Címke: humanizmus

A szekuláris humanizmus, báránybőrbe bújt farkasként jön majd, hogy felfaljon benneteket

Igazság Könyve:

Ti csakis az Igazságot támogathatjátok, mert Én Vagyok az Igazság. Megtagadván az Igazságot, Engem tagadtok meg.

  1. június 30. hétfő, 23:50

 

Drága, szeretett leányom, nektek, kedves követőim, tudnotok kell, hogy a Pokol kapui sohasem győzedelmeskedhetnek Egyházam fölött, bár földi Egyházam nagy részét össze fogják zúzni, amint az meg volt jövendölve. De az Igazság sohasem halhat meg. Az Én Igém nem hal meg soha, Tanításaimat sem fogják elfelejteni azok , akik valódi egységben vannak Velem.

Csak azok mondhatják, hogy Egyházam részei, akik hűek maradnak Igémhez. Azok, akik a Szent Evangéliumok bármiféle hamisítását vagy Tanításaim átdolgozását megtapsolják, nem lesznek képesek többé azt állítani, hogy Engem szolgálnak. Amennyiben szent szolgáim más tant mernek hirdetni, mint amit az Én Időm (Második Eljövetelem) előtt Apostolaim és Prófétáim adtak az embernek, akkor azonnal ki lesznek zárva.

Figyelmeztetem mindazokat, akik bármit is megölelnek, amit szentnek tekintenek, de amit az emberi kéz alkotott és teremtett, és akik ezt úgy fogadják el, mintha az Enyém lenne, hogy ki foglak dobni benneteket, mert többé már nem nevezhetitek szolgáimnak magatokat. És ha a lelkeket megtévesztésbe vezetitek, akkor megbüntetésetek még a ti időtökben fognak elkezdődni, és még hosszú távon folytatódni fognak, miután eltávoztatok ebből az életből.

Haragom ismeretlen számotokra, mert még nem tapasztaltátok meg. De tudnotok kell a következőt: Ti, akik el fogtok árulni Engem, már tudjátok, hogy kik vagytok, mert a hitetek már meggyengült. Sokan közületek már elestek, és gyengeségetek a bukásotok lesz. Ti el fogtok Engem árulni, meg fogtok tagadni, és ellenségeimet fogjátok megölelni, mert annyira belegabalyodtok az új vallásba – ami nem mint a szekuláris humanizmus, mely báránybőrbe bújt farkasként jön majd, hogy felfaljon benneteket –, hogy Én el leszek felejtve. Becsvágyatok és azon óhajotok, hogy ellenségeim kedvében járjatok – akik Egyházam ranglétrájának legmagasabb fokára fognak emelkedni –, meg fog vakítani benneteket az Igazságra. Ez lesz pusztulásotok oka, és azoké is, akiket súlyos hibába fogtok rángatni.

Amikor Egyházam fejre állítja Tanításaimat, belülről kifelé és visszafele fordítja, akkor tudni fogjátok, hogy elérkezett az idő az antikrisztus számára, hogy a középpontba álljon. Azok, akik a fenevadat imádják, a halálos ítéletüket fogják aláírni, és szabad akaratukat, mely Isten Szent Ajándéka, át fogják adni ellenségeimnek. Amint erre az új tanra esküt tesztek, Keresztrefeszítésemért lesztek vétkesek, és súlyos büntetésben lesz részetek.

Miért kellene megbüntetni benneteket – kérdezhetitek – a magasabb rangúak engedetlenségéért? A válasz egyszerű: Amikor felesküdtök arra, hogy Engem szolgáljatok, akkor abba egyeztek bele, hogy az Igazságot követitek. Ha megszegitek az esküt, mert a jövőbeli ellenségeimnek engedelmeskedtek, akkor nem Én, Jézus Krisztus leszek az, akit szolgálni fogtok.

Ti csakis az Igazságot támogathatjátok, mert Én Vagyok az Igazság. Megtagadván az Igazságot, Engem tagadtok meg. Ha mint Isten szolgái megtagadtok Engem, nem lesztek többé alkalmasak arra, hogy Isten gyermekeit Örök Üdvösségük elérésére oktassátok.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ti-csakis-az-igazsagot-tamogathatjatok-mert-en-vagyok-az-igazsag-megtagadvan-az-igazsagot-engem

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/06/30

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-06-30

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Amikor Egyházam megoszlik és elesik, nagy előszeretettel fogja felkarolni a humanizmust

Igazság Könyve:

Amikor Egyházam megoszlik és elesik, nagy előszeretettel fogja felkarolni a humanizmust

  1. június 27. péntek, 22:11

 

Drága, szeretett leányom, te soha nem fogod egykönnyen felismerni a Sátán munkálkodását, mert ő nagyon ravasz. Ő ritkán fogja olyan módon közszemlére tenni cselekedeteit, ami miatt az emberek megkérdőjeleznék befolyását. Egész uralkodása alatt a Földön a legvégsőkig elment, csakhogy meggyőzze a világot arról, hogy ő nem létezik. Ritkán fogjátok látni az Igazságot, mert az álcázva van azon emberek által, akiket ő felhasznál, hogy meggyőzzék az embereket arról, hogy Isten nem Létezik.

Az ördög szándéka az, hogy becsapja az embereket, elhitetvén velük azt, hogy a világ és az emberi nem létezése végetér. Az ő legnagyobb diadala a humanizmus bevezetése volt, különösen a szekuláris humanizmusé.

A humanizmus, egy úgynevezett vágy az emberi nem szükségleteinek kielégítésére a társadalmi igazságtalanság megszüntetése által, téves. Azok, akik elfogadják a humanizmust az életük folyamán, az Istenbe vetett hit helyettesítőjeként teszik, és világos, hogy ezt miért teszik. Sajnos, sok vallás szakadárokat eredményezett, akiknek viselkedését nem Isten befolyásolja. Mások iránti gyűlöletüket és gyilkos szándékukat Isten Nevében fejtik ki, amikor valójában maga a Sátán az, aki minden mozdulatukat sugalmazza. Ő ezt azért teszi, hogy elűzze az embereket Istentől. Ezek a sötét lelkek szörnyű igazságtalanságot követnek el és szeretett Atyám Nevét használják fel arra, hogy gonosz cselekedeteiket véghezvigyék. Aztán ezeket a cselekedeteket vallásuk nevében igazolják, és sok embert vezetnek arra, hogy utasítsák el az Istenbe vetett hitüket.

A szekuláris humanizmus – miközben a társadalmi igazságosság nevében minden jó dolgot megtapsol – nagyon vonzó azon lelkek számára, akik gyengéd szívűek, mert ők jó szándékúak. Sajnos, amikor ők ezt a tant megölelik, azt mondják, hogy a világ Teremtése egy, a természetnek köszönhető esetleges esemény volt. De ez nem igaz, mert a világot Örök Atyám teremtette. Egy tudós sem lesz képes arra, hogy bármikor is megmagyarázza a világ Teremtését, mert ez a tudás sohasem lesz ismert az ember számára.

A természetfeletti dolgokat és Isten Létezését elutasítani azt jelenti, hogy elutasítjátok az erkölcsi irányelveket, amelyek Istentől származnak. Ez azt jelenti, hogy az erkölcsöt – mely mély érzése annak, ami megfelel vagy sem Isten tetszésének – nem lehet fenntartani, és ez sötétséghez vezet. Ehelyett az ember egyedül csak az ő fizikai szükségleteire fog összpontosítani, és a lelkét el fogja hanyagolni. A halál után a lelke – amelyet ő nem úgy fogadott el, mint Istentől való életet adó Ajándék -, továbbra sem fogja Isten Irgalmát elfogadni. Ebben a szakaszban az ilyen lelkek közül sokan teljesen el fognak idegenedni Isten Irgalmától.

Amikor Egyházam megoszlik és elesik, nagy előszeretettel fogja az humanizmust felkarolni. És ennek eredményeként ezeket a lelkeket létezésük Igazságának téves értelmezésébe fogja vonzani. A világ meg fogja ölelni ezt az új típusú egyházat – egy egyház mely a társadalmi igazságtalanságokkal törődik –, és egy szót sem fog ejteni a lelkek megmentésének fontosságáról.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/amikor-egyhazam-megoszlik-es-elesik-nagy-eloszeretettel-fogja-felkarolni-humanizmust

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/06/27

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-06-27

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Akik elfogadják a hamis alázatot, ami a humanizmus mögött rejlik, és amit annyira előnybe részesítenek Egyházamban.

Igazság Könyve:

Ti nem adhatjátok át az Igazságot, amikor az egótok a népszerűségre törekszik

  1. december 10. kedd, 23:00

 

Drága, szeretett leányom, mennyire fáj, amikor látom azt a sok embert, akik elfogadják a hamis alázatot, ami a humanizmus mögött rejlik, és amit annyira előnybe részesítenek Egyházamban.

Szerepem, mint az emberi faj Üdvözítője és Megváltója, mostanra már feledésbe merült. A hamis alázatnak Egyházamban továbbra is tanúi lehettek, és mindenki azokat fogja megtapsolni, akik előmozdítják a rászorulók anyagi jólétéről való gondoskodást. Mindennek egy hamis vallás lesz a következménye.

Ti, akik Isten szolgáinak hívjátok magatokat, mikor határoztátok el, hogy Isten Igaz Szavát a ti saját hamis értelmezésetekkel cserélitek fel? Mikor határoztátok el, hogy a Kereszténységet felcserélitek a humanizmussal, ahol nem tesznek Rólam említést? Nem tudjátok, hogy ami nem Istentől származik, az semmit sem ér? Milyen keveset tanultatok, és mennyire ostobák vagytok, ha azt gondoljátok, hogy az úgynevezett jó cselekedetek – amit anyagi jólétnek képzeltek – valaha is helyettesíthetik az Igazságot.

Ha figyelmen kívül hagyjátok a ti elsődleges szerepeteket – a legfontosabb tant, Isten gyermekei lelkének a megmentését -, akkor sohase mondhatjátok, hogy az Én szolgáim vagytok. Mennyire egyszerű lehet számotokra, hogy felkiáltsatok társadalmatok szegény, nyomorult és gazdaságilag hátrányos helyzetű tagjainak megmentése érdekében. Követvén ezt a félrevezető utat – amelyen az úgynevezett jó cselekedeteitekre a világ csodálatát keresitek – megfeledkeztek a legfontosabb szerepetekről, amelyre felkértek benneteket: hogy Engem, a ti Jézusotokat szolgáljátok, és ne a személyes népszerűséget keressétek az Én Szent Nevemben. Mi jó van abban, ha valakinek megvannak az anyagi szükségletei, de a lelkét nem tudja megmenteni? Ha nyilvános cselekedeteitek által a szekuláris világ csodálatát azzal a céllal keresitek, hogy népszerűvé tegyenek benneteket, akkor ti nem tudjátok hordozni Keresztemet. Ha nem utánoztok Engem, akkor ti nem beszélhettek Rólam, Engem képviselve. Ti nem adhatjátok át az Igazságot, amikor az egótok a népszerűségre törekszik.

Ha megfeledkeztek arról az Áldozatról, amelyet a lelketek megmentéséért hoztam, akkor ti nem szolgálhattok Engem. Amikor egy pap megfeledkezik arról, hogy miért lett az Én szolgám, akkor tízszeresen esik el a kegyelmektől egy közönséges lélekhez képest. Mert amikor eltávolodik Tőlem, akkor magával viszi azokat a lelkeket is, akiket befolyásol, és akik bíznak ítélőképességében. Hallgassátok most meg, szolgáim, ezt a hozzátok intézett Hívásomat mindazon lelkek megmentéséért, akik fölé az Egyházi Rend Szentsége által neveztek ki benneteket. Ha elmulasztjátok továbbadni azt, amire tanítottak benneteket, akkor ti nem az Igazságot tanítjátok. Ha ti elősegítitek a humanizmust, és ugyanerre buzdítjátok az egyházmegyétekben lévő lelkeket is, akkor ti elutasítotok Engem. Ti felcseréltek Engem azon vágyatokkal, mely szerint a jó cselekedeteitekkel nem csupán a társadalmi igazságosságot mozdítjátok elő, hanem még mások csodálatát is keresitek. Mások csodálata és a vágyatok, hogy népszerűek legyetek, azt jelenti, hogy ti többé már nem Engem szolgáltok. Ha ti már nem Engem szolgáltok, akkor megengeditek, hogy tévedésbe essetek, és hamarosan többé már nem úgy fogtok elismerni Engem, ahogyan kellene.

Csak azok a kevesek, a kiválasztottak fognak az utolsó Napig szolgálni Engem. Azon a Napon, sokan azok közül, akik Földi Egyházam szolgáinak hívják magukat, sírni és ordítani fognak, könyörögvén Hozzám, hogy legyek hozzájuk irgalmas. Addigra már lelkek milliárdjait fogják elveszíteni, és sokan közülük annyira belemerülnek az utálatba, hogy nem lesznek képesek megérteni sorsuk igazságát, amikor már túl késő lesz számukra.

Ébredjenek fel azok közületek, akik szoronganak az elhagyatottság és a zavarodottság érzése miatt, ami körülvesz benneteket, mint szolgáimat, ebben az időben. Maradjatok mindenkor szilárdan az Igazságba gyökerezve. Ne feledkezzetek meg feladatotokról, felszentelt szolgáim, hogy az Igazsággal tápláljátok Nyájamat, és biztosítsátok számukra a lelkük megmentéséhez szükséges Táplálékot.

A ti feladatotok, hogy elhozzátok Hozzám a lelkeket.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ti-nem-adhatjatok-az-igazsagot-amikor-az-egotok-nepszerusegre-torekszik

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/12/10

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-12-10

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Nézzetek a humanizmus álarca mögé, és nem fogjátok Isten jeleit megtalálni

HUMANOID robotok – Elon Musk szerint aggódni kell a mesterséges intelligencia miatt. A robotok kora.

https://www.youtube.com/watch?v=A63h7bhN87k

Igazság Könyve:

Nézzetek a humanizmus álarca mögé, és nem fogjátok Isten jeleit megtalálni

  1. július 27. szombat, 19:22

 

Drága, szeretett leányom, az a Vágyam, hogy minden hűséges követőm kitartóan imádkozzon, hogy a lelkeknek okozandó baj az ateizmus növekedése miatt elhárításra kerüljön. Az ateizmus nem mindig nyilvánítja ki önmagát. Azok az emberek, akik valamilyen okból kifolyólag úgy döntenek, hogy többé nem hisznek Istenben, nagyon gyakran egy helyettesítőt teremtenek maguknak.

Az embernek lelki felépítése miatt okot kell keresnie arra, hogy igazolja létezését. Az emberiség átka az, hogy az ember maga az embert magasztalja fel. A humanista szerint, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az ember szükségletei előnyt élvezzenek. Sok ember összetéveszti a humanizmust a Kereszténységgel. Amikor az emberek életében az anyagi javak fontosságát, mint abszolút értéket hirdetik annak érdekében, hogy elkerüljék a szenvedést és a szegénységet, akkor könnyű azt feltételezni, hogy ez nem más, mint a felebaráti szeretet egyik formája.

Ha azt mondjátok, hogy véget akartok vetni a szegénységnek, a munkanélküliségnek és más nyomorúságnak, akkor sokan azt fogják gondolni, hogy Isten Nevében beszéltek. Nézzetek a humanizmus álarca mögé, és nem fogjátok Isten jeleit megtalálni, még a Neve említését sem fogjátok hallani. Azok, akik humanistaként élik az életüket, nem szeretik Istent. Ők csakis saját magukat szeretik. Ők azt hiszik, hogy mindaz, ami számít, az emberiség jóléte – általában világi dolgok formájában – a végső cél elérésének eszközeként.

Bár jótékonyságnak tűnik, amikor azt lehet látni, hogy az ember szükségleteivel törődtök, sohasem tudjátok helyettesíteni Istent az által, hogy az emberek szükségleteit helyezitek az első helyre. Ha ezt teszitek, megbántjátok Istent. A humanizmus, bár rendelkezik az Isten iránti szeretet minden külső jelével, mégsem az, aminek látszik. A szeretet álarca mögött az önszeretet rejtőzik. Az ember meg fog halni, a teste porrá válik, a lelke tovább él, mégis, a humanizmus azt szeretné elhitetni veletek, hogy az ember halhatatlan.

Legyetek óvatosak, amikor felkaroljátok a humanizmust, mert ha ezt teszitek, akkor elvágjátok magatokat Tőlem.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/nezzetek-humanizmus-alarca-moge-es-nem-fogjatok-isten-jeleit-megtalalni

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/07/27

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-07-27

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Véget akartok vetni a szegénységnek, a munkanélküliségnek és más nyomorúságnak

LE PAPE ACTIVE LE NOUVEL ORDRE MONDIAL LE 15 OCTOBRE 2020! Allan Rich

https://www.youtube.com/watch?v=bpCWwvrRzUQ&t=226s

 


Igazság Könyve:

Nézzetek a humanizmus álarca mögé, és nem fogjátok Isten jeleit megtalálni

  1. július 27. szombat, 19:22

 

Drága, szeretett leányom, az a Vágyam, hogy minden hűséges követőm kitartóan imádkozzon, hogy a lelkeknek okozandó baj az ateizmus növekedése miatt elhárításra kerüljön. Az ateizmus nem mindig nyilvánítja ki önmagát. Azok az emberek, akik valamilyen okból kifolyólag úgy döntenek, hogy többé nem hisznek Istenben, nagyon gyakran egy helyettesítőt teremtenek maguknak.

Az embernek lelki felépítése miatt okot kell keresnie arra, hogy igazolja létezését. Az emberiség átka az, hogy az ember maga az embert magasztalja fel. A humanista szerint, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az ember szükségletei előnyt élvezzenek. Sok ember összetéveszti a humanizmust a Kereszténységgel. Amikor az emberek életében az anyagi javak fontosságát, mint abszolút értéket hirdetik annak érdekében, hogy elkerüljék a szenvedést és a szegénységet, akkor könnyű azt feltételezni, hogy ez nem más, mint a felebaráti szeretet egyik formája.

Ha azt mondjátok, hogy véget akartok vetni a szegénységnek, a munkanélküliségnek és más nyomorúságnak, akkor sokan azt fogják gondolni, hogy Isten Nevében beszéltek. Nézzetek a humanizmus álarca mögé, és nem fogjátok Isten jeleit megtalálni, még a Neve említését sem fogjátok hallani. Azok, akik humanistaként élik az életüket, nem szeretik Istent. Ők csakis saját magukat szeretik. Ők azt hiszik, hogy mindaz, ami számít, az emberiség jóléte – általában világi dolgok formájában – a végső cél elérésének eszközeként.

Bár jótékonyságnak tűnik, amikor azt lehet látni, hogy az ember szükségleteivel törődtök, sohasem tudjátok helyettesíteni Istent az által, hogy az emberek szükségleteit helyezitek az első helyre. Ha ezt teszitek, megbántjátok Istent. A humanizmus, bár rendelkezik az Isten iránti szeretet minden külső jelével, mégsem az, aminek látszik. A szeretet álarca mögött az önszeretet rejtőzik. Az ember meg fog halni, a teste porrá válik, a lelke tovább él, mégis, a humanizmus azt szeretné elhitetni veletek, hogy az ember halhatatlan.

Legyetek óvatosak, amikor felkaroljátok a humanizmust, mert ha ezt teszitek, akkor elvágjátok magatokat Tőlem.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/nezzetek-humanizmus-alarca-moge-es-nem-fogjatok-isten-jeleit-megtalalni

 

 

Bár ezek félelmet fognak kelteni, mégis semmik az eljövendő Nagy Büntetéshez képest

  1. július 25. csütörtök, 20:40

 

Drága, szeretett leányom, Atyám Keze most beavatkozott a világba, hogy megbüntesse az embert bűne miatt. A bűn elhatalmasodott a világban, mert az ember többé már nem tesz különbséget jó és rossz között. Ti nem tudtok elmenekülni Atyám Haragjától, amikor országaitok megtapsolják a törvényesített gonosz bűnt.

Ezeket a büntetéseket az egész világon hamarosan látni fogják. Bár ezek félelmet fognak kelteni, mégis semmik az eljövendő Nagy Büntetéshez képest. Az ember csökönyös. Elutasítja a segítséget, amikor Isten felajánlja azt neki. Az emberiség úgy döntött, hogy elutasítja Istent, és a köztetek lévő pogányok miatt minden egyes ember szenvedett.

Hívásom a Mennyből elsősorban azért van, hogy minden lelket megmentsen, de azért is, hogy segíteni tudjak nektek a büntetések enyhítésében, mely eléri az emberiséget. Milyen nagy az Én Irgalmasságom! Milyen nagy az Én Türelmem, de azok, akik elutasítják Tanításaimat, és elkülönítik magukat Atyámtól, a Teremtőtől, hamarosan meg fogják ismerni a következményeket.

Hívok minden vallást, és kérlek benneteket, hogy imádkozzatok kegyelemért, akár elfogadjátok ezeket az Üzeneteket, akár nem. Az imák fontosak a katasztrófák enyhítése érdekében, melyek már elkezdődtek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok az életetekért és a lelketek üdvösségéért.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/bar-ezek-felelmet-fognak-kelteni-megis-semmik-az-eljovendo-nagy-bunteteshez-kepest

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/07/26

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-07-26

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A humanizmus egy sértés Istennel szemben

Igazság Könyve:
2014. december 25. csütörtök, 15:10

Drága szeretett leányom, ne foglalkozzatok a gonosszal, mely megrontja a világot. Hagyjatok mindent Rám. Mert mindaddig, amíg szerettek és tiszteltek Engem, és Szent Akaratomnak megfelelően másokat is szerettek, Én meg foglak védeni benneteket minden Ellenem irányuló dolog fájdalmától.

A legnehezebb fájdalom, amelyet el kell viselnetek az lesz, hogy tanúi lesztek az úgynevezett jótékonysági cselekedeteknek és a világméretű humanitárius törődéseknek, amelyekkel ellenségeim valódi szándékaikat álcázni fogják. Ti tudni fogjátok a szívetekben, hogy a csaló munkálkodik. Amikor a szekuláris világ és azok, akik azt állítják, hogy Engem képviselnek a politikáról, a humanitárius cselekedetekről beszélnek, de minden áron kerülik, hogy az emberi élet védelmének fontosságát hirdessék, akkor tudnotok kell, hogy ez nem az, amit Én szeretnék. Amikor azok, akik azt mondják, hogy Engem képviselnek, de nem ugyanolyan szenvedéllyel beszélnek az abortusz bűnének gonosz mivoltáról, mint az emberiség ellen irányuló más gonosz cselekedetekről, akkor tudnotok kell, hogy valami nincs rendben.

Atyám meg fogja büntetni mindazokat, akik megölik az Ő gyermekeit, köztük azokat a gyermekeket is, akiket még az anyaméh hordoz, arra várván, hogy megszülessenek. Az ilyen bűncselekmények elkövetői rettenetes büntetést fognak elszenvedni, hacsak meg nem bánják az Ellene elkövetett bűneiket. Azok, akik Tőlem valók és földi Egyházamat képviselik, nem tettek eleget az Igazság hirdetésének. A gyilkosság, beleértve az abortuszt is, egyike az Isten ellen elkövetett legnagyobb bűnöknek. Rendkívüli bűnbánatra van szükség ahhoz, hogy egy ilyen bűn feloldozást nyerhessen. Akkor Egyházam miért nem harcol erélyesen eme bűn ellen – mely egyike az Atyám elleni dac leggyalázatosabb cselekedeteinek? Miért terelik el a figyelmeteket attól, hogy beismerjétek a legsúlyosabb bűnöket miközben a humanitárius cselekedetek fontosságáról prédikálnak?

A humanizmus egy sértés Istennel szemben, mert az ember szükségleteire összpontosít és nem annak szükségére, hogy a bűnt meg kell bánni minden létező dolog Teremtője előtt. Ha figyelmen kívül hagyjátok az Isten által a Törvényekben egyértelműen meghatározott halálos bűnöket, amelyek az örök kárhozatra vezetnek, akkor nincs az az együttérzés az emberi faj polgárjogai iránt, mely képes lenne kiengesztelni a bűnöket.  

Ha hisztek Bennem, és ha Engem szolgáltok, akkor csakis az Igazságról kell beszélnetek. Az igazság az, hogy a bűn a ti legnagyobb ellenségetek, és nem azok, akik üldöznek benneteket. A halálos bűnök, ha azokat meg nem bánjátok, a Pokolba visznek benneteket. Ha halálos bűnben vagytok, és az időt nagyszabású jótékonysági és humanitárius cselekedetek támogatására fordítjátok, nem pedig bűnbánatra, akkor a lelketek el fog veszni.

Emlékezzetek az Igazságra. Ne tévesszenek meg benneteket a jótékonyságról szóló beszédek, akciók és cselekedetek, amikor a ti legfontosabb feladatotok, hogy harcoljatok a halálos bűn ellen. Azok a felszentelt szolgáim, akik nem hajlandók emlékeztetni benneteket a halálos bűn következményeire, nem értették meg a küldetésüket, hogy mit jelent Engem szolgálni. A bűnt nem lehet a szemetek elől a föld alá söpörni, mintha az nem is létezne. Nincs az az együttérzés a világon azok iránt az emberek iránt, akiket az Én Nevemért üldöznek, amely képes lenne ellensúlyozni azt a tényt, mely szerint a bűnösöknek ne kellene kiengesztelődniük Velem, Jézus Krisztussal a bűnök megbocsátása érdekében.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/humanizmus-egy-sertes-istennel-szemben


———-

Igaz élet Istenben:

 MENJ EL A KISZÁRADT CSONTOKHOZ!
1993. március 1.

„Ha szavaid elém kerültek,
csak úgy nyeltem őket;
kedvem telt szavadban
és öröme szívemnek.” 1

Lefátyoloztam szememet, és nem láttalak sem Téged, sem ragyogásodat és dicsőségedet. Sötétségem legmélyén hirtelen világosság gyúlt, melynek ragyogásán ámulva és meglepődve megtántorodtam, … és a Te Lelked legyőzte a fásultság lelkét, amely lelkemben tanyázott, és nem lélegzett többé bennem.

Láttam, amint itt állsz csendben… és úgy tűnt, mintha ismernélek téged, Kedvesem. Majd szólásra nyitottad ajkad, nevet adtál nekem, és azonnal meggyógyult lelkem emlékezete. Lehullott szememről a fátyol, lelkemet Atyám karjában találtam. Ó Istenem! Milyen drága vagy nekem!

Szent vagyok. Megmondtam, hogy meg foglak tisztítani, új szívet adok neked, és új lelket helyezek beléd. Leveszem lelkedről a fásultság lelkét és az én Lelkemet adom neked. Azon a napon megesküdtem, hogy enyémmé teszlek. Megesküdtem, hogy meggyógyítalak, hogy mint a fa, teremj gyümölcsöt népem számára. Megesküdtem, hogy jóllakatom az éhezőt és minden szájat. Igen! Megesküdtem arra, hogy eljövök hozzád, feléd fordulok, hogy megműveljelek és semmiségedben vessem el dicsőségemet. És most én, az Isten, mindörökre beköltöztem lelkedbe.

Prófétálj tehát félelem nélkül! Menj el a kiszáradt csontokhoz, és én húst adok nekik, lélegzetet adok nekik, hogy dicsérjenek és dicsőítsenek engem. Igen, rálehelek a halottakra, hogy éljenek és így kiáltsanak: „Ki olyan, mint az Isten?” Emlékeztetni fogom őket arra, hogy nem találnak  nagyobb szeretetet Teremtőjük szereteténél. ”

 

 
 
———
Római katolikus:

12-25

Urunk születése: Karácsony – Ünnepi mise

Karácsony napjának összes olvasmánya egyetlen fájlban letölthető az alábbi linkről .

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Meglátja a föld minden határa, hogy szabadítást szerez Istenünk.
Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet, örömhírt hoz, kikiáltja a szabadulást, aki azt mondja Sionnak: „Királlyá lett a te Istened”. Figyelj csak! Őrszemeid felemelik hangjukat, és mind ujjonganak, mert szemtől szembe látják, hogy visszatér az Úr Sionra.
Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert az Úr megvigasztalja népét és megváltja Jeruzsálemet. Az Úr felemelte szent karját
minden nemzet szeme láttára, és meglátja a föld minden határa, hogy szabadítást szerez Istenünk.
Ez az Isten igéje.

Iz 52,7-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát. 6. tónus.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet szentséges karjával.
Hívek: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Daloljatok az Úrnak citerával, * citerával és zsoltárok hangjával.
Harsonákkal és zengő kürtökkel * ujjongjatok az Úr és Király előtt.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4.5-6

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Isten az ő Fia által szólt hozzánk.
Testvéreim!
Sok ízben és sokféle módon szólt egykor Isten az atyákhoz a próféták szavával. Most, a végső napokban Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, hiszen a világot is általa teremtette. Benne ragyog az Istenség, ő az Atya képmása, és hathatós szavával ő tartja fenn a mindenséget.
Miután
megváltott minket a bűntől, helyet foglalt az isteni Fölség jobbján.
Hatalmasabb, mint az angyalok, mert magasztosabb nevet örökölt náluk. Vajon melyik angyalnak mondta valaha Isten:
„A Fiam vagy te, ma szültelek téged?”
Vagy pedig:
„Én Atyja leszek, ő pedig az én Fiam?”
Sőt, amikor Egyszülöttjét bevezeti a világba, így szól:
„És leborulva imádja őt Isten minden angyala.”
Ez az Isten igéje.
Zsid 1,1-6

ALLELUJA
Fölragyogott ránk a szent nap, * Jöjjetek, nemzetek, és imádjátok az Urat, * mert ma nagy fényesség szállt le a földre. – 5. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Ige testté lett, és közöttünk lakott.
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek
világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.
Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról.
Az Ige az igazi
világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg.
Istent soha senki nem látta, Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 1,1-18 rövidebb: Jn 1,1-5.9-14″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-25

————
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus születése

18 Jézusnak, a Messiásnak születése a következőképpen történt: Mária, Jézus anyja, József jegyese volt. Azonban még mielőtt összeházasodtak volna, kiderült, hogy Mária gyermeket vár, mert a Szent Szellem által áldott állapotba került.

19 József istenfélő ember volt, és a menyasszonyát meg akarta kímélni a nyilvános megszégyenítéstől. Ezért elhatározta, hogy inkább titokban küldi el Máriát, és így válik el tőle.

20 Ahogy ezen gondolkodott, álmában megjelent neki az Örökkévaló egyik angyala, és ezt mondta: „József, Dávid fia! Ne félj feleségül venni Máriát, mert a méhében lévő gyermek a Szent Szellemtől fogant! 21 Fiút szül majd, akit te nevezz el Jézusnak,[a] mert ő fogja megszabadítani népét a bűneikből.”

22 Így teljesedett be, amit az Örökkévaló mondott a próféta által:

23 „Nézzétek! A szűz gyermeket vár,
    és fiút fog szülni,
    akinek Immánuel lesz a neve.”[b]

Ez a név azt jelenti: „Isten velünk van”. 24 Azután József felébredt az álomból, és mindent úgy tett, ahogy az Örökkévaló angyala parancsolta.

Feleségül vette Máriát, 25 de nem volt közöttük szexuális kapcsolat, amíg Mária meg nem szülte a fiát, akinek József a „Jézus” nevet adta.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+1%3A18-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Amikor pedig eljött a megfelelő idő, Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, és a Törvény ideje alatt élt, hogy felszabadítsa a Törvény uralma alatt élőket, és hogy bennünket Isten a maga fiaivá fogadhasson.

Mivel tehát gyermekei vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a szívünkbe, aki így kiált: „Abbá!”[a], azaz: „Édesapám!” Így azután többé már nem vagy rabszolga, hanem fiú. Ha pedig fiú, akkor örökös is, akit maga Isten tett azzá.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+4%3A4-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


NEVEZZ APUKÁNAK!

 


A keleti bölcsek imádják Jézust

2.1 Jézus a júdeai Betlehemben született, Heródes király uralkodása idején. Ezután bölcsek érkeztek keletről Jeruzsálembe, és azt kérdezték: „Hol van az a kisgyermek, aki a zsidók királyának született? Ugyanis láttuk feltűnni a csillagát keleten — és eljöttünk, hogy imádjuk őt.”

Heródes királyt ez a hír nagyon nyugtalanította, és vele együtt Jeruzsálem egész népe is felbolydult. Heródes emiatt összehívott minden főpapot és törvénytanítót, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Messiásnak. „A júdeai Betlehemben — válaszolták ők —, ahogyan megírta a próféta:

»Betlehem, Júda földjén,
    nem vagy te jelentéktelen Júda fejedelmei
között,
mert belőled származik majd az uralkodó,
    aki pásztora lesz népemnek, Izráelnek!«”[a]

Ekkor Heródes titokban magához hívatta a bölcseket, és aprólékosan kikérdezte őket, hogy mikor látták meg először a csillagot. Ezután elküldte őket Betlehembe. „Menjetek el — mondta nekik —, és tudjatok meg mindent a gyermekről! Ha megtaláljátok, hozzatok nekem hírt róla, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!”

9-10 A bölcsek meghallgatták a királyt, majd útra keltek. Ekkor hirtelen feltűnt előttük ugyanaz a csillag, amelyet már keleten is láttak, és ujjongó öröm töltötte be őket. A csillag előttük ment, majd megállt a hely fölött, ahol a gyermek volt. 11 Bementek a házba, és ott találták a gyermeket, anyjával, Máriával együtt. Leborultak a gyermek előtt, és imádták. Majd felnyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.

12 Mivel Isten álmukban figyelmeztette a bölcseket, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, ezért más úton tértek haza.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+2:1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS



https://oca.org/readings/daily/2019/12/25
—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html


Gianna Jessen, az abortusz túlélő bizonysága

Üdvösség Anyja: A humanizmus a Kereszténység helyettesítőjévé fog válni, ahol egyetlen Istenre vonatkozó utalást sem fognak tenni.

2014. július 31. csütörtök, 15:50

 

Drága szeretett lányom, minden látnoknak vagy prófétának, aki Tőlem jön, hamarosan nagy megpróbáltatásokkal kell szembenéznie, olyanokkal, amelyekhez hasonlót eddig még sohasem kellett elviselnie.

Sokan, akik felismerik hitelességüket, és hűségesek voltak hozzájuk, hátat fognak nekik fordítani, és félre fogják őket dobni, amint a sötétség lelke egyik nemzetet a másik után borítja el, ahol a szeretet és a felebaráti szeretet el fog tűnni. Ember ember ellen, ország ország ellen, és az ember Isten ellen fog fordulni.

A zűrzavar ezen időszakai sokak számára lesújtóak lesznek, és vigaszotok és erőtök egyetlen forrása Tőlem fog jönni, de csak akkor, ha kerestek Engem. Én Vagyok a ti Kősziklátok. Kőszikla, mely bevehetetlen. Kőszikla, mely szét nem porlad. Kőszikla, amelyet át fogtok ölelni, amikor már semmi szilárd hely sem lesz azokban a házakban, amelyek menedéket adnak a Lelkemnek. Az épületek, amelyeket tiszteletemre építettek, le fognak omlani. Néhányat más épületté fognak átalakítani, melyeket más célokra fognak használni, de nem arra, hogy Engem tiszteljenek.

Én Vagyok a Kőszikla, amelyre Egyházam épült, és Én maradok mindörökre. Sokan felkerestek Engem, és Én Életet adtam nekik. Mások is jöttek, de nem találtak meg Engem, mert makacs szívükből hiányzott a szeretet és a nagylelkűség.

És most, amikor mindent meg fognak támadni, amit tanítottam nektek, és amikor az alap, amelyre Egyházam épült úgy meg fog remegni, hogy meghaladja felfogóképességeteket, Én továbbra is a helyemen fogok maradni. Szilárdan, mint a Kőszikla, amely Én vagyok és ti Hozzám fogtok jönni, hogy vigaszt, erőt és bátorságot keressetek.

Én mindnyájatoknak válaszolni fogok, nagy Kegyelmeket árasztván rátok, amelyeket számotokra tartottam fenn az előtettek álló nehéz időkre.

Én Vagyok az Egyház. Én Jelen Vagyok az Egyházban. Az épület kőből készült, de Én Kőszikla Vagyok, amelyre Egyházam alapja épült. Én soha nem változom. Soha nem alkalmazkodom új utakhoz, mert Én az Vagyok, Aki mindig is Voltam és Leszek. Én Örökkévaló vagyok.

Egyházam továbbra is fennmarad az idők végezetéig, mert Én Magam Vagyok az Egyház.

Szeretett Jézusotok”

———
Igaz élet Istenben:
“ISTEN EL FOG JÖNNI HOZZÁTOK, DE NEM TUDJÁTOK, HOGY MILY MÓDON

1991. november 24.

Szűz Mária:  Gyermekem! Én vagyok az egész emberiség egyedüli Édesanyja, minden ember az én gyermekem.

Szent Édesanyám, mindenki el fogja fogadni egyszer ezt az igazságot?

Végül minden lélek el fogja fogadni ezt az igazságot. Akik most őszintén szeretik Istent, azok el fogják fogadni.
Gyermekem, soha ne hagyd abba az imádkozást a világ megtéréséért! Értsd meg, hogy minél több imát kapok, annál kevesebb gonoszság terjed. Sohasem hiábavaló az imádság! Felajánlom az Atyának, akinek
közel van igazságossága.
Imádkozzatok, hogy elnyerjétek Isten irgalmát!
Nem tudjátok, hogy Isten mit tart készen e gonosz nemzedék számára, de emlékezzetek arra, hogy lázadás idején hogyan sújtott le keze a bűnös emberekre. És ami akkor volt, az csak egy része annak, amit most tart készenlétben számotokra. E nemzedék bűneihez mérten fog válaszolni szent lakóhelyéről igazságossága. Tűzzel, mennydörgéssel, hurrikánnal és a pusztító tűz lángjával jön el, hogy felégesse a világ bűneit. Nem, ti nem tudjátok, mit tart készen a Mindenható az emberiség megtisztítására!
  A jelek körülvesznek benneteket, de kevesen látják vagy veszik tudomásul. Fiaim és leányaim ártatlan vérét ontják, hogy odaadják a Sátánnak. Ezt az ártatlan vért mint áldozatot ajánlják fel a gonosz léleknek. A Sátánnak az a terve, hogy kiszakítsa ezt a világot a teremtés keretéből, mindannyiatokat megsemmisítsen és elégessen a lángokban. Egyetlen nagy áldozattá akar tenni benneteket.
Kiáltok és sírok, véres könnyeket ontok, de kevesen szentelnek figyelmet neki. Isten el fog jönni hozzátok, de nem tudjátok, hogy mily módon.

…. ”
http://www.tlig.org/hu/humsg/hum679.html

 
 
 
Igazság Könyve:


2014. augusztus 8. péntek, 21:15

Gyermekem, a Keresztényeket az egész világon továbbra is üldözni, gúnyolni és csúfolni fogják, továbbá annak is légy tudatában, hogy ők egymás között is meg fognak oszlani. Mindenki az övéivel fog tartani, és mindenki a saját vágyait és értelmezéseit fogja előnyben részesíteni azt illetően, hogy mit is jelent szeretett Fiamat valóban szolgálni.

Miközben az emberek félnek a gonosz emberek keze által okozott terrortól, amellyel a Keresztényeknek naponta élniük kell, nekik tudniuk kell, hogy ez a megkorbácsolásnak csupán egyik formája, amelyet el kell viselniük azoknak, akik Jézus Igéjét hirdetik. A Kereszténység aláásására történő minden kísérletet a kormányok, az emberjogi szervezetek és más hatalmak segítik elő, akik azt állítják, hogy az emberiség jólétét segítik elő.

A humanizmus a Kereszténység helyettesítőjévé fog válni, ahol egyetlen Istenre vonatkozó utalást sem fognak tenni.

A humanizmus és a racionalizmus, amelyet a gonosz – a tudományt felhasználván – az emberek ösztönzésére használ, hogy aláássák Örök Atyám Istenségét, el fogja nyelni a világot. Látszólag nyugodt hangján, arról fog meggyőzni minden olyan embert, akinek a szívében nincs Isten iránti szeretet, hogy ez kívánatosabb, mint az Igazság. Fiam ellenségeinek végső célja: meggyőzni az embert arról, hogy a humanizmus fölötte áll Isten Szavának. A humanizmus Fiam Egyházán belül ravasz fedezéket biztosít az árulóknak, akik szeretet teljesnek és gondoskodónak szeretnének látszani, és, akik mások szükségleteinek érdekében felemelik a hangjukat. Ők, a Keresztény Templomok szószékéről, a humanizmusról és a gonosz minden üres ígéretéről fognak prédikálni, míg jóformán semmi említést sem fognak tenni a lelkek megmentésének fontosságáról. A bűnt el fogják vetni, mint egyik lehetséges módját annak, hogy a világban lévő konfliktusokat elkerüljék, és nem fogják azt (a bűnt) reális tényként kezelni.

Minden idők legnagyobb megtévesztése leereszkedett, és hamarosan nehezére fog esni mindenkinek, hogy hűséges maradjon az Igazsághoz. Az Igazság megértést hoz és annak felismerését, amire szükség van ahhoz, hogy igaz békére és szeretetre találjatok a lelketekben. Ez azt jelenti, hogy fel fogjátok ismerni a Szeretetet, valamint Isten Igazságosságát. Ez azt is jelenti, hogy tudatában lesztek Isten Irgalmának.

Amikor már említést sem fognak tenni a bűnről, és amikor Fiam Egyháza többé már nem hivatkozik a lelkek megmentésének fontosságára, tudni fogjátok, hogy az idő már rajtatok van, és hogy Fiam Ideje közel van.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-humanizmus-keresztenyseg-helyettesitojeve-fog-valni-ahol-egyetlen-istenre-vonatkozo

 

—–
Római katolikus:
2019-08-0818. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből
Mózes a lázongó népnek vizet fakaszt a sziklából.
A pusztai tartózkodás utolsó esztendejének első hónapjában Izrael fiainak egész sokasága eljutott a Szin-pusztába, és letelepedett Kádesben. Itt meghalt Mirjám, és itt is temették el.
Mivel pedig nem volt ivóvize a népnek, fellázadtak Mózes és Áron ellen, és így pöröltek velük: „Bárcsak mi is odavesztünk volna az Úr színe előtt, amikor testvéreink elpusztultak! Miért hoztátok ki az Úr népét a pusztába, hogy meghaljunk mi is, meg az állataink is? Miért hoztatok ki minket Egyiptomból, miért vezettetek bennünket erre a kietlen vidékre, melyet bevetni nem lehet, nem terem se fügét, se szőlőt, se gránátalmát, de még ivóvíz sincs?” Erre Mózes és Áron ott hagyták a sokaságot, bementek a Szövetség sátrába, és földre borultak. Ekkor megjelent előttük az Úr dicsősége, és az Úr így szólt Mózeshez: „Vedd a botodat, és Áronnal, a testvéreddel gyújtsd egybe a népet, és szemük láttára parancsoljatok a sziklának, és az vizet fog adni. Ha aztán így vizet fakasztottál a sziklából, ihatik belőle az egész nép és állataik is.”
Mózes tehát az Úr színe előtt kezébe vette a botot, ahogy a parancs szólt, egy begyűjtötte a népet a szikla előtt, és így szólt hozzájuk: „Halljátok, ti, lázadók és hitetlenkedők! (Kételkedtek abban, hogy) tudunk vizet fakasztani nektek ebből a sziklából?” Azzal Mózes felemelte a kezét, és kétszer ráütött botjával a sziklára, és abból bőséges víz fakadt, úgyhogy ihatott belőle a nép és a jószága.
Ezután így szólt az Úr Mózeshez és Áronhoz: „Mivel nem hittetek nekem, és nem dicsőítettetek meg a választott nép előtt, nem ti fogjátok bevezetni ezt a népet arra a földre, amelyet nekik szántam.”
A helyet Meribának, azaz a Pörölés vizének nevezték el, ott pörlekedett ugyanis a nép az Úrral. Ő pedig ott bizonyította be előttük szentségét.
Ez az Isten igéje.
Szám 20,1-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!” (Vö. 8. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, * és ujjongjunk üdvünk sziklája előtt.
Dicsőítő énekkel lépjünk színe elé, * magasztaljuk őt zsoltárt zengve.
Hívek: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!”
E: Jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk előtte, * hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt, mert ő a mi Istenünk, * mi pedig az ő népe, és kezére bízott nyáj vagyunk.
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!”
E: Bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára: * „Ne keményítsétek meg szíveteket,
mint egykor Meribánál, Massza napján a pusztában, † ahol atyáitok megkísértettek engem, * próbára tettek, bár látták számos csodámat.”
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!”
Zsolt 94,1-2.6-7.8-9

ALLELUJA
Te Péter vagy, azaz kőszikla, † és e sziklára építem Egyházam, * és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Mt 16,18 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Hitvallásáért Péter ígéretet kap arra, hogy ő lesz az Egyház sziklaalapja.
Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Akkor lelkére kötötte a tanítványoknak, el ne mondják senkinek, hogy ő a Messiás.
Ettől kezdve Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól; megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!” Mire ő Péterhez fordult: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 16,13-23″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-08

 
 
 
“2014. augusztus 7. csütörtök 23:40
….

Szavam – amint azt mondani fogják – oly sok megbotránkoztatást okoz, hogy politikailag helytelennek fogják azt tartani és így elsődleges okként ez lesz megnevezve, hogy gyökeresen megváltoztassák a Kereszténység arculatát.

Csak az egyszerűek, azok az emberek lesznek hűek Hozzám, akik olyanok, mint a kisgyermekek, mert a többiek túlságosan el lesznek foglalva azzal, hogy végrehajtsák az Igém értelmezésére vonatkozó változásokat.

És ez idő alatt, a papok, akiket arra hívtam, hogy tanúságot tegyenek az Igazságról, előkészületeket fognak tenni az Igazság megőrzése érdekében.

Az Igazság elrejtése rettenetes sötétséget fog hozni; annak megváltoztatása, Keresztre feszítésem megcsúfolása. Az Igazság egy új helyettesítőjének a bemutatása, az Engem való teljes megtagadás. Mégis, ennek a legnagyobb elkövetői azok lesznek, akik a Rólam való ismeretükkel büszkélkednek – az ő maszkjuk a hamis szentség, éppen ezért a szavaik és tetteik soha nem fognak Hozzám vonzani benneteket, mert a Szentlélek nem lesz jelen a lelkükben. Amikor a Szentlélek nincs jelen, akkor ők – Szavam ezen árulói – a sötétségbe fognak másokat vonni, akik hazugságaikat lelkesen át fogják ölelni. Mindezek a hamisságok a gonosz jelét fogják magukon viselni – a gőg jelét –, mely a sivatag kapuja. Amint ez a kapu kinyílik, minden más gonoszság át fog áramlani rajta, és mindazok lelke, akik megadják magukat az eretnekségnek, sivárrá fog válni.

Az Igazság nélkül egy olyan világban fogtok élni, ahol semmi olyat nem fogtok hallani, ami békét hozna nektek. Jelenlétem Fénye nélkül, a nap nem fog ragyogni – eltompul és elbágyad, és aztán köddé válik, mígcsak a halandó ember keze nem fogja elhozni a fényt úgy, hogy azok, akiknek szemük van, de nem hajlandók látni, többé már nem fognak látni, míg azok, akik láttak és elfogadták Isten Lelkét, továbbra is látni fognak.

Jézusotok”

 

 
 

—–
Ortodox (Görög keleti): 

28 Ha viszont valaki azt mondja a vendégségben: „Ezt az ételt valamilyen bálványnak, vagyis hamis istennek áldozták” — akkor ne egyetek belőle! Miért? Hogy ne okozzatok kárt annak a hitében, aki figyelmeztetett erre. Hiszen az az ember úgy gondolhatja, hogy az ilyen ételt nem szabad megenni. 29 Nem arról beszélek, hogy te mit tartasz jónak, vagy rossznak, hanem arról, hogy az a másik ember rossznak tartja, ha te megeszed az ilyen ételt. Csak emiatt mondom, hogy ne edd meg, mert egyébként nem kellene törődni vele, hogy az a másik mit gondol. 30 Hiszen én mindig hálát adok Istennek, amikor eszem. Ha pedig hálaadással eszem valamit, akkor ne hibáztasson érte senki!

31 Tehát akár esztek, akár isztok, vagy bármit tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek! 32 De ne tegyetek semmi olyat, ami akár a zsidókban, akár a nem zsidókban, akár Isten eklézsiájában megütközést kelt! 33 Én is erre törekszem. Mindenkinek igyekszem a tetszését megnyerni, és nem azzal törődöm, ami nekem, hanem azzal, ami másoknak jó. Mert azt akarom, hogy mindannyian üdvösségre jussanak.

11.1 Kövessétek tehát a példámat, ahogy én is követem Krisztust!

Hatalom és védelem alatt élni

Dicsérlek benneteket, hogy minden dologban emlékeztek rám, és hűségesen követitek mindazt, amire tanítottalak benneteket. Azt akarom azonban, hogy értsétek meg: Krisztus a „feje” minden férfinak, a férj „feje” a feleségének, Krisztusnak pedig az Atya-Isten a „feje”. Ezért minden férfi, aki befedett fejjel imádkozik, vagy prófétál, szégyent hoz arra, aki az ő „feje”.

Ha viszont egy asszony fedetlen fejjel imádkozik, vagy prófétál, akkor szégyent hoz arra, aki az ő „feje”. Hiszen, ha nem fedi be a fejét, az olyan, mintha kopaszra nyírták volna! Mert ha valamelyik nő nem takarja be a fejét, akkor akár le is nyírathatja a haját. De ha szégyen lenne a számára kopaszra nyírt fejjel járni, akkor inkább takarja be a fejét!

A férfinak azonban nem illő, hogy befedje a fejét. Miért? Mert a férfit Isten úgy teremtette, hogy őrá hasonlítson, és a dicsőségét tükrözze. Ehhez hasonlóan a feleség is a férje dicsőségét tükrözi.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+10-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 24 Ezután a tanítványaihoz fordult: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen. 25 Aki megpróbálja magát megmenteni, az el fog veszni. Aki viszont értem feladja önmagát, az fogja igazán megtalálni az életét. 26 Mit ér, ha az ember mindent megnyer, amit csak a világ adhat, de a lelkét elveszti? Milyen váltságdíjat adhatna a lelkéért cserébe? 27 Bizony, az Emberfia eljön Atyja dicsőségében, és angyalai kiséretével, s akkor majd mindenkinek megadja, amit a tettei szerint megérdemel.

28 Igazán mondom nektek: vannak köztetek, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön királyi dicsőségében.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+16:24-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/08/08

Ti nem adhatjátok át az Igazságot, amikor az egótok a népszerűségre törekszik

Igazság Könyve:

“2013.12.10 23:00

Drága szeretett leányom, mennyire fáj, hogy oly sok embert látok, akik elfogadják a hamis alázatot, ami a humanizmus mögött rejlik, és amelyet annyira előnybe részesítenek Egyházamban.

Szerepem, mint az emberi faj Üdvözítője és Megváltója mostanra már feledésbe merült. A hamis alázatnak Egyházamban továbbra is tanúi lehettek, és mindenki azokat fogja megtapsolni, akik előmozdítják a rászorulók anyagi jólétéről való gondoskodást. Mindennek egy hamis vallás lesz a következménye.

Ti, akik Isten szolgáinak hívjátok magatokat, mikor határoztátok el, hogy Isten Igaz Szavát a saját hamis értelmezésetekre cserélitek? Mikor határoztátok el, hogy Kereszténységet felcserélitek a humanizmussal, ahol nem tesznek Rólam említést? Nem tudjátok, hogy az semmit sem ér, ami nem Istentől származik? Milyen keveset tanultatok, és mennyire ostobák vagytok, ha azt gondoljátok, hogy az úgynevezett jó cselekedetek – amit anyagi jólétnek képzeltek – valaha is helyettesíthetik az Igazságot.

Ha figyelmen kívül hagyjátok a ti elsődleges szerepeteket – a legfontosabb tant, Isten gyermekei lelkének a megmentését -, akkor sohase mondhatjátok, hogy az Én szolgáim vagytok. Mennyire egyszerű lehet számotokra, hogy felkiáltsatok társadalmatok szegény, nyomorult és gazdaságilag hátrányos helyzetű tagjainak megmentése érdekében. Követvén ezt a félrevezető utat, amelyen az úgynevezett jó cselekedeteitekre a világ csodálatát keresitek, megfeledkeztek a legfontosabb szerepetekről, amelyre felkértek benneteket: hogy Engem, a ti Jézusotokat szolgáljátok, és ne a személyes népszerűséget keressetek az Én Szent Nevemben. Mi jó van abban, ha valakinek megvannak is az anyagi szükségletei, de a lelkét nem tudja megmenteni? Ha nyilvános cselekedeteitek által a szekuláris világ csodálatát azzal a céllal keresitek, hogy népszerűvé tegyenek benneteket, akkor ti nem tudjátok hordozni Keresztemet. Ha nem utánoztok Engem, akkor ti nem beszélhettek Engem képviselve. Ti nem adhatjátok át az Igazságot, amikor az egótok a népszerűségre törekszik.

Ha megfeledkeztek arról az Áldozatról, amelyet a lelketek megmentéséért hoztam, akkor ti nem szolgálhattok Engem. Amikor egy pap megfeledkezik arról, hogy miért lett az Én szolgám, akkor tízszeresen esik el a kegyelmektől egy közönséges lélekhez képest. Mert amikor eltávolodik Tőlem, akkor magával viszi azokat a lelkeket is, akiket befolyásol, és akik bíznak ítélőképességében. Hallgassátok meg most, szolgáim, ezt a hozzátok intézett Hívásomat mindazon lelkek megmentéséért, akik fölé az Egyházi Rend Szentsége által neveztek ki benneteket. Ha elmulasztjátok továbbadni, amire tanítottak benneteket, akkor ti nem az Igazságot tanítjátok. Ha ti elősegítitek a humanizmust, és ugyanerre buzdítjátok az egyházmegyétekben lévő lelkeket is, akkor ti elutasítotok Engem. Ti felcseréltek Engem azon vágyatokkal, mely szerint a jó cselekedeteitekkel nem csupán a társadalmi igazságosságot mozdítjátok elő, hanem még mások csodálatát is keresitek. Mások csodálata és a vágyatok, hogy népszerűek legyetek, azt jelenti, hogy ti többé már nem Engem szolgáltok. Ha ti már nem Engem szolgáltok, akkor megengeditek, hogy tévedésbe essetek, és hamarosan többé már nem úgy fogtok elismerni Engem, ahogyan kellene.

Csak azok a kevesek, a kiválasztottak fognak az utolsó Napig szolgálni Engem. Azon a Napon, sokan azok közül, akik Földi Egyházam szolgáinak hívják magukat, sírni és ordítani fognak, könyörögvén Hozzám, hogy legyek hozzájuk irgalmas. Addigra már lelkek milliárdjait fogják elveszíteni, és sokan közülük annyira belemerülnek az utálatba, hogy nem lesznek képesek megérteni sorsuk igazságát, amíg már túl késő lesz számukra.

Ébredjenek fel azok közületek, akik szoronganak az elhagyatottság és a zavarodottság érzése miatt, ami körülvesz benneteket, mint szolgáimat, ebben az időben. Maradjatok mindenkor szilárdan az Igazságba gyökerezve. Ne feledkezzetek meg szerepetekről, mint felszentelt szolgáim, és ez az, hogy az Igazsággal tápláljátok Nyájamat, és biztosítsátok számukra a lelkük megmentéséhez szükséges Táplálékot.

A ti feladatotok az, hogy elhozzátok Hozzám a lelkeket.

Jézusotok

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-nem-adhatjatok-at-az-igazsagot-amikor-az-egotok-a-nepszerusegre-torekszik/

 
 

“2013.12.09 19:46


Sokan ezt fogják mondani: Ki ez az ember, aki ilyen bölcsen beszél? Ki ő, aki a tömegek iránti szeretettel a szívében szól a világhoz? Ő lenne az Úristen, Jézus Krisztus? – fogják kérdezni, amikor sok csodát fognak neki tulajdonítani. És amikor az oltároknál fog sétálni a többi ellenségemmel együtt, akik Isten szent szolgáinak öltözetében lesznek felöltözve, akkor a világ mindkét megosztott tábora – az igaz hívők és a pogányok – teljes mértékben el fogja őt fogadni.

2018-12-10

2. adventi hét hétfő

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Jön az Úr, hogy megszabadítsa népét. A fogságból hazatérőknek ő maga épít jó utat. Boldogok, akik azon járhatnak!
Örüljön a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag, és viruljon, mint a liliom. Virulva viruljon és örömében ujjongva daloljon! Mert övé a Libanon dicsősége, a Kármel és a Sáron pompája. Meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk fönségét.
Erősítsétek meg az elernyedt kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg! Mondjátok a csüggedt szívűeknek: „Bátorság! Ne féljetek! Íme, eljön Istenetek, eljön, hogy bosszút álljon és megfizessen. Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek.”
Akkor megnyílik a vakok szeme, és a siketek füle hallani fog. Ugrándozik majd a sánta, mint a szarvas, és a némák nyelve ujjongva ujjong. Mert vizek fakadnak a pusztában, és folyóvizek a sivatagban.
A száraz vidék tóvá változik, a szomjas föld vizek forrásává. A sakálok egykori lakóhelyén zöldellő fű és nád terem. És egy tiszta út vezet majd át rajta, úgy fogják hívni: a szentek útja. Tisztátalan nem léphet rá, sem a balgák nem bolyongnak rajta.
Nem lesz ott oroszlán, és más ragadozó sem jár arra; a megváltottak vándorolnak rajta, akiknek az Úr szabadulást szerzett, azok térnek vissza rajta. Éneket zengve érnek a Sionra, és örök boldogságot tükröz az arcuk. Öröm és ujjongás jár a nyomukban, mert fájdalom és siralom nem lesz többé.
Ez az Isten igéje.
Iz 35,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, jön a mi Urunk, Istenünk, * és üdvözít minket. Iz 35,4d
Előénekes: Hadd halljam, mit mond az én Uram, Istenem, * mert népének és szentjeinek békét ígér.
Az istenfélőhöz valóban közel az üdvösség, * hogy országukba dicsőség költözzék.
Hívek: Íme, jön a mi Urunk, Istenünk, * és üdvözít minket.
E: Irgalom és hűség majd egymásra lelnek, * csókot vált az igazság és a béke.
A földből a hűség kisarjad, * és az igazságosság tekint le az égből.
H: Íme, jön a mi Urunk, Istenünk, * és üdvözít minket.
E: Az Úr az ő jóságát megmutatja, * földünk is meghozza termését.
Igazság jár az Úr előtt, * és béke a lába nyomában.
H: Íme, jön a mi Urunk, Istenünk, * és üdvözít minket.
Zsolt 84,9ab-10.11-12.13-14

ALLELUJA
Íme, jön a föld Ura s Királya, * leoldja rólunk a bűnök láncát. – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A béna meggyógyítása mutatja, hogy köztünk van a megjövendölt Gyógyító.
Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson.
Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?”
Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: »Bocsánatot nyertek bűneid!« – vagy azt: »Kelj föl és járj!«? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 5,17-26″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-10

 
——
Görög katolikus:

Mózes hűségesen szolgált Isten népe között, de csak szolga volt. Az volt a feladata, hogy tanúskodjon azokról, amelyeket Isten csak sokkal később jelentett ki. Krisztus azonban úgy uralkodik Isten családja felett, mint a Fiú. Isten családjának tagjai pedig mi vagyunk — de csak akkor, ha mindvégig megőrizzük Istenbe vetett örömteli bizalmunkat és a reménységünkkel való dicsekedést.

Kik mehetnek be a nyugalom helyére?

Ezért, ahogyan a Szent Szellem mondja:

„Ma, ha meghalljátok Isten hangját,
    ne makacskodjatok,
mint
amikor Isten ellen fellázadtatok
    a pusztában, a próbatétel napján,
ahol őseitek próbára tették türelmemet,
    pedig negyven éven keresztül látták tetteimet.

10 Ezért megharagudtam arra a népre, és azt mondtam:
    ezek mindig rosszul gondolkoznak,
    és sohasem értették meg, hogy mit akarok.

11 Haragomban megesküdtem:
    sohasem fognak bemenni nyugalmamba.[a][b]


17 Kikre haragudott Isten negyven éven keresztül? Azokra, akik vétkeztek, és a pusztában haltak meg! 18 Kiknek esküdött meg Isten, hogy sohasem léphetnek be a nyugalmába? Azoknak, akik fellázadtak! 19 Látjuk tehát, hogy ezek a hitetlenségük miatt nem is mehettek be Isten nyugalmába.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+3%3A5-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A farizeusok csodát kívánnak Jézustól

11 Egyszer farizeusok jöttek hozzá, hogy vitatkozzanak vele, kikérdezzék, és próbára tegyék. Azt kérték, hogy tegyen valami csodát, mutasson nekik mennyei jelt bizonyítékul Istentől. 12 Jézus a szíve mélyéből felsóhajtott, és ezt mondta: „Miért akar ez a nemzedék mindenáron valamilyen csodás jelt látni?! Igazán mondom: semmiféle csodát nem fognak látni!” 13 Ezzel otthagyta őket, visszament a bárkába, és elindult a tó túlsó partjára.

Óvakodjatok a farízeusok kovászától!

14 A tanítványok eközben elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Csupán egyetlen kenyér volt velük a bárkában.

15 Jézus nyomatékosan figyelmeztette őket: „Vigyázzatok! Tartsátok távol magatokat a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!”

16 Biztosan azért mondta ezt, mert nincs kenyerünk! — tanakodtak egymás között a tanítványok.

17 Jézus tudta, hogy miről beszélnek, ezért megkérdezte: „Miért aggódtok azon, hogy nincs kenyeretek? Hát még mindig nem értitek?! Ennyire megkeményedett a szívetek? 18 Van szemetek, mégsem láttok? Van fületek, de nem hallotok? Nem emlékeztek, 19 hány kosár maradékot gyűjtöttetek össze, amikor az öt kenyeret szétosztottam az ötezernek?”

„Tizenkettőt” — válaszolták a tanítványok.

20 „És amikor a hét kenyeret osztottam szét a négyezer ember között, hány kosár maradékot gyűjtöttetek össze?”

„Hetet” — hangzott a válasz.

21 Majd ismét megkérdezte: „Még mindig nem értitek?!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+8%3A11-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——

https://oca.org/readings/daily/2018/12/10
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Isten, az Atya: Az Antikrisztus készen áll, hogy kinyilvánítsa magát

Igazság Könyve:

“2013.08.07 18:50

Legdrágább leányom, a világnak fel kell készülnie az emberiség legnagyobb ellenségének érkezésére, amilyen még nem volt, amióta gyermekeim otthont kaptak a Földön.

Az Antikrisztus készen áll, hogy kinyilvánítsa magát, és terve a következő: ő addig várni fog, mígnem a háborúk már mindenhol tombolnak. Aztán közbelép, és egy hamis békét fog kötni Izrael államában, egyesítvén Izraelt Palesztinával egy hihetetlen szövetség által. Mindenki dicsérettel fogja elhalmozni őt. De ő nem fog itt megállni, hanem olyan ütemben fog előrehaladni, amely sokakat elképeszt majd, előmozdítván béketárgyalásokat sok háború sújtotta nemzetben. Ismét dicsérni fogják, és aztán milliárdok fogják őt rendkívüli csodálattal körülvenni, szerte a világon.

Akkor minden jónak fog tűnni. Hamarosan kapcsolatba kerül az emberbaráti intézményekkel, és össze fogja kapcsolni a legfőbb vezető világbankokat, hogy egy új, nagy teljesítményű pénzügyi rendszert hozzon létre. Sok vállalati és politikai vezető fog belekeveredni a terveibe. Hamarosan egy új szörnyűség fog létrejönni a világ gazdasága fellendítésének nevében. Ez lesz az új Babilon, az összes hatalom központja, ahol a világ elitjei és a gazdagok kereskedni fognak. Ezt a jó hírek forrásának fogják tekinteni, mivelhogy az emberek javát fogja szolgálni, kezdve a különböző munkahelyektől a lakásokig, ahol élnek, és az élelmiszerig, melyekkel táplálják családjaikat.

Az Antikrisztust minden dicsőség körbe fogja venni. Aztán a hamis prófétával együtt egy világméretű társulatot fognak létrehozni, amely a világ legnagyobb humanitárius kezdeményezéseként lesz bemutatva. A világ meg fogja tapsolni ezt az új Babilont, és mindenki megpróbál majd hangosan követelőzni, hogy egy kicsit is megvethesse a lábát a saját területén.

Az új Babilont – ezt fogják mindenkinek mondani – dicsőíteni kell, mint a nagy egységet, hogy támogatni tudja a környezetet, átölelni az anyaföldet és megszabadítani a világot a gazdagok okozta szegénységtől – ahogyan annak gonosz szájából ömleni fog.

Amikor ez megtörténik, beavatkozásom Keze ki fogja fordítani a világot a tengelyéből. Nem fogom tétlenül nézni, anélkül, hogy ne figyelmeztetném gyermekeimet e förtelem felkarolásának következményeire, melyet a Pokol mélyén hoztak létre és az emberiségnek okoznak. Nagy jeleim mindazoknak adatnak, akik a sértéseket az Én Szent Nevemben tárt karokkal üdvözlik és elfogadják.

Meg fogom rázni a világot és az fel fog borulni. Senki sem lesz képes figyelmen kívül hagyni Beavatkozásomat. Aztán a Föld egyharmadára tüzet fogok bocsátani. Hamarosan éhínség lesz tapasztalható, de nem az Én Kezem által – ez a Föld szándékos beszennyezése miatt lesz az Antikrisztus által. Miközben ő és serege gonoszságot okoznak sok nemzet gyanútlan embereinek, Én vissza fogok ütni.

Bár ezt a szenvedést nehéz lesz elviselni, de ti ne féljetek, gyermekek, mert rövid lesz. Nagy az Én Szeretetem mindnyájatok iránt, de Igazságosságom gyors és büntetésem nagymértékű. Nektek nem kell elfogadnotok, amit elétek terjesztenek. Amikor látni fogjátok, hogy a béke embere, az Antikrisztus, elismerésekben részesül és nagy műveiért kitüntetéseket kap a háború sújtotta országokban, akkor tudnotok kell, hogy Beavatkozásom már közel van.

Nektek mindenkor egységben kell maradnotok Fiammal, Jézus Krisztussal, és imádkozzatok, hogy a hűséges papok és a klerikusok által hozzájuthassatok a Szentségekhez a megpróbáltatások ideje alatt, amely előtettek áll.

Akaratom teljesülni fog.

Semmi sem tudja és fogja megakadályozni, hogy a Végső Szövetség létre jöjjön, ahol Fiam Békében Uralkodni fog.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-az-antikrisztus-keszen-all-hogy-kinyilvanitsa-magat/

—–
Római katolikus:

2018-08-08

18. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Isten örök szeretettel szereti népét, és annak maradékát megszabadítja.
Prófétája által a messiási idők jó hírével vigasztal az Úr: „Abban az időben majd népem összes törzseinek Istene leszek, ők pedig népemmé lesznek” – ezt ígéri most az Úr. Így szól az Úr: „A pusztában vándorló nép, amely a kardtól megmenekült, kegyelmet talált; Izrael nyugalma felé tart.”
A távolból megjelent neki az Úr, és így szólt: „Örök szeretettel szerettelek téged, magamhoz vontalak, és megkönyörülök rajtad.
Ezért ismét felépítelek, népem, és te felépülsz majd, Izrael szűzi leánya; virulsz majd és ékeskedel, ha dobjaiddal és ünnepi karaiddal kivonulsz.
Újra szőlőt ültetsz Szamaria hegyein, és akik elültetik a szőlőt, azok fogják szüretelni is.
Mert eljön majd a nap, amikor így kiáltanak Efraim hegyén az őrök: »Jöjjetek, menjünk föl Sionba az Úrhoz, a mi Istenünkhöz!«”
Igen, így szól az Úr: „Vigadjatok, örvendjetek Jákob miatt!
Csendüljön énekszó, ujjongjatok e dicső nemzeten!
Harsogva hirdessétek, hogy mit tett az Úr: megszabadította népét, Izrael maradékát!”
Ez az Isten igéje.
Jer 31,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor. Vö. 10d. vers. – 1 D2 tónus.
Előénekes: Halljátok az Úr szavát, nemzetek, * a távoli szigeteken is hirdessétek:
„Aki szétszórta Izraelt, össze is gyűjti, * és őrzi, miként nyáját a pásztor.”
Hívek: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
E: Mert az Úr Jákobot megváltotta, * és kiszabadította a zsarnok kezéből.
Eljönnek és örömükben ujjonganak Sion hegyén, * az Úr javaiért hálát adni jönnek.
H: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
E: A leányok akkor örömükben körtáncot lejtenek, * az ifjak és öregek velük vigadnak.
Gyászukat örömre fordítom, * fájdalmukban megvigasztalom és felvidítom őket.
H: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
Jer 31,10.11-12ab.13

ALLELUJA
Nagy próféta támadt köztünk: * Isten meglátogatta az ő népét. Lk 7,16 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus meggyógyítja egy kánaáni pogány asszony leányát.
Abban az időben Jézus továbbhaladt. Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!” Ő azonban szóra sem méltatta. Végül odamentek hozzá tanítványai, és arra kérték: „Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk!”
Jézus kijelentette: „Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és leborult előtte e szavakkal: „Uram, segíts rajtam!” Ő így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak!” Mire az asszony: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!” Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” És a lánya meggyógyult még abban az órában.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 15,21-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-08


——
Görög katolikus:

Azért merjük ezt mondani, mert Krisztus által teljes bizalmunk van Istenben. Nem mintha önmagunktól, a saját erőnkből képesek lennénk bármi jót tenni, hanem Isten az, aki képessé tesz bennünket erre. Igen, ő tett alkalmassá minket, hogy az Új Szövetség szolgái legyünk — vagyis a Szent Szellemet szolgáljuk, nem pedig a Törvény betűjét! Az írott Törvény ugyanis megöl, a Szent Szellem pedig életet ad.

Az Új Szövetség nagyobb dicsősége

A Törvényt kőbe vésett betűkkel rögzítették, és a halálba vezetett. A szolgálata mégis olyan dicsőséges volt, hogy Izráel népe rá sem tudott tekinteni Mózes ragyogó arcára, amelyen Isten dicsősége tükröződött — bár ez a dicsőség hamarosan elhalványult!

Mennyivel dicsőségesebb hát az életadó Szent Szellemet szolgálni! Ha dicsőséges dolog a Törvényt szolgálni, vagyis rábizonyítani az emberekre a bűneiket, és elítélni őket, akkor sokkal dicsőségesebb az a szolgálat, amely Isten számára elfogadhatóvá teszi az embereket! 10 Kétségtelenül a Törvény szolgálatának is megvolt a maga dicsősége, ez azonban az Új Szövetség sokkal nagyobb dicsősége mellett egészen elhalványul. 11 Az a régi elmúlt, mégis dicsőséges volt. Mennyivel dicsőségesebb tehát az, ami örökké megmarad!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+3%3A4-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

29 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Síremléket építetek a prófétáknak, és feldíszítitek az igazak sírját. 30 Ezt mondjátok: »Ha ősapáink idejében éltünk volna, mi nem vettünk volna részt a próféták megölésében.« 31 Ezzel azonban ti magatok is beismeritek, hogy a próféták gyilkosainak a leszármazottjai vagytok. 32 Akkor hát fejezzétek be, amit őseitek elkezdtek!

33 Mérges kígyók és viperák fiai vagytok! Hogyan is menekülhetnétek meg attól, hogy az ítéletkor a Gyehennára kerüljetek? 34 Ezért tehát prófétákat, bölcseket és törvénytanítókat küldök majd hozzátok. Lesznek majd, akiket megöltök, másokat keresztre feszítetek, megint másokat zsinagógáitokban megkorbácsoltok és városról városra üldöztök. 35 Így végül elveszitek az ítéletet, amely mindazoknak igaz embereknek meggyilkolásáért jár, akiket ezen a földön öltek meg: az ártatlan Ábeltől kezdve egészen Barakiás fia, Zakariásig,[a] akit a Templom és az oltár között gyilkoltak meg. 36 Igazán mondom nektek: mindezek ezt a nemzedéket fogják sújtani.”

Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet!

37 „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket Isten hozzád küld! Hányszor akartam összegyűjteni a gyermekeidet, ahogy a tyúk szárnyai alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! 38 Bizony üressé és elhagyatottá lesz a Házatok![b] 39 Igazán mondom nektek: mostantól fogva nem láttok engem, amíg ezt nem mondjátok: »Áldott, aki az Örökkévaló nevében jön!«”[c] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+23%3A29-39&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/08
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Nézzetek a humanizmus álarca mögé, és nem fogjátok Isten jeleit megtalálni

Igazság Könyve:

“2013.07.27 19:22

Drága szeretett leányom, az a Vágyam, hogy minden hűséges követőm kitartóan imádkozzon, hogy a lelkeknek okozandó baj az ateizmus növekedése miatt elhárításra kerüljön. Az ateizmus nem mindig nyilvánítja ki önmagát. Azok az emberek, akik bármilyen okból kifolyólag úgy döntenek, hogy többé nem hisznek Istenben, nagyon gyakran egy helyettesítőt teremtenek maguknak.

Az embernek (lelki) felépítése miatt, okot kell keresnie arra, hogy igazolja létezését. Az emberiség átka az, hogy az embert az ember szemében magasztalja fel. A humanista szerint, mindent meg kell tenni annak biztosítására, hogy az ember szükségletei előnyt élvezzenek. Sok ember összetéveszti a humanizmust a Kereszténységgel. Amikor minden áron azt hirdetik, hogy a szenvedés és a szegénység elkerülése végett milyen fontosak a világi javak az ember életében, akkor könnyű azt feltételezni, hogy ez nem más, mint a felebaráti szeretet egyik formája.

Ha azt mondjátok, hogy véget akartok vetni a szegénységnek, a munkanélküliségnek és más nyomorúságnak, akkor sokan azt fogják gondolni, hogy Isten Nevében beszéltek. Nézzetek a humanizmus álarca mögé, és nem fogjátok Isten jeleit megtalálni, még a Neve említését sem fogjátok hallani. Azok, akik humanistaként élik az életüket, nem szeretik Istent. Ők csakis saját magukat szeretik. Ők azt is hiszik, hogy mindaz, ami számít, az emberiség jóléte – általában világi dolgok formájában -, a cél eszközeként.

Bár jótékonyságnak tűnik, amikor azt lehet látni, hogy az ember szükségleteivel törődtök, sohasem tudjátok helyettesíteni Istent az által, hogy az emberek szükségleteit helyezitek az első helyre. Ha ezt teszitek, megbántjátok Istent. A humanizmus, bár rendelkezik az Isten iránti szeretet minden külső jelével, mégsem az, aminek látszik. A szeretet álarca mögött az önszeretet rejtőzik. Az ember meg fog halni, a teste porrá lesz, a lelke tovább él, mégis, a humanizmus azt szeretné elhitetni veletek, hogy az ember halhatatlan.

Legyetek óvatosak amikor felkaroljátok a humanizmust, mert ha ezt megteszitek, akkor elvágjátok magatokat Tőlem.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nezzetek-a-humanizmus-alarca-moge-es-nem-fogjatok-isten-jeleit-megtalalni/

—–
Római katolikus:
07-26

Szent Joakim és Szent Anna, a Boldogságos Szűz Mária szülei

OLVASMÁNY Sirák fiának könyvéből
Nevük él, nemzedékről nemzedékre.
Hadd dicsérjük a híres férfiakat, a mi őseinket, nemzedékeik sorában. Ezek a jámbor férfiak azok, akiknek jótetteit nem felejtik el. Javaik gyermekeiknél fennmaradnak, szent örökségük unokáiknál sem vész el, mert ivadékaik, és kedvükért még fiaiknak fiai is az isteni szövetség részesei maradnak. Nemzetségük örökre megmarad, és dicsőségük nem merül feledésbe.
Testüket békében eltemették, de nevük él nemzedékről nemzedékre. Bölcsességükről beszélnek a népek, és dicséretüket hirdeti a gyülekezet.
Ez az Isten igéje.

vagy ahol ünnep:
SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
Reméltek az Istenben.
Szeretteim!
Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, hogy ha némelyek közülük nem hisznek is az Isten szavának, a feleségük magaviselete szavak nélkül is megnyerje őket, amikor látják tiszteletet érdemlő tiszta életüket. Ékességüket ne külsőségekben keressék, abban, hogy hullámos a hajuk, arany ékszereket aggatnak magukra vagy drága ruhákat viselnek. Az Isten szemében az ember rejtett énje az értékes, a szív a maga békés szelídségében és zavartalan nyugalmában.
Hajdan így ékesítették magukat a szent asszonyok is: reméltek az Istenben és engedelmeskedtek a férjüknek. Így engedelmeskedett Sára is Ábrahámnak, akit urának nevezett. Az ő leányai vagytok, ha jót tesztek, és semmiféle fenyegetéstől nem riadtok vissza. Hasonlóképpen, ti, férjek, megértően éljetek együtt az asszonyokkal, mint a gyengébb nemmel; adjátok meg nekik a tiszteletet, mint a kegyelmi életben örököstársatoknak, hogy az imádságnak ne legyen bennetek akadálya.
Mindnyájan legyetek egyetértők, együtt érzők, a testvériség szeretői, irgalmasok, szerények, alázatosak. Ne fizessetek a rosszért rosszal, se a szidalomért szidalommal, hanem ellenkezőleg, mondjatok áldást, mert arra kaptatok meghívást, hogy az áldás legyen az örökségtek.
Ez az Isten igéje.
Sir 44,1.10-15 vagy 1Pét 3,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úristen neki adja * atyjának, Dávidnak trónját. Vö. 8. vers. – 7 b. tónus.
Előénekes: Az Úr esküt tett Dávidnak, * igaz esküt, és nem vonja vissza:
„Testi utódodat * ültetem a te trónodra.”
Hívek: Az Úristen neki adja * atyjának, Dávidnak trónját.
E: Az Úr kiválasztotta Siont magának, * ezt kívánta lakóhelyül:
„Nyugalmam helye ez lesz örökre, * itt fogok lakni, ez a kívánságom.”
H: Az Úristen neki adja * atyjának, Dávidnak trónját.
E: Ott Dávid hatalmát megnövelem, * fényességet hintek fölkentemre.
Ellenségeit szégyennel borítom, * az ő fején azonban korona ragyog.”
H: Az Úristen neki adja * atyjának, Dávidnak trónját.
Zsolt 131,6-7.9-10.13-14

ALLELUJA
Várták Izrael vigasztalását, * és a Szentlélek lakott bennük. Vö. Lk 2,25c – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Sok próféta és igaz ember kívánta látni azt, amit ti láttok.
Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz:
Boldog a ti szemetek, mert lát, és a ti fületek, mert hall! Bizony, mondom nektek: sok próféta és igaz kívánta látni, amit ti láttok, – és nem láthatta; kívánta hallani, amit ti hallotok, – és nem hallotta.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13,16-17″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-26


——
Görög katolikus:
 

29 Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: mindenki, aki értem és az örömhírért elhagyta otthonát, testvéreit, apját, anyját, gyerekeit, szántóföldjét, 30 az százszor annyit kap vissza még ebben a világban: otthont, testvért, anyát, gyermekeket, szántóföldeket. Ugyanakkor üldözésben is része lesz, a következő korszakban pedig örök életet kap. 31 Sokan, akik most az első helyeket foglalják el, akkor majd az utolsók lesznek. Ugyanakkor sokan, akik most az utolsó helyeken vannak, akkor majd az első helyekre kerülnek.”

41 Amikor a másik tíz tanítvány meghallotta, hogy Jakab és János mit kért, megharagudtak rájuk. 42 Ekkor Jézus odahívta őket, és ezt mondta: „Jól tudjátok, hogy az Izráelen kívüli népek uralkodói zsarnokoskodnak az alattvalóik felett, és az előkelők visszaélnek a hatalmukkal. 43 Közöttetek azonban ne így legyen! Éppen ellenkezőleg: aki közületek nagy akar lenni, legyen szolgája a többieknek! 44 Aki pedig az első akar lenni köztetek, az legyen a többiek rabszolgája! 45 Így van ez az Emberfiával is. Ő sem azért jött a Földre, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak. Azért jött, hogy életét váltságdíjul adja, és ezáltal sokakat megmentsen.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+10%3A29-45&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 
 

6 Így tehát testvéreim, ha elmegyek hozzátok, és nyelveken szólok, hogyan szolgálhat ez a ti javatokra, hacsak nem szólok hozzátok egyúttal isteni kijelentéssel, ismerettel, prófétálással, vagy tanítással is? Így van ez még az élettelen hangszerekkel is. Ha például fuvolán, vagy valamilyen húros hangszeren játszik valaki, ám ezek a hangszerek nem adnak tiszta és érthető hangokat, akkor senki nem fogja felismerni, milyen éneket akarnak kísérni vele. Vagy gondoljatok a csatára: ha a trombita nem ad jól hallható és világosan felismerhető jelzést, akkor a katonák nem készülnek fel a harcra.Így van ez veletek is: ha nyelveken szóltok, hogyan fogják a hallgatók megérteni, amit mondtok? S ha nem értik, akkor a levegőbe fogtok beszélni. 10 Milyen sokféle nyelv van a világon, és mindegyik érthető jelentést hordoz. 11 Mégis, ha valaki olyan nyelven szól hozzám, amelyet nem ismerek, akkor idegen leszek a számára, és ő is idegen lesz nekem. 12 Ugyanez vonatkozik rátok is. Mivel nagyon akarjátok a Szent Szellem ajándékait, azon igyekezzetek, hogy elsősorban a helyi gyülekezet építésére, megerősítésére szolgáló ajándékok működjenek közöttetek!

13 Ebből következik, hogy aki a nyelveken szólás ajándékát használja, imádkozzon érte, hogy meg is tudja magyarázni, amit mondott! 14 Ha ugyanis nyelveken imádkozom, a szellemem ugyan imádkozik, de az értelmem nem vesz részt benne. 15 Akkor mit tegyek? Imádkozom a szellememmel is, de az értelmemmel is. Dicséretet énekelek a szellememmel is, de énekelni fogok az értelmemmel is. 16 Máskülönben, ha te csak szellemeddel mondasz áldást, vagyis a nyelveken szólás ajándékát használod, hogyan mondhatja rá a másik ember, hogy „Ámen”? Hiszen nem is érti, mit mondasz! 17 Te ugyan szépen adsz hálát, de ez a többieknek szellemileg semmit sem használ!

18 Hálát adok Istennek, hogy a nyelveken szólás ajándéka bennem jobban működik, mint bárkinél közületek. 19 Ha viszont a helyi gyülekezetben vagyok, inkább akarok valamelyik érthető nyelven öt szót mondani, hogy ezzel is tanítsalak benneteket, mint tízezret a nyelveken szólás ajándékával, amelyből senki sem ért semmit.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+14:6-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 
 

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

17 Amikor Jézus Jeruzsálembe ment, útközben félrehívta a tizenkét tanítványt, és ezt mondta: 18 „Jól figyeljetek! Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát átadják a főpapoknak és a törvénytanítóknak. Azok halálra fogják ítélni, 19 és átadják az idegeneknek,[a] hogy kigúnyolják, megkorbácsolják és keresztre feszítve kivégezzék — de három nappal később fel fog támadni.”

Ki ülhet Jézus jobb és bal oldalán?

20 Ezután odament hozzá a Zebedeus felesége, a fiaival[b] együtt. Leborult előtte a földre, mert kérni akart tőle valamit.

21 „Mit szeretnél?” — kérdezte tőle Jézus.

Az asszony így felelt: „Azt szeretném, hogy Királyságodban az egyik fiam a jobb, másik pedig a bal oldaladon ülhessen! Kérlek, ígérd meg ezt nekem!”

22 Jézus erre így válaszolt a két fiúnak: „Nem tudjátok, mit kértek! Ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet nekem ki kell innom?”[c]

„Igen, ki tudjuk inni” — felelték.

23 Jézus így folytatta: „Valóban fogtok inni a poharamból. De azt, hogy ki ülhet majd a jobb és a bal oldalamon, nem én döntöm el, hanem Mennyei Atyám. Oda majd azok fognak kerülni, akiknek ő ezt a két helyet elkészítette.”

24 Amikor ezt a másik tíz tanítvány meghallotta, megharagudtak a két testvérre. 25 De Jézus odahívta magához mind a tizenkettőt, és ezt mondta: „Jól tudjátok, hogy a világ uralkodói hatalmuk alá kényszerítik alattvalóikat, és a nagy hatalmú vezetőik zsarnokoskodnak a népeken. 26 Közöttetek azonban ne így legyen! Aki közületek nagy akar lenni, legyen a többiek szolgája! 27 Aki pedig az első akar lenni közöttetek, az legyen a többiek rabszolgája! 28 Így van ez az Emberfiával is. Ő sem azért jött a Földre, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak. Azért jött, hogy életét váltságdíjul adja, és így sokakat megmentsen.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+20%3A17-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/26

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–