Címke: ocsmányságok

Ti meggyalázzátok nevemet, amikor azt gondoljátok, hogy az Úr oltárának tisztaságát nem kell komolyan venni.

“LEGYETEK AZ ÉN TÜKÖRKÉPEIM!
… 

(Tegnap elmondták egy pap véleményét, aki hallott rólam. Azt mondta: Óvakodjatok tőle, mert csaló! Megjegyzése mégis tetszett nekem, mert azzal vádolt, hogy csaló vagyok; ahogy Jézust is megvádolták a farizeusok, hogy hamis próféta. Ez a vád emlékeztetett arra az üzenetre is, amelyet nekem adtál Szűzanyám  2 , és Jézus is olyan sokszor mondta nekem, hogy meg fognak vádolni, üldözni fognak és tüzetesen megvizsgálnak. Ez csak igazolja az Ő szavait. Örülök, hogy Őmiatta vádolnak és üldöznek.)

Gyermekem, imádkozz azokért, akik megvádolnak téged és ítéletet mondanak feletted! Imádkozz értük, hogy nyissák ki szívüket! Imádkozz mindazokért, akik nem ismerik fel az Úr irgalmas jeleit! Maradj közelemben! Mi ketten?

Igen, mi ketten.”

 

Igazság Könyve:

2014. november 23. vasárnap, 18:20

Drága szeretett leányom, Jezabel, a gonosz lélek, egy nagy támadást tervezett a lelkek megmentésére létrehozott Küldetésem ellen.

Ez az áruló, és Isten prófétáinak az elpusztítója, aki megnyilvánul népem körében, úgy honosította meg magát a földön, mint Isten tanára, hogy elcsábítsa a lelkeket, és eltávolítsa őket Egyházamtól, hogy a minden idők legnagyobb hitehagyásába vezesse őket. Ő lesz az oka annak, hogy Egyházam bálványimádást fog elkövetni a szekuláris világ fejedelmeivel, akikkel egységre fog lépni, ami iszonyatos Isten számára, és egy utálat az Ő Szemében.

Jezabel, aki egyaránt jelen van mind a férfiak, mind pedig a nők lelkében, egyike a leggonoszabb, legintelligensebb, de egyben a legravaszabb démonoknak a Sátán hierarchiájában, és aki sokféleképpen működik, csakhogy félrevezesse népemet. Ő egy csoporton keresztül működik, mely azt állítja, hogy Tőlem származik, de sátáni kultuszokon vesz részt. Jól kiismervén magát a teológiában, ez a démoni lélek, különböző nyelveken szól a csoporthoz, nagy zűrzavart, fájdalmat és megosztottságot okozván azok között, akik elfogadták Kelyhemet. Igémnek ezen önjelölt szakértői nem Tőlem jönnek. És míg az Irántam való gyűlöletük nyilvánvaló a szájukból áradó ocsmányságok révén, más módon is próbálkozni fognak, hogy kárt okozzanak Végső Küldetésemben.

Arról fogjátok felismerni Isten ezen ellenségét, hogy folyamatosan azt próbálják kinyilatkozni követőiknek, hogy ők Isten prófétái. Ezek közül sokan elő fognak lépni és azt fogják állítani, hogy rajtuk keresztül Jézus Krisztus beszél. Jezabel virulni fog, és hazugságokat fog terjeszteni, átadván gonosz és arrogáns szellemét az önjelölt prófétáknak, akik megpróbálják felhasználni ezt a küldetést arra, hogy hitelessé tegyék hangjukat.

Jezabel, a gonosz lélek, minden tőle telhetőt meg fog tenni – felhasználván minden elképzelhető taktikát -, hogy beszivároghasson földi Egyházamba. Befolyása által, sok lelket el fog távolítani Tőlem Egyházamban, és alá fogja ásni Isten Igéjét. A férfiak és a nők között dolgozván, a varázslatot és a boszorkányságot fogja felhasználni arra, hogy a csodák benyomását keltse. Ő egy másik ellenfelem, aki a lelkekért folytatott végső csatában, Baál befolyásának köszönhetően bántani próbálja Isten igaz látnokait és prófétáit.

Óvakodjatok azoktól, akik a teológiai tudásukkal büszkélkednek, és akik azt merik állítani, hogy Tőlem jönnek, amikor mindaz, amit mondanak féltékenységből és az Isten prófétái iránti mélységes gyűlöletből fakad. Az ilyen megfertőzött lelkek megpróbálnak benneteket manipulálni, azokat pedig, akik nekik ellenszegülnek, megfélemlítik. Ha továbbra is követni fogjátok a lelkek megmentése érdekében hozott utolsó földi Küldetésemet, ők minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy megtörjék ellenállásotokat.

Azok, akik Jezabel szellemének a befolyása alatt vannak, könyörtelenül azon fognak dolgozni, hogy támadjanak Engem. Ez a gonosz lélek, a hatalmába kerített lelkek által, démoni eszközöket fog használni, hogy rágalmazza, ócsárolja – és gyűlöletet szítson azokkal szemben, akik Engem követnek. Fussatok el, amikor ilyen fertőzött lelkekkel találkoztok. Ne becsüljétek alá őket, mert Jezabel befolyásának köszönhetően, ők azon lesznek, hogy elképesztő nagy károkat okozzanak azoknak, akik elkötelezik magukat nekik.

Tanuljátok meg felismerni Jezabel gonosz szellemét, mert azok által, akiket a hatalmába kerített, nagy tekintéllyel fog Rólam beszélni. Ők a Szentségekről való nagy tudásukról fognak beszélni, és a Szent Biblia részeit fogják használni, de csak azért idézik azokat, hogy aláássák Igémet. Látni fogjátok, hogy Jezabel gyűlölködő élvezettel fogja támadni ezt a küldetést. Hűséges követői makacsok, fennhéjázók, tele vannak gőggel, és mélyen elkötelezve ennek az ellenségemnek, aki az ő erőteljes befolyása alá ejtette a lelküket. Soha nem szabad kapcsolatba kerülnötök Jezabel szellemével, mert ha azt megteszitek, el fog pusztítani benneteket, mint ahogy azt a seregével is tette.

Óvakodjatok mindazoktól, akik előrelépnek, és azt mondják, hogy Én küldtem őket Igém terjesztésének a segítsége végett. Tudnotok kell, hogy amióta ez a Küldetés elkezdődött, egyetlen prófétát sem jelöltem ki arra, hogy kommunikáljon a világgal. De ezek a hamis próféták tömegesen meg fognak jelenni, és mindegyik megpróbálja felülmúlni a másikat. Aztán ezt a küldetést arra fogják felhasználni, hogy a maguk számára támogatást szerezzenek, csakhogy hazugságokat terjeszthessenek. Mindazok, akiket esetleg Jezabel gonosz szelleme elcsábíthat, és akik bármilyen módon válaszolnak ennek a szellemnek, hamarosan azt fogják érezni, hogy minden Irántam való szeretetük hirtelen véget ért. Nagy veszélynek teszitek ki a lelketeket, ha bedőltök Jezabel hazugságainak, akit a mélység gyomra azért küldött, hogy elpusztítsa Egyházamat és prófétáimat, ezekben az időkben.

Jézusotok

Bibliai részek: Jelenések Könyve 2, 20; Királyok I. Könyve 16, 31; Királyok II. Könyve 9. fejezet. (a szerk.)”

https://masodikeljovetel.hu/jezabel-gonosz-lelek-minden-tole-telhetot-meg-fog-tenni-hogy-beszivarogjon-foldi-egyhazamba


———-

Igaz élet Istenben:

“HŰTLENSÉG, FÉLTÉKENYSÉG, SZÉTHÚZÁS ÉS TISZTÁTALANSÁG 
Szent Márta napja, 1988. július 29.  “
 
 
———
Római katolikus:
2019-11-2333. évközi hét szombat

OLVASMÁNY a Makkabeusok első könyvéből
Antiokusz Epifánész az Isten népe ellen elkövetett gonoszságai miatt idegen földön, halállal bűnhődik.
Amikor Antiokusz király a keleti országokat járta, hallotta, hogy az akkor perzsa uralom alatt álló Elámban van egy ezüstben, aranyban bővelkedő város. Temploma is nagyon gazdag. Ebben őrzik azokat az arany páncélokat, vérteket és pajzsokat is, amelyeket annak idején Nagy Sándor ott hagyott. Elindult tehát, hogy kifossza ezt a várost, de nem bírt vele. A város lakói ugyanis előre értesültek tervéről, és fölvették vele a harcot, úgyhogy menekülni volt kénytelen. Nagy szomorúságában visszatért Babilonba.
Akkortájt valaki azt a hírt hozta neki, hogy a Júdeába küldött seregei megfutamodtak. Alvezére, Líziász is, aki hatalmas sereg élén a választott nép ellen vonult, szintén menekülni kényszerült. A választott nép fiai ugyanis megerősödtek abból a sok fegyverből és a gazdag zsákmányból, amelyet a megvert seregektől vettek el. Azt a hatalmas bálványt pedig, melyet a jeruzsálemi templom oltárán ő emeltetett, lerombolták. Sőt még magas falakkal is körülvették a szent helyet, miként azelőtt is volt. Ugyanígy vették körül az ő városát, Bétszurát is.
Amikor a király erről értesült, megrendült, és nagy haragra gerjedt. Ágynak dőlt és beteggé lett, mert nem az történt, amit ő akart. Hosszú ideig betegágyában maradt, és folyton megújuló siránkozással azt hajtogatta, hogy meg kell halnia. Hívatta barátait, és így szólt hozzájuk: „Szememre nem jön álom. A bánat szinte elemészti szívemet. Azon töprengek egyre: milyen nyomorult vagyok, s a bánat tengerében milyen mélyre merülök. Pedig sokaknak voltam kedves, és mint uralkodót szerettek is. De most eszembe jutnak gonosztetteim, amelyeket Jeruzsálemben véghezvittem: elhurcoltam onnan minden arany- és ezüstedényt, és Júdeában – ok nélkül – ki akartam irtani minden embert. Tudom, hogy ezért zúdultak rám e nagy bajok; s nagy bánatomra most idegenben kell elpusztulnom.”
Ez az Isten igéje.

1Mak 6,1-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ujjongva Örvendek, Istenem, * mert megszabadítottál engem! 16a. vers.
Előénekes: Hálát adok, Uram, teljes szívemből, * összes csodádat elbeszélem.
Ujjongok és örvendezem benned, * nevedről szól énekem, fölséges Istenem!
Hívek: Ujjongva Örvendek, Istenem, * mert megszabadítottál engem!
E: Ellenségeim meghátráltak előtted, * elgyengültek és
elpusztultak színed előtt.

Megfenyítetted a népeket, † megsemmisítetted a gonoszt, * még nevüket is eltörölted mindörökre.
H: Ujjongva Örvendek, Istenem, * mert megszabadítottál engem!
E: Lábuk fennakadt a hurokban, * amelyet ők elrejtettek.
Mert a szegényekről nem feledkezel meg végleg, * az elesettek reménye nem vész el örökre.
H: Ujjongva Örvendek, Istenem, * mert megszabadítottál engem!
Zsolt 9,2-4 és 6.16b és 19

ALLELUJA
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus győzött a halálon, * és az evangéliumban felragyogtatta az örök életet. Vö. 2Tim 1,10 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus a feltámadásban örök életet ad nekünk.
Abban az időben odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének.
Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.”
Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Erre néhány írástudó megjegyezte: „Mester, helyesen válaszoltál.” Nem is mertek többé tőle semmit sem kérdezni.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 20,27-40″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-23


————

Ortodox (Görög keleti): 
22 A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23 szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. 24 Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. 25 Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve! 26 Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne legyünk féltékenyek egymásra!

Segítsetek egymásnak!

Testvéreim, előfordulhat, hogy valaki közületek valamiben vétkezik. Az ilyen testvért gyengéden és szelíden azok igazítsák helyre, akik a Szent Szellem szerint élnek! De ők is vigyázzanak magukra, nehogy ugyanabba a kísértésbe essenek! Segítsetek egymásnak a terhek hordozásában — így engedelmeskedjetek Krisztus törvényének.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+5-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

27 „Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya. Senki más nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és azok, akikkel a Fiú meg akarja ismertetni őt.”

28 „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. 29 Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. 30 Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+11%3A27-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az adakozásról

8.1 Hadd mondjam el nektek, milyen kegyelmet adott Isten a Macedóniában élő helyi gyülekezeteknek. Ezeknek a testvéreinknek nagyon sok szenvedést és megpróbáltatást kellett elviselniük. Ennek ellenére olyan nagy öröm lakik bennük, hogy bőségesen adakoztak, pedig ők maguk is mélységes szegénységben élnek. Elmondhatom, hogy annyit adtak, amennyit csak tudtak, sőt, talán még annál is többet! Mindezt pedig önként tették. Újra meg újra könyörögve kérték, hogy adakozásukkal Isten népét szolgálhassák. De nem csak azt tették, amit reméltünk, hanem még annál is többet: először önmagukat adták oda az Úrnak, azután nekünk is. Ez az, amit Isten akar!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Corinthians+8:1-5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

19 Figyeljetek rám! Igaz, hogy hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon tapossatok, s ez a hatalom nagyobb, mint az ellenség minden ereje, és semmi sem árthat nektek. 20 De mégse annak örüljetek, hogy a gonosz szellemek engedelmeskednek nektek, hanem annak, hogy a nevetek fel van írva a Mennyben!”

Jézus hálát ad az Atyának

21 Akkor Jézus a Szent Szellem által ujjongott, örült, és így dicsérte Istent: „Dicsőítelek, Atyám, Menny és Föld Ura, hogy ezeket elrejtetted a bölcsek és okosak elől, de megmutattad azoknak, akik olyanok, mint a kisgyermekek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10:19-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


https://oca.org/readings/daily/2019/11/23
—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 

 
——–
Tóra:

Az Örökkévaló szava, amelyet Malakiás[a] által üzent Izráelnek.

Mindig szerettelek titeket

2-3 Azt üzeni az Örökkévaló: „Mindig is szerettelek titeket, Izráel népe!”

Ti azonban így válaszoltok: „Miből láthatjuk, hogy szeretsz bennünket?”

Azt feleli nektek erre az Örökkévaló: „Abból, hogy Jákóbot szerettem, de Ézsaut gyűlöltem, pedig testvérek voltak! S mivel Ézsaut gyűlöltem, utódjainak hegyvidéki országát elpusztítottam, és örökségét sivatagi sakálok lakóhelyévé tettem.”

Ha Edom népe, Ézsau utódai azt mondják: „Országunkat romba döntötték, de mi visszatérünk, és újjáépítjük városainkat!” — erre az Örökkévaló, a Seregek Ura így válaszol: „Építsenek csak, de én ismét lerombolom! Istentelen és gonosz népnek hívják őket. Olyan nép ez, amelyre az Örökkévaló örökké haragszik!

Saját szemetekkel látjátok meg ezt, Izráel népe, s akkor majd azt mondjátok: »Bizony, hatalmas az Örökkévaló, még Izráel határain túl is!«”

Üzenet és figyelmeztetés a papoknak

„A gyermekek tisztelik apjukat, és a szolgák is urukat. Hiszen Atyátok vagyok, miért nem tiszteltek engem? Hiszen én vagyok Uratok, miért nem féltek és becsültök?” — az Örökkévaló, a Seregek Ura kérdezi ezt tőletek, ti papok, akik kevésre becsülitek őt.

Ti pedig azt kérdezitek tőle: „De hát miért mondod, hogy kevésre becsülünk téged?”

„Mert tisztátalan áldozatokat tesztek az oltáromra!” — feleli ő.

„De mivel tettük tisztátalanná?” — kérdezitek erre.

„Azzal, hogy szerintetek az Örökkévaló oltárát nem kell komolyan venni. Hiszen vak állatokat hoztok áldozatul, és azt gondoljátok, hogy ez a hiba nem számít. Vagy, amikor sánta és beteg állatokat hoztok, szerintetek az sem számít? Vigyétek csak az ilyet ajándékul a kormányzónak! Majd meglátjátok, szívesen fogadja-e, és jó szívvel tekint-e rátok!” — feleli az Örökkévaló, a Seregek Ura.

„Hasonlóképpen, próbáljátok csak megnyerni Isten jóindulatát, ha ilyen satnya és hibás áldozatokat hoztok elé! Mit gondoltok, szívesen fogadja-e?” — kérdezi tőletek az Örökkévaló, a Seregek Ura.

10 „Bárcsak valaki közületek bezárná a Templom kapuit, kioltaná az oltár tüzét, és véget vetne a fölösleges áldozatoknak, mert nem telik kedvem bennetek — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura —, és nem fogadok el tőletek áldozatot!

11 Mert a nemzetek tisztelik nagy nevemet kelettől nyugatig, az egész földön. Mindenütt illatos tömjén füstjével imádják nevem, és illő áldozatokat hoznak elém. Bizony, a nemzetek tisztelik nagy nevemet! — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura.

