Az Igazságként bemutatott hazugságok a Sátántól származnak, aki örök kárhozatra ítéltetett.

Igazság Könyve:

A klérus hitét az Isten legnagyobb ellensége fogja eltaposni, aki valaha is járt a Földön: az Antikrisztus

  1. június 7. szombat, 20:00

 

Drága, szeretett leányom, az Igazság Lelkét, Aki Egyházam által uralkodik a Földön, szent szolgáimnak kell életben tartaniuk, táplálniuk és támogatniuk, akikre Isten minden gyermekének gondját bíztam.

Egyházam papjainak hamarosan kihívásokkal kell szembenézniük, ami azt jelenti, hogy sokan nagyon nehéznek fogják találni, hogy megtartsák Szavamat. A közöttük lévő árulók mindenféle olyan dolgot fognak nekik bemutatni, ami nem Tőlem van.

Mennyire vágyom arra, hogy megvigasztaljam őket, és mennyi mindent meg fogok tenni Hatalmam által, hogy eltöltsem lelküket a Szentlélek Tűzével. Én ezt meg fogom tenni, hogy ők így éberek legyenek és nyugodtak maradhassanak, és ne legyen kétség bennük, amikor majd arra kérik őket, hogy egy olyan tanban vegyenek részt, mely nem Tőlem való. Nekik, mint Igém őreinek, fel kell készülniük, hogy továbbra is hűségesek maradjanak Hozzám. De őket arról fogják meggyőzni, hogy törekedjenek arra, hogy Igém egy új értelmezését kövessék, és ez súlyos tévedéshez fog vezetni. Ha ők az ártatlan lelkeket és azokat, akik Nekem szentelték magukat tévedésbe és az istenkáromlás bűnének elkövetésébe vezetik, akkor ők a Pokol tanának felkarolásáért lesznek vétkesek. Ami azt illeti, ők tudni fogják, hogy milyen megtapasztalni Atyám Haragját.

Papjaimnak, akik Hozzám tartoznak, szükségük lesz arra, hogy megújítsák a szeretetre, az irgalmas cselekedetre és a cölibátusra tett fogadalmukat, ha a kegyelem állapotában akarnak maradni, annak érdekében, hogy úgy szolgálhassanak Engem, ahogyan arra az Én Nevemben elkötelezték magukat. Sajnos, a gonosz hatalma, ami érvényesülni fog velük szemben, oly nagy lesz, hogy sokan túl nehéznek fogják találni a rájuk nehezedett nyomást ahhoz, hogy ellenálljanak neki. Mások meg fogják ölelni az új tant és az egy-világpapságnak a részévé válnak, mely hamarosan bejelentésre kerül, ahol többé már nem a Szentháromságos Egy Istent fogják szolgálni. Ezt követően ők nagyon sok lelket fognak a hitehagyásba vezetni. Csak kevesen fognak hűségesek maradni Hozzám, és ők azokat a keresztényeket fogják vigasztalni, akik soha nem tértek el az Igazságtól. Akik elárulnak Engem, önmaguktól válnak az antikrisztus és hadseregének áldozatává, aki a következőképpen fogja őket üldözni: ha nem kötnek egyezséget a fenevaddal, akkor a bűnözőkhöz hasonlóan ki fogják őket dobni, és árulással fogják őket vádolni.

Az igazhitűek egymást fogják vigasztalni, és Irgalmam által Istentől meg fogják kapni azokat az Ajándékokat, amelyekre szükség lesz, hogy megvédjék magukat az üldöztetéstől, beleértve az Élő Isten Pecsétjét is, mely lehetővé teszi számukra, hogy legyőzzék az ellenzéket, amellyel akkor kell majd szembenézniük, amikor a Keresztényekkel kegyetlenül fognak bánni. Azok, akik Értem és Bennem vannak, a szívükben nagy bátorságot fognak érezni, mivel ők képesek lesznek megkülönböztetni az Igazság Lelkét a gonoszság lelkétől. És mindezen idő alatt a klérus hitét az Isten legnagyobb ellensége fogja eltaposni, aki valaha is járt a Földön: az Antikrisztus. El fogja őket csábítani, és a csalás és kétségbeesés nagy hálójába fogja őket vonzani. A rájuk gyakorolt hatása egy nagy sötétséghez lesz hasonló, mely rájuk fog ereszkedni, és ki fogja oltani a lelkük Fényét, és ezután sokan el fogják adni lelküket a Sátánnak.

Lehet, hogy azt gondoljátok: ezek az események úgy fognak hangzani, mint egy nagy lárma, hasonló a mennydörgés csattanásához, de nem, az, ahogyan a fenevad működni fog, nem ilyen lesz. Nem, az ő küldetése a világ nagy evangelizációjának fog tűnni, ami különböző módon fog megnyilvánulni. Ez nagyon vonzónak fog tűnni, mert nemcsak a felszentelt szolgák, az Isten lámpásai lesznek azok, akik a csalás áldozataivá fognak válni, akik arra vannak kiválasztva, hogy Isten népét szentségre vezessék a Földön.  Isten ellenségei is fel fogják karolni az új evangéliumi mozgalmat, amelyet fokozatosan és nem nagy harsonaszóval fognak kihirdetni, mert különben túl sok kérdést vetne fel.

Új jogszabályokat fognak bevezetni, amelyek úgy fognak tűnni, mintha jobbá tennék a világ szegényeinek az életét. Aztán létre fogják hozni az országok egyesítését a bankok, a vállalkozások, a katonai szövetségek, a politika és végül a vallások által, mint bajtársak egy jövőbeli háború eseményének az esetére. A lépések már megkezdődtek, és a terv már több mint hét éve, hogy ki lett dolgozva, alapos részletességgel.

Minden, amit kérek tőletek, hogy maradjatok éberek, és imádkozzatok a papjaimért, hogy megőrizzék a Kegyelmeket, amelyeket azért hagyok rájuk, hogy Engem szolgáljanak, és ezáltal Igaz Hitüket is megőrizzék.

Egyedül csak az Igazság örök.

Egyedül Szavam Igazsága fogja fenntartani az életet: a lelkek életét, valamint az életet ezen a Földön.

Az Igazságként bemutatott hazugságok a Sátántól származnak, aki örök kárhozatra ítéltetett. Azok, akik őt követik, alkalmazkodván útjaihoz, a szolgáivá fognak válni és a sötétségbe merűlnek, és nagy veszélynek teszik ki magukat.

Csak egyedül az Igazság fog megmenteni benneteket. Én vagyok az Igazság. Egyedül csak Engem kövessetek, mert semmi más nem hozhat szeretetet, békét, örökké tartó örömet vagy boldogságot a számotokra. Csak ha Engem és Szent Szavamat követitek – ahogyan azt a világnak adtam, még mielőtt megváltoztatták volna -, fogtok tudni megmenekülni.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/klerus-hitet-az-isten-legnagyobb-ellensege-fogja-eltaposni-aki-valaha-jart-foldon-az-antikrisztus

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/06/07

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-06-07

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat