Címke: félrevezetés

Éppúgy, ahogy a vak nem lát, ott lesznek azok is Rómában, az Egyházon belül, akik bár látnak, de az Igazság elismerését meg fogják tagadni

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

  1. május 31.

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

 


Igazság Könyve:

Éppúgy, ahogy a vak nem lát, ott lesznek azok is Rómában, az Egyházon belül, akik bár látnak, de az Igazság elismerését meg fogják tagadni

  1. március 20. szerda 19:15

 

Drága, szeretett leányom, teljes egészében újra átélem Keresztre feszítésemet, és minden egyes része ahhoz az időhöz kapcsolódik, amely Második Eljövetelemhez vezet.

Most, hogy Testem, az Én Egyházam, elszenvedte az oly sok éven át tartó megkorbácsolást a gonosz szelleme miatt, a Tövissel való Megkoronázást Egyházamban a vezetésre róják most ki.

Amikor a harmadik tövis átszúrta a Jobb Szememet, azzal többé már nem láttam. Csak a másik szememmel láthattam azt a szörnyű fájdalmat, amelyet Édesanyám átélt. Most amikor a Töviskorona átszúrja Egyházam Fejét, annak csak a fele fog tanúságot tenni a megjövendölt próféciák Igazságáról. A másik fele vak lesz, és nem fogják látni azt a kárt, amelyet Testem, Egyházam minden részére kirónak a világ minden nemzetében.

Éppúgy, ahogy a vak nem lát, ott lesznek azok is Rómában, az Egyházon belül, akik bár látnak, de az Igazság elismerését meg fogják tagadni.

Olyan fájdalmas lesz az Igazság, hogy ezeknek a felszentelt szolgáknak könnyebb lesz az egyszerűbb ösvényt választaniuk. Gyávák ők, akik a megszentségtelenítés egyszerűbb ösvényét fogják választani, ahelyett, hogy Énértem felvennék keresztjüket.

Aztán ott lesznek azok, akik szeretnek Engem, és ez a megosztottság nem fogja őket elrettenteni attól, hogy segítsenek Engem a lelkeknek a biztos haláltól való megmentése tervében. Ezek a bátor lelkek, eltelve a Szentlélek tüzével, harcolni fognak, hogy megőrizzék Legszentebb Szentségeimet. Ezek a papok lesznek azok, akik táplálni fogják nyájamat az üldöztetés ideje alatt. Minden Kegyelem megadatik majd az ilyen tiszta lelkeknek, és ők sorban elvezetik Maradék Hadseregemet az Új Ég és Föld kapuihoz.

Nagy bátorságot követel Isten prófétáinak Szavát elfogadni.

Nem volt könnyű soha meghallani a próféták Szavait, mely Szavak úgy hasítanak lelkük közepébe, mint a kétélű kard. Figyelmeztetéseiket fájdalmas meghallani, de ugyanakkor édes is a megtermett gyümölcsök miatt, mert amikor Isten Szava Ajándékként adatik, minden alkalommal üdvösséget kínál fel. Ragadjátok meg Szent Szavamat, mivel Ez a ti mentőövetek. Ti, szeretett követőim, védve vagytok az Élő Isten Pecsétje által, és ezért sohasem szabad félnetek.

Ellenségeitek szidni, sértegetni és talán üldözni fognak titeket, de Én, Jézus Krisztus, leszek az, Aki együtt fogok járni veletek. Ti, választott kevesek, akik válaszoltok Hívásomra, szenvedésetek által sokakat meg fogtok menteni az emberiségből az Én Szememben.

Megáldalak benneteket. Békét és erőt adok nektek, hogy félelem nélkül a szívetekben követni tudjatok Engem.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/eppugy-ahogy-vak-nem-lat-ott-lesznek-azok-romaban-az-egyhazon-belul-akik-bar-latnak-de-az-igazsag

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/03/20

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-03-20

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A Hangom olyan volt, mint egy suttogás Vádlóim üvöltése közepette.

Igazság Könyve:

A trónját ellopták. A hatalmát nem.

  1. március 13. szerda 21:20

 

Drága, szeretett leányom, másodjára is halálra ítéltek Engem. A Rómában hozott sértő döntés, melynek ma tanúi voltatok, kettévág Engem.

Amikor a hóhéraim előtt álltam, eretnekséggel vádoltak Engem, és azzal, hogy az Igazat mertem mondani, ezért Apostolaim elfutottak, és sehol sem lehetett őket megtalálni. Azok, akik követtek Engem és elfogadták Tanításaimat, elárultak Engem, amikor a hatalmon lévők kétségbe vonták Szavamat. Ők kezdték elveszíteni Belém vetett bizalmukat, és kételkedni kezdtek Bennem.

Néhányan Követőim közül elhitték az eretnekség bűncselekményét, amellyel vádoltak Engem, és azt gondolták, hogy ez indokolt a részükről. Vádlóim olyan hatalommal rendelkeztek – magas beosztásokban lévő emberek, egzotikus palástba öltözködve, és akik jártukban-keltükben a valódi hatalom érzésével beszéltek -, hogy csak kevesen kételkedtek bennük.

Alaposan szemügyre vettek Engem, provokáltak, kinevettek, megvetettek, kigúnyoltak és kicsúfoltak az Igazság elmondásáért. Az emberek leborultak ezek előtt az uralkodók előtt – tekintélyes hangú emberek, akiknek a hatalmát sohasem kérdőjelezték meg. A Hangom olyan volt, mint egy suttogás Vádlóim üvöltése közepette.

„Eretnek!” – kiáltozták. Azt mondták, hogy gonosz nyelvem volt, hogy káromoltam Istent, és hogy el akartam pusztítani a templomukat. És így hidegvérrel megöltek Engem.

Nem lesz ez másként most sem, amikor megpróbálom a Hangomat megismertetni és Isten minden gyermekét azon eseményekre figyelmeztetni, amelyekről az elmúlt néhány évben beszéltem neked, lányom.  Szavamat megvetéssel fogják kezelni. Szavamat meg fogják kérdőjelezni. Kétségek surrannak be, és Apostolaim ismét elfutnak, otthagyván Engem a farkasoknak.

Ne kövessetek el hibát, az Igazság ki lett nyilvánítva számotokra. Én megmondtam nektek, Követőim, hogy hogyan lesztek becsapva. Ez nagyon nehéz lesz számotokra, mivelhogy meg fogjátok kérdőjelezni ezt a csalót, aki Atyám Házában ül.

Az Én szeretett XVI. Benedek Pápámat elüldözték, és ő elmenekült, ahogy az meg volt jövendölve. Nem Én neveztem ki ezt a személyt, aki azt állítja, hogy az Én Nevemben jön.

Ő, Benedek Pápa, az Igazság felé fogja vezetni Követőimet. Nem hagytam el őt, közel fogom tartani Szívemhez, és megadom neki azt a vigaszt, amelyre szüksége van ebben a szörnyű időben.

A trónját ellopták. A hatalmát nem.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/tronjat-elloptak-hatalmat-nem

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/03/13

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-03-13

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Üdvösség Anyja: Az emberek a saját sorsuk fölött döntenek

Igazság Könyve:
2015. január 20. kedd, 15:30

Drága gyermekeim, hamarosan egy nagy félrevezetés fog lesújtani a világra, mely úgy fog lehullani, mint egy függöny. Ez a félrevezetés szinte teljes egészében el fogja törölni az Igazságot, de azok, akik meg vannak áldva Fiam Irgalmasságának Fényével, látni fogják a hamisságokat, amelyek eltakarják Isten Igéjét.

Isten nem engedte meg ellenségeinek, az ember megteremtése óta, hogy ilyen félrevezetésnek tegyék ki az embert, amelynek csupán egyetlen célja van: Hogy társadalmatokban Isten minden nyomát eltöröljék, és a hatalom legmagasabb pozíciójára emeljék mindazokat, akik nem Tőle jönnek. Isten az emberi nem legnagyobb próbatételeként * engedi ezt meg, hogy lássa: kik azok, akik Hozzá tartoznak, és kik azok, akik ellene vannak.

A világ Örök Atyám ellen súlyos bűnöket követett el, és továbbra is csak süllyed, egyre mélyebbre, a halálos bűnökbe. A felszentelt szolgák, beleértve a papokat, püspököket és a bíborosokat is, több mint negyven éven át elmulasztották megtanítani Isten gyermekeinek az Igazságot. Sokan közülük nem fogják elismerni a bűn létezését, de arra a fenyegető veszélyre sem fogják figyelmeztetni az embereket, amelyet a halálos bűn hoz a lélekre. Isten szolgáinak kötelességeik vannak, mégpedig az, hogy az erkölcsi dolgok ismeretére oktassák a híveket, és hogy rámutassanak a kicsapongó élet veszélyeire. A bűnt többé már nem nevezik a legnagyobb ellenségnek, mely az embernek az Istentől való elszakadását okozza.

Gyermekek, Isten nem szeretne félelmet kelteni, de nektek nem szabad soha abba a kísértésbe esnetek, hogy azt higgyétek: a Pokol nem létezik; mert az valóban létezik. Az emberek a saját sorsuk fölött döntenek, és azoknak a lelkeknek, akik nem kérik Istentől, hogy bocsássa meg bűneiket, nagyon nehéz lesz belépniük Fiam Királyságának Kapuin.

Nektek mindig ragaszkodnotok kell az Igazsághoz. Isten az Ő prófétái által tárta fel az Igazságot. Ne fordítsatok hátat az Igazságnak, mert ha ezt megteszitek, akkor meg fogjátok ölelni a hamis tant, és tévesen azt fogjátok hinni, hogy ez a hamis tan nyitja majd meg örökségetek kapuit.

Nagyon sok ember félre van vezetve, és ők úgy vélik, hogy mindaz, ami fontos nem más, mint Isten gyermekeinek az anyagi jóllétéről való gondoskodás. Törődjetek a lelketekkel, drága gyermekek, mert csak egy lelketek van, és az örökké élni fog: vagy Fiammal fogtok lakni az Ő Királyságában, vagy pedig félre lesztek dobva Tőle. Soha ne hanyagoljátok el a lelketeket, mert különben nehéz lesz nektek egyesülni Fiammal.

Az Igazság örökké élni fog, mert az nem más, mint Isten Igéje. Azt nem lehet megváltoztatni soha.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-az-emberek-sajat-sorsuk-folott-dontenek

* AZ EGYHÁZ UTOLSÓ PRÓBATÉTELE

 

 

 

———-
Igaz élet Istenben:

“ELÁRASZTOM SZEMEDET TERMÉSZETFELETTI VILÁGOSSÁGOMMAL

1991. szeptember 26.  

Tekintetem mindig Rajtad nyugszik, én Uram. Azoknak adod meg bizalmad titkát*, akik szeretnek és félnek Téged.

Te kiemelted lelkemet a gödörből,
hogy meglássam Szentséges Szíved gazdagságát.
Megláttam
az irgalmat, melyről
prófétáid szóltak.
Megláttam
a szeretetet és a szelídséget,
amit tanítványaid élveztek.
Megláttam
a békét, amelyet Te magad adtál nekünk.
Szentséges Szívedben megengedted
lelkemnek,
hogy meglássa
a szenvedés isteni voltát,
és hogy a megalázottság kedves tekintetednek.

Akkor ragyogó fény töltötte be lelkemet, és mint galambok dallamos suhanását hallottam és éreztem arcomon a simogató leheletet, és Te betöltöttél misztériumaiddal.

Ízleld meg még jobban titkaimat, gyermekem! Engedelmeskedj törvényemnek! Halkítsd le most még jobban hangodat, hogy csak az enyémet halljad! Hajtsd le fejedet, hogy az enyémet lássák! Válj kicsivé, hogy magamhoz tudjalak emelni!
Gyakran keresed Szentséges Szívem titkait saját világosságoddal, pedig csupán kérned kell engem, gyermekem, és elárasztom szemedet természetfeletti világosságommal, ami be fogja tölteni egész lelkedet. Értsd meg gyermekem, hogy a benned lévő világosság tőlem való. Majd akkor, de csak akkor fogod megérteni, én papom, hogy műveim magasztosak, dicsőségesek és fenségesek. Csak akkor fogod megérteni, én tanítványom, úgy, ahogy én akarom, miért engedte meg az Alázat, hogy kegyvesztett legyen, hogy eléktelenítsék, megvessék és keresztül szúrják, és miért adta oda életét váltságdíjul sokakért.

Eljöttem, hogy felszítsam és felébresszem szeretetedet. Ezért ne védd meg testedet a fájdalomtól és a megaláztatástól! Engedd, hogy Megváltód pecsétje legyen testeden és lelkeden is, hogy teljes legyen benned az átalakulás. Akkor MINDAZ, amit természeted elutasított, aminek ellenállt és amit megvetéssel szemlélt, isteninek fog látszani előtted.

Add Uram, hogy megtörténjen mindaz, amit mondasz! Hajtsd meg a fejemet, hajlíts meg engem és halkítsd le hangomat! Nem szeretnék üres kézzel megjelenni előtted. Nem, nem szeretném üres kézzel folytatni életemet jelenlétedben. Tépd ki gyökerestül és égesd el azokat az emberi gondolatokat, amelyeket természetem természetesnek talál!

Teljesen add át nekem lelkedet, és gondolkozz törvényemen, még mielőtt utolér! Ne feledkezz meg arról, miképpen tett téged saját természeted sivataggá és vigasztalanná!
Ha megengeded, megszabadítalak emberi gondolataidtól és saját gondolataimra cserélem, hogy megdicsőíts engem. Bátor szívet adok neked, kicsim, hogy képes légy ellenfeleim szemébe nézni és szembeszegülni állításaikkal. Ékesszólást, kitartást és ellenállást adok neked üldözőid fenyegetéseivel szemben, akik az én üldözőim is. Bátorságot öntök beléd, hogy bizalommal tarts ki. Te az én ivadékom vagy, és mivel a termés beérett és készen áll az aratásra, nem késlekedem, amint látod. Szüntelenül aratok, hogy sokakat tápláljak, akik halálukon vannak. Ezért, kedvesem:

“Lendítsd meg a sarlódat, és arass! Itt az aratás ideje, már érett a vetés a földön.” 1

Engedd meg, hogy növeljem szíved befogadóképességét, mert most Hódítód fog eltölteni téged tudásával és bizalmas közléseivel. Csupán arra várok, hogy bebizonyíthassam előttetek jóságomat és felfedhessem gazdagságomat, nagylelkűségemet és szeretetemet.

Azért mondom el nektek ma mindezt, hogy Szavam nemzedékről nemzedékre szálljon, és ti, akik most tanultok, majd gyermekeiteket taníthassátok. Ha figyelnek és megteszik, amit mondok, boldogságban érnek véget napjaik. Ezért forduljatok felém, és dicsérjétek műveimet! Elmélkedjetek csodáimon!

SZENT MIHÁLY ARKANGYAL ÜNNEPE
1991. szeptember 29.

Szent Mihály: Szeretlek, Isten gyermeke. Bízzál bennem!

Az Úr:  Pihenj meg Szívemben! Én, az Úr, megáldalak. Jöjj, Szívem a te fészked.

 
 
 


———-
Római katolikus:

2020-01-19

Évközi 2. vasárnapKezdőének:
Az egész föld téged imádjon és magasztaljon, Istenünk, nevedet énekkel dicsérje, fölséges Urunk! (Zsolt 65,4)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, te kormányozod a mennyet és a földet: hallgasd meg néped esdeklő imáját, és adj békét napjainkban. A mi Urunk, Jézus Krisztus a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
A nemzetek világosságává teszlek, hogy üdvösségem légy.
Az Úr így szólt hozzám: „A szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni!”
Az Úr mondja ezt, aki már anyám méhétől fogva szolgájává lett, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izraelt köréje gyűjtsem. Így lettem becses az Úr szemében, és Istenem lett az erőm.
És mondotta: „Kevés az, hogy a szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. A nemzetek világosságává teszlek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.”
Ez az Isten igéje.
Iz 49,3.5-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz. 7b. tónus.
Előénekes: Várva vártam az Urat, * és ő lehajolt hozzám.
Új éneket adott az ajkamra, * Istenünknek zengő éneket.
Hívek: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, * fülemet azonban megnyitottad.
Nem követeltél égő- és engesztelő áldozatot, * így szóltam akkor: „Íme, eljövök.”
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: A könyvtekercsben rólam írva áll, * hogy akaratodat teljesítsem.
Erre vágyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Igazságodat hirdetem a nagy közösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
Zsolt 39,2 és 4ab.7-8a.8b-9.10

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól!
Pál, Jézus Krisztusnak Isten akaratából meghívott apostola és Szosztenész testvér köszönti Isten korintusi egyházát, a Krisztus Jézusban megszentelteket, a meghívott szenteket és mindazokat, akik náluk vagy nálunk segítségül hívják, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak nevét.
Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól!
Ez az Isten igéje.
1Kor 1,1-3

ALLELUJA
Az Ige emberré lett, és itt élt köztünk. * Befogadóinak megadta, hogy Isten fiai legyenek. Jn 1,14.12b – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!
Abban az időben:
Amikor János
látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről én azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.”
János azután így folytatta tanúságtételét: „
Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”

Ezek az evangélium igéi.
Jn 1,29-34″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-19


————

Ortodox (Görög keleti): 

Jézus megjelenik tanítványainak

19 Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: “Békesség néktek!”

20 És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat.

21 Jézus erre ismét ezt mondta nekik: “Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.”

22 Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: “Vegyetek Szentlelket!

23 Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak.”

Jézus és Tamás

24 Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus.

25 A többi tanítvány így szólt hozzá: “Láttuk az Urat.” Ő azonban ezt mondta nekik: “Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.”

26 Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: “Békesség néktek!”

27 Azután így szólt Tamáshoz: “Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő.”

28 Tamás pedig így felelt: “Én Uram, és én Istenem!”

29 Jézus így szólt hozzá: “Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.”

Az evangélium célja

30 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben.

31 Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.”

———————————–

15 Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.

16 De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak.

17 Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen.”

————————————

A jerikói vak meggyógyítása

35 Történt pedig, amikor Jerikóhoz közeledett, hogy egy vak ült az út mellett, és koldult.

36 Hallotta, hogy sokaság megy el mellette, kérdezősködött, hogy mi ez.

37 Megmondták neki, hogy a názáreti Jézus megy arra.

38 Ekkor így kiáltott fel: “Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!”

39 Akik elöl mentek, rászóltak, hogy hallgasson el, de ő annál inkább kiáltozott: “Dávid Fia, könyörülj rajtam!”

40 Jézus megállt, és megparancsolta, hogy vezessék hozzá. Amikor közel jött, megkérdezte tőle:

41 “Mit kívánsz, mit tegyek veled?” Ő így szólt: “Uram, hogy lássak.”

42 Jézus ezt mondta neki: “Láss! A hited megtartott.”

43 És azonnal megjött a szeme világa, és követte őt, dicsőítve az Istent. Amikor ezt látta az egész nép, dicsőítette Istent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A19-31%3B+1+Timothy+1%3A15-17%3B+Luke+18%3A35-43&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/01/19

 

Festmények a pokolról (felirat a videóba konvertálva + bekapcsolható)):

Hány ember hajlamos arra, hogy az Igazság nevében higgyen a gonosz tettekben?

———
Igazság Könyve:
“Hány ember hajlamos arra, hogy az Igazság nevében higgyen a gonosz tettekben?
2014. május 6. kedd, 20:02

Drága, szeretett leányom, azért utasítják el oly sokan Szavamat, mert az Igazság olyan, mint egy tüske azok oldalában, akik feszélyezve érzik magukat, hogy nyilvánosan hirdessék Tanításaimat.

Az az ember, aki azt hiszi, hogy a szabad véleménynyilvánítás fontosabb, mint az Isten Szavához való ragaszkodás, egy nagyon veszélyes úton jár.
Minden olyan ember, aki azt hiszi, hogy jogában áll a saját véleményét olyan módon kinyilvánítania, mintha az szent és sérthetetlen lenne, s közben elnézi a bűnt, az elárul Engem.

Hány ember hajlamos arra, hogy az Igazság nevében higgyen a gonosz tettekben? Az ilyen emberek, akik előírják a törvényeket, beleértve azokat is, akik Egyházatokat vezetik, azt szeretnék veletek elhitetni, hogy a szabad véleménynyilvánítás fölülmúlja Isten minden Törvényét, még akkor is, ha az a bűnt felmagasztalja.

A bűnnek sokféle megjelenési formája van, és a mai világban minden egyes bűnt félremagyaráznak, azt hirdetvén, hogy minden ember egyéni joga, hogy azt tegye, ami kedvére van. Azonban senkinek sincs joga ahhoz, hogy bárkit is elítéljen az Én Nevemben, és ahhoz sincs joga senkinek, hogy azt állítsa: a gonosz tettek jó dolgok lennének.
 
Jézusotok “
 
“Manapság nagyon sokan vannak olyanok, akiknek egyáltalán semmi fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent Engem Keresztényként szolgálni.
2014. május 6. kedd, 23:00

Drága, szeretett leányom, egy pillanatig se legyen kétsége senkinek afelől, hogy Isten valamikor is megengedné, hogy gyermekei eltávolodjanak Tőle, anélkül, hogy megmentésük érdekében meg ne tenne mindent, ami Hatalmában áll.

A kezdetektől fogva nagyon sok Ajándék adatott nektek a
próféták által. Sok próféta ugyanazokat az üzeneteket ismételgette újra és újra, ennek ellenére közülük sokakat mégis figyelmen kívül hagytak, vagy pedig kigúnyoltak. Sokakat üldöztek, és megöltek. Isten Igéje miért vált ki ekkora gyűlöletet? Nem Isten Igéje keseríti meg  a gyenge lelkeket, vagy azok  lelkét, akik eltávolodtak a hittől. Nem. Hanem ez a Sátán válassza, aki brutálisan támad, amikor Isten felemeli a Kezét, készen arra, hogy megbüntesse a gonoszt. A Sátán nagyon jól tudja, hogy amikor Isten Szava a prófétáknak adatik, az – a Szentlélek erejének köszönhetően – nagyon gyorsan terjed, és amikor ez megtörténik, akkor a gonosz hatalma meggyengül, ezért van az, hogy a megtorlása ennyire erőszakos.  

Amikor a Szentlélek ilyen módon kiárad az emberi nemre, akkor a bukott angyalok felemelkednek a karddal készenlétben, hogy minden lehetséges módon átszúrják követőimet. Nektek tudomásul kell vennetek az ilyenfajta gyűlöletet, mely Igém ellen irányul, és annak kell azt felismernetek, ami az valójában: egy próbálkozásnak, hogy félrevezessen benneteket az Igazságtól. Minden apostolomnak, prófétámnak és felszentelt szolgámnak, aki ragaszkodik az Igazsághoz – Isten Szent Szavához –, keservesen kell majd küzdenie a gonosz erőkkel szemben. Mindig is ez volt a helyzet. Nektek viszont nem szabad megengednetek, hogy az Irántam, szeretett Jézusotok iránt tanúsított gyűlölet ellankassza a lelketeket, mert pontosan ez az a pillanat, amikor Én valóban Jelen Vagyok a lelketekben.
Szenvedjetek az Én Nevemben, és Én az eljövendő Királyságomban a Velem való dicsőséges egységre emellek benneteket. Okozzatok csak szenvedést másoknak az Én Nevemben – független attól, hogy ti ezt mennyire gondoljátok indokoltnak –, és Én örökre elváglak Magamtól benneteket.

A most nektek adott figyelmeztetéseim is azért vannak, hogy emlékeztessenek benneteket arra, amit tanítottam nektek, mivel hogy
manapság nagyon sokan vannak olyanok, akiknek semmi fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent Engem Keresztényként szolgálni.

Jézusotok “
 
 

—–
Római katolikus:

2019-05-06

Húsvét 3. hét hétfő

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Szent István szerpap oly bölcsen beszélt a Szentlélek által, hogy nem tudtak ellenállni neki.
Azokban a napokban István diakónust kegyelem és erő töltötte el, és nagy csodajeleket művelt a nép között.
A zsinagóga hívei közül többen felléptek ellene. A libertínusok, ciréneiek, alexandriaiak és a Kilikiából meg a Kis-Ázsiából jött zsidók vitába szálltak Istvánnal. Ő azonban oly bölcsen beszélt a Szentlélek által, hogy nem tudtak ellenállni neki.
Erre felbujtattak néhány embert, akik azt állították: „Hallottuk, amint káromló szavakat mondott Mózes és Isten ellen!”
Így aztán annyira felizgatták a népet, a véneket és az írástudókat, hogy végül is rárontottak, megragadták, és a főtanács elé hurcolták. Ott hamis tanúkat szólaltattak meg, akik azt állították: „Ez az ember minduntalan a
szent hely és a mózesi törvény ellen beszél. Hallottuk ugyanis, amikor azt hangoztatta, hogy a názáreti Jézus romba dönti ezt a helyet, és megváltoztatja a Mózestől ránk hagyott szokásokat.”
A főtanács valamennyi tagja Istvánt figyelte, és olyannak találták arcát, mintha egy
angyalé volna.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 6,8-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki az Úr törvényét megtartja. (1b. vers. – 4 g. tónus)
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: A fejedelmek cselt szőhetnek és vádolhatnak engem, * szolgád akkor is törvényeidről elmélkedik,
mert örömömre vannak, * és igaz végzésed a tanácsadóm.
Hívek: Boldog az az ember, * aki az Úr törvényét megtartja.
Vagy: Alleluja.
E: Utaidat feltártam előtted és te meghallgattál, * igaz végzéseidre taníts meg engem.
Add, hogy megértsem parancsaid útját, * és elgondolkozzam csodáidon.
H: Boldog az az ember, * aki az Úr törvényét megtartja.
Vagy: Alleluja.
E: Tarts távol a hazugság útjától, * jóságosan add nekem törvényedet.
Az igazság útját választottam, * végzéseidhez tartom magam.
H: Boldog az az ember, * aki az Úr törvényét megtartja.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 118,23-24.26-27.29-30

ALLELUJA
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus Kafarnaumban az Oltáriszentség szerzéséről beszél.
A csodálatos kenyérszaporítás utáni napon a Genezáreti-tó túlsó partján maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott. Tudták, hogy Jézus nem szállt a bárkába tanítványaival; tanítványai ugyanis egyedül hajóztak el.
Közben Tibériásból több bárka jött a hely közelébe, ahol az Úrtól megáldott kenyeret ették.
Amikor tehát a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?”
„Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta.”
Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?”
„Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha
hisztek abban, akit küldött.”

Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,22-29″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-05-06

——
Görög katolikus:

19 Most azonban változtassátok meg gondolkozásotokat és forduljatok vissza Istenhez, hogy eltörölje a bűneiteket, 20 eljöjjön a szellemi felüdülés ideje számotokra, és elküldje hozzátok a Messiást, akit előre kiválasztott a számotokra, Jézust.

21 Mert Jézusnak addig kell a Mennyben maradnia, amíg Isten mindent helyre nem állít. Erről ő már régóta szólt szent prófétáin keresztül. 22 Ahogyan Mózes is megmondta: »Istenetek, az Örökkévaló, egy hozzám hasonló prófétát ad majd nektek a saját népetekből. Hallgassatok rá, és engedelmeskedjetek minden szavának! 23 Akik pedig nem hallgatnak arra a prófétára, és nem engedelmeskednek neki, azok mindenestül ki fognak pusztulni Isten népe közül.«[a] 24 Sámueltől kezdve az összes próféta mind előre megmondta mindazt, ami ezekben a napokban történt. 25 Ti ezeknek a prófétáknak az utódai vagytok. Tiétek az a szövetség is, amit Isten ősapáitokkal kötött, amikor azt mondta Ábrahámnak: »A te leszármazottad által fogom megáldani a Föld összes népét.«[b] 26 Amikor Isten elküldte a szolgáját, Jézust, akkor először hozzátok küldte, hogy általa mindegyikőtöket elfordítson gonoszságaitoktól, és így áldjon meg benneteket.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+3:19-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A kánai lakodalom

Két nappal később lakodalom volt a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is részt vett. Meghívták Jézust és a tanítványait is. A lakodalom közben elfogyott a bor, s ekkor Jézus anyja szólt a fiának: „Nincs több boruk!”

Jézus azonban ezt válaszolta: „Mi közünk nekünk ehhez? Nem jött még el az én időm.”

Jézus anyja mégis szólt a szolgáknak: „Akármit mond nektek, tegyétek meg!”

Volt ott hat nagyméretű, kőből készült víztartó, amelyet a zsidók a szertartásos tisztálkodáshoz[a] szoktak használni. Ezekbe egyenként kb. 80–120 liter víz fért.

Jézus szólt a szolgáknak: „Töltsétek meg az edényeket vízzel!” Azok pedig színig töltötték a víztartókat.

Azután Jézus mondta nekik: „Merítsetek belőle, és vigyétek a násznagynak!”

A szolgák így is tettek. A násznagy megkóstolta a borrá változott vizet. (Ő nem tudta, honnan van a bor, de a szolgák, akik hozták, tudták.) Akkor a násznagy odahívta a vőlegényt, 10 és azt mondta neki: „Mindenki a legjobb bort szolgálja fel először, és amikor a vendégek már részegek, akkor hozzák az olcsó bort. Te meg mostanáig tartogattad a legjobb borodat?”

11 Jézus jelei és csodái közül ez volt az első, amelyet a galileai Kánában mutatott meg. Kézzelfoghatóan megmutatta a dicsőségét, a tanítványai pedig hittek benne.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+2:1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/05/06
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Ti nem adhatjátok át az Igazságot, amikor az egótok a népszerűségre törekszik

Igazság Könyve:

“2013.12.10 23:00

Drága szeretett leányom, mennyire fáj, hogy oly sok embert látok, akik elfogadják a hamis alázatot, ami a humanizmus mögött rejlik, és amelyet annyira előnybe részesítenek Egyházamban.

Szerepem, mint az emberi faj Üdvözítője és Megváltója mostanra már feledésbe merült. A hamis alázatnak Egyházamban továbbra is tanúi lehettek, és mindenki azokat fogja megtapsolni, akik előmozdítják a rászorulók anyagi jólétéről való gondoskodást. Mindennek egy hamis vallás lesz a következménye.

Ti, akik Isten szolgáinak hívjátok magatokat, mikor határoztátok el, hogy Isten Igaz Szavát a saját hamis értelmezésetekre cserélitek? Mikor határoztátok el, hogy Kereszténységet felcserélitek a humanizmussal, ahol nem tesznek Rólam említést? Nem tudjátok, hogy az semmit sem ér, ami nem Istentől származik? Milyen keveset tanultatok, és mennyire ostobák vagytok, ha azt gondoljátok, hogy az úgynevezett jó cselekedetek – amit anyagi jólétnek képzeltek – valaha is helyettesíthetik az Igazságot.

Ha figyelmen kívül hagyjátok a ti elsődleges szerepeteket – a legfontosabb tant, Isten gyermekei lelkének a megmentését -, akkor sohase mondhatjátok, hogy az Én szolgáim vagytok. Mennyire egyszerű lehet számotokra, hogy felkiáltsatok társadalmatok szegény, nyomorult és gazdaságilag hátrányos helyzetű tagjainak megmentése érdekében. Követvén ezt a félrevezető utat, amelyen az úgynevezett jó cselekedeteitekre a világ csodálatát keresitek, megfeledkeztek a legfontosabb szerepetekről, amelyre felkértek benneteket: hogy Engem, a ti Jézusotokat szolgáljátok, és ne a személyes népszerűséget keressetek az Én Szent Nevemben. Mi jó van abban, ha valakinek megvannak is az anyagi szükségletei, de a lelkét nem tudja megmenteni? Ha nyilvános cselekedeteitek által a szekuláris világ csodálatát azzal a céllal keresitek, hogy népszerűvé tegyenek benneteket, akkor ti nem tudjátok hordozni Keresztemet. Ha nem utánoztok Engem, akkor ti nem beszélhettek Engem képviselve. Ti nem adhatjátok át az Igazságot, amikor az egótok a népszerűségre törekszik.

Ha megfeledkeztek arról az Áldozatról, amelyet a lelketek megmentéséért hoztam, akkor ti nem szolgálhattok Engem. Amikor egy pap megfeledkezik arról, hogy miért lett az Én szolgám, akkor tízszeresen esik el a kegyelmektől egy közönséges lélekhez képest. Mert amikor eltávolodik Tőlem, akkor magával viszi azokat a lelkeket is, akiket befolyásol, és akik bíznak ítélőképességében. Hallgassátok meg most, szolgáim, ezt a hozzátok intézett Hívásomat mindazon lelkek megmentéséért, akik fölé az Egyházi Rend Szentsége által neveztek ki benneteket. Ha elmulasztjátok továbbadni, amire tanítottak benneteket, akkor ti nem az Igazságot tanítjátok. Ha ti elősegítitek a humanizmust, és ugyanerre buzdítjátok az egyházmegyétekben lévő lelkeket is, akkor ti elutasítotok Engem. Ti felcseréltek Engem azon vágyatokkal, mely szerint a jó cselekedeteitekkel nem csupán a társadalmi igazságosságot mozdítjátok elő, hanem még mások csodálatát is keresitek. Mások csodálata és a vágyatok, hogy népszerűek legyetek, azt jelenti, hogy ti többé már nem Engem szolgáltok. Ha ti már nem Engem szolgáltok, akkor megengeditek, hogy tévedésbe essetek, és hamarosan többé már nem úgy fogtok elismerni Engem, ahogyan kellene.

Csak azok a kevesek, a kiválasztottak fognak az utolsó Napig szolgálni Engem. Azon a Napon, sokan azok közül, akik Földi Egyházam szolgáinak hívják magukat, sírni és ordítani fognak, könyörögvén Hozzám, hogy legyek hozzájuk irgalmas. Addigra már lelkek milliárdjait fogják elveszíteni, és sokan közülük annyira belemerülnek az utálatba, hogy nem lesznek képesek megérteni sorsuk igazságát, amíg már túl késő lesz számukra.

Ébredjenek fel azok közületek, akik szoronganak az elhagyatottság és a zavarodottság érzése miatt, ami körülvesz benneteket, mint szolgáimat, ebben az időben. Maradjatok mindenkor szilárdan az Igazságba gyökerezve. Ne feledkezzetek meg szerepetekről, mint felszentelt szolgáim, és ez az, hogy az Igazsággal tápláljátok Nyájamat, és biztosítsátok számukra a lelkük megmentéséhez szükséges Táplálékot.

A ti feladatotok az, hogy elhozzátok Hozzám a lelkeket.

Jézusotok

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-nem-adhatjatok-at-az-igazsagot-amikor-az-egotok-a-nepszerusegre-torekszik/

 
 

“2013.12.09 19:46


Sokan ezt fogják mondani: Ki ez az ember, aki ilyen bölcsen beszél? Ki ő, aki a tömegek iránti szeretettel a szívében szól a világhoz? Ő lenne az Úristen, Jézus Krisztus? – fogják kérdezni, amikor sok csodát fognak neki tulajdonítani. És amikor az oltároknál fog sétálni a többi ellenségemmel együtt, akik Isten szent szolgáinak öltözetében lesznek felöltözve, akkor a világ mindkét megosztott tábora – az igaz hívők és a pogányok – teljes mértékben el fogja őt fogadni.

2018-12-10

2. adventi hét hétfő

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Jön az Úr, hogy megszabadítsa népét. A fogságból hazatérőknek ő maga épít jó utat. Boldogok, akik azon járhatnak!
Örüljön a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag, és viruljon, mint a liliom. Virulva viruljon és örömében ujjongva daloljon! Mert övé a Libanon dicsősége, a Kármel és a Sáron pompája. Meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk fönségét.
Erősítsétek meg az elernyedt kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg! Mondjátok a csüggedt szívűeknek: „Bátorság! Ne féljetek! Íme, eljön Istenetek, eljön, hogy bosszút álljon és megfizessen. Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek.”
Akkor megnyílik a vakok szeme, és a siketek füle hallani fog. Ugrándozik majd a sánta, mint a szarvas, és a némák nyelve ujjongva ujjong. Mert vizek fakadnak a pusztában, és folyóvizek a sivatagban.
A száraz vidék tóvá változik, a szomjas föld vizek forrásává. A sakálok egykori lakóhelyén zöldellő fű és nád terem. És egy tiszta út vezet majd át rajta, úgy fogják hívni: a szentek útja. Tisztátalan nem léphet rá, sem a balgák nem bolyongnak rajta.
Nem lesz ott oroszlán, és más ragadozó sem jár arra; a megváltottak vándorolnak rajta, akiknek az Úr szabadulást szerzett, azok térnek vissza rajta. Éneket zengve érnek a Sionra, és örök boldogságot tükröz az arcuk. Öröm és ujjongás jár a nyomukban, mert fájdalom és siralom nem lesz többé.
Ez az Isten igéje.
Iz 35,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, jön a mi Urunk, Istenünk, * és üdvözít minket. Iz 35,4d
Előénekes: Hadd halljam, mit mond az én Uram, Istenem, * mert népének és szentjeinek békét ígér.
Az istenfélőhöz valóban közel az üdvösség, * hogy országukba dicsőség költözzék.
Hívek: Íme, jön a mi Urunk, Istenünk, * és üdvözít minket.
E: Irgalom és hűség majd egymásra lelnek, * csókot vált az igazság és a béke.
A földből a hűség kisarjad, * és az igazságosság tekint le az égből.
H: Íme, jön a mi Urunk, Istenünk, * és üdvözít minket.
E: Az Úr az ő jóságát megmutatja, * földünk is meghozza termését.
Igazság jár az Úr előtt, * és béke a lába nyomában.
H: Íme, jön a mi Urunk, Istenünk, * és üdvözít minket.
Zsolt 84,9ab-10.11-12.13-14

ALLELUJA
Íme, jön a föld Ura s Királya, * leoldja rólunk a bűnök láncát. – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A béna meggyógyítása mutatja, hogy köztünk van a megjövendölt Gyógyító.
Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson.
Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?”
Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: »Bocsánatot nyertek bűneid!« – vagy azt: »Kelj föl és járj!«? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 5,17-26″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-10

 
——
Görög katolikus:

Mózes hűségesen szolgált Isten népe között, de csak szolga volt. Az volt a feladata, hogy tanúskodjon azokról, amelyeket Isten csak sokkal később jelentett ki. Krisztus azonban úgy uralkodik Isten családja felett, mint a Fiú. Isten családjának tagjai pedig mi vagyunk — de csak akkor, ha mindvégig megőrizzük Istenbe vetett örömteli bizalmunkat és a reménységünkkel való dicsekedést.

Kik mehetnek be a nyugalom helyére?

Ezért, ahogyan a Szent Szellem mondja:

„Ma, ha meghalljátok Isten hangját,
    ne makacskodjatok,
mint
amikor Isten ellen fellázadtatok
    a pusztában, a próbatétel napján,
ahol őseitek próbára tették türelmemet,
    pedig negyven éven keresztül látták tetteimet.

10 Ezért megharagudtam arra a népre, és azt mondtam:
    ezek mindig rosszul gondolkoznak,
    és sohasem értették meg, hogy mit akarok.

11 Haragomban megesküdtem:
    sohasem fognak bemenni nyugalmamba.[a][b]


17 Kikre haragudott Isten negyven éven keresztül? Azokra, akik vétkeztek, és a pusztában haltak meg! 18 Kiknek esküdött meg Isten, hogy sohasem léphetnek be a nyugalmába? Azoknak, akik fellázadtak! 19 Látjuk tehát, hogy ezek a hitetlenségük miatt nem is mehettek be Isten nyugalmába.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+3%3A5-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A farizeusok csodát kívánnak Jézustól

11 Egyszer farizeusok jöttek hozzá, hogy vitatkozzanak vele, kikérdezzék, és próbára tegyék. Azt kérték, hogy tegyen valami csodát, mutasson nekik mennyei jelt bizonyítékul Istentől. 12 Jézus a szíve mélyéből felsóhajtott, és ezt mondta: „Miért akar ez a nemzedék mindenáron valamilyen csodás jelt látni?! Igazán mondom: semmiféle csodát nem fognak látni!” 13 Ezzel otthagyta őket, visszament a bárkába, és elindult a tó túlsó partjára.

Óvakodjatok a farízeusok kovászától!

14 A tanítványok eközben elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Csupán egyetlen kenyér volt velük a bárkában.

15 Jézus nyomatékosan figyelmeztette őket: „Vigyázzatok! Tartsátok távol magatokat a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!”

16 Biztosan azért mondta ezt, mert nincs kenyerünk! — tanakodtak egymás között a tanítványok.

17 Jézus tudta, hogy miről beszélnek, ezért megkérdezte: „Miért aggódtok azon, hogy nincs kenyeretek? Hát még mindig nem értitek?! Ennyire megkeményedett a szívetek? 18 Van szemetek, mégsem láttok? Van fületek, de nem hallotok? Nem emlékeztek, 19 hány kosár maradékot gyűjtöttetek össze, amikor az öt kenyeret szétosztottam az ötezernek?”

„Tizenkettőt” — válaszolták a tanítványok.

20 „És amikor a hét kenyeret osztottam szét a négyezer ember között, hány kosár maradékot gyűjtöttetek össze?”

„Hetet” — hangzott a válasz.

21 Majd ismét megkérdezte: „Még mindig nem értitek?!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+8%3A11-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——

https://oca.org/readings/daily/2018/12/10
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Jaj nektek csalók, mert ti nem Tőlem vagytok!

Igazság Könyve:
“2013.12.04 10:30

 

Drága szeretett leányom, tudd, hogy minden Szó, amely az Ajkamat elhagyja, Annak Ajkáról származik, Aki küldött Engem. Minden figyelmeztetés, amely ezen Üzenetek által adatik a világnak, Tőle származik, Aki Mindenható. Én Atyám Nevében jövök, és Ő azért küld Engem, hogy még a Második Eljövetelem Nagy Napja előtt előkészítsem az utat a Föld felszentelésére.

Egyedül az Én Hangom hozza el azokat a híreket, amelyeket Atyám szeretne gyermekeivel tudatni. Ezek az egyedüli üzenetek, amelyek nyilvánosságra hozzák az Igazságot az istentelen kettőről, akik a nagy hitehagyás által ketté fogják szakítani a világot. Sehol sem fogjátok hallani az Igazságot Második Eljövetelemmel kapcsolatosan, mert közületek senki sem kapott felhatalmazást arra, hogy annak az Egynek a nevében beszéljen a világhoz, Aki megteremtett benneteket.

Amikor a végidők hiteles prófétája felfedi számotokra az Igazságot, úgy a hamis próféta is felemeli majd a hangját egy bárányhoz hasonlóan, aki úgy fog beszélni, mintha Isten Igaz Szavát mondaná. S aztán, ahogy a Föld királya – a gonosz – a Menny beavatkozása ellen harcol, több száz hamis próféta fog kiemelkedni közületek, akik sohasem fogják nektek az Igazságot mondani. Látomásaik és szavaik, amelyek a saját elképzeléseikből fakadnak – és sok esetben a gonosz szellemtől –, azokat a jó dolgokat fogják kinyilvánítani számotokra, amelyeket hallani szeretnétek. Ők meg fognak nyugtatni benneteket, amikor megnyugvásra lesz szükségetek, de félre fognak vezetni majd titeket. A békéről fognak beszélni, amikor nem is lesz béke, az Igazságról, amikor eretnekség lesz, bőséges termésről, amikor éhínség lesz. Ti soha nem fogjátok hallani tőlük az Igazságot, mivel ezek a hazugok, nem akarnák magukra vonni a haragotokat.

Az Igazság felkészít benneteket arra, hogy megküzdjetek az Atyám Könyvében megjövendölt nehéz idők valóságával. Ez azért adatott nektek, hogy erőssé tegyen titeket. De a hamis próféták, akik köztetek kóborolnak, meg fognak téveszteni benneteket és azt fogják mondani, hogy minden dolog jó – akkor is, ha azok rosszak, vagy éppen szentek –, amikor valójában nem is azok. Ők a farkasokat fogják védelmezni, akik fel akarják falni Isten gyermekeinek a lelkét. A szeretetről szóló szavaik, és a Szentírásból vett idézeteik csak arra fognak szolgálni, hogy megtévesszenek benneteket. Mégis, közületek sokan a hazugságokat fogják megölelni, ahelyett, hogy szembe néznének az Igazsággal.Jaj nektek csalók, mert ti nem Tőlem vagytok! Amikor Hozzám jöttök, és azt mondjátok: „De Jézus, mi mindnyájan csak az Örömhírt akartuk terjeszteni”, akkor Én ki foglak dobni benneteket, és száműzöttek lesztek. Ti elárultatok Engem azzal, hogy hazudtatok azon küldetésetekről, amelyek soha nem adattak nektek. Megtagadtatok Engem azáltal, hogy ellentmondtatok Nekem, és amikor nyilvánosan azt állítottátok, hogy az Én Szavam hazugság.

Ne próbáljatok soha Isten Beavatkozásának útjába állni, mert az Ég meg fog nyílni, és ti lesztek az elsők, akikre le fogok sújtani az utolsó napon, beleértve a hamis prófétát és a fenevadat is.

A büntetés azokat fogja sújtani, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben jönnek, és akiknek csak egyetlen céljuk van: hogy meghamisítsák és akadályozzák Isten Szavát. Amint az Armageddon csatája közeledik, és a Sátán serege elindítja Isten gyermekei ellen ezt a dühöngő háborút, nektek azonnal félre kell állnotok, mert ha nem teszitek, akkor Isten Haragjával kell szembe néznetek, és nem lesz Kegyelem számotokra, sem azok számára, akik lenyelik a hazugságokat, melyeket kiköptök a szátokon, csakhogy szembeszálljatok az Igazsággal.Üdvözítőtök ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/jaj-nektek-csalok-mert-ti-nem-tolem-vagytok/

 

—–
Római katolikus:
2018-12-041. adventi hét kedd

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az ajándékozó Isten Lelke megnyugszik az Izáj törzsökéből származó Megváltón, akinek országa a békesség országa lesz.
Az eljövendő Messiásról így szól a próféta:
Azon a napon: Vessző kél majd Izáj törzsökéből és hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, hanem igazságot szolgáltat az alacsony sorsúaknak, és méltányos ítéletet hoz a föld szegényeinek. Szája vesszejével megveri a földet, s ajka leheletével megöli a gonoszt. Az igazságosság lesz derekán az öv, s a hűség lesz csípőjén a kötő.
Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú és az oroszlán, egy kisgyermek is terelgetheti őket. A tehén és a medve együtt legelnek, kicsinyeik is együtt pihennek, és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör. A csecsemő nyugodtan játszadozhat a viperafészeknél, s az áspiskígyó üregébe is bedughatja kezét az anyatejtől elválasztott kisgyermek. Sehol nem ártanak s nem pusztítanak az én szent hegyemen. Mert a föld úgy tele lesz az Úr ismeretével, mint ahogy betöltik a vizek a tengert.
Azon a napon az Izáj gyökeréből támadt sarj zászlóként áll majd a népek előtt. Keresni fogják a pogány nemzetek, és dicsőséges lesz lakhelye.
Ez az Isten igéje.
Iz 11,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig! Vö. 7. vers.
Előénekes: Istenem, ítéletedet add át a királynak, * és igazságodat a király fiának,
hogy igazságosan ítélkezzék népeden, * és méltányosan minden szegényen.
Hívek: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Napjaiban virágzik az igazság és a béke teljessége, * amíg csak a hold meg nem szűnik.
Uralkodik tengertől tengerig, * a Folyótól a földkerekség határáig.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Megszabadítja a szegényt, aki hozzá kiált, * a nyomorultat, akin nem segít senki.
Kíméli a kicsinyt és a gyengét, * a szűkölködőt megsegíti.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Legyen áldott az ő neve örökké, * amíg csak világít a nap, neve fennmaradjon.
Áldott legyen benne a föld minden népe, * magasztalja őt minden nemzet.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
Zsolt 71,2.7-8.12-13.17

ALLELUJA
Íme, Istenünk hatalommal érkezik, * szolgáinak megadja a tisztánlátást. – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus ujjongó hálaadása a Szentlélekben.
Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked.
Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,21-24″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-04


——
Görög katolikus:
7 Ne feledkezzetek meg a vezetőitekről, mert ők tanítottak benneteket Isten szavára. Figyeljétek meg, hogyan élnek és halnak meg, és kövessétek a hitüket!Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!

Ne engedjétek, hogy különféle idegen tanításokkal félrevezessenek benneteket! Isten kegyelmével erősítsétek meg a szíveteket, ne különböző ételekre vonatkozó szabályok betartásával, mert azoknak semmi értelmük sincs!

10 Nekünk olyan oltárunk van, amelyről nem ehetnek azok, akik a Szent Sátorban szolgálnak. 11 Mert a főpap az áldozati állatok vérét beviszi a Szentek Szentjébe[a] bűnért való áldozatul, de azoknak az állatoknak a testét a táboron kívül kell elégetni. 12 Ugyanígy Jézus is a város kapuján kívül szenvedett. Azért halt meg, hogy a saját vérével szentelje meg a népét. 13 Menjünk ki hát vele együtt a táboron kívülre, és vállaljuk vele együtt a kirekesztést és a megaláztatást! 14 Mert itt a földön nincs örökkévaló városunk, hanem azt a várost várjuk, amely majd egyszer eljön. 15 Ezért Jézus által szüntelenül vigyük Isten elé áldozatunkat: dicsérjük őt szívvel-lélekkel, és hirdessük dicsőségét! 16 Ne feledkezzetek meg arról, hogy másokkal jót tegyetek, és adjatok azoknak, akik rászorulnak! Az ilyen áldozatok kedvesek Istennek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+13%3A7-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

32 Ne félj, te kicsiny nyájacska, mert Mennyei Atyátoknak úgy tetszett, hogy nektek adja a Királyságot!”

Az igazi kincs

33 „Adjátok el vagyonotokat, és a pénzt osszátok szét a szegények között! Szerezzetek magatoknak örök, mennyei kincseket, amelyeket a tolvajok nem lophatnak el, s a moly sem pusztíthat el! 34 Mert oda húz majd a szívetek, ahol a kincseitek vannak.”

Mindig legyetek készen!

35 „Legyetek állandóan készenlétben! Kezetekben a mécses mindig égjen! 36 Legyetek olyanok, mint a szolgák, akik felkészülten várják uruk hazaérkezését a lakodalomból, s amikor megérkezik és kopogtat, azonnal kinyitják előtte az ajtót. 37 Boldogok azok a szolgák, akiket uruk készenlétben talál, amikor megérkezik! Bizony, mondom nektek: az ilyen szolgákat asztalhoz ülteti, és kiszolgálja őket! 38 Bizony boldogok ők, mert készen állnak, akár éjfélkor, akár hajnalban jön haza uruk! 39 De jól jegyezzétek meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné, hogy betörjön a házába. 40 Ti is legyetek mindig készen, mert az Emberfia is akkor fog eljönni, amikor nem gondolnátok!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+12%3A32-40&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

16 Istentől származik az egész Írás, amely hatékonyan használható a tanításra. Alkalmas arra, hogy meggyőzően rávilágítson a bűneinkre, hogy helyreigazítson és helyreállítson bennünket, hogy engedelmességre neveljen, és megmutassa, hogyan éljünk Isten tetszése szerint. 17 Mindez pedig azt a célt szolgálja, hogy az Isten embere tökéletes legyen: minden tekintetben felkészült és alkalmas mindenféle jó munkára.

Timóteus, ezt a parancsot úgy adom neked, mintha Isten és Krisztus Jézus előtt állnánk. Mert Krisztus Jézus ítélni fog élők és halottak felett, és visszajön, hogy királyként uralkodjon a földön! Tehát azt parancsolom neked, hogy hirdesd Isten üzenetét az embereknek, akár kedvező, akár kedvezőtlen a helyzet! Győzd meg, igazítsd helyre, bátorítsd, figyelmeztesd és tanítsd őket nagy türelemmel!

Azért írom ezt, mert eljön az idő, amikor már hallani sem akarják többé az egészséges tanítást. Inkább olyan tanítókat keresnek majd maguknak, akik azt fogják mondani, amit a közönségük hallani szeretne. Akkor az emberek elfordulnak az igazságtól, és inkább a kitalált, misztikus történetek és legendák érdeklik őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Timothy+3-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

12 De még mielőtt ezek megtörténnek, az emberek ellenetek fordulnak: üldözni fognak, letartóztatnak, börtönbe zárnak, átadnak a zsinagógák vezetőinek, királyok és kormányzók elé állítanak titeket — csak azért, mert hozzám tartoztok. 13 Ez majd lehetőséget nyújt számotokra, hogy tanúskodjatok rólam. 14 Ezért határozzátok el, hogy nem fogtok előre aggódni amiatt, hogyan védjétek meg magatokat. 15 Én majd idejében a szátokba adom, hogy mit mondjatok. Olyan bölcsességet adok nektek, amellyel ellenfeleitek nem tudnak vitatkozni, sőt, még válaszolni sem.

16 Még a szüleitek, testvéreitek, rokonaitok és barátaitok is ellenetek fordulnak majd, és kiszolgáltatnak az ellenségeiteknek. Egyeseket meg is fognak ölni közületek. 17 Mindenki gyűlöl majd benneteket, mert az én nevemet viselitek. 18 Ennek ellenére, egyetlen hajszálatok sem vész el! 19 Türelmes kitartással azonban meg fogjátok menteni a lelketeket.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21%3A12-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


https://oca.org/readings/daily/2018/12/04

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Jézus prófétál az utolsó időkről

Jézus tanítványai a Templomról beszélgettek. Dicsérték, hogy milyen gyönyörű, hogy milyen hatalmas és szép kövekből épült, és milyen sok fogadalmi ajándékkal van díszítve. Ekkor Jézus ezt mondta:

„Eljön az idő, amikor mindabból, amit most csodáltok, kő kövön nem marad! Bizony, porig fogják rombolni az egészet!”

A tanítványok megkérdezték: „Mester, mikor fog ez megtörténni? Milyen jel fogja mutatni, hogy mindezeknek be kell teljesülniük?”

Ő pedig így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik azt mondják, hogy én vagyok a Messiás; meg azt is, hogy közel van az idő. De ti ne kövessétek őket!

Amikor pedig háborúkról, lázadásokról és zavargásokról hallotok, meg ne rémüljetek, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de a vég nem azonnal következik ezek után.”

10 Azután így folytatta: „Egyik nép rátámad a másikra, és egyik ország a másik ellen fog harcolni. 11 Pusztító erejű földrengések lesznek. Egyes helyeken éhínség támad, és halálos, járványos betegségek fognak pusztítani. Az égben pedig félelmetes és csodálatos jelek látszanak majd.

12 De még mielőtt ezek megtörténnek, az emberek ellenetek fordulnak: üldözni fognak, letartóztatnak, börtönbe zárnak, átadnak a zsinagógák vezetőinek, királyok és kormányzók elé állítanak titeket — csak azért, mert hozzám tartoztok. 13 Ez majd lehetőséget nyújt számotokra, hogy tanúskodjatok rólam. 14 Ezért határozzátok el, hogy nem fogtok előre aggódni amiatt, hogyan védjétek meg magatokat. 15 Én majd idejében a szátokba adom, hogy mit mondjatok. Olyan bölcsességet adok nektek, amellyel ellenfeleitek nem tudnak vitatkozni, sőt, még válaszolni sem.

16 Még a szüleitek, testvéreitek, rokonaitok és barátaitok is ellenetek fordulnak majd, és kiszolgáltatnak az ellenségeiteknek. Egyeseket meg is fognak ölni közületek. 17 Mindenki gyűlöl majd benneteket, mert az én nevemet viselitek. 18 Ennek ellenére, egyetlen hajszálatok sem vész el! 19 Türelmes kitartással azonban meg fogjátok menteni a lelketeket.”

Prófécia Jeruzsálem lerombolásáról

20 „Amikor látjátok, hogy Jeruzsálemet hadseregek veszik körül, akkor tudjátok meg, hogy közel van a pusztulása. 21 Akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe. Akik a városban vannak, menjenek ki onnan, akik pedig vidéken vannak, ne menjenek be a városba, 22 mert azok az isteni igazságszolgáltatás napjai lesznek. Akkor teljesednek be mindazok, amelyek az Írásban fel vannak jegyezve. 23 Jaj a gyermeket váró asszonyoknak és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Nagy nyomorúság lesz ezen a földön, és súlyos harag nehezedik erre a népre! 24 Egy részüket fegyverrel ölik meg, más részüket fogságba viszik, szerte a világon minden nép közé. Jeruzsálemet pedig letapossák, és megszállják az Izráelen kívüli népek, s ez mindaddig így is marad, ameddig le nem telik az ő idejük.””

Tudnotok kell, hogy az elutasítás fájdalma pontosan olyan lesz, mint amit Nekem és Apostolaimnak kellett elszenvednünk az Én Időmben a Földön

Igazság Könyve:

“2013.08.10 12:49

Drága szeretett leányom, senki sem olyan tisztalelkű köztetek, hogy elítélhet másokat az Én Nevemben. De tudnotok kell a következőt: nektek, akik hűségesek vagytok Hozzám és követitek Tanításaimat, sok bánatot kell elviselnetek, amikor annak a legnagyobb gonosz utálatnak lesztek tanúi, amellyel a világnak szembe kell néznie.

A társadalmi igazságosság és a szociális együttérzés nevében a hamis próféta azt fogja kifejteni – amiről a világ azt fogja hinni, hogy az valóban arra szolgál –, hogy evangelizálni kell és egy új modern egyházat kell létrehozni. Úgy fog tűnni, hogy ez az egyház elér minden bűnöst, és felkarolja azokat a bűnösöket is, akiknek bűnei nem elfogadhatók Számomra.

Rátok, szeretett követőim, úgy fognak nézni, mint egy eretnek szektára, mert ti továbbra is hirdetni fogjátok az Igazságot. Minden arra tett kísérletet, hogy hűségesek maradjatok hozzám, erőteljesen támadni fognak. Ti kitaszítottak lesztek, és azt fogják állítani rólatok, hogy jobboldali szakadárok vagytok. Minden arra tett kísérletet, hogy megtartsátok a Szent Szertartások hagyományait, figyelmen kívül fognak hagyni.

Azok hatalmát, akik félre fogják vezetni Egyházamat a Földön, nem szabad alábecsülni, hiszen több millió felszentelt szolga fogja az új hamis tant elfogadni. Ők tévesen azt fogják hinni, hogy ez az új tan az evangelizáció egyik formája. Az, hogy ezt a tant támogatják – mint az utálat készséges szolgái -, nehézséget fog okozni azoknak a Keresztényeknek, akik ismerik az Igazságot. Hangjuk a suttogáshoz lesz hasonló azok ordításai közepette, akik a hazugságok rabszolgáivá válnak, melyeket az Én Nevemben hoztak létre.

Tudnotok kell, hogy az elutasítás fájdalma pontosan olyan lesz, mint amit Nekem és Apostolaimnak kellett elszenvednünk az Én Időmben a Földön. Azon napok szolgálattevő papjai, akik azt állították, hogy szeretik Istent, habozás nélkül elhallgattatták Tanítványaim hangját, akik hírül vitték nekik, hogy valójában Ki is voltam Én. Ez alkalommal, amint Én meghirdetem Második Eljövetelemet, Prófétáim és Tanítványaim szívszaggatónak fogják találni, amikor hangjukat el fogják utasítani, őket pedig istenkáromlással fogják vádolni.

Miközben követőim szétszélednek és növekednek, olyanok lesznek, mint a szegények, akik felkapaszkodnak majd a Kálvária hegyére – mezítelenül, semmi nélkül, kivéve a hitüket.

Miközben életben fogják tartani Egyházamban – az Igaz Egyházban – Fényem Lángját, nem fognak soha az Igazságtól eltérni, és a hátukon egy nehéz keresztet fognak hordozni. Ez az üdvösség keresztje, amelyet szegény, fáradt hátukon fognak hordozni azok bűneiért, akik elhagytak Engem. A sorsuk nehéz lesz. Irántam való szeretetük miatt szenvedni fognak másokért, hogy megmentsék bánatos lelküket.

Ezek a lelkek nem érdemlik meg, hogy megmentsék őket. Ők csak azért lesznek megmentve, mert Én úgy döntöttem, hogy megmentem őket. Ők megsértettek Engem, szörnyű szenvedést okoznak hűséges követőimnek, és gyötörni fogják Maradék Hadseregemet. Ennek ellenére meg fogom őket menteni Maradék Hadseregem hitének köszönhetően.

Azoknak az embereknek, akik eladták a lelküket a fenevadnak, tudniuk kell a következőket: Lehet, hogy nem hisztek a Pokolban, de Én fel fogom tárni előtettek, hogy az milyen szenvedést fog hozni számotokra. Az a nap, amelyen Én megmutatom nektek a Pokol gyötrelmének különböző szintjeit, rettegésben fog tartani benneteket, és közületek sokan Irgalmasságomért fognak kiáltani. És Én meg foglak menteni benneteket, ha kéritek, hogy bocsássak meg nektek. Ezt a Nagyfigyelmeztetés Napján fogom megtenni. Azoknak mondom közületek, akik szemtanúi lesznek a pokol tűzének, de akik mégsem fognak visszatérni Hozzám: ti nem fogjátok túlélni a Nagyfigyelmeztetést, és az a pillanat, amikor elutasítotok Engem, az utolsó lesz számotokra.

Mindazoknak mondom, akik hűségesek maradnak Hozzám és Szavamhoz : bár ti szenvedni fogtok, ennek ellenére rátok egy nagyszerű és dicsőséges jövő vár.

Azok, akik nem szívlelik meg Figyelmeztetésemet, vagy nem fognak az Igazságra hallgatni, nagy veszélyben lesznek.

Azok közületek, akik a fenevadat bálványozzák, és akik követik a hamis prófétát az új világvallásba, ezzel a kettővel együtt élve lesznek az égő pokol tűzébe dobva.

Az Igazságnak keserű az íze, de ha elfogadjátok, akkor az Örök Életet fogja hozni nektek, melyben szeretteitekkel együtt élvezni fogjátok Királyságomat. Ne vágjátok el az Örök Élethez vezető köldökzsinórt, mert nagyon szörnyű szenvedésben lesz részetek, és mely sohasem fog enyhülni.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/tudnotok-kell-hogy-az-elutasitas-fajdalma-pontosan-olyan-lesz-mint-amit-nekem-es-apostolaimnak-kellett-elszenvednunk-az-en-idomben-a-foldon/

 

Ez lesz az új Babilon, az összes hatalom központja, ahol a világ elitjei és a gazdagok kereskedni fognak. Ezt a jó hírek forrásának fogják tekinteni, mivelhogy az emberek javát fogja szolgálni, kezdve a különböző munkahelyektől a lakásokig, ahol élnek, és az élelmiszerig, melyekkel táplálják családjaikat.

Az Antikrisztust minden dicsőség körbe fogja venni. Aztán a hamis prófétával együtt egy világméretű társulatot fognak létrehozni, amely a világ legnagyobb humanitárius kezdeményezéseként lesz bemutatva. A világ meg fogja tapsolni ezt az új Babilont, és mindenki megpróbál majd hangosan követelőzni, hogy egy kicsit is megvethesse a lábát a saját területén.”


—–
Római katolikus:
2018-08-11

18. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Habakuk próféta könyvéből
Mindnyájan Isten kezében vagyunk; az igaz a hite által életet nyer.
Saját magáért és népéért a próféta így imádkozik:
„Uram, kezdettől fogva te vagy Istenünk, népünk Szentje, aki nem hal meg. Uram, te rendelted ide Babilont, hogy ítéletet tartson, te tetted erős sziklává, hogy megfenyítsél általa.
Szemed tisztább annál, hogysem a gonoszságra tekints!
Hogyan tűrheti szemed e gonosztevőket, és miért hallgatsz, amikor a gonosz elnyeli a nála igazabbat? Csak nem tekinted úgy az embert, mint a tenger halait, és mint a csúszómászót, amelynek még gazdája sincs?
A halász valamennyit kifogja horoggal, varsájába fogja, hálójába gyűjti, aztán ezen örül és ujjong.
Ezért aztán varsájának mutat be áldozatot, hálójának gyújt jó illatot, mert azok juttatták jó fogáshoz és bőséges eledelhez.
Vajon örökké tart, hogy kiveti hálóját és kíméletlenül gyilkolja a nemzeteket?”
Majd a próféta így folytatta: „Kiállok őrhelyemre, s megvetem lábamat a sáncon, éberen figyelek, hogy lássam: Mit szól hozzám majd az Úr, és mit felel panaszomra.”
Akkor az Úr meg is szólalt, és ezt mondta: „Írd le a látomást, vésd fel táblára, hogy könnyen olvasható legyen.
Mert ez a látomás a maga idejében beteljesedik és nem hiúsul meg; ha késik, csak várj; biztosan bekövetkezik, tévedhetetlenül.
Akinek nem igaz a lelke, az elbukik, de az igaz élni fog hűségéért.”
Ez az Isten igéje.
Hab 1,12-2,4

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Nem hagyod cserben azokat, Uram, * akik keresnek téged. 11b. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Az Úr uralkodik örökké, * ítéletre készen áll trónusa.
Igazságban ítéli meg az egész földet, * és igazságot oszt méltányosan minden népnek.
Hívek: Nem hagyod cserben azokat, Uram, * akik keresnek téged.
E: Az elnyomottnak az Úr a menedéke, * a nyomorúság és a szükség napjaiban egyetlen mentsége.
Aki nevedet ismeri, benned bízik, * Uram, soha nem hagyod el a téged keresőket.
H: Nem hagyod cserben azokat, Uram, * akik keresnek téged.
E: Énekeljetek az Úrnak, aki Sionon lakik, * hirdessétek nagy tetteit a népek között.
Jól emlékezik, a vért számon kéri, * a szegények jajszavát nem felejti.
H: Nem hagyod cserben azokat, Uram, * akik keresnek téged.
Zsolt 9,8-9.10-11.12-13

ALLELUJA
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus győzött a halálon, * s az evangéliumban felragyogtatta az örök életet. 2Tim 1,10b – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ha erős a hitetek, semmi sem lesz nektek lehetetlen.
Egy alkalommal egy ember járult Jézushoz, és térdre borulva így kérlelte őt: „Uram, könyörülj fiamon! Holdkóros szegény, és sokat szenved. Hol tűzbe esik, hol meg vízbe. Elvittem tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.”
Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig leszek még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Hozzátok ide a gyermeket!” Jézus ráparancsolt az ördögre, az kiment belőle, és a gyermek azonnal meggyógyult.
Amikor Jézus egyedül volt, a tanítványok hozzá mentek, és megkérdezték: „Miért nem tudtuk mi kiűzni?” Ő így válaszolt: „Mert gyönge a hitetek. Bizony, mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok e hegynek itt: »Menj innét amoda!« – átmegy, és semmi sem lesz számotokra lehetetlen.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 17,14-20″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-11


——
Görög katolikus:

Atyánk, az Isten, és az Úr, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet!

Hálát adok Istennek értetek

Mindig hálát adok Istenemnek értetek azért a kegyelemért, amelyet Krisztus Jézussal együtt ajándékozott nektek. Mert Jézusban Isten mindennel megáldott benneteket, különösen a beszéd és az ismeret sokféle ajándékával. Ezáltal minden kétséget kizáróan megerősítette mindazt, amit nektek a Krisztusról mondtam. Így hát az összes kegyelmi ajándék megvan közöttetek, és örömmel várjátok Urunk, Jézus Krisztus megjelenését. 8 Isten mindvégig megerősít majd titeket, hogy Urunk, Jézus Krisztus Napján senki se vádolhasson benneteket. Isten teljesen megbízható, és megtartja ígéreteit! Ő hívott el bennünket, hogy teljes életközösségben éljünk a Fiával, Urunkkal, Jézus Krisztussal.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+1%3A3-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ekkor néhány farizeus jött hozzá, akik próbára akarták tenni. Azt kérdezték tőle: „Megengedi-e a Törvény, hogy a férj bármilyen okból elváljon a feleségétől?”

Jézus megkérdezte tőlük: „Sohasem olvastátok az Írásban, hogy Isten a teremtéskor férfivá és nővé teremtette az embert,[a] és azt mondta: »Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és ketten egy testté válnak«?[b] Ezután tehát már nem kettő, hanem egy. Amit pedig Isten tett eggyé, azt ember ne válassza szét!”

A farizeusok azonban tovább faggatták: „Akkor miért adott Mózes olyan rendelkezést, amely megengedi, hogy a férfi elküldje a feleségét úgy, hogy válólevelet[c] ad neki?”

Jézus így válaszolt: „Mózes csak a szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elváljatok a feleségetektől, de kezdetben nem így volt. Én azonban azt mondom nektek: aki a feleségét elküldi — a felesége házasságtörésén kívül más, egyéb okból —, és mást vesz feleségül, az házasságtörést követ el.”

10 Ekkor a tanítványok azt mondták: „Ha ez a helyzet a férj és felesége között, akkor jobb meg sem házasodni.”

11 Jézus így válaszolt: „Erre nem mindenki képes, csak azok, akiket Isten képessé tesz rá. 12 Többféle oka lehet annak, ha valaki nem házasodik meg. Vannak férfiak, akik már eleve úgy születtek, hogy nem alkalmasak a házasságra. Másokat viszont az emberek tettek erre alkalmatlanná. De vannak olyanok is, akik maguk döntöttek úgy, hogy nem fognak megházasodni Isten Királysága kedvéért. Aki képes arra, hogy ezt elfogadja, az fogadja el!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+19%3A3-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/11
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

Az igazságszolgáltatás törvényei

18 Mózes így folytatta: Izráel minden egyes törzsében és minden városotokban, amelyet Istenünk, az Örökkévaló ad nektek azon a földön, jelöljetek ki bírákat és elöljárókat, hogy igazságos ítéletet hozzanak. 19 Ezek a bírák és elöljárók részrehajlás nélkül szolgáltassanak igazságot a peres ügyekben. Mindig igazságosan ítéljenek, és soha ne engedjék magukat megvesztegetni. Ne fogadjanak el ajándékot senkitől, mert az még a bölcseket is elvakítja, az ártatlan embereket pedig megfosztja jogaiktól! 20 Minden erővel törekedjetek arra, hogy igazságot szolgáltassatok, és ragaszkodjatok az igazságossághoz minden áron! Csak akkor maradhattok meg sokáig azon a földön, amelyet Istenünk, az Örökkévaló ad nektek!

Az idegen istenek imádásának tilalma

21-22 Amikor majd felépítitek Istenünknek, az Örökkévalónak oltárát, ezen kívül ne állíts fel semmiféle szent fa- vagy kőoszlopot az oltár mellé, mert ezeket gyűlöli Istenünk, az Örökkévaló!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+16%3A18-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

12 „Én magam vigasztallak meg titeket!
    — ezt mondja az Örökkévaló. —

Hogyan félhetsz hát halandótól,
    vagy bárki ember fiától,
    aki mulandó, mint a fű?
13 Elfelejtkeztél az Örökkévalóról, Teremtődről,
    aki az eget kiterjesztette,
    és a földet megalapozta?
Miért rettegsz hát folyton
    a haragvó elnyomótól,
    aki el akar pusztítani?
De hová lett a dühöngő haragú elnyomó?
14 Hamarosan megszabadul a fogoly,
    nem hal meg a börtönben,
    és kenyere sem fogy el,
15 mert én vagyok Istened, az Örökkévaló,
    aki felkavarja a tengert,
    hogy zúgjanak hullámai.
Örökkévaló, Seregek Ura — ez a nevem.
16 Én adtam szádba saját szavaimat,
    és kezem árnyékával takartalak be,
hogy új eget alkossak,
    és a földet újra alapozzam,
és azt mondjam Sionnak:
    »Az én népem vagy!«”

Ébredj föl, kelj föl, Jeruzsálem!

17 Ébredj föl!
    Ébredj föl, kelj föl, Jeruzsálem,
aki az Örökkévaló haragját elszenvedted,
    elvetted kezéből poharát, és kiittad!
Bizony, ki kellett innod a büntetés öblös kelyhét,
    amelytől tántorogsz.
18 Fiúkat szültél,
    de egy sem akadt köztük,
    aki vezetett volna.
Felnevelted őket,
    de egy sem fogta meg a kezed.
19 Kétszeres csapás ért,
    mégsem szánt meg senki.
Pusztítás és rombolás tört rád,
    éhínség és fegyver ért utol,
    de ki vigasztal téged?
20 Ájultan hevertek fiaid az utcákon szerteszét,
    mint hálóba gabalyodott vadak[a],
    tehetetlenül.
Megrészegedtek az Örökkévaló haragjától,
    beteltek büntetésével.

21 Halld meg hát, Jeruzsálem,
    te megalázott!
Figyelj rám, aki megrészegedtél,
    de nem a bortól!
22 Ezt üzeni neked Urad, az Örökkévaló,
    és Istened, aki felkarolja népe ügyét:
„Nézd, kivettem kezedből a poharat,
    amely megrészegített!
Nem kell többet innod
    haragom öblös kelyhéből,
    elég már ennyi!
23 De kínzóid kezébe adom,
    hogy ők igyák meg.
    Azok, akik ezt mondták neked:
»Feküdj csak a földre,
    hadd tapossunk rajtad!«
Te pedig eltűrted,
    hogy a földre tapossanak.
Úgy tiporták hátadat,
    mint járókelő az utat.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+51%3A12-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://www.hebcal.com/sedrot/shoftim

—-

Üdvösség Anyja: A negatív fejlemények Rómában azt fogják eredményezni, hogy sokan félre lesznek vezetve

Igazság Könyve:

“2013.07.20 12:45

Gyermekem, miközben a Keresztény hiten belüli zűrzavar növekszik, továbbra is ott lesznek azok, akik hűségesek maradnak Fiamhoz, akik hitük erejével őrködni fognak Isten Szent Szava fölött, és védelmezni fogják azt.

A negatív fejlemények Rómában azt fogják eredményezni, hogy sokan félre lesznek vezetve, akik akaratlanul is el fognak fordulni Fiamtól, Jézus Krisztustól. Ők tévedésbe fognak esni, mert olyan új tanokat fognak elfogadni, melyek nem Istentől származnak. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a Keresztény Egyházakon belül azokért, akik beleesnek abba a csapdába, hogy elfogadják a hazugságokat, melyeket álruhába öltöztetnek azok, akik azt állítják, hogy Fiam által lettek kiválasztva, hogy hirdessék az Ő Szavát.

Mindezek a dolgok már évszázadok óta meg voltak jövendölve a látnokoknak, és mégis, sokan közületek nem hajlandók elfogadni ezeket a próféciákat. Én előre figyelmeztettem az emberiséget ezekre az eljövendő sötét napokra, mert Fiam azt szeretné, hogy óvakodjatok a bukott angyaloktól, melyek el fogják lepni Egyházát a Földön. Könnyeim patakokban ömlenek, mert az Egyházon belül oly sok felszentelt szolga tagadja jelenéseimet. Ezeket a jelenéseket Isten hagyta jóvá, hogy figyelmeztessék az emberiséget a veszélyekre, melyekkel a lelkek szembesülnének abban az esetben, ha előzetesen nem kapták volna meg az Igazságot.

A próféciák, melyek La Salette –ben és Fatimában adattak nektek, nagy jelentőséggel bírnak. Miért hagyják figyelmen kívül oly sokan – azok, akik azt állítják, hogy szeretnek Engem –, amit a világnak mondtam? Nem hallgattátok meg, és hagytátok megtéveszteni magatokat.

Itt az ideje, hogy emlékezzetek arra, hogy a sötétséget, mely Fiam földi Egyházát beborítja, az a gonosz okozza, aki sokakat félrevezetett. Ez a sötétség nem jöhet a Fiamtól, és ezért az Ő Misztikus Teste – az Ő Egyháza – érintetlen marad. Azok, akik hűségesek maradnak az Ő Misztikus testéhez, nem fognak eltérni az Igazságtól. Azok, akik elárulják Fiam Egyházát és elutasítják Tanításait az új gyakorlatok elfogadása miatt, melyek sértőek Jézus Krisztusra nézve, elvágják magukat Irgalmától.

Tudnotok kell, hogy amikor úgy változtatnak Fiam Keresztjén, hogy az másképpen fog kinézni, és amikor a Szentmise Áldozatot a modernitás nevéhez igazítják, akkor úgy fogjátok látni a Fiam iránti tiszteletlenséget, ahogyan ezek a dolgok bemutatásra kerülnek.

Nektek sohasem szabad Fiamat elárulnotok. Ő oly sokat szenvedett, és még mindig lesznek néhányan a saját Egyházán belül, akik tévedésbe fognak esni és ismét Keresztre feszítik Őt. Amikor ezeknek az eseményeknek tanúi lesztek, tudni fogjátok, hogy az idők megváltoztak, és hogy az Isten és a fenevad közötti végső csata folyamatban van.

Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-a-negativ-fejlemenyek-romaban-azt-fogjak-eredmenyezni-hogy-sokan-felre-lesznek-vezetve/

—–
Római katolikus:
2018-07-20

15. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Ezekiás király imádkozik, hogy életben maradhasson, és az Úr meghallgatja.
Abban az időben Ezekiás halálosan megbetegedett.
Elment hozzá Ámosz fia, Izajás próféta, és azt mondta neki: „Ezt üzeni az Úr: »Rendezd el ügyeidet, mert meghalsz; nem élhetsz tovább!«”
Ezekiás a fal felé fordult, és így imádkozott: „Hűséges szívvel jártam színed előtt, emlékezzél, Uram! Azt cselekedtem, ami jó és tetszésed szerint való.”
Ezek után Ezekiás keserves sírásra fakadt.
Izajásnak akkor ezt mondta az Úr: „Indulj Ezekiáshoz, és mondd meg neki, ezt üzeni az Úr, Dávidnak, ősatyádnak Istene: »Meghallgattam imádságodat, láttam könnyeidet; íme, megtoldom napjaidat tizenöt évvel.
Asszíria királyának kezéből megmentelek téged és ezt a várost, és megoltalmazom ezt a várost.«”
Akkor meghagyta Izajás, hogy hozzanak egy csomó préselt fügét, tegyék rá a daganatra, és akkor életben marad.
Ezekiás király megkérdezte: „Mi lesz a jele, hogy az Úr házába fel tudok menni?”
Izajás próféta így válaszolt: „Ez lesz számodra a jel az Úrtól, hogy teljesíti az Úr az igét, amelyet mondott: Visszatérítem az árnyékot tíz fokkal Ákáz napóráján azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt.«”
És visszatért a napórán az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt.
Ez az Isten igéje.
Iz 38,1-6.21-22.7-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Te, Uram, lelkemet megmentetted, * hogy el ne vesszem. Vö. 7b. vers. – 7 b. tónus.
Előénekes: Így szóltam: † „Már életem napjai közepén * indulnom kell az alvilág kapui felé.”
És egyre azt kutattam, * mennyi van még hátra életemből.
Hívek: Te, Uram, lelkemet megmentetted, * hogy el ne vesszem.
E: Azt mondtam: † „Nem látom meg az Urat az élők földjén, * és nem látok többé embert, a föld lakói közül.
H: Te, Uram, lelkemet megmentetted, * hogy el ne vesszem.
E: Sátramat lebontják, és elveszik tőlem, * mint ahogy a pásztorok lebontják sátrukat.
Életem fonalát mintha takács vágta volna el, † alig kezdődött szövése, máris megszakadt, * reggeltől estig végzel velem.
H: Te, Uram, lelkemet megmentetted, * hogy el ne vesszem.
E: Uram, érted élek, * és a szívem benned bízik, gyógyítsd meg az én lelkemet, * és kegyelmeddel éltess engem.
H: Te, Uram, lelkemet megmentetted, * hogy el ne vesszem.
Iz 38,10.11.12abcd.16

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra; * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Az Emberfia ura a szombatnak is.
Húsvét táján az egyik szombaton Jézus vetések között járt tanítványaival együtt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat, és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: „Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni!”
Jézus erre megkérdezte: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor társaival együtt megéhezett? Hogyan ment be Isten házába, és hogyan ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem a kíséretének nem lett volna szabad megennie, csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétkeznének? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig értenétek, mit jelent a mondás: »Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!«, akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 12,1-8″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-20


——
Görög katolikus:

Illés próféta és a nagy szárazság

17.1 Illés próféta Tisbe városából származott, Gileádból. Azt mondta Ahábnak, Izráel királyának: „Esküszöm az élő Örökkévalóra, Izráel Istenére, aki előtt állok,[a] hogy a következő években mindaddig sem eső, sem harmat nem hullik, amíg én nem mondom.”

Azután az Örökkévaló szólt Illésnek: „Menj el innen kelet felé, és rejtőzz el a Kerít-patak völgyében, a Jordántól keletre! A patakból ihatsz, és parancsoltam a hollóknak, hogy tápláljanak téged.”

Illés tehát elment a Jordánon túlra, az Örökkévaló szava szerint, és letelepedett a Kerít-patak mellett. A hollók minden reggel és este kenyeret és húst hoztak neki, vizet pedig a patakból ivott.

Mivel azonban egy csepp eső sem esett az országban, egy idő múlva ez a patak is kiszáradt. Akkor az Örökkévaló ismét szólt Illésnek: „Illés, indulj útnak, menj a Szidónhoz tartozó Sareptába, és lakj ott egy ideig! Nézd, parancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjon rólad.” …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Kings+17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 22 Mindannyian elismeréssel hallgatták Jézust, és csodálkoztak, hogy a kegyelemnek ezeket az igéit idézi. De azt is kérdezgették egymástól: „Hogyan lehetséges ez? Hát nem ő a József fia?”23 Ő pedig így válaszolt nekik: „Tudom, hogy azt a mondást akarjátok idézni: »Orvos, gyógyítsd meg magadat!« Hallottuk, milyen dolgokat tettél Kapernaumban — hát akkor tedd meg itt, a saját városodban is!”

24 Azután így folytatta: „Igazán mondom nektek: egyetlen prófétát sem fogadnak el a saját városában. 25 Mondhatom nektek, sok özvegyasszony élt Izráelben Illés idejében, amikor három és fél évig nem esett az eső, és nagy éhínség uralkodott az egész országban. 26 De Isten egyikükhöz sem küldte Illést, csak a Szidón városa melletti Sareptába, egy özvegyasszonyhoz. 27 Hasonlóképpen, sok leprás élt Izráelben Elizeus próféta idejében, de egyikük sem gyógyult meg, csak Naámán, pedig ő nem is Izráelből, hanem Szíriából származott.”

28 Ezen a válaszon a zsinagógában mindenki nagyon felháborodott. 29 Felkeltek, kiűzték Jézust egészen annak a dombnak a sziklás pereméig, amelyen a városuk épült, hogy lelökjék a mélységbe. 30 Jézus azonban keresztülment a tömegen, és otthagyta őket. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+4%3A22-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/20
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Ő az Isten Igazságát arra fogja használni, hogy a megfelelő pillanatig mögé bújjon

Igazság Könyve:
2013.07.07 17:35

Drága szeretett jegyesem, mit számít az, ha rád ordítanak, vagy az Én Nevemben elátkoznak téged? Mit számít az, ha megbilincselik és megverik azokat, akik az Én Legszentebb Szavamat hirdetik, és akik rendíthetetlen egységben maradnak Velem? Nem tudod, hogy az Én Hatalmam Mindenható és hogy Engem nem lehet összetörni, még akkor sem, ha eltörnék a Csontjaimat.

Amikor egy orvos egy emberi élet megmentéséért küzd, bármi áron is, ő minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy sikerrel járjon. Ha a többiek megszakítják, akik megpróbálják őt megállítani, – ha ő egy elkötelezett orvos -, akkor figyelmen kívül fog hagyni minden olyan próbálkozást és kísérletet, mely által beavatkoznak módszereibe, ha tudja a szívében, hogy ő meg tudja és meg is fogja menteni azt az életet. És így addig folytatja, amíg mindenki látja munkájának gyümölcsét. Ő kitart addig, amíg megmenti az életet és aztán, amikor mindent elkövetett, akkor azok az emberek, akik erőfeszítéseikkel – bármilyen okból kifolyólag – megpróbáltak beavatkozni az élet fenntartásában, szeretettel fogják őt üdvözölni. És így feledésbe merül minden súrlódás.

Ugyanez igaz erre a Szent Küldetésre is, melyet Atyám ígért meg, hogy ezekben a végső időkben megmentse gyermekei életét, Második Eljövetelem előtt. Számítsatok arra, hogy beavatkoznak ebbe a Küldetésbe, mert ha nem vonzana egy ilyen ellenzéket magára, akkor biztosan tudnád, hogy a jelenleg neked adott Üzeneteim nem a te szeretett Jézusodtól jönnének.

Amikor az Igazságot kijelentik, akkor azt nem könnyű elfogadni, annak ellenére, hogy Az, Isten Szava. Mégis, amikor a hazugságokat Igazságnak öltöztetve mutatják be, akkor azt azonnal elfogadják és a legtöbb esetben meleg fogadtatással és tárt karokkal üdvözlik. Legyetek éberek a hazugságokra, melyeket Ellenségeim fognak bemutatni, akik szóvivőimként fogják magukat bejelenteni. Ők többféleképpen fognak félrevezetni benneteket, mert attól tartanak, hogy csalásaikban rajtakapjátok őket. Ők azzal fogják az idejüket tölteni, hogy majd olyanokkal vessék össze őket, akiket a világ, mint jó, szent és tiszta szolgákként ismer – akik közül sokan most a Mennyországban vannak Velem. Az összehasonlítás által ők az ilyen szentek hűséges tanítványainak fognak tűnni. Aztán ismételgetni fogják Tanításaim Igazságait, ami megzavar majd benneteket. Azt fogjátok mondani: ”De hogyan lehetséges ez?”, „Ez az ember az Igazságot mondja.”

A fenevad ravaszsága meghaladja felfogóképességeteket, szeretett követőim. Ő elővigyázatos, hogy sohase fedje fel magát és így megbújik az Igazság mögött. Amikor ő jelen van a szegény, megtévesztett lelkekben, akkor ő az Isten Igazságát arra fogja használni, hogy a megfelelő pillanatig mögé bújjon. Aztán trágárságokat fog árasztani Isten Szava ellen, de sokak számára ez nem lesz teljesen nyilvánvaló. Nézzetek a szavak mögé, melyek gondosan fel lesznek építve és le fogjátok leplezni a hazugságot. Ez egy olyan fajta erő, mellyel Isten gyermekeinek meg kell küzdeniük.

A gonosz szelleme olyan, mint egy sötét felhő, és amikor teljesen leereszkedett az emberiségre, akkor nehéz lesz megkülönböztetni a jót a rossztól. De Én megígérem nektek, hogy ez a felhő felemelkedik, és amikor Isten Fénye keresztülragyog rajtatok, akkor látni fogjátok a gonoszságot, annak minden rútságában, ahogyan az Isten Szemében látható.

A harc folytatódni fog azon emberek között, akik az Egy Igaz Istennek adóznak hűséggel, mivel a gonosz kitölti bosszúját rajtuk. Miközben ez a csoport kettéoszlik, vannak mások is, akikért imádkoznotok kell. Ők azok a lelkek lesznek, akik annyira eltávolodtak Istentől, hogy semmilyen szinten sem ismerik el Őt. Ők az Én elveszett lelkeim, akiknek ezt a Szent Küldetést szántam. Amikor megmentem azokat, akik teljesen elvesztek, beavatkozásom a többieket is meg fogja menteni, akik egyszerűen csak összezavarodtak.

Jöjjetek, gyűljetek össze mindnyájan Előttem, mert az Én Időm nagyon hamar elérkezik. Senki se hanyagolja el közületek, hogy azok lelkéért imádkozzon, akiknek a legnagyobb szükségük van segítségetekre.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/o-az-isten-igazsagat-arra-fogja-hasznalni-hogy-a-megfelelo-pillanatig-moge-bujjon/

—–
Római katolikus:
2018-07-07

13. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Ámosz próféta könyvéből
A próféta meghirdeti a boldog messiási idők eljövetelét.
Az eljövendő boldog élet képét így tárja elénk az Úr:
Azon a napon felállítom Dávidnak leomlott hajlékát, és kijavítom falainak repedéseit, mindazt, amije romba dőlt, megújítom, és ismét felépítem, mint hajdan volt, hogy birtokukba vegyék Edom maradványait és az összes nemzetet, ahol segítségül hívták a nevemet, – mondja az Úr, aki ezt végrehajtja. Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, a szántóvető utoléri az aratót, a szőlőtaposó a magvetőt; a hegyek édes musttól csepegnek, és minden dombot megművelnek.
Jóra fordítom népemnek, Izraelnek sorsát, s felépítik az elhagyott városokat, és lakni fognak bennük; szőlőt ültetnek és borát isszák, kerteket telepítenek és gyümölcsüket eszik.
Én elültetem őket földjükön, és nem tépik ki őket többé földjükről, melyet nekik adtam – mondja az Úr, a te Istened.

Ez az Isten igéje.
Ám 9,11-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: A mi Urunk, Istenünk * békét hirdet népének. 9. vers. – 1 D2 tónus.
Előénekes: Hadd halljam, mit mond az én Uram, Istenem, † mert népének és szentjeinek békét ígér, * azoknak, akik szívből hozzá térnek.
Hívek: A mi Urunk, Istenünk * békét hirdet népének.
E: Irgalom és hűség majd egymásra lelnek, * csókot vált az igazság és a béke.
A földből a hűség kisarjad, * és az igazságosság tekint le az égből.
H: A mi Urunk, Istenünk * békét hirdet népének.
E: Az Úr jóságát megmutatja, * földünk is meghozza termését.
Igazság jár az Úr előtt, * és béke a lába nyomában.
H: A mi Urunk, Istenünk * békét hirdet népének.
Zsolt 84,9.11-12.13-14

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra; * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus tanítása új lelkületet kíván követőitől.
Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?”
Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.
Senki sem tesz régi ruhára új szövetből foltot, mert az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. Új bort sem töltenek régi tömlőkbe: mert így kiszakadnak a tömlők, a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőkbe való; akkor mindkettő megmarad.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 9,14-17″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-07


——
Görög katolikus:

Isten és Izráel népe

Igazat mondok, nem hazudok, hiszen Krisztusban élek, és tanúskodik erről a Szent Szellem által megvilágított lelkiismeretem is, hogy nagy szomorúság és állandó fájdalom gyötri a szívemet Izráel népe miatt, hiszen ők a testvéreim, a rokonaim. Bárcsak tudnék rajtuk segíteni! Inkább lennék én magam átkozott, és Krisztustól elszakított, ha ezzel segíthetnék rajtuk! Igen, őket választotta Isten: Izráel népét, akiket a fiaivá is fogadott. Övék a dicsőség, és velük kötötte Isten a szövetségeket. Ők kapták Istentől a Mózesi Törvényt, az Isten tiszteletének és imádásának rendjét, és az ígéreteket. Ők a mi ősapáink leszármazottjai, és emberi természete szerint közülük származik Krisztus, aki Isten minden és mindenki felett. Legyen örökké áldott![a] Ámen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+9%3A1-5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 

15 Jézus így felelt: „Vajon gyászolnak-e a lakodalomban a vendégek, amíg velük van a vőlegény? De eljön az idő, amikor a vőlegényt elviszik tőlük. Akkor majd ők is böjtölni fognak.

16 Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot, mert az csak tovább szakítaná a régit, és még nagyobb lenne a szakadás. 17 Senki sem tölt új bort régi bortömlőbe, mert azok kiszakadnának és tönkre mennének, ráadásul a bor is szétfolyna. Az új bort mindig új tömlőkbe töltik, és így mindkettő megmarad.”

Feltámaszt egy kislányt és meggyógyít egy beteg asszonyt

18 Miközben ezt mondta, odalépett hozzá a zsinagóga egyik vezetője, leborult előtte, és úgy kérte: „Éppen most halt meg a kislányom. Kérlek, jöjj, tedd rá a kezed, akkor újra élni fog!”

19 Jézus felállt, és elindult vele, s a tanítványai is követték.

20-21 Eközben egy asszony Jézus közelébe férkőzött, és hátulról megérintette a ruhája szélét. Ezt gondolta magában: „Ha csak a ruháját megérinthetem, meggyógyulok.” Ez az asszony ugyanis már tizenkét éve olyan betegségben szenvedett, amely állandó vérzéssel járt.

22 Jézus hátrafordult, ránézett az asszonyra, és ezt mondta: „Bízzál, leányom: mivel hittél, meggyógyultál!” Ebben a pillanatban az asszony meggyógyult.

23 Amikor Jézus a zsinagógai vezető házához ért, látta a jajgató tömeget és a hangszereseket. 24 Azonnal rájuk szólt: „Menjetek innen! A kislány nem halt meg, csak alszik.” De azok kinevették. 25 Miután az embereket elküldték, Jézus bement a szobába, megfogta a kislány kezét, aki azonnal feltámadt. 26 Ennek az egész vidéken híre ment.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+9%3A15-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/07
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

Júda népének hűtlensége

2. …

Jákób nemzetsége, Izráel népének családjai, halljátok meg az Örökkévaló szavát! Ezt üzeni nektek az Örökkévaló:

„Miféle hibát találtak bennem őseitek,
    hogy oly messze távolodtak tőlem,
    és hitvány bálványokat követtek?
    Miért lettek ők maguk is hitványak?
Nem kérdezték többé: »Hol van az Örökkévaló,
    aki fölhozott minket Egyiptomból,
vezetett bennünket a pusztában,
    a kietlen sivatagban,
sziklák és szakadékok között,
    száraz vidéken, a halál árnyékában,
    lakatlan és járatlan tájakon?«
Pedig én bőtermő földre vittelek be titeket,
    hogy gyümölcseit és javait élvezzétek.
De alighogy bevonultatok,
    bűneitekkel máris tisztátalanná tettétek földemet,
    vétkeitekkel bemocskoltátok örökségemet.

A papok sem mondták: »Hol van az Örökkévaló?«
Akik magyarázták és tanították a Törvényt,
    nem ismertek engem igazán!
A vezetők is vétkeztek ellenem,
    a próféták pedig Baál által prófétáltak,
    és tehetetlen bálványokat imádtak.
Ezért még perelni fogok veletek,
    sőt majd fiaitok fiaival is perelek!”
    — ezt mondja az Örökkévaló.

10 „Menjetek csak nyugatra,
    át a tengeren, Ciprus szigetére,
    vagy kelet felé Kédárba,[a]
és jól nézzétek meg,
    történt-e valaha ilyen a nemzetek között?
11 Melyik nép hagyta el isteneit más istenekért?
    Pedig azok nem is valódi istenek!
Népem mégis felcserélte Istenét
    — dicsőségét —
    tehetetlen és hitvány bálványokkal!
12 Ó egek, ámuljatok ezen!
    Rémüljetek meg, és borzadjatok el
    — mondja az Örökkévaló —,
13 hiszen népem kétszeresen vétkezett:
    elhagytak engem, az élő víz forrását,
és repedezett ciszternákat[b] ástak maguknak,
    amelyek nem tartják meg a vizet!”

14 „Vajon rabszolgává lett Izráel?
    Vagy már annak is született?
    Akkor hát miért lett mégis idegenek zsákmánya?
15 Ellenségei marcangolják,
    mint oroszlánok a prédát,
    ordítozva és hangosan morogva.
Bizony, elpusztították Izráel szép földjét,
    lerombolták városait,
    lakatlan romokat hagytak hátra.
16 Végül még Egyiptom[c] fiai
    is betörték fejedet!
17 De mindezt te okoztad magadnak,
    mivel hűtlenül elhagytad az Örökkévalót, Istenedet!
Elfordultál tőle,
    pedig jó úton vezetett téged![d]
18 Mit értél vele, hogy Egyiptomba mentél Nílus-vizet inni?
    Mit értél vele, hogy Asszíriába mentél, az Eufrátesz vizét inni?
19 Megbüntet téged a saját gonoszságod,
    megfenyít elpártolásod és hűtlenséged!
Tudd meg hát, lásd meg magad,
    milyen keserves és gonosz dolog,
hogy elhagytad az Örökkévalót, Istenedet,
    s már nincs benned istenfélelem”

    — ezt mondja Uram, az Örökkévaló, a Seregek Ura. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

30.1 Mózes beszélt Izráel törzsi vezetőivel: „Az Örökkévaló parancsolja, hogy ha egy férfi tesz fogadalmat, hogy valamit az Örökkévalónak szentel, vagy esküvel kötelezi magát arra, hogy valamit megtesz, illetve tartózkodik valamitől, akkor teljesítse is a fogadalmát, illetve esküjét! Ne szegje meg a szavát. …”

Miközben a keserűség megosztja a nemzeteket, a bizalmatlanság és a félelem továbbra is polgári zavargásokat fog okozni

Igazság Könyve:
2013.07.07 17:35

“Drága szeretett jegyesem, mit számít az, ha rád ordítanak, vagy az Én Nevemben elátkoznak téged? Mit számít az, ha megbilincselik és megverik azokat, akik az Én Legszentebb Szavamat hirdetik, és akik rendíthetetlen egységben maradnak Velem? Nem tudod, hogy az Én Hatalmam Mindenható és hogy Engem nem lehet összetörni, még akkor sem, ha eltörnék a Csontjaimat.

Amikor egy orvos egy emberi élet megmentéséért küzd, bármi áron is, ő minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy sikerrel járjon. Ha a többiek megszakítják, akik megpróbálják őt megállítani, – ha ő egy elkötelezett orvos -, akkor figyelmen kívül fog hagyni minden olyan próbálkozást és kísérletet, mely által beavatkoznak módszereibe, ha tudja a szívében, hogy ő meg tudja és meg is fogja menteni azt az életet. És így addig folytatja, amíg mindenki látja munkájának gyümölcsét. Ő kitart addig, amíg megmenti az életet és aztán, amikor mindent elkövetett, akkor azok az emberek, akik erőfeszítéseikkel – bármilyen okból kifolyólag – megpróbáltak beavatkozni az élet fenntartásában, szeretettel fogják őt üdvözölni. És így feledésbe merül minden súrlódás.

Ugyanez igaz erre a Szent Küldetésre is, melyet Atyám ígért meg, hogy ezekben a végső időkben megmentse gyermekei életét, Második Eljövetelem előtt. Számítsatok arra, hogy beavatkoznak ebbe a Küldetésbe, mert ha nem vonzana egy ilyen ellenzéket magára, akkor biztosan tudnád, hogy a jelenleg neked adott Üzeneteim nem a te szeretett Jézusodtól jönnének.

Amikor az Igazságot kijelentik, akkor azt nem könnyű elfogadni, annak ellenére, hogy Az, Isten Szava. Mégis, amikor a hazugságokat Igazságnak öltöztetve mutatják be, akkor azt azonnal elfogadják és a legtöbb esetben meleg fogadtatással és tárt karokkal üdvözlik. Legyetek éberek a hazugságokra, melyeket Ellenségeim fognak bemutatni, akik szóvivőimként fogják magukat bejelenteni. Ők többféleképpen fognak félrevezetni benneteket, mert attól tartanak, hogy csalásaikban rajtakapjátok őket. Ők azzal fogják az idejüket tölteni, hogy majd olyanokkal vessék össze őket, akiket a világ, mint jó, szent és tiszta szolgákként ismer – akik közül sokan most a Mennyországban vannak Velem. Az összehasonlítás által ők az ilyen szentek hűséges tanítványainak fognak tűnni. Aztán ismételgetni fogják Tanításaim Igazságait, ami megzavar majd benneteket. Azt fogjátok mondani: ”De hogyan lehetséges ez?”, „Ez az ember az Igazságot mondja.”

A fenevad ravaszsága meghaladja felfogóképességeteket, szeretett követőim. Ő elővigyázatos, hogy sohase fedje fel magát és így megbújik az Igazság mögött. Amikor ő jelen van a szegény, megtévesztett lelkekben, akkor ő az Isten Igazságát arra fogja használni, hogy a megfelelő pillanatig mögé bújjon. Aztán trágárságokat fog árasztani Isten Szava ellen, de sokak számára ez nem lesz teljesen nyilvánvaló. Nézzetek a szavak mögé, melyek gondosan fel lesznek építve és le fogjátok leplezni a hazugságot. Ez egy olyan fajta erő, mellyel Isten gyermekeinek meg kell küzdeniük.

A gonosz szelleme olyan, mint egy sötét felhő, és amikor teljesen leereszkedett az emberiségre, akkor nehéz lesz megkülönböztetni a jót a rossztól. De Én megígérem nektek, hogy ez a felhő felemelkedik, és amikor Isten Fénye keresztülragyog rajtatok, akkor látni fogjátok a gonoszságot, annak minden rútságában, ahogyan az Isten Szemében látható.

A harc folytatódni fog azon emberek között, akik az Egy Igaz Istennek adóznak hűséggel, mivel a gonosz kitölti bosszúját rajtuk. Miközben ez a csoport kettéoszlik, vannak mások is, akikért imádkoznotok kell. Ők azok a lelkek lesznek, akik annyira eltávolodtak Istentől, hogy semmilyen szinten sem ismerik el Őt. Ők az Én elveszett lelkeim, akiknek ezt a Szent Küldetést szántam. Amikor megmentem azokat, akik teljesen elvesztek, beavatkozásom a többieket is meg fogja menteni, akik egyszerűen csak összezavarodtak.

Jöjjetek, gyűljetek össze mindnyájan Előttem, mert az Én Időm nagyon hamar elérkezik. Senki se hanyagolja el közületek, hogy azok lelkéért imádkozzon, akiknek a legnagyobb szükségük van segítségetekre.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/o-az-isten-igazsagat-arra-fogja-hasznalni-hogy-a-megfelelo-pillanatig-moge-bujjon/

 
2013.07.04 18:40
“Drága leányom, elérkezett az Én Időm, hogy erőszakkal beavatkozzak a világba, a Velem szembeni nagy bűn időszakában.
 
Türelmem próbára van téve és Haragom fellobbant, amint a legnagyobb sértéseknek vagyok szemtanúja, melyeket Ellenem követnek el.

2013.07.03 23:15

… Isten nélkül nincs béke. Nélkülem, Jézus Krisztus nélkül, aki Jelen vagyok Tanításaim által, lassan éhen haltok. Ne engedjétek az ilyen törvényeknek, hogy megakadályozzon benneteket Irántam való hűségetekben, mert ebben az időben eljövök hozzátok – sokkal inkább, mint eddig bármikor– és megadom nektek azt a vigaszt, amelyre vágyakoztok.

Szeretlek benneteket. Sírok elhagyatottságotok miatt és megígérem, hogy ez az üldöztetés rövid életű lesz.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/mikozben-a-keseruseg-megosztja-a-nemzeteket-a-bizalmatlansag-es-a-felelem-tovabbra-is-polgari-zavargasokat-fog-okozni/

 

—–
 
—–
Római katolikus:
2018-07-0613. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Ámosz próféta könyvéből
Örök nyugtalanság annak sorsa, aki múló javakért fáradozik. Boldog csak az, aki Isten igéjére szomjazik.
A szegények elnyomóit prófétája által így inti az Úr:
Halljátok meg ezt ti, akik tiporjátok a szegényt, és szorongatjátok a föld szűkölködőit, akik így szóltok: „Mikor múlik el az újhold, hogy eladhassuk az árut, és a szombat, hogy árulhassuk a gabonát, kisebb vékával, nagyobb súlyokkal, mérleggel, csalárdul, hogy pénzért megszerezhessük magunknak a szűkölködőket, és egy pár saruért a szegényeket, és eladhassuk a gabona hulladékát?”
De azt mondja az Úristen: „Eljön a nap, amikor délben nyugszik majd le a nap, és fényes nappal sötétséget borítok a földre.
Gyászra fordítom ünnepeiteket, és siralomra minden dalotokat; gyászruhát adok rátok és kopaszságot hozok fejetekre; olyanná teszem az országot, mintha egyszülöttjét gyászolná, és végnapjuk a keservek napja lesz.
Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, és éhséget bocsátok a földre, éhséget, de nem kenyérre, szomjúságot, de nem vízre, hanem az Úr igéjének hallására.”
Akkor felkerekednek tengertől-tengerig, északtól keletig körüljárnak majd, és keresik az Úr igéjét, de nem találják meg.
Ez az Isten igéje.
Ám 8,4-6.9-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 4 g. tónus.
Előénekes: Azok a boldogok, akik intelmeit megfogadják, * és akik őt keresik teljes szívvel.
Buzgó szívvel csak téged kereslek, * ne engedd, hogy parancsaidtól eltérjek.
Hívek: Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való.
E: Csupán egyetlen vágy emészti lelkemet, * hogy mindig végzéseidet kövessem.
Az igazság útját választottam, * végzéseidhez tartom magam.
H: Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való.
E: Ezért kívántam úgy tanításodat, * hogy igazságoddal éltess engem.
Reménykedve nyitom fel ajkamat, * parancsaid után epedek.
H: Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való.
Zsolt 118,2.10.20.30.40.131

ALLELUJA
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: * Én felüdítlek titeket – mondja a mi Urunk. Mt 11,28 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus azért jött, hogy megmentse a bűnösöket.
Abban az időben:
Amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus Máté házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: »Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!« Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 9,9-13″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-06


——
Görög katolikus:

5 Azért ne mondjatok ítéletet senkiről idő előtt, vagyis mielőtt az Úr eljön! Várjátok meg őt! Majd ő derít fényt arra, amit ma még a sötétség takar el a szemünk elől. Napvilágra hozza még a szív legrejtettebb szándékait is! Akkor majd Istentől kapja meg mindenki az őt megillető dicséretet.Testvéreim, mindezt tiértetek mondtam, és Apollóst, meg magamat csak a példa kedvéért említettem. Tanuljátok meg, mit jelent ez: „Ne menj túl azon, amit az Írás mond!” Ne dicsekedjetek az egyik emberrel a másik ellenében. Miért gondolod magadat a másiknál különbnek, hiszen amid van, azt mind Istentől kaptad ajándékba! Ha pedig ez így van, akkor miért dicsekszel vele úgy, mintha magad szerezted volna?

Azt hiszitek, hogy már mindent bőségesen megkaptatok, s mindenben meggazdagodtatok. Már királynak érzitek magatokat — de nélkülünk. Bárcsak valóban királyok lennétek, hiszen akkor mi is veletek együtt uralkodhatnánk.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+4%3A5-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a kincsről és az igazgyöngyről

44 „Isten Királysága hasonló ehhez: egy ember elrejtett kincset talált a szántóföldben. Azután visszatemette, majd nagy örömmel elment, minden vagyonát eladta, és megvette azt a földet, amelyben a kincs volt.

45 Isten Királysága hasonló ehhez: volt egy kereskedő, aki igazgyöngyökkel kereskedett. 46 Egyszer talált egy nagyon értékes gyöngyöt. Akkor elment, eladta minden vagyonát, és megvette azt az egyetlen gyöngyöt.”

Példázat a halászhálóról

47 „Isten Királysága hasonló ehhez: a halászok kerítőhálójukkal mindenféle halat összefogtak, 48 majd mikor egészen megtelt, kihúzták a partra. Ezután leültek, és kiválogatták a zsákmányt: a jó ízű halakat edényekbe gyűjtötték, a rosszakat pedig félredobták. 49 Így lesz majd ennek a korszaknak a végén is: eljönnek az angyalok, és kiválogatják a gonoszokat az igazságosak közül. 50 A gonoszokat tüzes kemencébe dobják, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz.”

51 „Értitek már, mit jelentenek ezek a példázatok?” — kérdezte Jézus.

„Igen” — felelték a tanítványai.

52 Ekkor ő így folytatta: „Tehát minden törvénytanító, aki Isten Királyságának követője lett, ahhoz a házigazdához hasonlít, aki a kamrájából új és régi dolgokat is előhoz.”

Jézus Názáretben

53 Miután Jézus befejezte ezeket a történeteket, elment onnan. 54 Visszatért a saját városába, és ott is tanított a zsinagógában. Mindenki nagyon csodálkozott rajta, és ezt kérdezgették egymástól: „Honnan szerzett ilyen bölcsességet és csodatevő erőt?”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13%3A44-54&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/06
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–