Címke: Második Eljövetel

Ti ugyanolyan vétkesek lesztek, mint azok, akik a hóhéraimnak való Átadásomért voltak felelősek

Igazság Könyve:

Ti ugyanolyan vétkesek lesztek, mint azok, akik a hóhéraimnak való Átadásomért voltak felelősek

  1. május 28. szerda, 8:40

Drága, szeretett leányom, az Ígéretem, hogy újra eljövök, be fog teljesülni. Semmi sem tudja megakadályozni Második Eljövetelemet, de azok, akik tudják, hogy Én Ki Vagyok, és akik készséges és nyílt szívvel ádáz ellenségeimnek dolgoznak, azt hiszik, hogy még ezen Nagy Nap elérkezése előtt el tudják pusztítani a lelkeket.

Ellenségeimnek tudniuk kell a következőket: Én ismerlek benneteket. Látom a lelketeket. Látom mindazt a rosszat, ami a szívetekben lakozik. Látom a jóságot is, ami felsorakozik bennetek. Hallgassatok most meg Engem, mivel Én annak Igazságát tárom fel nektek, aminek be kell következnie.

Ha szerettek Engem, akkor arra fognak ösztönözni titeket, hogy ne hallgassatok Rám.

Ha hisztek Tanításaimban, arra fognak kérni benneteket, hogy egy új, hamis „helyettesítőben” higgyetek.

Ha hiszitek, hogy ezeken az Üzeneteken keresztül Én kommunikálok veletek, a gonosz arról fog meggyőzni benneteket, hogy ezek a Szavak nem Tőlem származnak. Tehát abba a kísértésbe fognak hozni benneteket, hogy eláruljatok Engem, és ezt ti szolgáim üldözése által fogjátok megtenni, akik támogatják ezt a Küldetést. Ti ennek a Küldetésnek az árulóivá váltok, és mint olyan, ugyanolyan vétkesek lesztek, mint azok, akik a hóhéraimnak való Átadásomért voltak felelősek.

Ha nem hallgattok Rám, a ti dolgotok, nem fogom számon kérni tőletek, mert Én soha nem fogom rátok kényszeríteni az Akaratomat. Ahelyett, hogy szenvedést okoztok másoknak, jobban tennétek, ha figyelmen kívül hagynátok Engem ( ezekben az üzenetekben), és követnétek Tanításaimat.

Most, hogy Tervem elkezdődött lelkek milliárdjainak a megmentésére, tudnotok kell, hogy azoknak az embereknek az akarata fölé fogok emelkedni, akik ellenszegülnek Nekem.  Semmi, sem szavak, sem tettek, sem cselekedetek, semmiféle gonoszság nem tud megállítani Engem azon törekvésemben, hogy megmentsem az emberiséget. Azok, akik Isten útjába állnak, tehetetlenek lesznek, és azon a Napon, amikor ítélni jövök, fájdalommal fognak Színem előtt a földre borulni.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ti-ugyanolyan-vetkesek-lesztek-mint-azok-akik-hoheraimnak-valo-atadasomert-voltak-felelosek

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/05/28

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-05-28

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Én a trombiták hangjára, és az angyalok kórusának édes hangjára váratlanul fogok megérkezni.

Igazság Könyve:

Az ég három napig el fog sötétedni közvetlenül visszatérésem előtt

  1. május 13. kedd, 8:50

Drága, szeretett leányom, a legnagyobb öröm Számomra látni szeretett követőimet, akik válaszoltak a Hívásomra, hogy imádkozzák a Keresztes Imahadjárat Imáit, amelyek a Szentlélek Ereje által a lelkek milliárdjait fogják megmenteni.

Én a Keresztes Imahadjárat Imáit arra fogom felhasználni, hogy megújítsam és megtisztítsam az emberek lelkét, egy időben azzal, amikor a Föld arculatát is megújítom. A nagy megújuláskor minden egyazon időben fog befejeződni, hogy a világ készen álljon és méltó legyen az Én, Jézus Krisztus, a visszatérő Megváltó fogdására.

Csakúgy, mint amikor a nemzetek a fejedelmiségeket fogadják, sok előkészületre van szükség mielőtt a király a lábát a földjükre tenné. Ti soha nem engednétek meg egy királynak sem, hogy akkor érkezzen látogatóba, amikor mindenütt rendetlenség, rongálódás van, vagy amikor az utcák piszkosak. Ezért eme országok képviselői gondoskodni fognak arról, hogy megfelelően legyenek felöltözve, és kellőképpen felkészülve, hogy méltóképpen fogadhassák a látogató előkelőséget. Ők nagy gondot fognak fordítani egy nagy fogadás előkészítésére, és képviselőket fognak választani, akiket méltónak tartanak arra, hogy üdvözöljék a látogatóba érkező királyt. Végül nagy ünnepséget fognak rendezni, hogy megünnepeljék a király érkezését, és azon a napon fel fognak sorakozni az utcákon, és dicshimnuszokat fognak énekelni. Ők kitüntetésekkel fogják elhalmozni a látgató fejedelmet és kíséretét. Így lesz az Úr Nagy Napján is, amikor Én, Jézus Krisztus, ítélni jövök.

Én a trombiták hangjára, és az angyalok kórusának édes hangjára váratlanul fogok megérkezni. Az ég három napra el fog sötétedni közvetlenül visszatérésem előtt. De azután megannyi színben fog világítani, amilyet ember még soha nem látott. Én látható leszek minden korosztályú férfi, nő és gyermek számára, nagy lesz a megrázkódtatás, de ugyanakkor az izgalom is. Az emberek nem fognak hinni a szemüknek, és sokan elnémulnak, mások viszont a megkönnyebbüléstől és az örömtől könnyeket fognak ejteni. Sokan felkészületlenek lesznek, és annyira nyomasztónak fogják találni ezt az eseményt, hogy a szomorúság könnyeit fogják ontani, mert a szívükben már tudni fogják, hogy hogyan utasították el az igaz Messiást, és mennyire méltatlanok arra, hogy belépjenek Királyságomba. De ezeknek az embereknek Én a következőt mondom: Azon a Napon hívnotok kell Engem, és kérnetek kell, hogy bocsássak meg nektek. Akkor ti is Új Királyságomba lesztek gyűjtve

Arra kérem azokat, akik szeretnek Engem, hogy úgy készüljenek erre a Nagy Napra, mint egy király látogatására. Bízzatok Bennem, készítsétek fel a lelketeket, imádkozzatok minden lélek üdvösségéért, és jöjjetek megfelelően felöltözve, készen várakozván, úgy, ahogyan a mennyasszony várja a vőlegényt. Azon a napon, ti, Isten gyermekei, egyesülni fogtok Velem, akárcsak Atyámmal, Szent Egységben az új világ és az Új Korszak kezdetére, mely már a kezdetektől fogva meg volt ígérve nektek.

Legyetek békében. Szívetek szeretetével és egyszerűségével készüljetek erre a Nagy Napra. Ne féljetek attól a naptól. Üdvözöljétek azt. Még ha nagy sötétségben lennétek is, Én a Világosságomba viszlek benneteket. Mindössze annyit kell tennetek, hogy kitárjátok Felém karjaitokat, Én pedig mint Enyéimet, meg foglak ölelni benneteket.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/az-eg-harom-napig-el-fog-sotetedni-kozvetlenul-visszateresem-elott

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/05/13

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-05-13

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A legfontosabb jelre, hogy az idő közel van, csak közvetlen a Fiam Második eljövetelét megelőző időben kerül sor

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Az apokalipszis Fiam földi Egyházának az ellenségei által történő elfoglalását fogja jelenteni

  1. május 2. péntek, 19:00

Gyermekem, amikor az emberek az apokalipszis szót hallják, akkor az rémülettel töltheti el a szívüket.  Ez azért van, mert csak kevesen vannak olyanok, akik jól informáltak annak jelentéséről. Ezek az idők meg voltak jövendölve, mint Atyám Tervének utolsó szakasza: hogy egyesítse és megszabadítsa a világot a gonosz szorításától, amelyet az már oly hosszú ideje tart a markában.

A legfontosabb jelre, hogy az idő közel van, csak közvetlen a Fiam Második eljövetelét megelőző időben kerül sor, amikor Fiam Keresztre feszítését újból át fogják élni mindenhol. Ezek lesznek a jelek: Ahogyan Őt megkorbácsolták, úgy a korrupció és a fertőzés által Testét is, földi Egyházát, meg fogják korbácsolni. Aztán, ahogyan az Ő Fejére töviseket helyeztek, úgy Egyháza vezetőinek a fejére is töviseket fognak helyezni. Az Ő felszentelt szolgáinak a kezei is át lesznek szegezve, mintha Keresztre lennének szegezve, amikor többé már nem használhatják azokat a Szentségek eszközeiként, az eljövendő időben. Ahogyan a szögek behatoltak Fiam Lábaiba, úgy Isten igaz szolgáit is meg fogják akadályozni abban, hogy az Úr igaz útján vezessék a lelkeket. Fiam Egyházának Keresztre feszítése a Földön addig fog folytatódni, amíg az meg nem hal, és attól a naptól kezdve Fiam, Jézus Krisztus Teste többé már nem lesz Jelen a Szent Eukarisztiában. Amikor Fiam Egyháza megsemmisül, akkor milyen úton fognak járni az Ő követői? Tehát, ha ti nem követitek Fiam Útját, nem lesztek képesek megtalálni a Királyságához vezető utat.

Amikor Fiam Egyházát már átvették, és az ellenség a trónra ül, nektek továbbra is hűségesnek kell maradnotok Fiamhoz. Nem lesztek képesek erre, ha elfogadjátok a szekuláris világ törvényeit, mint az Igazság helyettesítőjét.

Az Igazság Könyve, valamint a Keresztes Imahadjárat Imái segíteni fognak benneteket abban, hogy Fiamra összpontosítsatok. Az Ő hűséges szolgái az Élet Táplálékával fognak benneteket táplálni, amikor azt már sehol sem lehet megtalálni. Addigra képesek lesztek a hónapokat hetekben és a heteket napokban számolni, mert a harsona hangjára az Új Jeruzsálem feltámad a hamuból, és az üldöztetés véget ér.

Az apokalipszis Fiam földi Egyházának az ellenségei által történő elfoglalását fogja jelenteni. Ez a lelkekért folytatott harcról fog szólni. A büntetések Isten Figyelmeztetései lesznek az emberiség számára, hogy ezáltal megnyissa szemüket az Igazságra. A Maradék Hadsereg segíteni fog abban, hogy a Fiam iránti szeretet lángja égve maradjon, és hogy elhozza a lelkek számára a büntetéstől való nagy megkegyelmezést, mely Fiam Irgalma nélkül sújtaná őket.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-az-apokalipszis-fiam-foldi-egyhazanak-az-ellensegei-altal-torteno-elfoglalasat-fogja

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/05/02

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-05-02

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Második Eljövetelem időpontja ki van tűzve, de csak egyedül Isten, az Örök Atya ismeri ezt az időpontot.

Igazság Könyve:

Az Ígéretem, hogy újra eljövök, még ennek a nemzedéknek az életében fog beteljesedni

  1. május 1. 23:30

Drága, szeretett leányom, Az Ígéretem, hogy újra eljövök, még ennek a nemzedéknek az életében fog beteljesedni. Jelenleg a világon sok ember mit sem törődik az Úr Nagy Napjára vonatkozó próféciákkal, amelyeket a Szent Biblia tartalmaz. Annak érdekében, hogy felkészülhessetek erre az időre, Atyám arra utasított Engem, hogy tájékoztassalak benneteket arról, hogy Második Eljövetelem időpontja ki van tűzve, de csak egyedül Isten, az Örök Atya ismeri ezt az időpontot. Még Nekem, az Ő egyszülött Fiának, sincs tudomásom erről az időpontról, csak azt tudom, hogy hamarosan bekövetkezik.

A nagy megújulás előtt még számos eseménynek kell megtörténnie, de tudnotok kell, hogy mindezek gyorsan és egymást követő gyorsasággal fognak bekövetkezni. Azoknak, akik félnek a Nagy Naptól, inkább bízniuk kellene Bennem, és imádkozniuk azok lelkéért, akik minden tőlük telhetőt megtesznek majd, hogy ellenszegüljenek Nekem, mialatt Én felkutatom a lelkeket. A Tervem az, hogy közületek még a legmakacsabbat is elvigyem Királyságomba, mivel az Én Királyságom a világ számára készült. Királyságom el fog jönni, mert ez Isten Terve, és a Végső Szövetség az Ő Isteni Akarata szerint fog beteljesedni.

Imádkozzatok szívetek nagylelkűségével azok lelkéért, akiknek a legnagyobb szükségük van Irgalmamra, és Én be fogom őket borítani Drága Véremmel. Mindaz, ami kezdetben volt, a végén be fog teljesedni, és akkor egy vég nélküli világ fog létezni. Minden Atyámmal kezdődik és végződik.

Semmi sem fogja megakadályozni Második Eljövetelemet. Egy embernek sem lesz megengedve – aki ellenszegül Nekem, vagy megpróbálja eltávolítani a lelkeket Tőlem -, hogy szembeszálljon Velem, mert amikor megérkezem, minden ellenségem félre lesz dobva. Meg fogom menteni a gyengéket, a félénkeket, a bűnbánókat, az eretnekeket, a pogányokat, a hazugokat, a tolvajokat és a gyilkosokat – minden bűnöst. Senki sem marad ki Irgalmasságomból. Én mindnyájatokat szeretlek.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/az-igeretem-hogy-ujra-eljovok-meg-ennek-nemzedeknek-az-eleteben-fog-beteljesedni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/05/01

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-05-01

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Azok, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, egyesülni fognak és az örök dicsőség életét fogják élni.

Igazság Könyve:

Az „isten“, akit hirdetni fognak, nem az Én szeretett Atyám lesz

  1. február 25. kedd, 15:30

Drága, szeretett leányom, az már előre meg volt jövendölve, hogy a végidőkben az emberiség Isten iránti gyűlölete soha nem látott méreteket fog ölteni. Akkor az emberek már nem lesznek képesek különbséget tenni a jó és a rossz között. Sok zűrzavar fogja beárnyékolni őket, és a lélek sötétsége fog uralkodni bennük, ami alig fog majd békét hozni számukra.

Istent meg fogják tagadni. Engem, az Ő egyetlen Fiát, gúnyolni fognak, és tagadni fogják Istenségemet. Azokat, akik szeretnek Engem, kísértésbe fogják hozni, csakhogy elforduljanak mindattól, amit tanítottam nekik. Mindazok, akik megtagadnak Engem, megpróbálják majd igazolni, hogy milyen okból kifolyólag cselekedtek így. A következő okokra fognak hivatkozni: „Jézus – fogják mondani – csak egy egyszerű névleges vezető, egy próféta, aki azért volt küldve, hogy az embereknek megtanítsa az Igazságot”. Hamarosan azt fogják hinni, hogy Istenségem egy hazugság volt, és ahhoz, hogy minden vallás egyként egyesülhessen, elegendő az Isten, egy Jóságos Isten iránti hűség.

Az „isten“, akit hirdetni fognak, nem az Én szeretett Atyám lesz. Ehelyett ők Isten angyalaiként álcázott hamis szellemeket fognak bálványozni. Miközben a világ a Keresztényekkel együtt örvendezni fog, akik hűségesek maradnak Hozzám, valamint a Zsidókkal, akik Atyámhoz maradnak hűségesek, Második Eljövetelem Ideje olyan hirtelen fog leereszkedni, hogy az csak keveseket fog készenlétben találni.

