Most a Keresztes Imahadjárat utolsó Imáját adom nektek (&170.)

Igazság Könyve:
2014. október 8. szerda, 21:10

 

Drága szeretett leányom, nagyon megtört a Szívem ebben az időben. Az árulók átszúrták az Oldalamat, és a Földet most kiáradó Bánatom árasztja el, mely oly nagy, hogy vigasztalhatatlan Vagyok.

Most tehát kérdem: Felszentelt szolgáim közül ki lesz elég erős ahhoz, hogy megvédje az Igazságot?

Most a Keresztes Imahadjárat utolsó Imáját adom nektek.

Ez a papok számára van. Azt kérem, hogy felszentelt szolgáim ezt az imát naponta imádkozzák el.

A Keresztes Imahadjárat 170. Imája: Isten Szent Igéjének a védelmére

Ó, Drága Uram, szeretett Jézus Krisztusom

Tarts erősen Engem.

Védj meg Engem.

Tarts Engem Arcod Fényében, amint üldöztetésem fokozódik, amikor egyetlen bűnöm az, hogy védem Isten Szent Igéjét.

Segíts nekem bátorságra találnom, hogy Téged mindenkor hűségesen szolgáljalak.

Add nekem Bátorságodat és Erődet, miközben azért harcolok, hogy megvédjem Tanításaidat az erős ellenállással szemben.

Ne hagyj el engem, Jézus, a szükség ezen idején, és biztosítsd számomra mindazt, amire szükségem van, hogy Téged továbbra is szolgálhassalak a Szentségek kiszolgáltatása és a Szentmiseáldozatban kiosztott drága Tested és Véred által.

Áldj meg engem, Jézus.

Járj velem.

Pihenj meg bennem.

Maradj velem.

Ámen.

A te Jézusod”

 

———-
Igaz élet Istenben:

BOLDOGOK A LÉLEKBEN SZEGÉNYEK

1988. június 9.

Vassula, én, az Úr, nyomorúságod ellenére is szeretlek. Szegény vagy lélekben, de megmondtam, hogy “boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.” Ó Vassula! Én és Szent Édesanyád pontosan így cselekszünk, Szívünk esendő lelkeket választott ki, akik lélekben szegények és teremtésemben a legutolsók, hogy Gondviselésem műveit hirdessék. Ezzel zavarba hozza azokat, akik magukat bölcsnek tartják. Lelkem mindig olyanokat választ, akiket ti “semminek” és “jelentéktelennek” tartotok, hogy megszégyenítse a bölcseket . Vassula, tarts ki! 1 Mindig segítek neked. Jöjj, mi ketten?
….

Engedelmesség… ismertesd gyermekeimmel, milyen sok gonoszságot győzött le az engedelmesség ! Az Ecclesia új életre kel. Jézus és én mindig együtt munkálkodtunk, mert Szívünk egyesült. Ezt az angyalsereget az én eszközöm segítségével, az igen kedves és alázatos Gobbi atyával * készítettem fel, a “Béke és szeretet” üzenetét pedig Jézus Szentséges Szíve rajtad keresztül készítette elő. A leggyengébb, a legutolsó és a legméltatlanabb gyermeket választotta ki. Mindannak ellenére, ami vagy, Jézus határtalanul szeret téged. Azért választott téged, hogy megmutassa a világnak határtalan irgalmát. Azért választott, hogy rajtad keresztül nyilvánítsa ki szeretetét. Jöjj vissza teremtés! Jöjj vissza hozzánk! Már-már lejárt az idő! Halljátok meg, gyermekeim hívásunkat, nincs már sok idő hátra. Ó kedves, halld meg hangunkat, halld meg kérésünket, halld meg e két Szívet, amelyek szeretnek téged, ezeket a sebekkel teli Szíveket, amelyek szüntelenül sírnak miattatok! Térjetek vissza hozzánk!
…”
—-


 
2014. október 8. szerda, 20:45

Egyházamat Én hoztam a világra. Halálom által a Testemet adtam nektek, és ez lett az Én Egyházam. Most be fogják mocskolni azt, és Testemet újból keresztre fogják feszíteni. Ellenségeim egy parányi szégyent sem fognak érezni, mivelhogy gőgös ambícióiknak és önelégültségüknek semmi köze sincs Hozzám.

Milyen könnyen lehet vezetni azokat, akiknek gyenge a hite. Milyen könnyen lehet majd vezetni az erős hitű lelkeket is, mivel ők félni fognak megvédeni az Igazságot. Egyedül csak a maradék, mely valóban engedelmeskedik Szavamnak, lesz hűségesek Egyházamhoz. Nekik lesz köszönhető, hogy Egyházam soha nem fog meghalni.

Jézusotok”

 

———
Római katolikus:
10-08Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Magyarország főpátrónája

OLVASMÁNY Sirák fiának könyvéből
Mária reménységünk az életre és minden erényre.
Jó illatot fakasztok én, mint a szőlőtő, és virágaimból pompás, dús gyümölcs terem.
Anyja vagyok én a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, a hitnek és a szent reménynek.
Nálam van az út és az igazság minden kegyelme, nálam az élet és erény minden reménye.
Jertek hozzám mind, akik megkívántok engem, és teljetek el gyümölcseimmel.
Mert lelkem édesebb a méznél, és birtoklásom a lépes méznél!
Emlékezetem él minden idők nemzedékeiben.
Akik engem esznek, még inkább éheznek, akik engem isznak, még inkább szomjaznak.
Aki reám hallgat, meg nem
szégyenül, akik értem fáradnak, nem esnek bűnbe.
Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek.
Ez az Isten igéje.

Sir 24,23-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért! (SzVU! 287/7. 1 D2 tónus)
Vagy: Alleluja. 1. szám.
Előénekes: Az Úr, a fölséges Isten, * a föld minden asszonyánál jobban megáldott, leányom, téged.
Áldott legyen Isten, az ég és föld alkotója, * aki ellenségeink színe előtt dicsőségessé tett ma téged!
Hívek: Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!
Vagy: Alleluja,
E: Mert nem szűnik meg dicséreted az emberek ajkán, * akik megemlékeznek az Úr hatalmáról.
Fordítsa ezt Isten örök dicsőségedre, és áldjon meg minden jóval mindörökké, * mivel nem kímélted életedet, amikor megaláztatásban volt részünk.
H: Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!
Vagy: Alleluja.
E: Megakadályoztad néped pusztulását, * mikor Isten színe előtt az igaz úton jártál.
H: Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!
Vagy: Alleluja.
Jud 13,18-19

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született.
Testvéreim!
Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, alávetette magát a mózesi törvénynek, hogy felszabadítson minket a törvény szolgaságából, és a fogadott fiúságot elnyerjük.
Mivel pedig Isten fiai vagyunk, Isten szívünkbe elküldte Fiának Lelkét, aki ezt kiáltja: „Abba! Atyám!”
Nem vagy tehát többé szolga, hanem fiú, és ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is.
Ez az Isten igéje.
Gal 4,4-7

ALLELUJA
Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van véled, * áldottabb vagy te minden asszonynál, Lk 1,28 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten feltárta örök tervét Mária előtt, hogy őt választotta a Megváltó anyjának.
Abban az időben:
Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,26-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-10-08

 

 
 

2014. október 9. csütörtök, 20:40

Drága szeretett leányom, ó mennyire szomjazom az ember szeretetére, és mennyire szomjaznak ők is Utánam. De a megosztottság, ami elválasztja Tőlem, az Életadótól az embert, az emberi faj legnagyobb ellensége.

A Sátán ravasz álnok útjainak az lett a vége, hogy nagy megosztottságot okozott a világban. Rejtőzködése nagy hatalmat ad neki az emberek lelke fölött. Gonosz befolyása kétséget kelt a gyenge hitűekben a Létezésem felől. Arról győzi meg azokat, akik nem hisznek Bennem, hogy egyedül az ember felelős a meghozott döntéséért, legyen az bármilyen jellegű. Az ő megnyugtató befolyása – amikor kísérti az embert – arról győzi meg azokat, akikhez hozzá tud férkőzni, hogy a rossz jó, a jó pedig rossz. A szeretetet kéjvágyként mutatja be, a gyűlöletet, mint egyfajta vágyat, és az irigységet meg a féltékenységet, mint olyan eszközt, mely igazolja más emberek életének az elpusztítását.

