Címke: éberség

Mivel földi Egyházam Keresztre feszítése elkezdődik, nektek minden megjövendölt jelre résen kell lennetek

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, mivel földi Egyházam Keresztre feszítése elkezdődik, nektek minden megjövendölt jelre résen kell lennetek.

Isten ellenségei minden szempontból utánozni fogják Saját Keresztre feszítésemet, kezdve Testem megszentségtelenítésével. Amikor a hóhérjaim elé vonszoltak, mezítelenre vetkőztettek, hogy kigúnyoljanak és szégyenbe hozzanak Engem. Aztán pirosba öltöztettek – mely szín a vadállattal kapcsolatos. Aztán azon marakodtak, hogy ki verje be az első szöget a Testembe. Majd barbárokhoz hasonlóan szaggatták végtagjaimat, és annyira szétfeszítették Karjaimat, hogy kitépték a helyéből, csakhogy újabb fájdalmat okozzanak Nekem. Hogy még több szenvedést okozzanak Nekem, a szegeket olyan dőlési szögben ütötték be a tenyerembe, hogy azok a Csuklómon jöttek ki. Mindkét Karomat olyan két különös szögben húzták ki, hogy Én egy fájdalmas szokatlan szögben lógtam, amelynek az volt a célja, hogy maximális fájdalmat okozzanak Nekem, és hogy megalázzanak.

Sorsot húztak, hogy melyik utolsó nyolc férfi hajtsa végre a Testemnek okozott véres kínzatást. Ocsmányságokat énekeltek, ütöttek-vertek Engem, gyomron rúgtak és ordítoztak, mint a vadállatok. Minden módon bemocskoltak Engem, megmutatván azoknak, akik Kereszthalálom szemtanúi voltak, hogy megbüntettek az úgynevezett gonosz hazugságokért. Meggyilkoltak, hogy elhallgattassanak Engem, megakadályozván így, hogy Isten Szava elérje a lelkeket.

Ugyanez fog megtörténni hamarosan. Ellenségeim nem fognak azzal megelégedni, hogy megváltoztassák Eukarisztiám Bemutatását – ők még egyszer be fogják mocskolni a Testemet. Hasonló módon fognak meggyalázni Engem. A vörös színt fogják használni; gesztikulálni fognak Keresztem előtt, és az új rituáléjukkal sértegetni fognak Engem. Csak azok, akik felismerik a jeleket, fogják észrevenni, hogy ezeket a szentségtöréseket a nagy pompa és a ragyogás közepette milyen lelkesen mutatják be majd a világnak.

Az új szentbeszédek zagyvaságok lesznek, és a liturgia nagy részének nem lesz értelme. Azoknak mondom, akik ismerik Tanításaimat: legyetek éberek az összekuszált, logikátlan és a bonyolult kijelentésekre, melyek egykori tanításoknak és hitvallásoknak az új, átírt bevezetéséhez fognak társulni. Ők nemcsak zavart és nyugtalanságot fognak kelteni a lelketekben, hanem tele lesznek ellentmondásokkal és hazugságokkal, melyek sohasem jöhetnek Tőlem, Jézus Krisztustól.

Ti azóta, hogy a Földön jártam, már megkaptátok az Igazságot. Most hazugságokat fognak adni nektek, azzal a céllal, hogy elfordítsanak benneteket Istentől. Legyetek feltétlenül éberek, mert le fognak nyelni benneteket és a hamis tanokba fognak belerángatni titeket. A sötétség tana, amelyet éveken át aprólékosan kidolgoztak, hamarosan rátok ereszkedik. Ne fogadjatok el soha olyan ígéreteket, amelyek ellentmondanak Szavamnak. Amikor azt látjátok, hogy ezek a dolgok megtörténnek, tudni fogjátok, hogy mindezeket a gonosz szelleme hozta nektek azért, hogy tönkretegye számotokra az örök üdvösség lehetősségét.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/mivel-foldi-egyhazam-keresztre-feszitese-elkezdodik-nektek-minden-megjovendolt-jelre-resen-kell-lennetek/

—–

 
Valtorta Mária:

Római katolikus:
“… ahogyan a vöröses agyag ragyog a pecsét alatt, és színeket öltsön, miként a ruha; hogy elvegye a gonoszoktól »világosságukat«, és megtörje a bűnre emelt karjuk erejét? ”

 
 

2018-10-04

26. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Jób könyvéből
Végső szükségben az ember még barátaiban sem bízhat, csak Istenben, aki a halálból is kimenti.
A mindenkitől elhagyott Jób így szólt barátaihoz: Szánjatok meg, barátaim, legalább ti szánjatok, mert megérintett engem az Úr keze!
Miért üldöztök úgy most ti is, mint ahogy Isten üldöz engemet?
Miért nem hagyjátok már abba, és miért marjátok testemet?
Bárcsak felírnák szavaimat, bárcsak feljegyeznék egy könyvbe!
Bárcsak vas íróvesszővel ólomtáblára, vagy vésővel sziklába vésnék azokat: Tudom, hogy Megváltóm él, és a végső napon feltámadok a földből.
Testemet ismét bőr veszi körül, és testemben látom meg Istenemet.
Én magam látom majd őt, és nem valaki más; saját szememmel nézem őt; szívem titkos reménye ez.
Ez az Isten igéje.
Jób 19,21-27

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén. 13. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Uram, halld meg kiáltó szavamat, * könyörülj rajtam, és hallgass meg engem.
Szívem rólad mondta: * „Keressétek az ő arcát!”
Hívek: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén.
E: A te arcodat keresem, Uram, * ne rejtsd el előlem arcodat.
Ne fordulj el haragodban szolgádtól, * segítségem te vagy, el ne taszíts.
H: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén.
E: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén.
Remélj az Úrban, bátran cselekedj, * szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.
H: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén.
Zsolt 26,7-9abc.13-14

ALLELUJA
Közel van az Isten országa, * tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban. Mk 1,15 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus apostoli munkára küldi a hetvenkét tanítványt.
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: »Békesség e háznak!« Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: »Elérkezett hozzátok az Isten országa!«
De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: »Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa!« Bizony, mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,1-12″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-04


——
Görög katolikus:

20 Ugyanakkor ez meg fog felelni annak a határozott várakozásomnak és kívánságomnak is, hogy nem fogok szégyent vallani semmiben. Sőt, bátran meg fog mutatkozni bennem — akár életben maradok, akár meg kell halnom —, hogy Krisztus mindenkinél hatalmasabb. Igen, azt várom, hogy ez a mostani helyzetemben is így lesz, mint ahogy eddig is mindig így volt. 21 Hiszen élni annyit jelent számomra, hogy Krisztussal élni, ha viszont meg kell halnom, az tiszta nyereség.[a]

22 Igaz, ha tovább élhetek ebben a testben, az gyümölcsöző munkát jelent a számomra, ezért nem is tudom, melyiket válasszam. 23 Egyszerre kétféle kívánság van bennem. Szeretnék már kilépni ebből a földi életből, és Krisztushoz költözni, mert az számomra sokkal-sokkal jobb. 24 Számotokra viszont az az előnyösebb, ha életben maradok. 25 Ebben bízva tudom, hogy egy ideig még itt maradok, és veletek leszek. Segíteni fogok nektek, hogy felnőjetek a hitben, és sok örömötök teljék benne. 26 Ezért, amikor újból meglátogatlak benneteket, még több okotok lesz arra, hogy Krisztus Jézusban dicsekedjetek velem.

27 Mindenesetre ügyeljetek arra, hogy a Krisztusról szóló örömüzenethez méltóan éljetek. Akkor akár meg tudlak látogatni titeket, akár nem, jó híreket fogok hallani felőletek. S én azt szeretném hallani, hogy erősek vagytok, és egy szívvel-lélekkel küzdötök azért, amit az örömhírből származó hit jelent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+1%3A20-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 17 A Jézus híre pedig egyre jobban terjedt Júdeában és az egész környéken.

Jézus Bemerítő Jánosról

18 A történteket Bemerítő Jánosnak is elmondták a tanítványai. 19 Ő pedig magához hívatta két tanítványát, és elküldte őket Jézushoz, hogy megkérdezzék tőle: „Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?”

20 Amikor a küldöttek megérkeztek Jézushoz, ezt mondták: „János küldött minket, hogy megkérdezzük: Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?”

21 Abban az időben Jézus sok beteget és szenvedőt gyógyított meg különféle betegségekből, megszabadított gonosz szellemektől, és sok vaknak is visszaadta a látását. 22 Jézus így válaszolt a küldötteknek: „Menjetek vissza Jánoshoz, és mondjátok el neki mindazt, amit láttatok és hallottatok! Mondjátok el, hogy a vakok látnak, a bénák járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, halottak támadnak fel, és a szegényeknek az örömüzenetet hirdetik. 23 Boldog és áldott, aki nem kételkedik bennem, hanem kitart mellettem.”

24 Amikor János tanítványai elmentek, Jézus ezt mondta Jánosról az összegyűlt sokaságnak: „Azért mentetek ki a pusztába, hogy széltől hajlongó nádszálat lássatok? Ugye, nem? 25 Vagy talán azért, hogy drága ruhába öltözött férfit lássatok? Ugye, hogy nem? Hiszen akik drága ruhákban járnak és kényelemben élnek, azok a királyi udvarban és palotákban laknak! 26 Akkor miért mentetek ki? Kit akartatok látni? Talán egy prófétát? Bizony, valóban prófétát láttatok! Sőt mondom nektek: még annál is nagyobbat! 27 Mert János az, akiről ezt mondja az Írás:

»Elküldöm hírvivő követemet,
    aki előtted fog járni,
    hogy utat készítsen számodra.«[a]

28 Igazán mondom, hogy azok között, akiket asszony szült, Bemerítő János a legnagyobb. Mégis, azok között, akik Isten Királyságába tartoznak, a legkisebb is nagyobb nála.”

29 (Az egyszerű emberek, akik hallgatták Bemerítő Jánost, mind igazat adtak Istennek, és elfogadták az üzenetét, még a vámszedők is. Ezért bemerítkeztek János tanítása szerint. 30 A farizeusok és törvénytanítók azonban visszautasították, amit Isten üzent nekik, és nem merítkeztek be János felhívására.)”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+7%3A17-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/04

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Az egyházi szabadkőművesség most érte el a hatalom legmagasabb szintjét földi Legszentebb Egyházamban

Igazság Könyve:

“2013.09.30 15:45

Drága szeretett leányom, arra kell kérnem minden felszentelt szolgámat, hogy legyenek éberek, amikor arra szólítják fel őket, hogy lelkigyakorlatokon vegyenek részt, amelyeket meggyőzésük érdekében vezetnek be, hogy beleegyezzenek egy új hűségeskü letételébe, amely – ha beleegyeznek – érvényteleníteni fogja a Nekem, Jézus Krisztusnak tett legszentebb esküjüket.

Az egyházi szabadkőművesség most érte el a hatalom legmagasabb szintjét földi Legszentebb Egyházamban, és hamarosan elő fogja írni az új liturgiáját, mely figyelmen kívül fogja hagyni Legszentebb Akaratomat. Ezt a liturgiát, amelyet az Isten ellenségei hoztak létre, és amelyet az újhoz való alkalmazkodás címén álcáznak, hogy megfeleljen azoknak a politikai erőknek, akik be akarják tiltani a Kereszténységet, olyan gyorsan fogják bemutatni, hogy sokan meg fognak döbbenni Egyházamban. Fájdalmas lesz számukra ilyen utálatot látniuk, de hűséges szolgáim hangját nem lehet majd a nyilvánosság előtt hallani, mert ők, a Szabadkőművesek irányítják, hogy ez az új liturgia hogyan lesz felfogva minden tekintetben. Minden kifogást, amelyet az egyházmegyékben világszerte felhoznak, el fognak utasítani és félre fognak dobni. Azzal fognak mentegetőzni, hogy az Egyháznak szüksége van új fiatal lelkek toborozására, akik eltávolodtak tőle. A szekuláris világra hivatkozva, azt fogják mondani, hogy ez az új liturgia még több embert fog megtéríteni.

Ó, mennyire megtévesztő lesz ez az utálat, és milyen sokan fognak áldozatul esni ezeknek a hazugságoknak, ami végül ahhoz fog vezetni, hogy sokan távol maradnak majd az Igazságtól. Az Igazság Könyve Dániel prófétának volt megjövendölve, hogy Isten gyermekei ne feledjék el soha az Igazságot, amikor a hazugságokban fuldokolnak, amelyek fel fogják falni földi Egyházamat.

Fogadjátok el az Egyházam által lefektetett Igazságot. Ne fogadjátok el az új törvényeket, amelyeket az Én Szent Nevemben akarnak majd rátok kényszeríteni, s amelyek Szentségtöréssel érnek fel.

Jézusotok”

Az egyházi szabadkőművesség most érte el a hatalom legmagasabb szintjét földi Legszentebb Egyházamban

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-egyhazi-szabadkomuvesseg-most-erte-el-a-hatalom-legmagasabb-szintjet-foldi-legszentebb-egyhazamban/

———-

Szabadkőműves terv a katolikus Egyház tönkretételére

—-

0928:

“2013.09.26 17:55
Haragomtól félnetek kell,

mint ahogy Irgalmamat is el kell fogadnotok.
….

Féljétek Haragomat, mert az hirtelen fog leszállni rátok, és akkor már túl késő lesz számotokra. Ti nem fogjátok soha meglátni az Arcomat. Ezt az utolsó figyelmeztetést azoknak a vezetőknek adom, akik földi Egyházamat irányítják.

Amennyiben nem véditek meg Isten Szavát, illetve nem támogatjátok a Szent Eukarisztia fennmaradását, akkor ennek halál és kétségbeesés lesz a következménye. Nem fogok időt hagyni nektek, hogy elpusztítsátok az ellenségeim által kijelölt

lelkeket.

Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-meg-ha-varosokat-kell-is-elpusztitanom-hogy-megallitsam-a-gonoszsag-terjedeset-meg-fogom-azt-tenni/

Római katolikus:

“2018-09-30

Évközi 26. vasárnap

Kezdőének:
Mindent igaz ítélettel cselekedtél, Urunk, amit tettél velünk, mert vétkeztünk ellened és parancsaidnak nem engedelmeskedtünk; mégis dicsőítsd meg nevedet, és tégy velünk nagy irgalmasságod szerint. (Dán 3,31.29.30.43.42)

Könyörgés:
Istenünk, te leginkább azzal mutatod meg mindenhatóságodat, hogy könyörületes és irgalmas vagy hozzánk. Áraszd reánk szüntelenül kegyelmedet, hogy teljes odaadással törekedjünk az örök boldogságra, amelyet megígértél. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből
Mózes az Úr parancsára kiválasztott hetven férfit, hogy a nép kormányzásában segítségére legyenek. Az Úr pedig alászállt a felhőben, szólt Mózeshez, elvett a rajta levő lélekből és a hetven vénnek adta. Mihelyt alászállt rájuk a lélek, prófétai elragadtatásba estek. Ez azonban nem ismétlődött meg. Két ember viszont a táborban maradt; az egyiket Eldadnak, a másikat Medadnak hívták. Rájuk is alászállt a lélek; ők is a vének közé tartoztak, de nem mentek oda a sátorhoz. Ők a táborban estek elragadtatásba.
Ekkor az egyik szolga elfutott és jelentést tett Mózesnek e szavakkal: „Eldad és Medad prófétai elragadtatásba estek a táborban.” Akkor Józsue, Nun fia, aki kora ifjúságától kezdve Mózes szolgálatában állt, megszólalt, s ezt mondta: „Uram, Mózes, tiltsd meg nekik! Mózes így válaszolt: „Miért féltékenykedsz miattam? Bárcsak az egész népet prófétává tenné az Úr, és kiárasztaná rájuk lelkét!”
Ez az Isten igéje.
Szám 11,25-29

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet. 2. tónus.
Előénekes: Tökéletes az Úr törvénye, * megújítja a lelket.
Az Úr rendelésében bízhatunk, * bölcsességet ad a kicsinyeknek.
Hívek: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
E: Az Úr félelme tiszta, * örökké megmarad.
Az Úr ítéletei igazak, * és mind egyaránt jogosak.
H: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
E: Szolgád, Uram, tanul belőlük, * bő jutalmat ád megtartásuk.
Ámde ki veszi észre a tévedést? * Rejtett bűneimtől tisztíts meg engem!
H: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
E: A kevélységtől őrizd meg szolgádat, * hogy ne uralkodjék rajtam.
Tiszta leszek akkor egészen, * a nagy bűnöktől megtisztulok.
H: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.
Zsolt 18,8.10.12-13.14

SZENTLECKE Szent Jakab apostol leveléből
Rajta, gazdagok, jajveszékelve sírjatok a rátok törő nyomorúság miatt! Vagyonotok oda, ruhátokat megette a moly. Aranyotokat és ezüstötöket belepte a rozsda, és ez a rozsda tanúul szolgál ellenetek, s megemészti testeteket, mint a tűz. Vagyonotokat szaporítottátok még az utolsó napokban is.
Nos, a bér, amelyet a földeteket learató munkásoktól visszatartottatok, íme felkiált, és az aratók szava felhatolt a Seregek Urának fülébe. Bőségben éltek a földön és tobzódtok, hizlaljátok szíveteket a
leölés napjára. Az igazat elítéltétek, megöltétek, s ő nem tanúsított ellenállást.

Ez az Isten igéje.
Jak 5,1-6

ALLELUJA
Uram, a te szavad igazság, * tégy szentté minket igazságod által! Jn 17,17b és a – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben János (apostol) így szólt Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.
Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben – azért, mert Krisztuséi vagytok –, bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül.

De aki megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe dobnák. Ha a kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülnöd. Ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,38-43.45.47-48″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-30

Görög Katolikus:

“A tanítványok üresen találják Jézus sírját

20.1 A hét első napján korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária kiment a sírhoz. Látta, hogy a zárókövet elgördítették a sír bejáratáról.Ekkor Mária elszaladt Simon Péterhez és ahhoz a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és elújságolta nekik: „Elvitték a sírból az Urat, és nem tudjuk, hová tették!”

Ekkor Péter és a másik tanítvány azonnal elindultak a sírhoz. Együtt szaladtak, de az a másik megelőzte Pétert, és elsőként ért oda.Lehajolt, és látta, hogy ott vannak a vásznak, de nem ment be a sziklasírba.Simon Péter ugyan lemaradt egy kissé, de hamarosan ő is odaért, és be is ment a sírba. Ő is látta a vásznakat, és a kendőt is, amely Jézus arcán volt, de az távolabb feküdt, külön összehajtva.Ekkor bement az a másik tanítvány is, aki elsőként ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt.Ugyanis még nem értették, amit az Írás mondott, hogy Jézusnak fel kell támadnia a halálból.

Jézus megjelenik a magdalai Máriának

10 Ezután a tanítványok hazamentek,11 Mária pedig ott maradt zokogva a sír előtt. Közben lehajolt, és benézett a sziklasírba.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=János+20&version=ERV-HU;BDG

Ne felejtsétek, hogy aki kevés magot vet a szántóföldjébe, az keveset is fog aratni! Aki pedig bőven vet, az majd bőven is arat. Mindenki annyit adjon a gyűjtésbe, amennyit előre elhatározott. Ne adjon senki kényszerből, se úgy, hogy később megbánja. Azt az embert szereti Isten, aki szívesen és jókedvűen ad.Mert Isten hatalma több mint elégséges arra, hogy minden kegyelmét bőségesen rátok árassza — s ezáltal minden körülmények között mindent bőségesen és folyamatosan megkaptok, amire csak szükségetek van. Sőt még azon felül is, hogy bőségesen legyen módotok mindenféle jótettre. Amint meg van írva:

„Bőkezűen adott a szegényeknek,
jótettei nem merülnek feledésbe.”[a]

10 Isten a magvetőnek vetőmagot ad, az éhezőnek meg kenyeret. Ő fog nektek is szellemi vetőmagokat adni, és megszaporítja a magokat, amelyeket a földbe vetettetek, hogy bőségesen arassatok. Ilyen módon sokasítja meg bőkezű és szíves adakozásotok gyümölcseit.11 Így fogtok mindenben meggazdagodni, hogy mindig bőkezűen adakozhassatok a rászorulóknak. Ez pedig — rajtunk keresztül — azt fogja eredményezni, hogy akik kapják, hálát adnak érte Istennek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Korintusi+9%3A6-11&version=ERV-HU;BDG

31 Úgy bánjatok az emberekkel, ahogyan szeretnétek, hogy bánjanak veletek!

32 Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, vajon jár-e valami különleges köszönet érte? Hiszen még a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. 33 Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, vajon jár-e valami különleges köszönet érte? Hiszen ezt még a bűnösök is megteszik. 34 Ha csak azoknak adtok kölcsön, akiktől remélitek, hogy vissza is fogják fizetni, vajon jár-e valami különleges köszönet érte? Hiszen a bűnösök is adnak kölcsön a többi bűnösnek, hogy azután majd visszakapják.

35 Szeressétek ellenségeiteket, és tegyetek jót velük! Adjatok kölcsön, és ne várjátok, hogy visszaadják! Akkor Isten bőségesen meg fog jutalmazni titeket, és a Magasságos Isten fiai lesztek. Mert Isten jóságos a gonosz és hálátlan emberekhez is.36 Legyetek ezért ti is irgalmasak és könyörületesek, ahogyan Mennyei Atyátok is irgalmas és könyörületes!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Lukács+6%3A31-36&version=ERV-HU;BDG

——
https://oca.org/readings/daily/2018/09/30
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—-

Sokan közületek a félelem miatt fogják elutasítani ezt a Mennyei Hívást

Igazság Könyve:

Drága szeretett leányom, felszólítom mindazokat a világban, akik hisznek Bennem, Jézus Krisztusban, hogy hallgassanak meg Engem:Közületek nagyon sokan nehéznek fogják találni, hogy elfogadják a szenvedést, amellyel majd szembesülniük kell az Én Nevemért.  

Mostanáig szenvedésetek arra a szomorúságra korlátozódott, amelyet a lelketekben éreztetek az emberek bűneiért és azért az Áldozatért, amelyet Én hoztam, hogy gonoszságaiktól megmentsem az emberiséget. Most ki fognak gúnyolni benneteket a Hitetekért és szégyenbe hoznak titeket, amikor védelmezitek Tanításaimat és Isten Törvényeit.

Sokan közületek a félelem miatt fogják elutasítani ezt a Mennyei Hívást. Elfogadni azt, hogy Én most a világgal kommunikálok, hogy felkészítsem azt Második Eljövetelemre, nem olyan dolog, amit az emberek könnyen el tudnak fogadni.

Mert, ki az Én prófétám? És kik azok, akik ő előtte jöttek az Én Nevemben? Honnan tudhatjátok, hogy ő az Igazságot mondja, az oly sok hamis próféta és csaló mellett, akik összezavarnak benneteket? Még sohasem volt olyan próféta küldve az Égből, aki ne szenvedte volna el a gúnyolódást, a sértegetést, a gyötrelmet és a kegyetlenséget. Egy sem. Sokat meggyilkoltak. Biztosak lehettek abban, hogy amikor a prófétáimnak adott Munkám gyümölcsei imát és megtérést eredményeznek, akkor azt Isten küldte a világba, hogy felkészítse gyermekeit, hogy visszatérjenek Hozzá.

Legyetek tudatában annak, hogy az Én igaz prófétáim kiállják az idők próbáját, és azok osztályrésze, akik figyelmen kívül hagyják azokat az Üzeneteket, amelyeket ők az emberi nem számára adnak, sikoltozás és fogcsikorgatás lesz. Amikor megtámadjátok Szent Szavamat, amelyet igaz prófétámnak adok, akkor ti beavatkoztok Isten Akaratába. Lehet, hogy e miatt most nem éreztek szégyent. Esetleg hihetitek azt, hogy ha megtámadjátok Prófétáimat, akkor megvéditek Szavamat, de idővel az a kár, amelyet utolsó Küldetésemnek okoztok a Földön, rettenetes félelmet és szomorúságot fog hozni nektek.

Ha szerettek Engem, akkor nyitva kell tartanotok a szemeteket és figyelmesen el kell olvasnotok utasításaimat. Amennyiben nem veszitek komolyan Figyelmeztetéseimet, amelyek Isten Szeretetéből adatnak nektek, akkor el fogjátok utasítani az Igazságot. Egyedül csak az Igazság menthet meg benneteket. Az Igazság az oxigén, amelyre szükségetek van, hogy életben tartsa lelketeket. Az Igazság nélkül nem fogtok tisztán látni Engem, arra sem lesztek képesek, hogy meghozzátok a megfelelő döntést. Ne feledjétek, Én vagyok az Igazság. Nélkülem nincs élet a számotokra.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/sokan-kozuletek-a-felelem-miatt-fogjak-elutasitani-ezt-a-mennyei-hivast/

—–
Római katolikus:

” 3. nagyböjti hét kedd

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Isten sohasem hagyja el a benne hívőket.
A három ifjút a tüzes kemencében is megvédte. 

Dániel egyik társa, Azariás, a tüzes kemencében így imádkozott: Nevedre kérünk, ne vess el végleg minket, és ne semmisítsd meg szövetségedet!
Ne vond meg tőlünk irgalmadat, kedveltedért, Ábrahámért, szolgádért, Izsákért, és szentedért, Jákobért, akikhez szóltál, és sok ivadékot ígértél nekik, annyit, mint égen a csillag, vagy mint föveny a tengerparton.
És most minden népnél kisebbek vagyunk, megaláztatásban van részünk az egész földön, bűneink miatt! Ma fejedelmünk sincs nekünk, vezérünk, prófétánk, áldozatunk sincs már, nincs étel-, ital- és hálaáldozat, nincs hely a zsengeáldozatok számára előtted, ahol irgalmadat megnyerhetnénk.
De fogadd el megtört szívünket és megalázott lelkünket; mintha kosok és bikák égőáldozata vagy ezernyi hízott bárány áldozata lenne, ma olyan legyen áldozatunk színed előtt! Fogadd kedvesen, hiszen akik benned bíznak, meg nem szégyenülnek!
És most teljes szívünkből követünk téged, félve tisztelünk, és keressük arcodat. Ne engedd, hogy megszégyenüljünk, hanem bánj velünk könyörülettel, nagy irgalmasságod szerint!
Siess segítségünkre, mint hajdan csodatetteiddel, és szerezz dicsőséget, Uram, a te nevednek
!
Ez a Isten igéje.
Dán 3,25.34-43

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Emlékezzél meg, Uram, * irgalmasságodról. (Vö. 6a. vers.)
Előénekes: Utaidat, Uram, mutasd meg nekem, * ösvényeidre taníts meg engem.
Taníts és vezess igazságod szerint, * mert te vagy üdvözítő Istenem.
Hívek: Emlékezzél meg, Uram, * irgalmasságodról.
E: Irgalmasságodról emlékezzél meg, Uram, * és könyörületességedről, mely öröktől való.
Ne emlékezzél ifjúságom bűnére és vétkére, * jóságodban, Uram, gondolj rám irgalommal.
H: Emlékezzél meg, Uram, * irgalmasságodról.
E: Az Úr igazságos és jóságos, * ezért a bűnösöknek is utat mutat.
A szelídeket törvénnyel vezeti, * az alázatosaknak ösvényét tanítja.
H: Emlékezzél meg, Uram, * irgalmasságodról.
Zsolt 24,4bc-5ab.6-7bc.8-9

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Teljes szívvel térjetek vissza most hozzám, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * mert én jóságos és irgalmas vagyok tihozzátok! Joel 2,12-13 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus tanítása szerint meg kell bocsátanunk az ellenünk vétőknek. 
Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: »Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: »Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: »Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását. Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: »Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 18,21-35″

——
Görög katolikus: 

“11 Ezért az Örökkévaló felhozza Izráel ellen

    Arám seregét, Recín ellenségeit.
Ráküldi összes ellenfeleit:
12 jönnek az arámok keletről,
    támadják a filiszteusok nyugatról,
    mind tátott szájjal falják Izráelt.
Ezzel az Úr haragja még nem csillapult le,
    karja még felemelve marad!

13 A nép mégsem tért vissza
    az Örökkévalóhoz, a Seregek Urához,
    aki fenyítette őket,
nem keresték őt,
    nem törődtek vele!
14 Ezért az Örökkévaló levágja Izráelről
    mind a fejét, mind a farkát,
a magas pálma ágát,
    és az alacsony sást egyaránt.
15 A fej: az idős vezetők, a tekintélyesek,
    a farok: a hamis próféták. …”

10 Hét nap múlva az özönvíz valóban rátört a földre.11 Nóé életének 600. évében, a második hónap 17. napján felhasadt a föld, és a nagy mélység vizei mindenhol feltörtek a föld méhéből. Ugyanekkor meghasadt az égboltozat is:12 ettől kezdve negyven nap és negyven éjjel megállás nélkül zuhogott az eső.13 Ezen a napon Nóé és a fiai: Sém, Hám és Jáfet, azután Nóé felesége és fiainak feleségei beszálltak a bárkába. 14-16 A bárkában ott voltak velük az állatok is: mindenféle kisebb és nagyobb szárazföldi vadállat, háziállat, madár és egyéb szárnyas állat — minden fajból páronként egy hím és egy nőstény. Mindezek az állatok, amelyekben az élet lehelete volt, Nóéval együtt bementek a bárkába, ahogyan Isten megparancsolta. Amikor már mindannyian belül voltak, az Örökkévaló bezárta Nóé mögött a bárka ajtaját. …”

“… 34 Boldog, aki hallgat rám,
    s ajtóm előtt vár engem naponta,
    aki rám vár kapuim előtt.
35 Mert aki megtalál engem,
    életet talál, és az Örökkévaló jóindulatát.
36 De ha nem keres meg, magának árt vele.
    Akik engem gyűlölnek, szeretik a halált!” “
—–
—–
—–
Tóra:
A Szent Sátor fölépítése
A mesterek hozzákezdtek a Szent Sátor munkálataihoz. Készítettek 10 egyforma sátorlapot finom fehér lenvászonból. Mindegyiket kerubok figuráival díszítették, kék, bíborpiros és skarlátvörös színű fonallal.”
” 48-50 Salamon király elkészíttette a Templom fölszereléséhez a következő aranytárgyakat is:
51 Így hát Salamon király sikeresen befejezte az Örökkévaló Templomával kapcsolatos összes munkát. Azután pedig bevitte a Templom kincseskamráiba azokat az ezüst-, arany- és egyéb tárgyakat, amelyeket még apja, Dávid király gyűjtött és szentelt az Örökkévaló Temploma számára. …”
A Szövetségládát a Templomba viszik

Ezután Salamon összehívta Jeruzsálembe Izráel vezetőit, a törzsek fejedelmeit és a nemzetségfőket, hogy Dávid városából, vagyis Sionból felvigyék a Templomba az Örökkévaló Szövetségládáját. …”

—–

Sok megjövendölt szenvedést enyhíteni fogok Keresztes Imahadjáratom Csoportjainak erején keresztül.

Igazság Könyve:

” „Ó, drága Jézus, kérlek, áldj meg és védelmezz minket, Keresztes Imahadjáratod csoportját, hogy mentesek legyünk az ördög gonosz támadásaitól, és minden gonosz lélek támadásától, akik a lelkek megmentéséért vállalt Szent Küldetésünk során gyötörhetnek minket.
Üzeneteim tele vannak reménnyel, és Én sok megjövendölt szenvedést enyhíteni fogok Keresztes Imahadjáratom Csoportjainak erején keresztül.

Ennek a Küldetésnek a célja, hogy lelkeket mentsen. Ennek sohasem volt más célja. Üzeneteim azért adatnak, hogy felvilágosítsanak titeket, hogy felhívják figyelmeteket a hiteteket érintő veszélyekre, és hogy felkészítsenek benneteket Új Paradicsomomra.”

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/sok-megjovendolt-szenvedest-enyhiteni-fogok-keresztes-imahadjaratom-csoportjainak-erejen-keresztul/

—–
Római katolikus:
„Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették.

Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!”

Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt nekik: „Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben hallanak róla: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek.”
——
Görög katolikus: 
Azért haragusznak rátok, sőt káromolják Istent, mert nem rohantok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba a posványába.
Mindennek a vége pedig már közel van: legyetek tehát bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok.”
—–
—–
—–
Tóra:
Ő válaszolt: Menj, és mondd meg e népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek!

10 Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne értsen, és megtérve meg ne gyógyuljon.”

—–