Címke: rágalmak

Ahogy a Nagypéntek közeledik, azok, akik gyötörnek Engem, és megpróbálnak minden Velem kapcsolatos nyomot eltörölni, azon a napon nagyon fognak szenvedni.

Igazság Könyve:

“2014.04.13 19:00

Drága szeretett leányom, az a Vágyam, hogy azok, akik igazán szeretnek Engem, a Kiengesztelődés Ajándékával próbáljanak jó útra térni a Nagyhét alatt. Ha a bűneitekért igaz megbánást tanúsítotok, Én, Szent Akaratomnak megfelelően, az Elfogadás különleges Ajándékát árasztom rátok. Arra buzdítalak benneteket, hogy bízzatok Bennem a történelemnek ebben az időszakában, amelyhez hasonló nem volt még soha, mert ha figyelmesen meghallgattok Engem, akkor mindenki számára hallhatóvá tudom tenni a Hangomat, beleértve azokat is, akik egyáltalán nem ismernek Engem.

Amikor ellenségeim elfogtak Engem, semmitől sem riadtak vissza, hogy lejárassanak. Rázúdították sok szegény ártatlan emberre a haragjukat, és megkínoztak embereket, akikről azt hitték, hogy Én vagyok. Hazugságokat terjesztettek Apostolaimról, többféle módon próbáltak lejáratni Engem, és dühbe gurultak, amikor nem tudtak fizikailag bántalmazni Engem. Ők már Nagypéntek előtt megöltek volna, ha sikerült volna nekik elfogniuk Engem – ha nem védtem volna meg Magam. Gyűlöletük, hazugságaik, a rágalmaik, melyeket Küldetésemről terjesztettek, minden városban és faluban elterjedtek még azon nap előtt, míg végül is az Enyéim közül az egyik elárult Engem.

A méreg, mely ellenségeim szájából ömlött, a kígyótól származott, aki megfertőzte a lelküket. Ezek mindenféle módon utánozták a kígyót (a sátánt) – éktelen haraggal ordítottak Rám, bár vádjaik hamisak és értelmetlenek voltak. Apostolaimat leköpték, tanítványaimat megkínozták valamint a szerencsétlen embereket, akiket összetévesztettek Velem. Másokat is megpróbáltak Ellenem fordítani, akik nem hallottak Rólam, és gonosz dolgokat beszéltek azokról, akiket nem tudtak meggyőzni arról, hogy lemondjanak Rólam. Földi Időm utolsó hetében – amikor Szavam sokak szívét átszúrta és ezreket térített meg – a Pokol gyomrának minden ördöge kínozott Engem.

Amikor Jelenlétem a legerősebb volt, a gyűlölet fokozódott, és azok üvöltései, akik szembeszálltak Velem olyan volt, mint amilyet a vadállatok hallatnak. Azok az emberek, akik a Farizeusok csoportjaihoz csatlakoztak, hogy büntetést mérjenek Rám, ugyanolyan rosszakká váltak, mint azok, akik a Személyem elleni haragra biztatták őket. Azzal vádoltak Engem, hogy Testben és Lélekben tisztátalan Vagyok. Azt mondták, hogy Szavam a tisztátalan lélektől származik. Azt mondták, hogy hamis tanúbizonyságot tettem Mózes ellen, és hogy Engem a gonosz küldött a lelkük megrontása végett. Ők figyelmen kívül hagyták a Szeretetet, amelyet terjesztettem, a megtérést, hogy szeressék egymást, melyet Én hoztam létre közöttük, és az Általam tett csodákat. Miközben ocsmány dolgokat kántáltak Ellenem, felvágva és büszkén álltak, azt állítván, hogy Isten Nevében beszélnek, ugyanakkor pedig Istent káromolták. Pontosan így csapja be a Sátán az embereket.

Azok, akik Keresztre feszítésem során káromoltak Engem, nem élnek a Királyságomban, mert ők most a legsúlyosabb büntetést szenvedik. Atyám el fogja pusztítani mindazokat, akik azt mondják, hogy Én a Sátán hangjával beszélek. Tehát azoknak mondom közületek, akik azt állítják, hogy az Én Hangom a gonosz hangja: tudjátok meg, hogy a ti szenvedésetek rosszabb lesz, mint a halál. A ti nyelvetek többé már nem fogja kiköpni azt a mérget, amelyet a Sátán helyezett a lelketekbe; a szemetekkel nem fogtok többé látni, mert ti csak a sötétségre vágytok – akkor tehát legyen így. A ti fületek soha nem fogja meghallani édes Hangomat, mert nem vagytok hajlandók hallani – akkor tehát legyen így. A szívetekben nem volt szeretet és így az soha nem fog szeretetet érezni, mivelhogy kizártátok Isten Szeretetét. Szavaitok lesz a ti bukásotok, és amikor azok akik Engem, a ti Uratokat, az egész emberiség Üdvözítőjét és Megváltóját, azzal vádolnak, hogy gonoszságot beszélek – nem lesznek többé hallhatók. Meg fognak halni.


Haragom ebben az időben a képmutatókkal szemben – akik bekóborolják a világot, azt színlelvén, hogy Tőlem jönnek -, meghaladta türelmemet, és Büntetésem le fog lesújtani mindazokra közületek, akik leköpnek Engem. Távozzatok Tőlem – ti alig befolyásolhattok Engem. Félre foglak dobni benneteket.Amikor hallom azok ordításait, akiknek a lelkét megszállta a Sátán gyűlölete, és az Irántam való hűségüket nyilvánosan ki merik nyilvánítani, undort érzek. Ők undorítanak Engem, és semmivel sem jobbak azoknál, akik „kézzel – lábbal” azért harcoltak, hogy ki üsse be az első szöget a Testembe.Ahogy a Nagypéntek közeledik, azok, akik gyötörnek Engem, és megpróbálnak minden velem kapcsolatos nyomot eltörölni, azon a napon nagyon fognak szenvedni. Azon a napon, amikor el fogjátok szenvedni az Én kínszenvedésemet, mely azért adatik nektek, hogy magatokhoz térítsen benneteket, tudni fogjátok, hogy Én hívlak benneteket. Ezt nem azért teszem, mintha Rokonszenvem egy szikráját is kiérdemeltétek volna, hanem mert, mindennek ellenére, szeretlek benneteket. Arra kérlek benneteket, hogy azon a napon az alábbiak szerint hívjatok Engem:„Jézusom, bocsásd meg nekem mindazt a fájdalmat, amit Testednek, Igédnek és Istenségednek okoztam.”

Én válaszolni fogok, és Szívem Szeretetével és Örömével segíteni fogok nektek, hogy Hozzám jöjjetek.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ahogy-a-nagypentek-kozeledik-azok-akik-gyotornek-engem-es-megprobalnak-minden-velem-kapcsolatos-nyomot-eltorolni-azon-a-napon-nagyon-fognak-szenvedni/

 

—–
Római katolikus:

2019-04-13

5. nagyböjti hét szombat

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Szétszórt népét összegyűjti majd az Isten, örök szövetségre lép velük, és köztük él.
Prófétája által szól az Úr: Én kiragadom Izrael fiait a népek közül, ahová elhurcolták őket. Összegyűjtöm őket mindenhonnan, és a saját földjükre vezetem őket.
Egy néppé teszem Őket országomban, és Izrael hegyein egy király kormányozza majd őket, és nem alkotnak többé két népet, és nem oszlanak többé két országra.
Nem szennyezik be többé magukat bálványaikkal, tévelygéseikkel és bűneikkel. Kiszabadítom őket minden tévelygésükből, amellyel vétkeztek, megtisztítom őket, és az én népem lesznek, én meg az ő Istenük leszek.
Szolgám, Dávid lesz majd a királyuk, és egyetlen pásztora lesz mindnyájuknak. Törvényeimhez igazodnak, és szemük előtt tartják parancsaimat, és teljesítik azokat.
Azon a földön laknak majd, amelyet szolgámnak, Jákobnak adtam, s amelyen atyáitok is laktak. Ők is ezen laknak majd, fiaik is, sőt fiaik fiai is, mindörökre, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük mindörökké.
A béke szövetségét kötöm velük, s ez örök szövetség lesz. Megerősítem és megsokasítom őket, és felállítom közöttük szentélyemet, örök időkre.
Köztük lesz hajlékom, és én az ő Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek. Akkor megtudják a nemzetek, hogy én vagyok az Úr, én szentelem meg Izraelt, mert szentélyem mindörökre köztük lesz.

Ez az Isten igéje.
Ez 37,21-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor. (Vö. 10d. vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: Halljátok az Úr szavát, nemzetek, * a távoli szigeteken is hirdessétek:
Aki szétszórta Izraelt össze is gyűjti, * és őrzi, miként nyáját a pásztor.
Hívek: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
E: Mert az Úr Jákobot megváltotta, * és kiszabadította a zsarnok kezéből.
Eljönnek és örömükben ujjonganak Sion hegyén, * az Úr javaiért hálát adni jönnek.
H: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
E: A leányok akkor örömükben körtáncot lejtenek, * az ifjak és öregek velük vigadnak.
Gyászukat örömre fordítom, * fájdalmukban megvigasztalom és felvidítom őket.
H: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
Jer 31,10.11-12ab.13

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Szakítsatok minden törvényszegéssel, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket a bűnbánatban! Ez 18,31 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus meghal, hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit.
Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett.
Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.”
Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: Jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!”
Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit.
Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efrém nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt.
Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?”
A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 11,45-57″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-04-13


——
Görög katolikus:

A Szent Sátor rendje

9.1 A Régi Szövetség is rendelkezett Isten tiszteletének módjáról és annak földi szent helyéről, a Szent Sátorról. Ennek első részében volt a hétágú mécses-tartó, és az Istennek felajánlott szent kenyerek asztala. Ezt a helyet Szentélynek nevezték. A második függöny mögött volt a Szentek Szentje.[a] Ebben volt az arany illatáldozati oltár és a Szövetségláda[b], amelyet kívül-belül arany borított. A ládában volt egy mannával teli aranykorsó, azután Áron botja, amely egyszer kivirágzott, és itt voltak a Szövetség kőtáblái. A láda fölött pedig ott voltak a dicsőséges kérubok, akik beárnyékolták a kegyelem helyét.[c] Ezeket azonban most nem részletezzük.

A Szent Sátor tehát így volt elrendezve. A papok naponta bementek az első sátorba, hogy ott imádják Istent, és hogy a papi szolgálatukat végezzék. A második sátorba azonban egyedül a főpap mehetett be, ő is csak évente egyszer. Akkor is csak úgy, ha magával vitte az áldozat vérét, amelyet a saját bűneiért és a nép bűneiért kellett felajánlania Istennek — azokért a bűnökért, amelyek észrevétlenek maradtak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+9%3A1-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Mária és Márta

38 Útközben Jézus egy faluba érkezett, ahol egy Márta nevű asszony látta vendégül. 39 Mártának volt egy testvére — Mária —, aki leült az Úr lábához, és úgy hallgatta a szavait. 40 Mártát eközben a sok munka teljesen lefoglalta. Odament Jézushoz, és ezt mondta: „Uram, nem törődsz vele, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Szólj neki, hogy segítsen nekem!”

41 De az Úr így felelt: „Márta, Márta! Túl sokat vállalsz magadra, és sokat aggodalmaskodsz! 42 Pedig csak kevés dolog van, amely igazán fontos, sőt valójában csak egyetlen egy. Mária jól választott! Ezt soha el nem vehetik tőle.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10%3A38-42&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Kik az igazán boldogok?

27 Amíg Jézus ezekről beszélt, a tömegből egy asszony felkiáltott: „Milyen boldog és áldott lehet az édesanyád, hogy ő szült és szoptatott téged!”

28 De Jézus így válaszolt: „Sokkal áldottabbak, akik hallják Isten beszédét, és engedelmeskednek neki!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11:27-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 

24 Ezért Krisztus nem a földi, emberek által készített Szent Sátorba ment be, hanem egyenesen a Mennybe. A földi Szent Sátor ugyanis csak a másolata az igazinak, amely a Mennyben van. Jézus Krisztus azért ment fel a Mennybe, hogy ott most a mi érdekünkben jelenjen meg Isten előtt.

25 Krisztus nem azért ment be oda, hogy újra meg újra feláldozza magát. A földi főpapnak valóban minden évben újra be kellett vinnie a vért a Szentek Szentjébe. Nem a saját vérét vitte, hanem az áldozati állatokét. 26 Ha Krisztus is földi főpap lenne, neki is már sokszor fel kellett volna áldoznia magát a világ teremtése óta. Ő azonban csak egyetlen egyszer jelent meg — amikor az elrendelt idő elérkezett —, hogy önmagát feláldozza. Ez az egyetlen áldozat viszont egyszer s mindenkorra elegendő, mert amikor Jézus Krisztus saját magát feláldozta, akkor véglegesen leszámolt a bűnnel.

27 Ahogyan el van rendelve, hogy egyszer minden embernek meg kell halnia, azután pedig mindenki ítéletre kerül, 28 ugyanígy Krisztus is egyszer áldozta fel magát, hogy sokak bűnét magára vállalja. Amikor pedig majd másodszor is megjelenik, akkor már nem a bűnök terhét hordozza, hanem azért jön, hogy az üdvösség teljességét hozza azoknak, akik őt várva-várják.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+9%3A24-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Te vagy a Messiás!

27 Ezután Jézus és a tanítványai Cézárea Filippi vidékén járták a falvakat. Útközben Jézus megkérdezte tőlük: „Mit mondanak rólam az emberek, ki vagyok én?”

28 Így válaszoltak: „Van, aki azt mondja, hogy Bemerítő János, mások meg Illésnek tartanak. Megint mások azt mondják, hogy valamelyik próféta vagy.”

29 Ekkor megkérdezte őket: „És ti mit mondotok rólam, ki vagyok én?”

Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás!”

30 Ekkor Jézus szigorúan megparancsolta a tanítványoknak, hogy erről senkinek ne beszéljenek.

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

31 Ezután tanítani kezdte őket: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók el fogják utasítani, végül megölik, de három nappal később fel fog támadni.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+8%3A27-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/04/13
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Tóra:

21 Ezután Mózes magához hívta Izráel népének minden vezetőjét, és ezt mondta nekik: „Mindegyik családfő válasszon családja számára egy bárányt — az legyen a páskaáldozat. Ma este vágjátok le ezt a bárányt. 22 Vegyetek egy köteg izsópot, mártsátok bele a bárány vérébe, majd kenjetek a vérből házaitok szemöldökfájára és a két ajtófélfára. Holnap reggelig senki se menjen ki a ház ajtaján! 23 Ma éjjel az Örökkévaló átvonul Egyiptom földjén, hogy lesújtson az egyiptomiakra, de mikor meglátja a vért az ajtó szemöldökfáján és a két ajtófélfán, akkor elmegy az ajtó mellett, és nem engedi, hogy a pusztító belépjen a házaitokba, és rátok is lesújtson.

24 Minden évben tartsátok meg a Páska ünnepét! Örökké érvényes törvény ez a számotokra, és minden utódotok számára is. 25 Ne felejtsétek el akkor sem, amikor majd bementek arra a földre, amelyet az Örökkévaló ad nektek, ahogyan megígérte! Ott is tartsátok meg a Páska ünnepét minden évben. 26 Gyermekeitek majd megkérdezik: »Mit jelent ez a szertartás?« 27 Ti pedig akkor így válaszoljatok nekik: »Páskaáldozat ez az Örökkévalónak, aki elment otthonaink ajtaja mellett, és megmentett minket a haláltól. Ugyanakkor azonban megölte az egyiptomiak elsőszülöttjeit. Akkor történt ez, amikor Izráel népe még Egyiptomban lakott.«”

Amikor Izráel vezetői hallották ezt, földre borultak, és úgy imádták az Örökkévalót. 28 Azután Izráel népe megtartotta a Páska ünnepét úgy, ahogy az Örökkévaló parancsolta Mózes és Áron által. Mindenben engedelmeskedtek.

29 Azon az éjjelen, éjfélkor az Örökkévaló megölte az elsőszülött fiút minden egyiptomi családban. Az éppen uralkodó fáraó elsőszülött fiát éppen úgy megölte, mint a börtönben raboskodó fogoly elsőszülöttjét, sőt, még a háziállatok elsőszülötteit is. 30 Azon az éjjelen fölkelt a fáraó, meg főemberei és mindenki más is. Egész Egyiptom hangos volt a sírástól-jajgatástól, mert minden családban halottat sirattak.

Izráel népe kivonul Egyiptomból

31 A fáraó még azon az éjjelen hívatta Mózest és Áront, és ezt mondta nekik: „Azonnal induljatok el! Sürgősen hagyjátok el országomat, és menjetek ki népem közül! Mindannyian menjetek innen, és áldozzatok az Örökkévalónak, ahogy mondtátok! 32 Vigyétek magatokkal állataitokat is kívánságotok szerint, csak menjetek már! Mondjatok áldást rám is!” 33 Az egyiptomiak sürgették az izráelieket, hogy minél hamarabb hagyják el az országot. Azt mondták: „Menjetek innen, amilyen gyorsan csak tudtok, különben mind meghalunk!”

34 Izráel népe a nagy sietség miatt nem tudta elkészíteni még a mindennapi kenyeret sem. Ruhákba csavarták a dagasztóteknőket, amelyekben a kovásztalan tészta volt, vállukra vették, és úgy vitték magukkal. 35 Az izráeliek — Mózes utasítása szerint — kértek az egyiptomi szomszédjaiktól ezüst- és aranytárgyakat, meg ruhákat. 36 Az Örökkévaló jóindulatúvá tette az egyiptomiakat irántuk, és adtak nekik bőségesen mindent, amit kértek. Így fosztotta ki Izráel népe az egyiptomiakat.

37 Elindultak tehát az izráeliek az egyiptomi Ramszesz városától Szukkót felé. Izráel seregében ekkor mintegy 600 000 férfi volt, nem számítva családtagjaikat. 38 Sokan, akik nem tartoztak Izráel közösségéhez, szintén velük mentek, meg rengeteg sok jószág is: marhák, juhok, kecskék és egyéb háziállatok. 39 Mivel az egyiptomiak sürgették Izráel népét, hogy hagyják el az országot, az izráelieknek nem volt idejük arra, hogy a szokásos kovásszal kelesztett kenyereiket elkészítsék, sem arra, hogy útravalót készítsenek maguknak. Ezért abból a tésztából, amelyet Egyiptomból cipeltek magukkal, kovásztalan kenyereket sütöttek.

40 Izráel népe összesen 430 évig tartózkodott Egyiptomban, 41 és éppen azon a napon vonult ki az Örökkévaló serege onnan, amikor ez az idő letelt. 42 Azon az éjszakán, amikor kivonultak, az Örökkévaló éberen őrködött felettük, hogy biztonságban kihozza őket Egyiptomból. Ezért minden évben ugyanezen az éjjelen Izráel népe is nemzedékről-nemzedékre megünnepli ezt, és megemlékezik arról, hogy az Örökkévaló mit tett velük.

43 Az Örökkévaló ezt mondta Mózesnek és Áronnak: „Ezek a Páska ünnepére vonatkozó rendelkezések: Aki nem tartozik Izráel közösségéhez, az nem vehet részt a Páska-vacsorán.[a] 44 Azonban, ha egy izráeli pénzen vásárol szolgát magának, és előbb körülmetéli férfi szolgáját, akkor az a szolga részt vehet a Páska-vacsorán. 45 Aki csak átmenetileg tartózkodik, vagy csak napszámosként dolgozik Izráelben, az nem vehet részt ezen az ünnepen.

46 Minden család abban a házban fogyassza el az egész páska-vacsorát, ahol azt elkészítették. A kész páskabárányból semmit nem szabad kivinni a házból. A páskabáránynak egyetlen csontját se törjék el! 47 Izráel közösségéből mindenki vegyen részt a Páska-vacsorán.

48 Ha a közöttetek élő idegen nemzetiségű férfi is részt akar venni az Örökkévaló Páska ünnepén, akkor őt, és háza népében minden fiút és férfit előbb körül kell metélni. Ezután már ugyanúgy részt vehetnek a Páska-vacsorán, mint az aki izráelinek született. De az a fiú vagy férfi, aki nincs körülmetélve, nem ehet a páskabárányból. 49 Ezek a rendelkezések egyformán vonatkoznak a született izráeliekre és a közöttetek élő idegen nemzetiségű lakosokra.”

50 Izráel népe engedelmeskedett mindazoknak a parancsoknak, amelyeket az Örökkévaló Mózesnek és Áronnak mondott. 51 Azon a napon az Örökkévaló kihozta Izráel népét Egyiptomból. Törzseik szerint, rendezett csoportokban vonultak ki onnan.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+12%3A21-51&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———

5.1 Az Örökkévaló tehát kiszárította a Jordánt, amíg Izráel népe átkelt rajta. Ennek híre ment, és megtudták az emóriak királyai, akik a Jordán nyugati oldalán uralkodtak, meg a kánaániak összes királya is, akik a Nagy-tenger partvidékén uralkodtak. Amikor ezt meghallották, minden bátorságuk elszállt, és rettegtek Izráeltől.

Körülmetélkedés és Páska ünnep az Ígéret Földjén

Az Örökkévaló szólt Józsuéhoz: „Készítsetek magatoknak kőkéseket, és végezzétek el Izráel népe között a körülmetélést ebben a második nemzedékben. Józsué tehát elrendelte, hogy készítsenek éles kőkéseket, és minden férfit metéljenek körül Izráelben. Ezt meg is tették, és azt a helyet, azóta így nevezik: „Körülmetélés-hegy”.

Erre pedig azért volt szükség, mert mindazok a felnőtt izráeli férfiak, akik kijöttek Egyiptomból, a pusztai vándorlás hosszú évei alatt már mind meghaltak. Őket az Egyiptomból való kivonulás előtt körülmetélték, de azokat a fiúkat, akik a vándorlás alatt születtek, már nem. Izráel népe 40 éven keresztül vándorolt a pusztában. Ezalatt azok, akik az Egyiptomból való kivonuláskor már hadköteles felnőtt férfiak voltak, mind meghaltak, mert nem engedelmeskedtek az Örökkévaló szavának. Emiatt az Örökkévaló megesküdött, hogy közülük senki sem fogja meglátni azt a tejjel és mézzel folyó földet, amely felől megesküdött őseiknek, hogy azt nekik adja. Tehát most kellett Józsué felügyelete alatt körülmetélni az új nemzedék tagjait — akiket az Örökkévaló az előző nemzedék helyére állított. A vándorlás ideje alatt ugyanis a körülmetélést elmulasztották végrehajtani.

Miután az összes férfi körülmetélését befejezték, mindaddig a táborban maradtak, amíg mindenki fel nem gyúgyult.

Akkor az Örökkévaló ezt mondta Józsuénak: „Ma távolítottam el rólatok az egyiptomi szolgaság gyalázatát!” Emiatt nevezik azt a helyet mind a mai napig Gilgálnak.[a]

10 Éppen a jerikói síkságon, Gilgálban táboroztak, amikor elkövetkezett az első hónap 14. napja. Ennek estéjén Izráel megtartotta a Páska ünnepét. 11 A következő napon ettek először annak a földnek a terméséből készített ételeket: kovásztalan kenyereket és pörkölt gabonát. 12 A rákövetkező napon megszűnt a manna, és Izráel népe többé nem kapott belőle. Attól kezdve Kánaán földjének termését ették.

Józsué találkozik az Örökkévaló seregének fejedelmével

13 Ekkor történt, hogy Józsué Jerikó közelében meglátott egy férfit, aki kivont karddal a kezében megállt vele szemben. Józsué odalépett hozzá, és megkérdezte: „Közénk tartozol, vagy ellenségeinkhez?”

14 „Egyik sem — válaszolta ő —, hanem az Örökkévaló seregének a vezére vagyok. Most érkeztem.”

Ekkor Józsué nagy tisztelettel a földre borult előtte, és ezt mondta: „Szolgád vagyok, Uram! Mit parancsolsz a szolgádnak?”

15 Az Örökkévaló seregének fejedelme ezt válszolta Józsuénak: „Vedd le a sarudat, mert a föld, ahol vagy, szent!” Józsué engedelmeskedett.

6.1 Jerikó városa Izráeltől való félelmében egészen bezárkózott. Senki nem mehetett be a városba, vagy jöhetett ki abból.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Joshua+5-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS—–

https://www.hebcal.com/holidays/pesach

Én senkinek sem adtam felhatalmazást arra, hogy másokat elítéljen, hogy másokról rosszat mondjon, vagy becsmérelje egy másik lélek lelkiségét

Igazság Könyve:

“2013. november 3. 19:07

Drága szeretett leányom, a sátáni támadást onnan lehet felismerni, hogy meg kell figyelni, hogy hogyan viselkednek azok a lelkek, akiket a gonosz megfertőzött. Ezek sohasem lesznek nyugodtak. Ehelyett vad nyugtalansággal trágár dolgokat fognak kiabálni, hazudni és dühösen fognak ordítozni kiszemeltjeikre. A Sátán és démonai máris szörnyen dühösek, és mindenkit meg fognak támadni, bárkit, aki ezekben az időkben utjaikba kerül, Isten Igéjét hirdetvén.

Azok a lelkek lesznek az elsők a sorban, akik megtámadják Maradék Hadseregem vezetőit, akik tele vannak ördögi tulajdonságokkal, mint a büszkeség, a gőg és a saját tökéletlen emberi intelligencia túlzott tisztelete. Minden taktika, minden cselekedet, és minden szóbeli támadás egy mély és maradandó gyűlölettel lesz tarkítva azokkal a lelkekkel szemben, akiket ők támadni fognak. Támadásaiknak, mindig az lesz a következménye mintha gyomron rúgtak volna benneteket, áldozataikat – ez egy klasszikus sátáni támadás.

Amikor az ellenetek felhozott rágalmaknak, hamis vádaknak és becsületsértéseknek vagytok tanúi, szeretett követőim, akkor tudni fogjátok, hogy ezek soha nem jöhetnek Tőlem, Jézusotoktól. Én senkinek sem adtam felhatalmazást arra, hogy másokat elítéljen, hogy másokról rosszat mondjon, vagy Isten szemében becsmérelje egy másik lélek lelkiségét. Csak egyedül Én, Jézus Krisztus mondhatok ítéletet az ember felett a bűneiért. Senki más nem kapta meg ezt a jogot, mert az a jog egyedül csak Engem illet.

Amikor gyűlölettel a szívetekben mások felett ítélkeztek az Én Szent Nevemben, akkor Én is meg foglak benneteket ítélni, tetteitek szerint. Amikor fájdalmat okoztok Isten egy másik gyermekének, és kijelentitek nekik azt, hogy ők gonoszak lennének, akkor ti is mint gonoszak lesztek megítélve az Én Szememben. Szemet szemért – ez lesz a ti büntetésetek. Lehet, úgy gondoljátok, hogy jogosan becsméreltek más lelket az Én Nevemben, de ehelyett ti ellenség vagytok az Én Szememben. Azok, akik önmagukat felmagasztalják Előttem, azt állítván, hogy a lelki dolgokról való emberi tudásuk kiválóbbá teszi őket, akkor nekik tudniuk kell, hogy ők semmivé válnak. Amikor megtagadtok Engem, és azt állítjátok, hogy Szent Szavam a gonosz szájából való, akkor megpecsételtétek a sorsotokat, és soha nem fogjátok meglátni az Arcomat. Nem lesz Irgalom a számotokra, mert Ellenem káromkodtatok.

Figyelmeztetésem azok számára, akik elárulnak Engem, a következő: Harcoljatok csak Ellenem, de soha nem fogtok győzni. Az Én Hatalmam Mindenható. Senki nem fog valaha is legyőzni Engem. Mégis sokan össze fogják törni a Szívemet, amikor megpróbálnak versenyezni Velem, azt állítván magukról, hogy nagyobbak, mint Én, és azt mondják, hogy nagyobb tudással rendelkeznek, mint Én. Távozzatok Tőlem, ti hálátlan férfiak és nők – istenkáromlásotok bűnei soha nem lesznek elfelejtve.

Jézus Krisztus

Az Emberiség Üdvözítője”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-legnagyobb-uldoztetest-kereszteny-fogja-okozni-a-keresztenynek/

 
“… De ő megismétli: »Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti, gonosztevők!«

Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan.
Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában, íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 13,22-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-31

—-
 

Istent tiszteljétek, ne az emberektől féljetek!

„Nektek mondom, a barátaimnak: Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de utána már nem árthatnak. Megmondom, kitől féljetek: Istentől, akinek hatalma van, hogy miután megölt, a Gyehennára dobjon! Őt féljétek és tiszteljétek!

Ugye, két fillérért[a] öt verebet lehet venni? Mégis, egyetlen ilyen verébről sem feledkezik el Isten. Még a hajszálaitokat is számon tartja! Tehát ne féljetek, ti értékesebbek vagytok, mint sok-sok veréb!”

Ki tartozik Jézushoz?

„Mondom nektek: aki az emberek előtt tanúskodik arról, hogy hozzám tartozik, arról én[b] is tanúskodom Isten angyalai előtt, és vállalom, hogy hozzám tartozik. De aki az emberek előtt nem vállal engem, arról én is azt fogom mondani Isten angyalai előtt, hogy nem tartozik hozzám.

10 Ha valaki az Emberfia ellen szól, az még kaphat erre bocsánatot. De ha valaki a Szent Szellemet gyalázza, az nem nyer bocsánatot soha!

11 Amikor zsinagógákba, uralkodók és más hatalmasságok elé visznek titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit feleljetek védekezésül, vagy hogy mit mondjatok! 12 Ne tépelődjetek ezen, mert a Szent Szellem a maga idejében meg fog tanítani titeket arra, hogy mit mondjatok!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+12%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/02
—–

 
 
10 Ti vagytok a tanúink és Isten is, hogy milyen becsületesen, igazságosan és ártatlanul éltünk közöttetek, hívők között. ...”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Thessalonians+2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/11/01
—–

—–
Római katolikus:
2018-11-03

30. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
A keresztény ember számára az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.
Testvéreim!
Mindig örülök, és ezután is örülni fogok, ha azt hallom, hogy valaki Krisztust hirdeti. Tudom ugyanis, hogy ez (az igehirdetés) a ti imádságtok által és Jézus Krisztus Lelkének segítségével üdvösségemre válik.
Abban bízom és remélek, hogy semmiben sem vallok szégyent. Sőt nyíltan megmondom, hogy Krisztus most is, mint mindig, megdicsőül testemben, akkor is, ha élek, akkor is, ha meghalok. Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Ha viszont tovább kell élnem, az gyümölcsöző munkát jelent.
Nem tudom tehát, mit válasszak, mert mind a kettő vonz: Szeretnék elköltözni (e világból), hogy Krisztussal legyek, mert ez mindennél jobb volna. De hogy értetek életben maradjak, arra nagyobb szükség van. Ebben a meggyőződésben biztosra veszem, hogy életben maradok, sőt előrehaladástokra és hitből fakadó örömötökre maradok meg, mindnyájatok javára. Így még több okotok lesz arra, hogy Krisztusban örüljetek, ha majd elmegyek hozzátok.
Ez az Isten igéje.
Fil 1,18b-26

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent. 3a. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Mint szarvasgím a források vizére, * úgy sóvárog utánad a lelkem, Istenem.
Hívek: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent.
E: Lelkem szomjazik az Isten után, † az élő Isten után, * mikor mehetek, hogy megjelenjek az Isten színe előtt?
H: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent.
E: Arra gondolok, † hogyan mentem be a csodás hajlékba Isten házáig, * miközben ujjongott és énekelt az ünneplő sokaság.
H: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent.
Zsolt 41,2.3.5bcd

ALLELUJA
Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, * mert szelíd vagyok és alázatos szívű! Mt 11,29ab – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A kevélyt megalázzák, az alázatost dicsőségre emelik.
Szeretetből tegyük a jót, ne pedig a viszonzás reményében.

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik.
„Amikor lakodalomra hívnak, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: »Add át a helyedet neki!« És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod.
Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: »Barátom, menj följebb!« Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 14,1.7-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-03


——
Görög katolikus:

Az adakozásról

Hadd mondjam el nektek, milyen kegyelmet adott Isten a Macedóniában élő helyi gyülekezeteknek. Ezeknek a testvéreinknek nagyon sok szenvedést és megpróbáltatást kellett elviselniük. Ennek ellenére olyan nagy öröm lakik bennük, hogy bőségesen adakoztak, pedig ők maguk is mélységes szegénységben élnek. Elmondhatom, hogy annyit adtak, amennyit csak tudtak, sőt, talán még annál is többet! Mindezt pedig önként tették. Újra meg újra könyörögve kérték, hogy adakozásukkal Isten népét szolgálhassák. De nem csak azt tették, amit reméltünk, hanem még annál is többet: először önmagukat adták oda az Úrnak, azután nekünk is. Ez az, amit Isten akar!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Corinthians+8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus kiküldi a tizenkét apostolt

Jézus magához hívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik minden gonosz szellem kiűzésére és a betegségek gyógyítására. Kiküldte őket, hogy hirdessék Isten Királyságát, és gyógyítsák meg a betegeket. Ezt mondta nekik: „Semmit se vigyetek magatokkal az útra: se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, csak a ruhát, amelyet viseltek! Ha bementek egy házba, maradjatok ott, amíg abból a városból tovább nem mentek! Ahol nem látnak szívesen titeket, annak a városnak még a porát is rázzátok le a lábatokról, amikor elmentek onnan! Ez majd bizonyíték lesz annak a városnak a lakói ellen.”

Az apostolok tehát útnak indultak. Faluról falura járva hirdették az örömüzenetet, és mindenhol meggyógyították a betegeket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/03
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 
—–
Tóra:

Izsák fiai: Ézsau és Jákób

19 Ez Ábrahám fia, Izsák családjának és utódainak története.

20 Izsák negyven éves korában vette feleségül Rebekát, az arám Betúél leányát, Lábán húgát Mezopotámiából.

21 Rebeka meddő volt, ezért Izsák könyörgött az Örökkévalónak a feleségéért. Az Örökkévaló meghallgatta, és megadta, hogy Rebeka gyermeket foganjon. 22 Rebeka észrevette, hogy ikrekkel terhes, mert a magzatok lökdösték egymást a méhében. Azon töprengett, hogy miért történik ez vele, majd megkérdezte az Örökkévalót, 23 aki ezt felelte:

„Ikreket hordasz méhedben,
    akiktől két nemzet származik.
Méhedből két versengő nép válik szét:
    az egyik erősebb lesz,
    és az idősebb szolgálja a fiatalabbat.”

24 Amikor eljött az ideje, Rebeka valóban ikreket szült. 25 Elsőszülött fia vöröses színű és egészen szőrös volt, mint egy durva pokróc, amikor világra jött — ezért kapta az Ézsau[a] nevet. 26 Nyomban utána megszületett a második fiú is, aki kezével a testvére sarkába kapaszkodva jött a világra. Ezért a Jákób[b] nevet kapta. Izsák 60 éves volt, amikor a fiai születtek.

27 Amikor a fiúk felnőttek, Ézsau ügyes vadász lett, aki szívesen járt erdőn-mezőn. Jákób azonban szelíd természetű volt, aki inkább a táborban maradt. 28 Izsák szerette Ézsaut, mert nagyon kedvelte a vadhúsból készült ételeket, Rebeka viszont Jákóbot szerette jobban.

29 Történt egyszer, hogy Ézsau éppen vadászatról tért haza fáradtan és éhesen, amikor meglátta, hogy Jákób lencsét főz. 30 Meg is kérte Jákóbot: „Hadd egyek ebből a vörös színű ételből, mert majd meghalok éhen!” Emiatt nevezték később „Edomnak[c]” Ézsaut és népét.

31 Jákób ezt felelte: „Nem bánom, ehetsz belőle, ha most azonnal eladod nekem az elsőszülöttségi jogodat.”

32 Ézsau így válaszolt: „Látod, hogy halálosan éhes vagyok! Különben is, mire jó nekem az elsőszülöttség?”

33 De Jákób ezt mondta: „Előbb esküdj meg nekem!” Ézsau azon nyomban megesküdött rá, hogy elsőszülöttségi jogát átadja Jákóbnak. ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+25%3A19-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Az Örökkévaló szava, amelyet Malakiás[a] által üzent Izráelnek.

Mindig szerettelek titeket

2-3 Azt üzeni az Örökkévaló: „Mindig is szerettelek titeket, Izráel népe!”

Ti azonban így válaszoltok: „Miből láthatjuk, hogy szeretsz bennünket?”

Azt feleli nektek erre az Örökkévaló: „Abból, hogy Jákóbot szerettem, de Ézsaut gyűlöltem, pedig testvérek voltak! S mivel Ézsaut gyűlöltem, utódjainak hegyvidéki országát elpusztítottam, és örökségét sivatagi sakálok lakóhelyévé tettem.”

Ha Edom népe, Ézsau utódai azt mondják: „Országunkat romba döntötték, de mi visszatérünk, és újjáépítjük városainkat!” — erre az Örökkévaló, a Seregek Ura így válaszol: „Építsenek csak, de én ismét lerombolom! Istentelen és gonosz népnek hívják őket. Olyan nép ez, amelyre az Örökkévaló örökké haragszik!

Saját szemetekkel látjátok meg ezt, Izráel népe, s akkor majd azt mondjátok: »Bizony, hatalmas az Örökkévaló, még Izráel határain túl is!«”

Üzenet és figyelmeztetés a papoknak

„A gyermekek tisztelik apjukat, és a szolgák is urukat. Hiszen Atyátok vagyok, miért nem tiszteltek engem? Hiszen én vagyok Uratok, miért nem féltek és becsültök?” — az Örökkévaló, a Seregek Ura kérdezi ezt tőletek, ti papok, akik kevésre becsülitek őt.

Ti pedig azt kérdezitek tőle: „De hát miért mondod, hogy kevésre becsülünk téged?”

„Mert tisztátalan áldozatokat tesztek az oltáromra!” — feleli ő.

„De mivel tettük tisztátalanná?” — kérdezitek erre.

„Azzal, hogy szerintetek az Örökkévaló oltárát nem kell komolyan venni. Hiszen vak állatokat hoztok áldozatul, és azt gondoljátok, hogy ez a hiba nem számít. Vagy, amikor sánta és beteg állatokat hoztok, szerintetek az sem számít? Vigyétek csak az ilyet ajándékul a kormányzónak! Majd meglátjátok, szívesen fogadja-e, és jó szívvel tekint-e rátok!” — feleli az Örökkévaló, a Seregek Ura.

„Hasonlóképpen, próbáljátok csak megnyerni Isten jóindulatát, ha ilyen satnya és hibás áldozatokat hoztok elé! Mit gondoltok, szívesen fogadja-e?” — kérdezi tőletek az Örökkévaló, a Seregek Ura.

10 „Bárcsak valaki közületek bezárná a Templom kapuit, kioltaná az oltár tüzét, és véget vetne a fölösleges áldozatoknak, mert nem telik kedvem bennetek — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura —, és nem fogadok el tőletek áldozatot!

11 Mert a nemzetek tisztelik nagy nevemet kelettől nyugatig, az egész földön. Mindenütt illatos tömjén füstjével imádják nevem, és illő áldozatokat hoznak elém. Bizony, a nemzetek tisztelik nagy nevemet! — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura.

12 Ezzel szemben ti meggyalázzátok nevemet, amikor azt gondoljátok, hogy az Úr oltárának tisztaságát nem kell komolyan venni, és akármilyen hitvány termény, vagy étel megteszi áldozatnak.”

13 Ezt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Nagy sóhajtozás közepette mondogatjátok: »Jaj, milyen fárasztó a papi szolgálat!«

Közben lopott állatot hoztok, meg sántát és beteget. Ezt akarjátok nekem áldozni?! Azt gondoljátok, hogy elfogadom? — kérdezi az Örökkévaló. —

14 Átkozott, akinek van ugyan a nyájában ép, hím állat, áldozatra való, mégis megszegi fogadalmát, és hibás állatot hoz az Úrnak! Hiszen Nagy Király vagyok én — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura —, és a nemzetek tisztelik nevemet!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Malachi+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS