Címke: hamis próféta

Hamis Próféta is felemeli majd a hangját egy bárányhoz hasonlóan

Igazság Könyve:

Jaj nektek csalók, mert ti nem Tőlem vagytok!

  1. december 4. szerda, 10:30

Drága, szeretett leányom, tudd, hogy minden Szó, amely az Ajkamat elhagyja, Annak Ajkáról származik, Aki küldött Engem. Minden figyelmeztetés, amely ezen Üzenetek által adatik a világnak, Tőle származik, Aki Mindenható. Én Atyám Nevében jövök, és Ő azért küld Engem, hogy még a Második Eljövetelem Nagy Napja előtt előkészítsem az utat a Föld felszentelésére.

Egyedül az Én Hangom hozza el azokat a híreket, amelyeket Atyám szeretne gyermekeivel tudatni. Ezek az egyedüli üzenetek, amelyek nyilvánosságra hozzák az Igazságot az istentelen kettőről, akik a nagy hitehagyás által ketté fogják szakítani a világot. Sehol sem fogjátok hallani az Igazságot Második Eljövetelemmel kapcsolatosan, mert közületek senki sem kapott felhatalmazást arra, hogy annak az Egynek a nevében beszéljen a világhoz, Aki megteremtett benneteket.

Amikor a végidők hiteles prófétája felfedi számotokra az Igazságot, úgy a Hamis Próféta is felemeli majd a hangját egy bárányhoz hasonlóan, aki úgy fog beszélni, mintha Isten Igaz Szavát mondaná. S aztán, ahogy a Föld királya – a gonosz – a Menny beavatkozása ellen harcol, több száz hamis próféta fog kiemelkedni közületek, akik sohasem fogják nektek az Igazságot mondani. Látomásaik és szavaik, amelyek a saját elképzeléseikből fakadnak – és sok esetben a gonosz szellemtől –, azokat a jó dolgokat fogják kinyilvánítani számotokra, amelyeket hallani szeretnétek. Ők meg fognak nyugtatni benneteket, amikor megnyugvásra lesz szükségetek, de félre fognak vezetni majd titeket. A békéről fognak beszélni, amikor nem is lesz béke, az Igazságról, amikor eretnekség lesz, bőséges termésről, amikor éhínség lesz. Ti soha nem fogjátok hallani tőlük az Igazságot, mivel ezek a hazugok, nem akarnák magukra vonni a haragotokat.

Az Igazság felkészít benneteket arra, hogy megküzdjetek az Atyám Könyvében megjövendölt nehéz idők valóságával. Ez azért adatott nektek, hogy erőssé tegyen titeket. De a hamis próféták, akik köztetek kóborolnak, meg fognak téveszteni benneteket, és azt fogják mondani, hogy minden dolog jó – akkor is, ha azok rosszak, vagy éppen szentek –, amikor valójában nem is azok. Ők a farkasokat fogják védelmezni, akik fel akarják falni Isten gyermekeinek a lelkét. A szeretetről szóló szavaik és a Szentírásból vett idézeteik csak arra fognak szolgálni, hogy megtévesszenek benneteket. Mégis, közületek sokan a hazugságokat fogják megölelni, ahelyett, hogy szembe néznének az Igazsággal.

Jaj nektek csalók, mert ti nem Tőlem vagytok! Amikor Hozzám jöttök, és ezt mondjátok: „De Jézus, mi mindnyájan csak az Örömhírt akartuk terjeszteni”, akkor Én ki foglak dobni benneteket, és száműzöttek lesztek. Ti elárultatok Engem azzal, hogy hazudtatok azon küldetésetekről, amelyek soha nem adattak nektek. Megtagadtatok Engem azáltal, hogy ellentmondtatok Nekem, és amikor nyilvánosan azt állítottátok, hogy az Én Szavam hazugság.

Ne próbáljatok soha Isten Beavatkozásának útjába állni, mert az Ég meg fog nyílni, és ti lesztek az elsők, akikre le fogok sújtani az utolsó napon, beleértve a hamis prófétát és a fenevadat is.

A büntetés azokat fogja sújtani, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben jönnek, és akiknek csak egyetlen céljuk van: hogy meghamisítsák és akadályozzák Isten Szavát. Amint az Armageddon csatája közeledik, és a Sátán serege elindítja Isten gyermekei ellen ezt a dühöngő háborút, nektek azonnal félre kell állnotok, mert ha nem teszitek, akkor Isten Haragjával kell szembe néznetek, és nem lesz Kegyelem számotokra, sem azok számára, akik lenyelik a hazugságokat, melyeket kiköptök a szátokon, csakhogy szembeszálljatok az Igazsággal.

Üdvözítőtök

https://masodikeljovetel.hu/jaj-nektek-csalok-mert-ti-nem-tolem-vagytok

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/12/04

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-12-04

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Arra fogják őket kérni, hogy egy új esküvel ígérjenek hűséget, hogy továbbra is hűek maradnak az Egyházhoz

BKP: Európa püspökei, lássátok át és szegüljetek szembe!

vkpatriarhat.org/hu/europa-puspokei-2/

Igazság Könyve:

Arra fogják őket kérni, hogy egy új esküvel ígérjenek hűséget, hogy továbbra is hűek maradnak az Egyházhoz

  1. augusztus 18. vasárnap, 17:45

Drága, szeretett leányom, a hamis próféta terve, hogy megtévessze a világ papságát, elkezdődött.

A Katolikus Egyház megújításának és újjászületésének leple alatt, az Egyház minden papját lelkigyakorlatra fogják küldeni, hogy az új apostolkodás elfogadására ösztönözzék őket. Ez széles körben el fog terjedni, és sokaknak azt fogják mondani, hogy a cél az, hogy az igazságosság nevében a világon mindenkit egyesíteni kell. Ez az új küldetés – fogják mondani – fel fogja karolni a világ szegényeit, és arra fog törekedni, hogy egységet hozzon létre. Arra fogják őket kérni, hogy egy új esküvel ígérjenek hűséget, hogy továbbra is hűek maradnak az Egyházhoz. Nem fogják kérni tőlük, hogy Bennem vagy Szent Szavamban higgyenek. Ehelyett ők azoknak az új önjelölt vezetőknek fognak hűséget esküdni, akik átvették Péter Székét.

Ne essetek tévedésbe: Azoktól, akik a Pappá szentelés Ajándékával vannak megajándékozva, azt fogják kérni, hogy vegyenek részt egy csalásban, ahol nem Én, Jézus Krisztus leszek előtérben, bár ez úgy fog tűnni, mintha az lenne a helyzet. A pénz lesz a hajtóerő: egy új pénzügyi szervezetet fognak majd létrehozni, hogy ellenőrizzék a pénzügyi alapok hasznosítását annak biztosítására, hogy azt valóban a szegények javára fordítsák.

Ha a Pappá szenteltségeteken bármilyen változtatást is alkalmaztok, és aztán olyan valakinek ajánljátok fel életeteket, aki minden kapcsolatot megszakít Velem, akkor már nem lesztek alkalmasak szolgálni Engem. Minden úgy fog tűnni, hogy csak le van egyszerűsítve Isten Szemében. A terv az lesz, hogy meggyőzzék felszentelt szolgáimat, hogy önként vegyenek részt az utálatban, mely össze fogja kapcsolni a társadalmi és a szekuláris világot azzal az egyházzal, melyet Én, Jézus Krisztus alapítottam.

Így fognak megsérteni Engem. A hitetlenek meg fognak tapsolni minden arra tett erőfeszítést, mely felkarolja a szekularizmust, és ezt egy jó dolognak fogják tartani az új, úgynevezett mai modern társadalom számára.

Hamarosan furcsának fog tűnni a Keresztények számára, amikor majd azt látják, hogy a szekuláris világ tagjai milyen lelkesen ölelik át a Katolikus Egyházat. De sokan félre fogják seperni kétségeiket, és elvetik aggodalmaikat, mivel elesnek majd a nagy csalás miatt. Az Egyház forradalmasítására hozott e terv magjában az Irántam való gyűlölet rejlik, és mindaz iránt, amit Én az Egyháznak adtam. Az elkövetkezendő napokban mindent meg kell kérdőjeleznetek. Kérjetek magyarázatot, amikor megváltoztatják Tanításaimat, és elferdítik azokat csak azért, hogy az megfeleljen a pogányoknak. Egyetlen Általam kiválasztott tanítványnak sem adható meg soha az a hatalom, hogy ezt megtegye, mert az egy istenkáromlással érne fel.

Jaj, azoknak, akik megengedik, hogy Szent Szavamat meghamisítsák, és teret engednek a változtatásnak csak azért, hogy tiszteletet mutassanak azok iránt, akik letagadnak Engem.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/arra-fogjak-oket-kerni-hogy-egy-uj-eskuvel-igerjenek-huseget-hogy-tovabbra-huek-maradnak-az

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/08/18

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-08-18

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Egyházam a Földön a legnagyobb üldöztetést szenvedi el a kezdetek óta.

Igazság Könyve:

Amikor az égből küldött prófétákról gyűlöletet terjesztetek, akkor olyan bűnt követtek el, amelynek iszonyú következményei lesznek

  1. június 24., vasárnap, 5.30

Drága, szeretett leányom, megszakad a szívem, amikor azokat látom, akik azt mondják magukról, hogy Isten követői csak azért, mert az Ő törvényeivel hivalkodnak. Ők képmutatók.

Ők azok, akik azt mondják, hogy Atyám Tízparancsolatát követik, mégis úgy érzik, hogy elítélhetnek másokat, akik vétkeznek.

Először a Szentírást veszik elő azzal a szándékkal, hogy hazugságot hirdessenek, elősegítvén az úgynevezett toleranciát, és ezzel ők nagyon megsértenek Engem.

Ezek azok az emberek, akik azt mondják, hogy helytelen hinni az Isteni Gondviselésben.

Ezek azok az emberek, akik évszázadok során megkérdőjelezik az égből küldött prófétákat, és aztán felhasználván Szent Szavamat, mely a Szentírásba foglaltatott, megpróbálják megcáfolni őket.

Minden olyan ember, aki tagadja Szent Szavamat, hűtlen Hozzám.

Minden olyan embernek, aki a lelki és szellemi felsőbbrendűsége miatt távol tartja magát testvéreitől, nagyon óvatosnak kell lennie.

Minden olyan ember, aki arra használja a Szentírást, hogy az Igazság egy kiforgatott változatát mutassa be, meg lesz büntetve.

Félre fogok állítani minden olyan embert, aki feláll, és hirdeti az Igazságot, de elutasítja Szent Szavamat, amelyet ezekben a végidőkben a világnak adok.

Ti a lelki féltékenység bűnével vétkeztek, és ezért büntetéssel kell majd szembenéznetek.

Amikor ti az égből küldött prófétákról gyűlöletet terjesztetek, olyan bűnt követtek el, melynek iszonyú következményei lesznek.

Azáltal, hogy ezt megteszitek, nemcsak hazugságot hirdettek, hanem gátoljátok Isten Szavát is.

Azt kérem, hogy most hagyjátok abba a gyötrelem és a rágalom hadjáratát. Soha nem fogjátok megakadályozni, hogy Szavamat meghallják.

Miért próbálkoztok azzal, hogy gyötrelmet okozzatok ennek a Küldetésnek? Nem tudjátok, hogy most a Szentlélek tüze nem tudna ilyen módon terjedni, ha ezek nem égi Üzenetek lennének?

A gonosz kihasznál benneteket, és semmitől sem fog visszariadni, hogy megakadályozza ezen Üzenetek átadását a világnak.

Üzenet a klérusnak

Ti, akik fogadalmat tettek, mint Egyházam felszentelt szolgái a Földön, hallgassatok most meg Engem:

Amikor nyilvánosan visszautasítjátok Üzeneteimet, és megakadályoztok Engem, Jézusotokat, ebben a lelkeket mentő küldetésben, akkor az összes bűn közül a legnagyobbat követitek el.

Ezért szenvedni fogtok, és a Tisztítótüzet a Földön fogjátok megtapasztalni. Minden férfi, nő és gyermek tanúja lesz az Ég ellen elkövetett bűncselekményeteknek.

Prófétáim téves értékelése a lelki ürességeteket fogja eredményezni, és lelketek olyan gyötrelmet fog elszenvedni, mint senki más.

Ha ti az Én felszentelt szolgáim vagytok, és nem vagytok biztosak a Hangomban, amint az most hozzátok szól, akkor csendben kell maradnotok. Imádkoznotok kell a megkülönböztetés kegyelméért, mielőtt megfontolnátok Szavam elutasítását.

Több ezer felszentelt szolgám nem fogja felismerni Szent Szavamat, amelyet ezen a prófétámon keresztül a végidőkre küldök. Mennyire megtöri ez a Szívemet!

Sokan az Antikrisztus uralkodása alá fognak esni, és elhagyják majd földi Egyházamat.

Sok felszentelt szolgám fog Egyházam üldözőinek oldalára állni. A csábítás már elkezdődött.

A csaló most készít fel benneteket, hogy elutasítsatok Engem, és büszkeségetek megakadályoz titeket, hogy ezt meglássátok.

Sok felszentelt szolgám nem lesz elég bátor ahhoz, hogy támogassa Egyházamat a Földön. Sokan a Hamis Próféta oldalára fognak állni, és elutasítják nyájamat, akiknek hite lehetővé teszi számukra, hogy keressék az Igazságot.

Nem tudjátok, hogy Én vagyok az Egyház?

Nem tudjátok, hogy az Egyház a saját Keresztre feszítését fogja elszenvedni, ahogyan azt Én is elszenvedtem?

Az Egyházat kínozni fogják. Úgy fog tűnni, mintha keresztre lenne feszítve, és sokan azt fogják gondolni, hogy meghalt. De a Föltámadásomhoz hasonlóan a szemetek láttára fel fog támadni, hogy újra éljen, és már soha többé nem lehet megsemmisíteni.

Figyelmeztetlek benneteket, Felszentelt szolgáim, akik nem ismeritek fel az időt, amelyben éltek, hogy legyetek éberek, mivel Egyházam a Földön a legnagyobb üldöztetést szenvedi el a kezdetek óta.

Nektek fel kell készülnötök, és ki kell nyitnotok a szemeteket.

Mikorra gondoltátok, hogy Én eljönnék, és figyelmeztetnélek benneteket? Azt gondoltátok, hogy ez csak valamikor a távoli jövőben lehetséges? Hogy ez sohasem történhet meg a ti életetek során?

Második Eljövetelem ideje nagyon közel van.

Nemsokára elválasztom a jókat a rosszaktól, miután minden kísérletre sor került, hogy az emberiség nagy része megtérhessen.

A ti felelősségetek, hogy nyitva tartsátok elméteket, szíveteket és lelketeket.

Szükségem van rá, hogy válaszoljatok a kérésemre, hogy segítsetek Nekem annyi lélek megmentésében, amennyi csak lehetséges.

Kövessetek Engem. Ez a ti elhívatottságotok.

Ezért ígértetek hűséget Nekem, Jézusotoknak.

Ti nem a saját feltételetekre tettetek fogadalmat.

Meg kell engednetek Nekem, hogy vezesselek benneteket, és segítenetek kell földi Egyházam megvédésében.

Sok kárt okoztak Egyházamnak. Az Én Egyházam azokból áll, akik szeretnek Engem, beleértve minden felszentelt szolgámat is.

Nektek erősnek, bátornak és hűségesnek kell lennetek. Nektek nem szabad a félelmet megengednetek, vagy, hogy a fenevad felfalja a lelketeket.

Hallgassátok meg Szavamat, mielőtt elítélnétek prófétáimat.

Sohase utasítsátok el Üzeneteimet, még mielőtt a megkülönböztetés kegyelméért imádkoznátok. Még akkor is óvatosaknak kell lennetek, hogy ne tagadjátok meg Isten gyermekeitől a kegyelem ajándékát, amelyet most azoknak a szegény lelkeknek adományozok, akik Tanításaim Igazságára éheznek.

Azoknak mondom, akik nyíltan elutasítják e prófétának adott Szavamat: tudnotok kell, hogy ti majd könyörögni fogtok Hozzám a bocsánatért, amikor az Igazság feltárul előtettek.

Addigra azok számára, akik felelősek azért, hogy a lelkek elfordulnak Szavamtól, már túl késő lesz.

A ti gonosz nyelveteknek köszönhetően azok a lelkek elvesznek számomra, és nem lesz örök életük.

Ha most azért utasítjátok el Szavamat, vagy ítélitek el Üzenetemet, mert hibák vannak bennük, akkor félre lesztek állítva. Akkor ti nem vagytok alkalmasak arra, hogy a nyájamat vezessétek.

Üdvözítőtök,

Jézus Krisztus „

https://masodikeljovetel.hu/amikor-az-egbol-kuldott-profetakrol-gyuloletet-terjesztetek-akkor-olyan-bunt-kovettek-el-amelynek

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/06/24

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-06-24

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A következő pápa, még ha a Katolikus Egyház belső tagjai is választják meg, ő a Hamis Próféta lesz

Igazság Könyve:

„A következő pápa, még ha a Katolikus Egyház belső tagjai is választják meg, ő a Hamis Próféta lesz

  1. április 12. csütörtök, 11:02

Drága, szeretett leányom, még mindig sok ember utasít el Engem a világban, és ez a közvéleménynek is köszönhető.

Oly nagy sötétség ereszkedett le Isten gyermekeire, hogy csak nagyon kevésnek van bátorsága Szent Szavam nyilvános hirdetésére.

A hívőket szóbeli bántalmazások és rosszindulatú gúny által félemlítik meg, amelyeket el kellene viselniük, ha nyilvánosan beszélnének Szent Szavamról.

Még a buzgó követőknek is hiányzik a bátorságuk, hogy felálljanak és harcoljanak az országukba bevezetett gonosz törvények ellen, amelyek Atyám Szavának ellent mondanak.

A papok szégyellnek nyilvánosan kiállni Tanításaim igazsága mellett, attól félve, hogy kiközösítik őket.

Most – jobban, mint eddig – úgy találják, hogy hangjukat lehetetlen meghallani néhány rendtársuk gonosz bűneinek szégyene miatt, amelyet el kell viselniük.

Amikor egy bátor szent szolga úgy dönt, hogy feláll és megvédi tanításaim igazságát, akkor ők rettenetesen szenvednek. Őket a tolerancia, az együttérzés és a szeretet hiányával vádolják, valamint az emberi jogok tiszteletben tartásának hiányával.

Ti látjátok, gyermekeim, hogy Tanításaim igazságait, melyeket Szent Szolgáim mondanak ki, hazugságként kezelik.

