Angliát más országok is követni fogják a nyilvános imádság betiltásában

Igazság Könyve:

„Angliát más országok is követni fogják a nyilvános imádság betiltásában

2012. február 12., vasárnap, 10:30

Gyermekem, mennyire sírok, amikor azt kell látnom, hogy milyen sokan megpróbálják kiirtani az Én szeretett Fiam iránti hódolatot.

Amint azt már neked mondtam, a harc elkezdődött. A tervek szerint Angliában már megkezdődött a betiltása az Atyaistenhez és az Ő drága Fiához, Jézus Krisztushoz mondott nyilvános imáknak.

Ez még csak a kezdet. Hamarosan ezt az iskolákra is alkalmazni fogják, és más nyilvános helyekre, amíg az ima jogellenessé nem válik Fiamnak, Jézus Krisztusnak felszentelt templomaiban is.

Az emberek közötti gyűlölet, és a magas pozíciókban lévők gyűlölete Fiam iránt azt jelenti, hogy ők mindent meg fognak tenni, amit csak tudnak, hogy betiltsák a keresztény hit nyilvános gyakorlását.

Azok, akik Fiamat gyűlölik, azt állítják, hogy nem hisznek Fiamban. De hogyan tudnak ennyi gyűlöletet mutatni, olyasvalaki iránt, akiben nem hisznek?

Fiam iránti megvetésük még nyilvánvalóbb lesz, amikor Angliát más országok is követni fogják a keresztény hit nyilvános gyakorlásának a betiltásában.

Bűncselekménynek fog számítani Fiam tisztelete.

Más vallásúak is szenvedni fognak, akik az Atyaistenben hisznek.

Azonban nem fognak nagyobb mértékben szenvedni, mint a Római Katolikus Egyház, és más Keresztények. Ezek szenvedése viszont intenzívebb lesz.

Imádkozzatok, gyermekeim, hogy sok minden elháruljon ebből a gonoszságból, amely most már egyre nyilvánvalóbb lett.

Mert azok, akik azt állítják, hogy nem hisznek Fiamban, mindeddig rejtve maradtak.

Most nagy önbizalommal fognak kiözönleni, és Fiamat üldözni fogják azon szenvedések által, melyet az Ő követőinek fognak okozni.

Imádkozzatok kitartóan, gyermekeim, hogy megvédjétek hiteteket és azon jogotokat, hogy nyilvánosan tisztelhessétek Fiamat, anélkül, hogy szégyenkeznetek kellene.

Kérlek benneteket, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat következő (29.) imáját, a keresztény hit gyakorlásának védelméért:

„Ó, Uram, Jézus Krisztus! Hozzád esedezem, hogy áraszd ki Szentlelkedet minden gyermekedre. Hozzád könyörgöm, bocsáss meg mindazoknak, akiknek gyűlölet van a lelkükben Irántad. Imádkozom, hogy a Nagyfigyelmeztetésed alatt az ateisták is megnyissák megkeményedett szívüket, hogy gyermekeid, akik szeretnek Téged, méltósággal tisztelni tudjanak Téged, és hogy minden üldöztetésen felül tudjanak emelkedni. Kérlek, töltsd el minden gyermekedet a Szentlélek Ajándékával, hogy bátorsággal felemelkedhessenek, és hadseregedet a végső csatában vezetni tudják a Sátán, démonai és azon lelkek ellen, akik az ő hamis ígéreteinek rabjai lettek. Ámen.”

Menj békével, gyermekem, mondd meg a világnak, hogy készüljön fel erre a nagy igazságtalanságra.

Köszönöm, hogy válaszoltál hívásomra.

Mária, az Angyalok Királynője,

Az Üdvösség Anyja”

http://masodikeljovetel.hu/angliat-mas-orszagok-kovetni-fogjak-nyilvanos-imadsag-betiltasaban

„A Szent Biblia nem lesz félretolva ezen üzenetek miatt

2012. február 12. vasárnap, 15:00

Drága szeretett leányom, tegnap hiányoltalak téged. Éjjel felébresztettelek, emlékszel még rá? Túlságosan fáradt voltál – pedig én akkor beszélni szerettem volna veled.

Ma arra sürgetlek, hogy mondd el a világnak: egy háború van kiterjedőben, és ha követőim nem fognak egyre többen imádkozni, akkor ennek egy nukleáris háború lesz a következménye.

Ez most már közel van, de az ima, Atyám kezével együtt, el tudná azt hárítani.

Nekem még több követőre van szükségem, hogy terjesszék az egész emberiségnek adott Szent Szavamat, a lelketek javára.

Téged, leányom, azok támadnak, akik azt mondják, hogy Atyám Szent Könyve félre lett tolva ezen üzenetek miatt. Ez nem így van.

Ma üzeneteimnek az a célja, hogy megerősítsék a Bibliában foglalt tanításokat, mert manapság oly sokan vannak a világban, akik azt sem tudják, hogy az mit tartalmaz.

Még a végidők figyelmeztető jeleit sem tudnák felismerni, ha Én azt most ki nem nyilatkoztatom nekik.

Hogy miért történik mindez? Mert fel kell készítenem a lelketeket az Új Paradicsomra. Soha ne érezzétek azt, hogy én egy másik ösvényre próbállak terelni benneteket.

Mert csak egyetlen út vezet a Paradicsom felé, és Én vagyok az egyetlen, aki ennek kapuin átvezet majd benneteket.

Vegyétek figyelembe Szavamat.

Hallgassatok hívásomra.

Gyertek Velem, felemelt fejjel, félelem nélkül a szívetekben, miközben Én hadseregemet vezetem, hogy segítsen Nekem Földi Királyságom visszakövetelésében.

Szeretett Jézusotok”

http://masodikeljovetel.hu/szent-biblia-nem-lesz-felretolva-ezen-uzenetek-miatt

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/02/12

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-02-12

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra: