Címke: Tisztítótűz

Emlékezzetek arra, hogy a Tisztítótűz Második Eljövetelem után többé már nem fog létezni.

Igazság Könyve:

Emlékezzetek arra, hogy a Tisztítótűz Második Eljövetelem után többé már nem fog létezni.

  1. október 9. csütörtök, 20:40

 

Drága, szeretett leányom, ó mennyire szomjazom az ember szeretetére, és mennyire szomjaznak ők is Utánam. De a megosztottság, ami elválasztja Tőlem, az Életadótól az embert, az emberi faj legnagyobb ellensége.

A Sátán ravasz álnok útjainak az lett a vége, hogy nagy megosztottságot okozott a világban. Rejtőzködése nagyon nagy hatalmat ad neki az emberek lelke fölött. Gonosz befolyása kétséget kelt a gyenge hitűekben a Létezésem felől. Arról győzi meg azokat, akik nem hisznek Bennem, hogy egyedül az ember a felelős a meghozott döntéséért, legyen az bármilyen jellegű. Az ő megnyugtató befolyása – amikor kísérti az embert – arról győzi meg azokat, akikhez hozzá tud férkőzni, hogy a rossz jó, a jó pedig rossz. A szeretetet kéjvágyként mutatja be, a gyűlöletet, mint egyfajta vágyat, és az irigységet meg a féltékenységet, mint olyan eszközt, mely igazolja más emberek életének az elpusztítását.

Minden gondolat, vágy, sóvárgás vagy epekedés, amit az emberek lelkébe ültet, bűnre vezeti őket. Az a sok fertőzöttség, mely jelenleg az emberek között található, odáig vezetett, hogy az Istentől jövő tiszta szeretet helyébe a kéjvágy lépett. Minden, ami a kígyótól ered, úgy kerül bemutatásra a bűnösök szívében, mintha az egy jó dolog lenne. A bűnösök, akik megadják magukat az ördögnek, mindig igazolják a bűnt. Ha egyszer a bűnt igazolják, akkor majd dicsőíteni is fogják, míg végül egy nagy, elismerésre méltó cselekedethez fogják azt hasonlítani.

Jaj annak az embernek, aki provokálni meri azokat, akik dicsőítik a bűnt. A bűnös, aki nagy örömmel öleli át a bűnt, hatással lesz másokra is, hogy azok is ugyanezt tegyék. Manapság a gonosz befolyását már mindenütt látni lehet. Míg a múltban a bűnös cselekedeteket gondosan elrejtették, ma már nem szégyen azt a világ szeme elé tárni. Mindent, ami iszonyatos Számomra, élvezettel ölelnek át. A rosszat jó dologként mutatják be, és mindazt, ami Isten Törvényei szerint jó, rossznak ítélik. Amikor az ördög munkálkodik, mindent fordítva mutat be, mely pontosan az ellenkezője annak, ami Tőlem származik. Tudnotok kell, hogy amikor Igémről kijelentik azt, hogy téves, akkor a gonosz befolyása már elérte a csúcspontját.

Emlékezzetek arra, hogy a Tisztítótűz Második Eljövetelem után többé már nem fog létezni. Az Ég és a Föld eggyé fog válni, a Pokol pedig azok lakóhelye lesz, akik az ördögöt és mindazt bálványozzák, ami tőle származik. Az ő gonosz és bűnös útjainak füstje megfertőzte azokat is, akik hisznek Bennem, valamint azokat is, akik elutasítanak Engem. Senki sincs biztonságban.

Az ima, szeretett követőim, a ti menedéketek. Védelmezzétek Igémet és imádkozzatok, de ne magatokért, hanem azokért, akik szövetséget kötöttek a gonosszal. Nekik állandóan szükségük van a ti imáitokra: reggel, délben, és este is.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/emlekezzetek-arra-hogy-tisztitotuz-masodik-eljovetelem-utan-tobbe-mar-nem-fog-letezni

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/10/09

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-10-09

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Szűz Mária: Gyermekek, amikor ebben az életben szenvedtek, közelebb kerültök Fiamhoz.

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-amikor-az-apostolokkal-conakulumban-szentlelek-leereszkedesere-varakoztam-az-tiznapi

 


Igazság Könyve:

Szűz Mária: Gyermekek, amikor ebben az életben szenvedtek, közelebb kerültök Fiamhoz

  1. június 6., szerda, 5:05

 

Gyermekek, amikor ebben az életben szenvedtek, közelebb kerültök Fiamhoz.

A szenvedés, mint olyan, bár nehéz, de kegyelmeket ad, különösen akkor, ha azt készségesen elfogadják a lelkek üdvössége érdekében.

Amikor szenvedtek, mindig emlékezzetek arra, hogy Fiam mennyire szenvedett.

Ne feledjétek, hogy az Ő testi szenvedését egy ember sem lenne képes elviselni. De a lelki szenvedés is ugyanazt a fájdalmat idézheti elő.

Azoknak mondom, akik szenvedéssel küszködnek: kérnetek kell Engem, szeretett Édesanyátokat, az Üdvösség Anyját, hogy segítsek nektek ezzel megbirkózni.

Én átveszem majd a szenvedéseteket, és felajánlom azt az Én drága Fiamnak, a ti nevetekben, a lelkek megmentéséért.

Ő csak azt fogja átvenni, amire Neki éppen szüksége van; és vigasztalásban részesít majd benneteket. Ő azt követően meg fogja könnyíteni a terheteket.

A szenvedés lehet a lélek megtisztulásának egyik formája is.

Ha visszautasítjátok, és harcoltok ellene, akkor nem enyhülést fog hozni, hanem sokkal nehezebb teher lesz számotokra.

Amikor azt szeretettel felajánljátok, akkor ez megkönnyíti terhetek súlyát, és örömmel tölt el majd benneteket.

Soha ne féljetek a szenvedéstől, mert az közelebb visz benneteket Fiam Szentséges Szívéhez.

 

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-gyermekek-amikor-ebben-az-eletben-szenvedtek-kozelebb-kerultok-fiamhoz

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/06/06

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-06-06

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Imáitok nélkül ők az Utolsó Ítélet napja előtt nem is jutnának be a Mennyország Királyságába. Most itt az ideje, gyermekeim, hogy szembenézzetek az Igazsággal.

Isten figyelmeztetése a Pokollal kapcsolatban (Hungarian)

https://www.youtube.com/watch?v=xXK_HP4OsFc

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„A Tisztítótűz nem egy olyan hely, ahova, ha bementek, elégedettek kell, hogy legyetek

2011. október 7., péntek, 21:45

Drága, szeretett leányom, azért küldök ilyen sok Üzenetet gyermekeimnek, hogy segítsen lelkük felkészítésében, mert ez eddig nem volt számukra lehetséges.

Sok gyermekem még nem olvasta a Szent Bibliát sem, de még a Tanításaimat sem ismerik.

Szent szolgáim több időt fordítanak arra, hogy Tanításaimnak arra a részére összpontosítsanak, amelyikben Én arra kérlek benneteket, hogy szeressétek felebarátaitokat, ami jó dolog. Arról azonban nincs szó, hogy milyen következményekkel kell szembenézniük, ha az Atyát elutasítanák. Miért tagadják szent szolgáim a Pokol létezését, és miért festenek a Tisztítótűzről rózsaszínű képet?

Gyermekeimnek sok jó dolgot tanítottak az Egyházról, amelyek Isten, a Mindenható Atya Dicsőségét hirdetik. Sajnos, a Tisztítótűz és a pokol létezését annyira leértékelik, hogy gyermekeim már azok létezésének tudatával is megelégszenek.

Gyermekeimet a Sátán létezésével is félrevezetik. Sok felszentelt szolgám még a sátán létezését is tagadja. Oh, milyen butaság, hogy azt kell elhinniük (gyermekeimnek), hogy meg kell erősíteniük a hitüket, de anélkül, hogy ismernék, vagy megértenék a valódi igazságot a Sátán hatalmáról.

Szent szolgáim irányításának a hiánya eredményezte, hogy a gonosz annyira kivirágzott a világban, melyet csak az ima által lehetett volna megakadályozni. Szent szolgáim vaksága miatt a Sátánnak meg lett engedve, hogy szabadon mozoghasson egy bizonyos ideig a Földön. Ha gyermekeim tisztában lettek volna azzal a pusztítással, amelyet a Sátán okozott, akkor sokkal erősebb lett volna az imájuk, és ezáltal a Sátán befolyása is gyengébb lett volna. (1)

A Tisztítótűz létezése

A Tisztítótűz létezését félreértik. Sokan azt hiszik, hogy az egyszerűen csak egy tisztulási folyamatnak a várakozási ideje, még mielőtt a lélek a Mennyországba bemenne, mivel ezek a lelkek a haláluk pillanatában lehet, hogy nincsenek kegyelmi állapotban. Gyermekeim, a Tisztítótűzben több szint létezik. Ott minden lélek a sötétség égő érzését éli át, mely annál erősebb, minél alacsonyabb szinten van. Ez azt jelenti, hogy azok a lelkek szenvedik el a legerősebb égő szenvedést, akik épp, hogy elkerülték, hogy a pokolba jussanak. Annak ellenére, hogy a Tisztítótűzből végül is minden lélek Atyám Birodalmába kerül, ez mégsem olyan hely, ahová, ha gyermekeim bemennek, elégedetteknek kell, hogy legyenek. Ezért a bűnt le kell győznötök és olyan gyakran, amennyire csak lehetséges, keresnetek kell a megbocsátást (gyónást), hogy kegyelmi állapotban maradhassatok. Éppen ezért mindig be kell tartanotok a Tízparancsolatot. Imádkoznotok kell a Tisztítótűzben szenvedő lelkekért, mert imáitok nélkül ők az Utolsó Ítélet napja előtt nem is jutnának be a Mennyország Királyságába.

Most itt az ideje, gyermekeim, hogy szembenézzetek az Igazsággal.

Imádkozzatok azért a kegyelemért, amelyre szükségetek van, hogy mentesek legyetek minden bűntől, úgy, hogy a Mennyországba bemehessetek. Minden nap legyetek készen, mivel ti nem ismeritek a már létező és rátok váró terveket. Azért adom nektek ezt az Üzenetet, hogy az Igazság tiszta legyen előtettek. Ezeket a fontos Üzeneteket az évtizedek során nem mutatták be egyértelműen nektek. Nagyon fontos, hogy jól fel legyetek készülve.

Ha mindennap, délután 3 órakor elimádkozzátok az Irgalmasság Rózsafüzérét, akkor halálotok pillanatában közbe fogok értetek lépni, és Irgalmasságomat megmutatom nektek, független attól, hogy milyen nagy bűnösök lennétek. Ezeket azért mondom nektek, mert szeretlek benneteket, nem azért, hogy megijesszelek benneteket, hanem mert családjaitok számára a való Igazságot kell, hogy hirdessétek.

Ma az Én Szavam egyszerűen csak egy emlékeztetés az Igazságra, amelyet a tolerancia maszkja mögött megvontak tőletek. Ez hasonlít egy kicsit ahhoz a szülőhöz, aki elkényezteti gyermekét, mert annyira szereti őt. Amikor a szülő túl táplálja gyermekét, akkor a gyermek egészsége kárt szenved. De a szülő továbbra is eteti a gyermeket, amit a gyermek már megszokott a félrevezető szeretet miatt. Ez a gyermek egészségi állapotának megromlásához vezethet. Ez a gyermek nem tudja, hogy melyek az egészséges élelmiszerek, mert ő ezeket nem is ismeri. Ezt sohasem mondták el neki.

Menjetek most, és mondjátok el testvéreiteknek az Igazságot a Pokolról és a Tisztítótűzről, még mielőtt túl késő lenne. Mert ha ezt nem ti teszitek meg, akkor senki sem fogja megtenni.

A ti Tanítótok és Isteni Megváltótok,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/tisztitotuz-nem-egy-olyan-hely-ahova-ha-bementek-elegedettek-kell-hogy-legyetek

(1) „… a sátán időt és felhatalmazást követelt, hogy csapásokkal sújtsa az Egyházat, az Úr pedig hatalmat engedett neki a 20. század nagyobb része fölött, hogy Egyházát próbára tegye …”

http://hagiosz.net/?q=szentmihalyima

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„Címzés, üdvözlés

1 Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, az Efezusban élő szenteknek és a Krisztus Jézusban hívőknek:

2 kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.

Isten magasztalása Krisztusért

3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban.

4 Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben.

5 Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint,

6 hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.

7 Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából,

8 amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel.

9 Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne”

 

„17 Ez a hír elterjedt róla az egész Júdeában és az egész környéken.

Keresztelő János kérdése és Jézus válasza

18 Mindezt hírül vitték Jánosnak a tanítványai. Ő pedig magához hívatott tanítványai közül kettőt,

19 és elküldte őket az Úrhoz ezzel a kérdéssel: “Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?”

20 Amikor odaérkeztek hozzá ezek a férfiak, ezt mondták: “Keresztelő János küldött minket hozzád ezzel a kérdéssel: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?”

21 Jézus abban az órában sok embert meggyógyított különféle betegségekből és bajokból, megszabadított gonosz lelkektől, és sok vaknak adta vissza a látását.

22 Ezért így válaszolt nekik: “Menjetek el, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek az evangélium hirdettetik,

23 és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.”

24 Amikor János követei elmentek, elkezdett beszélni a sokaságnak Jánosról: “Miért mentetek ki a pusztába? Szélingatta nádszálat látni?

25 Ugyan miért mentetek ki? Puha ruhákba öltözött embert látni? Hiszen, akik pompás öltözetben és bőségben élnek, azok a királyi palotákban vannak.

26 Akkor miért mentetek ki? Prófétát látni? Azt láttatok, sőt – mondom nektek – prófétánál is nagyobbat!

27 Ő az, akiről meg van írva: Íme, elküldöm követemet előtted, aki elkészíti neked az utat.

28 Mondom nektek, hogy asszonytól születettek közül nincs senki nagyobb Jánosnál, de aki a legkisebb az Isten országában, nagyobb nála.”

29 Miután meghallgatta őt az egész nép, még a vámszedők is igazat adtak Istennek azzal, hogy megkeresztelkedtek a János keresztségével,

30 a farizeusok és a törvénytudók azonban elvetették Isten akaratát, és nem keresztelkedtek meg általa.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians%201:1-9;%20%20%20%20Luke%207:17-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/10/07

———-

Római katolikus:

2021-10-07

27. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Malakiás próféta könyvéből
A kevélyek jó sora és a szelídek szorongatott helyzete megváltozik, ha eljön az Üdvözítő.
Prófétája által ezt mondja az Úr: Népem, keményen vádaskodol ellenem!
Még azt kérded, hogy mit beszéltél ellenem?
Azt mondtad: „Értelmetlen az Urat szolgálni!
Mi haszna annak, hogy megtartottuk parancsait, és bűnbánatban jártunk a Seregek Urának színe előtt?
Lám, most boldogabb a kevély, mert akik gonoszságot műveltek, azoknak jól megy a soruk.
Próbára tették az Istent, de semmi bántódásuk sem esett.”
De, amikor az istenfélők összejöttek, és egymás közt beszéltek, az Úr figyelt rájuk és hallott mindent.
Emlékeztetőül minden istenfélő nevét feljegyezték színe előtt egy könyvbe; mindazokét, akik Őreá gondolnak.
A Seregek Ura pedig ezt mondta: „Azon a nagy napon, amelyet készítek, tulajdonommá lesznek ők.
Megszánom őket, mint ahogy az ember megszánja fiát, aki neki szolgál.
Akkor ismét meglátjátok, mi a különbség az igaz és a gonosz között, az Istennek szolgáló és a neki nem szolgáló ember között.
Bizony, eljön majd az a nap, lángolva, mint a kemence.
Minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a szalma: azon az eljövendő napon lángra lobbannak, és nem marad sem gyökerük, sem hajtásuk.
Nektek azonban, akik félitek nevemet, felragyog az igazság napja, és sugarai üdvösséget fognak árasztani” – mondja a Seregek Ura.
Ez az Isten igéje.
Mal 3,13-20a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik. Zsolt 39,5a.
Előénekes: Boldog ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, † nem lép a bűnösök útjára, * a gúnyolódok körében nem foglal helyet,
hanem az Úr törvényében leli örömét, * az ő parancsairól elmélkedik éjjel és nappal.
Hívek: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
E: Olyan, mint a fa, melyet folyóvíz mellé ültettek, * mely idejében gyümölcsöt érlel.
Nem fonnyad el a lombja, * siker koronázza minden tettét.
H: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
E: Nem így járnak a gonoszok, nem így, * hanem mint a polyva, melyet szétszór a szél.
Mert az Úr őrzi az igazak útját, * a gonoszok útja pusztulás.
H: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
Zsolt 1,1-4.6

ALLELUJA
Uram, nyisd meg szívünket, * hogy meghallgassuk Fiad igéit! Vö. ApCsel 16,14b – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten jó Atyánk, aki az állhatatos imádságot mindig meghallgatja.
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványainak (a kérő imádságról):
„Tegyük fel, hogy valamelyikteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: »Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom.« De az kiszól: »Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked.«
Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki?
Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,5-13

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-07

Azokról a lelkekről van szó, akiknek még el kell hagyniuk a Földet, és azokról, akik a Tisztítótűzben az Ítéletre várakoznak

Igazság Könyve:

„ Készüljetek a Figyelmeztetésre – A lélek megvilágosítása

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 28. 0:15 – 1:00

Mindenkire az Én Szememmel nézzetek

Mindig az Én Szememmel nézzetek barátaitokra, családtagjaitokra, szomszédjaitokra és munkatársaitokra. Ha szeretetet adtok nekik, akkor érezni fogják jelenlétemet. Vonzódni fognak hozzátok anélkül, hogy ismernék ennek az okát. Kövessétek példámat, és akkor segítségemre lesztek elveszett gyermekeim megtérésében. Az áhítatos ima által közelebb hozhatjátok őket Hozzám. A sok áldozat és a szenvedések elfogadása által, velem egyesülve lelkeket menthettek meg. Azokról a lelkekről van szó, akiknek még el kell hagyniuk a Földet, és azokról, akik a Tisztítótűzben az Ítéletre várakoznak.

…”

https://masodikeljovetel.hu/keszuljetek-figyelmeztetesre-lelek-megvilagositasa

Milyen könnyű vétkezni

Nyomtatóbarát változat

Dátum: 2011.01.24 21:50

A bűn következtében érzett bűntudat

Attól függetlenül, hogy vétketek milyen nagy volt Atyám szemében, ne aggódjatok, amikor egy bűnös tett után bűntudatot éreztek. Szálljatok magatokba, nyissátok meg szíveteket, és kérjetek bocsánatot. A bűntudat csak egy negatív érzelem. Ez az állapot ne tartson hosszú ideig, még akkor sem, ha teljesen a lelkiismeret vezetésére hagyatkoztok. Kérjétek imáitokban a lélek tisztulásának kegyelmét. Ezért a kegyelemért Hozzám könyörögjetek. A türelem nagyon fontos. A bűn miatt ne távolodjatok el Tőlem. A bűntudat sohasem állhat a megváltás keresésének útjába.

Ne feledjétek gyermekeim, hogy az eredeti bűn az oka annak, hogy újra és újra az ördög kísértésének áldozatai lesztek. Az ima, a böjt és az Eucharisztia segít nektek abban, hogy közelebb kerüljetek Hozzám. Fordítsatok erre megfelelő időt.

Menjetek most, gyermekeim, és gondoljatok mindig arra, hogy amikor vétkeztek, ne féljetek ismét Hozzám fordulni. Ha valóban megbántátok vétkeiteket, ne legyetek sohasem zavarban, amikor bocsánatot kértek. Ha nem ezt teszitek, akkor a csalót ismét magatokhoz vonzzátok, és lelketek a sötétség mélyébe zuhan. A sötétség sötétséget vonz maga után, a fény pedig a fényt. Én vagyok a fény, a Világosság.

Forduljatok bizalommal Hozzám és hagyjátok, hogy szeretetem, szegény, elveszett lelketeken keresztül világítson. Olyan nagyon szeretlek titeket gyermekeim, hogy ha szíveteket felém fordítanátok, sohasem tudnálak benneteket visszautasítani.

Menjetek békével és szeretettel, Isteni Megváltótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

2011. A megtisztulás éve

Nyomtatóbarát változat

2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig

Szeretett leányom, végre újra egyesülhetünk. Az elmúlt napokban olyan mértékben alakult át lelked állapota, hogy képes legyen befogadni üzeneteimet. Ne félj szívedbe fogadni ezeket az üzeneteket, mert azok közül, amelyeket eddig a világ számára adtam, ezek a legsürgetőbbek, még akkor is, ha időigényesek.

2011-es évben megkezdődik az átalakulás, a megtisztulás folyamata, amelyet milliónyi ember, szerte a világon tanúsítani fog. Az ima segít ugyan a világ katasztrófáinak elhárításában, de most már sajnos ez nem elég ahhoz, hogy visszafogja az Örök Atya kezét, amely rövidesen lesújt az emberiségre.

Most már mindenki tisztán láthatja mindazokat a rossz tetteket, a lélek és a test szennyezettségét, amelyek a jelen világot jellemzik. Itt az idő, hogy megálljanak mindazok, akik csak a mindennapos dolgokkal vannak elfoglalva, hogy mindazt tudatosítsák, ami a szemük előtt történik.

Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.

Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción, amely dicsőíti a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.

A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.

A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz

A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig, hálátlan gyermekeim, akik az igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a Nagy Szorongattatás ideje, ahol a természeti katasztrófák felerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. Az emberiség fel fogja ismerni, és el fogja fogadni Apám létezését, és azt is tudni fogja, hogy Én leszek az, az Ő szeretett Fia, aki felkészíti ezt a világot, és tanúmmá teszem Második Eljövetelemre. Ez az idő egyre közeledik. Előtte azonban az egész világ alá kell vetnie magát a megtisztulás folyamatának. Amint a katasztrófák száma egyre növekedni fog, úgy fog növekedni a sátán követőinek a száma is. Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos, gonosz életüket, és híveimnek meg azoknak, akik az Igazságban élnek, fájdalmat okoznak, és terrorizálni fogják őket.

Ha híveim ennek a hitetlen világnak megvallják a valódi Igazságot, mindig több lesz azoknak a száma, akik elfogadják azt a tényt, hogy a világban valóban változások történnek. Az üzenetek által, amelyeket kiválasztott gyermekeimnek adok, rövidesen a többiek is meg fogják érteni az eseményeket. A most kibontakozóban levő események nem csak az emberek előidézése által történnek. Ezek egyedül csak Mennyei Atyám nyomatékos engedélyével történhetnek meg.

A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze.

A pokolhoz vezető út először szépnek tűnik, kellemesnek, csalogatónak, tele csodákkal, de a félúton mindez megváltozik, innen már lefelé haladtok. Amikor elértetek már a félútig, a változások hatására, szemetek előtt már megjelennek az elégtelenségek. Ez a különlegesen üres és csalódottságot keltő érzelem végig kísér benneteket az út hátra levő részében. Megérteni nem tudjátok, hogy miért van ez az érzés bennetek. Elvárásaitokkal ellentétben a külsődleges élményeitek tele nyugtalansággal, kellemetlen érzéssel töltenek el benneteket, amelyhez a harag, a frusztráció, a magány és a félelem keveredik. Amikor az út végére értek és találkoztok a bálvánnyal, akit eddig követettek, és annak leereszkedő, rajtatok mulató szemébe néztek, akkor a rémülettől rekedtségig fogtok ordítani. Ebben az utolsó pillanatban a segítségemért fogtok kiáltani. De akkor már késő lesz. Ebből a stádiumból már nincs visszaút. Most, és még ebben az életben kell választanotok. Minden egyes elveszett lélekért, mérhetetlen fájdalmamban a legkeservesebb könnyeket fogom sírni, de abban az időpontban mégsem menthetlek már meg benneteket. Szabad akaratotok, amellyel saját sorsotokat határozzátok meg, elveszi minden hatalmamat.

Ezáltal a talán kissé szigorú üzenet által, amelyet az egész világ számára adok, mély szeretettel figyelmeztetlek mindnyájatokat, mint utolsó figyelmeztetés. Nyomatékosan kérlek benneteket, hogy végre Rám hallgassatok, hogy lelketeket még megmenthessétek.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok, Megmentőtök és Igazságos Bírátok.”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

„ Hordozzátok keresztemet

Nyomtatóbarát változat

2010. Jan. 16. 15 óra

Éljetek egyszerű életet

Éljetek egyszerű módon, mindent mértékkel tegyetek. Amikor esztek, isztok, alusztok vagy pihentek, arra figyeljetek, hogy mértékkel tegyétek. Ha szükségleteiteket kielégítettétek, többel ne próbálkozzatok, mert ez lelketek kárára válik. Gyermekeim, ahhoz, hogy közel kerülhessetek Hozzám, a vezeklés nagyon fontos számotokra. Ezalatt személyes áldozatot értek. A böjtölés csak egy példa a vezeklésre. A földi életemben már beszéltem nektek arról, hogy mi a vezeklés valódi értelme. Ugyanezt tette Keresztelő János is, az én szent és szeretett prófétám. …”

https://masodikeljovetel.hu/hordozzatok-keresztemet

———-

Római katolikus:

2021-01-31

Évközi 4. vasárnap

Kezdőének:
Jóságodról elmélkedünk, Istenünk, templomod belsejében. Istenünk, miként már neved is, úgy Fölséged is betölt minden földhatárt; jobbod telve igazsággal. (Zsolt 47,10-11)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, egyszülött Fiadat ma emberi testünk valóságában mutatták be templomodban. Tisztítsd meg szívünket, hogy méltók legyünk egykor mi is megjelenni előtted. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Moáb mezején Mózes így beszélt a néphez: „Az Úr, a te Istened hozzám hasonló prófétát támaszt neked, a te körödből, testvéreid közül; őrá hallgassatok. Hiszen ezt kívántad az Úrtól, a te Istenedtől Hóreb (hegyén), az egybegyűlés napján, mikor azt mondtad: »Nem hallgatom tovább az Úrnak, az én Istenemnek hangját és nem nézem tovább ezt a hatalmas tüzet, nehogy meghaljak.«
Erre így szólt hozzám az Úr: »Helyesen beszéltek.
Prófétát támasztok nekik testvéreik köréből, mint téged; ajkára adom szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki.
Ha valaki
nem hallgat szavaira, amelyeket az én nevemben hirdet, akkor én majd számon kérem tőle. Annak a prófétának pedig, aki egyetlen olyan szót is merészel hirdetni nevemben, amelynek hirdetését nem bíztam rá, meg kell halnia. Ugyanígy annak is, aki más istenek nevében beszél.«
Ez az Isten igéje.

MTörv 18,15-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű.” 2. tónus.
Előénekes: Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, * és ujjongjunk üdvünk sziklája előtt.
Dicsőítő énekkel lépjünk színe elé, * magasztaljuk őt zsoltárt zengve.
Hívek: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű.”
E: Jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk előtte, * hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt.
Mert ő a mi Istenünk, * mi pedig az ő népe, és kezére bízott nyáj vagyunk.
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű.”
E: Bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára: * „Ne keményítsétek meg szíveteket,
mint egykor Meribánál, Massza napján a puszban, † ahol atyáitok megkísértettek engem, * próbára tettek, bár látták számos csodámat.”
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű.”
Zsolt 94,1-2.6-7.8-9

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Testvéreim! Azt szeretném, ha mentesek volnátok a gondoktól. A nőtlennek arra van gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében. A nős azonban világi dolgokkal törődik: hogyan keresse felesége kedvét, ezért meg van osztva. A nem házas asszony és a szűz arra gondol, ami az Úré, hogy testben és lélekben szent legyen, míg a férjes nőt világi gondok kötik le: hogyan járjon férje kedvében. Ezt javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak, hanem hogy feddhetetlen életre és az Úrhoz való osztatlan ragaszkodásra segítselek titeket.
Ez az Isten igéje.

1Kor 7,32-35

ALLELUJA
A sötétségben lakó népre nagy nyesség áradt, * és világosságot láttak, akik a halál szomorú földjén éltek. Mt 4,16 – 1 D2 tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Kafarnaum városában Jézus szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.
A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Ez így kiáltott fel: „Mi közünk egymáshoz, názáreti
Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!”
Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A
tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle.
Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a
tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 1,21-28

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-31

„… Mindig az Én Szememmel nézzetek barátaitokra, családtagjaitokra, szomszédjaitokra és munkatársaitokra. Ha szeretetet adtok nekik, akkor érezni fogják jelenlétemet. Vonzódni fognak hozzátok anélkül, hogy ismernék ennek az okát. Kövessétek példámat, és akkor segítségemre lesztek elveszett gyermekeim megtérésében. Az áhítatos ima által közelebb hozhatjátok őket Hozzám. A sok áldozat és a szenvedések elfogadása által, velem egyesülve lelkeket menthettek meg. Azokról a lelkekről van szó, akiknek még el kell hagyniuk a Földet, és azokról, akik a Tisztítótűzben az Ítéletre várakoznak. …”

A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz

A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig, hálátlan gyermekeim, akik az igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a Nagy Szorongattatás ideje, ahol a természeti katasztrófák felerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. Az emberiség fel fogja ismerni, és el fogja fogadni Apám létezését, és azt is tudni fogja, hogy Én leszek az, az Ő szeretett Fia, aki felkészíti ezt a világot, és tanúmmá teszem Második Eljövetelemre. Ez az idő egyre közeledik. Előtte azonban az egész világ alá kell vetnie magát a megtisztulás folyamatának. Amint a katasztrófák száma egyre növekedni fog, úgy fog növekedni a sátán követőinek a száma is. Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos, gonosz életüket, és híveimnek meg azoknak, akik az Igazságban élnek, fájdalmat okoznak, és terrorizálni fogják őket.


————

Ortodox (Görög keleti):

A feltámadt Jézus kiküldi tanítványait

16 Ezután a tizenegy tanítvány Galileába ment, arra a hegyre, ahová Jézus mondta nekik. 17 Amint meglátták Jézust, leborultak előtte és imádták őt — bár néhányan kételkedtek. 18 Jézus közel lépett hozzájuk, és ezt mondta: „Mennyei Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön. 19 Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! 20 Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!”

 

 

 

 

„ Hogyan lehet a Mennyországba jutni – a szenvedés szerepe

2011. jan. 14., 10 óra

Leányom, habár mindegyikőtök számára jogos haza a Paradicsom, mégis azt kell mondanom, hogy bejutni oda, nem olyan egyszerű. A bejárat szűk, ennek megfelelően kevés azoknak a száma, akik a megfelelő időben bejutnak rajta. Ahhoz, hogy bejussanak rajta, alázatot kell, hogy mutassanak és teljesen az Én karjaimra kell bízzák magukat. Ha be akarnak jutni a Mennyországba, akkor el kell, hogy hagyják a büszkeséget, az akaratosságot, és le kell vetkőzniük az anyagi javaktól való függőséget.

Azok a gyermekeim, akik ezt a lelki utazást Velem együtt akarják elkezdeni, sürgősen meg kell, hogy értsék a következő Igazságot: sokat kell dolgozniuk önmagukon, akik Atyám birodalmába be akarnak jutni, és meg kell érteniük a lényegében szükséges feltételeket.

Az alázat fontossága

Az alázat egy olyan fogalom, amelyet gyermekeim csak tanításaim által értenek meg. Követőim közül sokan megértették ennek értelmét, azonban tartalma összezavarta őket. Az alázat nem más, mint őszinteség. Ez azt jelenti, hogy az Én Nevemben méltósággal elviselitek a megpróbáltatásokat, a kihívásokat és a szidalmazásokat. …”

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lehet-mennyorszagba-jutni-szenvedes-szerepe

 

„… A türelem nagyon fontos. A bűn miatt ne távolodjatok el Tőlem. A bűntudat sohasem állhat a megváltás keresésének útjába. …”

 

Krisztus „Testének” tagjai vagytok!

12 Ezért legyetek mindenki iránt együtt érzők, kedvesek, alázatosak, türelmesek! Hiszen Isten szeret titeket, és kiválasztott benneteket a maga számára, hogy szent népévé tegyen! 13 Viseljétek hát el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valami panaszotok lenne a másikra! Ahogyan az Úr megbocsátott nektek, ti is úgy bocsássatok meg egymásnak!

14 Legfőképpen pedig szeressétek egymást, mert az isteni szeretet teszi az egységeteket teljessé. 15 Isten arra hívott el benneteket, hogy Krisztustól származó békesség uralkodjon a szívetekben, és mindig hálásak legyetek, hiszen mindnyájan Krisztus „Testének”[a] a tagjai vagytok! 16 Krisztus beszéde és tanítása teljes gazdagságában éljen bennetek és közöttetek! Tanítsátok és tanácsoljátok egymást mindenféle bölcsességgel! Isten iránti őszinte hálával énekeljetek zsoltárokat, himnuszokat és a Szent Szellemtől származó énekeket! „

 

 

 

 

Példázat a talentumokról

14 „Akkor Isten Királysága hasonló lesz ehhez: egy ember külföldre akart utazni, ezért összehívta a rabszolgáit, és minden vagyonát a gondjaikra bízta. 15 Egyiküknek öt talentumot[a] adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet — mindenkinek a maga képességei szerint. Ezután elutazott. 16 Aki az öt talentumot kapta, rögtön üzleti vállalkozásba fektette, és újabb öt talentumot nyert vele. 17 Aki kettőt kapott, ugyanígy tett, és újabb két talentumra tett szert. 18 Aki viszont egyet kapott, ásott egy gödröt, és oda rejtette az ura pénzét.

19 Hosszú idő elteltével hazatért a gazdájuk. Előhívta rabszolgáit, hogy számoljanak el a rájuk bízott értékekkel. 20 Aki öt talentumot kapott, összesen tízet hozott vissza. Ezt mondta: »Uram, öt talentumot bíztál rám, s ezzel öt másik talentumot szereztem!«

21 Ura megdicsérte: »Jól van, hűséges és derék szolgám! Jól gazdálkodtál ezzel a kevéssel, ezért sokkal többet bízok rád. Gyere, és örülj velem együtt!«

22 Ezután következett az, aki két talentumot kapott. Ezt mondta: »Uram, két talentumot bíztál rám. Nézd, újabb két talentumot szereztem vele!«

23 Ura őt is megdicsérte: »Jól van, hűséges és derék szolgám! Jól gazdálkodtál ezzel a kevéssel, ezért sokkal többet bízok rád. Gyere, és örülj velem együtt!«

24 Ezután jött az, aki egy talentumot kapott. Ő így számolt be: »Uram, tudom, hogy szigorú és kemény vagy. Még azt is learatod, amit nem te vetettél, és onnan is begyűjtöd a termést, ahová nem vetettél magot. 25 Féltem tőled, ezért elástam a talentumot. Tessék, itt van, ami a tiéd!«

26 Ekkor ura azt mondta neki: »Te gonosz és haszontalan[b] szolga! Azt gondoltad, hogy azt is learatom, amit nem én vetettem, és onnan is begyűjtöm a termést, ahová nem szórtam magot?! 27 Akkor miért nem vitted pénzváltókhoz a pénzemet, hogy kamatozzon? Most kamattal megnövelve kaptam volna vissza!«

28 Szolgáinak pedig azt parancsolta: »Vegyétek el tőle azt a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz van! 29 Mert aki jól gazdálkodik azzal, amit kapott, arra még többet fognak bízni, és bőségben lesz. Aki viszont nem használja, amit kapott, attól mindent el fognak venni.[c] 30 Ezt a haszontalan szolgát pedig dobjátok ki a sötétségbe! Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás!«”

 

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Matthew%2028:16-20;%20%20%20Colossians%203:12-16;%20%20%20Matthew%2025:14-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2021/01/31

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

„… Ne feledjétek gyermekeim, hogy az eredeti bűn az oka annak, hogy újra és újra az ördög kísértésének áldozatai lesztek. Az ima, a böjt és az Eucharisztia segít nektek abban, hogy közelebb kerüljetek Hozzám. Fordítsatok erre megfelelő időt.

Menjetek most, gyermekeim, és gondoljatok mindig arra, hogy amikor vétkeztek, ne féljetek ismét Hozzám fordulni. Ha valóban megbántátok vétkeiteket, ne legyetek sohasem zavarban, amikor bocsánatot kértek. Ha nem ezt teszitek, akkor a csalót ismét magatokhoz vonzzátok, és lelketek a sötétség mélyébe zuhan. A sötétség sötétséget vonz maga után, a fény pedig a fényt. Én vagyok a fény, a Világosság. …”

Ne feledjétek, elsőként el kell űznötök a gyűlöletnek minden gondolatát a lelketekből. Én nem lehetek jelen egy olyan lélekben, mely tele van gyűlölettel, mert ez lehetetlen.

Igazság Könyve:

2014. szeptember 16. kedd, 20:25

Drága szeretett leányom, amikor úgy tűnik, hogy a világ zűrzavarban van, nem kell félned, mert minden dolognak Isten az irányítója.

Ő csak annyi hatalmat enged meg a gonosznak – és Ő azért továbbra is harcolni fog, hogy biztosítsa a Szentlélek működését -, hogy a jó emberek egy sikeres harcot tudjanak megvívni az Üdvösség Tervemben. A gonoszság minden formája az ördög jellemvonásait hordja magán. Hogy ne váljatok a Sátán fertőzöttjeivé, nem szabad gonoszságot beszélnetek, hallgatnotok vagy gonosz dolgot cselekednetek egy élő személy ellen. Egy dolog azt mondani, hogy Hozzám tartoztok, és egy egészen másik dolog Hozzám tartozni.

Ha Én valóban jelen Vagyok egy lélekben, minden Tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy az ilyen lelkeket megakadályozzam a gonosz cselekedetek elkövetésében. Amikor a lélek teljesen megbízik Bennem, akkor azt könnyebben tudom vezetni. Ha egy személynek az akarata nagyon erős, és ha az büszke és makacs, akkor a csaló könnyebben tudja őt vezetni, aki számos módon be fogja őt csapni. Arról fogja az embert meggyőzni, hogy a gonosz cselekedet, a gonosz beszéd, vagy a káromkodás bizonyos esetekben elfogadható. Így tehát a lélek a csalás áldozatává válik. Ezeknek a lelkeknek a következőket mondom:

Ne mondjatok rosszat másokról, ne adjátok meg magatokat a rágalmazásnak, ne helyezzétek magatokat bíróként mások fölé, és ne vádoljatok másokat az Én Szent Nevemben. Ha ilyen bűnöket követtek el Ellenem, akkor a gonoszságnak erről a szintjéről a sötétségbe fogtok merülni, mely egy nagy szakadékot fog létrehozni Köztem és köztetek. Amikor ez a szakadék növekszik, és ti egyre távolabb sodródtok Tőlem, szörnyű ürességet fogtok érezni, gyötrő érzést, egy mély magányt, mely végül a pánik érzésébe fog torkolódni, és amelyet képtelenek lesztek felismerni. Aztán az Istentől való elszakadást úgy fogjátok megtapasztalni, ahogyan azt a lelkek a Tisztítótűzben és a Pokolban szenvedik el. Ha ebből most tanulni tudtok, akkor könnyebb lesz számotokra, hogy közelebb vonzódjatok Hozzám.

Ne feledjétek, elsőként el kell űznötök a gyűlöletnek minden gondolatát a lelketekből. Én nem lehetek jelen egy olyan lélekben, mely tele van gyűlölettel, mert ez lehetetlen.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/egy-dolog-azt-mondani-hogy-hozzam-tartoztok-es-egy-egeszen-masik-dolog-hozzam-tartozni



—————
Igaz élet Istenben:

“A SZENT KERESZT FELMAGASZTALÁSA

1989. szeptember 14.

Vassula, többet imádkozz! Soha ne kételkedj szeretetemben! Mindig tiszteld törvényemet! Készíts helyet Édesanyám részére, vedd karjaidba őt! Édesanyám házában várok rád, abban a szobában, ahol engem fogant. Lankadatlan erővel és határozott lélekkel dolgozz értem! Szeretettel dolgozz a Szeretetnek! Engem imádj, a te Istenedet, és engedd, hogy akkor is neveljelek, ha ez szenvedést jelent. Felkínálom neked szenvedésemet. Ajkadnak csak szentséget és igazságot szabad szólnia! Kedvesem, az én kedvemért ékesíts engem szívből jövő szavakkal! Díszítsd keresztemet a szeretet koszorúival, az én keresztemet díszítsd minden csepp szereteteddel! Igyekezz, és légy tetszésemre, oly sokat adtam neked! Én legyek számodra az első! Hadd érezzem lelkesedésedet és buzgóságodat, mert az örömet szerez nekem! Én vagyok Tanítód, és tőlem fogsz tanulni. Vassula, imádkozz és kérd erőmet! Ne hagyd, hogy a Sátán kihasználja gyengeségedet és megkísértsen ! Ne fáradj bele az írásba, ne feledkezz meg tanításaimról, hanem kövesd! Jöjj, megvilágosítalak nehézségeidben, amelyek lelkedet nyugtalanítják. Hiszen én vagyok lelki vezetőd. Higgy bennem! Még félelmetes gyengeséged ellenére is be tudom fejezni ezt a kinyilatkoztatást . Értsd meg, gyermekem, hogy Szent Nevem még jobban megdicsőül azáltal, hogy szegénységedben és gyengeségedben téged választottalak.
Megáldalak. Jöjj, szeress engem !

1989. szeptember 14.

(Mintha az egész pokol elszabadult volna ma. Állandóan támadott a gonosz lélek. Újabb megpróbáltatás ér, lelkem gyötrődik.)

Később, este:

Jézus?

Én vagyok. Angyalom, ne félj, csak várj, és nézd, miképpen munkálkodom! Én, Jézus szeretlek.

Szeretlek Szentek Szentje!

Még később: 1

Uram, védj meg engem a gonosz lélektől és támadásaitól! Ments meg a Sátán csapdáitól, mielőtt lelkem cserbenhagy! Jöjj!

“Add meg újra üdvösséged örömét,
erősíts meg a készséges lelkületben!
Akkor utat mutatok majd a tévelygőknek,
és megtérnek Hozzád a bűnösök.” 2

Virágom, fogadd békémet! Imádkozz Vassulám, nehogy alva találjon a gonosz lélek! Szüntelenül imádkozz! 3

Mennyire sajnállak… Engem szeretni annyit jelent, hogy mindent nekem adsz. Mindent szeretnék megkapni, ami a tiéd.

Jézus, végy el mindent, amit csak akarsz.

Készen vagy-e több áldozatot hozni értem?

Kész vagyok, még akkor is, ha a test erőtlen. Azt kértem Tőled, Uram, hogy vonszolj magaddal, ha szükséges. Kérlek, tedd meg!

Ó Vassula, azt akarom, hogy önként cselekedj! Szeretlek.

Uram, kész vagyok.

Engedd meg akkor… ne szegülj ellenem, add át magad nekem, és ne félj! Béke, gyermekem! A gonosz lélek gyűlöl, és kitartóan támad téged. Ne engedj el engem, kapaszkodj belém!”

 
 
—–———
Római katolikus:
2019-09-15Évközi 24. vasárnapKezdőének:
Adj békét, Urunk, nekünk, akik benned bizakodunk, hogy prófétáid igazmondóknak bizonyuljanak; hallgasd meg hűséges néped könyörgéseit. (Vö. Sir 36,18)Könyörgés:
Urunk, mindenség teremtő és gondviselő Istene, tekints reánk és engedd megéreznünk irgalmas jóságodat, hogy egész szívvel szolgáljunk neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Mózes könyörgésére Isten megkönyörült népén.
A Sínai-hegyen, a pusztai vándorlás idején így szólt az Úr Mózeshez: „Siess, menj le, mert vétkezett a nép, amelyet kihoztál Egyiptomból.
Hamar letértek az útról, amelyet előírtam nekik. Öntött borjút csináltak maguknak, azt imádták, áldozatot mutattak be előtte, és így beszéltek: »Izrael, ez a te istened, aki kihozott Egyiptomból.«”
Az Úr még ezt is mondta Mózesnek: „Látom jól, hogy keménynyakú nép ez, engedd, hadd gyúljon fel ellenük haragom, hadd töröljem el őket, és téged teszlek nagy néppé.”
Mózes igyekezett kiengesztelni az Urat, az Istent, s így szólt: „Uram, miért lobbannál haragra néped ellen, amelyet nagy hatalommal és erős kézzel kihoztál Egyiptomból?
Emlékezz Ábrahámra, Izsákra és Jákobra, szolgáidra, akiknek megesküdtél magadra, és akiknek megígérted: utódaitokat úgy megsokasítom, mint az ég csillagait. És azt az egész földet, amelyről beszéltem, utódaitoknak adom, hogy övék legyen örökre.”
Ekkor az Úr könyörületre indult, és visszavonta a csapást, amellyel népét megfenyegette.
Ez az Isten igéje.
Kiv 32,7-11.13-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Felkelek és útnak indulok, * Atyám házába térek. Lk 15,18 (1 D2 tónus)
Előénekes: Könyörülj rajtam, Istenem, † mivel irgalmas és jóságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal.
Mosd le bűnömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.
Hívek: Felkelek és útnak indulok, * Atyám házába térek.
E: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, * az erős lelket éleszd fel újra bennem.

Ne taszíts el színed elől, * és szent lelkedet ne vond meg tőlem.
H: Felkelek és útnak indulok, * Atyám házába térek.
E: Nyisd meg ajkamat, Uram, * és dicséretedet hirdeti szájam.
Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, * Istenem, nem veted meg az alázatos és töredelmes szívet.
H: Felkelek és útnak indulok, * Atyám házába térek.
Zsolt 50,3-4.12-13.17 és 19

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt első leveléből
Krisztus azért jött, hogy üdvözítse a bűnösöket.
Szeretett Fiam!
Hálát adok Urunknak, Jézus Krisztusnak, aki erőt adott nekem, megbízhatónak tartott és meghívott a szolgálatára – engem, aki azelőtt káromoltam s üldöztem őt, és erőszakos ember voltam. De megkönyörült rajtam, mivel hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. Sőt valósággal elárasztott az Úr kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és az iránta való szeretettel.
Igaz beszéd ez, és teljes hitelt érdemel: Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket, s közöttük az első én vagyok. De éppen azért nyertem irgalmat, hogy Jézus Krisztus elsőként rajtam mutassa meg végtelen türelmét, példaképül azoknak, akik a jövőben hisznek majd benne, és így eljutnak az örök életre.
Az örökkévalóság királyának, a halhatatlan és láthatatlan, egyedül való Istennek tisztelet és dicsőség mindörökkön-örökké! Ámen.
Ez az Isten igéje.
1Tim 1,12-17

ALLELUJA
Isten Krisztusban kiengesztelődött a világgal, * és ránk bízta a kiengesztelődés igéjét. 2Kor 5,19 – 4g. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az egész mennyország örül minden megtérő bűnösnek.
Abban az időben a vámosok és a bűnösök Jézushoz jöttek, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.” Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: »Örüljetek, mert megtaláltam elveszett juhomat.« Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.
Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: »Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.« Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”
*
Majd így folytatta: „Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: »Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét.« Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki.
Ekkor magába szállt, és így szólt: »Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.« Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta.
Ekkor a fiú megszólalt: »
Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.«
Az atya odaszólt a szolgáknak: »Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt, és életre kelt, elveszett és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. »Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt« – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött, és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: »Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágtál le neki.«
Ő erre azt mondta: »Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. Most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt, és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.«”

Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma a *-ig.
Lk 15,1-32″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-15

 
 

2014. szeptember 14. vasárnap, 17:45

Azok a felszentelt szolgáim, akik elég gyorsan meg fogják érteni azt a fondorlatos tervet, amellyel követőimet megtéveszti, tehetetlennek fogják érezni magukat. Sokan be fognak dőlni a csalásnak, és mivel oly  kevés hitük van, alig foglalkoznak majd azzal, hogy elolvassák az új hamis tant; ennek köszönhetően úgy fogják azt bevezetni, hogy kevés ellenállásba fog ütközni.

Amikor Igémet meggyalázzák, abból semmi jó nem fog származni, hanem a gonoszság fog növekedni. A lelki üdvötök érdekében figyelmeztetlek benneteket, és hogy felkészítselek titeket az emberi történelem legnagyobb hitehagyására, mely fel fogja falni Isten Igéjét.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ellensegeim-sok-laikus-embert-fognak-szinre-leptetni-es-megtanitjak-nekik-hogyan-kell-evangelizalni

—–——–
Ortodox (Görög keleti): 

16 jól tudjuk, hogy az ember nem a Törvény szerinti tettei alapján válik Isten számára elfogadhatóvá. Isten egyedül a Jézus Krisztusban való hit által fogad el bennünket! Mi ugyanis azért hittünk a Krisztus Jézusban, hogy Isten számára elfogadhatóvá váljunk. Isten pedig azért fogadott el bennünket, mert hittünk Krisztusban, s nem a Törvény szerinti tettek alapján. Ezek által ugyanis soha senki sem válhat Isten számára elfogadhatóvá .

17 Mi zsidók azért jöttünk Krisztushoz, hogy Isten számára elfogadhatók  legyünk. Ekkor ismertük fel, hogy mi is bűnösök vagyunk. Talán ez azt jelenti, hogy Krisztus tesz minket bűnössé? Semmi esetre sem! 18 Hiszen ha újból felvenném magamra azt a köteléket, amelyet egyszer már levetettem, akkor lennék csak igazán törvényszegő! 19 Maga a Törvény vetett véget annak az életnek, amelyet a Törvény uralma alatt éltem. Meghaltam a Törvény számára, hogy attól kezdve Istennek éljek.

20 Krisztussal együtt engem is keresztre feszítettek, és meghaltam, s így ettől kezdve már nem a saját régi életemet élem, hanem Krisztus él bennem! Ezt az életet, amelyet most testben élek, az Isten Fiába vetett hit által élem, aki annyira szeretett engem, hogy önmagát áldozatul adta értem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+2%3A16-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

34 Ezután Jézus közelebb hívta magához az embereket, meg a tanítványait, és ezt mondta nekik: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen. 35 Aki meg akarja menteni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszíteni. De aki értem és az evangéliumért feladja az életét, vagyis a lelkét, az fogja igazán megmenteni. 36 Mit ér, ha az ember megkapja az egész világot, de elveszíti a saját magát?

37 Ugyan mit adhat azért, hogy megmentse a lelkét? 38 Aki most szégyell engem és szavaimat ez előtt a hűtlen és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön az Atya dicsőségében, a szent angyalokkal együtt.”

9.1 Majd azt mondta: „Igazán mondom, hogy az itt állók közül vannak néhányan, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják Isten Királyságát eljönni hatalommal.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+8-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Búcsúzás

13 Maradjatok éberek, és szilárdan álljatok meg a hitben! Viselkedjetek úgy, mint bátor férfiakhoz illik, legyetek erősek! 14 Mindent az isteni szeretet által tegyetek!

15 Tudjátok, hogy Sztefanász és családja voltak az első hívők Akhájában, és hogy ők Isten népének szolgálatára szánták magukat. Ezért kérlek titeket, 16 fogadjátok el és kövessétek őket, meg mindazokat, akik velük együtt szolgálnak, és az Úr munkáját végzik!

17 Örülök, hogy Sztefanász, Fortunátusz és Akhaikosz megérkezett hozzám, és kárpótoltak azért, hogy ti olyan messze vagytok! 18 Felüdítették a szellememet, akárcsak a tiéteket. Becsüljétek meg az ilyen embereket!

19 Köszöntenek benneteket a Kis-Ázsiában élő helyi gyülekezetek! Sok szeretettel köszönt benneteket az Úrban Akvila és Priszka, meg az a helyi gyülekezet, amely az ő házuknál jön össze. 20 Köszöntenek benneteket a testvérek mindannyian. Köszöntsétek egymást szent csókkal!

21 Ezt a köszöntést én írom, a saját kezemmel: pál.

22 Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott!

Marana, tha![a]

23 Az Úr Jézus kegyelme legyen veletek!

24 Szeretetem legyen mindnyájatokkal a Krisztus Jézusban!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+16%3A13-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a gyilkos szőlőmunkásokról

33 „Most pedig hallgassatok meg egy másik történetet! Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette, elkészítette a szőlőtaposó helyet, és őrtornyot épített a kertjébe. Majd az egészet bérbe adta gazdálkodóknak, és elutazott egy másik országba. 34 Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a bérlőkhöz, hogy hozzák el a termésből a neki járó részt.

35 A bérlők azonban megragadták a tulajdonos szolgáit, és megverték őket. Volt, amelyiket meg is öltek, megint másokat megköveztek. 36 Ezután a gazda más szolgákat küldött hozzájuk, de a bérlők ezekkel is ugyanúgy bántak. 37 Végül a gazda azt gondolta: »A fiamat talán mégis meg fogják becsülni!« Ezért a saját fiát küldte hozzájuk.

38 Amikor a bérlők meglátták a fiút, azt mondták egymásnak: »Nézzétek, ő a szőlőskert örököse! Gyertek, öljük meg, akkor a miénk lesz az öröksége!« 39 Ezért megragadták a fiút, kidobták a szőlőskertből, és meggyilkolták.

40 Mit gondoltok, mit tesz majd a tulajdonos ezekkel a bérlőkkel, ha megérkezik?”

41 A vallási vezetők ezt válaszolták: „Mivel kegyetlenek voltak, kegyetlenül elpusztítja őket, a szőlőt pedig olyan bérlőknek adja, akik szüret idején behozzák a neki járó termést.”

42 Jézus ekkor azt mondta: „Az van megírva az Írásokban:

»Éppen az a kő lett a sarokkővé,
    amelyet az építők félredobtak.
Az Örökkévaló tette sarokkővé,
    mi pedig csodáljuk.«[a]

Sohasem olvastátok ezt?”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+21:33-42&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————–
https://oca.org/readings/daily/2019/09/15

——

Ne vágjátok el Tőlem magatokat. Mert ha ezt megteszitek, akkor nagy lesz a sírás (&165.)

Igazság Könyve:
2014. szeptember 5. péntek, 20:45

 

Drága szeretett leányom, tedd ismertté, hogy a halálnak nincs hatalma azok fölött, akiket a hitük tart életben egészen az utolsó leheletükig. Ezeknek a lelkeknek nem kell félniük a fizikai haláltól, mert ők tudják, hogy az Örök Élet pontosan abban a pillanatban kezdődik el. Az ilyen lelkeket tárt karokkal várom, és ők, mint kisgyermekek szaladnak majd Szeretetem Fénye felé. Én megölelem, és elviszem őket Királyságomba, ahol minden egyes lélekre az Angyalok Kara és a szentek jelenlétében várok – aztán nagy lesz az öröm.

Egyesíteni fogom őket családjaikkal, és ott nagy lesz az öröm, a szeretet és a lelkesedés. Nem lesz többé könny. Nem lesz több szenvedésre való emlékezés, amelyet akkor viseltek el, amikor a Földön voltak. Egy pillanat alatt el lesz törölve és el lesz felejtve minden gond, szomorúság és kétségbeesés. Azoknak, akik a Kegyelem állapotában halnak meg, a halál ajtót nyit egy új élet kezdetére. A Királyságomban üdvözölt minden lélek számára, különböző szint létezik, és mindegyik annak megfelelően kapja meg jutalmát, amilyen mértékben megdicsőítette Istent.  

A lelkeknek, akik a bűn állapotában halnak meg, tudniuk kell, hogy Én végtelenül Irgalmas Vagyok és a megtisztulásuk után Királyságomban lesznek üdvözölve. Imádkozzatok mindig ezekért a lelkekért, mert ők ebben az állapotban már nem tudnak önmagukért imádkozni. Imáitok meghallgatásra fognak találni, és Én tárt és szerető karokkal fogom várni ezeket a lelkeket. Fontos, hogy Isten minden gyermeke megértsen egy lényeges dolgot a halál utáni életről: Nektek kérnetek kell Engem, Jézusotokat, hogy – még mielőtt meghalnátok – megbocsássam nektek hiányosságaitokat, gyengeségeiteket és gonoszságaitokat, mert Irgalmasságom akkor a legnagyobb. Ha nem hisztek Istenben, az Örök Életet utasítjátok el. Isten iránti szeretet nélkül a halál után már nem részesülhettek szeretetben. Én Vagyok a Szeretet, és Nélkülem semmi mást nem fogtok érezni, csak szenvedést. Az Istentől való elszakadástól félni kell. Ha össze vagytok zavarodva Jelenlétemet illetően, akkor egyszerűen csak kérnetek kell Engem, hogy mutassam meg Szeretetem jelét, és Én válaszolni fogok nektek.

Ne vágjátok el Tőlem magatokat. Mert ha ezt megteszitek, akkor nagy lesz a sírás, és soha többé nem lehet már megvigasztalni benneteket, mert Én akkor már nem leszek képes segíteni rajtatok. Királyságom Örök Életet fog adni nektek, de ahhoz, hogy segítsek, ezzel az imával kell kérnetek Segítségemet:

A Keresztes Imahadjárat 165. Imája: Az Örök Élet Ajándékáért

Jézus, segíts nekem, hogy higgyek Létezésedben.

Adj nekem egy jelet, hogy szívem válaszolhasson Neked.

Töltsd meg üres lelkemet azzal a Kegyelemmel, amelyre szükségem van, hogy megnyissam elmémet és szívemet Szeretetedre.

Könyörülj rajtam, és tisztítsd meg a lelkem minden rosszcselekedettől, melyeket életem során elkövettem.

Bocsáss meg nekem, hogy elutasítottalak, de kérlek, tölts el engem azzal a szeretettel, amelyre szükségem van, hogy méltó legyek az Örök Életre.

Segíts nekem megismernem Téged, másokban meglátnom Jelenléted, és tölts el Kegyelemmel, hogy felismerjem Isten Jelét minden szép Ajándékban, amelyet az emberiségnek adtál.

Segíts, hogy megértsem Útjaidat, és ments meg engem a Tőled való elszakadástól, és a sötétség fájdalmától, melyet a lelkemben érzek. Ámen.

Ne engedjétek, hogy az emberi gőg, az intellektuális elemzés vagy vélemény eltérítsen benneteket az Igazságtól. Mint Isten gyermekei, nagyon értékesek vagytok a Számomra. Ne engedjétek, hogy elveszítselek benneteket. Jöjjetek! Én itt Vagyok. Én Valóság Vagyok. Engedjétek, hogy eltöltsem lelketeket Jelenlétemmel. Ha ez megtörténik, nehéz lesz nektek figyelmen kívül hagynotok Engem.

Szeretlek mindnyájatokat. Megáldalak benneteket. Várom válaszotokat.

Jézusotok”

 
 

———-
Igaz élet Istenben:

TÖBBÉ NEM BECSÜLIK SZÍVÜNK GYÜMÖLCSÉT

1990. január 10.

(Jézus hívott, hogy imacsoportunk számára lediktálja üzenetét az 1990. január 27-én tartandó imatalálkozóra.)

Béke legyen veletek, érezzétek jelenlétemet! Közöttetek vagyok. Készítsétek fel szíveteket, hogy meghallgassátok és megértsétek Szavaimat! 

Szeretett gyermekeim, én, az Úr már több, mint egy éve vagyok veletek. Ilyen rendkívüli úton adom nektek üzeneteimet, és így mutattam meg nektek Szent Szívem Sebeit is. Megismertettem veletek Egyházam mai állapotát és Lelkem keserűségének okát.

 
AZ EGYSÉG EGYEDÜL CSAK ISTEN DÍCSŐSÉGÉRE VALÓSULHAT MEG! 

Erre a dicsőséges napra az Úr készít fel benneteket, akik Szent Nevét viselitek.
Igen, az Úr egyesíteni akarja népét, és meg akarja menteni minden gonoszságtól. Az irgalom és az igazságosság olyan csodákat művel, amilyenek azelőtt sohasem történtek nemzedékeken keresztül… és úgy száll le rátok az egység, mint a harmat, és olyan hirtelen, mint a kommunizmus bukása. Istentől jön, és a nemzetek úgy emlegetik majd, mint a nagy csodát, mint történelmetek boldog napját. Ez a csoda teljesen Isten dicsőségére lesz, az egész mennyország meg fogja ünnepelni, és örvendezni fog. Esedezve kérlek ezért gyermekeim, éljetek szüntelen imádságban, és szeressétek egymást! Teljesen adjátok át magatokat Istennek, és a többit  Ő teszi meg. Egyenként megáldok mindenkit! Hazatérve sokan fogják érezni jelenlétemetSzeretlek benneteket!”

 
 
 
—–
Római katolikus:
2019-09-0522. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből
Isten kiszabadított minket a gonoszság hatalmából, és helyet adott nekünk szeretett Fia országában.
Testvéreim!
Amióta hallottunk rólatok, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk Istenhez, hogy akaratát mindjobban megismerjétek: nagy bölcsességgel és lelki megértéssel. Így éltek méltón az Úrhoz, egészen az ő tetszése szerint; és Isten ismeretében gyarapodva minden jó cselekedetben gyümölcsöt hoztok.
Erősítsen meg benneteket fölséges hatalmával és nagy erejével az Úr, hogy mindvégig kitartsatok, és állhatatosak legyetek!
Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban. Kiragadott minket a
sötétség hatalmából, és helyet adott
szeretett Fia országában. Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát.
Ez az Isten igéje.

Kol 1,9-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Megmutatta az Úr nékünk * üdvözítő jóságát. 2a. vers.
Előénekes: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
Hívek: Megmutatta az Úr nékünk * üdvözítő jóságát.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nékünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: Megmutatta az Úr nékünk * üdvözítő jóságát.
E: Daloljatok az Úrnak citerával, * citerával és zsoltárok hangjával.
Harsonákkal és zengő kürtökkel * ujjongjatok az Úr és Király előtt.
H: Megmutatta az Úr nékünk * üdvözítő jóságát.
Zsolt 97,2-6

ALLELUJA
Kövessetek engem, mondja az Úr, * és én emberek halászává teszlek titeket! Mt 4,19 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az első négy tanítvány meghívása a csodálatos halfogás után.
Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet.
Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt.
Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.”
Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 5,1-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-05

 
 
 
——
Ortodox (Görög keleti): 

7.1 Kedveseim, mivel ilyen nagyszerű ígéreteket kaptunk Istentől, tisztítsuk meg magunkat minden olyan dologtól, amely akár a testünket, akár a szellemünket tisztátalanná teszi! Egészen szánjuk oda magunkat Istennek, és egész életünket szenteljük neki — így tiszteljük őt!

Fogadjatok be minket!

Kérlek, fogadjatok be minket a szívetekbe! Senkit nem bántottunk meg, senkit nem károsítottunk meg, senkit nem használtunk ki. Nem azért mondom ezt, hogy hibáztassalak titeket, hiszen a szívembe zártalak benneteket. Mert akár élünk, akár meghalunk, együtt leszünk veletek. Őszintén beszélek veletek, és nagyon büszke vagyok rátok. Minden gondom ellenére tele vagyok örömmel és vigasztalással.

Amikor megérkeztünk Macedóniába, nem találtunk nyugalmat. Mindenféle gondok és bajok gyötörtek: kívülről támadások értek, belül meg a félelem szorongatott. Isten azonban megvigasztalja azokat, akiket a földre tapostak. Igen, ő vigasztalt meg minket azzal, hogy Titusz megérkezett. De nem csak ezzel, hanem azzal a bátorítással is, amelyet tőletek kapott. Mert jó híreket hozott: hogy mennyire szeretnétek már találkozni velünk, hogy mennyire szomorúak vagytok amiatt, amit rosszul tettetek, és hogy mennyire ragaszkodtok hozzánk. Ennek azután szívből megörültem.

Mert lehet, hogy az előző levelemmel szomorúságot okoztam nektek, de már nem bánom. Igaz, korábban azt hittem, hogy rosszul tettem, de most már látom, hogy az a levél csak egy kis időre szomorított el benneteket. Most már örülök, hogy megírtam. Persze, nem annak, hogy szomorúságot okoztam vele, hanem annak, hogy ezáltal megváltoztattátok a gondolkodásotokat és a szíveteket. Az ilyen fajta szomorúság Isten akarata szerint változtat meg, és így az a levél semmi bajt nem okozott nektek.

10 Mert az a fajta szomorúság, amely Isten akarata szerint változtatja meg a gondolkodásotokat, és visszatérít őhozzá, végül az üdvösségre vezet — az ilyet utólag sohasem kell megbánni. Ezzel szemben a hitetlenek világának szomorúsága a halálba vezet.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+7:1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Meggyógyítja a betegeket

29 Jézus és tanítványai ezután kijöttek a zsinagógából. Jakabbal és Jánossal együtt Simon és András házához mentek. 30 Simon anyósa éppen nagyon beteg volt: lázasan feküdt. Azonnal szóltak Jézusnak, 31 aki odalépett a beteghez, megfogta a kezét, és lábra állította. Az asszonynak elmúlt a láza, felkelt, és megvendégelte őket.

32 Naplemente után, amikor már beesteledett, Jézushoz vitték a betegeket, és azokat is, akikben gonosz szellemek laktak. 33 Az egész város összegyűlt a ház ajtaja előtt. 34 Jézus sokakat meggyógyított, akik különféle betegségekben szenvedtek. Kiűzte a gonosz szellemeket is, de nem engedte szólni őket, mivel azok felismerték[a] őt.

Hirdeti az örömüzenetet Galileában

35 Jézus korán reggel felkelt, amikor még sötét volt, kiment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+1%3A29-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——

Üdvösség Anyja: Ez az az idő, amikor a lelkeknek a Tisztítótűz fájdalmait kell elviselniük a Földön

Igazság Könyve:

“2014.02.13 14:43

Édes gyermekem, miért aggódsz a nehézségek miatt, amelyekkel nap, mint nap szembe kell nézned e Küldetés során? Nem tudod, hogy minden Hatalom Atyám, a Legmagasságosabb Isten Kezében van?

Most, amikor az emberiség a végső megtisztulás fájdalmait szenvedi, ami lehet, hogy nem egy kellemes dolog, de e nélkül a lelkek nem tisztulnának meg. Ez az az idő, amikor a lelkeknek a Tisztítótűz fájdalmait kell elviselniük a Földön. Csak azok léphetnek be az Új Paradicsomba – amely Isten Királysága-, akik tiszták és a lelkük makulátlan. Tehát ahelyett, hogy félnétek, arra buzdítlak benneteket, hogy fogadjátok el Istennek a világba való Beavatkozását. Törődjetek bele abba, aminek lennie kell, aminek meg kell történnie és minden olyan közbelépésbe, amelyekre azért van szükség, hogy megvédjenek mindnyájatokat a gonoszságtól és az igazságtalanságoktól, amelyeket azok fognak okozni az emberi nemnek, akik csak önmagukhoz, és akik a Sátán ügynökeihez hűségesek.

Fiamnak a vágya, hogy mindenekelőtt azokat a lelkeket egyesítse, akik nem hisznek Istenben. Fiam tudja, hogy azok, akik szeretik Istent, de nem képesek Őt elfogadni, idővel Hozzá fognak fordulni. Ő bízik azokban, akik Őt valóban szeretik, de mégis elutasítják ezen Üzenetek által történő Beavatkozását, hogy ők szintén futva fognak majd Hozzá jönni. Azokért aggódik a legjobban, akik nem ismerik Őt, és akik visszautasítják az Ő Kilétének elfogadását. Tehát mindig emlékezzetek arra, hogy ezek az elveszett lelkek lesznek az elsők, akikre Fiam a legjobban vágyik. Ezek azok az emberek, akik Őt a legjobban megsebzik, akik szörnyű fájdalmat és szenvedést okoznak Neki, és akikért Vérkönnyeket hullatván a Getszemáni kertben szörnyen gyötrődött.

Büntetések küldetnek, és nem csupán, mint büntetés az emberiség bűnei miatt, hanem mint eszközök is, hogy az emberiséget magához térítse, és az alázatban térdre kényszerítse. Csak egy olyan megtisztulási folyamat által tud az ember alkalmassá válni arra, hogy megállhasson Isten Színe előtt, amikor őt megfosztják majd gőgjétől, a saját nagyszerűségébe vetett hitétől és attól a tévhittől, hogy az ő ereje nagyobb, mint az Istené.

Ha egy személy halálos bűn állapotában van, és nem hajlandó megbánni bűneit, akkor ő soha nem lesz képes ellenállni az Isten Fénye okozta fájdalomnak. Tehát, hogy Isten beavatkozik, az egy Irgalmas cselekedet, hogy felkészítse ezeket a lelkeket, hogy ők is osztozhassanak Isten Dicsőségében. Isten Szeretetének és Nagylelkűségének köszönhető, hogy megengedi ezeket a nehéz időket, amelyek már elkezdődtek. Mindezt nem csupán azért teszi, hogy gonoszságukért megbüntesse gyermekeit, hanem, hogy biztosítsa számukra azt, hogy méltók legyenek az Örök Életre.

Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-ez-az-az-ido-amikor-a-lelkeknek-a-tisztitotuz-fajdalmait-kell-elviselniuk-a-foldon/


—–
Római katolikus:

2019-02-13

5. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten embert teremtett, és a Paradicsomkertet adta neki lakásul.
Amikor az Úristen megalkotta az eget és a földet, még semmiféle mezei bokor nem hajtott ki rajta; sőt még fű sem sarjadt a földből. Akkor ugyanis az Úristen még nem hullatott esőt a földre, és még ember sem volt, aki megmunkálja azt. De forrás fakadt a földből, és megöntözte annak egész színét. Ezután alkotta meg az Úristen az embert a föld porából, belé lehelte az élet leheletét, és így lett az ember élőlény.
Ezután az Úristen Édenben, napkeleten kertet ültetett, és odahelyezte az embert, akit alkotott. A földből mindenféle fát növesztett, melyet látni szép, és amelyről enni jó; a
Paradicsomkert közepén pedig kisarjasztotta az élet fáját, meg a jó és a gonosz tudásának fáját.
Az Úristen tehát az embernek adta az Éden kertjét, hogy megművelje és őrizze.
Ezt a parancsot adta neki: „A kert minden fájáról ehetsz, de a jó és a gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert ha egyszer arról eszel, meg fogsz halni!”
Ez az Isten igéje.
Ter 2,4b-9.15-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek. (1a. vers.)
Előénekes: Mondj áldást, lelkem, az Úrnak! * Csodálatos a te nagyságod, én Uram, Istenem.
Fenségbe és ékességbe öltözöl, * sugárzó fény a te köntösöd.
Hívek: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek.
E: Mindenek tőled várják, * hogy enniök adj kellő időben.
Összegyűjtik, amit nekik juttatsz, * megnyitod kezedet, és eltelnek minden jóval.
H: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek.
E: Ha megvonod éltető erődet, * elpusztulnak, és a porba térnek.
Ám, ha újra kiárasztod lelkedet, életre kelnek, * és a föld színét megújítod.
H: Mondj áldást, lelkem, * Urunknak, Istenünknek.
Zsolt 103,l-2a.27-28.29bc-30

ALLELUJA
Uram, a te szavad igazság. * Tégy szentté minket igazságod által! Jn 17,17b és a – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Az a rossz teszi tisztátalanná az embert, ami belülről, a szívéből származik.
Jézus egy alkalommal ismét magához hívta a népet, és így tanította őket:
„Hallgassatok rám mindnyájan, és jól értsétek meg! Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut az emberbe; hanem ami az emberből származik, az szennyezi be őt.”
Amikor Jézus a népsokaság elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Ezt felelte: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy amit megeszik az ember, az nem szennyezheti be, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának mondott minden ételt.
Aztán így folytatta: „Ami az emberből ered, az teszi tisztátalanná az embert.
Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és ez teszi
tisztátalanná az embert.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 7,14-23″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-02-13


——
Görög katolikus:

A régi és az új élet

Krisztus is szenvedett, amikor ebben a testben élt, ezért erősítsétek meg magatokat, és fegyverkezzetek fel a Krisztuséhoz hasonló gondolkodással! Mert aki testi szenvedést visel el, az eltávolodik a bűntől, 2 hogy földi életének hátralevő idejét ne emberi vágyak, hanem Isten akaratának teljesítésére szánja. Hiszen éppen elég időt pocsékoltatok már el olyan dolgokkal, amelyeket a hitetlenek szoktak tenni. Szexuális bűnökben éltetek, szenvedélyeiteket követtétek, részegeskedtetek, vad mulatságokba jártatok, és utálatos bálványokat imádtatok.

Most azonban a hitetlenek értetlenkedve nézik, hogy már nem folytatjátok velük együtt ezt a romlott és vad életmódot, és emiatt szidalmaznak benneteket. Egyszer azonban felelniük kell annak, aki készen áll, hogy minden embert megítéljen: élőket és holtakat egyaránt. Mert az örömüzenetet még azoknak is hirdették, akik már régen meghaltak, hogy szellemben élhessenek, ahogyan Isten is él. Ezeket a régi embereket is meg fogja Isten ítélni annak megfelelően, amit életükben tettek, akárcsak a többieket.

Jól gazdálkodjatok Isten ajándékaival!

Közeledik már az idő, amikor minden a csúcspontjára ér és befejeződik. Ennek megfelelően legyetek józanok, éberek és mértékletesek, hogy imádkozni tudjatok! Az a legfontosabb, hogy ápoljátok és őrizzétek meg az egymás iránti isteni szeretetet, mert ez a szeretet készségessé tesz titeket arra, hogy megbocsássatok egymásnak.

Gyakoroljátok a vendéglátást, de panaszkodás nélkül! 10 Mindegyikőtök kapott valamilyen szellemi ajándékot Istentől. Ezzel az ajándékkal szolgáljátok egymást, mint hűséges szolgák, akik Isten sokféle kegyelmével jól gazdálkodnak! 11 Aki beszél, Isten szavait mondja, aki pedig szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad, hogy ezáltal mindig Istené legyen a dicsőség Jézus Krisztus által! Mert övé a dicsőség és a hatalom örökké. Ámen!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Peter+4:1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Melyik a legfontosabb parancs a Törvényben?

28 Volt ott egy törvénytanító is, aki végighallgatta a beszélgetésüket. Mivel látta, hogy Jézus jól megfelelt a szadduceusoknak, megkérdezte tőle, hogy melyik a legfontosabb parancs a Törvényben.

29 Jézus így felelt: „A legfontosabb parancs ez: »Halld meg, Izráel népe! Istenünk, az Örökkévaló az egyetlen Isten! 30 Szeresd hát az Örökkévalót, Istenedet teljes szíveddel, egész lelkeddel, teljes értelmeddel és minden erőddel!«[a] 31 A második legfontosabb parancs pedig ez: »Úgy szeresd embertársadat,[b] mint saját magadat!«[c] Ezeknél nincs nagyobb parancs.”

32 A törvénytanító így válaszolt: „Jól mondtad, Mester, hogy az Örökkévaló az egyetlen Isten. Valóban nincs más rajta kívül. 33 Minden véres- és égőáldozatnál fontosabb, hogy az Örökkévalót, Istenünket egész szívünkkel, gondolkodásunkkal és minden erőnkkel szeressük, meg az is, hogy úgy szeressük embertársainkat, mint saját magunkat.”

34 Jézus látta, hogy a törvénytanító belátásra jutott, és ezt mondta neki: „Nem vagy messze Isten Királyságától.” Ezután senki sem mert több kérdést feltenni Jézusnak.

A Messiás Dávidnak a Fia és az Ura

35 Amikor Jézus a Templom területén tanított, felvetett egy kérdést: „Hogyan mondhatják a törvénytanítók, hogy a Messiás Dávid fia? 36 Hiszen maga Dávid mondta a Szent Szellem által:

»Így szólt Uramhoz az Örökkévaló:
    Ülj mellém jobb felől,
amíg ellenségeidet
    hatalmad[d] alá kényszerítem!«[e]

37 Dávid Urának nevezi a Messiást, de akkor hogyan lehet a Messiás Dávidnak a fia?”

A nagy sokaság örömmel hallgatta Jézust.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+12%3A28-37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/02/13
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Az Igazságot mindnyájan megkaptátok, de közületek sokan megfeledkeztek róla. Untat benneteket. Túl kellemetlen a számotokra.

Igazság Könyve:

“2013.12.29 19:48

Drága szeretett leányom, amikor kezdetben feltártam az Igazság Könyvének titkait, akkor azt mondtam nektek, hogy ezt a Könyvet már megjövendölték a próféták – összesen háromszor, ami a Szentháromságot jelképezi. Én nem azért mondom el ezeket a dolgokat, hogy félelmet keltsek bennetek. Azért beszélek ezekről a tényekről, hogy teljesen megbízzatok Bennem.

Leányom, Atyám Terve a megtérés terjedését illetően, abban a pillanatban kezdődött, amikor ez a Küldetés is elkezdődött. Erre a megtérésre nagyon nagy szükség van a nagy hitehagyás, az érzéketlenség és az Isten Szava iránti szégyenletes közöny idején. Isten gyermekei a Legszentebb Könyvben megkapták az Igazságot, de az abban foglaltak nagy része kevés hatással van a mai világ emberére. Hogyan lehetséges ez? Oly sok embert magával ragad a szórakozás, könnyelműen mulatnak, és mindent gyorsan megragadnak, ami élvezetet kínál számukra. Még az ember Megteremtésének Igazságát is elutasítják. Ehelyett az önmaguk alkotta hamis istenekbe vetett nevetséges hiedelemmel cserélték fel az Igazságot. A mágiával kapcsolatos gyakorlataik és az okkultizmusba való gonosz belekeveredésük sokak figyelmét felkeltette, és felcsigázta azoknak a fantáziáját, akik a szenzációt hajhásszák az életükben.

Aztán ott vannak azok, akik visszaélnek a szellemi világról szerzett ismereteikkel, és akik miatt már sok lélek elvándorolt Tőlem. Ezek a szegény lelkek, hogy szellemi képességekre tegyenek szert, a gonosz szellemet idézik meg, amikor azokat a szellemeket hívják, akik már beléptek a Pokolba. Ezek a szellemek pedig csak beljebb húzzák őket egy olyan hálóba, ahonnan nem tudnak soha többé kiszabadulni. Azok, akik belekeveredtek a new age gyakorlataiba, a boszorkányságba, a tarot kártyákba és a jóslásokba, szörnyű szerencsétlenség okozói lesznek mások számára, bár sok esetben nem tudják, hogy ezzel milyen kárt csinálnak. Mindezek az emberek, akik az Egy Igaz Istennel szemben hamis isteneket részesítenek előnyben, vétkesek a pogányság miatt – ami egy szörnyű bűn –, mert ők tudták az Igazságot, még mielőtt elfordultak volna tőle.

Aztán ott vannak azok, akik átkoznak másokat, amikor a Sátánizmusba keverednek. Ők már annyira romlottak, hogy szüntelenül gúnyolnak Engem, és hasonló gonosz tetteket visznek végbe, mivel az ördöggel már egyezséget kötöttek. Bármi is legyen az, amit teszek, már semmi sem fogja őket megváltoztatni. Ó mennyi keserű Könnyet ejtek e szegény félrevezetett lelkek miatt!

Aztán ott vannak azok, akik ismernek Engem, de keveset időznek a Társaságomban. Ők nagy szomorúságot okoznak Nekem, mert ők a lelküket magától értetődőnek tekintik. Azt hiszik, hogy természetes joguk van az Örök Élethez, de azt már nem hiszik, hogy azt ki is kell érdemelni. Sokan közülük annyira önteltek, hogy nem törődnek a Szentségekkel, és a Tízparancsolatot is csak ritkán veszik figyelembe, mivel úgy gondolják, hogy az manapság már rájuk nem vonatkozik. Sokan nem hisznek már a Pokol és a Tisztítótűz létezésében sem. Ők egy nagyon veszélyes utat járnak. Hamarosan még jobban meg lesznek tévesztve, amikor megetetik majd őket egy új felvizezett tannal, amelyet az ellenségeim fognak bevezetni. Nekik most sok imára van szükségük.

Végül ott vannak azok, akik a legközelebb állnak Hozzám, és akik minden Szent dologban jártasak. Ők azok a lelkek, akik nagy vigaszt hoznak Nekem, és akikre Támaszkodom. De vannak olyanok is közöttük, akik nem élik az Igazságot. Ők az Igazságot prédikálják, de Tanításaim alapvető elemeit nem gyakorolják. Nem úgy szeretnek másokat, ahogyan kellene. Lenézik azokat, akikről úgy vélik, hogy kevésbé jártasak a Szent dolgokban, mint ők maguk. Egyesek úgy gondolják, hogy ők többet érnek másoknál, és Isten előtt kedvesebbek. Ezek a képmutatók dühítenek Engem a legjobban, mert nem képesek meglátni, hogy mennyire súlyosan vétkeznek a Szememben.

Tehát, láthatjátok, hogy az Igazságot soha nem szabad magától értetődőnek venni. Az Igazságot mindnyájan megkaptátok, de közületek sokan megfeledkeztek róla. Untat benneteket. Túl kellemetlen a számotokra, túl időigényes – mert sokan úgy néznek az Igazságra, mint ami többé már nem helytálló agyonhajszolt életetekben. Sokan közületek meg fognak tagadni Engem és végül teljesen el fognak utasítani, amikor azok, akik el akarnak fordítani benneteket az üdvösségtől, hazugsággal fognak etetni titeket. Ezért újra meg kell tanulnotok az Igazságot.

Csak egyetlen Igazság létezhet, az Igazság, amelyet Atyám határozott meg, kezdettől fogva.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-igazsagot-mindnyajan-megkaptatok-de-kozuletek-sokan-megfeledkeztek-rola-untat-benneteket-tul-kellemetlen-a-szamotokra/

—–
Római katolikus:

12-29

Karácsonyi idő – december 29.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Aki szereti embertestvérét, az világosságban él.
Szeretteim!
Abból tudjuk meg, hogy megismertük Jézust, ha megtartjuk parancsait. Aki azt mondja, hogy ismeri őt, de parancsait nem tartja meg, az hazug, és nincs meg benne az igazság. Aki viszont megtartja tanítását, az tökéletesen szereti Istent, Ebből ismerjük meg, hogy Jézusban élünk. Aki azt állítja, hogy benne él, annak úgy kell cselekednie, ahogyan ő cselekedett.
Szeretteim! Nem új parancsról írok nektek, hanem a régi parancsról, amelyet kezdettől fogva kaptatok.
A régi parancs az a tanítás, amelyet hallottatok. De új parancsnak is nevezhetem, amely Jézusban és bennetek vált valósággá. Mert oszladozik a sötétség, és már ragyog az igazi világosság.
Aki azt állítja, hogy világosságban él, de gyűlöli testvérét, az még mindig sötétségben él. Aki szereti testvérét, az világosságban él, és annak élete nem botránkoztat meg bennünket. De aki gyűlöli testvérét, az sötétségben él. Sötétségben jár, és nem tudja, merre visz útja, mert a sötétség megvakította szemét.
Ez az Isten igéje.
1Jn 2,3-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Vigadozzanak az egek, * örvendjen az egész világ! 11 a. vers.
Előénekes: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * minden föld az Úrnak énekeljen.
Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, * napról napra hirdessétek üdvösségét.
Hívek: Vigadozzanak az egek, * örvendjen az egész világ!
E: Hirdessétek dicsőségét a nemzetek között, * és csodatetteit minden népnek.
H: Vigadozzanak az egek, * örvendjen az egész világ!
E: Az Úr az ég alkotója, † színe előtt fönség és méltóság, * hatalom és fényesség szentélyében.
H: Vigadozzanak az egek, * örvendjen az egész világ!
Zsolt 95,1-2a.2b-3.5b-6

ALLELUJA
Új fény támadt, pogányoknak üdvösség, * kiválasztott nemzetednek dicsőség. Vö. Lk 2,32 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A Messiás megjelenik Jeruzsálemben: a pogányok megvilágítására, és népének dicsőségére.
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele.
Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.”
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 2,22-35″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-29

——
Görög katolikus:

Figyelmeztetések

11 Te azonban, Timóteus, Isten embere vagy! Tehát menekülj el, és maradj távol ezektől a dolgoktól! Teljes erővel azon igyekezz, hogy Isten tetszése szerint élj, és őt szolgáld! Küzdj a hitért, az isteni szeretetért, a türelmes kitartásért és a szelídségért — hogy ezek uralkodjanak benned! 12 Folytasd a küzdelmet a hit szép harcában! Ragadd meg és ne engedd ki a kezedből az örök életet — hiszen Isten erre hívott el, amikor sok ember előtt megvallottad, hogy hiszel Jézusban.

13 Isten előtt és Krisztus Jézus előtt meghagyom neked ezeket. Isten az, aki életet ad mindenkinek, és Jézus az, aki bátran tanúskodott Poncius Pilátus előtt. 14 Tehát azt parancsolom neked, hogy vidd véghez a megbízatásodat hiánytalanul és feddhetetlenül egészen addig, amíg Urunk, Jézus Krisztus vissza nem jön!

15 Mert ő vissza fog jönni! Mikor? A legalkalmasabb időpontban, amikor áldott Istenünk elküldi őt. Igen, ő az egyetlen uralkodó, a Királyok Királya és az Urak Ura! 16 Egyedül övé a halhatatlanság, aki az emberek számára megközelíthetetlen világosságban lakik, és akit ember még nem látott, és nem is láthat. Egyedül őt illeti a tisztelet, és övé az örök hatalom örökké! Ámen!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Timothy+6%3A11-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Isten kiválasztott szolgája

15 Jézus azonban tisztában volt vele, hogy mit terveznek ellene, ezért elment onnan. Sokan követték, ő pedig minden beteget meggyógyított. 16 Azt azonban szigorúan megparancsolta nekik, hogy ne terjesszék a hírét. 17 Így teljesedett be, amit Ézsaiás próféta mondott:

18 „Nézzétek szolgámat, akit választottam,
    akit szeretek, akiben én gyönyörködöm!
Betöltöm őt Szellememmel,
    és igazságosan fogja ítélni a nemzeteket.
19 Nem vitatkozik, nem hangoskodik,
    s hangját nem hallják az utcákon.
20 A megrepedt nádszálat nem töri el,
    a pislákoló mécsest nem oltja ki,
    amíg győzelemre nem viszi az igazságos ítéletet,
21 s benne reménykednek majd az Izráelen kívüli nemzetek.”[a]…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+12%3A15-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Hálát adunk Istennek, Urunk, Jézus Krisztus Atyjának minden egyes alkalommal, amikor értetek imádkozunk. Hálát adunk, mert hallottuk, hogy hisztek a Krisztus Jézusban, és igazán szeretitek Isten minden gyermekét. Ez a hit és szeretet pedig abból a reménységetekből fakad, amely a Mennyben elkészítve vár reátok, s amelyről akkor hallottatok először, amikor az igazság üzenetét, az örömhírt megismertétek. Az örömhír hozzátok is eljutott, akárcsak a többi nemzethez, szerte a világon. Igen, az örömhír egyre jobban terjed, és mindenhol jó gyümölcsöket terem. Nálatok is így van ez, amióta csak hallottátok, és igazán megismertétek Isten kegyelmét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+1%3A3-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

3 Vigyázzatok hát, legyetek óvatosak!

Ha Isten családjában valamelyik testvéred bűnt követ el, figyelmeztesd, és ha megbánja,[a] bocsáss meg neki! Ha napjában hétszer is vétkezik ellened, és hétszer visszajön hozzád megbánással, bocsáss meg neki!”

A mustármagnyi hit

Akkor az apostolok kérték az Urat: „Erősítsd a hitünket!”

Ő így válaszolt: „Ha legalább akkora hitetek lenne, mint egy mustármag, akkor mondhatnátok ennek az eperfának, hogy szakadjon ki tövestől, és gyökerezzen meg a tengerben — az pedig engedelmeskedne nektek.”

A szolga és ura

Jézus ezt mondta: „Ki az közületek, aki azt mondja a rabszolgájának, amikor az a szántás vagy legeltetés után hazajön a mezőről: »Gyere, ülj le, és vacsorázz meg«? Ugye, hogy inkább ezt mondjátok: »Készíts nekem vacsorát, vedd fel a kötényedet, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Azután majd te is vacsorázhatsz.« A szolgát nem illeti külön dicséret azért, hogy elvégzi, amit rábíztak, hiszen csak azt tette, ami a kötelessége. 10 Rátok is ez érvényes. Ha mindazt elvégeztétek, amit rátok bíztak, ti is elmondhatjátok: »Rabszolgák vagyunk, nem érdemlünk semmi külön elismerést. Csak azt tettük, ami a kötelességünk.«””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+17%3A3-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/29
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Tóra:

Azután Isten ismét beszélt Mózessel: „Én vagyok az Örökkévaló, aki Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentettem ki magamat, mint Mindenható Isten.[a] De nem jelentettem ki magam nekik, ezen a néven: „Örökkévaló”. Szövetséget is kötöttem velük, hogy Kánaán földjét nekik adom — azt a földet, amelyen úgy éltek, mint jövevények és idegenek.

Most pedig meghallottam Izráel népének keserves sóhajtozását és panaszkodását. Jól tudom, hogy az egyiptomiak rabszolgasorba taszították őket. De nem felejtkeztem el szövetségemről!

Mondd meg hát Izráel népének, hogy ezt üzenem nekik: »Én vagyok az Örökkévaló. Kimentelek titeket az egyiptomi kényszermunkából, és felszabadítalak a rabszolgaságból. Erős karommal és rettenetes, büntető ítéletek által megmentelek titeket. Népemmé teszlek benneteket, én pedig Istenetek leszek. Akkor fogjátok igazán megérteni, hogy én vagyok Istenetek, az Örökkévaló, aki megszabadítottalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától. Azután beviszlek titeket arra a földre, amelyről megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nekik adom. Bizony, nektek adom azt örökségül és birtokul. Én vagyok az Örökkévaló.«”

Mózes tehát elmondta ezt az üzenetet Izráel népének, de ők nem hittek neki, mert annyira megnyomorította őket a kegyetlen elnyomás.

10 Az Örökkévaló ismét szólt Mózesnek: 11 „Menj, mondd meg a fáraónak, Egyiptom királyának, hogy engedje kivonulni Izráel népét az országából!”

12 De Mózes így válaszolt az Örökkévalónak: „Hiszen még Izráel népe sem hitt nekem, akkor a fáraó még kevésbé fog hallgatni rám, aki olyan nehezen beszélek!”[b]

13 Az Örökkévaló mégis azt parancsolta Mózesnek és Áronnak, hogy az ő megbízásából szóljanak Izráel népének és a fáraónak, Egyiptom királyának, és hogy vezessék ki Izráel népét Egyiptomból.

Mózes és Áron származása

14 Izráel leszármazottjainak nemzetségeiben a következők voltak a vezetők:

Izráel elsőszülött fiának, Rúbennek négy fia volt: Hanók, Pallú, Hecrón és Karmí. Tőlük származtak Rúben törzsének nemzetségei.

15 Simeon fiai voltak: Jemúél, Jámin, Óhad, Jákín, Cóhar, valamint Saul, aki egy kánaáni asszony fia volt. Tőlük származtak Simeon törzsének nemzetségei.

16 Lévi fiai a következők voltak, születésük sorrendjében: Gérsón, Kehát és Merári. Lévi 137 évet élt.

17 Gérsón fiai: Libní és Simei. 18 Kehát fiai: Amrám, Jichár, Hebron és Uzzíél. Kehát 133 évet élt. 19 Merári fiai: Mahlí és Músí. Ezek Lévi nemzetségei, származásuk szerint.

20 Amrám feleségül vette apja húgát, Jókebedet. Az ő fiaik voltak Áron és Mózes. Amrám 137 évet élt.

21 Jichár fiai: Kórah, Nefeg és Zikri. 22 Uzzíél fiai: Mísáél, Elcáfán és Szitrí.

23 Áron feleségül vette Elísebát. Az ő fiaik voltak: Nádáb, Abíhú, Eleázár és Ítámár. Elísebá Amminádáb leánya és Nahsón testvére volt.

24 Kórah fiai: Asszír, Elkána és Abíászáf, akiktől a Kórah-nemzetségek származtak.

25 Eleázár, Áron fia Pútíél egyik leányát vette feleségül, akitől Fineás született.

Ezek tehát a Lévi törzsébe tartozó nemzetségek ősei.

26 Ez tehát Áron és Mózes származása. Ők azok, akiknek az Örökkévaló azt mondta, hogy vezessék ki Izráel népét Egyiptomból, seregeik rendje szerint.[c] 27 Mózes és Áron beszélt a fáraóval, Egyiptom királyával, hogy engedje szabadon Izráel népét Egyiptomból.

Az Örökkévaló fölkészíti Mózest

28 Az Örökkévaló ezt mondta Mózesnek Egyiptomban: 29 „Én vagyok az Örökkévaló. Mondd meg a fáraónak, Egyiptom királyának mindazt, amit neked mondok!”

30 De Mózes ezt mondta: Látod, én olyan nehezen beszélek, hogyan hallgatna rám a fáraó?!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+6%3A2-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

25 Ezt mondja Uram, az Örökkévaló: „Amikor majd összegyűjtöm Izráel népét a nemzetek közül, akik közé szétszórtam őket, akkor majd megtanulják a nemzetek tisztelni és megkülönböztetni nevemet. Akkor majd Izráel újra a saját földjén lakik, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam. 26 Igen, biztonságban fognak ott élni, házakat építenek és szőlőt telepítenek. Mivel megítélem és megbüntetem a körülöttük lévő népeket, akik lenézték és megvetették Izráelt, mindannyian megértik és elismerik, hogy én, az Örökkévaló vagyok Izráel Istene.”

Prófécia Egyiptom ellen

29.1 A száműzetés tizedik évében[c], a tizedik hónap tizenkettedik napján az Örökkévaló szava érkezett hozzám: „Ember fia, tekints Egyiptom királyára, a fáraóra. Ezt mondd neki és Egyiptomnak: Ezt mondja Uram, az Örökkévaló:

Lásd, ellened fordulok,
    fáraó, Egyiptom királya,
te hatalmas szörnyeteg[d],
    aki a Nílus ágai közt heverészel,
s azt mondod: »Enyém a folyó,
    én alkottam magamnak!«

Horgokat akasztok állkapcsodba,
    folyód halait páncélodhoz tapasztom,
    s partra vonszollak a halakkal együtt.
Puszta sivatagba doblak téged és halaidat,
    sík mezőn pusztulsz el,
össze sem takarít senki,
    el sem temetnek.
Mezei vadak és égi madarak
    gyomra lesz a temetőd!
6-7 Akkor tudja meg Egyiptom minden lakosa,
    hogy én vagyok az Örökkévaló!

Egyiptom, te törékeny nádszál vagy
    Izráel számára!
Mikor próbáltak beléd kapaszkodni,
    megrepedtél, és a válluk kificamodott,
amikor próbáltak rád támaszkodni,
    megrándult a derekuk.
Ezért hát — azt mondja Uram, az Örökkévaló —
    ellenség seregét hozom ellened, Egyiptom,
    s kiirtok belőled embert és állatot!
Puszta romhalmazzá lesz Egyiptom földje,
    s akkor tudod meg,
    hogy én vagyok az Örökkévaló!

Mivel azt mondtad: »Enyém a folyó, én alkottam magamnak!« 10 — ezért ellened fordulok, fáraó, és a folyód ellen. Elpusztítom Egyiptomot teljesen egyik végétől a másikig, az északi Migdoltól a déli etióp határig. 11 Úgy elpusztul, hogy negyven éven keresztül egészen lakatlan lesz: nem jár arra sem ember, sem állat. 12 Igen, Egyiptom is az elpusztult országok közé fog tartozni negyven évig. Városait is a romvárosok között emlegetik majd. Lakosait pedig szétszórom a népek közé, elszélesztem őket az országokban.”

13 Azt mondja Uram az Örökkévaló: „Negyven év múltával ismét összegyűjtöm az egyiptomiakat a nemzetek közül, akik közé szétszórtam őket. 14 Száműzötteiket visszahozom, hazatérnek Patrósz földjére, ahonnan származtak, de ezúttal már csak gyenge és jelentéktelen országgá lesznek. 15 Bizony, ez lesz a leggyengébb királyság, és soha többé nem fog más országokat leigázni. Olyan kicsivé teszem őket, hogy nem tudnak mások fölött uralkodni. 16 Izráel népe sem fog többé Egyiptomban bízni, sőt, inkább arra a bűnére emlékezik majd, amikor Egyiptomhoz fordult segítségért.”

Prófécia az Egyiptom elleni hadjáratról

17 A száműzetés huszonhetedik évében[e], az első hónap első napján az Örökkévaló szava érkezett hozzám: 18 „Ember fia, Nebukadneccar, Babilon királya seregével együtt sokat fáradozott, hogy Tíruszt elfoglalja. Minden fej lekopaszodott, minden váll kisebesedett az erőlködéstől. De fáradságuk jutalmát nem kapták meg, Tíruszt nem tudták elfoglalni.”

19 Ezért azt mondja Uram, az Örökkévaló: „Lásd, én odaadom Egyiptomot Nebukadneccarnak, Babilon királyának! Egyiptom népét tömegestül fogságba hurcolja, kincseit elrabolja, gazdagságát zsákmányul ejti: ez lesz a jutalma a babilóniai seregnek. 20 Bizony, Nebukadneccarnak adtam Egyiptomot, mert értem fáradozott” — ezt mondja Uram, az Örökkévaló.

21 „Azon a napon ismét megnövelem Izráel hatalmát, neked pedig, Ezékiel, ismét megengedem, hogy szólj népedhez! Akkor fogják megérteni, és igazán megtudni, hogy én vagyok az Örökkévaló.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel+28-29&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://www.hebcal.com/sedrot/vaera

—-

Emberek milliárdjai fogják élvezni a dicsőséges örök életet Isten Jelenlétében

Igazság Könyve:

“2013.11.24 16:45

Drága szeretett leányom, amikor azért jövök, hogy enyhítsem az emberiség fájdalmát, amelyet az Istentől való elszakadás miatt kellett elszenvednie, mindnyájuknak hálásnak kell lenniük ezért a Nagy Irgalmasságért. Ennek köszönhetően az emberek milliárdjai fogják élvezni a dicsőséges örök életet Isten Jelenlétében.

Az Irgalmasság ezen Nagy Cselekedetével elhozom dicsőséges Ígéretem azon nagyszerű hírét, hogy Második Eljövetelem – nem sokkal a Nagyfigyelmeztetést követően – be fogja teljesíteni Isten Tervét gyermekei számára. Minden lélek meg fogja kapni az Irgalmasság Ajándékát, de nem mindenki fogja azt elfogadni. Azok, akik nem fogadják el, egy rövid időt fognak kapni, mely során eldönthetik, hogy az életnek melyik formáját akarják élni. Választhatnak egy olyan életformát, mely során testben és lélekben egy teljes és tökéletes életet fognak élni Új Paradicsomomban, vagy pedig egy Isten nélküli életformát. Azoknak, akik megértik, hogy mit kínálok fel nekik, soha nem utasíthatnak vissza egy ilyen Ajándékot. Mégis, akik el fognak utasítani Engem, elégedettek lesznek azzal, hogy a sötétségbe merülnek, abban a hitben, hogy ennek nincs jelentősége. Ámde, amit ők nem tudnak, hogy szörnyű fájdalmat fognak érezni, amikor majd végleg elszakadnak Tőlem. Egy koromsötét mélységben fogják találni magukat, ahol semmit sem fognak látni. Semmijük sem lesz. Mindaz, amit érezni fognak, egy tomboló tűz lesz, mely úgy fog keresztülhatolni rajtuk, mint egy kard, melyet egy egész örökkévalóságon át el kell viselniük.

Az Istentől való elszakadás akkor kezdődött el, amikor Lucifer a kevélység bűnével megkísértette Ádámot és Évát. A kevélység (büszkeség) bűne minden más bűnnek a kiváltó oka és egy olyan bűn, amely a Sátánhoz köti az embert. Amikor eljövök, hogy visszaköveteljem a Trónomat, ez az elkülönülés nem lesz többé. Azok, akik Értem, Velem és Bennem vannak, egyként fognak egyesülni. De azon a napon, amikor végre eljövök, és amikor ítélkezni fogok a világ fölött, azok, akik elkülönültek Tőlem, és akik továbbra is el fognak utasítani Engem, a végleges befejezést fogják megtapasztalni, ahol Én már nem leszek többé Jelen. Ahol Én már többé nem leszek képes megvigasztalni őket, vagy, hogy visszahúzzam őket. Akkor majd az örök fájdalmat és szenvedést fogják megtapasztalni a fenevaddal és minden démonával együtt a Pokol tüzében.

Nem akarlak megfélemlíteni benneteket, sokkolni, vagy fájdalmat okozni nektek, de hogy mégis megértsétek a következményeket, el kell mondanom az Igazságot nektek. Közületek nagyon sokan nem hisznek a Pokol létezésében. Nem hisztek benne, mert már oly régóta félrevezettek benneteket. A Mennyország, a Pokol és a Tisztítótűz létezik. A végső napon csak két (túlvilági) valóság fog létezni: az Új Paradicsom, amikor az Ég és a Föld eggyé válik, és a Pokol mélysége.

Az Igazságot nehéz elfogadni, de az Igazság ismerete nélkül nem dönthettek a sorsotok felől.


Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/emberek-milliardjai-fogjak-elvezni-a-dicsoseges-orok-eletet-isten-jelenleteben/
—–
Római katolikus:
2018-11-2433. évközi hét szombat

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Krisztus evangéliumának hirdetőire gyakran halál vár a két tanú őket jelképezi –, de övék a végső győzelem.
Én, János, látomásom közben ezeket a szavakat hallottam:
„Íme, az én két tanúm! Ők a két olajfa és a két gyertyatartó, melyek a föld Urának színe előtt állnak. Ha valaki bántani akarja őket, tűz csap ki szájukból, és elpusztítja ellenségeiket. Ha bárki is ártani merészel nekik, a halál fia. Hatalmuk van arra, hogy bezárják az eget, hogy ne essék eső küldetésük napjaiban. Hatalmuk van arra is, hogy a vizet vérré változtassák, és annyi csapással sújtsák a földet, amennyivel csak akarják.
Amikor majd tanúságtételüket befejezik, a mélységből felbukkanó vadállat harcra kel ellenük. Legyőzi és megöli őket. Holttestük a nagy város utcáján fog heverni, amelyet átvitt értelemben Szodomának és Egyiptomnak hívnak, és ahol Urukat is keresztre feszítették. A népekből, törzsekből, nyelvcsaládokból és nemzetekből sokan fogják nézni holttestüket három és fél napon keresztül, és nem engedik, hogy holttestüket sírba tegyék. A föld lakói ujjongani fognak emiatt, és örömükben ajándékot küldenek egymásnak, mert a két próféta terhére volt a föld lakóinak.”
A három és fél nap elteltével azonban Istentől az élet lelke szállt beléjük, és talpra álltak mindazoknak nagy félelmére, akik nézték őket. Az égből harsány hangot hallottak, amely így szólt: „Jöjjetek fel ide!” Erre ellenségeik szeme láttára egy felhőben felszálltak a mennybe.
Ez az Isten igéje.
Jel 11,4-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Áldott legyen az Úr, * ő az én segítségem! 1a. vers. – 7 b. tónus.
Előénekes: Áldott legyen az Úr, ő az én segítségem, † ő tanította harcra kezemet, * és ujjaimat viadalra.
Hívek: Áldott legyen az Úr, * ő az én segítségem!
E: Ő az én irgalmasságom és erősségem, * menedékem és szabadítom;
ő a védőpajzsom, benne remélek, * aki uralmam alá veti népemet.
H: Áldott legyen az Úr, * ő az én segítségem!
E: Új éneket éneklek neked, Istenem, * tízhúrú hárfán zsoltárt zengek.
Diadalra segíted a királyokat, * és szolgádat, Dávidot megóvod a gonosz kardtól.
H: Áldott legyen az Úr, * ő az én segítségem!
Zsolt 143,1.2.9-10

ALLELUJA
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus győzött a halálon, * és az evangéliumban felragyogtatta az örök életet. Vö. 2Tim 1,10 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus a feltámadásban örök életet ad nekünk.
Abban az időben odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének.
Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.”
Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Erre néhány írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.” Nem is mertek többé tőle semmit sem kérdezni.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 20,27-40″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-24


——
Görög katolikus:

Az Írás előre megmondta, hogy Isten a zsidóságon kívülieket a hitük által fogja elfogadni. Ezt az örömhírt Isten jó előre kijelentette Ábrahámnak, amikor ezt ígérte neki: „Rajtad keresztül áldom meg a Föld összes népét.”[a] Ezt Ábrahám hittel elfogadta, s ezért Isten megáldotta őt — és a hívő Ábrahámmal együtt azokat is mind megáldja, akik maguk is hasonlóképpen hisznek.

10 Ellenben akik abban bíznak, hogy a Törvény előírásainak megtartása teszi őket Isten számára elfogadhatóvá, azokra átok nehezedik, amint meg van írva: „Átok sújt mindenkit, aki nem engedelmeskedik mindenben a Törvény előírásainak.”[b] 11 Azt pedig, hogy a Törvény megtartása által senki sem lesz Isten szemében elfogadható, világosan mondja az Írás: „Akit Isten elfogad, az a hite által fog élni.”[c] 12 A Törvény azonban nem a hitre épít, hiszen az Írás azt mondja: „Csak az élhet a Törvény által, aki megtartja azt.”[d] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+3%3A8-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

19 Figyeljetek rám! Igaz, hogy hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon tapossatok, s ez a hatalom nagyobb, mint az ellenség minden ereje, és semmi sem árthat nektek. 20 De mégse annak örüljetek, hogy a gonosz szellemek engedelmeskednek nektek, hanem annak, hogy a nevetek fel van írva a Mennyben!”

Jézus hálát ad az Atyának

21 Akkor Jézus a Szent Szellem által ujjongott, örült, és így dicsérte Istent: „Dicsőítelek, Atyám, Menny és Föld Ura, hogy ezeket elrejtetted a bölcsek és okosak elől, de megmutattad azoknak, akik olyanok, mint a kisgyermekek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10%3A19-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/24

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

—–
Tóra:

József és testvérei

37.1 Jákób Kánaán földjén lakott, ahol már az apja is jövevényként élt.

Ez a története Jákób családjának.

József 17 éves korában a nyájaknál segített a pásztorkodásban azoknak a testvéreinek, akik Jákób feleségeinek, Bilhának és Zilpának a fiai voltak. József rossz híreket hordott a testvéreiről apjuknak.

Izráel már öreg volt, amikor József született, emiatt a gyermekei közül őt szerette a legjobban, és szép színes ruhát csináltatott neki. A testvérei látták, hogy Jákób jobban szereti Józsefet, mint őket, emiatt annyira megharagudtak Józsefre, hogy már békességgel köszönni sem tudtak neki.

Történt egyszer, hogy József különös álmot látott, amelyet elmesélt testvéreinek, akik még inkább meggyűlölték emiatt. Ezt mondta nekik: „Figyeljetek ide, mit álmodtam! Aratáskor együtt dolgoztunk a mezőn: kévékbe kötöttük a levágott gabonát. Lám, egyszer csak az én kévém fölkelt, és egyenesen megállt! S azok a kévék, amelyeket ti kötöttetek, odagyűltek az én kévém köré, és földig hajoltak előtte!”

A testvérei így válaszoltak: „Mit képzelsz, te leszel a király fölöttünk? Majd bizony még uralkodni fogsz rajtunk!” Álmai és szavai miatt még inkább haragudtak rá.

József azonban ismét álmot látott, és azt is elmondta testvéreinek: „Megint álmot láttam. Képzeljétek, a nap és a hold, meg tizenegy csillag odajött hozzám, és földig hajoltak előttem.” 10 Elmondta ezt az álmát apjának is, aki megszidta érte: „Micsoda álom ez?! Csak nem képzeled, hogy jómagam, édesanyáddal és a testvéreiddel együtt eléd járulunk, és földre borulunk előtted?” 11 De azért Jákób jól megjegyezte ezt a dolgot magának. A testvérei pedig féltékenyek lettek Józsefre.

12 Történt ezután, hogy József testvérei elmentek Sikembe apjuk nyájait legeltetni. 13 Izráel hívta Józsefet: „Édes fiam, gyere csak! Elküldelek testvéreidhez, akik Sikemben legeltetik nyájaimat.”

„Igen, atyám, elmegyek” — felelte József.

14-15 „Eredj, nézd meg, jól vannak-e testvéreid és a nyájak! Hozz nekem hírt róluk!” — mondta Izráel, és útnak indította Józsefet a Hebron völgyéből.

Amikor József megérkezett Sikem vidékére, sehol sem találta a testvéreit. Amint ott bolyongott, találkozott valakivel, aki megkérdezte: „Mit keresel itt?”

16 „A testvéreimet! — felelte József. — De ha tudod, hová mentek a nyájakkal, kérlek, mondd meg!”

17 Az ember válaszolt: „Igen, itt voltak, de már továbbmentek. Hallottam, hogy Dótánba igyekeztek.”

Így hát József utánuk ment Dótánba, ahol rájuk is akadt.

…..

…..

…..”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Izráel büntetése

Ezt mondja az Örökkévaló:

„Megbüntetem Izráel népét,
    mivel bűnt bűnre halmoztak.
Így határoztam, és nem vonom vissza,
    mert eladták rabszolgának az igazat,
    már egy csekély adósság miatt is.
Eladták rabszolgának a szegényt,
    bár csak egy pár saru árával tartozott.
Letapossák a szegény nincstelent,
    mint a föld porát,
    félrelökik az útból a nyomorultat.
Apa és fia ugyanahhoz
    a szolgaleányhoz járnak[b],
    s nevemre gyalázatot hoznak.
Zálogba vett ruhákon[c] hevernek
    minden egyes oltár mellett,
és isteneik házában bort isznak,
    amelyet a megbírságoltaktól kaptak.

Pedig én voltam,
    aki kiirtottam az emóriakat[d],
akik magasak voltak,
    mint a cédrus,
és erősek,
    mint a tölgy!
Bizony, elpusztítottam őket
    gyökerestül-ágastul,
hogy földjüket Izráelnek adjam.

10 Én voltam, aki kihoztalak,
    Izráel, Egyiptom földjéről,
és vezettelek a lakatlan pusztában
    negyven esztendeig,
    hogy az emóriak földjét neked adjam!
11 Én voltam, aki fiaitok közül
    prófétákat választottam,
    ifjaitok közül nazírokat[e] neveltem!
Nem így van-e, Izráel?
    De bizony igen!”
    — az Örökkévaló mondta ezt.

12 „Ti pedig borral itattátok a nazírokat,
    a prófétákra meg ráparancsoltatok,
    hogy ne prófétáljanak!
13 Ó Izráel, terhemre vagytok,
    mint kévék megrakott szekérnek!
14 Ezért nem menekülhettek meg
    a büntetéstől:
    nem futhat el a gyorslábú sem,
az erőst is elhagyja ereje,
    a hős harcos sem marad életben,
15 nem tud ellenállni az íjász sem,
    nem menekülhet, aki gyorsan fut,
    sem aki lovon vágtat!
16 Azon a napon a bátor szívű hős is
    fegyverét eldobva, meztelen menekül!”
    — az Örökkévaló mondta ezt.

Csak titeket választottalak!

Ezért hát, Izráel fiai, halljátok meg az Örökkévaló szavát, amelyet ellenetek mondott, egész nemzetségetek ellen, amelyet Egyiptomból felhozott!

„Csak titeket választottalak
    a föld összes nemzetei közül,
    hogy közösségben éljetek velem,
ezért büntetlek meg titeket
    minden bűnötökért!
Hogyan is járhatnak ketten együtt,
    ha egymással meg nem egyeztek előbb?”

Ha az Örökkévaló szól, ki ne prófétálna?

Ordít-e az oroszlán a bozótban,
    ha nem talált zsákmányt?
Morog-e az oroszlán a barlangjában,
    ha nem szerzett prédát?
Csapdába esik-e a madár a földön,
    ha nem állítottak előbb csapdát neki?
Felpattan-e a csapda a földről,
    ha semmit sem fogott?
Ha megfújják a sófárt a városfalon,
    nem riad-e meg a nép?
Történhet-e valami baj a városban,
    ha nem az Örökkévaló szerezte azt?
Mert Uram, az Örökkévaló
    nem tesz semmit anélkül,
hogy titkát ki ne
jelentené szolgáinak,
    a prófétáknak.

Mikor az oroszlán ordít,
    ki ne félne?
Amikor Uram, az Örökkévaló szól,
    ki ne prófétálna?[f] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Amos+2-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
Festmények a pokolról (magyar felirattal, teljes verzió):

Én csak egy Irgalmas Istenként jövök. Nem azért jövök, hogy félelmet keltsek bennetek, mert Én valóban szeretem mindnyájatokat

 

62 De Jézus így felelt: „Aki egyszer szántani kezd, azután mégis visszafordul, az nem alkalmas arra, hogy Isten Királyságában éljen!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9%3A57-66&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/17

—–
Igazság Könyve:

“2013.11.18 20:10

Drága szeretett leányom, mindenkinek fel kell készülnie, hogy alkalmasak legyenek Elém járulni, mert Én úgy fogok jönni, mint tolvaj az éjszakában, és sokan nem fogják tudni, hogy mi is történik. Ezért fontos, hogy most mindegyikőtök meggyónjon (megvallja bűneit) Nekem.

Legszentebb Szavam Igazsága elferdített verzióként lesz hirdetve, amelyet ellenségeim cserélnek fel, akik merészek lesznek azon törekvéseikben, hogy becsapjanak benneteket. Most itt az ideje, hogy a saját lelketekre összpontosítsatok és annak állapotára. Annak az embernek, aki nem hisz Bennem, a következőt mondom: Amikor eléd fogok jönni, meg fogsz könnyebbülni attól, hogy tudod Ki Vagyok? Velem fogsz jönni? El foglak vinni téged, és le fogom törölni könnyeidet és egy dicsőséges életet fogsz élni, mihelyt meggyónsz (bevallod bűneidet) Nekem és megkérsz, hogy Irgalmasságomba vigyelek téged.

Annak, aki hisz Bennem a következőt mondom: Képes leszel szégyen nélkül megállni Előttem? Vajon azzal a tudattal fogsz Elém állni, hogy mindazt, amit tanítottam neked tiszta szívvel tetted? Mindegy. Amikor azt mondod Nekem: „Jézus, bocsáss meg nekem, követni akarlak Téged”, akkor meg leszel mentve.

Annak mondom, aki hisz Bennem, de azt gondolja, hogy ő példamutató és nincs szüksége gyónásra: te is alkalmas vagy arra, hogy Elém járulj? Amikor a lelked állapotát megmutatom majd neked, vitatkozni fogsz Velem, és azt fogod mondani, hogy alkalmas vagy arra, hogy megállj Színem előtt, holott nem vagy az? Ha nem tudjátok elfogadni Irgalmasságom Ajándékát és nem fogjátok beismerni rossz cselekedeteiteket, akkor távol maradtok Tőlem, és Én haladékként csupán egyetlen esélyt fogok még adni nektek.


Az egész emberiségnek mondom: Arra kérlek benneteket, hogy mindenekelőtt a lelketeket készítsétek fel. Nektek rendbe kell hoznotok lelketek minden részét, mielőtt készen állnátok arra, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt tökéletesen megálljatok Jelenlétemben. Ha nem teszitek meg, akkor egy fájdalmas megtisztulást kell elviselnetek, és a Tisztítótüzeteket a Földön kell elszenvednetek még mielőtt Második Eljövetelem Napja felvirradna. Arra buzdítalak benneteket, hogy mondjátok a Keresztes Imahadjárat eme imáját; mindenki a saját lelkéért és szeretteitekért:A Keresztes Imahadjárat 127. imája: A saját lelkem és szeretteim lelkének megmentéséértÓ, Jézus, készíts fel engem, hogy szégyen nélkül jöhessek Színed elé. Segíts nekem és szeretteimnek – itt nevezd meg őket -, hogy készek legyünk megvallani minden rossz cselekedetünket; hogy beismerjük hiányosságainkat. Hogy minden bűnért bocsánatot kérjünk. Hogy szeretetet mutassunk azok iránt, akiket megsértettünk. Hogy könyörögjünk az üdvösség Irgalmáért. Hogy megalázzuk magunkat Színed előtt, hogy a Nagy Megvilágosodás Napján lelkem és a – nevezd meg a személyeket – lelke is megtisztuljon, és hogy eláraszd lelkemet Isteni Irgalmasságoddal. Ámen. Most itt az ideje annak, hogy visszaemlékezzetek mindarra, amit tanítottam nektek. Most elérkezett az idő, hogy tanulmányozzátok a Tízparancsolatot és megkérdezzétek magatokat, hogy valóban aszerint éltétek –e az életeteket.Legyetek őszinték önmagatokhoz, mert ha nem, – így is, úgy is – meg lesz nektek mutatva, hogy életetek során hogyan bántottatok meg Engem. De engedjétek, hogy vigaszt nyújtsak nektek.Én csak egy Irgalmas Istenként jövök. Nem azért jövök, hogy félelmet keltsek bennetek, mert Én valóban szeretem mindnyájatokat, de Türelmemnek határa van. Csak azokat lehet Isteni Irgalmamba burkolni, akik elfogadják bűneik súlyos mivoltát, amelyeket Isten ellen követtek el. Azoknak, akik elutasítanak Engem, kevés idejük lesz önmaguk megváltására, mivel Én el fogom választani a juhokat a kosoktól. Az egyik rész Velem fog jönni. A másik rész hátra marad, és aztán az Új Kezdet tudomására lesz hozva minden teremtmény számára. Csak azoknak adatik meg az Örök Élet, akik szeretnek Engem.Most vegyétek figyelembe Felhívásomat, mert Én ezt azért teszem, hogy biztosítsam, hogy közületek a lehető legtöbben jól fel legyetek készülve még a Nagyfigyelmeztetés Napja előtt.Jézusotok

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-csak-egy-irgalmas-istenkent-jovok-nem-azert-jovok-hogy-felelmet-keltsek-bennetek-mert-en-valoban-szeretem-mindnyajatokat/

—–
Római katolikus:

2018-11-18Évközi 33. vasárnapKezdőének:
Így szól az Úr: Az én gondolatom a béke és nem a pusztulás; hívjatok segítségül, meghallgatlak titeket, és hazavezetlek a fogságból, bárhol is éltek. (Jer 29,11.12.14)

Könyörgés:
Urunk, Istenünk, add, hogy örvendezve mindig neked éljünk, mert soha meg nem fogyatkozó és teljes öröm az, ha szüntelenül szolgálhatunk neked, minden javak szerzőjének. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
A végső nagy napokról szól az Úr: Abban az időben fölkel Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója; mert olyan szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak. Abban az időben megszabadul néped, mind, aki be van írva a könyvbe. Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra. Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.
Ez az Isten igéje.
Dán 12,1-3

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom. – 1 D2 tónus.
Előénekes: Örökrészem és kelyhem te vagy, Uram, * te tartod kezedben sorsomat.
Szüntelenül magam előtt látom az Urat, * ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak.
Hívek: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
E: Ezért örül a szívem és ujjong a lelkem, * reménységben nyugszik testem is.
Mert nem hagyod lelkemet a holtak országában, * és nem engeded, hogy szented romlást lásson.
H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
E: Az élet útját mutatod nekem, † színed előtt az öröm teljessége, * és jobbodon a gyönyörűség mindörökké.
H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
Zsolt 15,5.8.9-10.11

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Testvéreim!
Minden pap naponta elvégzi szolgálatát, és ugyanazt az áldozatot többször is bemutatja. Ezeknek azonban nincs erejük a bűn eltörlésére. Krisztus ellenben csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, és örökre helyet foglalt az Isten jobbján. Már csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába előtt. Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. Ám ahol ezek bocsánatot nyertek, ott nincs többé bűnért való áldozat.
Ez az Isten igéje.
Zsid 10,11-14.18

ALLELUJA
Imádkozva virrasszatok szüntelen, * hogy az Emberfia elé méltón álljatok! Lk 21,36 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a nap elsötétedik, a hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek. Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld szélétől az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról: Amikor már zöldellni kezd és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van, már az ajtó előtt. Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak. Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 13,24-32″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-18


——
Görög katolikus:

A feltámadt Jézus megjelenik tanítványainak

Miután a hét első napjának kezdetén feltámadt, Jézus először a magdalai Máriának jelent meg, akiből korábban hét gonosz szellemet űzött ki. 10 Mária azonnal elment, és elmondta ezt Jézus tanítványainak, akik gyászolták és siratták Jézust. 11 Elmondta nekik, hogy Jézus él, és hogy ő találkozott is vele, de a tanítványok nem hittek neki.

12 Ezután Jézus más alakban jelent meg két tanítványának, akik éppen vidékre mentek. 13 Ez a két tanítvány visszatért Jeruzsálembe, és hírt adott a többieknek. De azok nekik sem hitték el, hogy Jézus feltámadt.

Kiküldi a tanítványait

14 Később Jézus megjelent a tizenegy tanítványának is, amikor éppen az asztalnál ültek, és ettek. Szemükre vetette, hogy mennyire hitetlenek és keményszívűek: hogy nem hittek azoknak, akik feltámadása után látták őt.

15 Majd ezt mondta nekik: „Menjetek el a világ minden részére, és hirdessétek az örömüzenetet mindenkinek! 16 Aki hisz és bemerítkezik, az üdvözülni fog. De aki nem hisz, az kárhoztató ítélet alá kerül. 17 Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják követni: a nevemben gonosz szellemeket űznek ki; új nyelveken szólnak; 18 kígyókat fognak meg, vagy halálos mérget isznak, de az sem nem árt nekik; ráteszik a kezüket a betegekre, azok pedig meggyógyulnak.”

Jézus visszatér a Mennybe

19 Miután az Úr Jézus beszélt a tanítványaival, felvitték a Mennybe, és ott Isten jobb oldalára ült. 20 Az apostolok pedig elmentek, és mindenhol kihirdették Isten üzenetét. Az Úr együttműködött velük, és hitelesítette az üzenetet természetfeletti jelekkel, amelyek kísérték az üzenet hirdetését.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Krisztus „Testének” egysége

Kérlek benneteket — én, aki azért viselem ezt a fogságot, mert az Urat szolgálom —, hogy Istentől kapott elhívásotokhoz méltóan éljetek! Legyetek mindig alázatosak, szelídek, türelmesek, és isteni szeretettel viseljétek el egymást! A Szent Szellem a békesség kötelével vesz körül — így egyesít benneteket. Ezért minden igyekezettel arra törekedjetek, hogy őrizzétek meg ezt a harmóniát! Mivel mindannyian ugyanazt az egyetlen Szent Szellemet kaptuk, együttesen ugyanazt az egyetlen Testet alkotjuk. Hasonlóképpen mindnyájan ugyanazt reméljük és várjuk, hiszen Isten erre hívott el bennünket. Csak egyetlen Úr van, aki mindannyiunknak Ura. Ugyanazt a hitet kaptuk, és ugyanabban a bemerítésben részesültünk. Csak egy Isten van — mindannyiunk Atyja — aki mindenek felett uralkodik, mindenen keresztül cselekszik, és mindenben jelen van.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

16 Ezután egy példázatot mondott nekik: „Volt egy gazdag ember, akinek a birtoka bőséges termést hozott. 17 Azon töprengett, hová tegye a sok termést, mert nem volt elég nagy raktára. 18 Végül így határozott: »Lebontom a raktáraimat, és nagyobbakat építek a sok gabona, meg a többi termény számára. 19 Akkor majd így szólok a lelkemhez: Látod, lelkem, sok évre elegendő vagyonod és gazdagságod van! Egyél-igyál hát, és élvezd az életet!«

20 De Isten megszólította: »Milyen ostoba vagy! Még ma éjjel elkérik tőled a lelkedet. Kié lesz akkor, amit összegyűjtöttél?«

21 Így jár az, aki csak magának gyűjt kincseket, és nem Isten mértéke szerint gazdag!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+12%3A16-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/18

 
—–