12 Ezzel szemben ti meggyalázzátok nevemet, amikor azt gondoljátok, hogy az Úr oltárának tisztaságát nem kell komolyan venni, és akármilyen hitvány termény, vagy étel megteszi áldozatnak.”

13 Ezt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Nagy sóhajtozás közepette mondogatjátok: »Jaj, milyen fárasztó a papi szolgálat!«

Közben lopott állatot hoztok, meg sántát és beteget. Ezt akarjátok nekem áldozni?! Azt gondoljátok, hogy elfogadom? — kérdezi az Örökkévaló. —

14 Átkozott, akinek van ugyan a nyájában ép, hím állat, áldozatra való, mégis megszegi fogadalmát, és hibás állatot hoz az Úrnak! Hiszen Nagy Király vagyok én — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura —, és a nemzetek tisztelik nevemet!”

Fenyegető prófécia a papok ellen

2.1 „Figyeljetek rám, ti papok, mert nektek szól ez a parancs: Dicsőítsétek meg nevemet! — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. Ha nem hallgattok rám, ha nem veszitek szívetekre figyelmeztetésemet, akkor megátkozlak titeket, és még áldásotokat is átokká változtatom! Sőt, már átokká is változtattam, mert nem veszitek komolyan szavaimat.

Leszármazottjaitokat is megbüntetem, és szemetet szórok arcotokba: az áldozati állatok hulladékát és ganéját! Végül ti magatok is szemétdombra kerültök. Akkor majd megértitek, hogy azért parancsoltam ezeket nektek, mert ősapátokkal, Lévivel szövetséget kötöttem, amely ma is érvényes — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. —

Bizony, szövetséget kötöttem vele életre, békességre és bőségre, hogy tiszteljen és féljen engem. S ő valóban félt engem, és tisztelettel járult elém. A papok az igazságra tanították a népet, és nem beszéltek hamisságot. Egyenességben és igazságosságban éltek a színem előtt, sokakat visszafordítottak a rossz útról, és jóra vezettek. Mert a pap beszéde hordozza Isten igaz ismeretét, hogy a nép tőle kérhessen tanácsot, hiszen az Örökkévalónak, a Seregek Urának követe ő.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Malachi+1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——————

https://www.hebcal.com/sedrot/toldot

Üdvösség Anyja: Egy ajtó sem nyílott meg, hogy lehetővé tegye Fiam számára, hogy méltósággal jöjjön a világba

Igazság Könyve:
2013.07.03 12:57

“Drága gyermekem, amikor ezen Üzenetek miatt a vadonba vagy dobva és el vagy szigetelve, akkor fontos tudnod annak okát, hogy miért (van ez így). Mert ha tudod, akkor megkönnyíti számodra, hogy elfogadd az ilyen kegyetlenséget.

Amikor eljött szülésem ideje, egy ajtó sem nyílott meg, hogy lehetővé tegye Fiam számára, hogy méltósággal jöjjön a világba. Mivel minden ajtó becsapódott Isten Színe előtt, Aki elküldte egyetlen Fiát, hogy megváltsa az embert a bűntől, ez hasonlóképpen lesz most is, amikor Isten, Fia Második Eljövetelére készíti elő az utat.

Mivel Isten erre a Nagy Napra készíti fel a világot, ismét bezárják az ajtókat, dacolva Isten Szavával. Te, mint hírnök továbbra is heves ellenállással fogsz szembesülni. Sokan nemcsak zárva tartják ajtóikat – ez csak egy sértés lesz –, hanem rettenetes ocsmányságokat fognak sikoltozni és bántani fognak téged gyermekem, mert nem akarják Isten Szavát meghallani.

Az emberiség történetének e kritikus idejében a gonosz szelleme eluralkodik és még a legszentebbeket is össze akarja zúzni Isten gyermekei közül. Csak a legbátrabbak fognak ellenállni a gonosz szellemének, aki milliókat fog megfertőzni, így ők el fogják utasítani Fiam Irgalmasságát.

Nemcsak egyedül az Üzeneteknek köszönhető – melyeket gyűlölni fognak –, hanem a félelemnek is, hogy Fiam Irgalmassága által még több lélek lesz megmentve a Sátán szorításából. A gonosz munkálkodik és beleszövi magát sok lélek szívébe, különösen azokéba, akik közel állnak a Fiamhoz. A gonosz elsődleges célpontjai a Fiam Egyházán belüli jámbor követők, akik közül sokan Isten Szava ellen fognak fordulni ebben az időben.

Fiam, Jézus Krisztus Igaz Szavát az évszázadok során felhígították és a Szent Biblia tartalmát most sokan tagadják olyanok, akik azt mondják, hogy ismerik Fiamat. Ne feledjétek, a lelkekért vívott csatát az angyalok és a szentek vívják meg Atyám Királyságában a csaló ellen. Te gyermekem, bent vagy a közepén, és mint ilyen, könnyű célponttá válsz.

E Küldetés iszonyú nagysága miatt van az, és mert te próféta vagy – és nem látnok –, hogy elszigetelten fogsz dolgozni és hogy gyűlölve vagy az emberek között. Ne engedd, hogy ez az üldöztetés elszomorítson téged, vagy hogy azt az érzést keltse benned, hogy nem vagy elég erős, mert ez nem lehetséges. Te küldve voltál és védve vagy, és fel fogsz állni, hogy továbbra is hirdesd Isten Igéjét egészen az utolsó napig. Ez meg volt jövendölve, és amikor a világ lelkei megmenekültek, és amikor az Új Királyság – az Új Paradicsom – elkezdődik, e szenvedések közül egynek sem lesz jelentősége.

Örvendj, és ne félj! Én, a te szeretett Édesanyád, vezetni és védelmezni foglak még a legsötétebb óráidban is, úgy hogy Isten Fénye mindennap el fogja tölteni elmédet, testedet és lelkedet.

Szeretlek gyermekem és tudnod kell, hogy te a kitartás Ajándékával vagy megáldva. Most minden Isten Kezében van. Neked mindenkor bíznod kell Benne.

Szeretett Édesanyád
Isten Anyja
Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-egy-ajto-sem-nyilott-meg-hogy-lehetove-tegye-fiam-szamara-hogy-meltosaggal-jojjon-a-vilagba/

—–


Római katolikus:
07-02

Szűz Mária látogatása Erzsébetnél (Sarlós Boldogasszony)

Vagy:
OLVASMÁNY Szofoniás próféta könyvéből
Az Úr, Izrael királya közötted él.
Dalolj, Sion leánya, zengj éneket, Izrael! Örülj és ujjongj egész szívedből, Jeruzsálem leánya! Nem hajtja végre rajtad az ítéletet az Úr, elűzte ellenségedet, Izraelnek az Úr a királya, ne félj többé semmi rossztól! Azon a napon így szólnak majd Jeruzsálemhez: Ne félj, Sion! Ne lankadjon kezed! Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel, mintha ünnepet ülne. A balsorsot elfordítottam tőled, hogy ne viseld többé a gyalázatot.
Ez az Isten igéje.
Szof 3,14-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Nagy a ti körötökben * Izrael szentje! 6 b. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Íme, Isten az én üdvösségem, * bízom benne, és nem félek.
Mert az Úr az én erősségem és dicsőségem, * ő lett nékem szabadulásom.
Örömmel meríttek majd vizet * az üdvösség forrásaiból.
Hívek: Nagy a ti körötökben * Izrael szentje!
E: Adjatok hálát az Úrnak, * magasztaljátok az ő nevét.
A népek közt hirdessétek tetteit, * emlékezzetek meg arról, hogy Fölséges az ő neve.
H: Nagy a ti körötökben * Izrael szentje!
E: Zengjetek dalt az Úrnak, mert csodás dolgokat művelt: * tudja meg az egész világ!
Ujjongjatok és dicséretet mondjatok, Sion lakói, * mert nagy a ti körötökben Izrael szentje.
H: Nagy a ti körötökben * Izrael szentje!
Iz 12,2-3.4bcd.5-6

Vagy:
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak, gyakoroljátok a vendégszeretetet.
Testvéreim!
Szeressetek tettetés nélkül. Irtózzatok a rossztól, ragaszkodjatok a jóhoz. A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást. A buzgóságban ne lankadjatok! Legyetek tüzes lelkületűek: az Úrnak szolgáltok. A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak.
Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak, gyakoroljátok a vendégszeretetet. Áldjátok üldözőiteket, áldjátok és ne átkozzátok őket. Azokkal, akik örülnek, örüljetek, és a sírókkal sírjatok. Éljetek egyetértésben. Ne legyetek fennhéjázok, hanem alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez.
Ez az Isten igéje.
Róm 12,9-16b

ALLELUJA
Boldog vagy, Szűz Mária, † mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, * amit az Úr mondott néked. Vö. Lk 1,45 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Erzsébet így szólt: Hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám?
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.” Mária megszólalt:
„Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, Szentséges az ő neve!
Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket. Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel. Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre.” Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,39-56″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-02


——

Görög katolikus:

17 Figyelmeztetlek benneteket testvéreim, hogy legyetek nagyon óvatosak és vigyázzatok, mert vannak, akik széthúzást és viszályt keltenek, és a testvéreket egymás ellen fordítják. Ezek összezavarják a többiek hitét, és ellenkeznek azzal az igaz tanítással, amit hallottatok. Kerüljétek el őket! 18 Az ilyenek nem Urunkat, Krisztust szolgálják, hanem a saját hasukat! Hízelgéssel és mézes-mázos szavakkal becsapják az egyszerű és ártatlan embereket.

19 A ti engedelmességetek híre azonban már mindenhová eljutott, ezért nagyon örülök nektek! Azt akarom, hogy bölcsek legyetek abban, ami jó, és ne legyen semmi közötök a gonoszhoz.

20 A békesség Istene hamarosan összetiporja a Sátánt a lábatok alatt.

Urunknak, Jézusnak kegyelme legyen veletek!

21 Köszönt még benneteket Timóteus, a munkatársam, és rokonaim: Luciusz, Jázon és Szószipatrosz is.

22 Én, Terciusz is köszöntelek benneteket az Úrban, aki ezt a levelet Pál szavai szerint leírom.

23 Köszönt benneteket Gájusz, aki nemcsak az én házigazdám, hanem az egész itteni helyi gyülekezeté is. Köszönt benneteket Erásztosz, a városi kincstárnok, és Kvártusz testvér. [24] [a]…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+16%3A17-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ti megérthetitek Isten Királyságának titkait

10 Tanítványai megkérdezték Jézust: „Miért használsz jelképes történeteket, amikor tanítasz?”

11 Ő így válaszolt: „Ti megérthetitek Isten Királyságának titkos igazságait, de a többiek nem. 12 Akinek van, az még többet kap, hogy még fölöslege is lesz. Akinek azonban nincs, attól még azt is elveszik, amije eddig volt. 13 Azért tanítom őket történetek segítségével, mert néznek ugyan, de nem látnak, és hallják ugyan, de nem értik meg, amit mondok. 14 Beteljesedik rajtuk Ézsaiás próféciája:

»Hallani fogtok,
    de nem értitek meg,
néztek ugyan,
    de nem láttok,
15 mert megkeményedett a nép szíve.
Fülükkel alig hallanak,
    szemüket becsukták,
hogy ne lássanak,
    ne halljanak,
ne értsenek,
    és ne forduljanak hozzám,
hogy meggyógyíthassam őket.«[a]

16 Ti azonban boldogok vagytok, mert a ti szemetek lát, és a fületek hall. 17 Igazán mondom nektek: sok próféta és igaz ember szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látták, és szerették volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallották.”

A magvetés történetének magyarázata

18 „Most pedig értsétek meg a magvetésről szóló történet magyarázatát! 19 Mit jelent az, amikor a mag az útra esik? Arról az emberről szól, aki hallja az Isten Királyságáról szóló üzenetet, de nem érti meg, ezért a gonosz elrabolja a szívébe vetett magokat.

20 Mit jelent az, amikor a mag köves talajba hullik? Arról szól, aki meghallgatja az üzenetet, és azonnal örömmel fogadja, 21 de az nem gyökerezik meg a szívében, és csak rövid ideig él benne. Az ilyen ember hamar elveszti a hitét, amikor üldöztetés vagy valami baj éri az üzenet miatt.

22 A tüskés gyomok közé esett mag azt jelképezi, amikor valaki meghallgatja ugyan az üzenetet, de azután a földi élet gondjai, vagy a meggazdagodásra való törekvés elfojtja benne Isten üzenetét, ezért nem hoz termést. 23 Végül pedig a jó talajba vetett mag azt jelképezi, amikor valaki hallja az üzenetet, meg is érti, és termést is hoz: az egyik a vetőmag százszorosát, a másik a hatvanszorosát, ismét másik pedig a harmincszorosát.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13%3A10-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/02
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–