Címke: hamis tisztelet

Az antikrisztus anyagi támogatásokat fog létrehozni a vállalatok, szervezetek, valamint a jótékonysági szervezetek csalogatására, hogy az ő új egy – világkereskedelmi központjának dolgozzanak

Igazság Könyve:

“2013.10.19 20:20

Drága szeretett leányom, hívom mindazokat a tanítványaimat, akik meghallottak Engem, és felismertek ezekben az Üzenetekben, hogy most hallgassanak meg Engem.

Ez a Munka, amellyel megajándékoztak benneteket, Szent. Legyen az bármilyen gyötrelem, ócsárlás, szenvedés és gúny, amelyet talán ezen Üzenetek miatt el kell viselnetek, ne feledjétek, hogy ez a Munka, az Én Munkám. Utolsó Küldetésem, mely Isten prófétája által adatik a világnak, egy nagy ajándék az emberiség számára. Emelkedjetek felül a gúnyolódáson, melynek tanúi lesztek, és vegyétek tudomásul, hogy ezt a gonosz váltja ki, próbálkozván, hogy megállítsa az Igazságot. Az Igazságot – Szent Szavamat – össze fogják taposni, és a Pokol mélységéből elszabadult összes démon mindent meg fog tenni, ami csak lehetséges, hogy elhallgattassa Hangomat.

Azokon a lelkeken keresztül munkálkodván, akik nyitva hagyták magukat a fertőzésnek, a Sátán gonosz munkája hamarosan Szentírásként lesz álcázva és bemutatva a világnak. Az új tan, fogják mondani, isteni sugalmazás volt Tőlem, Jézus Krisztustól. Fel fogják hívni az egész világ figyelmét, amint ezt rétegről rétegre feltárják és megtapsolják, különösen a szekuláris világ. Azok, akiktől sohasem várnátok, hogy tiszteletet tanúsítsanak Isten iránt, lesznek az elsők a sorban, akik átölelik az eretnekség sorozatát – az ellenem elkövetett hazugságokat -, amint feltárják azokat.

Olyan nyilvános megtiszteltetésben lesz része a Katolikus Egyháznak, mint soha azelőtt, a világ médiája és a politikai elitek részéről. Mint soha azelőtt, úgy fogják az ateisták és a vallási felekezetek kitárni karjaikat – beleértve azokat is, akik nem tisztelnek Engem – és térdre borulni, azokat tisztelvén, akik azt mondják, hogy ők Istentől valók.

Amikor a Rólam készített kép eltűnik, és többé azt már nem lehet látni, vagy amikor már nem lehet rátalálni Keresztjeimre, a Szent Bibliákra, a Szent Misekönyvekre, a Rózsafüzérekre, a medálokra és a Benedek Keresztekre, akkor tudni fogjátok, hogy a fenevad uralkodása elkezdődött.

A világ az antikrisztus dicsőségét fogja zengeni. Alig fogja a békét létrehozni – a hamis békét -, amelyet azon háborúk miatt hoz létre, amelyeknek kitörésében segített, máris megdöbbentő nyilatkozatokat fog tenni. Ő, az antikrisztus, azt fogja állítani, hogy üzeneteket kapott az Atyaistentől, és ezek hitelesnek fognak tűnni. Ezt követően majd látni lehet őt, amint okkult erejét használva, sokakat meggyógyít, és úgy fog tűnni, hogy nagy lelki ajándékok birtokában van. Sokan el fognak csodálkozni az úgynevezett „csodák” miatt, amelyeket látszólag tenni fog, és a világ imádni fogja őt, és a lábai elé fog borulni. Aztán, az antikrisztus azt fogja állítani magáról, hogy ő Jézus Krisztus, az Emberfia, és azt fogja mondani, hogy eljött az idő számára, hogy visszaszerezze a világot, és megmentse az egész emberiséget. Aki ellen mer szegülni ennek a mocsokságnak és trágárságoknak, mely a fenevad szájából fog ömleni szigorúan meg lesz büntetve.

Ebben az időben – a Sátán világnak okozta fertőzése miatt – a bűn annyira el lesz terjedve, hogy az emberi méltóság a legalacsonyabb szintre fog süllyedni, és minden nyilvános helyen látni lehet majd az erkölcstelenséget, a bujaságot, a kapzsiságot és minden más, Isten Szemében gonosznak számító bűnt. Mivel a bűnt természetes emberi hibának fogják nyilvánítani, és mivel azt fogják nektek mondani, hogy Isten nem fog benneteket elítélni gyenge emberi tulajdonságotok miatt, sokan a lelkükben, minden szégyen nélkül, magukévá fogják tenni a bűnt.

A világ hírességei, szórakoztatói, a média, a filmsztárok, mind követelni fogják, hogy az antikrisztussal mutatkozhassanak, és az ő képe sokkal szembetűnőbb lesz, mint bárki másé, aki előtte jött. Ő több nyelvet folyékonyan fog beszélni, jóképű lesz, nagy humorérzékkel és rendkívüli kommunikációs készséggel fog rendelkezni. Ő nagyon óvatos lesz azzal kapcsolatban, amit Istenről mond, és sohasem fog az Isten Anyjára utalni *, mivel Rá (Isten Anyjára) úgy fognak tekinteni, mint akinek már nincs további szerepe.

Az antikrisztus interjúi gyakoriak lesznek a televízióban, és az emberek ragaszkodni fognak minden szóhoz, ami szájából jön. Befolyással lesz majd minden nemzet politikusaira, és fejedelemhez méltó módon fognak bánni azokkal, akiket együtt lehet majd látni vele. De ennek itt még nem lesz vége.

Idézeteit prédikálni fogják minden templom szószékéről. Minden egyházban nagy tiszteletnek és tisztségnek fog örvendeni, míg végül ő fog Babilon új templomának új trónján ülni. Befolyása ki fog terjedni minden bankra, a kereskedelmi törvényekre és a világgazdaságra. Az antikrisztus anyagi támogatásokat fog létrehozni a vállalatok, szervezetek, valamint a jótékonysági szervezetek csalogatására, hogy az ő új egy – világkereskedelmi központjának dolgozzanak. Nagy vagyonra fognak szert tenni azok, akik az antikrisztus birodalmának részesei akarnak lenni. Mindenkinek, aki hűséget esküszik neki, akár vallási szertartásokon, üzleti vagy kereskedelmi megállapodások által, viselnie kell a bélyeget (a fenevad bélyegét). Azok, akik elfogadják a bélyeget, ami egy bankkártya és egy különleges chip formájához lesz hasonló, melyet a kezükbe ültetnek be, elveszítik a lelküket az ő javára. Mindazok, akik az Élő Isten Pecsétjét viselik, meg fognak menekülni az antikrisztus karmai közül, és immúnisak lesznek a rémtettekkel szemben. Ne hagyjátok figyelmen kívül ezt a figyelmeztetést. Ne féljetek ettől, mert ha követitek utasításaimat, védelemben részesültök.

Sok könnyet ontottam, miközben ezt az Üzenetet adtam nektek, és ezért oly nagy a benned lévő Fájdalmam ebben az időben, leányom. Vigasztaljatok meg Engem azzal, hogy Irgalmamért és Védelmemért kiáltotok.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-antikrisztus-anyagi-tamogatasokat-fog-letrehozni-a-vallalatok-szervezetek-valamint-a-jotekonysagi-szervezetek-csalogatasara-hogy-az-o-uj-egy-vilagkereskedelmi-kozpontjanak-dolgozzanak/

* “sohasem fog az Isten Anyjára utalni”: vö.: “magas hölgy”

 

—–
Római katolikus:
2018-10-19

28. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Krisztusban nyerjük el a mennyei örökséget a Szentlélek által.
Testvéreim!
Krisztusban nyertük el mi is az örökséget Isten rendelése szerint, aki mindent szabad elhatározásából tesz. Szolgáljunk hát fölsége dicsőségére, mi, akik már korábban is Krisztusba vetettük reményünket. Benne kaptátok meg ti is a megígért Szentlélek pecsétjét, miután hallottátok az igazságról szóló tanítást, üdvösségetek evangéliumát, és hittetek benne. Ő a foglalója örökségünknek, annak, hogy teljesen megváltva övéi legyünk az Isten fölségének dicsőségére.
Ez az Isten igéje.
Ef 1,11-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának. 12b. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Örvendezzetek, igazak, az Úrban, * a szentekhez dicséret illik.
Dicsérjétek az Urat citerával, * tízhúrú hárfán zengjetek néki.
Hívek: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
E: Sziklaszilárd az Úr igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * tele van a föld az Úr irgalmával.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
E: Boldog az a nemzet, amelynek az Úr az Istene, * a nép, amelyet örökségül választott magának.
Letekint Isten a mennyből, * és látja mind az emberek fiait.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
Zsolt 32,1-2.4-5.12-13

ALLELUJA
Kegyes szemed legyen rajtunk, Istenem, * amiképpen bízunk benned! Zsolt 32,22 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus buzdítja apostolait, hogy félelem nélkül hirdessék az evangéliumot, mert Isten nem feledkezik meg róluk.
Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól!
Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne kerülne; sem olyan titok, amely ki ne tudódnék. Amit szűk körben bizalmasan mondtatok, nyilvánosan elbeszélik, és amit zárt ajtók mögött fülbe súgtatok, szájról szájra adják.
Mint barátaimnak, azt mondom nektek: ne tartsatok azoktól, akik megölik a testet, de többre nincs hatalmuk. Megmondom nektek, kitől féljetek. Féljetek attól, akinek – azonfelül, hogy megöl – arra is hatalma van, hogy kárhozatra vessen. Újból mondom: ettől féljetek!
Nemde öt veréb sem ér többet, mint két krajcár? Isten mégsem feledkezik meg egyetlen egyről sem. Sőt, számon tartja fejetek minden hajszálát is. Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,1-7″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-19


——
Görög katolikus:

Jézus kiküldi hetvenkét tanítványát

10 Ezután az Úr kijelölt a tanítványai közül további hetvenkét[a] tanítványát, és kettesével elküldte őket azokba a városokba és helyekre, ahová menni szándékozott. Ezzel küldte ki őket: „Látjátok, milyen sok az aratnivaló, és milyen kevés az aratómunkás! Imádkozzatok hát, és kérjétek az Aratás Urát, hogy küldjön még több aratót, hogy a gabonáját learassák! Menjetek! Vigyázzatok, mert úgy küldelek ki benneteket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal pénzt, ennivalót vagy másik sarut, és útközben ne álljatok le beszélgetni!

Ha egy házba bementek, először ezt mondjátok: »Békesség ennek a családnak«! Ha békeszerető ember lakik abban a házban, a békességetek megnyugszik rajta, ha nem, akkor a békesség visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanannál a háznál, azt egyétek és igyátok, amivel ott megkínálnak, mert a munkás megérdemli a bérét! Ne járjatok házról házra! Ha olyan városba értek, ahol szívesen látnak titeket, fogadjátok el, amivel megkínálnak, és nyugodtan egyétek meg!

Gyógyítsátok meg a betegeiket, és hirdessétek nekik: »Megérkezett hozzátok Isten Királysága!« 10 Ha pedig valamelyik városban nem látnak szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: 11 »Még a városotok porát is lerázzuk a lábunkról![b] De azt tudjátok meg, hogy Isten Királysága megérkezett hozzátok!« 12 Mondom nektek: Sodoma lakóinak elviselhetőbb lesz a helyzete az ítélet napján, mint az ott lakóknak.”

Szemrehányást tesz a hitetlen városoknak

13 „Jaj neked, Korazin és népe! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban vagy Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, ők már régen zsákruhában és hamuban ülve Istenhez fordultak volna. 14 Bizony, az ítélet napján Tírusz és Szidón népének tűrhetőbb lesz a sorsa, mint a tiétek! 15 És te, Kapernaum, azt hiszed, hogy az égig fognak magasztalni? Nem! A halál országába fogsz süllyedni!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10%3A1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

2.1 Testvéreim, akarom, hogy tudjatok róla, milyen sokat küzdök értetek, és mindazokért a Laodicea városában és máshol élőkért, akik személyesen nem ismernek engem. Azért küzdök, hogy mindannyian felbátorodjanak, és hogy az isteni szeretet kösse össze őket. Azt akarom, hogy megtapasztalják a valódi megértésből származó bizonyosságot, és hogy egyre mélyebben megértsék Isten titkát, amely nem más, mint maga Krisztus. Őbenne rejtette el Isten a bölcsesség és tudás minden kincsét.

Mindezt azért mondom, hogy senki se csapjon be titeket a rábeszélő képességével. Testben ugyan most távol vagyok tőletek, szellemben azonban közöttetek vagyok, és örülök, mert látom, hogy rend van köztetek, és rendíthetetlenül bíztok Krisztusban.

Krisztusban éljetek!

Éppen ezért, mivel befogadtátok Jézust, mint Krisztust és Urat, egész életmódotokat igazítsátok hozzá! Mélyen gyökerezzetek bele Krisztusba — ő legyen az a szilárd alap, amelyre az életetek felépül! Erősödjön meg a benne való hitetek, és mindenben szüntelen adjatok hálát Istennek — ahogyan azt tanultátok!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+2%3A1-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/19

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 
 
VIDEO:
A fenevad bélyege azaz a verichip veripay rendszere működés közben .
—–