Címke: nehéz

Amennyiben a talaj termékeny, a virág egészséges lesz. De amikor az féreggel van tele, akkor a virág nem fog virágozni.

Igazság Könyve:
2014. július 13. vasárnap, 16:27

 

Drága szeretett leányom, Isten gyermekeit a virágbimbókhoz lehet hasonlítani. A virágbimbók, a föld táperejének köszönhetően borulnak virágba és növekednek. De ha a föld nem termékeny, a bimbók nem tudnak érett virágokká fejlődni, amelyek gyönyörködtetik a szemlélőket.

Amennyiben a talaj termékeny, a virág egészséges lesz. De amikor az féreggel van tele, akkor a virág nem fog virágozni. Még az egészséges talaj sem tud egészséges élő növényt teremni, ha méreggel fertőzött. Amikor Isten gyermekei nem hallgatnak Isten Szavára, nem emésztik meg az Igazságot és nem követik Isten Parancsolatait, akkor üresek lesznek és lelki béke nélkül maradnak. Csak akkor számíthattok arra, hogy fejlődtök vagy békére találtok, amikor készek vagytok Isten Igéjére hallgatni.

A hazugságok miatt, melyet a Sátán terjeszt szerte a világon, annak érdekében, hogy megtévessze a lelkeket, sok ember elveszettnek és lelki élet nélkül érzi magát. Az életet csak akkor nyerhetitek el, ha Engem, Jézus Krisztust, Üdvözítőtökként fogadtok el. Önmagában még ez sem elég. Arra is emlékeznetek kell, amit tanítottam nektek. Tudni azt, amit tanítottam, önmagában nem elég, kivéve, ha úgy szeretitek egymást, ahogyan Én szeretlek benneteket. Amikor felálltok és büszkén hirdetitek, hogy az Én tanítványaim vagytok, de nem mutattok szeretetet mások iránt és nem bántok úgy másokkal, ahogyan ti is elvárnátok, hogy veletek bánjanak, akkor ti képmutatók vagytok.

Ha ismertek Engem, akkor másokat is szeretni fogtok, függetlenül attól, hogy milyen bűnöket követtek el. Ti nem fogtok soha másokat elítélni az Én Nevemben, mert ahhoz nincs jogotok.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/tudni-azt-amit-tanitottam-onmagaban-nem-eleg-kiveve-ha-ugy-szeretitek-egymast-ahogyan-en-szeretlek



—–
Római katolikus:
2019-07-14

Évközi 15. vasárnapKezdőének:
Igazságban lépek színed elé, amikor dicsőséged megnyilvánul, örvendezem. (Zsolt 16,15)

Könyörgés:
Istenünk, te megmutatod igazságod fényét a tévelygőknek, hogy visszataláljanak a helyes útra. Add meg híveidnek, hogy elutasítsunk mindent, ami a keresztény névvel ellenkezik, és vállaljuk, ami méltó hozzá. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Mózes Isten parancsainak megtartására buzdítja a népet.
Mózes egy alkalommal így beszélt a néphez:
„Engedelmeskedj az Úr, a te Istened szavának, és tartsd meg a parancsokat és rendelkezéseket, amelyek e törvénykönyvben írva vannak. Térj meg szíved, lelked mélyéből az Úrhoz, a te Istenedhez.
Ez a törvény, amelyet ma adok neked, nem túlságosan nehéz, és nem is elérhetetlen számodra. Nem az égben van, hogy azt mondhatnád: »Ki hatol fel érte az égbe, ki hozza le és hirdeti, hogy hozzá szabhassuk tetteinket?« De a tengeren túl sincs, hogy azt mondhatnád: »Ki kel át érte a tengeren, ki hozza el és hirdeti, hogy hozzá szabhassuk tetteinket?« Egészen közel van hozzád a törvény, a szádban és a szívedben, így hozzá szabhatod tetteidet.”
Ez az Isten igéje.
MTörv 30,10-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Alázatosak, keressétek az Istent, * és szívetek újra éled. Vö. 33. vers. (2. tónus)
Előénekes: Hozzád imádkozom, Uram, * hallgass meg kegyelmed idején, Istenem.
Mérhetetlen jóságodban hallgass meg, * hűséged szerint segíts rajtam.
Hallgass meg, Uram, hisz kegyelmed jóságos, * irgalmad bőségében tekints reám.
Hívek: Alázatosak, keressétek az Istent, * és szívetek újra éled.
E: Én azonban szegény vagyok és szenvedek, * de szabadításod, Istenem, fölemel engem.
Énekszóval áldom Isten nevét, * dicsérettel magasztalom őt.
H: Alázatosak, keressétek az Istent, * és szívetek újra éled.
E: Az alázatosak látják ezt és örülnek, * keressétek Istent, és szívetek újra éled.
Mert az Úr meghallgat minden szegényt, * és foglyait nem hagyja magukra.
H: Alázatosak, keressétek az Istent, * és szívetek újra éled.
E: Mert Isten megszabadítja Siont, * Juda városait újra felépíti.
Szolgáinak fiai örökségül kapják, * és ott laknak majd, kik nevét szeretik.
H: Alázatosak, keressétek az Istent, * és szívetek újra éled.

Vagy:
Válasz: Az Úr végzése igaz, * megvidámítja a szívet. Vö. 9a. vers. (2. tónus)
Előénekes: Tökéletes az Úr törvénye, * megújítja a lelket.
Az Úr tanúságában bízhatunk, * bölcsességet ad a kicsinyeknek.
Hívek: Az Úr végzése igaz, * megvidámítja a szívet.
E: Az Úr végzése igaz, * megvidámítja a szívet.
Az Úr parancsa világos, * fényt nyújt a szemnek.
H: Az Úr végzése igaz, * megvidámítja a szívet.
E: Az Úr félelme tiszta, * örökké megmarad.
Az Úr ítéletei igazak, * és mind egyaránt jogosak.
H: Az Úr végzése igaz, * megvidámítja a szívet.
E: Értékesebb az aranynál, * és a legdrágább drágakőnél.
Édesebb a méznél, * a csorduló lépes méznél.
H: Az Úr végzése igaz, * megvidámítja a szívet.
Zsolt 68,14 és 17.30-31.33-34.36ab és 37 vagy: Zsolt 18,8.9.10.11

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből
Isten mindent Fia által és Fiában teremtett.
Testvéreim!
Jézus Krisztus a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Minden általa és érte lett teremtve. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn.
Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy a kereszten kiontott vérével békességet szerzett mindenkinek.
Ez az Isten igéje.
Kol 1,15-20

ALLELUJA
Uram, tanításod lélek és élet, * örök életet adó igéid vannak. Jn 6,63c. 68c – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A főparancs: a szeretet parancsa. Minden ember felebarátom!
Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt: „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.”
A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Jézus történettel felelt a kérdésre: „Egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták.
Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette.
Azután egy levita jött arra. Ő is meglátta, de elment mellette.
Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked.
Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.”
Jézus így folytatta: „Menj és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,25-37″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-07-14

 

 

“2014. július 15. kedd, 18:00

Az Én Időm hamarosan elérkezik és Én már csak annyit tudok tenni, hogy felkészítelek benneteket. Szeretetem éppoly nagy marad, mint amennyire Irgalmas, de nektek is segítenetek kell magatokon, mert nem könnyű méltókká válnotok Üdvösségről tett Ígéretemre.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/vilag-elhagyott-engem-amint-az-meg-volt-jovendolve-es-legnagyobb-arulast-kovettek-el-testem-ellen

 

——
Ortodox (Görög keleti): 

Látjátok, nektek adom ezt a földet! Induljatok hát, és vegyétek birtokba, mert az Örökkévaló megesküdött őseiteknek: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy ezt nekik és utódaiknak adja”.

Mózes vezetőket választ

Azután Mózes így folytatta: Abban az időben történt, hogy azt mondtam nektek: Számomra már túl nehéz feladat, hogy egyedül viseljem a kormányzás terhét. 10 Hiszen Istenünk, az Örökkévaló megszaporított benneteket, és oly sokan vagytok, mint az égen a csillagok. 11 Bárcsak még jobban megsokasítana titeket az Örökkévaló, ősapáitok Istene, hogy legyetek ezerszer ennyien, és áldjon meg benneteket, ahogyan megígérte! 12 De egyedül hogyan viselhetném a nép vezetésének minden terhét, és végezhetném peres ügyeitekben a bíráskodást?!

13 Válasszatok hát magatok közül törzsenként olyan férfiakat, akik bölcsek, értelmesek, és akikben a többiek megbíznak! Őket teszem majd vezetőkké közöttetek.

14 Ezt ti is helyesnek láttátok, elfogadtátok, és úgy is történt. 15 Választottatok minden törzsből bölcs és megbízható férfiakat, én pedig kineveztem őket vezetőkké. Közülük egyeseket 1 000, másokat 100, 50, illetve 10 harcosból álló katonai egységek parancsnokaivá tettem, illetve tisztviselőkké neveztem ki.

16 Megint másokat bíráknak jelöltem ki, és meghagytam nekik: Amikor peres ügyben kell ítéletet hoznotok, mindenkit gondosan hallgassatok ki, és igazságosan ítéljetek! Ne legyetek tekintettel arra, hogy a peres felek Izráel népéből, vagy a közöttetek lakó idegen népekből valók. 17 Ne legyetek részrehajlók: egyforma mértékkel ítéljetek, akár egyszerű nincstelen ember, akár gazdag vezető kerül elétek! Ne hagyjátok magatokat megfélemlíteni, mert az ítélethozatal Isten ügye! Ha pedig olyan esettel találkoztok, amely számotokra túl nehéznek tűnik, akkor hozzátok elém a peres feleket, majd én ítélek közöttük.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+1%3A8-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus feltámadásának örömhíre

24.1 A hét első napján, kora hajnalban az asszonyok kimentek a sziklasírhoz, és vitték az elkészített illatszereket is. A sír bejáratát egy nehéz kő zárta el, de mire odaértek, már félre volt gördítve. Így be tudtak menni a sziklasírba, de az Úr Jézus testét nem találták. Ezen nagyon elcsodálkoztak és nem tudták, mitévők legyenek. Ekkor hirtelen két férfi jelent meg mellettük fénylő ruhában. Az asszonyok megrémülve lehajtották a fejüket, de azok így bátorították őket: „Miért a halottak között keresitek az élőt? Nincs itt, mert feltámadt! Emlékezzetek rá, hogy még Galileában megmondta nektek: »Szükséges, hogy az Emberfiát a bűnösök kezébe adják, keresztre feszítsék, és hogy a harmadik napon feltámadjon.«”

Ekkor az asszonyok visszaemlékeztek, hogy Jézus valóban ezt mondta nekik, majd visszamentek a városba, és mindent elmondtak a tizenegy apostolnak és a többieknek. 10 Az asszonyok csoportjában volt a magdalai Mária, Johanna és Mária, Jakab anyja, meg más asszonyok is, akik a feltámadás hírét hozták. 11 Az apostolok azonban nem hittek az asszonyoknak, és képtelenségnek tartották, amit mondtak. 12 Péter mégis felkelt, és elfutott a sírhoz. Ott lehajolva benézett a sírkamrába, de csak a vászonlepedőket látta. Azután elment, és azon töprengett, hogy vajon mi történhetett.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+24:1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———-
 

ÉN VAGYOK NYÁJAM PÁSZTORA  
1989. július 17.Uram? Gyermekem, hallgass meg, és írj! Én vagyok nyájam nagy Pásztora. Megtanítottam a pásztorokat, hogy ügyeljenek nyájamra, de sok társam bizonyult alkalmatlannak, nem törődtek az elveszettekkel, nem hozták vissza a nyájba az elszéledteket. Legjobb barátaim okozzák nekem a legnagyobb bánatot, és Testemen a legmélyebb sebet azzal a bottal ütik, amelyet én magam adtam nekik. Ők az én legjobb barátaim, mégis az ő kezük sebzett meg engem a felismerhetetlenségig. Szüntelenül ostorozzák hátamat. Egész Testem rázkódik a fájdalomtól, kiszáradt ajkam remeg. Félelem nélkül kiáltanak a békéért, de nincs béke, mert engedték, hogy megragadja és félrevezesse őket a racionalizmus, az engedetlenség és a hiúság. Micsoda bánatot okoznak nekem, és milyen sebeket ütnek rajtam!

Miért olyan nehéz megváltozniuk?

Nehéz kiengedni kezükből a hazugság jogarát, ha már egyszer a kezükben tartják. Nehéz feladni emberi tanaikat és szabályaikat. Nehéz meghalniuk saját kapzsiságuknak, nehéz elfogadni az önmegalázás ruháit. Ezeknek mondom: zokogjatok pásztorok, jajveszékeljetek! Vessétek magatokat a földre, ti urai a nyájnak, mert elérkezett lemészárlásotok ideje! Úgy dőltök el egymás után, mint a legszebb kosok. Nektek kínáltam fel barátaim közül a legjobb örökséget, egy sorba állítottalak benneteket a választottakkal. Rátok bízom házamat, de ti nem követtétek utasításaimat. Elhagytátok hiteteket, azt tettétek, amit gonosznak tartok. Hívtalak benneteket, de nem akartok figyelni, nem engedelmeskedtetek nekem.1

ó Istenem… irgalmazz nekünk, mosd le ezeknek a pásztoroknak vétkét, tisztítsd meg õket bûneiktõl!

Kis menyasszonyom, engedd meg, hogy megosszam veled bánatomat!

Szeretlek Uram, oly gyengéd és irgalmas vagy. Csak Teérted élek, tekintetemet nem veszem le Rólad, nem nézek másfelé. Imádlak!

Ó, a te szeretõ szavaid mennyire lecsillapítják igazságosságomat! A szeretetnek minden cseppje számít, szeretettel megszámlálhatatlan lelket lehet megmenteni. Engedd meg, hogy írótáblámnak használjalak! Azért jövök hozzád, hogy megmutassam Sebeimet, és mint barátnak elmondjam bánatomat. Megmutatom neked Szentséges Szívem Sebeit.

Áldott legyen a mi Urunk!

Vassulám, most az irgalom idejében vagytok, nem vetted észre, miként árad rátok a kegyelem Lelke? Itt az idõ, hogy bûnbánatot tartsatok, itt az idõ, hogy megváltoztassátok életeteket! Szüntelenül imádkozzatok, szeretettel imádkozzatok! Ne maradjatok meg lázadásban, mert hamarosan eljön az igazságosság rettenetes órája. Készüljetek fel arra, hogy mint bíróval kell majd velem szembenéznetek. Fiaim és leányaim, már régen megszabadítottalak benneteket láncaitoktól, melyek a halálhoz kötöttek, és nagy együttérzéssel hoztalak vissza titeket. Megszabadítottalak a gonosztól, megmutattam nektek Szívemet, és azt, hogy õseitek mennyire átszúrták. Azért áldoztam fel magamat; hogy szabaddá tegyelek benneteket. A ti korszakotok szüntelenül megbánt engem, de én nagy könyörületemben mégis emlékeztetlek benneteket a kegyelem Lelke által parancsolataimra. Irgalmam ma egyik végétõl a másikig átfogyja az egész világot. Figyelmeztettelek mai hangomra, fogadjátok el mai kegyelmemet! Komolyan kérlek benneteket, hogy szívbõl imádkozzatok, böjtöljetek, tartsatok bûnbánatot, szeressétek egymást, újuljatok meg, legyetek új kenyérré, hogy a ti átváltozástok által nyilváníthassam ki dicsõségemet! …”

Ezek az idők szinte már elérkeztek hozzátok, és itt az ideje annak, hogy fegyvert öltsetek és harcoljatok az Igaz Ige – az Igazság – megőrzéséért. Igazság nélkül nincs élet.

“… 11 Nóé életének 600. évében, a második hónap 17. napján felhasadt a föld, és a nagy mélység vizei mindenhol feltörtek a föld méhéből. Ugyanekkor meghasadt az égboltozat is: 12 ettől kezdve negyven nap és negyven éjjel megállás nélkül zuhogott az eső.

13 Ezen a napon Nóé és a fiai: Sém, Hám és Jáfet, azután Nóé felesége és fiainak feleségei beszálltak a bárkába. 14-16 A bárkában ott voltak velük az állatok is: mindenféle kisebb és nagyobb szárazföldi vadállat, háziállat, madár és egyéb szárnyas állat — minden fajból páronként egy hím és egy nőstény. Mindezek az állatok, amelyekben az élet lehelete volt, Nóéval együtt bementek a bárkába, ahogyan Isten megparancsolta. Amikor már mindannyian belül voltak, az Örökkévaló bezárta Nóé mögött a bárka ajtaját.

17 Az áradat egyre csak növekedett, és a negyvenedik napon fölemelte a bárkát, amely ettől kezdve lebegett a víz színén, magasan az elborított föld felett. 18-19 Az özönvíz egyre hatalmasabb lett a földön, egyre csak áradt, és végül már a föld legmagasabb hegyeit is elborította. A bárka pedig a vízzel együtt fölemelkedett, és úszott a víz színén. 20 Miután a víz a hegyeket elborította, még további 15 könyöknyit[a] áradt.

21 Ezért az özönvízben minden szárazföldi állat elpusztult: madarak, háziállatok, kis és nagy vadállatok, valamint az összes ember is. 22 Aki és ami a szárazföldön élt, s orrában az élet lehelete volt — mind belefulladt az özönvízbe. 23 Így törölte el a földről Isten az összes élőt: embereket és nagyobb állatokat, égi madarakat és kisebb állatokat egyaránt. Egyedül csak Nóé maradt életben, és mindazok, akik vele voltak a bárkában.

24 Az özönvíz 150 napon keresztül erőt vett a földön, és teljesen elborította az egész szárazföldet.

Az özönvíz vége

8.1 Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról, és az állatokról, amelyek a bárkában voltak, hanem gondja volt rájuk: erős szelet küldött a vízzel borított földre, és az özönvíz apadni kezdett. Bezárta a mélység forrásait, az égboltozat ablakait, és az eső elállt. A víz ettől fogva folyamatosan apadt, és 150 nap múlva visszahúzódott a szárazföldről.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+7-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Igazság Könyve:
“2014.03.27 14:30
…..

A bevezetésre kerülő hamis tanokat szeretetteljes szavakkal fogják gondosan álcázni. Háromféle módon ismeritek majd fel, hogy ez nem Tőlem származik: az első helyre a
bűnösök igényeit helyezik, azt nyilatkozván nektek, hogy imádkoznotok kell azon emberi jogok felmagasztalásáért, mely Isten előtt bűnnek számít. Másodszor, arra fognak kérni benneteket, hogy nyilvánítsátok a bűnt egy természetes dolognak, és hogy a bűn miatt sohasem szabad félnetek a jövőtől, mert Isten soha nem fog elutasítani egy bűnöst sem, és hogy Isten minden gyermeke be fog lépni a Paradicsomba. Harmadszorra pedig azt fogják mondani nektek, hogy a Szentségeket, melyek a Kereszténységben gyökereznek, a saját keresztény gyökereikhez igazítva, alkalmassá kell tenni arra, hogy megszólítsák a pogányokat, akik megérdemlik, hogy emberi jogaikról gondoskodjanak Isten Szemében.Amikor ezek a dolgok megtörténnek, mindez csupán egyetlen dolgot fog jelenteni: Az ember a saját értelmezéseit fogja bemutatni az Isten által lefektetett Szabályokról mindenhol, Egyházam oltárai előtt a szerint, hogy mi felel meg számára, és mi nem. Elvárja majd Istentől, hogy meghajoljon követelései előtt. Valójában így ő fog diktálni Istennek, mivelhogy azt hiszi önmagáról, nagyobb, mint Én.

Én el fogom dobni Magamtól ezeket a lelkeket, mert többé már nem mondhatják el magukról azt, hogy Keresztények. Megengedvén, hogy a pogányok zsarnokoskodjanak fölöttük, ők is pogányokká válnak. Az Én Királyságomban nincs helyük az olyanoknak, akik nem úgy adják át magukat Nekem, ahogyan azt Én nekik tanítottam, amikor a Földön jártam. Az elkövetkezendő években nehéznek fogjátok találni, hogy továbbra is hűek maradjatok Tanításaimhoz, mert azok, akik azt állítják, hogy Engem képviselnek, súlyos tévedésbe fognak benneteket vezetni, amint az előre meg volt jövendölve. Legyetek óvatosak! Arra figyeljetek, hogy mi az, amit kérni fognak tőletek, hogy elfogadjátok, mint Szent Szavam helyettesítőjét. Azok, akik a Szentlélek Ereje által megkapták a valódi megkülönböztetést, azonnal tudni fogják, hogy ezek a dolgok mikor történnek. Mások nem lesznek megáldva ezzel a kegyelemmel, mert nem figyeltek mindarra, amit tanítottam nekik. Ők egy nagyon sötét és magányos helyen fogják találni magukat, anélkül, hogy Jelenlétem Megvilágítaná számukra az Igazság útját. Ez az idő nagyon hamar kirajzolódik.

2019-03-28

3. nagyböjti hét csütörtök

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Még a választott nép sem szívleli meg Isten szavát; pedig csak úgy lehet boldog, ha engedelmeskedik.
Prófétája által szól hozzánk az Úr:
Hallgassatok szavamra, és én Istenetek leszek, ti meg az én népem lesztek; járjatok azon az úton, amelyet én jelölök ki nektek, és akkor jól megy majd sorotok.
De nem fogadtak szót, és nem figyeltek rám, hanem saját gonosz szívük szándékait követték; a hátukat fordították felém, nem az arcukat. Attól a naptól fogva, hogy atyáitok kijöttek Egyiptom földjéről, mind a mai napig egyfolytában küldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat; napról napra küldtem őket. De nem hallgattak rám, és nem figyeltek szavamra; sőt még jobban megkeményítették nyakukat, gonoszabbak voltak, mint atyáik.
És ha ezt elmondod is nekik: nem fognak rád hallgatni; hívhatod őket, úgysem felelnek. Ezt mondd hát nekik: Ez az a nemzet, amely nem akar az Úrnak, az ő Istenének szavára hallgatni, sem a fegyelmet nem vállalja. Eltűnt szívükből és szájukból a hűség!
Ez az Isten igéje.
Jer 7,23-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy keményszívű!” (Vö. 8. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, * és ujjongjunk üdvünk sziklája előtt!
Dicsőítő énekkel lépjünk színe elé, * magasztaljuk őt zsoltárt zengve.
Hívek: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy keményszívű!”
E: jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk előtte, * hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt,
mert ő a mi Istenünk, * mi pedig az ő népe, és kezére bízott nyáj vagyunk.
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy keményszívű!”
E: Bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára: * „Ne keményítsétek meg szíveteket,
mint egykor Meribánál, Massza napján a pusztában, † ahol atyáitok megkísértettek engem, * próbára tettek, bár látták számos csodámat.”
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy keményszívű!”
Zsolt 94,1-2.6-7.8-9

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Teljes szívvel térjetek vissza most hozzám, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * mert én jóságos és irgalmas vagyok tihozzátok! Joel 2,12-13 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus szava nekünk is szól: „Aki nincs velem, ellenem van!”
Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta.
Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle.
Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa.
Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,14-23″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-28

 
 
“2014.03.24 15:33
….

Ezek az idők szinte már elérkeztek hozzátok, és itt az ideje annak, hogy fegyvert öltsetek és harcoljatok az Igaz Ige – az Igazság – megőrzéséért. Igazság nélkül nincs élet.Atyátok,A Legmagasságosabb Isten”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-az-ehinseg-amely-markaban-fogja-tartani-a-vilagot-amint-a-harmadik-pecset-felnyitasra-kerul-nem-csak-az-elelem-hianyara-fog-korlatozodni/


“2014.03.26 14:52Drága szeretett leányom, felszólítom minden követőmet szerte a világon, hogy Bennem egyesülve imádkozzanak azok lelkéért, akik elszakadtak Tőlem. Én különösen Keresztes Imahadjáratom Csoportjait hívom, a világ minden tájáról, és mindazokat, akik az Igazság Könyvén keresztül válaszoltak Hívásomra, hogy úgy szeressék egymást, ahogyan Én szeretlek benneteket. Tegyétek félre nézeteltéréseiteket, amennyiben ilyenek előfordulnak; hagyjátok figyelmen kívül a megosztottságot, amennyiben az felmerül;ne szenteljetek figyelmet a gyűlöletnek, amelyet a Sátán és azok a lelkek mutatnak, akiket ő megtévesztett, mert ez az Én utolsó Küldetésem Második Eljövetelem felkészítésére.
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ok-az-enyeim-en-az-ovek-vagyok-ez-mindig-igy-lesz-en-mindnyajukat-szeretem-ez-ilyen-egyszeru/


—–

 

 
——
Görög katolikus:

Salamon bölcs mondásai

10.1 Ezek Salamon bölcs mondásai.

A bölcs fiú örömet szerez apjának,
    az ostoba fiú pedig szomorúságot anyjának.
A csalással szerzett vagyon mit sem ér,
    de az igazságosság megszabadít a haláltól.

Az Örökkévaló megadja, amit az igazságosak kívánnak,
    de megakadályozza, hogy a gonoszok kívánsága teljesüljön.
A lusta ember elszegényedik,
    a szorgalmas pedig meggazdagodik.
Az értelmes fiú aratáskor begyűjti a termést,
    a haszontalan pedig átalussza az aratást.

Az emberek áldják, aki igazságos,
    míg a gonoszok beszéde csak erőszakosságukat leplezi.
Az igaz ember nevét áldva emlegetik,
    de a gonosz nevét átokként használják.

A bölcs szívű engedelmeskedik a parancsnak,
    az istentelen beszédű pedig elbukik.
Aki igazságosan él, az biztonságban lakik,
    de aki görbe utakon jár, azt rajtakapják.
10 Aki rosszindulatú és alattomos, az bajt okoz,
    az istentelen beszédű pedig elbukik.[a]
11 Az igazságos ember beszéde élet forrása,
    de a gonoszok beszéde csak erőszakosságukat takargatja.

12 A gyűlölet felszítja a viszályt,
    de a szeretet minden vétket befed.
13 Az értelmes ember beszédében bölcsességet találsz,
    az esztelen hátának pedig verés való.
14 A bölcsek a szívükben gyűjtik a tudást,
    az ostobák pedig kifecsegik, és bajt hoznak magukra.
15 A gazdag embert vagyona védi,
    a szegényt pedig nincstelensége teszi tönkre.
16 Az igazságos ember jövedelme az életet szolgálja,
    de amit a bűnös szerez, abból újabb bűnök származnak.
17 Aki elfogadja a figyelmeztetést,
    az maga is az élet útját mutatja másoknak,
aki pedig elutasítja az intést,
    másokat is félrevezet.
18 Aki hazugsággal takarja el gyűlöletét,
    s aki rágalmat terjeszt, ostoba mind a kettő.
19 Aki sokat beszél, sokat is vétkezik,
    aki pedig idejében elhallgat, az bölcs.
20 Az igaz ember beszéde drága, mint a színezüst,
    az istentelennek pedig még a gondolatai is értéktelenek.
21 Az igaz ember bölcs beszéde sokakat táplál,
    az ostobák pedig esztelenségük miatt halnak meg.
22 Az Örökkévaló áldása tesz igazán gazdaggá,
    nem az ember erőlködése.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+10:1-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

10 A vesszőszál, Isai gyökerének sarja,
    lobogó zászló lesz magasan a népek fölött.
Őt keresik, hozzá jönnek mind a nemzetek,
    és megtisztelik lakóhelyét.

Izráel szétszórt népének összegyűjtése

11 Akkor az Úr másodszor nyújtja ki karját,
    hogy népe maradékát megváltsa.
Megszabadítja, akik megmaradtak
    Asszíriában, Egyiptomban,
    Patrószban, Etiópiában,
    Élámban, Sineárban, Hamátban,
    a tenger szigetein és partvidékein.
12 Mert magasra emeli zászlaját,
    jelt ad a nemzeteknek,
és összegyűjti Izráel szétszórt fiait
    az egész földről,
összeszedi Júda elszéledt leányait
    a négy égtáj felől.
13 Efraim féltékenysége megszűnik,
    s Júdából a gyűlölködőket kiirtják.
Efraim nem irigykedik többé Júdára,
    s Júda sem támad Efraimra.
14 Sőt, együtt csapnak le,
    mint a sas, a filiszteusokra,
    együtt fosztják ki kelet fiait,[c]
elfoglalják Edom és Moáb földjét,
    s Ammon fiai meghódolnak előttük.
15 Az Örökkévaló végleg elpusztítja
    Egyiptom tengerének öblét.[d]
Majd kezét az Eufrátesz fölé emeli,
    lesújt rá erős szélviharral,
hét ágra választja szét,
    és népét száraz lábbal vezeti keresztül.
16 Utat készít népe maradékának,
    amely Asszíriából kiszabadul,
amint utat nyitott,
    mikor Izráel kijött Egyiptomból.

Dicsőítő ének

12 Akkor majd így énekelsz:
„Dicsérlek, Örökkévaló, mert bár haragudtál rám,
    de lecsillapult haragod, és megvigasztaltál!
Nézzétek, Isten a szabadítóm!
    Benne bízom, és nem félek!
Az Örökkévalót,
    csak az Örökkévalót dicsérem!
Róla énekelek,
    mert ő maga lett a szabadítóm!”[e]…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+11-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/03/28
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Üdvösség Anyja: A Fiam egy nagy megújulást tervez ebben az időben a Földön, és ez sok fájdalmat fog okozni

Igazság Könyve:

“2013.10.23 15:34

Gyermekem, Én védelmemmel borítom be valamennyi gyermekemet, hogy továbbra is megőrizzék a nyugalmukat, maradjanak békében, és legyenek erősek a nagy megpróbáltatások ezen idején.

Nektek, gyermekeim, el kell fogadnotok azt a tényt, hogy mindig érezni fogjátok a fájdalmat, amelyet az elszigeteltség, az elutasítás és az elbocsátás okoz azok részéről, akik Isten Szavát megvetik. A Fény azokat vonzza, akik sötétségben vannak, és ők mindig támadni és szidalmazni fognak benneteket, amikor ti teljes egységben vagytok Fiammal, Jézus Krisztussal.

A Fiam egy nagy megújulást tervez ebben az időben a Földön, és ez sok fájdalmat fog okozni, mivel ez egy tisztítási formában fog jelentkezni. Ez azt jelenti, hogy most sokan szenvedni fognak a bűneik miatt, miközben a Föld Jézus Krisztus számára felkészítés alatt van, hogy amikor a tisztogatás megtörtént, a kihirdetésre sor kerüljön. Eközben Isten ellenségei hazugságokat és eretnekséget fognak terjeszteni, hogy megnyerjék a bűnösöket és mindazokat, akik szeretik Fiamat, annak érdekében, hogy ellenőrizhessék őket. Mindezeknek a szomorú eseményeknek meg kell történniük még Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetele előtt.

Arra kérlek benneteket, drága gyermekeim, hogy legyetek türelmesek, és Fiam kedvéért, Aki nagyon szeret benneteket, viseljétek el ezeket a nehézségeket. Ne aggodalmaskodjatok soha, mert ti hamarosan szemtanúi lesztek az Ő Új Paradicsomának, ahol sem szomorúság, sem fájdalom, de még a gonosz sem fog többé létezni. Oly kicsinységnek számít, amikor Fiamért szenvedtek, és ez jelentéktelen ahhoz képest, amit Ő elszenvedett mindenkiért és mindnyájatokért is, amikor meghalt a Kereszten, hogy megmentsen benneteket.

Ezért tehát kérlek benneteket, hogy helyezzétek minden bizalmatokat Fiamba, és legyetek hálásak, hogy égi vezetésben részesültök. Örvendjetek, mert elegendő időt kaptatok arra, hogy az Úr Nagy Napjára megfelelően felkészülhessetek.

Maradjatok békességben.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-a-fiam-egy-nagy-megujulast-tervez-ebben-az-idoben-a-foldon-es-ez-sok-fajdalmat-fog-okozni/

 
 

“2013.10.22 00:20

… Mennyire ravasz a fenevad! Milyen okosnak tűnnek tettei, mert a megtévesztés bizonyos formái édes mázzal lesznek bevonva, amelyeket csak azok lesznek képesek felismerni, akik a Szentlélek Ajándékával vannak megáldva. És miközben minden beszélgetés a közjó érdekéről folyik, minden vallás egyesítésének a vágyáról, hogy egyetlen nagy közös emberi családot alkossanak, egyetlen szót sem fognak ejteni Tanításomról, mely szerint Isten gyermekeinek Szent Igémhez kell ragaszkodniuk.
….”

 
 
“2013.10.22 13:30

Ti vagytok az a nemzedék, kiknek tanúskodniuk kell Egyházam végső Keresztre feszítéséről, de tudnotok kell a következőt: Dicsőséges Testem, az Új Jeruzsálem a hamuból fog kiemelkedni, és ti arra lesztek kiválasztva, hogy a tizenkét nemzet körében uralkodjatok. Ha ti továbbra is hűek maradtok Hozzám, Én dicsőségben felemellek benneteket, és a Menny és a Föld a tietek lesz az eljövendő világban. Nektek kizárólag Rám kell összpontosítanotok az utálat pusztítása során, mert az rövid lesz. És aztán többé soha semmi sem fog Tőlem elválasztani benneteket.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-vagytok-az-a-nemzedek-kiknek-tanuskodniuk-kell-egyhazam-vegso-keresztre-fesziteserol/


—–
Római katolikus:
2018-10-23

29. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Krisztus békét szerzett nekünk vére ontásával, és mindnyájunkat meghív országába.
Testvéreim!
Egykor Krisztus nélkül éltetek, Izrael vallási  közösségén kívül. Nem volt részetek a megígért szövetségben, remény híján és Isten nélkül éltetek a világban. Most azonban ti, akik egykor „távol” voltatok, Krisztus Jézusban „közel” kerültetek, Krisztus vére árán.
Ő a mi békességünk, aki a kettőt (Izraelt és a pogányokat) eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében. A törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel együtt érvénytelenítette. Mint békességszerző a két népet magában eggyé, új emberré teremtette, és egy testben mind a kettőt kiengesztelte Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megölte.
Eljött, hogy békét hirdessen nektek, a távol levőknek, és békét a közel levőknek. Az ő révén van mindkettőnknek szabad utunk az egy Lélekben az Atyához. Most tehát nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten háza népe.
Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, amelynek szegletköve maga Jézus Krisztus. Benne kapcsolódik egybe az egész épület, és emelkedik az Úr szent templomává. Őbenne épültök egybe ti is, és lesztek a Szentlélek közreműködésével Isten hajlékává.
Ez az Isten igéje.
Ef 2,12-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Népéhez szól az Isten, * és hirdeti a békét. Vö. 9. vers. – 1 D2 tónus.
Előénekes: Hadd halljam, mit mond az én Uram, Istenem, * mert népének és szentjeinek békét ígér.
Az istenfélőkhöz valóban közel az üdvösség, * hogy országunkba dicsőség költözzék.
Hívek: Népéhez szól az Isten, * és hirdeti a békét.
E: Irgalom és hűség majd egymásra lelnek, * csókot vált az igazság és a béke.
A földből a hűség kisarjad, * és az igazságosság tekint le az égből.
H: Népéhez szól az Isten, * és hirdeti a békét.
E: Az Úr jóságát megmutatja, * földünk is meghozza termését.
Igazság jár az Úr előtt, * és béke a lába nyomában.
H: Népéhez szól az Isten, * és hirdeti a békét.
Zsolt 84,9-14

ALLELUJA
Imádkozva virrasszatok szüntelen, * hogy az Emberfia elé méltón álljatok. Lk 21,36 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Legyünk mindenkor készen az Isten előtti számadásra!
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki.
Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,35-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-23


——
Görög katolikus:

Pál Istentől kapta a felhatalmazást

11 Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy az örömüzenet, amelyet nektek hirdettem, nem emberektől származik, 12 hiszen nem emberek tanítottak rá vagy adták át, hanem maga Jézus Krisztus jelentette ki nekem.

13 Ugye hallottátok, hogy életem korábbi szakaszában, amikor a zsidóság vallása szerint éltem, könyörtelenül üldöztem, sőt megpróbáltam elpusztítani Isten Eklézsiáját. 14 A zsidó vallás gyakorlásában sok kortársamat megelőzve, minden erőmmel igyekeztem követni őseim tanításait.

15 Isten azonban már a születésem előtt különválasztott engem a maga számára! Azután pedig kegyelme által megszólított, 16 és a Fiát kijelentette nekem, majd elküldött, hogy az Izráelen kívüli nemzeteknek hirdessem a Krisztusról szóló örömüzenetet. Attól kezdve senkitől sem kértem tanácsot, vagy segítséget. 17 Még azokat sem látogattam meg Jeruzsálemben, akik előbb voltak apostolok, mint én, hanem azonnal elmentem Arábiába, majd később visszatértem Damaszkuszba.

18 Csak három évvel később mentem fel Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel,[a] és nála is maradtam tizenöt napig. 19 De a többi apostollal nem találkoztam, csak Jakabbal, az Úr testvérével.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+1%3A11-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

54 Visszatért a saját városába, és ott is tanított a zsinagógában. Mindenki nagyon csodálkozott rajta, és ezt kérdezgették egymástól: „Honnan szerzett ilyen bölcsességet és csodatevő erőt? 55-56 Hiszen ez csak az ács fia! Ismerjük az egész családját: anyját, Máriát, és a testvéreit, Jakabot, Józsefet, Simont és Júdást, meg a húgait, akik mind itt élnek közöttünk! Honnan vette hát ezt a bölcsességet és a csodatevő erőt?” 57 Ezért nem fogadták el Jézust, hanem visszautasították és elfordultak tőle.

Jézus ekkor ezt mondta nekik: „A prófétát mindenhol tisztelik, csak a saját városában és családjában nem.”

58 Ebben a városban nem is tett sok csodát, mert nem hittek benne.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13%3A54-60&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/23

Nektek nyugodtnak kell maradnotok, békében, de azzal a határozott szándékkal, hogy az Evangéliumokban foglalt Szent Igét továbbra is hirdetitek a Föld minden szögletében

Igazság Könyve:

“2013.10.20 12:07

Drága szeretett leányom, fel szeretném tárni mindnyájatok számára, szeretett apostolaim – azoknak, akik a Földön járnak, és akik Szent Szavamat hirdetik -, hogy úgy kell ragaszkodnotok Hozzám, Jézusotokhoz, mint eddig még soha. Ezek az idők, amelyek előttetek állnak, nehezek lesznek számotokra, és mindazoknak, akik Bennem, Velem és Mellettem maradnak, azt mondom: rátok az a felelősség hárul, hogy az előttetek álló sötét napokban égve tartsátok Fényem Lángját.

Drága gyermekeim, nektek nyugodtnak kell maradnotok, békében, de azzal a határozott szándékkal, hogy az Evangéliumokban foglalt Szent Igét továbbra is hirdetitek a Föld minden szögletében. Ti, Maradék Hadseregem, el fogjátok hozni Hozzám Isten minden gyermekét, és segíteni fogtok megmenteni őket a gonosz párájától, mely milliók lelkét fogja beborítani. Ti az Enyéim vagytok, és Isten Fényében jártok, elegyengetve az utat a világ számára, hogy megmeneküljön.

Kegyelmeim most kiáradnak rátok, szeretett apostolaim, és mihelyt felismertétek, hogy vezetlek benneteket, feltéve, ha teljesen Rám hagyatkoztok, semmi bántódás nem fog érni titeket. De ha hagyjátok, hogy a csaló készséges szolgájává váljatok, akkor Védelmem nem fog benneteket beborítani. Azokat közületek, akik a hamis próféta és az antikrisztus oldalán állnak, a Sátán tőrbe fogja csalni, és nem fog szabadon engedni benneteket. Azokat közületek, akik ellenségeim oldalán menetelnek és a kígyó kelyhéből kortyolgatnak, maga a kígyó fogja elpusztítani, ha bátorkodtok őt provokálni.

Figyeljetek most Figyelmeztetésemre: ha a fenevad oldalára álltok és egy szentségtelen esküt tesztek az eretnekség tiszteletére, akkor nagyon nehéz lesz kiszabadítanotok magatokat a gonosz szorításából. Imádkozzatok, hogy legyen elegendő bölcsességetek az Igazság felismerésére.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nektek-nyugodtnak-kell-maradnotok-bekeben-de-azzal-a-hatarozott-szandekkal-hogy-az-evangeliumokban-foglalt-szent-iget-tovabbra-is-hirdetitek-a-fold-minden-szogleteben/

“2013.10.20 17:48

Drága szeretett leányom, menjetek a világba mindnyájan, és terjesszétek az Evangéliumot, mert ezt kell tennetek, még mielőtt Egyházam üldöztetése valóban elkezdődnék.

Minden bizalmatokat Belém kell helyeznetek, és vigasztalódjatok abban a tudatban, hogy amikor a Nagy Nap elérkezik, akkor egy szempillantás alatt testestől-lelkestől a Karjaimba foglak emelni benneteket. Ezért szeretettel és türelemmel Tanításaimra kell emlékeztetnetek a világot. Emlékeztessétek őket arra, hogy a bűn létezik és megbocsáttatik, de előbb bocsánatomat kell kérniük. Nem számít, ha azt mondják, hogy a bűn az ember második természete, nekik tudniuk kell, hogy mint Isten gyermekeinek minden alkalommal kérniük kell a megbocsátást, független attól, hogy bűneik milyen jelentéktelennek tűnnek. A bűn az ami elválaszt Istentől benneteket. Minél többet vétkeztek, annál sötétebbek lesztek, annál mélyebb fájdalmat fogtok érezni, és annyira nyugtalanok lesztek, hogy semmi, csak egyedül a Kegyelmem az, ami enyhíteni fogja fájdalmatokat vagy igaz békét fog hozni számotokra.

Tudnotok kell, hogy amikor az eretnekség uralma elkezdődik, mindazok, akik ebben részt vesznek, szörnyű magányt és nyomorúságot fognak érezni. Mindazonáltal a külvilág számára úgy fog tűnni, hogy mindez, ami az Egyházra vonatkozik elfogadható. Miközben ti bensőleg küzdeni fogtok minden külső rituáléval, amelyet a globális egyesült egyház nevében végeznek, nyugtalanná váltok. Az eretnekség Egyházamba való bevezetésének hat hónapja alatt sokan, akik figyelmen kívül hagyták Hívásomat, elmenekülnek és felkeresik azokat, akik hűek maradtak Szent Szavamhoz. Akkor Hadseregem felduzzad, megnövekszik, és összegyűjti a maradékot minden Keresztény Egyházból, hogy legyőzze a gonosz lelket.

Az egyházszakadás Egyházamban különböző szakaszokra lesz osztva. Az első szakasz akkor lesz, amikor azok, akik valóban ismernek Engem és megértik a Szent Evangéliumok Igazságát, arra a következtetésre fognak jutni, hogy nem tudnak hazugságokat elfogadni az Én Nevemben. A második szakaszra akkor kerül sor, amikor az emberektől megtagadják a Szentségeket abban a formában, ahogyan annak lennie kellene. A harmadik szakasz akkor lesz, amikor Egyházamat megszentségtelenítik, és ez akkor lesz, amikor felszentelt szolgáim végre megértik a Jelenések Könyvében foglalt Igazságot.

Prófétáim nem hazudnak. Nehezükre esik megtenni azt, amit kérnek tőlük. Ők csupán az Én Szavamat közvetítik meg azt, amire Atyám Szent Akarata által utasítást kapnak. A jelek – hogy az utolsó próféta eljöjjön, az egyetlen próféta, aki ma engedélyt kapott az Égből, hogy felkészítse a világot Második Eljövetelemre – most már itt vannak. Amikor megértitek, hogy az Égből a világ számára adott próféciáknak a jelentősége az, hogy növeljék a hiteteket, és biztosítsák, hogy hűek maradjatok Szent Szavamhoz, akkor majd el fogjátok fogadni azokat. Amikor azok úgy következnek be, ahogyan meg voltak jövendölve, akkor tudni fogjátok az Igazságot.

Legyetek készen. Legyetek békével, mert Én veletek fogok járni, akiket most összegyűjtök, hogy kialakítsam Maradék Hadseregemet a Földön.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-egyhazszakadas-egyhazamban-kulonbozo-szakaszokra-lesz-osztva/

….Gyógyítsátok meg a betegeiket, és hirdessétek nekik: »Megérkezett hozzátok Isten Királysága!« 10 Ha pedig valamelyik városban nem látnak szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: 11 »Még a városotok porát is lerázzuk a lábunkról![b] De azt tudjátok meg, hogy Isten Királysága megérkezett hozzátok!« 12 Mondom nektek: Sodoma lakóinak elviselhetőbb lesz a helyzete az ítélet napján, mint az ott lakóknak.”

Szemrehányást tesz a hitetlen városoknak

13 „Jaj neked, Korazin és népe! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban vagy Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, ők már régen zsákruhában és hamuban ülve Istenhez fordultak volna. 14 Bizony, az ítélet napján Tírusz és Szidón népének tűrhetőbb lesz a sorsa, mint a tiétek! 15 És te, Kapernaum, azt hiszed, hogy az égig fognak magasztalni? Nem! A halál országába fogsz süllyedni!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10%3A1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
 
 
—–
Római katolikus:
2018-10-2028. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Krisztus az Egyházfeje, az Egyház pedig az ő titokzatos teste.
Testvéreim!
Amióta értesültem az Úr Jézusba vetett hitetekről, és az összes szent iránt tanúsított szeretetetekről, szüntelenül hálát adok értetek, és imádságomban újra meg újra megemlékezem rólatok. Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőséges Atya adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt.
Gyújtson lelketekben világosságot, hogy megértsétek, milyen reménységre hívott meg titeket, milyen gazdag az a fölséges örökség, amelyet ő a szenteknek készített, és milyen mérhetetlenül nagy a hatalma fölöttünk, akik hívőkké lettünk.
Nagyszerű erejét Krisztusban mutatta meg, amikor a halálból feltámasztotta őt, és a mennyben jobbjára ültette. Fölé emelte minden fejedelemségnek, hatalomnak, erőnek és uralomnak, s minden néven nevezendő méltóságnak, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendőben is.
Mindent lába alá vetett, őt magát pedig az egész Egyház fejévé tette: ez az ő teste, és teljessége annak, aki mindent mindenben betölt.
Ez az Isten igéje.
Ef 1,15-23

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Fiad hatalmába adtad * kezed minden művét. Vö. 7. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon.
Dicsőséged fenségesebb az egeknél, * dicséreted zengi a gyermekek és kicsinyek ajka.
Hívek: Fiad hatalmába adtad * kezed minden művét.
E: Szemlélem az eget, ujjaid műve az, * te alkottad a holdat és az összes csillagot.
Ugyan, mi az ember, hogy megemlékezel róla, * az emberfia, hogy gondot viselsz rá?
H: Fiad hatalmába adtad * kezed minden művét.
E: Az embert kevéssel tetted kisebbé az angyaloknál, † megkoronáztad dicsőséggel és fönséggel, * hatalmába adtad kezed műveit.
H: Fiad hatalmába adtad * kezed minden művét.
Zsolt 8,2-7

ALLELUJA
Az igazság Lelke majd tanúságot tesz rólam –, mondja az Úr, * – és ti is tanúságot tesztek rólam. Jn 15,26b és 27a – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus megígéri, hogy aki bátran megvallja őt a földön, azt ő is megvallja majd a mennyben.
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz:
Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt.
Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot.
Amikor a zsinagógák, elöljárók vagy hatóságok elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok, hogy miképpen és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok! A Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket, hogy mit kell mondanotok.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,8-12″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-20


——
Görög katolikus:

Amikor az Úr visszajön

13 Tudjátok, hogy a hitetlenek, akiknek nincs miben reménykedniük, gyászolnak és szomorkodnak azok miatt, akik már meghaltak. Azt akarjuk, hogy ti ne bánkódjatok, és ne legyetek bizonytalanságban azoknak a testvéreinknek a sorsa felől, akik már meghaltak. 14 Mivel hisszük, hogy Jézus meghalt, azután pedig feltámadt a halálból, ezért abban is bizonyosak lehetünk, hogy Isten visszahozza azokat a testvéreinket Jézussal együtt, akik benne bízva haltak meg.

15 Ezt pedig úgy mondjuk nektek, mintha maga az Úr mondaná: mi, akik még akkor is élni fogunk (/életben maradtunk * szerkesztő), amikor az Úr visszajön, nem fogjuk megelőzni azokat a testvéreinket, akik már korábban meghaltak. 16 Akkor maga az Úr fog leszállni a Mennyből! Felhangzik egy hangos parancsszó, az angyalok fejedelmének hangja és Isten trombitajele. Akkor fel fognak támadni azok, akik úgy haltak meg, hogy hittek Krisztusban. Ők lesznek az elsők. 17 Ezután mi következünk, akik akkor még életben leszünk (/életben maradtunk * szerkesztő). Feltámadott testvéreinkkel együtt az Úr fölemel magához bennünket a felhőkön a magasságba. Együtt fogunk mindannyian szemtől-szembe találkozni az Úrral fönt, a levegőben. Ettől a pillanattól fogva pedig mindörökké együtt fogunk lakni Urunkkal!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Thessalonians+4%3A13-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


24 Igazán mondom nektek: aki hallgat a szavamra, és hisz abban, aki elküldött engem, annak már örök élete van. Az ilyen ember nem kerül kárhoztató ítélet alá, mert már átment a halálból az örök életre. 25 Igazán mondom nektek, eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának hangját, és akik hallgatnak a szavára, örökké élni fognak. 26 Mert ahogyan az élet forrása az Atyában van, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy benne is az élet forrása legyen. 27 Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott meghallja a sírokban a Fiú hangját, 29 és előjön. Akik életükben jót tettek, az örök életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat műveltek, azért támadnak fel, hogy ítéletre kerüljenek.”

Akik tanúskodnak Jézusról

30 „Önmagamban, az Atyától függetlenül semmit nem tehetek. Ahogyan az Atyától hallom, annak megfelelően ítélek és döntök. Nem a saját akaratom megvalósítására törekszem, hanem annak akaratát viszem véghez, aki elküldött engem, ezért igazságosak az ítéleteim.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+5%3A24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

12 Mivel mi ebben a nagyobb dicsőségben reménykedünk, teljesen nyíltan és félelem nélkül szólunk. 13 Nem úgy viselkedünk, mint Mózes, aki eltakarta az arcát, hogy Izráel népe ne láthassa a rajta ragyogó dicsőséget, se azt, amikor az elhalványul, és végleg eltűnik.

14 De Izráel népének gondolkodása valóban elsötétült, és megmerevedett. Mind a mai napig, amikor csak olvassák az ószövetségi Írásokat, befedi a szívüket az a „takaró” — s az nem is tűnik el onnan, csak akkor, ha az Úrhoz fordulnak. 15 Igen, mindmáig, amikor csak Mózes Törvényét olvassák, ez a „takaró” borul az értelmükre. 16 Amikor azonban az Úrhoz fordulnak, az a „takaró” eltűnik, 17 mivel az Úr a Szellem, ahol pedig az Úr Szelleme, ott a szabadság.

18 Mi azonban mindannyian fedetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét. Eközben pedig az Úr Szelleme által fokozatosan átváltozunk, egyre jobban hasonlítunk őhozzá, és dicsőségről-dicsőségre jutunk.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+3%3A12-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A római százados hite

Miután Jézus befejezte, amit mondani akart, Kapernaumba ment. Élt ott egy római százados, akinek a rabszolgája halálos beteg volt. A százados nagyon kedvelte ezt a rabszolgáját, és mikor hallott Jézusról, elküldött hozzá néhány zsidó vezetőt. Általuk kérte Jézust, hogy jöjjön el, és mentse meg a rabszolgáját. A zsidó vezetők el is mentek Jézushoz, és így kérlelték: „Ez az ember megérdemli, hogy megtedd, amire kér. Szereti a népünket, és a zsinagógát is ő építtette nekünk.”

Jézus ekkor elindult velük a százados házához. Amikor már közel volt, a százados Jézus elé küldte néhány barátját ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj, mert nem vagyok rá méltó, hogy a házamba jöjj! Ezért nem is jöttem személyesen hozzád. Elég, ha egy szót szólsz, és meggyógyul a rabszolgám. Hiszen én is a feletteseim hatalma alatt vagyok, és vannak katonáim, akiknek meg én parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: »Menj el!«, az el is megy, vagy, ha szólok egy másiknak: »Gyere ide!«, az odajön hozzám. Ha azt mondom a szolgámnak: »Tedd meg ezt!«, az meg is teszi.”

Jézus elcsodálkozott ezen. Majd hátrafordult az őt követő tömeghez, és azt mondta: „Igazán mondom nektek: még Izráel népe között sem találkoztam ilyen nagy hittel.”

10 Amikor a küldöttek visszatértek a százados házába, a rabszolgát már egészségesen találták.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+7%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/20
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

28.1 Ezért Izsák hívatta Jákóbot. Megáldotta, majd ezt parancsolta neki: „Fiam, ne a kánaániak leányai közül vegyél magadnak feleséget! Készülj fel, és menj Paddan-Arámba,[a] keresd fel anyai nagyapád, Betúél családját! Onnan vegyél feleséget magadnak: anyád bátyjának, Lábánnak valamelyik leányát!

Áldjon meg téged a Mindenható:[b] szaporítsa és sokasítsa meg utódaidat, hogy népek sokaságának atyjává tegyen téged, adja neked és utódaidnak Ábrahám áldását, hogy örököld a földet, amelyet Isten Ábrahámnak adott, s amelyen jövevény voltál!”

Ezután Izsák elküldte Jákóbot, aki útnak indult. Hosszú utazás után Paddan-Arámba érkezett, ahol felkereste az arám Betúél fiát, Lábánt, Rebekának — Jákób és Ézsau anyjának — bátyját.

Ézsau is megtudta, hogy Izsák megparancsolta Jákóbnak, hogy ne a Kánaániak leányai közül válasszon feleséget, majd megáldotta és elküldte Mezopotámiába, hogy onnan nősüljön, Jákób pedig engedelmeskedett apjának és anyjának, és elment Mezopotámiába. Azt is megértette Ézsau, hogy apjának nem tetszik, hogy ő kánaáni nőket vett feleségül. Ezért meglátogatta Izmáelt, Ábrahám fiát, és feleségül vette — meglévő két felesége mellé — Izmáel leányát, Mahalatot, Nebajót húgát.

Jákób álma Bételben

10 Jákób tehát útnak indult Beérsebából Hárán felé. 11 Mikor beesteledett, keresett egy helyet, ahol eltöltheti az éjszakát. Lefeküdt, a feje alá tett egy követ, és elaludt. 12 Ekkor álmot látott: egy hosszú lépcsőt, amely a földről egészen a mennybe vezetett. A lépcsőn Isten angyalai jártak föl és alá. 13 A lépcső mellett maga az Örökkévaló állt, és ezt mondta neki: „Én vagyok az Örökkévaló, atyádnak[c], Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene. Neked és leszármazottjaidnak adom a földet, amelyen fekszel. 14 Leszármazottjaid olyan sokan lesznek, mint a homokszemek a földön, és elterjednek nyugatra, keletre, északra és délre. Meg fogom áldani a föld minden nemzetségét általad és leszármazottjaid által. 15 Lásd meg, én veled vagyok, megőrizlek, és gondodat viselem akárhová mész, és visszahozlak erre a földre. Soha el nem hagylak, és mindazt beteljesítem, amit neked mondtam!”

16-17 Mikor másnap reggel Jákób fölébredt, megijedt. Azt mondta magában: „Bizony, itt van az Örökkévaló, és én nem is tudtam! Milyen félelmetes ez a hely: Isten háza és a menny kapuja!” 18 Azután fogta azt a követ, amelyen aludt, felállította, majd olajat öntött rá. 19 Azt a helyet pedig elnevezte „Bételnek”[d], vagyis „Isten Házának”. A közelben volt egy város, amelyet régebben Lúznak neveztek.

20 Akkor Jákób fogadalmat tett: „Ha Isten velem lesz, és megőriz engem ezen az úton, gondoskodik ételemről és ruhámról, 21 hogy békességben térhessek vissza apám házához, akkor az Örökkévaló lesz az én Istenem! 22 Ez a kő pedig, amelyet emlékoszlopul fölállítottam, Isten Háza lesz. S ezen felül mindenből, amit nekem adsz, a tizedrészt neked adom.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+28%3A1-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Elizeus és az özvegyasszony olajos korsója

4.1 Történt egyszer, hogy a próféták közösségéből[a] az egyik próféta meghalt. Az özvegye Elizeushoz fordult, és elpanaszolta: „Uram, tudod, hogy a férjem, a te szolgád tisztelte és félte az Örökkévalót. Azonban meghalt, és adósságot hagyott ránk. A hitelezője pedig most a két fiamat akarja elvinni, hogy adósrabszolgái legyenek, mivel nem tudom kifizetni a férjem tartozását.”

Elizeus ezt kérdezte: „Hogyan tudnék segíteni rajtatok? Mi van a házadban?”

„Nincs egyebem, csak egy korsó olaj” — válaszolta az asszony.

„Jól van — mondta Elizeus —, akkor menj haza, és kérj kölcsön a szomszédaidtól mindenféle üres edényeket, amennyit csak tudsz! Azután zárkózz be a házadba a fiaiddal együtt, és töltsd meg az üres edényeket a korsódból! Amelyik megtelt, azt állítsd félre.”

Az asszony így is tett. Bezárkózott a fiaival együtt, akik a keze alá adogatták az edényeket, ő meg sorra megtöltötte valamennyit. Amikor már mind megtelt, mondta a fiának: „Add ide a következő üres korsót!”

„Nincs több, már mind megtelt” — felelte az. Ekkor a korsóból sem folyt tovább az olaj.

Az asszony ekkor visszament az Isten emberéhez, Elizeushoz, és elmondta, mi történt. Ő pedig ezt tanácsolta: „Eredj, add el az olajat, és fizesd ki a tartozást. Ami marad, abból meg élhettek a fiaiddal együtt.”

Elizeus szava szerint a meddő asszonynak fia születik

Elizeus időnként megfordult Súnem városában. Élt ott egy jómódú asszony a férjével, aki többször is vendégül látta a prófétát. Ezért, ha arra járt, Elizeus mindig betért hozzájuk. Egy idő múlva az asszony megkérte a férjét: „Nézd, látom, hogy ez az Elizeus, aki időnként nálunk vendégeskedik, Isten szent embere. 10 Építsünk a számára egy kis vendégszobát az emeleten,[b] és tegyünk oda ágyat, asztalt, széket és mécsest. S ha ezután megint erre jár, hadd szálljon meg nálunk abban a szobában!” Így is lett.

11 Egyszer Elizeus éppen ebben a szobában szállt meg, és lefeküdt az ágyra pihenni. 12-13 Majd ezt mondta a szolgájának, Géházinak: „Hívd ide a vendéglátónkat, ezt a súnemi asszonyt. De előbb kérdezd meg tőle, mivel viszonozhatnánk szívességét, hiszen olyan nagy szeretettel gondoskodik rólunk! Akarja-e, hogy szóljunk érdekében a királynak vagy a hadsereg vezérének?”

Géházi hívta az asszonyt, aki megállt Elizeus előtt, és azt mondta: „Uram, én békességben élek a nemzetségem között.” — majd elment.

14 Elizeus azt kérdezte Géházitól: „Mégis, mit lehetne tenni érte?”

Géházi válaszolt: „Úgy tudom, nincs fia, és a férje már öreg.”

15 „Hívd csak ide megint!” — mondta Elizeus.

Az asszony ismét megállt az ajtóban, 16 Elizeus pedig ezt mondta neki: „Egy év múlva ilyenkor már a saját kicsi fiadat ringatod a karodban!”

„Jaj, uram, te Isten embere vagy, ne hitegess engem ilyen lehetetlen dologgal!”

17 Egy idő múlva az asszony várandós lett, és az Elizeus által mondott időben valóban fiút szült.

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Kings+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://www.hebcal.com/sedrot/vayera

—-