Címke: farizeusok

Isten Fénye le fog ragyogni rátok, és Én megígérem, hogy nem fogjátok egyedül érezni magatokat

Igazság Könyve:

“2013.11.05 11:00

Drága szeretett leányom, Isten már megkezdte a végső előkészületeket annak biztosítására, hogy üdvösséget hozzon minden gyermekének. Közületek nagyon sokan nem veszik észre, hogy pontosan mit is jelent a Második Eljövetel, ezért nem készültök fel arra. Sokan azt hiszik, hogy ez még hosszú ideig nem fog bekövetkezni. Így tehát csak azok, akik valóban felkészülnek, lesznek készen, hogy üdvözöljenek Engem, Vőlegényüket, felöltöztetve és bemutatva Nekem, ahogy illik. Mások aludni fognak, felkészületlenek lesznek és zavarodottak. Némelyek nem fognak hinni Bennem addig, amíg a világ minden részén látható nem leszek. Egyesek meg fognak halni a sokktól, de a legtöbben eltelnek majd örömmel és csodálattal. Azok, akik hagyták magukat megtéveszteni, bocsánatot fognak nyerni, ha könyörögni fognak Hozzám, hogy részesítsem őket védelemben. Sajnos sokan vissza fogják utasítani Nagy Irgalmasságomat, mivel a szívük kővé vált, és azt már semmi sem fogja megnyitni.

Az elkövetkezendő időszak tele lesz nagy kinyilatkoztatásokkal és rátok áradó különleges Kegyelmekkel. Azért teszem mindezt, hogy ti egyre erősebbek és erősebbek legyetek, és ne adjátok majd el a lelketeket cserébe az evilági vonzalmakért. Egyre többen fognak majd közel kerülni Hozzám, és miközben Én a lelketekhez beszélek, békét fogtok érezni a nagy hitehagyás szörnyűségei közepette. Amikor tanúi lesztek majd ennek a szörnyűségnek, jobban fel lesztek fegyverkezve, hogy ellen tudjatok állni a szörnyűségnek és másoknak segítsetek.

Isten Fénye le fog ragyogni rátok és Én megígérem, hogy nem fogjátok egyedül érezni magatokat, még akkor sem, ha azok elutasítanak benneteket, akik többre nem képesek. Amikor a Földön jártam, a Farizeusok nagyon sok embert fordítottak el Tőlem. Ugyanez fog most is történni. Sokakat közületek arra fognak biztatni, hogy ne csak az égből jövő Hívásomat utasítsátok el ebben az időben, hanem Tanításaimat is. Tanításom nem változtatható meg soha, mert az maga az Igazság, és csak az Igazság menthet meg benneteket.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-fenye-le-fog-ragyogni-ratok-es-en-megigerem-hogy-nem-fogjatok-egyedul-erezni-magatokat/

—–
Római katolikus:
2018-11-05

31. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Az apostol örül hívei lelki egységének.
Testvéreim!
Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, a bensőség és együttérzés, akkor tegyétek örömömet teljessé azáltal, hogy egyetértetek, egy szívvel szerettek, és egy lélekkel ugyanarra törekedtek. Vetélkedésből ne tegyetek semmit, sem hiú dicsőségvágyból! Egyik a másikat tekintse inkább alázatosan önmagánál kiválóbbnak! Ne keresse senki csak a maga javát, hanem a másét is!
Ez az Isten igéje.
Fil 2,1-4

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Őrizd meg lelkemet * a te békédben, Uram! – 8 G. tónus.
Előénekes: Szívemben nincs nagyravágyás, Uram, * szememben sincsen kérkedés.
Nagy dolgok után nem töröm magam, * sem erőmet meghaladó feltűnő csodák után.
Hívek: Őrizd meg lelkemet * a te békédben, Uram!
E: Valóban lecsendesítettem lelkemet és megnyugtattam, † miként a kisded anyja ölében, * úgy pihent meg a lelkem.
H: Őrizd meg lelkemet * a te békédben, Uram!
E: Bízzál, Izrael, az Úrban, * mostantól fogva mindörökké!
H: Őrizd meg lelkemet * a te békédben, Uram!
Zsolt 130,1.2.3

ALLELUJA
Ha megmaradtok tanításomban, valóban az én tanítványaim lesztek, * és megismeritek az igazságot – mondja a mi Urunk. Jn 8,31b-32 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A jót ne emberi viszonzásért tegyük!
Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Étkezés közben a házigazdához fordult:
„Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 14,12-14″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-05


——
Görög katolikus:

Timóteus látogatása

3.1 Mi magunk nem mehettünk hozzátok, de várni sem tudtunk tovább. Ezért elhatároztuk, hogy inkább egyedül maradunk Athénban, de elküldjük hozzátok Timóteust, aki testvérünk és társunk Isten munkájában és a Krisztusról szóló örömhír terjesztésében. Azért küldtük hozzátok, hogy megerősítse hiteteket, bátorítson benneteket, és hogy senkit se tudjanak megfélemlíteni azok a bajok és nehézségek, amelyek most körülvesznek benneteket. Hiszen jól tudjátok, hogy ezeket nem kerülhetjük el!

Emlékezzetek rá, hogy amikor nálatok jártunk, már akkor figyelmeztettünk titeket, hogy számíthattok ilyen nehézségekre! Látjátok, pontosan így is történt! Így hát elküldtem hozzátok Timóteust, mert nem tudtam tovább várni. Tudni akartam, erős-e a hitetek. Aggódtam miattatok, hogy nem tett-e próbára benneteket a Kísértő, s nem veszett-e kárba a közöttetek végzett munkánk.

Timóteus éppen most érkezett vissza tőletek, és örömmel számolt be arról, hogy hitben és szeretetben éltek, jó szívvel emlékeztek ránk, és nagyon szeretnétek már találkozni velünk, mint ahogyan mi is veletek. Ezzel nagyon megörvendeztetett és felbátorított bennünket, mert láttuk, hogy erős a hitetek. Sok baj és nehézség közepette is megvigasztalódtunk. Szinte újjáéledünk, amikor halljuk, hogy milyen szilárdan megálltok az Úrban.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Thessalonians+3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A gazdag ember ostobasága

13 A tömegből valaki így kiáltott Jézusnak: „Mester, parancsold meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!”

14 Jézus így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bíráskodjak közöttetek, vagy elosszam az örökségeteket?” 15 Majd az emberekhez fordulva ezt mondta: „Vigyázzatok, és kerüljétek a kapzsiságot, mert az ember élete, nem a vagyonától függ, akármilyen gazdag is!”

16 Ezután egy példázatot mondott nekik: „Volt egy gazdag ember, akinek a birtoka bőséges termést hozott. 17 Azon töprengett, hová tegye a sok termést, mert nem volt elég nagy raktára. 18 Végül így határozott: »Lebontom a raktáraimat, és nagyobbakat építek a sok gabona, meg a többi termény számára. 19 Akkor majd így szólok a lelkemhez: Látod, lelkem, sok évre elegendő vagyonod és gazdagságod van! Egyél-igyál hát, és élvezd az életet!«

20 De Isten megszólította: »Milyen ostoba vagy! Még ma éjjel elkérik tőled a lelkedet. Kié lesz akkor, amit összegyűjtöttél?«

21 Így jár az, aki csak magának gyűjt kincseket, és nem Isten mértéke szerint gazdag!”

Isten Királysága legyen az első!

22 A tanítványaihoz fordulva így folytatta: „Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit fogtok enni és inni, se testetek miatt, hogy mibe fogtok öltözni! 23 Hiszen nagyobb dolog életet adni, mint az ételről gondoskodni! Nagyobb dolog testet alkotni, mint ruhát készíteni!

24 Nézzétek a hollókat: nem vetnek, nem aratnak, nincs sem raktáruk, sem magtáruk, Isten mégis táplálja őket! Mennyivel értékesebbek vagytok ti a madaraknál!

25 Ki tudná közületek aggodalmaskodásával akár csak egy órával is meghosszabbítani az életét? 26 Ha pedig még ennyit sem tudsz elérni a saját erődből, akkor mi értelme van a nagyobb dolgok felől aggódni?

27 Figyeljétek meg a mezőn a vadvirágokat, hogyan növekednek! Nem fáradoznak, hogy ruhát készítsenek maguknak. Mégis azt mondom nektek, hogy Salamon király a dicsősége csúcsán sem öltözködött olyan szépen, mint ezek. 28 Látjátok, ezek a növények ma még virágzanak, holnapra már elszáradnak, és a tűzbe dobják őket, Isten mégis milyen gyönyörűen öltözteti őket! Akkor titeket mennyivel inkább! Ne legyetek hát kishitűek!

29 Ne aggódjatok hát amiatt, hogy lesz-e mit ennetek, vagy innotok! 30 Azok törtetnek ilyen dolgok után, akik nem ismerik Istent. Mennyei Atyátok azonban jól tudja, hogy mindezekre szükségetek van.

31 Isten Királyságával törődjetek — erre törekedjetek mindenek előtt! Isten pedig majd törődik azzal, amire szükségetek van. 32 Ne félj, te kicsiny nyájacska, mert Mennyei Atyátoknak úgy tetszett, hogy nektek adja a Királyságot!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+12%3A13-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/05

A Farizeusok sokakat megkorbácsoltak és megöltek, mielőtt végül Keresztre feszítettek Engem

Igazság Könyve:

“2013.08.26 20:20

Drága szeretett leányom, mielőtt Keresztre feszítettek volna Engem, ellenségeim sok gyűlöletes hazugságot hoztak fel Ellenem. A farizeusok több ízben tartottak összejöveteleket, hogy eldöntsék, mit tegyenek Velem. Ők egy percre sem fogadták el azt, hogy Engem Isten küldött az emberiség megmentésére. Mennyire gyűlöltek Engem. Mennyire ordítottak, és kínozták azokat a Tanítványaimat, akiket elfogtak.

A Farizeusok sokakat megkorbácsoltak és megöltek, mielőtt végül Keresztre feszítettek Engem. Kegyetlenségük és gonoszságuk Isten Tanításai és a Szent Bibliával voltak ellentétesek. Ez azonban nem rettentette el őket, mivel üldöztek Engem. Ők Isten Szavát prédikálták, s aztán szembe is szálltak azzal – mindezt egyazon időben. Nemcsak hogy elítéltek Engem, de azt is kijelentették, hogy Isten nem küldene egy ilyen típusú Messiást. Lenézték az alázatos és szegény embereket és azokat, akikről úgy vélték, hogy teológiailag tudatlanok. Az Irántam való gyűlöletük sok szegény templomba járó lelket megfélemlített. Azok, akik megkérdezték tőlük, hogy miért ítéltek el Engem, ezzel egyben saját magukat is elítélték, mivel meg merték kérdőjelezni elutasításom okát.

Miközben bejártam a Földet, sok hamis próféta prédikált abban az időben, és Engem őrültnek tartottak, akit nem lehet megtűrni. Sokan ezek közül a hamis próféták közül a Teremtés Könyvéből idéztek, és nevetséges kijelentéseket tettek, melyek sértőek voltak Istennel szemben, mégis megtűrték őket és (a farizeusok) nem sokat törődtek velük.


Bár tanúi voltak az Általam tett csodáknak, még akkor sem nyitották meg szemüket az Igazságra, mert nem akartak látni. Az akkori papok sok nyilvános beszédet tartottak, amelyben a Sátán fiaként ítéltek el Engem, és figyelmeztették azokat is, akiket láttak csatlakozni Hozzám, hogy kizárhatják őket a templomokból. Ők elutasítottak Engem, mert alázatos Mivoltomat nem tudták elfogadni, és mert nem részesültem elvárásaiknak megfelelő magas oktatásban. Ezért arra a következtetésre jutottak, hogy Én nem lehetek a Messiás. Azt gondolták, hogy a Messiás csak a saját soraikból származhat. És így mindent megvetettek, ami Velem kapcsolatos volt. Szavaim által fenyegetve érezték magukat, de annak ellenére, hogy elutasítottak Engem, Szavaim bizonyos módon mégis megérintették őket, amit nem tudtak megmagyarázni.Első Eljövetelemre nem voltak felkészülve. Minden bizonnyal Második Eljövetelemre ma sincsenek felkészülve. Bárkit, aki azt állítja, hogy ő egy próféta lenne, aki azért küldetett, hogy Második Eljövetelemre figyelmeztesse Isten gyermekeit, meg fognak tűrni, amennyiben nem az Igazságot nyilatkozza. De amikor egy igaz próféta színre lép, és Isten Szavát mondja, akkor őt gyűlölni fogják, és nyilvánosan elítélik. Amikor látjátok, hogy nyilvánosan ítélkeznek, melynek az az alapja, hogy nem ismerik azon Ígéreteimet, hogy újra eljövök, és amikor olyan gonosszá fajul a gyűlölet, hogy az elkövetők megsértik Isten Szavát, tudni fogjátok, hogy Én vagyok az, Akit gyűlölnek. Csak Én tudok ilyen gyűlöletet kelteni a bűnösök körében. Csak az Én Hangom kelt ilyen ellenállást. Ha Én ebben az időben a Földön járnék, újból megfeszítenének Engem. Azok, akik azt állítják, hogy szeretnek Engem, és akik a Keresztény Egyházakban Tanítványaimat vezetik, elsőként vernék az első szeget a Testembe.Ne feledjétek: közületek senki sem méltó arra, hogy önmagát Énelém helyezze. Közületek senkinek sincs joga arra, hogy nyilvánosan elítélje Szavamat, amikor nem ismertek Engem. Nektek nincs szégyenetek, akik elítéltek Engem, amikor megpróbálom Atyám Végső Szövetségét teljesíteni. Büszkeségetek undorít Engem. Ti a saját lelketeket ítélitek el a Szememben. Ti semmit sem tanultatok Rólam. Ti nem hisztek a Szentírásban, mivel tagadjátok azt, hogy Második Eljövetelemre sor kerülhet. Az utolsó napon arra lesztek felszólítva, hogy számoljátok meg azokat a lelkeket, akiket elveszejtettetek Számomra. Azon a napon miközben Irgalmamért fogtok kiáltani, nem lesztek képesek a Szemembe nézni.
JézusotokOlvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-farizeusok-sokakat-megkorbacsoltak-es-megoltek-mielott-vegul-keresztre-feszitettek-engem/