… 

Jaj annak az embernek, aki provokálni meri azokat, akik dicsőítik a bűnt. A bűnös, aki nagy örömmel öleli át a bűnt, hatással lesz másokra is, hogy azok is ugyanezt tegyék. Manapság a gonosz befolyását már mindenhol látni lehet. Míg a múltban a bűnös cselekedeteket gondosan elrejtették, ma már nem szégyen azt a világ szeme elé tárni. Mindent, ami iszonyatos Számomra, élvezettel ölelnek át. A rosszat jó dologként mutatják be, és mindazt, ami Isten Törvényei szerint jó, rossznak ítélik. Amikor az ördög munkálkodik, mindent fordítva mutat be, mely pontosan az ellenkezője annak, ami Tőlem származik. Tudnotok kell, hogy amikor Igémről kijelentik azt, hogy téves, akkor a gonosz befolyása már elérte a csúcspontját.

Emlékezzetek arra, hogy a Tisztítótűz Második Eljövetelem után többé már nem fog létezni. Az Ég és a Föld eggyé fog válni, a Pokol pedig azok lakóhelye lesz, akik az ördögöt és mindazt bálványozzák, ami tőle származik. Az ő gonosz és bűnös útjainak füstje megfertőzte azokat is, akik hisznek Bennem, valamint azokat is, akik elutasítanak Engem. Senki sincs biztonságban.

Az ima, szeretett követőim, a ti menedéketek. Védelmezzétek Igémet és imádkozzatok, de ne magatokért, hanem azokért, akik szövetséget kötöttek a gonosszal. Nekik állandóan szükségük van a ti imáitokra: reggel, délben, és este is.

Jézusotok”

 
 
 

———–
Ortodox (Görög keleti): 

19 Ezért ti sem vagytok már többé idegenek, hanem polgártársai Isten népének és tagjai Isten nagy családjának. 20 Isten szellemi értelemben beépített benneteket abba a templomba[d], amelynek alapját az apostolok és próféták alkotják. Ennek a szellemi templomnak a sarokköve[e] maga Krisztus Jézus, 21 aki által az egész harmonikus egésszé épül, és folyamatosan növekszik, hogy az Úrban szent templommá legyen. 22 Krisztusban ti is — mindazokkal együtt, akik őhozzá tartoznak — folyamatosan beépültök ebbe a templomba, amely Isten számára készül, hogy ő lakjon abban, a Szent Szellem által.

Isten rejtett terve

3.1 Mindezek miatt vagyok én, Pál, most fogságban. Azért kerültem ide, mert Krisztus Jézust szolgálom tiértetek, akik a zsidóságon kívüli nemzetek közül valók vagytok. Biztosan hallottatok már arról a megbízatásról, amelyet Istentől kaptam — kegyelme által — a ti érdeketekben. Isten ugyanis közvetlen kijelentés által ismertette meg velem azt a korábban rejtett tervét, amelyről az előbb röviden írtam már. Ha ezt elolvassátok, megértitek belőle, milyen betekintést engedett nekem a Krisztusra vonatkozó rejtett tervébe. Ezt Isten mindeddig senkinek sem mutatta meg olyan módon, ahogyan most kijelentette a Szent Szellem által szent apostolainak és prófétáinak.

Ez a titok pedig a következő: az örömüzenet által a nem zsidó származásúak örököstársaivá lettek a zsidóknak, részeivé váltak ugyanannak a Testnek, és ők is ugyanúgy várják Isten — Krisztusban adott — ígéreteinek beteljesedését.

Ennek az örömüzenetnek a szolgája lettem. Irántam való jóindulatából Isten ajándékozott meg ezzel a feladattal. Így mutatta meg a hatalmát bennem, …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+2-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus tanítványai és kísérői

8.1 Ezután Jézus a tizenkét apostollal együtt bejárta a városokat és falvakat, s mindenhol hirdette az Isten Királyságáról szóló örömüzenetet. Volt velük néhány asszony is, akikből Jézus gonosz szellemeket űzött ki, és különböző betegségekből gyógyított meg: a magdalai Mária, akiből hét gonosz szellem ment ki; Johanna, Kuza felesége; azután Zsuzsanna, meg sokan mások is. (Kuza Heródes egyik főembere volt.) Ezek az asszonyok a saját vagyonukból támogatták és szolgálták Jézust és a tanítványokat.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+8:1-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/10/08
—–

http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195

——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html