Címke: tizedel

Beavatkozásom Keze ki fogja fordítani a világot a tengelyéből

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

Keresztes Imahadjárat 37. imája

Isten gyermekeinek egyesítéséért

Keresztes Imahadjárat 39. imája

Segítsetek felkészíteni a lelkeket az Új Paradicsomra és Második Eljövetelemre.

Keresztes Imahadjárat 48. imája

Ima Krisztus Második Eljövetele hirdetésének kegyelméért

Keresztes Imahadjárat 72. imája

A Tanítványok imája

Keresztes Imahadjárat 74. imája

A megkülönböztetés Ajándékáért”

———-
Igaz élet Istenben:

“Tűzzel és csapásokkal fogom megtisztítani a földet

2012. február 3.

Legkegyesebb Úr, vezess minket bűnbánatra, mert különben meghal a lelkünk.[1]

Béke legyen veled, gyermekem! Vassula, a szemem belelát minden egyes lélek sötétjébe. Szenvedek, és szomjúhozom a lelkeket.

Vassula, a világ ma megpróbálja elvenni tőletek a szabadságotokat. Ma a világ lenéz mindent, ami szent. Egyesek[2] azt állítják, hogy abszolút mindent tudnak az istenségemről, de őket semmi más nem érdekli csak az, hogy Engem megtagadjanak. Hívtam őket, de megtagadtak, és még mindig ez teszik, amikor hívom őket. Országaitok vezetői gyilkolnak, és ellopják a kenyeret a gyermekek szája elől. Vádolják a nemzetedet, és úgy támadják, ahogy nekik tetszik. Minden téren meglopnak benneteket, elveszik munkátok gyümölcsét. images/heart.1.gif(engedd, hadd beszéljek) … az emberek az országotokban a rossz utat választották.

Ti vagytok a föld, melyet megáldottam, de ti megfeledkeztetek dicsőíteni és magasztalni Engem. A pásztoraitok, akik semmit sem tudnak, a saját útjukat járják, mindegyik csak a saját érdekével törődik. Elhanyagolják nyájamat és elfojtják hangomat. Ennek a világnak a szavát követik. Elmerülnek ennek a világnak a szenvedélyeiben reménység nélkül, és Nélkülem, a ti Istenetek nélkül.

Az Én szavam eleven és átható, minden kétélű kardnál élesebb.[3] És mégis a sötét éjszakájukban elbuktak, nem hisznek abban, hogy lelki kegyelmekkel áldottalak meg téged. Minden lelket szüntelenül arra hívok, hogy lelkileg újuljon meg gondolkodásában, hogy bennem éljenek és Én őbennük. De ők nem hallanak Rám. Hívom őket, hogy adják fel régi életvitelüket, de a szívük inkább a pénzhez ragaszkodik, mondván: „ennek révén vagyok önálló”. És napról napra száműznek Engem gondolataikból.

Van Bennem kegyelem, de harag is. Tekints a régebbi generációkra, és lásd: ők dicsőítettek és tiszteltek Engem. Ők voltak a hűség és a kedvesség mintaképe, akik megdicsőítettek Engem.

Nem olvastátok? „Jaj a lankadt szívnek, amelynek nincs hite: éppen mivel ilyen, nem talál oltalmat. Jaj neked, ingatag, állhatatlan ember: mit teszel majd, hogyha meglátogat az Úr?”[4]

Ezekben a napokban azt tervezem, hogy tűzzel fogom megtisztítani országaitokat a hitehagyástól, a szenvedélyektől és a bűnöktől, melyek izzó parázsként nehezednek a fejükre, úgy viselik bűneik súlyát. Bizony mondom nektek: a Szavam be fog teljesedni, mint a múltban, amikor előre figyelmeztettelek benneteket, hogy egyes népek hitehagyása miatt le fognak omlani a tornyok, és az óceán hullámai olyan pusztítást hoznak, aminek következtében kimozdul a föld a tengelyéből. Ezek a jelek mindnyájatoknak szóltak, mert amikor megtörténtek, tudtátok, hogy Én, az Isten szóltam hozzátok.

E végidőkben ki fogom árasztani Lelkemet az egész emberiségre, még azokra is, akik megvetik ezen Üzeneteim szavát, és kigúnyolják ígéretemet.

Amit mondtam: a Szavam eleven, és a Szavammal, ugyanezen Szavammal alkottam meg a földet, és bizony mondom nektek, hogy tűzzel és csapásokkal fogom megtisztítani a földet! Amikor az angyalok bűnbe estek, nem kíméltek őket sem. El fog jönni az Én napom egészen váratlanul. Lecsendesítem az eszteleneket. És ezután már az Én akaratom szerint fogtok élni. A nemzetek más-más szemmel fognak látni Engem. Ismét a szeretet és az igazság fog uralkodni, és erőszakról nem lehet majd többé hallani.

Ma így táplálom juhaimat, és Lelkem táplálja a szegényeket, hogy bekötözze a megtört szívüket, és még egyszer emlékeztesse őket arra, hogy az Úr szíve telve van megbocsátással, szeretettel és gyöngédséggel. Szíve felékesít benneteket dicsőségével, Szívében nyugalomra lelhettek. Megváltást hozok mindazoknak, akik nyitott a szívvel fogadnak. És ha ma meg is feddtelek benneteket, ez azért van, mert mérhetetlen az irántatok érzett szeretetem. A szívem vérzik a szomorúságtól, mert látom, utolért benneteket a sötétség óráját, belesüllyedtetek bűneitek mocsarába. Csak akkor foglak megmenteni benneteket, ha megbánjátok bűneiteket, és visszatértek Hozzám. IC”
Source: http://www.ichtys.hu/index.php/component/content/article/17-fokategoria/legujabb-uzenetek/180-2012-februar-3

“… Az új Babilont – ezt fogják mindenkinek mondani – dicsőíteni kell, mint a nagy egységet, hogy támogatni tudja a környezetet, átölelni az anyaföldet, és megszabadítani a világot a gazdagok okozta szegénységtől – ahogyan annak gonosz szájából ömleni fog.
 
Amikor ez megtörténik, beavatkozásom Keze ki fogja fordítani a világot a tengelyéből. Nem fogom ezt tétlenül nézni, anélkül, hogy ne figyelmeztetném gyermekeimet e förtelem felkarolásának következményeire, melyet a Pokol mélyén hoztak létre és az emberiségnek okoznak. Nagy jeleim mindazoknak adatnak, akik a sértéseket az Én Szent Nevemben tárt karokkal üdvözlik és elfogadják. …”
Isten, az Atya: Az Antikrisztus készen áll, hogy kinyilvánítsa magát
2013. augusztus 7. szerda, 18:50

“…

Aztán Isten ellenségei tagadni fogják, hogy a Nagyfigyelmeztetés valaha is megtörtént, és milliókat azzal fognak elbolondítani, hogy ez egy kozmikus esemény volt, amikor a nap fénye egy egyedülálló esemény által, eléri az egész bolygót, melyet a Földnek a saját tengelyéből való kimozdulása okozott.

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/milliardok-fognak-megterni-es-elso-alkalommal-felismerni-istent-a-szentharomsagot/

Aztán Isten ellenségei tagadni fogják, hogy a Nagyfigyelmeztetés valaha is megtörtént, és azzal fognak elbolondítani milliókat, hogy ez egy kozmikus esemény volt, amikor a nap fénye egy egyedülálló esemény által elérte az egész bolygót, s így a Földnek a saját tengelyéből való kimozdulása okozta ezt a különleges eseményt….”

Több milliárdan fognak megtérni és első alkalommal felismerni Istent, a Szentháromságot
2013. november 16. szombat, 22:17

———-
Római katolikus:

2020-07-24

16. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Saját szíve szerint való pásztorokat ígér népének az Úr.
Távolba szakadt népéhez prófétája által így szól az Úr:
Térjetek vissza hozzám, elpártolt gyermekeim, mert én vagyok a ti Uratok! Magamhoz veszlek titeket, egyet egy városból és kettőt egy nemzetségből, és
elvezetlek titeket szent hegyemre, Sionra.
Szívem szerint való pásztorokat adok majd nektek, akik tudással és belátással legeltetnek titeket.
Ez történik majd, amikor megsokasodtok és megszaporodtok az országban: Azokban a napokban – mondja az Úr – nem beszélnek többé „az Úr szövetségének ládájáról”, nem jut eszébe senkinek, nem is emlékeznek rá, és nem is készítik el többé.
Ha majd eljön az idő, Jeruzsálemet így fogják nevezni: „Az Úr királyi széke.” Odagyűlnek mind a nemzetek az Úr nevében, és nem követik többé elvetemült szívük gonoszságát.
Ez az Isten igéje.

Jer 3,14-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor. (Vö. 10d. vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: Halljátok az Úr szavát, nemzetek, * a távoli szigeteken is hirdessétek:
„Aki szétszórta Izraelt, össze is gyűjti, * és őrzi, miként nyáját a pásztor.”
Hívek: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
E: Mert az Úr Jákobot megváltotta, * és kiszabadította a zsarnok kezéből.
Eljönnek és örömükben ujjonganak Sion hegyén, * az Úr javaiért hálát adni jönnek.
H: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
E: A leányok akkor örömükben körtáncot lejtenek, * az ifjak és öregek velük vigadnak.
Gyászukat örömre fordítom, * fájdalmukban megvigasztalom és felvidítom őket.
H: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
Jer 31,10.11-12ab.13

ALLELUJA
Boldogok, akik jó szívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö. Lk 8,15 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus megmagyarázza tanítványainak a magvetőről szóló példabeszédet.
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet!
Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem értik meg, azokhoz eljön a
gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe vetettek. Ez az a mag, amelyik az útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja ugyan a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs nélkül marad. Végül a jó földbe hullott mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 13,18-23″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-07-24

“A két tanú: a Keresztények és Izrael Háza.”

Ők most készítik fel az Antikrisztust az ő nagyszerű fellépésére

2013. július 21, vasárnap, 18:05 — 2012. április 15., szerda, 1:36

“… A Két Tanú a Jelenések Könyvéből: Ti, követőim, egyike vagytok annak a Két Tanúnak, amelyekre a Jelenések Könyve utal, és akiket a Mennyország védelmezni fog. Szavamat, mint egy hullát félredobhatják, amelyet nektek, a Maradék Egyházamnak adok, de az Én Szavam sohasem fog megsemmisülni. A két tanú közül a második, a zsidók lesznek. A két gyertyatartó: az Én Keresztény Egyházam, a hagyományos és igaz Egyház, és azok a követőim, akiket a Hamis Próféta félre fog majd állítani. …”

2012. április 15., szerda, 1:36
 
————
Ortodox (Görög keleti): 

Gyűljön össze minden nép, gyülekezzenek össze a nemzetek! Ki tudja közülük megmondani és tudtunkra adni, hogy mi volt régen? Állítsák elő tanúikat, igazolják őket, hogy aki hallja, azt mondja rá: úgy van!

10 Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz.

11 Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító.

12 Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, hogy én Isten vagyok.

13 Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg?

14 Ezt mondja az Úr, megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilóniába, letörök minden zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%2043:9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”

…”
—–

Ti, akik követtetek engem: a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

Keresztes Imahadjárat 36. imája

Azoknak, akiknek segítségre van szükségük, hogy tisztelni tudják az egy Igaz Istent

Keresztes Imahadjárat 46. imája

Szabadíts meg Engem a Sátán bilincseitől

Keresztes Imahadjárat 54. imája

Ima az Atyához, a Harmadik Világháború hatásának enyhítésére

Keresztes Imahadjárat 83. imája

Ima a büntetések enyhítésére

Keresztes Imahadjárat 84. imája

Ima, hogy megvilágosodjon az elithez tartozók lelke, akik a világot uralják.

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-13-nap-szombat

———-
Igaz élet Istenben:

———-
Római katolikus:

07-11

Szent Benedek apát, Európa fővédőszentje

OLVASMÁNY a Példabeszédek könyvéből
Tárd ki szívedet az okosság megismerésére.
Fiam, ha megfogadod szavaimat, és megtartod parancsaimat, ha füledet megnyitod a bölcsesség előtt, és szívedet kitárod az okosság megismerésére, sőt ha hívod is a bölcsességet és szívedet az okosságra hajtod, ha keresed azt, mint az ezüstöt, és kutatod, mint rejtett kincset, akkor érted meg az Úr félelmét, és nyered el az Isten ismeretét. Mert csak az Úr adhat bölcsességet, az ő szájából származik a tudás és az értelem.
Kész üdvöt adni az igazaknak, védőpajzsuk azoknak, akik jámborul élnek. Védelmezi az igazság ösvényét és őrködik azok felett, akik hűek hozzá. Ha szívedbe fogadod a bölcsességet, akkor megérted az igazságosságot, a törvényt, a becsületet, a helyes utat.
Ez az Isten igéje.
Péld 2,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hálát adok az Úrnak * minden időben! (2a. vers. – 4. g tónus)
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr. 9a. vers.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Féljétek az Urat, ti, szentjei, * mert semmit sem nélkülöznek az istenfélők.
A gazdagok nyomorognak és éheznek, * de akik az Urat keresik, nem szűkölködnek.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9.10-11

ALLELUJA
Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,3 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ti, akik elhagytatok mindent és követtetek engem, százannyit kaptok.
Egy alkalommal Péter megkérdezte: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem: a világ megújulásakor, amikor az
Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 19,27-29″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-07-11

————
Ortodox (Görög keleti): 

14 Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.

15 Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: “Abbá, Atya!”

16 Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.

17 Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.

Isten fiainak reménysége

18 Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.

19 Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.

20 A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel,

21 hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára.

———————–

Jézus elhívja Mátét

Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert ülni a vámnál, akit Máténak hívtak, és így szólt hozzá: “Kövess engem!” Az felkelt, és követte őt.

10 És történt, amikor Jézus asztalhoz telepedett a házban, sok vámszedő és bűnös jött oda, és letelepedtek Jézussal és az ő tanítványaival együtt.

11 Meglátták ezt a farizeusok, és szóltak tanítványainak: “Miért eszik a ti mesteretek vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?”

12 Ő pedig, amikor ezt meghallotta, így szólt: “Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.

13 Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Romans+8%3A14-21%3B+++Matthew+9%3A9-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
 
—————
Tóra:

ha egy férfi tesz fogadalmat, hogy valamit az Örökkévalónak szentel, vagy esküvel kötelezi magát arra, hogy valamit megtesz, illetve tartózkodik valamitől, akkor teljesítse is a fogadalmát, illetve esküjét! Ne szegje meg a szavát.

Hajadon leány, aki még apja házában él, szintén tehet fogadalmat, illetve esküvel kötelezheti magát, hogy valamit megtesz, illetve tartózkodik valamitől. De fogadalma vagy esküje csak akkor érvényes, ha apja hallotta azt, és azon a napon nem szól ellene. Ilyen esetben az a leány teljesítse, amit az Örökkévalónak ígért. Ellenben, ha a leány apja azon a napon, amelyen tudomást szerez a leánya fogadalmáról, megtiltja annak teljesítését, akkor a leány fogadalma vagy esküje érvénytelen. Ilyen esetben az Örökkévaló megbocsátja a leánynak, hogy fogadalmát nem tartotta meg, hiszen a leányt a saját apja tiltotta el annak teljesítésétől.

Hasonló a helyzet akkor is, ha egy leány meggondolatlanul fogadalmat tesz, vagy esküvel kötelezi magát az Örökkévalónak, azután pedig férjhez megy. Ha a férje tudomást szerez erről, és azon a napon nem ellenzi, akkor a fogadalom érvényes marad, és azt az asszonynak teljesítenie is kell. Ellenben, ha a férj azon a napon, amelyen tudomást szerez a felesége meggondolatlan fogadalmáról, megtiltja annak teljesítését, akkor a felesége fogadalma vagy esküje érvénytelen, mert a férje érvénytelenné tette. Ilyen esetben az Örökkévaló megbocsátja az asszonynak, hogy fogadalmát nem teljesítette.

Özvegy vagy elvált asszony fogadása és esküje érvényes: meg kell tartania.

10 Férjnél lévő asszony fogadalma és esküje 11 csak akkor érvényes, ha a férje tud arról, és nem szól ellene semmit. Ilyenkor az asszonynak meg kell tartania, amit fogadott. 12 De ha a férje azon a napon, amelyen tudomást szerez a felesége fogadalmáról vagy esküjéről, megtiltja annak teljesítését, akkor a felesége fogadalma vagy esküje érvénytelen. Ilyen esetben az Örökkévaló megbocsátja az asszonynak, hogy fogadalmát vagy esküjét nem tartotta meg, hiszen a férje tiltotta el annak teljesítésétől.

13 Tehát a férjes asszony minden fogadalmát és esküjét[a] amellyel magát valamilyen módon elkötelezi, a férje erősíti meg, vagy teszi érvénytelenné. 14 Hogyan erősíti meg? Úgy, hogy miután tudomást szerez róla, azon a napon nem szól semmit ellene. Ilyen esetben az asszony tartsa meg, amit fogadott vagy esküvel ígért. 15 Azonban, ha a férj azon a napon nem szól ellene, később mégis meggondolja magát, és megtiltja feleségének fogadalma vagy esküje teljesítését, akkor a fogadalom vagy eskü megszegésének bűnét a férj viselje.”

16 Ezeket parancsolta az Örökkévaló Mózesnek a fogadalmakkal kapcsolatban, a férj és a felesége; illetve az apa és a házában lakó hajadon lánya tekintetében.

Izráel harca a midjániak ellen

31 Ezt mondta az Örökkévaló Mózesnek: „Állj bosszút a midjániakon azért, amit Izráel ellen tettek! Azután majd te is csatlakozol őseidhez!”

3-4 Tehát Mózes kihirdette a népnek: „Válasszatok ki mindegyik törzsből ezer-ezer harcost, és készüljetek a harcra! Támadjátok meg Midján népét, és álljatok bosszút az Örökkévalóért rajtuk!”

Így is történt: Izráel népe közül kiválasztottak 12 000 harcost, minden törzsből ezret. Ezt a sereget küldte harcba Mózes a midjániak ellen. Elküldte velük Fineást, a papot, Eleázár fiát is, aki magával vitte a szent dolgokat és a trombitákat, amelyek jeladásra szolgáltak.

…”

“…

Jákób nemzetsége, Izráel népének családjai, halljátok meg az Örökkévaló szavát! Ezt üzeni nektek az Örökkévaló:

„Miféle hibát találtak bennem őseitek,
    hogy oly messze távolodtak tőlem,
    és hitvány bálványokat követtek?
    Miért lettek ők maguk is hitványak?
Nem kérdezték többé: »Hol van az Örökkévaló,
    aki fölhozott minket Egyiptomból,
vezetett bennünket a pusztában,
    a kietlen sivatagban,
sziklák és szakadékok között,
    száraz vidéken, a halál árnyékában,
    lakatlan és járatlan tájakon?«
Pedig én bőtermő földre vittelek be titeket,
    hogy gyümölcseit és javait élvezzétek.
De alighogy bevonultatok,
    bűneitekkel máris tisztátalanná tettétek földemet,
    vétkeitekkel bemocskoltátok örökségemet.
A papok sem mondták: »Hol van az Örökkévaló?«
Akik magyarázták és tanították a Törvényt,
    nem ismertek engem igazán!
A vezetők is vétkeztek ellenem,
    a próféták pedig Baál által prófétáltak,
    és tehetetlen bálványokat imádtak.
Ezért még perelni fogok veletek,
    sőt majd fiaitok fiaival is perelek!”
    — ezt mondja az Örökkévaló.

10 „Menjetek csak nyugatra,
    át a tengeren, Ciprus szigetére,
    vagy kelet felé Kédárba,[a]
és jól nézzétek meg,
    történt-e valaha ilyen a nemzetek között?
11 Melyik nép hagyta el isteneit más istenekért?
    Pedig azok nem is valódi istenek!
Népem mégis felcserélte Istenét
    — dicsőségét —
    tehetetlen és hitvány bálványokkal!
12 Ó egek, ámuljatok ezen!
    Rémüljetek meg, és borzadjatok el
    — mondja az Örökkévaló —,
13 hiszen népem kétszeresen vétkezett:
    elhagytak engem, az élő víz forrását,
és repedezett ciszternákat[b] ástak maguknak,
    amelyek nem tartják meg a vizet!”

14 „Vajon rabszolgává lett Izráel?
    Vagy már annak is született?
    Akkor hát miért lett mégis idegenek zsákmánya?
15 Ellenségei marcangolják,
    mint oroszlánok a prédát,
    ordítozva és hangosan morogva.
Bizony, elpusztították Izráel szép földjét,
    lerombolták városait,
    lakatlan romokat hagytak hátra.
16 Végül még Egyiptom[c] fiai
    is betörték fejedet!
17 De mindezt te okoztad magadnak,
    mivel
hűtlenül elhagytad az Örökkévalót, Istenedet!
Elfordultál tőle,

    pedig jó úton vezetett téged![d]
18 Mit értél vele, hogy Egyiptomba mentél Nílus-vizet inni?
    Mit értél vele, hogy Asszíriába mentél, az Eufrátesz vizét inni?
19 Megbüntet téged a saját gonoszságod,
    megfenyít elpártolásod és hűtlenséged!
Tudd meg hát, lásd meg magad,
    milyen keserves és gonosz dolog,
hogy elhagytad az Örökkévalót, Istenedet,
    s már nincs benned istenfélelem”
    — ezt mondja Uram, az Örökkévaló, a Seregek Ura.

20 „Bizony, már régen elszakadtál tőlem,
    ahogy az engedetlen ökör lerázza igáját,
    és elszakítja köteleit!
Azt mondtad: »Nem szolgállak többé!«
    De bálványaidat bezzeg szolgáltad:
minden dombon, minden zöldellő fa alatt
    megcsaltál[e] az idegen istenekkel!

21 Én ültettelek el, Izráel,
    mint nemes szőlővesszőt,
    a legjobb fajtából származót.
Hogyan változtál hát idegen fajtává,
    savanyú vadszőlővé?