Kinek a hatalmával űzi ki Jézus a gonosz szellemeket?

20 Ezután Jézus bement egy házba. Ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze körülötte, hogy még enni sem tudtak, sem ő, sem a tanítványai. 21 Amikor Jézus családtagjai ezt megtudták, érte mentek, hogy elvigyék onnan. Az emberek ugyanis azt híresztelték róla, hogy megbolondult.

22 A Jeruzsálemből érkezett törvénytanítók is azt mondták: „Megszállott! A Sátán[a] lakik benne, ezért tudja kiűzni a gonosz szellemeket. A saját fejedelmük által űzi ki őket!”

23 Jézus ekkor magához hívta a törvénytanítókat, és jelképes történetek segítségével magyarázta meg nekik: „Ugyan hogy űzhetné ki a Sátán a saját szolgáit az emberekből?! 24 Ha egy királyság egyik része a másik ellen támad, az egész elpusztul. 25 Elpusztul az a család is, amelyben belső harcok dúlnak. 26 Ha tehát a Sátán önmaga ellen fordul, és a saját szolgái ellen harcol, akkor a királysága nem állhat fenn tovább, hanem vége van. 27 Gondoljátok meg, ha valaki be akar törni egy erős ember házába, hogy kirabolja, akkor előbb meg kell kötöznie őt, csak azután foszthatja ki a házat!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+3%3A20-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/22

 
 —–
Római katolikus:
“2018-08-26

Évközi 21. vasárnap

Kezdőének:
Fordulj hozzám és hallgass meg, Uram. Szabadítsd meg, Istenem, szolgádat, aki benned bízik. Könyörülj rajtam, Uram; látod: egész nap hozzád kiáltok. (Zsolt 85,1-3)

Könyörgés:
Istenünk, a te kegyelmed ajándéka, hogy híveid egy akarattal követnek téged. Add népednek, hogy szeressük, amit parancsolsz, vágyakozzunk arra, amit ígérsz, és e világ változandóságai közepette szívből ragaszkodjunk hozzád, akiben megtaláljuk igazi örömünket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Józsue könyvéből
Józsue egybegyűjtötte Izrael minden törzsét Szichemben, aztán hívatta Izrael véneit, vezéreit, bíráit, tisztségviselőit. Azok felsorakoztak az Úr színe előtt. Józsue ekkor így szólt a néphez: „Ha nem akartok az Úrnak szolgálni, válasszatok most, kinek akartok szolgálni: azoknak az isteneknek-e, akiknek atyáitok szolgáltak Mezopotámiában, vagy az amoriták isteneinek, akiknek most a földjét lakjátok. Mi, én és házam népe az Úrnak szolgálunk.”
A nép így felelt: „Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat és más isteneknek szolgáljunk. Az Úr a mi Istenünk, ő vezette ki atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Szemünk láttára ő tette ezeket a nagy csodákat, oltalmazott minket az egész úton, amelyet végigjártunk, s az összes nép között, ahol átvonultunk. Mi is az Úrnak akarunk hát szolgálni, ő a mi Istenünk.”
Ez az Isten igéje.
Józs 24,1-2a.15-17.1b

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr! 4g. tónus.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Az Úr szeme az igazakra tekint, * és füle meghallja kiáltásukat.
Az Úr arcát a gonoszok ellen fordítja, * emléküket is eltörli a földről.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Kiáltottak az igazak, és az Úr meghallgatta őket, * és minden szorongatásból megszabadultak.
Közel van az Úr azokhoz, kik töredelmes szívűek, * és szabadulást hoz a megtört lelkeknek.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Az igazak sokat szenvednek, * de az Úr mindig megmenti őket.
Megőrzi minden csontjukat, * egy sem törhet össze azokból.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: A gonoszság elveszejti a bűnöst, * megbűnhődnek, kik gyűlölik az igazat.
Az Úr megváltja szolgáinak lelkét, * és nem bűnhődnek, kik őbenne bíznak.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
Zsolt 33,2-3.16-17.18-19.20-21.22-23

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Testvéreim!
Legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti tiszteletből. Az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, ahogy Krisztus feje az Egyháznak: ő ugyanis testének megváltója. Amint tehát az Egyház alá van vetve Krisztusnak, úgy az asszony is mindenben férjének.
Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte, hogy a keresztségben igéje által megtisztítva, megszentelje. Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen. Így a férj is köteles szeretni feleségét, mint a saját testét. Aki feleségét szereti, önmagát szereti. A saját testét senki sem gyűlöli, hanem táplálja, gondozza, akárcsak Krisztus az Egyházat. Mi ugyanis tagjai vagyunk testének.
„Ezért az ember elhagyja apját, anyját, feleségéhez csatlakozik, és a kettő egy test lesz.” Nagy titok ez: én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom.
Ez az Isten igéje.
Ef 5,21-32

ALLELUJA
Uram, tanításod lélek és élet, * örök életet adó igéid vannak. Jn 6,63c.68c – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?”
Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni.
Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,60-69″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-26

 
——
Görög katolikus:

Jézus feltámadásának örömhíre

16.1 Miután elmúlt a szombat, Mária, a Jakab anyja és a magdalai Mária, meg Salómé illatszereket vásároltak, hogy megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. Közben azt kérdezték egymástól: „Ki fogja elgördíteni nekünk azt a súlyos zárókövet a sír bejáratáról?”

Amikor odaértek, látták, hogy valaki már elgördítette a követ, pedig az igen nagy és súlyos volt. Amikor beléptek a sziklasírba, nagyon megrémültek, mert a jobb oldalon egy fehér ruhás fiatal férfi ült.

6 Ő így biztatta őket: „Ne féljetek! Tudom, hogy a názáreti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nézzétek, itt a hely, ahová letették a testét, de már nincs itt, mert feltámadt! Menjetek hát, és mondjátok el a tanítványainak és Péternek is, hogy Jézus előttetek fog Galileába menni. Ott majd meglátjátok őt, pontosan úgy, ahogy előre megmondta.”

Az asszonyok ezután kimentek, és elfutottak onnan, mert annyira megdöbbentek, hogy remegtek. Nem is merték elmondani ezeket senkinek, úgy megijedtek.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Búcsúzás

13 Maradjatok éberek, és szilárdan álljatok meg a hitben! Viselkedjetek úgy, mint bátor férfiakhoz illik, legyetek erősek! 14 Mindent az isteni szeretet által tegyetek!

15 Tudjátok, hogy Sztefanász és családja voltak az első hívők Akhájában, és hogy ők Isten népének szolgálatára szánták magukat. Ezért kérlek titeket, 16 fogadjátok el és kövessétek őket, meg mindazokat, akik velük együtt szolgálnak, és az Úr munkáját végzik!

17 Örülök, hogy Sztefanász, Fortunátusz és Akhaikosz megérkezett hozzám, és kárpótoltak azért, hogy ti olyan messze vagytok! 18 Felüdítették a szellememet, akárcsak a tiéteket. Becsüljétek meg az ilyen embereket!

19 Köszöntenek benneteket a Kis-Ázsiában élő helyi gyülekezetek! Sok szeretettel köszönt benneteket az Úrban Akvila és Priszka, meg az a helyi gyülekezet, amely az ő házuknál jön össze. 20 Köszöntenek benneteket a testvérek mindannyian. Köszöntsétek egymást szent csókkal!

21 Ezt a köszöntést én írom, a saját kezemmel: pál.

22 Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott!

Marana, tha![a]

23 Az Úr Jézus kegyelme legyen veletek!

24 Szeretetem legyen mindnyájatokkal a Krisztus Jézusban!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+16%3A13-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/26

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–