Fogadjátok el, hogy Második Eljövetelemnek ti lesztek a tanúi, ez a generáció.

Igazság Könyve:

Meg fogom ítélni az Élőket és a Holtakat, és csak az arra méltók léphetnek be Királyságomba

  1. december 10. hétfő, 22:22

 

Drága, szeretett leányom, kérlek, mondd meg mindazoknak, akik Tanításaimat követik, hogy emlékezzenek Ígéreteimre.

Világossá tettem számotokra, hogy ismét eljövök majd, hogy megmentsem Királyságomat.

Második Eljövetelemet már várják, és azok, akik azt vallják, hogy ismerik az Igazságot, mely Atyám Könyvében foglaltatik, tudni fogják, hogy az nem tartalmaz valótlanságot.

Ismét eljövök, amint az meg volt jövendölve, és ez az idő szinte már elérkezett hozzátok.

Meg fogom ítélni az Élőket és a Holtakat, és csak az arra méltók léphetnek be Királyságomba.

Az is meg volt jövendölve, hogy a gonosz egy háborút készít elő a Földön, hogy Atyám ellen harcoljon a lelkekért.

Ez egy háború, amit ő nem tud megnyerni, mindazonáltal azok közül, akik az életüket a hamis ígéretekre alapozzák, sokan úgy vélik, hogy mindaz, ami számít, a földi élet. A megtévesztés, mely sok embert magával ragadott, ezeknek az embereknek a bukása lesz.

Ó, mennyire vágyom arra, hogy ezeknek a lelkeknek még időben megnyissam a szemüket az Igazságra, még mielőtt túl késő lenne számukra.

Fájdalmam és szenvedésem még sohasem volt ilyen intenzív, mint most, amikor magam előtt látom azokat a szegény, megtévesztett lelkeket, akik Számomra el fognak veszni. Ezért van az, hogy az áldozati lelkek, a választott lelkek és azok, akik közel állnak Szentséges Szívemhez, most nagy fájdalmat éreznek. Rajtuk keresztül szenvedek, ahogy az idő közeledik.

Atyám minden terve elő van készítve, hogy a Védelem Pecsétjével beburkolja és betakarja gyermekeit.

Ő minden lelket felkutat. A Szentlélek oly sok lelket borít be ebben a történelmi pillanatban, csakhogy Szent Karjaimba csalogassa őket.

Kérlek benneteket, ne tagadjátok meg Ígéretemet. Fogadjátok el, hogy Második Eljövetelemnek ti lesztek a tanúi, ez a generáció.

Ez jó hír. Visszatérésem Megdicsőülésem pillanata lesz, mely megújítja majd mindazokat, akik szeretnek Engem, és ők új életet fognak kezdeni, egy nagy, pompás időszakot, ahol Fényben és Szeretetben fognak örvendezni.

Kérlek benneteket, ne féljetek.

Én nagy Szeretettel jövök.

Én nagy Ajándékkal jövök.

Ti az igaz otthonotokba lesztek bevezetve, és a saját családotokkal fogtok egyesülni. Isten minden gyermeke, aki abban a kiváltságban részesül, hogy belépjen ebbe az új Dicsőséges Létbe, eggyé fog válni.

Mindenhol szeretet lesz. Béke, öröm, nevetés, társaság, csodák – és Isten imádása, része lesz minden pillanatnak.

Halál nem lesz többé. A gyűlölet halott lesz.

A gonosz száműzve lesz.

Az emberiség többé már nem fog szenvedni, nem fognak semmiféle fájdalmat vagy tökéletlenséget megtapasztalni. Ez az Én Új Paradicsomom. A könnyek időszaka nem lesz többé.

Bízzatok bennem, követőim, mert a fájdalomnak és a szenvedésnek, amit tapasztaltok, már csaknem vége van. Én tudom, hogy ti mennyire szenvedtek az igazságtalan kormányzati rendszerek miatt, amelynek uralma alatt élnetek kell. Ez a végső szakasz, mert Atyám Keze most már beavatkozik.

A világ meg fog változni. A régi el lesz dobva, és egy Új hajnal fog felvirradni Isten minden Dicsőségében, amikor majd az Ő hatalma uralkodik, ahogyan annak lennie kellett volna a világ Teremtése óta.

 

Szeretett Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/meg-fogom-itelni-az-eloket-es-holtakat-es-csak-az-arra-meltok-lephetnek-be-kiralysagomba

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/12/10

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-12-10

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat