Címke: védelem

A gyűlölet, a gyilkosság és a felebaráti szeretet hiányának növekedése mérhetetlen és a bűn futótűzként fertőzte meg a Földet.

Igazság Könyve:

A felkészülés időszakát nagy gondossággal kell most elkezdeni Visszajövetelem Nagy Napjára. Mivel ti, szeretett Követőim, válaszoltok Hívásomra, Én meg fogom növelni a hiteteket és ti mindenhol sokasodni fogtok.

Ez a Küldetés a tetőpontja minden utasításnak, melyet Atyám az emberiség számára adott mindazoknak, akik előtettek voltak. Hát nem értitek, hogy amikor a próféták a kezdetektől fogva leírták az Úr napját, akkor ez az Én Időmre vonatkozik, arra az időre, amelyben az utolsó szövetséget fogom beteljesíteni?

… 

Én sohasem foglak elítélni benneteket azért, ha nem fogadjátok el ezen Szent Üzeneteimet. De sohasem fogom megbocsátani, ha Isten Szava ellen káromkodtok, mely a Szentlélek Ereje által adatik nektek. Ha nem hisztek Üzeneteimben, akkor távolodjatok el azoktól, de legyetek továbbra is odaadással Irántam.
Drága Tanítványaim, ti hamarosan egy nagy hadsereget fogtok létrehozni és egy erős védelmet Isten ellenségei ellen. Amint ez a hadsereg növekszik erejében, kérlek benneteket annyi felszentelt szolgát bátorítsatok arra, hogy segítsenek titeket, amennyit csak lehet.

Fontos, hogy biztosítsák a napi Szentmisét és a Szentáldozás Szentségét a rászorulók számára, függetlenül attól, hogy mennyi ellenállásra találnak.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-gyulolet-a-gyilkossag-es-a-felebarati-szeretet-hianyanak-novekedese-merhetetlen-es-a-bun-futotuzkent-fertozte-meg-a-foldet/

—–
Római katolikus:
Amikor Dávid király Bahurimba ért, kijött onnan egy ember, aki Saul rokonságából való volt, név szerint Semei, Géra fia. Amint jött, egyfolytában átkozódott, sőt köveket hajigált Dávidra és szolgáira; pedig az egész nép és valamennyi harcos ott haladt a király jobbján és balján.
„Íme, a saját édes fiam, aki tőlem kapta életét, életemre tör! Mennyivel inkább érthető, hogy így bánik velem ez az ellenséges törzsbéli. Hagyjátok! Hadd átkozzon az Úr akarata szerint! Hátha megtekinti az Úr nyomorúságomat, és jóra fordítja ezt a mai átkot.”
Aztán tovább folytatta útját társaival együtt.
Ez az Isten igéje.
2Sám 15,13-14.30;16,5-13a
„Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!”

Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről.”

——
Görög katolikus: 
20 Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból,
21 mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek. …”
A hamis tanítók tévelygése

De voltak a nép körében hamis próféták is, mint ahogyan közöttetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak közétek becsempészni. Ezekkel megtagadják az Urat, aki őket megváltotta, így gyors pusztulást hoznak magukra.

Sokan fogják követni kicsapongásaikat, akik miatt káromolni fogják az igazság útját,

benneteket pedig szép szavakkal fognak kifosztani kapzsiságukban. Ellenük már régóta készen van az ítélet, és nem kerülik el kárhozatukat.

Mert az Isten nem kímélte meg a bűnbe esett angyalokat sem, hanem az alvilág sötét mélységébe taszította őket, hogy őrizetben maradjanak az ítéletig.

Nem kímélte meg az őskor világát sem, hanem csak Nóét, az igazság hirdetőjét őrizte meg nyolcadmagával, amikor özönvízzel borította el az istentelenek világát.

Elhamvasztotta és pusztulásra ítélte Sodoma és Gomora városát, intő példaként azoknak, akik istentelenül élnek.

Viszont az igaz Lótot megszabadította, aki szenvedett az elvetemültek kicsapongó viselkedésétől.

Mert ennek az embernek az igaz lelke napról napra gyötrődött közöttük gonosz cselekedeteiket látva és hallva.

Éppen így meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésből, a gonoszokat pedig büntetések között tudja megtartani az ítélet napjára. …”

“… 10 Előbb azonban minden nép között hirdetni kell az evangéliumot. …”
—–
—–
—–
Tóra:
18 Az egyezséget megszegő embereket pedig, akik nem tartották meg az előttem kötött egyezség szavait, olyanokká teszem, mint azt a borjút, amelyet kettévágtak, és átmentek a részei között.

19 Júda és Jeruzsálem vezetőit, az udvari embereket, a papokat és az ország egész népét, akik átmentek a borjú részei között,

20 odaadom ellenségeik kezébe, az életükre törők kezébe; holttestük pedig az égi madarak és a földi állatok eledelévé lesz.

21 Odaadom Cidkijját, Júda királyát és vezéreit is ellenségeik kezébe, az életükre törők kezébe, a babilóniai király hadseregének hatalmába, amely most elvonult innen. …”
—–
—-

Sok megjövendölt szenvedést enyhíteni fogok Keresztes Imahadjáratom Csoportjainak erején keresztül.

Igazság Könyve:

” „Ó, drága Jézus, kérlek, áldj meg és védelmezz minket, Keresztes Imahadjáratod csoportját, hogy mentesek legyünk az ördög gonosz támadásaitól, és minden gonosz lélek támadásától, akik a lelkek megmentéséért vállalt Szent Küldetésünk során gyötörhetnek minket.
Üzeneteim tele vannak reménnyel, és Én sok megjövendölt szenvedést enyhíteni fogok Keresztes Imahadjáratom Csoportjainak erején keresztül.

Ennek a Küldetésnek a célja, hogy lelkeket mentsen. Ennek sohasem volt más célja. Üzeneteim azért adatnak, hogy felvilágosítsanak titeket, hogy felhívják figyelmeteket a hiteteket érintő veszélyekre, és hogy felkészítsenek benneteket Új Paradicsomomra.”

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/sok-megjovendolt-szenvedest-enyhiteni-fogok-keresztes-imahadjaratom-csoportjainak-erejen-keresztul/

—–
Római katolikus:
„Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették.

Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!”

Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt nekik: „Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben hallanak róla: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek.”
——
Görög katolikus: 
Azért haragusznak rátok, sőt káromolják Istent, mert nem rohantok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba a posványába.
Mindennek a vége pedig már közel van: legyetek tehát bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok.”
—–
—–
—–
Tóra:
Ő válaszolt: Menj, és mondd meg e népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek!

10 Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne értsen, és megtérve meg ne gyógyuljon.”

—–