Címke: Teremtés

Amikor az Új Ég és az Új Föld eggyé olvad, ott már csak örök élet lesz.

Igazság Könyve:

Szeretett Fiam Feltámadása a legfontosabb Ajándék, mivel ez azt jelenti, hogy Isten minden gyermeke részesülhet az örök életben

  1. március 30. szombat 20:40

 

Gyermekem, Szeretett Fiam Feltámadása a legfontosabb Ajándék, mivel ez azt jelenti, hogy Isten minden gyermeke részesülhet az örök életben.

A halálból való feltámadás által Fiam megsemmisítette a halált. A halálnak nincs többé hatalma fölöttetek, ha nektek is ez az óhajotok. Az élet, amelyet kaptatok, hamarosan megváltozik, mivel az az egy Istenben élt Élet lesz.

Amikor az Új Ég és az Új Föld eggyé olvad, ott már csak örök élet lesz. A test, az elme és a lélek halála nem lesz többé. Sohasem szabad félnetek ettől az új Élettől, mivelhogy az szabaddá fog tenni benneteket. Hamarosan sok szeretet fog végigsöpörni a Földön, mely Fiam Irgalmából árad ki. Ez a mérhetetlen nagy kegyelem a következő lépése lesz Istennek, hogy megmentse gyermekeit a lelki haláltól. Amikor Fiam az Új Jeruzsálemmel együtt leereszkedik, a test halála nem lesz többé.

Nektek nagy bátorságot kell mutatnotok ezekben a gonosz időkben, mert hamar vége lesz ezeknek a megpróbáltatásoknak. Egyedül csak a nagyszerű Életre összpontosítsatok, mely rátok vár, és imádkozzatok, hogy minden lélek elfogadja ezt a Csodálatos Ajándékot.

Azok a lelkek, akik nem hajlandók elfogadni az Örök Élet Igazságát, helyette ők az örök kárhozatot fogják választani. Csak két választási lehetőség van, és mégis e lelkek közül sokan azt hiszik, hogy van egy harmadik lehetőség is. Azok, akik a Gonosz hatalma által létrehozott szektákat követik, tévesen egy másik misztikus életben hisznek, ahol nagy hatalmat fognak kapni. Ők a hamis angyalokban hisznek. Hamis angyalokat bálványoznak, és sajnos sok ilyen (angyal) létezik, de ezek nem Isten angyalai. Ők láncra verten sínylődnek a Pokol mélységében, és mégis sikerül nekik megtéveszteniük Isten gyermekeit, akik azt hiszik, hogy ezek a Fény angyalai. Az egyetlen Fény, amit követnetek kell, az Isten Fénye: az Igazság.

A rátok váró Királyság, az Új Paradicsom az egyetlen, amit Isten ígért nektek, amely fölött Fiam fog uralkodni.

Fogadjátok el Fiam Kezét, és akkor be fogtok lépni a Paradicsomba.

 

Szeretett Édesanyátok,

Isten Anyja,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/szeretett-fiam-feltamadasa-legfontosabb-ajandek-mivel-ez-azt-jelenti-hogy-isten-minden-gyermeke

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/03/30

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-03-30

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Isten, az Atya: azért, hogy megmentsem az ártatlan lelkeket, akiket a hazugok megfertőztek, megbüntetem a gonoszokat

Igazság Könyve:

Isten, az Atya: azért, hogy megmentsem az ártatlan lelkeket, akiket a hazugok megfertőztek, megbüntetem a gonoszokat

  1. október 28. vasárnap, 18:00

 

Drága, szeretett leányom, az Isteni Tudás megragadott néhány gyermekemet, de azokat is csak annyira, amennyire lehetővé teszem számukra.

Sokak számára nehéz Szent Szavam megértése, ez mégis nagyon egyszerű.

Én szeretem gyermekeimet, de ők el lettek rabolva Tőlem, amikor Ádám és Éva elveszítette jogát Isteni Királyságomra. A féltékeny kígyó – ő (a Sátán), akinek minden tisztelet és előnyben részesítés meg volt adva – kísértése miatt gyermekeim hátat fordítottak a Dicsőséges Királyságnak a Földön.

Az Örök Életnek fordítottak hátat, és ezért minden gyermekük nemzedékről nemzedékre szenvedett.

Azután, Fiam elküldetett, hogy megmentse gyermekeimet az örök Pokoltól, megszabadítva őket a Bűntől. Most ismét el fog jönni, hogy az eredeti Paradicsomot, ahogyan annak lennie kell, visszahozza a Földre.

Leányom, az előkészületek most vannak folyamatban, hogy a lelkekért folytatott harc megkezdődjék.

Mondd meg gyermekeimnek, hogy különleges kegyelmekben részesítem őket.

Ezek a kegyelmek rendkívüli hatalmat adnak nekik, amikor a büntetések enyhítéséért imádkoznak. Gyermekeim imáinak és kéréseinek köszönhetően, ők nemcsak a pogányok lelkét – akik megbántanak Engem – menthetik meg, de Kezemet is visszatarthatják, hogy lesújtson, azok megállítására, akik a fenevad nevében beszélnek.

Én nehéz szívvel büntetem meg gyermekeimet. Ezt nem csak azért teszem, hogy megbüntessem azokat, akik szörnyű gonoszságot okoznak, hanem azért is, hogy megállítsam őket abban, hogy hazugságaikon keresztül lelkeket lopjanak.

Azért, hogy megmentsem az ártatlan lelkeket, akiket a hazugok megfertőztek, megbüntetem a gonoszokat.

Gyermekeimnek mindenki érdekében erősnek kell lenniük.

Az ima lesz a fegyver, mely megöli majd a fenevadat. Nem a háború és azok hatalma, akiket magas beosztásokba választottak, vagy akik földi Egyházamat vezetik, fogják megállítani a fertőzést. A világ megmentése azok hite által fog bekövetkezni, akik hűségesek Hozzám, a Legmagasságosabb Istenhez, és akik, mint Megváltót fogadják el Fiamat, Jézus Krisztust.

Ti, hűséges gyermekeim, minden gyermekem üdvösségének a legfontosabb kulcsa lesztek. Imáitok meghallgatásra kerülnek. Azon kérésetek, hogy a bűnösök megmeneküljenek, válaszra találnak.

Szeretlek benneteket. Köszönöm a szeretetet, melyet Fiam iránt mutattok; megáldalak benneteket.

 

Szerető Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-azert-hogy-megmentsem-az-artatlan-lelkeket-akiket-hazugok-megfertoztek-megbuntetem

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/10/28

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-10-28

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Isten az Atya: Senki sem tudja megmagyarázni, hogyan teremtettem a világot vagy az emberiséget, nem számít, mennyire igyekeznek, mert az lehetetlen.

Igazság Könyve:

Isten az Atya: Senki sem tudja megmagyarázni, hogyan teremtettem a világot vagy az emberiséget, nem számít, mennyire igyekeznek, mert az lehetetlen

  1. július 5., csütörtök, 3:30

 

Drága, leányom, segíts Nekem bánatomban, mivel minden gyermekemért sírok, akik nem hajlandók elfogadni, hogy Létezem.

Mennyire vágyódom utánuk.

Mennyire sírok szegény lelkükért.

Az emberi felfogás (megértés) módja oly intelligens és gyors, mégsem sikerül nekik felfogniuk azt az Igazságot, hogy ki is vagyok Én valójában.

Én vagyok a Kezdet.

Én vagyok mindennek a Teremtője, ami létezik.

Én vagyok az ő Atyjuk, bár elutasítanak Engem.

Bárcsak látnák az Igazságot!

Bárcsak megengednék Nekem, hogy megérintsem a szívüket, így meg tudnám mutatni nekik azon csodálatos és dicsőséges terveimet, melyek rájuk várnak.

Ezen lelkek közül sokan nem ismernek Engem, bár nem a saját hibájukból.

Ezeknek a lelkeknek az Igazság bemutatásra kerül, így ők az Én Ösvényemet fogják választani.

Aztán azok, akik megkapták az Igazságot, de megengedték az emberi gondolkodásnak és az emberi intelligencia dicsőítésének, hogy megvakítsa őket, most elvesznek Számomra.

Sok ilyen lélek fog megtérni, de sokan fogják visszautasítani az Üdvösség Kelyhét, amelyet szeretett Fiam mutat be nekik.

Szívem gyermekei, könyörgöm hozzátok: Segítsetek megmenteni értékes gyermekeimet.

Könnyeim folynak ebben az időben, és arra kérlek benneteket, hogy Fiam Isteni Irgalmassága által, hozzátok őket Hozzám.

Nagyon sokan eme lelkek közül, beleértve a fiatal gyermekeket is, dacosan és nyilvánosan elutasítanak Engem, azzal a céllal, hogy megmutassák másoknak, ők mennyire okosak.

Az emberi intelligencia túlzott tiszteletben tartása nem más, mint kísértés, melyet az ellenség terelt Gyermekeim lelkébe.

A fenevad felfalja Gyermekeim lelkét, és nekik fogalmuk sincs arról, hogy mit csinál velük.

Nagyon sok bukott angyal győzi meg az emberiséget arról, hogy az emberi intelligencia hibátlan.

Amikor az emberiség azt hiszi, vagy arról győzi meg magát, hogy a Teremtés Isteni Törvényeit ismeri, akkor egy álnok csapdába esik.

Senki sem tudja megmagyarázni, hogy hogyan teremtettem a világot, vagy az emberiséget, bármennyire is igyekeznek, mert az lehetetlen.

Mikor fogják megtanulni?

Mikor fogják végre meglátni, hogy a gyermekeim, azok a tiszta, egyszerű és alázatos lelkek, akik elfogadnak Engem, megértették az egyszerű igazságot?

Nekik nincs szükségük bizonyítékra, mert a tiszta szívükben, amelyet nyitva hagynak, érzik a Szeretetem, és így Isteni Kegyelmeimmel eláraszthatom a lelküket.

Én vagyok a ti Istenetek, a Teremtőtök, és a Természetes Atyátok.

Gyermekeimnek szeretett Fiam által és a saját akaratukból kell Hozzám jönniük. Nem kényszeríthetem őket.

Ti, gyermekeim, megkaptátok azt a hatalmat, hogy segítsetek lelkük megmentésében.

Azok, akik válaszolnak a Kérésemre, hogy az imádság és az áldozatok által megmentsék testvéreiket, mindnyájan különleges kegyelmekben fognak részesülni.

Az Én hatalmam végtelen.

Csodáim, amelyek Gyermekeim szenvedéséhez és imáihoz igazodnak, arra fognak szolgálni, hogy megmentsék az elveszett lelkeket az örök haláltól.

Szeretlek benneteket, szeretett gyermekeim.

Gyertek és segítsetek Nekem egyesíteni dédelgetett családomat, és segítsetek Fiamnak legyőzni a Fenevadat, mielőtt még több Gyermekemet ellopná.

 

Szerető Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-senki-sem-tudja-megmagyarazni-hogyan-teremtettem-vilagot-vagy-az-emberiseget-nem

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/07/05

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-07-05

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Isten teremtette a világot – semmilyen más bolygó nem lehet ember által lakott

The Big Secret in UFOs – Jesus Stops Alien Abductions

https://www.youtube.com/watch?v=NuMajWp_EzA

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Isten teremtette a világot – semmilyen más bolygó nem lehet ember által lakott

2011. augusztus 13. szombat; 17:00

A megtérésnek, leányom, első helyen kell lennie gyermekeim számára, mivelhogy ők másoknak az Üzeneteimről beszélnek a világban. Gyermekeim, naponta akár egyetlen lélek is nagy örömet szerez Nekem, amikor mások kezdik megnyitni a szemüket az Igazságra.

Szeretett leányom, ha az ember naponta túlságosan el van foglalva, akkor az életében kevés ideje marad az imára. Gyermekeim, az ima lehet egy pillanat, egy óra, egy szó, vagy bármilyen Velem való beszélgetés. Nem számít az, hogy az ember hol szólít meg Engem. Ez történhet otthon, a kertben, az autóban, a munkahelyen, csakúgy, mint a templomomban. Az, hogy hol beszéltek Hozzám, az nem fontos, habár nagyobb örömet szereztek Nekem, ha az Én Házamban beszélgettek Velem.

Sok ember tévesen azt hiszi, hogy Én nem hallom gondolataikat, nem érzem fájdalmaikat, bánataikat, vagy örömeiket. Nincsenek tudatában annak, hogy Atyám, a Mindenható és a Mindenség Teremtője teremtette őket? Ő, aki mindent tud, arra szólít fel benneteket, hogy szálljatok magatokba minden nap, ha csak egyetlen pillanatra is. Kérjétek segítségemet, hogy megerősítselek benneteket. Csak egyetlen pillanat, amit kérek, azt az értékes pillanatot, amikor Engem hívtok, hogy lehetővé tegyétek Számomra, hogy a Szentlélek Ereje által beléphessek a lelketekbe. Akár csak egy suttogás is, amellyel a Segítségemért folyamodtok, meghallgatásra fog találni.

Ha nem hívtok Engem, nem tudok válaszolni, mert Én sohasem avatkoznék a ti szabad akaratotokba.

Én olyan Vagyok, mint egy apa, aki egy csoport játszó gyermekre néz le. Mindegyikük el van foglalva, szaladgálnak, társalognak, egyesek nevetnek, vagy más esetben küzdenek egymással. A legtöbb gyerek reagál a felnőtt hívására, amikor az a figyelmüket kéri. De egyesek makacsok, elfordulnak, és megtagadják mindazt, amire kérik őket. A gyermekek közül egyesek szeretetteljesek. Mások nem annyira. Néhányan zsenge koruk ellenére is teljes gyűlöletet mutatnak. De amikor gyermekeimre nézek a mai világban, gyűlöletet látok, és ami még rosszabb, teljes közömbösséget Létezésemmel, Jézus Krisztussal, szeretett Megváltójukkal szemben. Sokan még Nevem hangzását is utálják.

Gyermekeim, ebben az időszakban, amelyben ti most éltek, egy rakoncátlan csoportot lehet felfedezni gyermekeim között, ahol kevés a fegyelem, és akik azt hiszik, hogy övék a világ, azért, hogy uralják, irányítsák, meggyalázzák, vagy akár tönkretegyék, ahogyan ők azt éppen jónak látják. Kevés tiszteletet mutatnak az Atya, a Mindenség Megteremtője iránt. Ma olyan arrogáns az ember, azt hiszi, hogy egy sokkal magasabb hierarchiából származik, mint az Én Örök Atyám. Így tovább keresgél, hogy többet tudjon meg eredetéről, még akkor is, ha egész idő alatt a szeme előtt volt az Igazság. Olyan sok időt pazarolnak értelmetlen dolgokra, mint az értelmetlen álmok, amelyet az olyan tudósok elméi kergetnek, akik büszkeségük és intelligenciájuk által – amely szintén Isten, az Atya ajándéka – azt hiszik, hogy új tényeket fognak találni saját eredetükről.

Miért nem ismerik fel ezek a gyermekeim, hogy a Föld az ember számára lett teremtve? Semmilyen más bolygó nem lehet ember által lakott, mert ez nem része Atyám tervének. Milyen ostoba is tud lenni az ember, amikor megpróbálja a lelki ürességet feltölteni a lelkében. Minden táplálék és beteljesülés az övé lehet, ha leül és elfogadja az Igazságot. Isten, az Örök Atya Létezésének Igazságát, aki a Világmindenség Teremtője.

Szeretett Megváltótok, Tanítótok és Igazságos Bírátok

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/isten-teremtette-vilagot-semmilyen-mas-bolygo-nem-lehet-ember-altal-lakott

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„A bölcsesség gyümölcse igazság

10.1 Salamon példabeszédei. A bölcs fiú örömet szerez apjának, az ostoba fiú azonban szomorúsága anyjának.

2 Nem használnak a bűnnel szerzett kincsek, de az igazság megment a haláltól.

3 Nem hagyja az Úr éhezni az igaz embert, de a bűnösök mohóságát elveti.

4 Aki lustán dolgozik, elszegényedik, de a szorgalmas munka meggazdagít.

5 Aki nyáron gyűjt, az eszes fiú, de aki aratáskor alszik, az szégyellni való.

6 Áldások szállnak az igaz fejére, a bűnösök szája pedig erőszakot rejteget.

7 Az igaznak az emlékezete áldott, de a bűnösök neve semmivé lesz.

8 A bölcs szívű megfogadja a parancsokat, a bolond beszédű pedig elbukik.

9 Aki feddhetetlenül él, biztonságban él, de aki görbe úton jár, az kitudódik róla.

10 Aki kacsingat, fájdalmat okoz, a bolond beszédű pedig elbukik.

11 Életnek forrása az igaz ember szája, de a bűnösök szája erőszakot rejteget.

12 A gyűlölet viszályt teremt, de minden hűtlenséget eltakar a szeretet.

13 Az értelmes ember ajkán bölcsesség található, de bot való az esztelen hátára.

14 A bölcsek tartózkodók tudásukkal, a bolondot pedig hamar romlásba viszi a szája.

15 A gazdagnak a vagyon az erős városa, a nincsteleneknek romlásuk a szegénység.

16 Az igaznak a keresetéből élet lesz, a bűnösnek a jövedelméből vétek.

17 Az élet ösvényén jár, aki megfogadja az intést, de tévelyegni fog, aki megveti a dorgálást.

18 Gyűlöletet rejteget a hazug ajak, és rágalmakat terjeszt az ostoba.

19 A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre.

20 Színezüst az igaz ember nyelve, a bűnösöknek a szíve is keveset ér.

21 Az igaznak az ajka sokakat vezet, a bolondok pedig meghalnak esztelenségük miatt.

22 Az Úr áldása gazdagít meg, a gyarapodást nem lehet erőltetni.

23 Az ostobának a galádságban telik öröme, az értelmes embernek pedig a bölcsességben.

24 Utoléri a bűnöst az, amitől retteg, az igazak kívánsága pedig teljesül.

25 Ha ráfúj a forgószél a bűnösre, nincs többé, de az igaz örökké tartó alapon áll.

26 Amilyen az ecet a fognak és a füst a szemnek, olyan a rest a megbízóinak.

27 Az Úr félelme gyarapítja a napokat, de a bűnösök esztendei megrövidülnek.

28 Az igazak várakozása örömre fordul, de a bűnösök reménysége semmivé lesz.

29 Az Úrnak útja a feddhetetlennek erősség, de a gonosztevőknek romlás.

30 Az igaz soha meg nem inog, de a bűnösök nem maradnak meg a földön.

31 Az igaz ember szája bölcsességet áraszt, az álnok nyelvet azonban kivágják.

32 Az igaz ember ajka kedvesen tud szólni, a bűnösök szája pedig csak álnokul.

Az igazság áldást ad, a bűn átkot

11.1 A hamis mérleget utálja az Úr, de a pontos súlyt kedveli.

2 Ha jön a kevélység, jön a szégyen is, a szerénységgel pedig bölcsesség jár együtt.

3 A becsületeseket feddhetetlenség vezeti, de a hűtleneket elpusztítja romlottságuk.

4 Nem használ a vagyon a harag napján, az igazság azonban megment a haláltól.

5 A feddhetetlenek útját igazságuk egyengeti, de a bűnös elbukik bűnössége miatt.

6 A becsületeseket megmenti igazságuk, de a hűtleneket rabul ejti saját mohóságuk.

7 Ha meghal a bűnös ember, odalesz a reménysége, és odalesz az erősökhöz fűzött várakozása is.

8 Az igaz megmenekül a nyomorúságból, helyére pedig a bűnös jut.

9 Megrontja szájával embertársát az elvetemült, de az igazak tudásuk által megmenekülnek.

10 Vigad a város az igazak javán, és ujjong a bűnösök pusztulásán.

11 A becsületesek áldása építi a várost, de a bűnösök szája romlásba dönti.

12 Kigúnyolja embertársát az esztelen, az értelmes ember pedig hallgat.”

.

.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+10-11%3A12%2C+3%2C+8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/08/13

 

———-

Római katolikus:

2021-08-13

19. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Józsue könyvéből
Élete végén Józsue Isten jóságáról beszél a néphez.
Amikor Józsue megöregedett, egybegyűjtötte a választott nép valamennyi törzsét Szichembe. Magához hívta a nép vezetőit, a fejedelmeket, a bírákat és az elöljárókat. Amikor azok odaálltak az Úr színe elé, Józsue ezt a beszédet intézte az egész néphez:
„Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: A Folyón túl laktak egykor őseitek, Táré, Ábrahámnak és Náhornak az atyja, és más isteneknek szolgáltak. Én azonban kihoztam atyátokat, Ábrahámot a Folyón túl fekvő vidékről, és bevittem Kánaán földjére, és megsokasítottam utódait. Én adtam neki Izsákot, ennek pedig Jákobot és Ézsaut. Kettőjük közül Ézsaunak adtam Szeir hegyét birtokul, Jákob pedig fiaival együtt lement Egyiptomba.
Majd elküldtem hozzájuk Mózest és Áront, és megvertem Egyiptomot mindazzal, amit köztük véghezvittem. Kihoztalak benneteket és atyáitokat Egyiptomból, és eljutottatok a tengerhez. Az egyiptomiak harci szekerekkel és a lovassággal egészen a Vörös-tengerig üldözték atyáitokat. Ekkor Izrael fiai az Úrhoz kiáltottak, és ő sötét felhőt bocsátott közétek és az egyiptomiak közé, majd rájuk zúdította a tengert, és az elborította őket. A ti szemetek látta mindazt, amit Egyiptomban cselekedtem. Azután hosszú ideig a pusztában laktatok.
Majd bevittelek benneteket az amorreusok földjére, akik a Jordánon túl laktak, és amikor azok hadba szálltak ellenetek, kezetekbe adtam őket. Ti elfoglaltátok földjüket, és megöltétek őket. Ezután meg Bálák, Szefor fia, Moáb királya kelt harcra veletek. Küldötteivel elhivatta Bálaámot, Beor fiát, hogy megátkozzon benneteket. Én azonban nem akartam meghallgatni őt, sőt ellenkezőleg, megáldattalak vele titeket, és megszabadítottalak az ellenség kezéből.
Majd átjöttetek a Jordánon, és eljutottatok Jerikóhoz. A város lakói, az amorreusok, a ferezeusok, a kananeusok, a heteusok, a gergezeusok, a heveusok meg a jebuzeusok harcba szálltak veletek, de én a kezetekbe adtam őket. Darazsakat bocsátottam rájuk, azok űzték el helyükről az amorreusok két királyát, nem pedig a ti kardotok és íjatok. Így adtam nektek földet, amelyért nem fáradtatok, lakóvárosokat, melyeket nem ti építettetek, szőlőket és olajfaültetvényeket, amelyeket nem ti ültettetek.”
Ez az Isten igéje.
Józs 24,1-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: * mivel szeretete örökké megmarad. (6. tónus)
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, mert jóságos hozzánk, *
Hívek: * mivel szeretete örökké megmarad;
E: adjatok hálát az istenek Istenének, *
H: * mivel szeretete örökké megmarad;
E: adjatok hálát az urak Urának, *
H: * mivel szeretete örökké megmarad;
E: aki a sivatagon átvezette népét, *
H: * mivel szeretete örökké megmarad;
E: aki nagy királyokat vert meg, *
H: * mivel szeretete örökké megmarad;
E: és tönkrevert hatalmas királyokat, *
H: * mivel szeretete örökké megmarad;
E: földjüket pedig örökségül adta, *
H: * mivel szeretete örökké megmarad;
E: örökségül szolgájának, Izraelnek, *
H: * mivel szeretete örökké megmarad;
E: és ellenségeinktől megmentett minket. *
H: * mivel szeretete örökké megmarad.
Zsolt 135,1-3.16-18.21-22 és 24

ALLELUJA
Isten tanítását ne vegyétek emberi szónak, * hanem Isten igéjének, mert valóban az. Vö. 1Tessz 2,13 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A házasság felbonthatatlan.
Egy alkalommal a farizeusok próbára akarták tenni Jézust. Megkérdezték tőle: „Szabad-e a férfinak bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” Jézus ezt felelte: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette az embert, és azt mondta: »A férfi ezért elhagyja atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek? Így már nem ketten vannak, hanem csak egy test.« Amit tehát Isten egybekötött, ember szét ne válassza.”
A farizeusok azonban erősködtek: „Miért írta hát elő Mózes, hogy válólevelet kell kiállítani, és úgy kell elbocsátani a feleséget?” Jézus kijelentette: „Mózes a keményszívűségetek miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem a paráznasága miatt – és mást vesz el, házasságtörést követ el.”
Erre a tanítványok megjegyezték: „Ha így áll a dolog férj és feleség között, akkor nem érdemes megházasodni.” Jézus így válaszolt: „Nem mindenki tudja ezt felfogni, hanem csak az, akinek Isten megadja. Mert van, aki úgy született, hogy alkalmatlan a házasságra, és van, akit az emberek tettek ilyenné, de van, aki a mennyek országáért önként lemond róla. Aki fel tudja fogni, fogja fel!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 19,3-12

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-08-13

Amikor Második Eljövetelem ideje elérkezik, mennydörgéshez hasonló erős hang lesz hallható, és az ég úgy fog megnyílni, mint amikor egy függöny felemelkedik

Igazság Könyve:

„Az ima jelentősége és ereje

2011. március 24. csütörtök; 23:00

Kedves, szeretett leányom, nagy öröm, hogy ma este újra egyesülhetek veled. Most már, hogy eltölt téged a megkülönböztetés kegyelme, egyértelmű számodra a helyes út, amelyet követned kell.

A Velem való egységre adtad át végre magad, és most szabad vagy. Nincsenek kétségeid, tiszta a lelkiismereted, erősebb vagy, mint valaha, és kész vagy arra, hogy felfedd a világnak az Én Ígéretemet. Szavam közvetíteni fogja sürgető szükségét annak, hogy nyitott szívvel készüljetek a pillanatra, amikor mindenkinek meg lesznek mutatva bűnei.

A felkészülés és a figyelmeztetés által sok sok lélek menekülhet meg. Minél nagyobb mértékű lesz a megtérés, annál enyhébb lesz majd az elkövetkező üldöztetés. Leányom, soha ne légy öntelt, sem félénk a jövőbeli események miatt. Minden elmúlik, átadva helyét egy boldogabb, szeretetteljesebb világnak.

Az üzenetek egyszerűen Isten létezésére akarnak figyelmeztetni

Mondd meg mindenhol népemnek, hogy ezek az üzenetek azért vannak, hogy Isten minden gyermekét egyszerűen az Ő Létezésére emlékeztessék. Arra is rá kell döbbenniük, hogy a lelkük a legfontosabb része emberi felépítésüknek. A lelkükre vigyázni létfontosságú, ha részesülni akarnak abban a csodálatos jövőben, amely mindenkire vár.

Az embereknek egyszerűen fel kell idézniük a Tízparancsolatot és figyelniük kell azok betartására. Ezek után már csak az Én Tanításimat kell követniük, és életüket úgy kell élniük, ahogyan azt megmondtam nekik.

Az oka annak, hogy próféciákat adok az, bizonyossá tegyem szeretett követőim előtt, hogy egy Isteni beavatkozásra kerül sor.

Az Isteni Szeretet Békét hoz

Sokan álhűséget mutatnak Tanításaim iránt. Mások számára ugyanez unalmas és fárasztó. Attól félnek, ha az Én példámat követik, nélkülözniük kell majd a jólétet, melyet hitük szerint az anyagi dolgok jelentenek az életükben. Nem értik, hogy az egyedüli igazi vigasztalás, melyet megtapasztalhatnak, nem más, mint az Isteni Szeretet. Ez a szeretet csak akkor jöhet be életetekbe, ha közelebb kerültök – egyszerű ima által – Hozzám és az Én Örök Atyámhoz. Amint egyszer megtapasztaljátok ezt a békét, felszabadultok az aggodalmaktól és a feszültségektől. Nincs az a hamis élénkítő (stimuláns), melynek hatása hasonlítható lenne ahhoz az örömérzéshez, melyet az Én Szívemhez közeledve éreztek. Ez a szeretet azon túl, hogy átjárja az egész testeteket, elméteket és lelketeket, lehetővé teszi számotokra, hogy szabadabb életet éljetek. Megtapasztaltok majd egy mély megelégedettséget, mely számotokra ismeretlen volt addig. Akkor majd meghökkentek azon, hogy mily kevéssé vonzó már az anyagi jólét világa. El fogjátok veszíteni az irántuk való érdeklődéseteket, és ez meg fog lepni benneteket.

Oh, gyermekeim, ha megpróbálnátok, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, akkor végre szabadok lennétek.

Többé már nem fogtok üres kétségbeesést érezni a lelketekben. Ehelyett nyugodtabbak lesztek, nem siettek már, több időtök lesz arra, hogy másokkal törődjetek, és hogy elérjétek belső békéteket. Ezt fogjátok sugározni, és mások vonzódni fognak hozzátok. Csodálkoztok majd, hogy miért. Ne féljetek, mert ez Isten kegyelmének a munkája. Amikor tele vagytok kegyelemmel, akkor az fertőző és a szeretet által átterjed másokra is. Ezután a körforgás folytatódik.

Kérlek, gyermekeim, emlékezzetek ezért az ima jelentőségére. Az erőre és a sebességre, amellyel terjed, hogy beborítsa mindazokat a szerencsés lelkeket, akiket ez a szeretetfelhő magához vonz.

A sátán megtévesztésből font hálója félelmet kelt

Ahogyan az egymásért szóló ima és szeretet lendületre kap, ugyanúgy okádja a sátán gyűlöletet is. A csaló a hitetlen és sötét szellemi játékokkal foglalkozó embereken keresztül működve terjeszti megtévesztéseit. Az ő gyűlöletének hálója még a legtávolabbi körzetekben lévőket is csapdába ejti, akik úgy érzik, hogy viszonylag jó életet élnek. Ez a körmönfont háló bárkit megfog, aki nem eléggé óvatos.

Az egyetlen közös nevezője azoknak, akik csapdába esnek, a nyugtalanság, a szorongás, a kétségbeesés és a félelem. És ez a félelem nagyon hamar gyűlöletté alakul át.

Fussatok hozzám, mindannyian. Ne várjátok meg, amíg az életetek összeomlik a felesleges fájdalomtól. Én mindig itt vagyok, figyelek és várakozom abban a reményben, hogy hagyjátok a gőgötöket lehullani, hogy beléphessek és megölelhesselek benneteket. Menjetek be a templomaitokba és imádkozzatok Hozzám. Beszéljetek otthon is velem, vagy az úton a munkahelyeitek felé. Bárhol vagytok is, csak szóljatok Hozzám. Nagyon gyorsan megtapasztaljátok válaszomat.

Ébredjetek, gyermekeim. Értitek most már, hogy szükségetek van Rám? Mikor nyitjátok meg végre bezárt szíveteket, és engedtek be Engem? Ne vesztegessétek el az értékes időt a saját magatok és családjaitok érdekében. Én vagyok maga a Szeretet.

Szükségetek van a Szeretetemre, hogy csillapítsa a kiszáradt és alultáplált lelketeket. Ha megtapasztaljátok Szeretetemet, az majd felemeli lelketeket, és lehetővé teszi számotokra, hogy újra igazi szeretetet érezzetek. Ez a szeretet majd meg fogja nyitni elméteket az igazság előtt- az ígéretek előtt, amelyeket mindenkinek tettem, amikor a bűneitekért meghaltam a Kereszten.

Szeretlek benneteket, gyermekeim. Kérlek, hogy mutassátok azt a szeretetet Irántam, amelyért könyörgök hozzátok. Ne maradjatok elveszettek Számomra. Kevés az időtök már a visszatérésre. Ne késlekedjetek.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-ima-jelentosege-es-ereje

———-

Római katolikus:

2021-03-28

Virágvasárnap – ünnepi mise

Kezdőének:
Hat nappal Húsvét ünnepe előtt fölment Jézus Jeruzsálembe. Kivonultak eléje a gyermekek, kezükben pálmaágakkal. És kiáltozták hangos szóval: Hozsanna a magasságban! Áldott vagy, aki nagy irgalommal hozzánk jöttél.

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, Üdvözítőnk példát adott nekünk az alázatosságra, amikor szent akaratodból emberi testet öltött és vállalta a kereszthalált. Segíts jóságosan, hogy kínszenvedésének tanítását megértsük, és társai lehessünk feltámadásában. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Izajás így jövendölt a Megváltóról: Ezt mondja az Úr Szolgája: „Isten, az Úr tanította nyelvemet, hogy az igével támasza lehessek a megfáradtaknak. Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak, mint a tanítványok. Isten, az Úr nyitotta meg fülemet. S én nem álltam ellen és nem hátráltam meg. Hátamat odaadtam azoknak, akik vertek, arcomat meg azoknak, akik tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek. Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent. Arcomat megkeményítem, mint a kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem.”
Ez az Isten igéje.

Iz 50,4-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem? 2. tónus.
Előénekes: Aki csak rám néz, mind kinevet, * elhúzza száját, fejét csóválja.
Az Úrban remélt, hát mentse meg, * ha szereti őt, szabadítsa meg.
Hívek: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem?
E: Kutyák falkája vett rül, * gonosztevők serege szorongat engem.
Átlyuggatták kezemet és bamat, * megszámlálhatom minden csontomat.
H: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem?
E: Elosztják maguk közt ruhámat, * és köntösömre sorsot vetnek.
Te azonban, Uram, ne maradj vol, * erősségem siess és segíts.
H: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem?
E: Hirdetni fogom nevedet testvéreim előtt, * a gyülekezetben dicsőítelek téged.
Ti, akik félitek az Urat, áldtok, † magasztaljátok őt, Jákob fiai, * Izrael minden gyermeke félje őt.
H: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem?
Zsolt 21,8-9.17-18a.19-20.23-24

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Testvéreim! Krisztus Jézus, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta önmagát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.
Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön, és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.
Ez az Isten igéje.

Fil 2,6-11

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Krisztus engedelmes lett értünk mindhalálig, * mégpedig a kereszthalálig.
Ezért Isten felmagasztalta, † és olyan nevet adott neki, * amely fölötte áll minden névnek.
Fil 2,8-9 – 7b. tónus.

† A MI URUNK JÉZUS KRISZTUS KÍNSZENVEDÉSE Szent Márk szerint

Két nappal a húsvét és a kovásztalan kenyerek ünnepe előtt a főpapok és írástudók arról tanácskoztak, hogyan foghatnák el Jézust csellel, hogy azután megöljék. Így szóltak: „Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép között!”

Amikor Jézust Betániában a leprás Simon házában vendégül látták, odalépett hozzá egy asszony. Alabástrom edényben valódi és igen drága nárdusolajat hozott. Széttörte az alabástrom edényt, és (az olajat Jézus) fejére öntötte. Egyesek bosszankodtak magukban: „Miért kell a kenetet így pazarolni? Hiszen több mint háromszáz dénárért el lehetett volna adni, és szétosztani a szegények között.” És megharagudtak az asszonyra. Jézus azonban ezt mondta: „Hagyjátok őt! Miért bántjátok, hiszen jót tett velem! Szegények mindig lesznek veletek, és amikor csak akarjátok, jót tehettek velük. Én azonban nem leszek mindig veletek. Ő megtette azt, ami tőle telt: Előre megkente testemet a temetésre. Bizony mondom nektek, bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, ezt is hirdetni fogják az ő emlékezetére.”

Iskarióti Júdás, egy a tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy elárulja nekik Jézust. Amikor azok meghallották, megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő tehát kereste a kedvező alkalmat, hogy elárulhassa.

A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték (Jézust): „Mit akarsz, hová menjünk, hogy elkészítsük számodra a húsvéti vacsorát?” Erre elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: »A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom?« Ő mutat majd nektek egy étkezésre berendezett, tágas, emeleti termet. Ott készítsétek el nekünk.” A tanítványok elmentek, és a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta; és elkészítették a húsvéti vacsorát.

Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel. Miközben letelepedtek és ettek, Jézus ezt mondta: „Bizony mondom nektek, egy közületek, aki velem eszik, elárul engem.” Azok elszomorodtak és egyenként megkérdezték: „Talán én?” Ő azt felelte: „Egy a tizenkettő közül, aki velem együtt nyúl a tálba. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.”

Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek: nem iszom többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom az Isten országában.”

Ezután zsoltárt énekelve kimentek az Olajfák hegyére. Ott Jézus így szólt: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert írva van: Megverem a pásztort és szétszélednek a juhok. De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába.” Péter kijelentette: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is benned, én bizony nem!” Jézus azt felelte: „Bizony, mondom neked, hogy még ma, ezen az éjszakán, mielőtt a kakas másodszor szólna, háromszor is megtagadsz engem.” Erre még jobban fogadkozott: „Ha veled együtt meg is kell halnom, én nem tagadlak meg.” Ugyanígy fogadkoztak a többiek is.

Közben odaértek a Getszemáni nevű kertbe. Itt (Jézus) így szólt tanítványaihoz: „Üljetek le, amíg imádkozom.” Pétert, Jakabot és Jánost magával vitte. Remegni és gyötrődni kezdett, majd így szólt hozzájuk: „Halálosan szomorú a lelkem. Maradjatok itt és virrasszatok!” Valamivel előbbre ment, leborult a földre és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. Ezt mondta: „Abba, Atyám! Neked minden lehetséges. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd.” Aztán visszament hozzájuk, de alva találta őket. Megszólította Pétert: „Simon, alszol? Egy órát sem tudtál virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” Majd ismét elment, és ugyanazon szavakkal imádkozott. Amikor visszatért, újra alva találta őket, mert szemük igen elnehezedett. Nem is tudták, mit feleljenek neki. Harmadszor is visszament hozzájuk, és azt mondta nekik: „Aludjatok csak, és nyugodjatok! – Elég volt! Itt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek fel, menjünk! Íme, ott jön az áruló!”

Még beszélt, amikor megérkezett Júdás, egy a tizenkettő közül, s vele egy kardokkal és botokkal fölszerelt csapat, amelyet a főpapok, írástudók és vének küldtek. Az áruló ebben a jelben egyezett meg velük: „Akit megcsókolok, ő az. Fogjátok el, és vigyétek szigorú őrizet alatt!” Amikor odaért, mindjárt odalépett Jézushoz, és így szólt: „Mester!” – és megcsókolta. Erre rátették kezüket és elfogták. Azok közül, akik ott álltak, valaki kirántotta a kardját, a főpap szolgájára sújtott vele, és levágta a fülét. Jézus így szólt hozzájuk: „Kardokkal és dorongokkal jöttetek elfogni, mint egy rablót. Naponta veletek voltam a templomban és tanítottam, de nem fogtatok el. Az Írásoknak azonban be kell teljesedniük.” Erre valamennyien elhagyták őt és elfutottak. Egy ifjú mégis követte. Mezítelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, otthagyta a gyolcsleplet, és mezítelenül elfutott.

Jézust a főpaphoz vezették. Itt gyűltek össze a főpapok, a vének és az írástudók. Péter messziről követte, egészen a főpap udvarába. Ott leült a szolgákkal együtt, és melegedett a tűznél. A főpapok és az egész főtanács bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de nem találtak. Sokan tanúskodtak ugyan hamisan ellene, de vallomásuk nem egyezett. Ekkor néhányan felálltak, és ezt a hamis vallomást tették ellene: „Hallottuk, amikor ez azt mondta: Lebontom ezt a kézzel épített templomot, és három nap alatt másikat építek, amelyet nem emberi kéz alkotott.” De vallomásuk így sem volt megegyező. Ekkor a főpap középre állt, és megkérdezte Jézustól: „Semmit sem válaszolsz arra, amit ezek felhoznak ellened?” De ő hallgatott, és nem felelt semmit. A főpap újra megkérdezte: „Te vagy a Messiás, az Áldott (Isten ) Fia.” Jézus így válaszolt: „Én vagyok. Látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a Mindenható fölségének jobbján, és eljön az ég felhőin.” A főpap erre megszaggatta ruháját, és felkiáltott: „Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok a káromlást. Mit gondoltok?” Azok mindnyájan méltónak ítélték őt a halálra. Ekkor némelyek leköpdösték, azután arcát letakarva ököllel verték, és közben ezt mondták neki: „Rajta, most prófétálj!” Még a szolgák is arcul verték őt.

Péter kint ült az udvaron. Közben kiment a főpap egyik szolgálója. Meglátta Pétert, amint melegedett, és megszólította: „Te is a názáreti Jézussal voltál!” De ő tagadta: „Nem ismerem, nem is értem, mit beszélsz.” Ezzel kiment az előcsarnokba; s akkor megszólalt a kakas. De a szolgáló figyelte őt, és megint mondta az ott állóknak, hogy ez is közülük való. Ő újra letagadta. Nem sokkal ezután ismét megszólaltak az ott állók: „Biztosan közéjük tartozol, hiszen te is galileai vagy.” Erre Péter átkozódni és esküdözni kezdett: „Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek.” Ekkor mindjárt megszólalt a kakas másodszor is. Péternek eszébe jutottak Jézus szavai: Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor is megtagadsz engem.” És sírásra fakadt.

*
A főpapok korán reggel tanácsot tartottak a vénekkel, az írástudókkal és az egész főtanáccsal, majd Jézust megkötözve elvezették, és átadták Pilátusnak. Pilátus megkérdezte őt: „Te vagy a zsidók királya?” Jézus ezt válaszolta: „Te mondod.” – A főpapok sok vádat hoztak fel ellene. Pilátus újra megkérdezte: „Nem felelsz semmit sem? Nézd, mi mindennel vádolnak téged!” De Jézus nem válaszolt többé semmit, és Pilátus csodálkozott ezen. Az ünnep alkalmával Pilátus mindig elbocsátott nekik egyet a rabok közül, akit kértek. Volt a börtönben egy Barabás nevű rab. A lázadókkal együtt tartóztatták le, akik egy zendüléskor gyilkosságot követtek el. A tömeg felvonult tehát, és kérte Pilátustól azt, amit mindig megtett nekik. Pilátus megkérdezte: „Akarjátok-e, hogy a zsidók királyát engedjem szabadon nektek?” Tudta ugyanis, hogy a főpapok csak irigységből adták őt a kezére. Ám a főpapok felbujtották a tömeget, hogy inkább Barabás szabadon bocsátását kérjék. Pilátus ismét megkérdezte: „És mit tegyek azzal az emberrel, akit ti a zsidók királyának neveztek?” Azok ezt kiáltották: „Feszítsd őt keresztre!” Pilátus folytatta: „De hát mi rosszat tett?” Erre azok még hangosabban kiáltozták: „Feszítsd őt keresztre” Ekkor Pilátus, aki eleget akart tenni a tömeg kérésének, szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, azután átadta nekik, hogy keresztre feszítsék.

A katonák bevezették őt a helytartóság udvarába, és összehívták az egész csapatot. Bíborruhába öltöztették, tövisből font koszorút tettek a fejére, és így köszöntötték: „Üdvöz légy, zsidók királya!” A fejét nádszállal verték, leköpdösték, és térdet hajtva hódoltak előtte. Miután így gúnyt űztek belőle, levették róla a bíborruhát, és ráadták saját ruháját. Ezután kivezették, hogy keresztre feszítsék.

Egy arra járó embert, cirenei Simont, Alexander és Rúfusz apját, aki éppen a mezőről jött, kényszerítették, hogy vigye a keresztjét. Így vezették ki arra a helyre, amelynek Golgota, vagyis Koponyahely a neve.

Mirhával kevert bort adtak inni neki, de ő nem fogadta el. Felfeszítették a keresztre, azután megosztoztak a ruháin, sorsot vetve, hogy kinek mi jusson. Három óra volt, amikor keresztre feszítették. Felirat is volt a kereszten, amelyre elítélésének okát írták: A zsidók királya. Vele együtt két rablót is fölfeszítettek, az egyiket jobb felől, a másikat balról. Így beteljesedett az Írás: A gonoszok közé sorolták.

Akik arra jártak, káromolták, a fejüket csóválták, és mondogatták: „Te, aki lerontod a templomot, és három nap alatt felépíted, szabadítsd meg magadat, szállj le a keresztről!” Hasonlóképpen gúnyolták őt a főpapok is az írástudókkal együtt: „Másokat megmentett, de önmagát nem tudja megmenteni? A Messiás, Izrael királya szálljon most le a keresztről, hogy lássuk és higgyünk!” Azok is gyalázták őt, akiket vele együtt fölfeszítettek.

Amikor hat óra lett, nagy sötétség borult az egész földre, egészen a kilencedik óráig. Kilenc órakor Jézus hangosan felkiáltott: „Élói, Élói, lámmá szábaktáni?” Ez azt jelenti: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Amikor néhányan az ott állók közül meghallották ezt, így szóltak: „Íme, Illést hívja.” Valaki odafutott, ecetbe mártott egy szivacsot, nádszálra tűzte, inni adott neki, és ezt mondta: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy levegye őt?!” Jézus pedig hangosan felkiáltott és kilehelte lelkét. (Most térdre borulunk, és egy keveset csendben időzünk.) Ekkor a templom függönye kettéhasadt, fölülről egészen az aljáig. A százados, aki ott állt Jézus előtt, és látta, hogyan lehelte ki a lelkét, így szólt: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt.” Asszonyok is álltak ott: távolról figyelték, hogy mi történik. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, az ifjabb Jakab és József anyja, és Szalóme. Rajtuk kívül voltak ott még többen is, akik vele együtt jöttek fel Jeruzsálembe.

A készület napja volt, azaz a szombat előtti nap. Amikor beesteledett, jött egy előkelő tanácsos, az Arimateából való József, aki maga is várta Isten országát. Bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét. Pilátus elcsodálkozott, hogy már meghalt. Magához rendelte a századost, és megkérdezte, hogy valóban meghalt-e. Amikor a századostól megtudta ezt, Józsefnek adta a holttestet. Az pedig gyolcsot vásárolt, azután levette Jézust a keresztről, begöngyölte a gyolcsba, és egy sziklába vájt sírboltba temette. A sír bejárata elé követ hengerített. Mária Magdolna és Mária, József anyja pedig megfigyelték, hogy hova temette.
Ezek az evangélium igéi.
vagy rövidebb a csillagtól
Mk 14,1-15,47 vagy röv.: Mk 15,1-39

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-28

Isten, az Atya: Közületek csak nagyon kevesen fogják elutasítani az új világegyházat, és így a Beavatkozásom gyors lesz (&147.)

2014. április 20. vasárnap, 17:40

„… Azt szeretném, hogy tudjatok a háromnapos sötétségről, hogy ne féljetek attól. A szentelt gyertya fogja biztosítani az Általam megengedett egyetlen Fényt, hogy azok számára, akik szeretnek Engem, lehetővé tegye, hogy lássanak, és örömmel várják Fiam Érkezését. …”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-kozuletek-csak-nagyon-kevesen-fogjak-elutasitani-az-uj-vilagegyhazat-es-igy

Üdvösség Anyja: Ők egy új, piros könyvet fognak bemutatni, amelynek a borítójába egy kecskefej lesz beágyazva

2014. március 11. kedd, 20:39

Aztán, amikor a nagy nap felvirrad, és miután a háromnapos szörnyű sötétség véget ér, egy nagy Fény fog megjelenni a Föld felett. Ez a Fény körülveszi majd a Fiamat és a Napot, amely teljes erejében lesz, és mindkettő ugyanabban az időben fog leereszkedni a világra. Senki sem fog kimaradni abból, hogy szemtanúja legyen ennek a természetfölötti látványnak. A bejelentés harsogását mindenki hallani fogja az ember által ismert kommunikáció minden formáján keresztül. Éppen ezért mindenki egy nagy eseményt fog várni, de ennek az idejét nem fogják ismerni: az órát és a napot sem. És aztán azok, akiknek a neve be van írva az Élők Könyvbe, össze lesznek gyűjtve. …”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ok-egy-uj-piros-konyvet-fognak-bemutatni-amelynek-boritojaba-egy-kecskefej-lesz

Az ég három napig el fog sötétedni közvetlenül visszatérésem előtt

2014. május 13. kedd, 8:50

Én a trombiták hangjára, és az angyalok kórusának édes hangjára váratlanul fogok megérkezni. Az ég három napra el fog sötétedni közvetlenül visszatérésem előtt. De azután megannyi színben fog világítani, amilyet ember még soha nem látott. Én látható leszek minden korosztályú férfi, nő és gyermek számára, nagy lesz a megrázkódtatás, de ugyanakkor az izgalom is. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-eg-harom-napig-el-fog-sotetedni-kozvetlenul-visszateresem-elott


————

Ortodox (Görög keleti):

„Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: “Békesség néktek!”

20 És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat.

21 Jézus erre ismét ezt mondta nekik: “Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.”

22 Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: “Vegyetek Szentlelket!

23 Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak.”

Jézus és Tamás

24 Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus.

25 A többi tanítvány így szólt hozzá: “Láttuk az Urat.” Ő azonban ezt mondta nekik: “Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.”

26 Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: “Békesség néktek!”

27 Azután így szólt Tamáshoz: “Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő.”

28 Tamás pedig így felelt: “Én Uram, és én Istenem!”

29 Jézus így szólt hozzá: “Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.”

Az evangélium célja

30 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben.

31 Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.”

 

 

Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

2011. február 19. szombat; 15:00 …”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

 

.

.

 

Isten Keze a Napot fogja felhasználni arra, hogy figyelmeztesse a világot

2014. október 24. péntek, 22:50

“.. A Nap szét fog oszlani, míg végül három napig semmilyen fény sem fogja beborítani a Földet. Az egyetlen fény az lesz, amely az Igazságból származik. És a negyedik napon, az ég hirtelen szétnyílik, és fény-szeretet fog áradni az égből, amelyről soha nem hittétek volna, hogy hozzá hasonló létezik. Aztán ugyanabban az időben minden ember, minden országban Dicsőségem teljességében fog látni Engem, amint eljövök, hogy visszaköveteljem Királyságomat, amelyet Atyám ígért Nekem….

https://masodikeljovetel.hu/isten-keze-napot-fogja-felhasznalni-arra-hogy-figyelmeztesse-vilagot

 

„Jelenlétem meg fogja rázni a Földet, és a föld remegni fog

2014. december 4. csütörtök, 22:55

Drága, szeretett leányom, amikor Második Eljövetelem ideje elérkezik, mennydörgéshez hasonló erős hang lesz hallható, és az ég úgy fog megnyílni, mint amikor egy függöny felemelkedik. …”

https://masodikeljovetel.hu/jelenletem-meg-fogja-razni-foldet-es-fold-remegni-fog

 

10 “Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég.

11 Azok elpusztulnak, de te megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha,

12 és összegöngyölíted őket, mint egy palástot, és mint a ruha, elváltoznak; te pedig ugyanaz maradsz; és esztendeid nem fogynak el.”

13 Az angyalok közül kinek mondta valaha: “Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem.”

14 Vajon ezek nem szolgáló lelkek-e mind, akik azokért küldettek szolgálatra, akik örökölni fogják az üdvösséget?

Figyeljünk a Jézustól hallottakra!

2 Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.

2 Mert ha az angyalok által hirdetett ige olyan erős volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség megkapta igazságos büntetését,

3 akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel, amelyet az Úr hirdetett először. Azok pedig, akik hallották, megerősítették ezt számunkra,

 

.

 

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++John+20%3A19-31%3B+++++Hebrews+7%3A26-8%3A2%3B+++++John+10%3A9-16+%3B++++Hebrews+1%3A10-2%3A3%3B+++++Mark+2%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/28

 

Irgalmasságom jeleként, és most amikor újra eljövök, hogy mindenkit Magammal vigyek, meg fogom mozdítani a hegyeket és az óceánokat, a Földet pedig megrázom

Igazság Könyve:

Az ember büntetve lesz a megtisztulás ezen évében

2011. március 11. szombat, 15:30

Szeretett leányom, a tisztulás, melyet az emberiség elszenved a háborúk, földrengések, vulkánkitörések, szökőárak, hőhullámok és földcsuszamlások által tovább folytatódik, az emberiség bűnei miatt.

Csak azok lesznek megmentve, akik Hozzám, Isteni Megváltójukhoz és Teremtőjükhöz, az Én Atyámhoz, az ő Atyjukhoz fordulnak. Soha ne nézzetek félelemmel Atyámra, mert Ő minden gyermekét szereti. Mégis megbünteti azokat, akik nem akarják elfogadni létezését. Látva a gonoszság, a hitetlenség, az ember obszcén önszeretetének növekedését, az Ő türelme most a végéhez közeledik.

Az Én Örök Atyám, az Isten, a mindenség Alkotója és Teremtője minden gyermekét szülői gyengédséggel szereti. De megbünteti őket, mint ahogy a felelős szülő is teszi gyermekeivel, ha erőszakosan és elfogadhatatlanul cselekednek. Most is így szabadul fel Atyám haragja a világban, ebben az időben. Ez az év, ahogyan már mondtam neked leányom, a megtisztulás éve.

Az emberek mindenhol megértik, hogy ezek az események nem természetesek. Isteni beavatkozással történnek, hogy az ember végre megértse a szentírási igazságokat.

Imádkozzatok, imádkozzatok megtérésért.

A Ti Szeretett Jézus Krisztusotok

https://masodikeljovetel.hu/az-ember-buntetve-lesz-megtisztulas-ezen-eveben

———-

Római katolikus:

2021-03-18

4. nagyböjti hét csütörtök

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Isten megkönyörül a választott népen Mózes közbenjáró imájára.
Amíg Mózes fent volt a Sínai-hegyen az Úrnál, a nép a völgyben
bálványimádásra tért. Mózesnek akkor ezt parancsolta az Úr: „Indulj a völgybe, néped vétkezett, a nép, amelyet kihoztál Egyiptom földjéről.
Hamar letért az útról, melyet mutattál neki: aranyborjút csinált magának, ezt imádja, sőt áldozatot is mutat be neki.
Azt mondogatja: »Ez a te istened, Izrael, aki kihozott téged Egyiptom földjéről.«” Mózeshez így beszélt tovább az Úr:
Látom már, hogy milyen keménynyakú ez a nép; engedd, hadd gerjedjen föl ellenük haragom, hogy eltöröljem őket, és téged tegyelek nagy nemzetté!” De Mózes így kérlelte Urát, Istenét: „Uram, miért gerjedne föl haragod néped ellen, amelyet nagy hatalommal és erős kézzel kivezettél Egyiptomból? Kérlek, ne mondhassák az egyiptomiak: »Csalárdul kivitte, hogy megölje a hegyekben, és eltörölje őket a föld színéről.«
Szűnjék meg haragod, és bocsásd meg
néped gonoszságát! Emlékezzél Ábrahámra, Izsákra és Jákobra, a te szolgáidra, akiknek önmagadra megesküdve megígérted: »Megsokasítom ivadékodat, mint az ég csillagait, és az egész földet, amelyről szóltam, utódaidnak adom, hogy az övék legyen örökre!«”
Ezek után megengesztelődött az Úr, és nem hajtotta végre azt a büntetést, amelyet népe ellen elhatározott.
Ez az Isten igéje.

Kiv 32,7-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Gondolj ránk, Urunk, * mivel szereted népedet! (4a. vers. – 4 g. tónus)
Előénekes: Hóreb hegyénél aranyborjút öntöttek, * és leborultak a faragott bálvány előtt.
Fölcserélték a dicsőséges Istent * a füvet legelő borjú képével.
Hívek: Gondolj ránk, Urunk, * mivel szereted népedet!
E: Elfeledték Istent, aki megmentette őket, * aki Egyiptomban nagy csodákat művelt.
Csodajeleket Kám földjén, * a Vörös-tengernél félelmetes dolgokat.
H: Gondolj ránk, Urunk, * mivel szereted népedet!
E: Már arra gondolt, hogy eltörli őket, * ha nem lett volna Mózes, akit kiválasztott.
Ám ő résen állt színe előtt, hogy elfordítsa az Úr haragját, * nehogy elpusztítsa őket.
H: Gondolj ránk, Urunk, * mivel szereted népedet!
Zsolt 105,19-20.21-22.23

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő. Jn 3,16 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Mózes lesz a vádlójuk azoknak, akik nem hisznek Krisztusban.
Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak:
„Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz.
Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében
gyönyörködni.
Mellettem nagyobb
bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem.
Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek,
mert nem hisztek abban, akit ő küldött.
Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet.
Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete.
Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik?
Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?
Ezek az evangélium igéi.

Jn 5,31-47

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-18

„Vigasztaló szavak azokhoz, kik kételkednek ezekben az üzenetekben

2011. március 6. vasárnap, 15:00

Maradj erős, Leányom. Ne kínozd magad az interneten bejegyzett megjegyzések olvasásával, amelyek sok gyermekem Irántam érzett gyűlöletét bizonyítják. Az Engem való megtagadás nem a Keresztre feszítésemmel kezdődött, és nem is azzal ért véget. Ma is folytatódik, mely a gyűlölet következménye és melyet a sátán terjeszt gyermekeim között. Szenvedni fogsz az Én nevemben, és így leszel az Én szeretett követőm, aki védelmezni mer Engem.

Üzeneteimet nehezen emészthetőnek fogják találni még azok a követőim is, akik azt állítják magukról, hogy hisznek Bennem. A bizonyítékok feltárulkozásakor majd újra értékelik véleményüket mindazok, akik hirdetik, hogy gyűlölnek Engem. Egyesek sírni fognak, amikor az igazság édessége láthatóvá válik számukra. Mások továbbra is kételkedni fognak, mert elkövetik azt a hibát, hogy döntéseiket emberi érvelés által próbálják meghozni.

Menj most, és imádkozz azokért, akik kételkednek ezekben az üzenetekben. Ez csak azért helyes, mert ők teszik ezt. Mindazoknak, akik az Én nevemben jönnek, el kell fogadniuk, hogy jogosan támadják majd őket. Minden üzenetet alaposan meg kell vizsgálni.

Menj most békével és szeretettel. És emlékezz, hogy Én minden gyermekemet szeretem, beleértve azokat is, akik bevallásuk szerint gyűlölnek Engem.

A Ti szerető Megváltótok, Jézus Krisztus, Az egész emberiség Bírája”

https://masodikeljovetel.hu/vigasztalo-szavak-azokhoz-kik-ketelkednek-ezekben-az-uzenetekben

„ Készülőben vannak a globális megtérések

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot. …”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek


————

Ortodox (Görög keleti):

11 Mert a büszke tekintetűek a földig hajolnak,
a gőgös szégyenkezve porig alázkodik.
Egyedül az Örökkévalót magasztalják fel azon a napon!
12 Bizony,
eljön az Örökkévalónak, a Seregek Urának napja,
amikor ő minden büszkét és gőgöst megaláz,
s aki nagyra tartja magát, mind megszégyenül,

13 a magas libanoni cédrusok ledőlnek,
a hatalmas básáni tölgyeket kivágják,
14 a gőgös hegycsúcsok leomlanak,
minden magasra emelt halom eltűnik,
15 a büszke tornyok összedőlnek,
a kevély várfalak leroskadnak,
16 a kincsekkel teli társisi hajók elmerülnek,
s velük együtt minden kívánatos drágaságuk.
17 Akkor az emberi büszkeség földig hajol,
a gőgös szégyenkezve porig alázkodik.
Egyedül az Örökkévalót magasztalják fel azon a napon,
18     a bálványok pedig teljesen megsemmisülnek!

19 Akkor az emberek a sziklák közé menekülnek,
remegve a föld alá rejtőznek az Örökkévaló rettentése elől,
dicsőségének félelmetes fensége elől,
mikor felkel, hogy megrázza a földet.
20 Azon a napon elhajítják bálványaikat
a vakondok és denevérek közé.
Pedig ezüstből-aranyból készítették,
hogy imádják azokat.
21 Rémülten a barlangokba menekülnek,
sziklák hasadékába bújnak az Örökkévaló rettentése elől,
dicsőségének félelmetes fensége elől,
mikor felkel, hogy megrázza a földet. …”

 

„Az a nap, amikor eljövök Isteni Irgalmasságomban, a megvilágosodás napja lesz

2014. december 23. kedd, 16:55

Drága, szeretett leányom, e különleges alkalommal szeretett követőimet hívom, hogy jöjjenek Hozzám, és engedjék meg Nekem, hogy beborítsam őket Szent Véremmel. Én földi életemet adtam oda Nagy Irgalmasságom jeleként, és most amikor újra eljövök, hogy mindenkit Magammal vigyek, meg fogom mozdítani a hegyeket és az óceánokat, a Földet pedig megrázom. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-nap-amikor-eljovok-isteni-irgalmassagomban-megvilagosodas-napja-lesz

 

 

 

 

Az első ember az Éden kertjében

4 Ez tehát az ég és föld, és minden bennük lévő teremtésének a története. Abban az időben, amikor az Örökkévaló Isten a földet és az eget megalkotta, 5 még semmiféle növényzet nem volt a földön. Még a vadnövények sem csíráztak ki, mert az Örökkévaló Isten még nem küldött a földre esőt, hogy megöntözze — és ember sem volt, aki a földet megművelje[a].

6 De vízpára[b] szállt fel a földből, és megnedvesítette az egész föld felszínét.

7 Akkor az Örökkévaló Isten kezébe vett egy rögöt a földből, és embert formált belőle. Majd életet adó leheletét[c] az ember orrába lehelte — ezáltal lett Ádám élő lélekké. 8 Az Örökkévaló Isten ültetett egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el Ádámot, akit formált. 9 Majd fölnevelt a földből mindenféle gyönyörű gyümölcsfát, amely jó gyümölcsöt termett. A kertben volt két fa a többi között: az Élet Fája és a Jó és Rossz Megismerésének Fája. 10 Édenből folyó eredt, hogy megöntözze a kertet. Ezután négy folyóra vált szét. 11-12 Az első folyó a Písón, amely végig kanyarog Havílá egész földjén, ahol illatos balzsam, drágakövek és jó minőségű arany található. 13 A második folyó a Gihon, amely végig kanyarog Kús[d] egész földjén. 14 A harmadik folyó a Tigris, amely Asszíriától[e] keletre folyik. A negyedik folyó az Eufrátesz.

15 Az Örökkévaló Isten tehát az Éden kertjében helyezte el Ádámot, hogy ő művelje meg a kertet, és viselje annak gondját. 16 Azután ezt parancsolta neki: „A kertben minden fának a gyümölcsét bátran megeheted, egy kivételével. 17 A Jó és Rossz Megismerésének Fájáról nem szabad enned, mert amikor annak a gyümölcséből eszel, azon a napon biztosan meghalsz!”

Isten segítőtársat szerez Ádámnak

18 Majd ezt mondta az Örökkévaló Isten: „Nem jó Ádámnak, ha egyedül él! Alkotok számára egy hozzá illő segítőtársat.”[f] 19 Formált a földből mindenféle szárazföldi állatot és égi madarat, majd odavitte őket Ádámhoz, hogy nevezze el őket. Látni akarta, hogy Ádám melyiknek milyen nevet ad. Minden állatnak az lett a neve, amit Ádámtól kapott.

 

 

 

 

 

Bölcsesség áldásai

3 Fiam, ne felejtsd el, amire tanítalak,
vésd szívedbe parancsaimat,
2 mert megszaporítják napjaidat és életed éveit,
jólétet és békességet hoznak neked!
3 A szeretetet és hűséget soha el ne hagyd,
kösd magadra, mint nyakláncot,
vésd a szívedbe őket!
4 Akkor Isten és az emberek
egyaránt szeretni fognak, és megbecsülnek.

5 Bízz az Örökkévalóban teljes szívvel,
és ne menj a saját fejed után!
6 Minden helyzetben ismerd fel az Örökkévalót és akaratát,
akkor majd ő egyengeti utadat,
és vezeti lépteidet!
7 Ne képzeld magad túl okosnak,
hanem tiszteld és féld az Örökkévalót,
a gonosznak pedig fordíts hátat!
8 Egészség lesz ez a testednek,
s még a csontjaid is felüdülnek.

9 Tiszteld az Örökkévalót vagyonodból,
minden jövedelmed színe-javából,
10 akkor gabonával telik meg éléskamrád,
szőlőprésed mustot áraszt!
11 Fiam, mikor az Örökkévaló figyelmeztet és fegyelmez,
ne utasítsd el,
ne sértődj meg, ha helyreigazít!
12 Mert akit szeret az Örökkévaló,
azt helyreigazítja és megfegyelmezi,
mint apa a fiát, akit nagyon szeret.

13 Boldog, aki megtalálta a bölcsességet,
áldott, aki értelmet talált!
14 Mert ez több hasznot hoz, mint az ezüst,
értékesebb, mint a színarany,
15 drágább, mint a rubin,
kívánatosabb, mint bármi más!

16 A bölcsesség jobbjában hosszú élet van,
bal kezében gazdagság és dicsőség,
17 útjai gyönyörűségesek,
jólétre és békességre vezetnek.
18 Élet fája a bölcsesség annak, aki megragadja,
és akik magukhoz ölelik, milyen boldogok!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%202:11-21;%20%20%20%20Genesis%202:4-19;%20%20%20%20Proverbs%203:1-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/18

„A Sátán meg lesz kötözve Királyságom alatt, és többé nem fogja becsapni Isten gyermekeit

2012. december 19. szerda, 12:30

A Sátán meg lesz kötözve Királyságom alatt, és többé nem fogja becsapni Isten gyermekeit. Ez az Uralom nem jelképes lesz, de ott az Élet Fája Szeretetet és Békét fog belélegezni, hogy mindazok, akik arra áldottak, hogy az Új Paradicsomomat élvezzék, ne szenvedjék el majd a halált, még akkor sem, amikor ennek az időszaknak a végén a Sátán egy rövid időre ki fog szabadulni. …”

https://masodikeljovetel.hu/satan-meg-lesz-kotozve-kiralysagom-alatt-es-tobbe-nem-fogja-becsapni-isten-gyermekeit

 

Mindig gondoljatok arra, gyermekeim, hogy ezt a földet nem szabad magától értetődőnek tartani

Igazság Könyve:

Az elkövetkezendő élet

2010. december 11. szombat; 9:15

Szeretett leányom, te már készen állsz a továbblépésre, és arra a feladatra, hogy az Igazság Szent Könyvét befejezd. Te most a tisztulás folyamatán mentél keresztül, ami azért volt fontos, hogy erőt adjon ehhez a munkához.

Gyermekeim két részre szakadtak ebben a világban, és nem ismerik fel, hogy nemsokára minden eggyé válik. Mind a két rész a szomorúságot és az örömet is magában foglalja. A szenvedés olyan módon van a világban jelen, ami mély összezavarodottságot és kétségbeesést okoz. Ez egy olyan fájdalom, ami teljesen más, mint minden eddigi, a Föld megteremtése óta.

A szomorúság, ami ma a világban érezhető, azon a veszteségen alapul, mely az anyagi javak elvesztésének köszönhető. Ott van még a béke utáni vágy is a testben, a lélekben és az elmében. Ez egyedül csak az alázat által, az Én Örök Atyám elfogadása, és az iránta való szeretet által következhet be. És aztán ott van az öröm. Szeretettel mosolygok, amikor gyermekeim nevetnek, mosolyognak és boldogok. Ez az Én ajándékom. A nevetés és az öröm egy nagyon fontos ajándék az emberiség számára, feltéve, ha tiszta és nem megy mások rovására.

Kicsinyhitű gyermekeim, tudom, hogy nehéz megállnotok és azt mondanotok: visszatérek Istenhez. Olyan sokan vannak közületek tudatában annak, hogy ki is az Örök Atya valójában. De csak kevesen értik azt meg, hogy Ő őrködik fölöttük, életük minden napján, közülük egyenként mindenki fölött. Ő mosolyog, nevet és az öröm nagy érzése keríti Őt hatalmába, amikor gyermekei boldogok. De Ő nem szívesen néz le azokra, akiknek örömük, vagy feltételezett örömük nem a szívükben levő szeretetből fakad.

Én is, a ti Megváltótok, Jézus Krisztus, szeretlek mindnyájatokat, gyermekeim. De Én egy vagyok az Örök Atyával. Mindnyájatokra a mosolygok és remélem, hogy visszatértek Hozzám.

Gyertek ide Hozzám, gyermekeim, egyként, és nyílt szívvel közeledjetek Felém.

Sok gyermekem félelmet érez szívében azon üzenetek miatt, amelyek a Földre való Második Eljövetelemre utalnak. De nem kell félniük. Ez a teljes öröm, a dicsőség és a boldogság pillanata lesz. Mert mindazoknak, akik szívükkel Felém fordulnak, ezt mondom: Karjaimba veszlek benneteket, és örömkönnyeket fogok sírni.

Híveim, kérve-kérlek benneteket, imádkozzatok most mindazokért, akik nem hisznek, vagy eltévedtek útjaikon. Az a pásztor, aki összetereli nyáját, mindig arra fog törekedni, hogy ha keservesen is, de megkeresse azokat, akik elvesztek. A győzelem édessége, amelyet akkor érez, amikor visszakapja őket, hasonló ahhoz az érzéshez, amelyet Én érzek, amikor elveszett gyermekeim visszatérnek Hozzám.

Gyermekeim, még az öröm és a nevetés pillanatában is ezen a földön, mindig emlékezzetek egy dologra: Ez csak egy halvány fénye annak a tiszta örömnek és boldogságnak, ami az új földön fog bekövetkezni, akkor, amikor az elveszett Paradicsom újra megjelenik. Amikor ez beteljesedik, akkor a kiválasztott nép, azok, akik igaz életet élnek, akik hisznek Teremtőjükben, egyesülni fognak mindazokkal, akik halottaikból feltámadnak. Mindazok az emberek, barátok, családtagok, akik eltávoztak az élők sorából, egyesülni fognak Velem, ebben az új dicsőséges örökkévalóságban. Mindig gondoljatok arra, gyermekeim, hogy ezt a földet nem szabad magától értetődőnek tartani. Azt sem szabad feltételeznetek, hogy benne minden a ti ellenőrzésetek alatt van. Azért mert ez nem így van. Ha továbbra is engeditek, hogy felemésszenek ígéreteik, megtévesztéseik által, az öröm és a csodák által, ne feledjétek, ez csak egy ideiglenes hely. Ez egy mulandó színpad, még mielőtt belépnétek Atyám Birodalmába, az új Mennyországba és Földre, amelyek eggyé válnak.

Egy utolsó felhívás, gyermekeim: imádkozzatok saját szavaitokkal Hozzám. Kérjétek vezetésemet. Kérjetek Engem, hogy mutassam meg nektek a Szeretetet és az Igazságot úgy, hogy az értelmet kapjon. Ne dugjátok fejeteket a homokba, különben nem fogjátok élvezni az új Föld dicsőségét.

A semmibe vezető üres ösvény

Gyermekeim, azok, akik kigúnyolnak és megtagadnak Engem, azt mondják nektek, hogy ezután az élet után nem létezik más. Biztosíthatlak benneteket, hogy ők nem csak attól fosztják meg magukat, hogy bejussanak a Paradicsomba. Ehelyett egy üres ösvényt választanak, ami a semmibe vezet. Egyes esetekben a csaló – a sátán – megtévesztéseit követik, aki oly csendben és halálos bátorsággal halad, hogy mindazok, akik nem hisznek létezésében, kézen fogva, vakon követik őt a pokol kapuján keresztül.

Szenvedésem a Getszemáni kertben

Amikor híveim ezeket az embereket látják, hogy milyen arrogánsan büszkélkednek, és azt, amint ateizmusukkal dicsekednek, akkor szörnyű fájdalmat éreznek. Ők, akik keresztemet magukra vették, átérzik azt a kínfájdalmat, amelyet az Én időmben, a Getszemáni kertben elszenvedtem. Itt, ahol Én önszántamból a végső áldozatot meghoztam, amikor a halált magamra vállaltam azzal a szándékkal, hogy gyermekeimnek esélyt adjak arra, hogy helyet kaphassanak Atyám Birodalmában, már akkor biztosan tudtam, hogy egyes gyermekeimnek ez nem jelent majd különbséget. Ez volt a legrosszabb gyötrelem, és emiatt adtam véres verejtékem. Azt a rémületet, amelyet az elveszett lelkekért éreztem, még most is érzem.

Mindazok, akik azt kérdezik: Ha te Isten vagy, Jézus Krisztus vagy, akkor biztosan bármit megtehetsz? Válaszom: Természetesen. Egyetlen dolog kivételével: Nem tudok a ti szabad akaratotokba beavatkozni, amely az emberiségnek adatott. Gyermekeimtől fog függni, hogy szabad akaratuk által végleges döntésüket meghozzák.

Szerető Krisztusotok, a ti Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-elkovetkezendo-elet


———-

Imahadjárati imák:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK – védettség kegyelméért, az Új Paradicsom elnyeréséért (II.rész)

Keresztes Imahadjárat 103. imája

Hogy megosszuk a Szenvedés Kelyhét Krisztussal.

Keresztes Imahadjárat 122. imája

Felajánlás Jézus Krisztus Drága Vérének

Keresztes Imahadjárat 132. imája

Hogy ellene mondjunk a Sátánnak, és megvédjük ezt a Küldetést.

Keresztes Imahadjárat 143. imája

Védelmezzük az Üdvösség Küldetését

Keresztes Imahadjárat 144. imája

A Keresztény hit megvédéséért

A Keresztes Imahadjárat 158. imája

Védj meg engem az egy–világvallástól

A Keresztes Imahadjárat 159. imája

Könyörgés Isten Szeretetéért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-4-nap-csutortok

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


messages/722/

„… Gyermekeim, még az öröm és a nevetés pillanatában is ezen a földön, mindig emlékezzetek egy dologra: Ez csak egy halvány fénye annak a tiszta örömnek és boldogságnak, ami az új földön fog bekövetkezni, akkor, amikor az elveszett Paradicsom újra megjelenik. Amikor ez beteljesedik, akkor a kiválasztott nép, azok, akik igaz életet élnek, akik hisznek Teremtőjükben, egyesülni fognak mindazokkal, akik halottaikból feltámadnak. Mindazok az emberek, barátok, családtagok, akik eltávoztak az élők sorából, egyesülni fognak Velem, ebben az új dicsőséges örökkévalóságban. Mindig gondoljatok arra, gyermekeim, hogy ezt a földet nem szabad magától értetődőnek tartani. Azt sem szabad feltételeznetek, hogy benne minden a ti ellenőrzésetek alatt van. Azért mert ez nem így van. Ha továbbra is engeditek, hogy felemésszenek ígéreteik, megtévesztéseik által, az öröm és a csodák által, ne feledjétek, ez csak egy ideiglenes hely. Ez egy mulandó színpad, még mielőtt belépnétek Atyám Birodalmába, az új Mennyországba és Földre, amelyek eggyé válnak.

Egy utolsó felhívás, gyermekeim: imádkozzatok saját szavaitokkal Hozzám. Kérjétek vezetésemet. Kérjetek Engem, hogy mutassam meg nektek a Szeretetet és az Igazságot úgy, hogy az értelmet kapjon. Ne dugjátok fejeteket a homokba, különben nem fogjátok élvezni az új Föld dicsőségét. …”

———-

Római katolikus:

2020-12-10

2. adventi hét csütörtök

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az Úr megmutatja mindenható erejét: az őt váróknak mint gyengéd anya, a gőgösöknek mint szigorú bíró.
Prófétája által szól az Úr:
Én, az Úr, a te Istened, én ragadtam meg jobbodat. Én szólok hozzád így: Ne félj! Én megsegítelek. Ne félj hát, Jákob, te, szegény féreg, te, maroknyi Izrael. Az Úr mondja ezt neked: Én magam vagyok a te gyámolod. Izrael Szentje, a te Megváltód. Nézd, cséplőszánná teszlek, új és éles fogú cséplőszánná. Hegyeket csépelsz és törsz majd össze, halmokat zúzol pozdorjává. Szélnek engeded majd, és a szél elsodorja őket, a forgószél szétszórja mind. De te ujjongsz majd az Úrban, és
dicsekszel Izrael Szentjében. Vizet keresnek a szűkölködők és a szegények, de nincs, a nyelvük száraz a szomjúságtól. Én, az Úr, meghallgatom őket, én, Izraelnek Istene, nem hagyom el őket. Folyókat fakasztok a kopár dombokon, és forrásokat a völgyek ölén. A pusztaságot tóvá változtatom, vizek forrásaivá a kiaszott földet. A sivatagban cédrust növesztek, akácot, mirtuszt és olajfát; a pusztában fenyőt ültetek, platánt és ciprust, egymás mellett. Hogy így mindenki lássa és megtudja, meggondolja és megértse: Az Úr keze vitte ezt végbe mind, Izrael Szentje teremtette.
Ez az Isten igéje.

Iz 41,13-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Könyörületes az Úr és kegyes hozzánk, * nagy irgalmú és hosszan tűrő. (Vö. 8. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Istenem és Királyom, magasztallak téged, * szent nevedet áldom örökkön-örökké.
Mindenkihez jóságos vagy, Uram, * és irgalmas vagy minden művedhez.
Hívek: Könyörületes az Úr és kegyes hozzánk, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
E: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék.
H: Könyörületes az Úr és kegyes hozzánk, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
E: Hirdessék az emberek hatalmas tetteid, * királyságod fölséges dicsőségét.
A te országod örökkévaló ország, * uralmad megmarad nemzedékről nemzedékre.
H: Könyörületes az Úr és kegyes hozzánk, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Zsolt 144,1 és 9.10-11.12-13ab

ALLELUJA
Harmatozzatok egek, onnan felülről, † és ti, felhők hullassátok közénk az Igazat! * Nyíljék meg a föld, és teremje az Üdvözítőt. Iz 45,8 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A Messiás magasztalja előhírnökének nagyságát.
Abban az időben Jézus így nyilatkozott Keresztelő Jánosról: Bizony mondom nektek: Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint ő. A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mindmáig erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg. A próféták és a törvény Jánosig mindannyian ezt jövendölték. Ha tudni akarjátok, Illés ő, akinek el kell jönnie. Akinek füle van, hallja meg!
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,11-15

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-12-10


————

Ortodox (Görög keleti):

17 A gazdagoknak, akik a mostani világban sok vagyonra tettek szert, mondd meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban bízzanak! Sokkal inkább Istenben bízzanak, aki bőségesen megad mindent, amire szükségünk van. 18 Parancsold meg nekik, hogy a jó tettekben legyenek gazdagok! Legyenek nagylelkű adakozók, szívesen osszák meg másokkal, amijük van! 19 Ha ezt teszik, kincset gyűjtenek maguknak a Mennyben. Ez lesz a jövőjük biztos alapja, és képessé teszi őket, hogy megragadják a valóságos életet.

20 Timóteus, Isten sok dolgot bízott rád. Őrizd meg ezeket! Tartsd magad távol azoktól, akik ostoba dolgokat beszélnek, amelyek nem Istentől valók! Kerüld el azokat, akik az igazság ellen érvelnek! Ezek azt mondják, hogy ők tudják, mi az „igazi ismeret” — ez azonban csak üres fecsegés! 21 Egyesek, akik azt állítják, hogy bennük megvan ez az „igazi ismeret”, már el is fordultak a hittől.

Isten kegyelme legyen mindnyájatokkal!

28 Amikor pedig ezek az események elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok!”

Jézus szavai mindig érvényesek maradnak

29 Azután Jézus mondott a tanítványainak egy példázatot is: „Figyeljétek meg a fügefát és a többi fákat! 30 Amikor látjátok, hogy kihajtanak, magatok is tudjátok, hogy már közel van a nyár. 31 Ehhez hasonlóan, amikor majd látjátok, hogy ezek megtörténnek, ismerjétek fel, hogy Isten Királysága már közel van!

32 Igazán mondom nektek: ez a nemzet[a] el nem múlik, amíg mindezek a dolgok be nem teljesednek. 33 Az ég és a föld elmúlik, de amit én mondok, az soha nem múlik el: mindig érvényes marad!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Timothy%206:17-21;%20%20%20Luke%2021:28-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/12/10

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

„… Sok gyermekem félelmet érez szívében azon üzenetek miatt, amelyek a Földre való Második Eljövetelemre utalnak. De nem kell félniük. Ez a teljes öröm, a dicsőség és a boldogság pillanata lesz. Mert mindazoknak, akik szívükkel Felém fordulnak, ezt mondom: Karjaimba veszlek benneteket, és örömkönnyeket fogok sírni.

Híveim, kérve-kérlek benneteket, imádkozzatok most mindazokért, akik nem hisznek, vagy eltévedtek útjaikon. Az a pásztor, aki összetereli nyáját, mindig arra fog törekedni, hogy ha keservesen is, de megkeresse azokat, akik elvesztek. A győzelem édessége, amelyet akkor érez, amikor visszakapja őket, hasonló ahhoz az érzéshez, amelyet Én érzek, amikor elveszett gyermekeim visszatérnek Hozzám.

Gyermekeim, még az öröm és a nevetés pillanatában is ezen a földön, mindig emlékezzetek egy dologra: Ez csak egy halvány fénye annak a tiszta örömnek és boldogságnak, ami az új földön fog bekövetkezni, akkor, amikor az elveszett Paradicsom újra megjelenik. Amikor ez beteljesedik, akkor a kiválasztott nép, azok, akik igaz életet élnek, akik hisznek Teremtőjükben, egyesülni fognak mindazokkal, akik halottaikból feltámadnak. Mindazok az emberek, barátok, családtagok, akik eltávoztak az élők sorából, egyesülni fognak Velem, ebben az új dicsőséges örökkévalóságban. Mindig gondoljatok arra, gyermekeim, hogy ezt a földet nem szabad magától értetődőnek tartani. Azt sem szabad feltételeznetek, hogy benne minden a ti ellenőrzésetek alatt van. Azért mert ez nem így van. Ha továbbra is engeditek, hogy felemésszenek ígéreteik, megtévesztéseik által, az öröm és a csodák által, ne feledjétek, ez csak egy ideiglenes hely. Ez egy mulandó színpad, még mielőtt belépnétek Atyám Birodalmába, az új Mennyországba és Földre, amelyek eggyé válnak.

Egy utolsó felhívás, gyermekeim: imádkozzatok saját szavaitokkal Hozzám. Kérjétek vezetésemet. Kérjetek Engem, hogy mutassam meg nektek a Szeretetet és az Igazságot úgy, hogy az értelmet kapjon. Ne dugjátok fejeteket a homokba, különben nem fogjátok élvezni az új Föld dicsőségét. …”

Ez egy mulandó színpad, még mielőtt belépnétek Atyám Birodalmába, az új Mennyországba és Földre, amelyek eggyé válnak

Igazság Könyve:

Az elkövetkezendő élet

2010. december 11. szombat; 9:15

Szeretett leányom, te már készen állsz a továbblépésre, és arra a feladatra, hogy az Igazság Szent Könyvét befejezd. Te most a tisztulás folyamatán mentél keresztül, ami azért volt fontos, hogy erőt adjon ehhez a munkához.

Gyermekeim két részre szakadtak ebben a világban, és nem ismerik fel, hogy nemsokára minden eggyé válik. Mind a két rész a szomorúságot és az örömet is magában foglalja. A szenvedés olyan módon van a világban jelen, ami mély összezavarodottságot és kétségbeesést okoz. Ez egy olyan fájdalom, ami teljesen más, mint minden eddigi, a Föld megteremtése óta.

A szomorúság, ami ma a világban érezhető, azon a veszteségen alapul, mely az anyagi javak elvesztésének köszönhető. Ott van még a béke utáni vágy is a testben, a lélekben és az elmében. Ez egyedül csak az alázat által, az Én Örök Atyám elfogadása, és az iránta való szeretet által következhet be. És aztán ott van az öröm. Szeretettel mosolygok, amikor gyermekeim nevetnek, mosolyognak és boldogok. Ez az Én ajándékom. A nevetés és az öröm egy nagyon fontos ajándék az emberiség számára, feltéve, ha tiszta és nem megy mások rovására.

Kicsinyhitű gyermekeim, tudom, hogy nehéz megállnotok és azt mondanotok: visszatérek Istenhez. Olyan sokan vannak közületek tudatában annak, hogy ki is az Örök Atya valójában. De csak kevesen értik azt meg, hogy Ő őrködik fölöttük, életük minden napján, közülük egyenként mindenki fölött. Ő mosolyog, nevet és az öröm nagy érzése keríti Őt hatalmába, amikor gyermekei boldogok. De Ő nem szívesen néz le azokra, akiknek örömük, vagy feltételezett örömük nem a szívükben levő szeretetből fakad.

Én is, a ti Megváltótok, Jézus Krisztus, szeretlek mindnyájatokat, gyermekeim. De Én egy vagyok az Örök Atyával. Mindnyájatokra a mosolygok és remélem, hogy visszatértek Hozzám.

Gyertek ide Hozzám, gyermekeim, egyként, és nyílt szívvel közeledjetek Felém.

Sok gyermekem félelmet érez szívében azon üzenetek miatt, amelyek a Földre való Második Eljövetelemre utalnak. De nem kell félniük. Ez a teljes öröm, a dicsőség és a boldogság pillanata lesz. Mert mindazoknak, akik szívükkel Felém fordulnak, ezt mondom: Karjaimba veszlek benneteket, és örömkönnyeket fogok sírni.

Híveim, kérve-kérlek benneteket, imádkozzatok most mindazokért, akik nem hisznek, vagy eltévedtek útjaikon. Az a pásztor, aki összetereli nyáját, mindig arra fog törekedni, hogy ha keservesen is, de megkeresse azokat, akik elvesztek. A győzelem édessége, amelyet akkor érez, amikor visszakapja őket, hasonló ahhoz az érzéshez, amelyet Én érzek, amikor elveszett gyermekeim visszatérnek Hozzám.

Gyermekeim, még az öröm és a nevetés pillanatában is ezen a földön, mindig emlékezzetek egy dologra: Ez csak egy halvány fénye annak a tiszta örömnek és boldogságnak, ami az új földön fog bekövetkezni, akkor, amikor az elveszett Paradicsom újra megjelenik. Amikor ez beteljesedik, akkor a kiválasztott nép, azok, akik igaz életet élnek, akik hisznek Teremtőjükben, egyesülni fognak mindazokkal, akik halottaikból feltámadnak. Mindazok az emberek, barátok, családtagok, akik eltávoztak az élők sorából, egyesülni fognak Velem, ebben az új dicsőséges örökkévalóságban. Mindig gondoljatok arra, gyermekeim, hogy ezt a földet nem szabad magától értetődőnek tartani. Azt sem szabad feltételeznetek, hogy benne minden a ti ellenőrzésetek alatt van. Azért mert ez nem így van. Ha továbbra is engeditek, hogy felemésszenek ígéreteik, megtévesztéseik által, az öröm és a csodák által, ne feledjétek, ez csak egy ideiglenes hely. Ez egy mulandó színpad, még mielőtt belépnétek Atyám Birodalmába, az új Mennyországba és Földre, amelyek eggyé válnak.

Egy utolsó felhívás, gyermekeim: imádkozzatok saját szavaitokkal Hozzám. Kérjétek vezetésemet. Kérjetek Engem, hogy mutassam meg nektek a Szeretetet és az Igazságot úgy, hogy az értelmet kapjon. Ne dugjátok fejeteket a homokba, különben nem fogjátok élvezni az új Föld dicsőségét.

A semmibe vezető üres ösvény

Gyermekeim, azok, akik kigúnyolnak és megtagadnak Engem, azt mondják nektek, hogy ezután az élet után nem létezik más. Biztosíthatlak benneteket, hogy ők nem csak attól fosztják meg magukat, hogy bejussanak a Paradicsomba. Ehelyett egy üres ösvényt választanak, ami a semmibe vezet. Egyes esetekben a csaló – a sátán – megtévesztéseit követik, aki oly csendben és halálos bátorsággal halad, hogy mindazok, akik nem hisznek létezésében, kézen fogva, vakon követik őt a pokol kapuján keresztül.

Szenvedésem a Getszemáni kertben

Amikor híveim ezeket az embereket látják, hogy milyen arrogánsan büszkélkednek, és azt, amint ateizmusukkal dicsekednek, akkor szörnyű fájdalmat éreznek. Ők, akik keresztemet magukra vették, átérzik azt a kínfájdalmat, amelyet az Én időmben, a Getszemáni kertben elszenvedtem. Itt, ahol Én önszántamból a végső áldozatot meghoztam, amikor a halált magamra vállaltam azzal a szándékkal, hogy gyermekeimnek esélyt adjak arra, hogy helyet kaphassanak Atyám Birodalmában, már akkor biztosan tudtam, hogy egyes gyermekeimnek ez nem jelent majd különbséget. Ez volt a legrosszabb gyötrelem, és emiatt adtam véres verejtékem. Azt a rémületet, amelyet az elveszett lelkekért éreztem, még most is érzem.

Mindazok, akik azt kérdezik: Ha te Isten vagy, Jézus Krisztus vagy, akkor biztosan bármit megtehetsz? Válaszom: Természetesen. Egyetlen dolog kivételével: Nem tudok a ti szabad akaratotokba beavatkozni, amely az emberiségnek adatott. Gyermekeimtől fog függni, hogy szabad akaratuk által végleges döntésüket meghozzák.

Szerető Krisztusotok, a ti Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-elkovetkezendo-elet


———-

Imahadjárati imák:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK – védettség kegyelméért, az Új Paradicsom elnyeréséért (I. rész)

Keresztes Imahadjárat 11. imája

A látnokok iránti gyűlölet megállítása

Keresztes Imahadjárat 13. imája

Ima a védettség kegyelméért

Keresztes Imahadjárat 18. imája

Ima az Antikrisztus és csoportjának megállításáért

Keresztes Imahadjárat 27. imája

Ima a világ békéjéért

Keresztes Imahadjárat 29. imája

Ima a Keresztény hit gyakorlásának védelméért

Keresztes Imahadjárat 71. imája

Ima, hogy megmeneküljünk az üldöztetéstől

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-3-nap-szerda

 

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


http://www.tlig.org/hu/

„… Gyermekeim, még az öröm és a nevetés pillanatában is ezen a földön, mindig emlékezzetek egy dologra: Ez csak egy halvány fénye annak a tiszta örömnek és boldogságnak, ami az új földön fog bekövetkezni, akkor, amikor az elveszett Paradicsom újra megjelenik. Amikor ez beteljesedik, akkor a kiválasztott nép, azok, akik igaz életet élnek, akik hisznek Teremtőjükben, egyesülni fognak mindazokkal, akik halottaikból feltámadnak. Mindazok az emberek, barátok, családtagok, akik eltávoztak az élők sorából, egyesülni fognak Velem, ebben az új dicsőséges örökkévalóságban. Mindig gondoljatok arra, gyermekeim, hogy ezt a földet nem szabad magától értetődőnek tartani. Azt sem szabad feltételeznetek, hogy benne minden a ti ellenőrzésetek alatt van. Azért mert ez nem így van. Ha továbbra is engeditek, hogy felemésszenek ígéreteik, megtévesztéseik által, az öröm és a csodák által, ne feledjétek, ez csak egy ideiglenes hely. Ez egy mulandó színpad, még mielőtt belépnétek Atyám Birodalmába, az új Mennyországba és Földre, amelyek eggyé válnak.

Egy utolsó felhívás, gyermekeim: imádkozzatok saját szavaitokkal Hozzám. Kérjétek vezetésemet. Kérjetek Engem, hogy mutassam meg nektek a Szeretetet és az Igazságot úgy, hogy az értelmet kapjon. Ne dugjátok fejeteket a homokba, különben nem fogjátok élvezni az új Föld dicsőségét. …”

———-

Római katolikus:

2020-12-09

2. adventi hét szerda

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Hatalmas az Úr, és megerősíti az elfáradtakat: a benne bízók új erőre kapnak.
Prófétája által szól az Úr: A szent és nagy hatalmú Isten kérdezi: „Kihez hasonlítotok ti engem? És kivel tesztek egyenlővé? Emeljétek föl tekinteteteket és lássátok: Ki alkotta mind a csillagokat? Ő, aki elvezeti seregüket, megszámolja őket, és nevén szólítja valamennyit; hatalma és nagy ereje miatt el nem marad egy sem. Miért mondod ezt, Jákob, miért beszélsz így, Izrael: »Sorsom el van rejtve az Úr elől, és igazságom elkerüli Istenem figyelmét«? Hát nem tudod és nem hallottad még, hogy örökkévaló Isten az Úr?
Ő teremtette a föld határait. Nem lankad el és nem fárad el, és bölcsessége kifürkészhetetlen. Erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerültét. Még a fiatalok is elfáradhatnak, ellankadhatnak, az ifjak is összeeshetnek erőtlenül. De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.”
Ez az Isten igéje.

Iz 40,25-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldjad, én lelkem, * áldjad az Urat! (1a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Áldjad, én lelkem, * áldjad az Urat!
E: Megbocsátja minden vétkedet, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában meg is koronázza.
H: Áldjad, én lelkem, * áldjad az Urat!
E: Irgalmas és kegyes a mi Istenünk, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Nem bűneink szerint bánik vélünk, * és nem gonoszságaink szerint fizet vissza nekünk.
H: Áldjad, én lelkem, * áldjad az Urat!
Zsolt 102,1-2.3-4.8 és 10

ALLELUJA
Íme, jön már az Úr, hogy népét megváltsa, * boldog, aki készen áll, hogy találkozzék véle! – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus magához hívja a megfáradtakat és a szenvedőket.
Abban az időben Jézus így szólt az őt követő emberekhez: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű –, és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,28-30

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-12-09

„ Válasz: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig! (Vö. 7. vers. – 5. tónus) …”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-12-01

vö.:

„… A Földön élő Gyermekeimhez szólok: tudnotok kell, hogy a Dániel Könyvében és a Jelenések Könyvében foglalt minden próféciának még be kell következnie.

Tudnotok kell, hogy az 1000 év, amelyre a Jelenések Könyve utal, pontosan azt jelenti.

Ha ez valami mást jelentene, akkor egy más időegység lett volna megadva.

Az Én Egyházam, a Katolikus Egyház, még nem nyilatkozott ebben a témában, ezt még a teológusok sem tették meg. *

Maradék Egyházam, a Katolikus Egyházam maradék ágai a Földön meg fogják érteni az Én Korszakomnak, a földi Béke Korszaknak valódi jelentését

Ti most az utolsó időket élitek, de a Föld meg fog újulni….”

Tudnotok kell, hogy az 1000 év, amelyre a Jelenések Könyve utal, pontosan azt jelenti

2012. május 28., hétfő, 8:45

*

http://lexikon.katolikus.hu/M/millenarizmus.html

*

„…. KRISZTUS-KIRÁLY ünnepét elrendelő apostoli körlevele 1925. december 11. …”

http://szit.katolikus.hu/feltoltes/Quas%20Primas.pdf

ÉN VAGYOK A VILÁGOSSÁG

Bangladesh, 1986 Szeptember 20 ”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1.html

Viganó érsek: Nyílt levél Donald Trumpnak

A 2021-es elnökválasztás előestéjén

http://eucharisztikuskongresszus.hu/hit_411.html


————

Ortodox (Görög keleti):

22 Az Írásban ugyanis azt olvassuk, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyiket Hágár, a rabszolganő szülte, a másikat pedig Sára, aki szabad volt. 23 A rabszolganő fia úgy született, mint mindenki más. A szabad asszony fia azonban Isten ígérete alapján született.

24 Ennek az igaz történetnek szellemi jelentése is van. A két asszony ugyanis a két szövetséget jelképezi. Az egyiket Isten a Sínai-hegyen kötötte a népével, amikor a Törvényt adta nekik. Akikre ez érvényes, azok szolgák. Hágár, aki maga is szolga volt, 25 az Arábiában levő Sínai-hegyet jelképezi, és ugyanakkor a mostani Jeruzsálemet is, hiszen ez a város a népével együtt a Törvény rabszolgája.

26 Sára azonban szabad asszony volt, aki a Mennyei Jeruzsálemet jelképezi. A Mennyei Jeruzsálem pedig szabad — ő a mi anyánk. 27 Mert az Írás így beszél róla:

„Örülj, te meddő asszony,
aki még sohasem szültél!
Örvendj, és ujjongva kiálts,
te, akinek nem lehetnek szülési fájdalmai,
mert több gyermeke lesz az elhagyott asszonynak[a],
mint annak, aki férjnél van.”[b]

28 Testvéreim, ti Isten gyermekei vagytok, akik szellemi értelemben Isten ígérete alapján születtetek — akárcsak Izsák. 29 De ahogyan annak idején a természetes módon született gyermek üldözte azt, aki a Szent Szellem ereje által született, ma is ugyanez történik. 30 Mit mond erről az Írás? „Kergesd el a rabszolganőt a fiával együtt, mert az a fiú nem fog együtt örökölni a szabad asszony fiával!”[c] 31 Tehát, testvéreim, szellemi értelemben mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony leszármazottjai vagyunk.

Minden titok kitudódik

16 „Nem azért gyújtanak olajmécsest, hogy letakarják, vagy az ágy alá tegyék, hanem hogy a mécstartóra helyezzék, és világítson azoknak, akik bejönnek a szobába. 17 Mert minden rejtett dolog világosságra fog kerülni. Minden titok kitudódik és világosságra kerül. 18 Tehát gondoljátok át alaposan, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, az még többet kap. De akinek nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.”

Jézus igazi családja: a tanítványai

19 Egyszer Jézushoz eljöttek a testvérei és az anyja, de a tömeg miatt nem tudtak a közelébe jutni. 20 Az emberek ekkor szóltak Jézusnak: „Édesanyád és testvéreid odakinn várnak, és látni szeretnének.”

21 De ő így válaszolt: „Az én anyám és testvéreim azok, akik hallgatnak Isten beszédére, és megteszik, amit ő mond.”

22 Gondold meg jól, mielőtt kijelölsz valakit gyülekezeti vezetőnek és ráteszed a kezed, hogy ezáltal megerősítsd a kijelölését! Ne siess ezzel! Vigyázz, hogy téged ne terheljen a felelősség mások bűnei miatt! Őrizd meg tisztán magadat!

23 Timóteus, te eddig kizárólag vizet ittál. Ezentúl igyál egy kevés bort is, mert jót fog tenni a gyomrodnak, és nem fogsz olyan gyakran gyengélkedni!

24 Vannak, akiknek a bűnei jól láthatók. Ezek a nyilvánvaló bűnök mutatják, hogy ítélet vár rájuk. De vannak olyanok is, akiknek a bűnei csak később derülnek ki. 25 Hasonló a helyzet a jótettekkel is: vannak, amelyeket jól lehet látni. Más jótettek nincsenek szem előtt — de ezek sem maradnak örökké rejtve!

A rabszolgákról

6 Akik rabszolgák, és keményen dolgozniuk kell, őszintén tiszteljék és becsüljék a gazdájukat, hogy Isten nevét és a tanításunkat senki ne szidalmazza! 2 Vannak olyan hívő rabszolgák, akiknek a gazdájuk is hívő, tehát testvérek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy gazdájuk kevesebb tiszteletet érdemel. Éppen ellenkezőleg, még jobban kell szolgálniuk a gazdájukat, mint szeretett hívő testvérüket!

Timóteus, tanítsd ezeket a testvéreknek, és biztasd őket, hogy eszerint éljenek!

A hamis tanítók és az igazi gazdagság

3 Azonban vannak, akik másképpen tanítanak — olyan dolgokat, amelyek nincsenek összhangban Urunk, Jézus Krisztus egészséges tanításával. Ezek a hamis tanítók nem fogadják el azt a tanítást, amelynek az igazi istenfélelem és az Isten helyes szolgálata az alapja. 4 Ezek nagyra tartják magukat, de semmihez sem értenek igazán. Valójában az a betegségük, hogy szeretnek vitatkozni, és bizonyos szavak miatt huzakodni. Ebből azonban csak irigység, veszekedés, egymás sértegetése és gonosz gyanúsítás származik. 5 Állandóan viszálykodnak, megromlott a gondolkozásuk, és nem ismerik az igazságot. Úgy gondolják, Isten szolgálata arra való, hogy ezzel sok pénzt szerezzenek.

6 Természetesen az istenfélelem és az Isten helyes szolgálata valóban nagy haszonnal jár, de csak akkor, ha igazán elégedett vagy mindazzal, amid van. 7 Gondold meg: amikor világra jöttünk, semmit sem hoztunk magunkkal. Világos, hogy el sem vihetünk semmit, amikor meghalunk. 8 Ha tehát van ennivalónk és ruhánk, elégedjünk meg vele!

9 Akik arra vágyakoznak, hogy meggazdagodjanak, csapdába kerülnek, és kísértések veszik körül őket. Ostoba vágyaikat követik, és maguknak ártanak vele, a vesztükbe rohannak, s végül elpusztulnak. 10 Pénzimádatukból sokféle baj és gonoszság származik. A pénz utáni sóvárgás már letérített a hit útjáról egyeseket, akik ezenfelül még rengeteg szenvedést is okoztak saját maguknak.

Figyelmeztetések

11 Te azonban, Timóteus, Isten embere vagy! Tehát menekülj el, és maradj távol ezektől a dolgoktól! Teljes erővel azon igyekezz, hogy Isten tetszése szerint élj, és őt szolgáld! Küzdj a hitért, az isteni szeretetért, a türelmes kitartásért és a szelídségért — hogy ezek uralkodjanak benned!

Jézus prófétál az utolsó időkről

5 Jézus tanítványai a Templomról beszélgettek. Dicsérték, hogy milyen gyönyörű, hogy milyen hatalmas és szép kövekből épült, és milyen sok fogadalmi ajándékkal van díszítve. Ekkor Jézus ezt mondta:

6 „Eljön az idő, amikor mindabból, amit most csodáltok, kő kövön nem marad! Bizony, porig fogják rombolni az egészet!”

7 A tanítványok megkérdezték: „Mester, mikor fog ez megtörténni? Milyen jel fogja mutatni, hogy mindezeknek be kell teljesülniük?”

10 Azután így folytatta: „Egyik nép rátámad a másikra, és egyik ország a másik ellen fog harcolni. 11 Pusztító erejű földrengések lesznek. Egyes helyeken éhínség támad, és halálos, járványos betegségek fognak pusztítani. Az égben pedig félelmetes és csodálatos jelek látszanak majd.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Galatians%204:22-31;%20%20%20Luke%208:16-21;%20%20%201%20Timothy%205:22-6:11;%20%20%20Luke%2021:5-7,%2010-11,%2020-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/12/09

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

„„ A gazdagság hajhászása

Nyomtatóbarát változat

2010. november 30. kedd; 12:00

Atyám Egyházának tanításai ellenére az egész világon, az emberek még most sem fogadják el tanításaimat. A gazdag embereknek, akik az anyagi javak után törtetnek, van egy istenük. A szegény embereknek, akik a gazdagságra törekednek, szintén van egy istenük. Mind a kettőnek ugyanaz: a pénz. A pénz hasznavehetetlen, ha azt nem becsületes úton szerezték, és azoknál is, akik kevésbé szerencsések (vagyonosak), mert nem tanultak a megtapasztaltakból.

A pénzt, az anyagi javakat és minden jó dolgot, amelyeket azok az emberek birtokolnak, akik szerencséseknek tartják magukat, el kell, hogy osszák a rászorulók között. De az sincs rendjén, hogy a pénzt csak azért ajándékozzák el, hogy ezáltal dicsőséget és figyelmességet szerezzenek maguknak.

Biztosak lehettek abban, hogy éppen a gonosz által fogjátok felismerni azt, ami jelenleg a világban terv szerint történik, és amikor ez a kívánság (a terv) valósággá válik, látni fogjátok, hogy üres zsebetek miatt milyen csekély értéke van a pénznek. Amikor ők, azok a gonosz lények, átveszik a pénzetek feletti hatalmat, és ti nem juthattok hozzá anélkül, hogy feltételeiket elfogadnátok, akkor fogjátok végre megérteni, hogy a boldogsághoz egy vagylagos (alternatív) utat kell választanotok.

A pénzetek értéktelen lesz. A túlélés miatt a dzsungel törvényeire lesz szükségetek. Mindazok, akiknek megvan a túlélési ösztönük, könnyebben fogják elviselni, mint azok, akiknek azelőtt sohasem kellett térdelve dolgozniuk. Az ültetni való magvak többet fognak érni, mint egy millió dollár. Egy egyszerű gyümölcs többet fog érni nektek, mint egy feltűnő autó, mert amikor mindent elvesznek tőletek, akkor fogjátok Teremtőtöket segítségül hívni. Egyedül csak akkor fogtok ráébredni, és csakis akkor, hogy ami számít az nem más, mint a szívetekben lévő szeretet, mert a lelketek nem tud fejlődni a szeretet nélkül, és nem fog tudni bejutni Atyám Birodalmába sem.

Gondoljátok át. Legyetek óvatosak a gazdagság keresésében. Most álljatok meg, mielőtt túl késő lenne. Osszátok meg vagyonotokat, és kövessétek ösvényemet. Ez a tanítás talán túl szigorú azon gyermekeim számára, akik bizonytalanságot éreznek.

Szerető Megváltótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/gazdagsag-hajhaszasa

Amikor Isten Hangjával beszélnek, sok kritikát vonnak magukra, mivel a szekuláris világ megveti az Igazságot.

Igazság Könyve:
2014. december 16. kedd, 23:00

Drága szeretett leányom, azok, akik valódi tisztánlátással rendelkeznek, nagyon könnyen felismerik azokat, akik azt mondják, hogy Tőlem jönnek, és akik a Szentlélekkel áldottak. Ők soha nem keresik mások figyelmét vagy hízelgését. Soha nem keresik a népszerűséget, és nem is lesznek népszerűek, mert amikor Isten Hangjával beszélnek, sok kritikát vonnak magukra, mivel a szekuláris világ megveti az Igazságot.

Isten Igéjének mindig meglesznek az ócsárlói, és azt sohasem fogadja lelkesen a szekuláris világ. Legyetek résen azon a napon, amikor majd tanúi lesztek Egyházam és a szekuláris világ egybeolvadásának. Szolgálóim, akik hűségesekmaradnak Hozzám, és akik nyilvánosan hirdetik Igémet, ahogyan az a Szent Bibliában adatott az emberiség számára, soha nem népszerűek. Lehet, megtűrik őket, de a hangjuk ritkán hallható, mivel az Igazságot általában megvetéssel elutasítják.

Egyházam árulóinak, beleértve a laikusokat is, a következőket mondom: Törődjetek a saját kertetekkel, mert az el van hanyagolva, és a talaj terméketlen. A gyomnövények gyökeret eresztettek, és az egészséges növények nem tudnak fejlődni, hacsak ki nem ássátok előbb a rothadást, és ki nem cserélitek a talajt új, termékeny talajjal. Csak akkor fog teremni újra életet a kertetek, amikor azt felújítjátok, és felfrissítitek. Különben ott nem lesz semmi élet, és minden benne lévő dolog el fog pusztulni. Ti nemcsak a saját életeteket fogjátok elpusztítani, hanem a hozzátok közel állókét is, mivel az ellenségemben nincsen semmi lojalitás, még azok iránt sem, akiket mint rabszolgákat szerez meg magának, hogy bosszút álljon Rajtam.

———-
Igaz élet Istenben:

CSUPÁN SZERETETRE VAN SZÜKSÉGEM, SZERETETRE, SZERETETRE!
1995. június 16.


Szeretettel látogattál meg lelkem bűnében. Nem bottal jöttél, hogy megdorgálj. Ragyogásod nem nehezteléssel, hanem áldásokkal látogatta meg lelkemet, hogy meggyógyítsd sötétségét. Segíts rajtunk, ki szereted teremtésedet, és taníts meg arra, ami tetszésedre van, hogy mindazt, amit teszünk, szívesen lássa szemed!Uram, Te tudod, hogy a bűn lett a gonoszok bölcsessége. Annyit vétkezünk, amennyit lélegzünk. Miért van ez az erőszakos lármateremtésedben? Miért e tisztátalanság? Miért e lázadás? Tisztelettel meghajolok előtted és megkérdezem: Még meddig zavarhatja össze fiaidat és leányaidat a gonosz lélek? Szabadító igazságosságodban, Uram, segíts rajtunk és mondd meg, mi az, amiben a legszükségesebb megváltoznunk?

Béke legyen veled! Gyönyörűségemet lelem abban, hogy hallak. Csupán szeretetre van szükségem, szeretetre, szeretetre! A szeretet mindenre képes. Szeress engem és növekedj szeretetemben, akkor nem marad benned sötét hely! A szeretet megsemmisíti foltjaidat és hibáidat. A szeretet gyógyít, a szeretet elégtételt ad. A szeretet jó gyümölcsöt hoz, amely mindig megmarad. Nem hallottad, gyermekem, hogy aki szeret, az az enyémek közül való, és ismer engem? Nem hallottad, hogy az ítélet napján szereteted mértéke szerint kerülsz ítéletre?Kérdezted, hogy “miért van ez az erőszakos lárma

teremtésemben, miért e tisztátalanság, miért e lázadás”. Drága gyermekem, eljövetelem előjátéka mindez. Neked, aki szeretsz engem, már csak kis ideig kell szenvedned. Te, aki meghajolsz hatalmam előtt, jutalmat kapsz. Te, aki nem feledkeztél meg Teremtődről, meglátsz engem dicsőségemben. Visszatérésem olyan biztosan bekövetkezik, ahogyan a hajnal eljön. Azt kérdezed, leányom, hogy mi az, amiben a legszükségesebb megváltoznotok. Hűséges szeretetre van szükségem, mert a hűséges szeretet örömet szerez nekem.Családod Vigasztalója, emberiség Barátja, háromszorosan Szent Világosság, az Atyának szeretett Fia, Csillagfény az éjszakában, tömjén és mirha Hegy, az Atya Gyönyörűsége, Édesanyád Boldogsága, vonj minket szeretetedbe, hozd elragadtatásba szívünket, hívj országodba minket egyetlen tekinteteddel, mivel szívesen adsz hűséges szeretetet! Téríts meg minket szereteted lángjában! Szűnjön meg félelmünk az előttünk álló éjszakától, és hadd szemléljük mindannyian megmentő igazságosságodat!

 Éppen ezt akartam újból hallani tőled! Virágom, továbbra is igénybe veszlek. Kedvesem, jöjj és örvendj, míg Szívemben pihensz! Én, Jézus, aki feltámasztottalak, szeretlek és megáldalak. “

 
 
 
 

———-
Római katolikus:

12-18

Adventi köznapok – december 18.

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Isten megígéri a Megváltót, aki hazavezeti népét a fogságból és otthont ad neki.
Prófétája által jövendöl az Úr: Igen, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak. Királyként uralkodik majd, bölcsen kormányoz, s gondja lesz a jogra és az igazságra az országban. Az ő napjaiban megszabadul Júda, és biztonságban él Izrael. Ez lesz a neve, amelyen szólítják: „Az Úr, a mi igazságunk,” Jönnek napok – mondja az Úr –, amikor nem azt mondják többé: „Amint igaz, hogy él az Úr, aki kihozta Izrael fiait Egyiptom földjéről”, hanem: „Amint igaz, hogy él az Úr, aki visszavezette és hazahozta Izrael házának ivadékát észak földjéről és azokból az országokból, ahová szétszórta őket.” És a saját földjükön laknak majd.
Ez az Isten igéje.

Jer 23,5-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig! Vö. 7 vers.
Előénekes: Istenem, ítéletedet add át a királynak: * és igazságodat a király Fiának,
hogy igazságosan ítélkezzék népeden, * és méltányosan minden szegényen.
Hívek: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Megszabadítja a szegényt, aki hozzá kiált, * a nyomorultat, akin nem segít senki.
Kíméli a kicsinyt és a gyengét, * a szűkölködőt megsegíti.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Áldott legyen a Úr, Izrael Istene, * aki egyedül művel csodákat.
Áldott legyen fölséges
neve örökké, * fölségével teljék be az egész föld. Úgy legyen! Ámen.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
Zsolt 71,2.12-13.18-19

ALLELUJA
Választott néped Pásztora, † aki Mózesnek a Sínai-hegyen törvényt adtál, * jöjj, tárd ki karodat, hogy megválts minket! – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Szent József angyali jelenésből tudja meg, hogy Mária gyermeke a Szentlélektől van.
Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: „Velünk az Isten.” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala parancsolta neki.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 1,18-24″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-18


————

Ortodox (Görög keleti): 

11 Jézus ezt mondta: „Az a férfi, aki elválik a feleségétől, és mást vesz feleségül, házasságtörést követ el az első felesége ellen. 12 Az a feleség, aki elválik a férjétől, és összeházasodik egy másik férfival, szintén házasságtörést követ el.”

Megáldja a gyermekeket

13 Az emberek odavitték Jézushoz a kisgyerekeiket, hogy tegye rájuk a kezét. A tanítványok azonban rájuk szóltak, és el akarták őket küldeni. 14 Amikor Jézus ezt meglátta, megharagudott, és rászólt a tanítványaira: „Engedjétek hozzám jönni a gyerekeket, mert Isten Királysága olyanoké, akik hozzájuk hasonlítanak! 15 Igazán mondom nektek: aki nem úgy fogadja Isten Királyságát, mint a gyerekek, az soha nem jut be oda.” 16 Ezután egyenként a karjába vette a gyerekeket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+10:11-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


2014. december 16. kedd, 23:00
Az Enyéim, sok szempontból hasonlítanak Rám. Minél közelebb állnak a Szívemhez, annál jobban utánoznak Engem. Ők alázatosak, mert soha nem tudnának dicsekedni a Rólam való tudásukkal. Ők csak azt mondják, amit Én is mondanék, és ez nem más, mint az Igazság, még akkor is, ha ezzel gyűlöletet vonnak magukra. Nagyon kellemetlenül éreznék magukat, ha a jó cselekedeteikért kiemelnék és dicsérnék őket, mert nekik nem ez a céljuk. Ők egyedül csak arra törekszenek, hogy megtegyék az Én Szent Akaratomat.

Azok a hangok, amelyek azt kiáltják: „nézzetek rám, én Isten szolgája vagyok”, és akik a világ szemeláttára megjátsszák mindazokat a jó cselekedeteket, amelyeket az Én Nevemben tettek, undort keltenek Bennem. Bármilyen jó cselekedetet visztek is végbe, folytassátok a következő feladattal – és ne mondjatok semmit. Ne keressétek a dicséretet, mert az Én Munkám az, amit csináltok. Minden jó cselekedetet, amelyet a Nevemben végeztek, Nekem kell felajánlanotok alázatos szolgaságban.

Soha nem szabad felmagasztalnotok magatokat az Én Nevemben , mert ez iszonyatos Számomra. Amikor Istent szolgáljátok, akkor az Ő népét szolgáljátok, és meg kell köszönnetek Neki, hogy megadta nektek azt a kegyelmet, hogy ezeket a dolgokat megtegyétek. Ti nem mondhatjátok, hogy az Én Nevemben hajtjátok végre ezeket a cselekedeteket, ha mások elismerését, megbecsülését vagy dicséretét keresitek. Ha ezt teszitek, akkor ti képmutatók vagytok.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ne-szoljatok-semmit-amikor-jot-cselekedtek


22 Gondold meg jól, mielőtt kijelölsz valakit gyülekezeti vezetőnek és ráteszed a kezed, hogy ezáltal megerősítsd a kijelölését! Ne siess ezzel! Vigyázz, hogy téged ne terheljen a felelősség mások bűnei miatt! Őrizd meg tisztán magadat!

23 Timóteus, te eddig kizárólag vizet ittál. Ezentúl igyál egy kevés bort is, mert jót fog tenni a gyomrodnak, és nem fogsz olyan gyakran gyengélkedni!

24 Vannak, akiknek a bűnei jól láthatók. Ezek a nyilvánvaló bűnök mutatják, hogy ítélet vár rájuk. De vannak olyanok is, akiknek a bűnei csak később derülnek ki. 25 Hasonló a helyzet a jótettekkel is: vannak, amelyeket jól lehet látni. Más jótettek nincsenek szem előtt — de ezek sem maradnak örökké rejtve!

A rabszolgákról

6.1 Akik rabszolgák, és keményen dolgozniuk kell, őszintén tiszteljék és becsüljék a gazdájukat, hogy Isten nevét és a tanításunkat senki ne szidalmazza! Vannak olyan hívő rabszolgák, akiknek a gazdájuk is hívő, tehát testvérek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy gazdájuk kevesebb tiszteletet érdemel. Éppen ellenkezőleg, még jobban kell szolgálniuk a gazdájukat, mint szeretett hívő testvérüket!

Timóteus, tanítsd ezeket a testvéreknek, és biztasd őket, hogy eszerint éljenek!

A hamis tanítók és az igazi gazdagság

Azonban vannak, akik másképpen tanítanak — olyan dolgokat, amelyek nincsenek összhangban Urunk, Jézus Krisztus egészséges tanításával. Ezek a hamis tanítók nem fogadják el azt a tanítást, amelynek az igazi istenfélelem és az Isten helyes szolgálata az alapja. Ezek nagyra tartják magukat, de semmihez sem értenek igazán. Valójában az a betegségük, hogy szeretnek vitatkozni, és bizonyos szavak miatt huzakodni. Ebből azonban csak irigység, veszekedés, egymás sértegetése és gonosz gyanúsítás származik. Állandóan viszálykodnak, megromlott a gondolkozásuk, és nem ismerik az igazságot. Úgy gondolják, Isten szolgálata arra való, hogy ezzel sok pénzt szerezzenek.

Természetesen az istenfélelem és az Isten helyes szolgálata valóban nagy haszonnal jár, de csak akkor, ha igazán elégedett vagy mindazzal, amid van. Gondold meg: amikor világra jöttünk, semmit sem hoztunk magunkkal. Világos, hogy el sem vihetünk semmit, amikor meghalunk. Ha tehát van ennivalónk és ruhánk, elégedjünk meg vele!

Akik arra vágyakoznak, hogy meggazdagodjanak, csapdába kerülnek, és kísértések veszik körül őket. Ostoba vágyaikat követik, és maguknak ártanak vele, a vesztükbe rohannak, s végül elpusztulnak. 10 Pénzimádatukból sokféle baj és gonoszság származik. A pénz utáni sóvárgás már letérített a hit útjáról egyeseket, akik ezenfelül még rengeteg szenvedést is okoztak saját maguknak.

Figyelmeztetések

11 Te azonban, Timóteus, Isten embere vagy! Tehát menekülj el, és maradj távol ezektől a dolgoktól! Teljes erővel azon igyekezz, hogy Isten tetszése szerint élj, és őt szolgáld! Küzdj a hitért, az isteni szeretetért, a türelmes kitartásért és a szelídségért — hogy ezek uralkodjanak benned!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Timothy+5:22-6:11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/12/18

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 

 

2014. december 16. kedd, 23:00

Azok a hangok, amelyek azt kiáltják: „nézzetek rám, én Isten szolgája vagyok”, és akik a világ szemeláttára megjátsszák mindazokat a jó cselekedeteket, amelyeket az Én Nevemben tettek, undort keltenek Bennem. Bármilyen jó cselekedetet visztek is végbe, folytassátok a következő feladattal – és ne mondjatok semmit. Ne keressétek a dicséretet, mert az Én Munkám az, amit csináltok. Minden jó cselekedetet, amelyet a Nevemben végeztek, Nekem kell felajánlanotok alázatos szolgaságban.

Soha nem szabad felmagasztalnotok magatokat az Én Nevemben, mert ez iszonyatos Számomra. Amikor Istent szolgáljátok, akkor az Ő népét szolgáljátok, és meg kell köszönnetek Neki, hogy megadta nektek azt a kegyelmet, hogy ezeket a dolgokat megtegyétek. Ti nem mondhatjátok, hogy az Én Nevemben hajtjátok végre ezeket a cselekedeteket, ha mások elismerését, megbecsülését vagy dicséretét keresitek. Ha ezt teszitek, akkor ti képmutatók vagytok.

Jézusotok”

Isten, az Atya: Nélkülem semmi sem létezne. Nem lenne világegyetem. Nem lenne szeretet. Nem lenne élet.

Igazság Könyve:
2014. december 7. vasárnap, 16:30

 

Drága leányom, senki se feledje közületek, hogy Én Ki Vagyok. Én a ti szeretett Atyátok Vagyok, mindannak Teremtője, ami kezdetben volt, és Az, ami a vég. Mindezek a dolgok Tőlem származnak, és minden ember Színem előtt meg fog hajolni, ha nem szeretné, hogy kidobják a Legnagyobb Mennyei Hierarchiából.

Ti vagytok, szeretett gyermekeim, mindaz, amire a Szívem vágyik, és mindazok a csaták, amelyeknek tanúi vagytok a Földön, a lelketek üdvösségét szolgálják. Mindazt, ami gonosz, Ellenségem okozza, a hazugság királya, a kísértő, a vádló, a legnagyobb ellenségem, és egyben gyermekeim ellensége is. Ő, aki Ellenem van, ti ellenetek is van. Mindaz, ami Dicsőséget hoz Nekem, annak is dicsőséget hoz, ami az Enyém. Ez magába foglalja egyszülött Fiamat és titeket is, szeretett leszármazottjaim.

Az az ember, aki üldözi gyermekeimet, nem Tőlem származik. Tudnotok kell, hogy mindazt a szenvedést, fájdalmat, elszigeteltséget, amit el kell viselniük azoknak, akik a legközelebb állnak Hozzám, a Sátán és az ő bukott angyalainak a hierarchiája okozza.  A legnagyobb vágyuk az, hogy elvegyenek Tőlem benneteket, és emiatt fogtok szenvedni.

Mivel Én nem veszem vissza azt, amit adok, ezért a szabad akaratotok lesz a ti győzelmetek, vagy a bukásotok, attól függően, hogy melyik utat választjátok. Ez azt jelenti, hogy ha felajánljátok a szabad akaratotokat Nekem a lelketek és más lelkek javára, akkor le tudjátok, és le is fogjátok győzni a legnagyobb ellenséget: az ördögöt. De ha hagyjátok, hogy a gonoszság átitassa a lelketeket, a saját szabad akaratotokkal fogtok elvágni minden, benneteket Velem összekötő kapcsolatot.

Én nem avatkozhatok bele a szabad akaratotokba, mert ez azt jelentené, hogy megszegtem volna az Ígéretemet. Nem kényszeríthetlek benneteket, hogy döntéseket hozzatok. Én csak az örök üdvösségre vezető ösvényt, az utat mutathatom meg nektek. Ezt követően nektek kell eldöntenetek azt, hogy mit akartok. Minden Ajándékot szabadon kaptok a Mennyei Hierarchiától, ha úgy döntenétek, hogy ez az az élet, amire vágytok. A saját érdeketekben kérlek benneteket, ne hagyjatok el Engem a pompa és ragyogás miatt, amelyeket a démonok, kísértései által elétek helyeznek.

Sokan közületek bizonytalanok Felőlem, vagy afelől, hogy Én Ki Vagyok, mert a Sátán a neki adott hatalom által elvakít benneteket Létezésemet illetően. Ő nyilvánosan gúnyolni fog benneteket, felhasználván mindenféle emberi logikát és értelmet, hogy tagadjátok Istenségemet. Engem nyilvánosan megvetéssel fognak megvitatni, de a „gyáva ravasz” – aki maga a Sátán -, nem fogja magát felfedni, mert ez megdöntené a célját. Mindaddig, amíg nem hisztek az ördög létezésében, az sem valószínű, hogy Bennem hisztek. Azonban figyelmeztetlek benneteket: higgyetek, amit csak akartok Felőlem, de a gonosz létezését ne tagadjátok, mert az körös-körül vesz benneteket. Ha a gonosz létezését tagadjátok, Engem tagadtok, mert a gonosz ellentéte mindannak, amit Én képviselek. Én Vagyok a Szeretet. A Szeretet az Enyém. Azok, akik szeretnek, lehet, hogy nem ismernek el Engem, pedig Nélkülem semmi sem létezne. Nem lenne világegyetem. Nem lenne szeretet. Nem lenne élet.

Ne kövessétek el azt a hibát, hogy a gonoszság okozóját választjátok Istenségem helyett. Hamarosan fel fog virradni az a nap, amikor meg fogjátok érteni mindazt, amit most mondok nektek. Amikor a pókhálók le lesznek rántva szemetekről, Hozzám kell futnotok. Én várni fogok rátok, hogy Menedékembe ragadjalak benneteket, és attól a pillanattól kezdve, le fogom törölni könnyeiteket, elűzök minden szenvedést, és Királyságom Fényébe foglak vinni benneteket mindörökre.

Szeretlek benneteket, drága gyermekeim. Vágyva várom azt a napot, amikor visszatértek Mennyei Ölelésembe.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-nelkulem-semmi-sem-letezne-nem-lenne-vilagegyetem-nem-lenne-szeretet-nem-lenne-elet

 

2019-12-04

1. adventi hét szerda

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből 
Jelképes lakomát készít az Úr a szent hegyen. Költői képben fejezi ki, hogy meghív minden népet a
Megváltó eljövetelének ünneplésére.
A Seregek Ura bőséges lakomát rendez minden nemzetnek az ő szent hegyén, lakomát, ahol lesz finom bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor. Ezen a hegyen leveszi a
leplet, amely minden népet
betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön. Ő, az Úr mondta ezt. Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk, hogy ő megszabadít minket. Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk szabadításának! Lám az Úr keze megpihen e hegyen.
Ez az Isten igéje. 

Iz 25,6-10a”

https://igenaptar.katolikus.hu/2020/nap/index.php?holnap=2019-12-04

 


———-

Igaz élet Istenben:

ENGEDJÉTEK, HOGY AZ ÉN MANNÁM
TÖLTSE MEG SZÁJATOKAT!

1993. április 8.Uram, Istenem, tudod, hogy ajkamon nincs hamisság. Te, aki átlátsz lelkemen és megvizsgálod bűneimet, tudod, hogy ártatlan vagyok és nem vagyok mindabban vétkes, amivel vádolnak és amiért elítélnek. Hiszen nekem adtad Lelkedet!Városom! Kedvesem! Én vezettelek rá, hogy lábam nyomain és az én világosságomban haladj. Azért jöttem, hogy megmondjam, nem vagy egyedül! Érted? Két karom úgy vesz körül mint lángoló fal. Mondom neked, ne várj elismerést az emberektől, mert akit az emberek csodálnak, az utálatos szememben. Ezért hadd vadásszanak rád, hadd üldözzenek! Ne félj bárányom azoktól, akik megölik a testet, mert azon kívül semmit sem tehetnek. Megmondom kitől félj, attól, akinek hatalma van arra, hogy a pokolra vessen, miután megölt.Inkább áldj engem, hogy mindazt, amire tanítottalak, elrejtettem a tanultak és az ügyesek elől, és az egyszerű gyermekeknek nyilvánítottam ki, mivel ez örömet szerez nekem és Lelkem gyönyörűségét leli benne! Tudj arról, hogy aki hozzád ér, 1 az a szemem világát bántja. Tégy meg mindent Vassulám, hogy úgy jelenhess meg előttem, mint aki hitét megőrizve jutott keresztül megpróbáltatásain. Mutasd meg, hogy szilárdan állsz, mint a fa, mely meggyökerezett az igazságban, a szeretetben, a hitben és a reményben, hogy örvendezhessek, ha majd eljövök megvizsgálni gyümölcsödet! A szenvedést szeresd inkább, semhogy tested gyengeségének engedj, gyermekem! Senkinek sem fog sikerülni elválasztania téged tőlem, ezért örvendj!Jaj a világnak 2 amely akadályt gördít üzeneteim útjába, és méginkább jaj annak az embernek, aki megteszi!  Vassula… általad fogom dicsőségemet megmutatni. Ha körülvesznek téged az ellenséges lelkek, légy hozzájuk olyan, mint a kétélű kard, amely keresztülszúrja a hazugságot! Imádkozz azért, hogy ezt a mennyei táplálékot, amelyet Lelkem adott, szétosszák az éhezők és a szegények között! Engedjétek, hogy az én mannám töltse tele szájatokat!
És mondom neked 3 akit Lelkem hálóként vet ki minden nemzet fölé… „Imé stenakhoreménos para poli. Avria ine i proti stavrossi, ké pali, a Ios Mou tha ksana – stavrothi se epta meres…” 4Feketébe fogom öltöztetni a mennyet… imádkozz húsvét  dátumának egyesítéséért! Légy az én békémben! Én, Jahve, szeretlek. Félelem nélkül hirdesd Szavamat! Jöjj! “

 
 
 
———
Római katolikus:

2019-12-07

1. adventi hét szombat

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az Úr megkönyörül népén; meggyógyítja sebeit, megáldja termőföldjeit, legyőzi ellenségeit.
Prófétája által így vigasztal az Úr:
Sion népe, te Jeruzsálemben élsz majd és nem kell többé sírnod. (Az Úr) irgalmas lesz irántad, amikor meghallja hozzá kiáltó szavadat; mihelyt meghallja, meg is hallgat. Bár a szenvedés kenyerét és a nyomorúság vizét adta neked az Úr, de ő, a te tanítód, nem rejtőzik el többé előled, és szemed látni fogja tanítódat. Ha meg akár jobbra, akár balra letérnél, füled hallani fogja a mögötted álló figyelmeztetőnek szavát: „Ez a helyes út, ezen járjatok!”
Bárhol vetsz a földön, vetésednek esőben lesz része, és a föld termette kenyér ízes lesz és tápláló. Nyájaid tágas mezőkön legelnek majd azon a napon. Ökreid és szamárcsikóid, amelyek a földet megmunkálják, sóval vegyített, szórólapáttal megtisztított eleséget esznek. Minden magas hegyen és minden dombtetőn folyóvizek és patakok folynak majd a nagy öldöklés napján, azon a napon, amikor a bástyák leomlanak. A hold fénye olyan lesz, mint a nap ragyogása, a nap fénye pedig hétszer ragyogóbb lesz, olyan mint hét napnak a fénye; azon a napon az Úr bekötözi népe sebeit, és meggyógyítja a sebhelyeket, amelyeket verésével okozott neki.
Ez az Isten igéje.

Iz 30,19-21.23-26

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldogok mindazok, * akik az Urat várják. (Iz 30,18 – 2. tónus)
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, mert jó dolog őt áldani, * Istenünknek kedves a dicséret.
Jeruzsálemet az Úr újjáépíti, * Izrael szétszórt fiait egybegyűjti.
Hívek: Boldogok mindazok, * akik az Urat várják.
E: Ő a megtört szívűeket meggyógyítja, * és sebeiket bekötözi.
A csillagokat számon tartja, * és nevén szólítja valamennyit.
H: Boldogok mindazok, * akik az Urat várják.
E: Nagy a mi Urunk, nagy az ő hatalma, * bölcsességének nincs határa.
A szelídeket magához emeli, * de porig alázza a bűnösöket.
H: Boldogok mindazok, * akik az Urat várják.
Zsolt 146,1-2.3-4.5-6

ALLELUJA
Isten a mi bíránk, a mi törvényhozónk és a mi királyunk, * ő üdvözít minket. Iz 33,22 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus irgalmas, és segít a nép nyomorán.
Nyilvános működése idején Jézus bejárt minden várost és falut. Tanított a zsinagógákban, hirdette országának örömhírét, meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Ahogy végignézett az embereken, megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok: elcsigázottak és kimerültek. Akkor így szólt tanítványaihoz:
„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába!”
Akkor összehívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. Majd elküldte őket, és megparancsolta nekik:
„Menjetek Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 9,35-10,1.6-8″

https://igenaptar.katolikus.hu/2020/nap/index.php?holnap=2019-12-07

 
 
 
————
Ortodox (Görög keleti): 

Atyánk, az Isten és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet. Jézus önmagát áldozta fel a bűneinkért, és hogy kiszabadítson bennünket ebből a jelenlegi, gonosz világrendszerből — Atyánknak, az Istennek terve és akarata szerint. Övé legyen a dicsőség mindörökké. Ámen!

Csak egyetlen igazi evangélium létezik

Meglep, hogy ilyen gyorsan elfordultatok Istentől, aki Krisztus kegyelméhez hívott titeket, és átpártoltatok valami másféle örömüzenethez — máshoz, mint amit mi hirdettünk nektek. Pedig nem létezik másféle, csupán arról van szó, hogy némelyek megzavarnak titeket azzal, hogy el akarják torzítani a Krisztusról szóló örömüzenetet.

Az igazi örömüzenet az, amelyet mi hirdettünk nektek. Akárki hirdetne másfélét, az legyen átkozott még ha egy Mennyből jövő angyal, vagy akár mi magunk mondanánk is! Ezt már korábban is mondtuk nektek, de most megismétlem: ha valaki másféle örömüzenetet hirdetne nektek, mint amelyet tőlünk elfogadtatok, az átkozott legyen!

10 Mit gondoltok, az emberek kedvét keresem, vagy Istenét? Vajon arra törekszem, hogy népszerű legyek? Bizony, ha még mindig az emberek tetszését keresném, akkor nem lennék Krisztus rabszolgája.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+1%3A3-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A mustármag és a kovász példázata

18 Jézus ezt mondta: „Milyen az Isten Királysága? Mihez hasonlítsam? 19 Olyan az, mint a mustármag, amelyet valaki elvet a kertjébe. Amikor a mag kifejlődik, a növény szinte fává nő! Még a madarak is fészket raknak az ágai között.”

20 Majd így folytatta: „Mihez is hasonlítsam Isten Királyságát? 21 Hasonló ehhez: egy asszony kovászt kevert három mérce[a] lisztbe, majd állni hagyta, amíg az egész tészta megkelt.”

A keskeny ajtó

22 Jézus Jeruzsálem felé közeledett, és közben falvakon és városokon ment keresztül. Útközben mindenhol tanított. 23 Egyszer valaki megkérdezte tőle: „Uram, csak kevesen fognak üdvözülni?”

Ő pedig így felelt: 24 „Teljes erővel igyekezzetek, hogy be tudjatok menni a keskeny ajtón! Mert mondom nektek: sokan próbálnak majd bejutni rajta, de nem sikerül nekik. 25 Ha pedig a ház ura egyszer felkel, és bezárja az ajtót, ti kint maradtok. Akkor majd kopogtattok, és azt mondjátok: »Uram, nyiss ajtót nekünk!« De ő ezt feleli: »Nem ismerlek titeket, s nem tudom, honnan jöttetek.« 26 Erre ti majd így válaszoltok: »De hiszen együtt ettünk és ittunk veled, és az utcáinkon tanítottál.«

27 Ő azonban ezt fogja válaszolni: »Nem tudom, honnan jöttetek! Menjetek innen, ti gonosztevők!« 28 Akkor majd meglátjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot, és az összes prófétát Isten Királyságában, de ti nem mehettek be oda! Akkor majd sírni fogtok, és fogaitokat csikorgatjátok! 29 Sokan jönnek majd keletről, nyugatról, északról és délről, és asztalhoz ülnek Isten Királyságában.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+13:18-29&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/12/07
—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 
 
 
 
——–
Tóra:

Ezt parancsolta nekik: „Adjátok át ezt az üzenetet uramnak, Ézsaunak: »Szolgád, Jákób üzeni neked, hogy évekig jövevényként élt Lábánnál, de most hazatérőben van az állataival — csordáival, nyájaival, szamaraival — és szolgáival együtt. Azért küldött minket hozzád, hogy ezt elmondjuk, és reméli, hogy jóindulattal leszel iránta.«”

A követek ezzel a hírrel érkeztek vissza: „Elmentünk Ézsauhoz, a bátyádhoz, aki már úton is van errefelé, 400 emberével együtt.”

Ennek hallatára Jákób nagyon megrémült, és félelmében az egész táborát — a szolgákat és az állatokat is — két részre osztotta. Azt gondolta, hogy ha Ézsau rátámad az egyik csoportra, és levágja őket, akkor legalább a másik megmenekül.

Azután imádkozni kezdett: „Atyáimnak, Ábrahámnak és Izsáknak Istene! Örökkévaló, aki azt mondtad nekem, hogy térjek vissza szülőföldemre, a rokonaimhoz, és jót teszel velem! 10 Örökkévaló, nem vagyok méltó jóságodra és hűségedre, amelyet irántam, szolgád iránt mutatsz! Hiszen mikor Háránba menet átkeltem a Jordánon, csak egy vándorbotom volt, most meg hazatérőben úgy megsokasítottál, hogy két sereggel keltem át! 11 Kérlek, Örökkévaló, szabadíts meg a bátyám, Ézsau kezéből! Félek tőle, hogy ránk támad és lekaszabol bennünket, anyát és gyermekeit együtt! 12 Kérlek, emlékezz rá, hogy azt ígérted, jót teszel velem, és utódaimat úgy megszaporítod, mint a tengerparton a homokszemeket, amelyek megszámlálhatatlanok!”

13 Akkor éjjel Jákób ott maradt. Másnap reggel azután állataiból kisebb nyájakat választott ki ajándékul Ézsau számára. 14 Az egyikbe 200 nőstény kecske és 20 bak, meg 200 anyajuh és 20 kos tartozott, 15 a következőbe 30 szoptatós tevekanca és mindegyiknek a csikója, azután egy csorda következett 40 tehénnel és 10 bikával, végül egy másik csoport 20 szamárkancával és 10 szamárcsődörrel.

16 Mindegyik csoportot rabszolgáira bízta, akiknek ezt parancsolta: „Induljatok el, vonuljatok előttem, mindegyikőtök a maga állataival, de hagyjatok helyet az egyes csoportok között!” 17 Az elsőnek ezt mondta: „Amikor találkozol a bátyámmal, Ézsauval, ő majd megkérdezi tőled: »Kinek a szolgája vagy? Hová mész? Kinek a nyája ez itt?« 18 Akkor ezt válaszold neki: »Szolgádé, Jákóbé ez a nyáj. Uramnak, Ézsaunak küldi ezeket az állatokat ajándékul. Maga Jákób pedig itt jön utánam, nem messze.«”

19 Ugyanezt parancsolta Jákób mindegyik szolgájának: „Ti is mind ezt mondjátok Ézsaunak, 20 és tegyétek hozzá: »Szolgád, Jákób is itt jön utánam, nem messze.«”

Jákób ugyanis azt gondolta, hogy ilyen módon megengeszteli Ézsaut az ajándékokkal, és mire maga is találkozik majd vele, Ézsau már kedvesen fogadja.

21 Tehát, Jákób előre küldte szolgáit a nyájakkal, de ő maga még nem indult tovább. 22 Azonban a saját családját: két feleségét, a két másodfeleségét és a tizenegy fiát még aznap este átvitte a Jabbók-patak gázlóján a túlsó partra. 23 Azután az állatait is átvitte a gázlón.

Jákób küzd az ismeretlen férfival

24 Miután mindezt elvégezte, Jákób egyedül maradt a patak innenső partján egész éjjel. Ekkor egy ismeretlen férfi jelent meg, akivel Jákób egészen hajnalig küzdött. 25 Amikor az idegen látta, hogy nem bír Jákóbbal, ráütött a csípőjére. Ettől Jákób forgócsontja kificamodott.

26 Az ismeretlen ekkor azt mondta: „Engedj el, mert hajnalodik!”

„Semmiképpen — válaszolta Jákób —, amíg meg nem áldasz engem!”

27 Akkor az megkérdezte: „Mi a neved?”

Jákób beismerte: „Jákób[a] vagyok.”

28 Az idegen ezt mondta: „Mától fogva nem Jákób, hanem Izráel[b] lesz a neved, mert küzdöttél Istennel és emberekkel — és győztél!” *

29 Jákób megkérdezte: „Kérlek, áruld el te is a neved!”

De az ismeretlen visszakérdezett: „Miért akarod tudni a nevem?” — azután megáldotta Jákóbot.

30 Jákób ekkor fölkiáltott: „Hiszen szemtől-szemben láttam Istent, mégis megmenekültem!” Ezért nevezte Jákób azt a helyet Penúélnek[c]. 31 A nap éppen akkor kelt föl, amikor Jákób elhagyta Penúélt, és átkelt a gázlón. Csak sántítva tudott járni a csípősérülése miatt. 32 Izráel népe mind a mai napig nem eszi meg azt a részét a levágott állatok húsának, amely a csípőforgónál van, mivel Jákóbot ezen a helyen érte a csapás.

Jákób kibékül Ézsauval

33 Ezután Jákób észrevette, hogy Ézsau közeledik 400 emberével. Ekkor gyorsan elrendezte a családját: a két szolgáló mellé állította a saját fiaikat, azután Lea következett a fiaival, de Ráhelt és Józsefet leghátulra állította. Jákób maga az élükön haladt, és mikor Ézsau már közel volt, hétszer a földig hajolt a bátyja előtt, miközben egyre közelebb ment hozzá.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+32%3A4-33:3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://masodikeljovetel.hu/velem-kapcsolatos-cimek-uj-neveket-fognak-kapni

Támadás készül Edom ellen

Ezt a látomást kapta Abdiás. Ezt mondta Uram, az Örökkévaló Edomról:[a]

Hírt hallottunk az Örökkévalótól,
    hírnököt küldött a nemzetekhez,
    aki ezt hirdette nekik:
„Készüljetek, és jöjjetek,
    támadjuk meg Edomot!”

Az Örökkévaló üzenete Edom népének

„Bizony, te vagy a legkisebb
    a nemzetek között,

mindenki megvet
    és megutál téged.
A saját büszkeséged vezetett félre:
    mivel magas sziklák rejtekében[b] laksz,
    fenn a magasban,
ezt gondoltad:
    »Ugyan, ki tudna legyőzni engem?!«
Pedig hiába szállnál
    oly magasra, mint a sas,
hiába raknád fészked a csillagok közé,
    onnan is letaszítanálak”
    — mondja az Örökkévaló.

5-6 „Ha tolvajok törnek be egy házba,
    ha éjjel rablók törnek az otthonodba,
csak annyit visznek el,
    amennyi valóban kell nekik.
Ha szüretelők szedik a szőlőt,
    egy
keveset ők is hagynak rajta.

De téged, Ézsau népe,
    ellenségeid teljesen elpusztítanak!
Felkutatják minden elrejtett kincsedet,
    úgy kirabolnak,
    hogy semmid sem marad!
Szövetségeseid becsapnak,
    országodból kiűznek,
akikkel békességben éltél,
    elfoglalják földedet,
bizalmas barátaid
    csapdát állítanak neked,
    de észre sem veszed.

Azon a napon
    — azt mondja az Örökkévaló —
kipusztítom a bölcseket Edomból,
    és minden értelmet Ézsau hegyeiről.[c]
Rettegnek vitéz harcosaid, Témán[d],
    mert mindet leöldösik,
    egy sem marad élve Ézsau hegyén!
10 Bizony, utolér téged a büntetés,
    mindazért, amit testvéred,
    Jákób ellen elkövettél.
Elborít a szégyen,
    és mindörökre kiirtanak téged,
    mert testvéredet öldökölted kegyetlenül!

11 Amikor Jeruzsálem kapuján
    idegenek törtek be,
amikor kincseire sorsot vetettek,
    amikor kirabolták,
    és lakóit elhurcolták,
testvérednek nem segítettél,
    hanem a rablókkal együtt zsákmányoltál!
12 Nem kellett volna
    kárörvendőn nézned testvéredre!
Nem kellett volna örülnöd
    Júda népe pusztulásán
    büntetése napján!
Nem lett volna szabad
    nagy hangon kérkedned
    nyomorúságuk láttán!
13 Miért mentél be népem kapuján,
    szerencsétlenségük idején?
Miért nézted gyönyörködve
    népem romlását?
Nem lett volna szabad
    vagyonukra kezed kinyújtanod
    nyomorúságuk idején!
14 Hogy nem féltél az utakra állni,
    hogy népem menekültjeit levágjad?!
Hogy merted a megmaradtakat
    kiszolgáltatni ellenségeiknek?!
15 Bizony, közel az Örökkévaló napja,
    és minden nemzetet elér!
Ezért, ahogy másokkal bántál,
    úgy bánnak majd veled is, Edom!
Bizony, minden gonosztetted
    visszaszáll a fejedre!

16 Ahogy ittatok[e] haragom poharából
    szent hegyemen,
majd úgy isznak mind
    az összes nemzetek is!
Bizony, megisszák egészen,
    lenyelik, bármilyen keserű,
s úgy eltűnnek a föld színéről,
    hogy még nyomuk sem marad!
17 De a Sion hegyén lesznek azok,
    akik megmenekülnek,
    és szent népemmé lesznek.
Jákób népe ismét
    birtokba veszi földjét,
    mint az örökségét.
18 Bizony, Jákób népe
    olyan lesz, mint a tűz,
    József családja, mint a láng!
Elpusztítják Ézsau népét,
    mint szalmát a tűz,
hogy még írmagjuk sem marad!”
    — mert az Örökkévaló mondta ezt.

Az Örökkévalóé lesz a királyi uralom!

19 Izráel népe elfoglalja
    Ézsau hegyeit délen,
s a filiszteusok földjét,
    nyugat felé.
Letelepülnek Efraim
    és Samária vidékére,
Benjámin törzse
    pedig Gileádba.
20 Akiket száműztek Izráelből,
    nagy seregben jönnek vissza
    Kánaán földjére,
    s elfoglalják egészen Sareptáig.
Akiket pedig Jeruzsálemből hurcoltak el,
    Szefáradból[f] térnek vissza,
    és letelepednek a déli városokban.
21 Sion hegyére a győztes szabadítók[g]
    mennek föl,
hogy ítéletet tartsanak
    Ézsau hegye fölött,
és az Örökkévalóé lesz
    a
királyi uralom.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Obadiah+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—————-

https://www.hebcal.com/sedrot/vayishlach