Címke: Földi Egyházam

A kígyó különleges üzeneteket ad az antikrisztusnak, amelyeket ő gondosan dokumentál

Igazság Könyve:

“2013.10.16 23:27

Drága szeretett leányom, a leggonoszabb istentelen háromság, mely három ellenségemből tevődik össze – a hamis próféta, az antikrisztus és a sárkány, aki maga a Sátán -, most fel fog emelkedni, dacolva a Legszentebb Szentháromsággal.

Tudnotok kell, hogy nekik több ezer elkötelezett szolgái vannak, és az idő közeledtével sok titkos és aljas szertartásra fog sor kerülni a kígyó tiszteletére.

Annyira óvatos a Sátán, csakhogy fel ne fedje valódi kilétét. Az ő valódi gonosz szándékai, amelyek Isten minden gyermeke ellen irányulnak, álcázva vannak, és kevés kiválasztottjainak elbűvölő, szép hercegként mutatja be magát, miként a legcsábítóbb módon jelenik meg előttük. Kiválasztott prófétáimmal való kommunikáláshoz hasonlóan, a kígyó is különleges üzeneteket ad az antikrisztusnak, amelyeket ő gondosan dokumentál, és aztán megosztja földi hierarchiájával. Ezek az üzenetek földi Egyházam megszentségtelenítésére vonatkozó utasításokat tartalmaznak, arra tett előkészületként, hogy az antikrisztus átvegye trónját, megtévesztvén így a világot, elhitetve, hogy: ő a Krisztus, a Világ Üdvözítője.

Figyeljetek most mindnyájan, akik elutasítjátok ezt a figyelmeztetést. Hamarosan sok tanítványomnak – akik szeretnek Engem, de nem hisznek ezekben az Üzenetekben – nagy veszéllyel kell majd szembenéznie. A terv, hogy eltávolítsanak tőlem titeket elkezdődött, és ha nem maradtok óvatosak és éberek, akkor a sötétség barlangjába csábítanak majd benneteket. Ő, az antikrisztus, utánozni fogja Istenségem minden aspektusát, amelyet a kígyó ismertet meg vele. Ő, a kígyó, szemmel tartotta Keresztrefeszítésemet, és egyedül csak ő ismeri e szörnyű Esemény részleteit. Ő azzal fog gúnyolni Engem, hogy utasításokat ad elkötelezett szolgáinak, hogy Egyházam szertartását alakítsák át a fordítottjára. Igémből el fognak venni, és új, trágár részekkel fogják Azt kiegészíteni a fenevad tiszteletére, és sokan nem fogják érteni annak jelentést.

Kacérkodjatok csak az ördöggel, mert ha egyszer a rendelkezésére bocsátottátok magatokat, az nagy megpróbáltatásokhoz fog vezetni. Ha azokat a gonosz szavakat fogjátok ismételgetni, amelyeket ő közétek ültetett, akkor megnyitjátok számára a lelketeket. Ha imádjátok őt, az antikrisztust szeretvén, amikor arrogánsan feszeng majd előttetek, akkor helyet adtok neki a szívetekben ahelyett, hogy azt Nekem adnátok. Minden, amit tanítottam nektek, az ellentéte lesz, a feje tetejére lesz állítva és kiforgatva. Mivel oly sokan nem értik meg igazán Tanításaimat, és mivel oly kevesen hallgatták figyelmesen az Evangéliumokat, amelyek Második Eljövetelem eseményeihez vezetnek, ezért ti nem lettetek bölcsebbek.

Ó, mennyire megszakad a Szívem, hogy fel kell tárnom ezeket a híreket! Mennyire szeretném, hogy ne kelljen ehhez hasonlóan szenvednetek. De megígérem nektek, hogy megkönnyítem majd fájdalmaitokat, és amikor az ő uralkodása elérkezik, gyorsan véget is ér.

Azoknak a lelkeknek, akik ártatlanul keveredtek bele Istenségem parodizálásába, meg fogom mutatni Irgalmamat.

Sajnos azok, akik azt gondolják, hogy egy olyan paradicsomban fognak uralkodni, amelyet a csaló ígért nekik, a tüzes tóba dobva fogják majd magukat találni, ahol egy egész örökkévalóságon át fognak szenvedni. Ott senki sem fog a segítségükre jönni, mivel már lenyelték a hazugságokat, amelyeknek az volt a céljuk, hogy megnyerjék a bizalmukat, aminek pedig sok lélek elvesztése lesz a következménye, akik vakon fogják követni hamis tanaikat.

Imádkozzatok Irgalomért azok számára, akiket a sötétség királya meg fog téveszteni.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-kigyo-kulonleges-uzeneteket-ad-az-antikrisztusnak-amelyeket-o-gondosan-dokumental/


“2013.10.15 15:45
 
 

Minden Rám vonatkozó tulajdonság: a szegények iránti Szeretetem, a gyengék és az alázatosak iránti Szeretetem; rosszallássom a kapzsiság, a fösvénység és a bujasággal szemben részei lesznek azoknak az érveknek, amelyeket arra fognak felhasználni, hogy ezeket az új tanokat elfogadtassák veletek– az új egy világvallást, hogy felkészítsék a világot az Antikrisztus uralmára.

Mint egy szerető Isten adom nektek ezeket a figyelmeztetéseket, hogy megmentselek benneteket. Szenteljetek most Nekem figyelmet. Csak egyetlen dolgot kérek: Maradjatok hűek Szent Szavamhoz. Szent Igémhez, mely a Biblián keresztül adatott nektek. Ez sohasem változik. De Isten ellenségei el fogják ferdíteni annak jelentését. Amikor ez majd megtörténik, utasítsátok el azokat, akik azt fogják mondani nektek, hogy Isten jóváhagyná ezeket a változtatásokat. Semmi sem lehet ilyen távol az Igazságtól.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-terveket-az-istentelen-haromsag-dolgozta-ki-melyek-szerint-minden-ami-igaz-szamuzetik/

 
—–
Római katolikus:
2018-10-1628. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Isten előtt nem a törvény külső megtartása számít, hanem a szeretet által tettekben megnyilvánuló hit.
Testvéreim!
A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak titeket.
Én, Pál mondom nektek: Ha csupán az ószövetségi törvényt tartjátok meg, Krisztus semmit sem használ nektek. Ismét kijelentem, hogy mindaz, aki a körülmetéléssel vállalja az ószövetségi törvényt, köteles azt a maga teljességében megtartani. Ha a mózesi törvény (megtartása) által akartok Isten előtt kedvessé válni, elszakadtatok Krisztustól, és elvesztettétek kegyelmét.
Mi azonban, a Szentlélektől vezetve, a hittől várjuk a megigazulást, és reméljük annak beteljesedését. Jézus Krisztusban ugyanis nem az számít, hogy valaki a körülmetélkedéssel vállalta-e az ószövetségi törvény megtartását vagy sem, hanem csak a hit, amely a szeretet által tevékeny.
Ez az Isten igéje.
Gal 5,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Szálljon reám, Uram, * a te irgalmad! 41a. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Fölöttem lebegjen irgalmad, Uram, * és szabadításod, amit ígértél.
Fogyni ne hagyd számból a hűség igéjét, * ítéleteidben van reményem.
Hívek: Szálljon reám, Uram, * a te irgalmad!
E: Fáradhatatlanul megtartom törvényedet, * mindenkor és mindörökre.
Feléd tartva széles úton járok, * mert parancsaidat fürkészem.
H: Szálljon reám, Uram, * a te irgalmad!
E: Föllelkesülök parancsaidtól, * mert örömöm telik bennük.
Feléjük tárom kezemet, mert szeretem intelmeidet, * rendelkezéseidről elmélkedem.
H: Szálljon reám, Uram, * a te irgalmad!
Zsolt 118,41.43-45.47-48

ALLELUJA
Isten szava élő és átható, * megítéli a gondolatot és szándékot szívünk mélyén. Zsid 4,12 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus elítéli azokat, akik a külső látszatra sokat adnak, de a belső, lelki tisztasággal nem törődnek.
Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett.
Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,37-41″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-16


——
Görög katolikus:

Üdvözlet Páltól, aki Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, és Timóteus testvértől,

Isten Kolosséban élő népének, akik hűséges testvéreink Krisztusban. Atyánk, az Isten adjon nektek kegyelmet és békességet!

Hálát adunk Istennek, Urunk, Jézus Krisztus Atyjának minden egyes alkalommal, amikor értetek imádkozunk. Hálát adunk, mert hallottuk, hogy hisztek a Krisztus Jézusban, és igazán szeretitek Isten minden gyermekét. Ez a hit és szeretet pedig abból a reménységetekből fakad, amely a Mennyben elkészítve vár reátok, s amelyről akkor hallottatok először, amikor az igazság üzenetét, az örömhírt megismertétek. Az örömhír hozzátok is eljutott, akárcsak a többi nemzethez, szerte a világon. Igen, az örömhír egyre jobban terjed, és mindenhol jó gyümölcsöket terem. Nálatok is így van ez, amióta csak hallottátok, és igazán megismertétek Isten kegyelmét. Az örömhírt Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól hallottátok először, aki hűségesen szolgálja Krisztust a ti érdeketekben.[a] Tőle hallottuk, milyen erős isteni szeretet él bennetek a Szent Szellem által.

Szüntelen imádkozunk értetek

Amióta ezeket a jó híreket hallottuk felőletek, szüntelen imádkozunk értetek:

Azt kérjük Istentől, hogy akaratának teljes megértése által töltsön be titeket mindenféle szellemi bölcsességgel és belátással. 10 Kérjük, hogy az életetek méltó legyen az Úrhoz, sok örömet szerezzetek neki, sokféle jó tettet vigyetek véghez, és hogy egyre mélyebben ismerjétek meg Istent. 11 Kérjük, hogy Isten a saját dicsőségének hatalma szerint erősítsen meg benneteket minden tekintetben, hogy minden körülmények között állhatatosan és türelmesen helyt álljatok, sőt, hogy mindezt örömmel és hálás szívvel tegyétek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+1%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

23 Ezután mindannyiukhoz szólva ezt mondta: „Aki engem akar követni, az tagadja meg önmagát, naponta vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen. 24 Aki meg akarja menteni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszíteni. De aki értem feladja az életét, vagyis a lelkét, az fogja igazán megmenteni. 25 Ugyan mit ér, ha valaki az egész világot megnyeri, önmagát azonban elveszti, vagy tönkreteszi? 26 Aki szégyell engem és a szavaimat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd visszajön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségével.

27 Igazán mondom nektek: vannak közöttetek olyanok, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják az Isten Királyságát.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9%3A23-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/16

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Senkinek, se papnak, se püspöknek, se bíborosnak, se a pápának nincs joga ahhoz, hogy átírja Isten Szavát

Igazság Könyve:

“2013.09.19 19:26

Drága szeretett leányom, miután a Liturgiát megváltoztatták és Színem előtt megszentségtelenítették, szegény felszentelt szolgáim nagy bánatukban futva fognak majd Hozzám jönni. Csak miután ez megtörténik, fogják felismerni, hogy Isten Prófétája az, aki Isten Szavát ismertté teszi, és hogy ez az Igazság. Isten Szava Igazság. Amennyiben az Isten gyermekeinek adott próféciák Tőle vannak, az csak a teljes Igazság lehet, egyébként nem Tőle valók.

Sokan össze fognak gyűlni, és egyesülni fognak, hogy olyan módon készüljenek fel az Irántam való tiszteletük kifejezésére, ami valóban tisztel Engem, mert semmi sem fog az útjukba állni, hogy elősegítsék Szent Szavam, a Szentmise és a Legszentebb Eukarisztia fennmaradását. De sokan még akkor sem fogják látni a hibákat, amelyek a gyanútlan lelkek számára bemutatásra kerülnek.

Csak, amikor Isten Egyházáról azt fogják állítani, hogy egységben van a pogányokkal és nevetséges gyakorlataikkal, fogja sok felszentelt szolgám megérteni, hogy valójában mi is történik. Csak, amikor a pogány szimbólumok és a sátáni jelek kezdenek megjelenni a Keresztény Egyházak külső és belső bejáratain, fognak futni az életükért. Nagy lesz a félelem a szívükben, mert sokaknak közülük abban a szakaszban nem lesz hova menniük, mivel nem készültek fel erre a napra. Ezek lesznek azok, akikre vadászni fognak, mivel ők nem válaszoltak Hívásomra. Büszkeségük és önteltségük megakadályozta őket abban, hogy Hangomat felismerjék. Felszentelt szolgáim közül oly sokan esnek tudatlanságuk fogságába, és oly sokan lesznek tehetetlenek a hamis próféta, az ő serege és az antikrisztus uralkodásával szemben. Ezek ketten könyörtelenek lesznek azon igyekezetükben, hogy ellenőrizzenek minden nemzetet, és aki az útjukba mer állni, azt elpusztítják.

Miközben földi Egyházam felszentelt szolgái csapdába esnek – kivéve, ha csak fel nem készültek –, a Hozzám, Jézus Krisztushoz hűséges hívő lelkek lesznek azok, akiket súlyos tévedésbe fognak vezetni, ami oly keserű bánatot okoz Nekem. Sokan még akkor is félni fognak attól, hogy hűtlenséget mutassanak az Egyházzal szemben, amikor már megváltoztatták Tanításaimat, Szent Tanaimat és a Szentségeket. Nekik most tudniuk kell, hogy senkinek, se papnak, se püspöknek, se bíborosnak, se a pápának nincs joga ahhoz, hogy átírja Isten Szavát. Amikor ezt megteszik, akkor megszegik Isten Törvényét.


Csak Isten azon Egyháza tévedhetetlen, amely hű marad Tanításaimhoz. Ha egyszer a kötelék – az a kötelék, mely szerint csakis az Igazságot hirdetik az Én Nevemben – elszakad, ők is elszakadnak Tőlem. Én vagyok az Egyház. Ti, követőim, felszentelt szolgáim, akkor tartoztok Hozzám, amikor betartjátok Szent Tanaimat.Az Egyház – az Én Egyházam – sértetlen marad, mert az Igazságot nem lehet soha megváltoztatni. Azok, akik elszakadnak Tőlem, nem lehetnek részei földi Egyházamnak.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/senkinek-se-papnak-se-puspoknek-se-biborosnak-se-a-papanak-nincs-joga-ahhoz-hogy-atirja-isten-szavat/

—–
Római katolikus:

2018-09-1924. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Szükséges a hit; a remény és a szeretet, de legnagyobb köztük a szeretet.
Testvéreim!
Törekedjetek értékesebb adományokra! Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek.
Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom bár mindenemet a nélkülözők között, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Megismerésünk most még töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, véget ér az, ami töredékes. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyermek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek meg mindent, ahogy most engem ismernek.
Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.
Ez az Isten igéje.
1Kor 12,31-13,13

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának. 12b. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat citerával, * tízhúrú hárfán zengjetek néki.
Énekeljetek néki új éneket, * zengjetek zsoltárt ujjongó szóval.
Hívek: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
E: Sziklaszilárd az Úr igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * tele van a föld az Úr irgalmával.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
E: Boldog az a nemzet, amelynek az Úr az Istene, * a nép, amelyet örökségül választott magának.
Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
Zsolt 32,2-5.12 és 22

ALLELUJA
Uram, a te tanításod lélek és élet: * örök életet adó igéid vannak. Vö. Jn 6,63c és 68c – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Akik mindenben kifogásolni valót találnak, azoknak sem Keresztelő János szigorú élete, sem Jézus emberi közvetlensége nem tetszik.
Egy alkalommal Jézus így szólt a néphez:
Kihez hasonlítsam e nemzedék fiait? Kihez is hasonlítanak? Olyanok, mint az utcán tanyázó gyermekek, akik így kiáltoznak egymáshoz:
Furulyáztunk, de nem táncoltatok.
Siránkoztunk, de nem zokogtatok.
Eljött Keresztelő János: kenyeret nem eszik, bort nem iszik. Erre azt mondjátok: „Ördöge van.” Eljött az Emberfia, eszik és iszik. Erre meg azt mondjátok: „Nézd a falánk és borissza embert, a vámosok és a bűnösök barátját!”

Az Isten bölcsességét azonban fiai igazolták.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 7,31-35″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-19


——
Görög katolikus:

8 aki a legeslegkisebb vagyok Isten népe között. Mégis nekem adta Isten azt a kiváltságot, hogy Krisztus felmérhetetlen gazdagságát hirdessem a zsidóságon kívüli népeknek.9 Isten azt is rám bízta, hogy mindenkinek megvilágítsam azt a titkos tervet, amelyet Isten — aki a mindenséget teremtette — öröktől fogva mindeddig elrejtve tartott magában. 10 Most viszont meg akarja mutatni sokoldalú bölcsességét az Eklézsia közreműködésével a mennyei hatalmasságoknak és fejedelmeknek. 11 Ez felel meg Isten örök tervének, amelyet Urunkban, Krisztus Jézusban valósított meg.

12 Krisztusban élve és Krisztusban való hitünk által szabadon, sőt, bátran és bizalommal közeledhetünk az Atyához. 13 Ezért arra kérlek benneteket, hogy ne szomorkodjatok az én szenvedéseim miatt, amelyeket értetek vállaltam, és amelyek dicsőségetekre vannak.

Gyökerezzetek bele Krisztus szeretetébe!

14 Mindezeket látva letérdelek az Atya- Isten előtt, és imádom őt, 15 akitől minden mennyei és földi család a nevét kapja. 16 Arra kérem, hogy dicsőséges gazdagsága szerint erősítse meg a „belső embert” bennetek a Szent Szellem segítségével, 17 hogy Krisztus maga lakjon a szívetekben, hit által. Azt kérem, hogy mélyen gyökerezzetek bele az Isteni szeretetbe, sőt, egész életetek erre épüljön. 18 Kérem, hogy ilyen módon képesek legyetek — Isten egész népével együtt — annak a megragadására, hogy milyen széles, mennyire hosszú, milyen magas és mennyire mély az isteni szeretet. 19 Bár ezt emberi értelemmel fel sem lehet fogni, én mégis azért imádkozom, hogy átéljétek, és igazán megismerjétek Krisztus szeretetét, és ezáltal Isten maga töltsön be titeket teljesen.

20 Bennünk működő ereje által Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni. 21 Dicsőség Istennek az Eklézsiában és a Krisztus Jézusban, nemzedékről nemzedékre, örök időkig! Ámen!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézust próbára teszi a Sátán

Jézus a Szent Szellemmel beteljesedve visszatért a Jordán folyótól. A Szent Szellem ekkor kivezette a pusztába, ahol Jézus negyven napot töltött, a Sátán pedig kísértésekkel próbára tette. Eközben Jézus semmit sem evett, de mikor a negyven nap eltelt, megéhezett.

Ekkor a Sátán azt mondta neki: „Ha valóban te vagy az Isten Fia, akkor parancsold meg ennek a kőnek, hogy változzon kenyérré!”

Jézus így válaszolt: „Azt mondja az Írás: »Nemcsak a kenyér élteti az embert.«[a]

A Sátán ezután egy pillanat alatt megmutatta Jézusnak a földkerekség összes királyságát, majd ezt mondta: „Neked adom ezeknek a királyságoknak minden hatalmát és dicsőségét. Mindez az enyém, és annak adom, akinek akarom. Ha tehát engem imádsz, mindez a tiéd lesz.”

Jézus így válaszolt: „Azt mondja az Írás: »Az Örökkévalót, Istenedet imádd, és csak őt szolgáld!«[b]

Ezután a Sátán elvitte Jézust Jeruzsálembe. A Templom területének legmagasabb pontjára állította, és ezt mondta: „Ha valóban te vagy az Isten Fia, akkor ugorj le innen! 10 Mert azt mondja az Írás:

»Angyalainak parancsot ad,
    hogy vigyázzanak rád.«[c]

11 Meg azt is mondja:

»A tenyerükön hordoznak,
    hogy kőbe ne üsd a lábad.«”[d]

12 Jézus erre így felelt: „De az Írás azt is mondja: »Ne tedd próbára az Örökkévalót, Istenedet!«[e]

13 Ekkor a Sátán felhagyott vele, hogy Jézust próbára tegye. Egy ideig félreállt, és várta a kedvező alkalmat.

Jézus Galileában kezdi meg szolgálatát

14 Jézus a Szent Szellem erejével beteljesedve visszatért Galileába. A híre elterjedt az egész vidéken. 15 Tanított a zsinagógákban, és mindenki dicsérte.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/09/19
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–