Címke: halál

Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett

Igazság Könyve:

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lehet-mennyorszagba-jutni-szenvedes-szerepe

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-jezus-masodik-eljovetele-kozel-van-alkalom-lelketek-megmentesere

2011. A megtisztulás éve

Nyomtatóbarát változat

2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig

Szeretett leányom, végre újra egyesülhetünk. Az elmúlt napokban olyan mértékben alakult át lelked állapota, hogy képes legyen befogadni üzeneteimet. Ne félj szívedbe fogadni ezeket az üzeneteket, mert azok közül, amelyeket eddig a világ számára adtam, ezek a legsürgetőbbek, még akkor is, ha időigényesek.

2011-es évben megkezdődik az átalakulás, a megtisztulás folyamata, amelyet milliónyi ember, szerte a világon tanúsítani fog. Az ima segít ugyan a világ katasztrófáinak elhárításában, de most már sajnos ez nem elég ahhoz, hogy visszafogja az Örök Atya kezét, amely rövidesen lesújt az emberiségre.

Most már mindenki tisztán láthatja mindazokat a rossz tetteket, a lélek és a test szennyezettségét, amelyek a jelen világot jellemzik. Itt az idő, hogy megálljanak mindazok, akik csak a mindennapos dolgokkal vannak elfoglalva, hogy mindazt tudatosítsák, ami a szemük előtt történik.

Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.

Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción, amely dicsőíti a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.

A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.

A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz

A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig, hálátlan gyermekeim, akik az igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a Nagy Szorongattatás ideje, ahol a természeti katasztrófák felerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. Az emberiség fel fogja ismerni, és el fogja fogadni Apám létezését, és azt is tudni fogja, hogy Én leszek az, az Ő szeretett Fia, aki felkészíti ezt a világot, és tanúmmá teszem Második Eljövetelemre. Ez az idő egyre közeledik. Előtte azonban az egész világ alá kell vetnie magát a megtisztulás folyamatának. Amint a katasztrófák száma egyre növekedni fog, úgy fog növekedni a sátán követőinek a száma is. Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos, gonosz életüket, és híveimnek meg azoknak, akik az Igazságban élnek, fájdalmat okoznak, és terrorizálni fogják őket.

Ha híveim ennek a hitetlen világnak megvallják a valódi Igazságot, mindig több lesz azoknak a száma, akik elfogadják azt a tényt, hogy a világban valóban változások történnek. Az üzenetek által, amelyeket kiválasztott gyermekeimnek adok, rövidesen a többiek is meg fogják érteni az eseményeket. A most kibontakozóban levő események nem csak az emberek előidézése által történnek. Ezek egyedül csak Mennyei Atyám nyomatékos engedélyével történhetnek meg.

Elérkezett az idő a pecsétek felbontására

Gyermekeim, elérkezett az az előre jelzett idő, amikor a pecsétek felbontásra kerülnek, és a trombitaszó harsonájára megkezdődnek a változások. Isten, aki az egész emberiség megteremtője, nem azért fogja mindezt jóváhagyni, hogy ez a világ hasznot húzzon belőle. Független attól, hogy maga a sátán milyen messzire jutott el gonosz tetteiben, és hogy hívei üres ígéreteinek mennyire tettek eleget, egyetlen követője sem lesz megkímélve, ha az emberek meg nem bánják tetteiket.

Kedves gyermekeim, legyetek az Én követőim, és az Örök Atya követői, és nyissátok meg szíveteket. A sátán ugyanis már kinyilatkoztatta magát, hatalma oly sok gyermekemet fertőzte meg, hogy már nem hisznek az erényekben sem, mint a becsületesség, a jó tett, és a családokért vagy az egymásért való élet. Testvér testvér ellen fordul, szomszéd szomszéd ellen, a papok a feletteseik ellen, a püspökök pedig a Szentírás tanításai ellen.

Miért bűntettek engem a szeretetlenséggel?

Az én gyermekeim még ennek a szép bolygónak is hátat fordítottak, amelyet az Isteni Atya, a világmindenség Megteremtője, oly nagy szeretettel ajánlott fel nektek. Mit tettetek? Miért bűntettek engem szeretetetek hiányával? Mindezt Megváltótokkal teszitek? Miért mondotok le a legfontosabb szükségletekről, vagyis arról, hogy a lelketeket tápláljátok, hogy szomjatokat oltsátok, hogy megismerjétek Atyám birodalmát, a Mennyországot, melyet örökségül ígért nektek? Gyermekeim, ti a saját üdvösségeteknek fordítotok hátat! Észre sem veszitek? Higgyétek el, hogy nem menthetlek meg benneteket, ha lelkiismereteteket most meg nem vizsgáljátok, és ha nem imádkoztok vezetésetekért.

A papok ignorálják tanításomat

Az Egyház pásztorai, az Én szent szolgáim, akik azért lettek kihelyezve, hogy vezessék nyájamat, a sátán létezésére nem hívták fel nyomatékosan a hívek figyelmét. Arra törekedtek, hogy a modern, nyitott és praktikus tanítás érvényesüljön, de az nem tudatos számukra, hogy milyen veszélyes ignorálni Atyám könyvének tanításait. Annak a könyvnek, amely tisztán és érthetően megmutatja az ördög létezését, azt, hogy az ördög hogyan működik minden egyes ember által; hogy hogyan csalogat el benneteket végérvényesen a nektek szánt örök Hazától, az új Paradicsomtól, amelyet már akkor megígértem, amikor a Kereszten meghaltam értetek. Nem egy ismeretlen csoportért adtam oda az életemet, hanem minden egyes emberért, értetek, hogy ezáltal megmentselek benneteket.

Tudjátok meg, hogy szeretetem mérhetetlen irántatok, mégis nagy fájdalommal jár, mert megtagadjátok létezésemet. Abban a naiv hitben és vakságban éltek, hogy azt hiszitek, hogy a Föld minden egyes kívánságotokat teljesíteni tudja. De azt elfelejtitek, hogy az örök élet csak a túlvilágon következik be.

A jövendölések irgalmasságból adattak

Azok a jelek, üzenetek és a jövendölések, amelyeket gyermekeimnek adtam az évek során, mind irgalmasságom bizonyítékai. Híveimet kivéve, ezekre csak nagyon kevés ember figyel oda. Kevesen nyitják ki szemüket, és kevés azoknak a száma is, akik egy percre magukba szállnak, hogy feltegyék a kérdést: Nem lehetséges-e mégis, hogy itt Isteni közleményről van szó? Ha pedig úgy van, akkor mit kell tennem?

Erre a válaszom pedig az, hogy figyeljetek oda, és fogadjátok el az Igazságot, aztán döntsétek el, hogy milyen úton akartok tovább haladni. Imádkozzatok lelketek üdvösségéért, és szeretteitek lelkéért. Nem tudom azokat elérni, ezért elveszítem mindazokat, akik Nevem hallatára büszkén és megvetően hátat fordítanak, akik tiszteletlenül legyintenek, amikor követőim Igazságomat hirdetik.

Jeleket és üzeneteket is csak irgalmasságom által adhatok nektek, hogy segítsenek és vezessenek titeket; nem kényszeríthetlek benneteket, mivel az emberiség szabad akaratot kapott az Örök Atyától, a világmindenség Teremtőjétől.

Üzeneteimet nemcsak nagy szeretetből és irgalmasságból juttatom el hozzátok, hanem azért, mert ezek fájdalmamnak és elkeseredettségemnek következményei is.

Szenvedésem, fájdalmam és sérülésem olyan mértékben erősödik, ahogyan gyermekeim a sátán kitárt karjaiba rohannak. Most azért fontos felvilágosítani benneteket, hogy megtudjátok, milyen sors vár azokra, akik Engem, vagy az Örök Atyát visszautasítják.

A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze.

A pokolhoz vezető út először szépnek tűnik, kellemesnek, csalogatónak, tele csodákkal, de a félúton mindez megváltozik, innen már lefelé haladtok. Amikor elértetek már a félútig, a változások hatására, szemetek előtt már megjelennek az elégtelenségek. Ez a különlegesen üres és csalódottságot keltő érzelem végig kísér benneteket az út hátra levő részében. Megérteni nem tudjátok, hogy miért van ez az érzés bennetek. Elvárásaitokkal ellentétben a külsődleges élményeitek tele nyugtalansággal, kellemetlen érzéssel töltenek el benneteket, amelyhez a harag, a frusztráció, a magány és a félelem keveredik. Amikor az út végére értek és találkoztok a bálvánnyal, akit eddig követettek, és annak leereszkedő, rajtatok mulató szemébe néztek, akkor a rémülettől rekedtségig fogtok ordítani. Ebben az utolsó pillanatban a segítségemért fogtok kiáltani. De akkor már késő lesz. Ebből a stádiumból már nincs visszaút. Most, és még ebben az életben kell választanotok. Minden egyes elveszett lélekért, mérhetetlen fájdalmamban a legkeservesebb könnyeket fogom sírni, de abban az időpontban mégsem menthetlek már meg benneteket. Szabad akaratotok, amellyel saját sorsotokat határozzátok meg, elveszi minden hatalmamat.

Ezáltal a talán kissé szigorú üzenet által, amelyet az egész világ számára adok, mély szeretettel figyelmeztetlek mindnyájatokat, mint utolsó figyelmeztetés. Nyomatékosan kérlek benneteket, hogy végre Rám hallgassatok, hogy lelketeket még megmenthessétek.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok, Megmentőtök és Igazságos Bírátok.”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve


———-

Imahadjárati imák:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

https://masodikeljovetel.hu/imak-ket-hetre-beosztva

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


http://www.tlig.org/hu/

„…. Kedves gyermekeim, legyetek az Én követőim, és az Örök Atya követői, és nyissátok meg szíveteket. A sátán ugyanis már kinyilatkoztatta magát, hatalma oly sok gyermekemet fertőzte meg, hogy már nem hisznek az erényekben sem, mint a becsületesség, a jó tett, és a családokért vagy az egymásért való élet. Testvér testvér ellen fordul, szomszéd szomszéd ellen, a papok a feletteseik ellen, a püspökök pedig a Szentírás tanításai ellen.

Erre a válaszom pedig az, hogy figyeljetek oda, és fogadjátok el az Igazságot, aztán döntsétek el, hogy milyen úton akartok tovább haladni. Imádkozzatok lelketek üdvösségéért, és szeretteitek lelkéért. Nem tudom azokat elérni, ezért elveszítem mindazokat, akik Nevem hallatára büszkén és megvetően hátat fordítanak, akik tiszteletlenül legyintenek, amikor követőim Igazságomat hirdetik. …”

———-

Római katolikus:

2021-01-12

1. évközi hét kedd

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Jézus, az üdvösség szerzője, a szenvedésben dicsőült meg.
Testvéreim!
Az eljövendő világot, amelyről beszélünk, nem az angyalok uralma alá rendelte Isten. Hiszen egy helyen a Szentírásban ez olvasható:
„Ugyan mi az ember, hogy törődsz vele, az ember fia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted kisebbé az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad őt, fölébe emelted kezed műveinek.”
Ha pedig mindent uralma alá vetett, semmit sem hagyott, ami nem volna neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy uralma alatt lenne minden. De annyit azért már látunk, hogy Jézus, aki (emberi természete szerint) kisebb az
angyaloknál, a halál elszenvedéséért elnyerte a dicsőség és a méltóság koronáját, hiszen Isten irántunk való irgalmából mindnyájunkért megízlelte a halált.
Illett ugyanis, hogy Isten – akiért és aki által a mindenség lett, és aki számtalan fiát elvezette az üdvösségre – Jézust, üdvösségük szerzőjét a szenvedésben megdicsőítse. Mert a megszentelő is, és a megszenteltek is ugyanattól az egy Istentől vannak. Ezért (Jézus) nem szégyenli testvéreinek nevezni azokat, akiket
megszentelt, amikor azt mondja (Istennek az ő Atyjának):
Hirdetlek majd téged testvéreimnek, És a hívek közösségében dicsőítelek téged.”
Ez az Isten igéje.

Zsid 2,5-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Fiad hatalmába adtad * kezed minden művét. (Vö. 7. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Urunk, Istenünk, * a te neved széles e világon mily csodálatos.
Ugyan mi az ember, hogy megemlékezel róla, * az ember fia, hogy gondot viselsz rá?
Hívek: Fiad hatalmába adtad * kezed minden művét.
E: Az embert kevéssel tetted kisebbé az angyaloknál, † megkoronáztad dicsőséggel és fönséggel, * hatalmába adtad kezed műveit.
H: Fiad hatalmába adtad * kezed minden művét.
E: Mindent lába alá vetettél, † minden juhot és barmot, * hozzá még a mezők vadjait,
az ég madarait és a tenger halait, * melyek a tenger ösvényét járják.
H: Fiad hatalmába adtad * kezed minden művét.
Zsolt 8,2a és 5-9

ALLELUJA
Isten tanítását ne vegyétek emberi szónak, * hanem Isten igéjének, mert valóban az. Vö. 1Tessz 2,13 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus úgy tanított, mint akinek hatalma van.
Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a kafarnaumi zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.
A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek, így kiáltozott:
Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!”
Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással
kiment belőle.
Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 1,21-28

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-12

Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.

Jeleket és üzeneteket is csak irgalmasságom által adhatok nektek, hogy segítsenek és vezessenek titeket; nem kényszeríthetlek benneteket, mivel az emberiség szabad akaratot kapott az Örök Atyától, a világmindenség Teremtőjétől. …”

„„ „ A Figyelmeztetés: Jézus második eljövetele közel van, alkalom lelketek megmentésére

2011. január 12. szerda, 15.00

Leányom, tegnapi üzenetem szigorú volt. Sokan, miután ezt az üzenetet elolvassák, azt fogják mondani, hogy „Az Úr nem így szól hozzánk”. De ők ezt honnan is tudhatnák? Azokról a gyermekeimről beszélek, akik másoknak ki vannak szolgáltatva és szenvednek. Isteni Irgalmasságom által szólok hozzátok azért, hogy megmentésetekben segítségetekre legyek, és hogy az új Paradicsomban egyesülve, egy szent család lehessünk.

Egyetlen lelket sem szeretnék elveszíteni. Most már egyre fontosabb, hogy meghalljátok Hangomat. …”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-jezus-masodik-eljovetele-kozel-van-alkalom-lelketek-megmentesere

Hogyan lehet a Mennyországba jutni – a szenvedés szerepe

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 14., 10 óra

Szeretett leányom, most más tartalmúak lesznek üzeneteim, mint eddig voltak. Az eddigi üzeneteimben gyermekeimet a sürgető időre figyelmeztettem, arra hogy itt az ideje a megtérésnek, a megbánásnak, most pedig olyan üzenetek következnek, amelyek a lelkeket a tökéletességre segítik elő. …”

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lehet-mennyorszagba-jutni-szenvedes-szerepe


————

Ortodox (Görög keleti):

Aki a beszédében nem vétkezik, az már tökéletes

3 Testvéreim, ne akarjatok sokan tanítók lenni, hiszen tudjátok, hogy bennünket, tanítókat szigorúbban fognak megítélni.

2 Mindannyian sokszor vétkezünk. Aki viszont a beszédében nem vétkezik, az már tökéletes! Hiszen, ha a beszédén tud uralkodni, akkor az egész lényét is uralma alatt tartja. 3 A lovak szájába zablát teszünk, hogy engedelmeskedjenek akaratunknak, s így a ló egész testét irányítani tudjuk. 4 Vagy gondoljatok a hajókra! Lehetnek bármilyen nagyok, és bármilyen erős szelek hajtják is őket, az irányításukhoz elég egy kis kormány: arra fordulnak, amerre a kormányos akarja. 5 Ugyanígy van a nyelv is: bár csak kis része a testnek, mégis azzal dicsekedhet, hogy igen nagy hatása van!

Gondoljatok arra, milyen nagy erdőt tűzbe boríthat egyetlen lángnyelvecske! 6 Bizony, a nyelv is veszélyes, mint a tűz! A gonoszság egész világa! Testrészeink közül a nyelvünk az, amely az egész testünket meg tudja fertőzni. Olyan tüzet gyújthatunk vele, amely elpusztíthat bennünket. Miért? Mert a nyelv tüzét a pokol lángjai gyújtják meg.

7 Mindenféle vadállatot meg lehet szelídíteni, a madarakat, szárazföldi és tengeri állatokat is. Sőt, az emberek meg is szelídítették ezeket. 8 De a nyelvet senki emberfia nem tudja megszelídíteni, mert az maga a nyughatatlan gonoszság, és tele van halálos méreggel. 9 Nyelvünkkel áldjuk és dicsérjük Urunkat és Atyánkat. De ugyanazzal a nyelvvel átkozzuk az embereket, akiket Isten a saját képére teremtett! 10 Ugyanabból a szájból származik áldás és átok! Testvéreim, nem kellene ennek így lennie! „

„…. A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze. …”

Kizavarja a kereskedőket a Templomból

45 Ezután Jézus bement a Templom területére, és kizavarta onnan a kereskedőket. 46 Ezt mondta nekik: „Meg van írva: »Az én Házamat imádság házának fogják nevezni.«[a] Ti azonban »rablók barlangjává«[b] tettétek.”

47 Ezután minden nap tanított a Templom területén. A főpapok, a törvénytanítók, és a nép vezetői pedig keresték az alkalmat, hogy megölhessék őt. 48 De nem tudták, mit tegyenek, mert az emberek nagy figyelemmel és örömmel hallgatták, amit Jézus mondott.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++James%203:1-10;%20%20%20%20Luke%2019:45-48&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2021/01/12

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

A katasztrófáknak nincsen semmi közük a klímaváltozáshoz. Ha Örök Atyám úgy határozna, hátradőlhetne, és semmit sem tenne

Igazság Könyve:

A Nagy Szorongattatás

Nyomtatóbarát változat

2o1o. dec. 2o., hétfő,1o:oo óra

Leányom, jegyezd meg a következőket: Ezek az üzenetek figyelmeztetnek arra a fejszére, amellyel az Örök Atya mindazokra le fog csapni, akik továbbra is elutasítják Őt. A Nagy Szorongattatás bekövetkeztéig egyre közeledik az idő. Ez az esemény 2o12 végétől kezdődik el. Ezt az időpontot nem szabad összetéveszteni második visszajövetelem időpontjával, mert ennek az időpontja nem lesz megjövendölve ezekben az üzenetekben. Ha bármikor is valaki megpróbálná a földre való második visszajövetelem időpontját megadni, az hazudik, s nem igaz próféta. Eme prófétanő által azonban kinyilatkoztatom azoknak a különösen fontos eseményeknek az évét, amelyek a második visszajövetelemhez fognak vezetni.

Isten nem fog megengedni egy olyan tervet, amely a világ lakosságának megtizedeléséhez vezetne

Ahogyan az már régóta ki volt jelentve, a Nagy Szorongattatás egy hitetlen világ szeme előtt fog kibontakozni. Ez akkor történik, amikor az igazságosság kardja mindenütt lesújt. Örök Atyám nem fogja visszatartani magát, s nem fogja hagyni, hogy az a gonosz terv megvalósuljon, amelyet ebben a pillanatban a világ lakossága lecsökkentésének céljából zárt ajtók mögött szőnek. Ez a gonosz csoportosulás, a sátán követői, már a múltban is megpróbáltak Atyám gyermekeire rákényszeríteni egy népirtást. Ez nem sikerült nekik. Ezért újra megpróbálják. Most sem fog sikerülni nekik, de előtte rettenetes pusztítást fognak okozni.

A hívőknek nem kell félniük.

Nagy Irgalmasságában az Örök Atyának közbe kell lépnie, hogy megakadályozza őket, mégis megengedi a globális katasztrófákat, amelyek előttünk állnak, még akkor is, ha fáj Neki. Hívők, ne aggódjatok sem magatok, sem családtagjaitok miatt. Meg lesztek védve. De kérve kérlek benneteket, imádkozzátok minden időben a Rózsafűzért és az Irgalmasság Rózsafüzérét, hogy segíthessetek, hogy az említett katasztrófák közül némelyek enyhüljenek, vagy elmaradjanak.

Már most kezdjetek el tervezni. Le kell győzni ezeket az embereket, akik uralkodni akarnak a pénzetek, az egészségetek, az élelmetek, sőt még a hitetek fölött is. Az ima segítségével álljatok ki, hogy megvédjétek magatokat és családtagjaitokat. Hívjátok segítségül azokat a szenteket, akiket tiszteltek, hogy járjanak közbe értetetek az Örök Atyánál.

Globális katasztrófák fognak bekövetkezni

A globális katasztrófák következményeként elkezdődik a drámai időjárás változás, amely enyhébb formában már el is kezdődött; ezt a globális felmelegedés eredményének tekintik. Igen, az emberiség valóban utálatos módon ártott a Földnek, de ezeknek a katasztrófáknak nincsen semmi közük a klímaváltozáshoz. Ha Örök Atyám úgy határozna, hátradőlhetne, és semmit sem tenne. Akkor győznének ezek a hatalomra éhes, és a hatalommal rendelkező döntőképes pozícióban lévők által félrevezetett csoportosulások. Lelkeket akarnak rabolni azáltal, hogy ártatlan gyermekeimet a sátán, a gonosz hipnotizált követőinek csapdáiba szippantják. Ez azonban nem lesz megengedve nekik.

Felhívás minden vallás részére, hogy egyesüljenek

Itt az ideje, hogy úgy Atyám gyermekei és követői, mint azok is, akik egy felsőbb lényben hisznek, aki maga az Isten, mindennek Megteremtője és Megalkotója, hogy egyesítsék erőiket s egy egységet alkossanak. Függetlenül attól, hogy milyen úton követitek Istent, vagy, hogy Bennem, az Ő szeretett Fiában hisztek, fogjatok össze és alkossatok egy egységet. Küzdjetek meg azokkal, akik a gonoszt képviselik. Ő, a gonosz, az ellenségetek lesz, ha Istenben, az Örök Atyában hisztek. A gonosz az által próbál meg visszatartani titeket, hogy ne léphessetek be a Paradicsomba, és azt hazudja követőinek, hogy ő is egy ugyanolyan értékű szép isteni paradicsomba fogja vezetni őket. Szegény félrevezetettek és hűséges követői nem látnak át a csaláson, mivel megvakította őket az anyagiak dicsőítésének vonzóereje.

János könyvének próféciái most kerülnek a világosságra

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok mindannyian, minden egyes nap. Most már hamarosan meg fogjátok érteni a Szentírás minden Igazságát. Végül mindenki megérti majd, hogy az Atyám könyvében található tanítások mind helyesek. Azok nem hazudnak. A múltban elhangzott próféciák világosságra kerültek. Azok a próféciák, amelyek a János könyvében találhatók, most lesznek nyilvánvalóak. Ezeket az üzeneteket azért adtam ennek a prófétanőnek, hogy felkészítse gyermekeimet arra, hogy Atyám birodalmába bemehessenek.

Most menj, és hirdesd Igazságomat. Mentsétek meg egymást a gonosz karmaiból, mielőtt még késő lenne.

Szerető Megmentőtök, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/nagy-szorongattatas


„ Fájdalmam és szenvedésem ma

Nyomtatóbarát változat

2010. december 22. csütörtök; 2:40

Leányom, rettenetesen szenvedek az emberiség bűnei és Létezésem kegyetlen visszautasítása miatt, amely oly gyakori most a világban, és azon hívek száma, akik Nekem hátat fordítanak, rendkívüli arányban megemelkedett.

A fájdalom, a szenvedés és a kín mindig erőteljesebb, amikor a világ a Karácsonyt ünnepli. Tudom a Szívemmel, hogy bár ez a legfontosabb keresztény ünnep, mégsem olyan módon vannak kinyilvánítva tanításaim, ahogyan kellene.

Szeretett leányom, ki kell tartanod saját szenvedéseidben, mind elméddel, mind pedig lelkileg. Mindezek közelebb hoznak majd téged Szent Szívemhez. Csak akkor egyesülhetsz Velem, ha ezt a megpróbáltatást elszenveded.

Leányom, imádkozz, imádkozz, imádkozz, hogy a többi lélek enyhítse kínjaimat, melyeket elszenvedek. Óh, ha meg tudnám menteni gyorsan a lelkeket, és szerető karjaimmal átölelhetném őket, a Szívem is meggyógyulna. De sok lélek nem fog megtérni Hozzám. Neked sokat kell dolgoznod, leányom, hogy meggyőzhesd őket az igazságról. Sohase add fel.

Te tele voltál kétségekkel, de Én tudom, hogy a szíved mélyén felismerted, hogy ezek az Irgalmasság üzenetei, amelyek a lelkek megmentésért adattak, és hogy valóban Tőlem és az Örök Atyától származnak.

Tarts ki, fogadd el a szenvedést, légy alázatos, türelmes, és cselekedj méltósággal, amikor az Én Nevemben próbára tesznek.

Menj most, megújult életerővel, szeretettel és erővel, hogy szeretett gyermekeim lelkét visszanyerhesd.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/fajdalmam-es-szenvedesem-ma


———-

Imahadjárati imák:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – Megbocsátásért, a bűnöktől való szabadulásért, felajánlásért, megtérésért

Keresztes Imahadjárat 8. imája

A Gyónás

Keresztes Imahadjárat 12. imája

Ima a büszkeség bűnének elkerüléséért

Keresztes Imahadjárat 24. imája

Ima a megbánt bűnök után járó büntetés teljes elengedésének nagy ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 58. imája

A Megtérés Keresztes Hadjárata

Keresztes Imahadjárat 65. imája

A halálos bűnben levőkért

Keresztes Imahadjárat 80. imája

Ima azokért a lelkekért, akik gyilkosságot követtek el

Keresztes Imahadjárat 88. imája

Ima a lelkekért a Nagyfigyelmeztetés után

Keresztes Imahadjárat 152. imája

Segíts nekem tehetetlenségem órájában

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-2-nap-kedd

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


http://www.tlig.org/hu/

———-

Római katolikus:

12-22

Adventi köznapok – december 22.

OLVASMÁNY Sámuel első könyvéből
Hanna – Szűz Mária előképe – felviszi a gyermek Sámuelt az Úr házába, hogy a szokásos hálaáldozattal együtt bemutassa az Úrnak.
A bírák korában történt:
Amikor Hanna elválasztotta a gyermek Sámuelt, felvitte magával a templomba, egy hároméves marhával, egy efa liszttel és egy tömlő borral egyetemben, és Silóban belépett az Úr templomába. A fiú még nagyon kicsi volt. Amikor a marhát feláldozták, a fiú anyja odament Élihez. Megszólította: „Engedd meg, uram! Amint igaz, hogy élsz, uram, az az asszony vagyok, aki itt álltam melletted és imádkoztam az Úrhoz. Ezért a fiúért imádkoztam. S lám az Úr teljesítette kérésemet, amellyel hozzá fordultam. Ezért én is átengedem (fiamat) az Úrnak, egész életére átengedem az Úrnak.” És ott leborultak az Úr előtt.
Ez az Isten igéje.

1Sám 1,24-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben. Vö. 1a. vers.
Előénekes: Szívem ujjong az Úrban, * erővel tölt el Istenem.
Ellenségeimmel bátran szembeszállok, * mert örvendezem segítségeden.
Hívek: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: A hatalmasok íja eltörött, * a gyengéket azonban erő övezi.
Kenyérért szegődnek el, kik azelőtt bővelkedtek, * jóllakhatnak, akik nélkülöztek.
Anya lesz, kinek nem volt gyermeke, * erőtlenné válik a nagycsaládú.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: Az Úr adja a halált és az életet, * letaszít az alvilágra és felhoz onnan.
Az Úr tesz szegénnyé és ő tesz gazdaggá, * ő az, aki megaláz és felmagasztal.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: Fölemeli a porból a rászorulót, * a sárból a szegényt fölsegíti.
A fejedelmek sorába ülteti, * a dicsőség trónusára.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
1Sám 2,1.4-5.6-7.8abcd

ALLELUJA
Királya vagy a nemzeteknek és szegletköve az Egyháznak, * Jöjj, mentsd meg az embert, akit a föld sarából alkottál! – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A Szent Szűz énekkel ad hálát megváltósága kegyelmeiért.
Erzsébet meglátogatása alkalmával Mária így magasztalta Istent: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket. Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte Üres kézzel. Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!” Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért otthonába.
Ezek az evangélium igéi.

Lk 1,46-56

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-12-22


————

Ortodox (Görög keleti):

4 Istennek az az ígérete, hogy bemehetünk a nyugalmába, még ma is érvényes. Nagyon vigyázzunk tehát, nehogy elmulasszuk ezt a lehetőséget! 2 Hiszen nekünk is ugyanúgy hirdették az örömüzenetet, mint Izráel népének. De nekik akkor nem használt az üzenet, mert amikor hallották, nem hittel fogadták, hanem elutasították. 3 Mi megyünk be abba a nyugalomba, akik hittel fogadjuk! Ahogyan Isten mondta:

„Haragomban megesküdtem:
sohasem fognak bemenni nyugalmamba.”[a]

Igen, ezt Isten mondta, pedig ő a világ teremtése óta mindent előre elkészített! 4 Mert valahol az Írásban ezt mondta a hetedik napról: „A hetedik napon Isten abbahagyta minden munkáját.”[b] 5 Itt mégis azt mondja: „Sohasem fognak bemenni nyugalmamba!”[c]

6 Máig is érvényes tehát, hogy egyesek be fognak menni Isten nyugalmába. Ugyanakkor azok, akik akkor régen először hallották az örömhírt, nem léptek be, mert engedetlenek voltak. 7 Ezért Isten újra ad egy lehetőséget, és ezt így nevezi: „ma”. Erről a napról sok idő múltán maga Isten mondta Dávid által azt, amit már az előbb is idéztünk:

„Ma, ha meghalljátok Isten hangját,
ne makacskodjatok!”[d]

8 Mert, ha Józsué lett volna az, aki bevezeti Izráel népét Isten nyugalma helyére, Isten nem szólt volna később egy másik napról. 9 Van tehát egy másik fajta szombati nyugalom, amely elkészítve várja Isten népét. 10 A teremtéskor Isten befejezte a munkáját, és utána megnyugodott. Ezért, aki belép Isten nyugalmába, az is abbahagyja a saját erőfeszítéseit, ahogyan Isten is tette. 11 Tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik, hogy beléphessünk abba a nyugalomba! Egyikünk se vesszen el a hitetlenség miatt, mint ahogy azok elvesztek, akik akkor engedetlenek voltak!

Isten beszéde élő és hatékony

12 Mert amit Isten kimond, az a szó,[e] élő, erőteljes és hatékony. Isten szava élesebb, mint a legélesebb kétélű kard. Mélyen belénk hatol, egészen addig, ahol a szellem és a lélek közötti határ húzódik. Isten beszéde behatol a csontjaink találkozásáig, sőt a csontjaink belsejébe is: megítéli és szétválogatja szívünk gondolatait és szándékait. 13 Senki és semmi sem rejtőzhet el Isten tekintete elől! Ő mindent tisztán és világosan lát, tekintete előtt minden és mindenki meztelen. Ő az, akinek egyszer mindannyian számot fogunk adni!

———————-

„… A Nagy Szorongattatás bekövetkeztéig egyre közeledik az idő. Ez az esemény 2o12 végétől kezdődik el. Ezt az időpontot nem szabad összetéveszteni második visszajövetelem időpontjával, mert ennek az időpontja nem lesz megjövendölve ezekben az üzenetekben. Ha bármikor is valaki megpróbálná a földre való második visszajövetelem időpontját megadni, az hazudik, s nem igaz próféta. Eme prófétanő által azonban kinyilatkoztatom azoknak a különösen fontos eseményeknek az évét, amelyek a második visszajövetelemhez fognak vezetni.

Isten nem fog megengedni egy olyan tervet, amely a világ lakosságának megtizedeléséhez vezetneAhogyan az már régóta ki volt jelentve, a Nagy Szorongattatás egy hitetlen világ szeme előtt fog kibontakozni. Ez akkor történik, amikor az igazságosság kardja mindenütt lesújt. Örök Atyám nem fogja visszatartani magát, s nem fogja hagyni, hogy az a gonosz terv megvalósuljon, amelyet ebben a pillanatban a világ lakossága lecsökkentésének céljából zárt ajtók mögött szőnek. Ez a gonosz csoportosulás, a sátán követői, már a múltban is megpróbáltak Atyám gyermekeire rákényszeríteni egy népirtást. Ez nem sikerült nekik. Ezért újra megpróbálják. Most sem fog sikerülni nekik, de előtte rettenetes pusztítást fognak okozni.

Igen, az emberiség valóban utálatos módon ártott a Földnek, de ezeknek a katasztrófáknak nincsen semmi közük a klímaváltozáshoz. Ha Örök Atyám úgy határozna, hátradőlhetne, és semmit sem tenne. …”

 

2 Odajött hozzá néhány farizeus is, akik próbára akarták tenni, ezért megkérdezték tőle: „Megengedi-e a Törvény, hogy a férj elváljon a feleségétől?”

3 Jézus azonban ezt kérdezte: „Mit parancsolt nektek Mózes?”

4 „Mózes megengedte a férjnek, hogy válólevelet írjon, és elváljon a feleségétől”[a] — válaszolták.

5 Jézus erre így felelt: „Mózes csak a szívetek keménysége miatt adta ezt a törvényt. 6 De amikor Isten megteremtette a világot, az embert férfivá és nővé teremtette.[b] 7 »Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, 8 és ketten egy testté válnak.«[c] Ezután tehát már nem kettő, hanem egy. 9 Amit Isten tett eggyé, azt ember ne válassza szét!”

10 Később, amikor ismét együtt voltak a házban, a tanítványok tovább kérdezték őt erről. 11 Jézus ezt mondta: „Az a férfi, aki elválik a feleségétől, és mást vesz feleségül, házasságtörést követ el az első felesége ellen. 12 Az a feleség, aki elválik a férjétől, és összeházasodik egy másik férfival, szintén házasságtörést követ el.”

 

 

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Hebrews+4%3A1-13%3B+++++Mark+10%3A2-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/12/22

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Nagy Irgalmasságában az Örök Atyának közbe kell lépnie, hogy megakadályozza őket, mégis megengedi a globális katasztrófákat

Igazság Könyve:

A Nagy Szorongattatás

Nyomtatóbarát változat

2o1o. dec. 2o., hétfő,1o:oo óra

Leányom, jegyezd meg a következőket: Ezek az üzenetek figyelmeztetnek arra a fejszére, amellyel az Örök Atya mindazokra le fog csapni, akik továbbra is elutasítják Őt. A Nagy Szorongattatás bekövetkeztéig egyre közeledik az idő. Ez az esemény 2o12 végétől kezdődik el. Ezt az időpontot nem szabad összetéveszteni második visszajövetelem időpontjával, mert ennek az időpontja nem lesz megjövendölve ezekben az üzenetekben. Ha bármikor is valaki megpróbálná a földre való második visszajövetelem időpontját megadni, az hazudik, s nem igaz próféta. Eme prófétanő által azonban kinyilatkoztatom azoknak a különösen fontos eseményeknek az évét, amelyek a második visszajövetelemhez fognak vezetni.

Isten nem fog megengedni egy olyan tervet, amely a világ lakosságának megtizedeléséhez vezetne

Ahogyan az már régóta ki volt jelentve, a Nagy Szorongattatás egy hitetlen világ szeme előtt fog kibontakozni. Ez akkor történik, amikor az igazságosság kardja mindenütt lesújt. Örök Atyám nem fogja visszatartani magát, s nem fogja hagyni, hogy az a gonosz terv megvalósuljon, amelyet ebben a pillanatban a világ lakossága lecsökkentésének céljából zárt ajtók mögött szőnek. Ez a gonosz csoportosulás, a sátán követői, már a múltban is megpróbáltak Atyám gyermekeire rákényszeríteni egy népirtást. Ez nem sikerült nekik. Ezért újra megpróbálják. Most sem fog sikerülni nekik, de előtte rettenetes pusztítást fognak okozni.

A hívőknek nem kell félniük.

Nagy Irgalmasságában az Örök Atyának közbe kell lépnie, hogy megakadályozza őket, mégis megengedi a globális katasztrófákat, amelyek előttünk állnak, még akkor is, ha fáj Neki. Hívők, ne aggódjatok sem magatok, sem családtagjaitok miatt. Meg lesztek védve. De kérve kérlek benneteket, imádkozzátok minden időben a Rózsafűzért és az Irgalmasság Rózsafüzérét, hogy segíthessetek, hogy az említett katasztrófák közül némelyek enyhüljenek, vagy elmaradjanak.

Már most kezdjetek el tervezni. Le kell győzni ezeket az embereket, akik uralkodni akarnak a pénzetek, az egészségetek, az élelmetek, sőt még a hitetek fölött is. Az ima segítségével álljatok ki, hogy megvédjétek magatokat és családtagjaitokat. Hívjátok segítségül azokat a szenteket, akiket tiszteltek, hogy járjanak közbe értetetek az Örök Atyánál.

Globális katasztrófák fognak bekövetkezni

A globális katasztrófák következményeként elkezdődik a drámai időjárás változás, amely enyhébb formában már el is kezdődött; ezt a globális felmelegedés eredményének tekintik. Igen, az emberiség valóban utálatos módon ártott a Földnek, de ezeknek a katasztrófáknak nincsen semmi közük a klímaváltozáshoz. Ha Örök Atyám úgy határozna, hátradőlhetne, és semmit sem tenne. Akkor győznének ezek a hatalomra éhes, és a hatalommal rendelkező döntőképes pozícióban lévők által félrevezetett csoportosulások. Lelkeket akarnak rabolni azáltal, hogy ártatlan gyermekeimet a sátán, a gonosz hipnotizált követőinek csapdáiba szippantják. Ez azonban nem lesz megengedve nekik.

Felhívás minden vallás részére, hogy egyesüljenek

Itt az ideje, hogy úgy Atyám gyermekei és követői, mint azok is, akik egy felsőbb lényben hisznek, aki maga az Isten, mindennek Megteremtője és Megalkotója, hogy egyesítsék erőiket s egy egységet alkossanak. Függetlenül attól, hogy milyen úton követitek Istent, vagy, hogy Bennem, az Ő szeretett Fiában hisztek, fogjatok össze és alkossatok egy egységet. Küzdjetek meg azokkal, akik a gonoszt képviselik. Ő, a gonosz, az ellenségetek lesz, ha Istenben, az Örök Atyában hisztek. A gonosz az által próbál meg visszatartani titeket, hogy ne léphessetek be a Paradicsomba, és azt hazudja követőinek, hogy ő is egy ugyanolyan értékű szép isteni paradicsomba fogja vezetni őket. Szegény félrevezetettek és hűséges követői nem látnak át a csaláson, mivel megvakította őket az anyagiak dicsőítésének vonzóereje.

János könyvének próféciái most kerülnek a világosságra

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok mindannyian, minden egyes nap. Most már hamarosan meg fogjátok érteni a Szentírás minden Igazságát. Végül mindenki megérti majd, hogy az Atyám könyvében található tanítások mind helyesek. Azok nem hazudnak. A múltban elhangzott próféciák világosságra kerültek. Azok a próféciák, amelyek a János könyvében találhatók, most lesznek nyilvánvalóak. Ezeket az üzeneteket azért adtam ennek a prófétanőnek, hogy felkészítse gyermekeimet arra, hogy Atyám birodalmába bemehessenek.

Most menj, és hirdesd Igazságomat. Mentsétek meg egymást a gonosz karmaiból, mielőtt még késő lenne.

Szerető Megmentőtök, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/nagy-szorongattatas


———-

Imahadjárati imák:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – Jézussal együttműködve

Keresztes Imahadjárat 1. imája

Ajándékom Jézusnak a lelkek megmentéséért

Keresztes Imahadjárat 9. imája

A szenvedés felajánlása, mint ajándék

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


http://www.tlig.org/hu/

———-

Római katolikus:

12-21

Adventi köznapok – december 21.

OLVASMÁNY az Énekek Éneke könyvéből
A vőlegény közeledésén érzett menyasszonyi örömöt az Egyház önmagára vonatkoztatja; mert Krisztusra vár.
(Így szól az Egyház, mint Krisztus menyasszonya:) A kedvesem, íme, itt jön! Ugrál a hegyeken át és szökell a dombokon át! Olyan a kedvesem, mint a gazella, a fiatal szarvashoz hasonló. Nézzétek, már itt áll házunk falánál, benéz az ablakon, nézelődik a rácson át. Aztán így szól hozzám a kedvesem: Kelj föl, barátnőm, jöjj, galambom, szépségem! Nézd, elmúlt a tél, elállt az eső, elvonult. A föld színén immár virágok nyílnak, itt van a szőlőmetszés ideje, és gerlice hangja hallatszik földünkön. Már színesedik az első fügetermés, hajtanak a szőlők és jó illatot árasztanak. Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem! Sziklák hasadékában fészkelő galambom, rejtekhelyeden, a szirtek szegélyezte ösvényen mutasd meg arcodat, hadd halljam hangodat, mert szépen cseng a hangod, és bájos az arcod.
Ez az Isten igéje.


Vagy tetszés szerint:

OLVASMÁNY Szofoniás próféta könyvéből
Veled van az Úr, a te Istened!
Dalolj, Sion leánya, zengj éneket, Izrael! Örülj és ujjongj egész szívedből, Jeruzsálem leánya. Elvette az Úr ítéletedet, elűzte ellenségedet; Izrael királya, az Úr közöttetek van,
ne félj többé semmi rossztól! Azon a napon így szólnak majd Jeruzsálemben: „Ne félj, Sion! Ne lankadjon kezed!” Veled van az Úr, a te Istened, az erős szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével; örül majd neked ujjongó örömmel, úgy mintha ünnepet ülne.
Ez az Isten igéje,

Én 2,8-14 v. Szof 3,14-18a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendezzetek, igazak, az Úrban! * Új éneket zengjetek néki! 1a és 3a. vers.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat citerával, * tízhúrú hárfán zengjetek néki.
Énekeljetek néki új éneket, * zengjetek zsoltárt ujjongó szóval.
Hívek: Örvendezzetek, igazak, az Úrban! * Új éneket zengjetek néki!
E: Az Úr szándéka megmarad örökre, * szívének gondolata nemzedékről nemzedékre.
Boldog az a nemzet, amelynek az Úr az Istene, * a nép, amelyet örökségül választott magának.
H: Örvendezzetek, igazak, az Úrban! * Új éneket zengjetek néki!
E: Az Úrra hagyatkozik lelkünk, * mert ő a mi segítségünk és ő a mi oltalmunk.
Benne örvend a szívünk, * az ő szent nevében reménykedünk.
H: Örvendezzetek, igazak, az Úrban! * Új éneket zengjetek néki!
Zsolt 32,2-3.11-12.20-21

ALLELUJA
Velünk lakó Isten, † királyunk, aki törvényt alkotsz nékünk! * Jöjj, Urunk, Istenünk, ments meg minket! – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Szűz Mária meglátogatja idős rokonát, Erzsébetet.
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak
beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 1,39-45

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-12-21

„… Isten nem fog megengedni egy olyan tervet, amely a világ lakosságának megtizedeléséhez vezetne

Ahogyan az már régóta ki volt jelentve, a Nagy Szorongattatás egy hitetlen világ szeme előtt fog kibontakozni. Ez akkor történik, amikor az igazságosság kardja mindenütt lesújt. Örök Atyám nem fogja visszatartani magát, s nem fogja hagyni, hogy az a gonosz terv megvalósuljon, amelyet ebben a pillanatban a világ lakossága lecsökkentésének céljából zárt ajtók mögött szőnek. Ez a gonosz csoportosulás, a sátán követői, már a múltban is megpróbáltak Atyám gyermekeire rákényszeríteni egy népirtást. Ez nem sikerült nekik. Ezért újra megpróbálják. Most sem fog sikerülni nekik, de előtte rettenetes pusztítást fognak okozni.

…”


————

Ortodox (Görög keleti):

5 Mózes is hű volt ugyan az ő egész házában mint szolga, bizonyságául annak, amit hirdetnie kellett,

6 Krisztus azonban mint Fiú hű a maga házához. Az ő háza mi vagyunk, ha a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk.

Izráel példája óvjon a hitetlenségbe eséstől

7 Ezért, amint a Szentlélek mondja: “Ma, ha az ő szavát halljátok,

8 ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában,

9 ahol megkísértettek engem őseitek azzal, hogy próbára tettek, bár látták tetteimet negyven éven át.

10 Ezért megharagudtam erre a nemzedékre, és ezt mondtam: Tévelygő szívű ez a nép, mert nem ismerte fel az én utaimat.

11 Meg is esküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére.”

17 És kikre haragudott negyven éven át? Nem azokra, akik vétkeztek, akiknek a teste elhullott a pusztában?

18 És kiknek esküdött meg, hogy nem mennek be nyugalma helyére, ha nem azoknak, akik engedetlenekké váltak?

19 Látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenségük miatt.

 

„… Nagy Irgalmasságában az Örök Atyának közbe kell lépnie, hogy megakadályozza őket, mégis megengedi a globális katasztrófákat, amelyek előttünk állnak, még akkor is, ha fáj Neki. …”

Óvás a megbotránkoztatástól

42 “Aki pedig akár csak egyet is megbotránkoztat e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe dobják.”

43 “Ha megbotránkoztat téged az egyik kezed, vágd le, mert jobb, ha csonkán mégy be az életre, mint ha két kézzel mégy a gyehennára, az olthatatlan tűzre,

44 (ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el.)

45 És ha az egyik lábad botránkoztat meg téged, vágd le; mert jobb, ha sántán mégy be az életre, mintha két lábbal vetnek a gyehennára,

46 (ahol férgük nem pusztul el és a tűz nem alszik el.)

47 És ha az egyik szemed botránkoztat meg téged, vájd ki, mert jobb, ha fél szemmel mégy be az Isten országába, mint ha két szemmel vetnek a gyehennára,

48 ahol férgük nem pusztul el és a tűz nem alszik el.”

Az ízetlenné vált só

49 “Mert tűzzel sózatik meg mindenki.

50 Jó a só, de ha a só ízetlenné válik, hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só, és békességben éljetek egymással.”

 

 

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Hebrews+3%3A5-11%2C+17-19%3B++++Mark+9%3A42-10%3A1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/12/21

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Ő mosolyog, nevet és az öröm nagy érzése keríti Őt hatalmába, amikor gyermekei boldogok. De Ő nem szívesen néz le azokra, akiknek örömük, vagy feltételezett örömük nem a szívükben levő szeretetből fakad

Igazság Könyve:

Az elkövetkezendő élet

2010. december 11. szombat; 9:15

Szeretett leányom, te már készen állsz a továbblépésre, és arra a feladatra, hogy az Igazság Szent Könyvét befejezd. Te most a tisztulás folyamatán mentél keresztül, ami azért volt fontos, hogy erőt adjon ehhez a munkához.

Gyermekeim két részre szakadtak ebben a világban, és nem ismerik fel, hogy nemsokára minden eggyé válik. Mind a két rész a szomorúságot és az örömet is magában foglalja. A szenvedés olyan módon van a világban jelen, ami mély összezavarodottságot és kétségbeesést okoz. Ez egy olyan fájdalom, ami teljesen más, mint minden eddigi, a Föld megteremtése óta.

A szomorúság, ami ma a világban érezhető, azon a veszteségen alapul, mely az anyagi javak elvesztésének köszönhető. Ott van még a béke utáni vágy is a testben, a lélekben és az elmében. Ez egyedül csak az alázat által, az Én Örök Atyám elfogadása, és az iránta való szeretet által következhet be. És aztán ott van az öröm. Szeretettel mosolygok, amikor gyermekeim nevetnek, mosolyognak és boldogok. Ez az Én ajándékom. A nevetés és az öröm egy nagyon fontos ajándék az emberiség számára, feltéve, ha tiszta és nem megy mások rovására.

Kicsinyhitű gyermekeim, tudom, hogy nehéz megállnotok és azt mondanotok: visszatérek Istenhez. Olyan sokan vannak közületek tudatában annak, hogy ki is az Örök Atya valójában. De csak kevesen értik azt meg, hogy Ő őrködik fölöttük, életük minden napján, közülük egyenként mindenki fölött. Ő mosolyog, nevet és az öröm nagy érzése keríti Őt hatalmába, amikor gyermekei boldogok. De Ő nem szívesen néz le azokra, akiknek örömük, vagy feltételezett örömük nem a szívükben levő szeretetből fakad.

Én is, a ti Megváltótok, Jézus Krisztus, szeretlek mindnyájatokat, gyermekeim. De Én egy vagyok az Örök Atyával. Mindnyájatokra a mosolygok és remélem, hogy visszatértek Hozzám.

Gyertek ide Hozzám, gyermekeim, egyként, és nyílt szívvel közeledjetek Felém.

Sok gyermekem félelmet érez szívében azon üzenetek miatt, amelyek a Földre való Második Eljövetelemre utalnak. De nem kell félniük. Ez a teljes öröm, a dicsőség és a boldogság pillanata lesz. Mert mindazoknak, akik szívükkel Felém fordulnak, ezt mondom: Karjaimba veszlek benneteket, és örömkönnyeket fogok sírni.

Híveim, kérve-kérlek benneteket, imádkozzatok most mindazokért, akik nem hisznek, vagy eltévedtek útjaikon. Az a pásztor, aki összetereli nyáját, mindig arra fog törekedni, hogy ha keservesen is, de megkeresse azokat, akik elvesztek. A győzelem édessége, amelyet akkor érez, amikor visszakapja őket, hasonló ahhoz az érzéshez, amelyet Én érzek, amikor elveszett gyermekeim visszatérnek Hozzám.

Gyermekeim, még az öröm és a nevetés pillanatában is ezen a földön, mindig emlékezzetek egy dologra: Ez csak egy halvány fénye annak a tiszta örömnek és boldogságnak, ami az új földön fog bekövetkezni, akkor, amikor az elveszett Paradicsom újra megjelenik. Amikor ez beteljesedik, akkor a kiválasztott nép, azok, akik igaz életet élnek, akik hisznek Teremtőjükben, egyesülni fognak mindazokkal, akik halottaikból feltámadnak. Mindazok az emberek, barátok, családtagok, akik eltávoztak az élők sorából, egyesülni fognak Velem, ebben az új dicsőséges örökkévalóságban. Mindig gondoljatok arra, gyermekeim, hogy ezt a földet nem szabad magától értetődőnek tartani. Azt sem szabad feltételeznetek, hogy benne minden a ti ellenőrzésetek alatt van. Azért mert ez nem így van. Ha továbbra is engeditek, hogy felemésszenek ígéreteik, megtévesztéseik által, az öröm és a csodák által, ne feledjétek, ez csak egy ideiglenes hely. Ez egy mulandó színpad, még mielőtt belépnétek Atyám Birodalmába, az új Mennyországba és Földre, amelyek eggyé válnak.

Egy utolsó felhívás, gyermekeim: imádkozzatok saját szavaitokkal Hozzám. Kérjétek vezetésemet. Kérjetek Engem, hogy mutassam meg nektek a Szeretetet és az Igazságot úgy, hogy az értelmet kapjon. Ne dugjátok fejeteket a homokba, különben nem fogjátok élvezni az új Föld dicsőségét.

A semmibe vezető üres ösvény

Gyermekeim, azok, akik kigúnyolnak és megtagadnak Engem, azt mondják nektek, hogy ezután az élet után nem létezik más. Biztosíthatlak benneteket, hogy ők nem csak attól fosztják meg magukat, hogy bejussanak a Paradicsomba. Ehelyett egy üres ösvényt választanak, ami a semmibe vezet. Egyes esetekben a csaló – a sátán – megtévesztéseit követik, aki oly csendben és halálos bátorsággal halad, hogy mindazok, akik nem hisznek létezésében, kézen fogva, vakon követik őt a pokol kapuján keresztül.

Szenvedésem a Getszemáni kertben

Amikor híveim ezeket az embereket látják, hogy milyen arrogánsan büszkélkednek, és azt, amint ateizmusukkal dicsekednek, akkor szörnyű fájdalmat éreznek. Ők, akik keresztemet magukra vették, átérzik azt a kínfájdalmat, amelyet az Én időmben, a Getszemáni kertben elszenvedtem. Itt, ahol Én önszántamból a végső áldozatot meghoztam, amikor a halált magamra vállaltam azzal a szándékkal, hogy gyermekeimnek esélyt adjak arra, hogy helyet kaphassanak Atyám Birodalmában, már akkor biztosan tudtam, hogy egyes gyermekeimnek ez nem jelent majd különbséget. Ez volt a legrosszabb gyötrelem, és emiatt adtam véres verejtékem. Azt a rémületet, amelyet az elveszett lelkekért éreztem, még most is érzem.

Mindazok, akik azt kérdezik: Ha te Isten vagy, Jézus Krisztus vagy, akkor biztosan bármit megtehetsz? Válaszom: Természetesen. Egyetlen dolog kivételével: Nem tudok a ti szabad akaratotokba beavatkozni, amely az emberiségnek adatott. Gyermekeimtől fog függni, hogy szabad akaratuk által végleges döntésüket meghozzák.

Szerető Krisztusotok, a ti Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-elkovetkezendo-elet

—–

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-az-emberiseg-szamara-az-igazsag-megertesere
———-

Imahadjárati imák:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – Jézussal együttműködve

Keresztes Imahadjárat 1. imája

Ajándékom Jézusnak a lelkek megmentéséért

Keresztes Imahadjárat 9. imája

A szenvedés felajánlása, mint ajándék

Keresztes Imahadjárat 16. imája

Segítségül, hogy a lelkek erősek maradhassanak az Irgalmasság nagy eseménye alatt

Keresztes Imahadjárat 34. imája

Böjti ajándékom Jézusnak

Keresztes Imahadjárat 35. imája

Ima a lelkekért, hogy beléphessenek a Paradicsomba

Keresztes Imahadjárat 75. imája

Drága Jézus, átadom Neked fájdalmamat

Keresztes Imahadjárat 93. imája

A Megtérés Könnycseppjeiért

Keresztes Imahadjárat 105. imája

Ima mások megtéréséért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-1-nap-hetfo

 

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


http://www.tlig.org/hu/

Szeretett leányom, te már készen állsz a továbblépésre, és arra a feladatra, hogy az Igazság Szent Könyvét befejezd. Te most a tisztulás folyamatán mentél keresztül, ami azért volt fontos, hogy erőt adjon ehhez a munkához.

Ott van még a béke utáni vágy is a testben, a lélekben és az elmében. Ez egyedül csak az alázat által, az Én Örök Atyám elfogadása, és az iránta való szeretet által következhet be. És aztán ott van az öröm. Szeretettel mosolygok, amikor gyermekeim nevetnek, mosolyognak és boldogok. Ez az Én ajándékom. A nevetés és az öröm egy nagyon fontos ajándék az emberiség számára, feltéve, ha tiszta és nem megy mások rovására.

Kicsinyhitű gyermekeim, tudom, hogy nehéz megállnotok és azt mondanotok: visszatérek Istenhez. Olyan sokan vannak közületek tudatában annak, hogy ki is az Örök Atya valójában. De csak kevesen értik azt meg, hogy Ő őrködik fölöttük, életük minden napján, közülük egyenként mindenki fölött. Ő mosolyog, nevet és az öröm nagy érzése keríti Őt hatalmába, amikor gyermekei boldogok. De Ő nem szívesen néz le azokra, akiknek örömük, vagy feltételezett örömük nem a szívükben levő szeretetből fakad.

Én is, a ti Megváltótok, Jézus Krisztus, szeretlek mindnyájatokat, gyermekeim. De Én egy vagyok az Örök Atyával. Mindnyájatokra a mosolygok és remélem, hogy visszatértek Hozzám.

Gyertek ide Hozzám, gyermekeim, egyként, és nyílt szívvel közeledjetek Felém.

Sok gyermekem félelmet érez szívében azon üzenetek miatt, amelyek a Földre való Második Eljövetelemre utalnak. De nem kell félniük. Ez a teljes öröm, a dicsőség és a boldogság pillanata lesz. Mert mindazoknak, akik szívükkel Felém fordulnak, ezt mondom: Karjaimba veszlek benneteket, és örömkönnyeket fogok sírni.

Híveim, kérve-kérlek benneteket, imádkozzatok most mindazokért, akik nem hisznek, vagy eltévedtek útjaikon. Az a pásztor, aki összetereli nyáját, mindig arra fog törekedni, hogy ha keservesen is, de megkeresse azokat, akik elvesztek. A győzelem édessége, amelyet akkor érez, amikor visszakapja őket, hasonló ahhoz az érzéshez, amelyet Én érzek, amikor elveszett gyermekeim visszatérnek Hozzám. ….”

———-

Római katolikus:

2020-12-07

2. adventi hét hétfő

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Jön az Úr, hogy megszabadítsa népét. A fogságból hazatérőknek ő maga épít jó utat. Boldogok, akik azon járhatnak!
Örüljön a puszta és a kiaszott vidék,
ujjongjon a sivatag, és viruljon, mint a liliom. Virulva viruljon és örömében ujjongva daloljon! Mert övé a Libanon dicsősége, a Kármel és a Sáron pompája. Meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk fönségét.
Erősítsétek meg az elernyedt kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg! Mondjátok a csüggedt szívűeknek: „
Bátorság! Ne féljetek! Íme, eljön Istenetek, eljön, hogy bosszút álljon és megfizessen. Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek.”
Akkor megnyílik a vakok szeme, és a siketek füle hallani fog. Ugrándozik majd a sánta, mint a szarvas, és a némák nyelve
ujjongva ujjong. Mert vizek fakadnak a pusztában, és folyóvizek a sivatagban.
A száraz vidék tóvá változik, a szomjas föld vizek forrásává. A sakálok egykori lakóhelyén zöldellő fű és nád terem.
És egy tiszta út vezet majd át rajta, úgy fogják hívni: a szentek útja. Tisztátalan nem léphet rá, sem a balgák nem bolyongnak rajta.
Nem lesz ott oroszlán, és más ragadozó sem jár arra; a megváltottak vándorolnak rajta, akiknek az Úr szabadulást szerzett, azok térnek vissza rajta. Éneket zengve érnek a Sionra, és örök
boldogságot tükröz az arcuk. Öröm és ujjongás jár a nyomukban, mert fájdalom és siralom nem lesz többé.
Ez az Isten igéje.

Iz 35,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, jön a mi Urunk, Istenünk, * és üdvözít minket. (Iz 35,4d – 1 D2 tónus.)
Előénekes: Hadd halljam, mit mond az én Uram, Istenem, * mert népének és szentjeinek békét ígér.
Az istenfélőhöz valóban közel az üdvösség, * hogy országukba dicsőség költözzék.
Hívek: Íme, jön a mi Urunk, Istenünk, * és üdvözít minket.
E: Irgalom és hűség majd egymásra lelnek, * csókot vált az igazság és a béke.
A földből a hűség kisarjad, * és az igazságosság tekint le az égből.
H: Íme, jön a mi Urunk, Istenünk, * és üdvözít minket.
E: Az Úr az ő jóságát megmutatja, * földünk is meghozza termését.
Igazság jár az Úr előtt, * és béke a lába nyomában.
H: Íme, jön a mi Urunk, Istenünk, * és üdvözít minket.
Zsolt 84,9ab-10.11-12.13-14

ALLELUJA
Íme, jön a föld Ura s Királya, * leoldja rólunk a bűnök láncát. – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A béna meggyógyítása mutatja, hogy köztünk van a megjövendölt Gyógyító.
Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson.
Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért
fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?”
Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „
Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: »Bocsánatot nyertek bűneid!« – vagy azt: »Kelj föl és járj!«? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 5,17-26

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-12-07

„… AZ EGÉSZ FÖLD SZENVEDNI FOG, AMÍG NEM HALLOM A MEGBÁNÁS IGAZ KIÁLTÁSÁT
2002 szeptember 30. …”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1082.html

„… Kicsinyhitű gyermekeim, tudom, hogy nehéz megállnotok és azt mondanotok: visszatérek Istenhez. Olyan sokan vannak közületek tudatában annak, hogy ki is az Örök Atya valójában. De csak kevesen értik azt meg, hogy Ő őrködik fölöttük, életük minden napján, közülük egyenként mindenki fölött. Ő mosolyog, nevet és az öröm nagy érzése keríti Őt hatalmába, amikor gyermekei boldogok. De Ő nem szívesen néz le azokra, akiknek örömük, vagy feltételezett örömük nem a szívükben levő szeretetből fakad. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

A gyülekezet belső rendje

5 Idősebb férfival soha ne bánj vagy beszélj gorombán! Még ha helyre is kell igazítanod, akkor is úgy kérleld, mintha az édesapád lenne! A fiatalabb férfiakkal úgy bánj, mintha öcséddel beszélnél! 2 Idősebb asszonnyal úgy, mint az édesanyáddal, a fiatalabbakkal, mint húgoddal vagy nővéreddel! Velük kapcsolatban különösen ügyelj a tisztességre!

3 Gondoskodj azokról az özvegyasszonyokról, akik teljesen egyedül élnek! 4 Azonban ha egy özvegyasszonynak vannak gyermekei, vagy unokái, akkor elsősorban azoknak kell megtanulniuk, hogy gondoskodjanak a saját családtagjaikról. Így viszonozzák szüleiknek vagy nagyszüleiknek a gondoskodást!

5 Az az özvegyasszony, aki teljesen egyedül él, Isten gondviselésére bízza magát. Az ilyen özvegy éjjel-nappal kitartóan imádkozik és könyörög Istenhez. 6 Az olyan özvegyasszony azonban, aki csak az élvezeteket hajszolja, már életében halottnak számít.

7 Parancsold meg a hívőknek, hogy ezek szerint éljenek, és hogy viseljenek gondot a saját családjukra! Ne adjanak alkalmat senkinek, hogy vádolhassa őket! 8 Ha egy hívő mégsem gondoskodik a rokonairól, különösen pedig a saját családjáról, akkor valójában megtagadta a hitet, és rosszabb még a hitetlennél is.

9 Csak olyan özvegyasszonyt lehet felírni az özvegyek listájára, aki legalább hatvanéves, és hűséges volt egyetlen férjéhez, 10 akiről mindenki tudja, hogy mennyi jót tett, aki felnevelte a gyermekeit, szívesen fogadta házában a vendégeket, szolgálta[a] a testvéreket, segített a bajbajutottakon, és mindig készen állt arra, hogy valami jót tegyen.

„… Gyermekeim, még az öröm és a nevetés pillanatában is ezen a földön, mindig emlékezzetek egy dologra: Ez csak egy halvány fénye annak a tiszta örömnek és boldogságnak, ami az új földön fog bekövetkezni, akkor, amikor az elveszett Paradicsom újra megjelenik. Amikor ez beteljesedik, akkor a kiválasztott nép, azok, akik igaz életet élnek, akik hisznek Teremtőjükben, egyesülni fognak mindazokkal, akik halottaikból feltámadnak. Mindazok az emberek, barátok, családtagok, akik eltávoztak az élők sorából, egyesülni fognak Velem, ebben az új dicsőséges örökkévalóságban..”

—————————-

A szadduceusok alattomos kérdése

27 Egyszer odament Jézushoz néhány szadduceus. (Ők azok, akik azt mondják, hogy nincs föltámadás.) Megkérdezték tőle: 28 „Mester, Mózes azt írta, hogy ha egy férfi gyermektelenül hal meg, akkor a fivérének feleségül kell vennie a meghalt férfi özvegyét. Így kell gondoskodnia arról, hogy a meghalt testvérének mégis legyen utóda.[a] 29 Volt egyszer hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg. 30 Ezután a második fiútestvér vette feleségül az asszonyt, 31 majd a harmadik, és így tovább, míg végül mindannyian gyermektelenül haltak meg. 32 Azután az asszony is meghalt. 33 A feltámadáskor melyiküknek lesz a felesége, hiszen mind a hétnek a felesége volt?”

34 Jézus így felelt: „Akik ebben a világban élnek, megnősülnek és férjhez mennek. 35 De azok, akiket méltónak találnak arra, hogy a halottak közül feltámadjanak, és abban a következő korban éljenek, nem fognak többé megnősülni, vagy férjhez menni. 36 Nem is halhatnak meg soha, mert olyanok lesznek, mint az angyalok. Ezek az Isten fiai, mivel feltámadtak a halálból. 37 Különben már Mózes is világosan rámutatott arra, hogy a halottak feltámadnak. Amikor az égő bokorról írt, az Örökkévalót Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének nevezte.[b] 38 Márpedig Isten nem a halottak, hanem az élők Istene, hiszen Isten számára ők mindannyian élnek.”

39 Néhány törvénytanító erre így válaszolt: „Helyesen feleltél, Mester!” 40 Ettől kezdve többé senki sem merte Jézust kérdezgetni.

A Messiás Dávidnak a Fia és az Ura

41 Ekkor azonban Jézus is kérdezett tőlük valamit: „Hogyan mondhatják azt a Messiásról, hogy a Dávid fia? 42 Hiszen maga Dávid mondja a zsoltárokban:

»Így szólt Uramhoz az Örökkévaló:
Ülj mellém jobb felől,
43 amíg ellenségeidet
hatalmad[c] alá kényszerítem!«[d]

44 Ha Dávid Urának nevezte a Messiást, hogyan lehet akkor a Messiás Dávidnak a fia?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1+Timothy+5%3A1-10%3B+++++Luke+20%3A27-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/12/07

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

A sátán megtévesztéseit követik, aki oly csendben és halálos bátorsággal halad, hogy mindazok, akik nem hisznek létezésében, kézen fogva, vakon követik őt a pokol kapuján keresztül

Igazság Könyve:

Az elkövetkezendő élet

Nyomtatóbarát változat

2010. december 11. szombat; 9:15

Szeretett leányom, te már készen állsz a továbblépésre, és arra a feladatra, hogy az Igazság Szent Könyvét befejezd. Te most a tisztulás folyamatán mentél keresztül, ami azért volt fontos, hogy erőt adjon ehhez a munkához.

Gyermekeim két részre szakadtak ebben a világban, és nem ismerik fel, hogy nemsokára minden eggyé válik. Mind a két rész a szomorúságot és az örömet is magában foglalja. A szenvedés olyan módon van a világban jelen, ami mély összezavarodottságot és kétségbeesést okoz. Ez egy olyan fájdalom, ami teljesen más, mint minden eddigi, a Föld megteremtése óta.

A szomorúság, ami ma a világban érezhető, azon a veszteségen alapul, mely az anyagi javak elvesztésének köszönhető. Ott van még a béke utáni vágy is a testben, a lélekben és az elmében. Ez egyedül csak az alázat által, az Én Örök Atyám elfogadása, és az iránta való szeretet által következhet be. És aztán ott van az öröm. Szeretettel mosolygok, amikor gyermekeim nevetnek, mosolyognak és boldogok. Ez az Én ajándékom. A nevetés és az öröm egy nagyon fontos ajándék az emberiség számára, feltéve, ha tiszta és nem megy mások rovására.

Kicsinyhitű gyermekeim, tudom, hogy nehéz megállnotok és azt mondanotok: visszatérek Istenhez. Olyan sokan vannak közületek tudatában annak, hogy ki is az Örök Atya valójában. De csak kevesen értik azt meg, hogy Ő őrködik fölöttük, életük minden napján, közülük egyenként mindenki fölött. Ő mosolyog, nevet és az öröm nagy érzése keríti Őt hatalmába, amikor gyermekei boldogok. De Ő nem szívesen néz le azokra, akiknek örömük, vagy feltételezett örömük nem a szívükben levő szeretetből fakad.

Én is, a ti Megváltótok, Jézus Krisztus, szeretlek mindnyájatokat, gyermekeim. De Én egy vagyok az Örök Atyával. Mindnyájatokra a mosolygok és remélem, hogy visszatértek Hozzám.

Gyertek ide Hozzám, gyermekeim, egyként, és nyílt szívvel közeledjetek Felém.

Sok gyermekem félelmet érez szívében azon üzenetek miatt, amelyek a Földre való Második Eljövetelemre utalnak. De nem kell félniük. Ez a teljes öröm, a dicsőség és a boldogság pillanata lesz. Mert mindazoknak, akik szívükkel Felém fordulnak, ezt mondom: Karjaimba veszlek benneteket, és örömkönnyeket fogok sírni.

Híveim, kérve-kérlek benneteket, imádkozzatok most mindazokért, akik nem hisznek, vagy eltévedtek útjaikon. Az a pásztor, aki összetereli nyáját, mindig arra fog törekedni, hogy ha keservesen is, de megkeresse azokat, akik elvesztek. A győzelem édessége, amelyet akkor érez, amikor visszakapja őket, hasonló ahhoz az érzéshez, amelyet Én érzek, amikor elveszett gyermekeim visszatérnek Hozzám.

Gyermekeim, még az öröm és a nevetés pillanatában is ezen a földön, mindig emlékezzetek egy dologra: Ez csak egy halvány fénye annak a tiszta örömnek és boldogságnak, ami az új földön fog bekövetkezni, akkor, amikor az elveszett Paradicsom újra megjelenik. Amikor ez beteljesedik, akkor a kiválasztott nép, azok, akik igaz életet élnek, akik hisznek Teremtőjükben, egyesülni fognak mindazokkal, akik halottaikból feltámadnak. Mindazok az emberek, barátok, családtagok, akik eltávoztak az élők sorából, egyesülni fognak Velem, ebben az új dicsőséges örökkévalóságban. Mindig gondoljatok arra, gyermekeim, hogy ezt a földet nem szabad magától értetődőnek tartani. Azt sem szabad feltételeznetek, hogy benne minden a ti ellenőrzésetek alatt van. Azért mert ez nem így van. Ha továbbra is engeditek, hogy felemésszenek ígéreteik, megtévesztéseik által, az öröm és a csodák által, ne feledjétek, ez csak egy ideiglenes hely. Ez egy mulandó színpad, még mielőtt belépnétek Atyám Birodalmába, az új Mennyországba és Földre, amelyek eggyé válnak.

Egy utolsó felhívás, gyermekeim: imádkozzatok saját szavaitokkal Hozzám. Kérjétek vezetésemet. Kérjetek Engem, hogy mutassam meg nektek a Szeretetet és az Igazságot úgy, hogy az értelmet kapjon. Ne dugjátok fejeteket a homokba, különben nem fogjátok élvezni az új Föld dicsőségét.

A semmibe vezető üres ösvény

Gyermekeim, azok, akik kigúnyolnak és megtagadnak Engem, azt mondják nektek, hogy ezután az élet után nem létezik más. Biztosíthatlak benneteket, hogy ők nem csak attól fosztják meg magukat, hogy bejussanak a Paradicsomba. Ehelyett egy üres ösvényt választanak, ami a semmibe vezet. Egyes esetekben a csaló – a sátán – megtévesztéseit követik, aki oly csendben és halálos bátorsággal halad, hogy mindazok, akik nem hisznek létezésében, kézen fogva, vakon követik őt a pokol kapuján keresztül.

Szenvedésem a Getszemáni kertben

Amikor híveim ezeket az embereket látják, hogy milyen arrogánsan büszkélkednek, és azt, amint ateizmusukkal dicsekednek, akkor szörnyű fájdalmat éreznek. Ők, akik keresztemet magukra vették, átérzik azt a kínfájdalmat, amelyet az Én időmben, a Getszemáni kertben elszenvedtem. Itt, ahol Én önszántamból a végső áldozatot meghoztam, amikor a halált magamra vállaltam azzal a szándékkal, hogy gyermekeimnek esélyt adjak arra, hogy helyet kaphassanak Atyám Birodalmában, már akkor biztosan tudtam, hogy egyes gyermekeimnek ez nem jelent majd különbséget. Ez volt a legrosszabb gyötrelem, és emiatt adtam véres verejtékem. Azt a rémületet, amelyet az elveszett lelkekért éreztem, még most is érzem.

Mindazok, akik azt kérdezik: Ha te Isten vagy, Jézus Krisztus vagy, akkor biztosan bármit megtehetsz? Válaszom: Természetesen. Egyetlen dolog kivételével: Nem tudok a ti szabad akaratotokba beavatkozni, amely az emberiségnek adatott. Gyermekeimtől fog függni, hogy szabad akaratuk által végleges döntésüket meghozzák.

Szerető Krisztusotok, a ti Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-elkovetkezendo-elet


———-

Imahadjárati imák:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – A különösen veszélyeztetett lelkekért, családokért, fiatalokért,  gyermekekért (II. rész)

Keresztes Imahadjárat 79. imája

Ima a kétmilliárd elveszett lélekért

Keresztes Imahadjárat 89. imája

A nyomorult bűnösök imája

Keresztes Imahadjárat 104. imája

Szabadítsd ki ezeket a lelkeket a rabszolgaságból

Keresztes Imahadjárat 117. imája

Azokért, akik eladták a lelküket

Keresztes Imahadjárat 118. imája

Az elveszett fiatal lelkek nemzedékéért

Keresztes Imahadjárat 153. imája

Védelem Ajándéka a gyermekeknek

Keresztes Imahadjárat 157. imája

A fogságban lévő lelkekért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-9-nap-kedd

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


http://www.tlig.org/hu/

„… Ott van még a béke utáni vágy is a testben, a lélekben és az elmében. Ez egyedül csak az alázat által, az Én Örök Atyám elfogadása, és az iránta való szeretet által következhet be. És aztán ott van az öröm. Szeretettel mosolygok, amikor gyermekeim nevetnek, mosolyognak és boldogok. Ez az Én ajándékom. A nevetés és az öröm egy nagyon fontos ajándék az emberiség számára, feltéve, ha tiszta és nem megy mások rovására.

Kicsinyhitű gyermekeim, tudom, hogy nehéz megállnotok és azt mondanotok: visszatérek Istenhez. Olyan sokan vannak közületek tudatában annak, hogy ki is az Örök Atya valójában. De csak kevesen értik azt meg, hogy Ő őrködik fölöttük, életük minden napján, közülük egyenként mindenki fölött. Ő mosolyog, nevet és az öröm nagy érzése keríti Őt hatalmába, amikor gyermekei boldogok. De Ő nem szívesen néz le azokra, akiknek örömük, vagy feltételezett örömük nem a szívükben levő szeretetből fakad.

Én is, a ti Megváltótok, Jézus Krisztus, szeretlek mindnyájatokat, gyermekeim. De Én egy vagyok az Örök Atyával. Mindnyájatokra a mosolygok és remélem, hogy visszatértek Hozzám.

Gyertek ide Hozzám, gyermekeim, egyként, és nyílt szívvel közeledjetek Felém.

Sok gyermekem félelmet érez szívében azon üzenetek miatt, amelyek a Földre való Második Eljövetelemre utalnak. De nem kell félniük. Ez a teljes öröm, a dicsőség és a boldogság pillanata lesz. Mert mindazoknak, akik szívükkel Felém fordulnak, ezt mondom: Karjaimba veszlek benneteket, és örömkönnyeket fogok sírni. ….”

———-

Római katolikus:

2020-12-01

1. adventi hét kedd

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az ajándékozó Isten Lelke megnyugszik az Izáj törzsökéből származó Megváltón, akinek országa a békesség országa lesz.
Az eljövendő Messiásról így szól a próféta:
Azon a napon: Vessző kél majd Izáj törzsökéből és hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, hanem igazságot szolgáltat az alacsony sorsúaknak, és méltányos ítéletet hoz a föld szegényeinek. Szája vesszejével megveri a földet, s ajka leheletével megöli a gonoszt. Az igazságosság lesz derekán az öv, s a hűség lesz csípőjén a kötő.
Akkor majd
együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú és az oroszlán, egy kisgyermek is terelgetheti őket. A tehén és a medve együtt legelnek, kicsinyeik is együtt pihennek, és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör. A csecsemő nyugodtan játszadozhat a viperafészeknél, s az áspiskígyó üregébe is bedughatja kezét az anyatejtől elválasztott kisgyermek. Sehol nem ártanak s nem pusztítanak az én szent hegyemen. Mert a föld úgy tele lesz az Úr ismeretével, mint ahogy betöltik a vizek a tengert.
Azon a napon az Izáj gyökeréből támadt sarj zászlóként áll majd a népek előtt. Keresni fogják a pogány nemzetek, és dicsőséges lesz lakhelye.
Ez az Isten igéje.

Iz 11,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig! (Vö. 7. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Istenem, ítéletedet add át a királynak, * és igazságodat a király fiának,
hogy igazságosan ítélkezzék népeden, * és méltányosan minden szegényen.
Hívek: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Napjaiban virágzik az igazság és a béke teljessége, * amíg csak a hold meg nem szűnik.
Uralkodik tengertől tengerig, * a Folyótól a földkerekség határáig.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Megszabadítja a szegényt, aki hozzá kiált, * a nyomorultat, akin nem segít senki.
Kíméli a kicsinyt és a gyengét, * a szűkölködőt megsegíti.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Legyen áldott az ő neve örökké, * amíg csak világít a nap, neve fennmaradjon.
Áldott legyen benne a föld minden népe, * magasztalja őt minden nemzet.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
Zsolt 71,2.7-8.12-13.17

ALLELUJA
Íme, Istenünk hatalommal érkezik, * szolgáinak megadja a tisztánlátást. – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus ujjongó hálaadása a Szentlélekben.
Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked.
Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „
Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 10,21-24

https://igenaptar.katolikus.hu/2021/nap/index.php?holnap=2020-12-01


————

Ortodox (Görög keleti):

8 Tudjuk, hogy a Törvény jó, ha helyesen alkalmazzák. 9 Azt is tudjuk, hogy a Törvényt nem azokra kell alkalmazni, akik igazságosan élnek, hanem azokra, akik törvényszegők, lázadók, istentelenek, bűnözők, hitetlen gonoszok, elvetemültek, apagyilkosok, anyagyilkosok, emberölők, 10 paráznák, homoszexuálisok, emberrablók, hazugok, hamisan tanúskodók, vagy más olyan dolgot tesznek, ami az egészséges tanítással ellenkezik. 11 Ez a tanítás pedig része annak a dicsőséges örömüzenetnek, amely áldott Istenünktől származik, s amelynek hirdetésével engem megbízott.

Hálaadás Isten kegyelméért

12 Hálát adok Urunknak, Krisztus Jézusnak, aki engem megerősített, megbízhatónak tartott, és rám bízta ezt a szolgálatot. 13 Megbízott bennem, annak ellenére, hogy régebben gyaláztam Jézust, üldöztem a tanítványait, és erőszakos voltam. Isten mégis könyörült rajtam, mert tudatlan és hitetlen voltam, amikor ezeket tettem. 14 Urunk bőségesen árasztotta rám kegyelmét, és megajándékozott azzal a hittel és szeretettel, amely Krisztus Jézusban található.

Kizavarja a kereskedőket a Templomból

45 Ezután Jézus bement a Templom területére, és kizavarta onnan a kereskedőket. 46 Ezt mondta nekik: „Meg van írva: »Az én Házamat imádság házának fogják nevezni.«[a] Ti azonban »rablók barlangjává«[b] tettétek.”

47 Ezután minden nap tanított a Templom területén. A főpapok, a törvénytanítók, és a nép vezetői pedig keresték az alkalmat, hogy megölhessék őt. 48 De nem tudták, mit tegyenek, mert az emberek nagy figyelemmel és örömmel hallgatták, amit Jézus mondott.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Timothy%201:8-14;%20%20%20%20Luke%2019:45-48&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/12/01

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

„… A semmibe vezető üres ösvény

Gyermekeim, azok, akik kigúnyolnak és megtagadnak Engem, azt mondják nektek, hogy ezután az élet után nem létezik más. Biztosíthatlak benneteket, hogy ők nem csak attól fosztják meg magukat, hogy bejussanak a Paradicsomba. Ehelyett egy üres ösvényt választanak, ami a semmibe vezet. Egyes esetekben a csaló – a sátán – megtévesztéseit követik, aki oly csendben és halálos bátorsággal halad, hogy mindazok, akik nem hisznek létezésében, kézen fogva, vakon követik őt a pokol kapuján keresztül.

Szenvedésem a Getszemáni kertben

Amikor híveim ezeket az embereket látják, hogy milyen arrogánsan büszkélkednek, és azt, amint ateizmusukkal dicsekednek, akkor szörnyű fájdalmat éreznek. Ők, akik keresztemet magukra vették, átérzik azt a kínfájdalmat, amelyet az Én időmben, a Getszemáni kertben elszenvedtem. Itt, ahol Én önszántamból a végső áldozatot meghoztam, amikor a halált magamra vállaltam azzal a szándékkal, hogy gyermekeimnek esélyt adjak arra, hogy helyet kaphassanak Atyám Birodalmában, már akkor biztosan tudtam, hogy egyes gyermekeimnek ez nem jelent majd különbséget. Ez volt a legrosszabb gyötrelem, és emiatt adtam véres verejtékem. Azt a rémületet, amelyet az elveszett lelkekért éreztem, még most is érzem.

Mindazok, akik azt kérdezik: Ha te Isten vagy, Jézus Krisztus vagy, akkor biztosan bármit megtehetsz? Válaszom: Természetesen. Egyetlen dolog kivételével: Nem tudok a ti szabad akaratotokba beavatkozni, amely az emberiségnek adatott. Gyermekeimtől fog függni, hogy szabad akaratuk által végleges döntésüket meghozzák. .”

Az abortusz megvetendő cselekedet, amely eltörli Isten gyermekeinek generációit, azokat, akik nem tudják magukat megvédeni

Igazság Könyve:
 
 

A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – A különösen veszélyeztetett lelkekért, családokért, fiatalokért, gyermekekért (I. rész)

Keresztes Imahadjárat 3. imája

Szabadítsátok meg a világot a félelemtől

Keresztes Imahadjárat 7. imája

Ima azokért, akik elutasítják az Irgalmasságot

Keresztes Imahadjárat 17. imája

Ima a sötét lelkek megmentéséért, a Szűzanyának felajánlva

Keresztes Imahadjárat 19. imája

Ima a fiatalokért a Szűzanyához

Keresztes Imahadjárat 43. imája

Mentsd meg a lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-8-nap-hetfo

 

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
 
 
 
“… Az abortusz bűne az, amely sok nemzet bukásához vezet, és ezért (a bűnért) szigorúan meg lesznek büntetve.

Az abortusz megvetendő cselekedet, amely eltörli Isten gyermekeinek generációit, azokat, akik nem tudják magukat megvédeni.”

Örvendjetek mindnyájan. Az Új Paradicsomot lelkesedéssel és várakozással kell üdvözölnötök.

Ott nem lesz többé halál. Sem betegség. Sem bűn. Az örök boldogság ajándékát fogjátok megkapni. …”

 
———-
Római katolikus:

11-02

Halottak napja

Az olvasmányokat a Szentmise Olvasmányai Gyászmisékhez c. könyvből szabadon vehetjük.
vagy
4.
OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Azon a napon majd megsemmisül a zord halál is.
Sion hegyén a Seregek Ura bőséges lakomát rendez minden nemzetnek.
Szent hegyén leveszi róluk a gyászleplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a
halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön. Ő, az Úr mondta ezt.
Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk, hogy ő megszabadít minket. Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk szabadításának!
Ez az Isten igéje.

vagy
7.
OLVASMÁNY a Makkabeusok második könyvéből
Jól és hívő lélekkel gondolkodott a feltámadásról.
A harcok befejeztével Makkabeus Júdás, a választott nép bátor vezére, gyűjtést rendezett, és tizenkétezer ezüst drachmát küldött Jeruzsálembe, hogy engesztelő áldozatot mutassanak be a megholtakért. Jól és hívő lélekkel gondolkodott a feltámadásról. Ha ugyanis nem hitte volna, hogy azok, akik elestek a harcban, egykor feltámadnak, fölöslegesnek és hiábavalónak tartotta volna, hogy a halottakért imádkozzék. Ő azonban fontolóra vette, milyen nagy jutalom vár azokra, akik vallásos lelkülettel pihentek el a halálban.
Szent és üdvös dolog tehát imádkozni a halottakért, hogy feloldozást nyerjenek bűneiktől.
Ez az Isten igéje.
Iz 25,6a.7-9 vagy 2Mak 12,43-46

VÁLASZOS ZSOLTÁR
vagy
VÁLASZ: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom. (1. tónus)
Előénekes: Az Úr az én pásztorom, nincs is semmiben hiányom: * zöldellő mezőkön ad helyet nékem;
Csöndes vizekhez vezet engem, * és lelkemet felüdíti.
Az igazság ösvényén vezet engem, * híven az ő szent nevéhez.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.
E: Járjak bár halál-sötét völgyekben, † nem félek én semmi bajtól, * hiszen te velem vagy.
A te vessződ és a pásztorbotod, * engemet megvigasztalnak.
H: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.
E: Asztalt terítesz nékem, * ellenségeim szeme előtt.
Fejemet megkened olajjal, * serlegem színültig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ * életemnek minden napján;
és az Úr házában lakhatom * időtlen időkön át.
H: Az Úr nékem pásztorom, * semmiben nincs hiányom.

vagy
VÁLASZ: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget. (2. tónus)
Előénekes: Irgalmas az Úr és jóságos, * hosszan tűrő és nagy irgalmú.
Nem bűneink szerint bánik velünk, * és nem gonoszságunk szerint fizet vissza.
Hívek: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
E: Ahogyan az atya könyörül fiain, * úgy könyörül az Úr azokon, akik félik őt.
Jól tudja ő, hogy miből alkotott minket, * megemlékezik arról, hogy csak por vagyunk.
H: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
E: Az ember napjai a fűhöz hasonlók, * virul, mint a mező virága,
Ráfúj a szél és nincs már többé, * helyét sem lehet többé felismerni.
H: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
E: Az Úr irgalma azonban öröktől tart, † mindörökké az őt félőkön, * s azok fiainak fiain az ő igazsága.
Azokon, akik szövetségét híven őrzik, * és hűségesen teljesítik parancsát.
H: Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget.
Zsolt 22,1 és 22,1-3.4.5.6 vagy 36,39a és 102,8. és 10.13-14.15-16.17-18

vagy
6.
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Életünkben és halálunkban egyaránt az Úréi vagyunk.
Testvéreim!
Egyikünk sem él csak önmagának, és egyikünk sem hal meg csak önmagának. Amíg élünk, Istennek élünk, és ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, mindig az Úréi vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és azért támadt fel, hogy mind a holtaknak, mind az élőknek Ura legyen.
Mindnyájan Isten ítélőszéke elé jutunk. A Szentírásban ugyanis ezt olvassuk: „Amint igaz, hogy élek – mondja az Úr –, előttem meghajlik minden térd, és minden nyelv magasztalja az Istent!”
Tehát mindegyikünk számot ad magáról Istennek.
Ez az Isten igéje.

vagy
12.
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
Az örökkévalóságban együtt leszünk Krisztussal és szeretteinkkel.
Testvéreim!
Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük.
Ha Jézus – mint ahogy hisszük – meghalt, és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el.
Az Úr tanítása alapján ugyanis ezt mondjuk nektek: Mi, élők, akik az Úr eljöveteléig megmaradunk, nem előzzük meg az elhunytakat. A parancsszóra, a főangyal kiáltására, Isten harsonájának szavára az Úr maga száll le a mennyből. Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi élők, akik életben maradunk, velük együtt elragadtatunk a magasba, hogy találkozzunk Krisztussal, és örökké az Úrral legyünk.
Vigasztaljátok egymást ezzel a tanítással!
Ez az Isten igéje.
Róm 14,7-9.10b-12 vagy 1Tessz 4,13-18

ALLELUJA
Áldlak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, * mert föltártad a kicsinyeknek országod titkait!
vagy
Az az akarata Atyámnak, † hogy aki hisz bennem, annak örök élete legyen. * Én feltámasztom őt az utolsó napon.

vagy
2.
EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Istent és az ő igazságait csak jóakaratú, alázatos emberek ismerhetik meg.
Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását:
„Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket.
Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.”
Ezek az evangélium igéi.

….”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-11-02

“…

Lelket öntök mindazokba, akiknek elnehezül a szíve, és Én békét és a lélek nyugalmát fogom hozni mindazoknak, akik kérik Tőlem ezeket az Ajándékokat.

Egyedül Én, Jézus Krisztus, vehetem le rólatok a terhet, Csak egyedül Én tudom legyőzni ellenségeiteket, és azokat, akik visszaélnek a hatalmukkal és a befolyásukkal, hogy a saját hasznuk miatt elpusztítsanak benneteket. Csak egyedül ti, szeretett követőim, hozhatjátok el Nekem azokat a lelkeket, akik elutasítanak, maguktól eltaszítanak, és megtagadnak Engem. Sokan közülük soha nem fognak Hozzám jönni, bár Én örömmel fogadnám Irgalmamba őket. Továbbra is imádkoznotok kell azokat az imákat, amelyeket kaptatok. …”

Az eljövendő világban lévő Királyságom kulcsa már elő van készítve
2014. október 14. kedd, 18:15


————

Ortodox (Görög keleti): 

13 És titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és bűnös valótok körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett megbocsátva nekünk minden vétkünket.

14 Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.

15 Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk.

Óvás a hamis tanítóktól

16 Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt.

17 Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság.

18 Ne vegye el tőletek a versenydíjat az, aki alázatoskodásban és angyalok iránti tiszteletben tetszeleg, látomásaival foglalkozik, saját bölcsességétől ok nélkül felfuvalkodik,

19 de nem ragaszkodik a Főhöz: pedig ő tartja össze az egész testet inak és ízületek segítségével, és az őáltala növekszik az Isten szerinti növekedéssel.

20 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

—————————–

Jónás jele

29 Amikor pedig egyre nagyobb sokaság gyülekezett hozzá, elkezdett beszélni: “Ez a nemzedék gonosz nemzedék: jelt követel, de nem adatik neki más jel, mint a Jónás próféta jele.

30 Mert amiképpen Jónás jellé vált a niniveiek számára, úgy lesz az Emberfia is jellé ennek a nemzedéknek.

31 Dél királynője feltámad az ítéletkor e nemzedék férfiaival, és elítéli őket, mert ő eljött a föld végső határáról, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; de íme, itt nagyobb van Salamonnál.

32 A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők megtértek Jónás prédikálására; de íme, itt nagyobb van Jónásnál.”

A lámpás és a szem

33 “Aki lámpást gyújt, nem teszi rejtett helyre, sem véka alá, hanem a lámpatartóra, hogy a belépők lássák a világosságot.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians%202:13-20;%20%20%20%20Luke%2011:29-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/11/02

—–
 
 
 
“… Most a bűnt úgy fogadja el nemzedéketek, mint soha azelőtt.

Törvényeket fognak behozni, amelyek a halálos bűnt legalizálják, és jaj azoknak közületek, akik tiltakoznak ellenük.

Azok, akik az ilyen gonoszságot támogatni fogják, azt mondják majd nektek, hogy ezek a törvények a gyengéket támogatják, amíg valójában ők mindent meg fognak tenni, csakhogy legalizálják a gyilkosságot, az abortuszt, az azonos neműek házasságát, és a hamis istenek bálványimádását.

Ők eltűrik majd a szegények üldöztetését, és az utcára vetik őket, koldusokká téve őket.
….”

Sürgősen arra kérlek benneteket, hogy lakásaitokat hintsétek meg Szenteltvízzel, és legyen mindenhol Szentelt gyertya

Igazság Könyve:
 
 

A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – A különösen veszélyeztetett lelkekért, családokért, fiatalokért,  gyermekekért (II. rész)

Keresztes Imahadjárat 79. imája

Ima a kétmilliárd elveszett lélekért

Keresztes Imahadjárat 89. imája

A nyomorult bűnösök imája

Keresztes Imahadjárat 104. imája

Szabadítsd ki ezeket a lelkeket a rabszolgaságból

Keresztes Imahadjárat 112. imája

Az Üdvösség Kegyelméért

Keresztes Imahadjárat 122. imája

Felajánlás Jézus Krisztus Drága Vérének

Keresztes Imahadjárat 127. imája

A saját lelkem és szeretteim lelkének megmentéséért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-9-nap-kedd

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–


 
 
 
” Szűz Mária: Gyermekem, akik Fiamat szeretik, azok számára nem lesz halál
2012. április 29., Vasárnap; 10:00

Gyermekem, soha ne gondolj arra, hogy e különleges hívás magányossága miatt nincsenek megtérések.
Az a te küldetésed – amelyet az Örök Atya jóváhagyott – hogy Fiam Második Eljövetelének igazságát terjeszd Isten minden gyermekének.
Fontos elmondani azoknak a gyermekeknek, akik nem szánnak időt Fiam tiszteletére és vallásos gyakorlatra, hogy mi fog történni.
Bele kell foglalnotok
Isten minden gyermekét imáitokba, mert Ő, az Én Atyám, mindenkit szeret.
Még azoknak is meg kell adni az Örök életet, akik megkeményítették a szívüket Atyám iránt, és nem akarják elismerni Fiamat.
Amikor a Nagyfigyelmeztetés ajándéka bekövetkezik, sok bűnös meg fog világosodni, és
vissza fog térni Fiamhoz, Irgalmasságáért könyörögve.
Csak akkor akarja majd az emberiség meghallani ezeket a fontos üzeneteket, amelyeket Fiam általad ad.
Amikor felismerik annak igazságát, hogy az Ő Uralkodása elérkezett, falni fogják Szent Szavait.
Isten gyermekei közül sokan össze vannak zavarodva az Ég és Föld létezését illetően. Sokan túlságosan félnek a halál utáni életre gondolni.
Gyermekem, akik Fiamat szeretik, azok számára nem lesz
halál.
Ehelyett beviszik őket az
Új Béke Korszakába és a Paradicsomba, amelyet Atyám megígért gyermekeinek.
Imádkoznotok kell, hogy minden elkóborolt és elveszett lélek megtalálja a
visszavezető utat drága Fiam karjába, különben nem lesznek alkalmasak belépni az Új Paradicsom kapuján.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja”

 
———-
Római katolikus:

2020-10-20

29. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Krisztus békét szerzett nekünk vére ontásával, és mindnyájunkat meghív országába.
Testvéreim!
Egykor Krisztus nélkül éltetek, Izrael vallási közösségén kívül.
Nem volt részetek a megígért szövetségben, remény híján és Isten nélkül éltetek a világban. Most azonban ti, akik egykor „távol” voltatok, Krisztus Jézusban „közel” kerültetek, Krisztus vére árán.
Ő a mi békességünk, aki a kettőt (Izraelt és a pogányokat) eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében. A törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel együtt érvénytelenítette. Mint békességszerző a két népet magában eggyé, új emberré teremtette,
és egy testben mind a kettőt kiengesztelte Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megölte.
Eljött, hogy békét hirdessen
nektek, a távol levőknek, és békét a közel levőknek. Az ő révén van mindkettőnknek szabad utunk az egy Lélekben az Atyához. Most tehát nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten háza népe.
Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, amelynek szegletköve maga Jézus Krisztus. Benne kapcsolódik egybe az egész épület, és emelkedik az Úr szent templomává. Őbenne épültök egybe ti is, és lesztek a Szentlélek közreműködésével
Isten hajlékává.
Ez az Isten igéje.

Ef 2,12-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Népéhez szól az Isten, * és hirdeti a békét. Vö. 9. vers.
Előénekes: Hadd halljam, mit mond az én Uram, Istenem, * mert népének és szentjeinek békét ígér.
Az istenfélőkhöz valóban közel az üdvösség, * hogy országunkba dicsőség költözzék.
Hívek: Népéhez szól az Isten, * és hirdeti a békét.
E: Irgalom és hűség majd egymásra lelnek, * csókot vált az igazság és a béke.
A földből a hűség kisarjad, * és az igazságosság tekint le az égből.
H: Népéhez szól az Isten, * és hirdeti a békét.
E: Az Úr jóságát megmutatja, * földünk is meghozza termését.
Igazság jár az Úr előtt, * és béke a lába nyomában.
H: Népéhez szól az Isten, * és hirdeti a békét.
Zsolt 84,9-14

ALLELUJA
Imádkozva virrasszatok szüntelen, * hogy az Emberfia elé méltón álljatok. Lk 21,36 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Legyünk mindenkor készen az Isten előtti számadásra!
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki.
Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,35-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-10-20

 
“…. Olyan váratlanul fog ez az esemény megtörténni, hogy a világ a nagy sokkhatás miatt meg fog állni. Amikor lassan magukhoz térnek, sokan a történtek miatt még bizonytalanok lesznek. Amint Én eljövök, majd úgy fognak eljönni a Pokolból a sátán és démonai is, akik azzal fognak próbálkozni, hogy gyermekeim lelkét felfalják. Ezért sürgősen arra kérlek benneteket, hogy lakásaitokat hintsétek meg Szenteltvízzel, és legyen mindenhol Szentelt gyertya. Magatokat kell megvédenetek. ….”
 
 
 
 
“….
Már most gondoskodjatok élelmiszer tartalékaitokról
Már most gondoskodjatok élelmiszer tartalékaitokról. Termesszetek és vegyetek magokat, ami életben tart majd benneteket. Vegyetek ezüst, vagy arany érméket, amivel megvásárolhatjátok a legszükségesebbeket. A legfontosabb: keressetek olyan helyeket, ahol csoportokként találkozhattok, hogy Szentmisét tarthassatok, mert idővel templomaitokat az alapjukig leégetik.

A sátán kegyencei olyanok, mint a hangyák, ezrével szaporodnak
Sohase vegyétek fel a fenevad bélyegét, vagyis a chipet. Imádkozzatok, imádkozzatok, hogy otthonaitokra olyan különleges áldás szálljon, hogy védelmet nyújtson a hadsereg ellen, amely azzal fog próbálkozni, hogy kicsalogasson otthonaitokból. A sátán kegyencei olyanok, mint a hangyák. Ők óránként ezrével szaporodnak. Nektek, gyermekeim, imádkoznotok kell, hogy legyőzhessétek azon gonosztettek sorozatát, amelyek az egy Új- Világhatalom tervében lesznek, mely szerint arra fognak törekedni, hogy a világot ellenőrizhessék. Gondoskodjatok arról, hogy otthonaitokban szentelt gyertya legyen. Most szerezzetek be tartalékot, mert ezek majd a védelem világosságában fognak tartani benneteket. Ha nem akartok ennek a förtelmes tannak a rabszolgái lenni, akkor most kell mindent megterveznetek. ….”
————
Ortodox (Görög keleti): 

17 Sőt ha italáldozatul kiöntetem is a hitetekért bemutatott áldozatban és szolgálatban, örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal;

18 de ugyanígy örüljetek ti is, és örüljetek velem együtt.

Timóteus és Epafroditosz elküldése

19 Remélem az Úr Jézusban, hogy Timóteust hamarosan elküldhetem hozzátok, hogy én is megnyugodjam, miután megtudtam: mi van veletek.

20 Mert nincs mellettem hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel;

21 mert mindenki a maga dolgával törődik, nem pedig a Krisztus Jézuséval.

22 De ti is tudjátok, hogy kipróbált ember ő, és mint apjával a gyermek, úgy szolgált velem az evangéliumért.

23 Remélem tehát, hogy őt azonnal elküldhetem, mihelyt meglátom, hogyan alakulnak dolgaim.

—————————-

Jézus követése

23 Azután így szólt mindnyájukhoz: “Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem.

24 Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt.

25 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi?

26 Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében.

27 Bizony, mondom néktek, vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg addig a halált, amíg meg nem látják az Isten országát.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians%202:17-23;%20%20%20%20Luke%209:23-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–


Azok, akik túlélik a végidőket, nem fognak fizikai halált halni
Nyomtatóbarát változat

2012. október 15. kedd, 23:30

A népirtás egyfajta formáját fogják bevezetni gyermekeitek ellen a kötelező védőoltások által, beleegyezésetekkel, vagy a nélkül

A SARS vírus SZABADALMA!:

SARS vírus nukleotid és aminosav szekvenciák és felhasználásuk
Absztrakt
A találmány részben egy feltételezett koronavírus, a SARS vírus genomiális szekvenciáját biztosítja, és új nukleinsav- és aminosav-szekvenciákat biztosít, amelyek felhasználhatók például különféle SARS vírusok diagnosztizálására, megelőzésére vagy terápiájára. kapcsolódó rendellenességek."
A Cabal bukása 1. rész – Magyar felirattal / Fall Of Cabal Part 1. – with Hungarian subtitles

———–

Part 1

Igazság Könyve:

“… A népirtás egyfajta formáját fogják bevezetni gyermekeitek ellen a kötelező védőoltások által, beleegyezésetekkel, vagy a nélkül.

Ez a védőoltás méreg lesz, melyet egy globális egészségügyi óvintézkedés terveként fognak bemutatni.

Terveik most megvalósultak, és már elkezdték ezeket bevezetni. Néhány tervüket egy európai országban Atyám megállította, az áldozati lelkek imáinak köszönhetően. …”

Ez a védőoltás méreg lesz, melyet egy globális egészségügyi óvintézkedés terveként fognak bemutatni
2012. november 9. péntek, 21:00

————–

http://hirobjektiv.nhely.hu/2020/09/30/koronavirus-januartol-beleegyezes-nelkul-oltana-be-a-lakossagot-a-kormany/

—————

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99700154.tv

 
 

VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK – védettség kegyelméért, az Új Paradicsom elnyeréséért (I. rész)

Keresztes Imahadjárat 11. imája

A látnokok iránti gyűlölet megállítása

Keresztes Imahadjárat 18. imája

Ima az Antikrisztus és csoportjának megállításáért

Keresztes Imahadjárat 25. imája

Ima a látnokok védelméért

Keresztes Imahadjárat 71. imája

Ima, hogy megmeneküljünk az üldöztetéstől”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-3-nap-szerda

 

Keresztes Imahadjárat 143. imája

Védelmezzük az Üdvösség Küldetését

Keresztes Imahadjárat 156. imája

Védelem a gyűlölet ellen”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-4-nap-csutortok

 

 

———-
Igaz élet Istenben:


TEREMTÉS, NE MARADJ MINDÖRÖKRE
UGYANANNAK AZ ÁLOMNAK RABJA!
1994. április 12.
...
Legyetek az én visszhangom ég és Föld között hallatva hangomat! Ne bántsátok, hanem szeressétek egymást! Ez a szabadság, és ezt Szentlelkemtõl kapjátok. Ne legyetek olyanok, mint a sötétség képe, miközben arra vártok, hogy békére leljetek. ….”
———–

 

 
 
“… Amint az Ég és a Föld eggyé válik, nem lesz többé Tisztítótűz
2013. október 12. szombat, 17:00 …”
———-
Római katolikus:

2020-10-15

28. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Isten már a világ teremtése előtt kiválasztott minket Krisztusban.
Pál Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, az Efezusban élő testvéreknek, a Jézus Krisztusban élő híveknek (üdvözletét küldi).
Testvéreim!
Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki minden lelki, mennyei áldással megáldott minket Krisztus által. Őbenne választott ki minket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk színe előtt. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy akaratának tetszése szerint Jézus Krisztus által fogadott fiakká legyünk, és magasztaljuk fölséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket.
Őbenne nyertük el vére árán a megváltást és bűneink bocsánatát bőséges kegyelme folytán, amelyet teljes bölcsességben és megértésben gazdagon árasztott ránk. Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervet, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban mint Főben egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van.
Ez az Isten igéje.
Ef 1,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Megmutatta az Úr nékünk * üdvözítő jóságát. 2a. vers.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet Szentséges karjával.
Hívek: Megmutatta az Úr nékünk * üdvözítő jóságát.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: Megmutatta az Úr nékünk * üdvözítő jóságát.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: Megmutatta az Úr nékünk * üdvözítő jóságát.
E: Daloljatok az Úrnak citerával, * citerával és zsoltárok hangjával.
Harsonákkal és zengő kürtökkel * ujjongjatok az Úr és Király előtt.
H: Megmutatta az Úr nékünk * üdvözítő jóságát.
Zsolt 97,1-6

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az út, az igazság és az élet. * Senki sem jut Atyámhoz, csak általam.” Jn 14,6 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A farizeusok ellenségesen szemben állnak Jézussal.
Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat:
Jaj, nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek velük: azok megölték őket, ti meg sírt készítetek nekik.
Nem hiába mondja Isten bölcsessége: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk. Némelyeket közülük megölnek, másokat üldözni fognak.
E nemzedéknek
számot kell adnia minden próféta véréről, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől egészen Zakariás véréig, akit az oltár és a templomépület között megöltek. Igenis, mondom nektek: felelősségre vonják mindezért ezt a nemzedéket.
Jaj, nektek, törvénytudók! Lefoglaltátok a tudás kulcsát. Magatok nem mentetek be vele, az odaigyekvőket pedig megakadályozzátok.”
Amikor ezeket elmondta nekik, az írástudók és a farizeusok nagy felháborodásukban különféle kérdésekkel kezdték faggatni. Azon fondorkodtak, hogy rajtakapják valami olyan kijelentésén, amellyel vádolhatják.
Ezek az evangélium igéi.

Lk 11,47-54″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-10-15

“Második Eljövetelemkor minden életben maradt embert a Földön a szerint fogok megítélni, amit addig az időpontig tett Isten Dicsőségére
2013. szeptember 18. szerda, 17:08

Drága, szeretett leányom, amikor azt mondtam, hogy újra eljövök majd ítélni élőket és holtakat, akkor ezzel a következőt akartam mondani: Az első Ítéletnek be kell teljesednie, és ez alatt azt értem, hogy Második Eljövetelemkor minden életben maradt embert a Földön a szerint fogok megítélni, amit addig az időpontig tett Isten Dicsőségére. Ítéletem szigorú lesz, mivel ekkorra már Irgalmam elárasztotta a Földet.

Azok közületek, akik Engem elutasítván továbbra is hajthatatlanok maradnak – jóllehet az Igazság meg lett nektek mutatva -, félre lesznek dobva Tőlem. Ti nem fogjátok elfogadni soha Irgalmamat, független attól, hogy mennyire esedezem üdvösségetekért. Az, hogy Engem továbbra is megtagadtok és gyűlöltök, örök szenvedést fog hozni nektek, és Én keserű és szomorú könnyeket fogok hullatni értetek. Ó, mennyire fogtok a földi kényelem után vágyakozni, annak ellenére, hogy ott a bűnös élvezetekre és a hatalom utáni gonosz törekvésekre vesztegettétek az időt, és ahol másokat elnyomtatok. A Föld egy rég elveszett paradicsomnak fog tűnni, amikor a sötétség mélységében Segítségemért fogtok ordítani. ….”

https://masodikeljovetel.hu/masodik-eljovetelemkor-minden-eletben-maradt-embert-foldon-szerint-fogok-megitelni-amit-addig-az

————
Ortodox (Görög keleti): 

….

20 Ezért várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok.

21 Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!

22 Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor, hogy melyiket válasszam: nem tudom.

23 Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél;

24 de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak.

25 Erről meggyőződve tudom is, hogy életben maradok, és együtt maradok mindnyájatokkal, a hitben való növekedésetekre és örömötökre;

26 így méginkább dicsekedtek majd velem Krisztus Jézusban, amikor ismét megjelenek nálatok.

27 Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért,

————————

Heródes, a negyedes fejedelem meghallotta mindazt, ami történt, és zavarban volt, mert némelyek azt állították, hogy János támadt fel a halálból,

némelyek azt, hogy Illés jelent meg, mások pedig azt, hogy a régiek közül támadt fel valamelyik próféta.

Heródes ekkor így szólt: “Jánost lefejeztettem, de ki lehet ez, akiről ezeket hallom?” És látni akarta őt.

10 Amikor az apostolok visszatértek, elbeszélték neki mindazt, amit tettek. Akkor maga mellé vette őket, és elvonult velük külön egy Bétsaida nevű városba.

11 De amikor a sokaság észrevette, utánament. Jézus örömmel fogadta őket; beszélt nekik az Isten országáról, és a gyógyulásra szorulókat meggyógyította.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Philippians%201:20-27;%20%20%20%20Luke%209:7-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 
——
—–

Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá,szeretik Őt, és nagy tisztelettelvannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

 
 

Keresztes Imahadjárat 5. imája

Dicsőség a Legmagasságosabb Istennek

Keresztes Imahadjárat 15. imája

Köszönet az Isteni Irgalmasság ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 47. imája

Élesszétek újra Jézus iránti szereteteteket

Keresztes Imahadjárat 59. imája

A hűség fogadalma az Isteni Akarathoz

Keresztes Imahadjárat 69. imája

Ima Isten, az Atyához, az Ő Isteni Akaratának elfogadásáért

Keresztes Imahadjárat 90. imája

Hálaadás legdicsőségesebb Második Eljöveteledért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-7-nap-vasarnap

 
 

———-

Igaz élet Istenben:
 
 
 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-08-23

Évközi 21. vasárnapKezdőének:
Fordulj hozzám és hallgass meg, Uram. Szabadítsd meg, Istenem, szolgádat, aki benned bízik. Könyörülj rajtam, Uram; látod: egész nap hozzád kiáltok. (Zsolt 85,1-3)

Könyörgés:
Istenünk, a te kegyelmed ajándéka, hogy híveid egy akarattal követnek téged. Add népednek, hogy szeressük, amit parancsolsz, vágyakozzunk arra, amit ígérsz, és e világ változandóságai közepette szívből ragaszkodjunk hozzád, akiben megtaláljuk igazi örömünket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az Úr az ő szolgájának, a Messiásnak a vállára teszi le Dávid házának kulcsát.
Így szól az Úr Sebna udvarnagyhoz: „Kivetlek tisztségedből, és elmozdítalak hivatalodból. Azon a napon elhívom szolgámat, Eljákimot, Hilkijahu fiát, és reá adom köntösödet, és rá erősítem övedet: a kezébe adom hatalmadat. Így atyja lesz Jeruzsálem lakóinak és Juda házának.
Az ő vállára teszem le Dávid házának kulcsát, amit kinyit, azt senki be nem zárja, s amit bezár, azt senki ki nem nyitja. Mint a szeget, szilárd helyre verem be, és dicsőséges trónjává lesz atyja házának.”
Ez az Isten igéje.

Iz 22,19-23

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örökké tart, Uram, a te irgalmad: * ne vesd meg kezed alkotásait! 12. tónus.
Előénekes: Ünnepellek, Uram, szívem mélyéből, * mert meghallgattad ajkam igéit.
Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * szent templomodban arcra borulok.
Hívek: Örökké tart, Uram, a te irgalmad: * ne vesd meg kezed alkotásait!
E: Szent nevedet mindig megvallom, * irgalmadért és igaz voltodért.
mely napon hozzád kiáltok, hallgass meg engem, * gyarapítsd az erőt lelkemben.
H: Örökké tart, Uram, a te irgalmad: * ne vesd meg kezed alkotásait!
E: Valóban fölséges az Úr: † az alázatosnak gondját viseli, * messziről felismeri, kik a gőgösök.
Örökké tart, Uram, a te irgalmad: * ne vesd meg kezed alkotásait.
H: Örökké tart, Uram, a te irgalmad: * ne vesd meg kezed alkotásait!
Zsolt 137,1-2a.2bc-3.6 és 8bc

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Őbelőle, őáltala és őérte van minden!
Testvéreim!
Milyen mélységesen gazdag az Isten bölcsessége és tudása! Milyen kifürkészhetetlenek szándékai, és milyen megfoghatatlanok útjai! Vajon ki látta az Úr gondolatait, és tanácsot ki adott neki? Ki kölcsönzött neki, hogy visszakövetelhetné tőle? Őbelőle, őáltala, és őérte van minden, övé a dicsőség mindörökké! Ámen.
Ez az Isten igéje.
Róm 11,33-36

ALLELUJA
Te Péter vagy, azaz kőszikla, † és én erre a sziklára építem Egyházamat, és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Mt 16,18 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Te Péter vagy, és én neked adom a mennyek országának kulcsait.
Abban az időben:
Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta.
Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.
Akkor lelkére kötötte a tanítványoknak, el ne mondják senkinek, hogy ő a
Messiás.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 16,13-20″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-08-23
————
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus kérdése Péterhez, Péter megbízatása

15 Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: “Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő pedig így felelt: “Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!” Jézus ezt mondta neki: “Legeltesd az én bárányaimat!”

16 Másodszor is megszólította: “Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Ő ismét így válaszolt: “Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus erre ezt mondta neki: “Őrizd az én juhaimat!”

17 Harmadszor is szólt hozzá: “Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: “Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus ezt mondta neki: “Legeltesd az én juhaimat!

18 Bizony, bizony, mondom néked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.”

19 Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal dicsőíti meg majd Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: “Kövess engem!”

Jézus szava Péter és a szeretett tanítvány sorsáról

20 Péter ekkor megfordult, és látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán ráhajolt a keblére, és megkérdezte: “Uram, ki az, aki elárul téged?”

21 Őt látta tehát Péter, és megkérdezte Jézustól: “Uram, hát vele mi lesz?”

22 Jézus pedig így szólt hozzá: “Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!”

23 Elterjedt tehát az atyafiak között az a mondás, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem ezt: “Ha akarom, hogy megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád?”

Az evangélium írója Befejezés

24 Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről, és megírta ezeket, és tudjuk, hogy igaz az ő bizonyságtétele.

25 De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem: maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket.

——————————-

Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt:

mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel,

hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult;

megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.

Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb,

10 hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké;

11 és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

———————————

Mária és Márta

38 Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta.

39 Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét.

40 Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: “Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!”

41 Az Úr azonban így felelt neki: “Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz,

42 pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.”

——————————-

27 Amikor ezt mondta, a sokaságból egy asszony felemelte szavát, és így szólt hozzá: “Boldog az az anyaméh, amely téged hordozott, és boldogok azok az emlők, amelyek tápláltak!”

28 Erre ő így felelt: “De még boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják.”

———————————-

Ha másoknak nem volnék is apostola, nektek bizony az vagyok, mert apostolságom pecsétje ti vagytok az Úrban.

Ez az én védekezésem azokkal szemben, akik engem bírálgatnak.

Vajon nincs-e szabadságunk arra, hogy együnk és igyunk?

Nincs-e szabadságunk arra, hogy keresztyén feleségünket magunkkal vigyük, mint a többi apostol, meg az Úr testvérei és Kéfás?

Vagy csak nekem és Barnabásnak nincs szabadságunk arra, hogy ne dolgozzunk?

Ki katonáskodott valaha is a saját zsoldján? Ki ültet szőlőt úgy, hogy nem eszik a terméséből? Vagy ki az, aki nyájat legeltet, és nem iszik a nyáj tejéből?

Vajon csak emberi módon mondom-e ezeket, vagy nem ugyanezt mondja-e a törvény is?

Mert Mózes törvényében meg van írva: “A nyomtató ökör száját ne kösd be.” Vajon az ökörről gondoskodik-e így az Isten?

10 Nem teljes egészében értünk mondja ezt? Bizony, értünk íratott meg, hogy aki szánt, reménységgel kell szántania, és aki csépel, azzal a reménységgel csépeljen, hogy részesedik a termésből.

11 Ha mi nektek a lelki javakat vetettük, nagy dolog-e az, ha földi javaitokból fogunk aratni?

12 Ha mások részesedhetnek ezekből, miért nem inkább mi? De mi nem éltünk ezzel a szabadsággal, hanem mindent elviselünk, hogy semmi akadályt ne gördítsünk a Krisztus evangéliuma elé.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++John%2021:15-25;%20%20%20Philippians%202:5-11;%20%20%20%20Luke%2010:38-42;%2011:27-28;%20%20%20%201%20Corinthians%209:2-12;%20%20%20%20Matthew%2018:23-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli – Aki pedig magot ad a magvetőnek, és kenyeret nyújt eledelül, az megsokasítja a vetésteket

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha.Mert az övék lesz az Új Királyság,az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

 
 

Keresztes Imahadjárat 17. imája

Ima a sötét lelkek megmentéséért, a Szűzanyának felajánlva

Keresztes Imahadjárat 19. imája

Ima a fiatalokért a Szűzanyához

Keresztes Imahadjárat 43. imája

Mentsd meg a lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

Keresztes Imahadjárat 60. imája

Ima a családok megtéréséért a Nagyfigyelmeztetés alatt

Keresztes Imahadjárat 67. imája

Tartsd biztonságban gyermekeimet a Hazugság Királyától.”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-8-nap-hetfo

———-
Igaz élet Istenben:

 
 
 
 
 
———-
Római katolikus:

08-10

Szent Lőrinc diakónus és vértanú

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Isten a jókedvű adakozót szereti.
Testvéreim!
Azt mondom nektek: Aki szűken vet, szűken is arat, aki pedig bőven vet, bőven is arat. Mindenki elhatározásának megfelelően adjon; ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten ugyanis elég hatalmas ahhoz, hogy minden
kegyelmet bőven árasszon rátok, hogy mindenkor mindenben bővelkedve, készen legyetek minden jótettre. Hiszen ezt olvassuk a Szentírásban: „Bőségesen adakozik a szegényeknek, nagylelkűsége örökké megmarad.”
Aki pedig magot ad a magvetőnek, és kenyeret nyújt eledelül, az megsokasítja a vetésteket és megszaporítja jótékonyságtok gyümölcsét.
Ez az Isten igéje.

2Kor 9,6-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait. (5a. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Boldog ember, aki féli az Urat, * aki az Úr törvényében örömét leli.
Hatalmas lesz ivadéka a földön, * áldott lesz az igazak nemzetsége.
Hívek: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait.
E: Boldog ember, aki irgalmas, † és szívesen ad kölcsön, * aki a törvény szerint intézi minden dolgát.
Nem tántorodik meg soha, * az igaz emléke örökké megmarad.
H: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait.
E: Rossz hírtől nem kell félnie, * szíve nyugodt, mert az Úrban bízik.
Szíve erős, nem ismer félelmet, * ellenségei szégyenben maradnak.
H: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait.
E: Bőséges adományt oszt a szegényeknek, † igazsága megmarad örökre, * feje dicsőségesen felemelkedik.
H: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait.
Zsolt 111,1-2.5-6.7-8.9

ALLELUJA
Ezt mondja a mi Urunk: * „Aki engem követ, övé lesz az élet világossága.” Jn 8,12bc – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Ha a búzaszem elhal sok termést hoz.
Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe,
és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 12,24-26

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-08-10

————
Ortodox (Görög keleti): 

Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk

12 Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása?

13 Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel.

14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.

15 Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.

16 Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel.

17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.

18 Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el.

19 Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.

————————-

A fügefa elszáradása

18 Amikor korán reggel a város felé ment, megéhezett.

19 Meglátott egy fügefát az út mellett, odament, de semmit sem talált rajta, csak levelet. Ekkor így szólt hozzá: “Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!” És hirtelen elszáradt a fügefa.

20 Amikor látták ezt a tanítványok, elcsodálkoztak, és azt kérdezték: “Hogyan száradt el ez a fügefa ilyen hirtelen?”

21 Jézus így válaszolt nekik: “Bizony, mondom néktek, ha van hitetek, és nem kételkedtek, nem csak a fügefával tehetitek meg ezt, hanem ha ennek a hegynek azt mondjátok: Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe! – az is meglesz.

22 És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1+Corinthians+15%3A12-19+%3B++++Matthew+21%3A18-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/08/10

—–