Címke: gyengeség

Könnyű azt mondani, hogy Keresztények vagytok, amíg e miatt nem vonnak felelősségre benneteket

—-
Igazság Könyve:
2014. szeptember 23. kedd, 23:30

Drága szeretett leányom, miközben Isten gyermekeiért nyújtom ki a Kezemet, beleértve minden vallásút, hitetlent és Keresztényt, sokan át fognak térni a Keresztény Hitre Hívásom eredményeként. Ez Isten Kegyelme által a Szentlélek Erejében fog megvalósulni.

Eközben a jó szándékú Keresztények és elkötelezett követőim nagyon nehéznek fogják találni a megpróbáltatásokat, amelyekkel majd szembe kell nézniük. Most ezt kérdem tőlük: Ki olyan erős köztetek, hogy Mellém álljon majd, és kiálljon az Igazság mellett a nélkül, hogy Én beavatkoznék ebben az időpontban? Sokan, akik közületek jószívűek, hűek maradnak majd Hozzám, de csak a saját csoportjaitokon belül. Ha ti egyetértetek egymással, könnyebb nektek Engem szolgálni. De amikor szembe kell néznetek az ellenzékkel, nem fogjátok azt könnyűnek találni – és az idő egy bizonyos szakaszában szembe is fogtok nézni velük, ellenségeim személyében, akik a hamis tannal próbálnak majd félrevezetni benneteket.

Amikor bírálni fognak benneteket, mert Isten igaz Igéjét követitek, közületek sokan túl gyengék lesznek ahhoz, hogy megvédjék Azt. Amikor majd Keresztény felebarátjaitok személyében kell szembe néznetek az ellenséggel, és amikor majd egy újonnan átdolgozott, de hamis írás elfogadására kényszerítenek benneteket, akkor fájdalom fog sújtani titeket. Addigra már a hitetek valóban próbára lesz téve. Két választási lehetőségetek lesz: Vagy az Igazságban hisztek, ahogyan azt Isten meghatározta, amelyért már nagyon sok vér folyt, csakhogy az ember megbéküljön Teremtőjével, vagy Igém egy felhígított, hazugságokkal átitatott változatát fogadjátok el.

Amennyiben az első lehetőséget választjátok, az sok fájdalmat, bánatot és szenvedést fog hozni nektek, mert a többiek meg fognak vetni benneteket, mivel hűek maradtatok Hozzám. De ha a második lehetőséget választjátok, mely során sok dicsérettel fognak elhalmozni benneteket, és társaitok és ellenségeim elfogadnak titeket, akkor el fogtok merülni a sötétségbe, a lelketek pedig veszélybe fog kerülni.

Könnyű azt mondani, hogy Keresztények vagytok, amíg e miatt nem vonnak felelősségre benneteket. De amikor megvetnek, kigúnyolnak, nevetségessé tesznek és rágalmaznak benneteket az Én Nevemben, néhányan közületek nem lesznek elég erősek ahhoz, hogy ellenálljanak ennek a megpróbáltatásnak. Sokan a közvéleménytől való félelem miatt cserben fognak hagyni Engem, és el fognak távolodni Tőlem. Sokan közületek el fognak árulni Engem. Sokan pedig hátat fognak fordítani Nekem, mert szégyellni fogják Keresztem hordozását.

Soha ne gondoljátok, hogy könnyű az Én követőmnek lenni, mert nem az. De eljön az idő, amikor a hitetek a végsőkig próbára lesz téve, és Én akkor tudni fogom, hogy ki az, aki Tőlem való, és ki az, aki nem.

Jézusotok”

 
 

2014. szeptember 21. vasárnap, 17:45

Drága szeretett leányom, Szívem szorosan összefonódik minden családdal, és az a Vágyam, hogy megáldjak minden családot ebben az időben, legyen az kicsi, közepes vagy nagy. Amikor a szeretet jelen van a családokban, akkor azt jelenti, hogy helyet adnak Isten Hatalmának, mert minden gyermeke Hozzá tartozik. Ő volt az, aki egyenként mindnyájukat megteremtette.

Isten az ember iránti Szeretetét a családi egység által őrzi meg, mert Szeretete csak ilyen körülmények között tud természetes módon növekedni. Az egységben együtt élő családokban lévő szeretet nagy kegyelmeket terem, mert a családtagok egymás iránti szeretete Isten egyik legnagyobb Ajándéka. Isten arra használja a családban lévő szeretetet, hogy szárnyat eresszen, hogy a szerető család minden tagja segítsen terjeszteni ezt a szeretetet, bárhová is mennek. Hasonlóképpen, amikor a család egysége megbomlik, az közvetlen hatással lesz közösségetekre, társadalmatokra és nemzetetekre. …”


2014. szeptember 24. szerda, 15:05

Drága szeretett leányom, ahogy Isten annak idején kiválasztotta Szeretett Édesanyámat, hogy a Messiás Eljövetelének előhírnöke legyen, éppen úgy Ő most szintén arra hívatott, hogy felkészítse az emberiséget Második Eljövetelemre. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-elo-isten-kepmasara-teremtett-ember-szepsege-leirhatatlan

 

—————
Igaz élet Istenben:

 
MEGHATOTT IRÁNTAM ÉRZETT SZERETETED
1999. február 2. 

Látod, kedvesem, mily buzgó szándékkal szálltam gyengeséged fölé, hogy megváltoztassalak téged és általad másokat is, hogy Egyházam szilárd oszlopaivá váljatok? Teljes Szívemből megáldalak téged és azokat, akik az isteni tűz oszlopai lettek, és készek átadni szavaimat ezekben a sürgető üzenetekben. Megáldom azokat, akik önként és szeretettel megtették mindazt, amire képesek voltak, akik szeretettel és lelkesedéssel készek voltak az igazság megismertetésére, hogy kereszténnyé tegyék ezt a kereszténységét vesztett népet. Veled vagyok, és megígérem, hogy százszorosan megfizetek neked és a többieknek is. Látod, miként támasztok béke-követeket? Látod, miként sietek házam megmentésére? Tudod, Vassulám, az én szemem túl tiszta ahhoz, hogy a lázadáson nyugtassam.

Ó Vassula, örülök, ha tisztában vagy törékenységeddel és nyomorúságosságoddal, és ha tudod, hogy csak tőlem kaphatsz életet. Én csak akkor haladhatok benned, és akaratom csak akkor valósulhat meg benned, ha te elismered bűnösségedet, és elfogadod, hogy csak teljes rám hagyatkozásoddal kaphatsz tőlem kegyelmeket. Az én szándékaimat csak akkor valósíthatom meg benned igazán, ha átalakulsz Szentlelkem leheletének kegyelmétől.

Én, Jézus, megáldalak benneteket, legyetek egyek! IC ” ”

——-
KÉRD PIO ATYÁT! 
1988. november 14.
 
