Címke: ellenség

Egyházam meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét

Igazság Könyve:
2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.  

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta,érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha.Mert az övék lesz az Új Királyság,az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – A különösen veszélyeztetett lelkekért, családokért, fiatalokért,  gyermekekért (II. rész)

Keresztes Imahadjárat 79. imája

Ima a kétmilliárd elveszett lélekért

Keresztes Imahadjárat 104. imája

Szabadítsd ki ezeket a lelkeket a rabszolgaságból

Keresztes Imahadjárat 117. imája

Azokért, akik eladták a lelküket

Keresztes Imahadjárat 118. imája

Az elveszett fiatal lelkek nemzedékéért

Keresztes Imahadjárat 157. imája

A fogságban lévő lelkekért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-9-nap-kedd

———-
Igaz élet Istenben:

Bűnbánatra hívom e nemzedéket

2015. november 28.
Bűnbánatra hívom e nemzedéket. Az állandó gonosz gondolatok csak bukást hoznak sok nemzet számára, háborúba és az alvilágba sodorják őket. Sok közülük le fog égni, és sok várost és nemzetet ér szerencsétlenség, csapás csapást, szerencsétlenség szerencsétlenséget követ. Ó, nemzedék, ne játssz az életeddel! Hagyd abba a lázadást Szavam ellen!
Source: http://ichtys.hu/index.php/108-2015-november-28
 ….

Source: http://ichtys.hu/index.php/108-2015-november-28

http://ichtys.hu/index.php/108-2015-november-28

The Ark (TV Movie 2015)
https://www.youtube.com/watch?v=hoTWA-jPbUQ&feature=emb_logo
 
———-
Római katolikus:
2020-08-12

19. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Isten a tiszta lelkűeket szereti.
Azt akarja, hogy az ő jele legyen homlokunkon: szentek legyünk!

A prófétai látomás a város
pusztulásáról tanít.
Hallottam, amint az Úr hangos szóval kiáltotta: „Jeruzsálem bűnhődése elérkezett.
Mindenkinek a kezében ott van már a
pusztító eszköz!”
És láttam, hogy a felső, északi kapu felől hat férfi indult el, és fegyver volt mindegyiknek a kezében.
Közülük az egyik férfi fehér ruhát viselt, és íróeszközök voltak az oldalán.
Az ércoltárhoz léptek, és ott megálltak.
Izrael Istenének dicsősége ekkor fölemelkedett a kerubokról, amelyek felett trónolt, és a templom küszöbéhez szállt.
Ekkor az Úr azt a férfiút hívta, aki gyolcsruhát viselt, és írószert hordott az oldalán.
Ezt parancsolta neki: „Indulj, és járd be Jeruzsálem városát, s jelöld meg »Té« betűvel azoknak a homlokát, akik sírtak és bánkódtak mind ama bűnök miatt, amelyeket ebben a városban elkövettek!”
Majd hallottam, amint a többi férfihoz így beszélt: „Menjetek utána, járjátok be a várost, és
pusztítsátok azt!
Ne irgalmazzatok, senkin se könyörüljetek!
Pusztítsatok el öreget, ifjút, hajadont és asszonyt; irtsatok ki mindenkit!
De ne bántsátok azt, akinek a homlokán a »Té« betű alakja látható. Az öldöklést a szentélynél kezdjétek el!”
El is kezdték az öldöklést a templom előtt álló öregeken.
Majd ezt mondta nekik az Úr: „Induljatok! Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg
halottakkal az udvarokat!”
Erre azok elindultak, és a városban mindenkit
megöltek.
Ezután az Úr dicsősége a templom küszöbéről visszatért a kerubok fölé.
Szemem láttára fölemelték szárnyaikat a kerubok, és fölemelkedtek a földről.
Elindultak a kerekekkel együtt, és megálltak az Úr háza keleti kapujának a bejáratánál.
Izrael Istenének dicsősége lebegett felettük.
Ezek azok az élőlények voltak, amelyeket Izrael Istene alatt láttam a Kobár folyó mellett, és megértettem, hogy kerubok voltak.
Mindegyiknek négy arca és négy szárnya volt.
Szárnyuk alatt emberi kézhez hasonló valami volt.
Az arcuk olyan volt, mint azoknak a lényeknek arca, amelyeket a Kobár folyó mellett láttam.
Mindegyikük arccal előre haladt.
Ez az Isten igéje.

Ez 9,1-7;10,18-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Magasabb az egeknél * az Úr dicsősége! (4b. vers. – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, ti, szolgái, * dicsérjétek az Úr nevét!
Legyen áldott az Úr neve * most és mindörökké!
Hívek: Magasabb az egeknél * az Úr dicsősége!
Vagy: Alleluja.
E: Dicsértessék az Úr neve, * napkelettől napnyugatig.
Fölséges az Úr minden nép fölött, * dicsősége magasabb az egeknél.
H: Magasabb az egeknél * az Úr dicsősége!
Vagy: Alleluja.
E: Ki olyan, mint a mi Istenünk, † aki a magasságban trónol, * lehajol, hogy letekintsen az égre és a földre.
H: Magasabb az egeknél * az Úr dicsősége!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 112,1-2.3-4.5-6

ALLELUJA
Isten kiengesztelődött Krisztusban a bűnös világgal, * és ránk bízta a kiengesztelődés hirdetését. 2Kor 5,19

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Testvéri intéssel megmenthetjük hibázó embertársunkat.
Jézus egy alkalommal így oktatta tanítványait:
„Ha testvéred vétkezik ellened, menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt! Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy »kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot«. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének! Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
Bizony, mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is.
És bizony, mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 18,15-20

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-08-12

————
Ortodox (Görög keleti): 

Ha pedig érdemes lesz, hogy én is elmenjek, velem együtt fognak jönni.

Pál bejelenti látogatását

Hozzátok pedig akkor megyek, ha végigmentem Macedónián. Mert Macedónián átutazom,

de nálatok talán ott is maradok, vagy át is telelek, hogy ti indítsatok útnak, ahova majd megyek.

Mert nemcsak átutazóban akarlak meglátogatni titeket, hanem remélem, hogy egy ideig ott is maradok nálatok, ha az Úr megengedi.

Efezusban pünkösdig maradok,

mert nagy és sokat ígérő kapu nyílt ott előttem, de az ellenfél is sok.

Timóteus ajánlása. Apollós kimentése

10 Ha pedig megérkezik Timóteus, legyen gondotok rá, hogy félelem nélkül tartózkodhasson nálatok, mert az Úr munkáját végzi ő is, akárcsak én.

11 Senki se nézze le tehát, hanem indítsátok útnak békességgel, hogy eljöjjön hozzám, mert várom őt a testvérekkel együtt.

12 Ami pedig Apollós testvért illeti, nagyon kértem, hogy menjen el hozzátok a testvérekkel együtt, de semmiképpen sem akarta az Isten, hogy most elmenjen. De el fog menni, mihelyt alkalma lesz rá.

—————————-

A két testvér példázata

28 “De mi a véleményetek erről? Egy embernek két fia volt, és az elsőhöz fordulva ezt mondta: Fiam, menj, dolgozz ma a szőlőben.

29 Ő így felelt: Nem akarok; később azonban meggondolta magát, és elment.

30 Azután a másikhoz fordulva annak is ugyanezt mondta. Ő azonban így felelt: Megyek, uram – de nem ment el.

31 Ki teljesítette a kettő közül az apja akaratát?” “Az első” – felelték. Jézus erre ezt mondta nekik: “Bizony, mondom néktek: a vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában.

32 Mert eljött hozzátok János az igazság útján, de nem hittetek neki, a vámszedők és a parázna nők pedig hittek neki. Ti azonban ezt látva még később sem gondoltátok meg magatokat, hogy higgyetek neki.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Corinthians%2016:4-12;%20%20%20Matthew%2021:28-32&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/08/12

—–

“…
Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.  

Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. ….”

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám,nem fognak meghalni soha.Mert az övék lesz az Új Királyság,az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve– egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

Keresztes Imahadjárat 23. imája

Ima Benedek pápa biztonságáért

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-12-nap-pentek

—————
 
“Keresztes Imahadjárat 10. imája

Szereteted lángjának hordozása

Keresztes Imahadjárat 39. imája

Segítsetek felkészíteni a lelkeket az Új Paradicsomra és Második Eljövetelemre.

Keresztes Imahadjárat 48. imája

Ima Krisztus Második Eljövetele hirdetésének kegyelméért

Keresztes Imahadjárat 92. imája

Az Állhatatosság Kegyelméért.”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-5-nap-pentek

———-
Igaz élet Istenben:

Keresztem hordozása áldást jelent 

2006. január 6
Source: http://ichtys.hu/index.php/78-2006-januar-6″

———-
Római katolikus:

2020-08-07

18. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Náhum próféta könyvéből
A megtérő választott nép ünnepeljen; ámde a gőgös pogány városok remegjenek, mert közeleg az Úr ítélete!
Örvendezésre hívja népét az Úr: Íme, jön már a hegyeken az örömhírt hozó, aki békességet hirdet, mert az Úr helyreállítja Jákob házának nagyságát és népének, Izraelnek dicsőségét, bár vad fosztogatók széjjelszórták őket, és tönkretették csemetéiket.

Jaj, a vérengző városnak, (Ninivének), amely telve van hazugsággal és rablással, s folyvást fosztogat!
Csattog az ostor, dübörög a robogó kerék, zihál a harci mén, és száguld a szekér, a lovak nekirugaszkodnak.
Csillog a kard, villog a lándzsa, tömérdek a sebesült, rengeteg a
halott. Számtalan a holttest, mindenütt hullákba botlanak.
Utálatosságot hozok rád,
gyalázattal illetlek, és pellengérre állítalak.
Olyan leszel, hogy aki rád tekint, mind elfordul tőled, és így kiált:
„Nézzétek, így
pusztult el Ninive!”
Nem lesz, aki megsajnálna téged, és részvéttel lenne irántad.
Ez az Isten igéje.

Náh 2,1.3;3,1-3.6-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Én vagyok, aki lesújtok, * én vagyok, aki életre keltek. (39c. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Közel van a
pusztulás napja, * sorsuk hamarosan utoléri őket.
Az Úr igazságot szolgáltat népének, * és könyörül szolgáin.
Hívek: Én vagyok, aki lesújtok, * én vagyok, aki életre keltek.
E: Lássátok végre, hogy egyedül én vagyok, * rajtam kívül nincs más Isten.
Én vagyok, aki lesújtok, † én vagyok, aki életre keltek, * nincs, aki kezemből kimenthetne.
H: Én vagyok, aki lesújtok, * én vagyok, aki életre keltek.
E: Kiélesítem villámló kardomat, * és kezemmel érvényt szerzek a jognak.
Ellenségeimen bosszút állok, * megfizetek azoknak, akik gyűlölnek.
H: Én vagyok, aki lesújtok, * én vagyok, aki életre keltek.

MTörv 32,35cd-36ab.39abcd.41

ALLELUJA
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,10 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Aki követni akarja Jézust, vegye fel keresztjét!
Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ha valaki
követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen! Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énérettem elveszíti életét, megtalálja azt.
Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért?
Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint.
Bizony, mondom nektek: Az itt állók közül néhányan
nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön országában.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 16,24-28

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-08-07

“… Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, ….”
————

Ortodox (Görög keleti): 

A gyülekezeti összejövetel rendje

26 Mi következik mindezekből, testvéreim? Amikor összejöttök, kinek-kinek van zsoltára, tanítása, kinyilatkoztatása, nyelveken szólása, magyarázata: minden épüléseteket szolgálja!

27 Ha nyelveken szól is valaki, ketten vagy legfeljebb hárman szóljanak, mégpedig egymás után; egy valaki pedig magyarázza meg.

28 Ha pedig nincs magyarázó, hallgasson a gyülekezetben, csak önmagához szóljon és az Istenhez.

29 A próféták pedig ketten vagy hárman szóljanak, a többiek pedig ítéljék meg.

30 De ha közben az ott ülők közül egy másik kap kinyilatkoztatást, az előző hallgasson el.

31 Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki bátorítást kapjon.

32 A prófétákban lévő lélek pedig alárendeli magát a prófétáknak.

33 Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene. Mint ahogyan ez a szentek valamennyi gyülekezetében történik,

34 az asszonyok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincs megengedve nekik, hogy beszéljenek, hanem engedelmeskedjenek, ahogyan a törvény is mondja.

35 Ha pedig meg akarnak tudni valamit, otthon kérdezzék meg a férjüket, mert illetlen az asszonynak a gyülekezetben beszélnie.

36 Vajon tőletek indult ki az Isten igéje, vagy egyedül hozzátok jutott el?

37 Ha valaki azt tartja magáról, hogy próféta vagy Lélektől megragadott ember, tudja meg, hogy amit nektek írok, az az Úr parancsolata.

38 És ha valaki ezt nem ismeri el, ne ismertessék el.

39 Ezért, testvéreim, törekedjetek a prófétálásra, de a nyelveken való szólást se akadályozzátok.

40 Azonban minden illendően és rendben történjék.

————————–

Jézus megtisztítja a templomot

12 Azután bement Jézus a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította,

13 és ezt mondta nekik: “Meg van írva: Az én házamat imádság házának nevezik: ti pedig rablók barlangjává teszitek.”

14 Azután vakok és bénák mentek hozzá a templomba, és meggyógyította őket.

—————————-

Erre otthagyva őket kiment a városból Betániába, és ott töltötte az éjszakát.

A fügefa elszáradása

18 Amikor korán reggel a város felé ment, megéhezett.

19 Meglátott egy fügefát az út mellett, odament, de semmit sem talált rajta, csak levelet. Ekkor így szólt hozzá: “Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!” És hirtelen elszáradt a fügefa.

20 Amikor látták ezt a tanítványok, elcsodálkoztak, és azt kérdezték: “Hogyan száradt el ez a fügefa ilyen hirtelen?”

—–

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

Keresztes Imahadjárat 11. imája

A látnokok iránti gyűlölet megállítása

Keresztes Imahadjárat 13. imája

Ima a védettség kegyelméért

Keresztes Imahadjárat 25. imája

Ima a látnokok védelméért

Keresztes Imahadjárat 44. imája

Az erőért hitem megvédésére a Hamis Prófétával szemben”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-3-nap-szerda

———-
Igaz élet Istenben:

Keresztem hordozása áldást jelent
2006. január 6.  
 
———-
Római katolikus:

2020-08-05

18. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Isten örök szeretettel szereti népét, és annak maradékát megszabadítja.
Prófétája által a messiási idők jó hírével vigasztal az Úr: „Abban az időben majd népem összes törzseinek Istene leszek, ők pedig népemmé lesznek” – ezt ígéri most az Úr. Így szól az Úr: „A pusztában vándorló nép, amely a kardtól megmenekült,
kegyelmet talált; Izrael nyugalma felé tart.”
A távolból megjelent neki az Úr, és így szólt: „Örök szeretettel szerettelek téged, magamhoz vontalak, és
megkönyörülök rajtad.
Ezért ismét felépítelek, népem, és te felépülsz majd, Izrael szűzi leánya; virulsz majd és ékeskedel, ha dobjaiddal és ünnepi karaiddal kivonulsz.
Újra szőlőt ültetsz Szamaria hegyein, és akik elültetik a szőlőt, azok fogják szüretelni is.
Mert eljön majd a nap, amikor így kiáltanak Efraim hegyén az őrök: »Jöjjetek, menjünk föl Sionba az Úrhoz, a mi Istenünkhöz!«”
Igen, így szól az Úr: „Vigadjatok, örvendjetek Jákob miatt!

Csendüljön énekszó, ujjongjatok e dicső nemzeten!
Harsogva hirdessétek, hogy mit tett az Úr: megszabadította népét, Izrael
maradékát!”
Ez az Isten igéje.

Jer 31,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor. (Vö. 10d. vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: Halljátok az Úr szavát, nemzetek, * a távoli szigeteken is hirdessétek:
„Aki szétszórta Izraelt, össze is gyűjti, * és őrzi, miként nyáját a pásztor.”
Hívek: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
E: Mert az Úr Jákobot megváltotta, * és kiszabadította a zsarnok kezéből.
Eljönnek és örömükben ujjonganak Sion hegyén, * az Úr javaiért hálát adni jönnek.
H: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
E: A leányok akkor örömükben körtáncot lejtenek, * az ifjak és öregek velük vigadnak.
Gyászukat örömre fordítom, * fájdalmukban megvigasztalom és felvidítom őket.
H: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
Jer 31,10.11-12ab.13

ALLELUJA
Nagy próféta támadt köztünk: * Isten meglátogatta az ő népét. Lk 7,16 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus meggyógyítja egy kánaáni pogány asszony leányát.
Abban az időben Jézus továbbhaladt. Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!” Ő azonban szóra sem méltatta. Végül odamentek hozzá tanítványai, és arra kérték: „Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk!”
Jézus kijelentette: „Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és leborult előtte e szavakkal: „
Uram, segíts rajtam!” Ő így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak!” Mire az asszony: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!” Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” És a lánya meggyógyult még abban az órában.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 15,21-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-08-05

————
Ortodox (Görög keleti): 

A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.

Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat.

Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.

Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.

A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken való szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni.

Mert töredékes az ismeretünk, és töredékes a prófétálásunk.

10 Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes.

11 Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat.

12 Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.

13 Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.

Nyelveken való szólás és prófétálás

14.1 Törekedjetek a szeretetre, buzgón kérjétek a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok.

Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez szól, hanem Istenhez. Nem is érti meg őt senki, mert a Lélek által szól titkokat.

Aki pedig prófétál, emberekhez szól, és ezzel épít, bátorít, vigasztal.

Aki nyelveken szól, önmagát építi, aki pedig prófétál, a gyülekezetet építi.

Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de még inkább, ha prófétálnátok; mert nagyobb az, aki prófétál, mint az, aki nyelveken szól, kivéve, ha meg is magyarázza, hogy a gyülekezet is épüljön belőle.

———————

A szőlőmunkások

20.1 “Hasonló a mennyek országa a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe.

Miután megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, elküldte őket a szőlőjébe.

Amikor kiment kilenc óra tájban, látta, hogy mások is állnak a piacon tétlenül,

és ezt mondta nekik: Menjetek ti is a szőlőbe, és ami jogos, megadom nektek.

Azok pedig elmentek. Ismét kiment tizenkét óra körül és délután három óra tájban, és ugyanígy tett.

Amikor pedig késő délután öt óra tájban is kiment, még mindig talált ott álldogálókat, és megkérdezte tőlük: Miért álltok itt egész nap tétlenül?

Azok pedig így válaszoltak: Mert senki sem fogadott meg bennünket. Erre ezt mondta nekik: Menjetek ti is a szőlőbe!

Miután pedig beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a vincellérjének: Hívd elő a munkásokat, és fizesd ki a bért, az utolsókon kezdve az elsőkig.

Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt.

10 Amikor azután az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak.

11 Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen,

12 és ezt mondták: Ezek az utolsók egy órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől.

13 Ő pedig így felelt egyiküknek: Barátom, nem bánok veled igazságtalanul: Nem egy dénárban egyeztél-e meg velem?

14 Vedd, ami a tied, és menj el. Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked.

15 Hát nem szabad-e nekem azt tennem a javaimmal, amit akarok? Vagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok?

16 Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Corinthians%2013:4-14:5;%20%20%20Matthew%2020:1-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

“…
Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. ….”

Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok

Igazság Könyve:
2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta,érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság,az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

Keresztes Imahadjárat 8. imája

A Gyónás

Keresztes Imahadjárat 12. imája

Ima a büszkeség bűnének elkerüléséért

Keresztes Imahadjárat 24. imája

Ima a megbánt bűnök után járó büntetés teljes elengedésének nagy ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 88. imája

Ima a lelkekért a Nagyfigyelmeztetés után

Keresztes Imahadjárat 133. imája

Hívó kiáltás, hogy visszatérjünk Istenhez

Keresztes Imahadjárat 152. imája

Segíts nekem tehetetlenségem órájában”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-2-nap-kedd

———-
Igaz élet Istenben:

Én támasztom fel a szeleket és én kavarom fel a tengereket

2011. április 14.

Ha az Úr nem építi újjá a Házát,

hiába fáradoznak az építők?

Én azonban bízom Ígéretedben,

és minden elszenvedett nehézségünk

szolgálja a Te dicsőségedet!

Vassulám, kedvesem, ajkam az Igazságot, csakis az Igazságot hirdeti. Amikor erre a munkára jelöltelek, nem töltöttem-e meg a szádat felkenő olajjal? Nem töltöttem-e meg a világot gyümölccsel?  Nem támasztottam fel a halottat?

Azt mondtam: „Feltámasztom a holttesteket és a kísértetek földje új életre kel bennem. Ne törődj vele, hogy dühödten és igazságtalanul rontanak rád. Szétesőben van már a föld és a föld valamennyi lakója drágán megfizet majd bűneiért.  A szenvedés és nyomorúság, ami a keletre vár, fel fogja emészteni büszkeségüket és bűneiket. Egy hurrikán erejű heves szélroham el fogja égetni ezeket. Meg fognak lakolni minden egyes bűnükért és megtanulnak egységben élni.

Én támasztom fel a szeleket és én kavarom fel a tengereket úgy, hogy vizük hatalmas morajló hullámokat verjen. Vassula, hadd mondjak neked valamit: Te az én gyönyörűségem és áldozatom vagy, mert kiszolgáltattalak azoknak, akik nagy hangon beszélnek ugyan a doxológiákról, de ezeket nem veszik komolyan. Palotáikból, ahol élnek, könyörtelen ítélet hallatszott, nem ragyog az igazság fénye sem a szemükben, sem a szívükben. De eljön az a nap, amikor olyan bűntudat fogja gyötörni őket, amilyet születésüktől fogva nem tapasztaltak még.

Azt hiszed, gyermekem, nem voltam ott, amikor határtalan gőggel és ijesztően szikrázó szemekkel lerombolták bő gyümölcstermést hozó szőlőmet? És az ajándékomat, melyet én magam formáltam és bíztam meg? Önteltség! Romlott és haragba belebetegetett nemzedék! Milyen találóan beszélt a Szentlélek, amikor Izaiás által azt mondta:

„Menj, és mondd ennek a népnek ’Hallván halljatok, de ne értsetek, és látván lássatok, de ne ismerjetek! Tedd hájassá e nép szívét, fülét tedd süketté, és szemét ragaszd le, hogy ne lásson szemével, és szívével ne értsen, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon!’”

Értsd meg hát, hogy a megváltás, mely tőlem származik, az egyszerű szívűekre, a nyomorultakra, a társadalom által megvetettekre, az alázatosakra árad ki, hogy megbüntessem a hatalmasokat és a büszkéket. A te vádlóid az én vádlóim! A te támadóid az én támadóim!
Source: http://ichtys.hu/index.php/96-2011-04-14-en-tamasztom-fel-a

…”

———-
Római katolikus:
2020-08-04

18. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
A választott nép meglakol bűneiért, de az irgalmas Isten szabadítót küld népének.
Az Úr ezt a szózatot intézte Jeremiáshoz: Így szól az Úr, a választott nép Istene; írd le hozzád intézett igéimet
egy könyvbe!
Ezt mondja az Úr: Bizony, gyógyíthatatlan a sebed, halálos a sérülésed.
Nincs, aki bekötözne, és gyógyulást hozna neked.
Szeretőid nem gondolnak reád, feléd sem néznek most, hogy elborít a sok csapás.
Fenyítésem nagy és kegyetlen, mert oly súlyosak bűneid. Sújtottalak, mert nagyok voltak gonoszságaid.
Miért kiáltozol romlásod miatt?
Bizony, gyógyíthatatlan a
fájdalmad!
Így kellett
megtorolnom bűneidet, gonoszságodat.
Majd így folytatta az Úr: Én helyreállítom Jákob sátrait, megkönyörülök házain, és újraépítik romjaiból a várost, és a palota is a maga helyén áll majd.
Dicséret hangzik onnan, örvendezők dala zeng.
Már nem kisebbé, inkább nagyobbá teszem, nem megalázom, inkább fölemelem népemet. Fiai dicsők lesznek, mint egykoron; gyülekezetük szilárdan fennmarad színem előtt, sanyargatóikat pedig megfenyítem.
Vezér származik majd belőlük és fejedelem közülük.
Színem elé engedem, úgyhogy elém járulhat.
Mert ki merné életét kockáztatni, hogy elém járuljon! – mondja az Úr. Így ti az én népemmé lesztek, és én a ti Istenetek leszek!
Ez az Isten igéje.

Jer 30,1-2.12-15.18-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Felépíti az Úr Siont, * és megjelenik dicsőségben. (17. vers. – 5. tónus)
Előénekes: A te nevedet, Uram, a nemzetek majd félve tisztelik, * és a föld minden királya vallja dicsőséged,
mert felépíti az Úr Sion városát, * és megjelenik dicsőségben.
Meghallgatja a szegények imáját, * nem veti meg kérésüket.
Hívek: Felépíti az Úr Siont, * és megjelenik dicsőségben.
E: Az eljövendő nemzedéknek írják le mindezt, * a születendő nép is az Urat magasztalja.
Fölséges szentélyéből Isten letekint, * az Úr a mennyből földünkre rátekintett,
hogy meghallja a rabok sóhaját, * és a halál fiait megmentse fogságukból.
H: Felépíti az Úr Siont, * és megjelenik dicsőségben.
E: Itt lakhatnak szolgáid fiai, * és biztonságban él ivadékuk színed előtt,
hogy az Úr nevét hirdessék Sionban, * és Jeruzsálemben dicsőségét,
amikor egybegyűlnek ott a népek, * és az országok, hogy az Úrnak szolgáljanak.
H: Felépíti az Úr Siont, * és megjelenik dicsőségben.
Zsolt 101,16-18.19-21.29 és 22-23

ALLELUJA
Mester, te vagy az Isten Fia, * te vagy Izrael királya. Jn 1,49b – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus a vízen járva tanúságot tesz isteni hatalmáról.
Amikor (a kenyérszaporítás után) mindnyájan ettek és jóllaktak, Jézus mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak csónakba, menjenek át előtte a túlsó partra, miközben ő elbocsátja a tömeget. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, és ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a
víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!” Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?”
Amikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: „Te valóban az Isten Fia vagy!” Akkor átkeltek a tavon, és Genezáret földjénél értek partot. Annak a helynek a lakói felismerték Jézust, hírét vitték az egész környéken. Eléje hoztak minden beteget, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. És akik csak hozzáértek, mind
meggyógyultak.
Ezek az evangélium igéi.

Vagy tetszés szerint – különösen az „A” évben, amikor az előbbi evangéliumot hétfőn olvastuk:

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus szemében egyedül a belső, az erkölcsi tisztaság számít.
Egy alkalommal Jeruzsálemből farizeusok és írástudók jöttek Jézushoz. Megkérdezték tőle: „Miért szegik meg tanítványaid az ősök hagyományát? Evés előtt ugyanis nem mosnak kezet.” Jézus erre magához hívta a népet, és így szólt: „Halljátok és értsétek meg: Nem az teszi az embert tisztátalanná, ami a szájába kerül, hanem ami a szájából kijön, az teszi tisztátalanná.”
Ekkor hozzáléptek tanítványai, és így szóltak: „Tudod, hogy a farizeusok megütköztek szavaidon?” Jézus ezt válaszolta: „Tövestől kitépik mindazt a növényt, amelyet nem mennyei Atyám ültetett. Hagyjátok őket! Vak létükre vakok vezetői ők. Ha pedig vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 14,22-36 vagy Mt 15,1-2.10-14″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-08-04

————
Ortodox (Görög keleti): 

Krisztus teste és tagjai

12 Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is.

13 Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.

14 Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból.

15 Ha ezt mondaná a láb: “Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e?

16 És ha ezt mondaná a fül: “Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e?

17 Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás?

18 Márpedig az Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta.

19 Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test?

20 Így bár sok a tag, mégis egy a test.

21 Nem mondhatja a szem a kéznek: “Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábaknak: “Nincs rátok szükségem!”

22 Ellenkezőleg: a test gyengébbnek látszó részei nagyonis szükségesek,

23 és amelyeket a test tisztességtelen részeinek tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség nélkül valók, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek:

24 az ékeseknek azonban nincs erre szükségük. Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva,

25 hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok.

26 És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi.

———————–

18 Bizony, mondom néktek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is.

19 Bizony, mondom néktek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám.

20 Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.”

A gonosz szolga

21 Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: “Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?”

22 Jézus így válaszolt: “Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1+Corinthians+12%3A12-26%3B+++++Matthew+18%3A18-22%2C+19%3A1-2%2C+13-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/08/04

—–

Az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

Keresztes Imahadjárat 1. imája

Ajándékom Jézusnak a lelkek megmentéséért

Keresztes Imahadjárat 9. imája

A szenvedés felajánlása, mint ajándék

Keresztes Imahadjárat 16. imája

Segítségül, hogy a lelkek erősek maradhassanak az Irgalmasság nagy eseménye alatt

Keresztes Imahadjárat 35. imája

Ima a lelkekért, hogy beléphessenek a Paradicsomba

Keresztes Imahadjárat 55. imája

Ima a Nagyfigyelmeztetésre való felkészüléshez”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-1-nap-hetfo

———-
Igaz élet Istenben:

“Mindenki, aki Bennem lakik, az Egyházamhoz tartozik
2007. február 8.
 
———-
Római katolikus:

2020-08-03

18. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
A hamis prófétákat, akik hazugsággal áltatják a népet, megbünteti Isten.
Szedekiásnak, Júda királyának uralkodása kezdetén történt.
A negyedik év ötödik havában előállt Hananiás, a gábaoni próféta, Ázur fia, és így beszélt a (jeruzsálemi) templomban a papok és a nép előtt: „Így szól a Seregek Ura, a választott nép Istene: A babiloni király rabigáját összetöröm, két év múlva visszahozatom az Isten háza edényeit, amelyeket Nabukodonozor innen Babilonba vitetett.
És visszahozom Jekoniást, Júda királyát, Joákim fiát Júda összes száműzötteivel együtt, akik elkerültek Babilonba – ezt mondja az Úr –, mert Babilon királyának jármát összetöröm.” Hananiás szavára Jeremiás így beszélt a papok és az egész nép előtt, akik az Úr házában álltak: „Úgy legyen! Bárcsak ezt adná meg az Úr!
Bárcsak teljesítené szavaidat, amelyekkel azt jövendölted, hogy visszakerülnek az Úr templomának szent edényei, és visszatérnek Babilonból népünk száműzöttei!
De halld most az én igémet is, amelyet füled hallatára mondok most az egész nép előtt: Azok a próféták, akik előttem és előtted voltak, ősidőktől fogva harcokról, nyomorról és járványos betegségekről jövendöltek sok ország és nagy birodalmak ellen.
Arról a prófétáról, aki békességet jövendöl, csak akkor derül ki, hogy valóban az Úr küldte őt, ha szava beteljesedik.”
Hananiás próféta erre levette Jeremiás nyakáról az igát, és összetörte azt.
Majd Hananiás így szólt az egész nép előtt: „Ezt mondja az Úr: Két esztendő múlva így töröm le Nabukodonozornak, Babilon királyának igáját minden nép nyakáról.”
Ezután Jeremiás próféta eltávozott onnan.
Miután Hananiás próféta összetörte az igát, amelyet levett Jeremiás próféta nyakáról, Jeremiáshoz ismét szólt az Úr: Menj, és mondd meg Hananiásnak: „Így szól most az Úr: Te széttörted a faigát, most készíts helyette vasigát!
Mert így szól a Seregek Ura, Izrael Istene: Vasigát rakok ugyanis mindezeknek a nemzeteknek nyakára, hogy mind a babiloni királyt szolgálják; azonfelül a föld vadjait is neki adom.” Hananiás prófétához így szólt még Jeremiás próféta: „Figyelj, Hananiás, téged nem is küldött az Úr!
A népet mégis rávetted, hogy higgye el hazug szavadat.
Ezért így szól az Úr:
Eltöröllek téged a föld színéről, meghalsz még ebben az évben, mert vakmerően az Úr ellen jövendöltél.”
Az év hetedik hónapjában meg is halt Hananiás.

Ez az Isten igéje.
Jer 28,1-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Igazságaidra oktass engem, * én Uram, Istenem! (68b. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Tarts távol a hazugok útjától, * jóságodban add nekem törvényedet.
Fogyni ne hagyd számból a hűség szavát, * ítéleteidben van reményem.
Hívek: Igazságaidra oktass engem, * én Uram, Istenem!
E: Jöjjenek hozzám, akik félnek téged, * akik intelmeidet ismerik.
Jó és tiszta szívvel hadd járjak végzéseid szerint, * hogy soha meg ne szégyenüljek!
H: Igazságaidra oktass engem, * én Uram, Istenem!
E: Lesnek rám a gonoszok, hogy elveszítsenek, * de én megértettem végzéseidet.
Meghozott ítéleteidtől sosem hajlok el, * te magad tanítottál rájuk.
H: Igazságaidra oktass engem, * én Uram, Istenem!
Zsolt 118,29.43.79.80.95.102

ALLELUJA
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézust könyörületre indítja az emberek lelki és testi ínsége.
Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János haláláról, csónakba szállt, és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül. De az emberek megtudták, és a városokból gyalogszerrel utána indultak.
Amikor kiszállt a hajóból, már nagy tömeget látott ott. Megesett rajtuk a szíve, és meggyógyította betegeiket.
Amint beesteledett, tanítványai odamentek hozzá, és figyelmeztették: „Elhagyatott ez a hely, és az idő is már későre jár. Bocsásd el a tömeget, hadd menjenek a falvakba, hogy élelmiszert szerezzenek maguknak.” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” Ők ezt felelték: „Nincs másunk itt, csak öt kenyerünk és két halunk.” Mire ő ezt mondta: „Hozzátok ide!”
Miután megparancsolta, hogy a tömeget telepítsék le a fűre, fogta az öt kenyeret és a két halat, szemét az égre emelve áldást mondott, azután megtörte a kenyereket, és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig az embereknek.
Mindannyian ettek, és jól is laktak. Végül tizenkét kosár lett tele a kenyérmaradékokkal. Pedig mintegy ötezer férfi evett, nem számítva a nőket és a gyermekeket.
Ezek az evangélium igéi.

(Az előző evangéliumot „A” évben már vasárnap olvastuk. Ma ezért Mt 14,22-36-ot olvassuk helyette).
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus szemében egyedül a belső, az erkölcsi tisztaság számít.
Egy alkalommal Jeruzsálemből farizeusok és írástudók jöttek Jézushoz. Megkérdezték tőle: „Miért szegik meg tanítványaid az ősök hagyományát? Evés előtt ugyanis nem mosnak kezet.” Jézus erre magához hívta a népet, és így szólt: „Halljátok és értsétek meg: Nem az teszi az embert tisztátalanná, ami a szájába kerül, hanem ami a szájából kijön, az teszi tisztátalanná.”
Ekkor hozzáléptek tanítványai, és így szóltak: „Tudod, hogy a farizeusok megütköztek szavaidon?” Jézus ezt válaszolta: „Tövestől kitépik mindazt a növényt, amelyet nem mennyei Atyám ültetett. Hagyjátok őket! Vak létükre vakok vezetői ők. Ha pedig vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 14,13-21″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-08-03

————
Ortodox (Görög keleti): 

31 Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá.

32 De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk.

33 Azért tehát, testvéreim, ha evésre egybegyűltök, várjátok meg egymást.

34 És ha valaki éhes, otthon egyék, hogy ne ítéletre jöjjetek össze. A többiről majd akkor rendelkezem, ha hozzátok érkezem.

A kegyelmi ajándékok sokfélesége és a Lélek egysége

12.1 A lelki ajándékokra nézve pedig, testvéreim, nem szeretném, ha tudatlanok lennétek.

Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, ellenállhatatlanul vitt és sodort valami benneteket a néma bálványokhoz.

Ezért tudtotokra adom, hogy senki sem mondja: “Jézus átkozott”, aki Isten Lelke által szól; és senki sem mondhatja: “Jézus Úr”, csakis a Szentlélek által.

A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz.

Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz.

És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz.

——————–

A kisgyermek példájaBotránkozás és botránkoztatás

18.1 Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: “Ki a nagyobb a mennyek országában?”

Jézus odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította,

és ezt mondta: “Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.

Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában.

És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be.

Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik.

Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükséges, hogy botránkozások történjenek, de jaj annak az embernek, aki megbotránkoztat.”

“Ha a kezed vagy lábad botránkoztat meg téged, vágd le, és dobd el magadtól: jobb neked ha csonkán vagy sántán mégy be az életre, mint ha két kézzel vagy két lábbal vettetel az örök tűzre.

Ha pedig a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki, és dobd el magadtól: jobb neked, ha félszemmel mégy be az életre, mint ha két szemmel vettetel a gyehenna tüzére.”

10 “Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát.”

Az eltévedt juh

11 (“Mert az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett.)”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1+Corinthians+11%3A31-12%3A6%3B+++++Matthew+18%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

Az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

25 Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária.

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.  

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

Keresztes Imahadjárat 46. imája

Szabadíts meg Engem a Sátán bilincseitől

Keresztes Imahadjárat 50. imája

Jézus segíts nekem, hogy megismerjelek

Keresztes Imahadjárat 54. imája

Ima az Atyához, a Harmadik Világháború hatásának enyhítésére

Keresztes Imahadjárat 76. imája

Az ateisták imája

Keresztes Imahadjárat 84. imája

Ima, hogy megvilágosodjon az elithez tartozók lelke, akik a világot uralják.”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-13-nap-szombat

———-
Igaz élet Istenben:

Én valóban uralmam alatt tartok minden helyzetet2011. április 27.Az Én békémet adom neked.Emlékezz Szavaimra: Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya.

Tudtam, hogy mindig meg fogsz hallani engem, amikor hívlak, és hogy kegyelmem által dicsőíteni fogsz, miképpen Atyámat is dicsőíteni fogod. Ma ismét üldözőbe veszik1 az Utat, még akkor is, amikor hátrahagyom illatomat ott, ahol vannak. Farkasokként szaggatják Testemet. A nevemben tett csodák már nem számítanak nekik. Semmibe veszik őket. De mondom neked Vassula: ne bátortalanodj el, mert a neked adományozott ajándéknak mindig is meg volt és meg is lesz a célja és eredménye. Maradj hűséges, és emlékeztesd a világot arra, hogy mindenkinek joga és lehetősége van, hogy ha akarja, közel legyen a Szívemhez, élvezze barátságomat, bizalmas kapcsolatban éljen velem.
Source: http://ichtys.hu/index.php/94-2011-aprilis-27

…”

———-
Római katolikus:

2020-08-01

17. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Az Úr nem hagyja el a bajban azt, aki hűségesen jár el küldetésében.
A választott nép papjai és álprófétái így szóltak a főemberekhez és az egész néphez: „Ez az ember, Jeremiás halált érdemel; fületek hallatára ugyanis Jeruzsálem ellen jövendölt.”
Erre Jeremiás próféta így szólt a főemberek és a nép előtt: „Az Úr küldött engem, hogy jövendöljek háza ellen és a város ellen is, hogy elmondjam az ő igéit, amelyeket hallottatok. Változtassátok meg életmódotokat és tetteiteket!
Hallgassatok Uratok, Istenetek szavára, és akkor ő visszavonja sújtó kezét rólatok.
Én most a ti kezetekben vagyok: tegyétek velem azt, amit jónak és helyesnek láttok!
De fontoljátok meg, hogyha itt most megöltök engem, ártatlan vér száll a fejetekre és erre a városra meg lakóira.
Mert valóban az Úr küldött engem hozzátok, hogy mindezt elmondjam fületek hallatára.”
A főemberek és a nép így szóltak a papokhoz és az álprófétákhoz: „Ezt az embert nem ítélhetjük halálra, mert ő a Úrnak, a mi Istenünknek igéit mondta el nekünk.”
Áhikám, Sáfán fia is pártját fogta Jeremiásnak, és így nem került a nép kezére, hogy megöljék őt.
Ez az Isten igéje.

Jer 26,11-16.24

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: A kegyelem idején * hallgass meg, Istenem! (Vö. 14. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Emelj ki az iszapból, hogy el ne süllyedjek, † ragadj ki azok közül, akik gyűlölnek, * és a vizek mélységéből.
Ne borítson el a vizek hulláma: † és ne húzzon le a mélység, * ne záruljon be fölöttem a verem szája.
Hívek: A kegyelem idején * hallgass meg, Istenem!
E: Én azonban szegény vagyok, és szenvedek, * de szabadításod, Istenem, fölemel engem.
Énekszóval áldom Isten nevét, * dicsérettel magasztalom őt.
H: A kegyelem idején * hallgass meg, Istenem!
E: Az alázatosak látják ezt, és örülnek. * Keressétek Istent, és szívetek újra éled,
mert az Úr meghallgat minden szegényt, * és foglyait nem hagyja magukra.
H: A kegyelem idején * hallgass meg, Istenem!
Zsolt 68,15-16.30-31.33-34

ALLELUJA
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,10 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Keresztelő János vértanúsága.
Amikor Heródes Antipász, a negyedes fejedelem meghallotta a Jézusról szóló híreket, azt mondta szolgáinak: „Ez Keresztelő János: ő támadt fel a halálból, azért van ilyen
csodatevő ereje.”
Heródes ugyanis annak idején elfogatta Jánost, bilincsbe verette és börtönbe vetette Heródiás miatt, aki fivérének, Fülöpnek a felesége volt. János ugyanis figyelmeztette: „Nem szabad őt feleségül venned!” Heródes emiatt ki akarta végeztetni Jánost, de félt a néptől, mert prófétának tartották őt.
Amikor Heródesnek születésnapja volt, Heródiás leánya a vendégek előtt táncolt. Ez nagyon megtetszett Heródesnek, ezért esküvel ígérte, hogy bármit is kér, megadja neki. A leány, mivel anyja már előre kioktatta, így szólt: „Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” Erre a király elszomorodott, de esküje és a jelenlevő vendégek miatt megparancsolta, hogy adják oda neki (Keresztelő János fejét).
Erre elküldvén
lefejeztette Jánost a börtönben. Fejét elhozták egy tálon, és odaadták a leánynak; ő meg elvitte anyjának.
Akkor János tanítványai eljöttek, elvitték a holttestet, és eltemették. Majd felkeresték Jézust, és mindezt hírül adták neki.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 14,1-12″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-08-01

————
Ortodox (Görög keleti): 

A kereszt igéje Isten hatalma

18 Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.

19 Mert meg van írva: “Elvesztem a bölcsek bölcsességét, és az értelmesek értelmét elvetem.”

20 Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét?

21 Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket.

22 És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek,

23 mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság,

24 de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt, az Isten ereje és az Isten bölcsessége.

————————-

Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: “Feszítsd meg, feszítsd meg!” Pilátus pedig ezt mondta nekik: “Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek.”

A zsidók így válaszoltak neki: “Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát.”

Amikor Pilátus ezt meghallotta, még nagyobb félelem szállta meg.

Ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézust: “Honnan való vagy te?” De Jézus nem felelt neki.

10 Pilátus ekkor így szólt hozzá: “Nekem nem felelsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek?”

11 Jézus így válaszolt: “Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked: ezért annak, aki engem átadott neked, nagyobb a bűne.”

——————————

13 Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust az épület elé, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Kövezett-udvarnak, héberül pedig Gabbatának neveztek.

14 A húsvétra való előkészület napja volt, délfelé járt az idő. Pilátus így szólt a zsidókhoz: “Íme, a ti királyotok!”

15 Azok pedig felkiáltottak: “Vidd el, vidd el, feszítsd meg!” Pilátus ezt mondta nekik: “A ti királyotokat feszítsem meg?” A főpapok így válaszoltak: “Nem királyunk van, hanem császárunk!”

16 Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék.

Jézus megfeszítése

16 Átvették tehát Jézust,

17 ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek.

18 Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust.

19 Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.

20 A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust.

——————————–

25 Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária.

26 Amikor Jézus meglátta ott állni anyját, és azt a tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: “Asszony, íme, a te fiad!”

27 Azután így szólt a tanítványhoz: “Íme, a te anyád!” És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.

Jézus halála

28 Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: “Szomjazom.”

———————————-

30 Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: “Elvégeztetett!” És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.

31 Mivel péntek volt, a zsidók nem akarták, hogy a testek szombaton a kereszten maradjanak; az a szombat ugyanis nagy nap volt. Arra kérték tehát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket.

32 Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját.

33 Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el,

34 hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki.

35 Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek.

————————————-

…”
—–
 
———————-
Tóra:

12 Ha engedelmeskedtek, és ezekhez igazodva éltek, akkor Istenünk, az Örökkévaló is megtartja veletek kötött szövetségét, és hűséges szeretettel bánik veletek aszerint, ahogy azt esküvel megígérte őseinknek. 13 Igen, akkor az Örökkévaló szeretni fog, megáld és megsokasít titeket. Megáldja gyermekeiteket és földetek termését: a búzát, a bort és az olívaolajat. Megszaporítja háziállataitokat is azon a földön, amely felől megesküdött őseiteknek, hogy nektek fogja adni.

14 Bizony, minden más nemzetnél áldottabbak lesztek! Nem lesz közöttetek gyermektelen egyetlen férfi vagy nő sem. Állataitok között sem lesz meddő. 15 Az Örökkévaló távol tart tőletek mindenféle betegséget. Egyet sem bocsát rátok azokból a szörnyű csapásokból és betegségekből, amelyeket Egyiptomban megismertetek — sőt, inkább ellenségeiteket sújtja majd azokkal.

16 Azokat a nemzeteket, amelyeket Istenünk, az Örökkévaló kiszolgáltat nektek, teljesen pusztítsátok el! Ne könyörüljetek rajtuk, ne imádjátok isteneiket, mert az csapdává lenne számotokra!

Romboljátok le a bálványokat!

17 De ha mégis úgy gondolnátok, hogy azok a nemzetek erősebbek nálatok, és kétségeitek támadnának, hogy hogyan űzhetnétek el őket, 18 jusson eszetekbe, hogyan bánt el Istenünk, az Örökkévaló egész Egyiptommal és a fáraóval! Ne féljetek hát azoktól a népektől! 19 Emlékezzetek a súlyos egyiptomi csapásokra, a jelekre és csodákra, az Örökkévaló hatalmának nagy megnyilvánulásaira, amelyek által kihozott bennünket Egyiptomból! Ugyanígy fog elbánni az Örökkévaló a többi nemzettel is — ne félj hát tőlük!

20 Sőt, Istenünk, az Örökkévaló még azokra az ellenségeitekre is rettenetes félelmet[a] bocsát, akik elmenekülnek és elrejtőznek előletek, és őket is elpusztítja. 21 Ne rémüljetek hát meg tőlük, mert velünk van Istenünk, az Örökkévaló, a nagy és rettenetes Isten! 22 Bizony, kipusztítja az Örökkévaló azokat a nemzeteket előletek, de csak fokozatosan. Nem űzheted el mindet egyszerre, mert akkor túlságosan elszaporodnának a vadállatok erdőn-mezőn. 23 Kiszolgáltatja neked azokat a nemzeteket, és végleg eltörli őket: kipusztítjátok őket mind egy szálig. 24 Királyaikat is kezetekbe adja, s még emlékezetüket is eltörlitek a földről. Senki nem tud ellenállni nektek — mindegyiket végleg kipusztítjátok.

25 Akkor teljesen romboljátok le isteneik bálványait, és égessétek el azokat! Ne kívánjátok meg a bálványszobrokon lévő aranyat, ezüstöt — ne zsákmányoljátok magatoknak még azt se, különben még csapdába ejtenének benneteket! Utálatosak és gyűlöletesek azok a bálványok Istenünk, az Örökkévaló számára mindenestül! 26 Azokat a bálványokat semmi szín alatt ne vigyétek be házaitokba, különben ti is átok alá kerültök, mint azok a népek! Teljes szívetekből utáljátok őket, mert átkozottak és gyűlöletesek! Maradjatok távol tőlük!

Emlékezzetek a pusztai vándorlásra!

…..

….”

14 Sion így panaszkodik:
Elfelejtett már engem az Örökkévaló,
    nem törődik velem Uram!”

15 „Hát elfelejtheti-e gyermekét az anya?
    Szeretett fiacskájával ne törődne?
De még ha el is felejtené
    — ezt feleli az Örökkévaló —,
én terólad soha meg nem feledkezem!
16 Lásd, Sion, tenyerembe véstem[a] képedet[b],
    szüntelen szemem előtt tartalak.
17 Fiaid sietve visszatérnek hozzád,
    pusztítóid és rombolóid pedig elvonulnak.
18 Emeld föl tekinteted,
    nézz körül, és lásd meg:
fiaid mindannyian összegyűlnek,
    hozzád sietnek!”
Életemre mondom
    — szól az Örökkévaló —,
úgy fognak téged ékesíteni, Sion,
    mint ékszerek a
menyasszonyt!
Bizony, gyermekeid lesznek ékességeid!

19 Elpusztított földjeid, városaid romjai,
    és a letarolt vidékek
hamarosan szűknek bizonyulnak,
    mikor fiaid hazatérnek.
Pusztítóid pedig messzire távoznak.

20 Gyermekeid, akiket sirattál,
    ezt mondják majd neked:
„Szűk ez a hely,
    adj nekünk tágasabb tért,
    bővebb lakóhelyet!”
21 Te pedig ezt gondolod, Sion:
    „Ki szülte ezeket a gyermekeket?
Hiszen én meddő voltam,
    magányos és gyermektelen,
    száműzött és bolyongó!
Ki nevelte fel őket,
    mikor elhagyott voltam?
Honnan jöttek hát ezek?”

22 Ezt mondja az Örökkévaló Isten:
„Nézd! Kezemmel intek a nemzeteknek,
    zászlómmal jelt adok a népeknek,
hogy ölükben hozzák vissza fiaidat,
    vállukon hordozzák leányaidat.
23 A nemzetek királyai viselnek gondot rájuk,
    és királynék dajkálják gyermekeidet.
Előtted földre borulnak,
    és a port nyalják lábadnál,
hogy megtudd:
    én vagyok az Örökkévaló!
Akik bennem bíznak,
    nem csalódnak soha.”

24 Elvehetik-e zsákmányát az erős harcostól?
    Kiszabadulhatnak-e a kegyetlen börtönéből hadifoglyai?
25 „Bizony, megszabadulnak az erős foglyai,
    s a kegyetlen kezéből is kiveszik zsákmányát!
Mert én harcolok ellenségeiddel
    — mondja az Örökkévaló —,
    és megszabadítom fiaidat, Sion!
26 Ellenségeid egymást falják fel,
    és saját vérüktől,
    mint édes bortól, megrészegednek!
Igen, én teszem ezt,
    hogy mindenki megtudja:
Én vagyok az Örökkévaló,
    Szabadítód és Megváltód,
Jákób erős Istene!”

Mikor hívtalak titeket, miért nem válaszolt senki?

50.1 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Hol van anyátok válólevele,[c]
    amellyel elbocsátottam őt?
Kinek voltam én adósa,
    hogy törlesztésül titeket eladtalak volna?
Bizony, bűneitek miatt adtak el titeket,
    és vétkeitek miatt taszították el anyátokat!
Mikor hazajöttem, mint apa a családjához,
    hol voltatok?
Mikor szólítottalak titeket,
    miért nem válaszolt senki?
Talán oly rövid a kezem,
    hogy nem tudlak megszabadítani?
Vajon nincs elég erőm,
    titeket megmenteni?
Hiszen egy szavamra kiszárad a tenger,
    s a folyók helye sivataggá változik!
Elpusztulnak bennük a halak,
    és tetemük megbüdösödik.
Ha szólok, az ég sötétbe borul,
    gyászruhát borítok rá egyetlen szavammal.”

Az Örökkévaló szolgája

Az Örökkévaló Isten tanított meg bölcsen szólni,
    hogy szavammal fölemeljem a megfáradtakat.
Fölkelt reggelente, mint tanítványát,
    kora hajnalban fölébreszt,
    hogy figyeljek rá.
Az Örökkévaló Isten nyitotta meg fülemet,
    én pedig hallgattam rá,
    és engedelmeskedtem.
Nem fordultam vissza soha.
Kiszolgáltattam magam azoknak,
    akik megvertek,
ellenkezés nélkül tűrtem,
    hogy szakállam tépjék,
nem bújtam el gyalázkodásuk
    és köpködésük elől.
De nem maradok szégyenben,
    mert az Örökkévaló Isten megsegít engem.
Sziklaszilárdan eltökéltem magam,
    mert tudom, hogy benne nem csalódom.
Hiszen ő közel van hozzám,
    és igazol engem!
    Ugyan ki fog perbe szállni ellenem?
Álljon elő, ha mer,
    hadd lássam, ki az?
Lépjen hozzám ellenfelem!
Nézzétek! Az Örökkévaló Isten maga áll mellettem,
    kicsoda ítélhet el engem?
Mint molyrágta ócska ruha,
    úgy jár ellenfelem:
    szétmállik és megsemmisül.

10 Ki az közületek,
    aki féli és tiszteli az Örökkévalót?
Hallgasson hát az ő szolgájának szavára,
    és engedelmeskedjen neki!
Ha ösvényetek sötét,
    és nincs világosságotok,
bízzatok az Örökkévalóban,
    és támaszkodjatok Istenetekre!
11 De ti, akik tüzet szítotok,
    és tüzes nyilakkal fegyverkeztek föl,
hogy másokat megrontsatok,
    magatok kerültök a lángok közé,
megéget benneteket a tűz,
    amelyet gyújtottatok!
Kezemből ér ez utol titeket,
    s kínok között kell hevernetek.

Nézzetek Ábrahámra!

51 „Figyeljetek rám,
    akik kívánjátok az igazságosságot,
    akik az Örökkévalót keresitek!
Nézzetek Ábrahámra, ősapátokra,
    a sziklára, amelyből kihasítottak titeket!
Nézzetek Sárára, aki benneteket világra hozott,
    a kőfejtőre,[d] melyből származtatok!
Ábrahám egymaga volt, amikor elhívtam,
    de megáldottam, és utódait
megszaporítottam.
Bizony, helyreállítja az Örökkévaló Siont,
    romjaiból újra felépíti,
elpusztult földjét olyanná teszi,
    mint az
Éden,
kopár pusztájából az Örökkévaló kertje lesz,
    öröm szava hangzik ott,
dicséret és hálaének hallatszik benne.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+49%3A14+-+51%3A3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——————-

https://www.hebcal.com/sedrot/eikev

“… A Paradicsom, melyet Atyám az ő gyermekeinek teremtett, végül vissza lesz nekik szolgáltatva a maga eredeti dicsőségében “

https://masodikeljovetel.hu/paradicsom-melyet-atyam-az-o-gyermekeinek-teremtett-vegul-vissza-lesz-nekik-szolgaltatva-maga

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte

Igazság Könyve:
2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám,nem fognak meghalni soha.Mert az övék lesz az Új Királyság,az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

Keresztes Imahadjárat 28. imája

Ima Isten minden Keresztény Egyházának egyesítésére

Keresztes Imahadjárat 38. imája

Ima Benedek pápáért és a szent papokért

Keresztes Imahadjárat 70. imája

Ima a Klérusért, hogy állhatatosak és hűségesek maradjanak Isten Szent Szavához

Keresztes Imahadjárat 82. imája

A Maradék egyház győzelméért

Keresztes Imahadjárat 100. imája

A Kereszténység túléléséért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-12-nap-pentek

———-
Igaz élet Istenben:

“A Lelkem sok lelket megvilágosít majd, mint a Nap
2014. november 25.
 
———-
Római katolikus:
2020-07-31

17. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Fenyegető jövendölései miatt meg akarja ölni Jeremiást a papság és a nép.
Jojakimnak, Jozia fiának, Júda királyának uralkodása kezdetén ezt a szózatot intézte az Úr Jeremiáshoz: „Ezt mondja az Úr: Állj oda az Úr házának udvarába, és azokat a szavakat mind, amelyeknek a hirdetésére parancsot adtam neked, hirdesd Júda városai lakóinak, akik imádkozni jönnek az Úr házába.
Ne hallgass el egyetlen szót sem!

Hátha szót fogadnak, és megtérnek
gonosz útjaikról.
Akkor én is visszavonom azt a veszedelmet, amelyet rájuk akarok hozni tetteik
gonoszsága miatt.
Így beszélj hozzájuk: Ezt mondja az Úr: Ha
nem hallgattok rám, és nem jártok törvényeim szerint, amelyeket elétek tártam, és nem figyeltek szolgáimnak, a prófétáknak szavára, akiket én folyton-folyvást küldtem hozzátok, de ti soha nem hallgattatok rájuk, akkor ezt a templomot Silóhoz teszem hasonlóvá, ezt a várost pedig gyalázni fogja a föld összes nemzete.”
A papok, az álpróféták és az egész nép hallotta, amint Jeremiás elmondta ezt a beszédet az Úr házának udvarán. Amikor tehát Jeremiás mind elmondta, amit az Úr parancsára el kellett mondania az egész népnek, a papok és az álpróféták megragadták, és így szóltak: „
Halállal kell lakolnod!
Miért jövendöltél az Úr nevében így: »Ez a templom Siló hegyéhez lesz hasonlóvá,
ez a város meg úgy elpusztul, hogy lakója sem marad!«?”
Erre az Úr házában az egész nép egybegyűlt Jeremiás ellen.
Ez az Isten igéje.

Jer 26,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Uram, hallgass meg engem * nagy irgalmasságod szerint! (14c. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Hajam szálánál is többen vannak, * akik ok nélkül gyűlölnek engem.
Üldözőim, gonosz ellenségeim nagy erőre kaptak, * amit el sem vettem, azt kell megfizetnem.
Hívek: Uram, hallgass meg engem * nagy irgalmasságod szerint!
E: A gyalázatot érted viselem, * arcomat érted borítja szégyen.
Testvéreim előtt idegenné lettem, * anyám fiai sem ismernek reám.
A házadért való buzgóság emészt engem, * rám hull a gyalázat, ha téged gyaláznak.
H: Uram, hallgass meg engem * nagy irgalmasságod szerint!
E: Hozzád imádkozom, Uram, * hallgass meg kegyelmed idején, Istenem.
Mérhetetlen jóságodban hallgass meg, * hűséged szerint segíts rajtam.
H: Uram, hallgass meg engem * nagy irgalmasságod szerint!
Zsolt 68,5.8-10.14

ALLELUJA
Az Úr igéje örökké megmarad, * ez az a tanítás, amelyet hirdettek nektek. 1Pét 1,25 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A názáretiek hitetlen magatartása Jézussal szemben.
Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában.
Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és
csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? És nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?” És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.”
Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok
csodát.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13,54-58″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-07-31

————
Ortodox (Görög keleti): 

Mert nem a férfi van az asszonyból, hanem az asszony a férfiból.

Mert nem is a férfi teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiért.

10 Ezért tehát kötelessége az asszonynak, hogy méltóságának jelét viselje a fején, az angyalok miatt is.

11 De az Úrban nincs asszony férfi nélkül, sem férfi asszony nélkül.

12 Mert ahogyan az asszony a férfiból van, úgy a férfi is az asszony által van, mindkettő pedig Istentől van.

13 Ítéljétek meg magatokban: illik-e az asszonynak fedetlen fővel imádkozni az Istenhez?

14 Vajon maga a természet is nem arra tanít-e titeket, hogy szégyen, ha a férfi megnöveszti a haját,

15 az asszonynak ellenben ékesség, ha megnöveszti a haját, mert neki fátyolként adatott a haj.

16 Ha pedig valaki ebben a dologban vitatkozni akar: nekünk nincsen ilyen szokásunk, sem Isten gyülekezeteinek.

A gyülekezet összejövetele, az úrvacsora megbecsülése

17 Amikor a következőkre rátérek, nem dicsérhetlek titeket, mivel nem javatokra, hanem károtokra jöttök össze.

18 Mert először is azt hallom, hogy amikor összejöttök a gyülekezetben, szakadások vannak közöttetek, és ezt részben el is hiszem.

19 Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek.

20 Amikor tehát összejöttök egy helyre, nem lehet úrvacsorával élni,

21 mert az evésnél mindenki a saját vacsoráját veszi elő, és az egyik éhezik, a másik pedig megrészegedik.

22 Hát nincsen házatok, hogy ott egyetek és igyatok? Vagy megvetitek az Isten gyülekezetét, és megszégyenítitek azokat, akiknek nincsen? Mit mondjak erre? Dicsérjelek ezért titeket? Nem dicsérlek.

—————————

10 Erre megkérdezték tőle tanítványai: “Miért mondják akkor az írástudók, hogy Illésnek kell előbb eljönnie?”

11 Ő így válaszolt: “Illés valóban eljön, és helyreállít mindent.

12 Mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, hanem azt tették vele, amit csak akartak: így fog szenvedni tőlük az Emberfia is.”

13 Ekkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.

A holdkóros fiú meggyógyítása

14 Amikor a sokasághoz értek, odament hozzá egy ember, térdre borult előtte,

15 és ezt mondta: “Uram, könyörülj a fiamon, mert holdkóros, és nagyon szenved, mert gyakran esik a tűzbe, gyakran a vízbe is.

16 Elhoztam őt tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.”

17 Jézus erre így válaszolt: “Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt ide!”

18 Ekkor Jézus rákiáltott, és kiment abból az ördög, a gyermek pedig meggyógyult még abban az órában.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Corinthians%2011:8-22;%20%20%20Matthew%2017:10-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/07/31

—–

Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

Keresztes Imahadjárat 20. imája

Ima, mely segít megállítani az Antikrisztust abban, hogy elpusztítsa gyermekeimet.

Keresztes Imahadjárat 31. imája

A védelem imalánca

Keresztes Imahadjárat 42. imája

Böjti ima az Egy-világpénznem megakadályozására

Keresztes Imahadjárat 61. imája

Ima az Egy- Világ ellenőrzésének elhárításáért

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-10-nap-szerda

———-
Igaz élet Istenben:

———-
Római katolikus:

2020-07-29

17. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Megtérésre szólít fel az Úr, és szabadulást ígér.
A próféta panaszkodik a nehéz küldetés miatt: „Jaj, nekem, Uram! Anyám vajon azért szült engem, hogy az ellentmondás embere legyek az egész
ország számára? Én nem adtam kölcsönt senkinek, nekem sem kölcsönzött senki, mégis mindenki engem átkoz.
Ha szavaid elém kerültek, befogadtam őket, kedvem telt igédben, szívemnek öröme lett, mert a te nevedet viselem Uram, Seregek Istene!
Nem tartottam dicsőségemnek, hogy a tréfálkozók közé üljek! Magamra maradtam, mert kezed rám nehezedett, bánattal töltöttél el engem. Miért nem szűnik meg fájdalmam,
sebem miért nem akar meggyógyulni? Bizony, olyan lettél számomra, mint a csalóka nyári patak, amelynek vizére nem lehet számítani.”
Erre így válaszolt az Úr: „Ha visszatérsz hozzám, engedlek
visszatérni, és színem előtt állhatsz; és ha előhozod az értékest az értéktelenből, akkor mintegy az én szám leszel.
Nekik kell hozzád visszatérniük, te ne térj az ő útjukra semmiképp! Erős ércfallá teszlek ez előtt a nép előtt.
Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert én veled vagyok, hogy megmentselek és megszabadítsalak, – mondja az Úr.
Kiszabadítalak a
gonosztevők kezéből, és kimentelek a hatalmaskodók markából.”
Ez az Isten igéje.

Jer 15,10.16-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem. (17d. vers. – 7. b tónus)
Előénekes: Ellenségeimtől ments meg, Istenem, * támadóim ellen oltalmazz engem.
A gonosztevőktől ments meg engem, * a vérengző emberektől szabadíts meg.
Hívek: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
E: Mert íme, leselkednek életemre, † rám rontanak a hatalmasok, * pedig, Uram, bűn és vétek nincsen bennem.
H: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
E: Te vagy erősségem, terád figyelek, * erős váram te vagy, Istenem.
Szeretetével Istenem elém siet, * Isten megadja, hogy lenézzem ellenségem.
H: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
E: Én pedig hatalmadról énekelek, * már korán reggel örvendezem jóságodnak,
mert te lettél az én erős bástyám, * gyötrelmem napján az én menedékem.
H: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
E: Te vagy erősségem, rólad szól énekem, † te vagy, Istenem, az én erős váram, * az én jóságos Istenem!
H: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
Zsolt 58,2-3.4-5a.10-11.17.18

ALLELUJA
Barátaimnak mondalak titeket, mondja az Úr, * mert elmondtam nektek mindent, amit Atyámtól hallottam. Jn 15,15b – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Isten országa többet ér minden földi kincsnél.
Jézus egyszer ezt a két példabeszédet mondta tanítványainak:
Hasonló a mennyek
országa a földbe rejtett kincshez. Ha valaki megtalálja, újra elrejti azt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt a földet.
Hasonló a mennyek
országa a kereskedő emberhez, aki igazgyöngyöt keres. Amikor aztán egy nagyon értékes igazgyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 13,44-46″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-07-29

————
Ortodox (Görög keleti): 

12 Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!

13 Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.

Az úrvacsora és a bálványáldozat

14 Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást!

15 Úgy beszélek hozzátok, mint értelmes emberekhez: ítéljétek meg magatok, amit mondok.

16 Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e?

17 Mert egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk.

18 Nézzétek a test szerinti Izráelt! Akik az áldozatokat eszik, nincsenek-e közösségben az oltárral?

19 De mit mondok ezzel? Talán azt, hogy a bálványáldozat vagy a bálvány ér valamit?

20 Sőt inkább azt, hogy amit a pogányok áldoznak, azt ördögöknek áldozzák és nem Istennek: azt pedig nem szeretném, ha ti az ördögökkel lennétek közösségben.

21 Nem ihattok az Úr poharából is, meg az ördögök poharából is, nem lehettek részesei az Úr asztalának is, meg az ördögök asztalának is.

22 Vagy haragra ingereljük az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála?

————————–

20 Azután megparancsolta tanítványainak: ne mondják meg senkinek, hogy ő a Krisztus.

Jézus először szól nyíltan haláláról és feltámadásáról

21 Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.

22 Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: “Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!”

23 Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: “Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.”

Jézus követése

24 Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: “Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Corinthians%2010:12-22;%20%20%20Matthew%2016:20-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/07/29

—–

Képmutatók! Az ég arcát meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok?

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

Keresztes Imahadjárat 3. imája

Szabadítsátok meg a világot a félelemtől

Keresztes Imahadjárat 7. imája

Ima azokért, akik elutasítják az Irgalmasságot

Keresztes Imahadjárat 17. imája

Ima a sötét lelkek megmentéséért, a Szűzanyának felajánlva

Keresztes Imahadjárat 43. imája

Mentsd meg a lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

Keresztes Imahadjárat 62. imája

Az elveszett és a tehetetlen bűnösökért

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-8-nap-hetfo

———-
Igaz élet Istenben:

Felkeltik és kihívják Igazságosságomat2011. május 16.Uram, küldd már el Világosságodat és Igazságodat! Muszáj, hogy mindig elnyomjon minket az ellenség? Gyermekem, hát nem tudom én ezt? Azt hiszed, nincs tudomásom a sok ellenvetésről? Záporozik rám a sok sértés és gyűlölet. Szeretet Parancsomat még saját papjaim sem méltatják figyelemre.Vassula, ma azt hiszik, győzedelmeskednek, diadalt aratnak. A gonosz az ő oldalukon áll, de végül Szívem fog győzedelmeskedni. Atyám és én arra választottunk ki téged, hogy a Mi áldozatunk légy. Sokak közül kiválasztott áldozat légy, aki szeretettel viseli az elutasításokat.Jelenlétedben maradtam, jobb kezem a tiédben, hogy leírjam Szavaidat, és hogy vezess engem. De az eszeveszett emberek sértegetik Nevedet, és bár nincsenek megfosztva jeleidtől, mégis égnek a vágytól, hogy véget vessenek üzeneteidnek.
Source: http://ichtys.hu/index.php/92-2011-majus-16

…”

———-
Római katolikus:

2020-07-27

17. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
A hűtlen néppel már semmit sem lehet kezdeni; ezért nem kerülheti el a büntetést.
A nép sorsáról kapott látomását így írja le Jeremiás, így szólt az Úr: „Vásárolj magadnak egy lenvászon övet!
Kösd a derekadra, és óvd a nedvességtől!”
Meg is szereztem az övet az Úr szava szerint, és a derekamra kötöttem.
Majd másodszor is szólt hozzám az Úr: „Vedd az övet, amelyet vásároltál és a derekadra kötöttél; indulj az Eufrátesz folyóhoz, és rejtsd el ott egy sziklahasadékba!”
Elmentem, és el is rejtettem, ahogy az Úr parancsolta nekem.
Hosszú idő után így szólt hozzám az Úr: „Kelj föl, és az Eufrátesztől hozd el az övet, amelyről megparancsoltam, hogy rejtsd el ott!”
El is mentem, és elhoztam a rejtekhelyről az övet.
Az
öv már tönkrement, és nem volt használható semmire se.
Az Úr meg így szólt hozzám, s ezt mondta nekem: „Így
teszem tönkre Júda és Jeruzsálem kevély derekát, a gonosz népet, amely igémre hallgatni már nem akar.
Szívük
gonosz útján járnak, más istenekhez pártolnak, hogy azoknak szolgáljanak, és azokat imádják.
Azért lesznek olyanokká, mint ez az elrothadt öv, amelyet semmire sem lehet többé használni.
Mert ahogy az öv az ember derekához simul, úgy csatoltam én is magamhoz Júda egész házát – mondja az Úr –, hogy népemmé, dicsőségemmé dicséretemmé és hírnevemmé legyenek!
De ők
nem hallgattak rám.”
Ez az Isten igéje.

Jer 13,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Elhagytad az Urat, * aki alkotott téged. (Vö. 18a. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Elhagytad Uradat, aki alkotott téged, * elfeledted Istenedet, aki életet adott néked.
Látta az Isten, és haragra gerjedt, * mert felingerelték őt népének fiai és leányai.
Hívek: Elhagytad az Urat, * aki alkotott téged.
E: Akkor az Úr így szólt: * „Elrejtem előlük arcomat;
hadd lássam, mi lesz velük, * mert csalárd és hűtlen ez a nemzedék.”
H: Elhagytad az Urat, * aki alkotott téged.
E: „Féltékennyé tettek engem a nem létező istenre, * és kevélységükkel haragra indítottak,
de én is féltékennyé teszem őket idegen népekkel, * és pogány népekkel ingerlem őket.”
H: Elhagytad az Urat, * aki alkotott téged.
MTörv 32,18-19.20.21

ALLELUJA
Mennyei Atyánk életre hívott minket az igazság igéje által, * hogy a teremtmények első zsengéje legyünk. Jak 1,18 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus példabeszédben tanítja: hogyan növekszik Isten országa.
Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek:
A mennyek
országa hasonló a mustármaghoz, amelyet a földműves elültet földjébe. Ez a mag kisebb ugyan mindenféle magnál, de amikor felnő, nagyobb, mint a kerti vetemények. Valóságos fa lesz belőle, úgyhogy az ég madarai eljönnek, és ágai között laknak.
Jézus azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: A mennyek
országa hasonló a kovászhoz. A gazdasszony elvegyíti három véka lisztbe, és a kovász átjárja az egész tésztát.
Mindezt példabeszédekben mondta Jézus a népnek. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk.
Beteljesedett, amit így jövendölt meg a próféta: „Megnyitom ajkamat, és példabeszédekben hirdetem azt, ami titok volt a világ kezdete óta.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 13,31-35″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-07-27

————
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus jó katonájának harca és az üdvösség reménysége

2.1 Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely a Krisztus Jézusban van.

És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek.

Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája.

Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta.

Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez.

A fáradozó földművesnek kell először a termésből részesülnie.

Gondolkozz azon, amit mondok, mert az Úr megadja majd neked, hogy mindent megérts.

Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. Erről szól az én evangéliumom,

amelyért még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Az Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve.

10 Ezért tehát mindent elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel.

—————————

17 Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást.”

A tanítványok és a világ

18 “Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket.

19 Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ.

20 Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani.

21 De mindezt az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki elküldött engem.

22 Ha nem jöttem volna, és nem szóltam volna hozzájuk, nem volna bűnük, most azonban nincs mentségük bűneikre.

23 Aki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is.

24 Ha nem tettem volna közöttük olyan cselekedeteket, amilyeneket senki más nem tett, nem volna bűnük; most azonban látták azokat, és mégis meggyűlöltek engem és az én Atyámat is.

25 De be kell teljesednie annak az igének, amely meg van írva az ő törvényükben: Gyűlölnek engem, ok nélkül.”

26 “Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam;

27 de ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok.”

16.1 “Ezeket azért mondom nektek, hogy meg ne botránkozzatok.

A zsinagógákból kizárnak titeket, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez;

——————————-

13 Nem tudjátok, hogy akik a templomi szolgálatokat végzik, a szenthelyből származó eledellel élnek, és akik az oltár körül forgolódnak, az oltárra vitt adományokból részesednek?

14 Így rendelte az Úr is, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek.

15 Én azonban ezek közül egyikkel sem éltem. De nem azért írtam nektek ezeket, hogy velem is így történjék ezután, mert jobb meghalnom, minthogy valaki dicsekedésemet félremagyarázza.

16 Mert ha az evangéliumot hirdetem, azzal nincs mit dicsekednem, mivel kényszer nehezedik rám. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot!

17 Mert ha önként teszem ezt, jutalmat kapok, ha pedig nem önként, sáfársággal vagyok megbízva.

18 Mi tehát a jutalmam? Az, hogy prédikálásommal ingyenessé teszem a Krisztus evangéliumát anélkül, hogy élnék az evangélium hirdetésével együtt járó szabadságommal.

————————————

A farizeusok jelt kívánnak

16.1 A farizeusok és a szadduceusok odamentek, hogy kísértsék őt: kérték, hogy mutasson mennyei jelt nekik.

Ő azonban így válaszolt nekik: “(Amikor esteledik, ezt mondjátok: Szép idő lesz, mert vöröslik az ég!

Reggel pedig: Ma zivatar lesz, mert vörös és borús az ég. Képmutatók! Az ég arcát meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok?)

E gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak a Jónás próféta jele.” Ezzel otthagyta őket, és elment.

Amikor a tanítványok átmentek a túlsó partra, elfelejtettek kenyeret vinni magukkal.

Jézus így szólt hozzájuk: “Vigyázzatok, és őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++2+Timothy+2%3A1-10%3B+++++John+15%3A17-16%3A2%3B+++++1+Corinthians+9%3A13-18%3B+++++Matthew+16%3A1-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
 
Dumitru Duduman : Készülj fel ! (USA, EU,) – Figyelmeztetés ! – (2.rész)
—————

Beavatkozásom Keze ki fogja fordítani a világot a tengelyéből

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

Keresztes Imahadjárat 37. imája

Isten gyermekeinek egyesítéséért

Keresztes Imahadjárat 39. imája

Segítsetek felkészíteni a lelkeket az Új Paradicsomra és Második Eljövetelemre.

Keresztes Imahadjárat 48. imája

Ima Krisztus Második Eljövetele hirdetésének kegyelméért

Keresztes Imahadjárat 72. imája

A Tanítványok imája

Keresztes Imahadjárat 74. imája

A megkülönböztetés Ajándékáért”

———-
Igaz élet Istenben:

“Tűzzel és csapásokkal fogom megtisztítani a földet

2012. február 3.

Legkegyesebb Úr, vezess minket bűnbánatra, mert különben meghal a lelkünk.[1]

Béke legyen veled, gyermekem! Vassula, a szemem belelát minden egyes lélek sötétjébe. Szenvedek, és szomjúhozom a lelkeket.

Vassula, a világ ma megpróbálja elvenni tőletek a szabadságotokat. Ma a világ lenéz mindent, ami szent. Egyesek[2] azt állítják, hogy abszolút mindent tudnak az istenségemről, de őket semmi más nem érdekli csak az, hogy Engem megtagadjanak. Hívtam őket, de megtagadtak, és még mindig ez teszik, amikor hívom őket. Országaitok vezetői gyilkolnak, és ellopják a kenyeret a gyermekek szája elől. Vádolják a nemzetedet, és úgy támadják, ahogy nekik tetszik. Minden téren meglopnak benneteket, elveszik munkátok gyümölcsét. images/heart.1.gif(engedd, hadd beszéljek) … az emberek az országotokban a rossz utat választották.

Ti vagytok a föld, melyet megáldottam, de ti megfeledkeztetek dicsőíteni és magasztalni Engem. A pásztoraitok, akik semmit sem tudnak, a saját útjukat járják, mindegyik csak a saját érdekével törődik. Elhanyagolják nyájamat és elfojtják hangomat. Ennek a világnak a szavát követik. Elmerülnek ennek a világnak a szenvedélyeiben reménység nélkül, és Nélkülem, a ti Istenetek nélkül.

Az Én szavam eleven és átható, minden kétélű kardnál élesebb.[3] És mégis a sötét éjszakájukban elbuktak, nem hisznek abban, hogy lelki kegyelmekkel áldottalak meg téged. Minden lelket szüntelenül arra hívok, hogy lelkileg újuljon meg gondolkodásában, hogy bennem éljenek és Én őbennük. De ők nem hallanak Rám. Hívom őket, hogy adják fel régi életvitelüket, de a szívük inkább a pénzhez ragaszkodik, mondván: „ennek révén vagyok önálló”. És napról napra száműznek Engem gondolataikból.

Van Bennem kegyelem, de harag is. Tekints a régebbi generációkra, és lásd: ők dicsőítettek és tiszteltek Engem. Ők voltak a hűség és a kedvesség mintaképe, akik megdicsőítettek Engem.

Nem olvastátok? „Jaj a lankadt szívnek, amelynek nincs hite: éppen mivel ilyen, nem talál oltalmat. Jaj neked, ingatag, állhatatlan ember: mit teszel majd, hogyha meglátogat az Úr?”[4]

Ezekben a napokban azt tervezem, hogy tűzzel fogom megtisztítani országaitokat a hitehagyástól, a szenvedélyektől és a bűnöktől, melyek izzó parázsként nehezednek a fejükre, úgy viselik bűneik súlyát. Bizony mondom nektek: a Szavam be fog teljesedni, mint a múltban, amikor előre figyelmeztettelek benneteket, hogy egyes népek hitehagyása miatt le fognak omlani a tornyok, és az óceán hullámai olyan pusztítást hoznak, aminek következtében kimozdul a föld a tengelyéből. Ezek a jelek mindnyájatoknak szóltak, mert amikor megtörténtek, tudtátok, hogy Én, az Isten szóltam hozzátok.

E végidőkben ki fogom árasztani Lelkemet az egész emberiségre, még azokra is, akik megvetik ezen Üzeneteim szavát, és kigúnyolják ígéretemet.

Amit mondtam: a Szavam eleven, és a Szavammal, ugyanezen Szavammal alkottam meg a földet, és bizony mondom nektek, hogy tűzzel és csapásokkal fogom megtisztítani a földet! Amikor az angyalok bűnbe estek, nem kíméltek őket sem. El fog jönni az Én napom egészen váratlanul. Lecsendesítem az eszteleneket. És ezután már az Én akaratom szerint fogtok élni. A nemzetek más-más szemmel fognak látni Engem. Ismét a szeretet és az igazság fog uralkodni, és erőszakról nem lehet majd többé hallani.

Ma így táplálom juhaimat, és Lelkem táplálja a szegényeket, hogy bekötözze a megtört szívüket, és még egyszer emlékeztesse őket arra, hogy az Úr szíve telve van megbocsátással, szeretettel és gyöngédséggel. Szíve felékesít benneteket dicsőségével, Szívében nyugalomra lelhettek. Megváltást hozok mindazoknak, akik nyitott a szívvel fogadnak. És ha ma meg is feddtelek benneteket, ez azért van, mert mérhetetlen az irántatok érzett szeretetem. A szívem vérzik a szomorúságtól, mert látom, utolért benneteket a sötétség óráját, belesüllyedtetek bűneitek mocsarába. Csak akkor foglak megmenteni benneteket, ha megbánjátok bűneiteket, és visszatértek Hozzám. IC”
Source: http://www.ichtys.hu/index.php/component/content/article/17-fokategoria/legujabb-uzenetek/180-2012-februar-3

“… Az új Babilont – ezt fogják mindenkinek mondani – dicsőíteni kell, mint a nagy egységet, hogy támogatni tudja a környezetet, átölelni az anyaföldet, és megszabadítani a világot a gazdagok okozta szegénységtől – ahogyan annak gonosz szájából ömleni fog.
 
Amikor ez megtörténik, beavatkozásom Keze ki fogja fordítani a világot a tengelyéből. Nem fogom ezt tétlenül nézni, anélkül, hogy ne figyelmeztetném gyermekeimet e förtelem felkarolásának következményeire, melyet a Pokol mélyén hoztak létre és az emberiségnek okoznak. Nagy jeleim mindazoknak adatnak, akik a sértéseket az Én Szent Nevemben tárt karokkal üdvözlik és elfogadják. …”
Isten, az Atya: Az Antikrisztus készen áll, hogy kinyilvánítsa magát
2013. augusztus 7. szerda, 18:50

“…

Aztán Isten ellenségei tagadni fogják, hogy a Nagyfigyelmeztetés valaha is megtörtént, és milliókat azzal fognak elbolondítani, hogy ez egy kozmikus esemény volt, amikor a nap fénye egy egyedülálló esemény által, eléri az egész bolygót, melyet a Földnek a saját tengelyéből való kimozdulása okozott.

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/milliardok-fognak-megterni-es-elso-alkalommal-felismerni-istent-a-szentharomsagot/

Aztán Isten ellenségei tagadni fogják, hogy a Nagyfigyelmeztetés valaha is megtörtént, és azzal fognak elbolondítani milliókat, hogy ez egy kozmikus esemény volt, amikor a nap fénye egy egyedülálló esemény által elérte az egész bolygót, s így a Földnek a saját tengelyéből való kimozdulása okozta ezt a különleges eseményt….”

Több milliárdan fognak megtérni és első alkalommal felismerni Istent, a Szentháromságot
2013. november 16. szombat, 22:17

———-
Római katolikus:

2020-07-24

16. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Saját szíve szerint való pásztorokat ígér népének az Úr.
Távolba szakadt népéhez prófétája által így szól az Úr:
Térjetek vissza hozzám, elpártolt gyermekeim, mert én vagyok a ti Uratok! Magamhoz veszlek titeket, egyet egy városból és kettőt egy nemzetségből, és
elvezetlek titeket szent hegyemre, Sionra.
Szívem szerint való pásztorokat adok majd nektek, akik tudással és belátással legeltetnek titeket.
Ez történik majd, amikor megsokasodtok és megszaporodtok az országban: Azokban a napokban – mondja az Úr – nem beszélnek többé „az Úr szövetségének ládájáról”, nem jut eszébe senkinek, nem is emlékeznek rá, és nem is készítik el többé.
Ha majd eljön az idő, Jeruzsálemet így fogják nevezni: „Az Úr királyi széke.” Odagyűlnek mind a nemzetek az Úr nevében, és nem követik többé elvetemült szívük gonoszságát.
Ez az Isten igéje.

Jer 3,14-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor. (Vö. 10d. vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: Halljátok az Úr szavát, nemzetek, * a távoli szigeteken is hirdessétek:
„Aki szétszórta Izraelt, össze is gyűjti, * és őrzi, miként nyáját a pásztor.”
Hívek: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
E: Mert az Úr Jákobot megváltotta, * és kiszabadította a zsarnok kezéből.
Eljönnek és örömükben ujjonganak Sion hegyén, * az Úr javaiért hálát adni jönnek.
H: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
E: A leányok akkor örömükben körtáncot lejtenek, * az ifjak és öregek velük vigadnak.
Gyászukat örömre fordítom, * fájdalmukban megvigasztalom és felvidítom őket.
H: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
Jer 31,10.11-12ab.13

ALLELUJA
Boldogok, akik jó szívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö. Lk 8,15 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus megmagyarázza tanítványainak a magvetőről szóló példabeszédet.
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet!
Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem értik meg, azokhoz eljön a
gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe vetettek. Ez az a mag, amelyik az útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja ugyan a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs nélkül marad. Végül a jó földbe hullott mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 13,18-23″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-07-24

“A két tanú: a Keresztények és Izrael Háza.”

Ők most készítik fel az Antikrisztust az ő nagyszerű fellépésére

2013. július 21, vasárnap, 18:05 — 2012. április 15., szerda, 1:36

“… A Két Tanú a Jelenések Könyvéből: Ti, követőim, egyike vagytok annak a Két Tanúnak, amelyekre a Jelenések Könyve utal, és akiket a Mennyország védelmezni fog. Szavamat, mint egy hullát félredobhatják, amelyet nektek, a Maradék Egyházamnak adok, de az Én Szavam sohasem fog megsemmisülni. A két tanú közül a második, a zsidók lesznek. A két gyertyatartó: az Én Keresztény Egyházam, a hagyományos és igaz Egyház, és azok a követőim, akiket a Hamis Próféta félre fog majd állítani. …”

2012. április 15., szerda, 1:36
 
————
Ortodox (Görög keleti): 

Gyűljön össze minden nép, gyülekezzenek össze a nemzetek! Ki tudja közülük megmondani és tudtunkra adni, hogy mi volt régen? Állítsák elő tanúikat, igazolják őket, hogy aki hallja, azt mondja rá: úgy van!

10 Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz.

11 Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító.

12 Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, hogy én Isten vagyok.

13 Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg?

14 Ezt mondja az Úr, megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilóniába, letörök minden zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%2043:9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”

…”
—–