kereszt kategória bejegyzései

Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

 
 

Keresztes Imahadjárat 20. imája

Ima, mely segít megállítani az Antikrisztust abban, hogy elpusztítsa gyermekeimet.

Keresztes Imahadjárat 31. imája

A védelem imalánca

Keresztes Imahadjárat 42. imája

Böjti ima az Egy-világpénznem megakadályozására

Keresztes Imahadjárat 61. imája

Ima az Egy- Világ ellenőrzésének elhárításáért

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-10-nap-szerda

 

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
 
 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-07-29

17. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Megtérésre szólít fel az Úr, és szabadulást ígér.
A próféta panaszkodik a nehéz küldetés miatt: „Jaj, nekem, Uram! Anyám vajon azért szült engem, hogy az ellentmondás embere legyek az egész
ország számára? Én nem adtam kölcsönt senkinek, nekem sem kölcsönzött senki, mégis mindenki engem átkoz.
Ha szavaid elém kerültek, befogadtam őket, kedvem telt igédben, szívemnek öröme lett, mert a te nevedet viselem Uram, Seregek Istene!
Nem tartottam dicsőségemnek, hogy a tréfálkozók közé üljek! Magamra maradtam, mert kezed rám nehezedett, bánattal töltöttél el engem. Miért nem szűnik meg fájdalmam,
sebem miért nem akar meggyógyulni? Bizony, olyan lettél számomra, mint a csalóka nyári patak, amelynek vizére nem lehet számítani.”
Erre így válaszolt az Úr: „Ha visszatérsz hozzám, engedlek
visszatérni, és színem előtt állhatsz; és ha előhozod az értékest az értéktelenből, akkor mintegy az én szám leszel.
Nekik kell hozzád visszatérniük, te ne térj az ő útjukra semmiképp! Erős ércfallá teszlek ez előtt a nép előtt.
Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert én veled vagyok, hogy megmentselek és megszabadítsalak, – mondja az Úr.
Kiszabadítalak a
gonosztevők kezéből, és kimentelek a hatalmaskodók markából.”
Ez az Isten igéje.

Jer 15,10.16-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem. (17d. vers. – 7. b tónus)
Előénekes: Ellenségeimtől ments meg, Istenem, * támadóim ellen oltalmazz engem.
A gonosztevőktől ments meg engem, * a vérengző emberektől szabadíts meg.
Hívek: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
E: Mert íme, leselkednek életemre, † rám rontanak a hatalmasok, * pedig, Uram, bűn és vétek nincsen bennem.
H: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
E: Te vagy erősségem, terád figyelek, * erős váram te vagy, Istenem.
Szeretetével Istenem elém siet, * Isten megadja, hogy lenézzem ellenségem.
H: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
E: Én pedig hatalmadról énekelek, * már korán reggel örvendezem jóságodnak,
mert te lettél az én erős bástyám, * gyötrelmem napján az én menedékem.
H: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
E: Te vagy erősségem, rólad szól énekem, † te vagy, Istenem, az én erős váram, * az én jóságos Istenem!
H: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
Zsolt 58,2-3.4-5a.10-11.17.18

ALLELUJA
Barátaimnak mondalak titeket, mondja az Úr, * mert elmondtam nektek mindent, amit Atyámtól hallottam. Jn 15,15b – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Isten országa többet ér minden földi kincsnél.
Jézus egyszer ezt a két példabeszédet mondta tanítványainak:
Hasonló a mennyek
országa a földbe rejtett kincshez. Ha valaki megtalálja, újra elrejti azt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt a földet.
Hasonló a mennyek
országa a kereskedő emberhez, aki igazgyöngyöt keres. Amikor aztán egy nagyon értékes igazgyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 13,44-46″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-07-29

————
Ortodox (Görög keleti): 

12 Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!

13 Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.

Az úrvacsora és a bálványáldozat

14 Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást!

15 Úgy beszélek hozzátok, mint értelmes emberekhez: ítéljétek meg magatok, amit mondok.

16 Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e?

