Címke: megérteni

Nektek nem kell megértenetek Isten Útjait – egyszerűen csak el kell azt fogadnotok

Én vagyok a világ világossága!

12 Később Jézus ezt mondta az összegyűlt sokaságnak: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem a sötétségben él, hanem a világosságban, amely az örök élet.”

13 Erre a farizeusok ellene szóltak: „Most magadról tanúskodsz, ezért a tanúságod nem ér semmit!”

14 Jézus így felelt: „Még ha magamról tanúskodom, akkor is hiteles, amit mondok, mert én tudom, honnan jöttem, és hová megyek. Ti viszont nem tudjátok, honnan jöttem, és hová megyek. 15 Ti csak emberi módon, a látszat szerint ítéltek, én azonban nem ítélek el senkit, 16 de még ha ítélkezem is, az ítéletem akkor is érvényes és igazságos, mert nem egyedül ítélek. Ketten vagyunk: én és az Atya, aki elküldött engem. 17 A Törvényetek azt mondja, hogy két tanú egybehangzó vallomását el kell fogadnotok. 18 Az egyik tanú én vagyok, aki önmagamról tanúskodom, a másik pedig az Atya, aki engem elküldött — ő is tanúskodik rólam.”

19 Megkérdezték tőle: „Hol van a te atyád?”

Jézus így válaszolt: „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat. Ha tudnátok, ki vagyok, ismernétek Atyámat is.” 20 Jézus mindezt akkor mondta, amikor a Templom területén tanított, annak a helynek a közelében, ahol az adományokat gyűjtötték. Senki sem tartóztatta le, mert még nem jött el az ideje.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+8%3A12-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Igazság Könyve:
“Nektek nem kell megértenetek Isten Útjait – egyszerűen csak el kell azt fogadnotok
2014. május 23. péntek, 18:00

Drága, szeretett leányom, jöjjetek mindnyájan, akik szerettek Engem, és hozzátok el Nekem szereteteteket, mert nagy szükségem van vigasztalásra. Én Vagyok az, a ti Jézusotok, az Emberfia, a világ Üdvözítője, és Én mégis sírok. Minden Kegyelmet, amelyek az embernek adattak, visszadobnak Rám a hálátlan lelkek. Nagylelkű Szívem nyitva áll, hogy mindnyájatokat Magamhoz tudjalak vonzani, de ti elfordultok Tőlem. Még ti sem adjátok Nekem az időtöket, akik szerettek Engem. Ahelyett, hogy Velem beszélnétek, egymással beszélgettek Rólam. Túl sokat beszélnek Isten Terveinek a Misztériumáról, és ami ebből származik, zaklatottságot és összezavarodottságot okozhat. A túl sok elemzés és az úgynevezett intelligens vita, eltávolít benneteket Tőlem.

Nektek nem kell Isten Útjait megértenetek – egyszerűen csak el kell azt fogadnotok. Én soha nem kértelek benneteket arra, hogy megértsétek Istenségem Misztériumát, mert azok a lelkek, akik igazán szeretnek Engem, azért fognak szeretni,
Aki Vagyok, és nem azért, amit hozok. Ők nem fognak maguknak dicsőséget keresni. Ők nem azért dolgoznak a lelki fejlődésükön, hogy csupán csak megvessék lábukat Királyságomban. Soha nem fogják a Velem kapcsolatos ismeretüket kérkedő módon arra használni, hogy pontokat gyűjtsenek maguknak. A lelkek, akik Bennem fognak lakozni, olyan lelkek, akik nem kérnek semmit, csak azt, ami a saját lelkük és más lelkek javát szolgálja.

Amikor azt mondjátok, hogy Engem képviseltek, nem arról kell beszélnetek és kiabálnotok, hogy mennyire jól ismertek Engem, mint ahogy ezt mondjátok. Nektek egyszerűen csak szeretettel kell lennetek mások iránt, és követnetek kell Tanításaimat egy olyan lelkülettel, amelyben nincs helye a büszkeségnek. Ha tehát ti valóban az Enyéim vagytok, akkor kevesebb időt fogtok azzal tölteni, hogy megpróbáljátok értelmezni azt, amit mondtam, amit tanítottam, és amit megígértem nektek. Azt kérem, hogy jöjjetek Hozzám, és fordítsatok több időt a Velem való csendes szemlélődésre. Ha ezt teszitek, akkor Én sokkal világosabban fel fogom tárni Magam előttetek, és ti a szívetekben tudni fogjátok, hogy valójában mit is jelent Engem igazán szolgálni.

Jézusotok “


—–
Római katolikus:

2019-05-23

húsvét 5. hét csütörtök

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az apostolok döntése szerint azok, akik a pogányok közül tértek meg, nem kötelesek teljes mértékben a mózesi törvény megtartására.
Az apostoli zsinaton heves vita támadt a mózesi törvény megtartása körül. Péter akkor szólásra emelkedett:
„Férfiak, testvérek! Tudjátok, hogy Isten már hosszabb ideje kiválasztott engem közületek, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium szavát, és az igaz hitre térjenek. A szíveket vizsgáló Isten bizonyságot tett mellettük, amikor nekik éppen úgy megadta a Szentlelket, mint nekünk. Nem tett különbséget köztünk és köztük, amikor a hit által szívüket megtisztította. Most tehát miért ellenkeztek Istennel azáltal, hogy azt az igát akarjátok a tanítványok nyakára tenni, amelyet sem atyáink, sem mi nem bírtunk viselni? Ellenkezőleg: a mi hitünk az, hogy Urunk Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülünk, és éppen úgy ők is.”
Erre az egész gyülekezet lecsillapodott. Meghallgatta Barnabást és Pált, amint elbeszélték, milyen csodajeleket művelt általuk Isten a pogányok között. Amikor befejezték, Jakab apostol szólalt fel:
„Férfiak, testvérek, hallgassatok meg engem! Simon (Péter) elbeszélte, hogyan mutatta meg Isten, hogy a pogányok közül akar magának népet választani. Ezzel megegyeznek a próféták szavai. Azt mondja ugyanis a Szentírás:
Ezek után visszatérek, és újjáépítem Dávid leomlott sátorát: omladékait újjáépítem és helyreállítom, hogy a többi ember is keresse az Urat, és minden nép, amely segítségül hívja nevemet.
Az Úr mondja ezt, és meg is teszi. Ez az ő örök határozata. Véleményem szerint tehát nem kell háborgatnunk azokat, akik a pogányok közül tértek meg Istenhez. Azt azonban írjuk meg nekik, hogy (a köztük élő zsidókra való tekintettel) tartózkodjanak a bálványoknak bemutatott áldozati állatok evésétől, a paráznaságtól, valamint a fojtott állat és a vér fogyasztásától! Mózesnek ugyanis minden városban régtől fogva van hirdetője, hiszen minden szombaton olvassák a zsinagógában.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 15,7-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit. (Vö. 3. vers. – 11. tónus)
Vagy: Alleluja. 11. szám.
Előénekes: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * minden föld az Úrnak énekeljen.
Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, * napról napra hirdessétek üdvösségét.
Hívek: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit.
Vagy: Alleluja.
E: Hirdessétek dicsőségét a nemzetek között, * és csodatetteit minden népnek.
H: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit.
Vagy: Alleluja.
E: Mondjátok a nemzeteknek: * „Az Úr uralkodik!”
Ő tette a földet szilárddá, és az meg nem inog, * ő ítélkezik a népek fölött igazságban.
H: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 95,1-2a.2b-3.10

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra, * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Aki megmarad Jézus szeretetében, annak öröme teljes lesz.
Jézus így tanított az utolsó vacsorán:
„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben!
Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.
Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,9-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-05-23

 
——
Görög katolikus:

Péter beszéde Kornéliusz házában

34 Péter ekkor beszélni kezdett: „Most látom csak igazán, hogy Isten nem személyválogató! 35 Aki tiszteli Istent, és igazságosan él, azt ő elfogadja, bármelyik néphez tartozik is. 36 Ti ismeritek azt az üzenetet, amelyet Isten küldött Izráel népének: az örömhírt, amely arról szól, hogy Jézus, a Messiás által kaphatunk békességet. Mert a Messiás Jézus az Úr mindenek fölött. 37 Ismeritek azokat a dolgokat is, amelyek egész Júdeában történtek. Ezek Galileában kezdődtek, azután a bemerítés után, amelyet János tanított.

38 Hallottatok a Názáret városából való Jézusról is, akit Isten tett Messiássá: betöltötte a Szent Szellemmel, és felruházta hatalommal. Tudjátok, hogy Jézus sok helyen járt, sok jót tett az emberekkel, és megszabadította azokat, akiket a Sátán az uralma alatt tartott — mert Isten volt vele. 39 Mi láttuk mindazt, amit Jézus tett Júdeában és Jeruzsálemben, és tanúskodunk arról, hogy mindez igaz. Azután Jézust keresztre feszítve megölték, 40 de Isten a harmadik napon feltámasztotta, és világosan megmutatta az embereknek, hogy Jézus él. 41 Azonban nem mindenkinek mutatta meg, csak azoknak, akiket Isten előre kiválasztott, hogy Jézus feltámadásáról tanúskodjanak. Mi vagyunk ezek a kiválasztottak, akik együtt ettünk és ittunk Jézussal, miután ő feltámadt a halálból.

42 Ő parancsolta meg nekünk, hogy mondjuk el mindenkinek, és tanúskodjunk róla, hogy Isten őt választotta ki arra, hogy bírája legyen minden embernek, élőknek és halottaknak egyaránt. 43 A próféták is mind őróla tanúskodtak: azt hirdették, hogy akik hisznek Jézusban, azoknak Isten megbocsátja a bűneit.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+10:34-43&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ti nem választhatjátok el Egyházamat Igémtől – Testemtől –, mert akkor Az nem létezhet

Igazság Könyve:

“2013.12.21 20:13

Drága szeretett leányom, azoknak, akik Isten Szent Szavát felhasználva azzal vádolnak téged, hogy Szent Szavam által Egyházam Vezetői Hivatala ellen harcolsz, meg kell hallaniuk Hívásomat.

Az Általam, Jézus Krisztus által alapított Egyház kősziklára lett építve, és nem számít az, hogy mennyire támadják Egyházamat – Testemet –, mert a Pokol kapui sohasem vehetnek erőt Rajta. A sátán és ügynökei azt támadják csak, ami eredeti, ami Igaz, és ami Tőlem származik. Ezért van az, hogy minden energiáját az Egyházamra összpontosítja. Én a Testem, a Legszentebb Eukarisztia által Vagyok jelen Egyházamban. Ellenségeim mindig a legszentebb Eukarisztiát fogják célba venni, mivel Az nem csupán csak egy jelképe a Szeretetemnek és a világ megváltására tett Ígéretemnek, hanem Az, az Én Testem. Az (Eukarisztia) él és lélegzik, mert Én Vagyok az, Jézus Krisztus, Aki abban lakozik. Én továbbra is Jelen leszek a Szent Eukarisztiában, egészen a vég közeledtéig, de Egyházam sosem fog meghalni.


Az Ige Testté lett, és ti, Isten gyermekei, a Testem által továbbra is közel fogtok maradni Hozzám. Amikor a múltban ellenségeim megtámadták Egyházamat, Egyházam egyesült és harcolt ellenségei ellen. De most, amikor Egyházamat a gonosz szellem belülről támadja, nagyon kevés akadállyal fogja magát szembe találni a szekuláris világ részéről.A sátán nem támadja meg a saját munkáját. Mint, az Emberfia, Én soha nem fogom cserbenhagyni Egyházamat, mert Az áthatolhatatlan az ördög számára. Követőim továbbra is hűségesek lesznek Egyházamhoz, egészen az utolsó napig. Azonban nagy lesz azoknak az embereknek a száma, akik nem fogják megérteni a támadásokat, amelyek Egyházamat belülről fogják érinteni. A nagytöbbségük elégedett lesz a Szentségeket és az Isten Törvényét érintő számos változások bevezetésével. Ők le fogják nyelni azt a hazugságot, mely szerint egy modern élet, egy modern egyházat kíván; hogy a mai embernek tudnia kell szabad akarati döntést hoznia, független attól, hogy az sérti vagy nem Istent. Aztán, amikor megsértik Istent és vétkeznek az istenkáromlás bűnével, amikor megszentségtelenítik a Szent Eukarisztiát, akkor ők többé már nem részei Egyházamnak. Egyházam érintetlen marad. Egyházam fenn fog állni azoknak köszönhetően, akik továbbra is hűségesek maradnak Isten Igéjéhez – az Igéhez, amely Testté lett.Ti nem választhatjátok el Egyházamat Igémtől (Szavamtól) – Testemtől –, mert akkor Az nem létezhet. 

Megígértem, hogy meg fogom védeni Egyházamat a pokol kapuival szemben, és Én ezt most hűséges felszentelt szolgáim felkészítésével teszem, hogy Mellém álljanak, hogy továbbra is hűségesek és állhatatosak maradjanak, egészen a Nagy Napig. Én sosem szegem meg Ígéretemet.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-nem-valaszthatjatok-el-egyhazamat-igemtol-testemtol-mert-akkor-az-nem-letezhet/

—–
Római katolikus:

12-21

Adventi köznapok – december 21.

OLVASMÁNY az Énekek Éneke könyvéből
A vőlegény közeledésén érzett menyasszonyi örömöt az Egyház önmagára vonatkoztatja; mert Krisztusra vár.
(Így szól az Egyház, mint Krisztus menyasszonya:) A kedvesem, íme, itt jön! Ugrál a hegyeken át és szökell a dombokon át! Olyan a kedvesem, mint a gazella, a fiatal szarvashoz hasonló. Nézzétek, már itt áll házunk falánál, benéz az ablakon, nézelődik a rácson át. Aztán így szól hozzám a kedvesem: Kelj föl, barátnőm, jöjj, galambom, szépségem! Nézd, elmúlt a tél, elállt az eső, elvonult. A föld színén immár virágok nyílnak, itt van a szőlőmetszés ideje, és gerlice hangja hallatszik földünkön. Már színesedik az első fügetermés, hajtanak a szőlők és jó illatot árasztanak. Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem! Sziklák hasadékában fészkelő galambom, rejtekhelyeden, a szirtek szegélyezte ösvényen mutasd meg arcodat, hadd halljam hangodat, mert szépen cseng a hangod, és bájos az arcod.
Ez az Isten igéje.

Vagy tetszés szerint:

OLVASMÁNY Szofoniás próféta könyvéből
Veled van az Úr, a te Istened!
Dalolj, Sion leánya, zengj éneket, Izrael! Örülj és ujjongj egész szívedből, Jeruzsálem leánya. Elvette az Úr ítéletedet, elűzte ellenségedet; Izrael királya, az Úr közöttetek van, ne félj többé semmi rossztól! Azon a napon így szólnak majd Jeruzsálemben: „Ne félj, Sion! Ne lankadjon kezed!” Veled van az Úr, a te Istened, az erős szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével; örül majd neked ujjongó örömmel, úgy mintha ünnepet ülne.
Ez az Isten igéje,
Én 2,8-14 v. Szof 3,14-18a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendezzetek, igazak, az Úrban! * Új éneket zengjetek néki! 1a és 3a. vers.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat citerával, * tízhúrú hárfán zengjetek néki.
Énekeljetek néki új éneket, * zengjetek zsoltárt ujjongó szóval.
Hívek: Örvendezzetek, igazak, az Úrban! * Új éneket zengjetek néki!
E: Az Úr szándéka megmarad örökre, * szívének gondolata nemzedékről nemzedékre.
Boldog az a nemzet, amelynek az Úr az Istene, * a nép, amelyet örökségül választott magának.
H: Örvendezzetek, igazak, az Úrban! * Új éneket zengjetek néki!
E: Az Úrra hagyatkozik lelkünk, * mert ő a mi segítségünk és ő a mi oltalmunk.
Benne örvend a szívünk, * az ő szent nevében reménykedünk.
H: Örvendezzetek, igazak, az Úrban! * Új éneket zengjetek néki!
Zsolt 32,2-3.11-12.20-21

ALLELUJA
Velünk lakó Isten, † királyunk, aki törvényt alkotsz nékünk! * Jöjj, Urunk, Istenünk, ments meg minket! – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Szűz Mária meglátogatja idős rokonát, Erzsébetet.
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,39-45″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-21

——
Görög katolikus:

Ábrahám is a hite által engedelmeskedett, amikor Isten hívta, hogy költözzön egy másik országba. Elindult, bár fogalma sem volt róla, hol van az az ország, csak azt tudta, hogy Isten neki ígérte örökségül. 

11 Sárának egészen addig még nem született gyermeke, és már túl öreg volt ahhoz, hogy szüljön. Ábrahám hite által Sára mégis képessé vált arra, hogy gyermeket foganjon és szüljön. Ugyanis Isten ezt előre megígérte Ábrahámnak, aki teljesen megbízott benne. 12 Így történt, hogy ettől az egyetlen férfitől, Ábrahámtól — aki akkor már közel volt a halálhoz — olyan sokan származtak, mint égen a csillagok, vagy mint tengerparton a homokszemek.

13 Ezek az emberek mind hitben éltek és haltak meg, de életükben nem kapták meg mindazt, amit Isten nekik ígért. Csak távolról látták azokat, és már előre örültek az ígéretek jövendő beteljesülésének. Nyíltan megvallották, hogy idegenek és jövevények, akik csak átutazóban vannak a Földön. 14 Ezzel azt is kifejezték, hogy várják és keresik a saját hazájukat. 15 Mert, ha abba az országba kívánkoztak volna vissza, ahonnan eljöttek, bőven lett volna idejük, hogy visszatérjenek oda. 16 Ők azonban sokkal jobbat kívántak: olyan ország után vágyakoztak, amely a Mennyben van. Ezért Isten sem szégyelli, hogy őt Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének nevezzék, mert valóban elkészítette számukra azt a mennyei várost!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+11%3A8-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 23 Jézus ekkor végignézett a tanítványain, és ezt mondta nekik: „Milyen nehezen jutnak be Isten Királyságába a gazdagok!”24 A tanítványok nagyon megdöbbentek ezen. Ő azonban megerősítette: „Gyermekeim, látjátok, milyen nehéz bemenni Isten Királyságába! 25 Még egy tevének is könnyebb átmenni a varrótű fokán, mint egy gazdagnak bejutni Isten Királyságába.”

26 Ezen még jobban elcsodálkoztak, és egymás között azon tanakodtak: „Akkor egyáltalán ki kaphat örök életet?”

27 Jézus rájuk nézett, és ezt válaszolta: „Az emberek számára ez valóban lehetetlen, de Isten számára nem, mert neki minden lehetséges.”

28 Péter ekkor azt mondta: „Látod, mi mindent elhagytunk, hogy kövessünk téged.”

29 Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: mindenki, aki értem és az örömhírért elhagyta otthonát, testvéreit, apját, anyját, gyerekeit, szántóföldjét, 30 az százszor annyit kap vissza még ebben a világban: otthont, testvért, anyát, gyermekeket, szántóföldeket. Ugyanakkor üldözésben is része lesz, a következő korszakban pedig örök életet kap. 31 Sokan, akik most az első helyeket foglalják el, akkor majd az utolsók lesznek. Ugyanakkor sokan, akik most az utolsó helyeken vannak, akkor majd az első helyekre kerülnek.”

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

32 Jézus vezetésével elindultak Jeruzsálem felé. A tanítványok megrettenve követték, és a többiek is féltek. Útközben Jézus ismét félrehívta a tizenkettőt, és arról beszélt nekik, hogy mi fog vele történni:”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+10%3A23-32&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/21
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–


https://www.youtube.com/watch?v=Av6teFZNycM