Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha

Ortodox Nagypéntek

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem.  Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

“TÖLTSD VELEM AZ IDÕT SZENT SZEMLÉLÕDÉSBEN

1998. október 15.  

Uram, adj fülembe szavakat, és tedd alkalmassá szívemet megismerésükre! Igen, mert a Te Szavad, Uram, az én gyönyörûségem, az én örömöm, a bölcsek tudománya. Tartsd Szavadat mindig készenlétben ajkamon! A Te mennyei mannáddal töltsd meg szájamat!

Ó Vassula, nem írtam-e tele számodra lapok százait tanítással és tudással, hogy képes légy kifejteni az igazságot, és igaz szavakkal válaszolj azoknak, akik kérdéssel fordulnak hozzád? Én igazságos vagyok mindabban, amibe kezem belefog. Az én dicsõségemért fordulj most teljesen felém figyelmeddel, és ne engedd, hogy saját lelked diktáljon neked! Ne engedd, hogy bármi kettõnk közé lépjen! 1 Isteni bõkezûségemmel nem ékesítettem-e fel lelkedet, amelyben lakozom? Nem láttad-e kegyelmeim gyümölcseit? Kedvesem, használd fel sok lélek megmentésére azt a kincset, amit rád bíztam!

Isteni tekintélyemmel meghívtalak, és hibáid ellenére megbíztalak azzal, hogy állítsd helyre házamat és az irántam való tiszteletet. Ha 2
És mondd, ki békített ki téged az Atyával, megmutatva neked és rajtad keresztül az Atya fenségességét és igazi képét? És ki tanított téged arra, hogy mi 3 vagyunk teremtésünk Võlegénye? Jóindulatom igen sok jelét adtam neked. Légy biztos afelõl, kedvesem, hogy én valóban meghívtalak királyi lakomámra. Amikor a Võlegény félrevonul menyasszonyával, hogy meghitten beszélgessen vele, és a Szívére vonja õt az esküvõi ünnepség után, vajon tiltakozna-e ez ellen a menyasszony?… Te tiltakoznál-e?

Tégy meg tehát mindent, amikor az emberek közé küldelek, most viszont töltsd az idõt velem, szent szemlélõdésben megpihenve bennem, és átengedve magad az én óhajom szerint! Ne gondold, hogy így kevesebb gyümölcsöt hozol! Jöjj, térj be Megváltód isteni örömébe!

(Urunk szeretetteljes szavai megnyugtattak.)

Ne feledkezz meg arról, kedvesem, hogy az igaz és tiszta teológia nem más, minthogy engem, a te Istenedet és az emberiség Szerelmesét szemléled. Légy áldott!”

 

 

————
Ortodox (Görög keleti): 

Új parancsot adok: szeressétek egymást!

31 Miután Júdás elment, Jézus megszólalt: „Most dicsőült meg az Emberfia, és általa Isten is megdicsőült. 32 Ha Isten dicsőséget kapott az Emberfia által, Isten is hamarosan megdicsőíti az Emberfiát — és ez hamar meg fog történni.

33 Gyermekeim, már nem sokáig maradok veletek. Kerestek majd engem, de ahogyan a júdeaiaknak már korábban mondtam, most nektek is mondom, hogy ahová én megyek, oda nem jöhettek velem.

34 Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Ahogyan én szerettelek titeket, nektek is úgy kell szeretnetek egymást! 35 Arról ismeri majd fel mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást.”

Péter fogadkozása

36 Ekkor Simon Péter megkérdezte tőle: „Uram, hová mész?”

Jézus így válaszolt: „Most még nem jöhetsz velem oda, ahová megyek, de később majd követsz engem.”

37 Péter megkérdezte: „Uram, miért nem mehetek veled most? Az életemet is odaadnám érted!”

38 Jézus így felelt: „Az életedet adod értem? Igazán mondom neked: ma éjjel, mielőtt a kakas kukorékol, háromszor is le fogod tagadni, hogy ismersz engem!” …”

———————————–

“…  Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem! …”

———————————–

“…. 

Én vagyok az út, az igazság és az élet

14.1 „Ne nyugtalankodjatok: higgyetek Istenben, és higgyetek bennem! Atyám házában sokak számára van lakóhely. Ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Most elmegyek, hogy helyet készítsek a számotokra. Miután elkészítettem, visszajövök értetek, és magammal viszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. Ismeritek az utat, amely oda vezet, ahová megyek.”

Ekkor Tamás megkérdezte: „Uram, azt sem tudjuk, hová mész, hogyan tudhatnánk akkor az utat?”

Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet! Az Atyához csakis rajtam keresztül lehet eljutni. Ha valóban ismernétek engem, akkor az Atyát is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és látjátok őt.”

Ekkor Fülöp szólalt meg: „Uram mutasd meg nekünk az Atyát, hadd lássuk őt! Azzal megelégszünk.”

Jézus így válaszolt: „Fülöp, olyan régóta veletek vagyok, és még mindig nem ismertél meg igazán! Aki engem látott, az Atyát látta. Miért mondod hát: »Mutasd meg nekünk az Atyát«? 10 Talán nem hiszed, hogy én az Atyában élek, az Atya pedig bennem él? Amit mondok nektek, nem magamtól mondom: az Atya, aki bennem él, ő végzi a maga munkáját rajtam keresztül. 11 Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya bennem van! Ha másért nem, higgyetek azoknak a tetteknek, amelyeket Atyám nevében vittem véghez! 12 Igazán mondom nektek: aki hisz bennem, az is megteszi majd mindazt, amit én tettem. Sőt, még nagyobb dolgokat fog véghezvinni! Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy én majd az Atyához megyek, 13 és megteszem, amit a nevemben kértek, hogy az Atya dicsőséget kapjon a Fiú által. 14 Igen, bármit kértek majd az én nevemben, meg fogom tenni.”

A Szent Szellem eljövetelének ígérete

15 „Ha szerettek engem, engedelmeskedni fogtok a parancsaimnak. 16 Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő egy másik Segítőt[a] küld nektek, aki örökre veletek marad. 17 Ő az Igazság Szelleme,[b] akit a hitetlenek világa nem tud befogadni, mert ők nem látják, és nem ismerik fel. Ti azonban megismeritek és felismeritek őt, mert veletek együtt fog lakni, sőt bennetek él majd.

18 Nem hagylak titeket árván, hanem visszajövök hozzátok. 19 Kis idő múlva a hitetlenek már nem látnak többé engem, de ti láttok. Mivel én élek, ti is élni fogtok. 20 Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyában élek, ti bennem éltek, én pedig bennetek. 21 Aki ismeri parancsaimat és engedelmeskedik nekem, az szeret engem igazán! Aki pedig engem szeret, azt Atyám is szereti, és én is szeretem — ezért megmutatom és kijelentem neki magamat, hogy igazán megismerjen engem.”

22 Ekkor megszólalt Júdás — nem az Iskáriótes, hanem a másik Júdás nevű apostol — „De Uram, miért csak nekünk mutatod meg magadat, és miért nem az egész világnak?”

23 Jézus így válaszolt: „Aki igazán szeret engem, az megfogadja szavaimat, és engedelmeskedik nekem, ezért Atyám is szeretni fogja őt. Atyám és én eljövünk hozzá, és vele együtt fogunk lakni. 24 Aki nem szeret engem igazán, az nem engedelmeskedik a tanításaimnak. Bár ez a tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyától származik, aki elküldött engem.

25 Ezeket a dolgokat én magam mondtam el nektek, amíg veletek voltam. 26 Később azonban majd az a Segítő — a Szent Szellem — fog megtanítani titeket mindenre, akit az Atya küld hozzátok, hogy engem képviseljen. Ő majd emlékeztet titeket mindenre, amit nektek mondtam.

27 Én ugyan elmegyek, de a békességem veletek marad. Igen, a saját békességemet adom nektek, de másképpen, mint ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjatok, és ne féljetek! 28 Hallottátok, hogy megmondtam: most elmegyek, de ismét visszajövök hozzátok. Ha igazán szerettek engem, akkor most örüljetek, hogy az Atyához megyek, mert ő nagyobb nálam! 29 Azért mondom ezt most, még mielőtt megtörténne, hogy amikor majd megtörténik, higgyetek bennem.

30 Már nem sokáig beszélek veletek, mert közeledik ennek a világnak a fejedelme.[c] Fölöttem ugyan nincs hatalma, 31 de ezeknek a dolgoknak mégis meg kell történniük, hogy az egész világ megtudja: én szeretem az Atyát! Ezért mindazt megteszem, amit ő parancsolt.

Most pedig keljetek fel, menjünk innen!”

Jézus a szőlőhöz hasonlítja magát

15.1 „Én olyan vagyok, mint a szőlő.[d] Atyám pedig olyan, mint a szőlősgazda: minden vesszőt levág rólam, amely nem terem gyümölcsöt, termő vesszőimet viszont megmetszi és megtisztítja, hogy még bőségesebb és jobb termést hozzanak. Benneteket már megmetszett és megtisztítot ….”

———————

“… Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. …”

….


….

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+13%3A31-18%3A1%3B+++&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/04/17

—–
 
 
 
 


———-
Római katolikus:

2020-04-17

Péntek húsvét nyolcadában

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Senki másban nincs üdvösség, csak Jézusban.
Péter és János apostol a béna meggyógyítása után még beszéltek a néphez, amikor a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok odamentek hozzájuk. Rossz néven vették, hogy tanítják a népet, és hirdetik Jézus példájával a halálból való feltámadást.
Letartóztatták tehát Pétert és Jánost. Mivel azonban már esteledett, másnapig őrizetben tartották őket. Azok közül, akik a beszédet hallgatták, sokan hívők lettek; úgyhogy a férfi hívők száma elérte az ötezret.
Másnap összegyűltek Jeruzsálem elöljárói, a vének és az írástudók, Annás főpap, Kaifás, János és Sándor meg mind, akik a főpapi nemzetségből valók voltak. Előállították a két apostolt, és vallatóra fogták őket: „Miféle hatalommal, vagy kinek a nevében tettétek ezt?”
Akkor Péter a Szentlélekkel eltelve így válaszolt: „Népünk elöljárói és ti, vének, halljátok! Ti most magatok elé idéztek minket, mert egy nyomorék emberrel jót tettünk. Kérdőre vontok, kinek a nevében gyógyítottuk meg. Hát tudjátok meg mindnyájan, ti és az egész választott nép, hogy annak a názáreti Jézus Krisztusnak nevében, akit ti keresztre feszítettetek, és akit az Isten feltámasztott a halálból Az ő segítségével áll itt ez az ember egészségesen. Ő az a kő, amelyet ti, az építők, elvetettetek, de mégis szegletkővé lett. Nincsen üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt, amelyben az emberek üdvözülhetnének.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 4,1-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad. (1. vers. – 6. tónus)
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Mondja Izrael háza, hogy jó az Isten, * mivel irgalma örökké megmarad.
Mondja Áron papi háza is, * mivel irgalma örökké megmarad.
Hívek: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Vagy: Alleluja.
E: A kő, amelyet az építők félredobtak, * íme, az vált szegletkővé.
Mindezt az Úr vitte végbe, * csodálatra méltó a mi szemünkben.
Ezt a napot az Úristen adta, * örvendjünk és vigadjunk rajta.
H: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Vagy: Alleluja.
E: Uram, szabadíts meg engem, * ó, Uram, adj nekünk bőséget.
Áldott, aki jön az Úr nevében, † az Úr házából megáldunk titeket, * Isten az Úr, ő ragyog felettünk.
H: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 117,1-2 és 4.22-24.25-27a

ALLELUJA
Ezt a napot az Úristen adta. * Ujjongjunk és vigadjunk rajta! Zsolt 117,24 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus harmadszor jelenik meg tanítványainak: kenyérrel és hallal vendégeli meg őket.
Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján:
Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit.
Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az.
Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták kihúzni a tömérdek haltól.
Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az
Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe.
A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint
százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló.
Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a halból is.
Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való
feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 21,1-14″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-04-17


“… 
Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek  szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra. …”