17 Mert egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk.

18 Nézzétek a test szerinti Izráelt! Akik az áldozatokat eszik, nincsenek-e közösségben az oltárral?

19 De mit mondok ezzel? Talán azt, hogy a bálványáldozat vagy a bálvány ér valamit?

20 Sőt inkább azt, hogy amit a pogányok áldoznak, azt ördögöknek áldozzák és nem Istennek: azt pedig nem szeretném, ha ti az ördögökkel lennétek közösségben.

21 Nem ihattok az Úr poharából is, meg az ördögök poharából is, nem lehettek részesei az Úr asztalának is, meg az ördögök asztalának is.

22 Vagy haragra ingereljük az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála?

————————–

20 Azután megparancsolta tanítványainak: ne mondják meg senkinek, hogy ő a Krisztus.

Jézus először szól nyíltan haláláról és feltámadásáról

21 Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.

22 Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: “Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!”

23 Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: “Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.”

Jézus követése

24 Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: “Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Corinthians%2010:12-22;%20%20%20Matthew%2016:20-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/07/29

—–

Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

“NAGYON KÖZEL VAN VISSZATÉRÉSEM!”
 
 
———-
Római katolikus:

2020-04-28

húsvét 3. hét kedd

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A Krisztusért elszenvedett vértanúság megnyitja a mennyországot.
Elítélésekor István diakónus így szólt a néphez, a papokhoz és az írástudókhoz:
„Ti keménynyakúak, ti érzéketlen szívűek és fülűek! Mindig
ellenálltatok a Szentléleknek ti is, akárcsak atyáitok. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Megölték mindazokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. Ti pedig árulói és gyilkosai lettetek neki, ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a mózesi törvényt, de nem tartottátok meg.”
Miközben hallgatták, dúltak-fúltak, és dühükben fogukat vicsorították. Őt azonban eltöltötte a Szentlélek. Fölnézett az égre. Látta az Isten dicsőségét, és Jézust, az Isten jobbján. Felkiáltott: „Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, ahogy az Isten jobbján áll.”
Erre ordítozni kezdtek, és befogták fülüket. Egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból, és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruháikat. Miközben megkövezték, István felfohászkodott, és így imádkozott: „Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”
Majd térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” Amint ezt kimondta, halálba szenderült. Saul pedig helyeselte meggyilkolását.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 7,51-8,1a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet. (6a. vers. – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Légy oltalmazó sziklaváram és megerősített házam, * hogy megszabadíts engem!
Erősségem és menedékem te vagy nékem, * nevedért vezess és irányíts engem!
Hívek: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
Vagy: Alleluja.
E: Kezedbe ajánlom lelkemet, * megváltottál engem, Uram, igazság Istene.
Ujjongok és örvendezem irgalmasságod miatt, * mert kicsiny voltomat tekintetre méltattad,
H: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
Vagy: Alleluja.
E: Ragadj ki az ellenség kezéből, * és azoktól, akik üldöznek engem.
Ragyogjon föl arcod szolgád fölött, * irgalmasságodban szabadíts meg engem.
H: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 30,3cd-4.6ab és 7b és 8a.17 és 21ab

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az élet kenyere, * aki hozzám jön, többé nem éhezik.” Jn 6,35 – 5 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Oltáriszentség a világnak életet adó táplálék.
Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből:
„Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: »Égből való kenyeret adott enni nekik.«”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak.”
„Uram – kiáltották –, add nekünk mindig ezt a kenyeret!”
Jézus így válaszolt: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 6,30-35″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-04-28

“…  Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra. …”

“….  Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. …”

————
Ortodox (Görög keleti): 

Péter és János a Főtanács előtt

4.1 Péter és János még beszéltek, amikor odaértek hozzájuk a papok, a templomőrség kapitánya, meg néhány szadduceus. Nagyon haragudtak rájuk, mert Jézus feltámadását hirdették a népnek, s ezzel együtt azt is, hogy a halottak fel fognak támadni a halálból Jézus által. Ezért Pétert és Jánost letartóztatták, és mivel már este volt, másnapig börtönbe zárták őket. Azok közül, akik hallgatták az apostolokat, sokan hittek, úgyhogy a Jézusban hívő férfiak száma körülbelül ötezerre nőtt.

A következő napon azután összegyűltek Jeruzsálemben a nép vezetői, és a Törvény tanítói. Ott volt Annás, a főpap, meg Kajafás, János, Sándor, és a főpapi családok minden férfi tagja.[a] Előhozatták az apostolokat, és azt kérdezték tőlük: „Miféle erővel, kinek a felhatalmazásával tettétek ezt?”

Akkor Pétert a Szent Szellem betöltötte, és így válaszolt: „Népünk vezetői! Arról a jó cselekedetről kérdeztek bennünket, amit ezzel a béna emberrel tettünk? Azt kérdezitek, hogyan gyógyult meg? 10 Akkor hát tudjátok meg mind, és tudja meg Izráel egész népe, hogy ez a gyógyulás a názáreti Jézus, a Messiás nevében és hatalma által történt. Ő az, akit ti keresztre szegezve megöltetek, de akit Isten feltámasztott a halálból. A feltámadott Jézus hatalma gyógyította meg ezt az embert, ezért áll itt előttetek teljesen egészségesen.

—————————–

“… Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.
az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ. …”
 
 
 
 
“… Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

…”

—————————–
16 Mert Isten úgy szerette az embereket, hogy az egyszülött Fiát adta oda cserébe értük, hogy aki hisz a Fiában, az ne pusztuljon el, hanem örök életet kapjon. 17 Isten nem azért küldte a Fiát az emberek közé, hogy elítélje őket, hanem azért, hogy a Fiú közreműködésével megmenekülhessenek. 18 Aki hisz a Fiúban, azt nem fogják elítélni. De aki nem hisz benne, az máris elmarasztaló ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.

19 Az ítélet pedig ez: a világosság eljött az emberek közé, de ők jobban szerették a sötétséget, mert gonosz dolgokat tettek. 20 Ugyanis, akik gonosz dolgokat tesznek, azok mind gyűlölik a világosságot, és nem jönnek ki a világosságra, nehogy a tetteik gonoszsága lelepleződjön. 21 Aki viszont az igazságot követi, és azt teszi, ami helyes, az kijön a világosságra, hogy nyilvánvaló legyen: ezeket a dolgokat Isten tetszése szerint és Isten által tette.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts%204:1-10;%20%20%20John%203:16-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
————
———
——
——–

A kereszt az összekötő az örök életre. Soha ne hagyd ki a keresztet!

Igazság Könyve:

2014.04.15 20:15

A kereszt a link az örök életre. Soha ne hagyd ki a keresztet

Szeretett lányomnak, amikor szeretett követői nagypénteken ünneplik, emlékeznünk kell, hogy az én szeretetem hogyan terjed ki az emberi fajra.

Azok, akik üldözték engem, majd megölt engem a gyűlölet és a szíve kő. Én meghalt értük, annak ellenére, hogy a gyűlölet, és szenvedtem egy nagy Agony, hogy azok is megváltott. Mégis, ssok ember ma utálom, és megvetni engem, egy ilyen nagyszabású, hogy én, hogy felfedje a gonosz, amely feldúlja a lelküket, akkor nem lesz képes felállni.

Én megpróbálom felkészíteni a világot, az igazság könyve, majd harcolt az én ellenségeim, mindenhol. A legszörnyűbb támadások sátáni csoportokból érkeznek, akik közül sokan a keresztényeknek számítanak, így a haragjukat úgy színlik, mintha a hitüket megvédjük volna. Ez az a mód, ahogyan Sátán az ő hajlandó áldozatait használja a munkám megtámadása érdekében. Hogyan nyomorult lelkük van, és milyen szomorú vagyok, mivel továbbra is elárul Engem, Fling sár rám, és elterjedt hazugságokat a My Word, annak érdekében, hogy ellopja a lelkeket én irgalmas szív.

A szenvedés könnyeit sírom ezen a héten, mert az idő rövid, és tudom, hogy nem számít, milyen keményen Próbálom, sok lélek továbbra is hátat fordít Nekem. Miért gyűlölnek engem ezek a lelkek? A válasz az, mert nincs szeretet számomra egyáltalán. Sokan közülük meg rémisztő, hogy a gyűlölet érzik magam a szívükben nem lehet elmosta. Annyira birtokolják a gonoszt, hogy a nap minden percét töltik a napjaikból.

Az emberek nagy többsége már nem hisz bennem-ez egy kis szám, akik hisznek, egy óceán a lelkek, amelynek nagysága húzódik az egyik oldalon a föld a másik. De, ígérem neked, hogy fogok gyűjteni annyi lélek, mint én, és mert a szeretet, amit az Ön számára, majd kiterjeszti én Mercy között is, akik nem érdemlik meg. Hogyan üdvözlöm a jó, a szerető és a tiszta lelkek, akik jönnek előttem. Töltik meg nagy örömmel. Ó, hogyan megnyugtatni a sebeket. Hogyan hozzák nekem mentességet a bánat I elviselni az én szegény bűnösök, akiknek fogalmam sincs, hogy a nagy öröm megígértem nekik az én új Királyság. Oly sok lélek szomorúan dobja el a legfontosabb, hogy én adtam nekik, hogy örök élet-és milyen? Az élet híján szó, egy élet tele csiklanítás és üres ígéreteket. A fáradt élet fáradságos, hogy nem hoz életet – csak azt, ami végződik a por. Én vagyok az életed. Hozok neked az életed. Ha elfogadod a halálomat a kereszten, és elismerik a Feltámadásom, akkor soha nem fog elviselni halált.

Nektek e nemzedéknek ezt mondom. Te, akik velem, nem fog elviselni a halál – nem is a halál a test. Azok, akik engem is elárulni, a bűnnel, amikor az igazságot adják nektek, nem lesz élet. Szóval, szeretett követői, soha nem kell félni ettől a küldetéstől. Elveszem, és zuhany van minden ajándék, amit Atyám aggódó ajándékozni meg mindannyian, ahogy végül összegyűjti az ő gyermekei Királyság azt ígérte, amikor ő küldött nekem, ő egyetlen fia, hogy megmentse a lelkeket, az én halál a kereszten. A kereszt a link az örök életre. Soha ne hagyd ki a keresztet. Halálom volt az út az örök életre. Anélkül, hogy az én kereszt, a halál lesz az irányadó azok számára, akik elutasítják azt.

Jézusnak”

A kereszt a link az örök életre. Soha ne hagyd ki a keresztet


—–
Római katolikus:

2019-04-15

Nagyhétfő

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Íme, az én szolgám, akiben kedvem telik.
Ezt mondja az Úr:
„Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztottam rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek. Nem kiált majd, nem emeli föl a hangját, és szava sem hallatszik az utcákon. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen tanítja az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a távoli szigetek.”
Ezt mondja az Isten, az Úr, aki megteremtette az eget és kifeszítette, aki megszilárdította a földet s kisarjasztotta rajta a növényeket, aki éltető leheletet ad a földön lakó népnek, és életet mindennek, ami csak jár-kel rajta: „Én, az Úr hívtalak meg igazságban, én fogtam meg a kezed és én formáltalak. Általad kötök szövetséget népemmel, és adok világosságot a nemzeteknek, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat, és a tömlöcből azokat, akik a sötétben ülnek.”
Ez az Isten igéje.
Iz 42,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Világosságom az Isten, * üdvözít engem. (Vö. 1a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Világosságom és üdvösségem az Úr, * kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr, * kitől rettegnék?
Hívek: Világosságom az Isten, * üdvözít engem.
E: Ha a gonoszok rám törnek, hogy felfalják testemet, * akkor ellenségeim és gyötrőim meginognak és a földre zuhannak.
H: Világosságom az Isten, * üdvözít engem.
E: Egész tábort állíthatnak ellenem, nem fél a szívem, * ádáz harcra kelhetnek ellenem, én akkor is remélek.
H: Világosságom az Isten, * üdvözít engem.
E: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait, * az élők földjén.
Remélj az Úrban, bátran cselekedj, * szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.
H: Világosságom az Isten, * üdvözít engem.
Zsolt 26,1.2.3.13-14

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Üdvöz légy, Királyunk! * Tévelygéseinken csak te könyörülsz. – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Mária megkeni Jézus lábát, és ezt Jézus már temetési előkészületnek veszi.
Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus
feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között.
Mária pedig vett egy font illatos, drága nárdusz-olajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt; ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta.
Jézus azt mondta neki; „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.”
A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 12,1-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-04-15


——
Görög katolikus:

17 Ezt mondja az Örökkévaló, Izráel Szentje, Megváltód:

„Én vagyok Istened, az Örökkévaló,
    aki tanítalak téged mindarra, ami javadra válik,
    aki vezetlek azon az úton, amelyen járnod kell.
18 Bárcsak engedelmeskedtél volna parancsaimnak!
    Akkor most békességed és jóléted oly bőséges volna,
    mint az áradó folyóvíz.
Igazságosságod olyan lenne,
    mint a tenger dagály idején.
19 Bizony, akkor utódaid annyian lennének,
    mint tengerparton a homokszemek,
gyermekeid, mint a kavicsok,
    megszámlálhatatlanul!
Akkor nem pusztítanák őket,
    egyet sem ölnének meg közülük soha!”

20 Jöjjetek ki Babilóniából,
    meneküljetek el a káldeusoktól!
Énekelve hirdessétek,
    ujjongva kiáltsátok világgá:
„Az Örökkévaló megváltotta a szolgáját, Jákóbot!”
21 Mikor a pusztában vezette népét az Örökkévaló,
    egyikük sem szomjazott,
    még a sziklából is vizet fakasztott nekik!
Bizony, meghasította a sziklát értük,
    és víz zúdult ki onnan bőségesen.
22 „Nincs békesség az istentelen gonoszok számára!”
    — mondja az Örökkévaló.

Az Örökkévaló Szolgája

49.1 Figyeljetek rám, szigetek lakói,
    halljátok szavam, távoli nemzetek!

Az Örökkévaló hívott el engem még születésem előtt,
    már anyám méhében nevemen szólított.
Éles karddá tette beszédemet,
    keze árnyékában rejtett el,
hegyes nyíllá csiszolt,
    és tegzébe[e] zárt.

„Szolgám vagy, Izráel
    — mondta nekem —,
rajtad mutatom meg dicsőségemet!”

„Mennyit fáradoztam, dolgoztam hiába,
    hasztalan pazaroltam erőm,
    semmit el nem értem
    — feleltem én —,
de az Örökkévaló ítél ügyemben,
    ő mérlegeli munkámat, hogy mennyit ér.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+48-49&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jákób csalással szerzi meg az apai áldást

27.1 Sok év múltán Izsák megöregedett, és a látása annyira megromlott, hogy már alig látott. Ekkor magához hívatta Ézsaut, elsőszülött fiát, és ezt mondta: „Fiam, Ézsau!”

„Itt vagyok, apám!” — felelt Ézsau.

„Figyelj rám, fiam! Megöregedtem, nem tudom, meddig élek még. Fogd hát a fegyvereidet: íjadat és nyilaidat, s indulj vadászni! Lőj nekem valami vadat, készíts belőle kedvemre való ízletes vadpecsenyét, s hozd be, hadd egyem belőle! Azután megáldalak, mielőtt meghalnék” — mondta Izsák. Így hát Ézsau elindult vadászni.

Rebeka azonban kihallgatta, amit Izsák Ézsaunak mondott, és azonnal szólt Jákóbnak: „Figyelj ide! Hallottam, hogy atyád ezt mondta a bátyádnak, Ézsaunak: »Vadássz nekem valami vadat, készíts belőle kedvemre való ízletes vadpecsenyét, hogy egyem belőle, és megáldjalak az Örökkévaló színe előtt, mielőtt meghalok!« Most azért hallgass rám, és tedd, amit mondok! Siess a nyájhoz, gyorsan hozz két szép kecskegidát! Majd én hamar elkészítem atyád ízlése szerint a vadpecsenyét. 10 Te meg vidd be atyádnak, hogy megegye, és téged áldjon meg, mielőtt meghal.”

11 De Jákób ezt felelte: „De anyám, tudod, hogy a bátyám, Ézsau bőre nagyon szőrős, én meg sima bőrű vagyok! 12 Félek, hogy atyám megtapogat, és felismeri, hogy én vagyok az, s akkor csalónak fog tekinteni, és áldás helyett átkot hozok magamra!”

13 „Ha így lenne, magamra vállalom helyetted az átkot, ne félj — válaszolta Rebeka —, csak fogadj szót nekem, és hozd gyorsan a gidákat!”

14 Jákób el is futott a nyájhoz, hozott két kecskegidát anyjának, aki sietve elkészítette a jóízű ételt, úgy, ahogy azt Izsák szerette. 15 Mivel az idősebb fia, Ézsau a legszebb ruháit az anyjánál hagyta, Rebeka azokba öltöztette Jákóbot, a kisebbik fiát. 16 A kecskegidák bőrével pedig befedte Jákób kezeit és nyakának sima részét, 17 majd az elkészített finom vadpecsenyét és kenyeret fiának, Jákóbnak kezébe adta.

18 Jákób bement apjához és köszöntötte: „Atyám!”

„Hallom, fiam! — mondta Izsák — de te melyik vagy?”

19 „Én vagyok Ézsau, az elsőszülötted. Teljesítettem a kívánságodat, ülj fel hát, kérlek, és egyél a vadpecsenyéből, amelyet neked készítettem! Azután áldj meg, kérlek!” — felelte Jákób az apjának.

20 Izsák ezt kérdezte: „Fiam, hogy tudtál ilyen hamar zsákmányt ejteni?”

„Istened, az Örökkévaló hozta elém a vadat” — mondta Jákób.

21 Izsák ezt mondta: „Gyere csak közelebb, fiam, hadd tapogassalak meg! Csakugyan te vagy az, fiam, Ézsau?”

22 Ekkor Jákób közelebb lépett apjához, Izsák pedig megtapogatta, és ezt mondta: „A hangod Jákóbé, de a karjaid Ézsau karjai.” 23 Nem ismerte fel Jákóbot, mert annak karjait a kecske szőre borította, és tapintásra olyannak tűnt, mint Ézsau karja. Így Izsák Jákóbot áldotta meg. 24 Azután még egyszer megkérdezte: „Fiam, Ézsau, valóban te vagy az?” Jákób pedig megerősítette: „Igen, atyám, én vagyok!”

Izsák megáldja Jákóbot

25 „Hozd hát ide az ételt, hadd egyek a fiam vadpecsenyéjéből, és utána megáldalak!” Jákób eléje tette az ételt, Izsák pedig megette. Majd Jákób borral kínálta apját, és ő megitta. 26 Akkor Izsák ezt mondta: „Gyere ide, fiam, csókold meg az arcom!” 27 Amikor Jákób megcsókolta apja arcát, Izsák megérezte Ézsau ruháinak jó illatát, és megáldotta a fiát:

„Ez a fiam ruhájának illata!
    Mint a jó illatú mező,
    amelyet az Örökkévaló megáldott!
28 Adjon az Isten neked, fiam,
    égi harmatot,
termékeny földet,
    bőséges termést,
    búzát és bort!
29 Népek szolgáljanak neked,
    nemzetek hajoljanak meg előtted,
légy ura rokonaidnak,
    hajoljanak meg előtted testvéreid!
Átkozott, aki téged átkoz,
    de legyen áldott, aki téged áld!”

Ézsau haragja

30 Amikor Izsák befejezte Jákób megáldását, és Jákób kijött az apja sátrából, éppen akkor érkezett meg Ézsau a vadászatból. 31 Ő is ízletes vadpecsenyét készített, majd bevitte apjának. „Atyám, kérlek, ülj fel, és egyél a vadpecsenyéből, amelyet fiad neked készített, azután áldj meg!” — mondta Ézsau.

32 Izsák ezt kérdezte: „Ki vagy te?”

„A fiad vagyok, Ézsau! Elsőszülött fiad!” — felelte ő.

33 Ekkor Izsák nagyon megrémült, és reszketett. Azután fölkiáltott: „De hát akkor ki volt az, aki az előbb vadpecsenyét hozott nekem, amelyet meg is ettem?! Éppen most ment el, mielőtt te megérkeztél! Megáldottam őt, és valóban áldott is lesz.

34 Amikor ezt Ézsau meghallotta, hangosan felkiáltott, és keserves sírásra fakadt: „Jaj, atyám, áldj meg engem is!”

35 De Izsák ezt felelte: „Öcséd volt az, aki bejött hozzám, és csalással megszerezte a neked szánt áldásomat!”

36 „Nem hiába nevezik Jákóbnak[a]! Már kétszer is becsapott engem: előbb elvette tőlem elsőszülöttségi jogomat, most meg ellopta a nekem szánt atyai áldást is! De hát csak maradt még valamilyen áldásod a számomra is, atyám?” — kérdezte Ézsau.

37 Izsák így válaszolt: „Fiam, nézd, Jákóbot úrrá tettem fölötted, és minden rokonát a rabszolgájává tettem. Bőségesen megáldottam búzával és borral, mit adhatok most már neked?”

38 Ézsau azonban ezt mondta apjának: „Hát csak ez az egy áldásod volt, atyám? Áldj meg engem is, kérlek!” — és hangos sírásra fakadt.

39 Végül Izsák ezt mondta neki:

„Lakóhelyed terméketlen földön lesz,
    nem hull rád az égi harmat,
40 fegyvereddel szerzed kenyered,
    és öcsédet szolgálod,
de fellázadsz ellene,
    s igáját lerázod nyakadról.”

Jákób Lábánhoz menekül

41 Ettől kezdve Ézsau gyűlölte Jákóbot az áldás miatt, amellyel Izsák Jákóbot megáldotta. „Hamarosan eljön az ideje, hogy apámat eltemetjük, azután megölöm Jákóbot!” — mondta magában.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+27%3A1-41&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…  

16 Ha engedelmeskedsz az Örökkévaló parancsának,
    az életed mented meg,
de ha elutasítod,
    meghalsz.
17 Kölcsönadsz az Örökkévalónak, ha a szegényeken segítesz,
    ő pedig visszafizeti neked.
18 Fegyelmezd meg a fiadat,
    amíg még van remény,
de ne engedd, hogy haragod elragadjon,
    és összetörd!
19 Akit erőszakos haragja elragad, büntetést kapjon érte,
    különben még erőszakosabb lesz.
20 Hallgass a tanácsra, s fogadd el a helyreigazítást,
    akkor végül te is bölccsé leszel.
21 Mennyi gondolat és szándék kavarog az ember lelkében,
    de csak az Örökkévaló terve valósul meg!
22 Amit Isten a leginkább kíván tőled, az a hűség.
    Jobb szegénynek lenni, mint hűtlennek.
23 Ha tiszteled és féled az Örökkévalót, utad az életre vezet,
    s nyugodtan alhatsz, mert nem ér veszedelem.

24 A lusta még magával sem törődik,
    még arra sem képes,
    hogy az ételt a tálból a szájához emelje.
25 A beképzelt ostobát fenyíteni kell,
    hogy okuljon belőle,
de az értelmes már abból is tanul,
    ha valaki figyelmezteti.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=proverbs+19:16-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/04/15
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–