https://femina.hu/terasz/csillagok-utkozese/
—
Igazság Könyve:
Mindazok, akik megmentették magukat Szememben, a Nagyfigyelmeztetés alatt nem fogják elszenvedni a Tisztítótűz fájdalmait
- május 24., csütörtök, 6:30
Amikor eljön a Nagyfigyelmeztetés ideje, drága szeretett leányom, akkor ezt számos jel fogja kinyilatkoztatni.
Azért mondom el ezt neked, hogy Isten minden gyermekét emlékeztesse arra, hogy még idejében felkészüljenek.
Két csillag össze fog ütközni, és sokan félni fognak.
Nincs mitől félni, mert ez a legnagyobb ajándék, amit azért hozok, hogy egyetlen lélek se vesszen el a Pokol tűzében.
Aztán az Én Keresztem meg fog jelenni az égen, amely egyetlen lélek figyelmét sem fogja elkerülni.
Sokan összeesnek majd a félelemtől, és egy nagy földrengéshez hasonló remegés lesz érezhető.
Aztán csend következik.
Mindig úgy készüljetek erre a napra, mintha ez már holnap bekövetkezne. Keressétek most a megváltásotokat, és tárjátok fel Nekem bűneiteket.
A katolikusok menjenek gyónni!
Azok, akik nem katolikusok, mondják el a Keresztes Imahadjárat 24. imáját, amelyet a többiek számára adtam a világon a Teljes Búcsú elnyeréséért.
A Teljes Búcsú ajándéka Isten minden gyermeke számára adatott, bármelyik valláshoz tartozzanak is, és nagy megtisztulást kínál fel. Ne utasítsátok vissza ezt az ajándékot. Fogadjátok azt el!
Azoknak a katolikusoknak, akik megkérdőjelezik Ajándékomat, és akik húzódozva kritizálják azt, a következőket mondom:
Azt hiszitek, hogy Én nem ajándékoznám ezt a Szentséget Isten minden gyermekének?
Nektek nagylelkűnek kell lennetek, és boldognak, hogy ezt megteszem.
Azt gondoljátok, hogy ők nem kaphatnának ilyen ajándékot? Ha így gondoljátok, akkor ti nem igazán szerettek Engem.
Hajtsátok meg a fejeteket, és dicsőítsétek Istent ezért a csodálatos ajándékért, amelyet az emberiségnek adott, hogy megmentse a lelküket.
Akik megmentették önmagukat az Én Szememben, a Nagyfigyelmeztetés alatt nem fogják elszenvedni a Tisztítótűz fájdalmát.
Azok, akik meglátják bűneiket, feltárulván előttük úgy, ahogyan azokat Én látom, meg lesznek döbbenve.
Sokan nehéznek fogják találni, hogy elfogadják, mennyire megfeketedett a lelkük.
Azok, akik ezt elfogadják, és bűnbánatot mutatnak, kérni fognak Engem, hogy bocsássak meg nekik. És Én megteszem.
De néhányan nem fogják bánni, és szívükben megvédik az általuk elkövetett rémtetteket, ahogy azok Szemem előtt megjelennek. Ők nem fognak bűnbánatot tartani, és arcul fognak ütni Engem.
Mindkét esetben a megtisztulás és a szenvedés tűzét fogja érezni minden bűnös.
Az időtartam a bűneik súlyosságától fog függni.
Azoknak, akik eltávolodtak Tőlem, szükségük van a ti imáitokra. Ők több időt kapnak, hogy visszatérjenek Hozzám, és kérjék, hogy bocsássak meg nekik.
De ez az idő lehet akár olyan rövid, mint egy nap, vagy olyan hosszú, mint néhány év.
Senki más, csak egyedül Atyám tudja Második Eljövetelem időpontját.
A két esemény közötti időszak nem lesz olyan hosszú, amint azt gondolnátok.
Végül, gyermekeim fel fogják ismerni azt az időt, amelyben élnek, és elfogadják az Igazságot.
Azoknak, akik már ismerik az igazságot és hisznek Bennem, az a kötelességük, hogy imádkozzanak azokért a lelkekért, akik nem fogják Irgalmasságomat elfogadni.
Leányom, az a legnagyobb vágyam, hogy megmentsem az egész világot, beleértve azokat is, akik Számomra el vannak veszve.
Követőim – akik egyetlen hanggá egyesülnek – valamennyi imája segíteni tud Nekem, hogy ezt megtegyem.
Menjetek szeretettel. Bízzatok mindig Bennem, mert az idő rövid, és az emberiség üdvözítésének a terve Örök Atyám kezében nyugszik.
Szeretett Jézusotok”
———-
Igaz élet Istenben:
Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:
https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/
„Keletről jön el a hajnal
- augusztus 20.
… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”
Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20
————
Ortodox (Görög keleti):
https://www.oca.org/readings/daily/2022/05/24
———-
Római katolikus:
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-05-24
„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30
———-
Tóra: