Címke: alázat

Ők folyamatosan hazudni fognak és nyilvános szentbeszédük ostobaság lesz Isten Szemében

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, nem fog eltelni sok idő addig, amikor a szakadárok összegyűlnek a Katolikus Egyházban, akik felhagytak Isten iránti engedelmességükkel, hogy gonosz támadást indítsanak azon felszentelt szolgák ellen, akik hűségesek az Igazsághoz.

Azok, akik az Én Testemhez hűtlenek, számos törvényt fognak megváltoztatni és a Szent Eukarisztia jelentéséről új értelmezéseket fognak alkotni. Sokan Isten szent szolgái közül és minden Keresztény felekezet hívei szemtanúi lesznek, amint a Szentlelket megtámadják. Sokan meg fognak döbbenni Nevem és Tanításaim újraértelmezésének módjától, ahogyan a hangsúly az embernek a másik ember iránti kötelességére kerül. Arra fogják ösztönözni az embereket, hogy szeressék egymást, és nehézségeiket tegyék Isten Oltára elé.

Kívülről jó dolognak fogják látni a Kereszténységnek ezt a megközelítési módját. Ez a szeretet fontosságát fogja támogatni, de nem úgy, ahogyan azt Isten előírta. Látni lehet majd, amint a magasabb pozíciókban levő emberek vallásos szertartásokon egymást nyilvánosan dicsérik. Tiszteletadásként meghajolnak majd egymás előtt, és hízelgésükben Isten ellenségeinek a lábai elé vetik magukat.

Mindezek a lenyűgöző szertartások elbolondítják majd a világot, és sokan nem fogják észrevenni e ceremóniák célját. Ezek a cselekedetek, az új szentbeszédek és az új ceremóniák, amelyek állítólag Engem fognak tisztelni, természetüknél fogva feketék lesznek, mert a fenevadat fogják dicsőíteni.

A sötétség királya az ő gonosz szellemeivel együtt hirtelen sokak szívét megmozgatja, azokét, akik felelősséggel tartoznak követőim vezetéséért. Néhányan ezek közül a szolgák közül nem veszik észre, hogy őket a gonosz kísérti. Azt mondom nekik – jöjjetek most! Jöjjetek Hozzám a Bűnbánat Szentsége által! Ha aggódtok a hitetek miatt, meg foglak világítani benneteket, de előbb meg kell szabadítanotok lelketeket a büszkeségtől. A büszkeség az, ami ostoba módon megtéveszt benneteket elhitetvén veletek, hogy a ti értelmetek különb, mint Istené.

Mások, kik olyanok, mint a báránybőrbe bújt farkasok, eladták lelküket a Sátánnak. És éppúgy ők is ravaszok lesznek a Sátán cselekedeteihez hasonlóan, és hasonlóképpen fogják Isten gyermekeit is becsapni. Az által fognak másokat elcsábítani, hogy dicsérni fogják szolgáikat, mintha azok szentek lennének, és ez vonzani fogja azokat a szolgákat, akik szeretik önmagukat, tele vannak büszkeséggel, és akik mint juhok, követni fogják őket. Ők folyamatosan hazudni fognak, és nyilvános szentbeszédük (homíliájuk) ostobaság lesz Isten Szemében. Egy szikrányi igaz alázatot sem lehet majd látni egyetlen szavukban sem, bár ők minden tőlük telhetőt meg fognak tenni annak biztosítására, hogy nyilvánosan Isten alázatos szolgáiként viselkedjenek. A Szentlélek Ereje hiányozni fog a jelenlétükből, és az Enyéim, akik igazán ismernek Engem, tanúsítani fogják ezt.

Oly sok felszentelt szegény szolgám lesz beszippantva ezekbe a hazugságokba, melyek Testem megszentségtelenítéséhez fognak vezetni, és sokan azok közül, akik az Irántam való szeretetükkel büszkélkednek, lesznek az elsők, akik beverik a következő szeget, mivelhogy újra keresztre feszítenek Engem.

Leányom, az irántad mutatott gyűlölet két oldalról fog jönni, mint közvetlen eredménye földi Egyházam felbomlásának. Az egyik oldalon azok fognak elhelyezkedni, akik azt mondják, hogy földi Egyházamat képviselik, de ők minden, csak épp azok nem lesznek, mivel egy egészen más tant fognak képviselni. A másik oldalon lesznek az Én hűséges szolgáim, akik nem fognak hinni neked.

Tudnotok kell, hogy az Igazság félelmet és dühöt fog kiváltani. Az Isten prófétáinak adott Igazság, nemcsak dühöt fog kiváltani a félelem miatt, hanem felháborodást is. A felháborodás és a düh a gonosztól származik. A gonosz, az ember szívén keresztül, rendkívül messzire fog elmenni, hogy Isten Szavát elhallgattassa.

A próféták elleni düh gyűlölet Isten ellen.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ok-folyamatosan-hazudni-fognak-es-nyilvanos-szentbeszeduk-ostobasag-lesz-isten-szemeben/
Ők folyamatosan hazudni fognak és nyilvános szentbeszédük ostobaság lesz Isten Szemében

http://igazsag-konyve7.webnode.hu
—–
Római katolikus:
04-25Szent Márk evangélista

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
Köszönt titeket Márk.
Szeretteim!
Egymás iránt valamennyien legyetek alázatosak, mert Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad. Alázkodjatok meg az Isten hatalmas keze alatt, hogy annak idején felmagasztaljon titeket. Minden gondotokat hagyjátok Őreá, mert neki gondja van rátok. Józanok legyetek és virrasszatok! Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok ellen neki a hitben! A minden kegyelem Istene pedig, aki Krisztus Jézusban az ő örök dicsőségére hívott meg minket, rövid szenvedés után ő maga fog majd bennünket tökéletesíteni, megerősíteni és megszilárdítani. Őneki legyen dicsőség és uralom mindörökkön örökké. Ámen.
Szilvánus által, akit hűséges testvérnek tartok, röviden írtam nektek, hogy buzdítsalak titeket és bizonyítsam, hogy ez az Isten kegyelme, amelyben éltek.
Köszönt titeket a veletek együtt kiválasztott egyház itt Babilonban, fiammal, Márkkal együtt. Köszöntsétek egymást szent csókkal. Békesség nektek, akik Krisztusban éltek.
Ez az Isten igéje.
1Pét 5,5b-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát. – 6. tónus.
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: A Úr irgalmáról éneklek örökkön örökké, * hűségedet nemzedékről nemzedékre hirdeti ajkam.
Így szóltál: † „Irgalmam szilárdan áll mindörökké.” * Valóban, a te hűséged erős, miként a mennybolt.
Hívek: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
E: Magasztalják csodás tetteidet az egek, Uram, * a szentek közösségében pedig hűségedet.
A fellegekben van-e az Úrhoz hasonló, * az Isten fiai között ki mérhető az Úrhoz?
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
E: Boldog a nép, amely tud ünnepelni, * az ilyen arcod fényében járhat, Uram.
Egész nap örvendeznek nevednek, * és felmagasztalja őket igazságod.
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 88,2-3.6-7.16-17

ALLELUJA
Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, * Isten erejét és Isten bölcsességét! 1Kor 1,23-24 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot!
Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk:
„Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.”
Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által, amelyek kísérték őket.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 16,15-20″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-25


——
Görög katolikus:

1 Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének.

Hit, próbatétel és bölcsesség

Testvéreim, örüljetek, amikor különböző megpróbáltatásokat kell elviselnetek, hiszen tudjátok, hogy ezek a nehézségek az Istenben való bizalmatokat és hiteteket teszik próbára. Ha pedig a hitetek kiállja a próbát, az kitartóvá tesz benneteket. Az állhatatosságban azonban egészen a célig tartsatok ki! Akkor lesztek majd érettek és tökéletesek, akikben nincs semmi hiányosság.

Ha valakinek bölcsességre van szüksége, egyszerűen csak kérje Istentől, és meg fogja kapni! Hiszen Isten mindenkinek örömmel, nagylelkűen és szemrehányás nélkül ad. Viszont aki kér tőle valamit, az bizalommal kérjen, ne kételkedve! Aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket a szél ide-oda dobál. Az ilyen ember ne is remélje, hogy megkapja, amit az Úrtól kér, mert, aki kételkedik, annak a lelke kétfelé sántikál, nem képes dönteni, mindenben állhatatlan és megbízhatatlan.

Szegények és gazdagok

A szegény sorsú testvér azzal a szellemi gazdagsággal dicsekedjen, amelyet Istentől kapott. 10 A gazdag testvér viszont a megalázottságával dicsekedhet, hiszen lehet bármilyen gazdag, ő is úgy múlik el, mint a mezőn a virágok. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=James+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

1Pét 5,5b-14 ld. római katolikus

….
 
 
 
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/04/25
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Minden hamis prófétát el fogok vetni Magamtól, és szigorúan megbüntetem őket

Igazság Könyve:

Drága szeretett leányom, látnokaim világszerte nagy szenvedésen mennek keresztül ebben az időben, mivel elviselik azt a fájdalmat, amelyre szükség van ahhoz, hogy az emberek lelke megmeneküljön. Ők miután az Én Szolgálatomra ajánlották fel magukat, egyedül fognak járni, amint azt Én is tettem, amikor felkapaszkodtam a Kálvária Hegyére, mert csak nagyon kevesen lesznek, akik a segítségükre fognak jönni.

Mint ahogy a Hozzám tartozó igaz lelkek elszenvedik a fájdalmat, a gúnyt és az elutasítást, úgy fogják felmagasztalni a hamis prófétákat és látnokokat is, akik sokakat be fognak csapni. A hamis próféták közületek fognak kiemelkedni és vonzani fogják a dicséretet és a dicsőséget. Az alázat látszata és az édes szavak mögött egy üresség lesz, amelyet a gonosz szelleme hordoz.

Figyelmeztetem a világot, hogy ne kövesse azokat a hamis prófétákat, akik az Én Nevemben dicsőséget, hízelgést és dicséretet keresnek a maguk számára. Azok közül, akiket Én, Jézus Krisztus küldök, senki sem fogja önmagát felmagasztalni azért, hogy a lábai elé hulljanak. Egyetlen Hozzám tartozó próféta sem fog emelvényre állni és azt mondani, hogy kiválóbb, mint ti. Neki nem kell azt mondania, hogy kiválóbb, mint felebarátai, ahhoz, hogy ezt tegye. Mindaz, amit tennie kell, hogy úgy hirdesse az úgynevezett bölcsesség szavait, mely elhiteti veletek, hogy őt az Istenhez való – saját értelmezése szerinti – hűségéért kellene dicsérnetek. A hamis próféta a ahelyett, hogy imákra ösztönözne, és hogy közelebb vinne Istenhez benneteket, parancsolni fog nektek, de mindenekelőtt az iránta való tiszteletet fogja tőletek megkövetelni. Ő ezt azáltal fogja megtenni, hogy azokat a tulajdonságokat mutatja nektek, melyeket ti az egyszerű emberekkel hoztok kapcsolatba. Ezek a hamis próféták a büszkeség bűnével fogják magukhoz vonzani a lelkeket. A hamis próféta gőgje más lelkekbe is vonzani fogja a gőgöt. Egyik a másikat fogja dicsérni, Isten Nevét felhasználván, hogy nagyságukat hirdessék.

Legyetek óvatosak azokkal szemben, akik arra fognak kérni benneteket, hogy az általuk „különlegesnek” mondott ajándékokkal, melyek vonzzák a szellemvilágot, biztosítsátok be magatokat. Nektek kerülnötök kell azokat, akik az Én Nevemben arra hívnak meg benneteket, hogy olyan szellemekkel foglalkozzatok, amelyekről azt fogják mondani, hogy nagy békét és vigasztalást hoznak nektek, de ahol Istent meg sem említik. Ha nem arra hívnak benneteket, hogy alázattal meghajoljatok Isten előtt, hanem e helyett azt kérik Tőletek, hogy előbb magatokat és saját jóléteteket helyezzétek mások szükségletei elé, akkor tudnotok kell, hogy az sohasem jöhet Istentől. Nektek sohasem szabad a saját vagy mások érdekeit Isten elé helyeznetek. Mindennek, amit tőletek kérnek, meg kell felelnie Isten Akaratának.

Az e világ hamis prófétái közül sokan olyan szellemekkel dolgoznak, amelyek nem Istentől jönnek. Ők a belső gyógyulás, a pozitív gondolkodás és a metafizika fontosságát fogják elősegíteni, melyek mindegyikének csak egy jelentősége van: arra fogják ösztönözni az embert, hogy felmagasztalja magát Isten előtt.

Minden hamis prófétát el fogok vetni Magamtól, és szigorúan megbüntetem őket. Büntetésük meghaladja majd az egyszerű halandó ember büntetését, mivel ők felelősek lesznek oly sok lélek elvesztéséért.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/minden-hamis-profetat-el-fogok-vetni-magamtol-es-szigoruan-megbuntetem-oket/


—–
Római katolikus:
2018-04-23húsvét 4. hét hétfő

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten minden népet meghív a keresztény életre.
Amikor az apostolok és a júdeai testvérek megtudták, hogy a pogányok is befogadták Isten igéjét, a Jeruzsálembe visszatérő Pétert néhányan a kereszténnyé lett zsidók közül szemrehányással illették: „Te olyan embereket látogattál meg, és olyanokkal étkeztél együtt, akik nem tartják meg a mózesi törvény előírásait.”
Péter erre hozzáfogott és szép sorjában elbeszélte nekik az eseményeket:
„Joppé városában tartózkodtam és imádkoztam, amikor elragadtatásban látomásom volt. Valami lepedőféle ereszkedett le négy csücskénél fogva az égből egészen elém. Amikor jól szemügyre vettem, szárazföldi négylábú állatokat, vadakat, csúszómászókat és égi madarakat láttam benne. Egyúttal hangot is hallottam, amely így szólított meg: »Péter, kelj föl, öld meg és egyél belőle!« De én szabadkoztam: »Szó se lehet róla. Uram, hiszen közönséges vagy tisztátalan ételt sohasem vettem a számba.« Ekkor a mennyei hang másodszor is megszólalt: »Amiről Isten úgy nyilatkozott, hogy tiszta, azt te ne tartsd tisztátalannak!« Ez háromszor megismétlődött, azután az egész fölemelkedett az égbe.
Akkor nyomban három férfi állt meg a ház előtt, ahol laktam. Cezáreából küldték őket hozzám. A Szentlélek felszólított, hogy habozás nélkül tartsak velük. Velem jött hat testvér is, és így tértünk be Kornéliusz házába. Ő aztán elmondta, hogy házában angyal jelent meg neki, és felszólította: »Küldj Joppéba! Hívasd el Simont, más néven Pétert! Ő olyan tanítást hirdet neked, amely által üdvözülsz te és egész házad népe.«
Alighogy beszélni kezdtem nekik, leszállt rájuk a Szentlélek, akárcsak kezdetben mireánk. Eszembe jutottak az Úr szavai, amikor így szólt: »János csak vízzel keresztelt, ti ellenben a Szentlélekben fogtok megkeresztelkedni.« Ha tehát Isten ugyanazt az ajándékot adta nekik, mint nekünk, akik hiszünk Jézus Krisztusban, ki vagyok én, hogy akadályt gördítsek Isten útjába?”
Ennek hallatára a tanítványok lecsillapodtak, és dicsőítették Istent: „Így hát a pogányoknak is megadta Isten az örök életre vezető bűnbánatot!”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 11,1-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent. Vö. Zsolt 43,3a
Vagy: Alleluja. 4, szám
Előénekes: Mint szarvasgím a források vizére, * úgy sóvárog utánad a lelkem, Istenem.
Lelkem szomjazik az Isten után, † az élő Isten után, * mikor mehetek, hogy megjelenjek az Isten színe előtt?
Hívek: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Küldd el világosságodat és hűségedet, * hogy azok vezessenek szent hegyedre és a te hajlékodba.
Odalépek Isten oltárához, † örömöm Istenéhez, * citeraszóval magasztallak téged, én Uram, Istenem.
H: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent,
Vagy: Alleluja.
Zsolt 41,2-3;42,3.4

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok a jó Pásztor. * Ismerem enyéimet, és ők ismernek engem.” Jn 10,14 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus övéinek jó pásztora és üdvözítője.
Abban az időben így szólt Jézus:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.”
Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”
Ezek az evangélium igéi.

„A” évben ezt az Evangéliumot az előző vasárnap olvastuk. Ezért ma a következőt olvassuk helyette:
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus a jó Pásztor, aki életét adja juhaiért.
Abban az időben Jézus így szólt:
„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elra­gadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal.
Én vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor.
Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 10,1-10 “A” évben: Jn 10,11-18″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-23

——
Görög katolikus:

Az én tanúim ti vagytok, népem!

10 „Az én tanúim ti vagytok, népem
    — mondja az Örökkévaló —,
és szolgám, akit azért választottam,
    hogy megismerjetek,
higgyetek bennem,
    és megértsétek:
Én Vagyok, csak én!
    Előttem nem volt más Isten,
    és utánam sem lesz senki más!
11 Egyedül én vagyok az Örökkévaló,
    rajtam kívül nincs más Szabadító!
12 Én szóltam hozzátok,
    én szabadítottalak meg titeket,
    én jelentettem ki a múltat és jövőt.
Igen, én tettem ezt,
    nem valami idegen isten!
Ti vagytok tanúim,
    hogy én vagyok Isten egyedül!
    — ezt mondja az Örökkévaló. —
13 Mindig is én voltam,
    ezután is én leszek Isten egyedül!
Nincs senki, aki kezemből kivehetne,
    nincs, aki megmásíthatná, amit teszek!”

14 Ezt mondja Megváltótok, az Örökkévaló, Izráel Szentje:
„Értetek küldök seregeket Babilóniába,
    megalázom a káldeusokat.
Fogságba hurcolják őket a saját hajóikon,
    amelyekre oly büszkék voltak.[b]
15 Én vagyok az Örökkévaló,
    én vagyok számotokra a Szent,
Izráel Teremtője, s a Királyotok!
…”

 

Ima a bölcsességért.

9 1Atyáim Istene, irgalomnak Ura, aki a szavaddal teremtettél mindent, 2és bölcsességeddel alkottad az embert, hogy uralkodjék a teremtményeken, amelyeket alkottál, 3és igazgassa a világot szentségben és igazságosságban és egyenes lélekkel tegyen igazságot: 4add meg nekem a bölcsességet, trónod osztályosát, és ne zárj ki engem gyermekeid közül. 5Hiszen szolgád vagyok, szolgálód fia, gyönge és rövid életű ember, és édeskeveset értek a joghoz és törvényhez. 6Ha mégoly tökéletes is valaki az emberek fiai között, de a tőled való bölcsességnek híjával van, semmibe kell venni. 7Te szemeltél ki néped királyává, fiaid és lányaid bírájává. 8Te parancsoltad meg, hogy templomot építsek szent hegyeden és áldozati oltárt a városban, amelyet lakóhelyül választottál, szent sátrad hasonmásául, amelyet kezdettől készítettél. 9Nálad a bölcsesség, ismeri műveidet, jelen volt, amikor a világot teremtetted, és tudja, mi kedves a szemedben és mi helyes a parancsaid szerint. …”

——-

Az igaznak korai halála.

7Az igaznak azonban, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. 8Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. 9Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj és a bűntelen élet, mint a magas kor. 10Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete. 11Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét. 12Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket. 13Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg. 14Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből. Látják ezt az emberek, de nem értik, és nem veszik szívükre, 15hogy kegyelem és irgalom vár az Úr választottjaira és oltalom a szentjeire.”

 
12 Ezzel István ellen uszították a tömeget, a nép vezetőit és a Törvény tanítóit, akik odarohantak Istvánhoz, letartóztatták, és a Főtanács elé állították. 13 Hamis tanúkat is hoztak, akik megerősítették a vádat: „Ez az ember mindig a Templom és a Törvény ellen beszél. …”
 
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/04/23
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Vatikán: a hamis próféta egy levelet a nagy Imám, hangsúlyozza tiszteletben az iszlám (szeptember 20, 2013)
Https://www.youtube.com/watch?v=E8hD7982yRM

Boldogok a szívükben szelídek, akik Isten Kegyelméből levetkőzték büszkeségüket

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, közületek ki az, aki Elém tud járulni igazán szeretve Engem és önfeledten a Lábaim elé tud borulni?

Ki az köztetek, aki valóban tisztel Engem és követi Tanításaimat, és aki önmagára való tekintet nélkül meg tudja alázni magát Előttem? Ha alázatos szolgaságban Irgalmasságom elé tudjátok vetni magatokat, Én felemellek és felmagasztallak benneteket. De amikor az Én Nevemben felmagasztaljátok magatokat és azt mondjátok, hogy bizalmasabban ismertek Engem, mint mások, akkor a Lábam elé vetlek benneteket a földre.

Miért értik még mindig félre oly sokan Tanításaim Igazságát, holott megadatott nekik az Igazság? Az ember a bűn foltja miatt nem méltó arra, hogy megálljon Előttem. De azoknak, akik megértik az emberi lélek gyengeségét, tudniuk kell, hogy akik magukra vállalják, hogy a lelki dolgokkal kapcsolatos saját kiváló ismereteiket hirdessék, melyek Isten prófétái által adott Tanításain alapulnak, nagyon óvatosnak kell lenniük.

Amikor az ilyen lelkek az úgynevezett ismereteiket hirdetik, dicsekedvén a Szent Tanokkal kapcsolatos intellektuális értékeléseikkel ahelyett, hogy az alázat fontosságára összpontosítanának, megsértenek Engem.

Amikor ők a saját ismereteiket arra használják fel, hogy a napirendjüknek megfelelve elferdítsék az Igazságot annak érdekében, hogy Tanításaimnak egy mesterséges változatába csalogassák a lelkeket, mélyen megsértenek Engem, és ezért az Isten ellen elkövetett bűncselekményért meg fogom büntetni a vétkes lelkeket.

Nektek, akik kultuszokat, lelki mozgalmakat hoztok létre, melyeket mind ti magatok találjátok ki, tudnotok kell, hogy amikor Isten Szavát megmásítjátok, súlyos bűnt követtek el. A ti hangotok, mely egyrészt Isten Szavát és az Ő teljes Dicsőségét hirdetik, meghallásra kerülnek, mert az Igazságot tartalmazzák. De amikor Isten Szavához a ti saját értelmezéseiteket is hozzáadjátok, és ezt arra használjátok, hogy másokat megtámadjatok az Én Nevemben, azzal vádolván őket, hogy helytelenül cselekszenek, akkor bűnt követtek el.

Boldogok a szívükben szelídek, akik Isten Kegyelméből levetkőzték büszkeségüket, mert ők királyként fognak uralkodni az Új Paradicsomban.

Boldogok azok, akiknek a Belém vetett teljes bizalmuk azt jelenti, hogy Szent Szavamat anélkül prédikálják és terjesztik, hogy saját maguk dicsőségére fordítanák a figyelmet, mert ők is menedéket találnak majd Királyságomban. Azok, akik azt állítják, hogy ők az Én elkötelezett követőim, de akik azt hiszik, hogy képesek másokat megítélni, mások hitét elemezni, akiknek az Istenbe vetett hite botrányt vált ki, és akik nyilvánosan elítélik azokat a szent lelkeket, akik az Én Nevemben jönnek, nem tartoznak Királyságomhoz.

Ti a gonoszhoz tartoztok, mert ti nem Nekem, Jézus Krisztusnak vetítek alá magatokat. Én nem arra hívtalak benneteket és engedélyt sem adtam nektek arra, hogy valamilyen különleges csoport létrehozása által más csoportokat nevetségessé (a gúny tárgyává) tegyetek.

Nektek tudnotok kell, mindnyájatoknak, akik büszkén dicsekedtek Tanításaimhoz fűződő szellemi képességeitekkel azért, hogy Isten egy másik gyermekét lenézzétek, különösen a választott lelkeket, hogy napjaitok meg vannak számlálva. A múltban, Türelmem meggátolt Engem abban, hogy véget vessek az ilyen téves küldetéseknek. Most, ezekben a végső időkben nem fogom eltűrni azt a módot, ahogyan megpróbáljátok akadályozni Második Eljövetelemet.

Milyen kevesen fogják közületek elfogadni azon tervemet, hogy felkészítselek benneteket Másodszori Eljövetelemre – ez alkalommal már, hogy a Béke Új Korszakába vezesselek benneteket. Ti már ismeritek az Igazságot. Tudjátok, hogy újra el fogok jönni, de ti nem fogjátok elfogadni akárcsak, mint korábban, hogy Én vagyok a mindenség Királya, Aki arra szólít fel benneteket, hogy készítsétek fel a lelketeket.

Kétezer év Számomra semmi. Olyan, mintha tegnap lett volna. Így tehát ma mindnyájatokat hívlak. Ami elszomorít, hogy azok, akik azt mondják, hogy szeretnek és nyilvánosan elismernek Engem, nem igazán ismernek. Ők megengedték, hogy a szervezett vallások kelepcéi, a nemzetközi politika, a túlzott pompa és szertartások elvonják figyelmüket Rólam.

Én egyszerű vagyok elmében, testben és lélekben, és ezért azokat ölelem meg először, akik ilyen módon járulnak Elém. Amikor egy apa üdvözli hazaérkezett gyermekét, aki már egy ideje külföldön volt, akkor ő nem (gyermeke) ruhájának, cipőjének, ékszerének vagy a bőröndjének szentel figyelmet. Ő csak a Fiát látja, az ő arcát és azt a szeretetet, ami a szívében van az első lélegzetvétele óta, azóta, hogy édesanyja méhéből a világra jött. Őt nem érdekli a vagyona, nézetei és véleménye, vagy a másokról szóló pletykája, mindaz, amit felismer az a szeretet, amelyet gyermeke iránt érez, és az a szeretet, amelyet gyermeke érez iránta.

A szeretet egyszerű. Nem bonyolult. Nem a gyűlöletből fakad. Ti nem szerethettek valakit, ha a lelketek haraggal és gyűlölettel van tele. Ha szerettek Engem, akkor szeretnetek kell azokat is, akik követnek Engem, független attól, hogy milyen gyengeségeik vannak. Nektek még azokat is szeretnetek kell, akik szörnyű bűnöket követnek el, mert Én az összes bűnök közül a leggonoszabbat is meg tudom bocsátani. Egy dolgot jegyezzetek meg: senkinek sincs joga másokat elítélni az Én Nevemben. Ezt egyedül csak Én tehetem.

Ezt tudnotok kell: amikor a világot azon bűnösök miatt kell figyelmeztetni, akik Isten ellenségei, akkor ahhoz egyedül csak Nekem van jogom. De mindenesetre Én imákat fogok kérni a lelkükért. Egyetlen egy kivétel azonban lesz: Én soha nem fogom kérni, hogy imádkozzatok az Antikrisztusért, mert ő nem Istentől jön.

Jézusotok.”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/boldogok-a-szivukben-szelidek-akik-isten-kegyelmebol-levetkoztek-buszkeseguket/

ffüggetlen attól, hogy milyen gyengeségeik vannak. Nektek még azokat is szeretnetek kell, akik szörnyű bűnöket követnek el, mert Én az összes bűnök közül a leggonoszabbat is meg tudom bocsátani. Egy dolgot jegyezzetek meg: senkinek sincs joga másokat elítélni az Én Nevemben. Ezt egyedül csak Én tehetem.

Ezt tudnotok kell: amikor a világot azon bűnösök miatt kell figyelmeztetni, akik Isten ellenségei, akkor ahhoz egyedül csak Nekem van jogom. De mindenesetre Én imákat fogok kérni a lelkükért. Egyetlen egy kivétel azonban lesz: Én soha nem fogom kérni, hogy imádkozzatok az Antikrisztusért, mert ő nem Istentől jön.

Jézusotok.

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/boldogok-a-szivukben-szelidek-akik-isten-kegyelmebol-levetkoztek-buszkeseguket/üggetlen attól, hogy milyen gyengeségeik vannak. Nektek még azokat is szeretnetek kell, akik szörnyű bűnöket követnek el, mert Én az összes bűnök közül a leggonoszabbat is meg tudom bocsátani. Egy dolgot jegyezzetek meg: senkinek sincs joga másokat elítélni az Én Nevemben. Ezt egyedül csak Én tehetem.

Ezt tudnotok kell: amikor a világot azon bűnösök miatt kell figyelmeztetni, akik Isten ellenségei, akkor ahhoz egyedül csak Nekem van jogom. De mindenesetre Én imákat fogok kérni a lelkükért. Egyetlen egy kivétel azonban lesz: Én soha nem fogom kérni, hogy imádkozzatok az Antikrisztusért, mert ő nem Istentől jön.

Jézusotok.

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/boldogok-a-szivukben-szelidek-akik-isten-kegyelmebol-levetkoztek-buszkeseguket/attól, hogy milyen gyengeségeik vannak. Nektek még azokat is szeretnetek kell, akik szörnyű bűnöket követnek el, mert Én az összes bűnök közül a leggonoszabbat is meg tudom bocsátani. Egy dolgot jegyezzetek meg: senkinek sincs joga másokat elítélni az Én Nevemben. Ezt egyedül csak Én tehetem.

Ezt tudnotok kell: amikor a világot azon bűnösök miatt kell figyelmeztetni, akik Isten ellenségei, akkor ahhoz egyedül csak Nekem van jogom. De mindenesetre Én imákat fogok kérni a lelkükért. Egyetlen egy kivétel azonban lesz: Én soha nem fogom kérni, hogy imádkozzatok az Antikrisztusért, mert ő nem Istentől jön.

Jézusotok.

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/boldogok-a-szivukben-szelidek-akik-isten-kegyelmebol-levetkoztek-buszkeseguket/

 
 
—–
Római katolikus:
2018-04-12Húsvét 2. hét csütörtök

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten nagy tetteiről az apostolok a Szentlélek erejével tanúskodtak.
Az apostolok a főtanács tilalma ellenére bátran hirdették a Krisztusról szóló tanítást. Ezért a főtanács elé állították őket.
A főpap kérdőre vonta az apostolokat: „Szigorúan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok az ő nevében, és lám, egész Jeruzsálem tele van tanításotokkal. Ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.”
Péter és az apostolok így válaszoltak: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek. Atyáink Istene Jézust, akit ti keresztfára feszítve megöltetek, feltámasztotta. Isten jobbja fejedelemmé és Üdvözítővé emelte, hogy megtérítse Izraelt, és megbocsássa bűneit. Ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk mi és a Szentlélek, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki.”
Amikor a főtanács tagjai ezt hallották, nagy haragra gyulladtak, és meg akarták ölni őket.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 5,27-33

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt. Vö. 7. vers.
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
Hívek: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr arcát a gonoszok ellen fordítja, * emléküket is eltörli a földről.
Kiáltottak az igazak, és az Úr meghallgatta őket, * és minden szorongatásból megszabadultak.
H: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
Vagy: Alleluja.
E: Közel van az Úr azokhoz, akik töredelmes szívűek, * és szabadulást hoz a megtört lelkeknek.
Az igazak sokat szenvednek, * de az Úr mindig megmenti Őket.
H: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 33,2 és 9.17-18.19-20

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. * Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.” Jn 20,29 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe helyezett.
Abban az időben így tanított Jézus: „Aki a mennyből jön le, az mindenki fölött áll. Aki viszont a földről való, az földies, és a földi dolgokról beszél.
Aki a mennyből való, az felülmúl mindenkit. Arról tesz tanúságot, amit látott és hallott, tanúságtételét azonban senki sem fogadja el. Ám, aki mégis elfogadja tanúságát, az megerősíti, hogy az Isten igazmondó.
Akit Isten küldött, Isten igéit hirdeti, mert Isten nem adja szűkösen a Szentlelket. Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe helyezett. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van; aki pedig nem hisz a Fiúnak, az nem nyeri el az örök életet, hanem Isten büntetése sújtja.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 3,31-36″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-12


——
Görög katolikus:

38 Péter erre így válaszolt: „Térjetek vissza Istenhez, és merítkezzetek be mindannyian Jézus, a Messiás nevébe. Isten meg fogja bocsátani bűneiteket, és megkapjátok a Szent Szellem ajándékát. 39 Mert az ígéret nektek szól és gyermekeiteknek, meg azoknak is, akik távol vannak — mindenkinek, akit Istenünk, az Örökkévaló magához hív.”40 Péter még sok egyebet is mondott nekik, hogy figyelmeztesse és biztassa őket: „Meneküljetek ki ebből a gonosz nemzedékből!” 41 Akik elfogadták Péter beszédét, még azon a napon bemerítkeztek. Így körülbelül háromezren csatlakoztak hozzájuk. 42 Ezek kitartóan foglalkoztak az apostolok tanításával, részt vettek a közösségben és a kenyér megtörésében[a], és együtt imádkoztak. …”

4 Nikodémus megkérdezte: „Hogyan születhet valaki újra, ha már megöregedett? Hiszen nem mehet vissza anyja méhébe, hogy másodszor is megszülessen!”Jézus így válaszolt: „Igazán mondom neked, hogy aki nem születik újra víz és a Szent Szellem által, az nem képes belépni Isten Királyságába. Ami testből született, az testi természetű, ami pedig a Szent Szellemtől született, az szellemi természetű. Ne csodálkozz, hogy azt mondtam: újra kell születnetek! A szél[a]  fúj, amerre akar. Hallod a hangját, de nem tudod, honnan jön, és merre tart. Ehhez hasonló természetű mindenki, aki a Szent Szellemtől született.” …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+3%3A1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/04/12
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Oly sok jó és szent pap van, akik összefogtak, hogy szétszedjék ezeket az Üzeneteket

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, oly sok jó és szent pap van, akik összefogtak, hogy szétszedjék ezeket az Üzeneteket, de ahhoz nekik sem tudásuk sem pedig képesítésük nincsen, hogy ezt megtegyék. Az ő útjuk az, hogy szolgálják Istent. Ők nem engedhetik meg maguknak, hogy ilyen módon megfertőződjenek, mert ez által veszélyt jelentenek azon lelkek számára, akik felismerik a Hangomat ezekben az Üzenetekben.

Miközben a New Age szellemi gyakorlataival kérkednek, sok pap úgy véli, hogy a lelkiélettel kapcsolatos tudása azt jelenti, hogy megvan a tehetsége Isten igaz prófétáinak felismeréséhez. Annyira eltávolodtak Tőlem, hogy képtelenek felismerni Szent Szavamat. Én azért nem adtam nekik ilyen kegyelmeket, mert a büszkeség az útjukban áll.

Nektek, felszentelt Szolgáim, akik közületek azt forraljátok – Isten szolgálatában álló szent hivatalotok jelvényét fondorlatos módon eszközként felhasználva -, hogy eltávolítsátok Szavamtól egyházközösségetek híveit, tudnotok kell, hogy meg lesztek büntetve. Ti nem ismertek igazán Engem. Nem vagytok hűségesek Hozzám. Ti tudatlanok vagytok a lelkiélet ismereteiben, és nektek nincs jogotok másokat nyilvánosan megalázni, másokból gúnyt űzni, vagy bárkit is lenézni az Én nevemben.

Kivétel nélkül mindnyájan választ kell adnotok majd nekem. Meg foglak büntetni benneteket, ugyan nem a hitetlenségetek miatt, hanem a büszkeség bűne miatt, mely elhiteti veletek, hogy többet tudtok már a lelki dolgokról, mint Én, Jézus Krisztus, a Ti Mesteretek. Mennyire megsebeztek Engem. Mennyi csalódást okoztok Nekem, mert a ti árulásotok megsértette Küldetésemet, mely az utolsó a maga nemében. Mert felelősséget kell vállalnotok majd minden egyes bűnös lelkéért, akiket eltávolíttok Tőlem. És aztán, amikor az Igazságot tudatni fogják veletek, nehéz szívvel kell majd válaszolnotok ezekre a kérdésekre:

Miért utasítottátok el Kelyhemet, amikor szeretettel és bizalommal adatott meg az Igazság számotokra és amikor tudtátok a szívetekben, hogy ez Tőlem volt? Miért próbálkoztok akkor azzal, hogy megsemmisítsétek ezeket az Üzeneteket? Van fogalmatok arról, hogy mennyire komoly és szent fogadalmat tettetek az Én Nevemben? Nektek most vissza kell vonulnotok és olvasnotok kell imáimat, a Keresztes Imahadjárat imáit. Ha ezt megteszitek, akkor Én áldásomat adom rátok és a tisztánlátás erejét adom nektek. De csak az alázatos szívűek jöhetnek Hozzám.

Vonuljatok vissza. Aztán gyertek Hozzám kiüresedve (meztelenül). Hagyjátok magatok mögött ezekkel az Üzenetekkel kapcsolatban elfogult véleményeiteket, irigységből fakadó nézeteiteket és a szóbeszéden, fecsegésen és homályos célozgatásokon alapuló értékeléseteket. Amikor eljön az a nap, Én, újra megkeresztellek benneteket, és ti ismét tiszták lesztek. A lelketek olyanná válik majd, mint a kis gyermekeké, és kínzó éhséggel fogtok Jelenlétem után vágyni.

Várom válaszotokat. Én a teljes Szeretet vagyok. Én a teljes Könyörületesség vagyok. Jöjjetek Hozzám. Én vagyok minden, amire szükségetek van.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/oly-sok-jo-es-szent-pap-van-akik-osszefogtak-hogy-szetszedjek-ezeket-az-uzeneteket/

 
 
VÖ.:
http://www.mpm-hu.org/segitseg-az-egyhaz-szamara/segitseg-az-egyhaz-szamara
 
 
 
 

—–
Római katolikus:
04-09Urunk születésének hírüladása (Gyümölcsoltó Boldogasszony)

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Íme, a szűz fogan.
Azokban a napokban így szólt az Úr Acház királyhoz: „Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélységeiből, akár felülről a magasból.”
De Acház így válaszolt: „Nem kérek jelet és nem kísértem az Urat.”
Erre Izajás próféta azt mondta: „Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy próbára teszitek az emberek türelmét, még az én Istenem türelmét is próbára teszitek? Ezért az Úr maga ad nektek jelet: íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmánuelnek nevezi el, ami annyit jelent: Velünk az Isten.”
Ez az Isten igéje.
Iz 7,10-14;8,10c

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat. 7 b. tónus.
Előénekes: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, * fülemet azonban megnyitottad.
Nem követeltél égő- és engesztelő áldozatot, * így szóltam akkor: „Íme, eljövök.”
Hívek: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat.
E: „A könyvtekercsben rólam írva áll, * hogy akaratodat teljesítsem.
Erre vágyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.”
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat.
E: Igazságodat hirdetem a nagy közösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod.
Igazságodat nem rejtettem el szívem mélyén, * hűségedet és segítségedet elbeszéltem.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat.
Zsolt 39,7-8a.8b-9.10-11

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Íme, eljövök, hogy teljesítsem akaratodat.
Testvéreim!
Lehetetlen, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el. Ezért nyilatkozik így Krisztus, amikor a világba lép: Áldozatot és ajándékot nem kívántál, hanem emberi testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat.
Ezért így szóltam: íme, elmegyek, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van. Először tehát ezt mondta: „Áldozatot, ajándékot, engesztelő és égőáldozatot nem akartál, nem volt az kedves előtted”, jóllehet ezeket a törvény írta elő. Azután így folytatta: „Íme, elmegyek, hogy teljesítsem akaratodat.” Tehát az előzőket eltörli, hogy helyébe állítsa az utóbbit. Vagyis Isten akarata szerint Jézus Krisztus testének feláldozása egyszer s mindenkorra megszentel bennünket.
Ez az Isten igéje.
Zsid 10,4-10

ALLELUJA
Az Ige emberré lett, és itt élt köztünk, * és láttuk az ő dicsőségét. Jn 1,14ab – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten feltárta örök tervét Mária előtt, hogy őt választotta a Megváltó anyjának.
Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt.
Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ennek hallatára Mária zavarba jött, és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez.
Az angyal azonban folytatta: Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?”
Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerinti”
Ezután az angyal eltávozott.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,26-38″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-09

 
——
Görög katolikus:

Júdás helyett Mátyást választják az apostolok közé12 Ezután az apostolok az Olajfák hegyéről visszamentek Jeruzsálembe, amely körülbelül egy kilométerre volt onnan, 13 majd felmentek abba az emeleti szobába, ahol a szállásuk volt: Péter, János, Jakab, András, Fülöp, Tamás, Bertalan, Máté, azután Jakab, az Alfeus fia, azután a zélóta Simon és Júdás, a Jakab fia.

14 Mindannyian együtt voltak, állandóan és egy szívvel-lélekkel imádkoztak. Asszonyok is voltak velük — többek között Jézus anyja, Mária — meg Jézus testvérei is.

15 Ezekben a napokban történt, hogy amikor körülbelül százhúszan gyűltek össze, Péter felállt a testvérek között, és azt mondta: 16-17 Testvéreim, be kellett teljesednie az Írásnak, amit a Szent Szellem Dávid által már régen megmondott Júdásról. Bár ő korábban közénk tartozott, és velünk együtt szolgált, mégis ő vezette azokat, akik Jézust letartóztatták. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Megjelenik a tanítványai között19 Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak. De bezárták az ajtókat, mivel féltek a vallási vezetőktől. Jézus hirtelen megjelent közöttük, és köszönt: „Békesség!” 20 Miután ezt mondta, megmutatta nekik a két kezét és az oldalát. A tanítványok nagyon megörültek, hogy látják az Urat.

21 Ezután Jézus újra azt mondta nekik: „Békesség! Ahogyan engem elküldött az Atya, most én is úgy küldelek el titeket.” 22 Rájuk lehelt, és ezt mondta: „Fogadjátok be a Szent Szellemet! 23 Ha megbocsátjátok valakinek a bűneit, akkor azokra a bűnökre bocsánatot nyer. Ha pedig nem bocsátjátok meg, akkor azokra nem kap bocsánatot.”

Megjelenik Tamásnak is

24 Tamás, akit Ikernek is hívtak, a tizenkét tanítvány közé tartozott, de nem volt ott, amikor Jézus megjelent közöttük. 25 A többiek elmondták neki, hogy látták az Urat, de Tamás így válaszolt: „Csak akkor hiszem, ha a saját szememmel látom és megérintem Jézus kezén a szögek helyét, és ha a kezem az oldalára teszem!” “

 
———-
https://oca.org/readings/daily/2018/04/09
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
 
—–
Tóra:

Nádáb és Abíhú halála

10 Áron fiai közül ketten, Nádáb és Abíhú fogták a füstölőjüket, parazsat tettek bele, füstölőszert tettek a parázsra, és az Örökkévaló elé járultak vele. Azonban ez idegen áldozat[a] volt, amely nem felelt meg az Örökkévaló rendelkezéseinek. Emiatt tűz csapott ki az Örökkévalótól, és megégette őket. Így halt meg Nádáb és Abíhú az Örökkévaló előtt. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Leviticus+10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—-

http://www.hebcal.com/sedrot/shmini
—-

Seregély Istvan Érsek:

A legnagyobb szörnyűség, amelynek az Én időmben szemtanúja voltam az Olajfák Kertjében, a végidők bűneinek ostora volt.

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, a legnagyobb szörnyűség, amelynek az Én időmben szemtanúja voltam az Olajfák Kertjében, a végidők bűneinek ostora volt. A látomás során, amelyet a Sátán mutatott Nekem, láttam, hogy a halandó ember miként távolodik el Isten Törvényétől. Ő, a gonosz, szörnyű képeket mutatott Nekem; mindenféle olyan érvvel kísértett Engem, amiért el kellett volna fordulnom Atyám Akaratától. Gyötörni akart Engem, hivalkodván így a hatalmával, mintha még mindig lenne neki, Kereszthalálom ellenére is.Elém tárult földi Egyházam végső lerombolása; a szabadkőműves szekta által megragadott hatalom Egyházamon belül; az ember erkölcstelensége; a szégyenérzet hiánya Isten gyermekei részéről, amint a test aljas bűnére kötelezték magukat; az ártatlanok meggyilkolása és a megtévesztés azok részéről, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek.

A Sátán olyan hatalommal rendelkezik, hogy az Emberfia Mivoltomat illetőleg kétségeket ültetett az Elmémbe. Én, Istenségem révén képtelen vagyok arra, hogy megadjam Magam a bűnnek; mindezt azért mondom el nektek, hogy meg tudjátok érteni, mennyire támad a gonosz benneteket, csakhogy eltávolítson Tőlem.

A Sátán nem a legnyilvánvalóbb módon kelti a gonoszság látszatát. Ehelyett a gonoszságot jónak álcázza. Ő nagyon ravasz, és közületek még a legszentebbet is be tudja csapni, elhitetvén egy hazugságról, hogy Igazság.

Mivel az emberek eltávolodtak Tanításaimtól, ezért önként és mohósággal a szívükben fogják a bűnt választani. Irányítás nélkül elesnének a kegyelemtől. Amikor a NEVEMET ELTÖRLIK A FÖLD SZÍNÉRŐLakkor az ember képtelen lesz arra, hogy megtalálja Istent.

Mindennek tudatában, nem az számít, hogy milyen vallást követtekmert a ti egyetlen utatok Istenhez Rajtam keresztül, az Ő egyetlen Fián keresztül vezet. Kereszthalálomnak köszönhetően megmentettelek benneteket – beleértve minden férfit, nőt és gyermeket, akik a mai világban élnek – a Pokol tűzétől. Ha ezt nem fogadjátok el, akkor nem léphettek be a Paradicsom Kapuin. Csak a Fiún keresztül lehet bemutatni benneteket az Atyának. Ha elutasítotok Engem, Jézus Krisztust, akkor az üdvösségeteket utasítjátok el.

Milyen keveset tanultatok a bűnről és arról a módról, ahogyan az elválaszt benneteket Istentől. A bűn elterjedése még sohasem volt ilyen féktelen azóta, hogy Isten megteremtette a világot. Ti, bűnösök, újabb mélypontot értetek el, mely undorít Engem. Ti még a kicsiket is – akiket rátok bíztak – nevetség tárgyává tettétek, hogy a démonokhoz hasonlóan viselkedjenek. Hiányzik belőletek a könyörületesség, a szeretet és a mások iránti együttérzés, és mégis sokan közületek úgy jelenítik meg hitük cselekedeteit a világ számára, hogy lássák és megcsodálják azokat. Akárcsak a Farizeusok, akik ugyan előírták Isten Törvényeit, de nem éltek azok szerint és alázatot sem mutattak; így azok is közületek, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, beleesnek a büszkeség bűnébe.

Oly sokat kell még tanulnotok a Hangomról és Tanításaimról, amelyek még mindig süket fülekre találnak. Aztán ott vannak azok is, akik minden idejüket az Istenről való tudásuk hirdetésével töltik, azt mondják, hogy ismerik azokat a próféciákat, amelyeket még nem tártak fel, de valójában semmit sem tudnak. Ha Nagy Irgalmasságom nem lenne, ti alkalmatlanok lennétek belépni Királyságomba.

Eljött az idő mindazok számára, akik azt állítják, hogy Isten gyermekeit az Úr útján vezetik, hogy könyörögjenek Hozzám, Jézus Krisztushoz az Alázat Ajándékáért. Itt az ideje, hogy hallgassatok az Igazságra, amely azért adatott számotokra, mivel kevés időtök van arra, hogy megváltsátok magatokat a Szememben.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-legnagyobb-szornyuseg-amelynek-az-en-idomben-szemtanuja-voltam-az-olajfak-kertjeben-a-vegidok-buneinek-ostora-volt-2013-marcius-25-hetfo-14-50/

—–
Római katolikus:

” 2018-03-25

Virágvasárnap – ünnepi miseKezdőének:
Hat nappal Húsvét ünnepe előtt fölment Jézus Jeruzsálembe. Kivonultak eléje a gyermekek, kezükben pálmaágakkal. És kiáltozták hangos szóval: Hozsanna a magasságban! Áldott vagy, aki nagy irgalommal hozzánk jöttél.

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, Üdvözítőnk példát adott nekünk az alázatosságra, amikor szent akaratodból emberi testet öltött és vállalta a kereszthalált. Segíts jóságosan, hogy kínszenvedésének tanítását megértsük, és társai lehessünk feltámadásában. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Izajás így jövendölt a Megváltóról: Ezt mondja az Úr Szolgája: „Isten, az Úr tanította nyelvemet, hogy az igével támasza lehessek a megfáradtaknak. Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak, mint a tanítványok. Isten, az Úr nyitotta meg fülemet. S én nem álltam ellen és nem hátráltam meg. Hátamat odaadtam azoknak, akik vertek, arcomat meg azoknak, akik tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek. Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent. Arcomat megkeményítem, mint a kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem.”
Ez az Isten igéje.
Iz 50,4-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem? 2. tónus.
Előénekes: Aki csak rám néz, mind kinevet, * elhúzza száját, fejét csóválja.
….
H: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem?
Zsolt 21,8-9.17-18a.19-20.23-24

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Testvéreim! Krisztus Jézus, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta önmagát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.
Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön, és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.
Ez az Isten igéje.
Fil 2,6-11

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Krisztus engedelmes lett értünk mindhalálig, * mégpedig a kereszthalálig.
Ezért Isten felmagasztalta, † és olyan nevet adott neki, * amely fölötte áll minden névnek.
Fil 2,8-9 – 7b. tónus.

† A MI URUNK JÉZUS KRISZTUS KÍNSZENVEDÉSE Szent Márk szerint

Két nappal a húsvét és a kovásztalan kenyerek ünnepe előtt a főpapok és írástudók arról tanácskoztak, hogyan foghatnák el Jézust csellel, hogy azután megöljék. Így szóltak: „Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép között!”

Ezután zsoltárt énekelve kimentek az Olajfák hegyére. Ott Jézus így szólt: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert írva van: Megverem a pásztort és szétszélednek a juhok. De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába.” Péter kijelentette: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is benned, én bizony nem!” Jézus azt felelte: „Bizony, mondom neked, hogy még ma, ezen az éjszakán, mielőtt a kakas másodszor szólna, háromszor is megtagadsz engem.” Erre még jobban fogadkozott: „Ha veled együtt meg is kell halnom, én nem tagadlak meg.” Ugyanígy fogadkoztak a többiek is.

Közben odaértek a Getszemáni nevű kertbe. Itt (Jézus) így szólt tanítványaihoz: „Üljetek le, amíg imádkozom.” Pétert, Jakabot és Jánost magával vitte. Remegni és gyötrődni kezdett, majd így szólt hozzájuk: „Halálosan szomorú a lelkem. Maradjatok itt és virrasszatok!” Valamivel előbbre ment, leborult a földre és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. Ezt mondta: „Abba, Atyám! Neked minden lehetséges. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd.” Aztán visszament hozzájuk, de alva találta őket. Megszólította Pétert: „Simon, alszol? Egy órát sem tudtál virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” Majd ismét elment, és ugyanazon szavakkal imádkozott. Amikor visszatért, újra alva találta őket, mert szemük igen elnehezedett. Nem is tudták, mit feleljenek neki. Harmadszor is visszament hozzájuk, és azt mondta nekik: „Aludjatok csak, és nyugodjatok! – Elég voltItt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek fel, menjünk! Íme, ott jön az áruló!”


… A főpap újra megkérdezte: „Te vagy a Messiás, az Áldott (Isten ) Fia.” Jézus így válaszolt: „ÉN VAGYOK. Látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a Mindenható fölségének jobbján, és eljön az ég felhőin.” A főpap erre megszaggatta ruháját, és felkiáltott: „Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok a káromlást. Mit gondoltok?” Azok mindnyájan méltónak ítélték őt a halálra. Ekkor némelyek leköpdösték, azután arcát letakarva ököllel verték, és közben ezt mondták neki: „Rajta, most prófétálj!” Még a szolgák is arcul verték őt.

… Jézus pedig hangosan felkiáltott és kilehelte lelkét. (Most térdre borulunk, és egy keveset csendben időzünk.) Ekkor a templom függönye kettéhasadt, fölülről egészen az aljáig. A százados, aki ott állt Jézus előtt, és látta, hogyan lehelte ki a lelkét, így szólt: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt.” Asszonyok is álltak ott: távolról figyelték, hogy mi történik. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, az ifjabb Jakab és József anyja, és Szalóme. Rajtuk kívül voltak ott még többen is, akik vele együtt jöttek fel Jeruzsálembe.
…”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 14,1-15,47″

——
Görög katolikus: 
” Azért szálltam le, hogy népemet megszabadítsam az egyiptomiak hatalmából, kihozzam abból az országból, és elvezessem őket a tejjel és mézzel folyó földre, egy szép és tágas országba, ahol most a kánaáni, hettita, emóri, perizzi, hivvi és jebúszi nép lakik. ….”

33 Hallgassatok az intésre, hogy bölcsek legyetek, és ne hanyagoljátok el azt!

34 Boldog ember az, aki hallgat rám, ajtóm előtt vigyázva minden nap, ajtófélfáimat őrizve.

35 Mert aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól.”

24 Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg.

25 De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve.

26 Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.

27 Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra.

28 Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.

29 Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.”

33 “Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik, és átadják a pogányoknak,

34 kigúnyolják és leköpik, megkorbácsolják és MEGÖLIK, de három nap múlva feltámad.” “

11 Mert a megszentelő és a megszenteltek mind egytől származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni,

12 amikor így szól: “Hirdetem nevedet testvéreimnek, a gyülekezet körében dicsérlek téged.”

18 Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek. “

—–
—–
Tóra:
“15
Bizony, a rejtőzködő Isten közöttetek van,
    Izráel Istene a Szabadítótok!”
” 27 Ti pedig akkor így válaszoljatok nekik: »Páskaáldozat ez az Örökkévalónak, aki elment otthonaink ajtaja mellett, és megmentett minket a haláltól. Ugyanakkor azonban megölte az egyiptomiak elsőszülöttjeit. Akkor történt ez, amikor Izráel népe még Egyiptomban lakott.«”
40 Izráel népe összesen 430 évig tartózkodott Egyiptomban, 41 és éppen azon a napon vonult ki az Örökkévaló serege onnan, amikor ez az idő letelt. 
—–

Ez a gonosz gesztus a Nagyhét folyamán azok számára lesz látható, akik nyitva tartják a szemüket

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, mekkora szenvedést kell jelenleg megtapasztalniuk a Szívemhez közel álló szeretett Felszentelt szolgáimnak, akik ismerik az Igazságot, és akik látni kényszerülnek az utálatot Egyházamban a Földön.Egy különleges sértésre kerül majd sor, melyet a Nevemen fognak ejteni arra törekedvén, hogy a Nagyhét alatt meggyalázzanak Engem. Ez a gonosz gesztus a Nagyhét folyamán azok számára lesz látható, akik nyitva tartják a szemüket, és ez lesz azon jelek egyike, amelyből tudni fogjátok, hogy a csaló, aki földi Egyházam trónján ül, nem Tőlem jön.

Követőim, nektek tudnotok kell, hogy a világnak adott próféciák – a figyelmeztetés arra az időre, amikor Egyházamon belül megragadják a hatalmat azok, akik a fenevadhoz hűségesek – most teljesednek be. Ennek most van itt az ideje.

Ne feledjétek, hogy akik büszkén mutogatják az alázat jelvényét, azok a kevélység bűnével vétkeznek. A kevélység (gőg) bűn.

Azoknak, akik azt mondják, hogy Egyházam arculatát meg kell újítani, tanait fel kell frissíteni és akik azt mondják, hogy korszerűsítvén Egyházamat, több ember fogja azt majd elfogadni, tudniuk kell a következőket:

Ti, akik azt mondjátok, hogy követitek Tanításaimat, de a törvényeket meg akarjátok változtatni úgy, hogy elnézzétek azokat a cselekedeteket, amelyek pedig bűnösek a Szememben, most takarodjatok Egyházamból! Ti nem vagytok az Enyéim! Ti hátat fordítottatok Nekem, és nem vagytok méltók arra, hogy belépjetek Házamba. Mégis ez fog megtörténni. Ti és mindazok, akik követelitek a változtatásokat, amelyeket a szekuláris világ tárt karokkal üdvözöl, elégedettek lesztek, mert a hamis próféta az ő kegyeibe csábít benneteket, és ti rövid uralkodásának minden pillanatát meg fogjátok tapsolni. De nem Én, Jézus Krisztus, leszek az, akit ti követni fogtok. Ti a hamis tanokat fogjátok követni, nem az Isten tanait.

Oly sokan fogják a hamis próféta uralkodását választani, és örömmel a szívükben, félre tolnak Engem. Amikor követendő útjuk hibái nyilvánvalóvá válnak, szegény Felszentelt szolgáimnak nem lesz hová fordulniuk. Szomorúságuk félelemmé fog átváltozni a félelmük pedig kétségbeeséssé. Ők nem fogják tudni, hogy kiben bízhatnak meg, de tudniuk  kell a következőket: A Testemet, Egyházamat meg lehet ostorozni és megszentségteleníteni, de a Lelkemet sohasem lehet megérinteni, mert Az halhatatlan.

Azoknak mondom, akik most elutasítják Szavamat és akiknek az Igazság a Mennyből, mint különleges Ajándék adatik: Megáldalak benneteket. Én továbbra is ki fogom árasztani rátok Kegyelmeimet, míg csak vissza nem tértek Hozzám. Amíg meg tudom menteni sajnálatra méltó lelketeket, addig nem fogom feladni.

Ahol Tanításaim és Szentségeim érintetlenek maradnak, ott Egyházam élni fog, és nem hal meg soha. A túléléshez nincs szüksége téglára és habarcsra, mert Én vagyok az, Jézus Krisztus, akinek Teste az Egyház. Ti, szeretett hűséges papjaim, Felszentelt szolgáim és követőim, az Én tagjaim vagytok. Ti a Testemmel egyesültetek, hogy megalkossátok Egyházamat a Földön. Meg kell tanulnotok erősnek, bátornak és Szent Szavamhoz hűségesnek lennetek, attól függetlenül, hogy milyen ellenérvekkel hozakodnak elő nektek.

Az Egyházszakadás idejének nyilvánosságra kerülése közel van és Rómában már érezhető egy szörnyű nyugtalanság. Amikor a Szentlélek összecsap a gonosz lelkével, akkor egy választóvonal fog a közepén végighúzódni és így két tábor keletkezik. A nagy megosztottság gyorsan fog leereszkedni. Aztán sokan azok közül, akiket a csaló megtévesztett, Szentséges Karjaimba fognak sietni védelemért.

Én vezetni foglak benneteket ezekben a szomorú időkben, és kérem, hogy mindnyájan adjátok át Nekem könnyeiteket, és Én lélekben megvigasztallak majd benneteket.

Megáldalak titeket. A szív békéjét hozom nektek. Védelmezlek benneteket.

Szeretett Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ez-a-gonosz-gesztus-a-nagyhet-folyaman-azok-szamara-lesz-lathato-akik-nyitva-tartjak-a-szemuket/

—–
Római katolikus:

” 4. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
A választott nép hivatása, hogy megmutassa: milyen az Istennel kötött szövetség. 
A szabadulásra váró népnek ezt mondja az Úr: „A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás napján segítségedre leszek. Megőriztelek, és szövetséges néppé tettelek, hogy helyreállítsd az országot, és birtokodba vedd az elpusztított örökséget; hogy azt mondd a foglyoknak: »Menjetek!«, és a sötétségben levőknek: »Jöjjetek a világosságra!« Minden út mentén legeltetnek majd, és minden kopár halmon legelőt találnak. Nem éheznek és nem szomjaznak, forró szél nem éri, és a nap heve nem égeti őket. Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, és vizek forrásaihoz tereli őket. Úttá teszem nekik a hegyeket, és járhatóvá az ösvényeket. Íme, ezek messze távolról jönnek, azok északról és a tenger felől, amazok pedig a déli országokból. Zengjetek dicséretet, egek, és ujjongj te, föld! Hegyek, daloljatok örömötökben, mert az Úr megvigasztalja népét, és megkönyörül szegényein. Így panaszkodott Sion: »Elhagyott az Úr! Megfeledkezett rólam!« De megfeledkezhet-e kisgyermekéről az asszony, és megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? De még ha az megfeledkeznék is, én akkor sem feledkezem meg rólad.”
Ez az Isten igéje.
Iz 49,8-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve. (Vö. 8a. vers.)
Előénekes: Irgalmas az Úr és kegyelmes, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Az Úr mindenkihez jóságos, * és irgalmas minden művéhez.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Hűséges az Úr minden szavában, * és tettei szentnek hirdetik.
Az Úr a botladozót fenntartja, * és fölemeli, akit megaláztak.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében.
Közel az Úr mindazokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
Zsolt 144,8-9.13cd-14.17-18

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Jézus mondja: † „Én vagyok a feltámadás és az élet, * aki hisz énbennem, nem hal meg örökre.” Jn 11,25a és 26 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Úgy kell tisztelnünk a Fiút, ahogyan a mennyei Atyát tiszteljük. 
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.”
E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel.
Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.
Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre.
Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.
A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra.
Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 5,17-30″

——
Görög katolikus: 

Nóé átka és áldása18-19 Ezek voltak Nóé fiai, akik vele együtt jöttek ki a bárkából: Sém, Hám és Jáfet. Az ő leszármazottjaik terjedtek szét, és népesítették be újra a földet.

Hámnak később fia született, akit Kánaánnak[a]neveztek.

20 Nóé hozzákezdett, hogy megművelje a földet, és szőlőskertet is telepített. …”

“2
Nyissátok ki a kapukat,
    hadd vonuljon be az igazságos nép,
    amely hűséges maradt Istenéhez!
Megőrzöd őket teljes békességben,
    mert szívük állhatatosan bízik benned, Örökkévaló! …”

“28

Az igazságosság útja az életre vezet,
    ha ezen jársz, nem látsz halált soha.[a…”

—–
—–
—–
Tóra:

Vizet öntök a szomjas földre

44 „Figyelj most rám, szolgám, Jákób!
    Halljad Izráel, akit választottam!
Az Örökkévaló mondja ezt neked,
    aki téged teremtett és megformált,
    anyád méhétől fogva segít és támogat:
Ne félj szolgám, Jákób,
    választottam, Jesúrún,[d]
mert vizet öntök a szomjas földre,
    s elárasztom a sivatagot,
Kiöntöm Szellemem gyermekeidre,
    s áldásomat utódaidra.
Úgy virulnak, mint fű a vízparton,
    növekednek, mint fűzfák a folyó mellett.
Az egyik azt mondja:
    ez a nevem: »Én az Örökkévalóé vagyok!«
    Őt »Jákóbnak« nevezik.
A másik ezt írja kezére: »Az Örökkévaló tulajdona«.
    Őt meg »Izráelnek« hívják.”

Ezt mondja az Örökkévaló, Izráel Királya és Megváltója, a Seregek Ura:

„Én vagyok a kezdet és a befejezés,
    nincs más Isten rajtam kívül. …”

——

Isten Anyja: Sokan lesznek magányosak azon igyekezetükben, hogy imacsoportokat hozzanak létre

Igazság Könyve: 

Gyermekeim, nektek keresnetek kell azt, hogy egymást megvigasztaljátok, amikor a Föld minden sarkában összegyűltök, hogy Fiam Maradék Hadseregét megalkossátok.

Sokan lesznek magányosak azon igyekezetükben, hogy imacsoportokat hozzanak létre, és időnként úgy fogják érezni, hogy minden igyekezetük hiábavaló. Minden egyes létrehozott imacsoportért, mely azért jön létre, hogy a Keresztes Imahadjárat imáit imádkozza, drága Fiam különleges Kegyelmekben részesít majd benneteket.

Ő jelen van minden csoportban, és ezt a tudtotokra fogja hozni. Érezni fogjátok az Ő Szeretetét, s aztán tanúi lesztek a gyümölcsöknek, amint azok szétáradnak majd, és terjeszteni fogják az Ő legszentebb Szavait.

Gyermekek, ti áldottak vagytok, mert az alázat Ajándéka adatik meg nektek, de imacsoportjaitok közül csak azok fognak sok megtérést „betakarítani”, akik Fiam Szavát minden kétely nélkül fogadják.

A Szentlélek most gyorsan halad köztetek, drága gyermekek, és oly sok örömet szerez nekem látván azt, hogy Ő mennyire megérinti lelketeket.

Nektek egységben kell maradnotok, kicsiny gyermekeim, mert Fiamnak szüksége van a ti szeretetetekre és elkötelezettségetekre, hogy megmenthesse az emberiséget. Ti azonban a gonosz célpontjai lesztek, aki szárnyai alól minden démont ki fog ereszteni, hogy belétek hatoljon és megosztottságot okozzon. Ismerjétek fel ezeket a kísértéseket annak, amik valójában, és teljesen bízzatok meg Fiamban. Hívjatok Engem, szeretett Édesanyátokat, hogy Keresztes Imahadjárat Csoportjaitokat összetartsam.

A Keresztes Imahadjárat 97. imája, hogy a Keresztes Imahadjárat Csoportjai egyesüljenek

Ó, Üdvösségnek szeretett Anyja, könyörgök Hozzád, hogy imáid által egyesítsd Isten Maradék Hadseregét szerte a világon.

Boríts be minden Keresztes Imahadjárat Csoportot az Üdvösség Kegyelmével, mely Fiad, Jézus Krisztus Irgalmasságán keresztül árad ránk.

Küldd el angyalaidat, hogy borítsanak be mindnyájunkat, különösen azokat a papokat, akik a Keresztes Imahadjárat csoportjait vezetik.

Segíts nekünk, hogy elkerüljük a zaklatottságokat, amelyek megosztottságot okoznak közöttünk, és védj meg minket a fegyverzet ajándékával, hogy mentesek legyünk a támadásoktól, melyeket Jézus Krisztus iránti szeretetünkért kell elviselnünk ebben a Szent Küldetésben, a lelkek megmentéséért. Ámen.

Menjetek most békében, szeretett gyermekeim, és tartsátok szem előtt, hogy Isten Maradék Hadserege – Fiam Kegyelmei segítségével – segíteni fog Fiamnak a lelkek milliárdjai megmentésében.

Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-anyja-sokan-lesznek-maganyosak-azon-igyekezetukben-hogy-imacsoportokat-hozzanak-letre/

—–
Római katolikus:
” Amikor Izrael elöljárói mind együtt voltak, a papok vállukra emelték a frigyszekrényt. Felvitték az Úr szekrényét, magát a szentsátort és annak minden felszerelését, ami benne volt. Amíg a papok és a leviták ezeket vitték, Salamon király és a választott nép egész sokasága, mely egybegyűlt nála, vele együtt a frigyszekrény előtt haladt. Közben annyi juhot és marhát mutattak be áldozatul, hogy annak se szeri, se száma nem volt.
Azután a papok bevitték az Úr szövetségének szekrényét a helyére: a templom belső részébe, a szentek szentjébe, a kerubok szárnyai aláA kerubok ugyanis kiterjesztett szárnyakkal álltak a frigyszekrény helye fölött, és felülről befedték a szekrényt és annak hordozó rúdjait.
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus ruhájának érintésétől is meggyógyulnak a betegek.
Jézus és apostolai egyszer áthajóztak a Genezáreti-tó túlsó partjára, és ott kikötöttek.
Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust. Bejárták az egész környéket, s a betegeket hordágyon odavitték, ahol a hír szerint Jézus tartózkodott.
Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 6,53-56
——
Görög katolikus: 

17 Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre úgy, mint akik erről számot is adnak. Hadd tegyék ezt örömmel, és ne sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra.

Befejező kérések, üdvözletek, áldás

18 Imádkozzatok értünk! Mert meg vagyunk győződve arról, hogy lelkiismeretünk tiszta, hiszen mindenben helyesen akarunk eljárni.

19 Főként pedig azért imádkozzatok, kérlek, hogy mielőbb visszajussak hozzátok.

20 A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát,

21 tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen.”

—–
—–
—–