Címke: hamis vádak

Megígértem, hogy Fiam át fogja venni Helyét a Trónján, és ez valóra fog válni.

Igazság Könyve:

“2015. január 27. kedd, 14:35

Drága szeretett leányom, a logikus gondlkodás semmilyen szerepet nem játszik azok elméjében, akik hevesen el fogják utasítani Isten Szent Igéjét, beleértve azokat is, akik mindenáron Ellenem vannak, és azokat, akik nem maradnak teljesen hűségesek az Igéhez. Ti csak azt mondhatjátok, hogy Tőlem valók vagytok, mint egy test, de nemcsak egy része testeteknek. Ti nem mondhatjátok, hogy csak egy részetekkel szerettek Engem. Ti vagy Igémnek megfelelően szerettek Engem, vagy egyáltalán nem szerettek Engem.

Amikor elárultok Engem, akkor azt az által fogjátok megtenni, hogy – elfogadván a hazugságokat – megindokoljátok, Ki Vagyok, Ami Vagyok, és Mit mondtam.

Ti ki fogtok Engem dobni, amint azt korábban őseitek is tették, és hamis vádakat fogtok Ellenem emelni. Igémet a ti saját értelmezésetek szerint fogjátok használni, s aztán az igazakat azzal fogjátok vádolni, hogy szívtelenek. Ti azáltal, hogy eláruljátok a Testemet meg fogtok ostorozni Engem, és szörnyű fájdalmat és szenvedést fogtok okozni azoknak, akiket az Én Szent Nevemben eretnekséggel vádoltok.

Az okot félre fogjátok tenni, amikor majd minden ürügyet felhoztok, csakhogy egy olyan utat kövessetek, ami az ellenkező irányba vezet azzal szemben, mely Kereszthalálom által lett kifaragva számotokra.

A Sátán a legnagyobb vádlója Isten gyermekeinek, és amikor jelen van azok lelkében, akiket megfertőz, mindenféle vádat fel fog hozni Isten gyermekei ellen, csakhogy lejárassa Igémet. Ő be fog csapni benneteket, hogy ne ismerjétek fel azt a Szeretetet, amelyet Isten irántatok érez. Ő el fogja pusztítani hitetek minden cseppjét, ha neki adjátok magatokat. Szabad akaratotokat fogja kihasználni azért – mely egy Istentől kapott jog –, hogy elhitesse veletek: ti képesek vagytok egy Isten nélküli életet élni.

 Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ti-vagy-igemnek-megfeleloen-szerettek-engem-vagy-egyaltalan-nem-szerettek-engem



———-

Igaz élet Istenben:
 

SZŐLŐSKERTEMET MOST MÉG JOBBAN KITERJESZTEM
MÁR ÚTON VAGYOK FELÉTEK

1989. november 8. Vassulám, támaszkodj rám! Szerezz nekem örömet, és újítsd meg hűségfogadalmadat!

Megújítom Neked tett hűségfogadalmamat,
Szabadítóm és Uram.
Segíts, hogy meg tudjam tartani!
Segíts, hogy hűséges maradjak Hozzád!
Uram, nagy dolgokat cselekedtél velem!
Magadhoz emelted lelkemet,
és megengeded, hogy világosságodban éljek.
Fenséges adományaiddal takartad be ruhátlanságomat.
Megújítottál!
Életre keltettél engem, miként Lázárt.
Megszabadítottál!
Szeretlek és imádlak!

Szívem kedvese, támaszkodj rám! Én és te, te és én, együtt osztozunk a béke és a szeretet keresztjén. Ó Vassula, most az enyém vagy, szabad vagy és élsz! Figyelj és írj!

Szőlőskertemet most még jobban kiterjesztem, mivel ez a nemzedék annyira elveszítette a lelkiek iránti érzékét, hogy képtelen megkülönböztetni jobb kezét a baltól. Fátyol borítja őket, és sötétségben élnek. Azért látogatlak meg benneteket ilyen módon. Hamarosan visszatérek, és senki sem tartóztathat fel, még azok sem, akik a vadállat hatalma alatt állnak, és akiket a vadállat pusztító tűzként küld, hogy eltapossák szőlőskertemet. Hatalmammal tovább növelem ezeket a szőlőskerteket. Szent ütközet ez a szentek és a mélységbe zuhant angyalok között. A Föld megérzi e hatalmas küzdelmet. Senki sem akadályozhat meg abban, hogy bárányaimat tápláljam. Nemcsak szavaim vannak, én, az Úr, Hatalom vagyok. Nem azért jöttem nemzedéketekhez, hogy fenyegesselek, hanem, hogy megtérésre szólítsalak benneteket. Azért jövök, hogy felragyogjak felettetek. Leszállok hozzátok. Nagy irgalmasságomban és szeretetemben vissza akarlak hozni titeket magamhoz. Én, az Úr, a szeretet és az irgalom Istene vagyok. Értsétek meg végre, hogy én, az Úr fogom szőlőskertté alakítani kiszáradt földeteket! Már csak kis idő, igen kis idő, és eljön az, akit vártok. Nem késlekedem, közel van az én órám. Azt ígértem nektek, hogy visszatérek, és bizony mondom nektek, hogy már úton vagyok felétek. Visszatér a Szeretet. A Szeretet Szeretetként tér vissza hozzátok. Én, az Úr, Szeretet vagyok, és közöttetek fogok lakni. Gondolkozzatok rajta, és értsétek meg! Gondolkozzatok, és értsétek meg az időket! Bizony mondom nektek, hogy amíg nem tartotok bűnbánatot, nem böjtöltök és nem imádkoztok szüntelenül, képtelenek lesztek meglátni világosságomat. Egyetek gyümölcseimből, amíg még van idő. Térjetek meg, és éljetek szentül! Soha ne hagyjátok abba az imádkozást! Szentlelkem továbbra is kiárad az emberiségre. Értsétek meg az idők jeleit! Én mindenkor jelen vagyok.
Jöjj leányom, a
Szeretet végtelenül szeret téged. “

 
 
2015. január 25. vasárnap, 15:45

A szellemi harc, amelynek tanúi vagytok a világban, a Földön fog megnyilvánulni, és a harc ellenségeim és azok között fog támadni, akiket ellenségeim megpróbálnak elhallgattatni, de akik elutasítják, hogy hamisságokba rántsák őket –meg azok között, akik elárulják Fiamat.  

Megígértem, hogy Fiam át fogja venni Helyét a Trónján, és ez valóra fog válni. Azok, akik nem akarnak Királyságához tartozni, a saját szabad akaratuk szerint fognak dönteni, amelyet Én adtam mindnyájatoknak.

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-en-fogok-olelni-minden-embert-minden-fajhoz-hitfelekezethez-es-vallashoz-tartozot

 

 


———-
Római katolikus:

2020-01-27

3. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Isten akaratából Dávid lesz a választott nép királya.
Miután Saul király családja kihalt, Izrael valamennyi törzse felkereste Dávidot Hebron városában, hogy elmondják neki: „Íme, mi a te csontod és a te húsod vagyunk. Már régebben is, amikor még Saul volt a király, te voltál Izrael vezére. Téged választott az Úr: »Te legeltesd választott népemet, és te légy Izrael fejedelme!«”
A nép elöljárói tehát a király elé járultak, és Dávid király Hebronban szövetséget kötött velük az Úr színe előtt. Ők pedig felkenték egész Izrael királyává. Harmincéves volt Dávid, amikor király lett, és negyven évig uralkodott. Hebronban Júda felett uralkodott hét esztendeig és hat hónapig, Jeruzsálemben pedig egész Izrael és Júda felett harminchárom évig.
(Mindjárt uralkodása elején) a király felvonult embereivel Jeruzsálembe a jebuzeusok ellen, akik még most is ezen a területen laktak. Dávidnak azt üzenték: „Ide ugyan be nem jutsz, hacsak előbb el nem távolítod a vakokat és a sántákat, mert ők is azt mondják: »Ide ugyan be nem jut Dávid.«” Dávid mégis elfoglalta Sion várát, és ez lett Dávid városa.
Dávid ezután is sikert sikerre halmozott, és egyre gyarapodott, mert vele volt a seregek Ura
Ez az Isten igéje
2Sám 5,1-7.10

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát! (Vö. 2. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Egykor látomásban így szóltál szentjeidhez, † „Segítséget adtam Dávidnak, * választottamat a népből fölemeltem.”
Hívek: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!
E: „Kiválasztottam szolgámat, Dávidot, * szent olajommal felkentem.
Biztos támasza kezem lesz, * karom teszi őt erőssé.”
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!
E: „Vele lesz hűségem és kegyelmem, * magasra emelkedik feje az én nevemben.
Kezét kinyújtja a tengerig, * és jobbját a folyamokra.”
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!
Zsolt 88,20.21-22.25-26

ALLELUJA
Urunk, Jézus Krisztus győzött a halálon, * és az evangéliumban
felragyogtatta az örök életet. 2Tim 1,10 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézust azzal vádolják, hogy az ördöggel cimborál.
Egy alkalommal Jeruzsálemből írástudók jöttek (Kafarnaumba), és azt híresztelték Jézusról: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.”
Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát.
Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.”
Ez az Isten igéje.

Mk 3,22-30

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-27


————
Ortodox (Görög keleti): 

Proverbs 10, 3, 8

 

A bölcsesség mindennél nagyobb kincs

Nem kiált-e a bölcsesség, nem hallatja-e szavát az értelem?

Kiáll a magaslatok ormára, az útra, a keresztutakra.

A városba vivő kapuknál, a bejáratoknál hangosan kiált.

4 Hozzátok kiáltok, férfiak, szavam az emberekhez szól.

Legyetek okosak, ti együgyűek, legyetek értelmesek, ti ostobák!

Hallgassatok rám, mert fontos dolgokat mondok, ha felnyitom ajkamat, helyes, amit mondok.

Mert szám igazságot szól, ajkam utálja a gonoszt.

Számnak minden szava igaz, nincs bennük csalárdság vagy hamisság.

Mind világosak az értelmeseknek, és az ismeretre vágyóknak érthetők.

10 Intésemet fogadjátok el, ne az ezüstöt, inkább a tudást, mint a színaranyat!

11 Mert értékesebb a bölcsesség az igazgyöngynél, és nem fogható hozzá semmiféle drágaság.

12 Én, a bölcsesség, együtt lakom az okossággal, és nálam van a megfontolt tudás.

13 Aki féli az Urat, gyűlöli a rosszat. A kevélyt és a kevélységet, a helytelen utat. meg az álnok beszédet gyűlölöm.

14 Enyém a tanács és a jutalom, én vagyok az értelem, enyém a hatalom.

15 Általam uralkodnak a királyok, és rendelkeznek igazságosan a fejedelmek.

16 Általam vezetnek a vezérek, és ítélkeznek igazságosan az elöljárók.

17 Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik keresnek.

18 Gazdagság és megbecsülés van nálam, maradandó vagyon és igazság.

19 Gyümölcsöm drágább az aranynál, a színaranynál is, és jövedelmem a színezüstnél.

20 Az igazság ösvényén járok és a törvénynek az útjain,

21 hogy örökséget adjak az engem szeretőknek, és megtöltsem kincstárukat.

22 Az Úr útjának kezdetén alkotott engem, művei előtt réges-régen.

23 Az ősidőkben formált engem, kezdetben, a föld keletkezése előtt.

24 Mikor még nem voltak mélységek, megszülettem, mikor még nem voltak tele a források vízzel.

25 Mielőtt a hegyek helyükre kerültek, a halmok létrejötte előtt megszülettem;

26 amikor még nem alkotta meg a földet, a rónákat, még a világ legelső porszemét sem.

27 Ott voltam, amikor megszilárdította az eget, amikor kimérte a látóhatárt a mélység fölött.

28 Amikor megerősítette odafönt a fellegeket, amikor felbuzogtak a mélység forrásai,

29 amikor határt szabott a tengernek, hogy a víz át ne léphesse partját, amikor kimérte a föld alapjait,

30 én már mellette voltam, mint kedvence, és gyönyörűsége voltam minden nap, színe előtt játszadozva mindenkor.

31 Játszadoztam földje kerekségén, és gyönyörködtem az emberekben.

32 Ezért, fiaim, hallgassatok rám, mert boldogok, akik megőrzik útjaimat!

33 Hallgassatok az intésre, hogy bölcsek legyetek, és ne hanyagoljátok el azt!

34 Boldog ember az, aki hallgat rám, ajtóm előtt vigyázva minden nap, ajtófélfáimat őrizve.

35 Mert aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól.

36 De aki vétkezik ellenem, magának árt, gyűlölőim mind a halált szeretik.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+10%3B+Proverbs+3%3B+Proverbs+8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2020/01/27

Én senkinek sem adtam felhatalmazást arra, hogy másokat elítéljen, hogy másokról rosszat mondjon, vagy becsmérelje egy másik lélek lelkiségét

Igazság Könyve:

“2013. november 3. 19:07

Drága szeretett leányom, a sátáni támadást onnan lehet felismerni, hogy meg kell figyelni, hogy hogyan viselkednek azok a lelkek, akiket a gonosz megfertőzött. Ezek sohasem lesznek nyugodtak. Ehelyett vad nyugtalansággal trágár dolgokat fognak kiabálni, hazudni és dühösen fognak ordítozni kiszemeltjeikre. A Sátán és démonai máris szörnyen dühösek, és mindenkit meg fognak támadni, bárkit, aki ezekben az időkben utjaikba kerül, Isten Igéjét hirdetvén.

Azok a lelkek lesznek az elsők a sorban, akik megtámadják Maradék Hadseregem vezetőit, akik tele vannak ördögi tulajdonságokkal, mint a büszkeség, a gőg és a saját tökéletlen emberi intelligencia túlzott tisztelete. Minden taktika, minden cselekedet, és minden szóbeli támadás egy mély és maradandó gyűlölettel lesz tarkítva azokkal a lelkekkel szemben, akiket ők támadni fognak. Támadásaiknak, mindig az lesz a következménye mintha gyomron rúgtak volna benneteket, áldozataikat – ez egy klasszikus sátáni támadás.

Amikor az ellenetek felhozott rágalmaknak, hamis vádaknak és becsületsértéseknek vagytok tanúi, szeretett követőim, akkor tudni fogjátok, hogy ezek soha nem jöhetnek Tőlem, Jézusotoktól. Én senkinek sem adtam felhatalmazást arra, hogy másokat elítéljen, hogy másokról rosszat mondjon, vagy Isten szemében becsmérelje egy másik lélek lelkiségét. Csak egyedül Én, Jézus Krisztus mondhatok ítéletet az ember felett a bűneiért. Senki más nem kapta meg ezt a jogot, mert az a jog egyedül csak Engem illet.

Amikor gyűlölettel a szívetekben mások felett ítélkeztek az Én Szent Nevemben, akkor Én is meg foglak benneteket ítélni, tetteitek szerint. Amikor fájdalmat okoztok Isten egy másik gyermekének, és kijelentitek nekik azt, hogy ők gonoszak lennének, akkor ti is mint gonoszak lesztek megítélve az Én Szememben. Szemet szemért – ez lesz a ti büntetésetek. Lehet, úgy gondoljátok, hogy jogosan becsméreltek más lelket az Én Nevemben, de ehelyett ti ellenség vagytok az Én Szememben. Azok, akik önmagukat felmagasztalják Előttem, azt állítván, hogy a lelki dolgokról való emberi tudásuk kiválóbbá teszi őket, akkor nekik tudniuk kell, hogy ők semmivé válnak. Amikor megtagadtok Engem, és azt állítjátok, hogy Szent Szavam a gonosz szájából való, akkor megpecsételtétek a sorsotokat, és soha nem fogjátok meglátni az Arcomat. Nem lesz Irgalom a számotokra, mert Ellenem káromkodtatok.

Figyelmeztetésem azok számára, akik elárulnak Engem, a következő: Harcoljatok csak Ellenem, de soha nem fogtok győzni. Az Én Hatalmam Mindenható. Senki nem fog valaha is legyőzni Engem. Mégis sokan össze fogják törni a Szívemet, amikor megpróbálnak versenyezni Velem, azt állítván magukról, hogy nagyobbak, mint Én, és azt mondják, hogy nagyobb tudással rendelkeznek, mint Én. Távozzatok Tőlem, ti hálátlan férfiak és nők – istenkáromlásotok bűnei soha nem lesznek elfelejtve.

Jézus Krisztus

Az Emberiség Üdvözítője”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-legnagyobb-uldoztetest-kereszteny-fogja-okozni-a-keresztenynek/

 
“… De ő megismétli: »Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti, gonosztevők!«

Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan.
Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában, íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 13,22-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-31

—-
 

Istent tiszteljétek, ne az emberektől féljetek!

„Nektek mondom, a barátaimnak: Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de utána már nem árthatnak. Megmondom, kitől féljetek: Istentől, akinek hatalma van, hogy miután megölt, a Gyehennára dobjon! Őt féljétek és tiszteljétek!

Ugye, két fillérért[a] öt verebet lehet venni? Mégis, egyetlen ilyen verébről sem feledkezik el Isten. Még a hajszálaitokat is számon tartja! Tehát ne féljetek, ti értékesebbek vagytok, mint sok-sok veréb!”

Ki tartozik Jézushoz?

„Mondom nektek: aki az emberek előtt tanúskodik arról, hogy hozzám tartozik, arról én[b] is tanúskodom Isten angyalai előtt, és vállalom, hogy hozzám tartozik. De aki az emberek előtt nem vállal engem, arról én is azt fogom mondani Isten angyalai előtt, hogy nem tartozik hozzám.

10 Ha valaki az Emberfia ellen szól, az még kaphat erre bocsánatot. De ha valaki a Szent Szellemet gyalázza, az nem nyer bocsánatot soha!

11 Amikor zsinagógákba, uralkodók és más hatalmasságok elé visznek titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit feleljetek védekezésül, vagy hogy mit mondjatok! 12 Ne tépelődjetek ezen, mert a Szent Szellem a maga idejében meg fog tanítani titeket arra, hogy mit mondjatok!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+12%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/02
—–

 
 
10 Ti vagytok a tanúink és Isten is, hogy milyen becsületesen, igazságosan és ártatlanul éltünk közöttetek, hívők között. ...”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Thessalonians+2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/11/01
—–

—–
Római katolikus:
2018-11-03

30. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
A keresztény ember számára az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.
Testvéreim!
Mindig örülök, és ezután is örülni fogok, ha azt hallom, hogy valaki Krisztust hirdeti. Tudom ugyanis, hogy ez (az igehirdetés) a ti imádságtok által és Jézus Krisztus Lelkének segítségével üdvösségemre válik.
Abban bízom és remélek, hogy semmiben sem vallok szégyent. Sőt nyíltan megmondom, hogy Krisztus most is, mint mindig, megdicsőül testemben, akkor is, ha élek, akkor is, ha meghalok. Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Ha viszont tovább kell élnem, az gyümölcsöző munkát jelent.
Nem tudom tehát, mit válasszak, mert mind a kettő vonz: Szeretnék elköltözni (e világból), hogy Krisztussal legyek, mert ez mindennél jobb volna. De hogy értetek életben maradjak, arra nagyobb szükség van. Ebben a meggyőződésben biztosra veszem, hogy életben maradok, sőt előrehaladástokra és hitből fakadó örömötökre maradok meg, mindnyájatok javára. Így még több okotok lesz arra, hogy Krisztusban örüljetek, ha majd elmegyek hozzátok.
Ez az Isten igéje.
Fil 1,18b-26

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent. 3a. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Mint szarvasgím a források vizére, * úgy sóvárog utánad a lelkem, Istenem.
Hívek: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent.
E: Lelkem szomjazik az Isten után, † az élő Isten után, * mikor mehetek, hogy megjelenjek az Isten színe előtt?
H: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent.
E: Arra gondolok, † hogyan mentem be a csodás hajlékba Isten házáig, * miközben ujjongott és énekelt az ünneplő sokaság.
H: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent.
Zsolt 41,2.3.5bcd

ALLELUJA
Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, * mert szelíd vagyok és alázatos szívű! Mt 11,29ab – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A kevélyt megalázzák, az alázatost dicsőségre emelik.
Szeretetből tegyük a jót, ne pedig a viszonzás reményében.

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik.
„Amikor lakodalomra hívnak, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: »Add át a helyedet neki!« És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod.
Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: »Barátom, menj följebb!« Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 14,1.7-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-03


——
Görög katolikus:

Az adakozásról

Hadd mondjam el nektek, milyen kegyelmet adott Isten a Macedóniában élő helyi gyülekezeteknek. Ezeknek a testvéreinknek nagyon sok szenvedést és megpróbáltatást kellett elviselniük. Ennek ellenére olyan nagy öröm lakik bennük, hogy bőségesen adakoztak, pedig ők maguk is mélységes szegénységben élnek. Elmondhatom, hogy annyit adtak, amennyit csak tudtak, sőt, talán még annál is többet! Mindezt pedig önként tették. Újra meg újra könyörögve kérték, hogy adakozásukkal Isten népét szolgálhassák. De nem csak azt tették, amit reméltünk, hanem még annál is többet: először önmagukat adták oda az Úrnak, azután nekünk is. Ez az, amit Isten akar!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Corinthians+8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus kiküldi a tizenkét apostolt

Jézus magához hívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik minden gonosz szellem kiűzésére és a betegségek gyógyítására. Kiküldte őket, hogy hirdessék Isten Királyságát, és gyógyítsák meg a betegeket. Ezt mondta nekik: „Semmit se vigyetek magatokkal az útra: se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, csak a ruhát, amelyet viseltek! Ha bementek egy házba, maradjatok ott, amíg abból a városból tovább nem mentek! Ahol nem látnak szívesen titeket, annak a városnak még a porát is rázzátok le a lábatokról, amikor elmentek onnan! Ez majd bizonyíték lesz annak a városnak a lakói ellen.”

Az apostolok tehát útnak indultak. Faluról falura járva hirdették az örömüzenetet, és mindenhol meggyógyították a betegeket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/03
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 
—–
Tóra:

Izsák fiai: Ézsau és Jákób

19 Ez Ábrahám fia, Izsák családjának és utódainak története.

20 Izsák negyven éves korában vette feleségül Rebekát, az arám Betúél leányát, Lábán húgát Mezopotámiából.

21 Rebeka meddő volt, ezért Izsák könyörgött az Örökkévalónak a feleségéért. Az Örökkévaló meghallgatta, és megadta, hogy Rebeka gyermeket foganjon. 22 Rebeka észrevette, hogy ikrekkel terhes, mert a magzatok lökdösték egymást a méhében. Azon töprengett, hogy miért történik ez vele, majd megkérdezte az Örökkévalót, 23 aki ezt felelte:

„Ikreket hordasz méhedben,
    akiktől két nemzet származik.
Méhedből két versengő nép válik szét:
    az egyik erősebb lesz,
    és az idősebb szolgálja a fiatalabbat.”

24 Amikor eljött az ideje, Rebeka valóban ikreket szült. 25 Elsőszülött fia vöröses színű és egészen szőrös volt, mint egy durva pokróc, amikor világra jött — ezért kapta az Ézsau[a] nevet. 26 Nyomban utána megszületett a második fiú is, aki kezével a testvére sarkába kapaszkodva jött a világra. Ezért a Jákób[b] nevet kapta. Izsák 60 éves volt, amikor a fiai születtek.

27 Amikor a fiúk felnőttek, Ézsau ügyes vadász lett, aki szívesen járt erdőn-mezőn. Jákób azonban szelíd természetű volt, aki inkább a táborban maradt. 28 Izsák szerette Ézsaut, mert nagyon kedvelte a vadhúsból készült ételeket, Rebeka viszont Jákóbot szerette jobban.

29 Történt egyszer, hogy Ézsau éppen vadászatról tért haza fáradtan és éhesen, amikor meglátta, hogy Jákób lencsét főz. 30 Meg is kérte Jákóbot: „Hadd egyek ebből a vörös színű ételből, mert majd meghalok éhen!” Emiatt nevezték később „Edomnak[c]” Ézsaut és népét.

31 Jákób ezt felelte: „Nem bánom, ehetsz belőle, ha most azonnal eladod nekem az elsőszülöttségi jogodat.”

32 Ézsau így válaszolt: „Látod, hogy halálosan éhes vagyok! Különben is, mire jó nekem az elsőszülöttség?”

33 De Jákób ezt mondta: „Előbb esküdj meg nekem!” Ézsau azon nyomban megesküdött rá, hogy elsőszülöttségi jogát átadja Jákóbnak. ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+25%3A19-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Az Örökkévaló szava, amelyet Malakiás[a] által üzent Izráelnek.

Mindig szerettelek titeket

2-3 Azt üzeni az Örökkévaló: „Mindig is szerettelek titeket, Izráel népe!”

Ti azonban így válaszoltok: „Miből láthatjuk, hogy szeretsz bennünket?”

Azt feleli nektek erre az Örökkévaló: „Abból, hogy Jákóbot szerettem, de Ézsaut gyűlöltem, pedig testvérek voltak! S mivel Ézsaut gyűlöltem, utódjainak hegyvidéki országát elpusztítottam, és örökségét sivatagi sakálok lakóhelyévé tettem.”

Ha Edom népe, Ézsau utódai azt mondják: „Országunkat romba döntötték, de mi visszatérünk, és újjáépítjük városainkat!” — erre az Örökkévaló, a Seregek Ura így válaszol: „Építsenek csak, de én ismét lerombolom! Istentelen és gonosz népnek hívják őket. Olyan nép ez, amelyre az Örökkévaló örökké haragszik!

Saját szemetekkel látjátok meg ezt, Izráel népe, s akkor majd azt mondjátok: »Bizony, hatalmas az Örökkévaló, még Izráel határain túl is!«”

Üzenet és figyelmeztetés a papoknak

„A gyermekek tisztelik apjukat, és a szolgák is urukat. Hiszen Atyátok vagyok, miért nem tiszteltek engem? Hiszen én vagyok Uratok, miért nem féltek és becsültök?” — az Örökkévaló, a Seregek Ura kérdezi ezt tőletek, ti papok, akik kevésre becsülitek őt.

Ti pedig azt kérdezitek tőle: „De hát miért mondod, hogy kevésre becsülünk téged?”

„Mert tisztátalan áldozatokat tesztek az oltáromra!” — feleli ő.

„De mivel tettük tisztátalanná?” — kérdezitek erre.

„Azzal, hogy szerintetek az Örökkévaló oltárát nem kell komolyan venni. Hiszen vak állatokat hoztok áldozatul, és azt gondoljátok, hogy ez a hiba nem számít. Vagy, amikor sánta és beteg állatokat hoztok, szerintetek az sem számít? Vigyétek csak az ilyet ajándékul a kormányzónak! Majd meglátjátok, szívesen fogadja-e, és jó szívvel tekint-e rátok!” — feleli az Örökkévaló, a Seregek Ura.

„Hasonlóképpen, próbáljátok csak megnyerni Isten jóindulatát, ha ilyen satnya és hibás áldozatokat hoztok elé! Mit gondoltok, szívesen fogadja-e?” — kérdezi tőletek az Örökkévaló, a Seregek Ura.

10 „Bárcsak valaki közületek bezárná a Templom kapuit, kioltaná az oltár tüzét, és véget vetne a fölösleges áldozatoknak, mert nem telik kedvem bennetek — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura —, és nem fogadok el tőletek áldozatot!

11 Mert a nemzetek tisztelik nagy nevemet kelettől nyugatig, az egész földön. Mindenütt illatos tömjén füstjével imádják nevem, és illő áldozatokat hoznak elém. Bizony, a nemzetek tisztelik nagy nevemet! — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura.

12 Ezzel szemben ti meggyalázzátok nevemet, amikor azt gondoljátok, hogy az Úr oltárának tisztaságát nem kell komolyan venni, és akármilyen hitvány termény, vagy étel megteszi áldozatnak.”

13 Ezt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Nagy sóhajtozás közepette mondogatjátok: »Jaj, milyen fárasztó a papi szolgálat!«

Közben lopott állatot hoztok, meg sántát és beteget. Ezt akarjátok nekem áldozni?! Azt gondoljátok, hogy elfogadom? — kérdezi az Örökkévaló. —

14 Átkozott, akinek van ugyan a nyájában ép, hím állat, áldozatra való, mégis megszegi fogadalmát, és hibás állatot hoz az Úrnak! Hiszen Nagy Király vagyok én — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura —, és a nemzetek tisztelik nevemet!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Malachi+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS