“Drága szeretett leányom, a Szentlélek Ajándékát nagyon sokan félreértik. Ez egy értékes Ajándék és Isten Nagylelkűségének köszönhetően árad a világra. Ez nagy szeretettel adatik mindenki számára, de nem mindenki fogadja el. Nem mindenki képes befogadni ezt az Ajándékot. Azok, akik azt hiszik, hogy kiérdemelték ezt az Ajándékot, mert azt mondják, hogy ismernek Engem, és akik teológiailag minden szempontból képzettek, nem szükségképpen felkészültek befogadni ezt a Legszentebb Ajándékot.
Tíz napon át a Cönákulumban (az Utolsó Vacsora Termében) szeretett Édesanyámnak türelmesen meg kellett magyaráznia Apostolaimnak az alázat fontosságát. Alázat nélkül ez a Mennyei Ajándék nem tölthet el benneteket. Néhányan Apostolaim közül azt gondolták, hogy mivel ők választott tanítványok voltak, jobbak az egyszerű embereknél, mert közelebb álltak Hozzám, és ezért másoknak automatikusan a lábaik elé kell vetniük magukat. De természetesen, nem ez az, amire Én őket tanítottam. Édesanyám hosszú órákat töltött azzal, hogy elmagyarázza nekik, a büszkeség hogyan akadályozhatja meg a Szentlélek belépését a lelkükbe.
Amikor a Szentlélek belép egy lélekbe, sok Ajándékot hoz magával. Ez lehet a tudás Ajándéka, a Nyelveken Szólás Ajándéka, a Bölcsesség Ajándéka, a Szeretet Ajándéka, a Gyógyítás Ajándéka vagy a Prófétálás Ajándéka. Apostolaim esetében az történt, hogy amint megkapták ezt az Ajándékot, hamar rájöttek arra, hogy ezt követően, nekik sohasem szabad megengedniük a büszkeség bűnének azt, hogy Küldetésüket beszennyezze. Mert ha a gőg egy olyan személy útjába áll, aki megkapta a Szentlélek Ajándékát, akkor onnan Isten Lelke eltűnik és Annak helyében a sötétség szelleme fog lakozni.
Egy sötét lélek nem képes másokra árasztani a Szentlélek Világosságát. Csak sötétséget képes terjeszteni. A lélek sötétsége megtéveszt másokat. Ez különösen akkor megtévesztő, amikor olyasvalakiről van szó, aki szent tanítvány hírében áll, vagy pedig Tanításaim szakértőjeként ismert. Mindez gyűlöletet, nyugtalanságot eredményez és a reménytelenség érzését kelti.
Hogy megkaphassátok a Szentlélek Ajándékát, meg kell tisztítanotok a lelketeket és mentesítenetek kell a gőg bűnétől, különben sohasem kaphatjátok meg azt. Amikor a Szentlélek jelen van, akkor, mint a tűz terjedni fog, és Isten Igéjét minden nyelven ismételten feleleveníti. Ez magával hozza majd az elme, a test és a lélek gyógyulását, és a bölcsességet, mely egyedül csak Istentől jöhet. Ez a megtérést fogja terjeszteni világszerte.
Ezek lesznek azok a gyümölcsök, melyek által tudni fogjátok, hogy a Szentlélek hol van jelen. Minden lehetséges Ajándék sokasága, beleértve a Mennyei csodákat is, most mindenki javára az Igazság Könyvében lett kinyilvánítva – A Könyvben, mely ezekre az időkre volt megígérve, hogy az emberiség javát szolgálja. Fogadjátok azt szívetek jóindulatával és adjatok hálát Istennek az egyik utolsó Mennyei Ajándékért, a Nagy Nap előtt.
Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amikor-a-szentlelek-jelen-van-akkor-mint-a-tuz-terjedni-fog-es-isten-igejet-minden-nyelven-ismetelten-feleleveniti/
Római katolikus:
“ 2018-05-18húsvét 7. hét péntek
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Fesztusz helytartó és Agrippa király beszélget Pál apostolról, aki a meghalt, de feltámadt Jézust hirdeti.
Amikor Pál apostol fogságban volt Cezáreában, Agrippa király és nővére, Bereniké odaérkezett, hogy üdvözölje Fesztuszt, az új helytartót. Már több napja ott időztek, amikor Fesztusz szóvá tette a király előtt a fogoly Pál ügyét:
„Elődöm, Félix, itt hagyott egy foglyot. Amikor Jeruzsálemben voltam, a főpapok és a vének hozzám fordultak ügyében, és elítélését kérték. Azt válaszoltam nekik, hogy a rómaiak senkit sem szoktak kiszolgáltatni, amíg a vádlottat nem szembesítik vádlóival, és alkalmat nem adnak neki, hogy védekezhessék a vád ellen. Mikor aztán többen idejöttek, másnap késedelem nélkül a bírói székbe ültem, és elővezettettem azt az embert.
Amikor a vádlók előálltak, semmi olyan vádat nem hoztak fel ellene, amelyet én bűnnek minősíthettem volna. Csak vallásukkal kapcsolatban volt vele valami vitájuk, meg egy bizonyos Jézus nevű halottat emlegettek, akiről Pál azt állította, hogy él. Ezekben a vitapontokban nem tudtam eligazodni. Ezért megkérdeztem tőle, hajlandó-e fölmenni Jeruzsálembe, hogy ott ítélkezzenek fölötte ebben az ügyben.
Pál azonban föllebbezett, és azt kívánta, hogy ügyét küldjem a császárhoz. Úgy rendelkeztem tehát, hogy tartsák őrizetben, míg el nem küldöm a császárhoz.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 25,13b-21
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr a mennyben állította fel trónusát: * uralkodik a mindenségen. 19. vers.
Vagy: Alleluja. 11. szám.
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Az Úr a mennyben állította fel trónusát: * uralkodik a mindenségen.
Vagy: Alleluja.
E: Mert amilyen messze van az ég a földtől, * olyan nagy a szeretete az őt félők iránt,
és amilyen távol van napkelet napnyugattól, * olyan messzire veti el vétkeinket.
H: Az Úr a mennyben állította fel trónusát: * uralkodik a mindenségen.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr a mennyben állította fel trónusát, * királyi hatalmával uralkodik a mindenségen.
Mind, ti, angyalai, áldjátok az Urat, * ti, hatalmasok, akik teljesítitek parancsát.
H: Az Úr a mennyben állította fel trónusát: * uralkodik a mindenségen.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 102,1-2.11-12.19-20ab
ALLELUJA
A Szentlélek mindenre megtanít titeket, * eszetekbe juttat mindent, amit mondtam néktek. Jn 14,26 – 1 D2. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Legeltesd juhaimat! Legeltesd bárányaimat!
Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat!
Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 21,15-19″
http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-18
——
Görög katolikus:
“
Az efezusi tanítványokra is leszáll a Szent Szellem
19 Amíg Apollós Korinthusban volt, Pál más városokat látogatott meg, majd Efezusba érkezett. Itt találkozott néhány tanítvánnyal. 2 Megkérdezte tőlük: „Megkaptátok-e a Szent Szellemet, amikor hívők lettetek?”
De ők így válaszoltak: „Nem, de még csak nem is hallottunk a Szent Szellemről!”
3 Ekkor Pál megkérdezte: „Hát akkor hogyan merítettek be titeket?”
Mire ők azt mondták: „Úgy, ahogyan Bemerítő János tanította a bemerítkezést.”
4 „János azért merítette be az embereket, hogy ilyen módon fejezzék ki, hogy őszintén Istenhez akarnak fordulni. Azt is mondta nekik, hogy higgyenek abban, aki majd ő utána fog jönni, vagyis Jézusban” — mondta Pál.
5 Amikor a tanítványok ezt meghallották, bemerítkeztek az Úr Jézus nevébe. 6 Amikor Pál rájuk tette a kezét, a Szent Szellem leszállt a tanítványokra, akik kezdtek más nyelveken szólni és prófétálni. 7 A tanítványoknak ez a csoportja tizenkét férfiból állt.
8 Pál ezután elment a zsinagógába. Ott bátran beszélt a zsidóknak Isten királyi uralmáról. Sokat vitatkozott velük három hónapon keresztül, és próbálta meggyőzni őket.”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+19%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
“
Én vagyok az út, az igazság és az élet
14 „Ne nyugtalankodjatok: higgyetek Istenben, és higgyetek bennem! 2 Atyám házában sokak számára van lakóhely. Ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Most elmegyek, hogy helyet készítsek a számotokra. 3 Miután elkészítettem, visszajövök értetek, és magammal viszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. 4 Ismeritek az utat, amely oda vezet, ahová megyek.”
5 Ekkor Tamás megkérdezte: „Uram, azt sem tudjuk, hová mész, hogyan tudhatnánk akkor az utat?”
6 Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet! Az Atyához csakis rajtam keresztül lehet eljutni. 7 Ha valóban ismernétek engem, akkor az Atyát is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és látjátok őt.”
8 Ekkor Fülöp szólalt meg: „Uram mutasd meg nekünk az Atyát, hadd lássuk őt! Azzal megelégszünk.”
9 Jézus így válaszolt: „Fülöp, olyan régóta veletek vagyok, és még mindig nem ismertél meg igazán! Aki engem látott, az Atyát látta. Miért mondod hát: »Mutasd meg nekünk az Atyát«? 10 Talán nem hiszed, hogy én az Atyában élek, az Atya pedig bennem él? Amit mondok nektek, nem magamtól mondom: az Atya, aki bennem él, ő végzi a maga munkáját rajtam keresztül. 11 Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya bennem van! Ha másért nem, higgyetek azoknak a tetteknek, amelyeket Atyám nevében vittem véghez!
…
26 Később azonban majd az a Segítő — a Szent Szellem — fog megtanítani titeket mindenre, akit az Atya küld hozzátok, hogy engem képviseljen. Ő majd emlékeztet titeket mindenre, amit nektek mondtam. ”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+14%3A1-47&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/05/18
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–