Címke: anikrisztus

A közöttük lévő árulók mindenféle olyan dolgot fognak nekik bemutatni, ami nem Tőlem van.

Igazság Könyve:
“A klérus hitét az Isten legnagyobb ellensége fogja eltaposni, aki valaha is járt a Földön: az Antikrisztus
2014. június 7. szombat, 20:00

Drága, szeretett leányom, az Igazság Lelkét, Aki Egyházam által uralkodik a Földön, szent szolgáimnak
kell életben tartaniuk, táplálniuk és támogatniuk, akikre Isten minden gyermekének gondját bíztam.

Egyházam papjainak hamarosan kihívásokkal kell szembenézniük, ami azt jelenti, hogy sokan nagyon nehéznek fogják találni, hogy megtartsák Szavamat. A közöttük lévő
árulók mindenféle olyan dolgot fognak nekik bemutatni, ami nem Tőlem van.
Mennyire vágyom arra, hogy megvigasztaljam őket, és mennyi mindent meg fogok tenni Hatalmam által, hogy eltöltsem lelküket a Szentlélek Tűzével. Én ezt meg fogom tenni, hogy ők így
éberek legyenek és nyugodtak maradhassanak, és ne legyen kétség bennük, amikor majd arra kérik őket, hogy egy olyan tanban vegyenek részt, mely nem Tőlem való. Nekik, mint Igém őreinek, fel kell készülniük, hogy továbbra is hűségesek maradjanak Hozzám. De őket arról fogják meggyőzni, hogy törekedjenek arra, hogy Igém egy új értelmezését kövessék, és ez súlyos tévedéshez fog vezetni. Ha ők az ártatlan lelkeket és azokat, akik Nekem szentelték magukat tévedésbe és az istenkáromlás bűnének elkövetésébe vezetik, akkor ők a Pokol tanának felkarolásáért lesznek vétkesek. Ami azt illeti, ők tudni fogják, hogy milyen megtapasztalni Atyám Haragját.

Papjaimnak, akik Hozzám tartoznak, szükségük lesz arra, hogy megújítsák a szeretetre, az irgalmas cselekedetre és a cölibátusra tett fogadalmukat, ha a kegyelem állapotában akarnak maradni, annak érdekében, hogy úgy szolgálhassanak Engem, ahogyan arra az Én Nevemben elkötelezték magukat. Sajnos, a gonosz hatalma, ami érvényesülni fog velük szemben, oly nagy lesz, hogy sokan túl nehéznek fogják találni a rájuk nehezedett nyomást ahhoz, hogy
ellenálljanak neki. Mások meg fogják ölelni az új tant és az egy-világpapságnak a részévé válnak, mely hamarosan bejelentésre kerül, ahol többé már nem a Szentháromságos Egy Istent fogják szolgálni. Ezt követően ők nagyon sok lelket fognak a hitehagyásba vezetni. Csak kevesen fognak hűségesek maradni Hozzám, és ők azokat a keresztényeket fogják vigasztalni, akik soha nem tértek el az Igazságtól. Akik elárulnak Engem, önmaguktól válnak az antikrisztus és hadseregének áldozatává, aki a következőképpen fogja őket üldözni: ha nem kötnek egyezséget a fenevaddal, akkor a bűnözőkhöz hasonlóan ki fogják őket dobni, és árulással fogják őket vádolni.

Az igazhitűek egymást fogják vigasztalni, és Irgalmam által Istentől meg fogják kapni azokat az Ajándékokat, amelyekre szükség lesz, hogy megvédjék magukat az
üldöztetéstől, beleértve az Élő Isten Pecsétjét is, mely lehetővé teszi számukra, hogy legyőzzék az ellenzéket, amellyel akkor kell majd szembenézniük, amikor a Keresztényekkel kegyetlenül fognak bánni. Azok, akik Értem és Bennem vannak, a szívükben nagy bátorságot fognak érezni, mivel ők képesek lesznek megkülönböztetni az Igazság Lelkét a gonoszság lelkétől. És mindezen idő alatt a klérus hitét az Isten legnagyobb ellensége fogja eltaposni, aki valaha is járt a Földön: az Antikrisztus. El fogja őket csábítani, és a csalás és kétségbeesés nagy hálójába fogja őket vonzani. A rájuk gyakorolt hatása egy nagy sötétséghez lesz hasonló, mely rájuk fog ereszkedni, és ki fogja oltani a lelkük Fényét, és ezután sokan el fogják adni lelküket a Sátánnak.
Lehet, hogy azt gondoljátok: ezek az események úgy fognak hangzani, mint egy nagy lárma, hasonló a mennydörgés csattanásához, de nem, az, ahogyan a fenevad működni fog, nem ilyen lesz. Nem, az ő küldetése a világ nagy evangelizációjának fog tűnni, ami különböző módon fog megnyilvánulni. Ez nagyon vonzónak fog tűnni, mert nemcsak a felszentelt szolgák, az Isten lámpásai lesznek azok, akik a csalás áldozataivá fognak válni, akik arra vannak kiválasztva, hogy Isten népét szentségre vezessék a Földön.  
Isten ellenségei is fel fogják karolni az új evangéliumi mozgalmat, amelyet fokozatosan és nem nagy harsonaszóval fognak kihirdetni, mert különben túl sok kérdést vetne fel.

Új jogszabályokat fognak bevezetni, amelyek úgy fognak tűnni, mintha jobbá tennék a világ szegényeinek az
életét. Aztán létre fogják hozni az országok egyesítését a bankok, a vállalkozások, a katonai szövetségek, a politika és végül a vallások által, mint bajtársak egy jövőbeli háború eseményének az esetére. A lépések már megkezdődtek, és a terv már több mint hét éve, hogy ki lett dolgozva, alapos részletességgel.

Minden, amit kérek tőletek, hogy maradjatok éberek, és imádkozzatok a papjaimért, hogy megőrizzék a Kegyelmeket, amelyeket azért hagyok rájuk, hogy Engem szolgáljanak, és ezáltal Igaz Hitüket is megőrizzék.
Egyedül csak az Igazság
örök.

Egyedül Szavam Igazsága
fogja fenntartani az életet: a lelkek életét, valamint az életet ezen a Földön.
Az Igazságként bemutatott hazugságok a Sátántól származnak, aki örök kárhozatra ítéltetett. Azok, akik őt követik, alkalmazkodván útjaihoz, a szolgáivá fognak válni és a sötétségbe merűlnek, és nagy veszélynek teszik ki magukat.
Csak egyedül az Igazság fog megmenteni benneteket. Én vagyok az Igazság. Egyedül csak Engem kövessetek, mert semmi más nem hozhat szeretetet, békét, örökké tartó örömet vagy boldogságot a számotokra. Csak ha Engem és Szent Szavamat követitek – ahogyan azt a világnak adtam, még mielőtt megváltoztatták volna -, fogtok tudni megmenekülni.

 

 
 
Vassulám, ne engedd, hogy bármi is közénk álljon! Ahogy a Hold és a Nap rendíthetetlenül és hűségesen követi a természet rendjét, és nem tűnik el csak úgy, egyszerűen az égboltról, én is állhatatosan melletted vagyok. De még ha ezek meg is rendülnének, én nem rendülök meg soha. Melletted vagyok, melletted voltam, és mindig is állhatatosan melletted leszek. Amikor felfedem magamat, amikor teljes önmagamat felfedem előtted, és azt mondom neked, hogy sohasem foglak elhagyni, és nem veszem vissza tőled adományaimat, nem fosztalak meg ékszereimtől, higgy nekem, a kétségnek legkisebb árnya se legyen benned!   Életre keltettelek, hogy légy velem, és kövess engem. Ezért, tanítványom, kövesd Mesteredet, fordítsd felém gondolataidat! Halott voltál, mert nem ismertél, de az Ige megszólított, áldásával felkeltett, Szentlelke leheletével újból életre keltett, felnyitotta szemedet, majd ajka csókjával menyasszonyává tett. …”
 

—–
Római katolikus:

2019-06-05

húsvét 7. hét szerda

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál apostol efezusi híveit Istennek ajánlja, és elbúcsúzik tőlük.
Pál apostol így folytatta beszédét az efezusi egyház presbiterei előtt:
„Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra! A Szentlélek azért tett titeket elöljáróvá, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet (Jézus az ő) tulajdon vére árán szerzett meg magának. Tudom, hogyha eltávozom, ragadozó farkasok törnek rátok, és nem kímélik a nyájat. Sőt még köztetek is akadnak olyanok, akik álnok szóval magukhoz akarják csábítani a tanítványokat. Legyetek tehát éberek, és véssétek jól emlékezetetekbe, hogy három éven át éjjel-nappal szünet nélkül könnyek között figyelmeztettelek mindnyájatokat!
Most pedig Istennek és az ő kegyelme igéjének ajánllak titeket. Neki ugyanis hatalma van arra, hogy fölépítse művét, és megadja nektek az összes szentekkel közös örökséget. Nem kívántam senki ezüstjét, aranyát vagy ruháját. Jól tudjátok, hogy amire magamnak vagy társaimnak szüksége volt, azt a kezem munkájával szereztem meg. Minden tekintetben példát adtam nektek, hogyan kell dolgozni, és ezzel a gyengéket segíteni. Így emlékezünk Urunk Jézus Krisztus szavaira: »Nagyobb boldogság adni, mint kapni.«”
Szavait befejezvén, Pál apostol letérdelt, és mindnyájukkal közösen imádkozott. Valamennyien hangos sírásra fakadtak, és nyakába borulva csókolgatták. Leginkább az a mondása fájt nekik, hogy többé nem fogják viszontlátni.
Aztán kikísérték a hajóhoz.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 20,28-38

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent. (33a. vers. – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Hatalmadat, Isten, mutasd meg, * erősítsd meg, amit bennünk műveltél.
Királyok hozzák ajándékukat néked * jeruzsálemi templomodból.
Hívek. A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Föld népei, énekeljetek az Istennek, * zengjetek zsoltárt az Úrnak, Istenünknek.
Aki áthalad az egek egein, † íme hallatja szavát, hatalmas szózatát: * „Ismerjétek el Isten hatalmát!”
H: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Izrael fölött tündököl fölsége, † hatalma felragyog a felhőkben. * Áldott a mi Istenünk!
H: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 67,29-30.33~35a.35b-36c

ALLELUJA
Uram, a te szavad igazság. * Tégy szentté minket igazságod által! Jn 17,17b és a – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus tanítványai legyenek egy, miként ő is egy az Atyával!
Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott:
Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket nekem adtál. Megtartottam őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az írás.
Most tehozzád megyek, ezeket pedig elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból.
Szenteld meg őket az igazságban, mert a te tanításod igazság. Amint te elküldtél engem a világba, úgy küldöm én is őket a világba. És értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 17,11b-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-06-05

 
 
——
Görög keleti: 

22 Cézáreában szállt partra, majd innen felment Jeruzsálembe. Köszöntötte a helyi gyülekezetet, azután a szíriai Antiókhiába ment. 23 Egy ideig ott maradt, azután innen is továbbutazott, s bejárta Galácia és Frígia vidékét. Minden városban biztatta és erősítette Jézus tanítványait.

Apollós Efezusban és Korinthusban

24 Közben egy Apollós nevű művelt zsidó férfi érkezett Efezusba. Alexandria városából származott, kitűnő szónok volt, és nagyon jól ismerte az Írásokat. 25 Apollós már korábban kapott valamilyen tanítást az Úr Útjáról, de csak azt a bemerítést ismerte, amelyet Bemerítő János hirdetett. Ennek ellenére nagy buzgalommal hirdette, és tanította a Jézussal kapcsolatos dolgokat. 26 Apollós kezdett az efezusi zsinagógába járni, és ott nagyon bátran beszélt. Amikor Priszcilla és Akvila hallották Apollóst, meghívták magukhoz. Beszélgettek vele, és részletesebben elmagyarázták neki Isten Útját.

27 Ezután Apollós el akart menni Akhájába. Az efezusi testvérek biztatták, és levelet írtak az Akhájában lakó tanítványoknak, hogy fogadják őt szívesen. Amikor azután Apollós odaérkezett, nagy segítséget jelentett azoknak, akik Isten kegyelme által hívőkké lettek. 28 Apollós ugyanis a nyilvánosság előtt tartott viták során meggyőző erővel cáfolta a zsidók érvelését, és az Írások alapján bebizonyította, hogy Jézus a Messiás.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+18:22-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 36 Ameddig veletek van a világosság, higgyetek benne, hogy a világossághoz tartozhassatok!” Ezt mondta Jézus, majd elment onnan, és elrejtőzött előlük.

Uram, ki hitt a szavunknak?

37 Bár Jézus sok csodát tett az emberek szeme láttára, azok mégsem hittek benne. 38 Így teljesedett be, amit Ézsaiás próféta mondott:

„Uram, ki hitt a szavunknak,
    és ki látta meg az Örökkévaló hatalmát?”[a]

39 Ézsaiás próféta azt is megmondta, miért nem tudtak hinni:

40 „Az Örökkévaló vakította meg a szemüket,
    keményítette meg a szívüket,
hogy szemükkel ne lássanak,
    hogy szívükkel ne értsenek,
és ne forduljanak hozzá,
    hogy meggyógyítsa őket.”[b]

41 Ézsaiás azért mondta ezt, mert látta Jézus dicsőségét, és őróla szólt.

42 Ennek ellenére, sokan hittek Jézusban még a vezetők közül is, de a farizeusok miatt ezt nem vallották meg nyiltan, nehogy kizárják őket a zsinagógai közösségből. 43 Ugyanis fontosabb volt a számukra az emberek elismerése, mint Istené.

Jézus szavai fogják az embereket megítélni

44 Jézus hangosan kiáltva hirdette: „Aki bennem hisz, abban hisz, aki elküldött engem. 45 Aki meglátja, hogy ki vagyok, azt látja, aki elküldött engem. 46 Én vagyok a világosság, és azért jöttem erre a világra, hogy aki hisz bennem, ne maradjon a sötétségben.

47 Azért jöttem, hogy üdvösséget hozzak az embereknek, nem azért, hogy elítéljem őket. Ezért nem én ítélem el azokat, akik hallgatják a szavaimat, de nem engedelmeskednek nekem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+12%3A36-47&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2019/06/05
—–