 
 
—–———
Római katolikus:
2019-09-2325. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Ezdrás könyvéből
A perzsák királya megengedi, hogy a választott nép visszatérjen ősi hazájába, és Jeruzsálemben felépítse az Úr templomát. Megparancsolja, hogy mindenki segítsen a templomépítésben.
Kürosz, perzsa király uralkodásának első esztendejében teljesítette az Úr, amit Jeremiás által megjövendölt. Az Úr arra indította ugyanis a király szívét, hogy a következő írásbeli rendelkezést tegye közzé egész birodalmában. Így szól Kürosz perzsa király parancsa:
„A föld minden országának urává tett engem az Úr, az ég Istene. Ő hagyta meg nekem, hogy felépítsem templomát Jeruzsálemben, Júdea fővárosában. Aki tehát ebből a népből még országunkban él, sietve
induljon Jeruzsálembe, amely Júdeában van! Legyen vele az ő Istene, hogy segítse felépíteni az Úrnak, Izrael Istenének templomát. Ő ugyanis az az Isten, aki Jeruzsálemben lakozik. Országunk többi lakosai viszont mindenütt segítsék a hazatérőket, bárhol lakjanak is: ezüsttel, arannyal, felszereléssel, jószággal – azon felül, amit önként és szabadon felajánlanak Isten jeruzsálemi templomának javára.”
Elindultak erre Júda és Benjámin családjának vezető emberei a papokkal, levitákkal és mindazokkal, akiket Isten arra indított sugallatával, hogy
hazatérjenek Jeruzsálembe, felépíteni az Úr templomát. A környező lakosság segítségükre volt minden munkájukban: ezüsttel, arannyal, felszereléssel, jószággal és egyéb holmikkal, azon felül, amit ajándékul adtak a templomra, önkéntesen és szabadon.
Ez az Isten igéje.
Ezd 1,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hatalmas dolgot * művelt az Úr vélünk. 3. vers.
Előénekes: Midőn az Úr hazahívta Sionnak foglyait, * olyanok voltunk, mint akik álmodnak.
Megtelt akkor örömmel az ajkunk, * és a nyelvünk ujjongással.
Hívek: Hatalmas dolgot * művelt az Úr vélünk.
E: Akkor így beszéltek a nemzetek: * „Az Úr nagy dolgot művelt vélük.”
Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
H: Hatalmas dolgot * művelt az Úr vélünk.
E: Fordítsd, Uram, jóra sorsunkat, * amint megárasztod délen a folyókat.
Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
H: Hatalmas dolgot * művelt az Úr vélünk.
E: Sírva viszik a magot, mikor vetni indulnak, * de ujjongva jönnek, jönnek, és hozzák kévéiket.
H: Hatalmas dolgot * művelt az Úr vélünk.
Zsolt 125,1-6

ALLELUJA
Úgy világítson a ti világosságtok az emberek körében, * hogy jótetteitek láttán Atyátokat dicsőítsék! Mt 5,16 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A keresztény ember hivatása az, hogy világítson másoknak.
Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz:
Ha valaki lámpát gyújt, nem takarja le, vagy nem rejti az ágy alá. Inkább felteszi a tartójára, hogy aki belép a házba, világosságot találjon.
Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki ne derülne, és nyilvánvalóvá ne lenne.
Ügyeljetek hát, hogy milyen figyelemmel hallgattok! Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 8,16-18″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-23

 

 
————–
Ortodox (Görög keleti): 

22 Az Írásban ugyanis azt olvassuk, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyiket Hágár, a rabszolganő szülte, a másikat pedig Sára, aki szabad volt. 23 A rabszolganő fia úgy született, mint mindenki más. A szabad asszony fia azonban Isten ígérete alapján született.

24 Ennek az igaz történetnek szellemi jelentése is van. A két asszony ugyanis a két szövetséget jelképezi. Az egyiket Isten a Sínai-hegyen kötötte a népével, amikor a Törvényt adta nekik. Akikre ez érvényes, azok szolgák. Hágár, aki maga is szolga volt, 25 az Arábiában levő Sínai-hegyet jelképezi, és ugyanakkor a mostani Jeruzsálemet is, hiszen ez a város a népével együtt a Törvény rabszolgája.

26 Sára azonban szabad asszony volt, aki a Mennyei Jeruzsálemet jelképezi. A Mennyei Jeruzsálem pedig szabad — ő a mi anyánk. 27 Mert az Írás így beszél róla:

„Örülj, te meddő asszony,
    aki még sohasem szültél!
Örvendj, és ujjongva kiálts,
    te, akinek nem lehetnek szülési fájdalmai,
mert több gyermeke lesz az elhagyott asszonynak[a],
    mint annak, aki férjnél van.”[b]

28 Testvéreim, ti Isten gyermekei vagytok, akik szellemi értelemben Isten ígérete alapján születtetek — akárcsak Izsák. 29 De ahogyan annak idején a természetes módon született gyermek üldözte azt, aki a Szent Szellem ereje által született, ma is ugyanez történik. 30 Mit mond erről az Írás? „Kergesd el a rabszolganőt a fiával együtt, mert az a fiú nem fog együtt örökölni a szabad asszony fiával!”[c] 31 Tehát, testvéreim, szellemi értelemben mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony leszármazottjai vagyunk.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+4:22-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Zakariás és Erzsébet

Abban az időben, amikor Heródes volt Júdea királya, élt egy Zakariás nevű pap, aki szolgálati beosztása szerint Abijá csoportjához tartozott. Felesége, Erzsébet is Áron családjából származott. 6 Isten elfogadta és kedvelte Zakariást és Erzsébetet, akik minden tekintetben az Örökkévaló parancsai és rendelkezései szerint, feddhetetlenül és igazságosan éltek. Gyermekük azonban nem született, mivel Erzsébet meddő volt, s abban az időben már mind a ketten idősek voltak.

Zakariás a saját papi csoportjában szolgált Isten előtt a Templomban. Történt egyszer, hogy amikor az ő csoportjára került a sor, a szokásos sorshúzás őt jelölte ki, hogy bemenjen az Örökkévaló Templomába, és ott illatáldozatot mutasson be.

Gábriel megjelenik Zakariásnak

10 Miközben Zakariás a Templomban az áldozati szertartást végezte — a nép pedig kint imádkozott —, 11 az Örökkévaló egyik angyala megjelent az illatáldozati oltár jobb oldalán. 12 Zakariás nagyon megdöbbent, és félelem fogta el.

13 Az angyal azonban így bátorította: „Ne félj Zakariás, mert Isten meghallgatta az imádságodat! Feleséged, Erzsébet fiút fog szülni neked, akit nevezz Jánosnak! 14 Megszületésekor ujjongó öröm tölt be téged, és sokan fognak veled együtt örülni a megérkezésének, 15 mert ez a fiú Isten nagy embere lesz! Nem szabad bort vagy más részegítő italt innia, és már az édesanyja méhétől kezdve be fogja tölteni a Szent Szellem. 16 Izráel népéből sokakat visszatérít majd az Örökkévalóhoz, Istenükhöz. 17 Ez a fiú az Úr előtt fog menni az Illés szellemével és erejével, hogy az apák szívét a gyermekeikhez fordítsa, hogy az engedetleneket bölcs és igazságos gondolkozásúvá tegye, és hogy az Örökkévaló számára felkészítse a népet.”

18 Zakariás így válaszolt az angyalnak: „Hogyan bizonyosodhatok meg felőle, hogy mindez valóban be fog teljesedni, hiszen öreg vagyok, és feleségem is idős már.”

19 Az angyal azt felelte: „Én Gábriel vagyok, aki mindig Isten előtt állok, hogy szolgálatára legyek. Ő küldött hozzád, hogy beszéljek veled, és elhozzam ezt az örömhírt. 20 De jól jegyezd meg: most megnémulsz, és mindaddig nem tudsz beszélni, amíg ez meg nem történik, mivel nem hittél a szavamnak. Amit pedig mondtam, az a maga idejében maradéktalanul be fog teljesedni.”

Erzsébet gyermeket vár

21 Az emberek ezalatt várták Zakariást, és csodálkoztak, hogy miért marad olyan sokáig a Templomban. 22 Amikor végre kijött, nem tudott egy szót sem szólni, csak a kezével intett. Ekkor megértették, hogy látomást látott. 23 Amikor pedig letelt a szolgálata, hazament.

24 Nem sokkal ezután Erzsébet áldott állapotba került, s a következő öt hónapban ki sem mozdult a házukból. Ezt mondta: 25 „Hát így tett velem az Örökkévaló, amikor rám tekintett, és elvette meddőségem szégyenét!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+1:5-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
 

2014. szeptember 18. csütörtök, 15:30.
… 

Gyermekeim, amikor majd a megjövendölt próféciák bekövetkeznek, fontos kérnetek Fiam Irgalmát, hogy a szenvedések enyhüljenek, az emberiség ellen elkövetett gonosz tettek pedig lecsökkenjenek.

Menjetek békével és szeretettel, hogy szolgálni tudjátok az Urat.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-imadkozzatok-fiam-irgalmaert-hogy-igy-minden-szenvedest-enyhiteni-lehessen-166

 
 
 
 

Isten a Krisztusban való hit által fogad el bennünket

11 Amikor viszont Péter Antiókhiába érkezett, nyíltan szembeszálltam vele, mivel helytelenül viselkedett. 12 Amikor ugyanis Péter először jött Antiókhiába, közösséget vállalt és együtt étkezett a nem zsidó származású hívőkkel. Azután néhány férfi érkezett Jeruzsálemből, akiket Jakab küldött, s ettől kezdve Péter minden kapcsolatot megszakított a nem zsidókkal. Ugyanis félt azoktól a zsidóktól, akik azt gondolták, hogy minden nem zsidó származású hívőt körül kell metélni.

13 Péter képmutató viselkedéséhez csatlakoztak a jelen lévő hívő zsidók is. Még Barnabást is rávették a képmutatásra. 14 Amikor tehát láttam, hogy nem az örömhír igazsága szerint viselkednek, mindnyájuk előtt felelősségre vontam Pétert: „Ha te zsidó létedre magad sem tartod meg a zsidó szokásokat, akkor miért kényszeríted a nem zsidókat, hogy zsidó módra éljenek?”

15 Mi, akik zsidónak születtünk — nem pedig ugynevezett „Izráelen kívüli bűnösnek” —, 16 jól tudjuk, hogy az ember nem a Törvény szerinti tettei alapján válik Isten számára elfogadhatóvá. Isten egyedül a Jézus Krisztusban való hit által fogad el bennünket! Mi ugyanis azért hittünk a Krisztus Jézusban, hogy Isten számára elfogadhatóvá váljunk. Isten pedig azért fogadott el bennünket, mert hittünk Krisztusban, s nem a Törvény szerinti tettek alapján. Ezek által ugyanis soha senki sem válhat Isten számára elfogadhatóvá.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+2:11-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————–
https://oca.org/readings/daily/2019/09/23

——

2014. szeptember 23. kedd, 23:30

Drága szeretett leányom, miközben Isten gyermekeiért nyújtom ki a Kezemet, beleértve minden vallásút, hitetlent és Keresztényt, sokan át fognak térni a Keresztény Hitre Hívásom eredményeként. Ez Isten Kegyelme által a Szentlélek Erejében fog megvalósulni. …”

Én soha nem bíráltam a bűnösöket. Soha nem átkoztam őket. Soha nem bántottam őket.

Igazság Könyve:

2014. szeptember 20. szombat, 16:38

Drága szeretett leányom, tudnod kell, hogy az emberi gyengeségből Én nagy erőt nyerek. Az Én Erőm akkor a legnagyobb, amikor megérintem a gyenge lelkeket, mert pontosan ebben az állapotukban tudok úgy hatni rájuk, hogy lehetővé tegyék Számomra a bennük való munkálkodásomat.

A köztetek lévő gyengéknek mondom: kérnetek kell Engem, hogy megadjam nektek a bizalom Ajándékát. Bízzatok Bennem, drága kicsinyeim, és akkor minden Hatalom az Enyém lesz. Én nem tudok a büszke, dölyfös és arrogáns lelkekre támaszkodni, mivel azok nem alázzák meg magukat Színem előtt. A gőg egy akadály az ember és Isten között, mert a büszkeség elhiteti az emberrel, hogy az ő hangja erősebb, mint az Enyém. Ez mindig is így volt. Ma sem változott. Kérlek benneteket, imádkozzatok azokért a lelkekért, akik félreértenek Engem és szükségét érzik annak, hogy a saját értelmezésüknek megfelelően határozzák meg Igém valódi jelentését.

Amikor egy ember átkoz egy másik embert, és aztán azt mondja: „Isten is ezt akarná Igéje védelmének az érdekében”, vagy amikor megindokol egy rossz cselekedetet és azt mondja, hogy ez egy jó dolog az Én Szememben, akkor tudnotok kell a következőt: Ha szerettek Engem, akkor soha nem fogtok eltérni attól a szeretettől, amelyet Én tanítottam nektek, vagy attól a módtól, ahogyan utánoznotok kell Engem. Én soha nem bíráltam a bűnösöket. Soha nem átkoztam őket. Soha nem bántottam, és soha nem vádoltam őket. Nektek is így kell tennetek, ahogyan Én tettem.

Öleljétek meg a bűnösöket. Imádkozzatok értük. Mert ha ezt nem teszitek, szembeszegültök Akaratommal, és tetteitek a téves nézeteiteket fogják szolgálni arról, hogy Én valójában Ki Vagyok. Ti nem mondhatjátok, hogy az Enyéim vagytok, ha pontosan az ellenkezőjét prédikáljátok annak, mint amit Én tanítottam nektek. Soha ne nézzétek le azokat, akikről úgy gondoljátok, hogy bűnösök az Én Szememben. Imádkozzatok értük, de soha ne ítéljétek el őket, mert ehhez nincs jogotok.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/en-soha-nem-biraltam-bunosoket-soha-nem-atkoztam-oket-soha-nem-bantottam-oket

“… Az igazi örömüzenet az, amelyet mi hirdettünk nektek. Akárki hirdetne másfélét, az legyen átkozott — még ha egy Mennyből jövő angyal, vagy akár mi magunk mondanánk is! Ezt már korábban is mondtuk nektek, de most megismétlem: ha valaki másféle örömüzenetet hirdetne nektek, mint amelyet tőlünk elfogadtatok, az átkozott legyen! …

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——


—————
Igaz élet Istenben:
MEGHATOTT IRÁNTAM ÉRZETT SZERETETED

1999. február 2.

….

Egyetlen szavam sincs, Uram! Mit találsz újból az én értéktelen és haszontalan szívemben, hogy a lépes méznél édesebb szavakat csurgatsz belé’?

Jogaroknál és trónoknál is többre becsülöm az ártatlan lelket, bármilyen nyomorúságos is! Nem mondtad-e nekem e napokban, hogy anyaként gondolsz rám? Mint az az anya, aki mindent kész megtenni gyermekéért, hogy megvédje az állandó bántalmaktól, a gúnytól és a világ sértéseitől. Meghatott irántam való szereteted, felülemelkedett nyomorúságosságodon

Mennyei Liturgiám,
Te, az Isten, aki minden lény felett rendelkezel,
királyi ruhába öltöztettél,
hogy képes legyek ki- és bejárni udvarodban.Felkentél, hogy szemtől szembe
beszélhessek Veled.Megtöltötted szívemet nemes gondolataiddal.

Jósággal és édességgel tápláltál,
királyi lakomát kínáltál nekem,
hogy osszam szét nagylelkűen
és királyi bőkezűséggel a nemzetek között.

Nem Te voltál az,
aki királyi adakozásodban
az isteni szeretet folyamát árasztottad rám
és életre keltettél?

Minden jóságnak Istene,
kegyelmeknek édes Lelke,
az emberiség nagy Szerelmese,
aki ismerted és ismered minden hibámat,
hiányosságomat és bűnömet,
miképpen tudsz ez “utálatos férgek” ellenére
kegyes lenni hozzám,
és meglátogatni engem?
Fényességes Megnyilatkozás,
dicsérettel és tisztelettel fordulok feléd,
és arra kérlek,
könyörülj nyomorúságosságomon
és méltatlanságomon!
Kyrie eleison!*
* Uram, irgalmazz!

Ó Vassula, örülök, ha tisztában vagy törékenységeddel és nyomorúságosságoddal, és ha tudod, hogy csak tőlem kaphatsz életet. Én csak akkor haladhatok benned, és akaratom csak akkor valósulhat meg benned, ha te elismered bűnösségedet, és elfogadod, hogy csak teljes rám hagyatkozásoddal kaphatsz tőlem kegyelmeket. Az én szándékaimat csak akkor valósíthatom meg benned igazán, ha átalakulsz Szentlelkem leheletének kegyelmétől.

Én, Jézus, megáldalak benneteket, legyetek egyek! IC ”

 
 
 
—-———
Római katolikus:
2019-09-2024. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt első leveléből
Isten emberének igaz lelkületre kell törekednie.
Szeretett Fiam!
Isten igéjét tanítsd, és követésére buzdíts!
Ha pedig valaki ellenkezőt tanít, és nem követi Urunk, Jézus Krisztus üdvös szavait és az igaz tanítást, az elvakult, és semmit sem ért; fölösleges szavakon és kérdéseken vitatkozik, amelyekből csak irigység, veszekedés, káromlás, rosszakaratú gyanúsítás és torzsalkodás származik. Ezek zavart eszű és igazság híján lévő emberek, akik a vallásosságot jövedelmi forrásnak tekintik.
Mindenesetre az igazi vallásosság bőséges jutalom forrása, ha megelégedettség kíséri. Hiszen semmit sem hoztunk erre a világra, és nem is vihetünk el semmit. Ha ennivalónk és ruhánk van, elégedjünk meg vele!
Aki meg akar gazdagodni, kísértésbe esik: az esztelen és káros kívánságok kelepcéjébe, amelyek romlásba és kárhozatba döntik az embert. Minden baj gyökere ugyanis a kapzsiság, így azok, akik a pénz után sóvárogtak, eltávolodtak a hittől; és így bajba keveredtek.
Te azonban, Isten embere, menekülj ezektől! Törekedjél inkább igaz lelkületre: életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre! Küzdj az igaz hit győzelméért! Szerezd meg az örök életet, hiszen erre kaptál hivatást, és erről tettél számos tanú előtt hitvallást.
Ez az Isten igéje.
1Tim 6,2c-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,3
Előénekes: A rossz napoktól miért félnék, * amikor az alattomosak gonoszsága körülvesz engem?
Ezek erejükben bíznak, * és nagy gazdagságukkal dicsekszenek.
Hívek: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
E: Nem válthatja meg az ember önmagát, * váltságdíjat nem adhat Istennek.
Az élet váltságdíja túl magas, † a végén is kevésnek bizonyul ahhoz, * hogy örökké éljen és ne lásson pusztulást.
H: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
E: Ne bánkódj, ha meggazdagszik valaki, * és ha gyarapszik házának fénye,
mert semmit sem visz magával, ha meghal, * nem követi őt dicsősége.
H: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
E: Ha életében boldognak mondta is magát: * „Jól gondoskodtál magadról, dicsérni fognak!”,
mégis az elődök nemzedékét követi, * azokét, akik napvilágot már sohasem látnak.
H: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
Zsolt 48,6-10.17-20

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Szolgáló szeretetükkel Jézus kíséretében ott vannak a jólelkű asszonyok is.
Abban az időben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki; Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége; Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 8,1-3″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-20

 
————–
Ortodox (Görög keleti): 

A tekintélyes vezetők tehát semmiben sem változtatták meg az örömüzenetről szóló tanításomat. (Nekem egyébként mindegy, hogy tekintélyesek-e, vagy sem, hiszen Isten előtt mindenki egyforma.) Sőt, belátták, hogy Isten nekem azt a különleges feladatot adta, hogy az Izráelen kívüli — vagyis körülmetéletlen — népeknek hirdessem az örömüzenetet, ahhoz hasonlóan, ahogy Péter a zsidóknak hirdeti. Mert Isten, akitől az erőt kaptuk, Pétert a zsidók közé küldte apostolnak, engem viszont az Izráelen kívüli népek közé.

Jakab, Péter[a] és János, akiket a gyülekezet tekintélyes vezetőinek tartanak, elismerték az én Istentől kapott különleges ajándékomat, és annak jeleként, hogy elfogadnak szolgatársuknak, barátságosan kezet nyújtottak nekem és Barnabásnak. Abban egyeztünk meg, hogy mi a zsidóságon kívüli népek közé megyünk az örömhírt terjeszteni, ők pedig a zsidók között teszik ugyanezt. 10 Csak azt kötötték a lelkünkre, hogy ne feledkezzünk meg a szegényekről — amit én magam is mindig fontosnak tartottam.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+2:6-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

22 Mindannyian elismeréssel hallgatták Jézust, és csodálkoztak, hogy a kegyelemnek ezeket az igéit idézi. De azt is kérdezgették egymástól: „Hogyan lehetséges ez? Hát nem ő a József fia?”

23 Ő pedig így válaszolt nekik: „Tudom, hogy azt a mondást akarjátok idézni: »Orvos, gyógyítsd meg magadat!« Hallottuk, milyen dolgokat tettél Kapernaumban — hát akkor tedd meg itt, a saját városodban is!”

24 Azután így folytatta: „Igazán mondom nektek: egyetlen prófétát sem fogadnak el a saját városában. 25 Mondhatom nektek, sok özvegyasszony élt Izráelben Illés idejében, amikor három és fél évig nem esett az eső, és nagy éhínség uralkodott az egész országban. 26 De Isten egyikükhöz sem küldte Illést, csak a Szidón városa melletti Sareptába, egy özvegyasszonyhoz. 27 Hasonlóképpen, sok leprás élt Izráelben Elizeus próféta idejében, de egyikük sem gyógyult meg, csak Naámán, pedig ő nem is Izráelből, hanem Szíriából származott.”

28 Ezen a válaszon a zsinagógában mindenki nagyon felháborodott. 29 Felkeltek, kiűzték Jézust egészen annak a dombnak a sziklás pereméig, amelyen a városuk épült, hogy lelökjék a mélységbe. 30 Jézus azonban keresztülment a tömegen, és otthagyta őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+4:22-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
————–
https://oca.org/readings/daily/2019/09/20

——

Amikor egy ember azt mondja, hogy szeret Engem, akkor mindent Szent Akaratom szerint fog tenni

Igazság Könyve:
2014. augusztus 25. hétfő, 19:05

 

Drága szeretett leányom, amikor egy ember azt mondja, hogy szeret Engem, akkor mindent Szent Akaratom szerint fog tenni. Mindent Szent Kezembe fog helyezni, és el fogja felejteni a saját szükségleteit és vágyait. Aztán azt fogja mondani Nekem: „Jézus, minden, amit mondok és teszek, Akaratod szerint van – tégy velem Isten Akarata szerint.”

Az az ember, aki Bennem él, és Én őbenne, mindent úgy fog átadni, hogy az Isten dicsőségét szolgálja. Nem lesznek önző indítékai, nem lesznek rejtett vágyai, hogy saját kedvére tegyen, és minden tőle telhetőt meg fog tenni ebben az életben, hogy teljes egységben legyen Velem. Át fogja adni Nekem minden gondolatát, minden mozdulatát, minden lépését és cselekedetét, hogy működni tudjak a lelkében. Teljesen meg fog bízni Bennem, és tudni fogja, hogy mindaz, amit teszek, megengedek vagy véghezviszek a Föld megtisztítása érdekében, annak csak egyetlen célja van: hogy Istent megdicsőítse.