22 Még ha lúgban mosakodnál is,
    vagy szappanban fürödnél,
bűneid akkor sem mosnád le magadról,
    vétkeid akkor is szemem előtt maradnak!”
    — ezt mondja Uram, az Örökkévaló.

23 „Hogy tagadhatod le, Izráel,
    hogyan mondhatod:
»Nem imádtam bálványokat,
    nem mocskoltam be magam Baállal!«
Nézd, ott maradt lábnyomod a völgyben,
    tudom, mit tettél,
    én láttalak!

Olyan vagy, mint a fiatal tevekanca,
    amely ide-oda futkos, fékezhetetlenül.
24 Vagy, mint párzás idején
    a pusztai vadszamár kancája,
mikor a csődör szagát szimatolja a szélben,
    s vadul nyargalászik utána.
A csődör nem is kell keresse,
    mert a kanca maga fut utána.
    Ki tudná visszatartani?
25 Ne fuss a bálványok után,
    míg lejárod a lábad, és szomjúság gyötör,
    ne fáraszd magad hiába!
De azt mondod: »Jaj, minden hiába,
    mert más isteneket szeretek,
    s utánuk futok!«”

26 „Bizony, megszégyenül a tolvaj,
    ha rajtakapják!
Így szégyenül meg egész Izráel népe is,
    királyaikkal, vezetőikkel,
    papjaikkal és prófétáikkal együtt.
27 Mert mind azt mondják a bálványoszlopnak:
    »Te vagy az apám!«
Meg a kőbálványnak:
    »Te szültél engem!«
Nem arcukkal,
    hanem hátukkal fordultak felém,
de mikor bajba kerülnek,
    mégis hozzám kiáltanak,
    hogy szabadítsam meg őket!
28 Akkor majd ezt felelem nekik:
Hol vannak most isteneid,
    akiket készítettél magadnak?
    Azokat hívd, mentsenek meg ők a veszedelemből!
Hiszen annyi istened van, Júda,
    ahány városod!”

———————————

Most mégis így kiáltasz hozzám: »Atyám! Ifjúságomtól fogva te vagy segítőm és oltalmazóm!

————————————-

4.1 „Mikor visszafordulsz, Izráel
    — ezt mondja az Örökkévaló —,
    és visszajössz hozzám;
ha eltávolítod előlem utálatos
bálványaidat,
    és nem
hűtlenkedsz többé;
ha csak az Örökkévaló nevére esküszöl,
    de
hűségesen meg is tartod, amit ígértél,
    igazságosság szerint;

akkor majd a nemzetek is áldottak lesznek az Örökkévalóban,[a]
    és vele dicsekednek.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+2%3A4+-+28%3B+3%3A4%3B++4%3A1+-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——————-

https://www.hebcal.com/sedrot/matotmasei

Bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

Leszállok a ti időtökben, hogy lángra lobbantsam ezt a nemzedéket
2018.május 31.
Béke legyen veled, tanítványom! Az Én békémet adom neked. Tudod mit adtam neked? Tüzet adtam a kezedbe. Az Én tüzemet. Ez a tűz minden értelmet meghaladva beborítja azt, aki befogadja: lángra lobbantja, és felkelti benne a megtérés vágyát. Ó, igen. Egykor tüzet hoztam a földre, de most, a ti időtökben azért szállok le, hogy lángra lobbantsam ezt a nemzedéket, hogy megtérjen. Ó, mily áttetszővé válnak azok, akiket megérint és beborít ez a tűz!Mindazok, akik elutasítanak téged, a félelem miatt teszik. Azt sem értik, miért utasítanak el téged, de a lelkük megérzi, hogy amit a kezedben hordozol, az valami más, az valami felfoghatatlan, képtelenek beazonosítani azt. De miért vakok ők? Azért, mert sohasem ismerték fel azoknak az illatát, akiket már megtisztított ez a tűz.Tüzem[1], amelyet rád bíztam, hogy méltatlanságod ellenére a kezedben hordozd, mindenkinek fel fogja tárni a lelkét, és meg fogja mutatni a bűnbánat útját. Külön fogja választani azokat, akiket az Országomba meghívok azoktól, akik kívül maradnak.Ez a tűz, mely némelyeteket megalázkodásra késztet, a Szentlélek közeledésével érkezik, és a nektek adott Szavam által jön közétek. Nem csoda tehát, hogy akik elutasítanak, azok félnek tőled. Próbáld megérteni ezt! Tüzem a nektek adott Szavamon keresztül nyilvánul meg, de ez a nemzedék, mondhatnám e nemzedék többsége képtelen felismerni sötétségében, hogy mit hordozol, hogy mivel bíztalak meg, és hogy mit jelent.Képtelenek olvasni az idők jeleit. Elmulasztják megragadni ezt a lehetőséget, melyet felkínálok nekik a bűnbánatra. Ezért csak az alázatosak javát fogja szolgálni, akik megengedik, hogy ez a heves, anyagtalan tűz beborítsa őket. Azokat hívom, akik felismerik, hogy sebezhetők, és hogy szükségük van a megváltásra ahhoz, hogy előrelépjenek. Akik viszont a hívásommal szemben közömbösek maradnak, azok nem fognak egy asztalnál ülni velem. Az ő elméjük behódol korlátolt ismereteinek, így ők hasztalanul kívül rekednek. Sokan túl későn fogják keresni Országomat.

Tudd hát, Vassula, hogy nem hiába fáradozol, sokakat megnyertem már, akik a halál kapujában álltak.  Megáldalak, hogy újra csillogjon a szemed. IC”

http://ichtys.hu/index.php/147-2018-majus-31

———–
Mária-tisztelet:
“… Minden írás, amelyet az Isten sugalmazott, hasznos a tanításra, az érvelésre, a feddésre s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes és minden jóra kész legyen.
Ez az Isten igéje.

2Tim 3,10-17″
 
“… Üzenet
(San Martino 98.12.8)
Áldjuk az Atyát!
Gyermekeim, az igazság ideje, Isten ideje
elközelgőben van.
Szeplőtelen Szívemen áthaladva, a Szentlélek a Szeretet
Új Pünkösdjeként fog kiáradni az emberiségre.
Erre a nagy áthaladásra minden ember,
megbánva minden bűnét, őrködve készüljön fel.
Drága gyermekeim, ti bizalommal fogadtatok,
nem tettétek gúny tárgyává meghívásomat,
hanem kicsivé, alázatossá váltatok.
Ó, hányan lesznek azok, akik anyai Szívemnek szentelték
magukat, s ezért különleges szeretetemet fogják élvezni,
és ezeké lesz az Atya Országa, ahol én is ott leszek,
hogy fogadjalak titeket!
Ma mindnyájatokat magamhoz ölellek és megáldalak! …”

———-
Római katolikus:

2020-05-31

Pünkösdvasárnap – ünnepi miseKezdőének:
Az Úrnak lelke betölti a földkerekséget, és aki egybefogja a mindenséget, tud minden szóról, alleluja. (Bölcs 1,7)
vagy
Isten szeretete kiáradt szívünkbe a bennünk lakó Szentlélek által, alleluja. (Róm 5,5;10,11)

Könyörgés:
Istenünk, te a mai szentséges ünnepen Egyházadat és általa a világ minden népét és nemzetét megszentelted. Áraszd ki a Szentlélek ajándékait az egész világra, és töltsd be híveid szívét isteni kegyelmeddel, amellyel egykor elindítottad az evangélium hirdetését. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és beszélni kezdtek.
Amikor elérkezett Pünkösd napja, ugyanazon a helyen (az emeleti teremben) mindnyájan együtt voltak az apostolok. Hirtelen zúgás támadt az égből, mintha heves szélvihar közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol együtt voltak. Majd
lángnyelvek tűntek fel, és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és nyelveken kezdtek beszélni, ahogyan a Lélek indította őket.
Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, minden népből az ég alatt. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: „Nem Galileából valók mindnyájan, akik itt beszélnek? Hogyan hallhatja hát őket mindegyikünk a saját nyelvén, amelyben született? Mi, pártusok, médek, elamiták; és Mezopotámiának, Judeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frigiának és Pamfiliának lakói; Egyiptomból, a líbiai Ciréne vidékéről és Rómából való zarándokok; zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: mi mindannyian úgy halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten csodás tetteit!”
Ez az Isten igéje.

ApCsel 2,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áraszd ránk Lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét. 8 G. tónus.
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Mondj áldást, lelkem, az Úrnak! * Nagy vagy nagyon, én Uram, Istenem.
Mily sokrétű a te műved, Uram! * teremtményeid betöltik a földet.
Hívek: Áraszd ránk Lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
Vagy: Alleluja.
E: Ha megvonod éltető erődet, * elpusztulnak és a porba térnek.
Ám, ha újra kiárasztod lelkedet, életre kelnek, * és a föld színét megújítod.
H: Áraszd ránk Lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
Vagy: Alleluja
E: Dicsőség legyen az Úrnak örökkön örökké, * örül az Úr minden művének.
Legyen előtte kedves az énekem, * gyönyörűségemet őbenne találom.
H: Áraszd ránk Lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
Vagy: Alleluja
Zsolt 103,1ab és 24ac.29bc-30.31 és 34

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Mi mindannyian egy Lélekben egy testté lettünk keresztségünk által.
Testvéreim!
Senki sem mondhatja magától: ,Jézus az Úr!”, csak a Szentlélek által.
A lelki adományok ugyan különfélék, a
Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a csodajelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. A Lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy használjon vele.
A test ugyan
egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja mégis egy test. Így van ez Krisztussal is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk keresztségünk által: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok vagyunk. Valamennyiünket ugyanaz a Lélek töltött el.
Ez az Isten igéje.

1Kor 12,3b-7.12-13

ALLELUJA
Jöjj el, Szentlélek Isten, † töltsd el híveid szívét, * és szereteted tüzét gyullaszd föl bennünk! – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket: Vegyétek a Szentlelket!
Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.
Jézus megismételt:
„Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 20,19-23″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-31

————
Ortodox (Görög keleti): 

14 Amint meghallotta Abrám, hogy unokaöccse fogságba esett, fölfegyverezte háromszáztizennyolc legényét, akik a házánál születtek, és Dánig üldözte őket.

15 Éjszaka azután csapatokra oszoltak, szolgáival együtt rájuk támadt, megverte, és üldözte őket egészen Hóbáig, amely Damaszkusztól északra van.

16 Visszahozott minden jószágot. Visszahozta unokaöccsét, Lótot is jószágával együtt, meg az asszonyokat és a népet is.

17 Miután így megverte Kedorláómert és a vele tartó királyokat, visszatért. Sodoma királya pedig kivonult eléje a Sávé-völgybe, azaz a Király-völgybe.

Ábrahám és Melkisédek

18 Melkisédek, Sálem királya kenyeret és bort vitt ki eléje. Ő a Felséges Isten papja volt,

19 megáldotta őt, és ezt mondta: Áldott vagy Abrám a Felséges Isten előtt, aki a mennyet és a földet alkotta!

20 És áldott a Felséges Isten, mert kezedbe adta ellenségeidet! Abrám pedig tizedet adott neki mindenből.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=genesis+14%3A14-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

Látjátok, nektek adom ezt a földet! Induljatok hát, és vegyétek birtokba, mert az Örökkévaló megesküdött őseiteknek: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy ezt nekik és utódaiknak adja”.

Mózes vezetőket választ

Azután Mózes így folytatta: Abban az időben történt, hogy azt mondtam nektek: Számomra már túl nehéz feladat, hogy egyedül viseljem a kormányzás terhét. 10 Hiszen Istenünk, az Örökkévaló megszaporított benneteket, és oly sokan vagytok, mint az égen a csillagok. 11 Bárcsak még jobban megsokasítana titeket az Örökkévaló, ősapáitok Istene, hogy legyetek ezerszer ennyien, és áldjon meg benneteket, ahogyan megígérte!

————————————

15 Választottatok minden törzsből bölcs és megbízható férfiakat, én pedig kineveztem őket vezetőkké. Közülük egyeseket 1 000, másokat 100, 50, illetve 10 harcosból álló katonai egységek parancsnokaivá tettem, illetve tisztviselőkké neveztem ki.

16 Megint másokat bíráknak jelöltem ki, és meghagytam nekik: Amikor peres ügyben kell ítéletet hoznotok, mindenkit gondosan hallgassatok ki, és igazságosan ítéljetek! Ne legyetek tekintettel arra, hogy a peres felek Izráel népéből, vagy a közöttetek lakó idegen népekből valók. 17 Ne legyetek részrehajlók: egyforma mértékkel ítéljetek, akár egyszerű nincstelen ember, akár gazdag vezető kerül elétek! Ne hagyjátok magatokat megfélemlíteni, mert az ítélethozatal Isten ügye! Ha pedig olyan esettel találkoztok, amely számotokra túl nehéznek tűnik, akkor hozzátok elém a peres feleket, majd én ítélek közöttük.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+1%3A8-11%2C+15-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2020/05/31

—–

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok – Készüljetek fel Rám

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.  

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

———-
Római katolikus:

2020-05-25

húsvét 7. hét hétfő

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A keresztények, amikor megkeresztelkednek és megbérmálkoznak, megkapják a Szentlelket.
Amíg Apolló Korintusban tartózkodott, Pál a felső tartományokon át Efezusba érkezett.
Itt Pál apostol néhány tanítványt talált, és megkérdezte őket: „Megkaptátok-e a
Szentlelket, amikor hívők lettetek?” Erre ők azt válaszolták: „Még csak azt sem hallottuk hogy van Szentlélek.”
Pál tovább kérdezte őket: „Hát milyen keresztségben részesültetek?” „János keresztségében” – felelték.
Ekkor Pál megmagyarázta nekik: „János a bűnbánat keresztségével keresztelt. A népet pedig arra biztatta, hogy
higgyenek abban, aki őutána jön, vagyis Jézusban.”
Ennek hallatára megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevében. Pál azután rájuk tette a kezét, és leszállt rájuk a
Szentlélek. Ismeretlen nyelveken kezdték dicsérni Istent, és jövendöltek. Összesen vagy tizenketten lehettek. Pál pedig bejárt a zsinagógába, és bátran tanított. Három hónapon át vitatkozott velük, és igyekezett meggyőzni őket Isten országáról.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 19,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A föld minden országa * énekszóval áldja az Istent. (33a. vers. – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Fölkel az Isten és szétszóródnak ellenségei, † színe elől gyűlölői szertefutnak, * szétszórod őket, amint a füst eloszlik.
Amint elolvad a tűztől a viasz, * úgy pusztulnak el a gonoszok az Isten színe előtt.
Hívek: A föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Örvendjenek az igazak és ujjongjanak Isten színe előtt, * és örömükben ujjongjanak.
Énekeljetek az Istennek, † nevének zsoltárt zengjetek, * valóban Úr az ő neve.
H: A föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Árváknak atyja és özvegyek gyámola * Isten az ő Szentséges templomában.
Isten a hontalannak otthont készít, * a rabnak visszaadja szabadságát.
H: A föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 67,2-3.4-5ac.6-7ab

ALLELUJA
Ha Krisztussal együtt feltámadtatok, * keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján! Kol 3,1 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A búcsúzó Jézus bizalmat kér övéitől.
Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondotta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték:
„Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban.
Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.”
Jézus így felelt: „Most hisztek?
Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.
Mindezt azért mondtam nektek, hogy
békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 16,29-33″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-25

————

Ortodox (Görög keleti): 

Bátorítsátok népemet!

40.1 „Vigasztaljátok népemet, bátorítsátok!
    — mondja Istenetek. —
Beszéljetek a szívére Jeruzsálemnek!
Hirdessétek neki,
    hogy szolgaságának ideje letelt,
    hogy vétkeit az Örökkévaló megbocsátotta,
kétszeresen megbüntette már összes bűnéért
    az Örökkévaló.”

Halljátok meg a kiáltónak szavát:
„Készítsetek utat az Örökkévalónak a pusztaságban!
    Egyengessétek Istenünk útját a kietlenben!
Töltsétek föl mind a völgyeket,
    a hegyek és dombok legyenek rónává,
ami tekervényes, legyen egyenessé,
    ami göröngyös, legyen simává!
Akkor megjelenik az Örökkévaló dicsősége,
    és minden halandó látni fogja,
kivétel nélkül mindannyian!”
    — az Örökkévaló maga mondta ezt.