Aztán az üldözők el lesznek hallgattatva, a gonoszok meg lesznek semmisítve, és azok, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, egyesülni fognak és az örök dicsőség életét fogják élni.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/az-isten-akit-hirdetni-fognak-nem-az-en-szeretett-atyam-lesz

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/02/25

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-02-25

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Olyan nagy erejű földrengések lesznek, hogy azokat egyazon időben lehet majd érezni számos országban

Powerful M6.5 earthquake splits houses in halves! Tremors in Amazonas, Brazil

https://www.youtube.com/watch?v=xY6nBGrv31M

Igazság Könyve:

Olyan nagy erejű földrengések lesznek, hogy azokat egyazon időben lehet majd érezni számos országban

  1. február 20. csütörtök 18:39

Drága, szeretett leányom, amikor eljön az idő Számomra, hogy ismertté tegyem Magam Második Eljövetelemkor, nem fogjátok felismerni a világot, mert annyira meg fog az változni.

Az a sebesség, amellyel az emberiség a bűn mélységébe fog esni, sokkolni fog benneteket. A test minden ronda bűne látható lesz, és sokan fogják látni, amint ezeket a bűnöket nyilvános helyeken elkövetik. Nagyon kevés szégyenérzetet fognak a bűn elkövetői mutatni, akik mint oroszlánok az evés őrületében a romlottság legmélyére fognak süllyedni, amilyet nem látott még a világ Szodoma és Gomora napjai óta. Ilyen lesz az emberiség fertőzöttsége is, amit a gonosz idézett elő: gyilkosságokat fognak elkövetni mindenhol, és az öngyilkosság széles körben el fog terjedni. Miközben a Sátán felfalja a lelkeket, gondoskodni fog arról, hogy minden, Atyám által meghatározott Törvényt megszegjenek. Hideg szívek, sivár lelkek és a hamis istenekkel meg a gonosz szellemekkel megszállottak fogják felváltani a szeretetet, amely még mindig létezik ebben az időben a világon.

Az Én Nevemet trágár szóbeszéd gyanánt fogják használni, és a szívükben el fogják egymást átkozni. Leányom, időnként az Igazság elviselhetetlen, de Atyám igazságot fog szolgáltatni azoknak az országoknak, amelyek megszentségtelenítik az Ő Igéjét. Minden, Atyám által meghirdetett büntetésre Második Eljövetelem előtt kerül majd sor. Városok fognak eltűnni a föld színéről, országokat fog elönteni Atyám Haragjának áradata, és olyan nagy erejű földrengések lesznek, hogy azokat egyazon időben lehet majd érezni számos országban.

Leányom, te most tájékoztatást kaptál azokról a városokról, amelyek nagyon fognak szenvedni. Fel kell Nekem ajánlanod vezeklésül a könnyeidet azok bűneiért, akiknek sorsa a sötétségben rejlik. A ti szenvedésetek nélkül nem tudom megtenni azt, ami szükséges a lelkek megmentése érdekében. Ezért kérlek, hogy legyetek nagylelkűek a szenvedéseteket illetően, és Én Irgalmas leszek azokkal szemben, akiket a Színem elé helyeztek.

Hegyek fognak elsüllyedni, tavak fognak egybe olvadni a tengerekkel, és a szárazföld egyharmaddal lesz kisebb. A csapadék, mely Szomorúságom Könnyeinek felel meg az emberek szívében lévő gyűlölet miatt, folyamatos lesz egészen addig, amíg Könnyeimet le nem törli a bűnösök megbékélése, akik meg fognak térni.

Most már tudnotok kell, hogy azokat az Ajándékokat, amelyeket Édesanyám az évszázadok során adott a világnak, használnotok kell, hogy megvédjétek magatokat. Tudnotok kell azt is, hogy az Üdvösség Érme, mely erőteljesebb minden más éremnél, a ti védelmetek lesz az antikrisztus csalétkével szemben. Minden kísérletet meg fognak tenni, hogy megakadályozzák az Üdvösség Érmének kézbesítését, de semmi sem fogja megállítani azt a Hatalmat, ami ehhez az Ajándékhoz van társítva.

Szeretett követőim, ezekben a napokban az imára kell összpontosítanotok, és minden bizalmatokat Belém kell helyeznetek, mert azok, akik Hozzám tartoznak, védelemben fognak részesülni, és a ti érdemetek lesz, hogy a nyomorultakat és a pogányokat irgalomban fogom részesíteni. Nektek sosem szabad elgyengülnötök, vagy feladnotok, mert ha azt mégis megteszitek, akkor a Fényem nélkül – amelyre az út minden lépésénél szükségetek van – lehetetlen lesz eligazodnotok, ha be szeretnétek fejezni ezt az utazást.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/olyan-nagy-ereju-foldrengesek-lesznek-hogy-azokat-egyazon-idoben-lehet-majd-erezni-szamos-orszagban

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/02/20

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-02-20

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

„Drága Atyám, nyújtsd ki Irgalmasságod Kezét, és érintsd meg a testemet és lelkemet. Ámen.”

Igazság Könyve:

Isten, az Atya: Nagyon hosszú időn át türelmesen vártam, hogy újból Szent Akaratomba gyűjtsem gyermekeimet

  1. január 27. hétfő, 17:18

Én drága leányom, mennyire féltek, amikor ez annyira fölösleges. Amikor Én a világnak egy ilyen nagyszabású Ajándékot adok, akkor ez kötelességtudatból történik, ami minden gyermekem iránti Nagy Szeretetemből születik.

Én azért figyelmeztetlek benneteket, hogy mindnyájatokat megvédjelek. Én minden egyes Üzenetben kinyilatkoztatok nektek egy részt Magamból, amit továbbadok a világnak. Neked, leányom, megmutatom ama nagy sóvárgásomat, mely szerint közelebb szeretnék kerülni gyermekeimhez. Megmutatom nektek Együttérzésemet, Örömömet, Rosszallásomat, Haragomat, Szeretetemet és Irgalmamat. Akkor miért féltek Tőlem, amikor Én ilyen módon próbállak elérni benneteket? Nektek sohasem szabad félnetek egy Apától, Aki mindegyik gyermekét szereti – de különösen a bűnösöket, akik nyilvánosan bemocskolnak minden Törvényt, amelyet Én adtam nektek -, hogy Gyengédségembe vonzzam az emberiséget.

Gyermekek, fogadjátok készséggel Nagy Irgalmasságomat. Nyissátok meg a szíveteket, hogy tárt karokkal és örömmel fogadjatok Engem, szeretett Atyátokat. Készüljetek fel, hogy üdvözölhessetek Engem, és hívjatok Engem minden alkalommal, amikor félelem kúszik a gondolataitokba, amikor megpróbáltok megbékélni ezekkel az Üzenetekkel. Ezek az Üzenetek egyedülállóak. Ezeket a Szentháromság tárja a világ elé. Az Én megítélésem szerint, ezek az Üzenetek a legfontosabb Küldetést képezik a Földön azóta, hogy elküldtem egyetlen Fiamat, hogy megváltson benneteket.

Ezeket, az Én Szavaimat, szívélyesen és hálás szívvel kell fogadnotok. Fogadjátok örömmel Szavaimat. Legyetek elégedettek abban a tudatban, hogy minden, ami van, Irányításom alatt marad, és mindig ott is fog maradni. Én Vagyok minden, ami van, és ami lesz. Minden döntés, ami az emberiség jövőjét és a világ sorsát illeti, továbbra is az Enyém marad. Én szándékosan sohasem félemlítenélek meg benneteket, gyermekek. Mindaz, amit tenni akarok, hogy felkészítselek benneteket Új Királyságomra, hogy alkalmasak legyetek belépni abba; amikor már nem lesz többé bánat és szomorúság.

Legyetek békében, szép és kívánatos gyermekeim. Ti vagytok az Én mindenem. Én ide sorollak mindnyájatokat, minden bűnöst. Azokat is, akik nem fognak elismerni Engem. Mindazokat, akik a Sátánt bálványozzák. Minden hűséges gyermekemet. Azokat, kiknek a lelkét megkaparintották. Ti egyedül csak Hozzám tartoztok. Egyetlen lelket sem fogok figyelmen kívül hagyni ezen utolsó próbálkozásom alkalmával, hogy felkészítsem a világot szeretett Fiam Második Eljövetelére.

Senki se marad közületek érintetlen Irgalmasságom Kezétől. Engedjétek meg Nekem, hogy megnyissam a szíveteket, hogy Kezeimmel megáldhassalak benneteket.

Mondjátok Nekem: „Drága Atyám, nyújtsd ki Irgalmasságod Kezét, és érintsd meg a testemet és lelkemet. Ámen.” Én azonnal válaszolni fogok hívásotokra.

Menjetek, kicsinyeim, és legyetek békében, mert Beavatkozásom a ti megszentelő Kegyelmetek lesz, nem számít, hogy milyen nehéz lesz az elkövetkezendő időszak. Én várni fogok, hogy Szeretettel a Szívemben kinyissam Új Paradicsomom Ajtaját, miközben Magamhoz, a ti Atyátokhoz intelek benneteket.

Nagyon hosszú időn át türelmesen vártam, hogy újból Szent Akaratomba gyűjtsem gyermekeimet. Az a nap már közel van, s a Szívem előre örül annak a pillanatnak, amikor az ember visszatér Mellém, az őt megillető helyre.

Szerető Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-nagyon-hosszu-idon-turelmesen-vartam-hogy-ujbol-szent-akaratomba-gyujtsem-gyermekeimet

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/01/27

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-01-27

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Biztos lehetsz abban, hogy közel van visszatérésem ideje, hogy visszaszerezzem a Trónomat

Igazság Könyve:

Minden szó, amit ebben a Küldetésben kimondasz, Tőlem származik. Minden cselekedet, amit megteszel, Tőlem származik.

  1. január 17. péntek, 20:42

Drága, szeretett leányom, légy nyugodt minden alkalommal, amikor szembe kell nézned a sok akadállyal – és amellyel követőimnek is naponta szembesülniük kell -, ebben a lelkek megmentéséért végzett Munkában.

Emlékezz arra, hogy a Sátán soha nem fog felhagyni azzal, hogy zaklassa ezt a küldetést, és más hiteles küldetést is, mert ezek Istentől származnak. A hiteles küldetések, amelyeket ma megáldok, és amelyeket az évszázadok során megáldottam, mindig is szenvedtek az ellenzék miatt.

Csak azok a küldetések vonzanak magukra ilyen gyűlöletet, amelyek Istentől jönnek. Mózes, Illés, Noé és Keresztelő János, és az olyanok, mint ők, magukra vonzották a gyűlöletet a Sátán befolyása miatt, melyet a gyenge lelkekre gyakorolt. Csak Én, Jézus Krisztus, a több száz próféták egyike, az Én földi Időmben vonzottam Magamra ilyenfajta gyűlöletet, amellyel Engem illettek. És most csak te – az Én utolsó prófétám – fogsz olyan gyűlöletet magadra vonzani, amelyet már rég nem láttak, bár mások is szenvedtek hozzád hasonlóan az utóbbi időben.

Ha támadást kell elviselned Isten Nevében, tudnod kell, hogy amikor a Szentháromság egy prófétán keresztül mutatja be az Igét az emberiség számára, akkor ez vonja magára a legrosszabb támadást. Az Isteni Gondviselés nélkül – melyben állandóan részesülsz – rémületedben elmenekülnél. Atyám védelmez téged, gyermekem, és így mindig törtetned kell előre minden szóért, ami elhangzik ajkadról, minden szóért, amit a kezed leír, és minden általad elért lélekért, abban a tudatban, hogy Atyám a lelkekre vágyik. Mindez a szenvedés még több lelket fog hozni Hozzám.

Biztos lehetsz abban, hogy közel van visszatérésem ideje, hogy visszaszerezzem a Trónomat, és miközben az a Nap egyre csak közeledik, sok taktikát fognak bevetni, hogy elgáncsoljanak téged ebben a Küldetésben. Minden hazugságot a fejedhez fognak vágni, minden követ rád fognak dobni, a sorsod mindenféle gyötrelem lesz, és Isten minden ellensége ott lesz minden utadon, amelyen megfordulsz. De Én, mint az emberiség Megváltója, biztosítani fogom, hogy minden tövisbokor gondosan el legyen távolítva, minden kő félre legyen dobva, minden út meg legyen tisztítva, hogy sikeresen a világ elé vidd Szavamat, egy olyan időben, amikor Engem teljesen elfelednek.

Én veled együtt járok, leányom. A bal válladra teszem a Kezem, hogy megvédjelek a gonosztól, és hogy minden módon vezesselek téged. Minden szó, amelyet ebben a Küldetésben kimondasz, Tőlem származik. Minden cselekedet, amit megteszel, Tőlem származik. Minden szenvedés, amelyet elviselsz, az Enyém. A te akaratod az Enyém lett, mert Nekem adtad azt, és Én most teljesen benned lakozom. Amikor téged bántanak, akkor Engem sértenek meg. Amikor téged kigúnyolnak, akkor az Igazságot tagadják meg. Amikor megtagadják az Igét, akkor Engem tagadnak meg, de amikor elfogadják a neked adott Szavamat, akkor az Én részemmé válnak, és így ők is a Védelmemben fognak részesülni.

Menj most, leányom, és sohase bosszankodj, amikor ebben a Küldetésben gyűlöletet mutatnak irántad, mert akkor nem lesz kétséged sem neked, sem azoknak, akik hallják Hívásomat, hogy Ki az, akinek ellenszegülnek. Nem te vagy az, akit félre tolnak, hanem Én, Jézus Krisztus. Amikor te Értem, Velem és Bennem vagy és az Én Szavamat mondod, akkor te valóban Isten gyermeke vagy.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/minden-szo-amit-ebben-kuldetesben-kimondasz-tolem-szarmazik-minden-cselekedet-amit-megteszel-tolem

Ki lenne elég erős közületek ahhoz, hogy elfogadja Szenvedésem Kelyhét mindenben, amit az magával hoz?

  1. január 19. vasárnap, 14:35

Drága, szeretett leányom, közületek melyik ember az, aki át fogja venni Kelyhemet, aki azt állítja magáról, hogy ő az Én szent követőm, és aki ezzel a ténnyel büszkélkedik?

Ki lenne elég erős közületek ahhoz, hogy elfogadja Szenvedésem Kelyhét mindenben, amit az magával hoz? A válasz: csak nagyon kevesen. És mégis, jogosnak érzitek, amikor az Általam választott lelkeken keresztül megostoroztok Engem, akik pedig készségesen elfogadták Kelyhemet.

A kiválasztott lelkek, a látnokok és a próféták elfogadják Kelyhemet, mert átadják Nekem szabad akaratukat, igazodván Feltételeimhez, s nem pedig a sajátjaikhoz. Amikor azt állítjátok magatokról, hogy mindentudók és jártasak vagytok Szent Szavamban, és mégsem fogadjátok el a szenvedést, amelynek szegény, üldözött prófétáim vannak kitéve, akkor ti nem ismertek Engem. Ha pedig nem ismertek Engem, akkor nem szerettek igazán Engem. Ha nem szerettek Engem, akkor nem tudjátok terjeszteni az Igazságot. Ehelyett kiválogattok egy nektek tetsző részt a legszentebb Evangéliumokból, és mérceként használjátok, hogy azzal üssétek prófétáimat és mindazokat a választott lelkeket, akik szomorú Keresztemet hordozzák.