Az ember saját erejéből soha nem tudna Nekem egy ilyen ajándékot adni, hacsak meg nem engedi a Szentléleknek, hogy benne lakozzék. Csak ekkor tud a tökéletesség szintjére emelkedni, ami átalakítja őt, hogy a szíve és a lelke összefonódjék Velem. Amikor teljesen megbízik Bennem, Istenségem által nagy csodákat vihetek végbe ebben a lélekben, aki továbbra is meg fogja őrizni az őt megillető Isten adta jogát: a szabad akaratot.

Az, hogy lehetővé teszitek Nekem, Jézus Krisztusnak, hogy bennetek lakozzak, nagy áldozatot fog követelni a részetekről. Meg kell szabadulnotok minden öntelt gondolattól, minden gyengeségtől, és minden csepp önsajnálattól. Amikor Hozzám jöttök, és arra kértek Engem, hogy vezesselek benneteket, akkor meg fogtok szabadulni minden szenvedéstől, melyben eddig részetek volt. Semmi sem fog aggasztani benneteket. Többé már nem lesztek képesek gyűlöletet érezni mások iránt, beleértve azokat is, akik nagy bajt vagy bánatot okoznak nektek. Lehettek bármilyen nehéz körülmények között, könnyen meg fogtok tudni bocsátani, nem lesz neheztelés a szívetekben, és úgy fogjátok látni a dolgokat, ahogyan Én látom azokat.

Ahhoz, hogy felkészüljetek a Bennem való életre, emlékeznetek kell arra, hogy minden, ami jó, Istentől származik. Az ember a saját értelme és elhatározása által nem nyeri el a békét addig a napig, amíg elmében, testben és lélekben fel nem ajánlja magát Istennek. Azáltal, hogy felajánlja Nekem, Jézus Krisztusnak, teljes bizalma ajándékát, Én jelen leszek ebben a lélekben, és ő minden Dicsőségem részese lesz. Az ilyen lelket fel fogom emelni. Mekkora öröm fogja elárasztani a szívüket! Az ismeretlentől való félelem többé már nem fogja zavarni őket. Ilyen módon fogom felkészíteni a világot Nagy Dicsőségemre – Dicsőséges Királyságomra, ahol minden életet Isten Akaratának megfelelően fognak élni, úgy a Földön, mint a Mennyben.

Amikor Akaratom meggyökerezik azok lelkében, akik minden vágyamnak megfelelően élik az életüket, ők soha többé nem lesznek képesek arra, hogy újból bármiféle gyűlöletet is érezzenek a szívükben. Mert ez lehetetlen lenne. Én képtelen vagyok a gyűlöletre, és ha ti egyszer lehetővé teszitek Számomra, hogy a lelketekben éljek, akkor semmi sem maradhat bennetek, ami nem Tőlem származik.

Jézusotok”



———-
Igaz élet Istenben:
PÉTER MIÉRT SZÓRÓDTAK SZÉT TANÍTVÁNYAIM ELLENSÉGESKEDÉSBEN
 
 
A Szentlélek kegyelmét megkapjuk
mindennap. Hosszú út áll még előttünk,
hogy elérjük célunkat
és egyesüljünk az angyalokkal.Dehát nem telünk-e el mindennap
isteni szeretettel? Ki mondhatja,
hogy nem kaptunk meghívást arra,
hogy istenek legyünk a részesedés által?

Tagadhatja-e valaki, hogy hallotta,
amint
Vőlegényünk meghívott,
hogy lépjünk Szíve menyegzős szobájába?

Ti nem kaptatok meghívást
erre a menyegzőre
és nem teltetek el a misztikus kehellyel?

Mondhatjátok-e valóban Istennek,
hogy nem kaptatok kimondhatatlan áldásokat,
amelyek felülmúlnak minden dicsőséget?
Mondhatjátok-e a
Vőlegénynek:
“Nem kaptam meghívást
erre a misztikus egyesülésre Veled.”
Hiszen Ő visszahozta a száműzötteket,
miért feledkezne meg rólad?
Jöjj és úgy fogadd Őt,
hogy ezt mondhasd:
“Lásd, Isten szolgálatában állok…” …”  
 
 
—–
Római katolikus:
2019-08-25Évközi 21. vasárnapKezdőének:
Fordulj hozzám és hallgass meg, Uram. Szabadítsd meg, Istenem, szolgádat, aki benned bízik. Könyörülj rajtam, Uram; látod: egész nap hozzád kiáltok. (Zsolt 85,1-3)Könyörgés:
Istenünk, a te kegyelmed ajándéka, hogy híveid egy akarattal követnek téged. Add népednek, hogy szeressük, amit parancsolsz, vágyakozzunk arra, amit ígérsz, és e világ változandóságai közepette szívből ragaszkodjunk hozzád, akiben megtaláljuk igazi örömünket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
A próféta arról jövendöl, hogy a Messiás idejében a pogány népek megtérnek Isten országába.
Ezt mondja az Úr:
Ismerem cselekedeteiket és gondolataikat: eljövök, hogy összegyűjtsek minden népet és nyelvet. Eljönnek majd, és meglátják dicsőségemet. Jelet adok nekik; és azok közül, akik megszabadultak, elküldök néhányat a nemzetekhez: Tarzisz, Put, Lud, Mosek, Ros, Tubál és Jáván népéhez, a távoli szigetekre: azokhoz, akik soha nem hallottak rólam, és nem látták dicsőségemet.
Visszahozzák majd minden testvéreteket ajándékul az Úrnak a nemzetek közül; lovakon, kocsikon, hordágyakon, öszvéreken és tevéken hozzák majd őket szent hegyemre, Jeruzsálembe – mondja az Úr. Úgy, ahogy Izrael fiai hozzák az áldozati ajándékot az Úr házába, tiszta edényekben. És közülük is választok majd magamnak papokat és levitákat” – mondja az Úr.

Ez az Isten igéje.
Iz 66,18-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot! Mk 16,15 (4. g tónus)
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 4. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, minden népek, * magasztaljátok őt minden nemzetek.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Mert erős rajtunk az ő irgalma, * és az ő hűsége örökké megmarad.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Zsolt 116,1.2.

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
„Akit az Úr szeret, megpróbálja azt.”
Testvéreim!
Megfeledkeztetek a vigasztalásról, amely nektek, a fiaknak szól:
„Fiam, ne kicsinyeld le az Úr fenyítését, s ne csüggedj el, ha korhol. Mert
megfenyíti az Úr, akit szeret, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” Maradjatok állhatatosak a fenyítéskor: az Isten úgy bánik veletek, mint fiaival. Hol van olyan fiú, akit az apja nem fenyít?
Igaz, most minden fenyítés inkább szomorúságot okoz, mintsem örömet, később azonban az igaz élet és békesség gyümölcsét termi annak, aki elviseli.
Ezért erősítsétek meg a lankadt kezeket és a megroggyant térdeket.
Járjatok egyenesen, hogy a megbénult tag ki ne ficamodjék, hanem inkább meggyógyuljon.
Ez az Isten igéje.
Zsid 12,5-7.11-13

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az út, az igazság és az élet, * senki sem jut Atyámhoz, csak általam.” Jn 14,6 – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten országában napkelettől napnyugatig mindenkinek helye van.
Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt.
Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?”
Ő így válaszolt: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak.
A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: »Uram, nyiss nekünk ajtót.« Erre ő azt feleli nektek: »Nem tudom, honnan vagytok.«
Akkor ti bizonygatni kezditek: »Veled ettünk és ittunk; a mi utcánkban tanítottál.« De ő megismétli: »Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti gonosztevők!«
Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan.
Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában.
Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!”

Ezek az evangélium igéi.
Lk 13,22-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-25

 

 
——
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus megjelenik a Galileai-tónál

21.1 Később Jézus újra megjelent a tanítványoknak a Galileai-tónál. Ez így történt: együtt voltak Simon Péter, Tamás, akit Ikernek hívtak, Nátánaél a galileai Kánából, Zebedeus fiai és még két tanítvány. Simon Péter azt mondta: „Kimegyek halászni.”

Erre a többiek azt mondták: „Mi is veled megyünk.” El is indultak egy halászbárkával, és egész éjszaka halásztak, de nem fogtak semmit.

Már reggel volt, amikor Jézus megállt a parton, de a tanítványok nem ismertek rá. Megkérdezte tőlük: „Barátaim! Fogtatok-e valamit?”

„Semmit” — felelték a tanítványok.

Akkor Jézus ezt mondta: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok!” A tanítványok kivetették a hálót, de visszahúzni már nem tudták, olyan nagy volt a fogás.

Ekkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, azt mondta Péternek: „Az Úr van ott!” Amint Péter ezt meghallotta, felvette a felsőruháját — mert a munkához nekivetkőzött —, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány a partra evezett, és húzták a halakkal teli hálót. Nem voltak túl messze a parttól, csak mintegy száz méterre. Amikor partot értek, ott egy tűzrakást láttak. A parázson halak sültek, és kenyér is volt ott. 10 Jézus megszólította őket: „Hozzatok néhány halat, amelyet most fogtatok!”

11 Ekkor Simon Péter visszament a bárkához, és a partra húzta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal. De a háló, bár ilyen sok hal volt benne, mégsem szakadt szét. 12 Azután Jézus hívta őket: „Gyertek, reggelizzetek meg!” A tanítványok nem merték megkérdezni tőle: „Ki vagy te?”, mert tudták, hogy ő az Úr. 13 Jézus ekkor fogta a kenyeret, és odaadta nekik, majd a halakat is.

14 Ez volt a harmadik alkalom, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halálból.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+21%3A1-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Úgy gondolom, Isten minket, apostolokat — mindenki szeme láttára — az utolsó helyre állított, s olyanok lettünk, mint akiket halálra szántak. Látványosságává lettünk az egész világnak: angyaloknak, embereknek egyaránt. 10 Krisztushoz tartozunk — ezért mindenki bolondnak néz minket. Ti azonban bölcseknek tartjátok magatokat Krisztusban. Mi vagyunk a gyengék, ti pedig azt hiszitek, hogy erősek vagytok. Benneteket tisztelnek, bennünket ellenben megvetnek. 11 Mindeddig ilyen az életünk: éhezünk és szomjazunk, ruhánk sincs elegendő, sokszor meg is vernek bennünket, hajléktalanok és hontalanok módjára megyünk helyről-helyre, 12 s közben a saját kezünkkel, kemény munkával keressük meg a kenyerünket. Akik átkoznak, azokat áldjuk, s ha üldöznek bennünket, kitartással tűrjük. 13 Mikor szidalmaznak, szelíden válaszolunk. Mind a mai napig úgy bánnak velünk, mintha a világ szemetje, a föld szégyene lennénk.

14 Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek, hanem hogy figyelmeztesselek titeket, mint féltett gyermekeimet. 15 Mert lehetne akár tízezer tanítómesteretek is a Krisztusban, de édesapátok csak egy van, hiszen az örömhírt tőlem hallottátok! Így lettem a Krisztus Jézusban a szellemi édesapátok. 16 Kérlek hát, kövessétek az én példámat!

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+4%3A9-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A megszállott fiút megszabadítja

14 Amikor Jézus visszament az összegyűlt sokasághoz, egy férfi jött hozzá, leborult előtte, és így kérlelte: 15 „Uram, könyörülj meg a fiamon, mert szörnyű rohamai vannak, és borzasztóan szenved. Gyakran előfordul, hogy tűzbe vagy vízbe esik. 16 Elhoztam őt a tanítványaidhoz, de ők nem tudták meggyógyítani.”

17 Jézus ekkor ezt mondta: „Milyen hitetlen és romlott ez a nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom?! Meddig szenvedjelek el még titeket? Hozzátok ide azt a fiút!” 18 Akkor Jézus ráparancsolt a gonosz szellemre, aki kiment a fiúból. A fiú pedig azonnal meggyógyult.

19 Amikor Jézus egyedül volt, odamentek hozzá a tanítványai, és megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni ezt a gonosz szellemet?”

20 Ő ezt felelte: „Mert gyenge a hitetek. Igazán mondom nektek: ha van hitetek — még, ha csak egy mustármagnyi is —, és azt mondjátok ennek a hegynek: »Menj innen oda!«, akkor az oda is megy. Akkor semmi sem lesz lehetetlen a számotokra.” [21] [a]

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

22 Később, amikor a tanítványok összegyűltek Galileában, Jézus ezt mondta nekik: „Az Emberfiát kiszolgáltatják az embereknek, 23 akik meg fogják ölni, de ő a harmadik napon fel fog támadni.” Ezen a tanítványok nagyon elszomorodtak.

——

Az Ítélet Napján meg fogjátok végre érteni Isten Hatalmát

Igazság Könyve:

“2013.12.20 23:16

Drága szeretett leányom, az Én parancsom lesz az, amelynek köszönhetően a Sátán és démonai visszakozni fognak. Minden hatalmuk ellenére, ők semmik Előttem, az Emberfia, Jézus Krisztus előtt. Mert az emberi nemhez intézett minden Alázatom, Áldozatom, Felkérésem ellenére sohasem szabad Istenségemet alábecsülni. Hatalmamat nem szabad soha félreérteni, mert Én Mindenható Vagyok és Királyságom örökké fenn fog állni akár az emberrel, vagy a nélkül, akinek szabad akarata van, és ezért választhat, hogy követ-e Engem, vagy sem.

Bár az emberiség gyengesége – melyet a bűn okozott – sebezhetővé tesz minden embert a Sátán kísértésével szemben, nektek sohasem szabad azt gondolnotok, hogy minden hatalom az ő birtokában van, mert nincs az ő birtokában. Minden démon, beleértve mesterüket, a fenevadat is, Parancsomra a Lábaim elé fognak hullni. Nem tudjátok ezt? Mert csak Egyetlenegy létezik, aki azzal az Istenséggel rendelkezik, hogy mindent a Lába alá vessen*, és az Én Vagyok, Jézus Krisztus.

Isten kegyének elnyerése érdekében mindenkinek Hozzám kell jönnie. Szeretlek benneteket. Magamhoz vonzlak titeket. Védelmezlek benneteket. Megalázkodom előtettek. Mielőtt meghaltam volna, megengedtem, hogy értetek a földön, a sárban vonszoljanak Engem. Hamarosan szembe kell néznetek Velem. Az Ítélet Napján meg fogjátok végre érteni Isten Hatalmát, és akkor tudni fogjátok, hogy milyen érzés szemtől szembe állni az Én Isteni Fényemmel. Az Én Fényem annyira erőteljes, hogy csak a tiszta és alázatos lélek fogja tudni elviselni. Sokakat közületek a Földre fog kényszeríteni, miközben az arcotokat el fogjátok takarni Előlem. Közületek csak nagyon kevesen alkalmasak arra, hogy megálljanak Előttem, és mégis Magamhoz foglak húzni benneteket, mígnem úgy álltok majd ott, ahogyan kell: Irántam való teljes önátadásban és engedelmességben. Azon a napon a szabad akaratotok véget ér.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-itelet-napjan-meg-fogjatok-vegre-erteni-isten-hatalmat/

—–
Római katolikus:

12-20

Adventi köznapok – december 20.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Isten csodás módon szabadítja meg népét. Hatalmának nagy jele: a Szabadító – Szűztől születik!
A választott nép szorongatott napjaiban Izajás próféta által így szólt az Úr Acház királyhoz; „Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélységeiből, akár felülről a magasból.”
De Acház így válaszolt: „Nem kérek jelet, és nem kísértem az Urat.”
Erre Izajás próféta azt mondta: „Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy próbára teszitek az emberek türelmét, még az én Istenem türelmét is próbára teszitek? Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek nevezi, ami annyit jelent: Velünk az Isten.”
Ez az Isten igéje.
Iz 7,10-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Urunk, Istenünk érkezik: * ő a dicsőség királya. Vö. 7c és 10b. vers.
Előénekes: Az Úré a föld, és minden, ami betölti, * a földkerekség és minden lakója.
Alapjait ő ágyazta tengerek mélyébe, * s a vizek árján ő tartja szilárdan.
Hívek: Urunk, Istenünk érkezik: * ő a dicsőség királya.
E: Ki mehet föl az Úr hegyére, * ki állhat meg az ő szent helyén?
Aki ártatlan kezű, tiszta szívű, * akinek az esze nem jár csaláson.
H: Urunk, Istenünk érkezik: * ő a dicsőség királya.
E: Az nyer áldást az Úrtól, * és megigazulást üdvözítő istenétől.
Ez az istenkeresők népe, * amely arcát kutatja Jákob Istenének.
H: Urunk, Istenünk érkezik: * ő a dicsőség királya.
Zsolt 23,1-2.3-4ab.5-6

ALLELUJA
Dávid kulcsa, † te megnyitod az örök ország ajtaját. * Jöjj, hozd ki sötét börtönükből a bűnök rabjait! – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus születésének hírüladása.
Hat hónappal Keresztelő János születésének hírüladása után Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez.
Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!”
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, aki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,26-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-20

——
Görög katolikus:

35 Ezért hát őrizzétek meg ezt a bátorságot és hitet, mert nagy jutalom vár rátok! 36 Legyetek türelmesek és kitartók, mert miután mindent véghezvittetek, amit Isten akar, megkapjátok tőle, amit megígért! 37 Hiszen ő mondta:

„Hamarosan megérkezik, akit várunk,
    nem fog elkésni.
38 Szolgám, akit elfogadtam,
    aki bízik és hisz bennem, örökké élni fog,
de ha meghátrál vagy visszafordul,
    akkor nincs a kedvemre.”[j]

39 Mi azonban nem azok közé tartozunk, akik visszafordulnak és elvesznek, hanem azokhoz, akik hisznek és üdvösséget nyernek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+10:35-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A hit és a hit hősei

11.1 Hinni pedig azt jelenti, hogy bizonyosak vagyunk abban, amit remélünk. Aki hisz valamiben, az meg van győződve arról, hogy az a dolog valóságosan létezik, annak ellenére, hogy nem látja. Hitük miatt voltak olyan kedvesek Isten számára mindazok, akik a régi korokban hitben előttünk jártak.

Hitünk által értjük meg, hogy a világmindenséget Isten a kimondott szava által teremtette, és hogy a láthatókat a láthatatlan dolgokból hozta elő.

Hite által vitt Istennek Ábel olyan áldozatot, amelyet Isten szívesen fogadott, s amely jobb volt, mint Kain áldozata. Így lett Ábel Isten számára elfogadhatóvá. Bár Ábel meghalt, a hite által még ma is szól hozzánk!

Énókot a hite miatt emelte fel Isten magához a földről. A földön többé senki sem találta Énókot, aki sohasem találkozott a Halállal. Az Írások azt mondják róla, hogy még mielőtt Isten felvitte volna, Énók megbizonyosodott arról, hogy Isten a kedvét leli benne. Hit nélkül ugyanis nem lehet Isten tetszését elnyerni. Aki Istenhez közeledni akar, annak hinnie kell, hogy Isten létezik, és abban is, hogy Isten megjutalmazza az őt keresőket.

Isten előre figyelmeztette Nóét azokról a közelgő dolgokról, amelyeket akkor még nem lehetett látni. Nóé pedig hittel fogadta Isten szavát, és istenfélelemmel engedelmeskedett: felépítette a Bárkát mind saját maga, mind a családja megmentésére. Ezzel a tettével egyrészt rábizonyította a kortársaira a hitetlenségüket, másrészt pedig méltónak bizonyult arra, hogy az Istenben való hite és bizalma alapján Isten elfogadja őt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+11%3A1-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A gazdagok nehezen jutnak be Isten Királyságába

17 Jézus már útnak indult, amikor egy férfi odafutott hozzá, térdre borult előtte, és megkérdezte: „Jó Mester! Mit kell tennem, hogy örök életet kapjak?”

18 Jézus így válaszolt: „Miért mondasz engem jónak? Egyedül csak Isten jó. 19 Ismered a Törvény parancsait: Ne gyilkolj! Ne kövess el házasságtörést! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!”[a]

20 A férfi erre így válaszolt: „Mester, én mindezt megtartottam gyerekkorom óta.”

21 Jézus rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta: „Még egy dolog van, amit meg kell tenned. Menj, add el minden vagyonodat, és amit érte kapsz, oszd szét a szegények között! Akkor majd a Mennyben lesz a kincsed. Azután gyere, és kövess engem!”

22 Erre a válaszra a férfi arca elkomorult, és szomorúan elment, mert nagyon gazdag volt.

23 Jézus ekkor végignézett a tanítványain, és ezt mondta nekik: „Milyen nehezen jutnak be Isten Királyságába a gazdagok!”

24 A tanítványok nagyon megdöbbentek ezen. Ő azonban megerősítette: „Gyermekeim, látjátok, milyen nehéz bemenni Isten Királyságába! 25 Még egy tevének is könnyebb átmenni a varrótű fokán, mint egy gazdagnak bejutni Isten Királyságába.”

26 Ezen még jobban elcsodálkoztak, és egymás között azon tanakodtak: „Akkor egyáltalán ki kaphat örök életet?”

27 Jézus rájuk nézett, és ezt válaszolta: „Az emberek számára ez valóban lehetetlen, de Isten számára nem, mert neki minden lehetséges.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+10%3A17-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/20
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

A gőg bűne volt az, mely Lucifer bukását és elszakadását okozta és azt, hogy a mélységbe dobatott

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, mialatt Szavam sokak fülét eléri, Én eljövök, hogy figyelmeztessem azokat közületek, akik nem fognak hallgatni Rám. Mitől féltek? Az Én Szavam lenne az, vagy azok a változások, melyeknek szemtanúi kell, hogy legyetek, miközben a megtisztulás folytatódik? Nem tudjátok, hogy Én nem hozok új Tanításokat, mert erre nincs szükség? Én csak azért kommunikálok veletek, hogy az Igazságra emlékeztesselek benneteket.

Oly sokan hiszik közületek, hogy nagyon sokat tudnak Rólam, de ti semmit sem tanultatok. Kik vagytok ti, hogy azt mondjátok, hogy Isten Szemében jobbak vagytok, mint mások, amikor Szent Szavam értelmezéséről van szó? Kik vagytok ti, hogy azt hiszitek, jogotokban áll káromolni Engem, aztán meg azt mondjátok, hogy szerettek Engem? Ti nem lesztek képesek megállítani Engem, hogy a prófétákon keresztül elérjem Isten gyermekeit. Meg kell kérdeznetek önmagatoktól, hogy miért van az, hogy gyűlölitek a Hangomat? Hogyan szerethettek Engem, amikor szétszeditek Szavaimat, amikor minden, amit teszek, azért van, hogy segítsek nektek felkészülni az Én Nagy Napomra?

Az ember nagyon gyenge. Még a jámbor lelkek is, annak ellenére, hogy erős az Irántam való szeretetük. Senki se higgye azt, hogy valaha is Elém járulhat a lelke bűnének szégyene nélkül. Egy sem méltó közületek, hogy megálljon Előttem, mégis Szeretetem Irgalmát adom nektek. Ez nem azért van, mert kiérdemeltétek ezt, hanem egyszerűen azért, mert Én úgy döntöttem, hogy megadom nektek ezt az Ajándékot.

Azoknak, akik azt állítják, hogy nagy tudással rendelkezve beszélnek Rólam és aztán a nyelvük átkával köpnek Prófétáimra, ezt tudniuk kell: A hitetek nem fog megmenteni benneteket, ha átkozzátok Isten Szavát. Az önmagatoktól hirdetett Isten iránti szeretetetek értelmetlen, ha egy gyermekét is elítélitek az Ő Színe előtt. Ti elvágjátok a köldökzsinórt, mely összeköt Atyámmal benneteket, amikor tiszteletlenséget, haragot és gyűlöletet mutattok Irántam. Amikor leköptök Engem, vakok lesztek, és sohasem fogtok látni többé. Amikor a gyűlölet szavait ejtitek ki, akkor ki lesz vágva a nyelvetek. Amikor felálltok, és az önmagatoktól hirdetett Istenről való minden ismereteteket nyilvánítjátok ki, akkor a lábatok alatt vágjátok el a fát. Amikor prófétáimról azt tartjátok, hogy gonoszak, akkor nem lesz életetek.

Az Én Szavam sohasem fog meghalni; örökké élni fog. Szavam azokat a bűnösöket fogja eltiporni, akik megpróbálnak szembeszállni Isten Irgalmával, mely ezen Üzenetek által adatik. Amennyiben ez alkalommal elutasítotok Engem, akkor elutasítjátok azt a szabadságot is, melyet akkor hozok, amikor végre Királyságomba gyűjtelek össze benneteket. Már nincs sok időtök, hogy a Nagy Nap előtt a Szememben megváltsátok magatokat. Ne pazaroljátok azt el a gőg bűne miatt. A gőg bűne volt az, mely Lucifer bukását és elszakadását okozta, és hogy a mélységbe dobatott. Mindazok, akik követik őt a gőg bűne által – a bűn, mely oly sok Istentől való elszakadást okoz –, el fognak esni, és Isten Jelenlétében sohasem fognak többé felállni.

Jézusotok”
A gőg bűne volt az, mely Lucifer bukását és elszakadását okozta és azt, hogy a mélységbe dobatott

http://igazsag-konyve7.webnode.hu
—–
Római katolikus:
2018-05-04húsvét 5. hét péntek

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az apostolok kihirdetik, amit a Szentlélek nevében helyesnek és szükségesnek tartottak a pogányok közül megtért keresztény testvérek számára.
Az apostoli zsinaton az apostolok és a presbiterek az egész közösséggel együtt elhatározták, hogy néhány férfit kiválasztanak maguk közül, és Pállal meg Barnabással Antióchiába küldik: mégpedig Júdást, más néven Barszabbást meg Szilást, akik vezető szerepet töltöttek be a testvérek között. Ezt az írást küldték velük:
„Az apostolok és a presbiterek testvéri üdvözletüket küldik az Antióchiában, Szíriában és Kilikiában élő, pogányok közül megtért testvéreknek.
Hallottuk, hogy közülünk néhányan – megbízásunk nélkül tanítva – megzavartak titeket, és földúlták lelketeket. Ezért megállapodásra jutva, jónak láttuk, hogy kiválasszunk és hozzátok küldjünk néhány férfit a számunkra igen kedves Barnabással és Pállal, akik egészen a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak szentelték magukat. Elküldtük tehát Júdást és Szilást, akik személyesen, élő szóval is tudtotokra adják a következőket: A Szentlélek és mi magunk azt tartottuk helyesnek, hogy ne rakjunk rátok több terhet, mint ami szükséges. Tartózkodjatok ezért a bálványoknak bemutatott áldozati állatok evésétől, a vér és fojtott állat fogyasztásától, valamint a paráznaságtól! Ha ezektől őrizkedtek, helyesen cselekedtek. Üdvözlünk titeket.”
A küldötteket útra bocsátották, és ezek lementek Antióchiába. Itt egybegyűjtötték a közösséget, és átadták a levelet. A hívek örömmel olvasták a megnyugtató sorokat.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 15,22-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hadd magasztaljalak, Uram, * minden nép között! 10a. vers.
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Kész az én szívem, Istenem, † kész az én szívem, * hadd daloljak, hadd ujjongjak.
Kelj föl dicsőségem, † kelj föl, lantom, citerám, * hadd ébresszem így a hajnalt.
Hívek: Hadd magasztaljalak, Uram, * minden nép között!
Vagy: Alleluja.
E: Dicsőítelek a népek között, Uram, * a nemzetek előtt neked szól énekem.
Szerető jóságod felér az égig, * és hűséged a fellegekig.
Emelkedj, Istenem, az egek fölé, * és a te dicsőséged az egész föld fölé.
H: Hadd magasztaljalak, Uram, * minden nép között!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 56,8-9.10-12

ALLELUJA
Barátaimnak mondalak titeket, mondja az Úr, * mert elmondtam nektek mindent, amit Atyámtól hallottam. Jn 15,15b – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus új parancsolata: szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!
Jézus így tanított az utolsó vacsorán:
„Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek.
Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek.
Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,12-17″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-04


——
Görög katolikus:

A Szent Szellem leszáll a római hívőkre is44 Miközben Péter még beszélt, a Szent Szellem leszállt mindenkire, akik Pétert hallgatták. 45 A zsidó hívők, akik Péterrel együtt jöttek, elcsodálkoztak azon, hogy Isten a más nemzethez tartozóknak is adta a Szent Szellem ajándékát, 46 mert hallották, hogy azok más nyelveken szólnak, és Istent dicsérik. Ekkor Péter azt mondta: 47 Senki sem tilthatja meg nekik, hogy bemerítkezzenek, hiszen ők is ugyanúgy megkapták a Szent Szellemet, mint mi!” 48 Így azután Péter úgy rendelkezett, hogy Kornéliusz, meg a rokonai és barátai mind merítkezzenek be Jézus, a Messiás nevébe. Így is történt. Azok pedig kérték Pétert, hogy maradjon velük még néhány napig.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+10%3A44-66&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus az Atyától jött, és hozzá megy21 Azután Jézus ezt mondta: „Én majd elmegyek, ti pedig keresni fogtok engem, de ahová megyek, oda ti nem jöhettek, és a bűneitekben fogtok meghalni.”

22 Ekkor a júdeaiak egymás között tanakodtak: „Talán meg akarja ölni magát, hogy azt mondja: »Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek«?”

23 Jézus így folytatta: „Ti innen, a földről származtok, én pedig fentről származom. Ti ehhez a világhoz tartoztok, de én nem. 24 Ezért mondtam nektek, hogy a bűneitekben fogtok meghalni. Bizony, ha nem hiszitek, hogy ÉN VAGYOK,[a] akkor a bűneitekben haltok meg.”

25 Ekkor azok megkérdezték: „Ki vagy te tulajdonképpen?”

Jézus így válaszolt: „Az vagyok, akinek kezdettől fogva mondom magamat. 26 Sok mindent mondhatnék rólatok, és elítélhetnélek titeket. De csak azt mondom, amit attól hallottam, aki elküldött engem, és amit ő mond, az igaz!”

27 Azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszélt. 28 Jézus így folytatta: „Amikor majd fölemelitek[b] az Emberfiát, akkor fogjátok felismerni, hogy ÉN VAGYOK. Meg fogjátok érteni azt is, hogy amit teszek, azt nem magamtól teszem, és csak azt mondom, amire az Atya tanított, 29 mert engem ő küldött, és mindig velem van. Nem hagyott egyedül, mert én mindig azt teszem, amivel a kedvében járok.” 30 Amikor ezt mondta, sokan hittek Jézusban.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+8:21-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/05/04
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–