“
1 Arról írunk nektek, aki már a világ kezdete előtt létezett, az Igéről,[a] aki maga az Élet. Arról,
akit magunk hallottunk,
saját szemünkkel láttunk,
egészen közelről figyeltünk,
sőt, kezünkkel érintettünk.
2 Ő, aki az Élet, nyilvánvaló lett — mi láttuk őt, tanúskodunk róla, és hirdetjük nektek az Örök Életet, aki öröktől fogva az Atya-Istennel volt, most azonban látható módon megjelent nekünk. 3 Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy titeket is bevonjunk abba a szeretet-közösségbe[b] amelyben az Atyával és a Fiával, Jézus Krisztussal élünk. 4 Azért írunk most nektek erről, hogy ti is együtt örüljetek velünk.
Jézus vére megtisztít minden bűntől
5 Az üzenet, amelyet Jézus Krisztustól hallottunk, és amelyet most nektek hirdetünk, így szól: Isten világosság,[c] és benne nincs semmi sötétség. 6 Ezért, ha azt mondjuk, hogy közösségben vagyunk Istennel, de továbbra is a sötétségben élünk, akkor hazudunk, és nem követjük az igazságot. 7 Ha pedig valóban abban a világosságban élünk, amelyben maga Isten is él, akkor közösségben vagyunk egymással. Akkor Jézusnak, Isten Fiának a vére — vagyis áldozati halála — megtisztít, és tisztán tart bennünket minden bűntől.”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+1%3A1-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
“2013.10.17 20:38
Drága szeretett leányom, bárcsak több ember hinne igazán Bennem, Jézusukban, akkor a szívükben békére találnának. Ahol nincs bizalom, ott félelem van. A félelem megakadályozza, hogy Isten Szeretete behatoljon a lelketekbe, és akkor rabbá váltok. Semmi más nem könnyíti meg a terheteket, csak egyedül az Én Világosságom.
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/minden-uj-torveny-melyet-az-ellenseg-egyhazamban-hamarosan-bevezet-gunyolni-fogja-az-atyam-altal-lefektetett-igazsagot/
“2013.10.18 00:38
Drága szeretett leányom, a legnagyobb szomorúságom az, hogy azok, akik a legjobban szeretnek Engem, tömegesen vonakodni fognak attól, hogy meghallják Hangomat most, amikor (éppen) hívom őket.
Lehetek Én az egyetlen igazi barátjuk, az egyetlen üdvösségük, de sokan közülük figyelmen kívül fogják hagyni Figyelmeztetéseimet. Még azok is, akik hallják a Hangomat, figyelmen kívül fognak hagyni Engem, és Szavaimat, mint eretnekséget, elvetik. Ők nem ismerik fel azt az időt, amelyben élnek, és az Igazságra csak a Nagyfigyelmeztetéskor fognak ráébredni. Addigra már sokan közülük elátkoztak Engem, és olyan messze távolodnak Tőlem, hogy már nem leszek képes elérni a szívüket, vagy megmenteni a lelküket.
Ne becsüljétek alá az ördögnek Irányomban tanúsított gyűlöletét. Ő szörnyű módon elárulta Atyámat, de Engem gyűlöl. Ez azt jelenti, hogy ő utálja Egyházamat, és éppen ezért a végső csatára földi Egyházam és a Sátán által küldött démonok között kerül sor. Ez a csata már elkezdődött, és ő már ellopta azokat a szeretett lelkeimet, akik közül sokan nem ismerték fel, hogy mennyire megbántják Istent.
Amikor hamarosan érezni fogják Jelenlétemet mindazok, akik szeretnek Engem – független attól, hogy hisznek-e ezekben az Üzenetekben, vagy sem –, Én a Szentlélek által a felismeréssel fogom elárasztani a lelküket. Ez az Én Ígéretem a világ számára. Én nem foglak benneteket a gonosz erejére hagyva soha cserbenhagyni, mert oly nagyon szeretlek titeket. Ti olyanok vagytok, mint Testem Végtagjai. Egy rész vagytok Belőlem.
Akár akarjátok, akár nem, de Én követni foglak titeket egészen a Nagy Napig, és harcolni fogok, hogy megmentsem a lelketeket. Hátat fordíthattok Nekem, de Én akkor sem foglak elhagyni benneteket, mert Én türelmes Vagyok. Kitartásom és Istenségem meghaladja a ti felfogóképességeteket. Nektek soha nem szabad elfelejtenetek Engem, Jézusotokat, mert Én mindig veletek vagyok, arra várva, hogy Hozzám jöjjetek.