Egy hang szólt hozzám:
„Hirdesd, jó hangosan!”
    Kérdeztem: „Mit mondjak?”
Ezt mondd: „Minden halandó olyan,
    mint a fű a pusztán!
Minden emberi dicsőség,
    mint a mező virága.
Csak rálehel az Örökkévaló,
    és
megszárad a puszta füve,
    elhull virága.

Bizony, mint a fű,
    olyan a nép!
Elszárad a fű,
    elhull a virág,
de Istenünk szava
    örökké érvényes marad!”

Nézzétek, Istenetek jön!

Sion, jó hírt viszel,
    hát magas hegycsúcsra menj fel!
Jeruzsálem, jó hírt kiáltasz,
    ereszd ki hát hangodat!
Ne félj, hirdesd bátran Júda városainak:
    „Nézzétek, Istenetek jön!”
10 Nézzétek, az Örökkévaló Isten jön hatalommal!
    Erős kézzel uralkodik.
Magával hozza népének jutalmát,
    de
ellenségeinek megfizet érkezése előtt.

11 Mint pásztor, úgy vezeti nyáját.
    Gondjukat viseli,
karjára gyűjti a bárányokat, s ölébe veszi,
    a szoptatósakat gyengéden vezeti.

…”

———————————–

“….

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.  

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban. ….”

———————————–

„Nézzétek! Elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse számomra az utat. Azután hirtelen megérkezik templomába, akit vártok: az Úr! A szövetség követe,[a] akit annyira kívántok, nézzétek, már közeledik! — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. —

De ki tudja elviselni megérkezése napját? Ki állhat meg előtte, mikor megjelenik? Mert olyan ő, mint az ötvös kohójának tüze, mint a ruhamosó üstjében a forró lúg! Olyan, mint az ötvösmester, aki megtisztítja ezüstjét! Bizony, tűzzel tisztítja[b] Lévi fiait, mint ahogyan az ezüstből kitisztítják a salakot. Kifényesíti őket, mint az aranyat és az ezüstöt. Akkor majd igazságban visznek áldozatot[c] az Örökkévalónak a papok! Akkor újra kedvesen fogadja az Örökkévaló Júda és Jeruzsálem áldozatát, ahogy a régi időkben, a hajdani években.”

„Akkor eljövök hozzátok, hogy ítéletet hirdessek közöttetek. Mint cáfolhatatlan tanú, tanúskodom azok ellen, akik vétkeztek: a varázslók és a házasságtörők ellen, azok ellen, akik hamisan esküdnek, azok ellen, akik nem adják meg munkásaiknak a jogos bérüket, azok ellen, akik visszaélnek az özvegyek és árvák kiszolgáltatott helyzetével, azok ellen, akik a köztetek lakó idegeneket megfosztják jogaiktól. Bizony, tanúskodni fogok mindezek ellen, mert nem félnek vétkezni ellenem” — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. —

Hozzátok be a tizedet!

„Mert én, az Örökkévaló nem változom meg, ti pedig ma is olyanok vagytok, mint ősapátok, Jákób![d] Őseitek idejétől fogva állandóan eltértetek parancsaimtól, s nem tartottátok meg azokat! Térjetek vissza hozzám, és akkor én is visszatérek hozzátok! — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. —

Azt kérdezitek: »De hogyan kellene visszatérnünk hozzád?«

Vajon meglophatja-e Istent az ember? De ti mégis loptok tőlem!

»Ugyan mit lophatnánk el tőled?« — kérdezitek.

A tizedet és az áldozatokat!

Bizony, átok ül rajtatok, mert engem loptatok meg! Egész népeteket sújtja ez az átok.

10 Hozzátok be a tizedet minden jövedelmetekből a Templom raktárába, hogy házamban legyen elég élelem! Ezzel tegyetek próbára — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. — Azután figyeljétek meg, hogyan nyitom meg nektek a mennyei zsilipeket, és hogyan árasztalak el benneteket áldásaimmal! 11 Még a kártevőket is elűzöm tőletek, hogy ne pusztíthassák el, amit földetek terem. Szőlőtök sem lesz terméketlen — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. —

12 Ezért minden nemzet áldottnak és boldognak mond majd titeket, mert országotok fölvirágzik” — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura.

Tiszteletlenül beszéltetek ellenem!

13 Ezt mondja az Örökkévaló: „Vakmerően és tiszteletlenül szóltatok ellenem!”

Azt kérdezitek: „Mit mondtunk ellened?”

14 „Azt mondtátok magatok között: »Semmi hasznunk belőle, ha Istent tiszteljük és szolgáljuk. Hiába engedelmeskedünk parancsolatainak, hiába járunk alázatosan és bűneink miatt gyászolva az Örökkévaló, a Seregek Ura előtt — semmit nem használ! 15 Sőt, azt látjuk, hogy a büszkék és a gonosztevők boldogulnak. Még amikor próbára teszik Isten türelmét, akkor is megússzák a büntetést.«”

Ők az én kincseim!

16 Azután tanácskoztak azok, akik valóban tisztelik és félik az Örökkévalót. Ő pedig figyelt, és mindent hallott. Majd parancsolta, hogy mindent jegyezzenek föl egy könyvbe azokról, akik félik az Örökkévalót és tisztelik nevét. 17 Ezt mondja róluk az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Ők az én kincseim! Azon a napon, amelyet én készítek elő, az enyémek lesznek. Kedvezek nekik és kegyelmes leszek hozzájuk, mint apa a fiához, aki engedelmesen szolgálja őt.

18 Akkor majd mindenki újra látni fogja, hogy mi a különbség igazak és istentelenek között. Bizony, akkor majd különbséget tesztek azok között, akik tisztelik és félik Istent, és azok között, akik nem tisztelik őt.”

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Malachi%203,%204&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/05/25

—–