Címke: felekezet

A Nagy Nap fel fog virradni, és hamarosan a “vég nélküli világ” el fog kezdődni

Igazság Könyve:

“2013.10.26 11:14

Drága szeretett leányom, Isten gyermekeinek a hite – független attól, hogy melyik felekezethez tartoznak – annyira gyenge, hogy sokaknak, akik ismerik az Igazságot, nehezükre fog esni, hogy vallásukat nyilvánosan és minden kritikát figyelmen kívül hagyva gyakorolják.

A világban oly sokan elutasítanak Engem, Jézus Krisztust, a történelemnek ezen idejében, hogy a legtöbb nemzetben már elfogadhatatlan az, hogy a nyilvánosság előtt beszéljenek Rólam. Nagyon ritkán fogjátok hallani Nevem említését a médiában, hacsak nem akkor, amikor a Létezésemet kell megkérdőjelezni. Ritkán fogjátok hallani, hogy az emberek nyilvánosan hirdetik az Irántam való szeretetüket, mivel ők ezt túl kínosnak fogják találni. Attól való félelmükben, hogy kigúnyolják őket, még felszentelt szolgáim sem lesznek többé hajlandók az Igazságot kinyilvánítani. Azok, akik követnek Engem, egyre nehezebbnek fogják találni Isten Szent Igéjének a hirdetését. Oly sokan, akik valaha szerettek Engem, többé már nem fognak, – elhagyatottságom és szomorúságom úgy hasít a Szívembe, mintha azon egy kard hatolt volna át.

Miért, ó, miért hagytatok el Engem? Miért van az, hogy azok, akik hisznek Bennem és ismernek Engem, oly sokan fájdalmat okoznak fivéreiknek és nővéreiknek? Miért növekszik a gyűlölet a szívetekben? Miért érzitek annak a szükségét, hogy megkérdőjelezzétek az Evangéliumokat éppen most, amikor azok már oly régóta léteznek? Ki hatalmazott fel benneteket arra, hogy az Apostolaimnak adott Szavamat félremagyarázzátok? Miért ferdítitek el azokat, és miért nem hiszitek el azt, amit mondok? Az Én Szavam nagyon világos. Amikor beszélek, azt értem alatta, amit éppen mondok. Ha egy dolgot mondok, nem értek alatta egy másikat. Például miért is mondanék ellent Önmagamnak, különösen most, ebben a Küldetésben?

Ami Isten prófétáinak adatik, az az Igazság. Bármi, ami ellent mond ezeknek az Üzeneteknek azok szájából, akik azt állítják, hogy Én beszélek velük, el kell utasítanotok. Én nem fogok soha a Saját Hangommal versenyezni, mert biztosítanom kell azt, hogy az Igazság adassék nektek.

Mit kellene még tennem, hogy hallásra bírjalak benneteket? Mit kellene még tennem, hogy megállítsam szédelgéseteket és az izgalmak más formáinak a keresését? Miért nem akartok megbízni Bennem? Oly sok értékes időt pazaroltok el a jóslás után járva, mely, mint a méreg ömlik az úgynevezett misztikusok és a szenzációkeresők szájából, és megbántván Engem, elfordultok Tőlem. Én itt vagyok. Ezek az Én Szavaim. Mi mást kerestek, mert Nálam úgyis csak a Számból jövő Igazságra fogtok találni? Amikor a Földön jártam, csak az Igazságot mondtam. Örökségül nagy reményt és üdvösséget hagytam. Most szintén az Igazságot mondom, amikor Végső Szavamat hozom el nektek ebben az időben, mert a Nagy Nap fel fog virradni, és hamarosan a “vég nélküli világ” el fog kezdődni.

Amikor beszélek, azt szeretném, ha meghallgatnátok. Nem kényszeríthetlek benneteket. Bármerre is nézhettek, próbálván Üzeneteimet megtalálni, amelyek ebben az időben a világnak adatnak, hogy felkészítsen benneteket Második Eljövetelemre, és nem fogjátok azokat megtalálni. Nyilvános Üzeneteim, hogy felkészítsenek benneteket erre az utolsó szakaszra, még mielőtt Szövetségem beteljesedne, csak az Igazság Könyvében található meg. Az Ige az Enyém. Szavaim minden nemzetben hallhatók lesznek. Senki sem állíthat meg Engem, mert Hatalmam Mindenható.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-nagy-nap-fel-fog-virradni-es-hamarosan-a-veg-nelkuli-vilag-el-fog-kezdodni/

 
 
 

19 Az ilyenek nem ragaszkodnak a „Fejhez”, vagyis Krisztushoz. Pedig Krisztus kapcsolja és tartja össze a „Test” részeit az izületek és inak által. Így növekszik a „Test”, amelyet Isten nevel föl.

20 Mivel Krisztussal együtt ti is meghaltatok, ezért felszabadultatok a világot uraló hatalmasságok alól. Akkor miért viselkedtek úgy, mintha még mindig ehhez a világhoz tartoznátok? Miért követtek olyan szabályokat, …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+2%3A13-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/10/22

 
 
 

“2013.10.26 17:52

Drága szeretett leányom, amikor az emberek megpróbálják kideríteni, hogy Isten melyik gyermekének szeretném elvinni Irgalmamat – a válasz: mindegyiknek. Én nem teszek különbséget, mert szeretek minden megszületett lelket, mindegyiket, akiket Atyám megteremtett. Egyetlen lélek sem zárható ki ebből a küldetésből, melynek célja az emberiség megmentése. Én azért jövök, hogy üdvösséget hozzak mindenkinek.

Kérdezzetek meg bármelyik jó szülőt, hogy feláldozná-e gyermekét egy másikért, és ők a következőt mondanák: Nem számít, hogy milyen rosszul viselkedtek, vagy mennyire bántottak meg Engem, Én sohasem tudnám őket elutasítani, mert a testem részei. Ugyanez igaz Isten ellenségeire is. Megbántják Őt, és nagy szomorúságot okoznak Neki, de Ő ennek ellenére is szereti őket, mert Tőle származnak, bár az emberiség bűne miatt éheznek.

Hogyan lehet az, kérdezhetitek, hogy még azoknak is meg tudok bocsátani, akik a legjobban bántottak meg Engem? Akik másokat ostoroznak, fájdalmat és szenvedést okoznak nekik? Ez azért van, mert szeretem őket. Én mindig is szeretni fogom a bűnösöket. A bűneik undorítanak Engem, de Én mindig arra fogok várni, hogy megöleljem őket.

Ez a Küldetés a megbocsátásról szól. Ez az egész azért van, hogy megmentse a lelketeket. Bár időközönként lehet, hogy kemények a Szavaim, de azok mégis azért adatnak nektek, mert szeretlek benneteket, és nem tudom elviselni a gondolatát annak, hogy elveszítelek benneteket. Azoknak, akik az élet becsvágya miatt elárultak Engem, soha nem szabad félniük, hogy Hozzám jöjjenek, és kérjék segítségemet. Hiányoztok Nekem. Szomorú vagyok, de minden lehető módon be fogok avatkozni, anélkül, hogy megsérteném Atyám Szövetségét, a szabad akaratot, amely mindig a tietek marad, egészen az új kezdetig. Semmi sem választhat el Tőlem benneteket, ha bocsánatomat kéritek.

Én Irgalmamba fogom belemeríteni a Földet, és minden gonosz cselekedetért, amelyet ellenségeim azért hajtanak végre, hogy tévedésbe ejtsenek benneteket, megígérem, hogy közbe fogok lépni. Nem foglak a farkasoknak dobni benneteket, akik fel akarnak falni titeket. Én nem fogok állni és nézni, miközben ti tönkreteszitek az életeteket, ami a tietek lehetne egy egész örökkévalóságon át. Én fenn foglak tartani benneteket egészen addig az időpontig, amikor meg kell hoznotok a végső döntést.


Nem fogom egykönnyen elengedni a lelketeket. Kegyetlen halált haltam, hogy megmentselek titeket. Ez alkalommal tanúi lesztek a legerősebb Isteni Beavatkozásnak, hogy visszaszerezzelek benneteket. Ti az Enyéim vagytok. Én a tietek Vagyok. A fenevad nem fogja egykönnyen megszerezni a lelkeket, mert Én Isten Vagyok, egy rettentő nagy erő. Én Mindenható Vagyok. A Sátánnak semmije sincs, de ravaszsága magához fogja vonzani közületek a gyengéket. Arra sürgetlek benneteket, akik szerettek Engem, hogy imádkozzatok, hogy a gyengék szerető szívvel fogadják Isteni Beavatkozásomat.Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-nem-fogok-allni-es-nezni-mikozben-ti-tonkreteszitek-az-eleteteket-ami-a-tietek-lehetne-egy-egesz-orokkevalosagon-at/

—–
Római katolikus:
2018-10-2629. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Krisztus hívei a keresztség által Krisztus titokzatos testét alkotják a Szentlélekben.
Testvéreim!
Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok; teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet. Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól.
Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki minden fölött áll, mindent áthat és mindenben benne van.
Ez az Isten igéje.
Ef 4,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk. Vö. 6. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Az Úré a föld, és ami betölti, * a földkerekség és minden lakója.
Tengerek fölé ő rakta alapját, * s a vizek árján ő tartja szilárdan.
Hívek: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Ki mehet föl az Úr hegyére, * ki állhat meg az ő szent helyén?
Aki ártatlan kezű, tiszta szívű, * akinek az esze nem jár csaláson.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Az nyer áldást az Úrtól, * és megigazulást üdvözítő Istenétől.
Ez az istenkeresők népe, * amely arcát kutatja Jákob Istenének.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
Zsolt 23,1-2.3-4ab.5-6

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Ismerjük fel az idők jeleiben az Isten üzenetét!
Abban az időben Jézus így szólt a sokasághoz:
Ha látjátok, hogy nyugaton felhő támad, mindjárt mondjátok: „Eső jön!”, és úgy is történik. Ha déli szél fúj, azt mondjátok: „Hőség lesz!”, és megjön az is. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni; a mai idők jeleit miért nem ismeritek fel? Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazság?
Amikor ellenfeleddel a hatóságokhoz mégy, igyekezzél még az úton kibékülni vele, hogy a bíróhoz ne hurcoljon. Mert ha a bíró elé visz, akkor a bíró átad a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vet téged. Mondom neked, ki nem szabadulsz onnan, amíg tartozásodat az utolsó fillérig le nem fizeted.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,54-59″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-26


——
Görög katolikus:

„Menj, és kiáltsd Jeruzsálemnek, hogy lakosai mind hallják meg:

Ifjúságodra emlékezem, Jeruzsálem,
    hűséges szeretetedre,
mikor még úgy szerettél,
    mint menyasszony a vőlegényét!
Milyen hűségesen követtél a pusztában,
    amelybe soha nem vetett magvető!
Akkor Izráel népe még az Örökkévaló szent tulajdona volt,
    mint aratáskor az első búzakéve.
Aki csak hozzányúlt, mind vétkezett,
    és bajt hozott magára”
    — ezt mondja az Örökkévaló.

Jákób nemzetsége, Izráel népének családjai, halljátok meg az Örökkévaló szavát! Ezt üzeni nektek az Örökkévaló:

„Miféle hibát találtak bennem őseitek,
    hogy oly messze távolodtak tőlem,
    és hitvány bálványokat követtek?
    Miért lettek ők maguk is hitványak?

Nem kérdezték többé: »Hol van az Örökkévaló,
    aki fölhozott minket Egyiptomból,
vezetett bennünket a pusztában,
    a kietlen sivatagban,
sziklák és szakadékok között,
    száraz vidéken, a halál árnyékában,
    lakatlan és járatlan tájakon?«
Pedig én bőtermő földre vittelek be titeket,
    hogy gyümölcseit és javait élvezzétek.
De alighogy bevonultatok,
    bűneitekkel máris tisztátalanná tettétek földemet,
    vétkeitekkel bemocskoltátok örökségemet.
A papok sem mondták: »Hol van az Örökkévaló?«
Akik magyarázták és tanították a Törvényt,
    nem ismertek engem igazán!
A vezetők is vétkeztek ellenem,
    a próféták pedig Baál által prófétáltak,
    és tehetetlen bálványokat imádtak.
Ezért még perelni fogok veletek,
    sőt majd fiaitok fiaival is perelek!”
    — ezt mondja az Örökkévaló.

10 „Menjetek csak nyugatra,
    át a tengeren, Ciprus szigetére,
    vagy kelet felé Kédárba,[a]
és jól nézzétek meg,
    történt-e valaha ilyen a nemzetek között?

11 Melyik nép hagyta el isteneit más istenekért?
    Pedig azok nem is valódi istenek!
Népem mégis felcserélte Istenét
    — dicsőségét —
    tehetetlen és hitvány bálványokkal!
12 Ó egek, ámuljatok ezen!
    Rémüljetek meg, és borzadjatok el
    — mondja az Örökkévaló —, …

Figyelmeztetés az üldözésre

16 „Vigyázzatok, mert úgy küldelek ki benneteket, mint juhokat a farkasok közé. Ezért legyetek okosak, mint a kígyók, és ártatlanok, mint a galambok! 17 Legyetek óvatosak, mert miattam le fognak tartóztatni titeket, bíróság elé állítanak, a zsinagógáikban megkorbácsolnak, 18 kormányzók és királyok elé állítanak és kihallgatnak benneteket. Akkor majd nekik is tanúskodjatok rólam! 19 Amikor letartóztatnak, ne aggódjatok, hogy mit mondjatok, mert idejében meg fogjátok tudni! 20 Valójában nem is ti fogtok beszélni, hanem Mennyei Atyátok Szelleme szól majd rajtatok keresztül.

21 Abban az időben egymás ellen fordulnak a testvérek, elárulják és kiszolgáltatják egymást azoknak, akik megölik őket. Hasonlóképpen az apák a gyermeküket, a gyermekek pedig a szüleiket adják halálra. 22 Mindenki gyűlölni fog benneteket miattam, de aki mindvégig állhatatosan kitart, az üdvözül.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+10%3A16-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Mert az Örökkévaló felneveli azokat,
    akiket szeret,
és megfenyít mindenkit,
    akit a fiává fogad.”[a]

Fogadjátok el, és vessétek alá magatokat az ilyen nevelésnek! Tekintsétek ezt a mennyei Édesapátoktól jövő megfegyelmezésnek, mert ebből látszik, hogy Isten úgy bánik veletek, mint a fiaival! Hiszen minden fiút megfegyelmez az apja. Mindenkinek szüksége van erre! Ha viszont sohasem kaptok fegyelmezést, akkor nem is vagytok igazán Isten fiai, csak törvénytelen gyerekek.

Ezen kívül mindegyikünket fegyelmezett és fenyített a földi édesapánk, akit tisztelünk. Akkor mennyivel inkább kell engedelmeskednünk szellemi Édesapánknak, hogy éljünk! 10 Földi apánk csak rövid ideig fegyelmezett bennünket, és a saját belátása szerint, Isten azonban a mi érdekünkben fegyelmez és nevel. Abból a célból teszi ezt, hogy szentek legyünk, olyanok, mint ő. 11 A fegyelmezés, meg a fenyítés egyáltalán nem kellemes, amikor el kell szenvednünk, inkább fájdalmas és szomorúságot okoz! Később mégis igazságosságot és békességet eredményez annak az életében, aki a fegyelmezés által megedződött.

Gyakorlati tanácsok

12 Ezért ne szomorkodjatok, hanem emeljétek fel a fejeteket! Ne legyetek gyengék, hanem erősítsétek meg magatokat! 13 Egyenes utakon járjatok, és helyesen éljetek, hogy megmeneküljetek, és gyengeségeitek miatt el ne vesszetek!

25 Vigyázzatok tehát, nehogy elutasítsátok azt, aki most szól hozzátok! Azok sem menekültek meg, akik akkor régen nem akartak hallgatni arra, aki figyelmeztette őket itt, a földön. Akkor mi mennyivel kevésbé menekülhetünk meg, ha hátat fordítunk annak, aki most a Mennyből szól hozzánk! 26 Akkor régen, mikor Isten szólt, a hangja megrázta a földet. Most pedig azt ígéri: „Még egyszer megrázom a földet, sőt, még az eget is.”[g] 27 Ez a „még egyszer” azt jelenti, hogy minden teremtett dolgot megrendít, és ezek el is fognak tűnni. Csak az marad meg, ami rendíthetetlen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+12%3A6-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus lecsendesíti a vihart

23 Jézus beszállt egy bárkába, tanítványai pedig követték. 24 Miután eltávolodtak a parttól, hirtelen akkora vihar támadt, hogy a hullámok majdnem elborították a bárkát. Eközben Jézus aludt. 25 Tanítványai odamentek hozzá, és ezzel ébresztették fel: „Uram, ments meg bennünket! Mindjárt elmerülünk!”

26 Jézus így válaszolt: „Miért féltek, kishitűek?” Azután felállt, ráparancsolt a szélre és a tóra. Ekkor elállt a szél, elsimultak a hullámok, és nagy csend lett.

27 A tanítványok csodálkozva kérdezték: „Kicsoda ez, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+8%3A23-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Krisztus Jézus hűséges katonája

2.1 Fiam, Timóteus, erősödj meg a kegyelemben, Istennek irántunk való jóindulatában, amely a Krisztus Jézusban fordult felénk!

Mindazt, amit sok tanúval együtt te is hallottál tőlem, bízd rá megbízható és hűséges emberekre, akik majd képesek lesznek ezeket a tanításokat továbbadni. Vállald velem együtt a közös szenvedéseket és nehézségeket, mint Krisztus Jézus jó katonája. Aki katonai szolgálatot teljesít, az nem foglalkozik a hétköznapi élet dolgaival. Csak arra törekszik, hogy a felettese meg legyen vele elégedve!

Az atlétikai versenyen résztvevőknek a szabályok szerint kell küzdeniük, különben nem kaphatják meg a győztesnek járó koszorút!

A földjén szorgalmasan dolgozó gazdának kell elsőként részesednie a föld terméséből! Gondolkozz el ezeken a dolgokon! Az Úr segít majd megérteni, mit akarok ezekkel mondani.

Soha ne felejtsd el egy pillanatra sem, hogy Jézus Krisztus — aki Dávid király családjából származik — feltámadt a halálból! Róla szól az én örömhírem. Ezt hirdetem mindenkinek, és emiatt kell most elszenvednem, hogy láncra vertek, mint egy bűnözőt. Isten beszéde azonban nincs megbilincselve! 10 De mindent szívesen elviselek azokért, akiket Isten kiválasztott, hogy Jézus Krisztus által üdvösségre jussanak, és részesüljenek az örökkévaló dicsőségben.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Timothy+2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

17 Tehát ezt parancsolom nektek: isteni szeretettel szeressétek egymást!”

Jézus figyelmezteti tanítványait az üldöztetésre

18 „Ha a hitetlenek gyűlölnek benneteket, jusson eszetekbe, hogy engem előbb gyűlöltek, mint titeket! 19 Ha közéjük tartoznátok, akkor ez a világ kedvelne titeket, mint a saját embereit. De ti nem tartoztok ehhez a világhoz, hiszen én kiválasztottalak titeket — ezért gyűlölnek benneteket.

20 Emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek: a szolga nem nagyobb, mint az ura. Ezért, ha engem üldöztek, benneteket is üldözni fognak. Másfelől, ha egyesek elfogadták és követték a tanításomat, akkor a tiéteket is követni fogják. 21 Mindezeket miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki engem küldött. 22 Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna velük, most nem lennének bűnösök, így azonban nincs mentség a bűneikre. 23 Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. 24 Ha nem tettem volna közöttük olyan csodákat, amilyeneket még senki sem tett, most nem lennének bűnösök. De látták a csodákat, mégis gyűlölnek engem is, és Atyámat is.

25 Mindez azért történt így, hogy beteljesedjen, ami a Törvényükben meg van írva: »Ok nélkül gyűlöltek engem.«[b]

26 El fog jönni a Segítő, az Igazság Szelleme,[c] akit az Atyától küldök hozzátok, és ő majd tanúskodik mellettem. 27 De ti is tanúskodni fogtok rólam, mert kezdettől velem voltatok.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+15%3A17-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

10 Köszönt benneteket Arisztarkhosz, aki velem együtt raboskodik, és Márk, Barnabás unokatestvére is. Márkról már írtam nektek: fogadjátok őt szeretettel, amikor hozzátok érkezik. 11 Köszönt titeket Jusztusz, akinek a másik neve Jézus. A zsidók közül csak ők dolgoznak velem együtt Isten királyi uralmának kiterjesztésében. Ők viszont valóban nagy vigasztalást jelentenek számomra.

12 Epafrász, aki közétek tartozik, szintén köszöntését küldi. Ő is a Krisztus Jézus szolgája, aki imádságaiban állandóan küzd értetek. Azért imádkozik, hogy szellemileg érettek legyetek, és minden helyzetben biztosan felismerjétek, mi az Isten akarata. 13 Bizony, nagyon sokat fáradozik értetek, és azokért, akik Laodiceában és Hierápoliszban laknak. 14 Köszönt még benneteket kedves barátunk, Lukács doktor és Démász is.

15 Köszöntsétek a Laodiceában élő testvéreket, valamint Nimfát és a házánál levő helyi gyülekezetet is. 16 Miután felolvastátok ezt a levelet, gondoskodjatok róla, hogy olvassák fel a laodiceai helyi gyülekezetben is. Ti pedig vegyétek át és olvassátok fel azt a levelet, amelyet nekik írtam! 17 Mondjátok meg Arkhipposznak: „Legyen gondod a szolgálatra, amit az Úr bízott rád, és azt gondosan végezd!”

18 Ezt a köszöntést a saját kezemmel írtam — pál. Emlékezzetek rám, mert most még börtönben vagyok! Az Úr kegyelme maradjon veletek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+4%3A1-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

23 Aki nincs velem, az ellenem van. Aki nem velem együtt arat, az szétszórja a termést.”

A gonosz szellemekről

24 „Amikor a gonosz szellem kimegy az emberből, száraz helyeken bolyong. Nyugalmat keres, de nem talál, ezért ezt mondja: »Inkább visszamegyek a házamba, ahonnan kijöttem!« 25 Tehát visszatér, és azt kisöpörve, sőt feldíszítve találja. 26 Akkor elmegy, keres hét másik szellemet, akik még nála is gonoszabbak. Majd együtt visszamennek abba az emberbe, és ott laknak. Így végül annak az állapota még rosszabb lesz, mint először volt.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11%3A23-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/10/26
—-
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

VIDEO:
St.Virgin Mary Apparition in Coptic Orthodox Church in Warraq Cairo Egypt 10 12 2009 Part 3
https://www.youtube.com/watch?v=mb6kGPJpgTU&t=0s

Az Én leghőbb vágyam, hogy felkutassátok a fiatalok lelkét

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, az Én szeretetem örökké tartó minden nemzet, minden bőrszínű és minden felekezethez tartozó fiatalja iránt, akik nem akarnak elismerni Engem. Mély az én bánatom ezekért a kicsiny lelkeimért. Értük imádkozni kell, különösen most. Irgalmamba fogom venni őket, tétovázás nélkül, ha kértek Engem ezen imán keresztül:

A Keresztes Imahadjárat 106. imája: Irgalom azon fiatalok számára, akik nem ismerik el Istent.
Drága Jézus, vedd védelmedbe Isten azon gyermekei lelkét, akik nem ismernek Téged, akik nem ismerik el Szeretetedet és Ígéretedet.
Áraszd rájuk Kegyelmedet, a megtérés kegyelmét, és adj nekik örök életet.
Légy irgalmas mindazokhoz, akik nem hisznek Jelenlétedben és akik nem keresik bűneik bocsánatát. Ámen.

Szeretett Maradék Hadseregem, az Én leghőbb vágyam, hogy felkutassátok a fiatalok, az agnosztikusok és azok lelkét, akik nem hisznek Istenben. Őket részesítsétek előnyben. Arra kérlek benneteket, hogy vonjatok Védelmem alá minden nemzetet, minden hitfelekezetet, minden fajta bőrszínű embert és minden vallást. Amikor ilyen lelkeket hoztok Hozzám, akkor Én nagy Ajándékokat adok nekik és megígérem a megmentésüket.

Fontos, hogy ne hagyjátok figyelmen kívül azokat, akik nem törődnek az üdvösségükkel.

Ők azok a lelkek, akik után vágyakozom, és Én követni fogom őket minden sarkon, minden résen és országban, míg csak Királyságomba nem vonhatom őket.

Ne feledjétek el ezt a kérést. Ne feledjétek, hogy az Én vágyam az, hogy elérjem azokat, akik nem ismernek Engem és azokat, akik nem akarnak megismerni Engem.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-en-leghobb-vagyam-hogy-felkutassatok-a-fiatalok-lelket/

 
 
—–
Római katolikus:
2018-05-09húsvét 6. hét szerda

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál apostol „az ismeretlen Istent” hirdeti az athénieknek.
Mivel Pál ellenfelei újra fellázították a népet, a testvérek kísérőket adtak Pál apostol mellé, akik egészen Athénig vezették őt. Amikor a kísérők visszafordultak, Páltól azt az utasítást vitték Szilás és Timóteus számára, hogy minél előbb menjenek utána Athénba.
Amíg ott rájuk várakozott, egy alkalommal így beszélt az Areopáguszon, Athén főterén:
Athéni férfiak! Látom, hogy minden szempontból nagyon vallásosak vagytok. Amint ugyanis körbejárva megtekintettem szentélyeiteket, olyan oltárra akadtam, amelyen ez a felírás állott: »Az ismeretlen istennek.« Azt hirdetem tehát nektek, akit ti ismeretlenül is tiszteltek.
A világot és minden benne lévő dolgot teremtő Isten nem lakik kézzel épített templomokban, mivel ő a mennynek és a földnek Ura. Semmiben sem szorul emberi kéz segítségére, hiszen ő ad mindenkinek életet, levegőt és mindent. Ő telepítette be az egy őstől származó emberiséggel az egész földet, és ő szabta meg ittlakásuk pontos idejét és határát. Azt akarta, hogy keressék az Istent, hogy rátaláljanak és elérjék, hiszen nincs messze egyikünktől sem. Benne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy költőitek is mondják: »Az ő fiai vagyunk
Ha tehát az Isten fiai vagyunk, nem szabad azt gondolnunk, hogy az Isten emberi művészettel, emberi tervek szerint formált arany-, ezüst-, vagy kőszoborhoz hasonlít. De elmúlt már az az idő, melyben Isten elnézte a vele kapcsolatos tudatlanságotokat, mert az emberek tudomására hozta, hogy mindenhol mindenkinek meg kell térnie.
Kiválasztott ugyanis egy napot, amelyen igazságos ítéletet tart majd az egész világ felett egy arra rendelt férfi által, akiről mindenki előtt tanúbizonyságot tett azzal, hogy feltámasztotta őt a halálból.”
A halottak feltámadásának hallatára némelyek gúnyolódni kezdtek, mások meg azt mondták: „Erről majd még máskor is meghallgatunk téged.” Pál erre eltávozott közülük.
Néhányan mégis csatlakoztak hozzá, és hívők lettek. Köztük Areopagita Dénes, egy Damarisz nevű asszony és még mások is.
Ezek után Pál Athénből Korintusba távozott.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 17,15.22-18,1

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicsőséged betölti * a mennyet és a földet.
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat a mennyből, * dicsérjétek őt a magasságban.
Dicsérjétek mindnyájan, angyalok, * dicsérjétek, összes mennyei karok.
Hívek: Dicsőséged betölti * a mennyet és a földet.
Vagy: Alleluja.
E: Föld királyai és minden népek, * fejedelmek és a föld minden bírája,
ifjak és leányok, * öregek és gyermekek dicsérjétek az Úr nevét.
H: Dicsőséged betölti * a mennyet és a földet.
Vagy: Alleluja.
E: Dicsérjétek az Úr nevét, * mert egyedül csak az ő neve fölséges.
Fölsége felülmúlja az eget és a földet, * és ő emeli fel népe fejét.
H: Dicsőséged betölti * a mennyet és a földet.
Vagy: Alleluja.
E: Dicsérő ének ez minden szentjének, * Izrael fiainak, a népnek, amely közel áll hozzá.
H: Dicsőséged betölti * a mennyet és a földet.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 148,1-2.ll-12ab.12c-14a.14bcd

ALLELUJA
Kérni fogom Atyámat, és más Vigasztalót ád majd nektek, * hogy veletek maradjon mindörökké. Jn 14,16 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A Szentlélek majd minden igazságra megtanítja Jézus követőit.
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra.
Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.
Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.“
Ezek az evangélium igéi.
Jn 16,12-15″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-09


——
Görög katolikus:

Pál (Saul) és Barnabás a pizidiai Antiókhiában

13 Ezután Pál és társai tovább hajóztak Páfoszból. Perga városában szálltak partra, Pamfilia vidékén. Itt János Márk elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe. 14 A többiek tovább mentek a pizidiai Antiókhia városába. Amikor eljött a szombat, Pál és Barnabás bementek a zsinagógába, és leültek. 15 A Törvény és a próféták írásainak felolvasása után a zsinagóga vezetői üzentek nekik: „Testvérek, most szóljatok, ha akartok valamit mondani, ami javunkra válik!”

16 Ekkor Pál felállt, intett a kezével, és beszédet tartott: „Hallgassatok meg engem, izráeli férfiak, és ti többiek, akik félitek az Istent! 17 Izráel népének Istene kiválasztotta ősapáinkat, és naggyá tette ezt a népet, amíg Egyiptom földjén éltek. Ő vezette ki onnan őket nagy hatalmával. 18 Ezután körülbelül negyven éven keresztül türelmesen bánt velük a pusztában. 19 Hét népet pusztított ki Kánaánból, és azt a földet Izráel fiainak adta örökségül. 20 Mindez körülbelül négyszázötven év alatt történt.

Ezután vezetőket[a] adott nekik egészen Sámuel próféta idejéig. 21 Ekkor a nép királyt kért Istentől, ő pedig Sault adta nekik, aki negyven évig uralkodott. Saul Kis fia volt, és Benjamin törzséből származott. 22 Azután Isten Saul királytól elvette a hatalmat, és Dávidot tette királlyá. Róla ezt mondta Isten: »Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, aki a szívem szerint való, s majd mindent véghezvisz, amit kívánok

23 Ennek a Dávidnak a leszármazottjai közül támasztotta Isten a Szabadítót, ahogyan ezt megígérte. Ez a Szabadító pedig nem más, mint Jézus! 24 Az ő fellépése előtt Bemerítő János hirdette egész Izráel népének, hogy változtassák meg gondolkozásukat, térjenek vissza Istenhez, és merítkezzenek be.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+13%3A13-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS