2014. június 8. vasárnap, 14:45
Gyermekem, meg szeretném kérni azokat, akik követik ezeket az Üzeneteket, hogy imádkozzanak ezért a Küldetésért. Szükség van Imáitokra, hogy ez a Munka védve legyen a gonosz minden álnok csapdájától és cselekedetétől, mely azok részéről érkezik, akik őt szolgálják és tisztelik. Még soha nem volt ennyire szükség Imáitokra, mint ebben az időben. A gonosz munkálkodása e Küldetés ellen nagyon erős, gyűlölete pedig egyre csak növekszik. Ha nem kéritek Istent, hogy oszlassa szét a gonosz gyűlöletét és az emberiségre gyakorolt hatását, akkor munkálkodásai sikerrel fognak járni, és elpusztítják azokat a lelkeket, akiknek egyetlen reményük az üdvösségre azok az Ajándékok lesznek, melyeket Isten ad gyermekeinek.
Arra kérlek benneteket, drága gyermekek, hogy imádkozzatok mindazokért, akik életüket Isten Hívásának és ennek a Küldetésnek szentelik. Ezt az imát Isten minden prófétájáért, látnokáért és szent szolgájáért kell imádkoznotok, hogy továbbra is szolgálják Őt, miközben Végső Szövetségét beteljesíti.
A Keresztes Imahadjárat 155. Imája: Az Üdvösség Küldetésének a VédelméértÓ, Üdvösségnek drága Anyja, hallgasd meg kiáltásunkat, amelyet az Üdvösség Küldetésének és Isten gyermekeinek a Védelméért intézünk Hozzád. Azokért imádkozzunk, akik a történelem eme nagy pillanatában dacolnak Isten Akaratával. Arra kérünk, hogy védd meg azokat, akik válaszolnak hívásodra és Isten Szavára, hogy mindenki megmeneküljön Isten ellenségeitől. Kérlek, szabadítsd meg azokat a lelkeket, akik áldozatul esnek az ördög megtévesztésének, és nyisd meg szemeiket az Igazságra.
Ó, Üdvösség Anyja, segíts nekünk, szegény bűnösöknek, hogy szenvedésünk idején méltók legyünk elnyerni az állhatatosság Kegyelmét, amelyet szeretett Fiad, Jézus Krisztus Nevében vállalunk. Védd meg ezt a Küldetést minden bajtól. Védd meg gyermekeidet az üldöztetéstől. Boríts be mindnyájunkat Szent Palástoddal, és részesíts minket hitünk megőrzésének Ajándékában mindannyiszor, amikor azért támadnak minket, mert az Igazságot mondjuk, mert Isten Szent Szavát közvetítjük életünk hátralévő napjaiban, most és mindörökké. Ámen.Szeretett gyermekeim, nektek minden nap be kell mutatnotok Imáitokat Fiamnak e Küldetés védelméért, a Sátán gyűlölete ellen. Ha ezt megteszitek, minden Áldást meg fogtok kapni. Azoknak mondom, akik megtehetik: kérlek benneteket, amilyen gyakran csak tehetitek, ajánljatok fel Szentmiséket Isten prófétájáért, az Isteni Irgalmasságról nevezett Máriáért, és Isten minden szolgájáért, hogy Isten Irgalmából minden lélek örökre egyesüljön Istennel az Ő Királyságában. Ámen.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja ”
https://remnant-army.org/wordpress/hu/igazsag-konyve/
Római katolikus:
“ 2019-06-08
húsvét 7. hét szombat
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál apostol Rómában, fogolyként is hirdeti az Isten országát.
Rómába érkezésünk után Pál engedélyt kapott, hogy saját szállásán maradhasson egy katona őrizete alatt.
Harmadnapra magához kérette a legtekintélyesebb zsidókat. Amikor összejöttek, így szólt hozzájuk:
„Férfiak, testvérek! Én semmit sem vétettem a nép vagy atyáink szokásai ellen, mégis bilincsbe verve adtak át Jeruzsálemben a rómaiak kezére. Ők kivizsgálták ügyemet, és szabadon akartak bocsátani, mert semmi okot sem találtak, amiért halálra ítéljenek. A zsidók tiltakozása miatt azonban kénytelen voltam a császárhoz föllebbezni, de nem azért, mintha népemet vádolni akarnám.
Ez az oka annak, hogy látni kívántalak titeket, és néhány szót akartam szólni hozzátok. Ezt a bilincset ugyanis a választott nép reménysége miatt rakták rám.”
Két álló esztendeig maradt Pál apostol a bérelt szállásán. Mindenkit fogadott, aki csak fölkereste. Hirdette nekik az Isten országát, és bátran, akadálytalanul tanított Urunkról, Jézus Krisztusról.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 28,16-20.30-31
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden igaz lelkű ember * látni fogja arcodat, Uram. (Vö. 7b. vers. – 7. b tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Szent templomában van az Isten, * az Úr trónja a mennyben áll.
Rátekint szeme a szegényre, * pillantása az emberek fiait vizsgálja.
Hívek: Minden igaz lelkű ember * látni fogja arcodat, Uram.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megvizsgálja az igazat és a bűnöst, * utálja azt, aki az erőszakot kedveli.
Az Úr igaz: az igazságot kedveli, * az igazak meglátják az ő arcát.
H: Minden igaz lelkű ember * látni fogja arcodat, Uram.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 10,4.5 és 7
ALLELUJA
Jézus mondja: † „Az Igazság Lelkét küldöm nektek. * Ő minden igazságra megtanít titeket.” Jn 16,7.13 – 5. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
János apostol vallja, hogy igaz az ő tanúsága Jézusról.
Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?”
Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?” Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!”
Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?”
Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága.
Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 21,20-25″
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-06-08
Görög keleti:
“
Pál Tróászban
7 Amikor a hét első napján[a] összejöttünk, hogy megtörjük a kenyeret,[b] Pál egészen éjfélig beszélt, mert másnap tovább akart utazni. 8 Az emeleti szobában, ahol összegyűltünk, elég sok világítóeszköz volt. 9 Egy Eutikhosz nevű fiatalember az ablakban ült, és nagyon elálmosodott, mivel Pál kissé hosszúra nyújtotta a beszédét. A fiatalember olyan mélyen elaludt, hogy kiesett az ablakból. Három emelet magasról esett le, és amikor felemelték a földről, már halott volt. 10 Akkor Pál lement hozzá, ráborult a fiú testére, átölelte, és azt mondta: „Ne aggódjatok, mert él!” 11 Ezután Pál újra felment az emeleti szobába, megtörte a kenyeret, és evett. Még sokáig, egészen hajnalig beszélgetett a tanítványokkal, majd elment. 12 Eutikhoszt pedig — mindenki nagy örömére — épségben hazavitték.”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+20%3A7-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
“10 Talán nem hiszed, hogy én az Atyában élek, az Atya pedig bennem él? Amit mondok nektek, nem magamtól mondom: az Atya, aki bennem él, ő végzi a maga munkáját rajtam keresztül. 11 Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya bennem van! Ha másért nem, higgyetek azoknak a tetteknek, amelyeket Atyám nevében vittem véghez! 12 Igazán mondom nektek: aki hisz bennem, az is megteszi majd mindazt, amit én tettem. Sőt, még nagyobb dolgokat fog véghezvinni! Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy én majd az Atyához megyek, 13 és megteszem, amit a nevemben kértek, hogy az Atya dicsőséget kapjon a Fiú által. 14 Igen, bármit kértek majd az én nevemben, meg fogom tenni.”
A Szent Szellem eljövetelének ígérete
15 „Ha szerettek engem, engedelmeskedni fogtok a parancsaimnak. 16 Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő egy másik Segítőt[a] küld nektek, aki örökre veletek marad. 17 Ő az Igazság Szelleme,[b] akit a hitetlenek világa nem tud befogadni, mert ők nem látják, és nem ismerik fel. Ti azonban megismeritek és felismeritek őt, mert veletek együtt fog lakni, sőt bennetek él majd.
18 Nem hagylak titeket árván, hanem visszajövök hozzátok. 19 Kis idő múlva a hitetlenek már nem látnak többé engem, de ti láttok. Mivel én élek, ti is élni fogtok. 20 Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyában élek, ti bennem éltek, én pedig bennetek. 21 Aki ismeri parancsaimat és engedelmeskedik nekem, az szeret engem igazán! Aki pedig engem szeret, azt Atyám is szereti, és én is szeretem — ezért megmutatom és kijelentem neki magamat, hogy igazán megismerjen engem.””
https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+14:10-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
2014. június 7. szombat, 20:00
Drága, szeretett leányom, az Igazság Lelkét, Aki Egyházam által uralkodik a Földön, szent szolgáimnak kell életben tartaniuk, táplálniuk és támogatniuk, akikre Isten minden gyermekének gondját bíztam.
…
Papjaimnak, akik Hozzám tartoznak, szükségük lesz arra, hogy megújítsák a szeretetre, az irgalmas cselekedetre és a cölibátusra tett fogadalmukat, ha a kegyelem állapotában akarnak maradni, annak érdekében, hogy úgy szolgálhassanak Engem, ahogyan arra az Én Nevemben elkötelezték magukat. Sajnos, a gonosz hatalma, ami érvényesülni fog velük szemben, oly nagy lesz, hogy sokan túl nehéznek fogják találni a rájuk nehezedett nyomást ahhoz, hogy ellenálljanak neki. Mások meg fogják ölelni az új tant és az egy-világpapságnak a részévé válnak, mely hamarosan bejelentésre kerül, ahol többé már nem a Szentháromságos Egy Istent fogják szolgálni. Ezt követően ők nagyon sok lelket fognak a hitehagyásba vezetni. Csak kevesen fognak hűségesek maradni Hozzám, és ők azokat a keresztényeket fogják vigasztalni, akik soha nem tértek el az Igazságtól. Akik elárulnak Engem, önmaguktól válnak az antikrisztus és hadseregének áldozatává, aki a következőképpen fogja őket üldözni: ha nem kötnek egyezséget a fenevaddal, akkor a bűnözőkhöz hasonlóan ki fogják őket dobni, és árulással fogják őket vádolni.
Lehet, hogy azt gondoljátok: ezek az események úgy fognak hangzani, mint egy nagy lárma, hasonló a mennydörgés csattanásához, de nem, az, ahogyan a fenevad működni fog, nem ilyen lesz. Nem, az ő küldetése a világ nagy evangelizációjának fog tűnni, ami különböző módon fog megnyilvánulni. Ez nagyon vonzónak fog tűnni, mert nemcsak a felszentelt szolgák, az Isten lámpásai lesznek azok, akik a csalás áldozataivá fognak válni, akik arra vannak kiválasztva, hogy Isten népét szentségre vezessék a Földön. Isten ellenségei is fel fogják karolni az új evangéliumi mozgalmat, amelyet fokozatosan és nem nagy harsonaszóval fognak kihirdetni, mert különben túl sok kérdést vetne fel.
Új jogszabályokat fognak bevezetni, amelyek úgy fognak tűnni, mintha jobbá tennék a világ szegényeinek az életét. Aztán létre fogják hozni az országok egyesítését a bankok, a vállalkozások, a katonai szövetségek, a politika és végül a vallások által, mint bajtársak egy jövőbeli háború eseményének az esetére. A lépések már megkezdődtek, és a terv már több mint hét éve, hogy ki lett dolgozva, alapos részletességgel. …”
Tóra:
“
A Gerson-nemzetségek feladatai
21 Azután ezt mondta az Örökkévaló Mózesnek: 22 „Vedd számba a Gerson-nemzetségeket! Családonként és nemzetségenként 23 írj össze minden 30 és 50.1 év közötti hadköteles férfit, akik alkalmasak a Találkozás Sátora körüli szolgálatok ellátására!
24 Az ő feladatuk és felelősségük, hogy gondot viseljenek a fölszerelésekre, hordozzák és őrizzék azokat, amikor a tábor vonul, megáll vagy elindul. 25 Ezek a következők: a Sátort borító összes takaró, beleértve a külső delfinbőr-takarót is; a bejáratokat fedő kárpitok, 26 a sátor és az oltár körüli udvar kerítését alkotó takarók; az udvar bejáratának kárpitja, és az ezekhez tartozó kötelek és egyéb fölszerelések. Ők végezzenek minden, ezekkel kapcsolatos teendőt a vonulás alatt, a Sátor szétszedésénél és fölállításánál egyaránt. 27-28 A szolgálatukat Áron és fiai felügyelete alatt végezzék akkor is, amikor vonul a tábor, meg akkor is, amikor helyben vesztegel. A gersoniak felelősek ezeknek a dolgoknak az őrzéséért is, mind vonuláskor, mind pedig a táborozás idején. Mindezeket Ítámár, Áron főpap fiának irányítása alatt végezzék.”
A Merári-nemzetségek feladatai
29 „Vedd számba a Merári-nemzetségeket is! Családonként és nemzetségenként 30 írj össze minden 30 és 50 év közötti hadköteles férfit, akik alkalmasak a Találkozás Sátora körüli szolgálatok ellátására! 31 Az ő feladatuk és felelősségük, hogy gondot viseljenek a következő fölszerelésekre, hordozzák és őrizzék azokat, amikor a tábor vonul, megáll vagy elindul. Ezek a következők: a sátor deszkái, reteszei, oszlopai és talpai, 32 az udvar kerítésének oszlopai, talpai, cövekei, kötelei, és minden egyéb ide tartozó fölszerelés. Készíts listát ezekről a tárgyakról, amelyekért a meráriak felelősek. 33 Ezeket a feladatokat kell ellátniuk a merári nemzetségeknek, Ítámár pap, Áron fia felügyelete és irányítása alatt”.
A léviták számbavétele
34 Mózes, Áron és a közösség törzsi vezetői együtt vették számba a Kehát-nemzetségeket családjaik és nemzetségeik szerint. 35 Jegyzékbe vették azokat a 30 és 50 év közötti férfiakat, akik alkalmasak voltak a szolgálatra a Találkozás Sátora körül, 36 és úgy találták, hogy a létszámuk 2 750 fő. 37 Tehát ennyien teljesítettek szolgálatot a Találkozás Sátoránál a Kehát-nemzetségekből, ahogyan azt az Örökkévaló parancsa szerint Mózes és Áron megszámolta.
38 Azután számba vették a Gerson-nemzetségeket is családjaik és nemzetségeik szerint. 39 Jegyzékbe vették a 30 és 50 év közötti férfiakat, akik alkalmasak voltak a szolgálatra a Találkozás Sátora körül, 40 és úgy találták, hogy a létszámuk 2 630 fő. 41 Tehát ennyien teljesítettek fizikai szolgálatot a Találkozás Sátoránál a gersoni nemzetségekből, ahogyan azt az Örökkévaló parancsa szerint Mózes és Áron megszámolta.
42 Azután számba vették a Merári-nemzetségeket is családjaik és nemzetségeik szerint. 43 Jegyzékbe vették a 30 és 50 év közötti férfiakat, akik alkalmasak voltak a szolgálatra a Találkozás Sátora körül, 44 és úgy találták, hogy a létszámuk 3 200 fő. 45 Tehát ennyien teljesítettek szolgálatot a Találkozás Sátoránál a merári nemzetségekből, ahogyan azt az Örökkévaló parancsa szerint Mózes és Áron megszámolta.
46 Mózes, Áron és Izráel törzsi vezetői így vették számba a lévitákat nemzetségeik és családjaik szerint. 47 Jegyzékbe vették az összes 30 és 50 év közötti férfit, aki alkalmas volt arra, hogy a Találkozás Sátorát és annak fölszerelését hordozza, fölállítsa és szétszedje. 48 Úgy találták, hogy a teljes létszámuk 8 580 fő. 49 Az Örökkévaló Mózesnek adott parancsai szerint tehát számba vették őket, és minden egyes lévitának meghatározták a maga feladatát a Sátor fölállításában, szétszedésében, és a vonulás idején.”
“2 Élt ebben az időben egy Mánóah nevű férfi, aki Dán törzséből, Corá városából származott. Mánóah felesége meddő volt, emiatt gyermektelenek voltak.
3 Egyszer az Örökkévaló angyala megjelent Mánóah feleségének, és megszólította: „Figyelj rám! Eddig meddő voltál, de nemsokára mégis áldott állapotba kerülsz, és fiad születik. 4 Ezért mostantól fogva ne igyál se bort, se másféle szeszesitalt, és ne egyél tisztátalan[a] ételt! 5 Fiad fog születni, akinek fejét soha ne érje borotva, mert Istennek szentelt nazír[b] lesz fogantatásától kezdve. Ő kezdi majd megszabadítani Izráel népét a filiszteusok elnyomásától”.
6 Az asszony hazament, és elmondta ezt a férjének: „Isten embere jött hozzám, olyan volt, mintha Isten angyala lett volna. Nagyon megrémültem, mert félelmetes volt. Nem mertem megkérdezni tőle, honnan jött, és ő sem mondta meg a nevét. 7 Azt mondta nekem: »Fiad fog születni, aki fogantatásától kezdve haláláig Istennek szentelt nazír lesz. Ezért mostantól fogva ne igyál se bort, se másféle szeszesitalt, és ne egyél tisztátalan ételt!«”
8 Ekkor Mánóah könyörgött az Örökkévalónak: „Kérlek, Uram, jöjjön el hozzánk ismét Istennek az az embere, akit küldtél! Tanítson meg bennünket, hogyan neveljük a születendő gyermekünket!”
9 Isten meghallgatta és teljesítette Mánóah kérését. Isten angyala ismét eljött Mánóah feleségéhez. Az asszony éppen a mezőn volt, de a férje nem volt vele. 10 Az asszony ekkor hazasietett, és hívta a férjét: „Gyere velem hamar! Ugyanaz a férfi, aki a múltkor beszélt velem, ismét eljött!”
11 Ekkor mindketten visszamentek a mezőre. Mánóah egyenesen a férfihoz fordult: „Te vagy az, aki a múltkor beszéltél a feleségemmel?”
„Én vagyok” — válaszolta az ismeretlen.
12 „Mit kell tennünk, amikor beteljesedik a szavad? Hogyan bánjunk a gyermekkel, és mit tegyen ő?” — kérdezte Mánóah.
13 „A feleségednek mindent elmondtam — válaszolt az Örökkévaló angyala — aszerint éljen! 14 Semmit ne egyen, ami a szőlőn terem, ne igyon bort vagy másféle szeszesitalt, és ne egyen semmiféle tisztátalan ételt. Mindenben ahhoz tartsa magát, amit mondtam neki!”
15 Mánóah kérlelte: „Hadd vendégeljünk meg! Kérlek, várd meg, amíg ételt készítünk a számodra egy kecskegidából!”
16 De az angyal ezt felelte: „Még ha itt marasztalnál, akkor sem ennék az ételből! De ha valóban szeretnél készíteni valamit, akkor a kecskegidát az Örökkévalónak áldozd fel égőáldozatul!” Azért mondta ezt, mert Mánóah még mindig nem értette meg, hogy az Örökkévaló angyalával beszél.
17 Azután Mánóah ezt kérte tőle: „Kérlek, mondd meg, mi a neved, hogy amikor majd beteljesedik a szavad, tisztelhessünk téged!”
18 De az Örökkévaló angyala így felelt: „Miért kérded a nevemet? — titokzatos és csodálatos[c] az”.
19-20 Akkor Mánóah elkészített egy kecskegidát, meg az ételáldozatot, és egy sziklára helyezve feláldozta az Örökkévalónak, aki titokzatos és csodálatos dolgokat tesz.[d]
Amikor az oltáron a tűz lángja felcsapott az ég felé, az Örökkévaló angyala a lángok között felszállt a mennybe, és eltűnt. Mánóah és felesége látta ezt, és mindketten arccal a földre estek.
21 Mánóah csak ekkor értette meg, hogy az Örökkévaló angyalával beszélt! De az angyal többé nem jelent meg nekik.
22 Mánóah ezt mondta feleségének: „Biztosan meghalunk, mert Istent láttuk!” 23 De a felesége biztatta: „Ha az Örökkévaló meg akart volna ölni bennünket, akkor nem fogadta volna el tőlünk az égőáldozatot és ételáldozatot! Akkor nem mutatta volna meg ezeket, és nem ígért volna ilyen dolgokat nekünk!”
24 Ezek után az asszony fiút szült, akit Sámsonnak nevezett. A fiú felnőtt, és az Örökkévaló megáldotta őt. 25 Az Örökkévaló Szelleme kezdett működni Sámsonban, amikor még Dán táborában lakott, amely Corá és Estáól városok között terült el.”
—-