A hazugságok – a kiforgatott változatai annak az igazságnak, amelyeket a Szentírás foglal magába – az igazság helyett kerülnek bemutatásra.

A sátán nagyon sok lelket szerzett meg magának – beleértve a vezetőket is Egyházamon belül -, ami azt jelenti, hogy sok ártatlan embernek most nehezére esik hűséget fogadnia Szent Akaratomnak.

Mennyire félreállítottak és félretoltak Engem, engedvén hogy a hazugságok, melyeket Szent Szolgáim elméibe ültettek, a nagy többség által el legyenek fogadva.

Ezek a gonosz hazugságok ezeken is túltesznek.

Szentírásom igazságait, amelyeket a Jelenések Könyve tartalmaz, sok Egyházam értelmezte.  Oly sok változat létezik, melyeknek mindegyike az emberi értelmezésen alapszik.

Az Én szeretett XVI. Benedek Pápám az utolsó igaz pápa ezen a Földön.

A Római Péter, az Én Péterem, az eredeti apostol, a Mennyországból fog uralkodni Egyházam fölött, Örök Atyám parancsnoksága alatt. Aztán, amint Második Eljövetelemkor majd uralkodni jövök, ő fogja kormányozni Isten minden gyermekét, amikor minden vallás Egy, Szent, Katolikus és Apostoli Egyházzá egyesül.

Én csak az igazságot mondom, leányom.

Figyelmeztetnem kell benneteket, hogy most sok önjelölt próféta fog megjelenni, akik ellent mondanak Szent Szavamnak, melyet neked, a végidők igaz prófétájának adok.

Először arról győzik majd meg a híveket, hogy szavaik Tőlem valók.

Szavaik gondosan lesznek kiválogatva, és jelentésük homályos lesz, és kissé zavaró. Sokan nem törődnek ezzel a gyengeséggel, és elfogadják majd üzeneteiket, amelyek úgy tűnnek, hogy összhangban vannak a Szentírással.

Amikor sok lélek lesz már elcsábítva, megkezdődik a támadás.

Ők, leányom, azért lettek küldve, hogy felkészítsék Isten gyermekeit a következő pápa elfogadására, aki szeretett Helytartóm, Benedek Pápa után következik. Ez a pápa, még ha a Katolikus Egyház belső tagjai is választják meg, a Hamis Próféta lesz.

Az ő választói báránybőrbe bújt farkasok lesznek, akik titkos tagjai a szabadkőműveseknek, és a sátán által vezetett gonosz csoportnak.

Ilyen módon próbálja a sátán elpusztítani Egyházamat.

Sajnos ő, ez a Hamis Próféta, sok követőt fog magához vonzani. Azokat pedig, akik ellenszegülnek neki, üldözni fogják.

Addig szaladjatok, gyermekeim, amíg csak tudtok. Mondjatok ellent azoknak a hazugságoknak, amelyek azok által kerülnek bemutatásra, akik megpróbálnak meggyőzni benneteket a Hamis Próféta valódiságáról.

Legyetek erősek. Maradjatok hűségesek Hozzám, Jézusotokhoz. Soha ne kételkedjetek Szent Szavamban.

A Jelenések Könyve Isten igaz szava. Nem hazudik.

Még nem minden benne lévő titok ismert számotokra. Én az Isteni Irgalmasság Máriáján keresztül az egészet ki fogom nyilatkoztatni számotokra, bár az igazságot hevesen fogják támadni, és eretnekségnek fogják tartani.

Ne feledjetek el egy fontos leckét. Az Én időmben a Földön, amikor először jöttem, Szavamat eretnekségként kezelték.

Szavamat, amelyet most adok nektek, Második Eljövetelemkor hasonlóan fogják kezelni a hívők, beleértve felszentelt Szolgáimat is, akik Egyházamat képviselik a Földön.

A sátán sok lelket fog feláldozni, hogy teljesítse utolsó sóvárgását: hogy a legnagyobb szívfájdalmat okozza.

Biztosak lehettek abban, hogy az Általam alapított Katolikus Egyház, amely szeretett Péter Apostolom kormányzása alá volt helyezve, a végidők legnagyobb szenvedését fogja elviselni.

Legyetek résen minden időben. Kérlek benneteket, mondjátok a Keresztes Imahadjárat 44. imáját: „Erő, hogy megvédjem hitemet a Hamis Prófétával szemben.

„Drága Jézus, adj nekem erőt, hogy Tanításaidra összpontosítsak, és hogy Szavadat minden időben hirdetni tudjam. Ne engedd meg soha, hogy a Hamis Próféta bálványozásának a kísértésébe essek, aki önmagát hozzád hasonlónak próbálja bemutatni. Erősítsd Irántad érzett szeretetemet. Add meg nekem a Megkülönböztetés Kegyelmét, hogy soha ne tagadjam meg az Igazságot, amelyet a Szent Biblia tartalmaz, független attól, hogy mennyi hazugságot mutatnak be nekem annak érdekében, hogy hátat fordítsak a Te Igaz Szavadnak. Ámen.”

Az Igazság a Szentírásban van leírva.

A Jelenések Könyve nem nyilatkoztat ki mindent, mert Én, az Isten Báránya csak most jövök, hogy a világ szeme láttára kinyissam a könyvet.

Nem szabad megbízni semmiféle emberi értelmezésben az 1000 éves korszakra vonatkozólag.

Nektek egyedül csak Isten Szavában kell bíznotok.

Szeretett Jézusotok „

http://masodikeljovetel.hu/kovetkezo-papa-meg-ha-katolikus-egyhaz-belso-tagjai-valasztjak-meg-o-hamis-profeta-lesz

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/04/12

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-04-12

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az idő már közel van. Most kezdjetek a túlélésre felkészülni, és maradjatok meg az imában, és Én különleges kegyelmet ajánlok fel a védelmetekre.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/

Ortodox Irgalmasság Vasárnapja

Igazság Könyve:

Oroszország és Kína szakadást okoznak

2011. május 1. 21:00 óra

Szeretett leányom, mondd el a világnak, hogy a felkészítés ideje folyamatban van, vagyis a lelkek felkészítése a Földi új Paradicsomra, arra a Paradicsomra, melyet Én ígértem nektek.

Visszatérésem dátuma nem ismeretes előttetek. De legyetek biztosak abban, hogy Ígéreteim mindig beteljesednek. Irgalmasságom nagy cselekedetét, az emberiség megváltását, senki sem tudja megakadályozni. A sátánnak nincs ilyen hatalma. Leányom, ő, a csaló meg fog semmisülni, nem fogja túlélni. Az ő ideje már nagyon rövid. Figyelmeztetem mindazokat, akik bűneik által követik őt, hogy önmaguk megmentésére nagyon kevés lehetőségük maradt. Nekik most meg kell térniük, ha azt akarják, hogy megmeneküljenek. Talán nektek is, akik követtek Engem, van olyan családtagotok, vagy egy különleges barátotok, aki a bűn útját járja, úgy a ti feladatotok, hogy megpróbáljátok szemeiket az Igazság előtt felnyitni.

Most készüljetek fel arra, hogy elkerülhessétek a fenevad bélyegének felvételét

Sok esemény van most beteljesedésben, úgy a Földön, mint a Mennyben, amelyek meg fogják fordítani a történelem menetét. Ez alatt az idő alatt készüljetek fel mindannyian. Már megmondtam nektek előre, hogy a pénz szűkében lesz, tehát próbáljátok családjaitokat a túlélésre felkészíteni, amennyiben a fenevad bélyegét nem akarjátok elfogadni. Kérlek benneteket, ne ignoráljátok kérésemet.

Most az imacsoportok életfontosságúak, hogy védelmet nyújtsanak számotokra és a világ számára a világpolitikai szervezetek, a bankok és az úgynevezett emberi jogok szervezeteinek üldözésével szemben. Az ő céljuk az, hogy hatalmat és ellenőrzést gyakoroljanak fölöttetek, gyermekeim, bár ezt közületek sokan nem látják. De idővel mindezt látni fogjátok. Ez az idő már közel van. Most kezdjetek a túlélésre felkészülni, és maradjatok meg az imában, és Én különleges kegyelmet ajánlok fel a védelmetekre. Kérlek benneteket, ne rémüljetek meg mindattól ami bekövetkezik, az Irántam való hűségetek lesz az, ami számít.

Amint az Egy Világhatalom átveszi az ellenőrzést a Közel-Kelet fölött, el fogtok csodálkozni, hogy milyen sok országot von majd ellenőrzése alá. Milyen sok ártatlan lélek fogja azt hinni, hogy ez az új politikai rendszer a békét ajánlja fel számukra. De ez másként lesz.

Oroszország és Kína szakadást okoznak

Kísérjétek most figyelemmel, amint Oroszország és Kína a harmadik olyan szervezetté válik, mely szakadást fog okozni a világban. Nagyon közel az idő, amikor mindazok közületek, akik az ellenőrzési jogot országaitok fölött átadták, felismerik ennek a sötét politikai csoportnak a hatalmát, amely nem Istentől van, és akik majd megpróbálják nektek előírni, hogy miként éljetek. Az ima segítségével védjétek meg magatokat. Minden nap és minden órában enyhíteni fogom szenvedéseiteket. Vegyetek magatokhoz Engem a Szent Eukarisztia által, és ti olyan erőben fogtok részesülni, mely egy különleges szintre emel benneteket az üldöztetés ideje alatt.

Én, Jézus Krisztus, nem szeretnék pánikot kelteni az életetekben. De nem tudnék félre állni, és azt sem, hogy az előtettek álló eseményekre ne figyelmeztesselek benneteket. Irgalmamból még adok nektek egy esélyt arra, hogy felkészüljetek lelketek gyógyulására és családjaitok létfenntartására is. Készüljetek fel alaposan, hogy elkerülhessétek a bélyeg felvételét. A Nagyfigyelmeztetés kétségtelenül megkönnyít majd minden ilyen üldöztetést, mivelhogy sokan fognak megtérni. Most imádkozzatok, imádkozzatok a globális megtérésért és minden kínszenvedés enyhítéséért, mely az Antikrisztus és a hamis próféta uralkodása alatt fog kibontakozni.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/oroszorszag-es-kina-szakadast-okoznak

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

A Sátán a káoszban tölti ki haragját, és pusztításokat végez az egész világon, de napjai most már rövidek

2011; Május 4; 20:45 óra

Sok a szabálytalanság a Tízparancsolattal, Mózes törvényeivel szemben, amelyeket mostanában elfogadnak, annyi egyszerre, hogy azokat felfogni túl nehéz lenne. Eltűnt a törvényesség és a rend. Hamar eltűnik a szeretet és a nagylelkűség, amelyet egyik szomszédnak a másikkal szemben kellene, hogy tanúsítson. Még hűséges szolgálóim sem vezetik nyájaikat, pedig ők Isten Nevében cselekednek.

https://masodikeljovetel.hu/satan-kaoszban-tolti-ki-haragjat-es-pusztitasokat-vegez-az-egesz-vilagon-de-napjai-most-mar-rovidek

————

Ortodox (Görög keleti):

„A feltámadt Jézus kiküldi tanítványait

16 Ezután a tizenegy tanítvány Galileába ment, arra a hegyre, ahová Jézus mondta nekik. 17 Amint meglátták Jézust, leborultak előtte és imádták őt — bár néhányan kételkedtek. 18 Jézus közel lépett hozzájuk, és ezt mondta: „Mennyei Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön. 19 Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! 20 Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!””

„… Most az imacsoportok életfontosságúak, hogy védelmet nyújtsanak számotokra és a világ számára a világpolitikai szervezetek, a bankok és az úgynevezett emberi jogok szervezeteinek üldözésével szemben. Az ő céljuk az, hogy hatalmat és ellenőrzést gyakoroljanak fölöttetek, gyermekeim, bár ezt közületek sokan nem látják. De idővel mindezt látni fogjátok. Ez az idő már közel van. Most kezdjetek a túlélésre felkészülni, és maradjatok meg az imában, és Én különleges kegyelmet ajánlok fel a védelmetekre. Kérlek benneteket, ne rémüljetek meg mindattól ami bekövetkezik, az Irántam való hűségetek lesz az, ami számít.

Oroszország és Kína szakadást okoznak

Kísérjétek most figyelemmel, amint Oroszország és Kína a harmadik olyan szervezetté válik, mely szakadást fog okozni a világban. Nagyon közel az idő, amikor mindazok közületek, akik az ellenőrzési jogot országaitok fölött átadták, felismerik ennek a sötét politikai csoportnak a hatalmát, amely nem Istentől van, és akik majd megpróbálják nektek előírni, hogy miként éljetek. Az ima segítségével védjétek meg magatokat. Minden nap és minden órában enyhíteni fogom szenvedéseiteket. Vegyetek magatokhoz Engem a Szent Eukarisztia által, és ti olyan erőben fogtok részesülni, mely egy különleges szintre emel benneteket az üldöztetés ideje alatt. …”

https://masodikeljovetel.hu/oroszorszag-es-kina-szakadast-okoznak

„Gyógyulások, jelek és csodák

12 Az apostolok sok jelet és csodát tettek a nép között. Mindannyian egy szívvel-lélekkel együtt voltak a Templom területén, a Salamon oszlopcsarnokában. 13 Akik nem hittek Jézusban, azok nem mertek hozzájuk csatlakozni, de az egész nép nagyra becsülte és dicsérte a hívőket. 14 Egyre többen hittek az Úrban, és csatlakoztak hozzájuk, férfiak és nők egyaránt. 15 Az utcára vitték a betegeket, hordágyakra és matracokra fektették őket, hogy amikor Péter arra megy, legalább az árnyéka essen rájuk. 16 A Jeruzsálem környéki városokból és falvakból is sokan összegyűltek, elhozták a betegeket és a gonosz szellemek miatt szenvedőket, és mindezek meggyógyultak.

Az apostolok kiszabadulnak a börtönből

17 A főpap azonban megtelt irígységgel, és vele együtt a szadduceusok csoportja is, akik támogatták őt. 18 Ezért letartóztatták az apostolokat, és a városi börtönbe zárták őket.

19 De az Úr egyik angyala megjelent éjjel, kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette onnan az apostolokat, és azt mondta nekik: 20 „Menjetek a Templom udvarába, és továbbra is hirdessétek a népnek az örök életet!” „

„Oroszország és Kína szakadást okoznak

2011. május 1. 21:00 óra

Most készüljetek fel arra, hogy elkerülhessétek a fenevad bélyegének felvételét

Sok esemény van most beteljesedésben, úgy a Földön, mint a Mennyben, amelyek meg fogják fordítani a történelem menetét. Ez alatt az idő alatt készüljetek fel mindannyian. Már megmondtam nektek előre, hogy a pénz szűkében lesz, tehát próbáljátok családjaitokat a túlélésre felkészíteni, amennyiben a fenevad bélyegét nem akarjátok elfogadni. Kérlek benneteket, ne ignoráljátok kérésemet.

Én, Jézus Krisztus, nem szeretnék pánikot kelteni az életetekben. De nem tudnék félre állni, és azt sem, hogy az előtettek álló eseményekre ne figyelmeztesselek benneteket. Irgalmamból még adok nektek egy esélyt arra, hogy felkészüljetek lelketek gyógyulására és családjaitok létfenntartására is. Készüljetek fel alaposan, hogy elkerülhessétek a bélyeg felvételét. A Nagyfigyelmeztetés kétségtelenül megkönnyít majd minden ilyen üldöztetést, mivelhogy sokan fognak megtérni. Most imádkozzatok, imádkozzatok a globális megtérésért és minden kínszenvedés enyhítéséért, mely az Antikrisztus és a hamis próféta uralkodása alatt fog kibontakozni.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/oroszorszag-es-kina-szakadast-okoznak

„Megjelenik a tanítványai között

19 Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak. De bezárták az ajtókat, mivel féltek a vallási vezetőktől. Jézus hirtelen megjelent közöttük, és köszönt: „Békesség!” 20 Miután ezt mondta, megmutatta nekik a két kezét és az oldalát. A tanítványok nagyon megörültek, hogy látják az Urat.

21 Ezután Jézus újra azt mondta nekik: „Békesség! Ahogyan engem elküldött az Atya, most én is úgy küldelek el titeket.” 22 Rájuk lehelt, és ezt mondta: „Fogadjátok be a Szent Szellemet! 23 Ha megbocsátjátok valakinek a bűneit, akkor azokra a bűnökre bocsánatot nyer. Ha pedig nem bocsátjátok meg, akkor azokra nem kap bocsánatot.”

Megjelenik Tamásnak is

24 Tamás, akit Ikernek is hívtak, a tizenkét tanítvány közé tartozott, de nem volt ott, amikor Jézus megjelent közöttük. 25 A többiek elmondták neki, hogy látták az Urat, de Tamás így válaszolt: „Csak akkor hiszem, ha a saját szememmel látom és megérintem Jézus kezén a szögek helyét, és ha a kezem az oldalára teszem!”

26 Nyolc nappal később a tanítványok újra összegyűltek, és akkor már Tamás is velük volt. Ekkor Jézus ismét megjelent közöttük, pedig az ajtók zárva voltak. „Békesség!” — köszönt nekik. 27 Azután Tamáshoz fordult: „Tedd ide az ujjadat, és nézd meg a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet, és tedd az oldalamra! Ne kételkedj többé, hanem higgy!”

28 Tamás ezt mondta: „Uram, Istenem!”

29 Jézus ezt kérdezte tőle: „Azért hiszel, mert látsz engem? Boldogok és áldottak, akik bár nem látnak engem, mégis hisznek bennem!”

Miért írta János ezt a könyvet?

30 Jézus nagyon sok csodát tett a tanítványai szeme láttára. Ezek közül azonban sok nincs leírva ebben a könyvben. 31 Amelyek viszont le vannak írva, azokat éppen azért jegyezték fel a számotokra, hogy higgyétek, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a benne való hit által életetek legyen a nevében.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Matthew%2028:16-20;%20%20%20%20Acts%205:12-20;%20%20%20%20John%2020:19-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/05/09

———-

Római katolikus:

2021-05-09

Húsvét 6. vasárnapja

Kezdőének:
Ujjongó szóval hirdessétek, hogy mindenki hallja, hirdessétek mindenütt a földön: megváltotta az Úr az ő népét, alleluja. (Vö. Iz 48,20)

Könyörgés:
Mindenható Istenünk, add, hogy odaadó buzgósággal ünnepeljük Urunk feltámadásának örömnapjait. Engedd, hogy cselekedeteinkkel mindenkor életre váltsuk, amit az emlékezéssel felidézünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Amikor Péter megérkezett (Cezáreába), Kornéliusz (százados) eléje sietett, és a lábához borult, hogy hódoljon neki. De Péter fölemelte. „Állj fel – mondta –, hisz én is csak ember vagyok.” Majd szólásra nyitotta ajkát és ezeket mondta: „Valóban, el kell ismernem, hogy Isten nem személyválogató. Mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt, és az igazságot cselekszi.”
Péter még be sem fejezte a beszédet, és a Szentlélek már leszállt mindenkire, aki hallgatta a tanítást. A zsidókból lett keresztények, akik Péterrel érkeztek, ámulatba estek, hogy a Szentlélek ajándéka a pogányokra is kiáradt. Mert hallották, hogy megkapták a nyelvek adományát, és magasztalják az Istent.
Péter megszólalt: „Meg lehet-e tagadni a keresztvizet azoktól, akik a Szentlelket éppen úgy megkapták, mint mi?” Elrendelte tehát, hogy Jézus Krisztus nevében kereszteljék meg őket. Őt viszont arra kérték, hogy maradjon még náluk néhány napig.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 10,25-26.34-35.44-48

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt. 6. tónus.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet szentséges karjával.
Hívek: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét, * Izrael népe iránt.
H: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Meglátta a föld minden határa, * Istenünk szabadulást hozott nékünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Testvéreim!
Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van! Mindenki, aki szeret, Istentől való, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát, bűneinkért engesztelésül.
Ez az Isten igéje.
1Jn 4,7-10

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Aki szeret engem, megfogadja szavamat, * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk.” Jn 14, 23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért.
Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,9-17

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-05-09

A Sátán a káoszban tölti ki haragját, és pusztításokat végez az egész világon, de napjai most már rövidek

2011; Május 4; 20:45 óra

Sok a szabálytalanság a Tízparancsolattal, Mózes törvényeivel szemben, amelyeket mostanában elfogadnak, annyi egyszerre, hogy azokat felfogni túl nehéz lenne. Eltűnt a törvényesség és a rend. Hamar eltűnik a szeretet és a nagylelkűség, amelyet egyik szomszédnak a másikkal szemben kellene, hogy tanúsítson. Még hűséges szolgálóim sem vezetik nyájaikat, pedig ők Isten Nevében cselekednek.

https://masodikeljovetel.hu/satan-kaoszban-tolti-ki-haragjat-es-pusztitasokat-vegez-az-egesz-vilagon-de-napjai-most-mar-rovidek

„… Most az imacsoportok életfontosságúak, hogy védelmet nyújtsanak számotokra és a világ számára a világpolitikai szervezetek, a bankok és az úgynevezett emberi jogok szervezeteinek üldözésével szemben. Az ő céljuk az, hogy hatalmat és ellenőrzést gyakoroljanak fölöttetek, gyermekeim, bár ezt közületek sokan nem látják. De idővel mindezt látni fogjátok. Ez az idő már közel van. Most kezdjetek a túlélésre felkészülni, és maradjatok meg az imában, és Én különleges kegyelmet ajánlok fel a védelmetekre. Kérlek benneteket, ne rémüljetek meg mindattól ami bekövetkezik, az Irántam való hűségetek lesz az, ami számít.

Oroszország és Kína szakadást okoznak

Kísérjétek most figyelemmel, amint Oroszország és Kína a harmadik olyan szervezetté válik, mely szakadást fog okozni a világban. Nagyon közel az idő, amikor mindazok közületek, akik az ellenőrzési jogot országaitok fölött átadták, felismerik ennek a sötét politikai csoportnak a hatalmát, amely nem Istentől van, és akik majd megpróbálják nektek előírni, hogy miként éljetek. Az ima segítségével védjétek meg magatokat. Minden nap és minden órában enyhíteni fogom szenvedéseiteket. Vegyetek magatokhoz Engem a Szent Eukarisztia által, és ti olyan erőben fogtok részesülni, mely egy különleges szintre emel benneteket az üldöztetés ideje alatt. …”

https://masodikeljovetel.hu/oroszorszag-es-kina-szakadast-okoznak

Vegyetek magatokhoz Engem a Szent Eukarisztia által, és ti olyan erőben fogtok részesülni, mely egy különleges szintre emel benneteket az üldöztetés ideje alatt

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/

Igazság Könyve:

„Oroszország és Kína szakadást okoznak

2011. május 1. 21:00 óra

Szeretett leányom, mondd el a világnak, hogy a felkészítés ideje folyamatban van, vagyis a lelkek felkészítése a Földi új Paradicsomra, arra a Paradicsomra, melyet Én ígértem nektek.

Visszatérésem dátuma nem ismeretes előttetek. De legyetek biztosak abban, hogy Ígéreteim mindig beteljesednek. Irgalmasságom nagy cselekedetét, az emberiség megváltását, senki sem tudja megakadályozni. A sátánnak nincs ilyen hatalma. Leányom, ő, a csaló meg fog semmisülni, nem fogja túlélni. Az ő ideje már nagyon rövid. Figyelmeztetem mindazokat, akik bűneik által követik őt, hogy önmaguk megmentésére nagyon kevés lehetőségük maradt. Nekik most meg kell térniük, ha azt akarják, hogy megmeneküljenek. Talán nektek is, akik követtek Engem, van olyan családtagotok, vagy egy különleges barátotok, aki a bűn útját járja, úgy a ti feladatotok, hogy megpróbáljátok szemeiket az Igazság előtt felnyitni.

Most készüljetek fel arra, hogy elkerülhessétek a fenevad bélyegének felvételét

Sok esemény van most beteljesedésben, úgy a Földön, mint a Mennyben, amelyek meg fogják fordítani a történelem menetét. Ez alatt az idő alatt készüljetek fel mindannyian. Már megmondtam nektek előre, hogy a pénz szűkében lesz, tehát próbáljátok családjaitokat a túlélésre felkészíteni, amennyiben a fenevad bélyegét nem akarjátok elfogadni. Kérlek benneteket, ne ignoráljátok kérésemet.

Most az imacsoportok életfontosságúak, hogy védelmet nyújtsanak számotokra és a világ számára a világpolitikai szervezetek, a bankok és az úgynevezett emberi jogok szervezeteinek üldözésével szemben. Az ő céljuk az, hogy hatalmat és ellenőrzést gyakoroljanak fölöttetek, gyermekeim, bár ezt közületek sokan nem látják. De idővel mindezt látni fogjátok. Ez az idő már közel van. Most kezdjetek a túlélésre felkészülni, és maradjatok meg az imában, és Én különleges kegyelmet ajánlok fel a védelmetekre. Kérlek benneteket, ne rémüljetek meg mindattól ami bekövetkezik, az Irántam való hűségetek lesz az, ami számít.

Amint az Egy Világhatalom átveszi az ellenőrzést a Közel-Kelet fölött, el fogtok csodálkozni, hogy milyen sok országot von majd ellenőrzése alá. Milyen sok ártatlan lélek fogja azt hinni, hogy ez az új politikai rendszer a békét ajánlja fel számukra. De ez másként lesz.

Oroszország és Kína szakadást okoznak

Kísérjétek most figyelemmel, amint Oroszország és Kína a harmadik olyan szervezetté válik, mely szakadást fog okozni a világban. Nagyon közel az idő, amikor mindazok közületek, akik az ellenőrzési jogot országaitok fölött átadták, felismerik ennek a sötét politikai csoportnak a hatalmát, amely nem Istentől van, és akik majd megpróbálják nektek előírni, hogy miként éljetek. Az ima segítségével védjétek meg magatokat. Minden nap és minden órában enyhíteni fogom szenvedéseiteket. Vegyetek magatokhoz Engem a Szent Eukarisztia által, és ti olyan erőben fogtok részesülni, mely egy különleges szintre emel benneteket az üldöztetés ideje alatt.

Én, Jézus Krisztus, nem szeretnék pánikot kelteni az életetekben. De nem tudnék félre állni, és azt sem, hogy az előtettek álló eseményekre ne figyelmeztesselek benneteket. Irgalmamból még adok nektek egy esélyt arra, hogy felkészüljetek lelketek gyógyulására és családjaitok létfenntartására is. Készüljetek fel alaposan, hogy elkerülhessétek a bélyeg felvételét. A Nagyfigyelmeztetés kétségtelenül megkönnyít majd minden ilyen üldöztetést, mivelhogy sokan fognak megtérni. Most imádkozzatok, imádkozzatok a globális megtérésért és minden kínszenvedés enyhítéséért, mely az Antikrisztus és a hamis próféta uralkodása alatt fog kibontakozni.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/oroszorszag-es-kina-szakadast-okoznak

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

A Sátán a káoszban tölti ki haragját, és pusztításokat végez az egész világon, de napjai most már rövidek

2011; Május 4; 20:45 óra

Sok a szabálytalanság a Tízparancsolattal, Mózes törvényeivel szemben, amelyeket mostanában elfogadnak, annyi egyszerre, hogy azokat felfogni túl nehéz lenne. Eltűnt a törvényesség és a rend. Hamar eltűnik a szeretet és a nagylelkűség, amelyet egyik szomszédnak a másikkal szemben kellene, hogy tanúsítson. Még hűséges szolgálóim sem vezetik nyájaikat, pedig ők Isten Nevében cselekednek.

https://masodikeljovetel.hu/satan-kaoszban-tolti-ki-haragjat-es-pusztitasokat-vegez-az-egesz-vilagon-de-napjai-most-mar-rovidek

————

Ortodox (Görög keleti):

„21 Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt;

22 és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte.

23 Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk.

24 Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Lelkéből adott nekünk.

A lelkek megvizsgálása

4.1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba.

2 Az Isten Lelkét erről ismeritek meg: amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van.

3 Amelyik lélek pedig nem vallja Jézust, az nem az Istentől van. Ez az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljön, most pedig már a világban van.

4 Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van.

5 Ők a világból valók, ezért a világ szerint beszélnek, és a világ rájuk hallgat.

6 Mi Istentől valók vagyunk: aki ismeri Istent, az hallgat ránk, aki nem Istentől van, az nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság lelkét és a tévelygés lelkét.”

„Oroszország és Kína szakadást okoznak

2011. május 1. 21:00 óra

Én, Jézus Krisztus, nem szeretnék pánikot kelteni az életetekben. De nem tudnék félre állni, és azt sem, hogy az előtettek álló eseményekre ne figyelmeztesselek benneteket. Irgalmamból még adok nektek egy esélyt arra, hogy felkészüljetek lelketek gyógyulására és családjaitok létfenntartására is. Készüljetek fel alaposan, hogy elkerülhessétek a bélyeg felvételét. A Nagyfigyelmeztetés kétségtelenül megkönnyít majd minden ilyen üldöztetést, mivelhogy sokan fognak megtérni. Most imádkozzatok, imádkozzatok a globális megtérésért és minden kínszenvedés enyhítéséért, mely az Antikrisztus és a hamis próféta uralkodása alatt fog kibontakozni.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/oroszorszag-es-kina-szakadast-okoznak

„11 Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.

12 Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk.

13 Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk.

14 És mi láttuk, és mi teszünk bizonyságot arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül.

15 Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban Isten marad, ő pedig Istenben;

16 és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.”

„… Vegyetek magatokhoz Engem a Szent Eukarisztia által, és ti olyan erőben fogtok részesülni, mely egy különleges szintre emel benneteket az üldöztetés ideje alatt. …”

https://masodikeljovetel.hu/oroszorszag-es-kina-szakadast-okoznak

„20 Ha valaki azt mondja: “Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.

21 Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.

A hit győzelme

5 Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született, és aki szereti azt, aki szülte, azt is szereti, aki attól született.

2 Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait.

3 Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek.

4 Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.

5 Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?”

.

.

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20John%203:21-4:6;%20%20%20%201%20John%204:11-16;%20%20%20%20%201%20John%204:20-5:5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/05/08

———-

Római katolikus:

2021-05-08

húsvét 5. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál apostolt egy látomás Macedóniába hívja.
Második apostoli útja során Pál eljutott Derbébe és Lisztrába is. Itt találkozott egy Timóteus nevű tanítvánnyal, egy hívő zsidó anyának, és egy görög apának fiával. A lisztrai és ikóniumi testvérek dicsérőleg nyilatkoztak róla.
Pál magával akarta vinni útitársul, és ezért a környékbeli zsidókra való tekintettel körülmetéltette, mert mindenki tudta, hogy az apja görög volt. Amikor aztán sorra járták a városokat, (az ott lakó testvéreknek) lelkükre kötötték, hogy tartsák meg az apostolok és a jeruzsálemi presbiterek által hozott végzéseket. Így az egyházak megerősödtek a hitben, és a hívek száma napról napra gyarapodott.
Mivel a Szentlélek megtiltotta, hogy Ázsia-tartományban prédikáljanak, Frígián és a galaták földjén utaztak keresztül. Mízia határához érve megkísérelték ugyan, hogy Bitíniába menjenek, de Jézus Lelke nem engedte meg nekik. Ezért keresztülvágtak Mízián és lementek Troászba. Itt egy éjszaka Pálnak látomása volt. Egy macedón férfi állt eléje ezzel a kéréssel: „Jöjj át Macedóniába, és segíts rajtunk!”
E jelenés után azonnal készen voltunk, hogy elinduljunk Macedónia felé abban a biztos tudatban, hogy Isten rendelt minket oda az evangélium hirdetésére.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 16,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendezzünk Isten előtt, * az egész föld őt dicsérje. (Vö. 2a. vers. – 1. tónus)
Vagy: Alleluja. 1. szám.
Előénekes: Ujjongjatok az Úrnak, minden földek, * szolgáljatok az Úrnak vidámsággal.
Járuljatok színe elé, * vidám énekszóval.
Hívek: Örvendezzünk Isten előtt, * az egész föld őt dicsérje.
Vagy: Alleluja.
E: Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten, * övéi vagyunk, ő alkotott minket.
Az ő népe vagyunk, * legelőjének nyája.
H: Örvendezzünk Isten előtt, * az egész föld őt dicsérje.
Vagy: Alleluja.
E: Valóban jó az Úr, † irgalma örökké megmarad, * és hűsége nemzedékről nemzedékre.
H: Örvendezzünk Isten előtt, * az egész föld őt dicsérje.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 99,2.3.5.

ALLELUJA
Ha Krisztussal együtt feltámadtatok, * keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján! Kol 3,1 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus kiválasztotta övéit a világból, ezért gyűlöli őket a bűnös világ.
Búcsúbeszédében Jézus így szólt övéihez:
„Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt. Ha a világból volnátok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból, mert kiválasztottalak titeket a világból; ezért gyűlöl benneteket a világ.
Emlékezzetek vissza tanításomra: nem nagyobb a szolga uránál! Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják. Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,18-21

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-05-08

Tóra

„Az Örökkévaló elrendeli a népszámlálást Izráelben

1 Az Örökkévaló szólt Mózeshez a Találkozás Sátorában. Ez az Egyiptomból való kivonulás után, a második év második hónapjának első napján történt, a Sínai-pusztában. Ezt mondta az Örökkévaló: 2 „Vegyétek számba Izráel népének egész közösségét! Egyenként írjatok össze minden férfit a családja és nemzetsége[a] szerint. 3 A férfiak közül a húsz éveseket és annál idősebbeket vegyétek számba, vagyis azokat, akik hadkötelesek. Mózes és Áron, ti ketten számoljátok meg őket a hadsereg egységei szerint! 4 Segíteni fog nektek minden törzsből egy-egy férfi, akik egyúttal a nemzetségük vezetői. 5 Ezek a férfiak a következők:

Rúben törzséből Elicúr, Sedéúr fia,

6 Simeon törzséből Selumiél, Cúrisaddaj fia,

7 Júda törzséből Nahsón, Amminádáb fia,

8 Issakár törzséből Netanél, Cúár fia,

9 Zebulon törzséből Eliáb, Hélón fia,

10 József leszármazottjai közül:

Efraim törzséből Elisáma, Ammihúd fia,

Manassé törzséből Gamilél, Pedácúr fia,

11 Benjámin törzséből Abídán, Gideóni fia,

12 Dán törzséből Ahiezer, Ammisaddaj fia,

13 Ásér törzséből Pagiél, Okrán fia,

14 Gád törzséből Eljászáf, Deúél fia,

15 Naftáli törzséből Ahira, Énán fia”.

16 Az Örökkévaló tehát Izráel egész közösségéből kiválasztotta ezeket a férfiakat, akik egyúttal a nemzetségük és a törzsük vezetői is voltak. 17 Mózes és Áron maguk mellé vették ezeket a név szerint kiválasztott férfiakat, 18 és a második hónap első napjára összehívták Izráel egész közösségét. Majd törzsek, nemzetségek és családok szerint számba vették a 20 éves és annál idősebb férfiakat. 19 Mózes úgy végezte el a népszámlálást a Sínai-pusztában, ahogyan azt az Örökkévaló megparancsolta.

20 Minden törzsből összeírták és számba vették a 20 éves és annál idősebb, vagyis a hadköteles férfiakat nemzetségek és családok szerint.[b] Az egyes törzsekben a következő létszámokat találták:

21 Rúben törzsében (Rúben volt Izráel elsőszülöttje) 46 500,

22-23 Simeon törzsében 59 300,

24-25 Gád törzsében 46 650,

26-27 Júda törzsében 74 600,

28-29 Issakár törzsében 54 400,

30-31 Zebulon törzsében 57 400,

32-33 Efraim törzsében (Efraim József fia volt) 40 500,

34-35 Manassé törzsében (Manassé József fia volt) 32 200,

36-37 Benjámin törzsében 35 400,

38-39 Dán törzsében 62 700,

40-41 Ásér törzsében 41 500,

42-43 Naftáli törzsében pedig 53 400.

44-46 Tehát Mózes, Áron és a törzsek képviselői számba vették a férfiakat és ezeket a létszámokat jegyezték föl az egyes törzsekből. Miután ezt elvégezték, összegezték, és úgy találták, hogy Izráel népében a hadköteles, vagyis 20 éves, vagy annál idősebb férfiak száma mindösszesen 603 550 volt.

47 Azonban a Lévi törzsébe tartozókat nem vették számba. 48 Ugyanis az Örökkévaló ezt mondta Mózesnek: 49 „Amikor a népszámlálást végzitek, Lévi törzsét hagyjátok ki, ne vegyétek őket számba, és ne soroljátok őket a többi törzs közé!

50 Parancsold meg a lévitáknak, hogy viseljenek gondot a Találkozás Sátorára, meg mindarra a fölszerelésre, amely abban található. Amikor a tábor úton van, az ő feladatuk a Találkozás Sátorának és fölszerelésének hordozása és őrzése. Amikor letáboroztok, ők sátorozzanak a Találkozás Sátora körül. 51 Amikor a tábor útnak indul, a léviták feladata a Találkozás Sátorának lebontása, s amikor tábort vertek, nekik kell újra fölállítaniuk. Ha bárki más — vagyis nem a léviták közé tartozó — merészelne hozzányúlni a Találkozás Sátorához, annak halállal kell bűnhődnie.

52 Izráel többi törzsei mind a maguk tábori rendje szerint verjenek sátort, és mindenki maradjon a saját törzsi zászlaja közelében. 53 A léviták azonban úgy állítsák fel a sátraikat, hogy vegyék körül a Találkozás Sátorát, nehogy haragra gyulladjak Izráel közössége ellen. A Találkozás Sátorát a léviták őrizzék, és a sátor körüli teendőket csakis ők végezzék!”

54 Ezeket a parancsokat adta az Örökkévaló Mózesnek, és Izráel népe mindent ennek megfelelően tett.

Izráel népének táborozási és vonulási rendje

2.1 Az Örökkévaló szólt Mózeshez és Áronhoz: 2 „Izráel népe a következő rendben táborozzon a Találkozás Sátora körül. Mindenki a maga nemzetségének és törzsének zászlaja alatt verjen sátort, a Találkozás Sátorától bizonyos távolságra.

.

.

.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+Numbers+1%3A1-4%3A20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

„Isten újra megkönyörül népén

2.1 De lesz még annyi Izráel fiainak a száma, mint a homok a tengerparton, amelyet nem lehet megmérni, sem megszámolni. Akkor ahelyett, hogy ezt mondanák nekik: Nem vagytok népem! – ezt mondják: Az élő Isten fiai vagytok!

2 Összegyűlnek majd Júda fiai és Izráel fiai, és egyetlen fejedelmet választanak maguknak. Eljönnek az országból, mert nagy lesz még Jezréel napja.

3 Mondjátok testvéreiteknek: “Népem!” és nővéreiteknek: “Van irgalom!”

Isten perbe száll népével

4 Pereljetek anyátokkal, pereljetek, mert ő nem feleségem, és én sem vagyok a férje! Tüntesse el arcáról a paráznaság jelét, és melléről a házasságtörés jelét!

5 Különben levetkőztetem, és olyan mezítelenné teszem, amilyen születésekor volt. Olyanná teszem, amilyen a puszta, olyanná változtatom, amilyen a szikkadt föld, és szomjan hagyom halni.

6 Fiainak sem irgalmazok, mert paráznaságból születtek.

7 Hiszen paráználkodott az anyjuk, gyalázatos volt szülőjük, mert ezt mondta: Elmegyek a szeretőim után. Ők adnak nekem kenyeret és vizet, gyapjút és lent, olajat és italt.

8 Azért most elrekesztem az útját tövissel, kerítést húzok elé, nem talál rá ösvényeire.

9 Futkos majd a szeretői után, de nem éri el őket, keresi őket, de nem találja. Ezért azt mondja: Visszamegyek első férjemhez, mert jobb dolgom volt akkor, mint most.

10 Nem tudta, hogy én adtam neki gabonát, mustot és olajat. Ezüstöt is bőven adtam neki, meg aranyat, amit a Baalra költöttek.

11 Azért elveszem tőle a gabonát aratás idején, a mustot is szüret táján. Letépem róla a gyapjút és a lent, amely szemérmét takarja.

12 Most leleplezem csupasz testét szeretői szeme láttára, senki sem menti meg tőlem.

13 Megszüntetem minden örömét, ünnepét, újholdját, szombatját és minden ünnepnapját.

14 Elpusztítom szőlőjét és fügefáját, amelyekről azt mondta: Az én keresményem ez, amelyet szeretőim adtak. Vadonná teszem azokat, hadd pusztítsa a mezei vad.

15 Megbüntetem azokért a napokért, amelyeken a Baaloknak tömjénezett, gyűrűvel és nyaklánccal ékesítette magát, úgy ment a szeretői után, engem pedig elfelejtett – így szól az Úr.

Új kezdet

16 Azért most én csábítom őt: elvezetem a pusztába, és szívére beszélek.

17 Azután adom vissza szőlőjét, és az Ákór völgyét a reménység kapujává teszem. Ott majd úgy felel nekem, mint ifjúsága idején, mint akkor, amikor kijött Egyiptom földjéről.

18 Azon a napon férjednek fogsz hívni – így szól az Úr -, és nem hívsz többé Baalnak.

19 Kiveszem szájából a Baalok nevét, nem emlegetik többé nevüket.

20 Azon a napon szövetséget kötök javukra a mezei vadakkal, az égi madarakkal és a földön csúszó-mászó állatokkal. Kiirtom az íjat, a kardot és a háborút az országból, és biztonságban élhetnek.

21 Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával.

22 Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hosea%202:1%20-%202:22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/bamidbar-20210515

Állj ellen a sátán támadásainak. Leányom, a te hited folyamatosan, a nap minden órájában próbára van téve

Igazság Könyve:

„Állj ellen a sátán támadásainak

2011. április 20. szerda; 17:45

Leányom, a te hited folyamatosan, a nap minden órájában próbára van téve, amikor a kívülállók nyomást gyakorolnak rád, hogy ne törődj ezekkel az üzenetekkel. Mindig ez fog történni. Itt az idő, hogy hozzászokj ehhez a gyötrelemhez. Mostanra mindennél biztosabb lehetsz abban, hogy ezek az üzenetek hitelesek, és Tőlem, az Emberiség Isteni Megváltójától, Jézus Krisztustól származnak.

Elszomorít, amikor azt látom, hogy a hívők, különösen azok, akik a csaló hatása alatt állnak, elutasítják Legszentebb Szavamat, melyeket tanúságtételül adok a világnak.

Leányom, elég erős vagy, hogy figyelmen kívül hagyd mindazokat a hangokat, amelyek azt állítják, hogy Isteni forrásokból kapott felhatalmazással szólnak. Rengeteg hamis próféta van jelen ma a világban, és ők nem azok, akiknek vallják magukat. Csak az Én Hangomra hallgass, amint azt korábban már mondtam. Nincs szükséged mások megerősítésére, hogy ezt a szent feladatot folytasd. Idővel ezek a Szent Üzenetek aszerint lesznek elismerve, mint amilyenek valójában. Soha ne hagyd magad megkísérteni a megtévesztett lelkek által, hogy ezek az üzenetek nem isteni ihletésűek. Mert ez nem így van. Rekeszd ki a hazugságokat, amelyekkel a csaló, a sátán támadni fogja füleidet. Leányom, ő meg akarja állítani ezt a Munkát, és mindent meg fog tenni, hogy megakadályozzon téged e küldetés beteljesítésében.

Kelj most fel, és beszélj a Szentlélek Ereje által, amellyel elteltél, drága leányom. Te egy választott hírnök vagy, hogy közvetítsd az emberiségnek ezen idők legfontosabb üzeneteit, mint ahogy azt már mondtam neked. Annyira boldoggá teszel Engem erőddel és bátorságoddal, amelyet azokkal a támadásokkal szemben tanúsítasz, melyeket a sátán kezeitől kell elviselned. Emlékezz azonban, hogy ezt a feladatot az elvárás szerint alázattal kell elvégezned. Fogadj most be Engem a lelkedbe, tedd ezt minden nap, hogy különleges kegyelmekben legyen részed. Szeretlek leányom. A Mennyország örvendezik, hogy Szent Akaratomra ilyen gyorsan válaszoltál.

Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/allj-ellen-satan-tamadasainak

———-

Igaz élet Istenben:

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

————

Ortodox (Görög keleti):

„17 Ezt mondja az Örökkévaló, Izráel Szentje, Megváltód:

„Én vagyok Istened, az Örökkévaló,
aki tanítalak téged mindarra, ami javadra válik,
aki vezetlek azon az úton, amelyen járnod kell.
18 Bárcsak engedelmeskedtél volna parancsaimnak!
Akkor most békességed és jóléted oly bőséges volna,
mint az áradó folyóvíz.
Igazságosságod olyan lenne,
mint a tenger dagály idején.
19 Bizony, akkor utódaid annyian lennének,
mint tengerparton a homokszemek,
gyermekeid, mint a kavicsok,
megszámlálhatatlanul!
Akkor nem pusztítanák őket,
egyet sem ölnének meg közülük soha!”

20 Jöjjetek ki Babilóniából,
meneküljetek el a káldeusoktól!
Énekelve hirdessétek,
ujjongva kiáltsátok világgá:
„Az Örökkévaló megváltotta a szolgáját, Jákóbot!”
21 Mikor a pusztában vezette népét az Örökkévaló,
egyikük sem szomjazott,
még a sziklából is vizet fakasztott nekik!
Bizony, meghasította a sziklát értük,
és víz zúdult ki onnan bőségesen.
22 „Nincs békesség az istentelen gonoszok számára!”
— mondja az Örökkévaló.

Az Örökkévaló Szolgája

49.1 Figyeljetek rám, szigetek lakói,
halljátok szavam, távoli nemzetek!
Az Örökkévaló hívott el engem még születésem előtt,
már anyám méhében nevemen szólított.
2 Éles karddá tette beszédemet,
keze árnyékában rejtett el,
hegyes nyíllá csiszolt,
és tegzébe[a] zárt.

3 „Szolgám vagy, Izráel
— mondta nekem —,
rajtad mutatom meg dicsőségemet!”

4 „Mennyit fáradoztam, dolgoztam hiába,
hasztalan pazaroltam erőm,
semmit el nem értem
— feleltem én —,
de az Örökkévaló ítél ügyemben,
ő mérlegeli munkámat, hogy mennyit ér.””

„Jákób csalással szerzi meg az apai áldást

27.1 Sok év múltán Izsák megöregedett, és a látása annyira megromlott, hogy már alig látott. Ekkor magához hívatta Ézsaut, elsőszülött fiát, és ezt mondta: „Fiam, Ézsau!”

„Itt vagyok, apám!” — felelt Ézsau.

2 „Figyelj rám, fiam! Megöregedtem, nem tudom, meddig élek még. 3 Fogd hát a fegyvereidet: íjadat és nyilaidat, s indulj vadászni! Lőj nekem valami vadat, 4 készíts belőle kedvemre való ízletes vadpecsenyét, s hozd be, hadd egyem belőle! Azután megáldalak, mielőtt meghalnék” — mondta Izsák. 5 Így hát Ézsau elindult vadászni.

Rebeka azonban kihallgatta, amit Izsák Ézsaunak mondott, 6 és azonnal szólt Jákóbnak: „Figyelj ide! Hallottam, hogy atyád ezt mondta a bátyádnak, Ézsaunak: 7 »Vadássz nekem valami vadat, készíts belőle kedvemre való ízletes vadpecsenyét, hogy egyem belőle, és megáldjalak az Örökkévaló színe előtt, mielőtt meghalok!« 8 Most azért hallgass rám, és tedd, amit mondok! 9 Siess a nyájhoz, gyorsan hozz két szép kecskegidát! Majd én hamar elkészítem atyád ízlése szerint a vadpecsenyét. 10 Te meg vidd be atyádnak, hogy megegye, és téged áldjon meg, mielőtt meghal.”

11 De Jákób ezt felelte: „De anyám, tudod, hogy a bátyám, Ézsau bőre nagyon szőrős, én meg sima bőrű vagyok! 12 Félek, hogy atyám megtapogat, és felismeri, hogy én vagyok az, s akkor csalónak fog tekinteni, és áldás helyett átkot hozok magamra!”

13 „Ha így lenne, magamra vállalom helyetted az átkot, ne félj — válaszolta Rebeka —, csak fogadj szót nekem, és hozd gyorsan a gidákat!”

14 Jákób el is futott a nyájhoz, hozott két kecskegidát anyjának, aki sietve elkészítette a jóízű ételt, úgy, ahogy azt Izsák szerette. 15 Mivel az idősebb fia, Ézsau a legszebb ruháit az anyjánál hagyta, Rebeka azokba öltöztette Jákóbot, a kisebbik fiát. 16 A kecskegidák bőrével pedig befedte Jákób kezeit és nyakának sima részét, 17 majd az elkészített finom vadpecsenyét és kenyeret fiának, Jákóbnak kezébe adta.

18 Jákób bement apjához és köszöntötte: „Atyám!”

„Hallom, fiam! — mondta Izsák — de te melyik vagy?”

19 „Én vagyok Ézsau, az elsőszülötted. Teljesítettem a kívánságodat, ülj fel hát, kérlek, és egyél a vadpecsenyéből, amelyet neked készítettem! Azután áldj meg, kérlek!” — felelte Jákób az apjának.

20 Izsák ezt kérdezte: „Fiam, hogy tudtál ilyen hamar zsákmányt ejteni?”

„Istened, az Örökkévaló hozta elém a vadat” — mondta Jákób.

21 Izsák ezt mondta: „Gyere csak közelebb, fiam, hadd tapogassalak meg! Csakugyan te vagy az, fiam, Ézsau?”

22 Ekkor Jákób közelebb lépett apjához, Izsák pedig megtapogatta, és ezt mondta: „A hangod Jákóbé, de a karjaid Ézsau karjai.” 23 Nem ismerte fel Jákóbot, mert annak karjait a kecske szőre borította, és tapintásra olyannak tűnt, mint Ézsau karja. Így Izsák Jákóbot áldotta meg. 24 Azután még egyszer megkérdezte: „Fiam, Ézsau, valóban te vagy az?” Jákób pedig megerősítette: „Igen, atyám, én vagyok!”

Izsák megáldja Jákóbot

25 „Hozd hát ide az ételt, hadd egyek a fiam vadpecsenyéjéből, és utána megáldalak!” Jákób eléje tette az ételt, Izsák pedig megette. Majd Jákób borral kínálta apját, és ő megitta. 26 Akkor Izsák ezt mondta: „Gyere ide, fiam, csókold meg az arcom!” 27 Amikor Jákób megcsókolta apja arcát, Izsák megérezte Ézsau ruháinak jó illatát, és megáldotta a fiát:

„Ez a fiam ruhájának illata!
Mint a jó illatú mező,
amelyet az Örökkévaló megáldott!
28 Adjon az Isten neked, fiam,
égi harmatot,
termékeny földet,
bőséges termést,
búzát és bort!
29 Népek szolgáljanak neked,
nemzetek hajoljanak meg előtted,
légy ura rokonaidnak,
hajoljanak meg előtted testvéreid!
Átkozott, aki téged átkoz,
de legyen áldott, aki téged áld!”

Ézsau haragja

30 Amikor Izsák befejezte Jákób megáldását, és Jákób kijött az apja sátrából, éppen akkor érkezett meg Ézsau a vadászatból. 31 Ő is ízletes vadpecsenyét készített, majd bevitte apjának. „Atyám, kérlek, ülj fel, és egyél a vadpecsenyéből, amelyet fiad neked készített, azután áldj meg!” — mondta Ézsau.

32 Izsák ezt kérdezte: „Ki vagy te?”

„A fiad vagyok, Ézsau! Elsőszülött fiad!” — felelte ő.

33 Ekkor Izsák nagyon megrémült, és reszketett. Azután fölkiáltott: „De hát akkor ki volt az, aki az előbb vadpecsenyét hozott nekem, amelyet meg is ettem?! Éppen most ment el, mielőtt te megérkeztél! Megáldottam őt, és valóban áldott is lesz.”

34 Amikor ezt Ézsau meghallotta, hangosan felkiáltott, és keserves sírásra fakadt: „Jaj, atyám, áldj meg engem is!”

35 De Izsák ezt felelte: „Öcséd volt az, aki bejött hozzám, és csalással megszerezte a neked szánt áldásomat!”

36 „Nem hiába nevezik Jákóbnak[a]! Már kétszer is becsapott engem: előbb elvette tőlem elsőszülöttségi jogomat, most meg ellopta a nekem szánt atyai áldást is! De hát csak maradt még valamilyen áldásod a számomra is, atyám?” — kérdezte Ézsau.

37 Izsák így válaszolt: „Fiam, nézd, Jákóbot úrrá tettem fölötted, és minden rokonát a rabszolgájává tettem. Bőségesen megáldottam búzával és borral, mit adhatok most már neked?”

38 Ézsau azonban ezt mondta apjának: „Hát csak ez az egy áldásod volt, atyám? Áldj meg engem is, kérlek!” — és hangos sírásra fakadt.

39 Végül Izsák ezt mondta neki:

„Lakóhelyed terméketlen földön lesz,
nem hull rád az égi harmat,
40 fegyvereddel szerzed kenyered,
és öcsédet szolgálod,
de fellázadsz ellene,
s igáját lerázod nyakadról.”

Jákób Lábánhoz menekül

41 Ettől kezdve Ézsau gyűlölte Jákóbot az áldás miatt, amellyel Izsák Jákóbot megáldotta. „Hamarosan eljön az ideje, hogy apámat eltemetjük, azután megölöm Jákóbot!” — mondta magában. „

„16 Ha engedelmeskedsz az Örökkévaló parancsának,
az életed mented meg,
de ha elutasítod,
meghalsz.
17 Kölcsönadsz az Örökkévalónak, ha a szegényeken segítesz,
ő pedig visszafizeti neked.
18 Fegyelmezd meg a fiadat,
amíg még van remény,
de ne engedd, hogy haragod elragadjon,
és összetörd!
19 Akit erőszakos haragja elragad, büntetést kapjon érte,
különben még erőszakosabb lesz.
20 Hallgass a tanácsra, s fogadd el a helyreigazítást,
akkor végül te is bölccsé leszel.
21 Mennyi gondolat és szándék kavarog az ember lelkében,
de csak az Örökkévaló terve valósul meg!
22 Amit Isten a leginkább kíván tőled, az a hűség.
Jobb szegénynek lenni, mint hűtlennek.
23 Ha tiszteled és féled az Örökkévalót, utad az életre vezet,
s nyugodtan alhatsz, mert nem ér veszedelem.
24 A lusta még magával sem törődik,
még arra sem képes,
hogy az ételt a tálból a szájához emelje.
25 A beképzelt ostobát fenyíteni kell,
hogy okuljon belőle,

de az értelmes már abból is tanul,
ha valaki
figyelmezteti.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah%2048:17-49:4;%20%20%20%20Genesis%2027:1-41;%20%20%20%20Proverbs%2019:16-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/04/19

Állj ellen a sátán támadásainak

2011. április 20. szerda; 17:45

Leányom, a te hited folyamatosan, a nap minden órájában próbára van téve, amikor a kívülállók nyomást gyakorolnak rád, hogy ne törődj ezekkel az üzenetekkel. Mindig ez fog történni. Itt az idő, hogy hozzászokj ehhez a gyötrelemhez. Mostanra mindennél biztosabb lehetsz abban, hogy ezek az üzenetek hitelesek, és Tőlem, az Emberiség Isteni Megváltójától, Jézus Krisztustól származnak.

Elszomorít, amikor azt látom, hogy a hívők, különösen azok, akik a csaló hatása alatt állnak, elutasítják Legszentebb Szavamat, melyeket tanúságtételül adok a világnak.

Leányom, elég erős vagy, hogy figyelmen kívül hagyd mindazokat a hangokat, amelyek azt állítják, hogy Isteni forrásokból kapott felhatalmazással szólnak. Rengeteg hamis próféta van jelen ma a világban, és ők nem azok, akiknek vallják magukat. Csak az Én Hangomra hallgass, amint azt korábban már mondtam. Nincs szükséged mások megerősítésére, hogy ezt a szent feladatot folytasd. Idővel ezek a Szent Üzenetek aszerint lesznek elismerve, mint amilyenek valójában. Soha ne hagyd magad megkísérteni a megtévesztett lelkek által, hogy ezek az üzenetek nem isteni ihletésűek. Mert ez nem így van. Rekeszd ki a hazugságokat, amelyekkel a csaló, a sátán támadni fogja füleidet. Leányom, ő meg akarja állítani ezt a Munkát, és mindent meg fog tenni, hogy megakadályozzon téged e küldetés beteljesítésében. …”

https://masodikeljovetel.hu/allj-ellen-satan-tamadasainak

———-

Római katolikus:

2021-04-19

Húsvét 3. hét hétfő

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Szent István szerpap oly bölcsen beszélt a Szentlélek által, hogy nem tudtak ellenállni neki.
Azokban a napokban István diakónust kegyelem és erő töltötte el, és nagy csodajeleket művelt a nép között.
A zsinagóga hívei közül többen
felléptek ellene. A libertínusok, ciréneiek, alexandriaiak és a Kilikiából meg a Kis-Ázsiából jött zsidók vitába szálltak Istvánnal. Ő azonban oly bölcsen beszélt a Szentlélek által, hogy nem tudtak ellenállni neki.
Erre
felbujtattak néhány embert, akik azt állították: „Hallottuk, amint káromló szavakat mondott Mózes és Isten ellen!”
Így aztán annyira
felizgatták a népet, a véneket és az írástudókat, hogy végül is rárontottak, megragadták, és a főtanács elé hurcolták. Ott hamis tanúkat szólaltattak meg, akik azt állították: „Ez az ember minduntalan a szent hely és a mózesi törvény ellen beszél. Hallottuk ugyanis, amikor azt hangoztatta, hogy a názáreti Jézus romba dönti ezt a helyet, és megváltoztatja a Mózestől ránk hagyott szokásokat.”
A főtanács valamennyi tagja Istvánt figyelte, és olyannak találták arcát, mintha egy
angyalé volna.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 6,8-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki az Úr törvényét megtartja. (1b. vers. – 4 g. tónus)
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: A fejedelmek cselt szőhetnek és vádolhatnak engem, * szolgád akkor is törvényeidről elmélkedik,
mert örömömre vannak, * és igaz végzésed a tanácsadóm.
Hívek: Boldog az az ember, * aki az Úr törvényét megtartja.
Vagy: Alleluja.
E: Utaidat feltártam előtted és te meghallgattál, * igaz végzéseidre taníts meg engem.
Add, hogy megértsem parancsaid útját, * és elgondolkozzam csodáidon.
H: Boldog az az ember, * aki az Úr törvényét megtartja.
Vagy: Alleluja.
E: Tarts távol a hazugság útjától, * jóságosan add nekem törvényedet.
Az igazság útját választottam, * végzéseidhez tartom magam.
H: Boldog az az ember, * aki az Úr törvényét megtartja.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 118,23-24.26-27.29-30

ALLELUJA
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus Kafarnaumban az Oltáriszentség szerzéséről beszél.
A csodálatos kenyérszaporítás utáni napon a Genezáreti-tó túlsó partján maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott. Tudták, hogy Jézus nem szállt a bárkába tanítványaival; tanítványai ugyanis egyedül hajóztak el.
Közben Tibériásból több bárka jött a hely közelébe, ahol az Úrtól megáldott kenyeret ették.
Amikor tehát a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?”
„Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –,
nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.”
Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?”
„Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –,
ha hisztek abban, akit küldött.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 6,22-29

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-04-19

A hamis prófétát újító szelleműnek, dinamikusnak fogják tartani, és friss széllökésnek

(1) BETELJESÜLT PRÓFÉCIA:

2013. március 14. csütörtök 10:08

„Ferenc pápa éltető latin-amerikai szellőt engedhet be az egyházi körökbe”

https://magyarnemzet.hu/archivum/kulfold-archivum/ferenc-papa-elteto-latin-amerikai-szellot-engedhet-be-az-egyhazi-korokbe-4102577/

ld még:

https://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20170924_eretnekseget_ad_utat_ferenc_papa_teologusok_szerint

Igazság Könyve:

„Minden keresztény engeszteljen, imádkozzatok a pápáért

2011. márc. 5. 10 óra

Szeretett leányom, újra egyesültünk. Az utóbbi napokban nagyon elfoglalt voltál. Felismerted azt az erőt, amit testednek és hited gyakorlásához adtam neked? Ezt azért adtam, mert munkálkodásod nagyon boldoggá tesz Engem. Miközben azzal foglalkozol, hogy kinyilvánítsd ezeket az Üzeneteket, arra kérlek, hogy bátoríts minden embert arra, akit csak ismersz, hogy minél előbb megszabaduljon bűneitől. Az nem fontos, hogy milyen keresztény felekezethez tartozik. Alázatot és lojalitást kell mutasson mindenki Velem szemben, úgy, hogy megpróbálják helyrehozni mulasztásaikat.

Ez a cselekedet megerősíti őket a nagy esemény idején, amit én Figyelmeztetésnek nevezek. Mindannyian tartsatok bűnbánatot, hogy megmentsétek lelketeket. Legyetek mindig készen, mert mindazok, akik nincsenek kegyelmi állapotban, nem biztos, hogy ezt az eseményt túlélik.

Szeretett leányom, továbbra is az az Akaratom, hogy minél előbb továbbítsd ezt az üzenetet. Már említettem neked, hogy az üzenetek a lehető legrövidebb időn belül el kell érjék gyermekeimet. Miközben ez az esemény bekövetkezik, a Szent Vatikánban is lesz egy esemény. Kérj fel mindenkit, hogy imádkozzanak az én szeretett, szent helytartómért, Benedek pápáért, mert őt Örök Atyám ellenségei veszik körül. Imádkozzatok azokért a papokért, akiknek nem ingott meg a hitük sem Bennem, sem az Örök Atyában.

A hamis próféta kiemelkedése

Nekik áhítatosan kell imádkozniuk, mert ti mindnyájan tanúi lesztek annak a támadásnak, amelyet Szent Helytartóm ellen követnek el. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a hamis prófétát annak ismerjék fel, aki ő valójában. Figyeljetek viselkedésére, és hogy mennyire törekszik majd arra, hogy napirenden szerepeljen. Majd figyeljétek meg, hogy félrevezetett szent szolgáim hogyan vetik magukat lábai elé. Azt, amit mondani fog hallgassátok meg figyelmesen. Az ő alázata hamis lesz, szándékai rosszindulatúak lesznek, és az a szeretet, amelyet magából sugároz, csak őt fogja körülölelni. Újító szelleműnek, dinamikusnak fogják tartani, és friss széllökésnek. (1) Motivált lesz és tettre kész, de ereje nem az Istentől, nem a Mennyei Atyától, való lesz. Ez az erő a sátántól, az ördögtől való.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert nektek gyermekeim, résen kell lennetek. Szükségetek van Rám, hogy vezesselek most benneteket, főleg akkor, amikor mindez beteljesedik. Legyetek erősek, fogadjátok el méltóságteljesen tanításaimat. Imádkozzatok csoportokban. Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy védelmet találjatok az ördög ellen.

Ne feledjétek el a leckét: Az Én tanításaim sohasem változnak, ugyanazok maradnak, mint mindig is voltak. Amint azt már említettem: ha észreveszitek, hogy tanításaimat manipulálják, meggyengítik, (ami biztos így lesz) vagy feltűnő módon meghamisítják, (úgy hogy teljesen ellentéte lesz tanításomnak), amikor észreveszitek, hogy megtévesztenek benneteket, akkor fordítsatok hátat és imádkozzatok Hozzám, hogy vezesselek benneteket.

Isteni Megváltótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/minden-kereszteny-engeszteljen-imadkozzatok-papaert

———-

Római katolikus:

2021-03-05

2. nagyböjti hét péntek

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten rendkívüli kegyelme volt, hogy Jákob fiai nem ölték meg öccsüket, atyjuk kedvencét, Józsefet.
Jákob Józsefet szerette legjobban a fiai közül, mert öregedőfélben volt már, mikor József született. Még tarka köntöst is csináltatott neki. Testvérei látták, hogy Józsefet náluk jobban szereti, ezért meggyűlölték őt, és nem tudtak vele barátságos szót váltani.
Történt, hogy épp Szikemben tartózkodtak bátyjai, mert arra legeltették atyjuk nyáját. Jákob akkor így szólt Józsefhez: „Menj, fiam, bátyáid Szikem környékén legeltetik a juhokat, jer, hadd küldjelek el hozzájuk.”
József elindult, s Dotáinban megtalálta bátyjait. Ezek már messziről meglátták őt, és arra gondoltak, hogy megölik.
Így szóltak: „Gyertek, jön az álomlátó, öljük meg! Testét dobjuk egy száraz vízverembe, s híreszteljük el, hogy vadállat falta fel; hadd lássuk, mennyit érnek álmai!”
Amikor Ruben ezt meghallotta, azon volt, hogy kiszabadítsa kezükből Józsefet. Azért így szólt: „Ne öljük meg! Vért ne ontsatok, hanem dobjátok a pusztai vízverembe! Így kezetek a vértől tiszta marad.” Mindezt csak azért mondta, hogy megmentse kezükből és visszaadhassa őt atyjának.
Így hát, amikor József a bátyjaihoz ért, azok lehúzták róla hosszú tarka köntösét, őt magát meg egy kiszáradt vízverembe vetették. Aztán leültek kenyerezni. Távolról szemükbe tűnt, hogy izmaelita vándorkereskedők jönnek Gálaád felől, akik tevéken Egyiptomba tartanak: gyantát, mirhát és fűszerféléket szállítanak.
Ezt látva Júda így szólt testvéreihez: „Ha veszni hagyjuk testvérünket, s eltitkoljuk, mit használhat ez nekünk? Jobb lesz, ha eladjuk az izmaelitáknak őt. Ne szennyezzük be hát kezünket: a testünk-vérünk ő, és hozzánk tartozik!” Testvérei hallgattak Júdára.
Amikor tehát megérkeztek a vándorkereskedők, a vízveremből testvérei kiemelték Józsefet, és eladták húsz ezüstért; azok pedig Egyiptomba indultak vele.
Ez az Isten igéje.

Ter 37,3-4.12-13a.17b-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Emlékezzetek a csodás tettekre, * melyeket Isten művelt. (5a. vers. – 8. G tónus)
Előénekes: Éhséget támasztott egykor a földön, * és elpusztított minden falat kenyeret.
De elküldött előttük egy férfit, Józsefet, * akit rabszolgának adtak el.
Hívek: Emlékezzetek a csodás tettekre, * melyeket Isten művelt.
E: Lábát bilincsbe verték, * nyakát vasba szorították,
amíg be nem teljesedett, amit mondott, * amíg nem igazolta őt az Úr szava.
H: Emlékezzetek a csodás tettekre, * melyeket Isten művelt.
E: A király üzent, hogy oldják föl bilincsét, * a népek fejedelme tette szabaddá.
Megtette őt házának urává, * és minden vagyona fölé rendelte.
H: Emlékezzetek a csodás tettekre, * melyeket Isten művelt.
Zsolt 104,16-17.18-19.20-21

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő, Jn 3,16 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus példabeszéde a gonosz szőlőművesekről, akik megölik az örököst.
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek;
„Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposó-gödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: »A fiamat csak megbecsülik!« Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: »Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!« Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték.
Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?”
Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.” Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: »A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!«
Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.”
A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 21,33-43.45-46

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-05

„Minden keresztény engeszteljen, imádkozzatok a pápáért

2011. márc. 5. 10 óra

Szeretett leányom, újra egyesültünk. Az utóbbi napokban nagyon elfoglalt voltál. Felismerted azt az erőt, amit testednek és hited gyakorlásához adtam neked? Ezt azért adtam, mert munkálkodásod nagyon boldoggá tesz Engem. Miközben azzal foglalkozol, hogy kinyilvánítsd ezeket az Üzeneteket, arra kérlek, hogy bátoríts minden embert arra, akit csak ismersz, hogy minél előbb megszabaduljon bűneitől. Az nem fontos, hogy milyen keresztény felekezethez tartozik. Alázatot és lojalitást kell mutasson mindenki Velem szemben, úgy, hogy megpróbálják helyrehozni mulasztásaikat. …”

https://masodikeljovetel.hu/minden-kereszteny-engeszteljen-imadkozzatok-papaert

————

Ortodox (Görög keleti):

1 A gyülekezeti vezető[a] üdvözletét küldi annak az asszonynak,[b] akit Isten kiválasztott, és a gyermekeinek.

Isten szeretetével igazán[c] szeretlek benneteket — nem csak én, hanem mindazok, akik megismerték az igazságot. 2 Emiatt az igazság miatt szeretünk így benneteket — az igazság miatt, amely bennünk él, és örökké velünk is marad.

3 Kegyelem, irgalom és békesség legyen velünk az Atya-Istentől és Fiától, Jézus Krisztustól — igazságban és szeretetben.

4 Nagyon megörültem, amikor gyermekeid között olyanokat találtam, akik az igazság útján járnak, ahogy az Atya-Isten parancsolta. 5 Kedves asszonyom, arra kérlek benneteket, hogy isteni szeretettel szeressük egymást mindannyian! Ez a parancs nem új a számotokra, hiszen már régóta ismeritek. 6 Az isteni szeretet azt jelenti, hogy Isten parancsai szerint élünk. S ez a parancs, amint azt kezdettől fogva hallottátok, így szól: az isteni szeretetnek megfelelően éljetek!

7 Mert sokan vannak szerte a világon, akik becsapják az embereket: letagadják, hogy Jézus Krisztus emberi testben jött el a világra. (2) Aki ezt mondja, az hamis tanító, Krisztus ellensége. 8 Vigyázzatok, nehogy elveszítsétek azt, amiért fáradoztunk![d] Igyekezzetek, hogy a teljes jutalmatokat megkapjátok!

9 Továbbra is kövessétek a Krisztusról szóló igazi tanítást. Aki eltér ettől, és nem egyedül az ő tanításait követi, abban nem él Isten. Aki pedig Krisztus tanításait követi, abban benne él az Atya-Isten és a Fiú is. 10 Ha valaki hozzátok érkezik, de nem ezt tanítja, azt be se engedjétek az otthonotokba, sőt még csak ne is köszöntsétek! 11 Mert, ha befogadjátok az ilyen embert, akkor valójában részt vesztek abban a gonosz munkában, amelyet végez.

12 Bár sok mindent szeretnék még mondani nektek, most mégsem folytatom az írást tollal és tintával. Inkább majd ha meglátogatlak benneteket, szemtől szemben beszélgetünk, hogy örömünk teljes legyen. 13 Üdvözölnek benneteket a kiválasztott nővéretek[e] gyermekei.”

(2) „Ők meg fogják győzni követőimet, hogy egy népszavazás eredményéhez igazítsák Egyházam Törvényeit

2013. július 31. szerda, 18:56

Bárki, aki a jövőben jön, és azt állítja, hogy ő nem más, mint Én, Jézus Krisztus, akkor tudnotok kell, hogy az egy hazug. Másodszorra nem testben fogok eljönni. A Sátán nem tudja ezeket a szavakat kimondani:

Jézus Krisztus, aki Testben jött el.”

Amit ő, a fenevad az Antikrisztus száján keresztül fog mondani az a következő:

Én vagyok Jézus Krisztus, Én most testben jöttem el, hogy üdvösséget hozzak nektek.”

Amikor ez megtörténik, Isteni Beavatkozásom gyors lesz, de addigra már a hamis próféta és az Antikrisztus sok lelket fognak ellopni.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy mindazok, akik azt mondják, hogy az Enyéim, továbbra is az Enyéim maradjanak.

Imádkozzatok, hogy legyen erőtök és bátorságotok a Keresztemet hordozni, Testem – Misztikus Testem –, földi Egyházam legnagyobb üldöztetésének ezen időszakában.

Jézusotok„

https://masodikeljovetel.hu/ok-meg-fogjak-gyozni-kovetoimet-hogy-egy-nepszavazas-eredmenyehez-igazitsak-egyhazam-torvenyeit

22 Kimentek a „Golgota” nevű helyre. Ez a szó azt jelenti: „Koponya-hely”. 23 Ott mirhával kevert bort kínáltak Jézusnak, de ő nem akarta meginni. 24 Ezután keresztre feszítették, a ruháit pedig szétosztották, és kisorsolták egymás között.

25 Reggel kilenc óra volt, amikor megfeszítették.

Jézus halála

33 Délben elsötétült az ég, és délután három óráig sötétség borította az egész földet. 34 Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: „ Elói, Elói, lámá sabaktáni?” Ez azt jelenti: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”[a]

35 Néhányan, akik ott álltak, hallották, és ezt mondták: „Halljátok? Illést hívja!”[b]

36 Egyikük gyorsan elfutott, ecetbe mártott egy szivacsot, felszúrta egy nádszál végére, majd Jézusnak nyújtotta, hogy igyon, és ezt mondta: „Lássuk, eljön-e érte Illés, hogy levegye a keresztről!”

37 Ekkor Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte a lelkét.

38 Ebben a pillanatban a Templom belsejében a függöny fölülről lefelé, egészen az aljáig kettéhasadt. 39 A római százados, aki ott állt a kereszttel szemben, látva, hogy Jézus hogyan halt meg, így szólt: „Ez az ember valóban Isten Fia volt!”

40 Volt ott néhány asszony, akik távolról figyelték, mi történik. Köztük volt Mária, a kis Jakab és József anyja, és a magdalai Mária, meg Salómé, 41 akik más asszonnyal együtt követték és szolgálták Jézust Galileában, s vele együtt jöttek fel Jeruzsálembe.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++2%20John%201:1-13;%20%20%20Mark%2015:22-25,%2033-41&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/05

Ez egy nagyon nehéz időszak lesz azok számára közületek, akik Engem szeretnek, hiszen nagyon össze lesztek zavarodva

Igazság Könyve:

„Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

Nyomtatóbarát változat

2011. február 19. szombat; 15:00

Szeretett leányom, te most nagyon igyekszel engedelmeskedni Utasításaimnak, azért, hogy megszentelődjön a lelked, és ez nagy öröm Számomra. Kérlek, szánj Rám egy teljes órát a napodból, amelyet csendességben Velem töltesz, és engedd, hogy közelebb hozhassalak Szent Szívemhez.

Sokkal erősebbnek fogod magad érezni, ha ezt megteszed. Kezdd el még ma ezt az időt a Társaságomban tölteni, azért, hogy a szíved megvilágosíthassam, és hogy terhed megkönnyíthessem.

Ma szeretném előtted felfedni az emberiségnek szánt azon Kívánságomat, hogy kezdjék el életüket kiértékelni, felkészülésként a Nagyfigyelmeztetésre. Leányom, mindazoknak közületek, akik erre elmulasztanak felkészülni, azoknak imára, mégpedig sok imára van szükségük.

A Nagyfigyelmeztetés, ez a nagy ajándék, most lesz kinyilvánítva a világnak. Mindenki megkapja az örömteli érzés lehetőségét, amikor felismerik végre az Igazságot, Létezésem Igazságát. Imádkozzatok mindenkiért gyermekem, hogy legyen elég bátorságuk megbocsátásomat keresni.

Végre, leányom, mindenhol kezdik kinyitni gyermekeim a szemüket. Most már felismerik, hogy a világ, változáson megy keresztül. Az a világ, amit valaha ismertek, most egy új fázisba ért. Ez az új fázis több szakaszon vezet keresztül, mielőtt gyermekeim végre készen állnak az Új Paradicsomra. A csaló parazitái, sajnos, (a végsőkig) makacsul fognak harcolnia végsőkig. Imádkozzatok most ezekért a szegény megtévedt lelkekért, hogy a szívüket majd egy szikra fény árassza el, amikor hűséges követőimmel kapcsolatba kerülnek. Ti, követőim, megkapjátok azokat a kegyelmeket, amelyek segíteni fognak mindazon lelkek megtérítésében, akik elvesztek a vadonban, és akiknek a lelkük összezavarodottságát a sátán okozta.

A La Salette –i, a Fatimai és a garabandáli próféciák most teljesednek be

Minden eddigi prófécia, amelyeket az Áldott látnokok kaptak La Salette – ben, Fatimában és Garabandálban, most fognak beteljesedni, mindenki szeme láttára. Mert mindaz a sok ezer hívő, akik ismerik és elfogadják ezeket a próféciákat, tudják, hogy Én, a Megváltó szólítalak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok minden ember lelkéért. Nyissátok meg még egyszer szíveteket ezek előtt az új üzenetek előtt: a maguk nemében ezek az utolsó üzenetek, amelyeket minden gyermekem számára adok, még mielőtt visszajönnék, hogy megítéljem őket.

Felhívás az Egyház minden Szolgájához

Felhívom minden felekezet szolgáit is, azokat, akik az Örök Atyát tisztelik, hogy most hallgassanak meg. Ne engedjétek a csalónak, hogy hamis prófétája által megtévesszen benneteket, hogy hazugságait elhitesse veletek, amelyet saját nevében rövidesen meg is fog tenni. Ez egy nagyon nehéz időszak lesz azok számára közületek, akik Engem szeretnek, hiszen nagyon össze lesztek zavarodva.

A hamis próféta és az Antikrisztus

Figyeljétek csak meg, hogy a hamis próféta hogyan fogja megkísérelni, hogy vezesse Egyházamat, hiszen ő nem az Én Örök Atyám Házából való. Úgy fog tűnni, mintha onnan való lenne, de ez nem lesz igaz. Figyeljétek majd meg azt a barátságot, amelyet látható módon az Antikrisztussal fog kötni, mert ők ketten a sátán legcsalóbb követői lesznek, báránybőrbe öltözve. Múltbeli csodákhoz hasonló erővel fognak rendelkezni, de ez a sátántól származó erő lesz. Nektek minden időben kegyelmi állapotban kell lennetek, hogy megvédhessétek hiteteket. Imádkozzatok felszentelt szolgáimért, akiknek langyos a hitük, és a sátán karjaiba vettetnek. Ő (a csaló) tetszeni fog nekik, mert izgalmat, szenvedélyt ajánl fel nekik, az úgynevezett szeretetet, mely az ego által lesz vezérelve, és karizmatikus megjelenésének nehezen lehet majd ellenállni. Menjetek csak ezen a lefelé vezető ösvényen, felszentelt szolgáim, és akkor Számomra örökre el fogtok veszni.

Talán megkérdezitek, hogy miért kell ezeknek az eseményeknek ilyen nehézségekkel bírniuk. El fogtok akkor csodálkozni azon, hogy miért engedem megtörténni mindezeket.

Egészen biztos, hogy Jézus az Ő Irgalmasságában nem engedne meg ilyen akadályokat? Nos, meg kell, hogy engedjem ezeket, mert csak ezeken a kihívásokon keresztül jöhet létre a végső csata az Örök Atya és a gonosz között. Egy utolsó összecsapás nélkül nem lenne lehetséges végül az örök pokol mélységére taszítani a sátánt.

Legyetek éberek ezzel a megtévesztéssel szemben. Ne engedjétek, hogy ilyen módon vesszen el lelketek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a megkülönböztetés kegyelméért, úgy hogy ezt a hamis prófétát olyannak lássátok, mint amilyen az valójában: egy démonnak, akit a pokol mélyéből küldtek, hogy megtévesszen benneteket. Legyetek hálásak, hogy ti az ő célpontjai vagytok. Az Irántam való hűségetek miatt, egy végső próba, a hitetek próbája elé lesztek állítva. Soha többé nem kell majd szembenéznetek ilyen próbatétellel. Nos, legyetek felkészülve. Forduljatok most Hozzám, ti mind, felszentelt szolgáim, még mielőtt késő lenne.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal.

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül.

Ez nagy munkaerőt követel, leányom. Te nem csak az vagy, amit te „látnoknak” nevezel. A prófétálás ajándékát adom neked. Miért? Mert te, értékes prófétám, eszközöm leszel a jó hír, vagyis a második eljövetelemről szóló hír terjesztésében az egész világon, amikor visszatérek a Földre.

Tudom, hogy ezek a hírek sokkolhatnak téged, de te erre a szerepre már nagyon-nagyon rég fel lettél készítve, csak erről te nem tudtál. Azért, hogy ebben a munkában segítséged legyen, szentek sokaságát jelöltem ki melléd, hogy segítsenek. Ide tartozik Szent Benedek, Szent Ágoston, Szent II. János Pál pápa, Szent Fausztina, Szent Malachiás és Avilai Szent Teréz. A többieket is időben felfedem. Mindannyian munkád támogatásán fáradoznak most, mert ez az egyike a valaha is legfontosabbaknak, amelyet az emberiség kapott ebben a kritikus történelmi időben.

Ne félj, leányom. Te több mint alkalmas vagy erre a feladatra. Mit gondolsz, miért követelek ilyen fegyelmet tőled? Továbbra is lelki fejlődésed útját járod, de ez idővel el fog jönni. Miközben a könyv első része nyilvánosságra kerül, folytatni fogom veled a személyes beszélgetést. Szeretlek, leányom. Tudom, hogy szeretsz Engem. Tudom, hogy ez (a munka) nagyon nehéz lehet számodra, a rád nehezedő nyomás miatt. De te ki fogod bírni, egyre erősebb és erősebb leszel. Energiád és gyors elméd biztosítani fogják, hogy ezen fontos üzenetek sorozata eljusson minden Gyermekemhez, mindenhova, minden országba.

Ennyi volt mára. Köszönöm, hogy időt szántál az elmélkedésre, és hogy ezen az estén válaszoltál Nekem.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

„ Az arab világ felkelése – három vezető politikust megölnek

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 17. 23:45 óra

A Nagyfigyelmeztetés nagy segítség lesz gyermekeim megtérésében szerte a világon. A megtérés az Én ajándékom számotokra, de ezt az ajándékot azok is megkapják, akik összeesküdnek és terveket szőnek, hogy elnyerhessék Isten uralmát a Földön. Abbahagynák ezt a harcot, ha megértenék, hogy ez a hatalom sohasem lehet az övék. De ők vakok.

Egyre több angyalom**, akik már a Földön, mint emberek tevékenykednek, segíteni fognak ezeknek a megtévesztett lelkeknek, hogy felismerjék az igazságot. Sokan meg fognak térni, de lesznek olyanok, akik majd nem térnek meg.

Indulj el, leányom, és hirdesd minél hamarabb mindazt, amit mondtam neked. Erre már csak heteid vannak hátra. Használj ki minden lehetőséget, ami rendelkezésedre áll. Légy bátor. Tégy meg minden lehetőt, hogy gyermekeim világszerte megértsék ennek a különleges ajándéknak az értékét, vagyis azt, hogy azért nyújtom ki karjaimat a Mennyből, hogy megmentsem a lelkeket.

Azok, akik most még nem akarnak megtérni, majd az üldöztetés előtt fogják megtenni. Akkor egyre több és több gyermekem fog visszatérni Hozzám. Ez az időszak mindenki számára nagyon nehéz lesz. De legyetek türelmesek, mert ezután egy szép időszak következik, amikor a Földre visszatér a béke. Gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetéskor azt a szeretetet fogják megtapasztalni, amit már előkészítettem számukra, és visszatérnek karjaimba. Amikor ez megtörténik, két karommal felépítem királyságomat, hogy a csaló ellen megvédjen benneteket, akinek uralma csak nagyon rövid ideig fog tartani.

Gyermekeim, ez fordulópont lesz az emberiség történelmében. Rövidesen meg fogjátok ezt érteni. Azok a kétségek, amelyek még a Nagyfigyelmeztetésig bennetek vannak, el fognak tűnni, mert az esemény alatt megnyílik Szívetek az Igazság előtt.

Menj most, szeretett leányom, szeretet és béke legyen az egész emberiséggel,

Jézus Krisztus, a Zsidók Királya

Megjegyzés

* A látnoknő tisztázni szeretné a világgal, hogy az ok, amiért nem adhatja meg a vezetők neveit – amelyek közül kettő az Arab Világból, és egy az európai szárazföldről való – a következő: családjaik iránti tiszteletből, és a fölösleges szenvedések elkerülése végett. Azonban ezeket a híreket átadta számos egyházi személynek és a médiának. A nyilvánosságra való hozatal tilalma feloldhatóvá válik, amint ezek a gyilkosságok rövidesen beteljesednek (a gyilkosságok között nagyon rövid időszak lesz).

** A látnoknő értelmezése szerint, az angyalokra való utalás a „hírnökökre“ utal, ők az egész világ kiválasztottai, akiknek a kapott üzeneteket közzé kell tenniük, és terjeszteniük kell azokat.”

https://masodikeljovetel.hu/az-arab-vilag-felkelese-harom-vezeto-politikust-megolnek

„Ők meg fogják győzni követőimet, hogy egy népszavazás eredményéhez igazítsák Egyházam Törvényeit

2013. július 31. szerda, 18:56

Bárki, aki a jövőben jön, és azt állítja, hogy ő nem más, mint Én, Jézus Krisztus, akkor tudnotok kell, hogy az egy hazug. Másodszorra nem testben fogok eljönni. A Sátán nem tudja ezeket a szavakat kimondani:

Jézus Krisztus, aki Testben jött el.” (1)

Amit ő, a fenevad az Antikrisztus száján keresztül fog mondani az a következő:

Én vagyok Jézus Krisztus, Én most testben jöttem el, hogy üdvösséget hozzak nektek.”

Amikor ez megtörténik, Isteni Beavatkozásom gyors lesz, de addigra már a hamis próféta és az Antikrisztus sok lelket fognak ellopni.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy mindazok, akik azt mondják, hogy az Enyéim, továbbra is az Enyéim maradjanak.

Imádkozzatok, hogy legyen erőtök és bátorságotok a Keresztemet hordozni, Testem – Misztikus Testem –, földi Egyházam legnagyobb üldöztetésének ezen időszakában.

Jézusotok„

https://masodikeljovetel.hu/ok-meg-fogjak-gyozni-kovetoimet-hogy-egy-nepszavazas-eredmenyehez-igazitsak-egyhazam-torvenyeit

(1)

Óvakodjatok a hamis prófétáktól!

4 Kedves gyermekeim, ne higgyetek akármelyik szellemnek. Előbb gondosan vizsgáljátok meg őket, hogy valóban Istentől jöttek-e! Azért mondom ezt, mert sok hamis próféta jön-megy szerte a világon. 2 Így tudjátok eldönteni, hogy egy szellem Istentől jött-e: ha elismeri és megvallja, hogy Jézus a Messiás, aki emberi testben jelent meg a Földön — akkor az a szellem Istentől jött. 3 Ha viszont ezt nem ismeri el, és nem akarja kimondani, akkor nem Istentől jött. Ez a Krisztus Ellenségének szelleme, akiről hallottátok, hogy el fog jönni a világra, és már itt is van.

4 Ti azonban, gyermekeim, Istenhez tartoztok, ezért legyőztétek őket, mert aki bennetek él, hatalmasabb, mint az, aki a világban van. 5 Ők a világhoz tartoznak, és amit mondanak, azt is a világból veszik, ezért hallgat rájuk a világ. 6 Ezzel szemben mi Istenhez tartozunk, és aki Istent ismeri, hallgat ránk. Aki pedig nem Istenhez tartozik, az nem fogadja el, amit mondunk. Így tudjuk megkülönböztetni az Igazság Szellemét attól a szellemtől, amely félrevezeti és becsapja az embereket.”

.. 7 Mert sokan vannak szerte a világon, akik becsapják az embereket: letagadják, hogy Jézus Krisztus emberi testben jött el a világra. Aki ezt mondja, az hamis tanító, Krisztus ellensége. …„

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1John+4.1-7%3B+2John+1.7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

„…

Ékesítsd fel szentélyemet! 3 Pusztítás és rombolás hatolt be szentélyembe.
Keltsd újból életre szentélyemet! Vigasztald meg a gyászolókat, ők az én népem. Mondd meg nekik, hogy kellő időben
gyorsan fogok cselekedni, mert kiárasztom Lelkemet még a legkisebbre is, és közületek a legkisebb válik hatalmassá.
  Bátorítanod és erősítened kell fivéreidet és nővéreidet. Mondd meg nekik, hogy a gyengéd Irgalom látogat meg most benneteket, hogy erőt adjon az eljövendő megpróbáltatásokra. Ínségetekben gyengéden meg foglak segíteni benneteket.

Sokszorozzátok meg imátokat, mert e napokban növekszik a lázadás. A lázadás a Sátántól való. Ő volt az első lázadó. Áldott az, aki hiszi, hogy beteljesedik az ígéret, amit én adtam!
Igen ünnepélyesen mondom nektek:
elérkezett a lázadás órája! Itt van annak órája, aki azt állítja, hogy sokkal nagyobb, mint amit az emberek “istennek” neveznek. És ő közöttetek van. Az a vágya, hogy szentélyemben emelje trónra magát, hogy saját tanításával tetszelegjen… megszentségtelenítve az Oltáriszentség alapítását, az én alapításomat. Ő és a hozzá hasonlók el akarják törölni Örök Áldozatomat, meg akarják törni szövetségemet és törvényemet.
És ha ez megtörtént, a
lázadó azzal fog sokaknak hízelegni, hogy nagy megtiszteltetésben részesíti őket. Ezért fogják sokan elismerni őt és tanítását.
De az enyémek, az én jákobjaim, akik ismernek engem, ők szilárdan fognak mellettem állni és szembeszállnak vele.

A lázadó már most is sokakat rávesz arra, hogy dühödt támadást indítsanak szentjeim ellen 4, mert szívét arra használja, hogy elpusztítson mindenkit, aki szent. Most rejtve van, de adott időben felkel, hogy elkövesse gonosztettét… A Sátán már sok éve lekötötte őt..
.   És ti, nehogy elveszítsétek reményeteket! Ezért mondtam: “Áldott, aki hiszi, hogy beteljesedik ígéretem… Édesanyám és én tanítványokat nevelünk, akik személyes, meghitt barátainkká válnak. Egyenesen fognak állni mint gyertyák a gyertyatartón és a megpróbáltatás idején világítani fognak. Egyházam erős oszlopai lesznek, mert Szentlelkem megsegíti őket és Ő lesz belső erejük.
Ó nemzedék, sokan elhagyták hitüket az évek folyamán, de a mostaninál nagyobb hitehagyással még sohasem került szembe Egyházam…
Mondd meg az embereknek, hogy ne féljenek, hanem helyezzék belém reményüket, mert az Atya és én tudjuk, mire van szükségük.
Mondd meg azoknak, akik még nem állították szolgálatomba szívüket, hogy állítsák most országom szolgála- tába!
Ne mondjátok: “Mesterünk az Ő eljövendő idejéről beszél…”
Ajtótokban állok… de ti vajon felkészültetek-e fogadásomra? Vassula, temérdek sok az elvégzendő munka, de ne feledd, ezt a művet velem fogod befejezni és az én erőmet kapod hozzá… menj hát és szólítsd meg népemet, légy az én visszhangom!… Én, Jézus Krisztus, megáldalak. Mi ketten? …„

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum982.html

„… A La Salette –i, a Fatimai és a garabandáli próféciák most teljesednek be

Minden eddigi prófécia, amelyeket az Áldott látnokok kaptak La Salette – ben, Fatimában és Garabandálban, most fognak beteljesedni, mindenki szeme láttára. …”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

———-

Római katolikus:

2021-02-27

1. nagyböjti hét szombat

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Isten szent népének mindenki tagja lehet, ha teljes szívvel vállalja az isteni parancsok megtartását.
Mózes felolvasta az Úr törvényeit, és így oktatta a
választott nép fiait: Ma azt parancsolja neked Urad és Istened, hogy mind e szavát s rendeletét teljesítsd. Teljes szívedből és lelkedből tartsd meg tehát azokat! Te itt ma Istenednek ismerted el az Urat. Megígérted, hogy megtartod szent parancsait, rendeleteit és ősi szertartásait, és mindig engedelmeskedsz neki.
Az Úr pedig ma téged választott, hogy népe légy. Ígérte, hogy ha híven megtartod parancsait, minden nemzetnél – amelyeket saját dicsőségére és hírnevére alkotott – dicsőbbé tesz téged, hogy szent népe légy: az Úrnak, a te Istenednek ígérete szerint.
Ez az Isten igéje.

MTörv 26,16-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik. (Vö. 1. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Boldogok, akiknek útja szeplőtlen: * akik az Úr törvényét követik.
Boldogok, akik rendelését megtartják, * őt keresik teljes szívvel.
Hívek: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
E: Azt parancsoltad nekünk, * hogy hűségesen megtartsuk törvényedet.
Bárcsak arra vezetnének útjaim, * hogy megtartsam, amit parancsoltál.
H: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
E: Hálát adok neked tiszta szívből, * mert megtanultam igaz végzéseidet.
Megtartom, amit elrendeltél, * ne hagyj el soha engemet.
H: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.
Zsolt 118,1-2.4-5.7-8

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Most van itt az alkalmas idő, * most van itt az üdvösség napja. 2Kor 6,2b – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus tanítása szerint ellenségeinket is szeretnünk kell.
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Hallottátok a (régi) parancsot: »Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet!« Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy
gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.
Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen
tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 5,43-48

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-27

„… Felhívás az Egyház minden Szolgájához

Felhívom minden felekezet szolgáit is, azokat, akik az Örök Atyát tisztelik, hogy most hallgassanak meg. Ne engedjétek a csalónak, hogy hamis prófétája által megtévesszen benneteket, hogy hazugságait elhitesse veletek, amelyet saját nevében rövidesen meg is fog tenni. Ez egy nagyon nehéz időszak lesz azok számára közületek, akik Engem szeretnek, hiszen nagyon össze lesztek zavarodva. …”

„Bölcsesség áldásai

3 Fiam, ne felejtsd el, amire tanítalak,
vésd szívedbe parancsaimat,
2 mert megszaporítják napjaidat és életed éveit,
jólétet és békességet hoznak neked!
3 A szeretetet és hűséget soha el ne hagyd,
kösd magadra, mint nyakláncot,
vésd a szívedbe őket!
4 Akkor Isten és az emberek
egyaránt szeretni fognak, és
megbecsülnek.

5 Bízz az Örökkévalóban teljes szívvel,
és ne menj
a saját fejed után!
6 Minden helyzetben ismerd fel az Örökkévalót és akaratát,
akkor majd ő egyengeti utadat,
és vezeti lépteidet!

7 Ne képzeld magad túl okosnak,
hanem
tiszteld és féld az Örökkévalót,
a
gonosznak pedig fordíts hátat!
8 Egészség lesz ez a testednek,
s még a csontjaid is felüdülnek.

9 Tiszteld az Örökkévalót vagyonodból,
minden jövedelmed színe-javából,
10 akkor gabonával telik meg éléskamrád,
szőlőprésed mustot áraszt!
11 Fiam, mikor az Örökkévaló figyelmeztet és fegyelmez,
ne utasítsd el,
ne sértődj meg, ha helyreigazít!
12 Mert akit szeret az Örökkévaló,
azt helyreigazítja és megfegyelmezi,
mint apa a fiát, akit nagyon szeret.

.

.

…”

„… A Nagyfigyelmeztetés nagy segítség lesz gyermekeim megtérésében szerte a világon. A megtérés az Én ajándékom számotokra, de ezt az ajándékot azok is megkapják, akik összeesküdnek és terveket szőnek, hogy elnyerhessék Isten uralmát a Földön. Abbahagynák ezt a harcot, ha megértenék, hogy ez a hatalom sohasem lehet az övék. De ők vakok. …”

„… Nektek az élelmiszert el kell majd rejtenetek, amelynek néhány évig ki kell tartania. Nektek meg kell termelnetek saját gabonátokat, vizet kell tárolnotok, és megszentelt tárgyakkal kell körülvennetek magatokat. Maradék Egyházam növekedni fog, kiterjed majd, és ti menedéket fogtok kapni, ha majd erre szükségetek lesz.

Sok tervezésre van most szükség.

Azoknak, akik kinevetnek benneteket azért, amit csináltok, vagy azt mondják, hogy Jézus biztosan nem kérné, hogy ezt tegyétek, azt mondom:

Hát nem ellátta Ő minden követőit a szükség idején?

Még egy cipót és egy halat is meg lehet szaporítani. Tehát nem számít, hogy csak kevés élelmetek van, mert Én meg foglak védeni benneteket, és ti biztonságban lesztek. …”

https://masodikeljovetel.hu/666-os-szam-mint-rejtett-szam-lesz-egy-chipbe-beagyazva-amelyet-majd-ratok-kenyszeritenek-hogy

„… Felhívás az Egyház minden Szolgájához

Felhívom minden felekezet szolgáit is, azokat, akik az Örök Atyát tisztelik, hogy most hallgassanak meg. Ne engedjétek a csalónak, hogy hamis prófétája által megtévesszen benneteket, hogy hazugságait elhitesse veletek, amelyet saját nevében rövidesen meg is fog tenni. Ez egy nagyon nehéz időszak lesz azok számára közületek, akik Engem szeretnek, hiszen nagyon össze lesztek zavarodva. …”

A bölcsesség hív

12 Én, bölcsesség, az értelemmel lakom,
nálam van a tudás és a tervezés.
13 Aki
tiszteli és féli az Örökkévalót,
    gyűlölje a gonoszt!
A büszkeséget, a dicsekvést, a gonosz utat,
a
hazug beszédet mind gyűlölöm!
14 Nálam a bölcs tanács, és a helyes ítélet,
enyém az értelem, az erő és a hatalom.
15 Általam uralkodnak a királyok,
és hoznak a vezetők igazságos törvényeket.
16 Minden uralkodó általam gyakorolja hatalmát,
általam hoznak igazságos ítéletet a bírák.[a]

17 Szeretem azokat, akik engem szeretnek,
megtalálnak, akik igazán keresnek.

18 Gazdagság van kezemben, és megbecsülés,
maradandó vagyon és igazságosság.
19 Ami tőlem származik, többet ér, mint az arany,
drágább, mint a színarany.
Amit én adok, értékesebb a tiszta ezüstnél.
20 Az igazságosság ösvényén járok,
a jogosság útjának közepén.
21 Gazdag örökséghez juttatom, aki engem szeret,
házát kincsekkel töltöm meg.

.

.

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=proverb+10%3B++++proverb+3%3B+++proverb+8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/27

„… Legyetek éberek ezzel a megtévesztéssel szemben. Ne engedjétek, hogy ilyen módon vesszen el lelketek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a megkülönböztetés kegyelméért, úgy hogy ezt a hamis prófétát olyannak lássátok, mint amilyen az valójában: egy démonnak, akit a pokol mélyéből küldtek, hogy megtévesszen benneteket. Legyetek hálásak, hogy ti az ő célpontjai vagytok. Az Irántam való hűségetek miatt, egy végső próba, a hitetek próbája elé lesztek állítva. Soha többé nem kell majd szembenéznetek ilyen próbatétellel. Nos, legyetek felkészülve. Forduljatok most Hozzám, ti mind, felszentelt szolgáim, még mielőtt késő lenne. …”

Tóra:

„Adó a szentély javára

11 Azután így beszélt az Úr Mózeshez:

12 Amikor névjegyzékbe veszed Izráel fiai közül a számba veendőket, adjon mindenki váltságdíjat magáért az Úrnak, amikor számba veszik, hogy ne érje őket csapás a számbavétel miatt.

13 Mindazok, akik átesnek a számba vételen, adjanak egy fél sekelt a szent sekel szerint, amelyben húsz géra egy sekel. Fél sekel legyen az Úrnak szóló felajánlás.

14 Mindenki adja meg az Úrnak szóló felajánlást, aki átesett a számba vételen húszévestől fölfelé.

15 A gazdag ne adjon többet, és a nincstelen se adjon kevesebbet fél sekelnél, amikor megadjátok az Úrnak szóló felajánlást váltságdíjul magatokért.

16 Amikor átveszed a váltságdíjat Izráel fiaitól, add oda azt a kijelentés sátrának a szolgálatára, hogy mint értetek adott váltságdíj emlékeztesse az Urat Izráel fiaira.

A rézmedence

17 Azután így beszélt az Úr Mózeshez:

18 Készíttess egy mosakodásra való rézmedencét, amelynek állványa is rézből legyen! Helyezd azt a kijelentés sátra és az oltár közé, és töltsd meg vízzel,

19 hogy abban mossák meg kezüket és lábukat Áron és fiai.

20 Mosakodjanak meg a vízben, mielőtt bemennek a kijelentés sátrába, hogy ne haljanak meg, ha az oltárhoz járulnak, és szent szolgálatot végeznek, vagy tűzáldozatot mutatnak be az Úrnak.

21 Mossák meg a kezüket és lábukat, hogy ne haljanak meg. Örök rendelkezés lesz ez nekik, neki és utódainak nemzedékről nemzedékre.

A szent olaj

22 Majd így beszélt Mózeshez az Úr:

23 Végy finom balzsamot és folyékony mirhát ötszáz pénzért, balzsamos fahéjat feleannyiért, azaz kétszázötven pénzért, balzsamos nádat is kétszázötven pénzért.

24 Végy kassziát is ötszáz pénzért a szent sekel szerint, és egy hín olivaolajat.

25 Készíts belőle felkenésre való szent olajat, vagyis fűszerezett olajkeveréket, ahogyan a kenetkeverő elkészíti. Ilyen legyen a fölkenésre való szent olaj.

26 Kend meg ezzel a kijelentés sátrát és a bizonyság ládáját,

27 az asztalt és egész fölszerelését, a lámpatartót és fölszerelését, az illatáldozati oltárt,

28 az égőáldozati oltárt és egész fölszerelését, a medencét és állványát.

29 Így szenteld fel azokat, hogy igen szentek legyenek. Csak az érintheti, aki fel van szentelve.

30 Kend fel Áront és fiait is. Szenteld fel őket, hogy papjaim legyenek.

31 Izráel fiaihoz pedig így beszélj: Felkenésre való szent olajom lesz ez nemzedékről nemzedékre.

32 Más embernek a testére nem szabad azt önteni, és ilyen összetételben más hasonlót ne készítsetek. Szent az, szentnek tartsátok!

33 Ki kell irtani népe közül azt, aki hasonló kenetet készít, vagy illetéktelent ken meg vele.

.

.

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+30%3A11-34%3A35+&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

„… A Nagyfigyelmeztetés nagy segítség lesz gyermekeim megtérésében szerte a világon. A megtérés az Én ajándékom számotokra, de ezt az ajándékot azok is megkapják, akik összeesküdnek és terveket szőnek, hogy elnyerhessék Isten uralmát a Földön. Abbahagynák ezt a harcot, ha megértenék, hogy ez a hatalom sohasem lehet az övék. De ők vakok. …”

„… „ Készülőben vannak a globális megtérések

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot. …”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

16 Így szólt hozzám az Úr igéje:

17 Emberfia! Amikor Izráel háza a saját földjén lakott, tisztátalanná tették azt életükkel és tetteikkel. Olyan tisztátalan volt előttem az életük, mint a havi vérzés.

18 Rájuk zúdítottam haragomat, mert vért ontottak a földre, és tisztátalanná tették azt bálványaikkal.

19 Ezért elszélesztettem őket a népek között, és szétszóródtak az országokba. Életük és tetteik szerint tartottam ítéletet fölöttük.

20 De amikor a népek közé jutottak, amerre csak jártak, gyalázatossá tették szent nevemet, mert ezt mondták róluk: Az Úr népe ezek, mégis ki kellett jönniük országából!

21 Ekkor szánalomra indultam szent nevemért, amelyet gyalázatossá tett Izráel háza a népek között, amerre csak járt.

22 Ezért mondd ezt Izráel házának: Így szól az én Uram, az Úr: Nem tiértetek cselekszem én, Izráel háza, hanem szent nevemért, amelyet gyalázatossá tettetek a népek között, amerre csak jártatok.

23 Megmutatom, hogy szent az én nagy nevem, amely gyalázatos lett a népek között, mert gyalázatossá tettétek közöttük. Akkor megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr – így szól az én Uram, az Úr -, amikor szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok.

24 Kihozlak benneteket a népek közül, összegyűjtelek az országokból, és beviszlek benneteket a saját földetekre.

25 Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket.

26 Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.

27 Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.

28 Abban az országban fogtok lakni, amelyet őseiteknek adtam. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek.

29 Megszabadítlak benneteket minden tisztátalanságotoktól. Parancsolok a gabonának, megsokasítom, és nem hozok rátok éhínséget.

30 Megszaporítom a fák gyümölcsét és a mező termését, hogy ne csúfoljanak többé benneteket éhínség miatt a népek.

31 Akkor visszagondoltok arra, hogy milyen gonoszul éltetek, és milyen rosszak voltak tetteitek, és megundorodtok magatoktól utálatos bűneitek miatt.

32 Nem tiértetek cselekszem – így szól az én Uram, az Úr -, tudjátok meg ezt! Szégyenkezzetek, és piruljatok életetek miatt, Izráel háza!

33 Így szól az én Uram, az Úr: Amikor megtisztítlak benneteket minden bűnötöktől, benépesítem a városokat, és újjáépülnek a romok.

34 Művelni fogják a pusztává lett földet, azután, hogy pusztán hevert az arra járók szeme láttára.

35 Azt mondják majd: Ez a pusztává lett föld itt most olyan, mint az Éden kertje. A rommá lett, elpusztult és lerombolt városokat pedig újból megerősítették, és újból laknak bennük.

36 Akkor megtudják a népek, amelyek körülöttetek megmaradtak, hogy én, az Úr, építettem újjá a romba dőlt városokat, és én ültettem be a pusztává lett földet. Én, az Úr, megmondtam, és meg is teszem!

37 Így szól az én Uram, az Úr: Még azt is kérheti tőlem Izráel háza, hogy ezt tegyem velük: úgy megsokasítom az embereket, mint a juhokat.

38 Úgy tele lesznek a romba dőlt városok emberek tömegével, ahogyan Jeruzsálem tele van az ünnepeken juhokkal, áldozatra szentelt juhokkal. Akkor megtudják, hogy én vagyok az Úr.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel%2036:16%20-%2036:38%20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

Fogadjátok el tehát, hogy ezek a próféciák be fognak következni. Kevesen fogják tudni majd ezt letagadni, legyen az bár az esemény alatt, vagy utána. Mégis sokan fognak Nekem hátat fordítani. Majd a nagy üldöztetés fog következni. …”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

„… Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

Most meg kell, hogy kérjelek: kezdd el megtervezni értékes Nagyfigyelmeztetésem terjesztését, amely egy ajándék minden egyes ember számára az egész világon. Nyilvánosságra kell hozni ennek részleteit február végéig, az interneten keresztül, az egész világon. Siess, gyermekem, hogy megtedd mindazt, amit meg kell tenned, úgy, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, esélyt kaphasson ennek meghallására. Szánj most erre időt, szeretett leányom, mert ez most sürgős. Ez a kérés ne ijesszen meg téged. A sürgősségen van a hangsúly, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, felkészülhessen a világon. Akkor ők megbékélést kereshetnek majd, amikor bűneik szemeik előtt lelepleződnek.

A felkészülés nagy hasznukra lehet. Ezáltal az írás által túl fogják élni a Nagyfigyelmeztetést. Aztán megtisztulnak, és azzal az áldással, amelyet kapni fognak, készek lesznek szembe nézni az elkövetkezendő megpróbáltatásokkal. …”

Istenítélet a Karmel-hegyen

20 Akkor elküldött Aháb Izráel fiaiért, és összegyűjtötte a prófétákat a Karmel-hegyre.

21 Illés pedig odalépett az egész nép elé, és így szólt: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig a Baal, akkor őt kövessétek! De a nép nem felelt egy szót sem.

22 Akkor Illés ezt mondta a népnek: Egyedül én maradtam meg az Úr prófétájának, a Baal prófétái pedig négyszázötvenen vannak.

23 Adjanak nekünk két bikát; ők válasszák ki maguknak az egyik bikát, vagdalják darabokra, és rakják a fahasábokra, de tüzet ne gyújtsanak. Én is elkészítem a másik bikát, rárakom a fahasábokra, de tüzet én sem gyújtok.

24 Ezután hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, és én is segítségül hívom az Úr nevét. Amelyik isten tűzzel felel, az az Isten. Erre az egész nép megszólalt, és ezt mondta: Jó lesz így!

25 Ezután így szólt Illés a Baal prófétáihoz: Válasszátok ki az egyik bikát, és készítsétek el először ti, mert ti vagytok többen. És hívjátok segítségül istenetek nevét, de tüzet ne gyújtsatok!

26 Ők fogták a nekik jutott bikát, elkészítették, és így hívták segítségül a Baal nevét reggeltől délig: Ó, Baal, felelj nekünk! De nem jött hang, és nem felelt senki. Eközben ott sántikáltak az oltár körül, amelyet készítettek.

27 Amikor dél lett, Illés gúnyolni kezdte őket, és ezt mondta: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten ő! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy talán alszik, és majd fölébred.

28 Erre elkezdtek hangosan kiáltozni, és szokásuk szerint összevagdosták magukat kardjukkal és dárdájukkal, míg el nem borította őket a vér.

29 Dél elmúltával révületbe estek, egészen az áldozat idejéig, de nem jött hang; nem felelt, és nem figyelt rájuk senki.

30 Akkor Illés ezt mondta az egész népnek: Jöjjetek ide hozzám! És odament hozzá az egész nép. Ő pedig helyreállította az Úr lerombolt oltárát.

31 Fogott Illés tizenkét követ a Jákób fiaitól származó törzsek száma szerint; Jákóbhoz szólt így az Úr szava: Izráel lesz a neved.

32 A kövekből oltárt épített az Úr nevében, azután árkot húzott az oltár körül, amelybe két véka vetőmag elfért volna.

33 Azután elrendezte a fahasábokat, földarabolta a bikát, és rárakta a fahasábokra.

34 Majd ezt mondta: Töltsetek meg négy vödröt vízzel, és öntsétek az áldozatra meg a fahasábokra! Azután ezt mondta: Ismételjétek meg! És megismételték. Újra mondta: Harmadszor is tegyétek meg! És harmadszor is megtették.

35 A víz már folyt az oltár körül, és az árok is megtelt vízzel.

36 Az áldozat bemutatása idején odalépett Illés próféta, és ezt mondta: Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene! Hadd tudják meg a mai napon, hogy te vagy az Isten Izráelben, én pedig a te szolgád vagyok, és mindezt a te parancsodra tettem!

37 Felelj nekem, Uram, felelj nekem, hadd tudja meg ez a nép, hogy te, az Úr, vagy az Isten, és te fordítsd vissza szívüket!

38 Akkor lecsapott az Úr tüze, és fölemésztette az égőáldozatot és a fahasábokat, a köveket és a port, az árokban levő vizet pedig felnyalta.

39 Amikor látta ezt az egész nép, arcra esett, és ezt mondta: Az Úr az Isten, az Úr az Isten!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=I%20Kings%2018:20%20-%2018:39&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/ki-tisa-20210306

„… A Nagyfigyelmeztetés, ez a nagy ajándék, most lesz kinyilvánítva a világnak. Mindenki megkapja az örömteli érzés lehetőségét, amikor felismerik végre az Igazságot, Létezésem Igazságát. Imádkozzatok mindenkiért gyermekem, hogy legyen elég bátorságuk megbocsátásomat keresni.

Végre, leányom, mindenhol kezdik kinyitni gyermekeim a szemüket. Most már felismerik, hogy a világ, változáson megy keresztül. Az a világ, amit valaha ismertek, most egy új fázisba ért. Ez az új fázis több szakaszon vezet keresztül, mielőtt gyermekeim végre készen állnak az Új Paradicsomra. A csaló parazitái, sajnos, (a végsőkig) makacsul fognak harcolnia végsőkig. Imádkozzatok most ezekért a szegény megtévedt lelkekért, hogy a szívüket majd egy szikra fény árassza el, amikor hűséges követőimmel kapcsolatba kerülnek. Ti, követőim, megkapjátok azokat a kegyelmeket, amelyek segíteni fognak mindazon lelkek megtérítésében, akik elvesztek a vadonban, és akiknek a lelkük összezavarodottságát a sátán okozta. …”

Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot

Igazság Könyve:

„Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

Nyomtatóbarát változat

2011. február 19. szombat; 15:00

Szeretett leányom, te most nagyon igyekszel engedelmeskedni Utasításaimnak, azért, hogy megszentelődjön a lelked, és ez nagy öröm Számomra. Kérlek, szánj Rám egy teljes órát a napodból, amelyet csendességben Velem töltesz, és engedd, hogy közelebb hozhassalak Szent Szívemhez.

Sokkal erősebbnek fogod magad érezni, ha ezt megteszed. Kezdd el még ma ezt az időt a Társaságomban tölteni, azért, hogy a szíved megvilágosíthassam, és hogy terhed megkönnyíthessem.

Ma szeretném előtted felfedni az emberiségnek szánt azon Kívánságomat, hogy kezdjék el életüket kiértékelni, felkészülésként a Nagyfigyelmeztetésre. Leányom, mindazoknak közületek, akik erre elmulasztanak felkészülni, azoknak imára, mégpedig sok imára van szükségük.

A Nagyfigyelmeztetés, ez a nagy ajándék, most lesz kinyilvánítva a világnak. Mindenki megkapja az örömteli érzés lehetőségét, amikor felismerik végre az Igazságot, Létezésem Igazságát. Imádkozzatok mindenkiért gyermekem, hogy legyen elég bátorságuk megbocsátásomat keresni.

Végre, leányom, mindenhol kezdik kinyitni gyermekeim a szemüket. Most már felismerik, hogy a világ, változáson megy keresztül. Az a világ, amit valaha ismertek, most egy új fázisba ért. Ez az új fázis több szakaszon vezet keresztül, mielőtt gyermekeim végre készen állnak az Új Paradicsomra. A csaló parazitái, sajnos, (a végsőkig) makacsul fognak harcolnia végsőkig. Imádkozzatok most ezekért a szegény megtévedt lelkekért, hogy a szívüket majd egy szikra fény árassza el, amikor hűséges követőimmel kapcsolatba kerülnek. Ti, követőim, megkapjátok azokat a kegyelmeket, amelyek segíteni fognak mindazon lelkek megtérítésében, akik elvesztek a vadonban, és akiknek a lelkük összezavarodottságát a sátán okozta.

A La Salette –i, a Fatimai és a garabandáli próféciák most teljesednek be

Minden eddigi prófécia, amelyeket az Áldott látnokok kaptak La Salette – ben, Fatimában és Garabandálban, most fognak beteljesedni, mindenki szeme láttára. Mert mindaz a sok ezer hívő, akik ismerik és elfogadják ezeket a próféciákat, tudják, hogy Én, a Megváltó szólítalak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok minden ember lelkéért. Nyissátok meg még egyszer szíveteket ezek előtt az új üzenetek előtt: a maguk nemében ezek az utolsó üzenetek, amelyeket minden gyermekem számára adok, még mielőtt visszajönnék, hogy megítéljem őket.

Felhívás az Egyház minden Szolgájához

Felhívom minden felekezet szolgáit is, azokat, akik az Örök Atyát tisztelik, hogy most hallgassanak meg. Ne engedjétek a csalónak, hogy hamis prófétája által megtévesszen benneteket, hogy hazugságait elhitesse veletek, amelyet saját nevében rövidesen meg is fog tenni. Ez egy nagyon nehéz időszak lesz azok számára közületek, akik Engem szeretnek, hiszen nagyon össze lesztek zavarodva.

A hamis próféta és az Antikrisztus

Figyeljétek csak meg, hogy a hamis próféta hogyan fogja megkísérelni, hogy vezesse Egyházamat, hiszen ő nem az Én Örök Atyám Házából való. Úgy fog tűnni, mintha onnan való lenne, de ez nem lesz igaz. Figyeljétek majd meg azt a barátságot, amelyet látható módon az Antikrisztussal fog kötni, mert ők ketten a sátán legcsalóbb követői lesznek, báránybőrbe öltözve. Múltbeli csodákhoz hasonló erővel fognak rendelkezni, de ez a sátántól származó erő lesz. Nektek minden időben kegyelmi állapotban kell lennetek, hogy megvédhessétek hiteteket. Imádkozzatok felszentelt szolgáimért, akiknek langyos a hitük, és a sátán karjaiba vettetnek. Ő (a csaló) tetszeni fog nekik, mert izgalmat, szenvedélyt ajánl fel nekik, az úgynevezett szeretetet, mely az ego által lesz vezérelve, és karizmatikus megjelenésének nehezen lehet majd ellenállni. Menjetek csak ezen a lefelé vezető ösvényen, felszentelt szolgáim, és akkor Számomra örökre el fogtok veszni.

Talán megkérdezitek, hogy miért kell ezeknek az eseményeknek ilyen nehézségekkel bírniuk. El fogtok akkor csodálkozni azon, hogy miért engedem megtörténni mindezeket.

Egészen biztos, hogy Jézus az Ő Irgalmasságában nem engedne meg ilyen akadályokat? Nos, meg kell, hogy engedjem ezeket, mert csak ezeken a kihívásokon keresztül jöhet létre a végső csata az Örök Atya és a gonosz között. Egy utolsó összecsapás nélkül nem lenne lehetséges végül az örök pokol mélységére taszítani a sátánt.

Legyetek éberek ezzel a megtévesztéssel szemben. Ne engedjétek, hogy ilyen módon vesszen el lelketek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a megkülönböztetés kegyelméért, úgy hogy ezt a hamis prófétát olyannak lássátok, mint amilyen az valójában: egy démonnak, akit a pokol mélyéből küldtek, hogy megtévesszen benneteket. Legyetek hálásak, hogy ti az ő célpontjai vagytok. Az Irántam való hűségetek miatt, egy végső próba, a hitetek próbája elé lesztek állítva. Soha többé nem kell majd szembenéznetek ilyen próbatétellel. Nos, legyetek felkészülve. Forduljatok most Hozzám, ti mind, felszentelt szolgáim, még mielőtt késő lenne.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

„… Felhívás az Egyház minden Szolgájához

Felhívom minden felekezet szolgáit is, azokat, akik az Örök Atyát tisztelik, hogy most hallgassanak meg. Ne engedjétek a csalónak, hogy hamis prófétája által megtévesszen benneteket, hogy hazugságait elhitesse veletek, amelyet saját nevében rövidesen meg is fog tenni. Ez egy nagyon nehéz időszak lesz azok számára közületek, akik Engem szeretnek, hiszen nagyon össze lesztek zavarodva. …”

———-

Római katolikus:

02-22

Szent Péter apostol székfoglalása – Ü

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
Szent Péter maga is elöljáró, és Krisztus szenvedésének tanúja.
Szeretteim!
Akik közületek elöljárók, azokat mint magam is elöljáró és Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd nyilvánvalóvá váló dicsőségének is részese, kérem: legeltessétek az Istennek rátok bízott nyáját; viseljétek gondját ne kényszerből, hanem önként, az Isten szándéka szerint; ne haszonlesésből, hanem buzgóságból.
Ne zsarnokoskodjatok a választottak fölött, hanem legyetek a nyájnak példaképei. Ha majd megjelenik a legfőbb Pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.
Ez az Isten igéje.

1Pét 5,1-4

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. (1. vers. – 9. tónus)
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet, és lelkemet felüdíti.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy velem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza * mindörökké, szünet nélkül.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zsolt 22,l-3a.3b-4.5.6

ALLELUJA
Te Péter vagy, és e sziklára építem Egyházam, * s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Mt 16,18 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Te Péter vagy, és neked adom a mennyek országa kulcsait.
Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik
prófétának.”
Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „
Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám.
Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a
sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 16,13-19

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-02-22

„… A Nagyfigyelmeztetés, ez a nagy ajándék, most lesz kinyilvánítva a világnak. Mindenki megkapja az örömteli érzés lehetőségét, amikor felismerik végre az Igazságot, Létezésem Igazságát. Imádkozzatok mindenkiért gyermekem, hogy legyen elég bátorságuk megbocsátásomat keresni.

Egészen biztos, hogy Jézus az Ő Irgalmasságában nem engedne meg ilyen akadályokat? Nos, meg kell, hogy engedjem ezeket, mert csak ezeken a kihívásokon keresztül jöhet létre a végső csata az Örök Atya és a gonosz között. Egy utolsó összecsapás nélkül nem lenne lehetséges végül az örök pokol mélységére taszítani a sátánt. …”

„… A La Salette –i, a Fatimai és a garabandáli próféciák most teljesednek be

Minden eddigi prófécia, amelyeket az Áldott látnokok kaptak La Salette – ben, Fatimában és Garabandálban, most fognak beteljesedni, mindenki szeme láttára. Mert mindaz a sok ezer hívő, akik ismerik és elfogadják ezeket a próféciákat, tudják, hogy Én, a Megváltó szólítalak mindnyájatokat, hogy imádkozzatok minden ember lelkéért. Nyissátok meg még egyszer szíveteket ezek előtt az új üzenetek előtt: a maguk nemében ezek az utolsó üzenetek, amelyeket minden gyermekem számára adok, még mielőtt visszajönnék, hogy megítéljem őket.

Felhívás az Egyház minden Szolgájához

Felhívom minden felekezet szolgáit is, azokat, akik az Örök Atyát tisztelik, hogy most hallgassanak meg. Ne engedjétek a csalónak, hogy hamis prófétája által megtévesszen benneteket, hogy hazugságait elhitesse veletek, amelyet saját nevében rövidesen meg is fog tenni. Ez egy nagyon nehéz időszak lesz azok számára közületek, akik Engem szeretnek, hiszen nagyon össze lesztek zavarodva.

A hamis próféta és az Antikrisztus

Figyeljétek csak meg, hogy a hamis próféta hogyan fogja megkísérelni, hogy vezesse Egyházamat, hiszen ő nem az Én Örök Atyám Házából való. Úgy fog tűnni, mintha onnan való lenne, de ez nem lesz igaz. Figyeljétek majd meg azt a barátságot, amelyet látható módon az Antikrisztussal fog kötni, mert ők ketten a sátán legcsalóbb követői lesznek, báránybőrbe öltözve. Múltbeli csodákhoz hasonló erővel fognak rendelkezni, de ez a sátántól származó erő lesz. Nektek minden időben kegyelmi állapotban kell lennetek, hogy megvédhessétek hiteteket. Imádkozzatok felszentelt szolgáimért, akiknek langyos a hitük, és a sátán karjaiba vettetnek. Ő (a csaló) tetszeni fog nekik, mert izgalmat, szenvedélyt ajánl fel nekik, az úgynevezett szeretetet, mely az ego által lesz vezérelve, és karizmatikus megjelenésének nehezen lehet majd ellenállni. Menjetek csak ezen a lefelé vezető ösvényen, felszentelt szolgáim, és akkor Számomra örökre el fogtok veszni.

…”

————

Ortodox (Görög keleti):

20 Mindenekelőtt meg kell értenetek, hogy az Írásban található próféciák közül egyetlen egyet sem lehet önkényesen értelmezni és magyarázni. 21 Ugyanis a próféciák sohasem ember akaratából keletkeztek, hanem úgy, hogy a Szent Szellem indított bizonyos embereket arra, hogy az Isten üzenetét mondják!

Óvakodjatok a hamis tanítóktól!

2 Isten népe között voltak azonban hamis próféták is. Ehhez hasonlóan közöttetek is feltűnnek majd hamis tanítók, akik észrevétlenül ártalmas és hamis tanításokat csempésznek majd be a gyülekezetekbe. Egészen addig elmennek, hogy megtagadják Jézust, a Mestert, aki pedig megmentette őket ezzel pedig hirtelen és gyors pusztulást hoznak magukra. 2 Sokan követik majd őket az erkölcstelen életmódjukban. A kívülállók pedig miattuk fogják rossz hírét terjeszteni az igaz Út követőinek. 3 Ezek a haszonleső és kapzsi hamis tanítók mindenféle kitalált történetekkel akarnak kihasználni benneteket. Azonban Isten már régóta ítéletet hirdetett felettük, és biztos pusztulás vár rájuk.

4 Amikor az angyalok követtek el bűnt, Isten őket sem kímélte, hanem az alvilág sötét mélyére zárva őrzi őket az ítélet napjáig. 5 Nem kímélte meg azt a régi világot sem, hanem elpusztította az Özönvízzel. Csak Nóét mentette meg, aki Isten igazságos ítéletét hirdette. Az Özönvízből csak Nóé menekült meg nyolcadmagával!

6 Hasonlóképpen pusztulásra ítélte Isten Sodomát és Gomorát. Megégette azokat, hogy csak hamu maradt belőlük. Példájuk figyelmeztetésül szolgál az istentelen embereknek, hogy lássák, mi vár rájuk. 7-8 Ugyanakkor Isten kimentette Sodomából Lótot, akit elfogadott. Lót istenfélő és igaz ember volt, és szenvedett a körülötte élő istentelenek gonoszsága miatt. Nap mint nap látta és hallotta, milyen gonosz dolgokat művelnek a többiek, és ez gyötrelmet okozott igaz lelkének.

9 Mindebből láthatjátok, hogy az Úr ki tudja menteni a megpróbáltatásokból azokat, akik őt szolgálják. Ugyanakkor fogva tartja a gonoszokat az Ítélet Napjáig, amikor majd megkapják a büntetésüket.

Készülőben vannak a globális megtérések

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak. …”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

9 Vigyázzatok magatokra, mert amiatt, hogy hozzám tartoztok, le fognak tartóztatni és bíróság elé állítanak benneteket, megvernek a zsinagógákban; és kormányzók, meg királyok elé állítanak! Akkor majd nekik is tanúskodjatok rólam!

10 Előbb azonban szükséges, hogy minden népnek hirdessék az örömüzenetet. 11 Amikor majd elhurcolnak, és bíróság elé állítanak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok. Amit Isten abban a helyzetben a szátokba ad, azt mondjátok, mert valójában nem ti fogtok beszélni, hanem a Szent Szellem szól majd rajtatok keresztül.

12 Abban az időben halálra adja testvér a testvérét, és apa a gyermekét. Sőt, a gyermekek is szüleik ellen fordulnak, és megöletik őket. 13 Mindenki gyűlölni fog benneteket amiatt, hogy a nevemet viselitek. De aki mindvégig állhatatosan kitart, az üdvözül.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++2%20Peter%201:20-2:9;%20%20%20%20Mark%2013:9-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/02/22

„A család egysége és annak tönkretevése lesz a gyökere mindennek

2012. december 23. vasárnap, 15:30

Ő már most is ezt teszi a fekete miséken keresztül, melyeket sok Katolikus Templomban tartanak. A hűtlen szolgák csoportjának magja összeesküszik Egyházam ellen, és ők sokakat félre fognak vezetni.

Legyetek éberek! Nyissátok ki a szemeteket, és könyörögjetek Hozzám erőért, melyre szükségetek van, hogy ezzel az aljas és gonosz tervvel szembeszálljatok.

Ez egy ádáz harc lesz földi Egyházamon belül. Pap, pap ellen. Püspök, püspök ellen. Bíboros, bíboros ellen.

Tudassátok azt, hogy felszentelt szolgáimat, akik ismernek és szeretnek Engem, vezetni fogom. Irányítani foglak benneteket. Erőt fogok adni nektek, hogy elbánjatok Isten ezen ellenségeivel. Nem vagytok egyedül.

Sosem szabad hallgatnotok a hazugságokra, melyeket az Én Nevemben adnak vagy mutatnak be nektek. Egyedül csak ti ismeritek az Igazságot a szívetekben. Hallgassatok a szívetekre. Maradjatok hűségesek mindahhoz, amelyről már korábban azt mondták nektek, hogy Isten Törvénye.

Ha bármi olyat mutatnának be nektek, ami úgy tűnik, hogy ellentétben áll Tanításaimmal, akkor annak hátat kell fordítanotok.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/csalad-egysege-es-annak-tonkretevese-lesz-gyokere-mindennek

A világ hamarosan alá lesz vetve a megtisztulás következő szakaszának

2012. február 27., hétfő, 3:30

Drága, szeretett leányom, amint az összeomláshoz vezető események tovább sokasodnak a világban, úgy Isteni Irgalmasságom ideje is egyre közeledik.

Amint a háborúk és a nyugtalanság minden irányba szétterjednek, úgy fog továbbra is Egyházam hite gyengülni.

Hamarosan Egyházamban a hitszakadás gyors kibontakozásnak indul.

Pap, pap ellen.

Püspök, püspök ellen. ..”

https://masodikeljovetel.hu/vilag-hamarosan-ala-lesz-vetve-megtisztulas-kovetkezo-szakaszanak