Amikor egy másik lelket tapostok és kegyetlenül bántok vele az Én Nevemben, akkor a gyűlölet megfertőzött titeket. A gyűlölet a Sátántól jön. Az nem Tőlem származik. Amikor a Nagyfigyelmeztetés során, a Lelkiismeret Megvilágításakor a Színem elé járultok, meg fogom mutatni nektek, hogy mennyire megbántottatok Engem. Mégis sokan közületek – akik azért vétkesek, mert a Szeretetből fakadó Szavaimat a próféták elleni a gyűlölet Szavaivá ferdítették – dacosan fognak Előttem állni. Mert ti annyira telve vagytok önszeretettel és büszkeséggel, hogy Nekem, Jézus Krisztusnak is nehéz lesz Magamhoz vonzani benneteket.

A mások iránti gyűlöletetek választ el Tőlem titeket.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ki-lenne-eleg-eros-kozuletek-ahhoz-hogy-elfogadja-szenvedesem-kelyhet-mindenben-amit-az-magaval-hoz

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/01/18

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-01-18

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Én most készítem fel a világot Második Eljövetelemre, és emiatt sokan utálni fognak Engem

https://www.magyarkurir.hu/hirek/szuz-maria-szeplotelen-fogantatas

Igazság Könyve:

Én most készítem fel a világot Második Eljövetelemre, és emiatt sokan utálni fognak Engem

  1. december 9. hétfő, 16:15

Drága, szeretett leányom, semmi sem sért jobban Engem, mint az, amikor azok, akik ismerik az Atyám Könyve által a világnak adott Tanításaimat, úgy értelmezik Isten Szavát, hogy az megfeleljen vágyaiknak. Azok, akik megpróbálnak mások fölött zsarnokoskodni, és akik Szent Szavamat eszközként használván gyötörnek másokat, súlyos hibát követnek el. Ők nem a Szeretet Ajándékát használják az Igazság átadásában, hanem annak ellenkezőjét, az ereikben folyó gyűlöletet, melyet a büszkeség bűne okoz. Nem tudjátok, hogy az Én Igém örökkévaló? Ez olyan egyszerű, hogy minden ember – beleértve azokat is, akik gyenge értelemi képességgel születtek, valamint azokat, akiknek nincs tudomásuk Rólam – meg tudja érteni, hogy mi az, amit mondok Nekik. Miért is értelmezném Szavamat egyeseknek egyféleképpen, másoknak pedig másképpen?

Atyám Parancsa szerint most készítem fel a világot Második Eljövetelemre, és ezért sokan fognak utálni Engem. Azok közületek, akik azt gondolják magukról, hogy a kevés kiválasztott elithez tartoznak, és akik önjelölt próféták, nem alkalmasak arra, hogy megtöröljék Lábamat: annyira tele vagytok gyűlölettel. A gonosz szellem ösztönöz benneteket, és annyira büszkék vagytok, hogy érzéketlenek vagytok a Szentlélek Igaz Hangjára. A Szentlélek nem tudna soha rátok, a megkeményedett, gyűlölettel teli lelkekre ereszkedni, mivel ti nem Engem képviseltek. Nektek, akik megértitek a Legszentebb Könyvbe, a Bibliába foglalt Igazságot, tudnotok kell, hogy nem szabad visszaélnetek a tudás ezen Nagy Ajándékával. Nektek nem szabad abból soha semmit elvennetek, vagy bármit is hozzátennetek. Azzal sem szabad próbálkoznotok, hogy új értelmezéseket és jelentéseket alkossatok belőle.

Én mindnyájatokat felkészítelek, mert különben a legtöbben nem fogadnák el közületek Isteni Irgalmasságomat. Ha Én nem készítenélek fel benneteket rendesen, akkor nem állnátok készen. És mégis mindazonáltal, hogy beszélek most Hozzátok, közületek sokan sértegetnek Engem. Ha rosszat tesztek másoknak, nagy szenvedésben lesz részetek. Nektek, akik rosszat tesztek másoknak, s aztán azt mondjátok, hogy ezt az Én Nevemben teszitek, tudnotok kell, hogy soha nem csatlakozhattok Hozzám a Paradicsomban. Ha elutasítjátok Isten Szavát, nem fogjátok soha elfogadni az Igazságot. Annyira makacsok vagytok, annyira el vagytok telve önmagatokkal és önigazolással, hogy nem vagytok képesek azt az Igaz Szeretetet érezni, amely egyedül csak Tőlem, Jézus Krisztustól jöhet. Távozzatok Tőlem, nem ismerlek benneteket! Ti nem Tőlem valók vagytok.

A gonosz szelleme sokakat meg fog győzni arról, hogy Igazságosságom annyira irgalmas, hogy mindenki felvételt fog nyerni Új Paradicsomomba. Hamarosan minden Igazságot, amelyeket az Evangéliumok tartalmaznak, felül fognak vizsgálni, és azt követően különböző megvilágításban fognak értelmezni. Sokan meg lesznek tévesztve, és nem fognak törődni azzal, hogy felkészítsék a lelküket, beleértve azokat is, akik hisznek Második Eljövetelemben. Ez a hamis biztonságérzet lesz a legnagyobb megtévesztés, amit annak érdekében dolgoztak ki, hogy megtagadják az embertől az Isten Országához való természetes jogát. Ahol az ember nem keresi a kiengesztelődést a bűneire nyert bocsánat által, ott a megváltás sem lehetséges az Én Szememben.

Igazságosságom Keze le fog sújtani az emberiségre. Én külön fogom választani a hálátlan lelkeket – azokat, akik úgy döntenek, hogy az aranyból és ezüstből készült hamis isteneket és az e világi büszke vezetőket bálványozzák – a szelídektől és az alázatosaktól. Irgalmat fogok gyakorolni azokkal szemben, akik Hozzám könyörögnek, hogy védjem meg őket, de azok a hangoskodó és telhetetlen önjelölt próféták, akik visszatartják Tőlem a lelkeket, nem fogják soha Irgalmamat keresni, mert büszkeségük csak arra fog szolgálni, hogy örökre elszakadjanak Tőlem.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/en-most-keszitem-fel-vilagot-masodik-eljovetelemre-es-emiatt-sokan-utalni-fognak-engem

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/12/08

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-12-08

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Amikor újra eljövök, pontosan úgy fogok eljönni, mint ahogyan elhagytam a Földet – a felhőkön.

Igazság Könyve:

Én nem fogok soha többé újra testben járni

  1. december 3. kedd, 19:45

Drága, szeretett leányom, mindazok, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, és azt állítják, hogy előkészítik az utat az Úr számára, hallatni fogják hangjukat a világ minden részén, sok hang, sok próféta, sok hazug – mindenki Isten Felhatalmazása nélkül.

Legyetek éberek, különösen akkor, amikor egy próféta azt mondja nektek, hogy az ő kötelessége felkészíteni benneteket Második Eljövetelemre. Amikor ezekről a dolgokról hallotok, és amikor azt mondják nektek, hogy Én testben és lélekben fogok megjelenni a világban, tudnotok kell, hogy nem ez az Igazság. Újra megismétlem Figyelmeztetésem: Én nem fogok soha többé újra testben járni. Az első alkalommal testben jöttem el, de amikor újra eljövök, pontosan úgy fogok eljönni, mint ahogyan elhagytam a Földet – a felhőkön.

Hamarosan nagy tetteket fognak nektek bemutatni, amelyeket nagy munkálatoknak fognak tartani a Második Eljövetelemre való felkészülésben. Számos megrendezett csodálatos gyógyulást fognak bemutatni a világnak Isten ellenségei, akik azt fogják mondani, hogy ezek Tőlem származnak. Sokan annyira meg fognak lepődni, hogy bedőlnek ennek a gonosz megtévesztésnek. Megannyi csoda, nagy tettek, amelyekről azt fogják hinni, hogy ezek Isten Keze által történnek; még a szkeptikusokat is meg fogják győzni arról, hogy isteni csodák történtek. Nagy elismerésekkel fogják elhalmozni azokat a hamis képviselőket, akik azt mondják, hogy népemet vezetik. Hamarosan a világ nyíltan ki fogja jelenteni, hogy ezek a csalók élő szentek, és ez nem sokkal az antikrisztus bemutatása előtt lesz.

Mindezt a felkészülést hét évvel ezelőtt már megtervezték, és az a sebesség, amellyel ilyen radikális változásokat vezetnek be, nem véletlen. Második Eljövetelem rendszeres vitaponttá válik. Mindenkitől azt fogják kérni, hogy készüljön fel erre a Nagy Eseményre, de a Keresztény tanok tele lesznek hibákkal. Csak azok fognak keresztüllátni ezeken a csalárdságokon, akik nyitott szemmel járnak, képesek meglátni az Igazságot, és akik nem félnek szembenézni az Igazsággal. És ez egy nagyon nehéz terhet fog jelenteni a számukra. Minden kiabálás és a dicséretek özönének közepette – amelyekkel azokat halmozzák el, akik ellopták a Bölcsesség Székét – az Én Szavamról alig fog szó esni. Mindaz, amiről beszélni fognak a jó cselekedetek fontossága lesz. Egy szó sem fog esni arról, hogy Isten Szavának megfelelően keressék az üdvösséget.

Amikor a szekuláris világ végül megengesztelődik és egyesíteni fogja erőit a hamis csalóval, aki átveszi majd Isten Templomát, akkor hamarosan itt az ideje a legnagyobb utálat tanúságának. Ez akkor lesz, amikor létrehozták a templomot, hogy az antikrisztus székhelyévé váljon. Addigra azok számát, akik az antikrisztust imádni fogják, milliárdokban lehet számlálni. Ellenben azoknak, akik ismerik az Igazságot, nem kell majd sok időt várniuk, mert a fenevad uralkodása nagyon rövid lesz. És aztán a harsona hangja hallhatóvá válik. Azon a napon Isten ellenségei a tüzes tóba lesznek vetve, pontosan úgy, ahogy az meg volt jövendölve.

Emlékezzetek a próféciákra: ezek úgy fognak megtörténni, ahogyan meg voltak jövendölve. Azokat a csalókat, akik azt mondják, hogy az Én Nevembe jönnek, szeretni fogják, megtapsolják és bálványozni fogják. Azokat, akik az Én Nevemben jönnek, meg fogják vetni, és gyűlölni fogják. De az ő ajkukról az Igazság Lelkének Tüze fog áradni, és szenvedésük által sokan meg fognak menekülni, akik egyébként nem menekülhettek volna meg.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/en-nem-fogok-soha-tobbe-ujra-testben-jarni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/12/03

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-12-03