Drága szeretett leányom, a Szentháromság Ereje által kijelentem, hogy Én az Igazságot adtam nektek. Betöltöttem a szíveteket és lelketeket azokkal az Ajándékokkal, amelyeket az Igazság Könyve által ígértem az emberiségnek.
Most tehát vegyétek Ajándékomat, az Igazság Ajándékát, az összes többi Ajándékkal együtt, amelyek e Küldetés által adattak nektek, és fogadjátok azt hálával. Éljétek Isten Igéjét. Fogadjátok el ezeket az Üzeneteket, és életeteket azoknak megfelelően éljétek.
Küldetésem, hogy megmentsem az emberiséget, már majdnem befejeződött. Maradék Hadseregem megalakult. Ti megkaptátok az Élő Isten Pecsétjének az Ajándékát, az Üdvösség Érmét, és a Keresztes Imahadjárat Imáit. Ezek lesznek a ti fegyvereitek ellenségeim ellen. Mostantól fogva csak időszakonként és Maradék (Hadseregem) által fogok hozzátok szólni. Ti készen álltok arra, hogy átvegyétek fegyvereiteket és harcoljatok, hogy Igém a kietlenség helyén is életben maradjon.
A Tervem az, hogy biztosítsam, hogy ti mindannyian terjesszétek Igémet, és vegyétek fontolóra mindazt, amit adtam nektek. Utolsó Küldetésemet nem fogom cserbenhagyni soha, mert az lehetetlen. Legyetek türelmesek, és teljesen bízzatok meg Bennem. Ezek az Üzenetek nagy enyhülést és vigasztalást fognak nyújtani számotokra a nagy szellemi megpróbáltatások napjaiban. Legyetek hálásak Irgalmamért.
A Szentlélek vezetni és védelmezni fog benneteket, Én pedig enyhülést fogok nektek adni, amelyre szükségetek lesz, hogy ellene tudjatok állni az előtettek álló idők nehézségeinek.
Köszönöm, kicsinyeim, hogy elfogadtátok Beavatkozásomat. Most rajtatok a sor, hogy terjesszétek az Igazságot. Szeretlek benneteket, kedvellek titeket, és vágyom az Úr Nagy Napjára, amikor végre egyesíteni fogom a világot, és elvezetlek benneteket Új földi Királyságomba.
Megáldalak benneteket. Bátorságot, bölcsességet és tudást adok nektek, és Kegyelmeket, hogy folytatni tudjátok Munkámat a Földön.
Szeretett Jézusotok,
Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”
https://masodikeljovetel.hu/kuldetesem-hogy-megmentsem-az-emberiseget-mar-majdnem-befejezodott
———-
Igaz élet Istenben:
http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html
“JÖVENDÖLÉS: OROSZORSZÁG SZENTSÉGBEN FOGJA KORMÁNYOZNI
1992. október 20. Oroszország, Moszkva,
Oroszország tisztelni fog Téged szegénységében. Talán általa következik be az EGYSÉG, hiszen azt mondtad, hogy Ő fog Téged leginkább megdicsőíteni, és egység után sóhajtottál Atyádhoz szóló főpapi imádban.Jöjj, írd: Az én békémet adom neked.
és hamarosan végbemegy a feltámadás leányomban, Oroszországban. Ne legyetek fiainak és leányainak bírái, hogy ne kelljen titeket elítélnem! Ha lenne is közöttetek tökéletes ember, semminek számítana az én tökéletességemhez képest. Hamarosan teljes dicsőítést kapok tőlük, és Oroszország szentségben fogja kormányozni gyermekeim maradékát.
Én, az Úr, imádságot, áldozatot és vezeklést kérek tőletek, mert ezek vezetik hozzám Oroszországomat. Nyomorúságában meg fogom mutatni irgalmamat, gyengeségében hatalmamat és tekintélyemet, semmiségében
és szárazságában folyókat fakasztok belőle. Mindent kigyomlálok belőle, ami nem én vagyok, és az üres helyekre kegyelmeimet ültetem. A béke és a szeretet palántáit ültetem el benne.
Oroszország, nem is olyan régen történt, hogy megszegted velem kötött szövetségedet, felégetted kötelékeidet, és így szóltál: ,Nem szolgálok Neked! Most olyan gyermekeket adok neked, akik szentségben hirdetik Nevemet, és ezt mondják: ,Áldott, aki visszaadta látásunkat és megérintette szívünket! Áldott, aki más utakra vitt és meggyógyított minket!
Akkor úgy fogsz élni,hogy én benned leszek, és te énbennem, és szívedben a mi két Szívünkkel megadod nekem a megjövendölt dicsőséget.
Vassula, menyasszonyom, az én kedvemért imádkozz Oroszország teljes megtéréséért! Én, az Úr, megáldalak téged, gyermekem! Soha ne feledkezz meg arról, hogy én szeretlek téged a legjobban!
Később, aznap este egy orosz orthodox pap, aki az egységért dolgozik, meghívott egyik barátommal együtt, hogy vegyek részt azon a találkozón, amely a hagyománnyal foglalkozik. Az elnöknő bejelentette, hogy nyolc perc áll azok rendelkezésére, akik a hallgatóság köréből fel akarnak szólalni.
Az orosz orthodox pap megkérdezte az elnöknőt egy cédulán, amelyet továbbadtak neki, hogy beszélhetnék-e én is a résztvevőkhöz. Feltételezem, hogy tudta, ki vagyok, mert írásban azt válaszolta, hogy nem.
A pap írt egy második levelet is, továbbadta neki, és a válasz ismét nemleges volt. Olyan helyzet adódott, amelyben az angyalok segítségére volt szükség. Hívtam angyalomat és megkértem, hogy az engem körülvevő többi angyallal együtt menjen és beszéljen az elnöknő angyalával, hogy változtassa meg elhatározását.
Ám ekkor éreztem, hogy Jézus lép közbe. Azt kérdezte: Mit csinálsz? Angyalaimat küldöm… válaszoltam. Erre így szólt: Megmondtam neked, mielőtt Oroszországba küldtelek, hogy most csupán zarándokként kell odamenned! Hirtelen visszaemlékeztem erre, mégis úgy szóltam, mint az elkényeztetett gyermek: Ó Uram! Nem akarok hosszan beszélni, kérlek adj nekem csupán három percet, hogy bemutassam üzenetedet! Ez olyan jó alkalom, Uram! Alig fejeztem be mondatomat, amikor az elnöknő néhány sort küldött, és nyolc percet engedélyezett számomra. Az én jó Uram azonban tíz teljes percet adott…)”
———-
Római katolikus:
“ 2020-02-15
5. évközi hét szombat
OLVASMÁNY a Királyok első könyvéből
A politikai szakadást vallási elkülönülés követi:
az új király az elszakadt országban aranyborjakat készíttet.
Amikor Jeroboám, a két részre szakadt ország északi részének királya látta, hogy a nép továbbra is a jeruzsálemi templomba jár, azt gondolta magában:
„Ha ez a nép feljár Jeruzsálembe, az Úr templomába, hogy ott áldozatot mutasson be, még visszaszáll a királyság Dávid házára. E nép szíve könnyen ura, Roboám, Júda királya felé fordul, és akkor engem megölnek, ők pedig visszatérnek Roboámhoz, Júda királyához.” Elhatározta tehát, hogy két aranyborjút készíttet. A népnek azt mondta: „Nehéz nektek fölmenni Jeruzsálembe. Nézd, Izrael, itt van a te Istened, aki kihozott téged Egyiptom földjéről!” Az egyik aranyborjút Bételben állíttatta fel, a másikat pedig Dánban. A dolog bűnné fajult, mert a nép egész Dánig (az ország északi határáig) az egyiket vagy a másikat imádta.
A magaslatokon szentélyeket épített. Papokat rendelt a köznépből, akik nem voltak Lévi törzséből valók.
A nyolcadik hónap tizenötödik napján ünnepet rendezett, mely hasonló volt ahhoz, amelyet Júdában szoktak tartani. Sőt Bételben azt is megtette, hogy maga is felment az oltárhoz, hogy áldozatot mutasson be az aranyborjaknak, amelyeket ő készíttetett. Aztán Bételben beiktatta az általa létesített magaslatok szentélyeinek papjait is.
Jeroboám (bár prófétai figyelmeztetést is kapott), nem tért meg gonosz útjáról, sőt továbbra is a köznépből rendelt papokat a magaslati szentélyek szolgálatára. Akinek csak eszébe jutott, felavattatta magát, és pap lehetett a magaslatokon.
Ez volt az oka, hogy Jeroboám családja büntetést vont magára. Megsemmisült, és eltűnt a föld színéről.
Ez az Isten igéje.
1Kir 12,26-32;13,33-34
VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Emlékezzél meg, Uram, rólunk, * hiszen népedhez te jóságos vagy. (4a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Vétkeztünk, amint atyáink is vétkeztek, * igaztalanul cselekedtünk, gonoszat tettünk.
Atyáink Egyiptom földjén * nem értették meg csodáidat.
Hívek: Emlékezzél meg, Uram, rólunk, * hiszen népedhez te jóságos vagy.
E: Hóreb hegyénél aranyborjút öntöttek, * és leborultak a faragott bálvány előtt.
Fölcserélték a dicsőséges Istent * a füvet legelő borjú képével.
H: Emlékezzél meg, Uram, rólunk, * hiszen népedhez te jóságos vagy.
E: Elfeledték Istent, ki megmentette őket, * aki nagy jeleket művelt Egyiptomban,
Kám földjén csodákat, * félelmetes dolgokat a Vörös-tengeren.
H: Emlékezzél meg, Uram, rólunk, * hiszen népedhez te jóságos vagy.
Zsolt 105,6-7a.19-20.21-22
ALLELUJA
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 2. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus másodszor is megszaporítja a kenyeret.
Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.”
Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?”
Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét.
Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 8,1-10″
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-15
“2015. február 13. péntek, 18:00
…
A Tervem az, hogy biztosítsam, hogy ti mindannyian terjesszétek Igémet, és vegyétek fontolóra mindazt, amit adtam nektek. Utolsó Küldetésemet nem fogom cserbenhagyni soha, mert az lehetetlen. Legyetek türelmesek, és teljesen bízzatok meg Bennem. Ezek az Üzenetek nagy enyhülést és vigasztalást fognak nyújtani számotokra a nagy szellemi megpróbáltatások napjaiban. Legyetek hálásak Irgalmamért.
…”
https://masodikeljovetel.hu/kuldetesem-hogy-megmentsem-az-emberiseget-mar-majdnem-befejezodott
————
Ortodox (Görög keleti):
“
Az utolsó idők ámítói
3.1 Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek.
2 Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek;
3 szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók,
4 árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent.
5 Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el tehát ezektől.
6 Mert ezek közül valók azok, akik belopakodnak a házakba, és rabul ejtik a bűnökkel terhelt és sokféle vágytól űzött asszonykákat.
7 Ezek mindig tanulnak, de az igazságot sohasem ismerik meg.
8 Ahogyan Jannész és Jambrész ellenszegültek Mózesnek, úgy álltak ellent az igazságnak ezek a megromlott értelmű, hit szempontjából megbízhatatlan emberek is.
9 De nem jutnak messzire, mert esztelenségük nyilvánvaló lesz mindenki előtt, mint ahogy amazoké is az lett.
———————–
46 “Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek díszes köntösben járni, és szívesen veszik a köszöntéseket a tereken; szeretik a főhelyeket a zsinagógákban és az asztalfőn ülni a lakomákon;
47 akik felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak. Ezekre vár a legsúlyosabb ítélet.”
Az özvegyasszony két fillére
21.1 Amikor feltekintett, látta, hogyan dobják a gazdagok áldozati ajándékaikat a perselybe.
2 Észrevett ott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott abba,
3 és így szólt: “Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe.
4 Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije volt, az egész vagyonát.””
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
——–
Tóra:
“
Különböző törvények és parancsok
21.1 Isten szólt Mózeshez: „Hirdesd ki a következő törvényeket Izráel népének:
2 A pénzért vásárolt izráeli rabszolga csak 6 évig szolgáljon. A hetedik év kezdetén szabadon elmehet, és semmit sem kell fizessen a felszabadulásáért. 3 Ha a szolga egyedül volt, amikor urához került, akkor egyedül is menjen el, amikor fölszabadul. Ha ellenben a feleségével együtt került urához, akkor a feleségével együtt is szabaduljon föl. 4 Ha egyedül jött, s később ura megházasította, a szolgálat évei alatt pedig gyermekei is születtek, akkor a felszabadulása idején csak egyedül mehet el. A felesége és a gyermekei az uránál kell maradjanak.
5 Ha a felszabadított rabszolga a korábbi uránál akar maradni, akkor világosan jelentse ki: »Szeretem uramat, feleségemet és gyermekeimet, ezért nem akarok fölszabadulni, hanem maradni akarok!« 6 Ezután ura állítsa Isten[a] elé, majd vigye az ajtófélfához vagy az ajtóhoz, és a rabszolga fülét szúrja keresztül egy árral. Ezután a rabszolga élete végéig maradjon uránál, és szolgálja őt.
7 Ha egy izráeli apa eladja a leányát rabszolgának egy másik izráeli férfinek, akkor az ilyen rabszolganő fölszabadulására más törvények vonatkoznak, mint a férfi rabszolgákra. 8 Ha a rabszolganőt ura nem veszi feleségül, de egy idő múlva már nincs vele megelégedve, akkor sem küldheti el magától. Nem adhatja el őt idegennek sem, mert hűtlen lett hozzá. Meg kell engednie, hogy ezt a rabszolganőt annak valamelyik rokona megváltsa és fölszabadítsa.
9 Ha a rabszolganőt az izráeli férfi nem magának, hanem a fiának veszi meg, akkor úgy kell bánnia vele, mintha a saját lánya lenne.
10 Ha ura feleségül veszi a rabszolganőt, majd később egy másik asszonyt is, akkor az első feleségével továbbra is úgy kell bánjon, mint addig: gondoskodnia kell ételéről, ruházatáról, és nem csorbíthatja házastársi jogait sem. 11 Ha ura nem teljesíti mind a három feltételt, akkor a rabszolganőt váltságdíj nélkül fel kell szabadítania.”
….”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
————
——————
https://www.hebcal.com/sedrot/mishpatim
“
Jóás, Júda királya
12 Jéhú, Izráel királya uralkodásának hetedik évében lett király Jóás, és 40 évig uralkodott Jeruzsálemben. Jóás anyját Cibjának hívták, Beérsebából származott. 2 Jóás azt tette, amit az Örökkévaló jónak tart, mert Jójádá, a főpap volt a tanítómestere. 3 Azonban az áldozati magaslatokon nem szűnt meg az áldozatok bemutatása. A nép továbbra is ezeken a helyeken mutatta be az áldozatokat.
A Templom kijavítása
4 Jóás azt mondta a papoknak: „Gyűjtsétek össze azokat a pénzeket, amelyeket az Örökkévaló Templomába szent áldozatként behoznak az emberek: a népszámláláskor, egyéni fogadalom esetén és önkéntes ajándékként! 5 Minden egyes pap az egyik kincstárnoktól kapja kezéhez a pénzt, és használja azt a Templom javítására, ahol és amikor szükséges!”
6 Teltek az évek, de még Jóás uralkodásának 23. évéig sem végeztették el a papok a Templomban szükséges javításokat. 7 Ezért Jóás magához hívatta Jójádá főpapot és a többi papokat, és kérdőre vonta őket: „Miért nem végeztétek el a szükséges javításokat a Templomban? Ettől kezdve a papok ne kapjanak pénzt a kincstárnoktól, hanem fordítsák azt a pénzt közvetlenül a Templom javítására!”
8 A papok beleegyeztek, hogy a néptől nem fogadnak el pénzt a maguk számára, és többé nem ők maguk végzik a Templom javítását. 9 Ezután Jójádá főpap fogott egy fadobozt, és nyílást vágott a tetején, majd elhelyezte azt az oltár jobb oldala mellett, az Örökkévaló háza bejáratának közelében. Ettől kezdve azok a papok, akik a Templom ajtajában őrt álltak, ebbe a dobozba tették mindazt a pénzt, amelyet az emberek behoztak az Örökkévaló házába.
10 Amikor látták, hogy a fadoboz megtelt, a király írnoka és a főpap együtt kivették belőle a pénzt, megszámolták, majd zacskókba kötötték. 11-12 Azután átadták a munkavezetőknek, akik ebből fizették a mesterembereket, akik a javításokat végezték: az ácsokat, kőfaragókat, kőműveseket és építőmestereket. Ebből vették a javításhoz szükséges anyagokat: a gerendákat, faragott köveket és minden egyebet, amire csak szükség volt a Templom javításához.
13-14 A fadobozban összegyűlt pénzből csak a Templom épületének javításán dolgozó munkásokat fizették. Ebből nem készítettek az Örökkévaló háza számára ezüst- vagy aranyeszközöket, tálakat, késeket, edényeket vagy trombitákat.
15 Akikre rábízták a pénzt, azoknak nem kellett később elszámolni vele, mert hűségesek és megbízhatók voltak.
16 A jóvátételi- és vétekáldozatok esetében a pénzt nem vitték be az Örökkévaló házába, hogy bedobják a fadobozba, mert az továbbra is a papok járandósága maradt.
Hazáél megtámadja Jeruzsálemet
17 Abban az időben történt, hogy Hazáél, Arám királya fölvonult Gát városa ellen, és el is foglalta. Azután elhatározta, hogy megtámadja Jeruzsálemet.“
————————–
https://www.hebcal.com/holidays/shabbat-shekalim