Címke: terjesztés

Megkönnyebbülten fognak zokogni, amikor ráébrednek, hogy egy olyan jövő áll előttük, ahol a halál nem létezik.

Igazság Könyve:

Örvendjetek, mert csak két év telt el azóta, hogy ez a Küldetés elkezdődött, és Szent Szavamat több mint kétszáz országban olvassák, és csaknem negyven nyelven. Én továbbra is terjeszteni fogom Üzeneteimet minden nyelven; a gazdagok és a szegények között, az ateisták és felszentelt szolgáim között.Én nem teszek különbséget azon személyek között, akik nem hisznek Istenben és azok között, aki Nekem, Jézusnak szentelik életüket. Minden lélek nagyon fontos Számomra, ugyanúgy azok is, akik megbántanak, elárulnak, sírásra bírnak, akik megtámadnak, keresztre feszítenek és gyűlölnek Engem – mindnyájukat Szeretem. Ezért türelmes vagyok. Tudom, hogy amikor belemerülnek az Igazságba, vissza fognak jönni Hozzám. Akkor ők megkönnyebbülten fognak zokogni, amikor ráébrednek, hogy egy olyan jövő áll előttük, ahol a halál nem létezik.

Ez az Én Ígéretem, és amikor aggódtok, ostoroznak, bántalmaznak benneteket és ostobáknak állítanak be titeket, akkor minden, amire összpontosítanotok kell az, hogy ez az Új Paradicsom mindnyájatoké. Amikor azért harcoltok, hogy lelkeket mentsetek, ezt az ígéretet őrizzétek meg szívetekben.

Szeretett Jézusotok”

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/megkonnyebbulten-fognak-zokogni-amikor-raebrednek-hogy-egy-olyan-jovo-all-elottuk-ahol-a-halal-nem-letezik/

—–
Római katolikus:
“„Saul, Saul, miért üldözöl engem?”

Erre én megkérdeztem: „Ki vagy te, Uram?
Ő azt mondta nekem: „Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl.” Akik velem voltak, látták ugyan a fényt, de nem hallották annak hangját, aki hozzám szólt.

Megkérdeztem: „Mit tegyek, Uram?
Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.

Ezek az evangélium igéi.

Mk 16,15-18″
——
Görög katolikus: 
Boldogság Krisztusért szenvedni

12 Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne háborogjatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket.

13 Sőt, amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek.

14 Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket a Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, az Isten Lelke megnyugszik rajtatok.

15 Közületek tehát senki se szenvedjen mint gyilkos, mint tolvaj, mint gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó.

16 Ha azonban valaki mint keresztyén szenved, ne szégyenkezzék, hanem dicsőítse Istent ezzel a névvel.

17 Mert itt van az az idő, amikor elkezdődik az ítélet az Isten háza népén. Ha pedig először rajtunk kezdődik, akkor mi lesz a vége azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában? …”
 “A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.

Mert némelyik a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által.

Egyik ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait.

10 Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken való szólást, vagy pedig a nyelveken való szólás magyarázását kapta. …”

——
“… 11 Megkérdeztem: Meddig tart ez, Uram? Ő így felelt: Míg el nem pusztulnak, és lakatlanok nem lesznek a városok, a házakban nem lesz ember, a föld pedig pusztává nem válik.

12 Eltávolítja az Úr az embert, és nagyon elhagyott lesz az ország.

13 Ha megmarad belőle egy tized, azt is újból pusztulás éri. De úgy, ahogyan a csernek vagy a tölgynek kivágás után is megmarad a gyökere. Ez a gyökér lesz a szent mag! …”

——