Címke: Szentségek

Nektek úgy kell keresnetek a Kiengesztelődés Szentségét, mint még soha azelőtt

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Keresztényként fel kell készülnötök, hogy harcoljatok a Hitetekért (&151.)

  1. május 22. csütörtök, 15:26

Drága gyermekeim, a szenvedés, amelyet Fiam az ember bűne miatt elvisel, mérhetetlen ebben az időben. Az Ellene és a legszentebb Szava elleni gyűlölet – ahogyan azt a Legszentebb Biblia tartalmazza – sok ember szívében megmutatkozik, és ez magába foglalja a hamis vallásokat is, ahol a Szentháromság Egy Istent nem ismerik el, valamint azokat, akik Kereszténynek vallják magukat.

Minden elkövetett bűn fájdalmat okoz Fiamnak, és minden halálos bűnt a Testére mért brutális ökölcsapásként érez. Az eretnekség minden elkövetett cselekedete olyan, mint egy újabb tüske a szenvedés Koronájába, amelyet már elviselt. Ahogy Fiam szenvedése egyre csak nő egy olyan időszakban, amikor minden Isten ellen elkövetett bűnt tagadnak, úgy fog növekedni az igazi Keresztények szenvedése is.

Bár a szenvedés egy szörnyű dolog, és bár azok szenvedése, akik az Ő Szent Igéjét megvédik, elviselhetetlen, mégis ez az útja annak, hogy még bensőségesebb kapcsolatba kerüljenek Fiammal.  Amikor a szenvedést úgy fogadjátok, mint egy áldást, és azt nem átoknak tekintitek, akkor meg fogjátok érteni, hogy hogyan használja fel azt Fiam a gonosz legyőzésére. Ha elfogadjátok a zaklatás és a gúnyolódás fájdalmát, melyre mindig számíthattok, amikor Fiammal egységben jártok, akkor sok Kegyelem adatik nektek. Ezek a fájdalmak nemcsak, hogy erősebbé tesznek benneteket, hanem Fiam még a mások iránti Együttérzését is fel fogja tárni nektek, akikről le tudja mosni a bűnt a Számára hozott áldozatotoknak köszönhetően.

Oly sok ember nem ismeri azt fel, hogy amikor sikerül egy szorosabb kapcsolatba kerülni Fiammal, és amikor Ő bizonyos lelkekben ott lakik, akkor ez mindig szenvedést eredményez azok számára, akik magukra veszik a Keresztjét. Fiam csak akkor tud igazán a lelkekben elmerülni, amikor azok megnyílnak Számára, akikben nincs büszkeség, rosszindulat vagy önszeretet. De mihelyt Ő már teljesen a lélekben lakozik, sokan fogják érezni Jelenlétének Fényét azok, akikkel ezek a lelkek kapcsolatba kerülnek. Ők vonzani fognak másokat, hogy Fiam tanítványaivá váljanak. Ők ugyanakkor a gonosz célpontjaivá is válnak, aki elszántan fog harcolni azért, hogy elszakítsa őket Fiamtól. Amikor a gonosznak nem sikerül kísértésbe vinnie ezeket a lelkeket, akkor az ellenük folytatott küzdelme még hevesebbé válik, ezért ő másokat fog megfertőzni azért, hogy megtámadják, sértegessék és rágalmazzák ezeket a lelkeket.

Fontos, hogy minden Keresztény éber maradjon a Sátán által kidolgozott azon tervekkel szemben, melyek segítségével ő fel akarja falni azok lelkét, akik szeretik és szolgálják Fiamat. Ő sokkal jobban vágyik ezekre a lelkekre, mint bármelyik más lélekre, és nem fog addig nyugodni, amíg ezek a lelkek nem engednek kísértéseinek.

Keresztényként fel kell készülnötök, hogy harcoljatok a hitetekért, mert mindaz, ami kedves a szíveteknek, rétegről rétegre el lesz távolítva. Nektek úgy kell keresnetek a Kiengesztelődés Szentségét, mint még soha azelőtt, mert nélküle képtelenek lesztek ellenállni annak a fertőzésnek, amelyet a Keresztényekre kényszerítenek ebben az időben.

Idézzétek emlékezetetekbe mindazt, drága gyermekek, amire Fiam tanított benneteket, mert Igéjét addig fogják támadni, amíg Az felismerhetetlenné nem válik. Jöjjetek, és kérjetek engem, szeretett Édesanyátokat, az Üdvösség Anyját, hogy imádkozzak mindnyájatokért, hogy így továbbra is hűségesek maradhassatok az Igazsághoz; és hogy az alábbi imádságot imádkozván, megvédjétek a hiteteket.

A Keresztes Imahadjárat 151. imája: A hit megvédéséért

Ó, Istennek Anyja, Mária Szeplőtelen Szíve, Üdvösség Anyja, imádkozz, hogy mindenkor hűségesek maradjunk Isten Igaz Szavához. Készíts fel bennünket, hogy megvédjük a Hitet, támogassuk az Igazságot, és utasítsuk el az eretnekséget.

Védd meg minden gyermekedet a szükség ezen idején, és adj mindnyájunknak Kegyelmeket, hogy bátrak legyünk, amikor arra szólítanak fel bennünket, hogy utasítsuk el az Igazságot, és tagadjuk meg Fiadat.

Imádkozz értünk, Istennek Szent Anyja, hogy megadassék számunkra az az Isteni Beavatkozás, melynek segítségével Isten Szent Igéje szerinti Keresztények maradhatunk. Ámen.

Ti mindnyájan nagy bátorsággal lesztek megáldva, amikor a Keresztes Imahadjárat ezen imáját imádkozzátok. Menjetek békével, gyermekeim, hogy szeressétek és szolgáljátok Fiamat, Jézus Krisztust.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-keresztenykent-fel-kell-keszulnotok-hogy-harcoljatok-hitetekert-151

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/05/22

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-05-22

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Készüljetek fel, hogy amikor már nyoma sem marad Jelenlétemnek, táplálni tudják Nyájamat az Élet Táplálékával.

Igazság Könyve:

A végső Tervem, hogy Egyházamat Menedékembe gyűjtsem, hamarosan napvilágra kerül

  1. április 5. szombat, 18:15

Drága, szeretett leányom, bátorságot és kitartást szeretnék adni mindnyájatoknak, akiknek megadatott a megkülönböztetés Ajándéka, hogy felismerjétek a Hangomat, miközben Én ezen Üzeneteken keresztül a világhoz szólok.

Miközben ti, Maradék Hadseregem, földi Egyházammal egységben előre meneteltek, hamarosan azt fogjátok látni, hogy sok ember elfordul a Szentségektől. Ez nyugtalanító lesz számotokra, és aztán gyötrelmessé válik, mert ezeket hamarosan megszentségtelenítik, és a Szentségek többé már nem lesznek ugyanazok, mint amelyeket Én a világnak adtam. Nektek sohasem szabad az időt elfecsérelnetek, ha valóban hiszitek, hogy Én veletek beszélek. Menjetek és gyűjtsétek össze papjaimat, és azokat, akik válaszolnak Hívásomra. Aztán készüljetek fel az elkövetkezendő évekre, hogy amikor már nyoma sem marad Jelenlétemnek, táplálni tudják Nyájamat az Élet Táplálékával.

Amikor mindent, ami Tőlem származik, és attól, Aki Vagyok, kivesznek Egyházamból, akkor mindaz, ami megmarad, attól fog származni, ami nem Én Vagyok. A megtestesült ördög be fog lépni Egyházamba, és ő mindenkit meg fog fertőzni, aki csak meghajol előtte és imádja őt. Ő fel fogja falni a lelkeket mindörökre, nektek pedig az előttetek álló időszakban mindenkor ébernek kell maradnotok. Ne hagyjátok magatokat nyitva az eretnekség előtt, ami mind belülről, mind pedig kívülről is meg fogja támadni Egyházamat. Ti most már fel vagytok készítve, így tehát követnetek kell mindazt, amit mondok nektek, hogy – amennyire csak tudjátok – megmentsétek Egyházamat az ellenségtől.

A végső Tervem, hogy Menedékembe gyűjtsem Egyházamat, hamarosan napvilágra kerül. Amikor Én utasítalak benneteket, akkor ez azt jelenti, hogy nagy erőre és kitartásra lesz szükségetek, mert a ti ellenségetek az antikrisztus lesz; és sajnos az ő hadserege nagyobb számú lesz, mint Az Enyém. Éppen ezért ez rémisztő lesz számotokra, de tudnotok kell a következőt: mögötte nem Isten Ereje fog rejleni; és benneteket sohasem fog legyőzni, ha hűek maradtok Igémhez.

Menjetek békével, és várjátok utasításaimat.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/vegso-tervem-hogy-egyhazamat-menedekembe-gyujtsem-hamarosan-napvilagra-kerul

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/04/05

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-04-05

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Rendszeresen járuljatok a Szentségekhez. Végül pedig bízzatok Bennem

Igazság Könyve:

A Keresztség Szentsége által a fenevad ereje meggyengül

  1. december 16. hétfő, 19:25

Drága, szeretett leányom, amikor közel vagy a Szívemhez, és amikor a lelkek teljesen átadják magukat Nekem, akkor számos dolog történik.

Először is, az életetekben történő minden emberi beavatkozástól való félelem el fog tűnni. Helyébe a béke és a megelégedettség fog költözni, ami Tőlem jön, ha valóban ott lakom a szívetekben és a lelketekben. Nem hatolhat át a lelketeken sem a tömérdek sértés, sem a kegyetlenség vagy a kritika, mert ezt a szenvedést már átadtátok Nekem. Éppen ezért az ilyen támadásokkal szemben mindig nyugodtnak – és csendben kell maradnotok.

A következő Kegyelem, amelyet kapni fogtok, az erő lesz, hogy ellenállhassatok a bűn kísértésének. Ez a kísértés, amelyet az ördög helyez naponta minden lélek elé, nagyon erőteljes, és csak nagyon kevés léleknek van elegendő akaratereje ahhoz, hogy elkerülje a bűnbeesést. De amint átadtátok Nekem az akaratotokat, akkor már az Én Akaratom lesz jelen a lelketekben, ami le fogja győzni az elétek helyezett kísértéseket.

Soha ne becsüljétek alá a sátánnak az emberi nemre gyakorolt erős markolatát. Ez a hatalom olyan, mint egy hatalmas vihar, hasonló egy erős, vad széllökéshez, mely a földhöz verhet benneteket; a csábítás pedig, amit a gonosz helyez elétek, egy olyan erőhöz hasonlít, mely másodpercek alatt felemel és abba a bűnbe hajt benneteket, amelyet éppen el akartatok kerülni.

Az ember bűnnel születik. A Keresztség Szentsége által a fenevad ereje meggyengül. Aztán, miközben az ember az élet számos megpróbáltatásán és kísértésén keresztül halad, minden ember mindenféle bűnre lesz csábítva. Csak azok, akik keményen dolgoznak, hogy elkerüljék a bűnt, fognak győzedelmeskedni a kegyetlen csatában, amelyet a gonosz azért fog indítani, hogy felfalja a lelküket. A Velem való rendszeres beszélgetés fontos. Mindössze annyit kell tennetek, hogy a saját szavaitokkal beszéltek Hozzám. Rendszeresen kérjetek Engem, hogy bocsássam meg bűneiteket, amelyek miatt lelkiismeret furdalást (bűntudatot) éreztek. Rendszeresen járuljatok a Szentségekhez. Végül pedig bízzatok Bennem, mert amikor ezt teszitek, akkor Nekem Hatalmam van arra, hogy visszahúzzalak benneteket a bűn szakadékának a széléről. Ha átadjátok Nekem az akaratotokat, akkor az Én Akaratom bennetek hajtóerővé fog válni, mely védelmet nyújt a Sátán ellen.

Ha teljesen átadjátok magatokat Nekem, akkor tökéletesíteni fogjátok a lelketeket.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/keresztseg-szentsege-altal-fenevad-ereje-meggyengul

Egyedül csak Isten Fénye hozhat örök boldogságot

  1. december 18. szerda, 16:40

Drága, szeretett leányom, a kezdet vég nélküli. Miután Atyám egyszer megteremtette az életet, és az ember első lélegzetét veszi, testben fog létezni, s aztán lélekben pedig mindörökké.

Az Örök Élet legnagyobb titka, hogy az valóban létezik, függetlenül attól, hogy az ember mellette dönt-e, vagy sem. Az ember megkapta a szabad akarat Ajándékát, és az utolsó lélegzetvétele napjáig a Földön választási lehetősége van: élheti az életét olyan jól, ahogyan csak tudja, Isten Törvényei szerint, és így elnyeri az üdvösségét, vagy eltékozolja Isten Létezésének Igazságát, és azt a saját vágyainak megfelelően éli. Amikor ő, megszegvén Isten Szavát, a saját szenvedélyeit, kapzsiságát és vágyait elégíti ki, akkor szörnyű kockázatot vállal magára, aminek következményei lesznek az örökkévalóságra vonatkozóan.

Azok a szerencsések, akik elnyerik a legdicsőségesebb üdvösséget, az Örök Élet örömmámorában fognak élni Isten Királyságában. Ők, egységben Isten Akaratával, a dicsőség minden formáját élvezni fogják, és egy tökéletes létet fognak élni, amelynek soha nem lesz vége. Azok, akik úgy döntenek, hogy hátat fordítanak Istennek, annak ellenére, hogy Én minden erőfeszítést meg fogok hozni, csakhogy megmentsem sajnálatra méltó lelküket, szintén örökké fognak létezni. Sajnálatos módon, nekik szörnyű szenvedést kell majd elviselniük a magány és kétségbeesés vigasztalanságában. Nekik is részük lesz a feltámadásban az élőkkel és a holtakkal együtt, de az ő létük egy fájdalmas lét lesz, mert ők sohasem fogják meglátni Isten Fényét. Egyedül csak Isten Fénye hozhat örök boldogságot.

Amikor az utolsó lélegzeteteket veszitek a Földön, akkor az egyszerűen azt jelenti, hogy az örökkévalóságba vezető utazásotok következő szakaszába lesztek ragadva. Csak egyetlen járható út van, és ez az, amelyen Hozzám érkeztek. Minden más út egy szörnyű létbe vezet, és mégis sok félrevezetett lélek azt hiszi, hogy ismeri az Igazságot, amikor visszautasítják az örökkévalóság létezését.

Nem szabad soha elutasítanotok az Igazságot, mert egyedül csak az Igazság hozhat Örök Üdvösséget nektek.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/egyedul-csak-isten-fenye-hozhat-orok-boldogsagot

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/12/17

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-12-17

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A Keresztség Szentsége által a fenevad ereje meggyengül

Igazság Könyve:

A Keresztség Szentsége által a fenevad ereje meggyengül

  1. december 16. hétfő, 19:25

Drága, szeretett leányom, amikor közel vagy a Szívemhez, és amikor a lelkek teljesen átadják magukat Nekem, akkor számos dolog történik.

Először is, az életetekben történő minden emberi beavatkozástól való félelem el fog tűnni. Helyébe a béke és a megelégedettség fog költözni, ami Tőlem jön, ha valóban ott lakom a szívetekben és a lelketekben. Nem hatolhat át a lelketeken sem a tömérdek sértés, sem a kegyetlenség vagy a kritika, mert ezt a szenvedést már átadtátok Nekem. Éppen ezért az ilyen támadásokkal szemben mindig nyugodtnak – és csendben kell maradnotok.

A következő Kegyelem, amelyet kapni fogtok, az erő lesz, hogy ellenállhassatok a bűn kísértésének. Ez a kísértés, amelyet az ördög helyez naponta minden lélek elé, nagyon erőteljes, és csak nagyon kevés léleknek van elegendő akaratereje ahhoz, hogy elkerülje a bűnbeesést. De amint átadtátok Nekem az akaratotokat, akkor már az Én Akaratom lesz jelen a lelketekben, ami le fogja győzni az elétek helyezett kísértéseket.

Soha ne becsüljétek alá a sátánnak az emberi nemre gyakorolt erős markolatát. Ez a hatalom olyan, mint egy hatalmas vihar, hasonló egy erős, vad széllökéshez, mely a földhöz verhet benneteket; a csábítás pedig, amit a gonosz helyez elétek, egy olyan erőhöz hasonlít, mely másodpercek alatt felemel és abba a bűnbe hajt benneteket, amelyet éppen el akartatok kerülni.

Az ember bűnnel születik. A Keresztség Szentsége által a fenevad ereje meggyengül. Aztán, miközben az ember az élet számos megpróbáltatásán és kísértésén keresztül halad, minden ember mindenféle bűnre lesz csábítva. Csak azok, akik keményen dolgoznak, hogy elkerüljék a bűnt, fognak győzedelmeskedni a kegyetlen csatában, amelyet a gonosz azért fog indítani, hogy felfalja a lelküket. A Velem való rendszeres beszélgetés fontos. Mindössze annyit kell tennetek, hogy a saját szavaitokkal beszéltek Hozzám. Rendszeresen kérjetek Engem, hogy bocsássam meg bűneiteket, amelyek miatt lelkiismeret furdalást (bűntudatot) éreztek. Rendszeresen járuljatok a Szentségekhez. Végül pedig bízzatok Bennem, mert amikor ezt teszitek, akkor Nekem Hatalmam van arra, hogy visszahúzzalak benneteket a bűn szakadékának a széléről. Ha átadjátok Nekem az akaratotokat, akkor az Én Akaratom bennetek hajtóerővé fog válni, mely védelmet nyújt a Sátán ellen.

Ha teljesen átadjátok magatokat Nekem, akkor tökéletesíteni fogjátok a lelketeket.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/keresztseg-szentsege-altal-fenevad-ereje-meggyengul

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/12/16

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-12-16

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Üdvösség Anyja: Isten ellenségei szörnyű szentségtöréseket fognak elkövetni, míg csak meg nem szentségtelenítik a Tabernákulumokat is

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Isten ellenségei szörnyű szentségtöréseket fognak elkövetni, míg csak meg nem szentségtelenítik a Tabernákulumokat is

  1. november 25. hétfő, 17:25

Gyermekem, amikor Fiam Egyházát magával ragadják a kibontakozó események sorozatai, pontosan ugyanaz fog történni, mint ami Keresztre feszítésem alkalmával is történt.

A zsivaj fülsüketítő lesz, amikor Isten ellenségei átveszik Testét és megszentségtelenítik Azt. Ők örülni fognak, és a csalót illető nagy tapsok közepette nagy hirdetményeket fognak kiáltani, amelyeket mindenhol meg fognak hallani, mert ezek arra adnak majd alkalmat, hogy Fiam Egyházának sok makacs és korábbi ellenségeit is megnyerjék. Fiam Szent Szavának jelentésére vonatkozólag mindenféle új típusú nyilatkozat fog ömleni a szájukból. Minden hazugságot – melyeket ravaszul álcázni fognak, hogy értelmesnek tűnjenek – arra fognak felhasználni, hogy az új, megújított egyházba csalogassák Isten gyermekeit. Minden bűnt megindokolnak, hogy még több kívülállót üdvözölhessenek Isten templomaiban, míg végül azok falain belül, teljes zűrzavarról lehet majd tanúskodni.

Miközben Fiam Egyházát tégláról téglára szétszedik, Fiam maradék Egyháza kénytelen lesz elmenekülni. Minden érvet, minden gesztust, és minden védekezést, amellyel azok fognak érvelni, akik hűségesek maradnak Fiam Egyházához, el fognak utasítani. Ez egy csendes Keresztre feszítés lesz, pontosan ahhoz hasonló, amelyet Fiam elviselt, és miközben szenvedett, az alig volt több egy nyöszörgésnél. Azok hangja, akik továbbra is hirdetni fogják az Igazságot, nem fog helyet kapni a médiában. Nem kapnak figyelmet. Még ha sikerülni fog is hallatni a hangjukat, e tettükért le fogják ördögözni őket.

Arra buzdítom mindazokat, akik szeretik Fiamat, és akik megértik, hogy ezek a jelek meg voltak jövendölve, hogy továbbra is szolgálják Őt. Sok pap inkább távozni fog, mintsem harcoljon a hitéért, és hű maradjon Fiamhoz. A többiek nem fogják feladni, hanem biztosítani fogják az Élet Táplálékát mindazok számára, akik Fiam valódi Jelenlétét keresik.

Isten ellenségei szörnyű szentségtöréseket fognak elkövetni, míg csak meg nem szentségtelenítik a Tabernákulumokat is.

Amikor ezt már elérték, akkor előkészítik a trónt, amelyen az Antikrisztus fog ülni.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy azok, akik ismerik az Igazságot, képesek legyenek vigaszt nyújtani azoknak, akik nagyon sokat fognak szenvedni amiatt, ahogyan az előttetek kibontakozó eddigi legnagyobb hitehagyás felfalja Fiam, Jézus Krisztus, Egyházát.

Nagy az Én bánatom, és sajog a Szívem a gonosz megtévesztés miatt, amely még azokat is érinteni fogja, akik mélységesen szeretik Fiamat. Az ő szenvedésük lesz az összes közül a legnagyobb.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/emberek-milliardjai-fogjak-elvezni-dicsoseges-orok-eletet-isten-jelenleteben

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/11/25

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-11-25

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Azok, akik a Katolikus Egyházhoz tartoznak, elsőként fogják megtapasztalni a Szentségek elpusztítását és megszentségtelenítését.

7th Anniversary of Natan’s VISION of WW3, GOG & Mashiach 🇮🇱🇮🇱 ISRAEL’s Attack on SUKKOT 2023

https://www.youtube.com/watch?v=4SOHyombBoU

Igazság Könyve:

A terveket, amelyek szerint minden, ami Igaz, száműzetik, az istentelen háromság dolgozta ki

  1. október 15. kedd, 15:45

Drága, szeretett leányom, az a Vágyam, hogy papjaim minden Keresztény felekezetben kezdjék el a Legszentebb Szentségek megőrzését. Azok, akik a Katolikus Egyházhoz tartoznak, elsőként fogják megtapasztalni a Szentségek elpusztítását és megszentségtelenítését. Azok, akik hűek Hozzám, Jézus Krisztushoz, gondosan felkészülnek erre a szörnyű pusztaságra, amelybe Egyházam lesz taszítva. Nektek most fel kell készülnötök, mert a hűségeteknek köszönhetően lesz az, hogy Isten minden gyermeke képes lesz szent módon fogadni a Szentségeket.

Az összes többi Keresztény Egyházaknak a következőt mondom: Emlékezzetek azon Ígéretemre, hogy visszajövök Második Eljövetelem Nagy és Dicsőséges Napján. Továbbá tudnotok kell, hogy az azt megelőző években, szörnyű megpróbáltatással kell szembenézniük mindazoknak, akik Engem követnek. Azokat, akiknek sikerül felekezeteiken belül új hatalmi pozícióba kerülniük, a hamis próféta fogja vezetni, és mindegyik az ő szavait fogja a szájába venni, és utánozni fogja cselekedeteit.

Jaj, azoknak, akik a hamis próféta oldalára állnak, mert ő Keresztelő Szent János ellentéte, ő lesz az Antikrisztus előfutára, aki mindnyájatok fölött fog uralkodni.

Meg foglak védeni benneteket, mert hamarosan Én leszek a ti egyetlen vezetőtök. Egyedül csak Bennem bízhattok, Aki az Igazságot fogja mondani nektek, amikor meginogtok az eretnekség miatt, melyet úgy fognak majd bemutatni nektek, mint a modern Keresztény teológia új formáját. Milyen ravasz a Sátán! Mert ő nem fog sokkolni soha benneteket, ehelyett – azok által, akik őt szolgálják – Legszentebb Szavamnak egy új, kiforgatott, fejetetejére állított értelmezéséhez fog vonzani benneteket.

A terveket, amelyek szerint minden, ami Igaz, száműzetik, az istentelen háromság dolgozta ki. Mindez csábító hatással lesz a szekuláris világra, amikor az emberi kapzsiságot, és a vágyat, hogy figyelmen kívül hagyják a bűnt, minden Keresztény Egyház be fogja mutatni a híveinek. Ez a nap kőbe volt vésve, és ez lesz a végső sértés, amelyet Isten megenged, mielőtt még elküldene Engem, az Ő egyetlen Fiát, hogy összegyűjtse mindazokat, akik hűségesek maradnak Isten Szavához. Amikor a hazugságokat bemutatják nektek, azok úgy fognak tűnni, mintha jó dolgok lennének. Az alázat jelvénye minden egyházban közös lesz, mivel ezt azok fogják magukra ölteni, akik majd becsapnak benneteket.

Minden Rám vonatkozó tulajdonság: a szegények iránti Szeretetem, a gyengék és az alázatosak iránti Szeretetem; rosszallássom a kapzsiság, a fösvénység és a bujasággal szemben részei lesznek azoknak az érveknek, amelyeket arra fognak felhasználni, hogy ezeket az új tanokat elfogadtassák veletek – az új egy világvallást, hogy felkészítsék a világot az Antikrisztus uralmára.

Mint egy szerető Isten adom nektek ezeket a figyelmeztetéseket, hogy megmentselek benneteket. Szenteljetek most Nekem figyelmet. Csak egyetlen dolgot kérek: Maradjatok hűek Szent Szavamhoz, Szent Igémhez, mely a Biblián keresztül adatott nektek. Ez sohasem változik. De Isten ellenségei el fogják ferdíteni annak jelentését. Amikor ez majd megtörténik, utasítsátok el azokat, akik azt fogják mondani nektek, hogy Isten jóváhagyná ezeket a változtatásokat. Semmi sem lehet ilyen távol az Igazságtól.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/terveket-amelyek-szerint-minden-ami-igaz-szamuzetik-az-istentelen-haromsag-dolgozta-ki

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/10/15

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-10-15

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Amikor ők megszentségtelenítik az oltárokat és a Legszentebb Ostyát, Fiam Jelenléte megszűnik.

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Minden egyes Szentséget a felismerhetetlenségig meg fognak változtatni

  1. szeptember 5. csütörtök, 9:35

Gyermekem, amikor a Töviskoronát Fiam Szent Fejére helyezték, az nemcsak azért történt, hogy szörnyű testi fájdalmat okozzanak Neki, hanem azért is, hogy azzal közöljenek valamit. Ez egy jelképes tett volt részükről. Azt mondták ezzel – miközben gúnyolták Őt -, hogy ez az Ember, Aki azt mondja, hogy Ő az Egyház Feje, és Aki Messiásnak nevezi Önmagát, nem lesz soha megtűrve. Amikor Őt Megkoronázták, meggyalázták az Egyház Fejét, és ezekben az időkben újra meg fogják gyalázni Őt.

Krisztus ellenségei nem elégszenek meg azzal, hogy átvegyék Fiam Egyházának belső irányítását, hanem még sok más módon is meg fogják Őt szentségteleníteni. Meg fogják változtatni a Szentáldozáshoz szükséges ostyákat, és a Szent Eukarisztia jelentését is. Ők azt fogják mondani, hogy a Szent Eukarisztia az emberiséget jelképezi, és hogy az egy új közösségnek a jele – egységbe gyűjtve minden embert Isten Szemében. Nektek, gyermekeim, azt fogják mondani, hogy ti egymásnak hittestvérei vagytok, és ez ünneplésre ad okot.

Az Oltáriszentség (a Szentostya) Krisztus Teste és az Ő Valóságos Jelenléte. Ez nem lehet két különböző dolog. Mégis, ők el fogják ferdíteni ennek jelentését; mindaz, ami végül maradni fog, csupán egy darab kenyér lesz, mert amikor ők megszentségtelenítik az oltárokat és a Legszentebb Ostyát, Fiam Jelenléte megszűnik.

Minden egyes Szentséget a felismerhetetlenségig meg fognak változtatni. Annyira ravaszok Fiam ellenségei, hogy úgy fog tűnni, mintha a szent szertartásokon csak egy kicsit változtattak volna.

A Gyónás Szentségét el fogják törölni, mert a fenevad nem akarja, hogy a lelkek megmeneküljenek, mert ez Fiam győzelmét jelentené.

Gyermekek, nektek továbbra is kérnetek kell közbenjárásomat, hogy a jövőbeli események fájdalmait enyhíteni lehessen, és az időt le lehessen rövidíteni.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-minden-egyes-szentseget-felismerhetetlensegig-meg-fognak-valtoztatni

Egy felszentelt szolgám sem ítélhet el senkit az Én Nevemben

  1. szeptember 5. csütörtök, 14:30

Drága, szeretett leányom, milyen kevesen vannak, akik őszintén szeretnek Engem azok között, akik hisznek Istenben, vagy akik Emberfiaként fogadnak el Engem. Azt mondják, hogy szeretnek Engem, de sokan nem élnek Tanításaim szerint. Ti nem mondhatjátok, hogy szerettek Engem s ugyanakkor másokat elítéltek. Nem bánthattok másokat, kemény szavakat használva, és ugyanakkor azt mondjátok, hogy szerettek Engem.

Ki az, aki bűntelen köztetek?  Melyik az közületek, aki Előttem felmagasztalja magát, és aztán kegyetlenül mások ellen beszél? Ti sohasem állíthatjátok azt, hogy az Én Nevemben beszéltek, amikor másokat rágalmaztok. Ez sértés Istennel szemben, és azok, akik így viselkednek, megbántanak Engem. Ti, akik másokról rosszat mondtok, s közben azt mondjátok, hogy Engem védtek, csak magatokat távolítjátok el Tőlem. Mégis azt gondoljátok, hogy tetteitek indokoltak. Milyen alkalom esetében gondolnátok, hogy Én az ilyen viselkedést támogatnám, és miért hiszitek azt, hogy fel vagytok hatalmazva az ilyen dolgok megtételére?

Amikor el vagytok kötelezve Szolgálatomnak, és aztán Isten valamelyik gyermeke ellen ily kegyetlen szavakat mondtok, súlyos bűnt követtek el. Egyetlen felszentelt szolgám sem ítélhet el senkit az Én Nevemben. Lehet, hogy jártasok vagytok Tanításaimban, lehet, hogy tájékozottak vagytok mindarról, amit Atyám Könyve tartalmaz, de amikor másokat az Én Nevemben rágalmaztok, félre foglak dobni benneteket. Sok vezeklést követel majd részetekről, hogy újra keressétek Kegyeimet, és még akkor is, amíg csak Bocsánatomért nem könyörögtök, hosszú idő fog eltelni addig, míg végül alkalmasak lesztek arra, hogy újra Elém járulhassatok.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/egy-felszentelt-szolgam-sem-itelhet-el-senkit-az-en-nevemben

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/09/05

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-09-05

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Nektek meg kell védenetek a Bűnbocsánat (Gyónás) Ajándékát

Igazság Könyve:

Az Igazság megszabadít benneteket. A hazugságok el fognak pusztítani benneteket.

2013-06-23 18:37

Drága, szeretett leányom, mennyire megszakad a Szívem szegény, szeretett szolgáimért, akik most elkezdték a zűrzavart felismerni, mely Egyházamban mutatkozik. Nekik a következőket mondom: maradjatok Egyházam fedele alatt és tegyétek, amit tennetek kell, hogy szolgáljatok Engem. Maradjatok sziklaszilárdan Tanításaim mellett. Ne fogadjatok el új és úgynevezett teológiai magyarázatokat arra vonatkozólag, hogy Én ki vagyok, mit tettem az emberiségért, vagy hogyan fogok visszatérni, hogy visszaköveteljem Isten minden gyermekét, akik elfogadják Irgalmasságomat. Egyedül csak az Én Szent Szavamban bízzatok, mely Apostolaim által és a Legszentebb Bibliában adatik nektek. Bármi, ami eltér a Szentségektől, vagy attól, amit arról mondtak nektek, ami a Megváltáshoz szükséges, ne fogadjátok el!

Én vagyok az Igazság. Ti megkaptátok az Igazságot. Csak az Igazság mentheti meg a lelketeket a kárhozattól. Az Igazság megszabadít benneteket. A hazugságok el fognak pusztítani benneteket. Én ünnepélyesen rendkívüli kegyelmeket ígérek nektek, drága Felszentelt szolgáim, ha ezt az imát mondjátok annak érdekében, hogy kitartsatok az üldöztetéssel szemben, mivel a hitetek a végsőkig próbára lesz téve.

A Keresztes Imahadjárat 110. imája: A papoknak, hogy hűségesek maradjanak Szent Szavadhoz

Ó, legdrágább Jézusom, kérlek, adj nekem erőt és bátorságot, őrizz meg engem erősnek és bátornak, hogy Legszentebb Nevedben meg tudjam védeni az Igazságot.

Könyörögve kérlek, add meg nekem azt a kegyelmet, mely szükséges ahhoz, hogy mindenkor tanúságot tegyek Szent Szavadról.

Tedd lehetővé számomra, hogy ellenálljak a nyomásnak, hogy ne támogassak valótlanságokat, amikor a szívemben tudom, hogy megbántanak Téged.

Segíts nekem, hogy halálom napjáig hű maradjak Szent Szavadhoz. Ámen.

Felszentelt szolgáim: van még egy figyelmeztető Szavam számotokra.

Nektek meg kell védenetek a Bűnbocsánat (Gyónás) Ajándékát, és fel kell ismernetek, hogy csak azok fognak egyesülni Velem a Paradicsomban, akik bűneik megbánására törekednek, és úgy fogadnak el Engem, Jézus Krisztust, mint megmentésük kulcsát.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/az-igazsag-megszabadit-benneteket-hazugsagok-el-fognak-pusztitani-benneteket

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/06/23

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-06-23

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A Szent Eukarisztia Létezésének veszélye meg fog mutatkozni számotokra

Ferenc pápa: Nincs kizárva a papi cölibátus eltörlése

https://index.hu/kulfold/2023/03/10/ferenc-papa-katolikus-egyhaz-colibatus-pap/

Ferenc pápa a papi cölibátus eltörléséről beszélt

https://www.napi.hu/kulfold/ferenc-papa-papi-colibatus-eltorles.768559.html

EN:

In interview, Pope Francis calls priestly celibacy ‘not eternal’

https://religionnews.com/2023/03/10/in-interview-pope-francis-calls-priestly-celibacy-not-eternal/

Pope Francis discusses revising priestly celibacy in new interview

https://www.catholicnewsagency.com/news/253834/pope-francis-discusses-revising-priestly-celibacy-in-new-interview

Igazság Könyve:

A Szent Eukarisztia Létezésének veszélye meg fog mutatkozni számotokra

  1. március 28. csütörtök 21:30

Drága, szeretett leányom, te most már érted, hogy a gonosz mennyire gyűlöli ezt a Küldetést. Neked azonban fölül kell emelkedned ezeken a kegyetlen akadályokon, amelyeket azért helyeznek eléd, hogy lassítsák Munkámat.

A Szent Eucharisztia Létezésének veszélybe kerülése Egyházamon belül azok önteltségén keresztül fog megmutatkozni, akiknek az Igazság megváltoztatására irányuló terve komolyan elkezdődött.

Nem számít, hogy sokan gúnyolódnak ezen Küldetésemen, mely azért van, hogy felkészítsétek lelketeket a Nagy Napra. Idővel tudni fogjátok, hogy valóban Én vagyok az, Jézus Krisztus, Aki eljött hozzátok, hogy szolgáljon titeket.

Én vagyok a ti Mesteretek, és egyben a ti Szolgátok is. Nektek, felszentelt szolgáim, emlékeznetek kell a státuszotokra (papi mivoltotokra), és nem szabad arról megfeledkeznetek. Szolgaként nem lehettek egyben mesterek is. Mert ha ti mesterek vagytok, akkor ti nem szolgálhattok Nekem. Egyházamban sokan közületek már elfelejtették azt, amit tanítottak nekik. Elfelejtettétek Isten Szavát.

Ígéretem az, hogy ellátlak benneteket az Élet Táplálékával – Testemmel és Véremmel –, és mégis ti újból meg fogtok tagadni Engem. Ti ezt azáltal fogjátok megtenni, hogy eltávolítjátok a Szent Eukarisztiát Isten Templomából, és annak helyébe egy hullát helyeztek. A helyettesítés ravasz módon fog történni, és el fog tartani egy ideig, míg ezt a gonosz cselekedetet meg tudjátok érteni, amelyet rátok erőltetnek.

Mivel a Testem a Szent Eukarisztia által fenntart benneteket, a Testem, Egyházam lesz az, amely halált fog hozni azon lelkek számára, akik félredobnak Engem.

Az utálat megmutatkozására az idő nagyon rövid. Az idő, amelyben választanotok kell Ösvényem és a Hamis Próféta között, szinte rajtatok van. Figyeljétek most, hogy a csaló mint forgatja ki az Igazságot. Nézzétek, hogyan magasztalja fel magát az Én helyemen, de közben vonakodik attól, hogy Isten szolgájaként az Igazság ösvényén járjon.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/szent-eukarisztia-letezesenek-veszelye-meg-fog-mutatkozni-szamotokra

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/03/28

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-03-28

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Amikor a szent Eucharisztiát a Római Szentszék szolgái elvetik, az én Testem már nem lesz többé Jelen.

„… Erről egyértelmű szentírási kijelentésünk van. A tegnapi breviárium olvasmányában szerepel az úr napjáról szóló rész a Tesszalonikaiakhoz írt második levél 2. fejezetének az elejéről. “A gonoszság titka már munkálkodik, csak annak kell még az útból eltűnnie, ami még késlelteti.  Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk Jézus elsöpri szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével”. Hogy mi az, ki az, aki, ami még késlelteti a gonosz, az antikrisztus nyílt fellépést (görögül: kathekon ez az akadályozó, késleltető), arról különféle értelmezések vannak. Csak kettőt említek: egyesek szerint ez a kathekon XVI. Bendedek pápa volt, a másik értelmezés szerint az Eucharisztia megléte az, ami akadályozza még az antikrisztus nyílt fellépését: az, hogy még van érvényes szentmisénk. Eszerint a logika szerint azt kell eltávolítani az útból. Láthatók már az ebbe az irányba tett lépések is. …”

https://engesztelok.hu/az-engesztelo-kapolna-epitesenek-a-tavlatai/

Igazság Könyve:

Egyházam a Földön támadás alatt van, és ez azt jelenti, hogy Testem újra Keresztre lesz feszítve, ahogy az meg volt jövendölve

  1. március 3. vasárnap 11:45

Drága, szeretett leányom, ne félj a támadásoktól, amelyek ellened irányulnak, mert Én minden pillanatban veled vagyok, hogy erősebbé tegyelek. Elszomorít Engem, hogy ezt kell mondanom: te sok szóbeli bántalmazást fogsz elszenvedni Üdvösségem Tervének ezen időzítése miatt.

Mert ez az az idő, amelyben nemcsak a buzgó Katolikusok lesznek próbára téve hitükben és Irántam való hűségükben, hanem egyben ez lesz a legnagyobb megpróbáltatás is minden Keresztény számára a világ minden részén.

Azoknak, akik eretnekséggel vádolnak benneteket, a következőket mondom: Én, Jézus Krisztus, sohasem hazudnék, mert Én az Igazság vagyok. Sohasem tudnálak becsapni benneteket, mert az nem lehetséges. Ne feledjétek, hogy az Én Testem maga az Egyház. A Földön lévő Egyházam támadás alatt van, és ez azt jelenti, hogy Testem újra Keresztre lesz feszítve, ahogy az meg volt jövendölve.

Ez alatt azt értem, hogy attól a perctől kezdve, amikor a szent Eucharisztiát a Római Szentszék szolgái elvetik, az én Testem már nem lesz többé Jelen.

Ez valósággá válik, és nektek akkor hátat kell fordítanotok.

Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok Isten minden gyermekéért, minden felszentelt szolgámért, beleértve a félrevezetett hamis prófétákat is. Én azonban sohasem fogom kérni tőletek azt, hogy az Antikrisztusért imádkozzatok, mert az lehetetlen.

Ébredjetek fel mindnyájan, és hallgassatok arra, amit mondok nektek. Nem szabad pánikba, kétségbe esnetek, vagy a reményt elveszítenetek, mert ez az utálat a végső gyötrelem lesz, amelynek tanúja kell, hogy legyen Isten minden gyermeke, és amelyet el kell viselnie, még mielőtt újra Eljönnék.

Ez a Nagy Dicsőség, a Nagy Öröm napja lesz, és Eljövetelem véget fog vetni a gonoszságnak, amely megrontja a Földet.

A félelem helyett legyetek vidámak. Nektek előre, Második Eljövetelemre kell néznetek, mert Én a nektek megígért Új Paradicsomot hozom Magammal.

Keresztemet hordozni mindig nehéz lesz. Ez az időszak, amelyben most éltek, egyfajta keresztre-feszítést hoz magával, melynek elviselését sok Keresztény nagyon nehéznek fog találni – olyan nagy fájdalmuk lesz.

Azok a szegény lelkek, akik nem hiszik, hogy Én az Igazságot mondom ezeken az Üzeneteken keresztül, kérdezzék meg önmaguktól a következőket: Hisztek-e a Szent Bibliában és azokban a próféciákban, amelyeket a borítója között tartalmaz? Hiszitek-e az Antikrisztus létét és a csalóról szóló kinyilatkoztatásokat, aki fondorlatos eszközök által fogja Péter Székét átvenni? (1) Ha igen, akkor el kell fogadnotok, hogy ez az az időszak, amikor az események a szemeitek előtt fognak kibontakozni. Ez nem a jövőre vonatkozik: ez most zajlik. Fogadjátok el ezt bátorsággal, és jöjjetek Hozzám teljes bizalommal, mert Én szeretlek benneteket. Arra van szükségem, hogy a szemeteket nyitva tartsátok. Nem szabad megrettennetek az Igazságtól.

Az utálat most már elkezdődött. Ha elutasítjátok Kelyhemet, akkor megakadályoztok Engem a lelkek megmentésében, akikre pedig szükségem van, hogy beteljesítsem az Atyámnak ígért Szövetséget.

Megáldalak benneteket. Arra vágyom, hogy megnyissam szíveteket, és elvigyelek benneteket Dicsőséges Királyságomba.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/egyhazam-foldon-tamadas-alatt-van-es-ez-azt-jelenti-hogy-testem-ujra-keresztre-lesz-feszitve-ahogy

(1)

Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten.

Nem emlékeztek rá, hogy még amikor nálatok voltam, megmondtam nektek mindezt?

És azt is tudjátok, hogy mi tartja vissza most még, hogy csak a maga idejében jelenjék meg.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Thessalonians+2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

Arra kérem felszentelt szolgáimat, hogy hívjanak Engem, Jézusukat, hogy Szentséges Véremmel beboríthassam őket

  1. február 28. csütörtök 23:55

Drága, szeretett leányom, elküldtem Szentlelkemet, hogy beborítsa Isten minden gyermekét ebben az időben, és hogy próbálja megszüntetni a gonosz sötétségét a világban.

Ebben az időszakban nektek fáradhatatlanul kell imádkoznotok minden felszentelt szolgámért, akik szörnyű összezavarodott állapotban találják magukat. Ők az elkövetkezendő néhány hétben olyan szomorúak lesznek Szent Helytartóm pápaságának befejezése miatt, hogy azt sem fogják tudni, kihez forduljanak.

Arra kérem felszentelt szolgáimat, hogy hívjanak Engem, Jézusukat, hogy Szentséges Véremmel beboríthassam őket.

Meg fogom adni nekik azokat a Kegyelmeket, amelyekre szükségük lesz, hogy felismerjék Tanításaim Igazságát. Ezután fel fogják ismerni azt a megtévesztést, amely bemutatásra kerül számukra.

Nekik sohasem szabad kételkedniük Bennem. Belém kell helyezniük minden bizalmukat. Sohasem szabad a Nevemet feladniuk, és mindig ébernek kell maradniuk.

Mondd meg nekik, hogy Én gyöngéden szeretem őket, és hogy ők a Mennyből különleges Ajándékokat fognak kapni. Ezek az Ajándékok békét, reményt és bátorságot fognak hozni nekik azokban a viharos időkben, amelyek előttük állnak Szent Egyházamban a Földön.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/arra-kerem-felszentelt-szolgaimat-hogy-hivjanak-engem-jezusukat-hogy-szentseges-veremmel

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

Jeruzsálem nyomorúsága az ítélet idején

3 Az Úr, a Seregek Ura eltávolít Jeruzsálemből és Júdából mindenféle támaszt: minden támaszt, amit a kenyér, minden támaszt, amit a víz nyújt,

a hőst és a katonát, a bírót és a prófétát, a varázslót és a véneket,

a hadnagyot és a főrendűt, a tanácsost, az ügyes mestert és a varázsláshoz értőt.

Ifjakat teszek vezéreikké, és sihederek uralkodnak rajtuk.

Sanyargatja a nép között ember az embertársát, egyik ember a másikat. Rátámad az ifjú a vénre, a hitvány a tekintélyesre.

Ha valaki így unszolja rokonsága egyik tagját: Neked még van ruhád, légy te a vezetőnk, légy úrrá ezen a felforduláson! –

akkor az így fog válaszolni: Nem akarok sebkötöző lenni! Nincs a házamban se kenyér, se ruha, ne tegyetek engem a nép vezetőjévé!

Bizony, elbukik Jeruzsálem, és elesik Júda, mert nyelvükkel és tetteikkel az Úr ellen fordulnak, és dicsőségével szemben engedetlenek.

Személyválogatásuk ellenük szól, vétkeiket Sodoma módjára hirdetik, nem titkolják. Jaj, nekik, mert maguknak okoznak bajt!

10 Mondjátok az igazaknak, hogy jó dolguk lesz, mert tetteiknek gyümölcsét eszik.

11 Jaj a gonosznak! Rossz dolga lesz, mert keze munkája szerint bánnak vele.

12 Ó, népem! Gyermekek sanyargatnak, asszonyok uralkodnak rajtad! Ó, népem! Vezetőid félrevezetnek, tévútra visznek téged!

13 Előlép perelni az Úr, készen áll, hogy ítélkezzék népe fölött.

14 Törvényt tart az Úr népe vénei és vezérei fölött: Letaroltátok a szőlőt, szegényektől rabolt holmi van a házatokban!

15 Hogy meritek összezúzni népemet, összetörni a nyomorultakat?! – Az Úrnak, a Seregek Urának szava ez.

20 Így adott az ember nevet minden állatnak, az égi madaraknak és minden mezei élőlénynek, de az emberhez illő segítőtársat nem talált.

21 Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére.

22 Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az Úristen, és odavitte az emberhez.

23 Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett.

24 Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.

25 Még mindketten mezítelenek voltak: az ember és a felesége; de nem szégyellték magukat.

A bűnbeesés

3 A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?

Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk,

csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok.

De a kígyó ezt mondta az asszonynak: Dehogy haltok meg!

Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz.

Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.

Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.

Amikor azonban meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől a kert fái között.

De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy?

10 Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el.

11 Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy mezítelen vagy? Talán arról a fáról ettél, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél?

12 Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem.

13 Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, azért ettem.

Isten büntetése

14 Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden állat és minden mezei vad közt: hasadon járj, és port egyél egész életedben!

15 Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ő utódja közt: ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod.

16 Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked, mégis vágyakozol férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad.

17 Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben!

18 Tövist és bogáncsot hajt neked, és a mező növényét eszed.

19 Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!

20 Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek.

19 Az Úr bölcsességgel vetette meg a föld alapját, értelemmel erősítette meg az eget.

20 Az ő tudása által váltak ketté a mélységes vizek, és harmatoznak a magas fellegek.

21 Fiam, ne téveszd ezt szem elől, vigyázz arra, hogy okos és megfontolt légy!

22 Ez élteti lelkedet, és ékesíti nyakadat.

23 Utadon biztonságban jársz, és lábadat nem ütöd meg.

24 Ha lefekszel, nem rettensz fel, hanem fekszel, és édesen alszol.

25 Nem kell félned a hirtelen fölrettenéstől, sem attól, hogy viharként rád törnek a bűnösök.

26 Mert az Úrban bizakodhatsz, és ő megőrzi lábad a csapdától.

27 Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd!

28 Ha van mit adnod, ne mondd embertársadnak: Menj el, jöjj holnap, majd akkor adok!

29 Ne koholj rosszat embertársad ellen, aki gyanútlanul lakik melletted!

30 Ne pörölj ok nélkül olyan emberrel, aki nem bánt rosszul veled!

31 Ne irigykedj az erőszakos emberre, és egyik útját se válaszd!

32 Mert a rossz úton járókat utálja az Úr, de a becsületesekkel közösségben van.

33 Az Úr átka van a bűnösök házán, de az igazak lakóhelyét megáldja.

34 A csúfolódókat ő megcsúfolja, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+3%3A1-15%3B+++++Genesis+2%3A20-3%3A20%3B+++++Proverbs+3%3A19-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2023/03/03

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-03-03