Címke: Egyház

Az a terv, hogy eltöröljék minden nyomomat, elkezdődött

Igazság Könyve:

“2014.01.26 15:00

Drága szeretett leányom, soha ne engedd, hogy azok véleménye, akik keserűséggel a szívükben ellenzik ezt a Munkát, megingasson téged a lelkekért vállalt Küldetésemben.

Mit számít az, ha elutasítanak téged és az Én szeretett, hűséges lelkeimet, akik nem hajlandók eltérni Isten Igéjétől? Mit számít az, ha megvetéssel illetnek benneteket vagy sem? Emberi véleményüknek, melyek tagadják az Igét, semmi jelentősége sincs az Örök Üdvösségre való törekvésetekben. Amikor ti dicsőítetek Engem és tisztelitek Szent Szavamat, minden oldalról támadni fognak benneteket, hogy hátat fordítsatok Nekem.

Így tehát sokan el fogják utasítani ezt a Küldetést addig, amíg a szörnyű igazság rájuk nem virrad, amikor tanúi lesznek azoknak az istenkáromlásoknak, amelyek a hamis próféta szájából fognak ömleni. Amikor valaki, aki megcáfolja a Szentháromság Létezését, a főpapi ruhát merészeli viselni Egyházam fedele alatt, és megpróbál meggyőzni benneteket arról, hogy amit eddig igaznak ismertetek, az többé már nem áll, akkor tudni fogjátok, hogy a gonosz lélek elnyelte Egyházam belsejét.

Amikor új ideológiákkal, tanokkal vagytok körülvéve, és azt mondják nektek, hogy a mai emberiség megköveteli ezeket a változásokat, akkor ez lesz az az idő, amikor Isten Kívánságaira már nem válaszolnak. Ehelyett, amikor a mesterséges tanok – tele hibákkal és hiányosságokkal – azt nyilatkozzák, hogy a bűn többé már nem bűn, akkor közel lesz Számomra az idő, hogy elpusztítsam ellenségeimet, amint az meg volt jövendölve.


Közületek még sokan mások is fel fognak ébredni az Igazságra és a szörnyű gyalázatra, amelyet Nekem, Jézus Krisztusnak fognak szánni földi Egyházamban. Ezek a hűséges szolgák fel fogják ismerni a gonoszságot, s aztán közülük sokan el fognak menekülni. De amikor eljön az idő, és választás elé kerültök, sajnos sokan el fognak hagyni Engem, és részt fognak venni a pogány gyakorlatokban.Az a terv, hogy eltöröljék minden nyomomat, elkezdődött.Szavam Igazságát alkotmányaitokból, iskoláitokból el fogják űzni, míg végül a Saját Egyházamban is meg fogják azt szüntetni. Azok közületek, akik azt gondolják, hogy ez soha nem történhet meg – hogy Isten soha nem engedélyezné ezeket a dolgokat -, tévednek. Ezek a

kegyetlenségek engedélyezve lettek az ember végső megtisztulásának a folyamatában, Második Eljövetelem előtt. Ha nem maradtok éberek, független attól, hogy mennyire szerettek Engem, akkor egy sor olyan szertartásba fognak vezetni benneteket, amelyek nem Istent fogják tisztelni. Ha ők nem tisztelnek Engem, akkor meg kell kérdeznetek magatoktól: miért van ez? Miért történtek ezek a változások, és miért ilyen hirtelen? A válasz: az idő – mert már csak kevés maradt.A lelkek megnyeréséért folytatott verseny mindkét oldalon egy heves csatába fog torkolni. Az egyik oldal arról fog meggyőzni benneteket, hogy az aljas gyakorlatok javára, amelyek a Sátánt fogják bálványozni, elutasítsátok Isten Igéjét.

Annyira ravaszul fogják előadni érvelésüket, hogy még azokat is el fogják bolondítani, akik jól ismerik Szavamat, csakhogy eltávolítsanak Engem Egyházamból. A másik oldal a hűsége miatt fog szenvedni, és nem csupán csak ezekért az Üzenetekért, hanem Isten Igaz Igéjéért, amely Atyám Könyvében adatott a világ számára.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-a-terv-hogy-eltoroljek-minden-nyomomat-elkezdodott/


—–
Római katolikus:

01-26

Szent Timóteus és Szent Titusz püs­pö­kök

Ennek az emléknapnak saját olvasmányai vannak.
Vagy:
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt második leveléből
Eszembe jut a benned lévő, képmutatás nélküli hit.
Pál, üdvözítő Istenünknek és reménységünknek Krisztus Jézusnak rendelkezéséből Krisztus Jézus apostola, (üdvözletét küldi) Timóteusnak, szeretett fiának a hitben!
Kegyelem, irgalom és béke az Atyaistentől és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól!
Hálát adok Istennek – akinek őseimhez hasonlóan tiszta lelkiismerettel szolgálok –, amikor imádságaimban éjjel-nappal szüntelenül megemlékezem rólad. Ilyenkor könnyeidre gondolva, szeretnélek látni, hogy öröm töltsön el. Eszembe jut ugyanis a benned levő, képmutatás nélküli hit, amely előbb nagyanyádban Loiszban, majd anyádban, Eunikében élt, és biztosan tudom, hogy benned is megvan.
Figyelmeztetlek, éleszd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem folytán benned él. Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. Ne szégyellj hát tanúságot tenni Urunk mellett, és engem se szégyellj, aki érte fogoly vagyok. Ehelyett vállald az evangéliumért a szenvedéseket velem együtt, bízva az Isten erejében.
Ez az Isten igéje.

Vagy:
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Tituszhoz írt leveléből
Szent Pál Tituszt szeretett fiának tekinti a közös hit révén.
Pál, Isten szolgája és Jézus Krisztus apostola, akit Isten a választottak hite miatt meghívott, hogy megismertesse velük az igazságot, (üdvözletét küldi) Titusznak, a közös hitben szeretett fiának.
Ez az igazság istenfélelemre vezet, és így reményt ad az örök életre, amelyet az igazmondó Isten ősidőktől fogva megígért (nekünk). Az erről szóló tanítást kellő időben nyilvánosságra is hozta az evangélium hirdetése által, amelyre üdvözítő Istenünk parancsából megbízást kaptam.
Kegyelem és békesség Istentől, az Atyától és Jézus Krisztustól, a mi Üdvözítőnktől!
Azért hagytalak Kréta szigetén, hogy pótold, ami még hiányzik, és városról városra elöljárókat rendelj (az egyházközségek élére), amint meghagytam neked.
Ez az Isten igéje.
2Tim 1,1-8 vagy Tit 1,1-5

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit. Vö. 3. vers.
Előénekes: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * minden föld az Úrnak énekeljen.
Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, * napról napra hirdessétek üdvösségét.
Hívek: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit.
E: Hirdessétek dicsőségét a nemzetek között, * és csodatetteit minden népnek.
H: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit.
E: Népek családjai, adjatok az Úrnak, adjatok dicsőséget és tiszteletet az Úrnak, * ismerjétek el az Úr nevének dicsőségét.
H: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit.
E: Mondjátok a nemzeteknek: * „Az Úr uralkodik!”
Ő tette a földet szilárddá, és az meg nem inog, * ő ítélkezik a népek fölött igazságban.
H: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit.
Zsolt 95,1-2a.2b-3.7-8a.10

ALLELUJA
Az Úr elküldött engem, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek, * és a bűn rabjainak szabad életet hirdessek. Lk 4,18 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az aratnivaló sok, a munkás pedig kevés.
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldetek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut, Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: »Békesség e háznak!« Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: »Elérkezett hozzátok az Isten országa!«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,1-9″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-01-26


——
Görög katolikus:

5.1 Isten szeretett gyermekei vagytok, ezért őt kövessétek! Éljetek az isteni szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett bennünket: feláldozta értünk önmagát, mint oltárra helyezett véres áldozatot és jó illatú füstölő áldozatot, amelyet Isten szívesen fogad.

Nyoma se legyen köztetek semmiféle szexuális bűnnek, romlottságnak, vagy kapzsiságnak, hiszen ezek a dolgok nem illenek Isten népéhez! Ocsmány szavak, káromkodás, bolond beszéd, vagy mocskos viccelődés sem illenek hozzátok. Sokkal inkább, hogy hálát adjatok Istennek. Tudjátok meg, hogy aki szexuális bűnben vagy tisztátalanságban él, vagy aki pénzimádó — mert az ilyen valójában bálványimádó —, az egy sem kaphat helyet a Krisztus és Isten Királyságában!

Nehogy valaki becsapjon benneteket üres beszédekkel és hazugságokkal, mert ezek miatt fog Isten haragja rázúdulni az engedetlen emberekre. Ne vállaljatok hát velük közösséget! Igaz, hogy valamikor ti is sötétségben éltetek, most azonban világosság vagytok, mert közösségben vagytok az Úrral. Éljetek ezért úgy, ahogyan a világosság gyermekeihez illik, …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+5:1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Szabad-e szombaton gyógyítani?

14.1 Egyik szombaton Jézus vendégségbe ment a farizeusok egyik vezetőjének házába. Akik ott voltak, mind figyelték őt. Egyszer csak egy vízkóros[a] beteg állt meg előtte. Jézus megkérdezte a törvénytanítóktól és a farizeusoktól: „A Törvény szerint szabad-e szombaton meggyógyítani valakit, vagy nem?” De mind hallgattak. Ekkor Jézus megérintette a beteget, meggyógyította, majd elküldte. Azután ismét a törvénytanítókhoz és a farizeusokhoz fordult: „Ha közületek valakinek a fia, vagy az ökre beleesik egy kútba, ugye azonnal kihúzzátok onnan, még akkor is, ha éppen szombat van?” Azok pedig egy szót sem tudtak válaszolni.

Barátom, ülj előbbre!

Ezután a vendégeknek is mondott egy példázatot, mert észrevette, hogyan keresik maguknak az előkelő helyeket. „Ha lakodalomba hívnak, ne ülj mindjárt a legelőkelőbb helyre! Lehet, hogy a házigazda nálad előkelőbb vendéget is meghívott. Ha pedig a gazda odamegy hozzád, és azt mondja: »Add át neki a helyed!«, akkor szégyenkezve a legutolsó helyre kell ülnöd. 10 Ezért, ha meghívnak valahová, inkább ülj a legutolsó helyre! Akkor, ha bejön a házigazda, azt mondja: »Barátom, ülj előbbre!« Ezzel megtisztel téged a többi vendég előtt. 11 Mert aki fölemeli magát, azt meg fogják alázni. Aki viszont megalázza magát, azt fölemelik.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+14:1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/01/26
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Tóra:

Különböző törvények és parancsok

21.1 Isten szólt Mózeshez: „Hirdesd ki a következő törvényeket Izráel népének:

A pénzért vásárolt izráeli rabszolga csak 6 évig szolgáljon. A hetedik év kezdetén szabadon elmehet, és semmit sem kell fizessen a felszabadulásáért. Ha a szolga egyedül volt, amikor urához került, akkor egyedül is menjen el, amikor fölszabadul. Ha ellenben a feleségével együtt került urához, akkor a feleségével együtt is szabaduljon föl. Ha egyedül jött, s később ura megházasította, a szolgálat évei alatt pedig gyermekei is születtek, akkor a felszabadulása idején csak egyedül mehet el. A felesége és a gyermekei az uránál kell maradjanak.

Ha a felszabadított rabszolga a korábbi uránál akar maradni, akkor világosan jelentse ki: »Szeretem uramat, feleségemet és gyermekeimet, ezért nem akarok fölszabadulni, hanem maradni akarok!« Ezután ura állítsa Isten[a] elé, majd vigye az ajtófélfához vagy az ajtóhoz, és a rabszolga fülét szúrja keresztül egy árral. Ezután a rabszolga élete végéig maradjon uránál, és szolgálja őt.

Ha egy izráeli apa eladja a leányát rabszolgának egy másik izráeli férfinek, akkor az ilyen rabszolganő fölszabadulására más törvények vonatkoznak, mint a férfi rabszolgákra. Ha a rabszolganőt ura nem veszi feleségül, de egy idő múlva már nincs vele megelégedve, akkor sem küldheti el magától. Nem adhatja el őt idegennek sem, mert hűtlen lett hozzá. Meg kell engednie, hogy ezt a rabszolganőt annak valamelyik rokona megváltsa és fölszabadítsa.

Ha a rabszolganőt az izráeli férfi nem magának, hanem a fiának veszi meg, akkor úgy kell bánnia vele, mintha a saját lánya lenne.

10 Ha ura feleségül veszi a rabszolganőt, majd később egy másik asszonyt is, akkor az első feleségével továbbra is úgy kell bánjon, mint addig: gondoskodnia kell ételéről, ruházatáról, és nem csorbíthatja házastársi jogait sem. 11 Ha ura nem teljesíti mind a három feltételt, akkor a rabszolganőt váltságdíj nélkül fel kell szabadítania.”

12 „Aki úgy megüt egy embert, hogy az belehal, annak halállal kell bűnhődnie. 13 Ha pedig baleset történik, és valaki ennek folytán véletlenül a másik halálát okozza, akkor Isten engedte, hogy ez megtörténjen. Ilyen esetben a nem szándékos gyilkos számára lesznek olyan menedékhelyek, ahová elfuthat. Ezeket a helyeket majd ki fogom jelölni.

14 Aki viszont haragszik a másikra, és előre megfontolt szándékkal gyilkolja meg, azt mindenképpen halállal kell büntetnetek, még akkor is, ha oltáromhoz menekül.

15 Aki apját vagy anyját megveri, halállal lakoljon.

16 Aki embert rabol, az halállal lakoljon, akár nála találják foglyát, akár eladta már az illetőt.

17 Aki apját vagy anyját szidalmazza vagy átkozza[b], az halállal lakoljon.

18 Előfordul, hogy férfiak összevesznek, és az egyik — kővel, vagy ököllel — úgy megüti a másikat, hogy az ágynak esik, de nem hal meg. 19 Ha ilyenkor a sértett egy idő múlva fölgyógyul, és botra támaszkodva járni is tud, akkor a támadót nem kell külön megbüntetni, de köteles a sértettnek a betegsége miatt kiesett jövedelmét pótolni, és gondozni őt, amíg teljesen föl nem épül.

20 Ha valaki a saját rabszolgáját — akár férfi, akár nő az — úgy megveri bottal, hogy az emiatt a helyszínen meghal, annak a gazdának bűnhődnie kell. 21 De ha a rabszolga egy vagy két nap múlva már ismét képes a munkáját ellátni, akkor a gazdáját nem kell megbüntetni, hiszen a rabszolga a ő tulajdona.

22 Előfordul, hogy férfiak verekednek, és eközben akaratlanul megütnek vagy ellöknek egy terhes asszonyt, aki emiatt elvetél. Ha ezenkívül súlyosabb baj nem történik, akkor a tettes fizessen kártérítést az asszony férjének. Ennek összegét a bírák szabják meg. 23 Ha viszont valamilyen súlyosabb veszteség vagy baj származik az asszony sérüléséből, akkor a tettes büntetése az asszony veszteségéhez igazodjon. Életét adja kárpótlásul annak életéért, 24 szemét a szeméért, fogát a fogáért, kezét a kezéért, lábát a lábáért, 25 égetést égetésért, sebet sebért, ütést ütésért.

26 Ha valaki a saját rabszolgáját — akár férfi, akár nő az — úgy megüti, hogy az egyik szemére megvakul, 27 vagy az egyik foga kitörik, akkor kárpótlásul fel kell szabadítania!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Szövetségkötés az ostromlott Jeruzsálemben

Az Örökkévaló üzenete érkezett Jeremiáshoz. Ez azután történt, hogy Cidkijjá király szövetséget kötött mindazokkal, akik Jeruzsálemben voltak, hogy mindenki felszabadítja a héber rabszolgáit, akár férfi, akár nő legyen az, és hogy soha többé nem tartja izráeli testvérét rabszolgaságban. 10 Ezt a szövetséget mindenki megkötötte Jeruzsálemben, a vezetők is, a közemberek is. Megígérték, hogy felszabadítják az összes izráeli származású rabszolgát, és nem tartják többé szolgaságban őket. Úgy is tettek: szabadon engedték izráeli rabszolgáikat. 11 Egy idő múlva[a] azonban meggondolták magukat, és visszavették az egyszer már fölszabadított rabszolgákat és rabszolganőket: ismét rabszolgaságba kényszerítették őket.

12 Ezután az Örökkévaló szava érkezett Jeremiáshoz: 13 „Ezt mondja az Örökkévaló, Izráel Istene: Én vagyok az, aki szövetséget kötöttem őseitekkel, mikor kihoztam őket Egyiptomból, a rabszolgaságból. Azt mondtam nekik: 14 Minden hetedik évben szabadítsátok föl testvéreiteket, héber rabszolgáitokat, akiket megvásároltatok. Miután rabszolgáitok már hat éven keresztül szolgáltak titeket, engedjétek el őket! Őseitek azonban nem hallgattak rám, és nem engedelmeskedtek nekem!

15 Ti pedig most magatokba szálltatok, és azt tettétek, ami helyes, amit én kedvelek: szabadságot hirdettetek testvéreiteknek, és ezt szövetségkötéssel erősítettétek meg színem előtt, Templomomban, amely nevemet viseli. 16 Azután mégis meggondoltátok magatokat, és mindegyikőtök visszavette rabszolgáját és rabnőjét, akit korábban már fölszabadított. Bizony, ismét rabszolgasorba kényszerítettétek őket, hogy szolgáljanak titeket, s ezzel súlyosan bemocskoltátok nevemet!

17 Most emiatt azt üzeni nektek az Örökkévaló: Nem hallgattatok rám, és nem engedelmeskedtetek nekem, hogy hirdessetek szabadságot testvéreiteknek — mindenki a saját rabszolgájának, mindenki a társának. Nézzétek! Most hát én arra nézve hirdetek nektek szabadságot, hogy kard, betegség, vagy éhség által akartok-e meghalni — ezt én, az Örökkévaló mondom nektek! Bizony, a föld összes nemzete elborzad azon, ahogyan bánok majd veletek!

18-19 Figyeljetek rám, Júda és Jeruzsálem vezetői, a királyi udvar tisztségviselői, papok és közemberek! Szövetséget kötöttetek előttem, átmentetek a kettéhasított borjú részei között,[b] azután mégis megtörtétek a szövetséget, és nem tartottátok meg fogadalmatokat. Emiatt én is úgy bánok veletek, mint ti azzal a borjúval. 20 Kiszolgáltatlak benneteket ellenségeiteknek, akik életetekre törnek. Holttesteiteket pedig az égi madaraknak és a mezei vadaknak adom eledelül. 21 Cidkijját, Júda királyát és fejedelmeit is kiszolgáltatom ellenségeiknek, akik meg akarják ölni őket. Bizony, átadom őket Babilónia királya seregének. Bár ez a sereg most elvonult[c] Jeruzsálem alól, 22 de én parancsolok nekik, és visszatérnek — ezt én, az Örökkévaló mondom nektek! Ismét megostromolják a várost, el is foglalják, felgyújtják, és elpusztítják. Így teszem Júda városait lakatlan romhalmazokká!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+34%3A8-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

25 Én, az Örökkévaló pedig azt mondom: Ha (/amikor * szerkesztő) már nem lesz érvényben a nappallal és éjszakával kötött szövetségem, s ha az ég és a föld nem engedelmeskedik többé törvényeimnek, amelyekkel megszabtam rendjüket, 26 csak akkor fogom eltaszítani magamtól Jákóbnak és szolgámnak, Dávidnak leszármazottjait, és csak akkor fordulhat elő, hogy nem választok többé Dávid leszármazottjai közül senkit, hogy királyként uralkodjon Ábrahám, Izsák és Jákób leszármazottjain.

Mert kiszabadítom népemet a száműzetésből, és örökké tartó szeretettel könyörülök rajtuk”.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+33%3A25-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—-

Csak azokhoz maradjatok engedelmesek, akik Isten Igéjét hirdetik, mert ha az már nem az Én Igém, akkor nem Istentől való.

Igazság Könyve:

“2014.01.14 16:53

Drága szeretett leányom, amikor szolgáim, követőim és mindazok, akik vallják, hogy Tőlem valók azt mondják, hogy szeretnek Engem, ez két dolgot jelent: Ők szeretnek Engem, mert elfogadják Igémet és tisztelnek Engem azáltal, hogy megvallják az Igazságot.

Ha szerettek Engem, akkor hűek kell maradnotok Szent Szavamhoz. Ez azt jelenti, hogy minden Igazsággal kapcsolatos dologban engedelmeskedni kell Szavamnak. Amikor felszentelt szolgáimként Szavam Igazságát valljátok, akkor engedelmesnek kell maradnotok Isten Igéjéhez.

Amíg Egyházam fenntartja Isten Szavát, engedelmesnek kell maradnotok Egyházamhoz. De amikor eljön a nap, amikor azok, akik hatalommal rendelkeznek Egyházamban, többé már nem az Igazságot hirdetik, akkor nektek csak Velem szemben kell engedelmesnek maradnotok. Mert Én Vagyok az Egyház. Nélkülem, Jézusotok nélkül, nincs Egyház.

De amikor Szavamat meghamisítják és aztán átírják, akkor az többé már nem az Én Szavam. Ti egyedül csak Isten Igaz Szavának engedelmeskedhettek. Ha ti egy olyan új mesterkélt tant követnétek, ami Szent Szavam helyettesítőjeként fog szolgálni Egyházamban szerte a világon, akkor azok fognak megtagadni Engem, akik ezért a szentségtörésért felelősek. Csak azokhoz maradjatok engedelmesek, akik Isten Igéjét hirdetik, mert ha az már nem az Én Igém, akkor nem Istentől való.

 

Isten Igéje szent és sérthetetlen. Azt nem változtathatja meg soha senki. Az Egyházam iránti engedelmesség fontos. Az Isten Igéje iránti engedelmesség olyan dolog, ami meghatározza Keresztény mivoltotokat. Az a nap, amikor Isten Igéjét egy mesterkélt helyettesítővel cserélitek fel, az a nap lesz, amikor engedetlenek lesztek Isten Igéjével szemben.

Ti csak akkor maradhattok engedelmesek az Én Szememben, Földi Egyházamban, ha fenntartjátok az Igazságot. Sohasem szabad félnetek az Igazságot hirdetni, mert csak az Igazság fog szabaddá tenni benneteket.

 
 
—-
Római katolikus:

2019-01-15

1. évközi hét kedd

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Jézus, az üdvösség szerzője, a szenvedésben dicsőült meg.
Testvéreim!
Az eljövendő világot, amelyről beszélünk, nem az angyalok uralma alá rendelte Isten. Hiszen egy helyen a Szentírásban ez olvasható:
„Ugyan mi az ember, hogy törődsz vele, az ember fia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted kisebbé az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad őt, fölébe emelted kezed műveinek.”
Ha pedig mindent uralma alá vetett, semmit sem hagyott, ami nem volna neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy uralma alatt lenne minden. De annyit azért már látunk, hogy Jézus, aki (emberi természete szerint) kisebb az angyaloknál, a halál elszenvedéséért elnyerte a dicsőség és a méltóság koronáját, hiszen Isten irántunk való irgalmából mindnyájunkért megízlelte a halált.
Illett ugyanis, hogy Isten – akiért és aki által a mindenség lett, és aki számtalan fiát elvezette az üdvösségre – Jézust, üdvösségük szerzőjét a szenvedésben megdicsőítse. Mert a megszentelő is, és a megszenteltek is ugyanattól az egy Istentől vannak. Ezért (Jézus) nem szégyenli testvéreinek nevezni azokat, akiket megszentelt, amikor azt mondja (Istennek az ő Atyjának):
Hirdetlek majd téged testvéreimnek, És a hívek közösségében dicsőítelek téged.”
Ez az Isten igéje.
Zsid 2,5-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Fiad hatalmába adtad * kezed minden művét. Vö. 7. vers.
Előénekes: Urunk, Istenünk, * a te neved széles e világon mily csodálatos.
Ugyan mi az ember, hogy megemlékezel róla, * az ember fia, hogy gondot viselsz rá?
Hívek: Fiad hatalmába adtad * kezed minden művét.
E: Az embert kevéssel tetted kisebbé az angyaloknál, † megkoronáztad dicsőséggel és fönséggel, * hatalmába adtad kezed műveit.
H: Fiad hatalmába adtad * kezed minden művét.
E: Mindent lába alá vetettél, † minden juhot és barmot, * hozzá még a mezők vadjait,
az ég madarait és a tenger halait, * melyek a tenger ösvényét járják.
H: Fiad hatalmába adtad * kezed minden művét.
Zsolt 8,2a és 5-9

ALLELUJA
Isten tanítását ne vegyétek emberi szónak, * hanem Isten igéjének, mert valóban az. Vö. 1Tessz 2,13 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus úgy tanított, mint akinek hatalma van.
Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a kafarnaumi zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.
A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek, így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!”
Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle.
Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 1,21-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-01-15

——
Görög katolikus:

4 .1 Istennek az az ígérete, hogy bemehetünk a nyugalmába, még ma is érvényes. Nagyon vigyázzunk tehát, nehogy elmulasszuk ezt a lehetőséget! Hiszen nekünk is ugyanúgy hirdették az örömüzenetet, mint Izráel népének. De nekik akkor nem használt az üzenet, mert amikor hallották, nem hittel fogadták, hanem elutasították. Mi megyünk be abba a nyugalomba, akik hittel fogadjuk! Ahogyan Isten mondta:

„Haragomban megesküdtem:
    sohasem fognak bemenni nyugalmamba.”[a]

Igen, ezt Isten mondta, pedig ő a világ teremtése óta mindent előre elkészített! Mert valahol az Írásban ezt mondta a hetedik napról: „A hetedik napon Isten abbahagyta minden munkáját.”[b] Itt mégis azt mondja: „Sohasem fognak bemenni nyugalmamba!”[c]

6 Máig is érvényes tehát, hogy egyesek be fognak menni Isten nyugalmába. Ugyanakkor azok, akik akkor régen először hallották az örömhírt, nem léptek be, mert engedetlenek voltak. Ezért Isten újra ad egy lehetőséget, és ezt így nevezi: „ma”. Erről a napról sok idő múltán maga Isten mondta Dávid által azt, amit már az előbb is idéztünk:

„Ma, ha meghalljátok Isten hangját,
    
ne makacskodjatok![d]

Mert, ha Józsué lett volna az, aki bevezeti Izráel népét Isten nyugalma helyére, Isten nem szólt volna később egy másik napról. Van tehát egy másik fajta szombati nyugalom, amely elkészítve várja Isten népét. 10 A teremtéskor Isten befejezte a munkáját, és utána megnyugodott. Ezért, aki belép Isten nyugalmába, az is abbahagyja a saját erőfeszítéseit, ahogyan Isten is tette. 11 Tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik, hogy beléphessünk abba a nyugalomba! Egyikünk se vesszen el a hitetlenség miatt, mint ahogy azok elvesztek, akik akkor engedetlenek voltak!

Isten beszéde élő és hatékony

12 Mert amit Isten kimond, az a szó,[e] élő, erőteljes és hatékony. Isten szava élesebb, mint a legélesebb kétélű kard. Mélyen belénk hatol, egészen addig, ahol a szellem és a lélek közötti határ húzódik. Isten beszéde behatol a csontjaink találkozásáig, sőt a csontjaink belsejébe is: megítéli és szétválogatja szívünk gondolatait és szándékait. 13 Senki és semmi sem rejtőzhet el Isten tekintete elől! Ő mindent tisztán és világosan lát, tekintete előtt minden és mindenki meztelen. Ő az, akinek egyszer mindannyian számot fogunk adni!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+4%3A1-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

12 De még mielőtt ezek megtörténnek, az emberek ellenetek fordulnak: üldözni fognak, letartóztatnak, börtönbe zárnak, átadnak a zsinagógák vezetőinek, királyok és kormányzók elé állítanak titeket — csak azért, mert hozzám tartoztok. 13 Ez majd lehetőséget nyújt számotokra, hogy tanúskodjatok rólam. 14 Ezért határozzátok el, hogy nem fogtok előre aggódni amiatt, hogyan védjétek meg magatokat. 15 Én majd idejében a szátokba adom, hogy mit mondjatok. Olyan bölcsességet adok nektek, amellyel ellenfeleitek nem tudnak vitatkozni, sőt, még válaszolni sem.

16 Még a szüleitek, testvéreitek, rokonaitok és barátaitok is ellenetek fordulnak majd, és kiszolgáltatnak az ellenségeiteknek. Egyeseket meg is fognak ölni közületek. 17 Mindenki gyűlöl majd benneteket, mert az én nevemet viselitek. 18 Ennek ellenére, egyetlen hajszálatok sem vész el! 19 Türelmes kitartással azonban meg fogjátok menteni a lelketeket.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21%3A12-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/01/15
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Amíg Egyházam fenntartja Isten Szavát, engedelmesnek kell maradnotok Egyházamhoz

Igazság Könyve:

“2014.01.14 16:53

Drága szeretett leányom, amikor szolgáim, követőim és mindazok, akik vallják, hogy Tőlem valók azt mondják, hogy szeretnek Engem, ez két dolgot jelent: Ők szeretnek Engem, mert elfogadják Igémet és tisztelnek Engem azáltal, hogy megvallják az Igazságot.

Ha szerettek Engem, akkor hűek kell maradnotok Szent Szavamhoz. Ez azt jelenti, hogy minden Igazsággal kapcsolatos dologban engedelmeskedni kell Szavamnak. Amikor felszentelt szolgáimként Szavam Igazságát valljátok, akkor engedelmesnek kell maradnotok Isten Igéjéhez.

Amíg Egyházam fenntartja Isten Szavát, engedelmesnek kell maradnotok Egyházamhoz. De amikor eljön a nap, amikor azok, akik hatalommal rendelkeznek Egyházamban, többé már nem az Igazságot hirdetik, akkor nektek csak Velem szemben kell engedelmesnek maradnotok. Mert Én Vagyok az Egyház. Nélkülem, Jézusotok nélkül, nincs Egyház.

De amikor Szavamat meghamisítják és aztán átírják, akkor az többé már nem az Én Szavam. Ti egyedül csak Isten Igaz Szavának engedelmeskedhettek. Ha ti egy olyan új mesterkélt tant követnétek, ami Szent Szavam helyettesítőjeként fog szolgálni Egyházamban szerte a világon, akkor azok fognak megtagadni Engem, akik ezért a szentségtörésért felelősek. Csak azokhoz maradjatok engedelmesek, akik Isten Igéjét hirdetik, mert ha az már nem az Én Igém, akkor nem Istentől való.

Isten Igéje szent és sérthetetlen. Azt nem változtathatja meg soha senki. Az Egyházam iránti engedelmesség fontos. Az Isten Igéje iránti engedelmesség olyan dolog, ami meghatározza Keresztény mivoltotokat. Az a nap, amikor Isten Igéjét egy mesterkélt helyettesítővel cserélitek fel, az a nap lesz, amikor engedetlenek lesztek Isten Igéjével szemben.

Ti csak akkor maradhattok engedelmesek az Én Szememben, Földi Egyházamban, ha fenntartjátok az Igazságot. Sohasem szabad félnetek az Igazságot hirdetni, mert csak az Igazság fog szabaddá tenni benneteket.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amig-egyhazam-fenntartja-isten-szavat-engedelmesnek-kell-maradnotok-egyhazamhoz/


—–
Római katolikus:

2019-01-14

1. évközi hét hétfő

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Isten az ő Fia által szólt hozzánk.
Testvéreim!
Sok ízben és sokféle módon szólt egykor Isten az atyákhoz a próféták szavával. Most, a végső napokban Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, hiszen a világot is általa teremtette. Dicsőségének kisugárzása és lényének képmása ő, aki hathatós szavával fenntartja a mindenséget.
Miután megváltott minket a bűntől, helyet foglalt az isteni Fölség jobbján. Hatalmasabb, mint az angyalok, mert magasztosabb nevet örökölt náluk. Vajon melyik angyalnak mondta valaha Isten:
„A Fiam vagy te, ma szültelek téged?”
Vagy pedig: „Én Atyja leszek, ő meg az én Fiam?”
Sőt, amikor Egyszülöttjét bevezeti a világba, így szól: „Leborulva imádja őt Isten minden angyala.”
Ez az Isten igéje.
Zsid 1,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Imádjátok Istent, * minden angyalai! Vö. 7c. vers.
Előénekes: Király az Úr, a föld ujjongjon, * és örvendjen minden sziget.
Trónjának támasza * jog és igazság.
Hívek: Imádjátok Istent, * minden angyalai!
E: Igazságosságát hirdetik az egek, * és dicsőségét meglátják a népek.
Imádjátok őt, * mind, ti, angyalai.
H: Imádjátok Istent, * minden angyalai!
E: Mert te magasságos Úr vagy a világ fölött, * minden más istennél fölségesebb.
H: Imádjátok Istent, * minden angyalai!
Zsolt 96,1 és 2b.6 és 7c.9

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Elközelgett az Isten országa, * tartsatok bűnbánatot és higgyetek az örömhírnek!” Mk 1,15 – 3. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!
Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten (országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt.
Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is
mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 1,14-20″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-01-14


——
Görög katolikus:

Mózes hűségesen szolgált Isten népe között, de csak szolga volt. Az volt a feladata, hogy tanúskodjon azokról, amelyeket Isten csak sokkal később jelentett ki. Krisztus azonban úgy uralkodik Isten családja felett, mint a Fiú. Isten családjának tagjai pedig mi vagyunk — de csak akkor, ha mindvégig megőrizzük Istenbe vetett örömteli bizalmunkat és a reménységünkkel való dicsekedést.

Kik mehetnek be a nyugalom helyére?

Ezért, ahogyan a Szent Szellem mondja:

Ma, ha meghalljátok Isten hangját,
    ne makacskodjatok,
mint amikor Isten ellen
fellázadtatok
    a pusztában, a próbatétel napján,

ahol őseitek próbára tették türelmemet,
    pedig negyven éven keresztül látták tetteimet.
10 Ezért megharagudtam arra a népre, és azt mondtam:
    ezek mindig rosszul gondolkoznak,
    és
sohasem értették meg, hogy mit akarok.
11 Haragomban megesküdtem:
    
sohasem fognak bemenni nyugalmamba.”[a][b]

….

17 Kikre haragudott Isten negyven éven keresztül? Azokra, akik vétkeztek, és a pusztában haltak meg! 18 Kiknek esküdött meg Isten, hogy sohasem léphetnek be a nyugalmába? Azoknak, akik fellázadtak! 19 Látjuk tehát, hogy ezek a hitetlenségük miatt nem is mehettek be Isten nyugalmába.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+3%3A5-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

A szadduceusok alattomos kérdése

27 Egyszer odament Jézushoz néhány szadduceus. (Ők azok, akik azt mondják, hogy nincs föltámadás.) Megkérdezték tőle: 28 „Mester, Mózes azt írta, hogy ha egy férfi gyermektelenül hal meg, akkor a fivérének feleségül kell vennie a meghalt férfi özvegyét. Így kell gondoskodnia arról, hogy a meghalt testvérének mégis legyen utóda.[a] 29 Volt egyszer hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg. 30 Ezután a második fiútestvér vette feleségül az asszonyt, 31 majd a harmadik, és így tovább, míg végül mindannyian gyermektelenül haltak meg. 32 Azután az asszony is meghalt. 33 A feltámadáskor melyiküknek lesz a felesége, hiszen mind a hétnek a felesége volt?”

34 Jézus így felelt: „Akik ebben a világban élnek, megnősülnek és férjhez mennek. 35 De azok, akiket méltónak találnak arra, hogy a halottak közül feltámadjanak, és abban a következő korban éljenek, nem fognak többé megnősülni, vagy férjhez menni. 36 Nem is halhatnak meg soha, mert olyanok lesznek, mint az angyalok. Ezek az Isten fiai, mivel feltámadtak a halálból. 37 Különben már Mózes is világosan rámutatott arra, hogy a halottak feltámadnak. Amikor az égő bokorról írt, az Örökkévalót Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének nevezte.[b] 38 Márpedig Isten nem a halottak, hanem az élők Istene, hiszen Isten számára ők mindannyian élnek.”

39 Néhány törvénytanító erre így válaszolt: „Helyesen feleltél, Mester!” 40 Ettől kezdve többé senki sem merte Jézust kérdezgetni.

A Messiás Dávidnak a Fia és az Ura

41 Ekkor azonban Jézus is kérdezett tőlük valamit: „Hogyan mondhatják azt a Messiásról, hogy a Dávid fia? 42 Hiszen maga Dávid mondja a zsoltárokban:

»Így szólt Uramhoz az Örökkévaló:
    Ülj mellém jobb felől,
43 amíg ellenségeidet
    hatalmad[c] alá kényszerítem!«[d]

44 Ha Dávid Urának nevezte a Messiást, hogyan lehet akkor a Messiás Dávidnak a fia?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+20%3A27-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/01/14
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Üdvösség Anyja: Isten Igéjének ezen új és trágár utánzásáról sokan azt fogják gondolni, hogy az egyszerűen egy modern változata az Újszövetségnek

Igazság Könyve:

“2013.12.23 18:36

Gyermekem, a sötétség olyan hirtelen fog leereszkedni Fiam Egyházára, hogy sokan nagy döbbenetükben azonnal el fognak némulni. Fiamról, Jézus Krisztusról, a Királyról kijelentik majd, hogy Ő többé már nem Király. Az Ő helyére (a) pogány istenek és vallások * fognak felemelkedni, beleértve azokat is, akik nem Istentől származnak, és mindegyiknek meg lesz a maga szerepe Fiam földi Egyházában.


A világ számára ez az újonnan kihirdetett úgynevezett Kereszténység, jó hírnek fog számítani. A világ örvendezni fog, mert sokan üdvözölni fogják, amit látni fognak, vagyis hogy mindenféle cselekedettel szemben, amelyek eddig bűnnek számítottak Isten Szemében, nagyon toleránsnak kell lenni.
Amikor Fiam a Földön járt a Farizeusok elutasították az Igazságot. Ők csak abban hittek, ami nekik megfelelt, meg sok más valótlanságban. Ők nem fogadták el Fiam széttárt Karjait, miközben Ő Isten Szent Szavát hirdette. Ismét eljött az idő azok számára, akik azt állítják, hogy ismerik az Igazságot, de ugyanakkor Fiamat megtagadják. Ez alatt az Ő Szent Szavát értem, ahogyan azt a Legszentebb Evangéliumok hirdetik. Hamarosan a legszentebb Könyvet félre fogják dobni és egy új istenkáromló helyettesítőt fognak mindenkinek bemutatni úgy Fiam Egyházában, mint azon kívül. Sokan meg lesznek tévesztve.

 

Olyan ravaszok Fiam ellenségei, hogy Isten Igéjének ezen új és trágár utánzásáról sokan azt fogják gondolni, hogy az egyszerűen egy modern változata az Újszövetségnek. Fiam Igéjét úgy fogják használni és módosítani, mintha az valami újat jelentene – valamit, amit Ő sosem mondott. A gonosz, Fiam ellenségein keresztül mindig az Igazságot felhasználva – alapjaként a hazugságoknak – fogja becsapni a világot. Ők az Igazsággal dolgozván, mindig azt fogják támadni, ami Igaz, annak érdekében, hogy Fiam Szavát bemocskolják. Elsőként az Ő Igéjével fogják kezdeni, hogy elpusztítsák azt – először is nevetségessé téve azt, aztán félredobják az eretnekség javára. Majd pedig a Testét fogják támadni. Az Ige Testté lett, Fiam alakjában. Korábban már megfeszítették Fiamat, és most, hogy újra eljön megújítani a Földet, a Szent Eukarisztiát fogják elpusztítani. Mindazoknak, akik hisznek, ki kell tartaniuk e szörnyű szülés kínjai közepette, mert amikor ennek az egésznek vége lesz, az Emberfia fel fog emelkedni, és jön, hogy visszakövetelje Királyságát a Földön. Azoknak, akik szeretik Fiamat, tisztelniük kell Őt mindenkor, és soha nem szabad Őt megtagadniuk.

Nektek fel kell készülnötök arra, hogy az Igazságból éljetek, és ne adjátok meg magatokat soha – elfogadván a hazugságokat, amelyeket világszerte terjeszteni fognak – a hamarosan bejelentésre kerülő új világvallásnak. Amikor látjátok megtörténni ezeket a dolgokat, biztosak lehettek abban, hogy az Egy Igaz Üdvözítőnek, Jézus Krisztusnak, az emberiség Királya Második Eljövetelének ideje közel van.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-isten-igejenek-ezen-uj-es-tragar-utanzasarol-sokan-azt-fogjak-gondolni-hogy-az-egyszeruen-egy-modern-valtozata-az-ujszovetsegnek/

*

(130) Az Üdvösség Keresztes Imahadjárat Kilencede

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a170-ima-sorrendben/


—–
Római katolikus:

12-24

Adventi köznapok – december 24.

A délelőtti misében
OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Isten megígéri prófétája által, hogy Dávid trónja mindörökre fennmarad. Ez csak Krisztus királyságában valósulhat meg.
Amikor Dávid király már a házában lakott, és az Úr nyugalmat adott neki körös-körül minden ellenségétől, a király így szólt Nátán prófétához: „Nézd, magam cédrusfából készült házban lakom, az Úr ládája meg sátorban lakik.”
Erre Nátán ezt mondta a királynak: „Tedd meg mindazt, amit szándékozol, mert veled van az Úr.”
Még azon az éjszakán történt, hogy az Úr szózatot intézett Nátánhoz: „Menj és mondd meg szolgámnak, Dávidnak: »Ezt mondja az Úr: Te akarsz nekem házat építeni lakóhelyül? Elhoztalak a legelőről, a juhok mellől, hogy népem, Izrael fejedelme légy. Veled voltam minden vállalkozásodban, és minden ellenségedet megsemmisítettem előtted. Nagy nevet szereztem neked, olyat, mint a föld nagyjaié. Népemnek, Izraelnek is meghatároztam egy helyet, és oda telepítettem. Ezen a helyen lakik majd, és nem fogják többé háborgatni. A gonoszok sem szorongatják, mint kezdetben, attól a naptól fogva, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Megszabadítalak minden ellenségedtől. Azt is közli veled az Úr, hogy fölépíti (uralkodó)-házadat. Házad és királyságod örökre fennmarad színem előtt, és trónod mindörökké szilárd marad.«
Ez az Isten igéje.
2Sám 7,1-5.8b-12.14a.16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát! Vö. 2a. vers.
Előénekes: Az Úr irgalmáról énekelek örökkön örökké, * hűségedet nemzedékről nemzedékre hirdeti ajkam.
Így szóltál: † „Irgalmam szilárdan áll mindörökké.” * Valóban, a te hűséged erős, miként a mennybolt.
Hívek: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!
E: Választottammal szövetséget kötöttem, * megesküdtem szolgámnak, Dávidnak:
„Megerősítem ivadékodat örökre * és megszilárdítom trónodat nemzedékről nemzedékre.”
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!
E: „Így szólít engem: Atyám vagy nékem, * Istenem és üdvöm sziklája.
Irgalmam iránta örökké megmarad, * szövetségem hűsége nem szűnik meg.”
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!
Zsolt 88,2-3,4-5,27 és 29

ALLELUJA
Szent virradat, † igazság napja, örök világosság fénye, * ragyogj fel azoknak, akik a halál sötét árnyékában ülnek! – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Zakariás hálaéneket zeng gyermeke, Keresztelő János születése feletti örömében.
Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka: „Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minékünk szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk; szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk.
Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,67-79″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-24

 

——
Görög katolikus:

Prófécia a Messiás származásáról

Ezt mondja az Örökkévaló:
    „Efráta[a] Betlehemben!
Bár a legkisebb vagy
    Júda nemzetségei közül,
mégis benned születik meg
    Izráel Fejedelme,
kinek származása
    az idők kezdetére nyúlik vissza,
    az őskor napjaiba!”

Ezért az Örökkévaló
    kiszolgáltatja népét
    az ellenségeiknek,
de csak addig,
    amíg a terhes asszony[b] vajúdik,
    és megszüli gyermekét,
amíg testvéreinek maradéka
    visszatér Izráel népéhez.
Ő pedig erős kézzel uralkodik,
    és pásztorolja nyáját
az Örökkévaló ereje által,
    az Örökkévalónak, Istenének
    felséges nevében.
Hatalma kiterjed az egész földre,
    ezért népe biztonságban
    és békében él.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Micah+5%3A2-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Isten a Fia által szólt hozzánk

1.1 Régen a próféták által szólt Isten az őseinkhez. Sokszor és sokféleképpen megszólította őket. Most, ezekben az utolsó napokban azonban a saját Fián keresztül szólt hozzánk, aki által teremtette a világot, és akinek mindent örökségül adott. Isten láthatatlan lénye látható formában mutatkozik meg a Fiúban, aki Isten dicsőségét tükrözi vissza. Hatalmas szavával a Fiú tartja össze és kormányozza az egész világmindenséget. Ő az, aki megtisztított bennünket bűneinktől, s azután a Felséges Isten jobbja felől[a] leült a Mennyben. Isten a Fiának sokkal magasabb rangot és nagyobb hatalmat adott, mint az angyaloknak, ezért a Fiú sokkal feljebb való az angyaloknál.

Isten soha egyetlen angyalnak sem mondott ilyet:

„Te vagy a fiam,
    ma lettem az Édesapád!”,[b]

vagy ezt:

„Apja leszek,
    ő meg a fiam lesz.”[c]

Viszont, amikor Isten behozza elsőszülött Fiát ebbe a világba, így szól róla:

„Imádva boruljanak a Fiú elé
    Isten összes angyalai!”[d]

Az angyalokról pedig ezt mondja Isten:

„Angyalait szelekké[e] teszi,
    szolgáit pedig tűz lángjaivá.”[f]

A Fiúról viszont így beszél:

„Trónod, ó Isten, örökre megmarad,
    igazságos ítéletek által uralkodsz királyságodban.
Szereted az igazságot,
    és gyűlölöd a gonoszt,
ezért öntötte Isten, a te Istened
    az öröm olaját fejedre,
    s ezért emelt a társaid fölé.”[g]

10 Ezt is a Fiúról mondja:

„Kezdetben te alapoztad meg a Földet, Uram,
    és a Menny is a kezed munkája.
11 Azok el fognak tűnni,
    de te örökre megmaradsz.
Azok elhasználódnak, ahogy a ruhák elkopnak,
12     és összehajtod őket, mint a köpenyt.
Azokat újakra fogod cserélni,
    mint az elkopott ruhákat,
de te mindig ugyanaz maradsz,
    életed évei sohasem érnek véget.”[h] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+1%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus születése

18 Jézusnak, a Messiásnak születése a következőképpen történt: Mária, Jézus anyja, József jegyese volt. Azonban még mielőtt összeházasodtak volna, kiderült, hogy Mária gyermeket vár, mert a Szent Szellem által áldott állapotba került.

19 József istenfélő ember volt, és a menyasszonyát meg akarta kímélni a nyilvános megszégyenítéstől. Ezért elhatározta, hogy inkább titokban küldi el Máriát, és így válik el tőle.

20 Ahogy ezen gondolkodott, álmában megjelent neki az Örökkévaló egyik angyala, és ezt mondta: „József, Dávid fia! Ne félj feleségül venni Máriát, mert a méhében lévő gyermek a Szent Szellemtől fogant! 21 Fiút szül majd, akit te nevezz el Jézusnak,[a] mert ő fogja megszabadítani népét a bűneikből.”

22 Így teljesedett be, amit az Örökkévaló mondott a próféta által:

23 „Nézzétek! A szűz gyermeket vár,
    és fiút fog szülni,
    akinek Immánuel lesz a neve.”[b]

Ez a név azt jelenti: „Isten velünk van”. 24 Azután József felébredt az álomból, és mindent úgy tett, ahogy az Örökkévaló angyala parancsolta.

Feleségül vette Máriát, 25 de nem volt közöttük szexuális kapcsolat, amíg Mária meg nem szülte a fiát, akinek József a „Jézus” nevet adta.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+1%3A18-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

23 Mielőtt azonban elérkezett ez a hit, a Törvény őrzött bennünket, és egészen addig raboskodtunk, amíg Isten meg nem ismertette velünk az eljövendő hitet. 24 Így tehát Krisztus megérkezése előtt a Törvény volt a Krisztushoz vezető nevelőnk. Azóta viszont már hit által válhatunk Isten számára elfogadhatóvá. 25 Miután ez a hit megérkezett, többé nincs szükség arra, hogy a nevelőnk felügyeljen ránk.

26 Ti mindnyájan Isten gyermekei vagytok Krisztus Jézusban, és ez a hitetek által valósult meg, 27 mivel, aki Krisztusba merítkezett be, az Krisztust öltötte magára. 28 Ebben a tekintetben tehát nincs többé különbség zsidó és görög, rabszolga és szabad, vagy férfi és nő között, mert Krisztus Jézusban mindannyian egyek vagytok. 29 Ha pedig Krisztushoz tartoztok, akkor Ábrahám leszármazottjai vagytok, és egyúttal örökösei mindannak, amit Isten Ábrahámnak és a leszármazottjainak ígért.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+3%3A23-29&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/24
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Ti nem választhatjátok el Egyházamat Igémtől – Testemtől –, mert akkor Az nem létezhet

Igazság Könyve:

“2013.12.21 20:13

Drága szeretett leányom, azoknak, akik Isten Szent Szavát felhasználva azzal vádolnak téged, hogy Szent Szavam által Egyházam Vezetői Hivatala ellen harcolsz, meg kell hallaniuk Hívásomat.

Az Általam, Jézus Krisztus által alapított Egyház kősziklára lett építve, és nem számít az, hogy mennyire támadják Egyházamat – Testemet –, mert a Pokol kapui sohasem vehetnek erőt Rajta. A sátán és ügynökei azt támadják csak, ami eredeti, ami Igaz, és ami Tőlem származik. Ezért van az, hogy minden energiáját az Egyházamra összpontosítja. Én a Testem, a Legszentebb Eukarisztia által Vagyok jelen Egyházamban. Ellenségeim mindig a legszentebb Eukarisztiát fogják célba venni, mivel Az nem csupán csak egy jelképe a Szeretetemnek és a világ megváltására tett Ígéretemnek, hanem Az, az Én Testem. Az (Eukarisztia) él és lélegzik, mert Én Vagyok az, Jézus Krisztus, Aki abban lakozik. Én továbbra is Jelen leszek a Szent Eukarisztiában, egészen a vég közeledtéig, de Egyházam sosem fog meghalni.


Az Ige Testté lett, és ti, Isten gyermekei, a Testem által továbbra is közel fogtok maradni Hozzám. Amikor a múltban ellenségeim megtámadták Egyházamat, Egyházam egyesült és harcolt ellenségei ellen. De most, amikor Egyházamat a gonosz szellem belülről támadja, nagyon kevés akadállyal fogja magát szembe találni a szekuláris világ részéről.A sátán nem támadja meg a saját munkáját. Mint, az Emberfia, Én soha nem fogom cserbenhagyni Egyházamat, mert Az áthatolhatatlan az ördög számára. Követőim továbbra is hűségesek lesznek Egyházamhoz, egészen az utolsó napig. Azonban nagy lesz azoknak az embereknek a száma, akik nem fogják megérteni a támadásokat, amelyek Egyházamat belülről fogják érinteni. A nagytöbbségük elégedett lesz a Szentségeket és az Isten Törvényét érintő számos változások bevezetésével. Ők le fogják nyelni azt a hazugságot, mely szerint egy modern élet, egy modern egyházat kíván; hogy a mai embernek tudnia kell szabad akarati döntést hoznia, független attól, hogy az sérti vagy nem Istent. Aztán, amikor megsértik Istent és vétkeznek az istenkáromlás bűnével, amikor megszentségtelenítik a Szent Eukarisztiát, akkor ők többé már nem részei Egyházamnak. Egyházam érintetlen marad. Egyházam fenn fog állni azoknak köszönhetően, akik továbbra is hűségesek maradnak Isten Igéjéhez – az Igéhez, amely Testté lett.Ti nem választhatjátok el Egyházamat Igémtől (Szavamtól) – Testemtől –, mert akkor Az nem létezhet. 

Megígértem, hogy meg fogom védeni Egyházamat a pokol kapuival szemben, és Én ezt most hűséges felszentelt szolgáim felkészítésével teszem, hogy Mellém álljanak, hogy továbbra is hűségesek és állhatatosak maradjanak, egészen a Nagy Napig. Én sosem szegem meg Ígéretemet.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-nem-valaszthatjatok-el-egyhazamat-igemtol-testemtol-mert-akkor-az-nem-letezhet/

—–
Római katolikus:

12-21

Adventi köznapok – december 21.

OLVASMÁNY az Énekek Éneke könyvéből
A vőlegény közeledésén érzett menyasszonyi örömöt az Egyház önmagára vonatkoztatja; mert Krisztusra vár.
(Így szól az Egyház, mint Krisztus menyasszonya:) A kedvesem, íme, itt jön! Ugrál a hegyeken át és szökell a dombokon át! Olyan a kedvesem, mint a gazella, a fiatal szarvashoz hasonló. Nézzétek, már itt áll házunk falánál, benéz az ablakon, nézelődik a rácson át. Aztán így szól hozzám a kedvesem: Kelj föl, barátnőm, jöjj, galambom, szépségem! Nézd, elmúlt a tél, elállt az eső, elvonult. A föld színén immár virágok nyílnak, itt van a szőlőmetszés ideje, és gerlice hangja hallatszik földünkön. Már színesedik az első fügetermés, hajtanak a szőlők és jó illatot árasztanak. Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem! Sziklák hasadékában fészkelő galambom, rejtekhelyeden, a szirtek szegélyezte ösvényen mutasd meg arcodat, hadd halljam hangodat, mert szépen cseng a hangod, és bájos az arcod.
Ez az Isten igéje.

Vagy tetszés szerint:

OLVASMÁNY Szofoniás próféta könyvéből
Veled van az Úr, a te Istened!
Dalolj, Sion leánya, zengj éneket, Izrael! Örülj és ujjongj egész szívedből, Jeruzsálem leánya. Elvette az Úr ítéletedet, elűzte ellenségedet; Izrael királya, az Úr közöttetek van, ne félj többé semmi rossztól! Azon a napon így szólnak majd Jeruzsálemben: „Ne félj, Sion! Ne lankadjon kezed!” Veled van az Úr, a te Istened, az erős szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével; örül majd neked ujjongó örömmel, úgy mintha ünnepet ülne.
Ez az Isten igéje,
Én 2,8-14 v. Szof 3,14-18a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendezzetek, igazak, az Úrban! * Új éneket zengjetek néki! 1a és 3a. vers.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat citerával, * tízhúrú hárfán zengjetek néki.
Énekeljetek néki új éneket, * zengjetek zsoltárt ujjongó szóval.
Hívek: Örvendezzetek, igazak, az Úrban! * Új éneket zengjetek néki!
E: Az Úr szándéka megmarad örökre, * szívének gondolata nemzedékről nemzedékre.
Boldog az a nemzet, amelynek az Úr az Istene, * a nép, amelyet örökségül választott magának.
H: Örvendezzetek, igazak, az Úrban! * Új éneket zengjetek néki!
E: Az Úrra hagyatkozik lelkünk, * mert ő a mi segítségünk és ő a mi oltalmunk.
Benne örvend a szívünk, * az ő szent nevében reménykedünk.
H: Örvendezzetek, igazak, az Úrban! * Új éneket zengjetek néki!
Zsolt 32,2-3.11-12.20-21

ALLELUJA
Velünk lakó Isten, † királyunk, aki törvényt alkotsz nékünk! * Jöjj, Urunk, Istenünk, ments meg minket! – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Szűz Mária meglátogatja idős rokonát, Erzsébetet.
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,39-45″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-21

——
Görög katolikus:

Ábrahám is a hite által engedelmeskedett, amikor Isten hívta, hogy költözzön egy másik országba. Elindult, bár fogalma sem volt róla, hol van az az ország, csak azt tudta, hogy Isten neki ígérte örökségül. 

11 Sárának egészen addig még nem született gyermeke, és már túl öreg volt ahhoz, hogy szüljön. Ábrahám hite által Sára mégis képessé vált arra, hogy gyermeket foganjon és szüljön. Ugyanis Isten ezt előre megígérte Ábrahámnak, aki teljesen megbízott benne. 12 Így történt, hogy ettől az egyetlen férfitől, Ábrahámtól — aki akkor már közel volt a halálhoz — olyan sokan származtak, mint égen a csillagok, vagy mint tengerparton a homokszemek.

13 Ezek az emberek mind hitben éltek és haltak meg, de életükben nem kapták meg mindazt, amit Isten nekik ígért. Csak távolról látták azokat, és már előre örültek az ígéretek jövendő beteljesülésének. Nyíltan megvallották, hogy idegenek és jövevények, akik csak átutazóban vannak a Földön. 14 Ezzel azt is kifejezték, hogy várják és keresik a saját hazájukat. 15 Mert, ha abba az országba kívánkoztak volna vissza, ahonnan eljöttek, bőven lett volna idejük, hogy visszatérjenek oda. 16 Ők azonban sokkal jobbat kívántak: olyan ország után vágyakoztak, amely a Mennyben van. Ezért Isten sem szégyelli, hogy őt Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének nevezzék, mert valóban elkészítette számukra azt a mennyei várost!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+11%3A8-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 23 Jézus ekkor végignézett a tanítványain, és ezt mondta nekik: „Milyen nehezen jutnak be Isten Királyságába a gazdagok!”24 A tanítványok nagyon megdöbbentek ezen. Ő azonban megerősítette: „Gyermekeim, látjátok, milyen nehéz bemenni Isten Királyságába! 25 Még egy tevének is könnyebb átmenni a varrótű fokán, mint egy gazdagnak bejutni Isten Királyságába.”

26 Ezen még jobban elcsodálkoztak, és egymás között azon tanakodtak: „Akkor egyáltalán ki kaphat örök életet?”

27 Jézus rájuk nézett, és ezt válaszolta: „Az emberek számára ez valóban lehetetlen, de Isten számára nem, mert neki minden lehetséges.”

28 Péter ekkor azt mondta: „Látod, mi mindent elhagytunk, hogy kövessünk téged.”

29 Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: mindenki, aki értem és az örömhírért elhagyta otthonát, testvéreit, apját, anyját, gyerekeit, szántóföldjét, 30 az százszor annyit kap vissza még ebben a világban: otthont, testvért, anyát, gyermekeket, szántóföldeket. Ugyanakkor üldözésben is része lesz, a következő korszakban pedig örök életet kap. 31 Sokan, akik most az első helyeket foglalják el, akkor majd az utolsók lesznek. Ugyanakkor sokan, akik most az utolsó helyeken vannak, akkor majd az első helyekre kerülnek.”

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

32 Jézus vezetésével elindultak Jeruzsálem felé. A tanítványok megrettenve követték, és a többiek is féltek. Útközben Jézus ismét félrehívta a tizenkettőt, és arról beszélt nekik, hogy mi fog vele történni:”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+10%3A23-32&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/21
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–


https://www.youtube.com/watch?v=Av6teFZNycM

Gyermekorom egész ideje alatt tudtam, hogy Ki vagyok

Igazság Könyve:

“2013.12.12 23:15

Drága szeretett leányom, miközben a Születésnapom ideje közeledik, azt szeretném, hogy minden Keresztény szerte a világon Születésem okáról elmélkedjen.

Születésemet Atyám tervezte meg gyermekei iránti Nagy Irgalmának és rendkívüli Szeretetének köszönhetően. Az Ő legnagyobb áldozata az volt, hogy elküldte egyszülött Fiát egy hálátlan, bűnösökkel teli világba, akik nem akarnak tudni Róla, Feltételei miatt. Minden prófétai beavatkozás azért történt, hogy megpróbálják megváltoztatni megkeményedett szívüket, hogy keressék az Ő Dicsőségét. De ők szembe fordultak Vele, és megölték a prófétákat, akik a lelkük számára szükséges Táplálékkal táplálták őket.

Elküldvén egy ártatlan
gyermeket a világba – az Ő egyetlen Fiát –, mint egy alázatos szolgát emberi testben, azoknak szolgáltatta ki Magát, akiktől az volt az elvárás, hogy szolgálják Mesterüket. Ezért a Mester, Szolga lett, ami az Alázat legnagyobb formája. Mégis Ő annyira szerette gyermekeit, hogy készen állt bármit megtenni, csakhogy visszaszerezze őket a Sátán megtévesztéséből és csábításából.

Gyermekkorom egész ideje alatt tudtam, hogy Ki vagyok és azt is, hogy mit várnak el Tőlem. Mivelhogy tudtam Ki vagyok, és mit várnak el Tőlem, ugyancsak megijedtem. Emberi lény révén, szenvedtem a félelemtől. Könnyen sebezhető voltam. Mindenkit szerettem, aki kapcsolatba került Velem, és mindenkiben megbíztam, mivel szerettem őket. Nem tudtam, hogy meg fognak ölni Engem, mert azt gondoltam, hogy Királyságom ideje elérkezett. Voltak bizonyos dolgok, amiket Atyám eltitkolt Előlem, Aki nem úgy értekezett Velem, mint ahogyan azt ti gondolnátok. Ehelyett egy Belém árasztott tudást kaptam, hogy Atyám kívánságának megfelelően a számomra kijelölt feladat által üdvösséget hozzak mindenki számára.

Azért került sor mindenféle Isteni Beavatkozásra, hogy megnyerje azok lelkét, akik azt gondolták, hogy ismerik Atyám törvényeit, de akik mégis elferdítették azokat, csakhogy megfeleljen saját vágyaiknak és önző énjüknek.

Sok évét töltöttem szeretett Édesanyámmal és nevelőatyámmal, Szent Józseffel, mint bármely más család. Nagyon szerettem őket, és boldog voltam. Mi nagyon közel álltunk egymáshoz; Édesanyám különleges Kegyelmekkel volt megajándékozva, melyeket a Szentlélek Ereje által kapott. Ez azt jelentette, hogy Ő pontosan tudta, hogy milyen következményekkel jár az Én Küldetésem. Ő ismerte a nehézségeket, amelyekkel szembe kellett néznem: az elutasítást, a gúnyolódást. De azt Ő sem tudta, hogy meg fognak Engem gyilkolni.

Küldetésem első két évében – miután napi húsz órát töltöttem hirdetvén az Igazságot – felismertem, hogy az ellenzék is megnövekedett. Mindazok, akik meghallották Szavamat, felfigyeltek rá, annak ellenére, hogy nem tudták pontosan megérteni, amit mondani akartam nekik. Sokan, akik elfogadták, hogy Én az Igazságot mondtam nekik, nehéznek találták, hogy kövessenek Engem a gúnyolódás miatt, amellyel szembe kellett nézniük. Bárhogyan is, ellenségeim nem tudtak figyelmen kívül hagyni Engem. Sok vitának, szóváltásnak és feszültségnek voltam a tárgya.


Szörnyű hazugságokat terjesztettek Rólam, beleértve Erkölcsösségemet, Épelméjűségemet és Szándékaimat, mégsem tudták figyelmen kívül hagyni, amit tettem, mondtam, vagy amit Atyám Országáról meséltem nekik.Azok árultak el Engem, akik szerettek Engem, de akiknek nem volt elég bátorságuk ahhoz, hogy kövessenek Engem. Atyám Kegyelme által elviseltem mindezt a Szenvedést, míg végül a végső beteljesedés világossá vált Számomra. Tudtam tehát, hogy ők nem fognak elfogadni Engem. A vége felé felismertem az Igazságot, de azt is tudtam, hogy nem fogom feladni. És így az Alázat legnagyobb cselekedete által, Isten az egyetlen Fia által Áldozattá vált, és lehetővé tette, hogy az ember szörnyű szenvedést, megkorbácsolást és erőszakos halált okozzon Neki. Ez, a Sátán szemein keresztül szemlélve, látszólag egy gyáva cselekedet a Részemről, ami azt jelentette, hogy ő kétségbe vonta, hogy Én tulajdonképpen az Emberfia lennék. És így ő be lett csapva. Ezért a Sátán nem tudta megakadályozni az Alázat ezen Nagy Cselekedetét, mert nem maradt senki, akit megkísérthetett volna. Amikor önként és csendes áldozatként a halálba mentem, eltelve az emberiség iránti szeretettel, ő, a Sátán, nem tudta felvenni a versenyt ezzel a cselekedettel, mivel ő az alázat semmilyen formájával sem rendelkezik. Így Én önként és azzal az égő vággyal mentem, hogy megmentsem a lelkeket, és az Örök Élet örökségét hagyjam a világra. Azonban Királyságom többnyire a Sátán fennhatósága alatt maradt. A lelkek azonban ismerték az Igazságot.
Most annak biztosítása érdekében, hogy az emberek megértsék az Igazságot, visszajövök, hogy visszaköveteljem Királyságomat.
Ezzel Magamra vontam a Sátán haragját. Az Igazság elrejtésére vonatkozó tervei mesterkéltek, és alaposan ki vannak dolgozva. Ezen utolsó kísérlet által ravasz módon beszivárgott Egyházamba, hogy azokat a lelkeket tagadja meg Tőlem, akikért eljöttem; azokat a lelkeket, akiknek természetes joguk van az Általam megígért Dicsőséges Királysághoz. Ez alkalommal nem fog győzni.Sajnos nagyon sok lélek meg lesz tévesztve, és mint olyan, meg lesznek fosztva Atyám legnagyobb Ajándékától, melyet az emberiség számára ad. Egy olyan élet a tietek, ahol egy örökkévalóságon át Isten Dicsőségében tökéletes testben és lélekben élhettek. Mindannyian. Ne tékozoljátok el ezt azzal, hogy engeditek magatokat elvakítani Isten Igaz Szavára.

—–
Római katolikus:

2018-12-12

2. adventi hét szerda

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Hatalmas az Úr, és megerősíti az elfáradtakat: a benne bízók új erőre kapnak.
Prófétája által szól az Úr: A szent és nagy hatalmú Isten kérdezi: „Kihez hasonlítotok ti engem? És kivel tesztek egyenlővé? Emeljétek föl tekinteteteket és lássátok: Ki alkotta mind a csillagokat? Ő, aki elvezeti seregüket, megszámolja őket, és nevén szólítja valamennyit; hatalma és nagy ereje miatt el nem marad egy sem. Miért mondod ezt, Jákob, miért beszélsz így, Izrael: »Sorsom el van rejtve az Úr elől, és igazságom elkerüli Istenem figyelmét«? Hát nem tudod és nem hallottad még, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő teremtette a föld határait. Nem lankad el és nem fárad el, és bölcsessége kifürkészhetetlen. Erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerültét. Még a fiatalok is elfáradhatnak, ellankadhatnak, az ifjak is összeeshetnek erőtlenül. De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.
Ez az Isten igéje.
Iz 40,25-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldjad, én lelkem, * áldjad az Urat! 1a. vers.
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Áldjad, én lelkem, * áldjad az Urat!
E: Megbocsátja minden vétkedet, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában meg is koronázza.
H: Áldjad, én lelkem, * áldjad az Urat!
E: Irgalmas és kegyes a mi Istenünk, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Nem bűneink szerint bánik vélünk, * és nem gonoszságaink szerint fizet vissza nekünk.
H: Áldjad, én lelkem, * áldjad az Urat!
Zsolt 102,1-2.3-4.8 és 10

ALLELUJA
Íme, jön már az Úr, hogy népét megváltsa, * boldog, aki készen áll, hogy találkozzék véle! – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus magához hívja a megfáradtakat és a szenvedőket.
Abban az időben Jézus így szólt az őt követő emberekhez: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű –, és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,28-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-12

——
Görög katolikus:

Figyelmeztetés a visszaesés veszélyére

11 Ezekről még sok mondanivalónk lenne, de nehezen értenétek meg, mert a szellemi felfogóképességetek eltompult. 12 Ilyen hosszú idő után már nektek kellene másokat tanítanotok! Most mégis arra van szükségetek, hogy valaki Isten tanításának alapelemeit ismételje át veletek. Olyan tanításra van szükségetek, mint a kis gyerekeknek való tej, mert még nem bírjátok a felnőtteknek való ételt. 13 Aki csak tejet iszik, az még csecsemő. Az ilyen ember még járatlan és tapasztalatlan az isteni igazságok megértésében. 14 Az igazi ételek a szellemi értelemben felnőtteknek valók, akik már megtanulták, hogyan kell megkülönböztetni a jót a rossztól.

6.1 Ezért hagyjuk el a Krisztusról szóló alapvető tanításokat, és igyekezzünk szellemileg felnőtté válni! Ne kezdjük el újra elölről az abc-t: az elemi tanítást az Istenben való hitről és a gonosz dolgok elhagyásáról, a bemerítkezésekről, a kézrátételről,[c] a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről! Tovább kell mennünk, és komolyabb tanításokkal kell foglalkoznunk. A továbbiakban ezt is fogjuk tenni, ha Isten megengedi.

4-6 Ha valaki elhagyja Krisztus útját, vajon visszatérhet-e hozzá megint? Olyanokról beszélek, akiket az igazság egyszer már megvilágosított, meg is ízlelték ajándékát, megkapták a Szent Szellemet, hallották Isten beszédét, megtapasztalták a következő korszak erejét, azután mégis elhagyták Krisztus útját. Ezek szinte ismét megfeszítik Isten Fiát, és szégyent hoznak rá az emberek előtt. Vajon az ilyen emberek ezután ismét visszatérhetnek Istenhez? Nem, ez lehetetlen!

Vannak, akik olyanok, mint a termőföld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényeket terem azoknak, akik megművelik — ők áldást kapnak Istentől. Mások viszont olyanok, mint az a föld, amely folyton csak töviseket és gazt terem. Az ilyen föld haszontalan, átkot érdemel, és végül a tűz égeti meg.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+5-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

30 Ekkor Jézus szigorúan megparancsolta a tanítványoknak, hogy erről senkinek ne beszéljenek.

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

31 Ezután tanítani kezdte őket: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók el fogják utasítani, végül megölik, de három nappal később fel fog támadni. 32 Egészen nyíltan beszélt nekik erről. Péter ekkor félrehívta Jézust, szemrehányást tett neki, és helyre akarta igazítani. 33 De Jézus hátat fordított neki, a tanítványaira nézett, majd ezekkel a szavakkal utasította rendre Pétert: „Takarodj a szemem elől[a], Sátán! Nem Isten ügyét tartod szem előtt, hanem az emberi érzéseket.”

34 Ezután Jézus közelebb hívta magához az embereket, meg a tanítványait, és ezt mondta nekik: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+8%3A30-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/12
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Olyannyira próbára lesz téve a hitük, ahogyan eddig még soha

Igazság Könyve:

“2013.11.14 12:00

Drága szeretett leányom, Isten Fénye leragyog minden gyermekére, akik egységben vannak Velem, Jézus Krisztussal, ebben az időben. Mindazok a Keresztények a világon, akik Igémből élnek, akik eszik az Én Testemet és isszák az Én Véremet, a Belém vetett hitük miatt olyan lelki szenvedést fognak megtapasztalni, mint senki más. Utalok itt mindazokra a Keresztényekre, akik az Igazságból élnek, akik úgy viselkednek, ahogyan Én azt tanítottam nekik, és akik szóról szóra követik Tanításaimat.

Mindazok, beleértve azokat is, akik még soha nem hallottak ezekről a világnak adott Üzeneteimről, hamarosan meg fogják érteni, hogy mit jelent Bennem, és Velem élni.

Olyannyira próbára lesz téve a hitük, ahogyan eddig még soha, és sajnos sokan nem lesznek képesek ellenállni a nyomásnak, amellyel meg kell küzdeniük a velük szemben tanúsított gyűlölet miatt. Ők minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy hűek maradjanak az Evangéliumokhoz, de emiatt szörnyű gyűlöletet fognak magukra vonni, és hazugnak fogják nevezni őket. Már nincs olyan messze, amikor mindazokat a Keresztényeket, akik dacosan hirdetik Igémet, azzal fogják vádolni, hogy jobboldali zsarnokok, miközben a valódi bűnösök azok lesznek, akik sértéseket szórnak rájuk.

Arra biztatlak benneteket, hogy maradjatok csendben, és soha ne válaszoljatok a zsarnokoknak, akik megpróbálják tönkretenni a hiteteket és az Irántam való szereteteteket. Azoknak, akik majd mérget köpnek rátok, és rátok ordítanak, szükségük van az imáitokra és megbocsátásotokra. Imádkozván ezekért a lelkekért, meg fogjátok semmisíteni a Sátán befolyását, és ennél fogva nehezére fog esni, hogy rátok szabadítsa a haragját.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok mindazokért, akiket sakkfiguraként fognak felhasználni abban az elkeseredett harcban, amellyel földi Egyházamat akarják lerombolni. Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat ezen imáját, hogy tudjatok ellenállni a vallási üldöztetésnek.

A keresztes Imahadjárat 126. imája: Hogy ellenálljunk a vallási üldöztetésnek
Drága Jézus, segíts nekem, hogy ellenálljak mindenféle üldöztetésnek, amelyet a Te Szent Nevedben tesznek.
Segíts azoknak, akik tévesen azt hiszik, hogy ez által a Te Munkádról tesznek tanúbizonyosságot.
Nyisd meg mindazok szemét, akik abba a kísértésbe eshetnek, hogy gonosz tetteik, cselekedeteik és gesztusaik által másokat elpusztítsanak.
Védj meg engem Isten ellenségeitől, akik fel fognak emelkedni, hogy megpróbálják elhallgattatni Szavadat, és akik megpróbálnak száműzni Téged.
Segíts nekem, hogy megbocsássak azoknak, akik elárulnak Téged, és add meg nekem azt a Kegyelmet, hogy továbbra is sziklaszilárd maradjak az Irántad való szeretetemben.
Segíts nekem azt az Igazságot élnem, amelyet Te nekünk tanítottál, és hogy Védelmed alatt maradjak, mindörökké. Ámen.

Menjetek mindnyájan, akik igazán szerettek Engem, és kövessétek mindazt, amit tanítottam nektek. Szeressétek egymást úgy, ahogyan azt Én mondtam nektek. Ne mutassatok gyűlöletet soha mások iránt. Ehelyett imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket. Mutassatok szeretetet, amikor gyűlöletet mutatnak nektek, mert ez lesz a ti fegyveretek a gonosz hatalma ellen.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/olyannyira-probara-lesz-teve-a-hituk-ahogyan-eddig-meg-soha/

 
 
 
2013.11.12 15:52

Ti figyelmen kívül hagytátok a figyelmeztetéseket, és ezért a csata a bűnök megsemmisítésére valóban elkezdődött.
Jézus Krisztus, Az Emberfia”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/atyam-buntetesei-most-mar-elkezdodtek-es-a-vilag-tanuja-lesz-meg-sok-mas-okologiai-megrazkodtatasnak/
 

—–
Római katolikus:
2018-11-1432. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Tituszhoz írt leveléből
Irgalmas szeretetével Krisztus megváltott minket.
Szeretett Fiam!
Figyelmeztess mindenkit, hogy vessék alá magukat a fölöttes hatóságoknak! Legyenek engedelmesek és minden jóra készek! Senkit se szidalmazzanak, és ne veszekedjenek, hanem legyenek barátságosak, és mindenki iránt kellő szelídséget tanúsítsanak! Hiszen egykor mi magunk is oktalanok, hitetlenek és tévelygők voltunk. Átadtuk magunkat mindenféle vágynak és gyönyörnek. Gonoszságban és irigykedésben éltünk, gyűlöletesek és gyűlölködők voltunk. Amikor azonban megjelent Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, megmentett minket, nem azért, mert igazak voltak tetteink, hanem irgalmasságból, a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében. Bőséggel árasztotta reánk a Szentlelket Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy kegyelmével igaz életet éljünk, és az örök élet reménye legyen osztályrészünk.
Ez az Isten igéje.
Tit 3,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. 1. vers. – 9. tónus.
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet, és lelkemet felüdíti.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy velem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza * mindörökké, szünet nélkül.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zsolt 22,1-3a.3b-6

ALLELUJA
Adjatok hálát mindenért! * mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban. 1Tessz 5,18 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Mindenért adjunk hálát az Úrnak, és dicsőítsük őt!
Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 17,11-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-14


——
Görög katolikus:

Úgy gondolom, Isten minket, apostolokat — mindenki szeme láttára — az utolsó helyre állított, s olyanok lettünk, mint akiket halálra szántak. Látványosságává lettünk az egész világnak: angyaloknak, embereknek egyaránt. 10 Krisztushoz tartozunk — ezért mindenki bolondnak néz minket. Ti azonban bölcseknek tartjátok magatokat Krisztusban. Mi vagyunk a gyengék, ti pedig azt hiszitek, hogy erősek vagytok. Benneteket tisztelnek, bennünket ellenben megvetnek. 11 Mindeddig ilyen az életünk: éhezünk és szomjazunk, ruhánk sincs elegendő, sokszor meg is vernek bennünket, hajléktalanok és hontalanok módjára megyünk helyről-helyre, 12 s közben a saját kezünkkel, kemény munkával keressük meg a kenyerünket. Akik átkoznak, azokat áldjuk, s ha üldöznek bennünket, kitartással tűrjük. 13 Mikor szidalmaznak, szelíden válaszolunk. Mind a mai napig úgy bánnak velünk, mintha a világ szemetje, a föld szégyene lennénk.

14 Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek, hanem hogy figyelmeztesselek titeket, mint féltett gyermekeimet. 15 Mert lehetne akár tízezer tanítómesteretek is a Krisztusban, de édesapátok csak egy van, hiszen az örömhírt tőlem hallottátok! Így lettem a Krisztus Jézusban a szellemi édesapátok. 16 Kérlek hát, kövessétek az én példámat!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+4%3A9-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 43 Másnap Jézus el akart menni Galileába. Ekkor találkozott Fülöppel, és megszólította: „Csatlakozz hozzám, és kövess engem!” 44 Fülöp Bétsaidából, András és Péter városából származott. 45 Később Fülöp találkozott Nátánaéllel, és elújságolta neki: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a Törvényben, és akiről a próféták is írtak! Jézusnak hívják, József fia, és Názáretből való.”46 Nátánaél így válaszolt: „Ugyan, mi jó jöhet Názáretből?”

„Gyere, és nézd meg magad!” — válaszolt Fülöp.

47 Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: „Nézzétek, itt jön egy igazi izraelita,[a] akiben semmi hamisság nincsen!”

48 Nátánaél csodálkozva kérdezte: „Honnan ismersz engem?”

Jézus ezt válaszolta: „Láttalak téged a fügefa alatt, mielőtt Fülöp idehívott.”

49 Ekkor Nátánaél ezt mondta: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel Királya!”

50 Jézus így felelt: „Azért hiszel, mert azt mondtam, hogy láttalak a fügefa alatt? Ennél nagyobb dolgokat is látsz majd.” 51 És így folytatta: „Igazán mondom nektek: meglátjátok majd a megnyílt Mennyet, és Isten angyalait, amint fel- és leszállnak az Emberfiára.”[b] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+1%3A43-51&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A Bűn Emberének megjelenése és pusztulása

2.1 Most pedig, testvéreim, Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléről szeretnék írni nektek, és arról, hogyan fog bennünket magához gyűjteni. Kérünk, hogy ne rémüljetek meg, se ne zavarjon össze benneteket, ha valaki azt mondja, hogy az Úr Napja már itt is van! Mert vannak, akik ezt állítják, és bizonyos szellemek üzenetére vagy tanításokra hivatkoznak. Még az is lehet, hogy olyan hamis levelet is mutatnak nektek, amelyről azt állítják, hogy mi írtuk.

Semmiképpen ne engedjétek, hogy valaki becsapjon benneteket! Mert mielőtt az Úr Napja eljönne, még más dolgoknak is meg kell történniük. Előbb az Istentől való elfordulás ideje következik, majd megjelenik a Bűn Embere, aki pusztulásra van ítélve. Ő az, aki szembeszáll majd mindennel, és mindenkivel, amit vagy akit „Isten”-nek neveznek és imádnak az emberek. Ugyanis saját magát akarja mindezek fölé emelni, egészen addig, hogy a trónját Isten templomába helyezi, és azt mondja magáról, hogy ő az Isten.

Erről már beszéltem nektek, amikor nálatok voltam, emlékeztek rá? Azt is tudjátok, mi tartja vissza a Bűn Emberét, hogy csak a maga idejében jelenjen meg. Igaz ugyan, hogy a törvénytelenség ereje titokban már is működik, de valaki most még feltartóztatja, amíg el nem távolítják a törvénytelenség útjából. 8 Amikor ez megtörténik, akkor fog megjelenni a Bűn Embere.Őt azonban az Úr Jézus meg fogja ölni a leheletével. Az Úr megjelenésének dicsőségével vet majd véget neki.

A Bűn Emberének megjelenése a Sátán munkájának eredménye lesz. Ennek a személynek a működését nagy erők, hamis jelek és csodák[a] fogják kísérni. 10 Mindenféle gonosz trükkel igyekszik becsapni majd azokat, akik a pusztulás felé haladnak, mert visszautasították az igazságot. Pedig, ha szerették volna az igazságot, megmenekülhettek volna. 11 Mivel azonban nem az igazságot szerették, Isten megengedte, hogy a megtévesztés és hazugság ereje uralkodjon rajtuk, és hogy elhiggyék a hazugságot. 12 Mindez pedig azért történik, hogy akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban lelték örömüket, ítélet alá kerüljenek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Thessalonians+2%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://oca.org/readings/daily/2018/11/14

 
“2013.11.10 15:20
Ezt követően Isten templomaiból el fognak tüntetni minden Fiamra, Jézus Krisztusra vonatkozó nyomot, mintegy felkészülésképpen a fenevad fogadására, aki azért fog jönni, hogy Isten legnagyobb templomának trónján helyet foglaljon.

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-az-udvosseg-csak-az-istennel-valo-megbekeles-eredmenyekeppen-lehet-a-tietek/
2013.11.12 20:30
….
Az a nap, amikor a fenevad csalása mindenki szemeláttára napvilágra kerül, olyan nap lesz, amit senki sem fog elfelejteni. Mert az a nap, amikor a világ látni fogja a csalót, az antikrisztust, amint Koronámmal a fején – piros Palástba öltözve – felemelkedik, az a nap lesz, amikor tűz fog ömleni a szájából. 
 
 
2013.11.17 14:00
Ne próbáljatok majd elfutni Előlem, mert Én jó hírrel jövök. Jövök, hogy megújítsam a Földet, hogy megszabadítsam az embert nyomorúságától, szomorúságától és bűnétől. Jövök, hogy elpusztítsak minden gonoszságot a világban, azáltal, hogy Létezésem bizonyítékát adom mindenki számára. 
 
2013.11.12 15:52

Ti figyelmen kívül hagytátok a figyelmeztetéseket, és ezért a csata a bűnök megsemmisítésére valóban elkezdődött.Jézus Krisztus, Az Emberfia”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/atyam-buntetesei-most-mar-elkezdodtek-es-a-vilag-tanuja-lesz-meg-sok-mas-okologiai-megrazkodtatasnak/

Atyám Haragja olyan mértékben fog növekedni, minél több hálátlan gyermeke szegül ellen az Ö Mindenható Szövetségének.

Tóra:

Izsák fiai: Ézsau és Jákób

19 Ez Ábrahám fia, Izsák családjának és utódainak története.

20 Izsák negyven éves korában vette feleségül Rebekát, az arám Betúél leányát, Lábán húgát Mezopotámiából.

21 Rebeka meddő volt, ezért Izsák könyörgött az Örökkévalónak a feleségéért. Az Örökkévaló meghallgatta, és megadta, hogy Rebeka gyermeket foganjon. 22 Rebeka észrevette, hogy ikrekkel terhes, mert a magzatok lökdösték egymást a méhében. Azon töprengett, hogy miért történik ez vele, majd megkérdezte az Örökkévalót, 23 aki ezt felelte:

Ikreket hordasz méhedben,
    akiktől két nemzet származik.
Méhedből két versengő nép válik szét:

    az egyik erősebb lesz,
    és az idősebb szolgálja a fiatalabbat. ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+25%3A19-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

Igazság Könyve:

“2013.11.04 16:00

Drága szeretett leányom, Isten gyermekeinek meg kell érteniük a nagy csata óriási voltát, mely szeretett Atyám és a gonosz között zajlik. Oly kevesen tudnák közületek valaha is megérteni ennek a nagy csatának intenzitását, amely már megkezdődött.

Az angyalok a Mennyben elkezdték a végső csatát, hogy elpusztítsák Atyám ellenségeit a Földön. Ahogy dúl a csata, mindenhol el fogja nyelni a lelkeket. Különösen azok lelkét fogja csábítani, akik sötétségben vannak, és akik nem igazán ismernek Engem, hogy harcoljanak azok ellen, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe. Azok, akik nem ismernek Engem, akik nem hisznek Bennem, akik nem hisznek Atyámban, és nem hisznek a Sátán létezésében, a harcmező széléről fogják szemlélni, amint a két Keresztény csapat összecsap a Földön. Ez a két tábor a Keresztény Egyházakhoz fog tartozni. A Keresztények mindkét oldalon a legnagyobb üldöztetést fogják elszenvedni, és ráncigálni fogják őket minden irányból, arra biztatván, hogy hagyjanak el Engem.

Az ártatlan lelkeknek azzal a gyűlölettel fognak fájdalmat okozni, melyet Isten ellenségei fognak okozni és a Sátán napirenden, tele gyűlölettel, mindkét tábort sakkfiguraként fogja használni. Ennek szörnyű pusztulás lesz a következménye a Földön. A pusztulást az ember bűnei fogja okozni, és mert elárultak Engem. Isten, az Én Atyám elutasítása akkor válik nyilvánvalóvá, amikor úgy döntenek, hogy megváltoztatják a Törvényeket – melyeket az Ő Parancsára fektettek le -, hogy azokat elfogadhatóvá tudják tenni bűnös életükben. Tudjátok meg, hogy ennek rettenetes büntetés lesz a következménye.

Atyám Haragja olyan mértékben fog növekedni, minél több hálátlan gyermeke szegül ellen az Ö Mindenható Szövetségének. Azok, akik Második Eljövetelemre készülnek, egyfajta börtönbe lesznek elbarikádozva, amikor arra fogják őket kényszeríteni, hogy lenyeljék a hazugságokat. Amennyiben nem lesznek hajlandóak elfogadni az eretnekségeket, amelyeket lekényszerítenek a torkukon, akkor ki fogják őket dobni a Templomaikból. Szavam rövidesen feledésbe merül. Minden, amire figyelmeztettelek benneteket, pontosan úgy fog megtörténni, ahogyan azt mondtam nektek. Azok, akik vakok az Igazságra, inkább hazugságban szeretnének élni, mert könnyebb lesz elfogadni a hazugságokat, mivel azokat nagyon vonzó módon fogják nekik bemutatni.

Az eretnekséget a tömegnek úgy fogják bemutatni, mint Egyházam alkotmányának egy új részét, amelynek valójában semmi köze Hozzám. Mindenki hangosan fogja követelni, hogy fogadják el azt, mivel ők nem maradtak éberek az időkre, amelyekre figyelmeztették őket a Nagy Napra vonatkozólag, ahová (az idő) vezet. Most fel kell készülnötök erre a napra. Távoznotok kell, amikor kétségbe vonják Istenségemet, mivel az sokféleképen fog történni földi Egyházamban. Ha megtámadjátok Ellenségeimet, nem fogtok győzni. Hagyjátok figyelmen kívül őket. Imádkozzatok a lelkükért, és készítsétek fel szeretteiteket, mert hamarosan vége lesz.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/atyam-haragja-olyan-mertekben-fog-novekedni-minel-tobb-halatlan-gyermeke-szegul-ellen-az-o-mindenhato-szovetsegenek/

 
 
“…
Azokon, akik szövetségét híven őrzik, * és hűségesen teljesítik parancsát.
H: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
Zsolt 22,1 és 22,1-3.4.5.6 vagy 36,39a és 102,8. és 10.13-14.15-16.17-18

—–
Római katolikus:
2018-11-04Évközi 31. vasárnapKezdőének:
Ne hagyj magamra, én Uram, Istenem, ne távozz el tőlem! Siess, oltalmazz engem, Uram, én menedékem! (Zsolt 37,22-23)

Könyörgés:
Mindenható, irgalmas Isten, a te kegyelmed műve, hogy híveid méltóképpen és tetszésed szerint szolgálnak neked. Add, kérünk, hogy minden akadályt legyőzve elnyerjük a megígért boldogságot. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Az Ígéret földjének határán Mózes ezt a beszédet intézte a néphez: „Féld az Urat, Istenedet egész életedben, tartsd meg parancsait és törvényeit, amelyeket meghagyok neked, fiaidnak és unokáidnak is, hogy sokáig élj.
Halld hát, Izrael, és legyen gondod rá, hogy teljesítsd azokat, így jól megy majd sorod és megsokasodsz a tejjel-mézzel folyó országban, amelyet az Úr, atyáid Istene ígért neked! Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből! Ezeket a parancsokat, amelyeket ma szabok neked, őrizd meg szívedben.”
Ez az Isten igéje.
MTörv 6,2-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem. 3a. tónus.
Előénekes: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem.
Menedékem és sziklaváram, * szabadítóm te vagy, Uram.
Hívek: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem.
E: Istenem, segítőm, akiben remélek, * oltalmazóm, pártfogóm és üdvöm ereje.
Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, * és megszabadulok ellenségeimtől.
H: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem.
E: Él az Úr, az én áldott segítőm, * legyen dicsőség üdvöm Istenének.
Felmagasztalta királyát, győzelmet adott néki, * irgalmas volt fölkentjéhez.
H: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem.
Zsolt 17,2-3a.3bc-4.47.51ab

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Testvéreim!
A zsidóknál nagy számban voltak papok, mivel a halál következtében nem maradhattak meg. Krisztus viszont örökre megmarad, s így papsága örökké tart. Ezért tudja mindörökre üdvözíteni azokat, akik általa járulnak Isten elé, hiszen örökké él, hogy közbenjárjon értünk. Ilyen főpap kellett nekünk: szent, ártatlan, feddhetetlen, a bűnösöktől elkülönített, aki fölségesebb az egeknél. Ő nem szorul rá, mint a többi főpap, hogy naponként először a saját vétkeiért mutasson be áldozatot, s csak azután a nép bűneiért. Egyszer s mindenkorra megtette ezt, amikor feláldozta önmagát. A törvény tehát gyarló embereket rendelt főpappá, míg az eskü szava, amely a törvényt követte, magát az örökre tökéletes Fiút.
Ez az Isten igéje.
Zsid 7,23-28

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Aki szeret engem, megfogadja szavamat, * Atyám is szeretni fogja és hozzá költözünk.” Jn 14,23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?”
Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 12,28b-34″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-04


——
Görög katolikus:

„Gyűljetek össze mind, ti nemzetek,
    népek, gyülekezzetek!
Közületek ki tudta ezt előre?
    Vagy ki tudja megmondani, mi volt régen?
Állítsák elő tanúikat, hogy igazolják őket,
    hogy aki hallja, azt mondja rá: »Igaz!«”

Az én tanúim ti vagytok, népem!

10 „Az én tanúim ti vagytok, népem
    — mondja az Örökkévaló —,
és szolgám, akit azért választottam,
    hogy megismerjetek,
higgyetek bennem,
    és megértsétek:
Én Vagyok, csak én!
    Előttem nem volt más Isten,
    és utánam sem lesz senki más!
11 Egyedül én vagyok az Örökkévaló,
    rajtam kívül nincs más Szabadító!
12 Én szóltam hozzátok,
    én szabadítottalak meg titeket,
    én jelentettem ki a múltat és jövőt.
Igen, én tettem ezt,
    nem valami idegen isten!
Ti vagytok tanúim,
    hogy én vagyok Isten egyedül!
    — ezt mondja az Örökkévaló. —
13 Mindig is én voltam,
    ezután is én leszek Isten egyedül!
Nincs senki, aki kezemből kivehetne,
    nincs, aki megmásíthatná, amit teszek!”

14 Ezt mondja Megváltótok, az Örökkévaló, Izráel Szentje:
„Értetek küldök seregeket Babilóniába,
    megalázom a káldeusokat.
Fogságba hurcolják őket a saját hajóikon,
    amelyekre oly büszkék voltak.
[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+43%3A9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A feltámadt Jézus kiküldi tanítványait

16 Ezután a tizenegy tanítvány Galileába ment, arra a hegyre, ahová Jézus mondta nekik. 17 Amint meglátták Jézust, leborultak előtte és imádták őt — bár néhányan kételkedtek. 18 Jézus közel lépett hozzájuk, és ezt mondta: „Mennyei Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön. 19 Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! 20 Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+28%3A16-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

27 Tehát ti együttesen a Krisztus „Testét” alkotjátok. Egyenként pedig ennek a „Testnek” a tagjai vagytok, és mindegyikőtöknek megvan a maga helye és feladata ebben a „Testben”. 28 Ennek megfelelően Isten elhelyezett és beépített az Eklézsiába először apostolokat, másodszor prófétákat, harmadszor tanítókat. Azután még sokakat: vannak, akik Isten csodatévő erejével szolgálnak, mások a gyógyítás ajándékait kapták, megint mások segítik a többieket, vagy a vezetés ajándékával szolgálnak, vagy a nyelveken szólás különféle fajtáival.

29 De nem mindannyian apostolok, nem mind próféták, nem mind tanítók — igaz? Nem kapták mind a csodatevő erő ajándékát, 30 nem mindenkiben működnek a gyógyítás ajándékai vagy a nyelveken szólás ajándékának különböző fajtái. Nem mind kapták a nyelvek magyarázatának ajándékát.

31 Kívánjátok a Szent Szellem legértékesebb ajándékait!

Most pedig megmutatom nektek a legkiválóbb utat, az isteni szeretet útját.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+12%3A27-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A tizenkét apostol kiküldése

10.1 Jézus magához hívta tizenkét tanítványát, és felhatalmazta őket, hogy kiűzzék a gonosz szellemeket, és meggyógyítsanak minden betegséget és erőtlenséget. Ez a tizenkét apostol neve:

az első Simon (akit Péternek is hívtak)

és a testvére, András,

továbbá Jakab és a testvére, János — Zebedeus fiai,

Fülöp és Bertalan;

Tamás és Máté, a vámszedő;

Jakab, Alfeus fia, és Taddeus;

Simon, a zélóta,

és Iskáriótes Júdás (aki később elárulta Jézust).

Ezt a tizenkettőt küldte ki Jézus, és meghagyta nekik: „Ne menjetek olyan vidékre, ahol az idegen nemzetek laknak, se Samária városaiba! Csak Izráel népének elveszett juhaihoz menjetek, és hirdessétek nekik: »Megérkezett hozzátok Isten Királysága!« Gyógyítsátok meg a betegeket, támasszátok fel a halottakat, tisztítsátok meg a leprásokat és űzzétek ki a gonosz szellemeket! Ingyen kaptátok ezt a hatalmat, ezért ti is ingyen végezzétek ezt a munkát!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Isten azonban telve van irgalommal, és nagyon szeret bennünket, ezért, amikor még szellemileg halottak voltunk a bűneink miatt, Krisztussal együtt új életre keltett. Bizony, Isten kegyelme mentett meg minket! Sőt, mivel Jézus Krisztus részei vagyunk, vele együtt feltámasztott a halálból, és vele együtt a mennyei helyekre ültetett bennünket. Isten így akarta megmutatni — még a jövendő korszakoknak is — kegyelmének határtalan gazdagságát irántunk, akik a Krisztus Jézushoz tartozunk.

Mert egyedül Isten kegyelme tette lehetővé, hogy a hitetek által üdvösségre jussatok. Ez nem a ti érdemetek, hanem Isten ajándéka! Nem a jó cselekedetek eredménye, hogy senki ne dicsekedhessen. 10 Hiszen minket Isten a saját kezével alkotott: arra teremtett bennünket a Krisztus Jézusban, hogy nemes tetteket vigyünk véghez. Ezeket pedig Isten már előre elkészítette a számunkra, hogy lépésről lépésre ezeken haladjunk.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+2%3A4-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

41 Ekkor egy Jairus nevű ember érkezett hozzá, aki a helyi zsinagóga vezetője volt. Leborult Jézus lábához, és arra kérte, jöjjön el a házához, 42 mert haldoklott az egyetlen leánya, aki körülbelül tizenkét éves volt.

Jézus el is indult vele, a tömeg pedig szorosan körülvette. 43 Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve olyan betegségben szenvedett, amely állandó vérzéssel járt. Már minden vagyonát az orvosokra költötte,[a] de senki sem tudta meggyógyítani. 44 Az asszony Jézus mögé került, és megérintette a Jézus ruháján lévő rojtokat. Abban a pillanatban megszűnt a vérzése.

45 Jézus megkérdezte: „Ki érintett meg?”

Mindnyájan tagadták, Péter pedig ezt mondta: „Mester, az emberek tolonganak körülötted, és szorongatnak téged!”

46 De Jézus így felelt: „Valaki megérintett, mert éreztem, hogy erő áradt ki belőlem.” 47 Amikor az asszony látta, hogy nem maradhat titokban, reszketve előjött, és leborult előtte. Az egész nép előtt elmondta, hogy miért érintette meg, és hogy azonnal meg is gyógyult. 48 Jézus így szólt hozzá: „Leányom, a hited megmentett téged. Menj békességgel!”

49 Amíg Jézus beszélt, jött valaki a zsinagóga vezetőjének házából, és azt mondta Jairusnak: „A leányod már meghalt, ne fáraszd tovább a Mestert!”

50 Jézus azonban meghallotta, és így biztatta Jairust: „Ne félj, csak higgy, és megmenekül a leányod!”

51 Amikor Jézus bement a házba, csak Pétert, Jánost, Jakabot, meg a leány apját és anyját vitte magával. A többieknek nem engedte, hogy vele menjenek. 52 Közben mindenki sírt, jajgatott, és a leányt gyászolta. Jézus rájuk szólt: „Ne sírjatok, mert a leány nem halt meg, csak alszik!”

53 Azok kinevették, mert tudták, hogy a leány meghalt. 54 Akkor Jézus megfogta a kislány kezét, és megszólította: „Kelj fel, kislány!” 55 Ekkor a szellem visszatért a kislányba, aki azonnal feltámadt. Akkor Jézus mondta, hogy adjanak neki enni. 56 A leány szülei nagyon meg voltak döbbenve, de Jézus megparancsolta nekik, hogy senkinek se mondják el, ami történt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+8%3A41-56&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/04
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

—–
Tóra:

Izsák fiai: Ézsau és Jákób

19 Ez Ábrahám fia, Izsák családjának és utódainak története.

20 Izsák negyven éves korában vette feleségül Rebekát, az arám Betúél leányát, Lábán húgát Mezopotámiából.

21 Rebeka meddő volt, ezért Izsák könyörgött az Örökkévalónak a feleségéért. Az Örökkévaló meghallgatta, és megadta, hogy Rebeka gyermeket foganjon. 22 Rebeka észrevette, hogy ikrekkel terhes, mert a magzatok lökdösték egymást a méhében. Azon töprengett, hogy miért történik ez vele, majd megkérdezte az Örökkévalót, 23 aki ezt felelte:

Ikreket hordasz méhedben,
    akiktől két nemzet származik.
Méhedből két versengő nép válik szét:

    az egyik erősebb lesz,
    és az idősebb szolgálja a fiatalabbat.”

24 Amikor eljött az ideje, Rebeka valóban ikreket szült. 25 Elsőszülött fia vöröses színű és egészen szőrös volt, mint egy durva pokróc, amikor világra jött — ezért kapta az Ézsau[a] nevet. 26 Nyomban utána megszületett a második fiú is, aki kezével a testvére sarkába kapaszkodva jött a világra. Ezért a Jákób[b] nevet kapta. Izsák 60 éves volt, amikor a fiai születtek.

27 Amikor a fiúk felnőttek, Ézsau ügyes vadász lett, aki szívesen járt erdőn-mezőn. Jákób azonban szelíd természetű volt, aki inkább a táborban maradt. 28 Izsák szerette Ézsaut, mert nagyon kedvelte a vadhúsból készült ételeket, Rebeka viszont Jákóbot szerette jobban.

29 Történt egyszer, hogy Ézsau éppen vadászatról tért haza fáradtan és éhesen, amikor meglátta, hogy Jákób lencsét főz. 30 Meg is kérte Jákóbot: „Hadd egyek ebből a vörös színű ételből, mert majd meghalok éhen!” Emiatt nevezték később „Edomnak[c]” Ézsaut és népét.

31 Jákób ezt felelte: „Nem bánom, ehetsz belőle, ha most azonnal eladod nekem az elsőszülöttségi jogodat.”

32 Ézsau így válaszolt: „Látod, hogy halálosan éhes vagyok! Különben is, mire jó nekem az elsőszülöttség?”

33 De Jákób ezt mondta: „Előbb esküdj meg nekem!” Ézsau azon nyomban megesküdött rá, hogy elsőszülöttségi jogát átadja Jákóbnak. ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+25%3A19-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Az Örökkévaló szava, amelyet Malakiás[a] által üzent Izráelnek.

Mindig szerettelek titeket

2-3 Azt üzeni az Örökkévaló: „Mindig is szerettelek titeket, Izráel népe!”

Ti azonban így válaszoltok: „Miből láthatjuk, hogy szeretsz bennünket?”

Azt feleli nektek erre az Örökkévaló: „Abból, hogy Jákóbot szerettem, de Ézsaut gyűlöltem, pedig testvérek voltak! S mivel Ézsaut gyűlöltem, utódjainak hegyvidéki országát elpusztítottam, és örökségét sivatagi sakálok lakóhelyévé tettem.”

Ha Edom népe, Ézsau utódai azt mondják: „Országunkat romba döntötték, de mi visszatérünk, és újjáépítjük városainkat!” — erre az Örökkévaló, a Seregek Ura így válaszol: „Építsenek csak, de én ismét lerombolom! Istentelen és gonosz népnek hívják őket. Olyan nép ez, amelyre az Örökkévaló örökké haragszik!

Saját szemetekkel látjátok meg ezt, Izráel népe, s akkor majd azt mondjátok: »Bizony, hatalmas az Örökkévaló, még Izráel határain túl is!«”

Üzenet és figyelmeztetés a papoknak

„A gyermekek tisztelik apjukat, és a szolgák is urukat. Hiszen Atyátok vagyok, miért nem tiszteltek engem? Hiszen én vagyok Uratok, miért nem féltek és becsültök?” — az Örökkévaló, a Seregek Ura kérdezi ezt tőletek, ti papok, akik kevésre becsülitek őt.

Ti pedig azt kérdezitek tőle: „De hát miért mondod, hogy kevésre becsülünk téged?”

„Mert tisztátalan áldozatokat tesztek az oltáromra!” — feleli ő.

„De mivel tettük tisztátalanná?” — kérdezitek erre.

„Azzal, hogy szerintetek az Örökkévaló oltárát nem kell komolyan venni. Hiszen vak állatokat hoztok áldozatul, és azt gondoljátok, hogy ez a hiba nem számít. Vagy, amikor sánta és beteg állatokat hoztok, szerintetek az sem számít? Vigyétek csak az ilyet ajándékul a kormányzónak! Majd meglátjátok, szívesen fogadja-e, és jó szívvel tekint-e rátok!” — feleli az Örökkévaló, a Seregek Ura.

„Hasonlóképpen, próbáljátok csak megnyerni Isten jóindulatát, ha ilyen satnya és hibás áldozatokat hoztok elé! Mit gondoltok, szívesen fogadja-e?” — kérdezi tőletek az Örökkévaló, a Seregek Ura.

10 Bárcsak valaki közületek bezárná a Templom kapuit, kioltaná az oltár tüzét, és véget vetne a fölösleges áldozatoknak, mert nem telik kedvem bennetek — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura —, és nem fogadok el tőletek áldozatot!

11 Mert a nemzetek tisztelik nagy nevemet kelettől nyugatig, az egész földön. Mindenütt illatos tömjén füstjével imádják nevem, és illő áldozatokat hoznak elém. Bizony, a nemzetek tisztelik nagy nevemet! — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura.

12 Ezzel szemben ti meggyalázzátok nevemet, amikor azt gondoljátok, hogy az Úr oltárának tisztaságát nem kell komolyan venni, és akármilyen hitvány termény, vagy étel megteszi áldozatnak.”

13 Ezt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Nagy sóhajtozás közepette mondogatjátok: »Jaj, milyen fárasztó a papi szolgálat!«

Közben lopott állatot hoztok, meg sántát és beteget. Ezt akarjátok nekem áldozni?! Azt gondoljátok, hogy elfogadom? — kérdezi az Örökkévaló. —

14 Átkozott, akinek van ugyan a nyájában ép, hím állat, áldozatra való, mégis megszegi fogadalmát, és hibás állatot hoz az Úrnak! Hiszen Nagy Király vagyok én — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura —, és a nemzetek tisztelik nevemet!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Malachi+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
—–
“2013.11.04 16:00
….
Amennyiben nem lesznek hajlandóak elfogadni az eretnekségeket, amelyeket lekényszerítenek a torkukon, akkor ki fogják őket dobni a Templomaikból.
 
“2013.10.20 17:48
….
Az egyházszakadás Egyházamban különböző szakaszokra lesz osztva. Az első szakasz akkor lesz, amikor azok, akik valóban ismernek Engem és megértik a Szent Evangéliumok Igazságát, arra a következtetésre fognak jutni, hogy nem tudnak hazugságokat elfogadni az Én Nevemben. A második szakaszra akkor kerül sor, amikor az emberektől megtagadják a Szentségeket abban a formában, ahogyan annak lennie kellene. A harmadik szakasz akkor lesz, amikor Egyházamat megszentségtelenítik, és ez akkor lesz, amikor felszentelt szolgáim végre megértik a Jelenések Könyvében foglalt Igazságot. …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-egyhazszakadas-egyhazamban-kulonbozo-szakaszokra-lesz-osztva/

Hűséges tanítványaim, beleértve a papokat és más Keresztény hitvallás szent szolgáit, szorosan közel fognak maradni Hozzám

“ALLELUJA
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus győzött a halálon, * és az evangéliumban fölragyogtatta az örök életet. 2Tim 1,10 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: ,Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!”
Jézus megállt és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bátorság! Gyere, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak ezt felelte: „Mester, hogy lássak.” Jézus erre így szólt hozzá: „Menj, a hited megmentett téged.” Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 10,46-52″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-28

Igazság Könyve:

“2013.11.01 23:17

Drága szeretett leányom, a gonoszság szelleme egyre csak terjed, és ez befolyással van mindazokra, akik gonoszul ellenzik ezeket az Üzeneteket. Ez még további gonoszsághoz, hazugsághoz és rafináltan kidolgozott tervekhez fog vezetni azzal a szándékkal, hogy megállítsák ezt a Küldetést. Figyelmen kívül kell hagynotok a gonosz nyelveket és azokat, akik felfuvalkodottak lelki féltékenységük miatt, és akik bármit megtennének, csakhogy megpróbálják elpusztítani ezt a Küldetést, melynek célja, hogy mindenki számára üdvösséget hozzon.

Én azt mondom nektek, mindazoknak, akik követnek Engem, hogy ezek az Üzenetek túl fontosak ahhoz, hogy bármilyen figyelmet is szenteljetek azoknak, akik az Én Nevemben gyűlölnek titeket. Mert Én vagyok az, Jézus Krisztus, akiket ők célba vettek. Ezt ne feledjétek. Azonban büszkeségük azt szeretné velük elhitetni, hogy ők azért tesznek így, mert szeretnek Engem. Nekik tudniuk kell, hogy Én nem engedném meg soha senkinek, hogy ilyen hazugságokat beszéljen, vagy másokról gonosz pletykákat terjesszen az Én Nevemben.

Egyedül Nekem, Jézus Krisztusnak, az Isten Bárányának van jogom ahhoz, hogy kinyilatkozzam nektek az Igazságot ezekben az időkben. Az Igazság sokakat fel fog zaklatni, és nehéz lesz az Igazságot lenyelni, mivel az olyan óriási horderejű, hogy csak azok lesznek képesek azt elfogadni, akiknek erős az Irántam való szeretetük. Az Igazság – nem számít, hogy milyen nehéz azt nektek megemészteni – szabaddá tesz benneteket. Meg fogja nyitni a szemeteket a gonosszal szemben, amikor az jónak álcázza magát; a gonosz emberekkel szemben, akik istenkáromlást terjesztenek, amikor azt mondják, hogy az Én Igémet beszélik, meg az ellenséggel szemben, akik el akarják pusztítani Isten gyermekeit.

Sok hamis próféta fog felemelkedni, szétszóródva minden nemzetben, hogy az antikrisztus szájából áradó hazugságokat igazságként hirdessék. Azt is fogják mondani, hogy az antikrisztus nem más, mint Én magam. Ők mindenfélét fognak mondani az Evangéliumokról és idézeteket fognak használni a Szent Bibliából, és Tőlem, hogy igazolják gonosz küldetésüket, mely helyesnek fog tűnni, hogy gonosz küldetésüket igazolják. De azoknak, akik ismernek Engem, azt mondom: ti mindig fel fogjátok fedezni az úgynevezett profetikus szavaik közé beépített hazugságot és az eretnekséget. Ők ellen fognak mondani ezeknek az Üzeneteknek, és azt fogják állítani, hogy Szavam (Igém) eretnekség. Most van itt annak az ideje, hogy kirekesszétek mindazokat a hangokat, amelyek arra biztatnak benneteket, hogy Énhelyettem rájuk hallgassatok. Nektek továbbra is emlékeznetek kell a Szent Evangéliumokban található Igazságra. Rám kell hallgatnotok, ahogyan Én tanítalak benneteket.

Hamarosan mindazok, akik Egyházamat vezették a múltban, mindazok, akik Egyházamban Isten gyermekeit Isten Igaz Szavával táplálták és mindazok, akik hűségesek maradnak az Igazsághoz, félre lesznek tolva. A Katolikus Egyház számos aggasztó kijelentést fog tenni, hogy miért kellett megváltoztatni és módosítani szerkezetének minden részét. Az Egyházamban lévők bűneit és azokét, akik elárultak Engem indoklásként fogják felhasználni, csakhogy Egyházamat teljesen kifordítsák. Felszentelt szolgáim közül sokakat kigyomlálnak és bűnbakot csinálnak belőlük. Sokakat fel fognak kutatni, és hazugnak fogják őket nevezni, valamint jó hírnevük megőrzése ellenében – még mielőtt elbocsátanák őket -, egyéb követelések elé állítják. Ily módon fognak nagyon sok felszentelt szolgát elfordítani Egyházamtól, lehetővé téve így Isten ellenségeinek, hogy teljes mértékben átvegyék Egyházamban a hatalmat. Minden rágalmat, amelyet Isten ellenségei felszentelt szolgáim ellen elkövetnek, nyilvánosan meg fognak tapsolni, és mint jó dolgot fogják azt bemutatni, hogy az Egyház „hírneve” sértetlen maradjon.

Ó, mennyire be fognak csapni benneteket, és mennyire elfedik, elrejtik, és figyelmen kívül hagyják majd az Igazságot. Mindezek a változások a jövőben hamarosan be fognak következni, és mindezen dolgok elterjedése sokakat meg fog döbbenteni. Mindezek közepette zavarodottság, félelem és nagy szorongás lesz. Egyházam annyira szét fog morzsolódni, hogy a falain belül minden bizalom meg fog szűnni. Ez nagy félelmet fog előidézni, majd pedig olyan módon, mely először nem lesz egyértelmű, a Katolikus Egyház az új világvallás vezető erejévé fog válni. Ez az új utálat nagy szeretetet fog mutatni a világ szegényei és éhezői iránt. De ez nem az Én Igémet fogja hirdetni, és Egyházamhoz sem lesz hűséges. Egyházam azonban továbbra is élni fog.

Hűséges tanítványaim, beleértve a papokat és más Keresztény hitvallás szent szolgáit, szorosan közel fognak maradni Hozzám. Maradék Egyházam ki fogja állni az idők próbáját, és nem fog meghalni soha, mert az Egyház Én Vagyok. Engem nem lehet elpusztítani soha.

 
Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/huseges-tanitvanyaim-beleertve-a-papokat-es-mas-kereszteny-hitvallas-szent-szolgait-szorosan-kozel-fognak-maradni-hozzam/
—–
Római katolikus:
11-01Mindenszentek

OLVASMÁNY a Jelenések könyvéből
Akkora sereget láttam, hogy meg sem tehetett számlálni.
Én, János láttam, hogy napkelet felől egy másik angyal száll fel. Nála volt az élő Isten pecsétje. Hangos szóval így kiáltott a négy angyalnak, akiknek hatalmuk volt arra, hogy ártsanak a földnek és a tengernek: „Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak, míg meg nem jelöljük homlokukon Istenünk szolgáit!”
Ekkor hallottam a megjelöltek számát: száznegyvennégyezren voltak Izrael fiainak minden törzséből.
Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számlálni. Minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből álltak ott a trón és a Bárány előtt. Fehér ruhában voltak, a kezükben pálmaággal. Hangos szóval kiáltották: „Üdv Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak!” Az angyalok mind a trón, a vének és a négy élőlény körül álltak. Arcra borultak a trón előtt, és imádták az Istent: „Ámen. Áldás, dicsőség, bölcsesség, hála, tisztelet, hatalom és erő a mi Istenünknek örökkön-örökké! Ámen.”
Ekkor a vének közül az egyik megszólított, és megkérdezte tőlem. „Kik ezek a fehér ruhások és honnan jöttek?” Ezt feleltem: „Te tudod, uram!” Erre ő azt mondta: „Ezek a nagy szorongattatásból jöttek. Ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében.”
Ez az Isten igéje.
Jel 7,2-4.9-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Uram. 5. tónus.
Előénekes: Az Úré a föld, és ami betölti, * a földkerekség, és minden lakója.
Alapjait ő ágyazta tengerek mélyébe, * s a vizek árján ő tartja szilárdan.
Hívek: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Uram.
E: Ki mehet föl az Úr hegyére, * ki állhat meg az ő szent helyén.
Aki ártatlan kezű, tiszta szívű, * akinek az esze nem jár csaláson.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Uram.
E: Az nyer áldást az Úrtól, * és megigazulást üdvözítő Istenétől.
Ez az istenkeresők népe, * amely arcát kutatja Jákob Istenének.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Uram.
Zsolt 23,1-2.3-4ab.5-6

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Látni fogjuk Istent úgy, amint van.
Szeretteim!
Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. A világ azért nem ismer minket, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de hogy mik leszünk, az még nem nyilvánvaló. Azt tudjuk, hogy ha ő megjelenik, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt úgy, amint van. És mindenki, aki benne reménykedik, szentté lesz, ahogyan szent ő maga is.
Ez az Isten igéje.
1Jn 3,1-3

ALLELUJA
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek. * Én felüdítelek titeket – mondja a mi Urunk. Mt 11,28 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben.
Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,1-12a”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-01


——
Görög katolikus:

Emlékezzetek csak vissza, testvéreim, milyen keményen dolgoztunk, amikor nálatok voltunk! Éjjel-nappal a saját kezünkkel dolgoztunk, hogy ne legyünk terhetekre, és hogy ne nektek kelljen gondoskodnotok rólunk. Így adtuk át nektek az Istentől származó örömhírt.

10 Ti vagytok a tanúink és Isten is, hogy milyen becsületesen, igazságosan és ártatlanul éltünk közöttetek, hívők között. 11 Úgy bántunk veletek, mint az apa a gyermekeivel: egyenként vigasztaltunk és bátorítottunk benneteket. 12 Kértük, hogy Isten tetszésére éljetek, aki a Királyságába és dicsőségébe hív titeket.

13 Azért is mindig hálát adunk Istennek, hogy befogadtátok az üzenetét, amelyet átadtunk nektek. Nem úgy fogadtátok, mintha csak emberek beszéde lenne, hanem úgy, mint Isten szavát — mint ahogy valóban az is. Isten beszéde pedig hatékonyan működik bennetek, akik hisztek benne.

14 Testvéreim, ti is sorstársaivá lettetek Isten Júdeában élő, Krisztusban hívő gyülekezeteinek. Ti is ugyanúgy szenvedtetek a saját honfitársaitoktól, mint ahogy ők a hitetlen júdeaiaktól, …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Thessalonians+2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

47 Jaj nektek, akik síremléket építetek a prófétáknak, akiket őseitek öltek meg! 48 Ezzel bizonyítjátok, hogy helyeselitek, amit őseitek tettek. Ők megölték a prófétákat, ti meg síremléket építetek nekik! 49 Erre mondta Isten bölcsessége: »Küldök hozzájuk prófétákat és apostolokat, akik közül egyeseket megölnek, másokat üldözni fognak.« 50 Bizony, ez a mostani nemzedék fogja elszenvedni a büntetést a világ teremtése óta meggyilkolt összes próféta miatt, 51 Ábeltől kezdve egészen Zakariásig,[a] akit az oltár és a Templom között gyilkoltak meg. Igazán mondom nektek: mindezek ezt a nemzedéket fogják sújtani!

52 Jaj nektek, törvénytanítók, mert magatokhoz ragadtátok a tudás kulcsait! Ti magatok nem mentek be, akik pedig szeretnének, azokat megakadályozzátok ebben!”

53 Amikor Jézus továbbment onnan, a törvénytanítók és farizeusok nagyon fel voltak háborodva. Attól fogva nagyon ellenségesen viselkedtek vele szemben. Rossz szándékkal faggatták különböző kérdésekkel, 54 és egyre csak azt lesték, hogy melyik szavába tudnának belekötni.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11%3A47-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/01
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Amint a Szentlélek eláraszt egy lelket, akkor az felemelkedik, azonnal vonzódni kezd Atyám Akaratához, és teljes önátadásában válaszol

Igazság Könyve:

“2013.10.30 18:00

Drága szeretett leányom, amikor a Szentlélek leszáll egy emberre, számos dolog történik. Az első a zavarodottság és a hitetlenkedés érzése. A második a legyőzöttség érzése, valami olyan erős hatalom által, mely az Atya Szent Akarata iránt teljes alárendeltséget ad az embernek. Véget ér a saját emberi értelem kiválóságába vetett hit, mert az értelemnek többé már nincs érdemi szerepe. Ehelyett a lélek azzal a tudással, bepillantással és megértéssel lesz átitatva, mely túlmutat a saját gyarló emberi értelmezésen.

Amint a Szentlélek eláraszt egy lelket, akkor az felemelkedik, azonnal vonzódni kezd Atyám Akaratához, és teljes önátadásában válaszol.

Amint a kezdeti félelem alábbhagyott, mélységes béke lesz érezhető, és az ember azon félelme, hogy meglátják, amint Isten Igéjét hirdeti, eltűnik. Őket többé már nem fogja érdekelni az emberek véleménye, mert a szájukból az Igazság fog áradni. A lélek személyisége, független attól, hogy maradi, szégyenlős vagy félénk, háttérbe kerül és másodlagossá válik ahhoz viszonyítva, ahogyan ők Isten Igéjét hirdetik.

Mindazok a lelkek, akik megkapják a Szentlélek Ajándékát – kivétel nélkül –, át fogják adni szabad akaratukat Atyám Akaratának. Mert azoknak a lelkeknek, akik valóban meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, az lesz a feladatuk, hogy Isten Igéjét terjesszék, és ezért szenvedni fognak. Azonban Isten Szeretetének burka beborítja az ilyen lelkeket, miközben ők félelem nélkül és bátran menetelnek előre, hogy hirdessék az Igazságot. Azok, akik a pogányság ezen idejében Tanításaim Igazságát hirdetik, s mikor Egyházam elszakad az Igaz Hittől, rendkívüli erőt fognak kapni annak biztosítására, hogy a Hangom hallható legyen. Ez az erő Istentől, Szeretett Atyámtól fog jönni. Isten Erejének Hatalma által lesz az, hogy sokan a Sátán hadseregéből meg fognak térni, míg a maradék el lesz pusztítva.

A Szentlélek, lángoló kardokhoz hasonlóan fogja átszelni mindazok szívét, akik hallgatják és elfogadják az Igazságot.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amint-a-szentlelek-elaraszt-egy-lelket-akkor-az-felemelkedik-azonnal-vonzodni-kezd-atyam-akaratahoz-es-teljes-onatadasaban-valaszol/

—–
Római katolikus:
2018-10-30

30. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
A házastársak látható egysége szent dolog, mert Krisztus és az Egyház láthatatlan kapcsolatát jelképezi.
Testvéreim!
Legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti tiszteletből. Az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, ahogy Krisztus feje az Egyháznak: ő ugyanis testének megváltója. Amint tehát az Egyház alá van vetve Krisztusnak, úgy az asszony is mindenben férjének.
Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte, hogy a keresztségben igéje által megtisztítsa és megszentelje. Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen. Így a férj is köteles szeretni feleségét, mint a saját testét. Aki feleségét szereti, önmagát szereti. A saját testét senki sem gyűlöli, hanem táplálja, gondozza, akárcsak Krisztus az Egyházat. Mi ugyanis tagjai vagyunk testének.
„Ezért az ember elhagyja apját, anyját, feleségéhez csatlakozik, és a kettő egy test lesz.” Nagy titok ez: én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom.
Szeresse tehát mindegyiktek a feleségét, mint önmagát, az asszonyok meg tiszteljék férjüket!
Ez az Isten igéje.
Ef 5,21-33

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Íme, ilyen áldásban részesül, * aki féli az Urat. Vö. 4. vers. – 6. tónus.
Előénekes: Boldog mindaz, ki féli az Urat, * aki az ő útjain jár.
Kezed munkájából élhetsz, * boldog leszel, és jól megy sorod.
Hívek: Íme, ilyen áldásban részesül, * aki féli az Urat.
E: Feleséged olyan, mint a termő szőlőtő, * a te házad bensejében.
Fiaid olyanok, mint az olajfacsemeték, * úgy veszik körül asztalodat.
H: Íme, ilyen áldásban részesül, * aki féli az Urat.
E: Íme, ilyen áldásban részesül az az ember, * aki féli az Urat.
Áldjon meg az Úr Sionból, * hogy lásd Jeruzsálem jólétét életed minden napján.
H: Íme, ilyen áldásban részesül, * aki féli az Urat.
Zsolt 127,1-2.3.4-5

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A kis magból terebélyes fa lesz: Isten országa is ugyanígy fejlődik.
Jézus egy alkalommal így beszélt a néphez az Isten országáról: „Mihez hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz. Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy fává lesz. Az ég madarai megpihennek ágai között.”
Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 13,18-21″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-30


——
Görög katolikus:

….Emlékeztek rá, hogyan éltünk közöttetek, és hogy mindent értetek tettünk. Ti pedig követtétek a példánkat és az Úr példáját, és a Szent Szellem keltette örömmel fogadtátok a tanításunkat, pedig sok szenvedést kellett elviselnetek.

Így azután egész Macedóniában és Akhájában ti lettetek a példaképei mindazoknak, akik később hívőkké lettek. Igen, az Úr üzenete, az örömhír valóban tőletek kiindulva terjedt el. De nem csak Macedóniában és Akhájában, hanem még azon túl is mindenfelé híre ment, hogy ti Istenben hisztek.

Ezért nekünk erről nem is kell beszélnünk, mert az emberek maguk újságolják nekünk, hogyan fogadtatok minket, és hogyan fordultatok a bálványoktól az élő és igaz Istenhez, hogy ezután őt szolgáljátok, 10 és hogyan várjátok vissza a Fiát, Jézust. Igen, a Mennyből várjátok vissza őt, akit az Atya feltámasztott a halottak közül, és aki megment bennünket Isten közelgő haragjától.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Thessalonians+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

34 Egész lényedet a tekinteted világítja meg. Ezért, ha jóindulattal és adakozásra készen tekintesz az emberekre, akkor egész lényedet elárasztja a világosság. Ha viszont önző és zsugori módon nézel rájuk, akkor egész lényed elsötétül.[c] 35 Vigyázz tehát, nehogy elsötétüljön a tekinteted, amelynek éppen világítania kellene! 36 Ha az egész lényedet megvilágítja a fény, és nem marad benne egyetlen sötét zug sem, akkor leszel igazán világosságban. Olyan leszel, mint akit a mécses fénye egészen megvilágít.”

Jézus véleménye a vallási vezetőkről

37 Ezután, egy farizeus vendégségbe hívta Jézust, aki el is ment hozzá, és asztalhoz telepedtek. 38 Amikor a farizeus látta, hogy Jézus elhagyja az evés előtti szertartásos kézmosást,[d] nagyon meglepődött. 39 Az Úr ekkor megszólította a házigazdát: „Ti farizeusok azt gondoljátok, hogy nagyon fontos a testet kívülről lemosni. Olyan ez, mintha a pohárnak és tányérnak csak a külsejét tisztítanátok meg, pedig sokkal fontosabb, hogy belül tiszta legyen. Tele vagytok mindenféle kapzsisággal és gonoszsággal!”


“2013.10.29 19:30

Édes gyermekem, az egész Mennyország Fiammal egyként egyesül, hogy segítségére siessen azoknak a szent papoknak, akik a legnagyobb csata közepén fogják magukat találni. 

 


—–