“Drága szeretett leányom, másodjára is halálra ítéltek Engem. A Rómában hozott sértő döntés, melynek ma tanúi voltatok, kettévág Engem.
Amikor a hóhéraim előtt álltam, eretnekséggel vádoltak Engem és azzal, hogy az Igazat mertem mondani, Apostolaim elfutottak és sehol sem lehetett őket megtalálni. Azok, akik követtek Engem és elfogadták Tanításaimat, elárultak Engem, amikor a hatalmon lévők kétségbe vonták Szavamat. Ők kezdték elveszíteni Belém vetett bizalmukat, és kételkedni kezdtek Bennem.
Néhányan Követőim közül elhitték az eretnekség bűncselekményét, amellyel vádoltak Engem és azt gondolták, hogy ez indokolt részükről. Vádlóim olyan hatalommal rendelkeztek – magas beosztásokban lévő emberek, egzotikus palástba öltözködve és akik jártukban-keltükben a valódi hatalom érzésével beszéltek -, hogy csak kevesen kételkedtek bennük.
Alaposan szemügyre vettek Engem, provokáltak, kinevettek, megvetettek, kigúnyoltak és kicsúfoltak az Igazság elmondásáért. Az emberek leborultak ezek előtt az uralkodók előtt – tekintélyes hangú emberek, akiknek a hatalmát sohasem kérdőjelezték meg. A Hangom olyan volt, mint egy suttogás Vádlóim üvöltése közepette.
„Eretnek!” – kiáltozták. Azt mondták, hogy gonosz nyelvem volt, hogy káromoltam Istent és hogy el akartam pusztítani a templomukat. És így hidegvérrel megöltek Engem.
Nem lesz ez másként most sem, amikor megpróbálom a Hangomat megismertetni és Isten minden gyermekét azon eseményekre akarom figyelmeztetni, amelyekről az elmúlt néhány évben beszéltem neked, lányom. Szavamat megvetéssel fogják kezelni. Szavamat meg fogják kérdőjelezni. Kétségek surrannak be, és Apostolaim ismét elfutnak, otthagyván Engem a farkasoknak.
Ne kövessetek el hibát, az Igazság ki lett nyilvánítva számotokra. Én megmondtam nektek, Követőim, hogy hogyan lesztek becsapva. Ez nagyon nehéz lesz számotokra, mivelhogy meg fogjátok kérdőjelezni ezt a csalót, aki Atyám Házában ül.
Az Én szeretett XVI. Benedek Pápámat elüldözték és ő elmenekült, ahogy az meg volt jövendölve. Nem Én neveztem ki ezt a személyt, aki azt állítja, hogy az Én Nevemben jön.
Ő, Benedek Pápa, az Igazság felé fogja vezetni Követőimet. Nem hagytam el őt, közel fogom tartani Szívemhez és megadom neki azt a vigaszt, amelyre szüksége van ebben a szörnyű időben.
A trónját ellopták. A hatalmát nem.
Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve
” 4. nagyböjti hét kedd
OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Ezekiel látomásban kap tanítást a templomból kifolyó vízről, mely mindent egészségessé tesz.
Látomásban egy férfi odavezetett a templom kapuja elé. Láttam, hogy a küszöb alól víz fakadt, a ház keleti oldalán, keletre nézett ugyanis a templom főbejárata. A víz az épülettől jobbra folyt le, az oltártól dél felé. Azután az angyal kivitt az északi kapun, s a külső kapun kívül fekvő útra vezetett, amely keletre visz.
És íme jobbról forrás tört elő! A férfi, akinek mérőzsinór volt a kezében, kiment kelet felé; ezer könyöknyit mért, és átvezetett a vízen, amely bokáig ért. Majd ismét ezret mért, átjött velem, – a víz már térdig ért. Megint mért ezret, átkísért, – s a víz vesékig ért. Végül ugyancsak ezret mért, de akkorára már oly nagy folyammá dagadtak a mély vizek, hogy átgázolni nem tudtam, úszni kellett volna benne; azon átmenni sehogy sem lehetett.
Kísérőm így szólt: „Láttad ezt, emberfia?” Aztán a folyóparthoz ismét visszavezetett. Mikorra visszatértünk, rengeteg fa volt a folyó partján mindkét oldalon. A férfi így szólt: „A keleti vidék felé indul ez a víz, tehát keletre, onnét majd lehömpölyög a sivatag felé; a sivatagtól zúg tovább le a Holt-tengerig. Ez a víz a sós tengervizet is egészségessé teszi. Amerre árad e folyó, minden lény élni fog! Ahová eljut ez a víz, igen sok lesz a hal; amit csak öntöz e folyó, minden virulni fog!
A folyó mentén mindkét parton sok gyümölcsfa nő: lombjuk le nem hull, és gyümölcsük nem fogy el. Havonként érik friss gyümölcsük, mert vizük a szentélyből fakad, gyümölcsük étel, lombjuk pedig orvosság lesz.”
Ez az Isten igéje.
Ez 47,1-9.12
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Velünk van az erős Isten: * Jákob Istene a menedékünk. (8. vers.)
Előénekes: Isten az erőnk és menedékünk, * biztos segítségünk, mikor minket szorongatnak.
Ezért nem félünk, ha megrendül a föld alattunk, * és a hegyek elmerülnek a mély tengerbe.
Hívek: Velünk van az erős Isten: * Jákob Istene a menedékünk.
E: A folyók partjai vidítják Isten városát, * a fölséges Isten szent hajlékát.
Meg nem inog, mert Isten lakja, * kora hajnaltól oltalmazza.
H: Velünk van az erős Isten: * Jákob Istene a menedékünk.
E: Velünk van az erős Isten: * Jákob Istene a menedékünk.
Jöjjetek és lássátok az Úrnak tetteit, * melyeket végbevitt az egész földön.
H: Velünk van az erős Isten: * Jákob Istene a menedékünk.
Zsolt 45,2-3.5-6.8-9
EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Tiszta szívet teremts bennem, Istenem: * és üdvösséged örömét add meg nékem újra! Zsolt 50,12a és 14a – 12. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A harmincnyolc éve beteg ember meggyógyítása.
A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák.
Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg.
Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett.
Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!”
Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen.
Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 5,1-16″
“Nagy lakoma a Sion hegyén
6 Az Örökkévaló, a Seregek Ura
lakomát készít ezen a hegyen,
vendégséget minden népnek.
Nagy lakomát finom ételekből,
válogatott fogásokból, ízes falatokból,
erős letisztult aszúborból.
7 Megszabadítja az Örökkévaló a népeket
ezen a hegyen a sötét takarótól,
amely arcukat befedte,
a fekete gyászlepeltől,
amely az összes nemzetet beborította.
8 Bizony, elveszti a halált örökre,[a]
s arcukról minden könnyet letöröl Uram, az Örökkévaló!
Népét megszabadítja szégyenétől az egész földön.
Így lesz, mert az Örökkévaló mondja ezt!”
de szereti a hűségeseket.”