Címke: bűnbánat

A ti pogány gyakorlataitok a Pokolba vezetnek benneteket

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, a megkorbácsolás, amit ebben az időben elviselek, nemcsak az Elárulásom miatt van, amely Egyházamon belül most folyamatban van, hanem a hamis pogány bálványokkal is kapcsolatos, amelyekkel a mai világban helyettesítenek Engem.

A pogányság nagyon gyorsan növekszik és új népszerű kultúraként van felkarolva, mint az Egy Igaz Istenbe vetett hit egy alternatívája. Ennek számos formája van. A legfontosabb, hogy az úgy lesz bemutatva, mintha egy ártalmatlan szórakozás lenne azok számára, akik belekóstoltak a New Age gyakorlatokba, és mintha a személyes fejlődés egy fontos része lenne – egyfajta humanizmus és önszeretet.

Ez a világméretű pogányság meg volt jövendölve a végidőkre és sok olyan ember számára, akik nem tudják annak felismerni, mint ami az valójában. Ez egyfajta önszeretet és a hamis istenek szeretete, amiben sokan hisznek az úgynevezett mágikus előnyök miatt, amelyeket ezek szerintük felkínálnak.

Sokan, akik a kikapcsolódást keresik annak érdekében, hogy lelkük ürességet kitöltsék, melyet a Buddha szobor imádásával tesznek, ami központi szerepet kap az életükben, otthonaikban és a munkahelyeken. Ők egyfajta lelki nyugalomba csendesednek el, amikor a New Age pogányságot gyakorolják, mint a jóga, a reiki és az úgynevezett meditáció. Nem sokkal ezután egy mély vágy kezdi vonzani őket és továbbra is hinni fognak minden hamis ígéretben, amelyet azok tesznek, akik ezt az utálatot gyakorolják. Mert ez az okkultizmus egyik formája, mely millió lelket elvakít az Isten Igazságára.

Legyen az bármilyen tan – New Age, vagy más –, ami nagy lelki vigaszt ígér nektek, és aminek az a célja, hogy önzésre hatalmazzon fel benneteket, tudnotok kell, hogy az nem Istentől származik. Minden olyan tant, ami azt diktálja, hogy olyan szobrokat tiszteljetek, amelyek nem Istentől valók, vagy ahol azt kérik tőletek, hogy olyan gyakorlatokban vegyetek részt, amelyek az okkultizmusba keveredtek, minden áron el kell kerülnötök. Nem tudjátok, hogy mit jelentenek ezek a lelketek, az elmétek és a testetek számára? Elpusztítják azokat.

Oly sok lélek fertőződik meg e gyakorlatok által, mely gyakorlatok megnyitják lelketek ajtaját és lehetővé teszik a Sátánnak és démonjainak, hogy felfaljanak benneteket. Ezek – tévedés ne essék – erőteljes gyakorlatok, amelyek vonzzák a gonosz szellemeket. A tarot kártyák használata, a jóga, a reiki és a bizonyos típusú meditációk, amelyek felkarolják a pogány praktikákat, meg fognak fertőzni benneteket. Idővel megbetegedhettek és tele lesztek sötét kétségbeeséssel, amint a gonosz szelleme belép az életetekbe, amiből alig van menekülés.

Ezek a sátáni hatások jelei a világban és sok ördög jön a fény angyalaként álcázva. Ez az oka annak, amiért azok, akik tarot kártyáktól megszállottak lesznek, és akik ezen az angyal kultúrán belül elfogadják az úgynevezett nagy mestereket, felkarolják a gonosz szellemét, ami ártalmatlan szórakozásként van bemutatva.

A pogányság másik formája az ateizmus gyakorlatában rejlik. Azoknak, akik büszkék az ateizmusukra, és akiknek jó az életvitelük, mely által kedvesek és szeretettel vannak mások iránt és tisztelettel bánnak felebarátjaikkal, tudniuk kell, hogy a Mennyek Országa nem lesz az övék. Én sohasem tudnálak befogadni benneteket Királyságomba, amikor majd az utolsó lélegzetet veszitek, függetlenül attól, hogy milyen nagy szívfájdalmat okoz ez nekem. Ha nem könyörögtök Hozzám – éspedig még halálotok előtt -, hogy fogadjalak el benneteket, akkor nem tudok segíteni nektek, mert a szabad akaratotokba nem avatkozhatok bele. Legyen az bárki, aki azt mondja nektek, hogy az ateizmusnak nincs jelentősége, az egy hazug. Az Igazság az, hogy csak azok léphetnek be Királyságomba, akik elfogadnak Engem, és akik elismerik Istent.

Oly sokaknak közületek, akik egy ilyen zavaros életet élnek és azt hiszik, hogy minden rendben lesz, sokat kell még tanulniuk. Ezért engedte meg Atyám, hogy sor kerüljön a Nagyfigyelmeztetésre, mert e nélkül sok lélek a Pokol tűzébe lenne taszítva.

Legyetek hálásak, hogy az Igazság megadatik nektek, mert kinevezett szolgáim közül csak nagyon kevesen prédikálnak a bűnös élet veszélyeiről, amelyben ma éltek, és annak szörnyű következményeiről, melyet ezek magukkal hoznak.

Pogány praktikáitok a Pokolba fognak vezetni benneteket. Ateizmusotok el fog választani benneteket Tőlem. Csak a bűnbánat menthet meg titeket. Hallgassátok és fogadjátok el az Igazságot, még akkor is, ha úgy érzitek, hogy az visszataszító számotokra, és akkor az Örök Élet Ajándéka adatik meg nektek – egy élet, amelyre éppen most vágytok, de ami sohasem lesz a tietek, ha továbbra is hamis isteneket bálványoztok és elutasítotok Engem, Jézus Krisztust. A választás egyedül a tietek. Senki más nem hozhatja meg helyettetek ezt a döntést, mert Isten szabad akaratot adott nektek, hogy a jó és a rossz között válasszatok, és ezt sohasem fogja elvenni tőletek, még akkor sem, ha a rossz utat választjátok.

Jézusotok”


—–
Római katolikus:
2018-06-03Krisztus Szent Teste és Vére, ÚrnapjaKezdőének:
A gabona javával táplálta őket az Úr, és jóllakatta mézzel a sziklából. (Zsolt 80,17)Könyörgés:
Urunk, Jézus Krisztus, te ebben a csodálatos szentségben kínszenvedésed emlékét hagytad ránk. Add, kérünk, tested és véred szent titkát úgy tisztelnünk, hogy megváltásod gyümölcsét szüntelenül élvezzük. Aki élsz és uralkodol a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Miután az Úr közölte a feltételeket, amelyek alapján szövetséget akart kötni népével, Mózes lejött a hegyről, s kihirdette a népnek az Úr minden szavát és parancsát. Az egész nép egy szívvel felelte: „Az Úr minden szavát megtartjuk.” Ezután Mózes leírta az Úr valamennyi törvényét. Másnap reggel a hegy lábánál felállított egy oltárt és tizenkét emlékoszlopot Izrael tizenkét törzsének megfelelően. Azután megbízott néhány fiatalt Izrael népéből, hogy égőáldozatot mutassanak be, és bikákat ajánljanak fel az Úrnak békeáldozatul.
Mózes vette a vér felét és áldozati csészékbe öntötte, a vér másik felét pedig az oltárra hintette. Majd fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a népnek. Ők kijelentették: „Követjük és megtartjuk, amit az Úr parancsol.
Erre Mózes vette a vért, meghintette vele a népet, és így szólt: „Ez annak a szövetségnek vére, amelyet az Úr mindezen igék alapján kötött veletek.
Ez az Isten igéje.
Kiv 24,3-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül. 7b. tónus.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 7. szám.
Előénekes: Az Úrnak mit adhatnék, * mindazért, amit nékem adott?
Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Hívek: Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Drága dolog az Úr színe előtt, * szentjei dicső halála.
Szolgád vagyok, Uram, és szolgálód gyermeke, * bilincseimet széjjeltörted.
H: Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Bemutatom néked a dicséret áldozatát, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Megadom az Úrnak, amit fogadtam, * egész népének színe előtt.
H: Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Zsolt 115,12-13.15 és 1abc.17-18

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Testvéreim! Krisztus a ránk váró javak főpapjaként jelent meg, s belépett abba a nagyobb és tökéletesebb sátorba, amelyet nem ember keze alkotott, vagyis nem ebből a világból való. Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett. Ha ugyanis a bakok és bikák vére, meg az üsző hamva, a tisztátalanokra hintve külsőleg tisztává teszi őket, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől Krisztus vére. Ő az örök Lélek által saját magát adta tiszta áldozatul az Istennek, hogy az élő Istennek szolgáljunk. Ezért ő új szövetség közvetítője. Előbb azonban a régi szövetség idején elkövetett bűnök megváltásáért el kellett szenvednie a halált, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökséget.
Ez az Isten igéje.
Zsid 9,11-15

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az égből szállott élő kenyér. * Aki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog.” Jn 6,51 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték (Jézust): „Mit akarsz, hová menjünk, hogy elkészítsük számodra a húsvéti vacsorát?” Erre elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő mutat majd nektek egy étkezésre berendezett, tágas, emeleti termet. Ott készítsétek el nekünk.” A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta; és elkészítették a húsvéti vacsorát. Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek: nem iszom többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom az Isten országában.” Ezután zsoltárt énekelve kimentek az Olajfák hegyére.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 14,12-16.22-26″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-03


——
Görög katolikus:

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”

“…  15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.”

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat.”

“… 9 „Gyűljetek össze mind, ti nemzetek,
    népek, gyülekezzetek!
Közületek ki tudta ezt előre?
    Vagy ki tudja megmondani, mi volt régen?
Állítsák elő tanúikat, hogy igazolják őket,
    hogy aki hallja, azt mondja rá: »Igaz!«”

Az én tanúim ti vagytok, népem!

10 „Az én tanúim ti vagytok, népem
    — mondja az Örökkévaló —,
és szolgám, akit azért választottam,
    hogy megismerjetek,
higgyetek bennem,
    és megértsétek:
Én Vagyok, csak én!
    Előttem nem volt más Isten,
    és utánam sem lesz senki más!

11 Egyedül én vagyok az Örökkévaló,
    rajtam kívül nincs más Szabadító!

12 Én szóltam hozzátok,
    én szabadítottalak meg titeket,
    én jelentettem ki a múltat és jövőt.
Igen, én tettem ezt,
    nem valami idegen isten!
Ti vagytok tanúim,
    hogy
én vagyok Isten egyedül!
    — ezt mondja az Örökkévaló. —

13 Mindig is én voltam,
    ezután is én leszek Isten egyedül!
Nincs senki, aki kezemből kivehetne,
    nincs, aki megmásíthatná, amit teszek!”

14 Ezt mondja Megváltótok, az Örökkévaló, Izráel Szentje:
„Értetek küldök seregeket Babilóniába,
    megalázom a káldeusokat.
Fogságba hurcolják őket a saját hajóikon,
    amelyekre oly büszkék voltak.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+43%3A9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A feltámadt Jézus kiküldi tanítványait16 Ezután a tizenegy tanítvány Galileába ment, arra a hegyre, ahová Jézus mondta nekik. 17 Amint meglátták Jézust, leborultak előtte és imádták őt — bár néhányan kételkedtek. 18 Jézus közel lépett hozzájuk, és ezt mondta: „Mennyei Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön. 19 Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! 20 Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+28%3A16-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 33 Nekik valóban erős hitük volt! Hitük által országokat hódítottak meg, igazságosan uralkodtak, megkapták Isten ígéreteit, bezárták az oroszlánok száját, 34 eloltották a dühöngő tüzet, megmenekültek a kard általi haláltól, felerősödtek a gyengeségből, hősökké lettek a csatában és megfutamították az ellenséges seregeket.35 Asszonyok a hitük által visszakapták halottaikat, akik újra életre keltek. Másokat megkínoztak, mert visszautasították a szabadulást, hogy majd jobb feltámadásban legyen részük. 36 Egyeseket kigúnyoltak és megkorbácsoltak, másokat megbilincseltek és börtönbe zártak. 37 Voltak, akiket kövekkel dobáltak halálra, másokat kettéfűrészeltek, vagy karddal öltek meg.

Egyesek közülük csupán báránybőr, vagy kecskebőr ruhát viseltek, bujdostak, és szegénységben éltek. A többiek gonoszul bántak velük és elnyomták őket. 38 Pusztákon és a hegyek között bujdostak, barlangokban és földbe vájt odúkban rejtőztek. Rájuk nem volt méltó a világ!

39 Bár a hitük miatt mindannyian kedvesek voltak Isten számára, mindeddig még nem kapták meg, amit Isten ígért nekik. 40 Isten ugyanis valami jobbat tervezett a számunkra, ezért a hitnek ezek a hősei is csak velünk együtt fogják elérni a tökéletességet.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+11%3A33-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 

Ki tartozik Jézushoz?

32 Aki az emberek előtt vállalja, hogy hozzám tartozik, azt én is vállalom Mennyei Atyám előtt. 33 Aki azonban nem vállal engem az emberek előtt, arról én is azt fogom mondani Mennyei Atyám előtt, hogy semmi köze hozzám.”

Jézus követésének ára

34 „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a Földre! Nem azért jöttem, hogy békét, hanem hogy kardot hozzak. 35 Azért jöttem, hogy

»szembeállítsam a fiút az apjával,
    leányt az anyjával,
    menyet az anyósával.
36 Így az embernek a saját családtagjai
    lesznek az ellenségei.«[a]

37 Aki tehát jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó arra, hogy hozzám tartozzon. Aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó arra, hogy hozzám tartozzon. 38 Aki nem veszi vállára a keresztjét, és nem azzal együtt követ engem, az nem méltó rá, hogy hozzám tartozzon.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+10%3A32-38&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 27 Ekkor Péter megkérdezte: „Látod, mi mindent otthagytunk, és követtünk téged. Velünk mi lesz?”

28 Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: az újjászületéskor az Emberfia majd dicsőséges trónjára ül. Akkor majd ti is — akik követtek engem — tizenkét trónra ültök, hogy Izráel tizenkét törzse felett uralkodjatok. 29 Mindenki, aki elhagyta értem házát, testvéreit, apját, anyját, gyermekeit vagy szántóföldjeit, százszor annyit kap vissza, és örök életet kap örökségül. 30 De sokan, akik most az első helyeket foglalják el az életben, akkor majd utolsók lesznek. Ugyanakkor sokan, akik most az utolsó helyeken vannak, az első helyekre kerülnek.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+19%3A27-38&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/06/03
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

“…  9-10 Ezt mondta nekik: „Tudom, hogy az Örökkévaló nektek adta ezt a földet, ezért mindannyian félünk tőletek. Hallottuk, hogyan szárította ki az Örökkévaló előttetek a Vörös-tenger vizét, amikor Egyiptomból kijöttetek, s emiatt e föld minden lakosa retteg tőletek. Azt is hallottuk, hogy a Jordán túloldalán legyőztétek az emóriak két királyát, Szihónt és Ógot, és teljesen kipusztítottátok őket. 11 Amikor ezt megtudtuk, minden bátorságunk elszállt, és úrrá lett rajtunk a rémület, mert bizony a ti Istenetek, az Örökkévaló az Isten fenn az égben és lenn a földön!
 

Mózes 12 kémet küld Kánaánba

13 Ezt mondta az Örökkévaló Mózesnek: „Küldj ki férfiakat, hogy derítsék fel Kánaán földjét, amelyet Izráelnek adok. Minden törzsből egy-egy férfit küldj ki: olyanokat, akik vezetőnek számítanak közöttük”.

Mózes tehát Párán pusztájából felderítőket küldött ki, az Örökkévaló parancsa szerint. Mindegyikük vezetőnek számított a maga törzsében. Név szerint ezek voltak a felderítők: …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Numbers+13-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Jóga – Guru vagy Jézus Joseph Marie atya tanúságtétele

Minden nap meg kell kérdeznetek magatoktól: „Vajon Isten ma jóváhagyná cselekedeteimet?”

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, meg kell magyaráznom minden egyes embernek, aki jelenleg a Földön él, a nekik adott idő fontosságát. Én sohasem avatkoztam be az ember akaratába, mert ez az emberiségnek adott legnagyobb Ajándékok egyike, és azt sohasem lehet elvenni. A Sátán viszont beleavatkozik az ember szabad akaratába, és kezdettől fogva könyörtelenül azt kereste, hogy rabszolgává tegye az emberi elmét és hogy ellopja a lelkét.

Ezért az embernek adott szabad akarat lesz az, amelyet a gonosz szellemek fel fognak kutatni. De szintén az ember szabad akaratán múlik az is, hogy kinyithassa az ajtót Királyságomhoz. Mert hús-vér vagytok, ezért halandók vagytok, és a rendelkezésetekre álló egyedüli idő, hogy felkészüljetek az örök életre, most van. Ezt sohasem szabad elfelednetek. Nektek minden pillanatban készen kell állnotok, mert ahogyan Atyám életet adott nektek, úgy a nap bármelyik pillanatában el is veheti azt tőletek.

Ha most meghalnátok, méltók lennétek arra, hogy Elém jöjjetek? Tudjátok – e, hogy milyen hibákat és cselekedeteket követtetek el, és hogy milyen gyűlöletet mutattatok felebarátaitok iránt, amelyek fel lesznek fedve Előttem? Annak érdekében, hogy az örök életet meg lehessen adni nektek, tudnotok kell, hogy mi az, amit most tennetek kell, hogy tisztára mossátok magatokat az Én Szememben.

Azoknak, akik elnézik a bűnt és másokat bántanak, másrészt pedig imádkoznak és olyan életet élnek, amelyről azt mondják, hogy azt Nekem szentelték, a következőket mondom: képmutatásotokkal minden órában megbántotok Engem. Minden nap távolabb kerül a lelketek Tőlem. Nektek követnetek kell a Tízparancsolatot, pontosan úgy, ahogyan azt Atyámtól kaptátok, különben nem mondhatjátok, hogy az Enyéim vagytok.

Nagyon sok lélek nem jut a Mennyországba, és sokaknak el kell szenvedniük a megtisztulást, amelyre azért van szükség, hogy méltók lehessenek belépni Királyságomba. De sokkal több lélek vettetik az örök sötétségbe. Haláluk pillanatában a Földön oly kevesen ismerik fel, hogy megbántották Istent. Milyen rémültek és szomorúak ők akkor! Felismerik, hogy a bűnbánat ideje számukra lejárt, és hogy már túl késő van számukra ebben a szakaszban.

Miért nem értitek meg, hogy a halál bármelyik pillanatban bekövetkezhet?

Azt tudnotok kell, hogy amikor megbántjátok Istent, akkor nektek törekednetek kell arra, hogy megváltoztassátok viselkedési módotokat, annak érdekében, hogy békére találjatok. Amikor elkerülitek a bűnt és folyamatosan megpróbáljátok helyre hozni azt a módot, ahogyan másokkal bántok, csak akkor fogtok igazi békére találni. Amikor béke van a lelketekben – ami csak akkor valósulhat meg, ha a bűnt leküzditek és bűnbánatot mutattok gonosz tetteitek miatt -, akkor közelebb kerültök Istenhez.

Minden nap meg kell kérdeznetek magatoktól: Vajon Isten ma jóváhagyná cselekedeteimet? A szívetekben tudni fogjátok a választ.

Jézusotok”

——
 
 
—–
Római katolikus:
2018-04-27húsvét 4. hét péntek

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten a választott népnek tett ígéretét akkor teljesítette, amikor feltámasztotta Jézust.
A pizídiai Antióchiában Pál apostol ezeket mondotta: „Férfiak, testvéreim! Ábrahám nemzetségének fiai és a köztetek levő istenfélők! Az üdvösség híre nekünk szól. Jeruzsálem lakói és vezetői azonban nem ismerték el Jézust. Azáltal pedig, hogy elítélték, beteljesítették a próféták szavát, amelyet minden szombaton olvasnak. Bár semmi halálbüntetésre méltót nem találtak benne, Pilátustól mégis kivégzését követelték. Miután minden beteljesedett, amit róla írtak, levették a keresztfáról, és sírba fektették. Isten azonban feltámasztotta Jézust a halálból, és ő több napon át megjelent azoknak, akik vele együtt jöttek föl Galileából Jeruzsálembe. Ezek most is tanúságot tesznek róla a nép előtt.
Mi is ezt az örömhírt hirdetjük nektek: Isten, atyáinknak tett ígéretét nekünk, az ő utódaiknak azáltal teljesítette, hogy feltámasztotta Jézust, amint a második zsoltárban is meg van írva: Fiam vagy nékem, ma adtam neked életet.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 13,26-33

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Fiam vagy nékem, * ma adtam neked életet. Vö. 7. vers.
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: „Királyommá őt én magam tettem, * szent hegyemen, Sion hegyén.”
Az Úr szólt hozzám: † „Fiam vagy nékem, * ma adtam neked életet.”
Hívek: Fiam vagy nékem, * ma adtam neked életet.
Vagy: Alleluja.
E: „Kérd tőlem, és örökségül adom neked a népeket, * az egész földkerekség lesz a birtokod.
Vasvesszővel kormányzod őket, * és mint cserépedényt törheted össze őket.”
H: Fiam vagy nékem, * ma adtam neked életet.
Vagy: Alleluja.
E: Királyok, tehát bölcsek legyetek, * föld bírái, értsétek intésemet.
Szolgáljatok az Úrnak félelemmel, * hódoljatok előtte rettegéssel!
H: Fiam vagy nékem, * ma adtam neked életet.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 2,6-7.8-9.10-11

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az út, az igazság és az élet. * Senki sem jut Atyámhoz, csak általam.” Jn 14,6 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus az út, az igazság és az élet.
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: »Elmegyek, és helyet készítek nektek?« Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová én megyek!
Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?”
Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 14,1-6″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-27


——
Görög katolikus:

Saul találkozik Jézussal

Saul[a] ezalatt folytatta az Úr tanítványainak üldözését Jeruzsálemben. Fenyegette őket, és gyűlöletet szított ellenük. Elment a főpaphoz, és kérte, hogy írjon leveleket a Damaszkusz városában lévő zsinagógákhoz. Az volt a szándéka, hogy Damaszkuszban is felkutatja a Jézusban hívő[b] zsidó férfiakat és nőket, majd letartóztatja, és Jeruzsálembe hurcolja őket.

El is indult Jeruzsálemből, és amikor már közel járt Damaszkuszhoz, hirtelen mennyei fény ragyogta körül, ő pedig a földre esett. Azután egy hangot hallott: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”

Saul megkérdezte: „Ki vagy te, Uram?”

Ő így válaszolt: „Én vagyok Jézus, akit üldözöl. De most kelj fel, menj be a városba. Ott majd megmondják neked, mit kell tenned.”

Saul útitársai úgy meglepődtek, hogy egy szót sem tudtak szólni. Csak álltak, mert a hangot ugyan hallották, de nem láttak senkit. Saul felállt a földről, de amikor a szemét kinyitotta, semmit sem látott. Ekkor kézen fogták, és úgy vezették Damaszkuszba. Ezután még három napig nem látott, és nem evett, nem ivott semmit. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+9%3A1-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

48 Én vagyok az élet kenyere, aki életet ad! 49 Őseitek a mannát ették a pusztában, és meghaltak. 50 De most itt van az a kenyér, amely a Mennyből szállt le! Aki ebből eszik, soha nem hal meg. 51 Én magam vagyok ez az életadó kenyér, aki a Mennyből jöttem le. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él! Ez a kenyér a testem, amelyet majd áldozatul adok a világ életéért.” …”https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+6%3A48-54&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/04/27
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

A Földről való átmenetetek Új Királyságomba fájdalommentes lesz, azonnali és olyan hirtelen fog bekövetkezni, hogy alig lesztek képesek lélegzetet venni

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, jöjjetek mindnyájan és örvendjetek Velem együtt, emlékezvén arra a napra, amikor a Megváltás Ajándéka adatott nektek.A Nagypéntekre úgy kell emlékezni, mint arra a napra, amikor végre megnyíltak a Paradicsom Kapui, hogy köszöntsék Isten gyermekeit a Tőle való száműzetésből. Az Én Halálom olyan jövőt biztosított számotokra, melyben sohasem részesülhetnétek, ha Atyám, mint Messiást el nem küldött volna Engem.

Testemet keresztre feszítették, de Halálom életet hozott nektek. Ebben az időben, az Én Második Eljövetelem idejében Testem ugyanazt a Keresztrefeszítést szenvedi el – csakhogy ez alkalommal Egyházam, az Én Misztikus Testem lesz az, amely szenvedni fog. Tudnotok kell, hogy Én sohasem engedném meg Egyházam Keresztre feszítését, hogy tönkretegye Isten gyermekeinek hitét. Így tehát most hívok minden embert, minden felekezetet, minden bőrszínű és minden fajhoz tartozót, hogy hallgassanak meg Engem.

Ti hamarosan minden olyan jelet meg fogtok tapasztalni a földön, amelyek bizonyítani fogják nektek, hogy ti Isten teremtményei vagytok. Hamarosan tudni fogjátok, hogy sohasem fogtok meghalni, ha Isten Irgalmáért kiáltotok. Fényes jövő vár mindnyájatokra, ha elfogadjátok, hogy Isten gyöngéden szeretett gyermekei vagytok. Meghívlak benneteket, családjaitokat és barátaitokat, hogy egyesüljetek Királyságomban, és hogy egyetek Asztalomról.

A Földről való átmenetetek Új Királyságomba fájdalommentes lesz, azonnali és olyan hirtelen fog bekövetkezni, hogy alig lesztek képesek lélegzetet venni, mielőtt annak szépsége feltárul előttetek. Kérlek benneteket, ne féljetek Második Eljövetelemtől, ha szeretitek Istent. Isten szeret benneteket. Én szeretlek benneteket. A Szentháromság át fogja ölelni a Földet és mindazokat, akik elfogadják Irgalmasságom Kezét, és akik megbánást mutatnak bűnös életük miatt, biztonságban lesznek.

Azok közületek, akiknek erős a hitük, gyorsan el fognak ragadtatni. Azoknak viszont, akik a hit hiánya miatt lemaradtak, vagy akik lehetetlennek találják, hogy elérjenek Engemhosszabb időre lesz szükségük.

Nektek, hűséges Követőim, a gyengéket kell segítenetek, és azokat, akik el vannak veszve. Olyan nagy az Én Irgalmam, hogy Én mindezen lelkeknek megadom a számukra szükséges időt, hogy a mindenkinek megígért majdani örök életbe vigyem őket. Sohase érezzétek lehangoltnak magatokat, amikor minden reménytelennek látszik, mivel a bűn továbbra is falni fogja a gyengék lelkét. Nekünk egységben kell dolgoznunk, hogy megmentsük azokat, akik nagyon távol vannak Tőlem, akik számára alig van valami, ami a Karjaimba csábítsa őket. Az egymás iránti szeretetetek kapcsán történő csodák segíteni fognak abban, hogy ezek az elveszett lelkek megtérjenek. Ez az Én Ígéretem számotokra. Az ima, méghozzá sok ima, az Irántam való kötelességetek egy része lesz, hogy megmentsék ezeket a lelkeket attól a szörnyű végzettől, amelyet a Sátán tervezett Isten gyermekei ellen, akiket gyűlöl. Nem szabad neki adni ezeket a lelkeket.

Hívásom mindenkinek szól. Ezek az Üzenetek egyetlen vallást sem zárnak ki. Ehelyett nagy Szeretettel adatnak Isten minden gyermeke számára, mivel ti egyenlők vagytok a Szemében.

Legyetek békével, és bízzatok Isten Szeretetében

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-foldrol-valo-atmenetetek-uj-kiralysagomba-fajdalommentes-lesz-azonnali-es-olyan-hirtelen-fog-bekovetkezni-hogy-alig-lesztek-kepesek-lelegzetet-venni/

—–
Római katolikus:

” Nagykedd

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az eljövendő Megváltó a nemzetek világossága és az egész világ ékessége lesz. 
Prófétája által Megváltónk nevében így szól az Úr:
„Halljátok, szigetek, és figyeljetek, távoli népek! Az Úr hívott meg, mielőtt még születtem; anyám méhétől fogva a nevemen szólított. Számat éles kardhoz tette hasonlóvá, s kezének árnyékával oltalmazott engem. Mint a hegyes nyíl, olyanná tett, és a tegzébe rejtett. S így szólt hozzám: »A szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni!« De én azt mondtam: »Hiába fáradtam, haszontalanul tékozoltam erőmet.« Ám igaz ügyem az Úr előtt van, és jutalmam Istenemnél. És most ezt mondja az Úr, aki már anyám méhétől fogva szolgájává tett, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izraelt köréje gyűjtsem, Így dicsővé lettem az Úr szemében, és Istenem lett az erőm.
És mondotta az Úr:
»Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. A nemzetek világosságává teszlek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.«
Ez az Isten igéje.
Iz 49,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ajkam hirdeti, * igazságodat, Uram. (Vö. 15ab. vers.)
Előénekes: Te vagy, Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem.
Igazságodban ments meg, † szabadíts meg engem, * fordítsd felém füled, és siess segítségemre.
Hívek: Ajkam hirdeti, * igazságodat, Uram.
E: Légy megmentő sziklám és erős váram, * ahol oltalmat nyerjek.
Mert te vagy, Istenem, erősségem és menedékem, * ragadj ki a bűnösök kezéből.
H: Ajkam hirdeti, * igazságodat, Uram.
E: Te vagy reménységem, Istenem, * ifjúkorom óta, Uram, benned bízom.
Anyám méhétől te vagy támaszom, * anyám ölétől fogva védelmezőm.
H: Ajkam hirdeti, * igazságodat, Uram.
E: Igazságodat hirdeti ajkam, * és szabadító tetteidet egész nap.
Ifjúságom óta oktatsz engem, Istenem, * csodáidat mindmáig hirdetem.
H: Ajkam hirdeti, * igazságodat, Uram.
Zsolt 70,1-2.3-4a.5-6ab.15ab és 17

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Üdvöz légy, Királyunk! Engedelmes voltál Atyádnak: * megfeszíteni vittek, mint leölésre a szelíd bárányt. – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus megjövendöli tanítványai hűtlenségét: az egyik elárulja, a másik megtagadja. 
Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette:
„Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták kiről mondta ezt.
A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél?” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belé szállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!”
Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja öt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.”
Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted,” Jézus ezt felelte neki: „Életedet adod értem? Bizony bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 13,21-33.36-38″

——
Görög katolikus: 

“6

Ezt mondja az Örökkévaló: „Szolgám vagy te,
    hogy Jákób törzseit helyreállítsd,
    és visszahozd Izráel maradékát.
De mindez nem elég:
    a nemzeteknek is világosságul adlak,
hogy szabadításom eljusson
    a föld minden népéhez általad.”

Ezt mondja az Örökkévaló,
    Izráel Szentje és Megváltója
az uralkodók szolgájának,
    akit az emberek lenéznek, elutasítanak,
    és a nemzetek megutálnak:
„Királyok állnak fel trónjukról előtted,
    fejedelmek borulnak le lábadnál,
az Örökkévaló kedvéért, aki hűséges,
    Izráel Szentje miatt, aki téged választott.”

Ezt mondja az Örökkévaló:
„Jókedvem idején teljesítem kérésedet,
    az üdvösség napján megsegítelek,
    megőrizlek és megvédelek.
Szövetségül adlak a nemzeteknek,
    hogy állítsd helyre a földet,
    és helyezd vissza népemet elpusztult örökségébe.
9-10 A megkötözött foglyokat bocsásd szabadon,
    a sötétben ülő rabokat hozd ki a fényre!
Bizony, kijönnek,
    és semmiben nem szenvednek hiányt,
    mint a juhnyáj.
Útközben is legelnek,
    a dombokon és hegyeken bőséges legelőt találnak.
Nem bántja őket éhség, vagy szomjúság,
    nem égeti nap heve, sem forró szél,
    mert az vezeti őket, aki könyörült rajtuk.
Bizony, friss vízforráshoz vezeti őket!”

” Az Örökkévaló megszólította Jákóbot: „Térj vissza szülőföldedre és rokonaidhoz, én pedig veled leszek!”
….
Most hát kelj föl, indulj útnak, hagyd itt ezt a földet, és térj vissza szülőföldedre!«” “
—–
—–