Emlékezzetek arra, hogy a Tisztítótűz Második Eljövetelem után többé már nem fog létezni.

Igazság Könyve:
2014. október 9. csütörtök, 20:40

 

Drága szeretett leányom, ó mennyire szomjazom az ember szeretetére, és mennyire szomjaznak ők is Utánam. De a megosztottság, ami elválasztja Tőlem, az Életadótól az embert, az emberi faj legnagyobb ellensége.

A Sátán ravasz álnok útjainak az lett a vége, hogy nagy megosztottságot okozott a világban. Rejtőzködése nagy hatalmat ad neki az emberek lelke fölött. Gonosz befolyása kétséget kelt a gyenge hitűekben a Létezésem felől. Arról győzi meg azokat, akik nem hisznek Bennem, hogy egyedül az ember felelős a meghozott döntéséért, legyen az bármilyen jellegű. Az ő megnyugtató befolyása – amikor kísérti az embert – arról győzi meg azokat, akikhez hozzá tud férkőzni, hogy a rossz jó, a jó pedig rossz. A szeretetet kéjvágyként mutatja be, a gyűlöletet, mint egyfajta vágyat, és az irigységet meg a féltékenységet, mint olyan eszközt, mely igazolja más emberek életének az elpusztítását.

Minden gondolat, vágy, sóvárgás vagy epekedés, amit az emberek lelkébe ültet, bűnre vezeti őket. Az a sok fertőzöttség, mely jelenleg az emberek között található odáig vezetett, hogy az Istentől jövő tiszta szeretet helyébe a kéjvágy lépett. Minden, ami a kígyótól ered, úgy kerül bemutatásra a bűnösök szívében, mintha az egy jó dolog lenne. A bűnösök, akik megadják magukat az ördögnek, mindig igazolják a bűnt. Ha egyszer a bűnt igazolják, akkor majd dicsőíteni is fogják, míg végül egy nagy, elismerésre méltó cselekedethez fogják azt hasonlítani.

Jaj annak az embernek, aki provokálni meri azokat, akik dicsőítik a bűnt. A bűnös, aki nagy örömmel öleli át a bűnt, hatással lesz másokra is, hogy azok is ugyanezt tegyék. Manapság a gonosz befolyását már mindenhol látni lehet. Míg a múltban a bűnös cselekedeteket gondosan elrejtették, ma már nem szégyen azt a világ szeme elé tárni. Mindent, ami iszonyatos Számomra, élvezettel ölelnek át. A rosszat jó dologként mutatják be, és mindazt, ami Isten Törvényei szerint jó, rossznak ítélik. Amikor az ördög munkálkodik, mindent fordítva mutat be, mely pontosan az ellenkezője annak, ami Tőlem származik. Tudnotok kell, hogy amikor Igémről kijelentik azt, hogy téves, akkor a gonosz befolyása már elérte a csúcspontját.

Emlékezzetek arra, hogy a Tisztítótűz Második Eljövetelem után többé már nem fog létezni. Az Ég és a Föld eggyé fog válni, a Pokol pedig azok lakóhelye lesz, akik az ördögöt és mindazt bálványozzák, ami tőle származik. Az ő gonosz és bűnös útjainak füstje megfertőzte azokat is, akik hisznek Bennem, valamint azokat is, akik elutasítanak Engem. Senki sincs biztonságban.

Az ima, szeretett követőim, a ti menedéketek. Védelmezzétek Igémet és imádkozzatok, de ne magatokért, hanem azokért, akik szövetséget kötöttek a gonosszal. Nekik állandóan szükségük van a ti imáitokra: reggel, délben, és este is.

Jézusotok”

 
 
 

10-08

Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Magyarország főpátrónája

 …

 



2014. október 8. szerda, 21:10

Áldj meg engem, Jézus.

Járj velem.

Pihenj meg bennem.

Maradj velem.

Ámen.

A te Jézusod”


 
———
Igaz élet Istenben:

“ÉN, AZ ISTEN VAGYOK VELETEK

1991. július 8. Jézus egy amerikai börtönbe küld engem, hogy tegyek tanúságot. Kérte, hogy az alábbiakat olvassam fel Kansas City börtönében a raboknak:

Látjátok én, a názáreti Jézus jövök közétek, hogy e gyenge eszköz által beszéljek nektek. Mondom nektek: a világ még nem ismerte meg teljesen azt a békét, amelyet örökségül adtam nektek, mert a világ visszautasította igazságosságom útját. Lesznek nehézségeitek a világban, de SOHASEM lesztek egyedül. Életetek minden pillanatában veletek vagyok. Mindig így vagyok jelen, Lelkem szerettei.

Ma ezt az eszközömet küldöm hozzátok, egészen a küszöbötökig. Nem azért jött el hozzátok, mert el akart jönni. Én küldöm őt hozzátok, és amit felolvas, azt én mondom nektek. Kis gyermekeim, visszatérésem küszöbön áll. Vissza fogok jönni hozzátok. A Szeretet Szeretetként fog visszatérni. Azért mondtam el nektek ezt most, hogy higgyetek, ha majd látjátok szavaimat megvalósulni. Jöjjetek hozzám úgy, amilyenek vagytok! Ne várjatok addig, míg szentek lesztek, hogy csak azután boruljatok Szabadítótok karjaiba! Úgy jöjjetek hozzám, amilyenek vagytok, és megbocsátom bűneiteket, melyek megkötözik lelketeket.

Ó teremtés, az irgalom most egészen lehajol hozzád. Közeledjetek hozzám, ne féljetek tőlem! Embernek nem lehet nagyobb szeretete annál, mint hogy életét adja barátaiért. Ti vagytok az én barátaim. Ne gondolkodjatok így: “Mit mondjak? Hogyan szóljak? Hajnaltól estig, és estétől hajnalig hangosan kiáltozom, mégsem hallja meg senki sem könyörgésemet. Ki hall meg egyáltalán engem?” Pedig mondom nektek, én, az élő Isten meghallottalak titeket. Egészen a szobádig jövök kezemben Szívemmel, hogy megmondjam neked: Szeretlek gyermekem, áldásaimat hozom neked, hogy kivirágozzanak szívedben! Fiam, vedd Szentséges Szívemet, egészen a tied. Vedd ezt a Szívet, amely szeret téged, ne utasítsd vissza! Én szeretlek téged a legjobban! Nézd gyermekem, amikor olyan lábnyomot látsz, amely nem az enyém, nehogy kövesd, mert az a halálba vezet téged! Az én lábnyomomon, gyermekem, látszik, hogy mezítláb járok. E nyomokat Vérem jelzi és mirha illatosítja. Gyermekem, ismét felszakadt Testem mind az öt Sebe, és köpenyem vérben ázik. Zsákvászonba és rongyokba öltöztem e nemzedék gonoszságai és bűnei miatt. Hiányzik a szeretet. Ez a nemzedék árulást árulásra halmoz, és szüntelenül visszavezet engem a kereszthez, hogy újból keresztre feszítsenek.

Te vagy az, akit Szívem keres. Te vagy az, aki meg tud vigasztalni. Te vagy az, aki balzsam lehetsz számomra és enyhítheted Sebeimet. Teérted kiált szívem, kedvesem, hogy elérjelek. Jöjj! Én, Jézus foglak a vállamon hordozni és házamba viszlek, amely a te házad is. Légy a barátom, légy a barátom, és én leszek Szent Társad életed minden napján. Én, az Úr, senkit sem fogok megfosztani irgalmamtól és kegyelmeimtől. Szentséges Szívem mélyéről megáldalak benneteket. Én, az Isten vagyok veletek.  ”

 


———
Római katolikus:
2019-10-0927. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Jónás próféta könyvéből
Jónás méltatlankodik, hogy az Úr megkönyörült Ninivén, a bűnös városon; Isten azonban kioktatja Jónást.
Ninive lakóinak megtérése és az Úr nagy irgalma miatt Jónás nagyon méltatlankodott. Könyörögve fordult az Úrhoz:
„Uram, vajon nem erre gondoltam-e akkor, amikor még otthon voltam?
Vajon nem ezért menekültem Tarzisz felé?

Tudtam ugyanis, hogy te kegyes és irgalmas Isten vagy, türelmes és nagy irgalmú, aki kész vagy feledni a büntetést. Így hát, Uram, tégy jót velem, és vedd el az életem, mert jobb nekem a halál, mint az élet.”
Az Úr megkérdezte tőle: „Azt hiszed, hogy jogos a haragod?”
Jónás kiment a városból, és a várostól keletre letelepedett. Hajlékot épített magának. Annak árnyékában ült, és figyelte, hogy mi történik majd a várossal. Az Úr, az Isten, repkénybokrot növesztett oda, hogy árnyék födje Jónás fejét, mert már bágyadt volt nagyon. A repkény láttán viszont Jónás igen megörvendezett.
Az Úr azonban másnap reggel férget bocsátott a repkényre. A féreg megszúrta a repkény gyökerét, úgyhogy az elszáradt. A tájra napkeletkor forró szelet bocsátott az Úr, s a tűző napsugár már igen sütötte Jónás fejét. Fojtó melegség szállta meg, és nem kívánt már élni sem. Így sóhajtozott: „Az életnél jobb már nekem a halál!”
Ekkor az Úr így szólt Jónáshoz: „Azt hiszed, hogy jogos a
haragod a repkény miatt?”
Jónás így válaszolt: „Igen, jogos a
haragom mindhalálig!”
Erre az Úr azt mondta: „Te most bánkódsz a repkény miatt? Pedig nem te gondoztad, és nem te nevelted! Lám, az egyik éjjel kivirult, a másik éjjel elpusztult. Én pedig ne kíméljem Ninivét, a népes várost, amelyben százhúszezer olyan ember él, aki még azt sem tudja, hol keresse jobb vagy bal kezét? És még mennyi a jószág? (Én ezért szánom Ninivét.)”

Ez az Isten igéje.
Jón 4,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Jóságos Uram, Istenem, * te irgalmas vagy hozzám! 15b. vers.
Előénekes: Könyörülj rajtam, Uram, * mert egész nap hozzád kiáltok.
Tedd vidámmá szolgád lelkét, * hiszen hozzád emelem a szívem.
Hívek: Jóságos Uram, Istenem, * te irgalmas vagy hozzám!
E: Uram, te szelíd és jóságos vagy, * nagy irgalmú mindazokhoz, akik hívnak téged.
Hallgasd meg, Uram, imádságom, * figyelj könyörgésem szavára.
H: Jóságos Uram, Istenem, * te irgalmas vagy hozzám!
E: Térjen hozzád minden nemzet, melyet csak alkottál, † boruljanak le előtted, Uram, * és magasztalják nevedet,
mert nagy vagy, és csodákat művelsz: * te vagy Isten egyes-egyedül.
H: Jóságos Uram, Istenem, * te irgalmas vagy hozzám!
Zsolt 85,3-6.9-10

ALLELUJA
Megkaptátok a fogadott fiúság Lelkét, * általa így szólítjuk Istent: „Abba, Atyánk!” Róm 8,15 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Ma Lukács evangéliumából halljuk az Úr imádságának egy rövidebb változatát; a hosszabbat a Máté-evangélium közli.
Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 11,1-4″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-10-09


2014. október 8. szerda, 20:45

Drága szeretett leányom, Egyházamat romba döntik, és e miatt sokat kell majd szenvedniük azoknak, akik továbbra is hűségesek maradnak Isten Törvényeihez.  

Egyházam, az Én Igaz Egyházam a hasán fog csúszni, miközben minden olyan sértést hozzá fognak vágni, mely Istenségemmel és az Örök Atyám által meghatározott Törvényekkel kapcsolatos.   Bezárván az aranyozott börtön kapui mögött, szolgáim közül sokan kénytelenek lesznek lenyelni az eretnekséget. De nem csak ez, hanem még arra is kényszeríteni fogják őket, hogy hirdessék az eretnekséget, és győzzék meg az ártatlanokat arról, hogy Isten átírt Igéje a mai világban elfogadható.

Atyám Haragját most az a felháborodás váltotta ki, hogy az Egyház hamarosan – miután a felismerhetetlenségig megváltozott – olyan új rítusokat, szabályokat és gyakorlatokat fog előkészíteni, hogy az már egyáltalán nem fog arra az Egyházra hasonlítani, amelyet Én építettem. 

 …”



————

Ortodox (Görög keleti): 

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”

“…15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat. …”

…….
…….
 
 
TAPOSNI FOGNAK AZ ÖRÖK ÁLDOZATON
1994. október 14.(Szent Mihály üzenete:)

Krisztus szenvedésének Vassulája, én, Szent Mihály arkangyal köszöntelek és megáldalak.
Emlékszel, miként hívott Isten, hogy igaz életet élj Benne? Lelki feltámadásodnak puszta emléke is könnyekre indít mind a mai napig… Egykor harcban álltál Istennel, mert minden figyelmedet lekötötte az, ami nem lelki. De most, dicsőség Istennek, az Igaz, a Magasságbeli betakart téged Szentlelkével, és hatalmas kezével felemelt, hogy Szentlelke tanúságtevője légy, mivel az ď Lelke lakóhelyet vett benned. És az Ő Lelke kezdettől fogva 1otthonra talál benned és megdicsőül, amikor kiáltásodat hallja:

“Atyám-Abba”.

Hamarosan leszáll, hogy letörje a gonoszságot, amely beférkőzött az emberek szívébe.

Figyelj rám, több mint három éven át fognak taposni az örök áldozaton. 2 E hihetetlen istenkáromlás miatt
lakosaitok egyharmada meg fog halni a gonoszságtól. Az Úr saját Szentségére esküdött így.

  Készüljetek most fel arra, hogy Istennel találkozzatok!…”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük