Igazság Könyve:
Drága szeretett leányom, az Én követésemet, ezen az utolsó utazáson, hogy Atyám Szövetségét beteljesítsem, egy hegyre felkapaszkodó hegymászócsoporthoz lehet hasonlítani. Tudnotok kell, hogy ez egy magas hegy, egy kemény terep, mely tele van akadályokkal, ami problémát jelenthet még a legtapasztaltabb hegymászó számára is, hiszen minden szinten és sarkon meglepő és váratlan fordulatokat sorakoztathat fel. Azok, akik bíznak abban, amit mondok, és akik nyílt és készséges szívvel követnek Engem, könnyebbnek fogják találni ezt az utazást, mint mások. Azonban sokan, az utazás elején nagyon magabiztosak, lehet, hogy túl gyorsan mennek, és nagyokat ugranak, hogy megpróbálják megmászni a csúcsot. Ezek azok az emberek, akik nagyot fognak esni, és a hegy aljáig való leereszkedésük a legfájdalmasabb lesz.
Mások, akik nem tapasztalt hegymászók, de követik a világos utasításokat, amelyeket Az ad nekik, Aki vezeti őket, a legtöbb esetben elsőként érnek fel a csúcsra. Bizalmuk, türelmük és az akaratuk, hogy a csúcsot mindenáron elérjék, nagy energiát és lelkesedést fog biztosítani számukra, ami fenntartja majd őket a csúcsra való felkapaszkodás során. Azok, akik nem állnak meg rendszeresen inni, hogy oltsák szomjukat, kiszáradnak, akik pedig elfelejtenek élelmet vinni magukkal, megfogyatkoznak erejükben.
Ennek az utazásnak minden lépése új kihívásokat hoz magával, veszélyes kanyarokat és szinte megmászhatatlannak tűnő sziklákat.
Egy nagyon erős, ép elmével és testtel rendelkező ember szükségeltetik ahhoz, hogy a csúcsra való felkapaszkodás vonalán maradjon.
Ők zaklatottnak fogják érezni magukat azoknak köszönhetően, akik elveszítették hitüket azon képességükben, hogy a hegyre vezető utat megtegyék, és ezek folyamatosan azzal fognak próbálkozni, hogy elvonják őket feladatuktól.
Aztán lesznek olyanok, akik féltékenyek lesznek azokra, akik nagy lépéseket tesznek előre, csapdákat és más akadályokat helyezvén eléjük, megpróbálják elgáncsolni a hegymászókat, hogy lelassítsák őket. Ezek a kiábrándult és féltékeny lelkek, minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy megakadályozzák a csúcs elérésében a határozott és elszánt hegymászókat. Hazugságokat fognak kitalálni, hogy megpróbálják megállítani őket útjaikon, arról győzvén meg őket, hogy félelmükben a nagy veszélyek miatt megfutamodjanak, amelyeknek talán ki lesznek téve.
Azt fogják mondani nekik, hogy a hegymászók vezetője alkalmatlan arra, hogy felvigye őket a csúcsra, és emiatt nagy veszélynek lesznek kitéve, ha olyan ostobák, hogy folytatják útjukat, amely – mint mondani fogják – egy veszélyes és fáradságos út.
És így fog folytatódni az Én Utazásom addig a Napig, amíg újból El nem jövök. Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak, a Hozzám hűségesnek maradók. * Egyesek elhívatottak, és követnek Engem. Aztán pedig elárulnak. Az Irántam való gyűlöletük az összes közül a legrosszabb, mert ők azok, akik lelkeket hoztak Nekem ezen az úton, amely az Üdvösség felé vezet. De amikor megadják magukat a Sátán kísértésének, aki szörnyű hazugságokat ültet a lelkükbe, ők lesznek azok, akik majd elszakítják Tőlem a lelkeket.
Csak az alázatos, gyengéd szívű lelkek fogják sikeresen elérni a hegycsúcsot, akik minden rosszindulattól, büszkeségtől és önteltségtől mentesek. Amikor az a nap elérkezik, azok, akik eltávolodtak Tőlem, és akik elárultak Engem, nem fognak olyan helyet találni, ahová mehetnének, mert a hegyre felvezető út már nem lesz többé.
Jézusotok”
“
Példázat a királyi lakodalomról
22.1 Jézus ezután egy másik jelképes történetet mondott: 2 „Isten Királysága hasonlít ehhez: egy király fiának közeledett az esküvője, ezért a király nagy lakodalmat készített, amelyre sok vendéget hívott meg. 3 Amikor elérkezett az ideje, elküldte a szolgáit, hogy gyűjtsék össze a vendégeket, de a meghívottak nem akartak eljönni.
4 Ekkor más szolgákat küldött, és ezt mondta nekik: »Azt üzenem a meghívottaknak, hogy már mindent elkészítettem. Levágattam ökreimet és hízott állataimat, most hát jöjjenek a fiam lakodalmára, mert már minden készen áll!«
5 A szolgák kimentek, de a meghívottak nem hallgattak rájuk, mert mindegyik valami mással volt elfoglalva. Az egyik kiment a szántóföldjére, a másik az üzletébe. 6 A többiek megfogták a király szolgáit, megverték és meggyilkolták őket. 7 A király ekkor nagyon megharagudott, elküldte a seregeit, hogy öljék meg a gyilkosokat, és égessék fel a városukat.
8 Majd ezt mondta a szolgáinak: »A lakodalmi vacsora készen van, de a meghívottak nem voltak rá méltók. 9 Ezért menjetek ki az útkereszteződésekhez, és hívjatok be mindenkit, akit csak ott találtok.« 10 A szolgák ki is mentek az utakra, és mindenkit behívtak, akit csak találtak, jókat-rosszakat egyaránt. Így azután a vendégek megtöltötték a termet.
11 Amikor a király bejött, hogy megnézze a vendégeket, észrevett ott valakit, aki nem a lakodalomhoz illő ruhába volt öltözve.
12 »Barátom! — szólította meg a király. — Hogyan jöhettél ide lakodalomhoz illő ruha nélkül?« Az meg csak hallgatott.
13 A király ekkor megparancsolta szolgáinak: »Kötözzétek meg kezét-lábát, és dobjátok ki a külső sötétségbe, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz!«
14 Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen vannak a kihívottak.””
“2014. augusztus 2. szombat, 10:16
Drága szeretett leányom, az Én követésemet, ezen az utolsó utazáson, hogy Atyám Szövetségét beteljesítsem, egy hegyre felkapaszkodó hegymászócsoporthoz lehet hasonlítani. Tudnotok kell, hogy ez egy magas hegy, egy kemény terep, mely tele van akadályokkal, ami problémát jelenthet még a legtapasztaltabb hegymászó számára is, hiszen minden szinten és sarkon meglepő és váratlan fordulatokat sorakoztathat fel. Azok, akik bíznak abban, amit mondok, és akik nyílt és készséges szívvel követnek Engem, könnyebbnek fogják találni ezt az utazást, mint mások. …”
Római katolikus:
“ 2019-08-0117. évközi hét csütörtök
OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Amikor elkészült a szent sátor, felhő födte be, és Isten dicsősége töltötte be a sátrat.
Mózes megtett mindent, amit az Úr parancsolt neki. A második esztendő első hónapjának első napján el is készült a szent sátor. Mózes felállította a hajlékot: elhelyezte a deszkákat, a talpfákat és a reteszrudakat; felállította az oszlopokat; rájuk terítette a sátorlapot, arra meg a takarót tette, ahogyan az Úr parancsolta neki. Majd a ládában elhelyezte a tízparancsolat tábláit; rátette a rudakat, felülre pedig a kiengesztelődés tábláját. Aztán bevitte a ládát a szent hajlékba, felerősítette eléje a függönyt, hogy így teljesítse az Úr parancsát.
Ekkor felhő takarta be a szent sátort, és betöltötte az Úr dicsősége. Mózes nem is tudott bemenni a szövetség sátrába, mert a felhő mindent befödött, és az Úr dicsősége tündöklött benne.
Valahányszor a felhő felemelkedett a szent sátorról, a nép útnak indult. Ez így történt egész vándorlása idején. Ha viszont nem mozdult a felhő, nem indultak el addig a napig, amíg a felhő fel nem emelkedett. Nappal ugyanis az Úr felhője lebegett a sátor felett, éjszaka pedig tűz, amelyet a nép egész vándorlása idején láthatott.
Ez az Isten igéje.
Kiv 40,16-21.34-38
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene! (2. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Sóvárog és vágyódik lelkem * az Úr udvarába,
szívem és testem * örvendezik az élő Istenben.
Hívek: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene!
E: Még a veréb is otthont talál magának, * és a gerle fészket, ahová fiait helyezze;
a te oltárodnál, Seregek Ura, * én Istenem és Királyom!
H: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene!
E: Boldogok, akik a te házadban laknak, * örökkön örökké dicsérnek téged.
Boldog az az ember, kinek segítsége tőled van; * újult erővel halad az úton.
H: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene!
E: Bizony, egy nap a te házadban * ezernyi másnál többet ér.
Inkább szeretnék az Úr házának küszöbén állni, * mint lakni a gonoszok sátraiban.
H: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene!
Zsolt 83,3.4.5-6a.és 8a.11
ALLELUJA
Uram, nyisd meg szívünket, * hogy meghallgassuk Fiad igéit! Vö. ApCsel 16,14b – 8 G. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Példabeszéd a tengerbe vetett hálóról.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás.
Értitek-e mindezt?”
„Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint a családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.”
Amikor Jézus befejezte példabeszédeit, más helyre ment onnét.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13,47-53″
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-01
Az emberiség a bűnnek köszönhetően tökéletlen, jóllehet minden ember Annak a képmására lett teremtve, Aki életet adott neki. Mint olyan, mihelyt a bűn ostora megsemmisül, minden férfi, nő és gyermek testben és lélekben újra tökéletes lesz. Amikor Isten ellenségei száműzetnek, és amikor a test és a lélek tökéletlensége többé már nem gördít akadályt az ember és Isten közé, akkor minden Eggyé válik Atyámban. Az Új Királyság, melyet a Menny és a Föld fog alkotni, eggyé fog válni. Az ember eggyé válik Istenben Általam, Egyszülött Fia által, és Atyám e világgal kapcsolatos Terve befejeződik.
Ti sohasem érezhetitek magatokat tökéletesnek, mert amíg a bűn létezik, az mindig az Istentől való elszakadás okozója lesz. De eljön az idő, amikor minden fájdalom, mely a Földet mételyezi, el lesz söpörve. A szeretet és az öröm fogja beborítani a Földet, és egy tökéletes világ fogja felcserélni mindazt, ami szennyezett és romlott.
Csak ekkor fog Isten minden Alkotása újból teljessé válni.
Jézusotok”
Ortodox (Görög keleti):
“
Isten hatalma és bölcsessége Krisztusban rejlik
18 A keresztről szóló üzenet bolondság azok számára, akik elvesznek, de számunkra, akik az üdvösség felé haladunk, Istennek erejét jelenti. 19 Ahogyan az Írás mondja:
„Lerombolom a bölcsek bölcsességét,
az értelmesek értelmét pedig semmivé teszem.”[a]
20 Mire jut itt a „bölcs”? Mit akar az írástudó, vagy a divatos filozófus? Hiszen Isten már e korszak minden bölcsességéről bebizonyította, hogy bolondság! 21 A bölcs Isten úgy határozott, hogy a világ a saját bölcsessége által ne legyen képes őt megismerni. Ezért Isten abban leli örömét, hogy a bolondságnak látszó örömhír üzenetével menti meg azokat, akik ezt hittel elfogadják. 22 A zsidók csodás jeleket kívánnak, a görögök meg a bölcsességet keresik.
23 Mi azonban egyedül Krisztust hirdetjük, akit a keresztre feszítve megöltek! Ezen azonban a zsidók megütköznek, a nem zsidók pedig fel sem tudják fogni, hanem értelmetlenségnek tartják. 24 A meghívottak számára viszont — akár zsidók, akár nem — Krisztus valójában Isten ereje és bölcsessége.“
——————
“…
Egy nagyon erős, ép elmével és testtel rendelkező ember szükségeltetik ahhoz, hogy a csúcsra való felkapaszkodás vonalán maradjon.
Ők zaklatottnak fogják érezni magukat azoknak köszönhetően, akik elveszítették hitüket azon képességükben, hogy a hegyre vezető utat megtegyék, és ezek folyamatosan azzal fognak próbálkozni, hogy elvonják őket feladatuktól.
Aztán lesznek olyanok, akik féltékenyek lesznek azokra, akik nagy lépéseket tesznek előre, csapdákat és más akadályokat helyezvén eléjük, megpróbálják elgáncsolni a hegymászókat, hogy lelassítsák őket. Ezek a kiábrándult és féltékeny lelkek, minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy megakadályozzák a csúcs elérésében a határozott és elszánt hegymászókat. Hazugságokat fognak kitalálni, hogy megpróbálják megállítani őket útjaikon, arról győzvén meg őket, hogy félelmükben a nagy veszélyek miatt megfutamodjanak, amelyeknek talán ki lesznek téve.
Azt fogják mondani nekik, hogy a hegymászók vezetője alkalmatlan arra, hogy felvigye őket a csúcsra, és emiatt nagy veszélynek lesznek kitéve, ha olyan ostobák, hogy folytatják útjukat, amely – mint mondani fogják – egy veszélyes és fáradságos út.
És így fog folytatódni az Én Utazásom addig a Napig, amíg újból El nem jövök. Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak, a Hozzám hűségesnek maradók. * Egyesek elhívatottak, és követnek Engem. Aztán pedig elárulnak.
…”———–
“…
6 Amint a főpapok és a templomőrök megpillantották Jézust, kiabálni kezdtek: „Feszítsd keresztre! Feszítsd keresztre!”
De Pilátus így válaszolt nekik: „Feszítsétek meg ti! Én semmiben nem találtam bűnösnek!”
7 Azok erre így feleltek: „Törvényünk szerint meg kell halnia, mert azt mondta, hogy ő az Isten Fia!”
8 Amikor ezt Pilátus meghallotta, még jobban megrémült. 9 Visszament a palotába, és újra faggatni kezdte Jézust: „Honnan jöttél?” De Jézus nem válaszolt. 10 Pilátus így folytatta: „Nekem nem felelsz?! Nem tudod, hogy hatalmamban áll szabadon engedni, vagy kivégeztetni téged a kereszten?”
11 Jézus így válaszolt: „Semmi hatalmad nem lenne fölöttem, ha nem kaptad volna felülről. Ezért, aki a kezedbe adott engem, az súlyosabb bűnt követett el, mint te.”
12 Ettől kezdve Pilátus igyekezett Jézust szabadon engedni. De a vallási vezetők így kiáltoztak: „Ha őt szabadon engeded, akkor nem vagy a császár barátja! Aki királynak mondja magát, az a császár ellensége!”
13 Erre Pilátus újra kihozatta Jézust a palotából a „Kövezett udvarba”, amelyet héberül Gabbatának neveznek. Ott Pilátus beült a bírói székbe. 14 A Páska-ünnepre való előkészület napja volt, és dél felé járt az idő. Pilátus így szólt a júdeabeliekhez: „Nézzétek, itt a királyotok!”
15 Erre azok így kiabáltak: „Vidd el innen! Vidd el innen! Feszítsd keresztre!”
Pilátus megkérdezte: „Végeztessem ki a királyotokat?”
De a főpapok így feleltek: „Nincs más királyunk, csak a császár!”
16 Ekkor Pilátus átadta a katonáknak Jézust, hogy feszítsék keresztre, és így végezzék ki. Ők pedig elvezették Jézust.
Jézus kivégzése: a keresztre feszítés
17 Jézus maga vitte a keresztfáját. Kimentek a városon kívül, a „Koponya” nevű helyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. 18 Ott Jézust a keresztfára szögezték. Ugyanakkor két másik férfit is keresztre feszítettek: egyiket Jézus jobb oldalán, a másikat a bal oldalán. 19-20 Pilátus készített feliratot is, amelyet rászögeztek Jézus keresztfájára. Ez állt rajta héber, latin és görög nyelven: „ názáreti jézus a zsidók királya”. Az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz, ezért a zsidók közül sokan elolvasták ezt a feliratot. A főpapok azt mondták Pilátusnak: 21 „Ne azt írd: »A zsidók királya«, hanem inkább azt: »Ez az ember azt mondta magáról, hogy ő a zsidók királya«!”
22 De Pilátus így válaszolt: „Amit írtam, megírtam!”
23 Amikor a katonák megfeszítették Jézust, minden ruhát levettek róla, s azokat négy részre osztották, hogy mindegyiküknek jusson belőle. A köntösét azonban nem akarták szétszakítani, mivel az varrás nélkül készült, vagyis az egészet egy darabban szőtték. 24 Azt mondták: „Ezt ne szakítsuk szét, inkább sorsoljuk ki, hogy kié legyen!” Így teljesedett be, amit az Írás mondott:
„Ruháimon megosztoztak,
és köntösömre sorsot vetettek.”[a]
A katonák pontosan ezt tették.
25 Jézus anyja ott állt a keresztfa közelében. Vele volt a nővére, Mária, a Klópás felesége, és a magdalai Mária is. 26 Mikor Jézus látta, hogy anyja is ott áll, meg az a tanítvány is, akit Jézus szeretett, ezt mondta az anyjának: „Asszony, ő a fiad!” 27 A tanítványnak pedig ezt: „Nézd, ő az édesanyád!” Ezért az a tanítvány befogadta a saját otthonába Jézus anyját, aki attól kezdve ott lakott vele.
Jézus halála
28 Később, amikor Jézus látta, hogy már mindent befejezett, ami rá volt bízva, megszólalt: „Szomjas vagyok.”[b] Ezzel teljesítette be, amit az Írás mondott. 29 Volt ott egy ecetes korsó, abba valaki belemártott egy szivacsot, és azt egy izsóp szárára tűzve felnyújtotta Jézus szájához. 30 Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Beteljesedett!” Ezután lehajtotta a fejét, és meghalt.[c]
31 A Páska-ünnepre való előkészület napja volt, és utána különleges szombati ünnepnap következett. Emiatt a vallási vezetők nem akarták, hogy a kivégzettek teste szombaton is a keresztfán maradjon. Megkérték hát Pilátust, parancsolja meg, hogy a katonák törjék el a három keresztre feszített férfi lábát, és vegyék le a holttesteket a keresztről. 32 A katonák eltörték az egyik elítélt lábát,[d] akit Jézussal együtt feszítettek meg, azután a másikét is.
33 Amikor Jézushoz értek, látták, hogy már halott, ezért nem törték el a lábát, 34 hanem az egyik katona beledöfte a lándzsáját Jézus oldalába. A sebből azonnal vér és víz folyt ki. 35 (Az tanúsítja ezt, aki szemtanúja volt, és igazat mond. Azért mondja ezt, hogy ti is higgyetek. Ő tudja, hogy ez az igazság, mert látta.) 36 Mindez azért történt, hogy beteljesedjen, amit az Írás mond: „Egyetlen csontját se törjék el!”[e] 37 Egy másik helyen pedig ezt mondja az Írás: „Néznek majd arra, akit átszúrtak.”[f]
Jézus temetése
38 Ezután arimátiai József kérte Pilátust, hogy levehesse a keresztről Jézus testét. József is Jézus tanítványa volt, de csak titokban, mert félt a vallási vezetőktől. Pilátus engedélyt adott rá, József pedig elment, és levette Jézus testét. 39 Eljött Nikodémus is, aki mirhából és aloéből[g] készült illatszer-keveréket hozott, körülbelül harminckilónyit. Nikodémus volt az, aki korábban egyszer éjszaka beszélgetett Jézussal. 40 Miután levették Jézus holttestét, lenvászonba tekerték az illatszerekkel együtt, a júdeaiak temetési szokásai szerint. 41 Azon a helyen, ahol Jézust keresztre feszítették, volt egy kert, abban pedig egy új sziklasír, ahová addig még senkit sem temettek. 42 Mivel ez a sír közel volt, oda helyezték Jézus testét. Sietniük kellett, mert az előkészület napja a végéhez közeledett.“
https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
———-
“2014. augusztus 2. szombat, 10:16
Drága szeretett leányom, az Én követésemet, ezen az utolsó utazáson, hogy Atyám Szövetségét beteljesítsem, egy hegyre felkapaszkodó hegymászócsoporthoz lehet hasonlítani. Tudnotok kell, hogy ez egy magas hegy, egy kemény terep, mely tele van akadályokkal, ami problémát jelenthet még a legtapasztaltabb hegymászó számára is, hiszen minden szinten és sarkon meglepő és váratlan fordulatokat sorakoztathat fel. Azok, akik bíznak abban, amit mondok, és akik nyílt és készséges szívvel követnek Engem, könnyebbnek fogják találni ezt az utazást, mint mások. Azonban sokan, az utazás elején nagyon magabiztosak, lehet, hogy túl gyorsan mennek, és nagyokat ugranak, hogy megpróbálják megmászni a csúcsot. Ezek azok az emberek, akik nagyot fognak esni, és a hegy aljáig való leereszkedésük a legfájdalmasabb lesz.
Mások, akik nem tapasztalt hegymászók, de követik a világos utasításokat, amelyeket Az ad nekik, Aki vezeti őket, a legtöbb esetben elsőként érnek fel a csúcsra.
Bizalmuk, türelmük és az akaratuk, hogy a csúcsot mindenáron elérjék, nagy energiát és lelkesedést fog biztosítani számukra, ami fenntartja majd őket a csúcsra való felkapaszkodás során. Azok, akik nem állnak meg rendszeresen inni, hogy oltsák szomjukat, kiszáradnak, akik pedig elfelejtenek élelmet vinni magukkal, megfogyatkoznak erejükben.
Ennek az utazásnak minden lépése új kihívásokat hoz magával, veszélyes kanyarokat és szinte megmászhatatlannak tűnő sziklákat. ….”
…
33 Nekik valóban erős hitük volt! Hitük által országokat hódítottak meg, igazságosan uralkodtak, megkapták Isten ígéreteit, bezárták az oroszlánok száját, 34 eloltották a dühöngő tüzet, megmenekültek a kard általi haláltól, felerősödtek a gyengeségből, hősökké lettek a csatában és megfutamították az ellenséges seregeket.
35 Asszonyok a hitük által visszakapták halottaikat, akik újra életre keltek. Másokat megkínoztak, mert visszautasították a szabadulást, hogy majd jobb feltámadásban legyen részük. 36 Egyeseket kigúnyoltak és megkorbácsoltak, másokat megbilincseltek és börtönbe zártak. 37 Voltak, akiket kövekkel dobáltak halálra, másokat kettéfűrészeltek, vagy karddal öltek meg.
Egyesek közülük csupán báránybőr, vagy kecskebőr ruhát viseltek, bujdostak, és szegénységben éltek. A többiek gonoszul bántak velük és elnyomták őket. 38 Pusztákon és a hegyek között bujdostak, barlangokban és földbe vájt odúkban rejtőztek. Rájuk nem volt méltó a világ!
39 Bár a hitük miatt mindannyian kedvesek voltak Isten számára, mindeddig még nem kapták meg, amit Isten ígért nekik. 40 Isten ugyanis valami jobbat tervezett a számunkra, ezért a hitnek ezek a hősei is csak velünk együtt fogják elérni a tökéletességet.
Kövesd Jézus példáját!
12.1 A hit embereinek ez a nagy serege körülvesz bennünket! Az ő életük mutatja meg igazán, mit jelent a hit. Ezért mi is dobjunk le magunkról minden terhet, amely akadályoz bennünket a futásban, s még azokat a bűnöket is, amelyek olyan szívósan tapadnak ránk és elgáncsolnak! Kitartással fussuk végig az előttünk lévő versenypályát! 2 Közben le ne vegyük a szemünket Jézusról, aki hitünk elkezdője és befejezője! Ő azért az örömért, amely várt rá, elszenvedte még a kereszten való kivégzést is, és nem törődött a szégyennel, amelyet ez jelentett. Most pedig elfoglalta a helyét Isten trónjának jobb oldalán.”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+11-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
———-
“2014. július 31. csütörtök, 15:50
….
Egyházam továbbra is fennmarad az idők végezetéig, mert Én Magam Vagyok az Egyház.
Szeretett Jézusotok”