Ne utasítsátok vissza Irgalmasságom Kezét. Engedjétek, hogy átöleljelek benneteket

Igazság Könyve:

A Sátán meg lesz kötözve Királyságom alatt, és többé nem fogja becsapni Isten gyermekeit

  1. december 19. szerda, 12:30

 

Drága, szeretett leányom, a világnak tudnia kell, hogy a Béke Korszaka Ígéretem tetőfoka lesz, ahol Én uralkodni fogok az Új Ég és Föld fölött. Ez egy szellemi uralkodás lesz, és Egyházam, az Új Jeruzsálem, békében lesz, és Szavam meghallásra kerül a nemzetek között.

A Sátán meg lesz kötözve Királyságom alatt, és többé nem fogja becsapni Isten gyermekeit. Ez az Uralom nem jelképes lesz, de ott az Élet Fája Szeretetet és Békét fog belélegezni, hogy mindazok, akik arra áldottak, hogy az Új Paradicsomomat élvezzék, ne szenvedjék el majd a halált, még akkor sem, amikor ennek az időszaknak a végén a Sátán egy rövid időre ki fog szabadulni. (1)

Az Én Tervem megfelel Atyám Akaratának, és senkinek sincs joga megtagadni Atyám akaratát.

Ne kövessetek el hibát; nektek el kell fogadnotok Isten Igéjét, melyet Atyám könyve tartalmaz, mert ha ezt nem teszitek, meg lesztek tévesztve a próféciákat illetően, amelyek az idők kezdete óta az emberiség számára adattak.

Egyedül csak az Én Ösvényemet kövessétek. Fogadjátok el Ígéreteimet. Ne kételkedjetek Bennem, mert akkor megbántotok Engem. Vagy úgy fogadtok el Engem, mint Megváltótokat, és teljesen megbíztok Bennem, vagy egyáltalán nem fogadtok el.

Az Én Szavam maga az Igazság. Az Igazság a szabadság és az Én Új Paradicsomom kapuinak a kulcsa lesz, minden élő lélek számára, aki azt elfogadta.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/satan-meg-lesz-kotozve-kiralysagom-alatt-es-tobbe-nem-fogja-becsapni-isten-gyermekeit

(1):

levetette a mélységbe, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy meg ne tévessze többé a népeket, amíg el nem telik az ezer esztendő: azután el kell oldoztatnia majd egy kis időre.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=revelation+20%3A3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

 

Értetek haltam meg. Ezért most meg kell bíznotok Bennem

  1. december 19. szerda, 21:00

 

Drága, szeretett leányom, figyelmeztetnem kell téged, hogy a veled és Szavammal szembeni kritika, mely ebben az időben neked adatik, megnövekszik majd.

Nem szabad engedned sem a figyelemelvonásnak, sem pedig a kétségeknek, hogy megakadályozzanak téged minden egyes Szó továbbításában, melyet neked adok. Az embereknek sohasem szabad kételkedniük a Mózes napjai óta átadott próféciákban. Egyetlen prófécia sem tartalmaz valótlanságokat.

Most, amikor Én feltárom a világnak a titkokat és Terveimet az emberiség érdekében, melyeket eddig elzártak előletek, ne forduljatok el tőlem. Mert Én most sok olyan dolgot mutatok meg nektek, amelyek még jönni fognak, és amelyekről benneteket, Követőim, tájékoztatnom kell, hogy ne szalasszátok el a felkészülést Dicsőséges Visszajövetelemre.

Ne engedjétek, hogy bárki is megtagadja magától az örök élet ajándékát, amelyet hozok. Azoknak, akiknek megadatik a szerencse, hogy belépjenek az Új Korszakba, amikor Ég és Föld eggyé válik, követniük kell az Igazság Ösvényét.

Most itt van az ideje annak, hogy a Belém, a ti Üdvözítőtökbe vetett hiteteket megkérdőjelezzék és próbára tegyék. Titeket hamarosan erőszakkal fogna kényszeríteni arra, hogy elutasítsátok Üzeneteimet. Minden erőfeszítést meg fognak tenni annak érdekében, hogy Szavam elutasítására kényszerítsenek benneteket, és az Igazságot pedig eretnekségnek nyilvánítsák.

Most fordítsátok gondolataitokat Születésemre, Tanításaimra, melyeket az emberiségnek adtam, hogy az emberek megtanulhassák annak módját, hogyan készítsék fel a lelküket, és gondoljanak a lelkek megmentéséért hozott Kereszthalálom Áldozatára.

Értetek haltam meg. Ezért most meg kell bíznotok Bennem.

Én vagyok az a fény, amely arra az ösvényre ragyog le, amelyen haladnotok kell. Ennek az ösvénynek mindkét oldalán gonosz lelkek rángatnak, kínoznak benneteket, és megpróbálnak rávenni arra, hogy visszatérjetek ugyanarra az útra, ahonnan jöttetek, vissza a sötétségbe. Ezt mások gúnyolódásai által fogják tenni, akik széttépnek majd benneteket, mert hűségesek vagytok ezekhez az Üzenetekhez.

Nektek csendes elmélkedésben kell maradnotok, olvassátok Szavamat, és érezzétek Jelenlétemet. Engedjétek meg Szentlelkemnek, hogy megnyugtassa szíveteket, és hogy éreztesse, amint Szeretetem beborít benneteket. Ahogyan fájdalmatok erősödik e Küldetés miatt, tudnotok kell, hogy ti teljes egységben vagytok Velem, Jézusotokkal.

Ne adjátok fel soha. Ne utasítsátok vissza Irgalmasságom Kezét. Engedjétek, hogy átöleljelek benneteket; hogy azt a bátorságot adjam nektek, amelyre szükségetek van, hogy ezt a Velem való utazást folytatni tudjátok addig a napig, amíg eljövök, hogy megjutalmazzalak benneteket.

 

Szeretett Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ertetek-haltam-meg-ezert-most-meg-kell-biznotok-bennem

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/12/19

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-12-19

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat