Címke: ellenállás

Kelj most fel, és beszélj a Szentlélek Ereje által, amellyel elteltél, drága leányom. Te egy választott hírnök vagy, hogy közvetítsd az emberiségnek ezen idők legfontosabb üzeneteit

Igazság Könyve:

„Állj ellen a sátán támadásainak

2011. április 20. szerda; 17:45

Leányom, a te hited folyamatosan, a nap minden órájában próbára van téve, amikor a kívülállók nyomást gyakorolnak rád, hogy ne törődj ezekkel az üzenetekkel. Mindig ez fog történni. Itt az idő, hogy hozzászokj ehhez a gyötrelemhez. Mostanra mindennél biztosabb lehetsz abban, hogy ezek az üzenetek hitelesek, és Tőlem, az Emberiség Isteni Megváltójától, Jézus Krisztustól származnak.

Elszomorít, amikor azt látom, hogy a hívők, különösen azok, akik a csaló hatása alatt állnak, elutasítják Legszentebb Szavamat, melyeket tanúságtételül adok a világnak.

Leányom, elég erős vagy, hogy figyelmen kívül hagyd mindazokat a hangokat, amelyek azt állítják, hogy Isteni forrásokból kapott felhatalmazással szólnak. Rengeteg hamis próféta van jelen ma a világban, és ők nem azok, akiknek vallják magukat. Csak az Én Hangomra hallgass, amint azt korábban már mondtam. Nincs szükséged mások megerősítésére, hogy ezt a szent feladatot folytasd. Idővel ezek a Szent Üzenetek aszerint lesznek elismerve, mint amilyenek valójában. Soha ne hagyd magad megkísérteni a megtévesztett lelkek által, hogy ezek az üzenetek nem isteni ihletésűek. Mert ez nem így van. Rekeszd ki a hazugságokat, amelyekkel a csaló, a sátán támadni fogja füleidet. Leányom, ő meg akarja állítani ezt a Munkát, és mindent meg fog tenni, hogy megakadályozzon téged e küldetés beteljesítésében.

Kelj most fel, és beszélj a Szentlélek Ereje által, amellyel elteltél, drága leányom. Te egy választott hírnök vagy, hogy közvetítsd az emberiségnek ezen idők legfontosabb üzeneteit, mint ahogy azt már mondtam neked. Annyira boldoggá teszel Engem erőddel és bátorságoddal, amelyet azokkal a támadásokkal szemben tanúsítasz, melyeket a sátán kezeitől kell elviselned. Emlékezz azonban, hogy ezt a feladatot az elvárás szerint alázattal kell elvégezned. Fogadj most be Engem a lelkedbe, tedd ezt minden nap, hogy különleges kegyelmekben legyen részed. Szeretlek leányom. A Mennyország örvendezik, hogy Szent Akaratomra ilyen gyorsan válaszoltál.

Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/allj-ellen-satan-tamadasainak

———-

Igaz élet Istenben:

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


————

Ortodox (Görög keleti):

„6 Ezt mondja az Örökkévaló: „Szolgám vagy te,
hogy Jákób törzseit helyreállítsd,
és visszahozd Izráel maradékát.
De mindez nem elég:
a nemzeteknek is világosságul adlak,
hogy szabadításom eljusson
a föld minden népéhez általad.”

7 Ezt mondja az Örökkévaló,
Izráel Szentje és Megváltója
az uralkodók szolgájának,
akit az emberek lenéznek, elutasítanak,
és a nemzetek megutálnak:
„Királyok állnak fel trónjukról előtted,
fejedelmek borulnak le lábadnál,
az Örökkévaló kedvéért, aki hűséges,
Izráel Szentje miatt, aki téged választott.”

8 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Jókedvem idején teljesítem kérésedet,
az üdvösség napján megsegítelek,
megőrizlek és megvédelek.
Szövetségül adlak a nemzeteknek,
hogy állítsd helyre a földet,
és helyezd vissza népemet elpusztult örökségébe.
9-10 A megkötözött foglyokat bocsásd szabadon,
a sötétben ülő rabokat hozd ki a fényre!
Bizony, kijönnek,
és semmiben nem szenvednek hiányt,
mint a juhnyáj.
Útközben is legelnek,
a dombokon és hegyeken bőséges legelőt találnak.
Nem bántja őket éhség, vagy szomjúság,
nem égeti nap heve, sem forró szél,
mert az vezeti őket, aki könyörült rajtuk.
Bizony, friss vízforráshoz vezeti őket!”

 

 

 

 

„3 Az Örökkévaló megszólította Jákóbot: „Térj vissza szülőföldedre és rokonaidhoz, én pedig veled leszek!”

4 Akkor Jákób üzent a feleségeinek, és kihívta őket arra a helyre, ahol a nyájat őrizte. 5 Ezt mondta nekik: „Figyeljetek rám! Jól látom apátok arcán, hogy már nem olyan jó szívvel van irántam, mint ezelőtt. Apám Istene azonban velem volt. 6 Mindketten jól tudjátok, hogy teljes erőmmel szolgáltam apátokat. 7 Ő azonban becsapott engem, és számtalanszor megváltoztatta kialkudott béremet, hogy megrövidítsen.

De Isten nem engedte, hogy ártson nekem, 8 mert amikor apátok azt ígérte, hogy fizetségül a tarka foltos bárányokat és gidákat adja nekem, akkor az egész nyájban ilyen foltos kicsinyek születtek. Majd meggondolta magát, és azt mondta: »Mégis inkább a tarka csíkos kicsinyek legyenek a tieid!« Akkor meg az egész nyáj nőstényei tarka csíkos kicsinyeket ellettek. 9 Így vette el Isten apátoktól a nyájakat, és nekem adta azokat.

10 Amikor a nyáj szaporodásának ideje eljött, álmot láttam. Álmomban föltűnt, hogy a párzó kosok és bakok mind tarkák: csíkosak és foltosak. 11 Isten angyala ekkor megszólított: »Jákób!« Itt vagyok, Uram! — feleltem. 12 »Figyeld meg, hogy a párzó kosok és bakok mind tarkák: csíkosak és foltosak! Jól láttam, hogyan bánt veled Lábán. 13 Én vagyok az Isten, aki Bételben megjelentem neked, ahol emlékül felállítottad azt a követ, és olajat öntöttél rá, és akinek fogadalmat tettél. Most hát kelj föl, indulj útnak, hagyd itt ezt a földet, és térj vissza szülőföldedre!«”

14 Ráhel és Lea erre így válaszoltak: „Nincs már nekünk itt semmi keresnivalónk! Apánktól nem várhatunk örökséget. 15 Hiszen úgy bánt velünk, mint valami idegenekkel! Veled alaposan megfizettette a leánykérés árát, de azt maga költötte el, és nekünk nem adott belőle semmit![a] 16 Mindaz a gazdagság, amit Isten apánktól elvett, a miénk, és a gyerekeink öröksége. Most hát tedd meg, amit Isten mondott neked!””

 

 

 

 

„3 Tedd meg, ami helyes és igazságos,
— ezt az Örökkévaló többre értékeli minden áldozatnál.
4 Büszke tekintet és gőgös gondolatok,
— ez az istentelen szántóföldje, amelyből bűn terem.
5 Ha szorgalmas vagy,
terveid bőséges hasznot hoznak,
de ha türelmetlen és kapkodó,
csak a szegénységet sietteted.
6 A hazugsággal szerzett gazdagság hamar eltűnik, mint a pára.
Aki így akar meggazdagodni, a halált keresi.
7 A gonoszokat a saját erőszakosságuk pusztítja el,
mert nem akarnak igazságosan élni.
8 A bűnös útja tekervényes,
az igaz pedig egyenes úton jár.
9 Jobb a szabad ég alatt, a lapos háztetőn lakni,
mint a veszekedős asszonnyal egy fedél alatt.
10 Az istentelen ember lelke vágyik a gonoszságra,
még a barátja iránt sem jóindulatú.
11 Ha megfenyítik a beképzelt ostobát,
még ő is bölcsebb lesz tőle,[a]
de a bölcs már a figyelmeztetésből is okul.
12 Az Örökkévaló igazságos! Szemmel tartja az istentelenek házát,
és porig rombolja őket.
13 Ha nem akarod meghallani a szegények segélykiáltását,
akkor neked sem felel senki,
amikor segítségért kiáltasz.
14 A titokban adott ajándék lecsendesíti a haragot,
a kézbe csúsztatott megvesztegetés lecsillapítja az indulatot.
15 Az igazságszerető emberek örülnek, mikor az igazság érvényesül,
a gonosztevők pedig megrettennek.
16 Aki letér a bölcsesség útjáról,
hamar a halottak közé jut.
17 Aki csak a szórakozást hajhássza, végül elszegényedik,
aki pedig szereti a bort és a költekezést, sohasem lesz gazdag.
18 Az istentelen fizet váltságdíjat az igazért,
és a csaló a becsületes helyett.
19 Jobb egyedül lakni a pusztában,
mint a hirtelen haragú és veszekedős asszonnyal egy házban.
20 Drága kincs és olaj van a bölcs házában,
az ostobának pedig semmije sincs, mert eltékozolja.
21 Aki igazságosságra, hűségre és szeretetre törekszik,
életet talál, jogosságot és megbecsülést.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah%2049:6-10;%20%20%20%20%20Genesis%2031:3-16;%20%20%20%20Proverbs%2021:3-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/04/20

„Állj ellen a sátán támadásainak

2011. április 20. szerda; 17:45

Leányom, a te hited folyamatosan, a nap minden órájában próbára van téve, amikor a kívülállók nyomást gyakorolnak rád, hogy ne törődj ezekkel az üzenetekkel. Mindig ez fog történni. Itt az idő, hogy hozzászokj ehhez a gyötrelemhez. Mostanra mindennél biztosabb lehetsz abban, hogy ezek az üzenetek hitelesek, és Tőlem, az Emberiség Isteni Megváltójától, Jézus Krisztustól származnak.

Elszomorít, amikor azt látom, hogy a hívők, különösen azok, akik a csaló hatása alatt állnak, elutasítják Legszentebb Szavamat, melyeket tanúságtételül adok a világnak.

Leányom, elég erős vagy, hogy figyelmen kívül hagyd mindazokat a hangokat, amelyek azt állítják, hogy Isteni forrásokból kapott felhatalmazással szólnak. Rengeteg hamis próféta van jelen ma a világban, és ők nem azok, akiknek vallják magukat. Csak az Én Hangomra hallgass, amint azt korábban már mondtam. Nincs szükséged mások megerősítésére, hogy ezt a szent feladatot folytasd. Idővel ezek a Szent Üzenetek aszerint lesznek elismerve, mint amilyenek valójában. Soha ne hagyd magad megkísérteni a megtévesztett lelkek által, hogy ezek az üzenetek nem isteni ihletésűek. Mert ez nem így van. Rekeszd ki a hazugságokat, amelyekkel a csaló, a sátán támadni fogja füleidet. Leányom, ő meg akarja állítani ezt a Munkát, és mindent meg fog tenni, hogy megakadályozzon téged e küldetés beteljesítésében.

Kelj most fel, és beszélj a Szentlélek Ereje által, amellyel elteltél, drága leányom. Te egy választott hírnök vagy, hogy közvetítsd az emberiségnek ezen idők legfontosabb üzeneteit, mint ahogy azt már mondtam neked. Annyira boldoggá teszel Engem erőddel és bátorságoddal, amelyet azokkal a támadásokkal szemben tanúsítasz, melyeket a sátán kezeitől kell elviselned. Emlékezz azonban, hogy ezt a feladatot az elvárás szerint alázattal kell elvégezned. Fogadj most be Engem a lelkedbe, tedd ezt minden nap, hogy különleges kegyelmekben legyen részed. Szeretlek leányom. A Mennyország örvendezik, hogy Szent Akaratomra ilyen gyorsan válaszoltál.

Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/allj-ellen-satan-tamadasainak

———-

Római katolikus:

2021-04-20

húsvét 3. hét kedd

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A Krisztusért elszenvedett vértanúság megnyitja a mennyországot.
Elítélésekor István diakónus így szólt a néphez, a papokhoz és az írástudókhoz:
„Ti keménynyakúak, ti érzéketlen szívűek és fülűek! Mindig
ellenálltatok a Szentléleknek ti is, akárcsak atyáitok. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Megölték mindazokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. Ti pedig árulói és gyilkosai lettetek neki, ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a mózesi törvényt, de nem tartottátok meg.”
Miközben hallgatták,
dúltak-fúltak, és dühükben fogukat vicsorították. Őt azonban eltöltötte a Szentlélek. Fölnézett az égre. Látta az Isten dicsőségét, és Jézust, az Isten jobbján. Felkiáltott: „Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, ahogy az Isten jobbján áll.”
Erre ordítozni kezdtek, és befogták fülüket. Egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból, és
megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruháikat. Miközben megkövezték, István felfohászkodott, és így imádkozott: „Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”
Majd térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” Amint ezt kimondta,
halálba szenderült. Saul pedig helyeselte meggyilkolását.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 7,51–8,1a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet. (6a. vers. – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Légy oltalmazó sziklaváram és megerősített házam, * hogy megszabadíts engem!
Erősségem és menedékem te vagy nékem, * nevedért vezess és irányíts engem!
Hívek: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
Vagy: Alleluja.
E: Kezedbe ajánlom lelkemet, * megváltottál engem, Uram, igazság Istene.
Ujjongok és örvendezem irgalmasságod miatt, * mert kicsiny voltomat tekintetre méltattad,
H: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
Vagy: Alleluja.
E: Ragadj ki az ellenség kezéből, * és azoktól, akik üldöznek engem.
Ragyogjon föl arcod szolgád fölött, * irgalmasságodban szabadíts meg engem.
H: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 30,3cd-4.6ab és 7b és 8a.17 és 21ab

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az élet kenyere, * aki hozzám jön, többé nem éhezik.” Jn 6,35 – 5 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Oltáriszentség a világnak életet adó táplálék.
Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből:
„Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: »Égből való kenyeret adott enni nekik.«”

Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak.”
„Uram – kiáltották –, add nekünk mindig ezt a kenyeret!”
Jézus így válaszolt: „
Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 6,30-35

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-04-20

Én mellettetek maradok egészen addig a Napig, amíg Fiam vissza nem tér, hogy visszakövetelje földi Királyságát

Igazság Könyve:

2015. február 17. kedd, 17:00

Drága gyermekeim, megkaptátok az Imákat, az Ajándékokat és a fegyvereket, hogy teljes gőzzel haladjatok előre, felkészülvén drága Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetelére.

Az Ő Maradék Hadserege megalakult, és az továbbra is növekedni fog a világ minden részén, hogy meg lehessen menteni a lelkeket. Az előttetek álló idők folyamán, Isten Maradék Hadserege, az Ő Szent Igéjének Igazságát a világ minden sarkában meg fogja őrizni.

Amikor az Úr Nagy Napja a világra leereszkedik, a Maradék – a Szentlélek kegyével megáldottan – imáinak és áldozatainak köszönhetően, csillapítani fogja Isten haragját.

Sohasem szabad felednetek, hogy Isten mindnyájatokat szeret, de az ellenállás miatt, amelyet Isten gyermekeivel szemben fognak tanúsítani, nem lesz könnyű hűségesnek maradni az Igéhez.

Isten Maradéka az elkövetkezendő napokban egyesülni fog, hitfelekezettől és nemzetiségtől függetlenül, amikor a Szent Igének még az említése is tiltva lesz.

Isten ezen a Küldetésen keresztül kommunikálni fog veletek, amikor vigasztalásra lesz szükségetek, hogy rátok áraszthassa Kegyelmeit hitetek megtartása érdekében.

Bátorság, gyermekeim, minden Fiam Kezében van, Aki minden lelket fel fog keresni, még a közületek legkeményebbeket is. Szeretetem mindnyájatok iránt örök, és azt szeretném, ha minden Ajándékot, amelyet a Szent Evangéliumok és ezen Üzenetek által kaptok, a lelkek üdvössége érdekében használnátok fel.

Isten soha nem fogja cserbenhagyni Maradékát, és az imacsoportjaitok által, és minden más imacsoport által, amelyek más küldetéseknek köszönhetően a világgal való kommunikációim gyümölcsei, a lelkeket meg lehet menteni, és meg is lesznek mentve.

Vigasztaljátok egymást a lelki megpróbáltatások idején, és Isten vezetni fog benneteket az út minden lépésénél. Én, az Üdvösség Anyja, továbbra is a ti pártfogótok leszek, és minden Hozzám intézett kérésetekre válaszolni fogok.

Én mellettetek maradok egészen addig a Napig, amíg Fiam vissza nem tér, hogy visszakövetelje földi Királyságát.

Köszönöm nektek, hogy hittel, reménnyel és bizalommal válaszoltatok hívásomra, és Fiam hívására.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-batorsag-gyermekeim-minden-fiam-kezeben-van


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


NEM VESZIK KOMOLYAN PRÓFÉTÁIMAT

1993. június 19.

Korszakról korszakra azt tanúsítod, hogy Te vagy a mi Megváltónk, Uram. Szeretetedben és irgalmadban Te magad váltasz meg minket. Ránk pazaroltad szeretetedet. Mindegyikünket nevünkön szólítottál. Szelíd Jézusom, Te újból eljössz a mennybõl emlékeztetni bennünket arra, hogy aki megtartja szereteted törvényét, Istenben fog élni, és Isten õbenne. Miért lázadnak oly sokan Szentlelked ellen és miért sértik meg õt? Miért viselnek oly sokan háborút ellened? Hogyan lehetséges, hogy az agyag, amelyet Te formáztál, ellenségeddé vált? Uram, miért engedted meg, hogy oly sokan elhagyjanak, letérjenek utadról, megkeményítsék szívüket, és ne féljenek Téged? Miért engedted meg a lázadóknak, hogy szentélyedet tiporják és utálatossá váljanak szemedben?

Vassula, mondtam neked, hogy elküldtem figyelmeztetéseimet különbözõ próféták által1, de nemzedékedben nem veszik komolyan prófétáimat. Legkevésbé sem törõdnek azzal, amikor ma az ég beszél. Alighogy szócsövemen keresztül egy szót kiejtek, máris rárohannak és keresztülszúrják.Pedig házamat a szegények, a nyomorékok, a vakok és a bénák fogják újjáépíteni. Az utolsóból lesz az elsõ, és az elsõbõl az utolsó. Közületek a legrosszabbak szemét és fülét nyitottam meg. Vakká és süketté tettem azokat, akik azt állították, hogy látnak és hallanak. Nevemet ismét tisztelni és imádni kell.

Gyermekem, ne merülj ki a velem töltött találkozások alkalmával! Még semmit sem láttál misztériumaimból, teremtmény! Ezért ne fogjon el a félelem, amikor ily módon látogatlak meg…! Térj be most Sebeimbe! Veled vagyok üdvösségedért és mások üdvösségéért.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum811.html

 

———-
Római katolikus:

2020-02-21

6. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Jakab apostol leveléből
Ahogy lélek nélkül halott a test, úgy a hit is halott a belőle fakadó jó cselekedetek nélkül.
Testvéreim!
Mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de hitből fakadó cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt ez a hit?
Ha például egy testvér vagy nővér ruházatban vagy a mindennapi élelemben szükséget szenved, ti pedig azt mondjátok: „Menjetek békében! Melegedjetek meg, és lakjatok jól!” – de nem adjátok meg nekik mindazt, amire pedig szükségük van, mit használ az nekik? Ugyanígy van a hittel is: ha nem fakadnak belőle jó cselekedetek, önmagában holt dolog.
Ha pedig erre azt mondja valaki: „Neked hited van, nekem pedig cselekedeteim” – azt válaszolom neki: „Mutasd meg nekem tettek nélküli hitedet”, akkor tetteim alapján én is bizonyítom neked hitemet! Hiszed, hogy csak egy Isten van? Jól is teszed. Ám ezt a gonosz lelkek is hiszik, mégis rettegnek.
Akarod-e tudni, te balga ember, hogy tettek nélkül mennyire meddő a hit? Nézd Ábrahám ősatyánkat, aki tettei alapján lett kedvessé Isten előtt, mivel fiát, Izsákot áldozatul az oltárra helyezte. Láthatod tehát, hogy hite közreműködött tetteiben, és csak tettei által lett tökéletessé a hite. Így teljesedett be a Szentírás szava: „Ábrahám hitt Istennek, és ez megigazulására szolgált”: és „Isten barátjának” nevezték.
Látjátok tehát, hogy tettei által igazul meg az ember, nem csupán a hit által. Mert ahogy lélek nélkül halott a test, tettek nélkül a hit is halott.
Ez az Isten igéje.

Jak 2,14-24.26

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldog az az ember, * aki az Úr törvényében leli örömét. (Vö. 1b. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Boldog ember, aki féli az Urat, * aki az Úr törvényében örömét leli.
Hatalmas lesz ivadéka a földön, * áldott lesz az igazak nemzetsége.
Hívek: Boldog az az ember, * aki az Úr törvényében leli örömét.
E: Dicsőség és gazdagság tölti be házát, * igazsága örökre megmarad.

Az igaz világít, mint fény a sötétségben, * igazságos, jóságos és irgalmas.
H: Boldog az az ember, * aki az Úr törvényében leli örömét.
E: Boldog ember, aki irgalmas, † és szívesen ad kölcsön, * aki a törvény szerint intézi minden dolgát.
Nem tántorodik meg soha, * az igaz emléke örökké megmarad.
H: Boldog az az ember, * aki az Úr törvényében leli örömét.
Zsolt 111,1-2.3-4.5-6

ALLELUJA
Jézus mondja: † Barátaimnak hívlak titeket, * mert elmondtam nektek mindazt, amit Atyámtól hallottam. Jn 15,15b – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Krisztus követőjének vállalnia kell az önmegtagadást és a szenvedést.
Jézus egy alkalommal magához hívta a népet és tanítványait, majd így szólt hozzájuk:
„Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki értem és az evangéliumért elveszíti életét, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkének kárát vallja? Mit is adhat az ember cserébe a lelkéért?
Aki e hűtlen és bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”
Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, a jelenlévők közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 8,34-9,1″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-21

2015. február 10. kedd, 14:36

Drága gyermekeim, fontos, hogy mindnyájan imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat imáit és Legszentebb Rózsafüzéremet napi imáitok részeként. Választhattok bármelyik imát, nem feltétlenül szükséges mindegyiket elimádkoznotok, hanem azokat, amelyeket óhajtjátok. A Legszentebb Rózsafüzéremet minden nap imádkoznotok kell a gonosz befolyása ellen. …”


————

Ortodox (Görög keleti): 

A gyülekezeti vezető[a] üdvözletét küldi annak az asszonynak,[b] akit Isten kiválasztott, és a gyermekeinek.

Isten szeretetével igazán[c] szeretlek benneteket — nem csak én, hanem mindazok, akik megismerték az igazságot. Emiatt az igazság miatt szeretünk így benneteket — az igazság miatt, amely bennünk él, és örökké velünk is marad.

Kegyelem, irgalom és békesség legyen velünk az Atya-Istentől és Fiától, Jézus Krisztustól — igazságban és szeretetben.

Nagyon megörültem, amikor gyermekeid között olyanokat találtam, akik az igazság útján járnak, ahogy az Atya-Isten parancsolta. Kedves asszonyom, arra kérlek benneteket, hogy isteni szeretettel szeressük egymást mindannyian! Ez a parancs nem új a számotokra, hiszen már régóta ismeritek. Az isteni szeretet azt jelenti, hogy Isten parancsai szerint élünk. S ez a parancs, amint azt kezdettől fogva hallottátok, így szól: az isteni szeretetnek megfelelően éljetek!

Mert sokan vannak szerte a világon, akik becsapják az embereket: letagadják, hogy Jézus Krisztus emberi testben jött el a világra. Aki ezt mondja, az hamis tanító, Krisztus ellensége. Vigyázzatok, nehogy elveszítsétek azt, amiért fáradoztunk![d] Igyekezzetek, hogy a teljes jutalmatokat megkapjátok!

Továbbra is kövessétek a Krisztusról szóló igazi tanítást. Aki eltér ettől, és nem egyedül az ő tanításait követi, abban nem él Isten. Aki pedig Krisztus tanításait követi, abban benne él az Atya-Isten és a Fiú is. 10 Ha valaki hozzátok érkezik, de nem ezt tanítja, azt be se engedjétek az otthonotokba, sőt még csak ne is köszöntsétek! 11 Mert, ha befogadjátok az ilyen embert, akkor valójában részt vesztek abban a gonosz munkában, amelyet végez.

12 Bár sok mindent szeretnék még mondani nektek, most mégsem folytatom az írást tollal és tintával. Inkább majd ha meglátogatlak benneteket, szemtől szemben beszélgetünk, hogy örömünk teljes legyen. 13 Üdvözölnek benneteket a kiválasztott nővéretek[e] gyermekei.

——————


22 Kimentek a „Golgota” nevű helyre. Ez a szó azt jelenti: „Koponya-hely”. 23 Ott mirhával kevert bort kínáltak Jézusnak, de ő nem akarta meginni. 24 Ezután keresztre feszítették, a ruháit pedig szétosztották, és kisorsolták egymás között.

25 Reggel kilenc óra volt, amikor megfeszítették. …”

—————–
“…

Jézus halála

33 Délben elsötétült az ég, és délután három óráig sötétség borította az egész földet. 34  Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: „ Elói, Elói, lámá sabaktáni?” Ez azt jelenti: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”[a]

35 Néhányan, akik ott álltak, hallották, és ezt mondták: „Halljátok? Illést hívja!”[b]

36 Egyikük gyorsan elfutott, ecetbe mártott egy szivacsot, felszúrta egy nádszál végére, majd Jézusnak nyújtotta, hogy igyon, és ezt mondta: „Lássuk, eljön-e érte Illés, hogy levegye a keresztről!”

37 Ekkor Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte a lelkét.

38 Ebben a pillanatban a Templom belsejében a függöny fölülről lefelé, egészen az aljáig kettéhasadt. 39 A római százados, aki ott állt a kereszttel szemben, látva, hogy Jézus hogyan halt meg, így szólt: „Ez az ember valóban Isten Fia volt!”

40 Volt ott néhány asszony, akik távolról figyelték, mi történik. Köztük volt Mária, a kis Jakab és József anyja, és a magdalai Mária, meg Salómé, 41 akik más asszonnyal együtt követték és szolgálták Jézust Galileában, s vele együtt jöttek fel Jeruzsálembe.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++2+John+1%3A1-13%3B++Mark+15%3A22-25%2C+33-41&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/02/21

“…

Isten soha nem fogja cserbenhagyni Maradékát, és az imacsoportjaitok által, és minden más imacsoport által, amelyek más küldetéseknek köszönhetően a világgal való kommunikációim gyümölcsei, a lelkeket meg lehet menteni, és meg is lesznek mentve.

Vigasztaljátok egymást a lelki megpróbáltatások idején, és Isten vezetni fog benneteket az út minden lépésénél. Én, az Üdvösség Anyja, továbbra is a ti pártfogótok leszek, és minden Hozzám intézett kérésetekre válaszolni fogok.

Én mellettetek maradok egészen addig a Napig, amíg Fiam vissza nem tér, hogy visszakövetelje földi Királyságát.

Köszönöm nektek, hogy hittel, reménnyel és bizalommal válaszoltatok hívásomra, és Fiam hívására.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-batorsag-gyermekeim-minden-fiam-kezeben-van

Isten Maradéka az elkövetkezendő napokban egyesülni fog, hitfelekezettől és nemzetiségtől függetlenül, amikor a Szent Igének még az említése is tiltva lesz

Igazság Könyve:

2015. február 17. kedd, 17:00

Drága gyermekeim, megkaptátok az Imákat, az Ajándékokat és a fegyvereket, hogy teljes gőzzel haladjatok előre, felkészülvén drága Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetelére.

Az Ő Maradék Hadserege megalakult, és az továbbra is növekedni fog a világ minden részén, hogy meg lehessen menteni a lelkeket. Az előttetek álló idők folyamán, Isten Maradék Hadserege, az Ő Szent Igéjének Igazságát a világ minden sarkában meg fogja őrizni.

Amikor az Úr Nagy Napja a világra leereszkedik, a Maradék – a Szentlélek kegyével megáldottan – imáinak és áldozatainak köszönhetően, csillapítani fogja Isten haragját.

Sohasem szabad felednetek, hogy Isten mindnyájatokat szeret, de az ellenállás miatt, amelyet Isten gyermekeivel szemben fognak tanúsítani, nem lesz könnyű hűségesnek maradni az Igéhez. *

Isten Maradéka az elkövetkezendő napokban egyesülni fog, hitfelekezettől és nemzetiségtől függetlenül, amikor a Szent Igének még az említése is tiltva lesz.

Isten ezen a Küldetésen keresztül kommunikálni fog veletek, amikor vigasztalásra lesz szükségetek, hogy rátok áraszthassa Kegyelmeit hitetek megtartása érdekében.

Bátorság, gyermekeim, minden Fiam Kezében van, Aki minden lelket fel fog keresni, még a közületek legkeményebbeket is. Szeretetem mindnyájatok iránt örök, és azt szeretném, ha minden Ajándékot, amelyet a Szent Evangéliumok és ezen Üzenetek által kaptok, a lelkek üdvössége érdekében használnátok fel.

Isten soha nem fogja cserbenhagyni Maradékát, és az imacsoportjaitok által, és minden más imacsoport által, amelyek más küldetéseknek köszönhetően a világgal való kommunikációim gyümölcsei, a lelkeket meg lehet menteni, és meg is lesznek mentve.

Vigasztaljátok egymást a lelki megpróbáltatások idején, és Isten vezetni fog benneteket az út minden lépésénél. Én, az Üdvösség Anyja, továbbra is a ti pártfogótok leszek, és minden Hozzám intézett kérésetekre válaszolni fogok.

Én mellettetek maradok egészen addig a Napig, amíg Fiam vissza nem tér, hogy visszakövetelje földi Királyságát.

Köszönöm nektek, hogy hittel, reménnyel és bizalommal válaszoltatok hívásomra, és Fiam hívására.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-batorsag-gyermekeim-minden-fiam-kezeben-van

* https://www.citizengo.org/hu/rf/175923-torolje-netflix-jezust-homoszexualisnak-beallito-karacsonyi-filmjet

 


A SZERETET A GYÖKÉR – ÉN VAGYOK A GYÖKÉR1988. augusztus 26.(Meghívást kaptam, hogy találkozzak néhány szélsőséges muzulmánnal, valamint két imámjukkal és sejkjükkel. Teológus barátommal mentem el hozzájuk. Az egészet azért rendezték, hogy elítéljenek engem és titokban ördögűzést hajtsanak végre rajtam. Meg is tették, de minthogy nem találtak bennem gonosz lelket, elvesztették hidegvérüket, és igen agresszívvá váltak, különösen, amikor üzenetet kaptam részükre, egy szeretet-üzenetet. Mivel engem teljesen nyugodtnak láttak, még jobban feldühödtek. Azzal vádoltak, hogy hazug vagyok és csaló. Azt mondták, hogy Te, Uram nem vagy a Szeretet Istene. Teológus barátommal együtt nyugodtan felkeltünk és otthagytuk őket.)

Uram, ha nem Svájcban vagyunk, talán meg is öltek volna bennünket?  Vassulám a szeretet az első, a Szeretet Istene vagyok. Emlékezz, hogyan tanítottalak arra, hogy a szeretet a gyökér! Példát is mondtam neked erre a jó fáról, amely jó gyümölcsöt terem. Ez a fa a tökéletes fa, mert szeretet a gyökere, ágai az erények, és mind jó. A szeretet gyökere nélkül ennek a fának nem lesznek erény ágai, és így gyümölcsei sém. Ha olyan fát látsz, amelyik terméketlen, vagy gyümölcse rothadt, ismerd fel gyermekem, hogy gyökere a létező legrosszabb bűn. Bizony mondom, hogy minden erény gyökerét SZERETETNEK hívják. Szeretet vagyok. Én vagyok az a Gyökér, amely benneteket táplál és széppé tesz. Jöjj és Jegy bennem, akkor örökké fogsz élni.”
 
 
 
 

———-
Római katolikus:

2020-02-20

6. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Jakab apostol leveléből
Isten a világ szemében szegényeket választotta ki arra, hogy gazdagokká tegye őket a hitben.
Testvéreim!
Ha hisztek dicsőséges Urunkban, Jézus Krisztusban, ne legyetek személyválogatók! Mert ha a testvéri közösségbe belép hozzátok egy aranygyűrűs, fényes öltözetű férfi, meg egy kopott ruhájú szegény is, ugye ti arra figyeltek, aki drága ruhába van öltözve, és azt mondjátok neki: „Foglalj itt kényelmesen helyet!” A szegényhez pedig így szóltok: „Állj csak oda!” vagy pedig: „Ülj ide a zsámolyra, a lábam mellé!” Ugye hogy különbséget tesztek az emberek között, és igazságtalanul ítélkeztek róluk!
Tudjátok meg tehát, szeretett testvéreim! Isten éppen azokat választotta ki, akik a világ szemében szegények, hogy gazdagokká tegye őket a hitben, és örökösei legyenek annak az országnak, melyet az őt szeretőknek ígért. Ti pedig lenézitek a szegényt. Hát nem a gazdagok nyomnak el titeket erőszakkal, és hurcolnak a törvény elé? Nem ők becsmérlik-e Krisztus fölséges nevét, amelyről keresztényeknek neveznek titeket?
Ha személyválogatók vagytok, bűnt követtek el, és Krisztus törvénye mint törvényszegőket elmarasztal benneteket. Ha ellenben megtartjátok a Szentírás királyi törvényét: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” – helyesen jártok el.
Ez az Isten igéje.

Jak 2,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt. (Vö. 7a. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7

ALLELUJA
Uram, a te tanításod lélek és élet: * örök életet adó igéid vannak. Jn 6,63c és 68c – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus előre megmondja tanítványainak, hogy messiási küldetése sok szenvedéssel jár.
Jézus egyszer elment tanítványaival a Fülöp-Cezáreája környékén fekvő falvakba. Útközben megkérdezte őket: „Kinek tartanak engem az emberek?”
A tanítványok azt felelték: „Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Erre Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás.” Akkor szigorúan lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla.
Ettől kezdve arra oktatta őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, a főpapok és az írástudók elvetik és megölik, de harmadnapra föltámad. Erről egészen nyíltan beszélt nekik.
Péter ekkor félrevonta Jézust, és szemrehányást tett neki. Erre ő hátrafordult, tanítványaira nézett, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert emberi módon gondolkodol és nem Isten tervei szerint!”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 8,27-33″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-20


————

Ortodox (Görög keleti): 

“…
20 Aki azt mondja: „szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazudik, hiszen hogyan szerethetné Istent, akit sohasem látott, ha nem szereti a testvérét, akit lát? 21 Mert Krisztus azt parancsolta, hogy aki Istent szereti, az a testvérét is Isten szeretetével szeresse.

Hitünk legyőzi a világot

5.1 Aki valóban hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Istentől született. Aki az Atya-Istent szereti, az természetesen szereti mindazokat is, akik Isten gyermekei. Hogyan lehetünk biztosak benne, hogy valóban isteni módon szeretjük az ő gyermekeit? Úgy, hogy valóban szeretjük Istent, és engedelmeskedünk parancsainak! Mert Istent szeretni annyi, mint engedelmeskedni neki — ez pedig egyáltalán nem nehéz!

Ami Istentől született, az legyőzi a világot, ami pedig a világot legyőzte, az a hitünk. Mert ugyan ki más győzhetné le a világot, mint az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?

Az örök élet a Fiúban van

Ő az a Jézus Krisztus, aki víz[a] által és vér[b] által jött. Tehát nemcsak víz által, hanem víz és vér által. A Szent Szellem bizonyítja, hogy ez igaz, mert a Szent Szellem az igazság. Ez a három tanú bizonyítja az igazságot: a Szent Szellem, a víz és a vér. S ez a három pedig ugyanazt mondja.

Ha az emberek tanúskodását elfogadjuk, mennyivel hitelesebb Isten tanúsága! Mert Isten maga tanúskodott a Fia mellett, 10 és aki hisz az Isten Fiában, elfogadja ezt a tanúságtételt. Aki viszont nem hisz, az egyúttal azt állítja, hogy Isten hazudik! Miért? Mert nem fogadta el Isten tanúságtételét, amellyel ő a Fia mellett tanúskodott. 11 Ez a tanúságtétel pedig így szól: Isten örök életet adott nekünk — és ez az élet Isten Fiában van. 12 Ebből következik, hogy akiben él a Fiú, annak örök élete van. Akiben viszont nem él az Isten Fia, annak nincs örök élete.

Imádkozz a testvéredért!

13 Ezeket nektek írom, akik már hisztek Isten Fiának nevében. Azért írom, hogy egészen biztosak legyetek benne: nektek már most örök életetek van! 14 Ezért teljes bizalommal fordulhatunk Istenhez: ha az ő akarata szerint kérünk valamit, biztos, hogy meghallgat bennünket! 15 Ha pedig biztosak vagyunk benne, hogy meghallgat — bármit is kérünk tőle —, akkor azt is tudjuk, hogy amit kértünk, azt meg is adta.

16 Ha valaki látja, hogy a testvére vétkezett, de nem halálos bűnt követett el, imádkozzon érte! Kérése szerint Isten életet fog adni annak, aki vétkezett. Van halálos bűn is, arra nem vonatkozik, hogy imádkozzatok azért, aki ilyet elkövet. 17 Minden gonosz tett bűn, de nem mindegyik bűn halálos.

18 Tudjuk, hogy akik Istentől születtek, azok nem maradnak a bűnben, mert Isten Fia megőrzi őket teljes biztonságban,[c] hogy a Gonosz[d] ne árthasson nekik. 19 Tudjuk, hogy mi Istenhez tartozunk, de a világ a gonosz hatalmában van. 20 Azt is tudjuk, hogy Isten Fia eljött a Földre, és ő tett bennünket képessé arra, hogy az igaz Istent megismerjük. Most pedig az igaz Istenben élünk, fia, Jézus Krisztus által. Igen, ő az igaz Isten és az örök élet.

21 Gyermekeim, őrizkedjetek és maradjatok távol a bálványoktól és a hamis istenektől!

————————

Jézus Pilátus előtt

15.1 Amint felvirradt a reggel, a főpapok, a nép vezetői, a törvénytanítók, az egész Főtanács együttesen határozatot hozott. Megkötözték Jézust, elvitték Pilátushoz, és átadták neki.

Pilátus megkérdezte Jézust: „Te vagy a zsidók királya?”

„Igen, ahogy mondod” — válaszolta ő.

A főpapok sok vádat hoztak fel Jézus ellen, ezért Pilátus újból megkérdezte őt: „Nem felelsz semmit? Látod, mennyi mindennel vádolnak téged?!”

De Jézus továbbra sem válaszolt a vádakra. Pilátus ezen nagyon csodálkozott.

Pilátus halálra ítéli Jézust

A Páska ünnepén a helytartó — szokás szerint — minden évben szabadon engedett egy foglyot a nép kívánságára. Volt ott akkor egy Barabbás nevű fogoly a börtönben. Azokkal együtt börtönözték be, akik a lázadás idején gyilkoltak is. Az összegyűlt sokaság Pilátus elé járult, és kérte, hogy a szokás szerint engedjen szabadon egy foglyot.

Pilátus megkérdezte: „Akarjátok-e, hogy a zsidók királyát engedjem el?” 10 Tudta ugyanis, hogy a főpapok féltékenységből szolgáltatták ki neki Jézust.

11 De a főpapok rábeszélésére az emberek inkább Barabbás szabadon bocsátását kérték.

12 Ezután Pilátus újból megkérdezte őket: „Hát azzal mit tegyek, akit ti a zsidók királyának neveztek?”

13 Az emberek így kiabáltak: „Feszítsd keresztre!”

14 Pilátus megkérdezte: „Miért? Mi rosszat tett?”

De azok csak még hangosabban ordították: „Feszítsd keresztre!”

15 Mivel Pilátus eleget akart tenni a nép kívánságának, szabadon engedte Barabbást. Jézust pedig megkorbácsoltatta, és átadta a katonáknak, hogy feszítsék keresztre — így végezzék ki.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++1+John+4%3A20-5%3A21%3B++Mark+15%3A1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/02/20

 
 
“…  Sohasem szabad felednetek, hogy Isten mindnyájatokat szeret, de az ellenállás miatt, amelyet Isten gyermekeivel szemben fognak tanúsítani, nem lesz könnyű hűségesnek maradni az Igéhez. …”

Sohasem szabad felednetek, hogy Isten mindnyájatokat szeret, de az ellenállás miatt, amelyet Isten gyermekeivel szemben fognak tanúsítani, nem lesz könnyű hűségesnek maradni az Igéhez

Igazság Könyve:

2015. február 17. kedd, 17:00

Drága gyermekeim, megkaptátok az Imákat, az Ajándékokat és a fegyvereket, hogy teljes gőzzel haladjatok előre, felkészülvén drága Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetelére.

Az Ő Maradék Hadserege megalakult, és az továbbra is növekedni fog a világ minden részén, hogy meg lehessen menteni a lelkeket. Az előttetek álló idők folyamán, Isten Maradék Hadserege, az Ő Szent Igéjének Igazságát a világ minden sarkában meg fogja őrizni.

Amikor az Úr Nagy Napja a világra leereszkedik, a Maradék – a Szentlélek kegyével megáldottan – imáinak és áldozatainak köszönhetően, csillapítani fogja Isten haragját.

Sohasem szabad felednetek, hogy Isten mindnyájatokat szeret, de az ellenállás miatt, amelyet Isten gyermekeivel szemben fognak tanúsítani, nem lesz könnyű hűségesnek maradni az Igéhez.

Isten Maradéka az elkövetkezendő napokban egyesülni fog, hitfelekezettől és nemzetiségtől függetlenül, amikor a Szent Igének még az említése is tiltva lesz.

Isten ezen a Küldetésen keresztül kommunikálni fog veletek, amikor vigasztalásra lesz szükségetek, hogy rátok áraszthassa Kegyelmeit hitetek megtartása érdekében.

Bátorság, gyermekeim, minden Fiam Kezében van, Aki minden lelket fel fog keresni, még a közületek legkeményebbeket is. Szeretetem mindnyájatok iránt örök, és azt szeretném, ha minden Ajándékot, amelyet a Szent Evangéliumok és ezen Üzenetek által kaptok, a lelkek üdvössége érdekében használnátok fel.

Isten soha nem fogja cserbenhagyni Maradékát, és az imacsoportjaitok által, és minden más imacsoport által, amelyek más küldetéseknek köszönhetően a világgal való kommunikációim gyümölcsei, a lelkeket meg lehet menteni, és meg is lesznek mentve.

Vigasztaljátok egymást a lelki megpróbáltatások idején, és Isten vezetni fog benneteket az út minden lépésénél. Én, az Üdvösség Anyja, továbbra is a ti pártfogótok leszek, és minden Hozzám intézett kérésetekre válaszolni fogok.

Én mellettetek maradok egészen addig a Napig, amíg Fiam vissza nem tér, hogy visszakövetelje földi Királyságát.

Köszönöm nektek, hogy hittel, reménnyel és bizalommal válaszoltatok hívásomra, és Fiam hívására.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-batorsag-gyermekeim-minden-fiam-kezeben-van


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


A SZERETET A GYÖKÉR – ÉN VAGYOK A GYÖKÉR1988. augusztus 26.

(Meghívást kaptam, hogy találkozzak néhány szélsőséges muzulmánnal, valamint két imámjukkal és sejkjükkel. Teológus barátommal mentem el hozzájuk. Az egészet azért rendezték, hogy elítéljenek engem és titokban ördögűzést hajtsanak végre rajtam. Meg is tették, de minthogy nem találtak bennem gonosz lelket, elvesztették hidegvérüket, és igen agresszívvá váltak, különösen, amikor üzenetet kaptam részükre, egy szeretet-üzenetet. Mivel engem teljesen nyugodtnak láttak, még jobban feldühödtek. Azzal vádoltak, hogy hazug vagyok és csaló. Azt mondták, hogy Te, Uram nem vagy a Szeretet Istene. Teológus barátommal együtt nyugodtan felkeltünk és otthagytuk őket.)

Uram, ha nem Svájcban vagyunk, talán meg is öltek volna bennünket?

  Vassulám a szeretet az első, a Szeretet Istene vagyok. Emlékezz, hogyan tanítottalak arra, hogy a szeretet a gyökér! Példát is mondtam neked erre a jó fáról, amely jó gyümölcsöt terem. Ez a fa a tökéletes fa, mert szeretet a gyökere, ágai az erények, és mind jó. A szeretet gyökere nélkül ennek a fának nem lesznek erény ágai, és így gyümölcsei sém. Ha olyan fát látsz, amelyik terméketlen, vagy gyümölcse rothadt, ismerd fel gyermekem, hogy gyökere a létező legrosszabb bűn. Bizony mondom, hogy minden erény gyökerét SZERETETNEK hívják. Szeretet vagyok. Én vagyok az a Gyökér, amely benneteket táplál és széppé tesz. Jöjj és Jegy bennem, akkor örökké fogsz élni.”

 
 
 
 

———-
Római katolikus:

2020-02-19

6. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Jakab apostol leveléből
Ne csak hallgassátok, hanem váltsátok is tettekre Isten tanítását!
Szeretett testvéreim!
Legyen minden ember készséges a hallgatásra, de meggondolt a beszédben, és fegyelmezett, amikor elragadná az indulat! Haragjában ugyanis nem azt teszi az ember, ami helyes Isten előtt. Ezért vessetek ki magatokból minden tisztátalanságot, és mindenféle gonoszságot! Engedelmeskedjetek szelíd lélekkel Isten bennetek élő tanításának, amely meg tudja menteni lelketeket.
Ne csak hallgassátok, hanem valósítsátok is meg Isten tanítását, különben önmagatokat csaljátok meg! Aki ugyanis csak hallgatja Isten igéjét, de nem váltja tettekre, ahhoz az emberhez hasonlít, aki megnézi külsejét a tükörben. Magára pillant ugyan, de továbbmegy, és nyomban elfelejti, milyen is volt. Aki azonban figyelmesen tanulmányozza az evangéliumi szabadság tökéletes törvényét, és állhatatosan meg is tartja – nemcsak felületesen hallgatja, hanem szerinte is él –, az boldog lesz tettei által.
Aki pedig vallásosnak tartja magát, de nem fékezi a nyelvét, az áltatja magát, mert vallásossága hiábavaló. Hiszen Isten, a mi Atyánk szemében ez az igazi, tiszta vallásosság: Meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztának maradni a világtól.
Ez az Isten igéje.
Jak 1,19-27

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Szent hegyeden, Uram, Istenem, * ki az, aki megpihenhet? (1b. vers. 5. g tónus)
Előénekes: Aki bűn nélkül éli életét, * és helyesen cselekszik.
Aki igazat gondol szívében, * kinek rágalmat nem beszél szája.
Hívek: Szent hegyeden, Uram, Istenem, * ki az, aki megpihenhet?
E: Aki felebarátjának nem tesz rosszat, * aki nem gyalázza embertársát.
Aki a gonoszt semmibe veszi, * de tiszteli az istenfélőt.
H: Szent hegyeden, Uram, Istenem, * ki az, aki megpihenhet?
E: Aki pénzét uzsorára nem adja, * és vesztegetést nem fogad el ártatlan ellen.
Aki így éli életét, * soha meg nem rendül.
H: Szent hegyeden, Uram, Istenem, * ki az, aki megpihenhet?
Zsolt 14,2-3ab.3cd-4ab.5

ALLELUJA
Urunk Jézus Krisztus Atyja világosítsa meg lelki szemünket, * hogy megértsük, mily reménységre hívott minket. Vö. Ef 1,17-18 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus meggyógyítja a betszaidai vakot.
Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?”
Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent.
Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 8,22-26″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-19

————
Ortodox (Görög keleti): 

21 Kedveseim, ha a szívünk nem vádol bennünket, akkor bizalommal mehetünk Istenhez. 22 Ő pedig megadja, amit kérünk, akármi legyen is az, mert engedelmeskedünk a parancsainak, és azt tesszük, amit ő szeret. 23 Isten pedig azt parancsolja, hogy a Fiában, Jézus Krisztusban higgyünk, és szeressük egymást. Ezt parancsolta nekünk maga Jézus is, amikor velünk volt. 24 Aki engedelmeskedik Isten parancsainak, az Istenben él, és az Isten is él őbenne. Honnan tudjuk, hogy Isten bennünk él? Onnan, hogy a saját Szellemét adta nekünk!

Óvakodjatok a hamis prófétáktól!

4.1 Kedves gyermekeim, ne higgyetek akármelyik szellemnek. Előbb gondosan vizsgáljátok meg őket, hogy valóban Istentől jöttek-e! Azért mondom ezt, mert sok hamis próféta jön-megy szerte a világon. Így tudjátok eldönteni, hogy egy szellem Istentől jött-e: ha elismeri és megvallja, hogy Jézus a Messiás, aki emberi testben jelent meg a Földön — akkor az a szellem Istentől jött. Ha viszont ezt nem ismeri el, és nem akarja kimondani, akkor nem Istentől jött. Ez a Krisztus Ellenségének szelleme, akiről hallottátok, hogy el fog jönni a világra, és már itt is van.

Ti azonban, gyermekeim, Istenhez tartoztok, ezért legyőztétek őket, mert aki bennetek él, hatalmasabb, mint az, aki a világban van. Ők a világhoz tartoznak, és amit mondanak, azt is a világból veszik, ezért hallgat rájuk a világ. Ezzel szemben mi Istenhez tartozunk, és aki Istent ismeri, hallgat ránk. Aki pedig nem Istenhez tartozik, az nem fogadja el, amit mondunk. Így tudjuk megkülönböztetni az Igazság Szellemét attól a szellemtől, amely félrevezeti és becsapja az embereket.

——————

Jézust letartóztatják

43 Jézus még beszélt, amikor megérkezett Júdás, a tizenkét tanítvány közül az egyik. Kardokkal és botokkal felfegyverzett nagy csoport jött vele, akiket a főpapok, a törvénytanítók és a nép vezetői küldtek.

44 Júdás, az áruló előre megbeszélte velük, miről ismerik meg, kit kell letartóztatniuk: „Akit csókkal köszöntök, azt fogjátok el, és őrizet alatt vezessétek el!”

45 Júdás tehát egyenesen odalépett Jézushoz, és köszöntötte: „Mester!” — azután üdvözlésül arcon csókolta. 46 Akkor a fegyveresek megragadták és letartóztatták Jézust. 47 Az egyik tanítvány, aki ott állt Jézus mellett, ekkor kirántotta a kardját, rávágott a főpap szolgájára, de csak a fülét vágta le.

48 Jézus azt mondta a fegyvereseknek: „Kardokkal és botokkal jöttök ellenem, mintha rabló lennék?! 49 Hiszen minden nap ott voltam közöttetek a Templom területén, és tanítottam, mégsem fogtatok el. De ennek így kellett lennie, hogy beteljesedjen, amit az Írások mondanak.” 50 A tanítványai ekkor mind otthagyták Jézust, és futva menekültek.

51 Volt Jézus követői között egy fiatalember is, akin csak egy hosszú vászoning volt. A fegyveresek őt is megragadták, hogy elfogják, 52 de a fiatalember inkább a kezükben hagyta az ingét, és meztelenül futott el.

A Főtanács kihallgatja Jézust

53 Ezután a főpap házához vezették Jézust. Odagyűltek a többi főpapok, a nép vezetői és a törvénytanítók is mind. 54 Péter távolról követte Jézust, egészen a főpap udvarába. Az őrökkel együtt ő is a tűz mellé ült melegedni.

55 A főpapok és a Főtanács többi tagja mind ürügyet kerestek, hogy Jézust halálra ítélhessék. Olyan férfiakat kerestek, akik hajlandók voltak ellene tanúskodni, de nem találtak olyan okot, amely alapján elítélhették volna. 56 Sok hamis tanú vádolta Jézust, de a vallomásaik nem egyeztek meg egymással.

57 Végül jött két hamis tanú, akik azt állították: 58 „Hallottuk, amikor ez az ember[a] azt mondta: »Lerombolom a Templomot, amelyet emberek építettek, és három nap alatt felépítek egy másikat, amelyet nem emberi kéz épít.«” 59 — de még így sem egyezett, amit mondtak.

60 Ekkor fölállt a főpap, és megkérdezte Jézust: „Miért nem felelsz arra, amivel ezek vádolnak?” 61 Jézus azonban nem szólt egy szót sem.

Ekkor a főpap megkérdezte: „Te vagy a Messiás, az Isten[b] Fia?”

62 Jézus így válaszolt neki: „Én vagyok.[c] Meglátjátok majd az Emberfiát, amint ott ül Isten[d] jobbján, és eljön az ég felhőivel.”

63 A főpap ekkor megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: „Mi szükségünk van még több tanúra?! 64 Hallottátok, hogy gyalázta Istent! Hogyan határoztok?”

Ekkor mindannyian úgy ítéltek, hogy Jézus bűnös, és megérdemli a halált.

65 Néhányan leköpködték, majd letakarták az arcát, és ököllel ütötték. Közben így gúnyolták: „Na, most prófétálj!” Ezután a szolgák is ütni kezdték.

Péter letagadja, hogy ismeri Jézust

66 Ezalatt Péter még mindig ott volt az udvarban. Egyszer csak arra jött a főpap egyik fiatal szolgálólánya. 67 Meglátta a tűznél melegedő Pétert, közelebb ment hozzá, szemügyre vette, és azt mondta: „Te is azzal a názáreti Jézussal voltál.”

68 Péter azonban letagadta: „Nem tudom, és nem is értem, miről beszélsz!” Azzal kiment a kapu közelébe, és ekkor a kakas megszólalt.[e]

69 Amikor a szolgálólány újra találkozott Péterrel, így szólt a többiekhez: „Ez is közéjük tartozik!” 70 De Péter ezt ismét letagadta.

Kis idő múlva az ott állók megszólították Pétert: „Biztos, hogy közéjük tartozol, hiszen te is galileai vagy.”

71 Péter ekkor átok alatt megesküdött, hogy igazat mond: „Nem is ismerem azt az embert, akiről beszéltek!”

72 Ebben a pillanatban másodszor is kukorékolt a kakas. Akkor Péter visszaemlékezett Jézus szavaira: „Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor is le fogod tagadni, hogy ismersz engem” — és sírva fakadt.

Jézus Pilátus előtt

15.1 Amint felvirradt a reggel, a főpapok, a nép vezetői, a törvénytanítók, az egész Főtanács együttesen határozatot hozott. Megkötözték Jézust, elvitték Pilátushoz, és átadták neki.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++1+John+3%3A21-4%3A6%3B++Mark+14%3A43-15%3A1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———–
https://oca.org/readings/daily/2020/02/19

 
“…  Sohasem szabad felednetek, hogy Isten mindnyájatokat szeret, de az ellenállás miatt, amelyet Isten gyermekeivel szemben fognak tanúsítani, nem lesz könnyű hűségesnek maradni az Igéhez. …”

Vigasztaljátok egymást a lelki megpróbáltatások idején, és Isten vezetni fog benneteket az út minden lépésénél.

Igazság Könyve:

2015. február 17. kedd, 17:00

Drága gyermekeim, megkaptátok az Imákat, az Ajándékokat és a fegyvereket, hogy teljes gőzzel haladjatok előre, felkészülvén drága Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetelére.

Az Ő Maradék Hadserege megalakult, és az továbbra is növekedni fog a világ minden részén, hogy meg lehessen menteni a lelkeket. Az előttetek álló idők folyamán, Isten Maradék Hadserege, az Ő Szent Igéjének Igazságát a világ minden sarkában meg fogja őrizni.

Amikor az Úr Nagy Napja a világra leereszkedik, a Maradék  – a Szentlélek kegyével megáldottan – imáinak és áldozatainak köszönhetően, csillapítani fogja Isten haragját.

Sohasem szabad felednetek, hogy Isten mindnyájatokat szeret, de az ellenállás miatt, amelyet Isten gyermekeivel szemben fognak tanúsítani, nem lesz könnyű hűségesnek maradni az Igéhez.

Isten Maradéka az elkövetkezendő napokban egyesülni fog, hitfelekezettől és nemzetiségtől függetlenül, amikor a Szent Igének még az említése is tiltva lesz.

Isten ezen a Küldetésen keresztül kommunikálni fog veletek, amikor vigasztalásra lesz szükségetek, hogy rátok áraszthassa Kegyelmeit hitetek megtartása érdekében.

Bátorság, gyermekeim, minden Fiam Kezében van, Aki minden lelket fel fog keresni, még a közületek legkeményebbeket is. Szeretetem mindnyájatok iránt örök, és azt szeretném, ha minden Ajándékot, amelyet a Szent Evangéliumok és ezen Üzenetek által kaptok, a lelkek üdvössége érdekében használnátok fel.

Isten soha nem fogja cserbenhagyni Maradékát, és az imacsoportjaitok által, és minden más imacsoport által, amelyek más küldetéseknek köszönhetően a világgal való kommunikációim gyümölcsei, a lelkeket meg lehet menteni, és meg is lesznek mentve.

Vigasztaljátok egymást a lelki megpróbáltatások idején, és Isten vezetni fog benneteket az út minden lépésénél. Én, az Üdvösség Anyja, továbbra is a ti pártfogótok leszek, és minden Hozzám intézett kérésetekre válaszolni fogok.

Én mellettetek maradok egészen addig a Napig, amíg Fiam vissza nem tér, hogy visszakövetelje földi Királyságát.

Köszönöm nektek, hogy hittel, reménnyel és bizalommal válaszoltatok hívásomra, és Fiam hívására.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-batorsag-gyermekeim-minden-fiam-kezeben-van

 

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 

SZENTSÉGES SZÍVEM GAZDAGSÁGA

1991. augusztus 20.

Milyen csodálatos lesz, ha majd minden keresztény testvérként élhet együtt! Mennyivel nagyobb lenne dicsőséged, ha mi alázatosan egyetlen oltár és egyetlen tabernákulum körül, egy szívvel, egy lélekkel és egy hangon dicsérnénk Téged… de amint én parancsodat követve az egység mellett teszek tanúságot, ők nem értenek meg és nem hisznek nekem. Mint malomkövet a földre dobnak.

Gyermekem, a Felkent a te Pásztorod, és Ő legelted téged, Ő nyit neked utat. Áldásaimba öltöztettelek. Most csupán azt kérem tőled, hogy add át a nemzeteknek azt a szeretetet, amelyet tőlem kaptál. Engedd meg, hogy igénybe vegyelek, kicsiny lélek!
Abba tart téged karjai között.
Én vagyok veled van.
Nézz rám, mit meg nem tennék érted… és te, te ki tudod-e mondani ugyanezeket a szavakat?

Igen, Uram.

Akkor most kelj fel, és folytasd a tanúságtételt! Futásodnak még nincs vége, de ne veszítsd el bátorságodat, melletted vagyok, hogy bátorítsam kicsi szívedet. Bokád az enyémhez van kötve, ajkam a füledre tapad, hogy megsúgjam és emlékeztesselek rá: nem vagy nagyobb isteni Mesterednél! Rád, aki csak tanítványom vagy, nem fogják-e ugyanazokat a jeleket nyomni, mint Mesteredre, az első vértanúra? Leányom, szeress engem, és én továbbra is kiárasztom rád Szentséges Szívem gazdagságát, mindazt a kincset, amit a ti időtökre tartottam fenn. Azt mondtam egyszer, hogy a végső időkben olyan műveket hozok létre, mint eddig még sohasem, olyan műveket, amelyek csodálkozásra késztetnek benneteket, és megmutatják Szentséges Szívem ragyogó dicsőségét. Megígértem, hogy teljesen és őszintén elétek tárom Szentséges Szívemet, hogy magamhoz édesgessem szíveteket, mert szavaim édesebbek a méznél.

Időben meg fog történni minden. Bízz bennem! Ne hagyd, hogy félrevezessenek, gyermekem! Adományom már kiállta a próbát. Megáldalak. A Bölcsesség folytatni fogja veled jó műveit.”

2015. február 13. péntek, 18:00

A Tervem az, hogy biztosítsam, hogy ti mindannyian terjesszétek Igémet, és vegyétek fontolóra mindazt, amit adtam nektek. Utolsó Küldetésemet nem fogom cserbenhagyni soha, mert az lehetetlen. Legyetek türelmesek, és teljesen bízzatok meg Bennem. Ezek az Üzenetek nagy enyhülést és vigasztalást fognak nyújtani számotokra a nagy szellemi megpróbáltatások napjaiban. Legyetek hálásak Irgalmamért.

 …”

https://masodikeljovetel.hu/kuldetesem-hogy-megmentsem-az-emberiseget-mar-majdnem-befejezodott

 
 

———-
Római katolikus:

2020-02-18

6. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Jakab apostol leveléből
A bűn forrása nem Isten, hanem a mi rendetlen kívánságaink.
Testvéreim! Boldog, aki állja a megpróbáltatást: hűségének jutalmául elnyeri az örök élet koronáját, amelyet Isten megígért azoknak, akik szeretik őt.
Ne mondja senki, ha próbára teszi a kísértés, hogy Isten viszi kísértésbe! Isten ugyanis felette áll minden gonosz kísértésnek, és ő maga sem kísért meg senkit. Kísértésbe úgy esik az ember, hogy saját érzékies természete ingerli és csábítja a rosszra. Ha pedig a rossz kívánság megfogant, bűnt szül. A bűn pedig, ha kifejlődik, halált okoz.
Ne essetek tehát tévedésbe, szeretett testvéreim! Amit a világosság Atyja ad nekünk az égből, az mind jó és tökéletes. Őbenne nincs változás, még árnyéka sincs nála a változandóságnak. Örök elhatározásával ő adott nekünk életet az igazság igéje által, hogy valamiképpen mi legyünk az elsők az egész teremtésben.
Ez az Isten igéje.
Jak 1,12-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldog az az ember, * akit te tanítasz, Uram. (12a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Boldog az az ember, *akit te tanítasz, Uram,
akit törvényedre oktatsz, * hogy nehéz napjaiban enyhülést találjon.
Hívek: Boldog az az ember, * akit te tanítasz, Uram.
E: Mert az Úr nem taszítja el népét, * nem hagyja el örökségét.
Mert igazságos lesz az ítélet, * és azt követi minden igaz szívű.
H: Boldog az az ember, * akit te tanítasz, Uram.
E: Ha azt mondtam: „Meginogtak lábaim!”, * irgalmasságod, Uram, fenntartott engem.
Ha aggodalommal telik meg szívem, * vigasztalásod felüdíti lelkemet.
H: Boldog az az ember, * akit te tanítasz, Uram.
Zsolt 93,12-13a.14-15.18-19

ALLELUJA
Aki szeret engem, megfogadja szavamat. * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk. Jn 14,23 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus emlékezteti tanítványait, hogy csodákkal igazolta isteni küldetését.
A tanítványok egy alkalommal áthajóztak a Genezáreti-tavon. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és csak egy kenyerük volt a bárkában. Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!”
Ők egymásközt arról beszélgettek, hogy nem hoztak magukkal kenyeret. Jézus észrevette, és így szólt: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem fogjátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt válaszolták: „Tizenkettőt.”
„És amikor hetet törtem meg négyezer embernek, hány tele kosár
maradékot szedtetek össze?” Azt felelték: „Hetet.”
Erre újra megjegyezte: „Hogyan lehet, hogy még mindig nem értitek?”

Ezek az evangélium igéi.
Mk 8,14-21″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-18

————
Ortodox (Görög keleti): 

Isten szeretetével szeressétek egymást!

11 A régi parancs — amelyet jól ismertek — az, hogy Isten szeretetével kell szeretnünk egymást. 12 Ne legyünk olyanok, mint Kain, aki a Gonoszhoz tartozott, és meggyilkolta a testvérét. Miért ölte meg? Mert Kain gonosz dolgokat tett, a testvére pedig Istennek tetsző dolgokat.

13 Testvéreim, ne csodálkozzatok, ha gyűlölnek benneteket azok, akik nem hisznek Istenben! 14 Mi átmentünk a halálból az életre. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy Isten szeretetével szeretjük a testvéreinket. Aki ugyanis nem szereti a testvérét, azon még mindig a halál uralkodik. 15 Aki pedig gyűlöli a testvérét, az valójában gyilkos,[a] és jól tudjátok, hogy egyetlen gyilkosnak sem lehet örök élete.

16 Abból értettük meg, hogy valójában mit jelent Isten irántunk való szeretete, hogy Krisztus a saját életét áldozatul adta értünk. Ezért mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a testvéreinkért. 17 Tegyük fel például, hogy van egy gazdag hívő, akinek mindene megvan, és látja a testvérét, aki szegény, mégsem segít rajta. Mit gondoltok, Isten szeretete megmaradhat az ilyen gazdag testvérben? Bizony, nem! 18 Kedves gyermekeim, ne szóval szeressük egymást! Az isteni szeretet abban mutatkozik meg, amit teszünk.

19-20 Így lehetünk biztosak abban, hogy az igazsághoz tartozunk. Így nyugtathatjuk meg a szívünket Isten előtt még akkor is, ha vádol bennünket a lelkiismeretünk, hiszen Isten sokkal hatalmasabb, mint a lelkiismeretünk, és mindent jól lát.

——————————

Júdás megegyezik Jézus ellenségeivel

10 A tizenkét tanítvány közül az egyik, Júdás Iskáriótes elment a főpapokhoz, hogy segítségükre legyen Jézust elfogni. 11 Azok nagyon megörültek, és pénzt ígértek Júdásnak. Ő pedig ettől kezdve kereste a megfelelő alkalmat, hogy Jézust a kezükbe adja.

Az utolsó Páska-vacsora

12 A Kovásztalan kenyerek ünnepének első napja volt, amelyen a páskabárányt feláldozzák. Tanítványai megkérdezték Jézust: „Hol készítsük el számodra a Páska-vacsorát?”

13 Ő akkor elküldte két tanítványát: „Menjetek be a városba, ott találkoztok majd egy férfival, aki egy korsó vizet visz. Kövessétek őt! 14 Ahová bemegy, mondjátok a ház gazdájának: »A Mester kérdezi, hogy hol van az a vendégszoba, ahol megtarthatja a Páska ünnepét a tanítványaival.« 15 Ő majd mutat nektek egy nagy szobát a ház felső emeletén, amely be van rendezve. Ott készítsétek el!”

16 A két tanítvány bement a városba. Mindent pontosan úgy találtak, ahogyan Jézus mondta, és előkészítették a vacsorát.

17 Mikor beesteledett, Jézus is megérkezett a többi tanítványával, 18 és letelepedtek az asztal körül. Vacsora közben Jézus megszólalt: „Igazán mondom nektek: egyikőtök, aki velem eszik, el fog árulni engem.”

19 A tanítványok nagyon elszomorodtak, és egymás után kérdezték: „Ugye, nem én vagyok az?!”

20 Ő így válaszolt: „Közületek, a tizenkettő közül az egyik, aki velem együtt mártogatja kenyerét a tálba. 21 Az Emberfia elmegy, ahogyan meg van írva róla az Írásban, de jaj annak, aki elárulja őt! Jobb lett volna neki, ha meg sem születik!”

Az Új Szövetség megkötése

22 Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, és miután hálát adott Istennek, tört belőle, és a tanítványainak adta. Ezt mondta: „Vegyetek belőle! Ez az én testem!”

23 Azután egy pohár bort vett a kezébe, s miután hálát adott Istennek, odaadta a tanítványainak. 24 Közben ezt mondta: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, amely által az Új Szövetség érvénybe lép — s amely sokakért fog kiömleni. 25 Igazán mondom nektek: mostantól fogva nem iszom a szőlő terméséből mindaddig, amikor majd újból iszom veletek Isten Királyságában.”

26 Ezután a zsoltárokat énekelve kimentek az Olajfák hegyére.

Ma éjjel mind elhagytok engem!

27 Jézus ezt mondta nekik: „Ma éjjel mindnyájan elveszítitek a hiteteket bennem, és elhagytok. Mert ezt mondja az Írás:

»Megölöm a pásztort,
    és szétszóródnak a juhok.«[a]

28 De miután feltámadtam, Galileába megyek, és előbb fogok odaérni, mint ti.”

29 Péter ezt mondta: „Ha mindenki más el is fordul tőled, én akkor sem hagylak el!”

30 Jézus így felelt neki: „Igazán mondom neked: ma éjjel, mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor le fogod tagadni, hogy ismersz engem.”

31 Péter azonban hevesen fogadkozott: „Ha veled együtt kell is meghalnom, akkor sem fogom letagadni, hogy ismerlek téged.” A többi tanítvány is ugyanezt mondta.

A Gecsemáné kertben

32 Jézus ezután elment a tanítványaival egy olajfaligetbe, amelyet Gecsemánénak neveztek. „Üljetek le itt, amíg én elmegyek imádkozni!” — mondta nekik. 33 De Pétert, Jakabot és Jánost maga mellé vette. Ekkor nagyon szomorú és zaklatott lett, 34 és ezt mondta nekik: „Olyan nehéz a lelkem, hogy majdnem megöl a szomorúság. Várjatok meg itt, de ne aludjatok el!”

35 Ezután kissé előrement, arccal a földre borult, és azért imádkozott, hogy ha lehetséges, ne kelljen átélnie azt a nehéz időt. 36 Így imádkozott: „Abba[b], Atyám! Neked minden lehetséges. Kérlek, vidd el tőlem ezt a poharat![c] De ne úgy legyen, ahogy én szeretném, hanem, ahogy te akarod!”

37 Ezután visszament a tanítványokhoz, de azok közben elaludtak. „Simon, mégis elaludtál?! — szólt Péternek. — Még egy órát sem tudtál velem együtt ébren maradni? 38 Ne aludjatok, hanem imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek! Mert szellem készséges, de az emberi természet gyenge.”

39 Ezután Jézus megint elment, és ugyanúgy imádkozott, mint előzőleg. 40 Amikor visszament hozzájuk, ismét alva találta őket, mert képtelenek voltak nyitva tartani a szemüket. Nem tudtak mit felelni Jézusnak.

41 Amikor harmadszorra ment vissza, ezt mondta nekik: „Még mindig alszotok és pihentek? Elég! Itt az ideje, hogy az Emberfiát kiszolgáltassák a bűnösöknek. 42 Keljetek fel, és menjünk! Nézzétek, itt jön, aki elárul engem.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++1+John+3%3A11-20%3B++Mark+14%3A10-42&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———
https://oca.org/readings/daily/2020/02/18

 
“…  Sohasem szabad felednetek, hogy Isten mindnyájatokat szeret, de az ellenállás miatt, amelyet Isten gyermekeivel szemben fognak tanúsítani, nem lesz könnyű hűségesnek maradni az Igéhez. …”

Üdvösség Anyja: Bátorság, gyermekeim, minden Fiam Kezében van

Igazság Könyve:

2015. február 17. kedd, 17:00

Drága gyermekeim, megkaptátok az Imákat, az Ajándékokat és a fegyvereket, hogy teljes gőzzel haladjatok előre, felkészülvén drága Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetelére.

Az Ő Maradék Hadserege megalakult, és az továbbra is növekedni fog a világ minden részén, hogy meg lehessen menteni a lelkeket. Az előttetek álló idők folyamán, Isten Maradék Hadserege, az Ő Szent Igéjének Igazságát a világ minden sarkában meg fogja őrizni.

Amikor az Úr Nagy Napja a világra leereszkedik, a Maradék – a Szentlélek kegyével megáldottan – imáinak és áldozatainak köszönhetően, csillapítani fogja Isten haragját.

Sohasem szabad felednetek, hogy Isten mindnyájatokat szeret, de az ellenállás miatt, amelyet Isten gyermekeivel szemben fognak tanúsítani, nem lesz könnyű hűségesnek maradni az Igéhez.

Isten Maradéka az elkövetkezendő napokban egyesülni fog, hitfelekezettől és nemzetiségtől függetlenül, amikor a Szent Igének még az említése is tiltva lesz.

Isten ezen a Küldetésen keresztül kommunikálni fog veletek, amikor vigasztalásra lesz szükségetek, hogy rátok áraszthassa Kegyelmeit hitetek megtartása érdekében.

Bátorság, gyermekeim, minden Fiam Kezében van, Aki minden lelket fel fog keresni, még a közületek legkeményebbeket is. Szeretetem mindnyájatok iránt örök, és azt szeretném, ha minden Ajándékot, amelyet a Szent Evangéliumok és ezen Üzenetek által kaptok, a lelkek üdvössége érdekében használnátok fel.

Isten soha nem fogja cserbenhagyni Maradékát, és az imacsoportjaitok által, és minden más imacsoport által, amelyek más küldetéseknek köszönhetően a világgal való kommunikációim gyümölcsei, a lelkeket meg lehet menteni, és meg is lesznek mentve.

Vigasztaljátok egymást a lelki megpróbáltatások idején, és Isten vezetni fog benneteket az út minden lépésénél. Én, az Üdvösség Anyja, továbbra is a ti pártfogótok leszek, és minden Hozzám intézett kérésetekre válaszolni fogok.

Én mellettetek maradok egészen addig a Napig, amíg Fiam vissza nem tér, hogy visszakövetelje földi Királyságát.

Köszönöm nektek, hogy hittel, reménnyel és bizalommal válaszoltatok hívásomra, és Fiam hívására.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-batorsag-gyermekeim-minden-fiam-kezeben-van


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

”  OSZTOZZ KERESZTEMBEN AZZAL, HOGY SZERETSZ!

1988. június 29.

Uram?

Én vagyok. Virágom, sohasem értették meg igazán az emberiség iránti szeretetemet. Szenvedek! Teljes Lelkemből szenvedek! Drága lélek, nyújts pihenést nekem, pihentess meg azzal, hogy szeretsz.

Ó Uram, ha könnyíthetnék szenvedéseden azzal, hogy megosztod velem, használj fel, használd fel minden sejtemet, taníts meg arra, hogy végtelenül szeresselek.

Szeretlek Szentséges Szívem Vassulája, mi ketten mindent megosztunk egymással. Vassula, értsd meg, te osztozol keresztemben, és osztozol szenvedésemben. Ó, Vassula! Vérem patakokban folyik Testemből. Enyéim újból keresztre feszítenek azzal, hogy az Egyház szentélyébe is beférkőzött a hitehagyás, a bíborosok, a püspökök, a papok hitehagyása. Legközelebbi barátaim árulnak el, sokan elhagytak, sokan megostoroztak, legjobb barátaim szúrtak keresztül. Szenvedek, második kínszenvedésemet élem át.
Uram!

Szeress! Szeress engem, hogy én is ugyanazt mondhassam, amit őrangyalod mondott neked. Az ő szavai: “Még soha senki sem szerette ennyire angyalát, ahogyan te!” Kicsim, hadd mondhassam neked egy napon: “Még senki sem szeretett a ti időtökben engem annyira, ahogyan te!”

Később:

Lefebvre püspök ma írja alá súlyos határozatát, és ezzel kizárja magát az Egyházból. Egész nap nagyon levert voltam.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum298.html

* ADRIANYI GÁBOR A LEFÉBVRE-FÉLE EGYHÁZSZAKADÁS

http://acta.bibl.u-szeged.hu/40466/1/aetas_1991_002_069-083.pdf

http://www.merleg-digest.eu/wp-content/uploads/2013/09/H__nermannn.pdf

https://hu.wikipedia.org/wiki/Marcel_Lefebvre

 
 

———-
Római katolikus:

2020-02-17

6. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Jakab apostol leveléből
A hit próbájának gyümölcse az állhatatosság, amely a tökéletességre vezet.
Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája – üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét törzsnek.
Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatás ér benneteket! Jól tudjátok, hogy hitetek próbatétele állhatatosságot eredményez. Állhatatosságtok pedig tegye tökéletessé tetteiteket, hogy tökéletesek és feddhetetlenek legyetek, és így semmilyen tekintetben ne essetek kifogás alá!
Ha pedig valaki közületek bölcsességre szorul, kérje Istentől, aki mindenkinek bőven ad, anélkül hogy szemére vetné, – és meg is kapja, csak bizalommal kérje, és csöppet se kételkedjék!
Aki ugyanis kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, melyeket a szél ide-oda sodor. Ne gondolja az ilyen ember, hogy valamit is kap az Úrtól, hiszen a lelkében megosztott ember nem tart ki semmiben sem.
A szegény sorsú testvérnek dicsőségben lesz része, a gazdagnak ellenben megaláztatásban, mert elmúlik gazdagsága, mint a mező virága. Fölkel ugyanis a nap, és perzselő hevével elszárítja a virágot: szirma lehull, és színpompája odavész. Így enyészik el majd a gazdagnak minden vállalkozása is.
Ez az Isten igéje.

Jak 1,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Uram, légy hozzám irgalmas, * éltess engem! (77a. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Tévelyegtem, mielőtt megaláztak engem, * de most már megtartom igédet.
Hívek: Uram, légy hozzám irgalmas, * éltess engem!
E: Jó vagy és jóságosak tetteid, * igazságaidra oktass engem.
H: Uram, légy hozzám irgalmas, * éltess engem!
E: Jó nekem, hogy megaláztak engem, * hogy megtanuljam, amit rendelsz.
H: Uram, légy hozzám irgalmas, * éltess engem!
E: Drágább nekem ajkad törvénye, * sok ezer aranynál, ezüstnél.
H: Uram, légy hozzám irgalmas, * éltess engem!
E: Tudom, Uram, hogy jogosan ítélsz meg engem, * igazad volt, hogy megaláztál.
H: Uram, légy hozzám irgalmas, * éltess engem!
E: Vigasztalásomra legyen irgalmad, * amint szolgádnak megígérted.
H: Uram, légy hozzám
irgalmas, * éltess engem!
Zsolt 118,67.68.71.72.75.76

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az út, az igazság és az élet. * Senki sem jut Atyámhoz, csak általam.” Jn 14,6 – 4. g tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézustól égi jelet vártak kortársai, pedig ő maga volt az égi jel.
Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni.
Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar
jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.”
Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 8,11-13″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-17

2015. február 13. péntek, 18:00

A Tervem az, hogy biztosítsam, hogy ti mindannyian terjesszétek Igémet, és vegyétek fontolóra mindazt, amit adtam nektek. Utolsó Küldetésemet nem fogom cserbenhagyni soha, mert az lehetetlen. Legyetek türelmesek, és teljesen bízzatok meg Bennem. Ezek az Üzenetek nagy enyhülést és vigasztalást fognak nyújtani számotokra a nagy szellemi megpróbáltatások napjaiban. Legyetek hálásak Irgalmamért.

 …”

https://masodikeljovetel.hu/kuldetesem-hogy-megmentsem-az-emberiseget-mar-majdnem-befejezodott

————
Ortodox (Görög keleti): 

Sok antikrisztus támadt

18 Gyermekeim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy antikrisztus jön, most meg is jelent; mégpedig sok antikrisztus jelent meg: ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra.

19 Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, megmaradtak volna közöttünk. De nyilvánvalóvá kellett lennie, hogy nem mind közülünk valók.

20 Nektek pedig kenetetek van a Szenttől, és ezt tudjátok is mindnyájan.

21 Nem azért írtam nektek, mintha nem tudnátok az igazságot, hanem azért, mert tudjátok az igazságot, és azt, hogy semmiféle hazugság sem származhat az igazságból.

22 Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, mert tagadja az Atyát és a Fiút.

23 Aki tagadja a Fiút, azé nem lehet az Atya sem. Aki vallja a Fiút, azé az Atya is.

24 Amit tehát ti kezdettől fogva hallottatok, az maradjon meg bennetek! Ha megmarad bennetek az, amit kezdettől fogva hallottatok, akkor megmaradtok ti is a Fiúban és az Atyában.

25 Az az ígéret pedig, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet.

Maradjunk meg Krisztusban!

26 Ezt azokról írtam nektek, akik megtévesztenek titeket,

27 de bennetek megvan az a kenet is, amelyet tőle kaptatok, ezért nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; sőt amire az ő kenete tanít meg titeket, az igaz, és nem hazugság; és ahogyan megtanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne.

28 Mármost, gyermekeim, maradjatok meg őbenne, hogy amikor megjelenik, bizalmunk legyen iránta, és meg ne szégyenítsen minket eljövetelekor.

29 Ha tudjátok, hogy ő igaz, ismerjétek fel, hogy aki az igazságot cselekszi, az is mind tőle született.

Isten gyermekei és az ördög gyermekei

3.1 Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt.

Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.

Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.

Aki bűnt cselekszik, törvényszegést követ el, mert a bűn törvényszegés.

Azt pedig tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn.

Aki őbenne marad, az nem vétkezik: aki vétkezik, az nem látta őt, és nem is ismeri őt.

Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz.

Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.

Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született.

10 Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét.

————————-

Jézus bevonul Jeruzsálembe

11.1 Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél, elküldött tanítványai közül kettőt,

és így szólt hozzájuk: “Menjetek az előttetek levő faluba, és mindjárt, amint beértek, találtok egy szamárcsikót megkötve, amelyen még nem ült soha senki: oldjátok el, és hozzátok ide.

Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért teszitek ezt? – mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi.”

El is mentek, meg is találták a szamárcsikót az ajtó elé kötve kinn az utcán, és eloldották.

Az ott álldogálók közül néhányan megkérdezték tőlük: “Miért teszitek ezt, miért oldjátok el a szamárcsikót?”

Ők pedig úgy válaszoltak, ahogyan Jézus mondta; és akkor elengedték őket.

Elvitték tehát Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, ő pedig felült rá.

Sokan felsőruhájukat terítették az útra, mások a mezőn vágott lombos ágakat;

akik pedig előtte és utána mentek, ezt kiáltották: “Hozsánna! Áldott, aki jön az Úrnak nevében!

10 Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban!”

11 Jézus ekkor bement Jeruzsálemben a templomba; mikor pedig már mindent megnézett, és mivel már későre járt az idő, kiment Betániába a tizenkettővel.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++1+John+2%3A18-3%3A10%3B++Mark+11%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

——————————-

https://oca.org/readings/daily/2020/02/17

Azok, akik akadályozzák Isten Akaratának azon Tervét, hogy lelkeket mentsen meg, magukra fogják vonni Atyám Haragját

Igazság Könyve:

2014. augusztus 14. csütörtök, 15:00

Drága szeretett leányom, azt szeretném tudatni, hogy azok, akik akadályozzák Isten Akaratának azt a tervét, hogy lelkeket mentsen meg, magukra fogják vonni Atyám Haragját.

Amikor az ember Örök Atyám Isteni Akaratának köszönhetően egy nagy ajándékot kap, és aztán visszadobja azt, Atyám sír. De amikor az ember megpróbálja megállítani, tönkretenni, vagy megakadályozni a Tervemet, hogy Atyám szövetségét beteljesítsem, mely üdvösséget hoz a világ számára, nagyon fog ezért szenvedni. Amikor az ember saját erejében bízva, úgy gondolja, hogy az fölülmúlja Isten erejét, akkor ő tehetetlenné lesz téve. Amikor egy ember megölel Engem – ahogyan azt Júdás is tette – és azt mondja, hogy szeret Engem, megcsókolja az Arcomat, és aztán elárul Engem, akkor ő nem különb annál, mint aki átadott Engem a hóhéraimnak.

Én nagy kegyelmeket hozok az emberiségnek ebben az időben. Én e küldetés által nagy Ajándékokat hozok az embernek – és ő mit tesz? Az Arcomba köp, annyira tele van a lelke féltékenységgel, rosszindulattal és gyűlölettel. Azokat, akik ezt teszik, mély bánat fogja sújtani, ami a magányosságból született, melyhez hasonlót eddig még sohasem éreztek. Ők az Istentől való elszakadás fájdalmát fogják ebben a földi életben elszenvedni, és amikor ez megtörténik, tudni fogják, hogy ezt az okozta, hogy Engem, Jézus Krisztust, az egyetlen Megváltójukat elárulták. Ők egyébként teljes mértékben meg fogják érteni Nagy Irgalmasságomat, mert azáltal, hogy szenvedés adatik nekik a Földön, esélyt adok nekik arra, hogy bűnbánatot tartsanak, és teljes egészében megújuljanak. Amikor méltósággal elfogadják Akaratomat, akkor Én a Királyságomban való életet hozom nekik.

Ébredjetek fel mindnyájan és értsétek meg, hogy az Én egyetlen vágyam az, hogy Szerető Karjaimba vegyelek benneteket. Én nem vagyok a ti ellenségetek – szeretlek benneteket, és annyira vágyom utánatok, hogy ti azt képtelenek vagytok megérteni. Nem azért küldöm a prófétákat, hogy megfélemlítsenek benneteket, hanem, hogy hírül vigyék nektek az Igazságot, hogy Örök Üdvösséget hozhassak mindnyájatoknak, különösen azoknak, akik arra a legméltatlanabbak.

Jöjjetek! Hallgassatok Hívásomra – Tervem meg fog valósulni, nem számít, hogy milyen ellenállást fejtetek ki azzal szemben. A teljes igazság, amelyre szükségetek van, hogy visszaszerezzétek az örökségetekre való Isten adta jogotokat, hamarosan megismertetésre kerül.  Amikor Én ezzel a hírrel jövök, nektek üdvözölnötök kell azt, vagy ha mégsem, akkor elveszítitek a lelketeket.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/azok-akik-akadalyozzak-isten-akaratanak-azon-tervet-hogy-lelkeket-mentsen-meg-magukra-fogjak-vonni

———-
Igaz élet Istenben:
“JÚDÁS

1990. november 11.

Uram?

Én vagyok. Pihenj meg bennem! Az egész mennyország tele van örömmel, ezt nevezitek ti örök boldogságnak. Leányom, ha a lelkek tudnák, milyen csodálatos dolog Istenben élni, egy sem veszne el ilyen könnyen, hacsak azt nem választják, hogy úgy vesszenek el, mint Júdás. Ő a kárhozat útját választotta. Mennyire elszomorodott Szívem, valahányszor láttam, hogy távolodik tőlem. Mennyit imádkoztam érte! Mennyit sírtam miatta! Oly sok hozzám vezető utat nyitottam számára, de alighogy elindult egyiken, máris letért róla, amint rádöbbent, hogy én adtam neki a lehetőséget. Bűnét lázadással tetézte. Sértéseket tartogatott szívében számomra, Istene számára, amikor ráébredt, hogy az én királyságom nem földi királyság, nem földi dicsőség. Becsukta szívét, elvágta kötelékeinket, és azonnal elidegenedett tőlem. Sötétség borult érzékeire, nem tudta mi a jó, és mi a rossz, és annak az uralkodónak engedelmeskedett, aki a levegő ura.
Ma is azt kérdezem a betegtől, amit egykor a Beteszda fürdőnél1: “Meg akarsz gyógyulni?” Ebben a pillanatban meg tudlak gyógyítani, és az egész menny ünnepel és örvendez majd! Ingyen adom, ezért úgy jöjj, amilyen vagy, meggyógyítalak lélek, országomba léphetsz, és bennem, Istenedben élhetsz.

—-
Római katolikus:
2019-08-1419. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Nébó hegyén meghal Mózes, Izrael vezére és legnagyobb prófétája.
Ama napokban Mózes fölment Moáb síkságáról Nébó hegyére, a Jerikóval szemben fekvő Fászga hegység csúcsára. Az Úr megmutatta neki az egész országot: Gálaádot egészen Dán földjéig, egész Neftalit, Efraim és Manassze földjét, Júda egész területét a tenger partjáig, a Délvidéket és a pálmafák városának, Jerikónak terjedelmes rónaságát egészen Szegorig.
Majd így szólt hozzá az Úr: „Ez az a föld, amelyet esküvel ígértem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy utódaiknak adom. Szemeddel láthatod, de oda be nem mehetsz.” Az Úr rendelése szerint ott, Moáb földjén halt meg Mózes, az Úr szolgája. Az Úr temette el Moáb földjén egy völgyben, Bethfegorral szemben. Ezért nem ismeri senki se a sírját mind a mai napig.
Mózes százhúsz esztendős volt, amikor meghalt. Szeme nem volt homályos, és ereje nem fogyatkozott meg. Népe harminc napig siratta őt Moáb síkságán, míg le nem teltek siratásának és gyászolásának napjai.
Ekkor Józsue, Nun fia eltelt a bölcsesség lelkével, mert Mózes rátette a kezét. A nép hallgatott is rá, vagyis úgy cselekedtek, ahogyan az Úr megparancsolta Mózesnek. De olyan próféta nem támadt többé Izraelben, mint Mózes, akivel az Úr szemtől szemben találkozott. Nem volt hozzá hasonló, akit az Úr azért küldött, hogy jeleket és csodákat műveljen Egyiptom egész földjén a fáraó és annak összes szolgái előtt, és aki hatalmas erővel nagy csodajeleket vitt végbe az egész nép szeme láttára.
Ez az Isten igéje.
MTörv 34,1-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet! (Vö. 20a. és 9a. – 8. G tónus)
Előénekes: Minden föld dicsérje az Istent, * dicső nevének zsoltárt zengjetek.
Magasztaló énekkel mondjátok Istennek: * „Mily csodásak a te műveid!”
Hívek: Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet!
E: Jöjjetek, és lássátok Isten műveit, * csodálatos, amit végbevitt.
Áldjátok Istenünket, nemzetek, * dicsőségéről éneket zengjetek!
H: Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet!
E: Mindnyájan, kik félitek az Istent, † jertek, halljátok: * elbeszélem, mily nagy csodákat tett vélem.
Ajkam hozzá kiáltott, * nyelvem dicséretet mondott néki.
H: Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet!
Zsolt 65,l-3a.5 és 8.16-17

ALLELUJA
Isten kiengesztelődött Krisztusban a bűnös világgal, * és ránk bízta a kiengesztelődés hirdetését. 2Kor 5,19

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Testvéri intéssel megmenthetjük hibázó embertársunkat.
Jézus egy alkalommal így oktatta tanítványait:
„Ha testvéred vétkezik ellened, menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt! Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy »kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot«. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének! Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
Bizony, mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is.
És bizony, mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 18,15-20″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-14

 
 
 
——
Ortodox (Görög keleti): 

Az isteni szeretet türelmes és jóságos. Ez a szeretet nem féltékeny, nem irigy, nem dicsekszik, nem büszke, nem viselkedik gorombán, nem a maga hasznát keresi, nem lesz indulatos, nem tartja számon, ha valaki rosszul bánik vele, nem örül az igazságtalanságnak, de együtt örül az igazsággal. Az isteni szeretet mindent eltűr, mindig hisz, mindig remél, mindenben kitart.

Ez a szeretet soha nem fogy el. Elmúlik a prófétálás, elmúlik a nyelveken szólás, elmúlik minden tudás. Mert töredékesek az ismereteink és a prófétálásunk is. 10 Amikor azonban eljön a teljesség, a töredékes feleslegessé válik.

11 Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem és úgy gondolkodtam, mint a gyermekek. Mikor azonban felnőttem, elhagytam a gyerekes dolgokat. 12 Mi is hasonlóképpen vagyunk: most csak úgy látjuk a valóságot, mintha egy homályos tükörben szemlélnénk. De mikor eljön a teljesség, mindent szemtől-szembe és világosan fogunk látni. Most mindent csak töredékesen ismerek és értek, de akkor majd olyan tökéletesen fogok ismerni és érteni mindent, ahogyan maga Isten ismer engem.

13 Ez a három azonban mindig megmarad: a hit, a remény, és a szeretet. Ezek közül azonban az isteni szeretet a nagyobb.

Szellemi ajándékok a gyülekezet építésére

14.1 Minden erőtökkel azon igyekezzetek, hogy ez az isteni szeretet éljen és működjön bennetek! Teljes szívvel kívánjátok a Szent Szellem ajándékait, leginkább a prófétálás ajándékát! Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez beszél, hanem Istenhez. Az emberek közül senki sem érti, amit mond, mert a Szent Szellemben és titkosan szól. Aki viszont prófétál, az emberekhez szól: olyan dolgokat mond, amelyek épülésükre, bátorításukra és megerősítésükre szolgálnak. Aki a nyelveken szólás ajándékát használja, szellemileg erősíti és építi saját magát. Aki azonban a prófétálás ajándékával szolgál, az a gyülekezetet építi.

Szeretném, ha mindegyikőtöknél működne a nyelveken szólás ajándéka, de még inkább azt, hogy prófétáljatok. Hasznosabb annak a szolgálata, aki prófétál, mint aki nyelveken szól, kivéve, ha az, aki a nyelveken szólás ajándékával szolgál, egyúttal meg is tudja magyarázni, amit mondott, hogy az egész gyülekezetnek hasznára legyen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+13-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a szőlőmunkásokról

20.1 „Isten Királysága hasonló ehhez: egyszer egy szőlősgazda korán reggel kiment, hogy napszámosokat fogadjon a szőlőjébe. Megegyezett velük egy dénár napszámban, majd kiküldte őket a szőlőjébe dolgozni.

Reggel kilenc óra körül ismét kiment a piactérre, s látott néhány férfit, akik tétlenül álldogáltak. Ezt mondta nekik: »Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megkapjátok!« Azok el is mentek.

Délben, majd három óra körül ismét kiment, és újabb munkásokat fogadott fel, akiket szintén kiküldött a szőlőjébe dolgozni. Amikor délután öt óra körül kiment a piactérre, megint talált ott munka nélkül lézengőket, és megkérdezte tőlük: »Miért álldogáltok itt tétlenül egész nap?«

»Mert még senki sem fogadott fel bennünket« — felelték.

»Menjetek ti is a szőlőmbe dolgozni!« — mondta nekik.

Amikor beesteledett, a szőlősgazda szólt a munkások vezetőjének: »Hívd ide a munkásokat, és fizesd ki a bérüket! Az utolsókkal kezdd, és az elsőket fizesd ki utoljára!«

Először jöttek azok, akik csak öt óra körül kezdték a munkát. Mindegyikük egy-egy dénárt kapott. 10 Amikor az elsők következtek, azt remélték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. 11 Amikor átvették a bérüket, méltatlankodva mondták a gazdának: 12 »Akik utoljára jöttek, azok csak egy órát dolgoztak. Te azonban ugyanúgy bántál velük, mint velünk, pedig mi egész nap keményen dolgoztunk a forró napon!«

13 Ő így felelt egyiküknek: »Barátom! Nem vagyok igazságtalan hozzád! Nem abban egyeztünk meg, hogy egy dénár a napszám? 14 Fogd a béredet, és menj! Ennek az utolsóként érkezett munkásnak is ugyanannyit akarok adni, mint neked. 15 Vagy talán nincs jogom azt tenni a saját pénzemmel, amit akarok? Azért nézed ezt rossz szemmel és irigykedve, mert én nagylelkű vagyok hozzájuk?«

16 Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+20:1-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
——
https://oca.org/readings/daily/2019/08/14

 

Minden szó, amelyet ebben a Küldetésben kimondasz, Tőlem származik. Minden cselekedet, amit megteszel, Tőlem származik.

Igazság Könyve:

“2014.01.17 20:42

Drága szeretett leányom, légy nyugodt minden alkalommal, amikor szembesülsz a sok akadállyal – és amellyel követőim is naponta szembesülnek -, ebben a lelkek megmentéséért végzett Munkában.

Emlékezz arra, hogy a Sátán, soha nem fog felhagyni azzal, hogy zaklassa ezt a küldetést és más hiteles küldetést, mert ezek Istentől származnak. A hiteles küldetések, melyeket ma megáldok és melyeket az évszázadok alatt megáldottam, mindig szenvedtek az ellenzék miatt.


Csak azok a küldetések vonzanak magukra ilyen gyűlöletet, melyek Istentől jönnek. Mózes, Illés, Noé és Keresztelő János, és az olyanok, mint ők, magukra vonzották a gyűlöletet a Sátán befolyása miatt, melyet a gyenge lelkekre gyakorolt. Csak Én, Jézus Krisztus, a több száz próféták egyike, az Én földi Időmben vonzottam Magamra ilyenfajta gyűlöletet, mellyel Engem illettek. És most csak te – az Én utolsó prófétám – fogsz olyan gyűlöletet magadra vonzani, amelyet már rég nem láttak – bár mások is szenvedtek hozzád hasonlóan az utóbbi időben.Ha ellenállást kell elviselned Isten Nevében, tudnod kell, hogy amikor a Szentháromság egy prófétán keresztül mutatja be az Igét az emberiség számára, akkor ez lesz a legrosszabb ellenállás.Az Isteni Gondviselés nélkül, melyben részesülsz, rémületedben elmenekülnél. Atyám védelmez téged, kicsim, és így mindig törtetned kell előre, minden szóért, ami elhangzik ajkadról, minden szóért, amit a kezed leír, és minden általad elért lélekért, abban a tudatban, hogy Atyám a lelkekre vágyik. Mindez a szenvedés még több lelket fog hozni Hozzám.

Biztos lehetsz abban, hogy közel van az idő, hogy visszatérjek és visszaszerezzem Trónomat, és miközben az a Nap közeledik, sok taktikát fognak bevetni, hogy elgáncsoljanak téged ebben a Küldetésben. Minden hazugságot a fejedhez fognak vágni, minden követ rád fognak dobni, a sorsod mindenféle gyötrelem lesz és Isten minden ellensége ott lesz minden utadon, amelyen megfordulsz. De Én, mint az emberiség Megváltója, biztosítani fogom, hogy minden tövisbokor gondosan el legyen távolítva, minden kő félre legyen dobva, minden út meg legyen tisztítva, hogy sikeresen a világ elé vidd Szavamat, egy olyan időben, amikor Engem teljesen elfelejtenek.Én veled együtt járok leányom. A bal válladra teszem a Kezem, hogy

megvédjelek a gonosztól, és hogy minden módon vezesselek téged. Minden szó, amelyet ebben a Küldetésben kimondasz, Tőlem származik. Minden cselekedet, amit megteszel, Tőlem származik. Minden szenvedés, amelyet elviselsz, az Enyém. A te akaratod az Enyém lett, mert Nekem adtad azt és Én most teljesen benned lakozom. Amikor téged bántanak, akkor Engem sértenek meg. Amikor kigúnyolnak téged, akkor megtagadják az Igazságot. Amikor megtagadják az Igét, akkor Engem tagadnak meg, de amikor elfogadják a neked adott Szavamat, akkor az Én részemmé válnak és így ők is a Védelmemben fognak részesülni.

Menj most leányom és sohase bosszankodj, amikor ebben a Küldetésben gyűlöletet mutatnak irántad, mert akkor nem lesz kétséged sem neked, sem azoknak, akik hallják Hívásomat, hogy Ki az, akinek ellenszegülnek. Nem te vagy az, akit félre tolnak, hanem Én, Jézus Krisztus. Amikor te Értem, Velem és Bennem vagy és az Én Szavamat mondod, akkor te valóban Isten gyermeke vagy.


—–
Római katolikus:

2019-01-17

1. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Buzdítsátok egymást Isten iránti hűségre!
Testvéreim!
Ezt mondja a Szentlélek:
Bárcsak hallgatnátok ma az Úr szavára: „Ne legyetek kemény szívűek, mint Meribánál, Massza napján a pusztában, ahol atyáitok megkísértettek engem, és próbára tettek, bár látták számos csodámat.
Negyven évig terhemre volt ez a nemzedék, azt mondtam: Ez a nép tévelygő szívű.
Nem ismerték meg utaimat, ezért haragomban kimondtam eskümet: Nyugalmam helyére nem juthatnak el!”
Vigyázzatok, testvéreim, hogy ne legyen hitetlenségre hajló, gonosz a szívetek! Senki közületek el ne szakadjon az élő Istentől! Inkább buzdítsátok egymást mindennap, amíg az a „ma” tart, hogy senkit meg ne keményítsen a csalárd bűn! Mert Krisztus életében részesedtünk; de csak úgy maradhatunk meg őbenne, ha hitünkben kezdettől fogva mindvégig állhatatosan kitartunk.
Ez az Isten igéje.
Zsid 3,7-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű.” Vö. 8. vers.
Előénekes: Jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk előtte, * hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt,
mert ő a mi Istenünk, * mi pedig az ő népe és kezére bízott nyáj vagyunk.
Hívek: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű.”
E: Bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára: * „Ne keményítsétek meg szíveteket,
mint egykor Meribánál, Massza napján a pusztában, † ahol atyáitok megkísértettek engem, * próbára tettek, bár látták számos csodámat.”
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű.”
E: Negyven évig terhemre volt ez a nemzedék, * azt mondtam: „Ez a nép tévelygő szívű.
Nem ismerték meg utaimat, † ezért haragomban kimondtam eskümet: * nyugalmam helyére nem juthatnak el.”
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű.”
Zsolt 94,6-11

ALLELUJA
Jézus hirdette országának örömhírét, * és minden betegséget meggyógyított a nép körében. Mt 4,23 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus egy beteget meggyógyít leprájából.
Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.”
Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 1,40-45″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-01-17


——
Görög katolikus:

27 „Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya. Senki más nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és azok, akikkel a Fiú meg akarja ismertetni őt.”

28 „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. 29 Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. 30 Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+11%3A27-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

17 Engedelmeskedjetek vezetőiteknek, és készségesen tegyétek meg, amit mondanak, hiszen felelősek értetek, vigyáznak rátok, és erről majd számot kell adniuk Isten előtt! Engedelmeskedjetek tehát nekik, hogy munkájukban örömük teljen, és ne okozzatok szomorúságot nekik! Ha megnehezítitek a dolgukat, az nem válik a javatokra.

18 Továbbra is imádkozzatok értünk, mert meg vagyunk győződve róla, hogy lelkiismeretünk tiszta Isten előtt, hiszen mindig arra törekszünk, hogy helyesen éljünk. 19 Kérlek, különösen azért imádkozzatok, hogy hamarosan visszatérhessek hozzátok!

20-21 A Békesség Istene feltámasztotta a halálból nyája — vagyis népe — nagy Pásztorát, Urunkat, Jézust, aki a saját vére által megkötötte az Örökkévaló Szövetséget. Most pedig a Békesség Istene adja meg nektek mindazt a jót, amire szükségetek van ahhoz, hogy akaratát véghezvigyétek. Azért imádkozom, hogy Jézus Krisztus segítségével Isten változtasson benneteket olyanná, hogy örömét lelje bennetek. Jézusnak legyen dicsőség örökké! Ámen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+13:17-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Boldogok és áldottak vagytok!

17 Ezután Jézus és az apostolok lejöttek a hegyről, és megálltak a síkságon. Velük együtt volt még Jézusnak sok más tanítványa is, és nagy sokaság, amely Júdeából, Jeruzsálemből, valamint Tírusz és Szidón partvidékéről gyűlt össze. 18 Mindannyian azért jöttek, hogy Jézust hallgassák, és meggyógyuljanak betegségeikből. Még azok is meggyógyultak, akik gonosz szellemektől szenvedtek. 19 Mindenki meg akarta érinteni Jézust, mert erő áradt belőle, és mindenkit meggyógyított.

20 Akkor Jézus a tanítványaira nézett, és ezt mondta:

„Boldogok és áldottak vagytok,
    akik felismertétek, hogy szükségetek van Istenre,
    mert tiétek Isten Királysága!
21 Boldogok és áldottak vagytok, akik most éheztek,
    mert bőségben lesz részetek!
Boldogok és áldottak vagytok, akik most sírtok,
    mert még nevetni fogtok.

22 Boldogok és áldottak vagytok, mikor az Emberfia miatt a többiek gyűlölnek és kiközösítenek titeket, szidalmaznak és rosszat mondanak rólatok! 23 Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok, mert nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Hiszen az őseik ugyanígy bántak régen a prófétákkal is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+6%3A17-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Melkisédek és Ábrahám

Ez a Melkisédek Sálem királya és a Magasságos Isten papja volt. Ábrahám éppen hazafelé tartott abból a csatából, amelyben több királyt is legyőzött. Ekkor találkozott Melkisédekkel, aki megáldotta őt, Ábrahám pedig neki adta a hadizsákmánya tizedrészét.

Melkisédek neve kettős jelentésű. Először is: „igazságosság királya”, azután „Sálem királya”, vagyis „békesség királya”. Apjáról, anyjáról, vagy származásáról semmit sem tudunk.[a] Életének sem a kezdete, sem a vége nem ismert. Akárcsak Isten Fia, Melkisédek is örökké pap marad.

Látjátok hát, milyen hatalmas ez a Melkisédek, hogy még Ábrahám ősapánk is neki adta a hadizsákmánya tizedét! A Törvény azt parancsolja, hogy Izráelben a papok — Lévi utódai — szedjenek tizedet a néptől, vagyis saját testvéreiktől, akik szintén Ábrahám utódai. Melkisédek nem volt Lévi utóda, mégis tizedet kapott Ábrahámtól, és megáldotta őt — azt, aki Istentől ígéreteket kapott.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+7:1-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

28 Amikor pedig ezek az események elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok!”

Jézus szavai mindig érvényesek maradnak

29 Azután Jézus mondott a tanítványainak egy példázatot is: „Figyeljétek meg a fügefát és a többi fákat! 30 Amikor látjátok, hogy kihajtanak, magatok is tudjátok, hogy már közel van a nyár. 31 Ehhez hasonlóan, amikor majd látjátok, hogy ezek megtörténnek, ismerjétek fel, hogy Isten Királysága már közel van!

32 Igazán mondom nektek: ez a nemzet[a] el nem múlik, amíg mindezek a dolgok be nem teljesednek. 33 Az ég és a föld elmúlik, de amit én mondok, az soha nem múlik el: mindig érvényes marad!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21%3A28-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/01/17
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Amikor követőim, akik bedőlnek az eljövendő megtévesztésnek, megtagadnak Engem, akkor ez nem azt jelenti, hogy azt fogják mondani: „Én nem hiszek Jézusban.” Nem, ez a következőt fogja jelenteni

Igazság Könyve:

“2014.01.07 23:15

Drága szeretett leányom, amikor a hívők azt kiáltják: „Elég volt – mi már nem tudjuk elviselni a gonosz diadalát a jó fölött”; akkor hirtelen minden fájdalom véget ér.

A gonosztól való megtisztulás megköveteli, hogy az előbb nagymértékben elterjedjen. Ez a gonosz szívű emberek számára egy próbatétel, akiket a gonosz elsőként fog vonzani. Amikor belevetik magukat a gonosz vákuumába, akkor vagy ellenállnak a lelkükben keletkezett fájdalomnak, vagy hagyni fogják, hogy egy újabb mélypontra süllyedjenek, egyre távolabb és távolabb Isten Birodalmától.

A hívők lelke a végsőkig próbára lesz téve *, és az előttük álló zűrzavar meg fogja őket gyötörni. Sokan tudni fogják a szívükben, hogy amit eddig igazságnak hittek és őriztek a szívükben, többé már nem tekinthető igazságnak. És így nem lesznek képesek eldönteni, hogy mi az, ami Tőlem származik, és mi az, ami nem. Hitüket darabokra fogják szedni, és sokan egy ember csinálta doktrínában fogják találni magukat, amit nem fognak soha igaznak érezni. Kínosan fogják érezni magukat, és sokan nem lesznek képesek félelmeiket kinevezett felszentelt szolgáim bizalmába helyezni. Nem fogják tudni, hogy kihez forduljanak Igazságért.

Ők tanúi lesznek annak a nyilvános kihirdetésnek, ami a bűnt dicsőíteni fogja, amikor azzal magyaráznak, hogy az emberiség gyenge – Isten tudja, hogy a bűn miatt meggyengült ember csak egy áldozat. Ahelyett, hogy a bűnt a maga rondaságában látnák, arra fogják őket kényszeríteni, hogy bólintsanak összejátszásukra, és fogadják el az új törvényeket, amelyeket az Egyházba be fognak vezetni. El fogják várni tőlük, hogy adózzanak tisztelettel az új törvényeknek, és fogadják el azokat, amelyek arra fognak meghívni mindnyájatokat, hogy tartsátok tiszteletben az ember egyéniségét és jogotokat, hogy azok lehessetek, amire vágytok, és amit akartok.

Amikor követőim, akik bedőlnek az eljövendő megtévesztésnek, megtagadnak Engem, akkor ez nem azt jelenti, hogy ők azt fogják mondani: „Én nem hiszek Jézusban.” Nem, ez a következőt fogja jelenteni: Ők azt a részt fogják kiválasztani Tanításaimból, amelyikben hinni akarnak. Aztán el fogják dönteni, hogy melyik résszel nem értenek egyet. Majd azt fogják mondani, hogy Jézus, ha ma a Földön járna, egyetértene ezzel az új értelmezéssel. Ó, milyen keveset tanultak, és a büszkeség mennyire szétszakítja őket. Amikor majd az őket körbevevő büntetés minden oldalról érni fogja őket, és amikor rájönnek, hogy mennyire megbántottak Engem, a rémülettől ordítani fognak, ha a rájuk kiszabott igazságszolgáltatással szemtől szembe fogják majd találni magukat.

Azon a napon, amikor feltárul majd az Igazság, Maradék Hadseregem imáinak lesz köszönhető azok megmenekülése, akik szégyent hoztak magukra, és akik Ellenem, szeretett Jézusuk ellen harcoltak, Aki csupán csak Irgalomban akarta részesíteni őket.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amikor-kovetoim-akik-bedolnek-az-eljovendo-megtevesztesnek-megtagadnak-engem-akkor-ez-nem-azt-jelenti-hogy-azt-fogjak-mondani-en-nem-hiszek-jezusban-nem-ez-a-kovetkezot-fogja-jelenteni/

——

 
 
 
—–
Római katolikus:

2019-01-07

január 7.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől valók-e!
Szeretteim!
Bármit kérünk Istentől, megkapjuk tőle, ha megtartjuk parancsait, és azt tesszük, ami kedves előtte. Az ő parancsa pedig az, hogy higgyünk Fiában, Jézus Krisztusban, és szeressük egymást. Így parancsolta nekünk. Aki megtartja parancsait, Istenben él, és Isten őbenne. Azt, hogy ő bennünk él, a Lélektől tudjuk, akit tőle kaptunk.
Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg (/tegyetek próbára * szerkesztő) a lelkeket, vajon Istentől valók-e! Mert sok hamis próféta lépett föl a világban.
Az Istentől való lélek erről ismerhető fel: minden lélek, amely azt vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, Istentől való. De minden olyan lélek, amely nem ezt vallja Jézusról, nem Istentől való. Ez az antikrisztus szelleme, akiről hallottátok, hogy eljön, sőt már a világban is van.
Gyermekeim, ti Istentől vagytok, és győzedelmeskedtetek az antikrisztuson, mert a bennetek lakó (Isten) hatalmasabb, mint e világ szellemei. Ezek e világból valók, azért is beszélnek a világról, és hallgat rájuk a világ.

Mi Istentől vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk. Aki nem Istentől van, nem hallgat ránk. Így különböztetjük meg az igazság szellemét és a hamisság szellemét.

Ez az Isten igéje.
1Jn 3,22-4,6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örökségül adom néked * a föld minden nemzetét. 8a. vers.
Előénekes: Az Úr végzését hirdetem, † ő így szólt hozzám: * „A Fiam vagy nekem, ma adtam néked életet.”
Hívek: Örökségül adom néked * a föld minden nemzetét.
E: „Kérd tőlem örökségül, és neked adom a népeket, * az egész földkerekség lesz a birtokod.”
H: Örökségül adom néked * a föld minden nemzetét.
E: Királyok, tehát bölcsek legyetek, * Föld bírái, értsétek intésemet.
Szolgáljatok az Úrnak félelemmel, * hódoljatok előtte rettegéssel!
H: Örökségül adom néked * a föld minden nemzetét.
Zsolt 2,7-8.10-11

ALLELUJA
Jézus hirdette országának örömhírét, * és minden betegséget meggyógyított a nép körében. Mt 4,23 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A Messiás működésével elközelgett az Isten országa.
Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: „Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája:
A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.”
Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!”
Bejárta egész Galíleát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden bajt. Híre elterjedt egész Szíriában. Hozzá vittek mindenféle beteget, akik különböző fájdalmas betegségekben és bajokban szenvedtek: még ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és bénákat is –, és ő mind meggyógyította őket.
Nagy népsereg követte Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 4,12-17.23-25″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-01-07

——
Görög katolikus:

20 Egy nagy háztartásban nemcsak aranyból és ezüstből, hanem fából és cserépből készült edények is vannak. Egyiket különleges és ünnepi alkalmakon használják, a másikat meg közönséges célokra. 21 Így tehát, ha valaki megtisztítja magát minden hamisságtól és gonoszságtól, akkor olyan edény lesz belőle, akit dicsőséges feladatokra fognak használni. Igen, akkor az az ember szent lesz, hasznos eszköz a Mester kezében, és minden jó munkára alkalmas.

22 Timóteus, fuss el az ifjúkori kívánságok elől, és maradj távol tőlük! Viszont teljes erővel törekedj arra, hogy Isten tetszése szerint élj! Törekedj a hitre, isteni szeretetre és békességre mindazokkal együtt, akik tiszta szívvel bíznak az Úrban!

23 Kerüld el az ostoba és értelmetlen vitatkozásokat, mert ezekből csak veszekedés lesz, te is jól tudod. 24 Az Úr szolgája pedig ne veszekedjen senkivel, hanem legyen kedves és türelmes mindenkihez, és legyen gyakorlott a tanításban! 25 Szelíden és udvariasan igazítsa helyre azokat, akik ellenkeznek vele! Abban a reményben foglalkozzon velük, hogy Isten talán mégis megváltoztatja az ellenkezők szívét és gondolkodását, és akkor felismerik az igazságot. 26 A Sátán ezeket csapdába ejtette, hogy azt tegyék, amit ő akar. De még ezek az emberek is észhez térhetnek, és kimenekülhetnek a csapdából.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Timothy+2%3A20-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

37 Amikor az Olajfák hegyének lejtőjéhez közeledtek, Jézus követőinek sokasága ujjongó örömmel, hangosan dicsérte Istent azokért a csodákért, amelyeket láttak. 38 Ezt kiáltották:

„Áldott a Király,
    aki az Örökkévaló nevében jön![a]

Békesség a Mennyben,
    dicsőség a magasságban Istennek!”

39 A tömegben volt néhány farizeus, akik ezt mondták Jézusnak: „Mester, szólj rá a tanítványaidra, hogy ne kiabáljanak ilyesmiket!”

40 De ő így felelt meg nekik: „Azt mondom nektek: ha ők elhallgatnak, akkor a kövek fognak kiáltani!”

Jézus megsiratja Jeruzsálemet

41 Ahogy Jézus közeledett Jeruzsálemhez, egy olyan helyre ért, ahonnan az egész várost látta. Ekkor megsiratta Jeruzsálemet: 42 „Ó Jeruzsálem, bárcsak felismerted volna — legalább a mai napon — a békességedre vezető utat! De most el van takarva előled! 43 Bizony, eljön az idő, amikor majd ellenségeid körülvesznek és megostromolnak! Minden oldalról bekerítenek, 44 földig rombolnak, és megölik gyermekeidet! Nem marad kő kövön a falaidon belül, mert nem ismerted fel az alkalmas időt, amikor eljött hozzád az, aki meg akart menteni.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+19%3A37-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az efezusi tanítványokra is leszáll a Szent Szellem

19 Amíg Apollós Korinthusban volt, Pál más városokat látogatott meg, majd Efezusba érkezett. Itt találkozott néhány tanítvánnyal. Megkérdezte tőlük: „Megkaptátok-e a Szent Szellemet, amikor hívők lettetek?”

De ők így válaszoltak: „Nem, de még csak nem is hallottunk a Szent Szellemről!”

Ekkor Pál megkérdezte: „Hát akkor hogyan merítettek be titeket?”

Mire ők azt mondták: „Úgy, ahogyan Bemerítő János tanította a bemerítkezést.”

„János azért merítette be az embereket, hogy ilyen módon fejezzék ki, hogy őszintén Istenhez akarnak fordulni. Azt is mondta nekik, hogy higgyenek abban, aki majd ő utána fog jönni, vagyis Jézusban” — mondta Pál.

Amikor a tanítványok ezt meghallották, bemerítkeztek az Úr Jézus nevébe. Amikor Pál rájuk tette a kezét, a Szent Szellem leszállt a tanítványokra, akik kezdtek más nyelveken szólni és prófétálni. A tanítványoknak ez a csoportja tizenkét férfiból állt.

Pál ezután elment a zsinagógába. Ott bátran beszélt a zsidóknak Isten királyi uralmáról. Sokat vitatkozott velük három hónapon keresztül, és próbálta meggyőzni őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ő az Isten Báránya!

29 Másnap Bemerítő János meglátta Jézust, amint feléje közeledett, és ezt mondta: Nézzétek! Ő az Isten Báránya, aki magára veszi az egész világ összes bűnét! 30 Ő az, akiről azt mondtam, hogy később fog megérkezni, mint én, mégis nagyobb nálam, mert már előttem létezett. 31 Én nem ismertem őt, de azért jöttem, és azért merítem vízbe az embereket, hogy Izráel népe számára lelepleződjön, hogy ő a Messiás.”

32 Ezután János így tanúskodott: „Láttam a Szent Szellemet, amikor leszállt a Mennyből, mint egy galamb, és megnyugodott őrajta. 33 Nem ismertem őt, de aki elküldött, hogy vízbe merítsem be az embereket, azt mondta nekem: »Látni fogod, hogy a Szent Szellem leszáll, és megnyugszik egy férfin. Ő az, aki majd Szent Szellembe fog bemeríteni.« 34 Mivel pedig szemtanúja voltam annak, hogy ez beteljesedett, ezért tanúsítom, hogy ő az Isten Fia.”[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+1%3A29-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———-

—–

A Farizeusok sokakat megkorbácsoltak és megöltek, mielőtt végül Keresztre feszítettek Engem

Igazság Könyve:

“2013.08.26 20:20

Drága szeretett leányom, mielőtt Keresztre feszítettek volna Engem, ellenségeim sok gyűlöletes hazugságot hoztak fel Ellenem. A farizeusok több ízben tartottak összejöveteleket, hogy eldöntsék, mit tegyenek Velem. Ők egy percre sem fogadták el azt, hogy Engem Isten küldött az emberiség megmentésére. Mennyire gyűlöltek Engem. Mennyire ordítottak, és kínozták azokat a Tanítványaimat, akiket elfogtak.

A Farizeusok sokakat megkorbácsoltak és megöltek, mielőtt végül Keresztre feszítettek Engem. Kegyetlenségük és gonoszságuk Isten Tanításai és a Szent Bibliával voltak ellentétesek. Ez azonban nem rettentette el őket, mivel üldöztek Engem. Ők Isten Szavát prédikálták, s aztán szembe is szálltak azzal – mindezt egyazon időben. Nemcsak hogy elítéltek Engem, de azt is kijelentették, hogy Isten nem küldene egy ilyen típusú Messiást. Lenézték az alázatos és szegény embereket és azokat, akikről úgy vélték, hogy teológiailag tudatlanok. Az Irántam való gyűlöletük sok szegény templomba járó lelket megfélemlített. Azok, akik megkérdezték tőlük, hogy miért ítéltek el Engem, ezzel egyben saját magukat is elítélték, mivel meg merték kérdőjelezni elutasításom okát.

Miközben bejártam a Földet, sok hamis próféta prédikált abban az időben, és Engem őrültnek tartottak, akit nem lehet megtűrni. Sokan ezek közül a hamis próféták közül a Teremtés Könyvéből idéztek, és nevetséges kijelentéseket tettek, melyek sértőek voltak Istennel szemben, mégis megtűrték őket és (a farizeusok) nem sokat törődtek velük.


Bár tanúi voltak az Általam tett csodáknak, még akkor sem nyitották meg szemüket az Igazságra, mert nem akartak látni. Az akkori papok sok nyilvános beszédet tartottak, amelyben a Sátán fiaként ítéltek el Engem, és figyelmeztették azokat is, akiket láttak csatlakozni Hozzám, hogy kizárhatják őket a templomokból. Ők elutasítottak Engem, mert alázatos Mivoltomat nem tudták elfogadni, és mert nem részesültem elvárásaiknak megfelelő magas oktatásban. Ezért arra a következtetésre jutottak, hogy Én nem lehetek a Messiás. Azt gondolták, hogy a Messiás csak a saját soraikból származhat. És így mindent megvetettek, ami Velem kapcsolatos volt. Szavaim által fenyegetve érezték magukat, de annak ellenére, hogy elutasítottak Engem, Szavaim bizonyos módon mégis megérintették őket, amit nem tudtak megmagyarázni.Első Eljövetelemre nem voltak felkészülve. Minden bizonnyal Második Eljövetelemre ma sincsenek felkészülve. Bárkit, aki azt állítja, hogy ő egy próféta lenne, aki azért küldetett, hogy Második Eljövetelemre figyelmeztesse Isten gyermekeit, meg fognak tűrni, amennyiben nem az Igazságot nyilatkozza. De amikor egy igaz próféta színre lép, és Isten Szavát mondja, akkor őt gyűlölni fogják, és nyilvánosan elítélik. Amikor látjátok, hogy nyilvánosan ítélkeznek, melynek az az alapja, hogy nem ismerik azon Ígéreteimet, hogy újra eljövök, és amikor olyan gonosszá fajul a gyűlölet, hogy az elkövetők megsértik Isten Szavát, tudni fogjátok, hogy Én vagyok az, Akit gyűlölnek. Csak Én tudok ilyen gyűlöletet kelteni a bűnösök körében. Csak az Én Hangom kelt ilyen ellenállást. Ha Én ebben az időben a Földön járnék, újból megfeszítenének Engem. Azok, akik azt állítják, hogy szeretnek Engem, és akik a Keresztény Egyházakban Tanítványaimat vezetik, elsőként vernék az első szeget a Testembe.Ne feledjétek: közületek senki sem méltó arra, hogy önmagát Énelém helyezze. Közületek senkinek sincs joga arra, hogy nyilvánosan elítélje Szavamat, amikor nem ismertek Engem. Nektek nincs szégyenetek, akik elítéltek Engem, amikor megpróbálom Atyám Végső Szövetségét teljesíteni. Büszkeségetek undorít Engem. Ti a saját lelketeket ítélitek el a Szememben. Ti semmit sem tanultatok Rólam. Ti nem hisztek a Szentírásban, mivel tagadjátok azt, hogy Második Eljövetelemre sor kerülhet. Az utolsó napon arra lesztek felszólítva, hogy számoljátok meg azokat a lelkeket, akiket elveszejtettetek Számomra. Azon a napon miközben Irgalmamért fogtok kiáltani, nem lesztek képesek a Szemembe nézni.
JézusotokOlvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-farizeusok-sokakat-megkorbacsoltak-es-megoltek-mielott-vegul-keresztre-feszitettek-engem/

Kinek a hatalmával űzi ki Jézus a gonosz szellemeket?

20 Ezután Jézus bement egy házba. Ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze körülötte, hogy még enni sem tudtak, sem ő, sem a tanítványai. 21 Amikor Jézus családtagjai ezt megtudták, érte mentek, hogy elvigyék onnan. Az emberek ugyanis azt híresztelték róla, hogy megbolondult.

22 A Jeruzsálemből érkezett törvénytanítók is azt mondták: „Megszállott! A Sátán[a] lakik benne, ezért tudja kiűzni a gonosz szellemeket. A saját fejedelmük által űzi ki őket!”

23 Jézus ekkor magához hívta a törvénytanítókat, és jelképes történetek segítségével magyarázta meg nekik: „Ugyan hogy űzhetné ki a Sátán a saját szolgáit az emberekből?! 24 Ha egy királyság egyik része a másik ellen támad, az egész elpusztul. 25 Elpusztul az a család is, amelyben belső harcok dúlnak. 26 Ha tehát a Sátán önmaga ellen fordul, és a saját szolgái ellen harcol, akkor a királysága nem állhat fenn tovább, hanem vége van. 27 Gondoljátok meg, ha valaki be akar törni egy erős ember házába, hogy kirabolja, akkor előbb meg kell kötöznie őt, csak azután foszthatja ki a házat!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+3%3A20-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/22

 
 —–
Római katolikus:
“2018-08-26

Évközi 21. vasárnap

Kezdőének:
Fordulj hozzám és hallgass meg, Uram. Szabadítsd meg, Istenem, szolgádat, aki benned bízik. Könyörülj rajtam, Uram; látod: egész nap hozzád kiáltok. (Zsolt 85,1-3)

Könyörgés:
Istenünk, a te kegyelmed ajándéka, hogy híveid egy akarattal követnek téged. Add népednek, hogy szeressük, amit parancsolsz, vágyakozzunk arra, amit ígérsz, és e világ változandóságai közepette szívből ragaszkodjunk hozzád, akiben megtaláljuk igazi örömünket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Józsue könyvéből
Józsue egybegyűjtötte Izrael minden törzsét Szichemben, aztán hívatta Izrael véneit, vezéreit, bíráit, tisztségviselőit. Azok felsorakoztak az Úr színe előtt. Józsue ekkor így szólt a néphez: „Ha nem akartok az Úrnak szolgálni, válasszatok most, kinek akartok szolgálni: azoknak az isteneknek-e, akiknek atyáitok szolgáltak Mezopotámiában, vagy az amoriták isteneinek, akiknek most a földjét lakjátok. Mi, én és házam népe az Úrnak szolgálunk.”
A nép így felelt: „Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat és más isteneknek szolgáljunk. Az Úr a mi Istenünk, ő vezette ki atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Szemünk láttára ő tette ezeket a nagy csodákat, oltalmazott minket az egész úton, amelyet végigjártunk, s az összes nép között, ahol átvonultunk. Mi is az Úrnak akarunk hát szolgálni, ő a mi Istenünk.”
Ez az Isten igéje.
Józs 24,1-2a.15-17.1b

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr! 4g. tónus.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Az Úr szeme az igazakra tekint, * és füle meghallja kiáltásukat.
Az Úr arcát a gonoszok ellen fordítja, * emléküket is eltörli a földről.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Kiáltottak az igazak, és az Úr meghallgatta őket, * és minden szorongatásból megszabadultak.
Közel van az Úr azokhoz, kik töredelmes szívűek, * és szabadulást hoz a megtört lelkeknek.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Az igazak sokat szenvednek, * de az Úr mindig megmenti őket.
Megőrzi minden csontjukat, * egy sem törhet össze azokból.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: A gonoszság elveszejti a bűnöst, * megbűnhődnek, kik gyűlölik az igazat.
Az Úr megváltja szolgáinak lelkét, * és nem bűnhődnek, kik őbenne bíznak.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
Zsolt 33,2-3.16-17.18-19.20-21.22-23

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Testvéreim!
Legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti tiszteletből. Az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, ahogy Krisztus feje az Egyháznak: ő ugyanis testének megváltója. Amint tehát az Egyház alá van vetve Krisztusnak, úgy az asszony is mindenben férjének.
Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte, hogy a keresztségben igéje által megtisztítva, megszentelje. Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen. Így a férj is köteles szeretni feleségét, mint a saját testét. Aki feleségét szereti, önmagát szereti. A saját testét senki sem gyűlöli, hanem táplálja, gondozza, akárcsak Krisztus az Egyházat. Mi ugyanis tagjai vagyunk testének.
„Ezért az ember elhagyja apját, anyját, feleségéhez csatlakozik, és a kettő egy test lesz.” Nagy titok ez: én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom.
Ez az Isten igéje.
Ef 5,21-32

ALLELUJA
Uram, tanításod lélek és élet, * örök életet adó igéid vannak. Jn 6,63c.68c – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?”
Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni.
Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,60-69″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-26

 
——
Görög katolikus:

Jézus feltámadásának örömhíre

16.1 Miután elmúlt a szombat, Mária, a Jakab anyja és a magdalai Mária, meg Salómé illatszereket vásároltak, hogy megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. Közben azt kérdezték egymástól: „Ki fogja elgördíteni nekünk azt a súlyos zárókövet a sír bejáratáról?”

Amikor odaértek, látták, hogy valaki már elgördítette a követ, pedig az igen nagy és súlyos volt. Amikor beléptek a sziklasírba, nagyon megrémültek, mert a jobb oldalon egy fehér ruhás fiatal férfi ült.

6 Ő így biztatta őket: „Ne féljetek! Tudom, hogy a názáreti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nézzétek, itt a hely, ahová letették a testét, de már nincs itt, mert feltámadt! Menjetek hát, és mondjátok el a tanítványainak és Péternek is, hogy Jézus előttetek fog Galileába menni. Ott majd meglátjátok őt, pontosan úgy, ahogy előre megmondta.”

Az asszonyok ezután kimentek, és elfutottak onnan, mert annyira megdöbbentek, hogy remegtek. Nem is merték elmondani ezeket senkinek, úgy megijedtek.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Búcsúzás

13 Maradjatok éberek, és szilárdan álljatok meg a hitben! Viselkedjetek úgy, mint bátor férfiakhoz illik, legyetek erősek! 14 Mindent az isteni szeretet által tegyetek!

15 Tudjátok, hogy Sztefanász és családja voltak az első hívők Akhájában, és hogy ők Isten népének szolgálatára szánták magukat. Ezért kérlek titeket, 16 fogadjátok el és kövessétek őket, meg mindazokat, akik velük együtt szolgálnak, és az Úr munkáját végzik!

17 Örülök, hogy Sztefanász, Fortunátusz és Akhaikosz megérkezett hozzám, és kárpótoltak azért, hogy ti olyan messze vagytok! 18 Felüdítették a szellememet, akárcsak a tiéteket. Becsüljétek meg az ilyen embereket!

19 Köszöntenek benneteket a Kis-Ázsiában élő helyi gyülekezetek! Sok szeretettel köszönt benneteket az Úrban Akvila és Priszka, meg az a helyi gyülekezet, amely az ő házuknál jön össze. 20 Köszöntenek benneteket a testvérek mindannyian. Köszöntsétek egymást szent csókkal!

21 Ezt a köszöntést én írom, a saját kezemmel: pál.

22 Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott!

Marana, tha![a]

23 Az Úr Jézus kegyelme legyen veletek!

24 Szeretetem legyen mindnyájatokkal a Krisztus Jézusban!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+16%3A13-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/26

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–