Szeretett Üdvözítőtök,
Az Emberiség Megváltója,
Jézus Krisztus”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/lehetek-en-az-egyetlen-igazi-baratjuk-az-egyetlen-udvosseguk-de-sokan-kozuluk-figyelmen-kivul-fogjak-hagyni-figyelmezteteseimet/
—–
Római katolikus:
“ 10-18Szent Lukács evangélista
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt második leveléből
Lukács; az orvos, mindvégig kitartott Pál apostol mellett.
Szeretett Fiam!
Démász elhagyott a világ kedvéért és Tesszalonikába ment, Kreszcensz Galáciába, Titusz meg Dalmáciába. Csak Lukács van mellettem. Márkot is vedd magad mellé és hozd el, jó szolgálatot tenne nekem. Tichikuszt elküldtem Efezusba. Köpenyemet Troászban hagytam Kárpusznál, ha jössz, hozd magaddal. A könyveket is, főleg a pergamentekercseket.
Alexander, a bronzműves sokat ártott nekem, az Úr megfizet majd neki tettei szerint. Te is óvakodj tőle, nagyon ellenszegül tanításunknak.
Első védekezésem alkalmával senki sem állt pártomra, mindenki cserben hagyott. Ne számítson nekik bűnül! Ám az Úr mellém állt és erőt öntött belém, hogy befejezzem az evangélium hirdetését és tudomást szerezzen róla minden pogány.
Ez az Isten igéje.
Tim 4,9-17b
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét. Vö. 12a. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék.
Hívek: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
E: Hirdessék az emberek hatalmas tetteid, * királyságod fölséges dicsőségét.
A te országod örökkévaló ország, * uralmad megmarad nemzedékről nemzedékre.
H: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
E: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében.
Közel az Úr mindazokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel.
H: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
Zsolt 144,10-11.12-13ab.17-18
ALLELUJA
Én választottalak titeket a világból, † hogy menjetek és gyümölcsöt teremjetek, * és gyümölcsötök maradandó legyen, mondja az Úr. Jn 15,16 – 6. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az aratnivaló sok, a munkás pedig kevés.
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek.
Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: »Békesség e háznak!« Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: »Elérkezett hozzátok az Isten országa!«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,1-9″
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-18
“2013.10.17 20:38
Drága szeretett leányom, bárcsak több ember hinne igazán Bennem, Jézusukban, akkor a szívükben békére találnának. Ahol nincs bizalom, ott félelem van. A félelem megakadályozza, hogy Isten Szeretete behatoljon a lelketekbe, és akkor rabbá váltok. Semmi más nem könnyíti meg a terheteket, csak egyedül az Én Világosságom.
Görög katolikus 2.:
“1 Üdvözlet Júdástól, aki Jézus Krisztus szolgája és Jakab testvére, azoknak, akiket az Atya-Isten elhívott, szeret és Jézus Krisztusban megőriz.
2 Egyre jobban és jobban töltsön be titeket Isten irgalmassága, békessége és szeretete!
Az istentelenek büntetése
3 Szeretett testvéreim, a közös üdvösségünkről szerettem volna írni nektek. Azonban most mégis szükséges, hogy valami másról írjak. Arra biztatlak benneteket, hogy teljes erővel harcoljatok azért, hogy amiben hiszünk, azt meg tudjátok őrizni — azokat a tanításokat, amelyeket Isten egyszer és mindenkorra az övéinek adott!
4 Ugyanis titokban istentelen emberek férkőztek be közétek. Ezek az istentelenek Isten kegyelmével visszaélve kicsapongó életet élnek, és megtagadják Jézus Krisztust, egyedüli Mesterünket és Urunkat. A próféták már régen megírták, hogy ezeket Isten el fogja ítélni.
5 Néhány dologra újból szeretnélek benneteket emlékeztetni, bár ezeket jól tudjátok. Az Úr[a] kiszabadította a népét Egyiptomból, később mégis elpusztította azokat, akik közülük nem hittek!
6 Emlékezzetek azokra az angyalokra is, akik nem őrizték meg a rangjukat, hanem elhagyták a saját lakóhelyüket! Az Úr ezért örökre megkötözte, és a sötétségben tartja fogva őket az Ítélet nagy Napjáig.
7 Gondoljatok Sodomára, Gomorára és a környező városokra is! E városok lakói természetellenes szexuális bűnöket követtek el, ezért az örök tűz büntetését viselik. Példájuk bennünket is figyelmeztet.
…
Óvakodjatok az istentelen csúfolkodóktól!
17 Szeretett testvéreim, emlékezzetek azokra, amiket Urunk, Jézus Krisztus apostolai mondtak! 18 Mert így figyelmeztettek titeket jóelőre: „Az utolsó időben majd olyanok jönnek, akik még Istent is kicsúfolják, és a saját istentelen kívánságaikat követik.” 19 Ezek azok, akik viszályt szítanak közöttetek. Saját bűnös természetük kívánságai uralkodnak rajtuk, és nem lakik bennük a Szent Szellem.
Imádkozzatok a Szent Szellem által
20 Szeretett testvéreim, ti viszont imádkozzatok a Szent Szellem által — így épüljetek fel és erősítsétek meg magatokat abban a hitben, amely a legszentebb dolog a világon! 21 Maradjatok meg Isten szeretetében! Várva várjátok Urunkat, Jézus Krisztust és a kegyelmét, mert ő hozza nektek az örök életet!
22 Bánjatok könyörületességgel azokkal, akik kételkednek, 23 másokat pedig a tűzből is ragadjatok ki, hogy megmentsétek őket! Legyetek óvatosak, amikor könyörültök rajtuk! Még a régi bűnös természet által bemocskolt ruhát is gyűlöljétek![d]
Dicsőség Istennek
24 Isten meg tud őrizni benneteket az elbukástól, és képes hibátlanul maga elé állítani a dicsőségben. Micsoda öröm lesz ez mindannyiunk számára! 25 Ő az egyetlen Isten, és egyedül ő tud megmenteni bennünket. Övé legyen minden dicsőség, nagyság, uralom és hatalom Urunk, Jézus Krisztus által a múltban is, most is, és örökké!”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jude+1%3A1-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
“ 2013.10.17 20:38
A végső támadás gyors lesz, s akkor megmutatom majd az Igazságot a világnak, amit csak azok fognak elutasítani, akik tele vannak Irántam való gyűlölettel. Ne féljetek, mert Én vagyok az emberiség egyetlen Megváltója. Csak egyedül az Én Szeretetem fog megtartani benneteket. Csak azokért a szegény lelkekért aggódjatok, akik le fognak köpni Engem, miközben Én (segítő) Kezemet nyújtom nekik, hogy Új Paradicsomomba vigyem őket.
Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/minden-uj-torveny-melyet-az-ellenseg-egyhazamban-hamarosan-bevezet-gunyolni-fogja-az-atyam-altal-lefektetett-igazsagot/
“”
1 Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének.
Hit, próbatétel és bölcsesség
2 Testvéreim, örüljetek, amikor különböző megpróbáltatásokat kell elviselnetek, 3 hiszen tudjátok, hogy ezek a nehézségek az Istenben való bizalmatokat és hiteteket teszik próbára. Ha pedig a hitetek kiállja a próbát, az kitartóvá tesz benneteket. 4 Az állhatatosságban azonban egészen a célig tartsatok ki! Akkor lesztek majd érettek és tökéletesek, akikben nincs semmi hiányosság.
5 Ha valakinek bölcsességre van szüksége, egyszerűen csak kérje Istentől, és meg fogja kapni! Hiszen Isten mindenkinek örömmel, nagylelkűen és szemrehányás nélkül ad. 6 Viszont aki kér tőle valamit, az bizalommal kérjen, ne kételkedve! Aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket a szél ide-oda dobál. 7 Az ilyen ember ne is remélje, hogy megkapja, amit az Úrtól kér, 8 mert, aki kételkedik, annak a lelke kétfelé sántikál, nem képes dönteni, mindenben állhatatlan és megbízhatatlan.
Szegények és gazdagok
9 A szegény sorsú testvér azzal a szellemi gazdagsággal dicsekedjen, amelyet Istentől kapott. 10 A gazdag testvér viszont a megalázottságával dicsekedhet, hiszen lehet bármilyen gazdag, ő is úgy múlik el, mint a mezőn a virágok. 11 Mert felkel a nap, és a forró szél kiszárítja a növényeket, lehullnak a virágok, és szépségük elmúlik. Ugyanígy múlik el a gazdag ember is. Egyik nap még üzleti terveket készít, a másik nap már halott.
Kísértés és kívánság
12 Boldog és áldott, aki a kísértésben kitart, mert miután kiállta a próbát, megkapja az örök élet koszorúját, amelyet Isten azoknak ígért, akik szeretik őt.”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=James+1%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
…..
——
https://oca.org/readings/daily/2018/10/18
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Amint az Ég és a Föld eggyé válik, nem lesz többé Tisztítótűz