szeretett Üdvözítőtök,

Jézus Krisztus”

http://masodikeljovetel.hu/jezus-keresztre-feszitesenek-reszleteit-tarja-fel

vö.:

http://www.ppek.hu/konyvek/Emmerich_Anna_Katalin_A_mi_Urunk_Jezus_Krisztus_kinszenvedese_1.pdf

http://oratio.hu/emmerich.pdf

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/03/28

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-03-28

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

 

Ők majd megtagadják Fiamat, és így újra keresztre feszítik

https://www.facebook.com/watch/?v=304988591566381


Igazság Könyve:

„Szűz Mária: A gyűlölet, gyűlölet marad. Nincs kétfajta gyűlölet. Mind egyforma.

2012. február 4., 10:09

Gyermekem, a gonosz gyorsan terjed a világ bizonyos részein.

Miközben a lelkekben gyűlöletes háborúk szerveződnek, addig a Szentlélek is elárasztja sokak lelkét a világ különböző tájain.

A lelkek harca elkezdődött. A jó a rossz ellen.

Gyermekem, soha ne feltételezd a kemény lelkűekről, hogy ők hitetlenek, vagy langyos lelkűek.

Sokan együttérzéssel rendelkező hívők, akik Fiamban, Jézus Krisztusban hisznek, viszont most a kísértések miatt megváltoznak.

Elméjük tele lesz kétségekkel, melyek vakká teszik őket szeretett Fiam szavára, amikor Fiam általad, gyermekem, a világhoz szól.

Gyűlöletük, amellyel Szent Szavait kiforgatják, olyan erős lesz, mint amit a gyilkosok mutatnak áldozataik felé.

A gyűlölet a csalótól jön.

A hazugságokat a Gonosz terjeszti, aki arra használja fel a gyenge lelkeket, hogy aláássa az igazságot.

A gyűlölet, gyűlölet marad. Nincs két fajta gyűlölet. Mind egyforma.

A hűséges lelkek büszkeségét most a Gonosz felkavarja, mivel még egy utolsó kísérletet tesz arra, hogy megakadályozza ezeknek a legsürgősebb üzeneteknek a világ számára történő terjesztését.

Fiamnak szüksége van szeretett követői támogatására, hogy megalkothassa hadseregét a Földön. Ez a hadsereg hűséges követőiből fog kialakulni.

Biztosak lehettek abban, hogy ez lesz az a csoport, akiknek a szíve elsőként fog megkeményedni.

Ti nem tudjátok azok lelkét megkeményíteni, akik már amúgy is a sötétségben vannak. Ezért a csaló azokat a lelkeket fogja megkísérteni, akik a világosságban vannak.

Ők ezt követően hazugságokat fognak terjeszteni, fájdalmat okozván Fiamnak, és késleltetvén ezt a munkát.

Ők nem fogják megérteni azt, ami éppen velük történik, mivel azt gondolják, hogy az lesz a feladatuk, hogy Fiam igaz Szavát megvédjék.

Mivel ezekben a neked adott üzenetekben ők hibákat találnak majd, kínszenvedést fognak Fiamnak okozni.

Egyházának igaz alapja hamarosan hátat fog Neki fordítani. Ők majd megtagadják Fiamat, és így újra keresztre feszítik.

A büszkeség az, ami megakadályozza őket abban, hogy kinyissák a szemüket, amikor Ő most szerető, tárt karokkal előttük áll.

Gyermekem, arra sürgetlek, hogy Isten minden gyermeke egyként egyesüljön, és hogy így minden lélek megmentéséért harcoljon.

Gyermekem, most olyan sokan vannak, akik nem hallgatnak ezekre az üzenetekre, de a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezése után oda fognak figyelni ezekre.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok azokért a lelkekért, akik fájdalmat okoznak nektek, rágalmaznak benneteket, és valótlan dolgokat állítanak rólatok.

Most a Keresztes Imahadjárat 25. imáját adom nektek, hogy kérjétek minden Látnokom védelmét, és azok védelmét is, akiket az Atyaisten választott ki legszentebb Szavának terjesztésére a Földön.

Ima a látnokok védelméért

„ Ó, Legmagasságosabb Isten, hozzád esedezem, hogy valamennyi szent hírnököd számára védelmet nyújts a világban. Imádkozom, hogy védelmet találjanak mások gyűlöletével szemben. Kérlek, hogy Legszentebb Szavad gyorsan elterjedjen mindenhol a világon. Védd meg hírnökeidet a rágalmazástól, a gyalázástól, a hazugságoktól és mindenféle veszélytől. Védd meg családjaikat, és mindenkor borítsd be őket Szent Lelkeddel, hogy azokat az Üzeneteket, amelyeket ők a világnak adnak, töredelmes és alázatos szívvel méltányolják. Ámen.”

Gyermekem, a büszkeség egy olyan tulajdonság, amely egyáltalán nem tetsző Atyám szemében. Még fájdalmasabb Számára, amikor a büszkeség bűnei a buzgó és szent lelkeket szállják meg, és amikor azok nem hajlandók Szent Szavának igazságait elfogadni, amelyek hírnökei által adatnak a mai világnak.

Nekik az igaz megkülönböztetés ajándékát kell kérniük, amelyet csak azok az alázatos lelkűek kapnak meg a Szentlélek ereje által, akiknek a szíve tiszta, és nincs benne büszkeség sem arrogancia.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

http://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-gyulolet-gyulolet-marad-nincs-ketfajta-gyulolet-mind-egyforma

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/02/03

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-02-03

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Két tolvaj a kereszten

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Két tolvaj a kereszten

2011. november 10., csütörtök, 15:30

Drága, szeretett leányom, amikor meghaltam a Kereszten, két tolvaj volt a közelemben, akiket Velem egy időben feszítettek meg.

Az egyik arra kért Engem, hogy bocsássam meg a bűneit, és megmenekült. A másik ezt nem tette meg. Helyette süketnek tetette magát. Az ő makacssága és a kérés megtagadása Irgalmasságomért azt jelentette, hogy őt nem lehetett megmenteni.

Ugyanez fog történni a Nagyfigyelmeztetéskor is. Néhány gyermekem be fogja ismerni bűneit, és elfogadja, hogy ezek által megbántott Engem. Ők alázattal el fogják fogadni a bűnhődést, és így megmenekülnek. Ők bejutnak majd az elkövetkezendő Béke Korszakának új Paradicsomába.

Aztán lesznek olyanok is, akik bűneiket nem fogják olyannak elismerni, mint amilyenek azok valójában: utálatosnak Isten, az örök Atya Szemében.

Ezeknek a gyermekeknek a megbánásra sok időt fogok adni, ilyen mélységes az Én Irgalmasságom. Imádkozzatok, hogy ők is keressék majd megváltásukat, hogy megmenekülhessenek. Azt szeretném, ha minden gyermekem átölelné az Irgalmasság nagy Ajándékát. Azt szeretném, ha ti mind bemennétek az új Paradicsom kapuin.

Imádkozzatok, hogy a megkeményedett lelkek meglágyuljanak, és elfogadják Kezemet. Imádkozzatok, hogy megtanulják majd, hogyan lehetnek alázatosak a Szememben.

A ti Jézusotok,

Az emberiség Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/ket-tolvaj-kereszten

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2021/11/10

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-11-10

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Fegyverezzétek fel magatokat szentelt vízzel, egy Szent Kereszttel és egy Benedek éremmel

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„A démoni megszállottság és a gyűlölet bűne

2011. november 6. szombat, 18:30

Drága, szeretett leányom, az emberek nem értik, hogy Én naponta átélem egykori Keresztre feszítésemet. Azt a fájdalmat és szenvedést, amelyet a nap minden percében elszenvedek, az emberek bűnei okozzák. A mély szomorúság pillanatait viselem el, amikor látom azokat a lelkeket, akik a gyűlölet bűnei által nagyon megbántanak Engem.

A gyűlölet sokak szívét átitatta, és ez a sátáni fertőzöttségnek következménye. Sok ember beszél démoni megszállottságról, mintha ezt olyan könnyű lenne azonosítani. Oly sok gyermekem lett a sátán megszállottja. Nem kell ahhoz csapkodniuk vagy megszállottan viselkedniük, hogy látni lehessen, a démon jelen van bennük.

Ő, mint az emberiség ellensége, arra használja fel démonait, hogy azok megtámadják gyermekeimet. Mert mindazok, akik sötétségben vannak, könnyű prédák számára, szinte vonzzák a gonosz jelenlétét.

Gyermekeim, ha egyszer is megszállottak lettetek, akkor már nagyon nehéz megszabadulnotok ettől. Ezek a szerencsétlen gyermekek a sátán ravasz és manipulált fertőzése által meg fognak fertőzni más lelkeket is. És ez így folytatódik.

A gonoszt rendszerint úgy mutatják be, mintha ő jó lenne. Ezért őt nem lehet másként felismerni. Egy megfertőzött lélek viselkedése és tettei sohasem alázatos természetből erednek. Ők sosem lesznek nagylelkűek. Talán nagylelkűeknek fognak tűnni, de ez csak egy csel. Ezzel a csellel mindig olyan igényeket támasztanak majd, amelyek számotokra kellemetlenek lesznek.

Tartsátok távol magatokat az ilyen lelkektől. Imádkozzatok értük. Ne engedjétek meg nekik, hogy bűnbe rántsanak benneteket. Legyetek mindig éberek a csaló miatt, mert ő mindenütt jelen van ezekben az időkben.

Állandóan imádkozzatok, hogy az ilyen gonoszságot sakkban tarthassátok. Az ima meg fogja gyengíteni szorítását és erejét, valamint védelemben részesít benneteket.

Gondoljatok úgy a sátánra és gonosz munkálkodásaira, mint egy fertőző betegségre. Tegyetek meg minden óvintézkedést, hogy elkerüljétek mindazokkal a kapcsolatot, akik magukban hordozzák ezt a betegséget. Tudnotok kell, hogy nincs választási lehetőségetek, ezért fegyverezzétek fel magatokat szentelt vízzel, egy Szent Kereszttel és egy Benedek éremmel. Mindezek egy karnyújtásnyira fogják visszatartani a démonokat tőletek.

Ezek azok az idők, gyermekek, amikor magatokat és otthonaitokat megáldott (szentelt) tárgyakkal kell körülvennetek. Ezek a dolgok otthonaitokban védelmet nyújtanak majd számotokra, és az imádkozás közben nagy vigaszban lesz részetek.

Ne feledjétek, hogy a démon nemcsak a pokolban él, hanem most a földön is szilárdan megalapozta uralmát. Az ima az egyetlen dolog, ami megfélemlíti és tehetetlenné teszi őt.

Gyermekek, az elkövetkezendő időkben az ima fog fenntartani benneteket.

Szerető Megváltótok,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/demoni-megszallottsag-es-gyulolet-bune

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2021/11/06

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-11-06

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/sedrot/vayetzei-20211113

Benneteket az Én Tanításom érintett meg, és ti most a Keresztemet hordozzátok

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Ti, gyermekeim, áldottak vagytok, ha az Én nevemben szenvedtek

2011. október 27. csütörtök, 15:30

Drága, szeretett leányom, nem véletlenül nő azoknak a megpróbáltatásoknak a száma, amelyeken most Értem mész keresztül. Miközben a sátán továbbra is kínoz téged, csak azokra a lelkekre gondolj, akiket éppen e szenvedésed által mentesz meg. Próbáld meg túltenni magad ezeken a nehézségeken, és egyedül csak Rám gondolj. Imádkozz szeretett Édesanyámhoz védelemért, és olyan gyakran imádkozd a Szent Rózsafüzért, amilyen gyakran csak tudod.

Fontos, hogy minden követőm védelmet kérjen a Csaló ellen, aki csak arra vár, hogy megragadjon minden alkalmat, hogy elmétekben kétséget ültessen.

Ő és démonai mindenhol jelen vannak. Ők minden lehetséges taktikát be fognak vetni, csak hogy káoszt okozzanak az életetekben. Tudnotok kell, ha ez megtörténik, akkor benneteket az Én Tanításom érintett meg, és hogy ti most a Keresztemet hordozzátok.

Sohase féljetek, gyermekeim, mert ebből a vadonból ti mindannyian képesek vagytok felemelkedni az erő által, amelyet egyenként mindnyájatoknak, az egész hadseregemnek adok. Ti győzni fogtok a gonosz és gonoszsága fölött. Minél többet imádkoztok egységben, annál nagyobb lesz az erődítmény. Egyetlen egy gyermekemet sem érintheti meg a gonosz azok közül, akik azért szenvednek üldöztetést, mert Nekem dolgoznak.

Ti, gyermekeim, áldottak vagytok, ha az Én Nevemben szenvedtek, habár ezt nehéz lesz megértenetek.

Ne törődjetek a gúnyolódásokkal. Fordítsatok hátat ezeknek. Ne reagáljatok rá. Maradjatok csendben. Imádkozzatok a szükséges erőért. Én veletek vagyok.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ti-gyermekeim-aldottak-vagytok-ha-az-en-nevemben-szenvedtek

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„20 Ezért várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok.

21 Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!

22 Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor, hogy melyiket válasszam: nem tudom.

23 Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél;

24 de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak.

25 Erről meggyőződve tudom is, hogy életben maradok, és együtt maradok mindnyájatokkal, a hitben való növekedésetekre és örömötökre;

26 így méginkább dicsekedtek majd velem Krisztus Jézusban, amikor ismét megjelenek nálatok.

27 Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért,”

 

 

 

„Jézust Belzebub szövetségesének mondják

14 Egyszer azután egy néma ördögöt űzött ki, és amikor kiment az ördög, megszólalt a néma. A sokaság pedig elcsodálkozott.

15 Néhányan közülük azonban így szóltak: “Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.”

16 Mások pedig kísértették, és mennyei jelt követeltek tőle.

17 Ő azonban ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: “Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és ház házra omlik.

18 Ha a Sátán is meghasonlik önmagával, miképpen maradhat fenn az országa? Ti azt mondjátok, hogy én Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket.

19 De ha én Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki azokat? Ezért ők lesznek a bíráitok.

20 Ha viszont én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa.

21 Amikor az erős fegyveres őrzi a maga palotáját, biztonságban van a vagyona.

22 De ha nála erősebb tör ellene, és legyőzi őt, akkor elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt.

23 Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, tékozol.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians%201:20-27;%20%20%20%20Luke%2011:14-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/10/28

 

———-

Római katolikus:

10-28

Szent Simon és Szent Júdás, apostolok – Ü

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Apostolokra alapozott épület vagytok.
Testvéreim!
Nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten háza népe.
Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, amelynek szegletköve maga Jézus Krisztus. Benne kapcsolódik egybe az egész épület, és emelkedik az Úr szent templomává. Őbenne épültök egybe ti is, és lesztek a Szentlélek közreműködésével Isten hajlékává.
Ez az Isten igéje.
Ef 2,19-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden földre * elhat szózatuk. (2a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Isten dicsőségét az egek hirdetik, * a mennybolt vallja kezének művét.
Ezt harsogja át egyik nap a másiknak, * erre oktatja éj az éjszakát.
Hívek: Minden földre * elhat szózatuk.
E: Nem olyan hang ez, nem olyan beszéd, * hogy meg ne értenéd szavát.
Minden földre elhat szózatuk, * a földkerekség végéig eljut igéjük.
H: Minden földre * elhat szózatuk.
Zsolt 18,2-3.4-5

ALLELUJA
Téged, Isten, dicsérünk, * téged Úrnak ismerünk! Téged dicsér, egek Ura, * apostolok boldog kara. – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Tanítványai közül Jézus kiválasztott tizenkettőt, s elnevezte őket apostoloknak.
Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte.
Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Ezek az evangélium igéi.
A szent apostolokról mondott votív misében is a fenti olvasmányokat vesszük.
Lk 6,12-19

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-28

Készítsétek fel családjaitokat, hogy az égen megjelenő Keresztemnek tanúi lehessenek

https://www.google.com/maps/place/Kuzmica,+Horv%C3%A1torsz%C3%A1g/@40.2671229,-10.2184635,3.5z/data=!4m5!3m4!1s0x475d9ba8ffcda5af:0xfd1aacca26af1bd2!8m2!3d45.328582!4d17.752509

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Készítsétek fel családjaitokat, hogy az égen megjelenő Keresztemnek tanúi lehessenek

2011. jún.8., szerda, 16:45

Drága, szeretett leányom, meg kell osztanom veled azokat az érzéseket, amelyeket most elviselek. Az első érzés a boldogság érzése, ez azért van, mert a Lelkiismeret Megvilágosításakor oly Sok Irgalmasságot hozok gyermekeimnek. Aztán itt vannak a nagy szomorúság könnyei is azokért, akik egyáltalán nem gondolnak erre az eseményre, és nem készülnek fel rá.

Nagyon fontos, hogy gyermekeim beszéljenek barátaiknak és családjaiknak erről a Nagy Eseményről, hogy megmentsék ezek lelkét. Nem számít, ha azok nevetni fognak, vagy kigúnyolják állításaitokat, mert később meg fogják nektek köszönni.

Mondjátok el nekik az Igazságot. Kérjétek meg őket, hogy legyenek nyitottak.

Ki kell oktatni őket arra, hogy mi az, aminek tanúi lesznek, mert amikor az égen a Keresztet fogják látni, fel fognak készülni. Ez minden, amit meg kell érteniük. Akkor majd elfogadják azt a kellemetlen érzést, amelyet akkor kell elviselniük, amikor az eddigi életük lejátszódik előttük. Mondd meg nekik, hogy mérlegeljék az életüket és emlékezzenek azokra a fájdalmakra, amelyeket valószínűleg embertársaiknak okoztak.

A Nagyfigyelmeztetés után terjesszétek Igéimet

Gyermekeim, amint a Nagyfigyelmeztetés és a megtérés is bekövetkezett, akkor siessetek terjeszteni Legszentebb Szavamat. Itt sürgős dologról van szó, mert ez döntő periódus lesz. Az Én szeretett követőim munkái által gyermekeim mindenhol a helyes ösvényen fognak maradni. Ez az az idő, amikor az ima és a megtérés meg tudja gyengíteni a pusztulás hatását, amelyet az Antikrisztus és a hamis próféta uralma fog előidézni.

Most fogadjátok el az Igazságot a maga valóságában. Ne féljetek az Igazságtól. Öleljétek magatokhoz, mert ha ezt teszitek, akkor felszabadultok, és az Irántam való hűségetek képessé tesz majd benneteket arra, hogy Szent Szavamat helyesen védjétek meg. A félelem visszatart benneteket, drága gyermekeim, a bátorság pedig, lelkeket ment. Az Én érdekemért folytatott harcotok meg fogja könnyíteni szenvedéseimet, és örök életet hoz nagyon sok lélek számára, akiknek nagyon nagy szükségük van a ti segítségetekre.

Az irántatok való Szeretetem, gyermekeim, mindent átfog, és intenzitása sohasem gyengül meg. Az Én Keresztem nehéz, de amikor ti azt szeretettel veszítek fel a szívetekben, akkor a teher könnyű lesz. Ti, szeretett követőim, felszentelt szolgáim és laikusok az Én jövőbeli hadseregem vagytok, hogy segítsetek a sátán legyőzésében. Imádkozzatok most az erőért, hogy kezelni tudjátok hitetek kihívásait. A példás vezetés és azon Ajándék által, amelyet mindazoknak adok, akik Nekem hűséget esküsznek, azonnali megtéréshez fog vezetni, amint Szent Szavamról beszéltek.

Ne feledjétek: Én minden időben veletek leszek. Sokan közületek, akik már egy ideje közelebb kerültek Hozzám, most erősebben fogják a Szentlelket és a megkülönböztetés erejét magukban érezni, ami ámulatba ejt majd benneteket. Úgy fogadjátok ezt, mint a legnagyobb Ajándékot, melyet az emberiség ma egyáltalán megkaphat. Ennyi sok kegyelmet nem adományoztam azóta, hogy a legértékesebb Ajándékot, a Szentlelket elküldtem az apostoloknak.

Ti, követőim, beleértve felszentelt szolgáimat is, az én igaz Egyházam vagytok. Úgy akarlak vezetni benneteket az Isten, az Örök Atya segítségével, hogy az összes gyermekemmel együtt beléphessetek az Új Paradicsomba, mely mindnyájatokra vár.

A ti szerető Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/keszitsetek-fel-csaladjaitokat-hogy-az-egen-megjeleno-keresztemnek-tanui-lehessenek

„A szeretet üzenete minden hívem számára

2o11. június 8., szerda 21 óra

Drága, szeretett leányom, ma nagyon örvendek annak a hitnek, amelyet szeretett követőim mutatnak szerte a világon, akik ezen Üzeneteknek köszönhetően meghallották Hívásomat. Örvendek annak a mély hitnek, amelyet szeretett gyermekeim mutatnak Nekem egy olyan világban, amely elutasít Engem.

Az Én drága gyermekeim, azok, akik hisznek Bennem, örömkönnyekre fakasztanak Engem a szomorúság idejében.

Ha nem azok lennének, akik mély tisztelettel vannak Irántam, nem találnék bennük vigaszt.

Gyermekeim, ti, akik szerettek Engem, most Rám kell hallgatnotok. Engedjétek, hogy a Karjaimba zárjalak benneteket, és megmagyarázzam nektek hitetek fontosságát. A hitetek olyan, mint egy égő láng a Szívemben, amely soha nem alszik ki. Lehet, hogy időnként pislákol, de megadom nektek azt az energiát, hogy égve tartsátok ezt a lángot. Gyermekeim, ti, a világosság gyermekei, el fogjátok nyelni a sötétséget, de egyként kell összetartanotok, hogy harcoljatok az antikrisztus ellen.

A sátán nem győzhet, mert az lehetetlen

Mindig meg kell értenetek ezt a fontos tényt: ő, a csaló nem tud, és nem is fog győzni soha, mert az lehetetlen. Ezért fogadjátok el azt, hogy az Én és Atyám Világossága soha nem fog elhalványulni, mert ez a Világosság soha nem fog kialudni. De a sötétség el fog múlni, amely csalogatja a hozzá vonzódó szegény lelkeket.

Ezek a szegény félrevezetett gyermekek is itt vannak a Szívemben, s pont olyan sokat jelentenek Számomra, mint ti. Drága gyermekeim, mint minden családban, nektek kell gondoskodnotok ezekről az önfejű testvéreitekről. Mindegy mekkora bűnt követtek el, soha ne ítélkezzetek felettük. Hozzátok őket vissza Hozzám. Beszélgessetek velük. Imádkozzátok értük az Irgalmasság rózsafüzérét, így haláluk órájában megmenekülhetnek az ördög karmaiból.

Kiáltsatok most hangosan a hegyek csúcsairól. Emlékeztessetek mindenkit az Igazságra. Ignoráljátok a gúnyolódásaikat. De ha megmagyarázzátok gyermekeimnek, hogy mennyire Szeretem őket, ne erőszakoljátok rájuk a ti nézeteiteket. Ehelyett egyszerűen csak magyarázzátok el nekik hogy az Isten, az Atya teremtette őket. Mondjátok meg nekik, hogy az Atya Engem, az Ő Egyszülött Fiát küldte el, hogy megmentse őket, hogy esélyt adjon nekik az örök életre. Aztán mondjátok meg nekik, hogy Szeretem őket, s hogy mindegyikükkel ott vagyok a nap minden percében.

Még akkor is, ha az elutasításukat látom; és amikor gonoszságot követnek el másokkal szemben, ott Vagyok mellettük abban a reményben, hogy Hozzám fordulnak, és a segítségemet kérik, mert ha ezt megteszik, akkor örömkönnyekkel és megkönnyebbüléssel fogom őket átölelni. Segítsetek Nekem megmenteni ezeket a drága lelkeket. Ne engedjétek, hogy a csaló elvegye őket Tőlem. Ők a családotok – az Én családom. Mi mind egyek vagyunk. Még egyetlen lélek elvesztése is túl sok lenne.

Köszönöm, szeretett gyermekeim, mindnyájatoknak. Tudjátok meg, hogy most a Szentlélek által a köztetek lévő Jelenlétem sokkal erősebb, mint bármikor a történelem folyamán. Fogjátok meg a Kezemet, és gyertek Velem az új Földi Paradicsomba, amely a jövőben a ti dicsőséges otthonotok lesz.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus, az Irgalmasság Királya”

https://masodikeljovetel.hu/szeretet-uzenete-minden-hivem-szamara

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„19 Ekkor megfogták, az Areopágoszra vitték, és megkérdezték tőle: “Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz?

20 Mert, amint halljuk, idegenszerű dolgokkal hozakodsz elő; szeretnénk tehát megérteni, hogy miről is van szó.”

21 Az athéniek és a bevándorolt idegenek ugyanis egyébbel sem töltötték az idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak.

Pál beszéde az Areopágoszon

22 Pál ekkor kiállt az Areopágosz közepére, és így szólt: “Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket,

23 mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek.

24 Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban,

25 nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent.

26 Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait,

27 hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem;

28 mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.”

 

 

 

„… Kiáltsatok most hangosan a hegyek csúcsairól. Emlékeztessetek mindenkit az Igazságra. Ignoráljátok a gúnyolódásaikat. De ha megmagyarázzátok gyermekeimnek, hogy mennyire Szeretem őket, ne erőszakoljátok rájuk a ti nézeteiteket. Ehelyett egyszerűen csak magyarázzátok el nekik hogy az Isten, az Atya teremtette őket. Mondjátok meg nekik, hogy az Atya Engem, az Ő Egyszülött Fiát küldte el, hogy megmentse őket, hogy esélyt adjon nekik az örök életre. Aztán mondjátok meg nekik, hogy Szeretem őket, s hogy mindegyikükkel ott vagyok a nap minden percében. …”

 

„19 A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz: “Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!”

A földbe esett búzaszem

20 Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent.

21 Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: “Uram, Jézust szeretnénk látni.”

22 Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak.

23 Jézus így válaszolt nekik: “Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia.

24 Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.

25 Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt.

26 Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.

27 Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem!

28 Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!” Erre hang hallatszott az égből: “Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.”

29 A sokaság pedig, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgés volt; mások azonban így szóltak: “Angyal beszélt vele.”

30 Jézus megszólalt: “Nem énértem hallatszott ez a hang, hanem tiértetek.

31 Most megy végbe az ítélet e világ felett, most vettetik ki e világ fejedelme.

32 Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.

33 Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.

Járjatok a világosságban!

34 A sokaság megkérdezte tőle: “Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökre megmarad: akkor hogyan mondhatod, hogy fel kell emeltetnie az Emberfiának? Ki ez az Emberfia?”

35 Jézus ezt mondta nekik: “Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.

36 Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!” Ezeket mondta Jézus, majd eltávozott és elrejtőzött előlük.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+17%3A19-28%3B++++John+12%3A19-36&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/06/08

 

„… A sátán nem győzhet, mert az lehetetlen

Mindig meg kell értenetek ezt a fontos tényt: ő, a csaló nem tud, és nem is fog győzni soha, mert az lehetetlen. Ezért fogadjátok el azt, hogy az Én és Atyám Világossága soha nem fog elhalványulni, mert ez a Világosság soha nem fog kialudni. De a sötétség el fog múlni, amely csalogatja a hozzá vonzódó szegény lelkeket.

Ezek a szegény félrevezetett gyermekek is itt vannak a Szívemben, s pont olyan sokat jelentenek Számomra, mint ti. Drága gyermekeim, mint minden családban, nektek kell gondoskodnotok ezekről az önfejű testvéreitekről. Mindegy mekkora bűnt követtek el, soha ne ítélkezzetek felettük. Hozzátok őket vissza Hozzám. Beszélgessetek velük. Imádkozzátok értük az Irgalmasság rózsafüzérét, így haláluk órájában megmenekülhetnek az ördög karmaiból. …”

https://masodikeljovetel.hu/szeretet-uzenete-minden-hivem-szamara

———-

Római katolikus:

2021-06-08

10. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Isten ígérete Jézus Krisztusban valósult meg.
Testvéreim!
Isten a tanúnk, hogy szavainkban, amelyeket hozzátok intézünk, nem mindegy az „Igen” és a „Nem”. Az Isten Fia, Jézus Krisztus ugyanis, akit mi – én, Szilvánusz és Timóteus – köztetek hirdettünk, nem volt „Igen” is, meg „Nem” is, hanem az „Igen” valósult meg benne.
Isten valamennyi ígérete „Igen”-né vált őbenne. Ezért hangzik fel általa ajkunkon az „Ámen” Isten dicsőségére.
Isten az, aki minket veletek együtt megerősít és fölken Krisztusban. Pecsétjével megjelölt minket, és foglalóul szívünkbe árasztotta a (Szent)lelket.
Ez az Isten igéje.
2Kor 1,18-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ragyogtasd fel arcodat * szolgád felett, Uram! (Vö. 135a. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Rendelkezéseid oly csodásak, * ezért figyel azokra lelkem.
Ragyogva világít szavad fénye, * értelmessé teszi a kicsinyeket.
Hívek: Ragyogtasd fel arcodat * szolgád felett, Uram!
E: Reménykedve nyitom fel ajkamat, * parancsaid után sóvárgok.
Részvéttel hajolj felém, és könyörülj rajtam, * ahogy szoktál azokon, akik nevedet tisztelik.
H: Ragyogtasd fel arcodat * szolgád felett, Uram!
E: Rendezd lépteimet törvényed szerint, * a gonosz ne uralkodjék rajtam.
Ragyogtasd szolgád fölé arcodat, * taníts meg rendelkezéseidre.
H: Ragyogtasd fel arcodat * szolgád felett, Uram!
Zsolt 118,129.130.131.132.133.135

ALLELUJA
Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, * hogy lássák jótetteiteket, és mennyei Atyátokat dicsőítsék érte! Mt 5,16 – 1 D2 tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Krisztus híveinek példás élete tanítás az egész világnak.
Jézus így tanított a hegyi beszédben:
„Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek.
Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,13-16

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-06-08

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám,nem fognak meghalni soha.Mert az övék lesz az Új Királyság,az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve– egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

 
 

Keresztes Imahadjárat 23. imája

Ima Benedek pápa biztonságáért

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-12-nap-pentek

—————
 

“Keresztes Imahadjárat 10. imája

Szereteted lángjának hordozása

Keresztes Imahadjárat 39. imája

Segítsetek felkészíteni a lelkeket az Új Paradicsomra és Második Eljövetelemre.

Keresztes Imahadjárat 48. imája

Ima Krisztus Második Eljövetele hirdetésének kegyelméért

Keresztes Imahadjárat 92. imája

Az Állhatatosság Kegyelméért.”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-5-nap-pentek

 

 

———-
Igaz élet Istenben:


Keresztem hordozása áldást jelent 

2006. január 6
Source: http://ichtys.hu/index.php/78-2006-januar-6″

 
 
 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-08-07

18. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Náhum próféta könyvéből
A megtérő választott nép ünnepeljen; ámde a gőgös pogány városok remegjenek, mert közeleg az Úr ítélete!
Örvendezésre hívja népét az Úr: Íme, jön már a hegyeken az örömhírt hozó, aki békességet hirdet, mert az Úr helyreállítja Jákob házának nagyságát és népének, Izraelnek dicsőségét, bár vad fosztogatók széjjelszórták őket, és tönkretették csemetéiket.

Jaj, a vérengző városnak, (Ninivének), amely telve van hazugsággal és rablással, s folyvást fosztogat!
Csattog az ostor, dübörög a robogó kerék, zihál a harci mén, és száguld a szekér, a lovak nekirugaszkodnak.
Csillog a kard, villog a lándzsa, tömérdek a sebesült, rengeteg a
halott. Számtalan a holttest, mindenütt hullákba botlanak.
Utálatosságot hozok rád,
gyalázattal illetlek, és pellengérre állítalak.
Olyan leszel, hogy aki rád tekint, mind elfordul tőled, és így kiált:
„Nézzétek, így
pusztult el Ninive!”
Nem lesz, aki megsajnálna téged, és részvéttel lenne irántad.
Ez az Isten igéje.

Náh 2,1.3;3,1-3.6-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Én vagyok, aki lesújtok, * én vagyok, aki életre keltek. (39c. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Közel van a
pusztulás napja, * sorsuk hamarosan utoléri őket.
Az Úr igazságot szolgáltat népének, * és könyörül szolgáin.
Hívek: Én vagyok, aki lesújtok, * én vagyok, aki életre keltek.
E: Lássátok végre, hogy egyedül én vagyok, * rajtam kívül nincs más Isten.
Én vagyok, aki lesújtok, † én vagyok, aki életre keltek, * nincs, aki kezemből kimenthetne.
H: Én vagyok, aki lesújtok, * én vagyok, aki életre keltek.
E: Kiélesítem villámló kardomat, * és kezemmel érvényt szerzek a jognak.
Ellenségeimen bosszút állok, * megfizetek azoknak, akik gyűlölnek.
H: Én vagyok, aki lesújtok, * én vagyok, aki életre keltek.

MTörv 32,35cd-36ab.39abcd.41

ALLELUJA
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,10 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Aki követni akarja Jézust, vegye fel keresztjét!
Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ha valaki
követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen! Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énérettem elveszíti életét, megtalálja azt.
Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért?
Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint.
Bizony, mondom nektek: Az itt állók közül néhányan
nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön országában.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 16,24-28

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-08-07

 
“… Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, ….”
————

Ortodox (Görög keleti): 

A gyülekezeti összejövetel rendje

26 Mi következik mindezekből, testvéreim? Amikor összejöttök, kinek-kinek van zsoltára, tanítása, kinyilatkoztatása, nyelveken szólása, magyarázata: minden épüléseteket szolgálja!

27 Ha nyelveken szól is valaki, ketten vagy legfeljebb hárman szóljanak, mégpedig egymás után; egy valaki pedig magyarázza meg.

28 Ha pedig nincs magyarázó, hallgasson a gyülekezetben, csak önmagához szóljon és az Istenhez.

29 A próféták pedig ketten vagy hárman szóljanak, a többiek pedig ítéljék meg.

30 De ha közben az ott ülők közül egy másik kap kinyilatkoztatást, az előző hallgasson el.

31 Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki bátorítást kapjon.

32 A prófétákban lévő lélek pedig alárendeli magát a prófétáknak.

33 Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene. Mint ahogyan ez a szentek valamennyi gyülekezetében történik,

34 az asszonyok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincs megengedve nekik, hogy beszéljenek, hanem engedelmeskedjenek, ahogyan a törvény is mondja.

35 Ha pedig meg akarnak tudni valamit, otthon kérdezzék meg a férjüket, mert illetlen az asszonynak a gyülekezetben beszélnie.

36 Vajon tőletek indult ki az Isten igéje, vagy egyedül hozzátok jutott el?

37 Ha valaki azt tartja magáról, hogy próféta vagy Lélektől megragadott ember, tudja meg, hogy amit nektek írok, az az Úr parancsolata.

38 És ha valaki ezt nem ismeri el, ne ismertessék el.

39 Ezért, testvéreim, törekedjetek a prófétálásra, de a nyelveken való szólást se akadályozzátok.

40 Azonban minden illendően és rendben történjék.

————————–

Jézus megtisztítja a templomot

12 Azután bement Jézus a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította,

13 és ezt mondta nekik: “Meg van írva: Az én házamat imádság házának nevezik: ti pedig rablók barlangjává teszitek.”

14 Azután vakok és bénák mentek hozzá a templomba, és meggyógyította őket.

—————————-

Erre otthagyva őket kiment a városból Betániába, és ott töltötte az éjszakát.

A fügefa elszáradása

18 Amikor korán reggel a város felé ment, megéhezett.

19 Meglátott egy fügefát az út mellett, odament, de semmit sem talált rajta, csak levelet. Ekkor így szólt hozzá: “Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!” És hirtelen elszáradt a fügefa.

20 Amikor látták ezt a tanítványok, elcsodálkoztak, és azt kérdezték: “Hogyan száradt el ez a fügefa ilyen hirtelen?”

—–

Dolgozzon együtt e két kéz, mely ugyanahhoz a testhez tartozik, és osszák meg egymással képességeiket és tartalékaikat!

Igazság Könyve:

2015. január 25. vasárnap, 15:45

Drága leányom, a Beavatkozásom, hogy megnyissam gyermekeim szemét szeretett Fiam, Jézus Krisztus Szeretetére, egyre csak közeledik.

Én minden gyermekemet szeretem, és minden férfit, nőt és hét évnél idősebb gyermeket Fiam Irgalmának a Világosságába fogok hívni. Készüljetek Beavatkozásomra, mert az közelebb van, mint gondolnátok; és legyetek hálásak ezért a Nagy Ajándékért. A szellemi harc, amelynek tanúi vagytok a világban, a Földön fog megnyilvánulni, és a harc ellenségeim és azok között fog támadni, akiket ellenségeim megpróbálnak elhallgattatni, de akik elutasítják, hogy hamisságokba rántsák őket –meg azok között, akik elárulják Fiamat.

Amikor Igazságosságom Keze lesújt, próbára fogja tenni mindazok hitét, akik azt mondják, hogy a Fiamat képviselik, de csak azok lesznek elég erősek az Igazság hirdetésére, akik hajlandók követniKeresztet. A pókhálók hamarosan el lesznek távolítva, és a ti örökségetek teljes mértékben fel lesz tárva számotokra. Ellenségeim a legtöbb esetben el fogják utasítani ezt a Beavatkozást, és a végsőkig fognak harcolni, hogy megtagadják Jézus Krisztust.

Én át fogok ölelni minden embert, minden fajhoz, hitfelekezethez és valláshoz tartozót és Fiam Fényébe fogom őket vinni; és sokan fogják Őt látni. Ez azt fogja jelenteni, hogy ennek eredményeként sokan meg fognak térni, és kérni fogják a jogot, hogy Fiam Dicsőséges földi Királyságában örök életet élhessenek.

Megígértem, hogy Fiam át fogja venni Helyét a Trónján, és ez valóra fog válni. Azok, akik nem akarnak Királyságához tartozni, a saját szabad akaratuk szerint fognak dönteni, amelyet Én adtam mindnyájatoknak.

Én, a ti szeretett Atyátok és mindannak Teremtője, ami van, és ami lesz, azt kérem, hogy ne tékozoljátok el elsőszülöttségi jogotokat. Ha megteszitek, a Sátán fel fog falni benneteket, aki épp olyan könyörtelen, mint amilyen hazug, csaló és vádló. Ti olyan Ajándékot kaptok, amely korábban egyetlen generációnak sem adatott meg, és nektek imádkoznotok kell azon Kegyelmek elnyeréséért, hogy el tudjátok fogadni Kegyeimet.

Jöjjetek a Világossághoz, mert ha ezt nem teszitek, akkor a sötétség meg fog vakítani benneteket mindörökre. Ez kettészakítaná a Szívemet, ugyanis Én senkit sem szeretnék elveszíteni közületek.

Megáldalak benneteket. Végig foglak vezetni titeket ezen a Szent Küldetésen, amelyet a Szentháromság ad nektek, amint az meg volt jövendölve.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-en-fogok-olelni-minden-embert-minden-fajhoz-hitfelekezethez-es-vallashoz-tartozot

 

 
 
“AZ EGYSÉG KULCSA AZ ALÁZAT ÉS A SZERETET
1995. június 15.

Királyom, a Te Szavad gyógyító balzsam. Amikor életem silányabb volt, mint az agyag, eljutott fülembe Szavad, és láthatóvá vált a láthatatlan. Mint ismeretlen világ, mint világtalannak a fény, hirtelen minden felragyogott és tündökölni kezdett. Mint fényesen szikrázó csillag az éjben, amely megvilágítja az eget. Szavad látást adott nekem, hogy belépjek misztériumodba. áldalak Uram, mert szereteted látható lett szemem előtt, és lelkemet arra készteti, hogy hűségben éljek Veled örökkön örökké. Igen! Lépj be Szívem misztériumába, és fogadd békémet! Virágom, soha ne cseréld fel írásra szánt idődet mással! Az egész nap a tied, és örömet szerzel nekem, ha hozzám jössz az elmélkedésben. Ne feledd, a szeretet mindig türelmes, ezért légy te is türelmes! Ne siess el tőlem oly hamar, mint az elmúlt napokban… A szeretet, az igazi szeretet ki fogja állni a megpróbáltatásokat, a kudarcokat és mindent. Engem helyezz az első helyre és mindenek fölé! Szeretettel evangelizálj a Szeretetért, és dicsőíts meg engem! Mondj ellene mindannak, ami bűnre vezet, és merülj el mindabban, ami jó és szent, és ami az örök életre vihet téged! Szent vagyok és jó… 1 Égek a vágytól… Milyen vágytól, Uram?

Hogy egyesültnek, és egynek lássam Egyházamat… Imádkozz az egységért, és ne figyelj azokra, akik nem akarnak egységet! A megosztó különválasztja őket, és támadóvá teszi lelküket. Aki nem dolgozik őszintén és teljes szívvel az egységért, az komolyan megbántja Szentlelkemet. Kérem azokat, akik Egyházam egyesítése érdekében összegyűlnek, hogy véssék lelkükbe e szavakat:

alázat és szeretet,


az egység kulcsa az alázat és a szeretet. Ékesszólásuk és vég nélküli beszédeik nem vezetik őket egységre. Kölcsönös dicséreteik sem fogják egységre vezetni Egyházamat. Mindezek untatnak engem… Pusztulás és rombolás hatolt szentélyembe, milyen dicséreteket tudnak tehát kicserélni egymás között? Hol van tiszteletük? Hajoljatok meg, hogy meglássátok az én akaratomat! Halkítsátok le hangotokat, hogy meghalljátok az üdvösség szavát a magasságokból! Szívetek csak megtéréstekben fog meghallani engem és fogja egységre vinni Egyházamat, egyesítve Testemet. Az igazság ragyogásában fogtok újból illatozni, és fogjátok felismerni, hogy egy test tagjai vagytok. Csak az osztozásban fogtok egymáshoz közeledni. Ehhez meg kell változnotok szívetekben és ki kell virágoznotok a megtérésben.

Ha megteszitek, és tisztára mossátok bűneitektől szíveteket, megsokasítom segítségemet és teljesen meggyógyítalak benneteket. Lelki növekedésben részesítelek titeket, ami teremtésem maradékát arra fogja késztetni, hogy a ti fedeletek alatt lakjanak. Ha ti, akik megszűntetek létezni, megengeditek, hogy Szentlelkem, az Életadó, magához édesgessen benneteket, a szeretetnek olyan lelki forradalmát keltem szívetekben, amilyent még nem tapasztaltatok…

Ó… leányom! Imádkozz a Kelet és a Nyugat házáért, hogy fogjanak össze mint két imára kulcsolódó kéz, mint két, egymáshoz hasonló kéz, amelyek akkor szépek, amikor imádságban összekulcsolódva az ég felé mutatnak. Dolgozzon együtt e két kéz, mely ugyanahhoz a testhez tartozik, és osszák meg egymással képességeiket és tartalékaikat! Ó, mikor fog engem Testem két keze együtt az oltár fölé emelni, és együtt felmutatni? 2

Ó jöjjetek! Nem akarok hosszú beszédeket! Aki az első és a legjobb akar lenni közületek, legyen mindenki rabszolgája! Itt vagyok! Nézzetek magatokra! Végtelen kincsek vannak Szívemben! Ezért ne mondjátok: “Hol kapok választ?” Vegyetek Szívem kincséből, és össze fogjátok gyűjteni azokat, akik eltévedtek. Én fogok uralkodni felettük, ti pedig ki fogjátok osztani Szentséges Szívem kincsét az egész világnak.

És te, leányom, örömet szerzel, ha nekem adod idődet, mert az tiszteletet nyújt nekem. Ha szeretsz, az megörven deztet és megdicsőít. Ha utánam vágyakozol, az megigéz engem. Amennyit nekem adsz szívedből, annyit fogsz visszakapni trónomból. Veled van kegyelmem, és kezem a kezeden… Pihenj meg bennem! Szeretlek, és az Atya azért szeret téged, mert szeretsz engem.
Szeretlek, Szeretet…

Sokakat meg fogok gyógyítani ezeken az üzeneteken keresztül! Tedd meg a te részedet Vassula, és én teljessé teszem munkádat istenségemben. Jöjj, veled leszek, míg kisebb kötelességeidet végzed. 3 Én, Jézus, szeretlek. Fogadd áldásomat! ”

 
 
 
 

———-
Római katolikus:

2020-01-26

Évközi 3. vasárnapKezdőének:
Énekeljetek az Úrnak új éneket, minden föld az Úrnak énekeljen. Színe előtt jár a fényesség és a fönség, szentélyében erő és
dicsőség! (Zsolt 95,1.6)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, irányítsd tetteinket tetszésed szerint, hogy szent Fiad nevében minél több jót tegyünk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
A pogány nemzetek területén a nép nagy fényességet lát.
Egykor megalázta az Úr Zabulon földjét és Neftali földjét. De az eljövendő napokban
megdicsőíti majd a Tenger útját, a Jordánon túli vidéket, a pogány nemzetek területét. A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát.
Akik a halál árnyékának országában laknak, azoknak nagy világosság támad. Nagy ujjongással töltöd el őket, kitörő örömöt adsz nekik. Úgy örülnek majd színed előtt, ahogyan aratáskor szoktak örülni, s ahogy akkor örülnek, amikor a zsákmányt osztják. Mert terhes igáját, a vállára nehezedő rudat, sanyargatója botját összetöröd, mint Midiára idejében.
Ez az Isten igéje.
Iz 8,23b-9,3

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Világosságom az Isten, * üdvözít engem. 2. tónus.
Előénekes: Világosságom és üdvösségem az Úr, * kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr, * kitől rettegnék?
Hívek: Világosságom az Isten, * üdvözít engem.
E: Egyet kérek az Úrtól, † csak egy a vágyam, * hogy az Úr házában lakjam életem minden napján,
hogy élvezhessem az Úr örömét, * és hogy szemlélhessem szent templomát.
H: Világosságom az Isten, * üdvözít engem.
E: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén.
Remélj az Úrban, bátran cselekedj, * szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.
H: Világosságom az Isten, * üdvözít engem.
Zsolt 26,1.4.13-14

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Éjetek mindnyájan egyetértésben, és ne szakadjatok pártokra!
Testvéreim!
Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, és ne szakadjatok pártokra! Forrjatok eggyé ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban! Kloé
hozzátartozói ugyanis azt a hírt hozták felőletek, testvérek, hogy pártokra szakadtatok. Arra gondolok, hogy akadnak köztetek, akik azt mondják: „Én Pállal tartok, én meg Apollóval, én Kéfással, én meg Krisztussal!”
Talán
megoszlott Krisztus? Vajon Pált feszítették értetek keresztre, vagy Pál nevében keresztelkedtetek meg?
Krisztus engem nem keresztelni küldött, hanem azért, hogy
hirdessem az evangéliumot, – de ne bölcselkedő beszéddel, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse.
Ez az Isten igéje.
1Kor 1,10-13.17

ALLELUJA
Jézus hirdette országának örömhírét, * és minden betegséget meggyógyított a nép körében. Mt 4,23 – 2. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus Kafarnaumba jött, hogy beteljesedjék, amit Izajás mondott.
Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott:
Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája: A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.
Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” *
A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat és követték őt. Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt.
Jézus pedig bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden gyötrelmet.
Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma a *-ig
Mt 4,12-23 rövidebb: Mt 4,12-17″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-26

————
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus megjelenik a Tibériás tengernél: a nagy halfogás

21.1 Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél. Így jelent meg:

együtt voltak Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, és Nátánaél, a galileai Kánából és Zebedeus fiai; a tanítványok közül pedig még kettő.

Simon Péter így szólt hozzájuk: “Elmegyek halászni.” Ők erre ezt mondták: “Mi is elmegyünk veled.” Elindultak, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak.

Amikor már reggel lett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem tudták, hogy Jézus az.

Jézus ekkor megkérdezte tőlük: “Fiaim, nincs valami ennivalótok?” Így válaszoltak neki: “Nincs.”

Ő pedig ezt mondta nekik: “Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok!” Kivetették tehát, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt.

Ekkor odaszólt Péterhez az a tanítvány, akit Jézus szeretett: “Az Úr az!” Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára vette felsőruháját, mert mezítelen volt, és belevetette magát a tengerbe.

A többi tanítvány pedig a hajón jött ki, mert nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és kivonták a hálót a halakkal.

Amint kiszálltak a partra, parazsat láttak ott, rajta halat és kenyeret.

10 Jézus így szólt hozzájuk: “Hozzatok a most fogott halakból!”

11 Simon Péter beszállt, és kivonta a partra a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal; és bár ilyen sok volt, nem szakadt el a háló.

12 Jézus erre ezt mondta nekik: “Jöjjetek, egyetek!” A tanítványok közül azonban senki sem merte őt megkérdezni: ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr ő.

13 Jézus tehát odament, vette a kenyeret, és odaadta nekik; ugyanúgy a halat is.

14 Ez már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halottak közül.

———————-

15 Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.

16 De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak.

17 Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen.

—————————

A kánaáni asszony

21 Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón területére.

22 És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltott: “Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek!”

23 Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá tanítványai, és kérték: “Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik.”

24 De ő így felelt: “Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.”

25 Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: “Uram, segíts rajtam!”

26 Jézus erre így válaszolt: “Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.”

27 Az asszony azonban így felelt: “Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról hullanak.”

28 Ekkor így szólt hozzá Jézus: “Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!” És meggyógyult a leánya még abban az órában.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+John+21%3A1-14%3B+1+Timothy+1%3A15-17%3B+Matthew+15%3A21-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

————–
https://oca.org/readings/daily/2020/01/26