Címke: Istentől származik

Mindaz, amit teszek, megengedek vagy véghezviszek a Föld megtisztítása érdekében, annak csak egyetlen célja van: hogy Istent megdicsőítse.

Igazság Könyve:

2014. augusztus 25. hétfő, 19:05

 

Drága szeretett leányom, amikor egy ember azt mondja, hogy szeret Engem, akkor mindent Szent Akaratom szerint fog tenni. Mindent Szent Kezembe fog helyezni, és el fogja felejteni a saját szükségleteit és vágyait. Aztán azt fogja mondani Nekem: „Jézus, minden, amit mondok és teszek, Akaratod szerint van – tégy velem Isten Akarata szerint.”

Az az ember, aki Bennem él, és Én őbenne, mindent úgy fog átadni, hogy az Isten dicsőségét szolgálja. Nem lesznek önző indítékai, nem lesznek rejtett vágyai, hogy saját kedvére tegyen, és minden tőle telhetőt meg fog tenni ebben az életben, hogy teljes egységben legyen Velem. Át fogja adni Nekem minden gondolatát, minden mozdulatát, minden lépését és cselekedetét, hogy működni tudjak a lelkében. Teljesen meg fog bízni Bennem, és tudni fogja, hogy mindaz, amit teszek, megengedek vagy véghezviszek a Föld megtisztítása érdekében, annak csak egyetlen célja van: hogy Istent megdicsőítse.

Az ember saját erejéből soha nem tudna Nekem egy ilyen ajándékot adni, hacsak meg nem engedi a Szentléleknek, hogy benne lakozzék. Csak ekkor tud a tökéletesség szintjére emelkedni, ami átalakítja őt, hogy a szíve és a lelke összefonódjék Velem. Amikor teljesen megbízik Bennem, Istenségem által nagy csodákat vihetek végbe ebben a lélekben, aki továbbra is meg fogja őrizni az őt megillető Isten adta jogát: a szabad akaratot.

Az, hogy lehetővé teszitek Nekem, Jézus Krisztusnak, hogy bennetek lakozzak, nagy áldozatot fog követelni a részetekről. Meg kell szabadulnotok minden öntelt gondolattól, minden gyengeségtől, és minden csepp önsajnálattól. Amikor Hozzám jöttök, és arra kértek Engem, hogy vezesselek benneteket, akkor meg fogtok szabadulni minden szenvedéstől, melyben eddig részetek volt. Semmi sem fog aggasztani benneteket. Többé már nem lesztek képesek gyűlöletet érezni mások iránt, beleértve azokat is, akik nagy bajt vagy bánatot okoznak nektek. Lehettek bármilyen nehéz körülmények között, könnyen meg fogtok tudni bocsátani, nem lesz neheztelés a szívetekben, és úgy fogjátok látni a dolgokat, ahogyan Én látom azokat.

Ahhoz, hogy felkészüljetek a Bennem való életre, emlékeznetek kell arra, hogy minden, ami jó, Istentől származik. Az ember a saját értelme és elhatározása által nem nyeri el a békét addig a napig, amíg elmében, testben és lélekben fel nem ajánlja magát Istennek. Azáltal, hogy felajánlja Nekem, Jézus Krisztusnak, teljes bizalma ajándékát, Én jelen leszek ebben a lélekben, és ő minden Dicsőségem részese lesz. Az ilyen lelket fel fogom emelni. Mekkora öröm fogja elárasztani a szívüket! Az ismeretlentől való félelem többé már nem fogja zavarni őket. Ilyen módon fogom felkészíteni a világot Nagy Dicsőségemre – Dicsőséges Királyságomra, ahol minden életet Isten Akaratának megfelelően fognak élni, úgy a Földön, mint a Mennyben.

Amikor Akaratom meggyökerezik azok lelkében, akik minden vágyamnak megfelelően élik az életüket, ők soha többé nem lesznek képesek arra, hogy újból bármiféle gyűlöletet is érezzenek a szívükben. Mert ez lehetetlen lenne. Én képtelen vagyok a gyűlöletre, és ha ti egyszer lehetővé teszitek Számomra, hogy a lelketekben éljek, akkor semmi sem maradhat bennetek, ami nem Tőlem származik.

Jézusotok”


 
 
 
———-
Igaz élet Istenben:
“EZ A HITEHAGYÁS TETT KOLDUSSÁ BENNETEKET
 

Ó nemzedék, még meddig kell várnom?Figyelmeztetéseimet és felszólításaimat visszhangozza a Föld, és bár nagy az én bánatom, és túlcsordul igazságosságom, még meg tudok engesztelődni és el tudom fogadni hódolatodat, ha felajánlod nekem. Fiam kiontott Vére és áldozata árán kész vagyok megbocsátani, ha megszívleled Szavaimat. Én, aki szeretetből teremtettelek, megkérdezlek


Fogom-e hallani bűnbánatod kiáltását?…

Leányom, dicsőíts engem és szeretettel fedd fel Szent Arcomat minden ember előtt!
Megáldalak téged és mindenkit, aki kíséretedben van.”

 
 
 
—-
Római katolikus:
2019-08-27

21. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
Az apostol nemcsak Isten evangéliumát, hanem saját életét is híveinek adja.
Ti is tudjátok, testvéreim, hogy nem hiába mentünk el hozzátok. Amint hallottátok, előzőleg Filippiben szenvedés és bántalom ért, mégis Istenünkben bízva, a sok nehézség ellenére is hirdetni mertük Isten evangéliumát.
A mi tanításunk nem megtévesztésből vagy hamis szándékból származik, nem is csalásból, hanem úgy beszélünk, mint akit Isten alkalmasnak ítélt az evangélium hirdetésére. Nem is az embereknek akarunk tetszeni, hanem Istennek, aki szívünket vizsgálja.
Azt is tudjátok, hogy nem szoktunk hízelegni, és
kapzsiság sem vezetett minket soha, Isten rá a tanúnk. Emberi elismerést sohasem kerestünk, sem a tietekét, sem másokét. És bár – mint Krisztus apostolai – követelményeket is támaszthattunk volna veletek szemben, mégis olyan gyengédek voltunk hozzátok, mint a gyermekét dajkáló anya. Annyira közel álltatok szívünkhöz, hogy nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is nektek akartuk adni.
Ez az Isten igéje.

1Tessz 2,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Te megvizsgáltál, Uram, * és ismersz engem. 1. vers.
Előénekes: Uram, te megvizsgálsz, és jól ismersz engem, * tudod, ha leülök, vagy ha fölkelek.
Gondolataimat messziről is ismered, † szemmel tartod jártomat-keltemet, * jól látod minden utamat.
Hívek: Te megvizsgáltál, Uram, * és ismersz engem.
E: Szavam még el sem éri nyelvemet, * íme, te már ismered, Uram.
Minden oldalról körülfogtál, * és kezedet rajtam nyugtatod.
Csodálatos ezt tudnom, * oly magasztos, hogy fel sem foghatom.
H: Te megvizsgáltál, Uram, * és ismersz engem.
Zsolt 138,1-3.4-6

ALLELUJA
Isten szava élő és átható: * megítéli a gondolatot és a szándékot szívünk mélyén. Zsid 4,12 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A külső vallásgyakorlatok őszinte lelkületből fakadjanak!
Jézus egyszer így korholta az írástudókat és a farizeusokat:
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a legfontosabb a törvényben: az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kell tenni, de azokat sem szabad elhanyagolni! Vak vezetők! Megszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét.
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok!
Megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül azonban tele vagytok kapzsisággal és tisztátalansággal. Vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, akkor majd a külseje is tiszta lesz!

Ezek az evangélium igéi.
Mt 23,23-26″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-27


 
——
Ortodox (Görög keleti): 
 14 Hálát adok Istennek, aki mindig a diadalmenetében, Krisztus uralma alatt vezet bennünket, és rajtunk keresztül mindenhol érzékelhetővé teszi az emberek számára, hogy milyen öröm és boldogság őt megismerni! Ez a felismerés úgy terjed, mint egy drága parfüm illata. 15 Mert mi valóban olyanok vagyunk, mint a Krisztus által bemutatott illatáldozat Istenhez felszálló, jó illata. Ezt az illatot azok érzik, akik az üdvösség felé haladnak, de érzik azok is, akik a pusztulás felé mennek. 16 Az utóbbiak azonban olyannak érzékelik, mint a halál bűzös leheletét, amely a halálból származik, és ismét a halálba vezet. Akik pedig az üdvösség felé igyekeznek, azok megelevenítő, felüdítő illatnak érzik, amely az életből származik, és az életre vezet. De vajon ki alkalmas erre a feladatra?

17 Mi azonban nem „üzletelünk” Isten üzenetével, és nem arra használjuk, hogy a magunk hasznát keressük vele, mint azt sokan mások teszik. Nem! Mivel bennünket Isten küldött, mi Krisztussal való egységben és Isten jelenlétében tiszta szívből hirdetjük az igazságot mindenkinek.

Az Új Szövetség szolgái

3.1 Kezdjük-e ismét ajánlgatni magunkat? Talán szükségünk lenne ajánlólevelekre — mint egyeseknek — hozzátok, vagy tőletek? Nem! A mi „ajánlólevelünk” a szívünkbe van írva, és ezt mindenki ismeri és olvassa. Bizony, ti magatok vagytok a mi ajánlólevelünk! Mert nyilvánvaló, hogy Krisztustól származó „levél” vagytok, amelyet ő bízott ránk. Ezt a levelet azonban nem tintával írták, hanem az élő Isten Szellemével, és nem kőtáblára,[a] hanem emberi szívekbe.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+2-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

23 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Mert mindenből tizedet adtok, még a mentából, kaporból és köményből[a] is, de elhanyagoljátok ami a Törvény szerint nehezebb: igazságosan ítélni, könyörületet gyakorolni és hűségesen élni. Pedig ezeket feltétlenül meg kell tenni, és azokat sem kell elhanyagolni! 24 Vak vezetők, kiszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét![b]

25 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Azt gondoljátok, hogy nagyon fontos a testet kívülről lemosni. Mert ti csak a pohár és edény külsejét tisztogatjátok, belül azonban tele van mindenféle kapzsisággal és önzéssel! 26 Vak farizeus, először tisztítsd meg előbb a pohár tartalmát, hogy azután a külseje is tiszta lehessen!

27 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről szépnek látszanak, belül azonban tele vannak a halottak csontjaival és tisztátalansággal.[c] 28 Ugyanígy ti is csak kívülről, az emberek szemében látszotok igazságosnak, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+23:23-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
——
https://oca.org/readings/daily/2019/08/27

——

Lehettek bármilyen nehéz körülmények között, könnyen meg fogtok tudni bocsátani, nem lesz neheztelés a szívetekben

Igazság Könyve:

2014. augusztus 25. hétfő, 19:05

Drága szeretett leányom, amikor egy ember azt mondja, hogy szeret Engem, akkor mindent Szent Akaratom szerint fog tenni. Mindent Szent Kezembe fog helyezni, és el fogja felejteni a saját szükségleteit és vágyait. Aztán azt fogja mondani Nekem: „Jézus, minden, amit mondok és teszek, Akaratod szerint van – tégy velem Isten Akarata szerint.”

Az az ember, aki Bennem él, és Én őbenne, mindent úgy fog átadni, hogy az Isten dicsőségét szolgálja. Nem lesznek önző indítékai, nem lesznek rejtett vágyai, hogy saját kedvére tegyen, és minden tőle telhetőt meg fog tenni ebben az életben, hogy teljes egységben legyen Velem. Át fogja adni Nekem minden gondolatát, minden mozdulatát, minden lépését és cselekedetét, hogy működni tudjak a lelkében. Teljesen meg fog bízni Bennem, és tudni fogja, hogy mindaz, amit teszek, megengedek vagy véghezviszek a Föld megtisztítása érdekében, annak csak egyetlen célja van: hogy Istent megdicsőítse.

Az ember saját erejéből soha nem tudna Nekem egy ilyen ajándékot adni, hacsak meg nem engedi a Szentléleknek, hogy benne lakozzék. Csak ekkor tud a tökéletesség szintjére emelkedni, ami átalakítja őt, hogy a szíve és a lelke összefonódjék Velem. Amikor teljesen megbízik Bennem, Istenségem által nagy csodákat vihetek végbe ebben a lélekben, aki továbbra is meg fogja őrizni az őt megillető Isten adta jogát: a szabad akaratot.

Az, hogy lehetővé teszitek Nekem, Jézus Krisztusnak, hogy bennetek lakozzak, nagy áldozatot fog követelni a részetekről. Meg kell szabadulnotok minden öntelt gondolattól, minden gyengeségtől, és minden csepp önsajnálattól. Amikor Hozzám jöttök, és arra kértek Engem, hogy vezesselek benneteket, akkor meg fogtok szabadulni minden szenvedéstől, melyben eddig részetek volt. Semmi sem fog aggasztani benneteket. Többé már nem lesztek képesek gyűlöletet érezni mások iránt, beleértve azokat is, akik nagy bajt vagy bánatot okoznak nektek. Lehettek bármilyen nehéz körülmények között, könnyen meg fogtok tudni bocsátani, nem lesz neheztelés a szívetekben, és úgy fogjátok látni a dolgokat, ahogyan Én látom azokat.

Ahhoz, hogy felkészüljetek a Bennem való életre, emlékeznetek kell arra, hogy minden, ami jó, Istentől származik. Az ember a saját értelme és elhatározása által nem nyeri el a békét addig a napig, amíg elmében, testben és lélekben fel nem ajánlja magát Istennek. Azáltal, hogy felajánlja Nekem, Jézus Krisztusnak, teljes bizalma ajándékát, Én jelen leszek ebben a lélekben, és ő minden Dicsőségem részese lesz. Az ilyen lelket fel fogom emelni. Mekkora öröm fogja elárasztani a szívüket! Az ismeretlentől való félelem többé már nem fogja zavarni őket. Ilyen módon fogom felkészíteni a világot Nagy Dicsőségemre – Dicsőséges Királyságomra, ahol minden életet Isten Akaratának megfelelően fognak élni, úgy a Földön, mint a Mennyben.

Amikor Akaratom meggyökerezik azok lelkében, akik minden vágyamnak megfelelően élik az életüket, ők soha többé nem lesznek képesek arra, hogy újból bármiféle gyűlöletet is érezzenek a szívükben. Mert ez lehetetlen lenne. Én képtelen vagyok a gyűlöletre, és ha ti egyszer lehetővé teszitek Számomra, hogy a lelketekben éljek, akkor semmi sem maradhat bennetek, ami nem Tőlem származik.

Jézusotok”



———-
Igaz élet Istenben:
“SEMMISÍTS MEG MINDENT, AMI TE VAGY, HOGY MAGADBA FOGADHASD MINDAZT, AMI ÉN VAGYOK!
1990. július 20.Ó Uram, pihentesd rajtam Lelkedet és árassz el engem!Hadd áldjalak meg! Az én békémet adom neked! Megpihentetem rajtad Lelkemet. Én, az Úr megadom neked a biztonságot, amely után vágyakozol. Maradj szilárd hitedben, mert hűséges vagyok ígéretemhez!

Szeretetem törvényét akarom nemzeteitek szívébe ültetni, és soha többé nem emlegetem bűneiket. Áldozatomra fogom őket emlékeztetni, keresztemre fogom őket emlékeztetni, arra fogom őket emlékeztetni, hogy Isten vagyok. És te, akit kerestelek és megtaláltalak, ajánld fel nekem szívedet, és úgy fogadom mint illatos tömjént. Maradj hűséges hozzám! Áhítozz mindarra, ami én vagyok, hogy háttérben maradjon minden, ami te vagy. Semmisíts meg mindent, ami te vagy, hogy magadba fogadhasd mindazt, ami én vagyok!

Imádkozz a lelkek megtéréséért! Imádkozz a békéért, a szeretetért és az egységért! Ne feledd, hogy szeretetem határtalan! Szeretetem olyan, amit a Földön egyetlen ember sem tud teljesen felfogni. Megáldalak. Fordulj felém, és te is áldj engem!   ”

 
 
 
—–
Római katolikus:

2019-08-26

21. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
A tesszaloniki egyházközség példakép számunkra az igaz hit és szeretet gyakorlásában.
Testvéreim!
Imádságainkban megemlékezünk rólatok, és szüntelenül gondolunk Istenünk és Atyánk előtt tevékeny hitetekre, áldozatos szeretetetekre és Urunkba, Jézus Krisztusba vetett szilárd reményetekre.
Testvéreim, kiket az Úr szeret! Jól tudjátok, hogy választottak vagytok! Hiszen az evangéliumot nemcsak szóval hirdettük köztetek, hanem erővel, Szentlélekkel és mélységes meggyőződéssel!
Mindnyájan tudjátok, hogy hogyan viselkedtünk körötökben a ti szolgálatotokra.
Istenbe vetett hitetek mindenütt ismertté vált, ezért nem is kell róla beszélnünk. Az emberek maguktól mondják el, hogyan fogadtatok minket, hogyan fordultatok a bálványoktól az Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok és várjátok a mennyből Fiát, Jézust, akit a halálból feltámasztott, s aki megment minket az eljövendő haragtól.
Ez az Isten igéje.
1Tessz 1,2b-5.8b-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket. 4a. vers.
Vagy: Alleluja. 3. szám.
Előénekes: Az Úrnak új dalt énekeljetek, * a szentek közösségében zengjen dicsérete.
Teremtőjének örvendjen Izrael, * és Sion gyermekei ujjongjanak királyuknak.
Hívek: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E: Nevét körtánccal dicsérjék: * zengjen a zsoltár dobbal és citerával.
Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
H: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E: Örvendjenek a szentek dicsőségükben, * pihenőhelyükön is ujjongjanak.
Isten magasztalása zeng az ajkukon, * összes szentjeinek ez lesz dicsősége.
H: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 149,1-2.3-4.5 és 6a és 9b

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra; * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus elítéli a vak vezetőket.
Jézus egyszer így korholta a farizeusokat:
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől. Ti magatok nem mentek be oda, és azokat sem engeditek odajutni, akik be szeretnének menni.
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tengert és szárazföldet bejártok, hogy egyetlen pogányt megtérítsetek, és ha megtért, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább, mint magatokat.
Jaj, nektek,
vak vezetők! Azt mondjátok: „Ha valaki a templomra esküszik, az semmi; ha azonban a templom aranyára esküszik, az kötelez.” Ti, esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? – Továbbá azt mondjátok: „Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha a rajta lévő áldozati ajándékra esküszik, az kötelez.” – Ti, vakok! Hát mi nagyobb: az áldozati ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki tehát az oltárra esküszik, az esküszik az oltárra és mindarra, ami rajta van. Aki a templomra esküszik, az esküszik a templomra és arra, aki ott lakik. Végül aki az égre esküszik, az az Isten trónjára esküszik és arra, aki a trónon ül.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 23, 13-22″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-26

 
“2014. augusztus 24. vasárnap, 17:15

Az Én Időm közel van, és amikor háborúkról, járványokról, éhínségről és földrengések kiterjedéséről hallotok, amelyek egyre gyakoribbá válnak, tudnotok kell, hogy akkor lesz az az óra, amikor azt mondom: elég! …

 

 
——
Ortodox (Görög keleti): 

Amikor az előző levelemet írtam, sokat aggódtam miattatok. Azt a levelet sírva írtam nektek, sok-sok szomorúsággal és fájdalommal — de nem azért, hogy megszomorítsalak titeket, hanem azért, hogy megtudjátok, mennyire szeretlek benneteket.

Bocsássatok meg egymásnak!

Ha pedig valaki közületek szomorúságot okozott, az nem engem bántott meg, hanem titeket, mindnyájatokat. Ezt túlzás nélkül mondhatom. Így tehát elég neki az a büntetés, amit a többiektől kapott. Most már inkább bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok meg, nehogy túlságosan bánkódjon, és a nagy szomorúság megártson neki! Kérlek benneteket, most még inkább éreztessétek vele, hogy szeretitek! Mert azért is írtam, hogy lássam, vajon mindenben engedelmesek vagytok-e. 10 Akinek pedig ti megbocsáttok, annak én is. Mert ha volt egyáltalán mit megbocsátanom, akkor is a ti érdeketekben bocsátottam meg, Krisztus jelenlétében. 11 Igen, feltétlenül szükséges, hogy megbocsássunk egymásnak, különben becsaphat bennünket a Sátán — hiszen jól ismerjük a szándékait.

Győzelem Krisztusban

12 Azért mentem Tróászba, hogy ott is mindenkinek hirdessem a Krisztus örömüzenetét. Ott az Úr jó lehetőséget is adott nekem erre, 13 mégsem volt nyugalmam, mivel nem találtam sehol Tituszt, aki a Krisztusban a testvérem. Ezért elbúcsúztam az ottani testvérektől, és továbbmentem Macedóniába.

1Hálát adok Istennek, aki mindig a diadalmenetében, Krisztus uralma alatt vezet bennünket, és rajtunk keresztül mindenhol érzékelhetővé teszi az emberek számára, hogy milyen öröm és boldogság őt megismerni! Ez a felismerés úgy terjed, mint egy drága parfüm illata. 15 Mert mi valóban olyanok vagyunk, mint a Krisztus által bemutatott illatáldozat Istenhez felszálló, jó illata. Ezt az illatot azok érzik, akik az üdvösség felé haladnak, de érzik azok is, akik a pusztulás felé mennek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+2:4-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

13 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok, mert bezárjátok Isten Királyságának kapuját az emberek előtt! Ti magatok nem mentek be rajta, de azokat sem engeditek, akik szeretnének bemenni. [14] [a]

15 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Képesek vagytok keresztül-kasul utazni szárazon és vízen, hogy valakit megnyerjetek a vallásotok követőjének, és ha azzá lett, még biztosabban a Gyehennára külditek, mint amennyire ti arrafelé mentek!

16 Jaj nektek, akik vezetitek a népet, pedig magatok is vakok vagytok! Azt mondjátok: »Ha valaki úgy ígér meg valamit, hogy a Templomra esküszik, azt fel lehet oldani a fogadalma alól, de ha a aranyat ajánlott fel a Templomnak, akkor már nem.« 17 Ostobák és vakok! Hát mi nagyobb, az arany, vagy maga a Templom, amely szentté teszi az aranyat?

18 Ezt is mondjátok: »Ha valaki az oltárra esküszik, azt fel lehet oldani a fogadalma alól, de ha áldozati ajándékot ajánlott fel, akkor már nem.« 19 Vakok! Hát mi nagyobb, az áldozati ajándék, vagy az oltár, amely szentté teszi az ajándékot? 20 Hasonlóképpen: aki az oltárra esküszik, az mindarra esküszik, ami az oltáron van. 21 Aki a Templomra esküszik, az arra esküszik, akinek neve abban lakik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+23:13-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/08/26

——